Jelszó: Törölve - Szayel Aporro Granz
Név: Yamata Shiro
Nem: férfi
Kaszt: Shinigami
Születési idő: 12. 03
Kor:23

Kinézet: 172 cm magas, rövid, barna haj, 50-60 kg között, mert már elég régen mértem, sokak szerint nem vagyok elég vastag, de szerintem ez elég, nem vagyok csont sovány, de kövér sem vagyok. Még ráadásul szemüveget is viselek, ezért gyakran strébernek néznek.

Jellem: Elég nehéz eligazodni még néha nekem is magamon. Gyorsan állapítom meg valaki jellemét, majd később általában az ellenkezője derül ki. Abban, biztos vagyok, hogy csak akkor nyúlok a Zanpakutom ért, ha valóban nem lehet máshogy megoldani a konfliktust. Nagyon bízok a barátaimban és nagyon fontosak nekem, nem is tudom mi lenne velem nélkülük, csak egy árny lennék ebben a világban.

Zanpakutom neve: Simo Mottekuru (Fagyhozó)
Parancsszava: Töketsu (Fagyassz)
Típusa: jég

Kinézete: fehér markolat, keresztvas és penge.
http://browse.deviantart.com/?q=white%20katana&order=9&offset=24#/d2mfo8a


Lelke:
Egy fehér ruhát - amit kék hópelyhek díszítenek - viselő, hosszú fehér hajú, fehér szemű nő. Gyengéd, lágy hangon szólal meg és kedvességével meleget, hoz fagyos világomba. A harcban segít, ha kell, olyan mintha a kezemet fogná és irányítana.
http://browse.deviantart.com/?qh=§ion=&q=white+woman#/d2r7qr1

Shikai:
A kard nem változik semmit, csak a keresztvas eltűnik és egy átlátszó jéggömb borítja a kezemet, ahol fogom a markolatot, megvédve a kezemre érkező támadásoktól. Képessége: Amerre suhintok vele kb. 10 méterig jég borítja el a sávot és megfagyaszt mindent, ezt akár levegőben is megtehetem.

Történet:
A telefonom ébresztőjére ébredtem, a zene már maga irritált, tehát már hallgatni se szoktam, pedig valamikor ez volt a kedvencem. Így kezdődött egy átlagos napom.
- Végre péntek. - mondtam magamnak.
Fel álltam és a fürdőszobába mentem, lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem. Mivel soha nem előző nap pakolok be, ezért minden reggel ezt tettem. A szüleim elváltak és anya nevel egyedül, ő ilyenkor már nincs itthon, sőt a bátyám sincs, mert már egyetemre jár. Szokás szerint a kajám és kólám az asztalon volt. Betettem őket és irány a busz, a második faluban szállok fel rá, ahol még rengeteg hely van, mivel ismerem a buszsofőrt kezet fogok vele és leülök, amíg a következő faluba ér a busz, beszélgetek a sofőrrel, de amint megérkezünk felszállnak a számomra kellemetlen romák. Nem azért nem vagyok rasszista, mert rengeteg haverom is kisebbség része, de ezek nem olyanok voltak, ha tudtak beléd kötöttek, kiabáltak a buszon, hogy még a zenét se halljam meg ilyenek és még nem is beszéltem a létszámról rengetegen vannak. Végre mikor beérek a suliba a barátaim egy része már ott van és így, minden jó. Az órák elteltével indulnak is a buszhoz, ha meg nem állítana egy tanár.
- Shiro lenne egy kérésem. - mondta.
- Nem maga az első ma.
- A harmadéveseknek ma más dolguk lett, ezért szeretném, ha te meg bár barátod lennétek ügyeletesek este a bálon.
- Anya nem fog örülni.
- Már felhívtam és beleegyezett, szedd össze pár barátod.
- Legyen.
Összeszedtem pár haveromat és szétszórtan ügyeltünk, én a portához kerültem. Este tíz körül járt az idő, amikor a csendet egy sikoltás zavarta meg, egy lány hangja volt. Egy csuklyás alak kést fogott a torkához és ki akarta rabolni, egy ideig úgy véltem, hogy nem lenne jó beavatkozni, de aztán felismertem a lányt. Egy évfolyamtársam volt, akit csak úgy látásból ismertem, de mindig többet jelentett nekem. Kirohantam és segíteni próbáltam, de mihelyst kiléptem az ajtón, csak egy éles fájdalmat éreztem és minden elsötétült, majd idővel kitisztult. Ott álltam csak, hogy már rendőrautó szirénák villogtak és mentőké. A lány nem volt sehol, gondoltam engem leütött valaki ő pedig már a mentőknél van.
- Hol van a lány? - kérdeztem.
A rendőr felém fordult.
- Most már jobban van?
- Igen sok… - ekkor az a lány és a barátja haladt keresztül rajtam, szó szerint.
- Most már jobban. - felelte a lány.
- Szegény fiú. Neki köszönhet mindent.
- Talán, ha én nem jövök a bálba, még most is élne.
- Felesleges hibáztatnod magad. - nyugtatta a barátja.
- MIRŐL BESZÉLTEK ITT VAGYOK! - kiabáltam, de senki nem hallotta.
Jobban megnéztem magam és egy lány lógott belőlem, próbáltam ki tépni, de nem kellemes érzés volt és nem is sikerült, majd elkezdte a láncszem falni magát, ami nagyon fájdalmas volt, de nem ez volt a legnagyobb baj. Hátranéztem és egy félig strucc, félig majomra emlékeztető maszkos állat állt mögöttem. Elsőre rájöttem, hogy nem segíteni jött. Hátráltam. Követett. Nem akartam megfordulni, mert én voltam a préda és soha ne fordíts hátat a vadásznak, mert akkor rosszabb helyzet lesz, de a jelenlévő embereket nem akartam bajba keverni, ezért futni kezdtem és követett is. Megbotlottam a fekvőrendőrön és elestem, már a szinte épp ugrott volna rám, de egy pillanat múlva elpárolgott. Egy fekete ruhás kardos férfi mentett meg.
- Ki vagy? - kérdeztem.
- Nem számít, ideje elmenned Soul Societybe. - a markolat végét a homlokomhoz érintette és egy másik helyen ébredtem. Egy napsütötte városban. Egy öregasszony magyarázott el mindent. Mivel éhes voltam, ami lélekenergiára utalt, hamar az Akadémián kötöttem ki.
Az Akadémia nem volt, olyan kemény, mint a suli. Két dolog ment jól: A kidou és kendok. A többi is ment tehát nem sokára az emberek világában voltam újra és hollowokat öltem, de az egyik piszok erős volt, nem tudtam sehogy elbánni vele, már szinte végem volt, amikor egy fehér ruhás nő jelent meg előttem.
- Győzni akarsz? - kérdezte lágy hangon.
- Igen.
- Nem hallottam.
- Igen. - mondtam határozottan.
- Akkor mondd ki a nevem, gyerünk.
- Talán előbb mondd meg.
- Tudod te a nevem nagyon jól. - mondta elmosolyodva.
- Töketsu Simo Mottekuru!
A kard keresztvasa eltűnt és a kezemet átlátszó jéggömb fedte. Lecsaptam vele és 15 méterig mindent jég borított, bele értve a hollowot is. Visszatértem Soul Society és jelentettem.