Lassan már nem győzöm számolni az órákat, melyeket edzéssel töltünk el Sawaoval a barlangban. Nem mintha panaszkodnék, hiszen mindenem a harc, ám az ellenfél partner kezd számomra kicsit unalmas lenni. Lassan kiismerem Sawao minden egyes lépését, tehát valami friss hús után kellett néznem sürgősen. Kihasználtam az alkalmat, hogy Sawao elengedett az edzés alól, de azzal a feltétellel, hogy a következő edzésünk még keményebb lesz, mint eddig bármelyik. Na de oda se neki.
Sötétlila köpenyemet magamra aggattam, majd alkonyatkor útnak indultam oda, ahol a legtöbb esélyem van arra, hogy valamilyen erős ellenfélbe ütközzek. Hueco Mundoba. Édes mindegy volt számomra, hogy egy tucat mezei Hollowot teszek végső nyugalomba, vagy egy Espadaval ismertetem meg a 'Férfit félelem nélkül'. A lényeg az volt, hogy minél erősebb legyen. Bár, ha kívánhattam volna inkább egy Espada tagot szerettem volna ellenfél gyanánt, mert izgalmasabb és nagyobb a kihívás. Gargantámat bezárom magam mögött, majd körbetekintek az előttem elterülő homok rengetegben. Mély levegőt veszek, majd hosszan kifújom, s villámgyors sonidozásba fogtam egyenest Las Noches felé. Remélem szívesen fogadnak, mint ahogy mindig, hiszen az Arrancarok a vendégszeretetükről voltak híresek. Az első idegen létforma, ami megközelíti a területüket arra azonnali halál, viszonylag még udvarias, ha úgy vesszük.
Felkészültem, hogy esetleg pár kisebb Hollowba is belefutok, ami majdhogynem természetes is azon a területen, s nem is lett másképp. A homokban megbúvó Adjucasok kiéhezve lapultak a dűnék közt, vagy alatt, s kivárták, míg eljön az alkalom. Ugyanakkor a nagyon alábecsülnek, ha azt hitték, hogy elkerülte a figyelmem jelenlétük. Szagukat már az idejövetelemkor megéreztem. Nincs olyan lény, mely elmenekülhetne az én szaglásom elől. Az első homokféreg, amelyik kitört a többi közül, az éhség miatt volt az első a hullalistán. Nem jelentett nagy kihívást. Hosszú teste nem csak előny, de jelentős hátrány is volt, épp ezt kihasználva könnyedén félrehajoltam, majd kardomat elővéve rejtekhelyéből végighasítottam a oldalát. Azonnal kiterült, majd elporladt. De a következők már nem voltak ilyen udvariasak, hogy csak egyedül jönnek, egyszerre kettő. Nos ez már egy fokkal komolyabb a nehézség terén, ám közel sem elég. Kardomat ekkor földbe szúrtam, majd pusztakézzel kaptam el a felém érkező lidércek fejét. Mindkettő hatalmas lökettel érkezett, mégis mikor a kezeim közt megtorpantak elernyedtek, akárcsak a kicsontozott hal. Kezeimmel könnyű szerrel összeroppantottam még maszkjukat, ám máris jött az utolsó hullám ezekből a kukacokból. Az elsőt karmaimmal véreztettem ki, majd hasonlóképp a rákövetkezőt, végül az utolsót kézzel lefogtam, majd egyetlen harapással kettéharaptam a méretes nyakat, mely ha úgy nézzük egész törzse is volt, hála kiakasztható állkapcsomnak. Kicsit már éhezett a legbelső Hollow mivoltom, így hát a még el nem porladt tetemeket neki láttam elfogyasztani. Pár perc elteltével furcsa illat üti meg az orrom. Nem a vér. Ez édes volt. Fejemet felemelem a már csak fél darabban lévő hulláról, s fekete szemöldökeimet összevontam.
-Virág...

Milyen különös, hogy egy lidérc maszkja képes illatot kibocsátani magából. Ám ez az illat számomra egyáltalán nem volt finom. Sokkal inkább felhergelt. Ocsmány bűzét csupán a forró vér mámorító illata nyomta el, ám kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy ez a szag elmúlik, míg a másik csak erősödik.
-Undorító! -kiáltok fel, miközben lenyalom a vért a kezemről, hogy még egy kicsit elviseljem a förtelmes szagot. Szememet is alig akartam levenni arról a virágról, de végül sikerült magára az Arrancarra koncentrálnom. Micsoda pondrók állnak már Aizenhez? A törpét meg nem hazudtoló méretekkel rendelkező egyén akár még bábszínházba is állhatott volna szerény véleményem szerint, jól lehet hozzám képest mindenki hasonló méretekkel rendelkezik. De ez azért már már zavarba ejtő volt. Ráadásul még férfi is! Habár nem éppen valami matyó hímzet, sokkal inkább valami szende gyerekre emlékeztetett. Ez aztán tényleg vicc volt. Ereje alapján pedig könnyű volt behatárolnom, hogy egy Espada állt előttem, nem pedig egy közönséges mezei Arrancar. Ez mondjuk egy kis vigasztalást nyújtott nekem, habár azt a gusztustalan szagot továbbra sem tüntette el a levegőből. Elég ideges természetet vettem fel az alatt a negyed perc alatt. Az ér már hatszorosára dagadt, mióta csak elkezdtem érezni a szagot, de mostanra már kifejezetten hasonlított a homlokom egy domborzati térképhez, igaz kék szín kicsit megtévesztő lehetett, s így olyan lehetett volna, mintha a tenger magasodott volna ki, de ez mondjuk teljesen lényegtelen információ. Egy szó, mint száz, büdös van! S ezt a gondolatot az ábrázatomról is lehetett olvasni. Ennek a pasasnak nem volt ízlése annyi szent.
Ám csak ekkor ért el agyamba a mondata, melyet lehet, hogy jobb lett volna, ha megtart magának. Fogamat csikorgatva néztem rá, teljesen összezsugorodott szemmel, mely az ész vesztett állapot jeleként lehetett elkönyvelni, s kezemet egy spontán ellőt Cero hagyta el, mely alig centikre haladt el a férfi feje mellett. Bár jobban szerettem volna, ha leviszi a fejét, de ez van, ha önkívületi állapotban cselekszek. Fejemben több tucat lehetőség futott végig, hogy miképp végezzek ezzel a söpredék Espadaval. Kibelezzem? Vagy harapjam ketté? És ha felfalnám? Esetleg egy humánus agyonverés? Bár szívem vágya mégis az lett volna, hogy letépjem a virágot a fejéről és lenyomjam a torkán, ám ez nehezen megvalósíthatónak tűnt, szóval hanyagoltam az ötletet, s egy szimpla agyba-főbe verés kellemes gondolatában melengettem felrobbanni készülő homlokeremet.
-Mi lenne, ha inkább kiszedném a beleidet és felakasztanálak egy fára vele? Akkor legalább elnyomná a förtelmes maszkod szagát a vér kellemes illata! -rivallok rá, de nem sokat várok arra, hogy válaszoljon nekem. Előrehajoltam majd kitátottam számat, s egyet felöklendeztem, s kardom markolata kibukott a torkomból. Erősen megmarkoltam jobb kezemmel, majd kirántottam, s a suhintás ereje kisebb szelet keltett, mikor lecsaptam a földhöz a hegyét. Balomat magam elé tartottam, s ujjaimat tördeltem, hogy felkészüljek széttépni körmeimmel a fickó mellkasát. A beszólás nem maradhatott megtorolatlanul, így hát mindenféle egyéb kérdés nélkül neki vetettem magam a férfinak. Először egy erőteljes suhintást kíséreltem meg, ám a penge még a teste előtt megáll, mivel csupán arra kell a támadás, hogy egy széllökettel elrepítsem, s talán kisebb zúzódást okozzak testén, majd ha ez bejött egy sonido segítségével heves csapkodásba kezdek kardommal, hogy pár vágást tudjak ejteni rajta, ha ez nem válik be, megkísérelek egy újabb lökést, csupán más irányból, mígnem összejön, ha pedig ellentámad könnyű szerrel háríthatok, ugyanis másik kezem is tart markában egy kardot, s csak a megfelelő alkalmat kell kivárnom, hogy előránthassam azt is. Ha pedig kivédem egy Ceroval megkísérlem lepörkölni a gazt a fejéről.