A Jófiú, még mindig olyan volt, mint régen. A mozgása, a külseje… Bár józanul ritkán láttam, de a harcban nagyszerű. A zanpakutoujára néztem. Persze az emberek hülyének néztek, hiszen a semmit figyeltem. A semminek köszöntem. Én a gitártokomat a földre tettem.
-Nagyon satnya lettél. Mi a fene történt veled?- kérdezte. Láttam, hogy már készülődik is. Felsóhajtottam. Legutóbbis csak egy kis csipkelődéssel kezdtük, de most ezt is kihagyja. Én megy csak álltam a póttestemben. Gyengébben, de kidout tudtam volna használni.
-Satnya? Néztél tükörbe barátom?- Kérdeztem.- Én a menosok erdejében élek, mióta harcoltunk, és te, mit is értél el? Hányadik tiszt vagy?
Tudta, hogy viccelődöm. Régen is így húztuk egymás agyát. Persze, nem viccelődhet mindig az ember. Legutóbb is addig ittuk magunkat, hogy a viccelődés már nem ment, de az ötletellés igen. Akkor döntöttük el, hogy harcolni fogunk. Pár nap múlva, mikor kijózanodtunk, el is kezdtük. Persze közbeszóltak a Hollowok. Most már csak a befejezés hiányzik. Abban a harcban, több reiatsut vesztettem, mint ő. Nem hagyhatom, hogy megvágjon. Tehát ha közel engedem végem… Viszont ő tudja, hogy Kidoushuu tiszt voltam. Közelharcra kényszerít majd. Én lassan a zsebembe nyúltam. Két dolog volt benn, egy lélekkapszula, és egy üveg…
-Befejezzük, amit sok évvel ezelőtt félbehagytunk?- kérdezte. Én kivettem a zsebemből az üvegcsét, és kinyitottam.
-Sietős a dolgod?- kérdeztem, és beleittam az üvegbe, majd bezártam. Odadobtam neki az üveget.- Nyugi, csak egy kis Sake…

Láttam, hogy ő is iszik. Megnyugodtam. A régi időkben, néha valóban csak ezt láttuk. Én azt, hogy ő iszik, ő azt, hogy én. Korábban volt, hogy dalolászva mászkáltunk a Hollowok előtt. Akkor fogadtuk meg, hogy többé nem iszunk… Másnap részegen a turnébuszommal furikáztunk… Sosem komolyodtunk meg, kivéve azt a harcot…
-Nem akarsz kiszállni ebből a hülye testből?- kérdezte tőlem. Én előkaptam a lélekkapszulát, aztán lenyeltem. Kizuhantam a testemből. A módosított lélek rám vigyorgott.
-Vidd el a gitáromat! De ha be próbálnád zúzni, vagy megint megszöksz, esküszöm, odaadlak Litonak, és ő fog veled dobálózni!- Mondtam dühösen a vigyorgó önmagamnak. A shinigami ruhám volt rajtam, mert a kicsi, bosszúálló öcsém széthasogatta a hétköznapi ruháimat. A csuklómra néztem. A hármas számot vizsgálgattam…
-Merre jártál azóta, hogy eltűntél? Mivel töltöd a napjaid?- kérdezte, és leült a villanyoszlop mellé. Felsóhajtottam. El akartam neki mondani mindent… Az egész baromságot…
-Emlékszel az utolsó misszióra, mikor elküldtek Ayakoval, és Aizennel… Nos, akkor Aizen végzett a barátnőmmel… És harcoltunk… Megsérült, de egyszerűen földhöz vágott… Egy aprócska szálon függött az életem… Még a reiatsumat sem kímélte… Annyira összezavarta a reiatsum, hogy a legtöbb Kidoum elveszett. De ne örülj, már egy részét visszaszereztem. A kardom viszont… Egy darab fém… És te, hogy vagy a tiéddel? Még mindig olyan erős?
Meghallgattam, majd újra megszólaltam.
-Hueco Mundo, olyan más… Az örök sötétség… Az egyedüllét… A menosok erdejében építettem egy házat… Ott lakom… És várok… Egy nap, megölöm Aizen Sousuket… És, te milyen rangot harcoltál ki végül?

Láttam rajta kíváncsi az életemre. Minden szót, amit kiejtettem meghallgatott. De amikor rátértem arra a szörnyetegre dühös lett. Hát persze, ő is áruló már. Míg engem megfigyeltek, őrá nem is ügyeltek. Feltűnőbb volt egy shinigami, aki még az akadémián is kapitány szintű kidoukkal játszott. De nem is ez volt a meglepőbb. Úgy lépett be Hueco Mundoba, mintha mindig itt élt volna. Darema felbukkanása után döntöttem el, hogy nem mehet ez így tovább. Én sosem gyűlöltem a Hollowokat, vagy az Arrancarokat, de Aizent igen. Ők úgy néznek rá, mint az istenükre, pedig ő csak egy undorító féreg. Azt hiszik valóban segít nekik, pedig ő csak hatalmat akart. Fel akartam szabadítani az Arrancarokat is. Hiszen a saját öcsém is közéjük tartozik…
-Túl messzire ment az a szemét.- Mondta a mellettem ülő shinigami. Megértett, és én is őt. Erős volt mindkettőnk gyűlölete. Erőt kellett szereznem, de nem minden áron. Ha így érném el a hatalmat, Aizenné válnék. És ennél förtelmesebb gondolat nem jutott eszembe.
-Ugye, mint tudod a Kidoushounál kezdtem én is, aztán, ha jól emlékszem körülbelül tizenkét év múlva átkerültem a hetedik osztagba. És jelenleg negyedik tiszt vagyok. Most pedig a Bankai-om elérésén dolgozom. Szeretnék végre teljes mértékben összhangban lenni a Zanpakutommal.- Elmosolyodtam a szavai hallatán. Még mindig erősebb akart lenni. Tudtam persze, hogy az én osztagomnál szolgált, hiszen a felettese voltam. És ami bántott, azaz áthelyezése volt. Tehetséges volt. Akár még az én rangomra is pályázhatott volna. De így alakult.
-Negyedik tiszt mi? Legalább rendesek a mostani kapitányok? Azt se tudom, ki a hetedik osztag kapitánya most… Rég volt már, hogy valóban megtudtam valamit Soul Soceity rejtélyes dolgaiból. Még mindig az összhangra vágysz? Látod, én is csak megvagyok a vasammal… De ha elérem a Bankait, és persze visszaszerzem az erőm, elkapom Aizent! Tudom, hogy nem kéne téged is belekeverni, de ha egy ilyen bajtárs, mint te, állna mellettem ott. Talán több esélyünk lenne...

Tudtam, hogy mellém áll. Elég Soul Soceity szeretete, hiszen ő a legnagyobb áruló a történelemben. És valóban semmit sem ér az élete. A hatalma túl nagy volt legutóbb is, de mostanra megerősödhetett. Ám, ha valóban képesek leszünk kivégezni, akkor elérhetjük a helyes utat. Sehol sincs ugyan megírva, hogy az arrancarok gonoszak. Egy gonosz embert követnek, de ők valójában nem lehetnek születésüktől fogva gonoszak. Lito, és Darema sem gonoszak, és ha ők nem azok, akkor a többi Arrancar sem feltétlenül gonosz. Eldöntöttem, hogy nem ölök meg többet, kivéve, ha az életemre törnek. Shikon is ezt akarja, és most az egyszer igaza van ennek a vasdarabnak.
-Hogy őszinte legyek, én már gondolkodtam ezen. És van egy kiindulási alapom. Először is le kell nyúlnunk a Hogyokut. A másik pedig Kyouka Suigetsu. Te láttad már a shikai-át?- Kérdezte tőlem. Számítottam a kérdésre.
-Nem, azt mondta, még arra sem vagyok méltó, hogy rápillantsak…- A kezem ökölbe szorult. Végül felsóhajtottam.- Egyszerű Kidout, és a puszta kardját használta. De így előnyben vagyok vele szemben… És te, láttad az erejét?
Megvártam, míg felel.
-És ami azt a Hogyokut illeti… Sosem láttam, nem is éreztem az erejét, de erős lehet. Egyedül akkor sikerülhet elvenni, ha valahogy megtörjük a védelmét! Sikerülhet… De végül el kell pusztítanunk azt is…- Mondtam halkan. Végül, a kardomra néztem.
-Már érzek valami változást a kardommal. Különbözik az energiája, ha nagyon belevetem magam a harcba. Remélem nem sokára meg leszünk.- Gondoltam, hogy ő sokkal közelebb áll a kardjához, mint én, hiszen az én kardom Hollownak képzeli magát.- De tulajdon képpen hajt is a kíváncsiság, hogy milyen lehet a Zanpakutom a második szinten. Te hogy állsz a dologgal?
-Shikon, és én, közel jártunk… De Nem enged a Bankai közelébe. Attól tart, hogy Hollowokat ölnék vele. Megmutatta a Bankait, de használni nem engedte… Soha… Viszont Aizen ellen meg fogja engedni. Megesküdött nekem… Viszont, ha visszanyerem a régi erőmet, már büszkén állok ki Aizen elé… Elárult mindenkit. Megölte az első szerelmem… De ne beszéljünk erről… Az emlékeim kisé zavarosak erről az időszakról…

Valóban, már bennem is égett a harc tüze. Lassan Shikon markolatához nyúltam. Éreztem, hogy a keresztvas teljesen kihűlt. Ez azt jelezte, hogy Shikon kész a harcra.
-Én is javasolni, akartam, hogy fejezzük be. Ez még a jövő zenéje. Viszont elkezdhetnénk az edzést. Ha le akarjuk győzni Aizent, akkor minél előbb erősebbé kell válnunk, mert minél tovább húzzuk, annál nagyobb lesz az ereje és a hatalma. És ezt nem engedhetjük.- Elmosolyodtam, és kirántottam a kardom. Ő hátrálni kezdett. Én lassan előhúztam a pengémet, és a kardom életlen felén végighúztam az ujjam. Felmutattam. Csupa vér volt.
-Shikon, eléggé veszélyes… Gyűlöli a Shinigamikat, ezért bármit megtesz, hogy végezzen eggyel… Még ha én megsérülök akkor is! Néha bele fog szólni a csatánkba! Olyankor, belemozdítja a karjaim, sajnálom előre is… De ne itt kezdjük, sok a civil… Menjünk el egy kicsit elhagyottabb részre. Nem messze ott egy park! Ott most nincsenek, menjünk!
Elshumpoztam. Tudtam, hogy tud majd követni. Mikor a rétre értem, megálltam.
- Tsunzaku Shikon!- Kiáltottam, és aktiválódott a kardom shikai formája. A tíz penge, mindkét oldala borotva éles volt. Én elmosolyodtam.- Shimoku!
A tíz penge fénye jelezte, hogy a technika aktív. Ha megvágom az ellenfelem, azonnal megfertőzi.
-Az elkerülést is gyakorolni kell!- Mondtam neki vigyorogva…

Már el is kezdtük a küzdelmet… Valóban, erősebb volt mint korábban, de fel akartam mérni mennyire is. Felém lőtt egy tűzlabdát. Én félre léptem az útjából, egyenesen bele a pengéjébe. Nem volt mély a sérülés, de azért súlyos volt. Ismertem a kardját, és reméltem, hogy nem ez azaz érzés, mikor a reiatsu szivárogni kezd a testből. Már rég volt, nem sokra emlékeztem. De az elterelése tetszett. Pont mint régen… Ott állt mellettem. A pengéimen még ott fénylett a Shimoku ereje. Megvágott, de már megint elfelejtette, mekkora pengék vannak a markomban. Végighúztam egyet a combján. Csak, hogy feleszméljen végre. A Shimoku biztos megfertőzte, ezért arrébb ugrottam.
-Bocsáss meg, de túl gyorsan kezdtük, már megint… El kell mondanom a versem… Tudod a babonám!- Mondtam, és felsóhajtottam.

Ha látnám a síkon át
e nyüzsgést, szabad nép szabad honát,
a pillanathoz esdve szólnék:
Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!
Ne mossa el megannyi millió év
halandó-életem nyomát. -
E boldogság sejtelme elragad,
s már üdvözít a legszebb pillanat.

Mikor befejeztem a versem, felnéztem. Kinyújtottam a Jófiú felé az egyik karmom.
- Hadou 31: Shakkahou!- kiáltottam. Meg se vártam mit lép, mögé shumpoztam.- Bakudou 09: Geki!Ezt sem vártam meg, a jobb oldalára ugrottam, és akkor álltam meg. Már kíváncsi voltam erre mit lép.