Jelszó: Doesn't matter who it is, I'll fuckin' break 'em.
Név: Haruka Tsukiko
Kaszt: shinigami
Rang: 13. osztag, 9.tiszt
Nem: nő
Kor: 16
Felszerelések: zanpakutón kívül rajzkészlet, ünnepi kimono, legyező, félhold alakú medállal elátott nyaklánc
Születési dátum: május.12.
Zanpakuto:Tsukino Hime(Hodhercegnő)
Az illúzió típusú zanpakuto alapformája egy egyszrű katana, csupán annyi különbséggel, hogy a markolatának nincs keresztvasa és holdmintázat díszíti a markolatot. A hívószava: "Beniru, Tsukino Hime!"(Táncolj, Holdhercegnő!) Kétféle képessége ismert eddig, mindkettő shikai szintű, ezeket táncoknak nevezzük. Első tánc: "Haeru, sorai Tsuki!" (Ragyogj, égi hold!) erre a parancsra a gazda lélekereje a kardba áramlik, s a kard markolatának másik végén egy penge jön létre. Második tánc: " Tsukino Danszu!" ( Holdtánc!) most alakul ki az igazi illúzió, ugyanis ha elég lélekenergiát képes mozgósítani, önmaga másolatát idézheti, ami viszont hátrány, hogy eredeti sebessége a felére is csökkenhet. Zanpakutója nagy hátránya, hogy sok lélekenergiát igényel, emiatt kimerülhet a használója, és a második táncot egyelőre nem tudja hosszabb ideig tartani fél óránál.


Megjelenés, jellem: Tsukiko átlag magasságú, vékony és mellé hajlékony alkata segíti kardforgatásban és a gyor mozgásban. Haja világosabb kék színű, kicsit elüt az átlagtól, de az akadémián megszokott volt az extrém(nek tűnő) hajviselet. Többségben hakamát hord, rendezvényeken, ünnepségeken viszont kedvenc kimonóját veszi magára. Makacsságban nem ismer határt, utálja a rendetlenséget, nagyon segítőkész, tiszteli a feletteseit, "anyukáját" meg végtelenig szereti. Kisebb csínytevésekben ő is benne van, egyszóval ő is egy átlagos kamasz.

Előtörténet:
Osakán látta meg a napvilágot, tavaszi éjszakán, nevét apai nagyanyja után kapta. Harmadik gyerekként igazán nem panaszkodhatott, azonban látta a szellemeket. Sokan furcsának találták vielkedését, hisz úgy gondolták, "magában beszél".
Tsukiko imádta a tavaszt, hiszen kedvence is ilyenkor bontogatta szirmait, a cseresznyevirág. Egészen kilenc éves koráig élt Osakán, majd édesapja munkája miatt átköltöztek Tokióba. Azonban az egésznek semmi köze nem volt a munkához, kiderült, hogy egész végig az orruknál fogva vezette őket, hiszen volt valakije. Tsukiko szülei válása után az édesanyjával maradt, de teljesen összeomlott. Az addig biztosnak tűnő háttér megingott, ráadásul időközben beteg is lett. Halálát viszont baleset okozta. Anyjával tartott hazafelé a kórházból, mikor velük szembe egy részeg sófőr száguldozott az autópályán. A kocsi végül nekicsapódott az övékének, ezzel láncreakciót indított el. Édsanyja életveszélyes állapotban került kórházba, lányán azonban nem tudtak már segíteni. Utolsó emléke a földről egy fekete hakamát viselő hölgy arca, aki átküldte őt a túlvilágra.
Ébrdésekor furcsa, számára idegen helyen találta magát. Az első dolog, amire felfigyelt, az a korgó gyomra volt, na meg egy hirtelen energiahullám miatti enyhébb szédülés.
- Szervusz! Örülök, hogy felbredtél! - köszöntötte egy ismerős idegen. Fekete hakamás hölgy hajolt fölé moolyogva, hogy felsgítse.
- Jó napot önnek is! Elnézést, ha...- köszönt, majd kérdezni szeretett volna valamit, de szavába vágtak.
- Kérlek, ne magázz, nem vagyok én olyan vén - szabadkozott. Tsukiko jobban megnézte a gesztenyebarna, szemüveges shinigamit.
- Rendben. Hogy hívnak? - kérdezte feololdódva a leányzó.
- Az én nevem Haruka Niena - mutatkozott be a kedves nő.
- Én pedig Chiyashi Tsukiko - fogadta el a felé nyúló kezet az apróság. Niena megsajnálta az elárvult kisláyt, és mivel érzékelt nála reiatsut, amit remek étvágya is jelzett, magához vette és beiratta az akadémiára, s lányaként tekintett rá. Ebből adódóan a nevére is vette kis védencét.
Tsukiko imádta az akadémiát. Az első években megmutatkozott, miben tehetséges és miben nem. Kardforgatás és mágia ment neki a legjobban, viszont pusztakezes harcban mindig alulmaradt alacsony termete lasúbb reakciói miatt. A hollowok megkülönböztetése már nagyobb gondot jelent, persze egy arrancart egy menosszal még nem kever össze. Legkedvesebb élméyei özé tartozik zanpakutója megismerése. Terepgyakorlatozni voltak, két csapatra osztották a tanoncokat. Tsukiko apró termete miatt könnyű prédának bizonyult a "műhollowoknak". Egy jóva nagyobb kerítette sarokba, mikor előzör meghallotta Tsukino Hime hangját.
- Ide nézz, kisasszony! - szólította meg valaki, mire egybő kipattantak addig csukva levő szemei, s a hang irányába nézett. Kissé sötét volt, rádásul a hold adott fényt a tájnak.
- Ki vagy? - kérdezte kíváncsi kislány. illetve nem is olyan kisláy, hiszen már végzős volt, mire megismerte szeretett fegyverét.
- Na végre idefigyelsz kicsit rám is. Évek óta próbálkozok - mosolygott kedvesen egy nő. Ezüstfhér haja, kissé hegyes füle, és elbűvölő ruhája vonzotta a figyelmet.
- Túl messze vagy. Én nem tudok úszni - esett kétségbe Tsukiko.
- Ha megérdemelsz, át tudsz jönni a vizen - mosolygott sejtelmesen, majd helyén, egy katana jelent meg a víz tetején. Több se kellett a lánynak, rálépett a vízre. Első meglepetésére nem sülyedt el, így felgyorsította a tempót, s már rohant a kard felé.
- Mondd a nevem! Táncolj, Tsuki no Hime! - mondta a nő, majd a lány elismételte a ő szavait, mire a katanája markoltára kirajzolódott a holdmintázat, s levált a keresztvasa. Innentől már könyebben szállt szembe a (az ő magasgához viszonyítva) monstrummal, igaz, csapattársai segítségére is rászorult, de ahogy a mondás tartja: "Sok lúd disznót győz". vizsga év végén szokásos volt, mint minden évben az akadémián, kiseb nehézsségekkel ugyan, de átment. Elsőre nem is nagyon tudott válsztani, melyik osztagba menjen, aztán végül a tizenharmadik mellett döntött.