A költözködés mindig nehéz. Dobozolni, csomagolni kell. A törékeny dolgokat kibélelni gondosan papírral, vagy habszivaccsal. Ráadásul egyedül kellett megoldani az egészet. Szerencsére, az egykori elméleti-fizikus nem kapott szívrohamot, egy ilyen aprócska probléma megoldása miatt. A legnagyobb problémát a juunibantai-ban hagyott kupi okozta. A személyes rend fenntartása, sosem tartozott az erősségei közé. Jobbára, kisebb halmokban szerencsétlenkedtek a könyvek, egy másikban a kutatási anyagok, teljes káoszban. Persze Yoriko chan felajánlotta, hogy fenntartja számára azt a szobát az osztagban és élt is ezzel a lehetőséggel. Mert egyetlen nap alatt képtelenség, mindent szépen összeszedni. Először is egy akkora halom kutatási anyagot semmisített meg, ami pár napra elég lett volna tüzelőnek is. A legtöbbje hosszú unalmas számítások, diagramok, füstbe ment tervek, végeláthatatlan fejtegetések. Nem kár értük igazán. Az osztag iratsemmisítője egész nap falta a lapokat. Jöhetett a por eliminálása. Szerencsére erre is volt egy egyszerű de nagyszerű megoldása: Hozott egy nagy üveglapot, és erős elektromágneses hatás alá vonta, az összes töltött porrészecske pillanatok alatt a lapon landolt. Raiden, minden könyve és jelentős iratai fém gerinccel rendelkeztek. Így némi koncentráció hatására, akarata szerint oda lebegtette őket, ahová éppen szerette volna. A nap végére szép rend uralkodott, minden patika rendben. Érintetlennek tűnő, csöndes egyszerűséggel ásítozott a régi szobája. Mostantól, bármikor tér is vissza juunibantai területére, már csak vendég lesz. Köpenyei katonás rendben, egymásra sorakozva várak, hogy eltegyék őket. Most már kékben díszelgett, hátán a Daitenshi szárnyas, rombuszos csillaga. Kedvelte új megjelenését. Ez a kobalt kék egyenruha sokkal jobban állt neki. Még tónusosabbá tette, egyenes, őszinte kiállását. A hátán pedig hosszú rubint vörösben virított a haja, mintha piros tintákkal virgonc bambuszszálakat festettek volna az tenshi szárnyakra. Most aztán tényleg színes egyéniségnek nézett ki. Szinte semmit nem hagyott itt. Csupán a szekrénybe akasztotta egykori szakadt, égett, megviselt haoriját. Szívének kis darabkájának is hátat fordít ezzel, még sem érzett bűntudatot. Változásra volt szüksége. S mikor minden fémpántos dobozokba került, elköszönt és egyszerűen átlépett a kapunk Karakurába. Onnan bevette magát a Fészek újszerű monstrumába. Kicsit úgy érezte, egy élőlény belsejében járkál. S miután feltette a névtábláját új lakosztályába, megkezdődhetett a fáradságos átalakítás. Neki, kevéske személyes térre volt szüksége, egy opálos csúszófallal elkülönített egy hálót, ahol majd megpihen, a szoba nagyobb részét viszont a nélkülözhetetlen kutatóberendezéseinek volt fenntartva. A padló helyére, fényesre csiszolt kőlapok kerültek. A mennyezetre fényes izzók. Az elektronikával jó időt elbíbelődött, míg mindent a megfelelő helyre kötött be. Az ergonomikus elhelyezés és a praktikus vizsgálófülke kialakítása is jó sok időt elvett tőle. Három napig tartott, mindent összevetve a készülődés. Mikor mindent bekalibrált, mindent beállított, minden üzemre kész, az egyik vizsgáló széken megpihent. A dobozok még szanaszét, a könyvek fele ki sincs csomagolva, a polc félig tele. Jobb kézre teasütik nevetgéltek édesen egy széles, lapos Petri-csészében, mellettük Fekete mázas bambuszmintás kancsó. Pár morzsa övezte őket. A shinigami kezében pihent a kancsóhoz tartózó csésze. Már üres, de még azelőtt elaludt, hogy letehette volna. Ujjai közt csálén lebegett a padló felett. Raiden megint megfeledkezett az alvásról, evésről, meg egyébként minden másról. A számítógép néma zöld fényeket festett a padlóra, éppen töltötte fel a programokat, de azon kívül semmi más fény nem égett. Teljes sötétség honolt. Az ajtóban kartonok hada tornyosult, mint egy ódon barikád. Néhol buborék fóliák aknamezője terült el, máshol a habszivacs szóródott szét. Halk zümmögéssel dolgozott a gép. Raiden csendesen szuszogott vele szinkront. Az fáradozások legyőzték, de a fontosabbakkal elkészült. Így az igazak álmával pihenhetett, új kuckójában. Még az ajtót is elfelejtette becsukni, arra meg aztán végképp nem vette a fáradtságot, hogy valami zárat tegyen fel. Hátradőlve a fehér székben, lábát egy pulton nyugtatva, fejét félig lebillentve álmodott. Arcát a vörös sörény takarta. Lélegzetétől, időről időre megmozdult az orra előtt, mind valami szellem. Másik keze a kardján pihent. Minden vadonatújnak tűnt, csak ő festett úgy, mintha egy ódon fametszetről kelt volna életre.

A laborban, a közeledő halk egérke léptekre, már a folyosón bekapcsolt a mozgásérzékelős világítás. Kattogva felgyulladtak a fények, és mire Miyu beért hatalmas bevásárló zacskójává, minden steril hideg ragyogásba öltözött. A csendes settenkedésre, egyáltalán meg sem rezdült a tudós. Eléggé ki volt merülve ahhoz, hogy csupán a behatoló lélekenergiáján közeledte miatt felébredjen. Ebben bizonyára az is közre játszott, hogy a vendég kisugárzását még tudat alatt sem ítélte veszélyesnek. De az, amikor a lányka elcsúszott a fólián, kényszeredett reflexében magára borította a bedobozolt könyveket. Ez teljesen más kategória. A fémgerincű kötetek, egész tengere öntötte el szegény Miyut. No meg persze egy kis por és végül, egy jó nagy doboz borult rá a fejére. A vékonyka sikítás, azaz egy bajbajutott hölgy hangja, az ami Raiden még a kómából is képes kirángatni. Védelmező személyisége, még a halál torkából is kirángatná, hogy megmentsen egy védtelen lányt, főleg egy olyat akinek ilyen aranyos a hangja. Ráadásul ez a tündéri kis cincogás, egészen közelről, nagyon elesett, kis elvékonyodó bűbájos nyikkanásként jelent meg. Mintha valaki a füle mellett tapsolt volna, úgy riadt fel. Felhőkölése közben, majdnem leesett a székről, hiszen még is csak a mély álomból riasztották fel. Fél másodpercig csak kábán pislogott, hogy mi a ménkű folyik körülötte, és ugyan mi volt ilyen nagyon hangos.
Harcra készen markolta meg a kardját és támadó pozíciót vett fel. Ez gondolkodás nélkül is ment, annyit gyakorolta már, hogy ha kivették volna az agyát, a teste ezt akkor sem felejti el. Első gondolata Yuko, amint felrobbantja vadiúj laborját. A második, hogy már nincs is a juunibantai területén. Erre egy kicsit megnyugodott, de rájött, hogy így már nincs első számú gyanúsítottja. Lehet itt is megáldják egy piromániás szomszéddal? A második pillantásra viszont meglátta a felborult könyvhalmot. Tény ami tény, nem számolta ki milyen statikai jellemzőknek kell megfelelnie egy doboztoronynak, akár magától is leborulhatott. Csakhogy az halom apróka mozdult, főleg egy kis dobozka forgolódott vaksin. Lába elé pedig egy narancs gurult. Ahogy jobban megnézte, több zöldség, gyümölcs, meg zacskós leves borult ki. Valaki tehát a könyvek és a dobozok alatt rekedt. Mintha lányos apró vékony ijedt hangokat hallott volna onnan. Elengedte a kardot és gyorsan a könyvekhez lépett.
Először a kis dobozt vette le, ami olyan mókásan ficergett. Kezének egyetlen intésével, a könyvek felemelkedtek körülötte és úgy is maradtak. Arrébb akarta őket lökni, de megtorpant a mozdulatban, amikor meglátta kit sikerült befognia. Szép lányokkal szemben egyébként is olyan kuka, meg ügyetlen és félénk, most is teljesen leblokkolt. Meglátta a fényes hosszú fekete haj keresztezte tündéri, megszeppent arcocskát és vége volt. No signal. Fatal Error.
Csak némán pislogott rá, majdnem ugyan olyan meglepetten, mint a lány rá. Erre nem számított. valami kis rosszaságra, vagy Yuu-ra, vagy egy szomszédjára, esetleg a híres Hitomi san tévedt véletlenül a sajátja helyett az Ő laborjába azt még el tudta képzelni. De egy elbűvölő ijedt hölgyeményre egyáltalán nem. Kicsit maszatos lett, de ez csak fokozta a cukiság faktort rajta. Elég nehezen kapott szikrát, de azért csak-csak kizökkent. Ez a "szikra" nála persze nem átvitt értelmű. Az arca előtt virgonckodó tincsről, egy fényes ív csípte meg az orrát, ami piszkosul fáj, de csak egy pillanatig. Bosszúsan dörzsölte meg a nóziját, majd a könyveket félrelebegtette a kezével. A háta mögött egymásra repültek szép rendben.
- Bocsánat.- kezdte egyből. Végre megtalálta a hangját és a szavakat. Végig se gondolta miért kéne bocsánatot kérnie, de már az, hogy valaki miatta sérült meg, az is elég indok.
- Jól vagy? - kérdezte végül, kicsit aggodalmasan. Most már más szemmel nézett végig Miyu chanon. A buksiján egy kisebb búbot vett észre. Igen, ez egyértelműen az egyik lexikon sarkának a lenyomata a fején. A szatyrából szétömlött folyadék, pedig összemaszatolta, a válla, meg a haja is poros lett. Azt könnyen megoldotta. A porszemcséket a tenyerébe vonzotta, tömör apró gömbé tömörítette egy levegőbe markoló mozdulatával, majd rövid úton a kukában landolt. Eztán előzékenyen nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a lányt. Még mindig kissé a befolyása alatt állt, de már sokkal kevésbé észrevehetően. Talán csak kissé elpirult.

Ahogy kiszabadította Miyu chant, már sokkal jobban megkönnyebbült. Igaz látszott rajta, hogy zavarja a fény. Mindjárt lágyít rajta egy kicsit, miután ellátta azt a kis puklit a buksiján. Még mindig kissé zavarban érezte magát, pedig most már bebizonyosodott, hogy nem szándékos betörésről van szó. Egyszerűen csak eltévedt, vagy kíváncsiság vonzotta ide. Viszont a kérdésre adott válasz, egyértelműen kissé gyanús. Ha többet látott a tudósból, akkor bizony tényleg csúnyán beüthette. Ez egy kis kivizsgálás igényelt. Már ránézésből elkezdte meglesni a további tüneteket.
*Pupilla rendben, kissé sápadt, szembevérzés nincs, picit könnyezik a fény miatt... ez normális. Máshol külsérelmi nyom...oh egykét foltocska a vállon. Pár nap és magától is elmúlna. Fülecske rendben, Kicsit szapora légzés... az is normális, révén épp most hoztam rá a frászt ^^*
A vizsgálat végső eredménye, hogy nem komoly, banálisnak mondható sérüléseket szenvedett csak. Persze így ránézésre, csak nagyjából tudta megállapítani, hogy nincs sürgető gond. Akkor lett volna probléma, ha ködös a tekintet, nehezen beszél, vérzik az orra, füle vagy a szája. De semmi ilyesmit nem látott.
- Nem, tudtommal nincsenek ikertestvéreim ^^.- nevetett Raiden, ahogy válaszolt. Igyekezett kedvesen, nyugodtan viselkedni, hogy ezt a békét átsugározza a riadt lányra is. Mikor elfogadta a segítséget, finoman felhúzta a földről, másik kézzel pedig felvette a szatyrot, de valami csöpögött belőle. Félre billent fejjel nézegette a lehulló cseppeket.
- Hát azt hiszem, ennek annyi. - állapította meg, majd az egész zacsit egy fém tálba tette, hogy tovább ne koszoljon. Majd még a lány kezdett el mentegetőzni a dobozok miatt.
- Ugyan, érted jobban aggódom. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar felkeres valaki. Még csak most jöttem. Oh >.<.- most ráeszmélt, hogy olyan illetlen volt, hogy még bemutatkozni is elfelejtett.- Masamune Raiden vagyok. Pár napja érkeztem. - kissé meghajolt a lány felé. Mosolygott, de egyben zavara csak fokozódott. A gyerekekkel könnyen elbánt, a srácokkal meg megtalálta közös hangot, a lányokkal kész katasztrófa. De Miyu is kitett magáért, mert ez a kis vicc olyan tündérien esetlenre sikerült, hogy ha Raiden csokiból lett volna, most ettől biztosan elolvad
* Moo... Kawaii >.<^^*
Az ég felé nézett, és próbálta lefojtani a nevetést, de esélytelen csatát vívott. Miyu chan olyan aranyos, hogy egyszerűen leverte vele. Nem, szóval ezt nem bírta. Rosa chan szintén pillanatok alatt eltudta érni ugyanezt a hatást nála, csupán a különbség az, hogy Rosa chan egyszerre, aranyos, törékeny, kecses, meg úgy két oldalon keresztül tudná sorolni Raiden az érdemeit, de mellette erős, félelmetes hölgyemény is. Nem igazán szorult rá, hogy megmentsék. Miyu meg olyan kis gyámoltalan. Pont az a fajta, akit meg kell menteni mindentől. Ő pedig mivel erősen védelmező, atyáskodó jellem, egyszerűen nem tudott ellene menni természetének. Oda vezette az egyik csavaros, kényelmes székhez. A kis kezecskék, amik elvesztek a tenyerén, érezte a szapora szívverést. Most esett le neki, hogy a lány élő ember. Ez igen csak meglepte. Nem tudta, hogy emberekkel is foglalkozik Yuu. Picit fürkésze a lányt, ahogy közben összevonta a szemöldökét. Úgy festett, mintha nagyon gondolkozna valamin, de félretette a kérdéseit egyenlőre, és inkább csak Miyuval foglalkozott. Vigaszdíjként csokis sütivel kínálta. Bevásárolni még nem volt ideje, a hűtő tök üres. Csak tea és süti van itthon. Ő preferálta, a keserű ízt, a markánsabb karaktereket, valószínűleg, Miyu nem kedvelné. A tea színe is sötét zöld, még a végén azt gondolná hogy méreg van benne.
- Mindjárt hozok egy kis jeget. Addig pihenj egy kicsit.- intette, majd pár lépéssel arrébb kinyitott egy hófehér ajtót, kicsit matatott benne, majd kékes műanyag fóliába tört jégdarabkákat hozott. Fél kezével finoman felfelé intette a lány állát, a másikkal óvatosan, az egyre pirosabb sérülésre engedte a hideg borogatást. Ettől majd megszűnik a fájdalom és a lüktetés is. Pár nap és nem is fog látszódni. Sajnos a gyógyításhoz, nem igazán értett. Magát rendbe tudta hozni úgy-ahogy, de másokkal szemben, csupán az alapokra támaszkodhatott. Mivel nincs nagy gond, ez is bőven megteszi. Nagyobb volt az ijedség, mint a valódi baj. De azért nagyon röstellte, hogy a könyvek így elbántak szegénykével. El sem tudta képzelni, hogy harcban, hogyan is vehetne részt egy ilyen kis porcelánbaba. Ő biztos nem engedné veszély közelébe, ha rajta múlna. Meg ha lehet, minden éles, sarkos, kiálló és kemény tárgyat semlegesítene az útjában XD. Nehogy hasonló balesetek érjék véletlenül.
Majd újra azon morfondírozott, mit keres egy ember a Daitenshiben. A vaizardokat értette, Yuusuke maga is az, a sihinigamik jelenlétét is, még egy arrancarral is megbarátkozna, de egy ember? Most, hogy már éber, érezte a lányból kiáradó lélekenergiát, ami azt sugallta neki, hogy valami különleges, egyedi képességgel bír. Ez aztán igazán felkeltette tudós kíváncsiságát. Hiszen az ilyesmi nem túl gyakori jelenség. Most már érdeklődéssel vegyes, aggodalommal fürkésze a tündérkét, és kicsit morgolódott magában az miatt, hogy még egy ragtapasz sincs a laborjában. Viszont azért elég ravasz, a jeges zacskót tartó kezét egy pillanatra felcserélte, és a következőben pedig, egy gyűjtő üvegcse is lapult ujjai között, de a mozdulat túl gyors, hogy a lány láthassa. A lélekenergia begyütése, fájdalommentes, gyors feladat, nem is láthatta, hiszen nem került az eszköz a lány látózónájába. Mikor megtelt, ugyan ilyen feltűnés mentesen, mikor megint megcserélte a kezeit, zsebre vágta az eszközt. Egy zsepit nyújtott a lánynak, mert a jégtől egy vékony vízcsík kezdett legördülni a homlokán.
- Kezd jobb lenni ?- kérdezte figyelmesen.

A lányka, nagyon félénken viselkedett. Gyorsan kapkodta a fejét, jobbra-balra forgatta a szemeit. Összerezzent, mint a viharban a bambusz. Sápadt orcákkal lesett. Frusztráltságát nem lehet nem észrevenni. No meg a hüppögő aprócska hangok elég árulkodóak voltak. Raiden magában somolygott, visszafogottan csodálta a megszeppent tüneményt. Attól tartott, bármelyik pillanatban kereket old, mint egy felriasztott tündérke. Olyannak is tetszett. Egy félős tündérkének, akit mint a lepkéket, bevonzott a fény a laborjába. Kedve lett volna megsimogatni ezt a szénfekete hajtömeget, de inkább csak messzebbről nézte. Látta a csillogó szemeket, a sarkukba kövér könnyek kerekedtek, csendes szipogás közben.
*Vajon mi baj lehet? Ennyire fáj? Csak egy kis karcolás...* Tűnődött magában, együtt érző szomorkás arccal. Áthaladt rajta a borús élmény, úgy vezette akár az áramot. Ez is afféle rezgés természetű dolog. Ha közel kerül valakihez, átérzi a bánatát, s örömét. De nem tudta mire vélni ezt az egéritatást. Sokáig várnia nem kellett, mert Miyu chan kibökte mi a gond, és ez Őt szíven ütötte.
Be kellett vallania, hiába is tagadná. Seireiteiből való származása rá van írva, lelkén viseli a nyomát. A kérdést viszont nem tudta hová tenni, mire fel ez a pityergős állapot? Gyorsan meg akarta valahogy vigasztalni, vagy el is áshatja magát valahová a hátsó kertbe, vagy elbújhat örökre egy szekrény mélyére, hogy megríkatott egy ilyen aranyos lánykát. Ennyire ijesztő lenne? Netán csúf? -.- T_T
- Jaj neee :3... ne sírj >.<... de de de de de...én nem is akarlak téged sehová sem elvinni o.o. - nézett nagy kerek smaragd szemekkel Raiden. Ilyenkor Ő is eléggé aranyosan tudott nézni. Nagyjából mint egy piros bozontos cica. Szörnyen elkeseredett. Fogalma sem volt róla éppen mit vétett, vagy mivel váltotta ki ezt. Úgy sejtette, puszta jelenléte az, ami ennyire letaglózza Miyut. Elvégre az emberek már csak akkor szoktak shinigamival találkozni, mikor azok a lelkükért jönnek.
- Dehogy, nem akarlak visszavinni.- Próbálta tovább győzködni, újabb zsepit nyújtott felé. Sőt, elé nyújtotta az egész dobozt, hogy annyit vehessen belőle amennyire csak szüksége van.
- De de de... miből gondolod?- Kérdezett vissza önkénytelenül. Magában gondolkozni kezdett. Erősen agyalt és lassacskán fel is sejlett benne egy gondolatfonal, mit szépen egymásra fűzött:
*Lehet, hogy valaha egy shinigami bántotta? De hát miért bántanák szegény Miyu chant?* Hüledezett... már a gondolatra is felháborodott magában.
* Hiszen olyan bájos és aranyos. Ugyan ki lenne képes ártó szándékkal hozzáérni?* Lendítette tovább a fonalat. Keresni kezdett ilyen személyeket az emlékeiben. Sajnos többet is talált köztük, mint szeretett volna, ám a legtöbbje füle botját se mozdította volna meg egy halandó emberi lényért. egyáltalán nem tartották volna figyelemre méltónak így a releváns kérdés a következő: Miért?
Hamar ráeszmélt, hogy a félelemnek köze lehet a különös kisugárzáshoz, talán azért bántották, mert érdekelte őket a mibenléte. Sajnos pont ismert egyvalakit, aki képes ilyen galád tettre. Az ő elődje, Mayuri. Rá, nagyon is ráillett volna ez az aljasság. Szemei körül sötét árnyak gerjedtek, ahogy elhatalmasodott a harag. Össze is szorultak az öklei. Morgott egy kicsit. Ezzel talán csak tovább súlyosbítva a rémületet. De perceken belül elhajtotta a fekete felhőszerű gomolygást maga körül, és megnyugodott.
- Ki akart téged bántani Miyu chan? Mond csak meg a jó öreg Raidennek... biztosra veheted hogy én ellátom a baját úgy, hogy többé eszébe se merjen jutni, hogy egyetlen gondolattal is ellened forduljon. ^^ - mondta kedves, de elfojtott haraggal a tudós, miközben az egyik kezét, a másiknak dörzsölte. Alig várta, hogy egy nevet kapjon. Nagy eséllyel az Ő néha osztagából való és ha még él... Yoriko chan biztos nem fogja bánni, ha egy kicsit megbünteti az illetőt ezért a gyalázatos tettért. Élő, ártatlan embereket bántani egyébként is halálos büntetést vonna maga után, hiszen, az Ő dolguk a lelkek védelme, nem a kínzása, megalázása és terrorizálása. Most majd felrobbant a méregtől. A haja kissé zümmögött a feltöltöttségtől, de szerencsére még időben észlelte a dolgot és csak úgy mellékesen, kézzel hozzáért egy berendezés fémvázához. A sistergés azonnal megszűnt. A haragját is félretette. Megnyugodni látszott
- Ne félj... nem fogom hagyni, hogy bárki bántson... már csak azért is, mert az én régi osztagomról lehet szó. Még mindig én vagyok a legerősebb, úgyhogy, ha valaki egy kisujjal is hozzád ér, annak eltöröm minden csontját, még azt is, amiről azt se tudja, hogy létezik ^^. - nyugtatta ezzel Miyut de leginkább saját lelkiismeretét. nagyon remélte, hogy nem az Ő irányítása alatt történt ez a szörnyűség, hanem előtte. De bármi veszély fenyegeti Miyut onnan, csak a testén keresztül bánthatja. Erre akár itt és most meg is esküdött volna. Kiúzta magát. Magabiztos védelmező lelkisége rögtön harcias erőt és karizmát öntött belé. Nem az kis kedves, mosolygós, előzékeny valaki, hanem épp egy elesett kis hölgyet védelmező szuperhős. Jelenleg úgy érezte, hogy akár a világ is szembejöhet vele. Akkor is kiállna az igaza mellett.

A riadalom, kezdett átmenni szomorkás búbánatba. Valóban bebizonyosodott a juunibantairól van szó. Raiden hallatlan felmordulással reagált erre a tényre. Képtelen volt elfojtani az érzéseit és nem is akarta. Ami a szívén az a száján. Őszinte lélekként, úgy lehetett arcáról olvasni, mitn egy könyvből.
*Micsoda szégyen. Hogy történhetett mindez?* Kérdezte magától még mindig, megrökönyödve. Azonnal tudta, hogy erre fényt kell derítenie valahogy. Meg kell tudnia pontosan mi történt és miért. Abban semmi rosszat nem talált, hogy a tisztek érdeklődtek ezen új képességek irányába. Hisz Ő maga is mintát vett az elemzéshez. De megengedhetetlen, hogy egy bármilyen élőlényt, nem ám egy embert, ezek miatt elpusztítsanak. Nehezen kontrollálta a morgolódását, egyértelműen helytelenítette ezt az eljárást. Egy gépet, vagy kutatást, ha túl veszélyesnek ítélt, Ő is bizonyosan vagy elrejti, vagy eltünteti egyszer és mindenkorra, de amit az élet létrehozott, abba nincs beleszólása. Nem veheti el és nem pusztíthatja el, ami nem az övé. Nem tudta mikor történt mindez, de biztos hogy Ő, semmilyen esetre sem egyezett volna bele ilyesmibe. Yorikoról sem tudta ezt elképzelni. Urahara sant perig mindig is kedves, szorgalmas előzékeny fickóként emlegették. Amennyit tudott titokzatos elődjéről az alapján úgy érezte, Ők ketten sokban hasonlítanak. Neki is egy igen energikus hadnagya volt. Csak is Mayuri lehetett ez a gonosz lélek, aki mindezt elkövette, vagy valami, az osztagon kívül. Újra kicsit a lány kisugárzására figyelt. Valami nem stimmelt vele. Nem egészen olyan mint egy emberé.
- A múltban én magam is voltam kapitány a juunibantainál. Ezért ez engem személyesen érint. A hivatalom alatt, ilyesmi nem történt soha, hogy embereket kínoztak volna. Egyébként semmilyen emberkísérletekről nem tudok. Hiszen az a dolga egy shinigaminak, hogy megvédje a lelkeket. Urahara sanról nem tudom elképzelni, hogy bármi ilyet tett volna. Mayuri Kurotsuchiról már ugyanezt nem mondanám el, de még ő is képes volt betartani a törvényeket...nagyjából. Utána közvetlen én lettem a kapitány, az utódom pedig, egy tündéri teremtés ^^. - mosolyog - Ha a múltban volt is ilyen, biztos, hogy nem mostanában történt. Nem tudnád elmondani pontosabban? Az is érdekel, hogy miként úsztad meg.- Raiden tudta, most sok fájdalmat okoz, azzal, hogy felemlegeti a múlt kísérteteit, de úgy vélte, utána kell járnia. Ez amolyan becsületbeli dolog. Ha az osztag hibát követett el a múltban, neki kutya kötelessége valahogy, a képességeihez mérten, helyre hozni. No persze, az is bökte a csőrét, hogy ez valami olyasmi, amiről nem tudott. Sok pletyka járta útját, hogy mik történtek a juunibantai nagy falain belül. Titkok, melyekre nem derült fény. Mindennek felszínre kell kerülnie, látnia kell a problémát, hogy meg is oldja azt.
Miyu chan összekucorodva, remegős ajkakkal, könnyharmatos szempillákkal nézett rá. Nem érthette meg ez miért fontos Raiden számára. Ez az, amikor kiállunk valamiért ami fontos számunkra. S ugyan már napok óta, hivatalosan nem tartozott az osztaghoz, még is úgy érezte, meg kell védenie annak becsületét. Ha pedig még is Ők hibáztak, akkor pedig azért kell megtudnia mindent, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg mindez. Viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a lány mégsem ember, hanem valami más. Egyszerűen semmi sem jutott eszébe, ami lehetett volna. Lehetséges, hogy most valami olyanra bukkant, ami előle is rejtve maradt, ami még a titkos archívumban sincs benn?
- De Miyu chan.... te nem vagy ember nem igaz? Kérlek ne ijedj meg, bármi is legyél, nem foglak visszavinni. Nekem már a Daitenshiben van az otthonom, ehhez pedig te is hozzátartozol. Nem csak azért kellene megvédjelek, még akár a sajátjaimtól is, mert szerintem semmi okuk rá, hogy téged megöljenek, hanem azért is, mert kutya kötelességem, hogy vigyázzak rád. - kicsit megenyhült. Az összeszorult ujjacskák reményei szerint talán engednek egy kicsit. Talán lehiggad kissé és megbékül vele ettől.
De Raiden hirtelen nem tudta kihez forduljon információkért. Yoriko biztos nem tud erről... de majd fog, ha hamarosan arra jár. Biztosan Ő is szörnyűnek fogja találni ezeket. Ha valaki, akkor Urahara san tudhatja a válaszokat. Talán meg is találja. Rögtön izgatott lett, a gondolatra, hogy hírhedt elődjével találkozhat. Talán többet is elmond, mint amire Miyu chan emlékszik. Akár arról is tudhat, hogy az embereknek egyáltalán lehetnek e különleges képességei. Biztosan igen, mert az edzésen találkozott egyel. Róla viszont biztosan érezte, hogy valódi élő ember és nem csak póttest, amit lát. Fura kérdések ezek. Legalább olyan furák, mint, hogy mostanában démoni jelleget öltött a saját kisugárzása. S bár még mindig szinte semmire nem emlékezett, hogy hová tűnt el, Makase meg gyanúsan hallgat akár a sír, ezért erre sem tudta a választ.
Lehetséges, hogy még mindig szinte semmit nem tud a lélekről és annak sokszínűségéről és még kevesebbet tud az erejéről. Minél több információ állt a rendelkezésére, annál inkább úgy érezte, hogy nem tud semmit. Most talán egy új kirakós darab kerül a helyére talán pont ez a véletlen fogja Őt útbaigazítani. Már tudta, hogy mindenképp meg kell látogatnia Urahara sant, hogy megnyugtassa magát és hogy válaszokra leljen. Ugyan kihez fordulhatna még...

Lassan kezdett enyhülni a helyzet. Miyu hozzáállása a dolgokhoz kezdett megváltozni. Nehéz téma, ami felhozott. Raiden maga személetével nem skatulyázott be senkit. Kinőtt abból, hogy azt mondja: te jó vagy, te pedig nem. Ez teljesen relatív. Minden viszonyítás kérdése. Makase is érzelmek nélkül dönt. Az igazság vak, és pont ezért könyörtelen. Talán nem túl szép, de még mindig jobb, mint egy langyos álom, amibe belesüppedünk. Rákényszerít a változásra. Nem lehet mindig elfogadónak lenni. A valóság és az igazság között mindig van egy szakadék, amit nagyon nehéz áthidalni. Az ember lelkiismeretén múlik csupán, hogy a kettőt megpróbálja egymáshoz közelíteni. Egy szép napon arra ébred, hogy az amiről azt gondolja igaznak kellene lennie, valóban úgy is működik.
Az ilyen pillanatok felérnek a csodával. Mások helyett nem növeszthetett lelkiismeretet. Így Raiden megbecsülte azt a kevés jót, amit tapasztalt.
- Most már nem bánthatnak. Az egész szervezet amnesztiát kapott. Te is Miyu chan. Szóval aki rád támadna a tisztek körül, az elárulná az összes társát is. Lehet hogy kicsit kinéznek minket, de a törvény az törvény. De ha az adott szavukat semmibe veszik, még mindig szólhatsz nekem vagy Yuusukénak... vagy bárkinek. Szerintem segíteni fognak. Ha nincs összetartás, nincs egység, ha nincs egység széthullana a Daitenshi, ezt pedig nem engedhetjük, ugye ? Nem vagy egyedül, és nem vagyunk ellenségek sem.- nézett Miyu szemébe.
Raiden kezével az egyik szék felé intett, ami egy kis nyikorgással odacsusszant a kezébe. Fel is ült rá szemben, tisztes távolban a lánykától. Nem akarta tovább riogatni. Figyelt. Kedve lett volna jegyzetfüzetet elővenni, de inkább megkímélte ettől Miyut. Nehogy a vizsgálatokra asszociáljon belőle.
- Miért ne élnél ? Érzem az energiádat. Csak a küllemed zavart meg. Még sosem találkoztam módosított lélekkel. - kezdte.
- Csak azt tudom, hogy mi nem vagy . - viccelt tovább. Most hogy így Miyu elkezdett beszélni, valami rémlett neki erről a módosított lélek dologról. Párszor szóba került. De elég kevéske információja volt erről. Annyit tudott, hogy elpusztították őket... elvileg mindet. Talán pár megúszta ezek szerint még is az eliminációt. Magában hümmögött. Gondolkodott. Ezek szerint a pórtestből, ha akarná könnyedén kivenné a módosított lelket tartalmazó kis gömböt és szabadon betehetné egy másik gazdatestbe. Majdnem bármibe, ami képes mozogni. Egy műanyag figurától kezdve játékokon át... akármibe szinte. Olyan idegen volt tőle a gondolat hogy Miyut csak úgy el lehet szakítani a burkától. Hogy ez a test nem más gyakorlatilag mint a shinigamiknak kifejlesztett álca arra az esetre, ha netán huzamosabb ideig itt tartózkodnának és csak egy apró cukorszerű mütyür mozgatja az egészet. A tudomány csodája. Lám még erre is képes, teremteni egy ilyen differenciált személyiséget. Hát mi más ez mint diadal? Kár, hogy önálló megjelenéssel nem igazán rendelkezik. Azt a golyót nem mondhatjuk valódi testnek. De ezen talán lehet segíteni.
- Miyu chan. Gondolom eléggé hátrányos a helyzeted abban az esetben, hogy ki tudják venni a lelked a póttestből, nem igaz? Nem szeretnél egy olyat, amit ugyan lecserélni nem tudsz, de cserébe elszakítani sem tudnak tőle ?- kérdezte előzékenyen, kedvesen. Pontosan úgy mint akinek valami fontos szöget ütött a fejébe. Most kapta elő apró digitális jegyzetfüzetét, kihúzta belőle az írókát. Majdnem úgy festett mint egy modern okos telefon, csak holografikus kifejezővel.
- Mert szerintem megoldható lenne. Talán nagyobb biztonságérzetet adna. - gondolkodott hangosan és már is lefirkantott pár mondatott ezzel kapcsolatban, hogy mit is kellene átnéznie, hogy pontosabb képet alkosson a dologgal kapcsolatban. Ez talán némileg segítene a szorongásban, és Miyu biztosan nagyobb biztonságban lenne, nem fordulhatna többé elő, hogy kiszolgáltatottan, tehetetlenül egyszerűen csak kiveszik a testből amit használ.

A lányka nem méltóztatott sokat beszélni. Ezért is lehetett, hogy Raiden vette át a locsi-fecsi szerepét. Főleg mert látta, hogy Miyu zavarban van. Szerette volna valamivel oldani a feszültségét, de nagyon nehezére ment bármit mondani, ami nem teljesen idiótaság. Semmi frappáns nem jutott az eszébe. Végül addig húzta-halasztotta, amddig teljesen kitört Miyuból a boldogság (?) vagy talán az öröm(?) minden esetre túláradó lelkesedéssel pattant fel. De valahogy nem teljesen normális a mozgáskoordinációja, mert míg testének felső része engedelmeskedett a felugrásnak, lába ott maradt, vagy beakadt, vagy valami történt, de a lényeg, hogy egyenesen belezuhant Raiden karjaiba.
Nagy szerencse, hogy ő viszont elég jó reflexekkel rendelkezett. Mostanában hála Yuu-channal végzett ilyen-olyan edzéseknek és gyakorlatozásoknak érezhetően gyorsabb lett. Most erre állt rá, mindenen volt mit javítani, de úgy érezte, akkor jár a legjobban. ha először most egy kicsit a gyorsaságára fekszik rá. Akár még elszaladhatott volna és vissza, miközben Miyu esett. Dehát miért szaladt volna el. Csupán ügyesen elkapta a tündérkét.
- Hopsz hopsz. - nevetett. Ahogy az ég felé nézett. Érezte a karjaiban a lányka heves szívverését és azt, ahogy forróvá válik a bőre. A ráboruló hatalmas fekete tincseket elsimította a lány vállai mögé. Nagyon figyelt, hogy a bőréhez ne érjen hozzá és nehogy meghúzza. Úgy tűnik a lánynak így nehezére esik kontrollálni a testét.
Azonnal gondolkozóba esett. Jobbja Miyu-chan válla felett egy fekete hajtincscsel játszott az ujja körül. Ezt észre se vette, csupán pótcselekvésként, öntudatlanul játszadozott valamivel ilyenkor. Ez jobbára egy toll, vagy ceruza, most Miyu-chan ében haja. Épp ez esett neki kézre. Hátra dőlt és egyáltalán nem látszott rajta, hogy zavarban van. Összevonta szemöldökét és látványosan pörgette a gondolatait.
- Végeznem kell egy-két mérést. Kétféle lehetőséget látok, vagy emberivé teszlek vagy shinigami hibriddé. - mondja és hirtelen jobb kezébe repül a vizsgáló szemüvege, amit feltesz magára és amikor bekapcsolja akkor a lélekerő áramlását látja vele. Kicsit nézelődik. Óvatosan megfogja a lány kezeit. Miyu bizsergést érez és azt, hogy fura erő szalad végig a testén. Raiden az ellenállással azt méri fel, miként dolgozik Miyu a testben, és hogy mozgatja.
- Ahham, igen... ez nem véletlen. Így a póttestet te sokkal kevésbé tudod irányítani mint mi... úgy értem mi shinigamik. Mi is abban vagyunk ugye itt. - mondja és két kézzel felnyalábolja a lánykát, feláll és tesz vele pár lépést. Egyáltalán nem érzi a súlyát.
- Arra gondolta, hogy shinigami szerű testet fogok készíteni neked, így el tudsz bújni az élők elől, de itt továbbra is majd egy olyan testre lesz szükséged mint nekünk, viszont ha az megsemmisül valamilyen oknál fogva, a saját lelki manifesztációd fog kijönni onnan. - mondja a tudós. Egy ujját finoman megmozdítja, mire az egyik szék odagurul hozzá. Abba beleülteti Miyut, de nem kell aggódni, nincsenek se szíjjak, se semmilyen kínzóberendezések benne. De ahogy sétál tovább a szék amiben ül, követi őt. Kicsit kísérteties, főleg hogy, Raiden erre már fel se figyel. Egy nagy holokivetítő elé vezeti. bekapcsolva egy sematikus test energiaáramlását szemlélteti, miközben magyaráz a színek megváltoznak.
- A te lelked, mások lelkeiből lett összeollózva, de a megtapasztalás miatt így is egyedi, ezért a testet külön kell megcsinálni lélekenergiából és csak utána oldhatjuk fel benne a mostani formádat. Ehhez viszont donor kell. Nekünk újratermelődik az energiánk, a tied pedig most, hogy úgy mondjam be van korlátozva, de ha a donor személyektől megkapod a megfelelő adagokat, akkor, ez a korlát eltűnik és tovább fejlődhetsz. Megkockáztatom, hogy akár démonmágiát is tanulhatsz, de zanpaktout nem kapsz... viszont használhatsz olyan kardot, amin átfolyatva az energiáid megtöltöd a saját energiáiddal, ám az nem olyan mint a zanpaktou, bár ennyit biztosan tudsz rólunk. - finoman a hologram kivetítő fénysugarába vezette a lányt.
- Most leszkennellek, az alap tulajdonságaidat táplálom be, szeretnél bármin változtatni? Mert ezek után már nem lehet majd.- mondja Raiden.
- Valamint azzal a kockázattal jár, hogy a lélekerő transzplantáció miatt elvesznek majd bizonyos emlékeid és helyükre a donorok érzéseit és emlékeit kapod meg... szóval megváltozhat a személyiséged, de egy megfelelő szűrővel és hangolással minimálisra lehet csökkenteni ezt. - mondja Raiden. Előkapja az mobil lapbort és gyorsan számításokat végez.
- Öt erős shinigami energiaátcsatolására lenne szükséged, hogy egy olyan tested legyen, mint a miénké. De az regenerálódna, nőne a haja, és valószínűleg öregedne is. nem lehet minden tökéletes- mosolyog Raiden a lányra.
- Ez lenne a te feladatod, rábírni öt shinigamit, hogy segítsen neked. Javaslom Yuusukét mindenképp környékezd meg, mert ő a legerősebb köztünk, és ez nagy hatással lehet minderre. Valamint a belső holow ami jelen van, paradox módon stabilizálná a te személyed. Én ha gondolod máris lehetek az egyik. S akkor már csak néggyel kell beszélned. De mivel semmi sincs ingyen és ha azt akarod, hogy én ezt megfelelően előkészítsem neked Miyu-chan, akkor neked kell megkérned őket, és legyőznöd a félelmeidet velük kapcsolatban ^^. - mondta mosolyogva és benyúlt a kivetítőbe ahol a lányra erős fény áradt és megsimította a buksiját.
- Képes leszel rá? Most csak rajtad múlik. - mondja neki biztatóan. Majd figyel, hogy a változtatások ne maradjanak le a testről. Kezeidel már is egy kivetített modellen végez apró konctrukciós szabás-varrást ami leginkább olyan mintha fényekkel és formákkal szobrászkodna a levegőben. Így tervezi a lány külső és belső megjelenését.
-Azt azért mondom, hogy ha ez sikerül, az nagyjából olyan jelentősségű tudományos áttörés lesz, mint Urahara Hogyoku-ja. Mert még soha senki nem próbált meg mesterségesből valós lelket varázsolni. Nézett jelentőségteljesen Miyura, s ahogy kész lett a szkennelés kivezette a berendezésből a lányt és a kivetített képet rávetítette a szkennelt példányra, ami mint egy fénybe fagyott más ott állt a kivetítőben. Raiden folyton matatott valamit a gépeken állítgatott.
- Két hét... maximum három hét... Ennyi időd van még négy erős shinigamit találni. -mondja Raiden végül egy kicsit szúrós zöld tekintettel, mintegy útravalóként. Már tudta hogy a következő pár napban nem fog pihenni.

- Sajnálom! >///< - Válaszoltam kissé rekedtes hangon a nevetésére, mert én aztán igazán nem kívántam elesni.
Annak ellenére is éreztem, hogy hosszú hajam arrébb simítja, hogy nem ért hozzám, és ez még inkább feszültséggel töltött el, azon túl is, hogy szorosan tartott. Nem feltételeztem, hogy hátsószándékai lennének, hiszen azt eddig is bármikor megtehette volna, éreztem az erejét, hogy nem jelentene számára gondot. Az pedig, hogy semmi efféle jelet nem közölt jelenthetné azt is, hogy nem szándékozik semmi félreérthetőt tenni… vagy azt, hogy el szeretné altatni az éberségemet, amit ezzel a témával könnyedén elért. .__. Végül talpra álltam, de ez nem jelentette, hogy szabadulhattam volna tőle, ugyanis hosszúnak, már-már végtelennek tűnő vizsgálatok következtek.
Visszapislogtam, ahogy nézett rám a furcsa szemüveg mögül, nem nagyon tudtam elképzelni, mit is nézhet vele, vagy hogy több lenne egy átlagos okulárénál. Egy pillanatig el akartam rántani a kezemet is, de erőt vettem magamon, elvégre nemes célt szolgálnak ezek a vizsgálatok, nincs mitől tartanom, és ha kész lesz, a végén többet nem kell félnem a shinigamiktól. Sem okuk, sem pedig módjuk nem lesz arra, hogy visszavigyenek Seireiteibe. ˘o˘ Éreztem a furcsa bizsergést, ahogy végig szaladt a testemen, de nem foglalkoztam vele, annyira nem volt kellemetlen, inkább az járt a fejemben, hogy hamarosan teljesen önmagam leszek.
- Tu… tudom! O////O – Sikkantottam egy apróbbat, ahogy egyszerűen felkapott.
Szokatlan volt számomra az egész helyzet, hiszen soha ilyen közel nem voltam senkihez, nem is igazán szerettem. Most mégis éreztem a teste melegét, az izmai játékát, ahogy engem tartott, és ez feszültséggel töltött el, és nem kicsi rémülettel. Hiszen saját magamon érezhettem, hogyha akarna, akár össze is roppanthatna, bár ahhoz lenne egy-két szavam… >w>
- Rendben. – Szinte alig halhatóan hagyja el a hang a számat, már lassan semmi mást nem érzek a közelében, csak nyugtalanságot, és végtelen zavart, amit még az a boldogság sem tör meg, amit test készítése miatt érzek.
Kisebb kupacba rendeződve simultam a székbe, s szinte már meg sem lepődtem, hogy az gurulva követi a férfit, csupán csak annyit reméltem, hogy nem egy fehér, csempézett szobába, egy hatalmas fémasztalhoz. Persze ilyesmiről szó sem volt, de jobb félni, mint megijedni. Kicsit a szám is eltátom a hatalmas és színes képernyő előtt, nem sok ilyesmit láttam, nem nagyon szerettem a gépeket, olyan élettelenek voltak számomra, ráadásul nagyon hangosan zúgtak, az ember teljes figyelmét elvonták ezzel. Ezt pedig nem szerettem, a legjobb mindig mindennek a teljes tudatában lenni, és mindenre felkészülni, így nem lephetnek meg, és kisebb az esélye egy estleges orvtámadás sikerességének is.
Bólogatok a mondandójára, bár a gyorsaságtól kicsit sem értek néhány dolgot, de ez nem is gond… lesz testem! Saját, igazi, teljesen valós testem! *o*
- Nem használok igazából fegyvert – Válaszoltam a felvetésre, hiszen egy vajazókéssel képes lettem volna kár enni magamban. .__.
Követtem az irányításait, és igyekeztem pontosan úgy tenni, ahogy kérte, hiszen nem lett volna jó, ha véletlen egy kósza lézer levágja az egyik-másik testrészem. O_O
- Nem, szerintem jó vagyok így. - Nem találtam kivetni valót jelenlegi kinézetemben, és már egészen megszoktam, hogy milyen arcot látok viszont a tükörben.
Elgondolkoztam a szavain, mert ha jól belegondoltam sok olyan emlékem van, amit nem sajnálnék annyira, de a személyiség változás… nem tudhattam azonban, hogy ez pozitív, vagy negatív lesz-e. Ugyanolyan döntés előtt álltam, mint amit akkor hoztam, mikor csatlakoztam a Daitenshihez. Akkor úgy döntöttem, hogy változtatok az életemen, és nem menekülök tovább, azonban itt sem tettem másként, nem fejlődtem túl sokat. Persze már nem félek olyan betegesen a shinigamiktól, hiszen Kazuho~sannal egészen jól kijöttem, de ez nem olyan haladás, amit el szerettem volna érni az idejövetelemmel. Nem is volt hát mit tovább mérlegelnem, hiszen a jelenlegi semmilyen helyzetet biztosan kibillentené.
- Nem gond, így is vállalom. >w<
Ezután már csak azon kellett elgondolkoznom, hogy kiket is kérhetnék meg rá… Sierashi~sant mondta Masamune~san, és akkor Tamachi~sant és Kazuho~sant, meg persze Nara~sant is felkereshetem, biztosan segítenének! Elvégre nekik teljesen fájdalommentes, és nem is nagyon kell csinálni semmit. *w*
- Rendben… >////< - Pirultam el kissé megint, ahogy megérintett, pedig már egyáltalán nem rémített meg. – Képes leszek rá, biztosan! ^w^
Csak figyeltem, ahogy tovább dolgozik, és bólintottam az időre is, tudtam, hogy még akkor fel fogok keresni mindenkit, nem bírtam volna egy percig sem várakozni tovább.
- Akkor én meg is kérdezem őket! – Mondtam, majd mintha sosem lettem volna ott, úgy iramodtam meg kifelé, elfeledkezve a bevásárlószatyor tartalmáról, és minden másról is. Már csak az az egy dolog járt a fejemben, hogy ezzel talán valami teljesen új veszi kezdetét…