A smaragd karaván //Lezárva//

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Vas. Jan. 30, 2011 9:08 am

Bizony, bizony, Ayumu Hirateuchi, most jól megszívtad. Kár azért a szépen kigyúrt mellkasért, de most már hiába sír a szíved a több évnyi munka gyümölcséért, cserébe kaptál egy szép harci sebet, ami ha szerencséd van életed végéig megmarad. Bár, ahogy elnézlek, csoda, hogy nem látok át a lyukon, ami rajtad tátong. A sebből az előbb látott vízesést megszégynítően zubog alá a karmazsin vörös vérfolyam. Gratulálok. Most aztán mihez fogunk kezdeni? Megint előbb cselekedsz, mint gondolkodsz. Normális embernél alapdolog, hogy menekül az őt veszélyeztető dolgoktól de te? Ááh! Ugyan már! „Híró vagyok, köcsög! Döngetem a mellkasom, mint egy gorilla, mert én ilyen erős vagyok!” Ez úton tájékoztatlak, nem vagy az! Négy kusza spagettiszál, meg valami húsgombóc középen… Susi és Tekergő lazán pofán röhögött volna a ’nagyvacsis’ jelenetben, ha téged raktak volna eléjük.
- Kussolj… - Na nézd már, ne kapd fel itt a vizet nekem, inkább szedd össze magad, és összpontosíts a feladatra, ha már másra nem vagy képes, hát áldozd fel magad a küldetésért. Úgyse sírna utánad senki.
- Azt hittem… te a másik felem vagy. De olyan vagy, mint az apám. – Honnan tudod, hogy nem az apád szelleme vagyok? Végül is, nem tudhatod biztosan hogy én vagyok te, vagy te vagy én.
- Nincs erőm a filozofálgatásaidat értelmezni, inkább segítsd kitalálni, mit tegyek. Alig bírok talpra állni… - Mondjuk, ha nem csináltál volna öngyilkossági kísérletet, most nem tartanánk itt.
- A fenébe is Rame Neko, kérlek szépen, ne kéresd magad! Vagy inkább maradj csendben. – Ch… majdnem olyan szemtelen vagy, mint ez az arrancar. Fogadjunk, ha te sértegetnéd így a kapitányt, előbb hullana porba a fejed, minthogy elhagyja a szádat még utoljára Youko neve.
- Kár, hogy téged nem lehet lefejezni – Jó nagy szarban lennél, ha megtehetnéd. Nagyobban, mint most. Mihez kezdesz most Ayumu Hirateuchi? Még el futni se tudsz, ez a kerítés cucc nem hagyj.
- Nem akarok elfutni, és ezek nem kerítések -.- De kérlek, maradj csöndben. Gondolkoznom kell, hogy tehetnék kárt Arrogáns arrancarban…
- Azt hiszem meg van – megijesztesz ezzel az idegbeteg vigyorral? Milyen kamikaze mutatványra készülsz megint?
De Ayumu már nem foglalkozott tovább kardjának, - pontosabban most lándzsájának – szellemével, inkább feltápászkodott leküzdve a fájdalmat és felmérte környezetét. Kai kapitány sem volt sokkal jobb állapotban, mint ő, de ő legalább egyik kezét felbírta normálisan emelni. Ayu is gyülekeztette minden maradék kis energiacseppjét erre a támadásra. Többre valószínűleg úgy sem lett volna képes. Próbált egy mélyebb levegőt venni, törött bordáitól kisebb sikerrel. Pár percig fel kellett függesztenie a támadást a szúró fájdalomtól.
Tehát elindult. Miután a kapitány eleresztette zanpuját, Ayu is bevetette magát. Megpróbált jó helyre shunpózni (nehezen ment neki bármiféle erőkifejés).
Olyan gyorsan történt minden, hogy igazából fel sem tudta fogni, hogy mi folyik körülötte. Fogalma sem volt, hova sikerült shunpóznia, csak abban volt biztos, hogy Arrogánst sikerült megtámadnia. A támadás pedig annyiból állt, hogy a Dokutake kouval némileg lebénította az ostromolni kívánt területet, majd a Lélek Szike kidouval próbált áthatolni a szörny bőrén.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Vas. Jan. 30, 2011 11:05 am

Igen, valószínűleg igaza volt Masa-channak abban, hogy a maszkos ellenség egyáltalán nem az ő súlycsoportjukat képviseli, még az öreg testőrnek is gondot okozott a vele való harc, pedig ő biztosan sokkal ügyesebb és képzettebb, mint itt bárki, legalábbis Kai-kun taichout kivéve. Mégis, az érzés, hogy a rájuk háruló feladatot, azaz a Kuchiki-lány védelmét nem tudták megvalósítani, rossz ízt hagyott a szájában tehetetlenségük ellenére is. Nem csupán azért, mert kötelessége teljesíteni a rá bízott feladatot, hanem azért is, mert a Kuchiki- és a Kagami-ház igen közeli kapcsolatot ápolnak egymással, és nem vetne túl jó fényt a Kagamikra, ha az örökös kezei közül ragadná ki holmi ismeretlen bandita a Kuchikik szeme fényét. Annál is inkább, mert fent nevezett jövőbeni családfő a legtehetségesebb shinigaminak bizonyult a ház eddigi történelme folyamán, legalábbis a legmagasabb rangig mindenképpen ő vitte azzal, hogy 8. tisztként szolgálhat a 3. osztagban. Ő maga nem tartja magát olyan tehetségesnek, annál inkább ügyetlennek, és csupán villámtáncának sebességére büszke, még akkor is ha néha-néha még előfordul, hogy nem sikerül helyesen végrehajtani a technikát. De ez nem az ő hibája, csupán hatalmas pechjének köszönhető ha felsül, máskor viszont ennek ellensúlyozására kivételes szerencse éri.
Masa-chan hihetetlenül ügyesnek bizonyult kardforgatásban, hiszen rendületlenül hárította a lidérc csapásait, ráadásul hősiessége is lenyűgözte: hiába az eddigi megpróbáltatások amiken keresztül kellett mennie érte, ő továbbra is fogait összeszorítva küzdött és nem mutatta ki fáradtságát vagy fájdalmát. Szemében most úgy nézett ki a fiú, mint egy daliás ifjú herceg, aki szerelmét minden áron ki akarja szabadítani valamiféle gonosztevő karmai körül, és most azzal vív élet-halál harcot. Persze a romantikus ábrándozásnak nem most volt itt az ideje, mivel váratlanul a hős lovag bajba került egy szerencsétlen helyen fekvő rögnek köszönhetően, ám Ritsunak még idejében sikerült mozgásra ösztökélnie a rendelkezésre álló víztömeget és megakadályoznia vele az arrancart abban, hogy kárt tegyen Masa-chanban. Más kérdés, hogy célját nem igazán érte el, hiszen csupán a lény lábát sikerült megtalálnia a hullámmal, ami legfeljebb csak kellemetlenséget okozott neki, nem úgy, mintha a hátát kapta volna telibe. Koncentrációjában valószínűleg az ijedelem okozott törést, hogy újdonsült barátjának komolyabb baja is eshet, de hál'istennek nagyobb kalamajka nem lett belőle.
- Gomen, elrontottam a támadásom...
Kért bocsánatot ismét jó (vagy rossz?) szokása szerint, hogy ha úgy érezte, kudarcot vallott, márpedig most úgy érezte. Lélekölője erejének csak töredékével sikerült megütnie ellenfelüket, ami felettébb bosszantotta őt, igaz ezt nem mutatta ki, nem az a típus volt, aki sokat panaszkodik. Lesz majd következő alkalom is, majd akkor sikerül, ez járt a fejében ilyenkor, így most is. Ám az is eszébe jutott, hogy nem feltétlenül kell koncentrációjára támaszkodnia, hiszen Nami-channak van egy különleges támadása is amellett, hogy ezt a csinos mennyiségű folyadékot az ő rendelkezésére bocsátja. És mivel Masa-channak is víz-alapú a zanpakutouja, miért ne kombinálhatnák akár az erejüket egy akció erejéig?
- A-Arra gondoltam, hogy mi lenne ha esetleg... netalántán megpróbálnánk összedolgozni. Szóval... tudok kreálni egy víztölcsért az ellenfelem körül Nami-channal és ha bele tudnád döfni a kardodat, akkor azokat a tüskéket talán szét tudnám oszlatni az örvényben, és akkor minden oldalról érnék az arrancart és akkor biztosan találna a támadás is és nem tudna elmenekülni... szerintem... talán...
Magyarázta ötletét halkan a fiúnak, hogy még csak véletlenül se neszelje meg a lidérc tervüket. De a teremtmény nem ezzel volt elfoglalva, hanem azzal, hogy valamiféle technikát teremtsen meg, és ahogy tenyerét összeütötte, néhány rendkívül zajos és hangos energiagömböt hozott létre maga körül, melyeknek vibrálása visszhangot keltett a falakon és erősen bántotta hallószervét. Egyik kezét szabaddá téve a fülére tapasztotta azt, így megkísérelve lecsökkenteni a kellemetlen hanghatást, bár nem sokat ért vele, ahogy azzal sem, hogy összegörnyedve szenvedett tőle. Egyik szemét azonban rajtatartotta ellenfelükön, és amikor felordított, hogy megtámadja őket baráival, azonnal maga elé húzta kardját, így jelezve a víztömegnek, hogy most az ő védelmére kell, hogy kelljenek a hullámok. A vízfalat maga a zanpakutouja lelke is segített megkreálni, ahogy mindig, most is segített a védekezésben, bár kétséges, hogy egy ilyen erős arrancar barái ellen meddig tarthat ki ez az akadály. De Ritsu nem tervezett a fal mögött maradni sokáig, rejteke takarását kihasználva villámtáncával remélhetőleg képes lesz észrevétlenül a hollow mögé kerülni, és pengéjével hátba támadni őt. Hogy ezalatt a művelet alatt belefut-e egy szabadon kóricáló energiagömbbe vagy sem, az nem foglalkoztatta, igaz tervének végrehajtása minden bizonnyal kudarcba fúlna, ha ez megtörténne.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Szomb. Feb. 05, 2011 11:30 pm

Nazo - Gaara

A csokoládéban lévő cukortól feltöltődve immáron remélhetőleg nagyobb odaadással tudjátok segíteni egymást, s nem kell mindent egyedül Tamachinak csinálnia. Shikai technikájának köszönhetően az amúgy is lomha ellenfél még inkább lelassul, így könnyedén kikerülhetőek támadásai. A pillanatnyi ritmusváltást kihasználva rögtön egy kidou elsütésére is sor kerül és a várakozásoknak megfelelően az arrancar valóban a magasba emelkedik, ám még mielőtt Gaara bármit is tehetne, egyszerűen elordítja magát.
- Transformarse, Materia! (Változz, Anyag!) – szavai hatására lélekenergiája robbanásszerűen megnövekszik, ezt követően maszkja szinte az egész testére ráhúzódik, ekképp adva vissza eredeti alakját, melyet még Aizen segítsége előtt birtokolt. Vérben forgó szemeit kettőtök között járatja, ennek hála egy megfoghatatlan érzés ver szöget a fejetekbe. Teljesen megváltozottak az íriszei, most már ölni akarás fedezhető fel bennük. Fegyvere ugyan már nincs, azonban éles karmai ugyanolyan sérülést képesek okozni. Sonidója megnövekedett sebességét alkalmazva lendül Gaara irányába, ám még mielőtt bármit is tehetne, gyorsan lehajol és megérinti mindkét lábfejét. Ennek köszönhetően úgy érzed, mintha mázsás súlyokat tettek volna végtagjaidra, csak nagy nehézségek árán tudod mozgatni azokat. Következő támadásával a páncélost nézi ki magának, majd miután sikeresen megérintette a vért hátrészét egy méretesebb ugrással kerül távolabb Tőletek.
- Elég egyszerű a képességem. – adja tudtotokra, miközben magabiztosan nézegeti karmait. – Képes vagyok az anyagok átalakítására, teszem azt, a páncélod immáron grafitból van, könnyedén eltörik. Neked pedig kővé változtattam a lábbelijeidet, ezért nem tudsz lépni. Nem egy gyilkos technika, de azért elég idegesítő, igaz-e?
Vijjogó röhögés közepette iramodik meg a 7. osztag földbegyökerezett tagja felé, hogy Ő legyen az első áldozata. Jobban jártok, ha közös erővel találtok ki valamit, különben csúfos véget ér rövid ideje tartó ismeretségetek.

Atsuya – Kenji – Kaname

Úgy látszik, hogy végre sikerül megemberelnetek magatokat és végre komolyan venni a harcot. Az akadálymágia villámgyorsan öleli körül a férfit, ahogy azt kell, miközben már a támadás is közeledik. Nos, a Geki egy igen jó bakudou, azonban alacsony sorszáma miatt csupán gyengébb hollowokon alkalmazható elsöprő sikerrel, nem pedig egy arrancaron. Ennek megfelelően némi erőlködést követően máris szétreped a fogvatartó akadály, s míg kettősötök önkéntelen módon is a szomszédos ketrecben végbemenő energia-felszabadítás irányába pislogtok, addig Torres némi nehézség árán, de kikecmereg a kutyaszorítóból, amibe került. Ugyan az életét sikerült megmentenie, azonban egy mély vágás éktelenkedik a mellkasán, ahol találkozott Kenji lélekölőjének élével. Arcáról immáron leolvadt a laza mosoly, sokkal inkább vicsorog. Remegő jobbal fog fel néhány bíborszín cseppet, aztán gonosz vigyor kíséretében lenyalja azt.
- Rendben van, Pajtikáim, sikerült meglepnetek, gratulálok! – harsan hangja ismét, mit sem vesztve korábbi komolytalanságából. – Ez viszont édeskevés ahhoz, hogy földre kényszerítsétek a Mutatványost! Örökké fogok élni! Escuchar, Ciclópeo! (Figyeld, Küklopsz!)
A Resssurecion parancs elmondását követően fehér csont borítja el az egész testét, melyen itt-ott szemhéjak is felfedezhetőek. Egyetlen intéssel Rajtatok is hasonló kiütések jelennek meg, melyekből semmi jóra nem szabad következtetni. Halk mormolást követően az arrancar testén felnyílnak a szemek, amikből skarlátvörös fénysugarak csapódnak ki. Nem kell túlságosan géniusznak lenni ahhoz, hogy rájöjjetek, nem lenne szerencsés, ha az újonnan szerzett céltábláitok találkoznának a sugárral. Erről Atsuya első kézből számolhat majd be, hiszen óvatlanságának köszönhetően a bal oldalán lévő írisz felizzik, azután hangos robbanás kíséretében eltűnik egy tűzgömbben.

Kai – Ayu

Habár látszólag nem viselte meg túlságosan a 11. osztag kapitányát az Őt ért támadás, ennek ellenére elég sok vért vesztett, ami talán még hátrány lehet a későbbiekben. Lélekjelenlétének köszönhetően sikeresen megszabadítja a nagyképű lidércet hosszú copfjától, amely kétségtelenül sokévnyi növesztés eredménye lehetett. Felbőszült ellenlábasotok már épp lendülne Matetsaku felé, amikor hirtelen a semmiből feltűnik Ayumu, aki súlyos sérülésével mit sem törődve vetődik a hollow irányába. A váratlan fordulatnak hála ellenfeletek kissé figyelmetlenül lép hátra, így megtántorodása esélyt ad a sérült tisztnek, miszerint lecsaphasson. Lélekölője ugyan belemar az ellenfél mellkasába, az mégsem mutatja különösebb fájdalom jelét. Ingerültsége, ha lehetséges, még tovább növekszik, ennek megfelelően Hirateuchi egy visszakézből indított pofonnak köszönhetően ismét röppályára áll, majd nekicsapódik a smaragdszín izzó falaknak.
- Nagy szavak shinigami, ám látszatjuk még sincs! - kiált vissza a Taichou irányába, miközben megnyirbált frizuráját tapogatja. – Ne értékelje túl magát, nem más, mint egy egyszerű hentes! Fogalma sincs, milyen a harc igazi szépsége, de Én megmutatom! Kérem, legyen a vendégem.
Könnyed mosoly kíséretében lép akcióba, azonban mozgása sokkal gyorsabb, mint amilyen az előbb volt, igencsak koncentrálnia kell az ifjú Kenpachinak, ha nem akar újabb sebhelyekkel gazdagodni. A támadássorozatok ismétlődő monotonitása arra enged következtetni, hogy ez egy igencsak jól betanult koreográfia, s ha sikerül kiismerni, máris előnyre lehet szert tenni. Már csak az a kérdés, miszerint ilyen elsöprő rohammal szemben van-e idő ilyesmire?

Masaru – Ritsu

A vízfalnak hála a legtöbb energiagömb semmissé lesznek, azonban egy valahogy mégis rést talál, s az ifjú Sierashi oldalában állapodik meg. Az égető fájdalom rögtön padlóra küldi a fiút, aki lepillantva feketére szenesedett bőrt láthat egyenruhája alatt. A sérülés inkább felületi, ennek ellenére kétséges, hogy az újonc halálisten képes lesz-e legyőzni a kínt és számottevően segítséget nyújtani a Kagami ház örökösének. Ritsu hátbatámadása végülis sikerrel jár, hisz’ elég szép sávot sikerül rajzolnia az arrancar hátára, aki azonban nem illetődik meg ettől. Mivel már nem egy társa szólította a feltámadás képességét, így Ő se tehet másképp, ráadásul eredeti formájában sokkal inkább elszórakozhat ezekkel a kis pondrókkal.
- Carnear, Cénzalo! (Szúrd le, Szúnyog!) – szavai hatására alakja változni kezd, hamarosan egy igencsak ronda rovar képét ölti magára. Sebessége ezzel egyidejűleg megduplázódik, s a fullánkjáról csöpögő anyag kétségtelenül valamilyen mérget tartalmazhat. Vajon sikerül-e felülkerekednetek Rajta vagy mindketten korai véget értek?

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Vas. Feb. 13, 2011 3:57 am

~Milyen vicces Nazo-sama!! Hallottam a kardjáról, hogy lelassítja az időt, de ez bámulatos, hogy kerüli ki, a támadásokat.~gondolkodtam magamba, míg figyeltem a küzdelmet. Finom volt a csoki, legalább egy kis energiát nyertem, és mostmár teljes erőbedobással tudok harcolni ellenfelünk ellen. Beálltam valami támadó állás félébe, de még vártam a megfelelő pillanatot, mikor támadhatok. ~Egy Tenran??~ kitűnő, ezt kihasználom és vége van az emberünknek, remélem. A lidérc a Tenran hatására, felrepült az égbe, ami olyan esélyt ad számomra, hogy bizonyitsak a többieknek, milyen erős vagyok. Támadásba is akartam lendülni, de ellenfelünk gyorsabban reagált, mint gondoltam.
-Tansformarse, Materia!- ordította el magát, amire a maszkja lehúzodott az egész testére. Majd hatalmas lélekenergiát éreztem egyszerre az arrancar átváltozásával. Kicsit megijedtem, mert még nem éreztem ekkora lélekenergiát, de valahogy majd csak leverjük!! Fegyvere eltűnt, de viszont veszélyesnek tűnő karmai lettek, ami még jobban megijeszt.
Hirtelen támadásba lendült, ez még nem is akkora baj hisz csatázunk, csak miért engem vett célba?! Egy szempillantás alatt elöttem termett, és megérintette a lábfejemet, majd eltűnt. Próbáltam utánna indulni, de meg se bírtam mozditani a lábam, mintha több mázsa kő lenne rajta. Bárhogy is erőlködtem nem bírtam megmozdulni, közben elérte Tamachit. Neki cak a vértjét érintette meg, majd visszább vonult.
- Elég egyszerű a képességem. – mondta, miközben magabiztosan nézegette karmait. – Képes vagyok az anyagok átalakítására, teszem azt, a páncélod immáron grafitból van, könnyedén eltörik. Neked pedig kővé változtattam a lábbelijeidet, ezért nem tudsz lépni. Nem egy gyilkos technika, de azért elég idegesítő, igaz-e?-
- Ja egy kicsit zavaró, de nem vészes, voltam már ennél rosszabb helyzetben is.- hazudtam neki, mivel ha elkezdem idegesitenni, akkor gyakrabban hibázunk.- Amúgy is egy ilyen gyenge, semmirekelő hollow nem fog megölni minket!!!- mondtam neki tovább. Annyiba szerencsém van, hogy amíg még távol van, addig nem tud bántani, mivel elmozdulni nem tudok, ha közelebb ér és meg akar sebezni. Szóval egyelöre könnyű a taktikám, csak távol kell tartani valahogy magamtól. De az úgy nem fog menni, hogy fura, ijesztő nevetésével indul meg felém, hogy végezzen velem.
-Atakku, Hi Hebi - mondtam, mire kardom megindult az arrancar irányába. Bár azt tudom, hogy ezzel nem megyek túl sokra, de legalább, így távolabb van tőlem.- Nazo-sama, segítsen, jöjjön ide, mellém.- ordítottam Tamachinak. Bármi lesz, ha kikerüli a támadásom, beállok védekezésre, bár nem láttok hátrafele, de a kardom elér a hátam közepéig, szóval nagyábbol meg tudom védeni magam, de azért jó lenne ha Tamachit magam mellett tudnám, hogy ő is segitsen megvédenni engem.
~Hmm, de mi lesz akkor, ha egy kicsit megvágom, magam, mert nem hiszem el, hogy ez a képeséget nem lehet sehogyse eltűntetni.~ ezen az elgondoláson tovább menve, kicsit megégettem a bal lábomat HiHebivel. Égető érzést éreztem, de nem tudtam még kipróbálni, hogy sikerült-e, mert közben egyre közelebb ért ellenfelem, akit, el kell valahogy üldöznöm, de ahogy láttom már Tamachi dolgozik az ügyön.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Vas. Feb. 20, 2011 7:00 am

Már a számban éreztem a győzelem ízét, amikor ellenfelünk hatalmas lökés hullám mellet felvette újalakját. A tervem, majdnem összejött viszont nem gondoltam bele, hogy milyen ütőlapjai lehetnek még. Abban biztos vagyok, hogy most már 1-el kevesebb. Megiramodott Gaara felé és megérintette a lábait. Nem igazán érttetem, hogy társam miért nem indult az arrancar után, aki engem vett célpontba az első manőver után. Meglepetésemre nem megülni próbál, hanem csak megérintette a páncélom, ami meglehetősen könnyebb lett az érintés hatására. Kétségbe esetten néztem a páncélra, ami piros szín helyett acél szürkévé változott. Ujjamat végighúztam rajta és észrevettem, hogy az ujjhegyemet megfogta ez a szürke szín. Nem igazán értetem mi is történt, de gyorsan ki lettem segítve.
- Elég egyszerű a képességem. - kezdett bele a magyarázásba. - Képes vagyok az anyagok átalakítására, teszem azt, a páncélod immáron grafitból van, könnyedén eltörik. Neked pedig kővé változtattam a lábbelijeidet, ezért nem tudsz lépni. Nem egy gyilkos technika, de azért elég idegesítő, igaz-e? - és ezzel meg is értettem, hogy mi is történt. Viszont az nem volt tiszta számomra, hogy miért mondta el a képességét. Ennyire magabiztos lenne? Vagy csak egy idióta? Ebben nem lehettem biztos. Sajnos gondolkodással nem jutok sokkal előrébb. Ezen felül a társam is igen nagy bajban van, ha nem tud elmozdulni. Azért Gaara-ról sem lehet a higgadtság szobrát mintázni, mivel egyből elkezdte oltogatni ellenfelünket, aki erre egyenesen neki rontott. Hála a grafitból készült páncélomnak jó pár kilótól megszabadultam, így sokkal könnyebben és gyorsabban tudok mozogni. Igaz így kapok egy meglepetés ütőkártyát, de el is dobhatom, mivel minél gyorsabban segítenem kell a forrófejű barátomon. Teljes sebességgel léptem Garra elé és védtem le a támadást, miközben neki álltam időt nyerni a társamnak, hogy kiszabaduljon.
- Nem igazán értem minek magyaráztad el a képességedet. Talán ennyire erős vagy? Ha ez így van..- mélyen a szemébe néztem – jó lenne minél gyorsabban eldönteni, ki is az erősebb. – Ellöktem magamtól egy kicsit, hogy legyen egy kis távolság köztünk. Nincs mit tenni. Kezdek kifogyni a lélekenergiából és a küldetés sem áll túlzottan jól.
- Ha úgy gondolod, hogy erős vagy azt könnyen ki tudjuk deríteni. – kardomat felé szegeztem és folytattam. – Használom a legerősebb támadásomat és ezzel ki tudjuk deríteni, hogy melyikünk a jobb. Viszont ha félsz és egy gyáva nyuszi vagy, akkor még most támadj, mert kell egy kis idő, amíg sikerül felkészülnöm rá.
- Shimesue na rasotu Hitotoki Bakko!!! – parancsomra a homokórámból kifolyt a homok és előttem egy kört kezdett formálni. Ha minden rendben megy, akkor amilyen öntelt ez az arrancar, nem fog megtámadni, hanem kivárja a ”támadásom” végét, hogy kiderüljön melyikünk az erősebb. Viszont, ha ez így történik, akkor nagyot fog csalódni. Mivel ez a támadás arra jogosít fel, hogy megnézzem mások múltját. A többiek csak azt látják, hogy homokkör lebeg előttem, amiben egy fura anyag terül szét. Ha a tervem sikerül, akkor gyorsan végig pörgetem a múltjának azokat a részeit: amikor meg tanulta használni a képességeit és rájött, hogy mire is képes. Ezen felül az olyanokat, amikor a saját hátrányait tapasztalta meg. A lényeg, hogy olyan dolgokat nézek, meg amik abba segítenek, hogy legyőzzem. Ez nagyjából a valós időbe 1 percet jelent, de addig védtelen vagyok. Ha rám támadnak, akkor elég valószínű, hogy nem tudnám kivédeni. Viszont ha sikerül megnéznem a múltját rájöhetek arra, hogy mik azok a hátrányai amik kihasználásával le tudjuk győzni. Lehet ez bármi. A képességének hátránya esetleg egy olyan hibája, amit mindig elkövet és emiatt veszít. Ha sikerül megtudnom, hogy mi ez a hiba esetleg hátrány, akkor ennek felhasználásával fogom befejezni a harcot.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Hétf. Márc. 07, 2011 8:55 am

Vér... méghozzá belőle folyik. A helyzet negatív alakulása akár rossz kedvvel is eltölthette volna a sötétségbe burkolózás kedvelőjét, ám képén mégis gunyoros, vérszomjas vigyor terült szét. nevetséges, apró játékszerek az élet sakktábláján. Ugyan, hol vannak ezek az alantas korcsok hozzá képest? S bár legyen az utolsó a kapitányok közötti ranglétrán, ez a korcs nem fog neki sokáig fejfájást okozni. Igen, személyes ügyének tekinti, hogy leszámoljon a megkurtított üstökű díszhomárral, hiszen nem megengedhető az, hogy ilyen mocsokkal fertőzött alvilági söpredék őt illesse káromló szavakkal. Némán, gyilkos pillantással mérte végig a hajáért szentségelő félnótást, majd visszagondolt saját fürtjeinek megtépázására: a helyzet kétségtelenül csúfos véget ért, hiszen Vera szabályszerűen zokogórohamot kapott amint meglátta imádott ébenszín fürtjei nélkül. S az órákig tartó keservvel teli zokogás lecsillapítása úgy tűnt, meghaladja képességeit, ám ezt semmi pénzért nem ismerte volna el. Csupán állt türelmesen, szótlanul, néha érthetetlen, megnyugtató tónussal kísért jelentéktelenül jelentős szavakat mormolva s magához szorosan ölelve kedvesét.
Tartózkodó- távolságtartó, taszító... szinte minden belevegyült a kisugárzásába, s szinte világító íriszét egyetlen pontra szegezve próbálta lenyelni feltámadó feszültségét. Elege volt.... a körülötte levők becsmérlő, lenéző, lehúzó megjegyzéseiből. Hol vannak ők, mivel tettek többet? Fröcsögve, vergődve kétszínű hazugságaikban, hamis szóáradatot szórva a saját világukban békében tevékenykedőkre- hát vesszen el mind a kénköves pokol hetvenedik bugyrában. Mételyt, szenvedést, kínlódást, fertőzött vergődést akart nekik, s mindezt az által, hogy kardjával mészárolja szét a testüket. Sebeket ejtve, melyek lassan gyógyulnak. S tekinthető ugyanannak, aki volt- nem volt az. Ő tudta, s hiába néz rá Arliva is azzal a pillantással... megváltozott. S hogy a tehetségtelen némber mit gondol róla, személyé hidegen hagyja.S mégis, az ördögi körben benne van- ha a hárpia fekélyt, gyógyíthatatlan sebet tép a családja életébe... legszívesebben két saját kezével fojtaná meg, de nem teheti. Hogyan okozhatna fájdalmat létét megédesítő szépséges menyasszonyának? Az egyetlen nőnek, akit képes volt megszeretni mindennél jobban, aki gyermeket adott neki? Tébolyulva marná magát még mélyebb kétségbeesett fekete depresszióba, s valószínű, maradék lelkét is elvesztené, bűnbánat nélkül válna harcmániás őrültté- mélyebb mániás depresszióval fűszerezve, mint ami magányos perceiben most elborítja. Gratulálni tud saját veszett léthulllásához- ingadozó szenvedés ez, semmi több. Emberként a porban kezdte, csúcsra tört s sárban végezte, shinigamiként középmezőnyből tört a csúcsra, s a föld... olyan kétségbeejtően közel van, s a létra fáját szú rágja: saját 3. tisztje tör a vesztére- akit meg sem állíthat, nem semlegesíthet: saját elvei is tiltanák, de még erősebb kötélként köti gúzsba kezeit Vera lénye. Imádott nőszemély... képtelen lenne elszakadni tőle. Lehetetlen...
Éppen ezért tör elő belsőjéből mégis a halk, morgáshoz hasonló kutyaszerű kacaj, cigarettától rögzött hangja úgy hasította a levegőt, mint kés a vajat. Mely rögtön el is halt, amint Ayumu önkéntes akcióját figyelhette.
- Ne félj, korcs... kíméletes leszek. - mordult fel, amint egy utolsó pillantást vetett a hatástalanítottnak tűnő Ayumura, s shunpora váltva kezdett bele a körtáncba, mely egy idő s számos vágás után túlontúl ismerősnek tűnt a számára. Vérzett, szédülés is meglepte, ám arroganciája nem engedte, hogy akár egyetlen panaszszó is elhagyja az ajkát, melyben a cigaretta mint mindig, most is ott figyelt. S gyorsabban fogyott, mint mikor idegeit őrölte Ayumu Vera iránt érzett mérhetetlen rajongása miatt. Nevetséges... bár féltékeny volt, nem tehetett eleget alantas érzelmeinek azzal, hogy sorsára hagyja a fiút, hiszen nem nézhetne kedvese szemébe... Így megadó, ám bosszús sóhaj kíséretében szabadította föl alapszinten használható reiatsujának összességét, s Byakurayt szórva ellenfelére aktiválta shikaiát egy támadás erejéig megvárva a periodikus támadások közül a legmegfelelőbb pillanatot, s egészen élvezte az általa irányított szél egyre erőteljesebbé váló lökéseit, mely a legerősebb körülötte volt. Ám mégsem kívánta most azonnal ellőni egyik ütőkártyáját, hiszen hosszúra nyúlhat még az este... hiába akarná rövidre zárni, hiszen a hercegnőt minél hamarabb el kellene szállítani valahová máshová a két homokpajtás kíséretében...

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Hétf. Márc. 21, 2011 4:56 am

Ahogyan a varázslatom létre jött, felcsillant a remény hogy gyorsan végezhetünk ellenlábasunkkal és a fenn maradt időt kis üldögéléssel, sebnyalogatással és az elrepült alma keresésével lehetne tölteni. Minden a rendjén, módján haladt. Az arrancar le lett kötve, és Kenji is neki állt egy második lyuk ütésének, az illetékes páciensbe. A tőr repül, a tulajdonos viszont már más szemszögből látja a célpontot, hátulról. Mint egy jól olajozott gépezet jön a varázsszó, és az azt követő jelenség, vagyis kétméretes lélekölő kard. A mészárló show-t, egy furcsa érzés zavarta meg, nem más, mint a szomszédok harca. Az ottani arrancar felszabadította az erejét, ami éppen annyi időre kötötte le figyelmemet, hogy mire visszanéztem, már csak a bakudoból való kiszabadulását vettem észre. A művelet nem járt száz százalékos sikerrel, de első látszatra mélynek tűnő seb éktelenkedett, a mi kis Torresünkön. Gúnyos mosolyát hirtelen átradírozták kevésbé szép vicsorgássá, amiből nem vettem ki semmi jót. De ez nem volt elég neki, a sebből jövő meleg és vörös folyadékot megízleli, most már gonosz vigyorral az arcán. Ettől a jelenettől teljesen kirázott a hideg, nem volt sok időm a borzongásra, mivel Torres szónoklatára lettem figyelmes.
- Mutatványos egy frászt, ezeket a mozdulatokat egy koldus is megteszi kis apróért. - jegyeztem meg a kifricskázott szó hallatán, körülbelül annyira hangosan hogy Kenji is hallja. A legkevésbé várt pillanat is eljött a csatában, mégpedig a resssurecion. Nem volt túl szép látvány, de mit vár a halálisten egy hollowtól?
~Fehér csont és jó pár csukott szem. Ezzel a trükkel elmehetne akár cirkuszba is, igazi mutatványosnak. ~ jegyeztem meg egy személyes viccet magamban, amit egy kis mosoly követett. A második trükkje viszont kevésbé tetszett. Reméltem ezekkel az izékkel rajtunk nem divatot akar teremteni, hiszen az katasztrófába torkollana. Nem kellet sok idő, hogy rájöjjek, milyen célt használnak a szemek, és következtetést vontam. Amit egy rosszul sikerült lépés után bizonyítottam is. Egy kő miatt nem tudtam elugrani a sugár, elöl és csinosan elkapott vele. Ennek és a keletkezett robbanásnak köszönhetően ismételten köszönhettem a ketrecünk falainak, és még az egyen ruházatom is meggyulladt. A picike ruhadarabot kisebb paskolással eloltattam, de a találat súlyosbította a sérülésemet és egyre jobban kezdett szúrni a mellkasom. A landolásnak köszönhetően, elkezdett fájni a kezem, a lábam, a fejem, egyszóval mindenem. Megelégeltem a dolgokat, és mivel közelről nem sikerült a támadásunk, úgy döntöttem át váltok távol harcra. A fájdalmon felül kerekedve, darabosan felkeltem.
- Tachikomero namete, Yoru no Kage! - szólítottam zanpakutomat. kardomat célzásnak emelete, de nem a teste felé, hanem kicsit arrébb, mintha nem akarnám eltalálni. Igazából acélpont az árnyéka volt, hisz shikaiban számomra ott a legsebezhetőbb. Remegő kezemet meg kellett tartanom a másikkal, majd egymás után kétszer ellőttem a shadousutoraikukat.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Hétf. Ápr. 18, 2011 1:20 am

~Eddig minden tökéletesen alakul - gondoltam magamban, miközben végignéztem ahogy balkezes kardom átsuhan az előttem fogságában küszködő mutatványoson. A folytatásról viszont lemaradtam, mivel hirtelen hatalmas energiafelszabadításra lettem figyelmes. Annyira sikerült elbambulni, hogy az sem tűnt fel, hogy Torres az orrom előtt szabadult ki csapdájából, saját kardom pedig, mivel nem volt telitalálatom, egyenesen kerek kobakom felé száguld. Egy trükkös mozdulattal sikerült ugyan elkapnom időben, de csak egy hajszál választott el attól hogy saját kardomba dőljek.
Szemlátomást a Mutatványos vette a lapot és ő is kész volt kettesbe váltani. Rettentő elcsépelt monológja után egy parancs következett. Éreztem hogy ebből még baj lesz és láss csodát, igazam lett. Hirtelen úgy éreztem magam mint gumikacsa a céllövöldében, mivel testem tele lett céltáblákra hasonlító "szemekkel" . Elsőre nem tűntek vészesnek, de egy két mellettem elsuhanó fénysugár után kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Atsuya ellenben személyesen tudta meg mire is jók a szemek, én pedig hirtelen nem is tudtam merre ugorjak, mikor társam nem messze gyakorlatilag robbant egyet.
~Na jó , ennek már a fele sem tréfa. Ennyi céltáblával tényleg a cirkuszban lenne a helye. - ércelődtem szigorúan magamban, mivel Torres ábrázata épp elég vérszomjasnak tűnt, semmi kedvem nem volt még jobban magamra haragítani. A heves elkerülő mozdulatok közepette észrevettem, hogy bár lassacskán de Atsuya összekaparta magát, ami meg kell hogy mondjam meglepő volt. Inkább számítottam arra hogy a földön fetreng még egy darabig, de ez most nem volt alternatíva.
Nem hogy felkelt, úgy láttam ő is bekeményít, mikor kardját felemelve kieresztette azt és nem is teketóriázott sokat, támadásba is lendült. Annyira leragadtam az események követésében hogy egy fénysugár engem is telibe kapott. Szerencsére egy kisebb céltáblát talált el, így aztán nem robbant le a fél testem, megúsztam pár égésnyommal és egy újabb adag fájdalommal.
-Na jó te zsonglőrök réme, most kihúztad a gyufát! Apró darabokra kaszabollak amiért tönkretetted az egyenruhámat ! - üvöltöttem a magában élvezkedő arrancar felé, majd miután sikerült feltápászkodnom, kardjaimat széttárva indultam meg felé.
-Kuzai Tsume! Tora Ki ! - üvöltöttem a parancsot, s éreztem hogy testem eltelik energiával, lábaim pedig egyre gyorsabban kapkodtam egymás után. Sosem használtam még ezt a képességem éles harcban, reméltem hogy a shunpo-nál most is sikerül egy kicsit gyorsabbnak lennem. Nem voltam egy távolsági harcos és lélekenergiám sem sok maradt, így aztán tudtam hogy nem sokáig fogom tudni használni a "Tigris Lelkét".
-Nagy büdös semmi !- kiáltottam miközben ellenfelem felé rontottam ügyelve arra, hogy ne adjak neki esélyt végtagjaim lerobbantására.

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Hétf. Ápr. 25, 2011 3:07 am

*Egyre büszkébb magukra, hogy ilyen ütemben sikerül irtaniuk az ellenfél támadásait - talán ennek a figyelemlankadásnak is köszönhető, hogy váratlanul az egyik gömb pontosan az oldalába fúródik. Nem vette észre, hogy Ritsu-chan vízfalán keresztül utat tört magának a golyóbis, így ha akarta, se tudta volna megakadályozni a becsapódást, ami elég erős ahhoz, hogy a lendülettől és fájdalomtól rögtön a földre kerüljön... Hangosan felszisszenve ösztönösen oldalához kapja szabad kezét, és gyorsan szemrevételezi a sebet. Ez pedig nem túl nehéz feladat, ugyanis egyenruhájától is megszabadította a szóban forgó területen az energiagömb, szabad rálátást biztosítva a majdhogynem fekete színű égésre... Első ránézésre ugyan nem úgy tűnik, mintha mélyebben károsította volna a bőrfelületet a támadás, azonban ettől függetlenül még igencsak kellemetlen (bár azért szerencsére nem elviselhetetlen) fájdalmat és szagot hagyott maga után eredményként... Mondjuk ettől függetlenül mégsem egy szúnyogcsípésről van szó, de fogát szívva ugyan mégis rövid időn belül összeszedi magát és feltápászkodik a fiatal shinigami - elvégre nem mutatkozhat gyengének a lány előtt, akit meg szeretne védeni! Aztán végül eddig is talán pont Masa szorult inkább védelemre...*
- Dehogy rontottad el! Csak tartogatod az erődet a végső leszámolásra, Ritsu-chan!
*Kacsint a lány felé cinkos vigyorral, amikor társa ismét elnézést kér - Masaru számára újfent a semmiért. Mert hát miért kellene folyton bocsánatot kérni egy rosszul elsült támadásért? Inkább próbálkozzon vele, minthogy elmeneküljön! Ráadásul, ahogy az előző percek eseményei is mutatják, még egy Sierashi sem úgy születik, hogy igazi profin tudjon harcolni és sérülés nélkül megúszni egy ilyen kaliberű küldetést... Egyébként is, neki, Sierashi Masarunak legalább sikerült elintéznie, hogy komoly küldetésen vehessen részt, testvérével ellentétben! Arról pedig továbbra sem kell tudnia a rokonságnak, hogy nem teljesen úgy történtek meg a dolgok, ahogy azt elő fogja majd adni.*
- Ez nagyon jó ötlet!
*Csillan fel tekintete, ahogy végighallgatja a lány javaslatát és már látja is maga előtt az egész jelenetet (persze szigorúan a valóságosnál jóval kúlosabb és pozőrebb kivitelezésben). Csak a megfelelő alkalmat kell majd kivárniuk...
Ami, úgy tűnik, hamarosan el is érkezik, ahogy ellenfelük megunja a játszadozást, és felfedi eredeti alakját. A szemét eltakaró maszkszerűség láttán pedig egyből az jut Masa eszébe, hogy talán nem is lát tőle az arrancar - vagy csak nagyon kevéssé -, így többi érzékszervére hagyatkozik... De előbb el kell terelniük valahogy a figyelmét, így végül arra jut, annak ellenére, hogy kezd ereje fogytán lenni, még megkockáztat egy újabb Shakkahou-t, hogy felverje a port ellenfelük körül, ezzel tovább rontva a látási viszonyokat. Remélhetőleg Ritsu-chan is rájön majd, mit tervez a kidou-val és segítsen neki...*
- Kezdjük most!
*Súgja oda társának, és várja a lány kezdőlépését, hogy amikor elérkezik az idő, újra használhassa zanpakutójának képességét, és többszáz apró pengét ereszthessen a vízfalba, amik majd talán az arrancar végét is jelenthetik. Hiába van szinte teljesen kimerülve, még remélhetőleg ennyire futni fogja erejéből, hogy legalább rendesen legyengítse az ellenfelet...*

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Hétf. Május 30, 2011 6:45 am

Vakmerősége talán egy kicsit túlságosan is nagy önbizalomról tanúskodott ahogy a vízfalat megtörte, csak hogy meglepje ellenfelüket hátulról. Shunpója kétségtelenül a legnagyobb erőssége volt az Akadémián a fiatal shinigaminak, így talán joggal bizakodott, és terve végül sikerrel járt, hiszen az arrancar nem tudott időben reagálni. A kard végigszántotta a teremtmény hátát, aki a fájdalom hatására felszisszent, de a lány legnagyobb sajnálatára csak felszínes sebet tudott ejteni a kemény bőrfelületen, mi több, fülébe nem csak ellenfelük hangja jutott el, hanem Masa-chané is. Ijedten pillantott a kiáltás irányába, és rossz előérzete be is igazolódott, ahogy a földön fekvő fiút megpillantotta. Nem kellett hozzá túl sok sütnivaló, hogy kitalálja mi történhetett, támadása közben rést nyitott a falon, annak köszönhetően hatolhatott át az egyik energialabda az akadályon. Felelőtlen volt, nem vette figyelembe, hogy nem csak saját magát kellett megvédenie zanpakutouja képességével, emiatt pedig különösen magasra hágott aggodalma. Mindenről megfeledkezve rohant oda társához, aki ekkorra már talpra állt, de látszott rajta, hogy erős fájdalmai vannak.
- Bocsáss meg, az én hibám, hogy megsérültél! Ugye... ugye jól vagy? T_T
Kérdezte, kis híján sírva fakadva kétségbeesésében. Ki tudja már hanyadszor kellett elnézést kérnie, hiszen újra és újra hibázott. Úgy érezte rosszul tette, hogy eljött erre a küldetésre, egy ilyen kihívás még nem való neki, hiába csak a kíséret egy tagjaként számítottak rá. Neki még egy ilyen egyszerű feladat is soknak bizonyult, pedig ennél biztosan csak nehezebb feladatok várnak rá a jövőben, holott még csak kezdő halálisten. Jogtalannak érezte 8. tiszti rangját, talán még nem is lett volna szabad tiszti pozíciót kapnia, ő mégis azzá vált, bár fogalma sem volt arról, hogy mivel is szolgált rá erre a megtiszteltetésre.
Masa-chan biztatása és jókedve azonban valamelyest enyhített Ritsu lelkiismeret-furdalásán, ami segített neki a következő feladatra koncentrálni, elvégre nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy összetörjön saját bénasága miatt, amikor az arrancar még fenyegette őket jelenlétével. Nem hagyhatta cserben barátját, és igenis újra meg kellett próbálnia összeszednie magát, hogy megvalósíthassák tervüket. A lidérc lélekenergiájának megugrása ugyan kicsit megrémítette, új alakjában meglehetősen félelmetesnek tűnt, a fullánkjából szivárgó folyadék pedig nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek, de mivel a fiú már elkezdett azon dolgozni, hogy elterelje az ellenség figyelmét, nem volt ideje újra kétségbe esni.
- H-Hai! Nami-chan, segíts kérlek!
Bólintott határozottan, majd szokatlan eltökéltséggel nézett a porfelhő irányába, miközben kardját maga elé húzta. A zanpakutou áttetsző pengéje kérése hatására összegyűjtötte az összes vizet, amelyet eddig felhasznált, és amint az utolsó csepp is visszatért Kaminamihoz, a lány vett egy mély levegőt, hogy megnyugtassa magát. Gyakorolta már eleget ezt a technikát, de most semmiképpen sem akarta elrontani. Aggasztotta, hogy éles helyzetben még nincs tapasztalata a harcban, de ezeket a gondolatokat most igyekezett elhessegetni, és felszabadította a lélekenergiáját, mielőtt kiejtette volna támadásának nevét.
- Tatsumaki!
Amint a kulcsszó elhangzott, a kard pengéje ténylegesen is elfolyósodott és elvált a markolattól, hogy eltűnjön a talajban. Egy-két pillanat múlva pedig nagy erővel tört elő a földből pontosan az arrancar körül, és eszeveszett sebességgel kezdett el forogni körülötte.
- Most, Masa-chan!
Kiáltotta a fiúnak, innentől kezdve már csak rajta múlt, hogy elég gyors lesz-e, és a csapdába esett arrancart meg tudja-e támadni azokkal a tüskékkel. A folyamatosan forgó víztölcsér segítségével egészen biztos volt, hogy ha sikerül a dolog, akkor a szélrózsa minden irányából záporozni fognak az ellenségükre a kicsiny vízpengék, és akkor már csak annyi lesz a dolga, hogy a kellő pillanatban megpörgesse a zanpakutou markolatát, mint valami zárban elforduló kulcsot, és ezzel rázúdítsa a lidércre a víztömeget, mintegy kegyelemdöfésként. Ám ha ez a támadás sem sikerül, vagy netán nem lesz elég erős, akkor nem marad több ütőkártyájuk. Masa-chan már most is fáradtan lihegett, őt magát pedig a technika használata fogja teljesen kimeríteni. Most vagy soha, újabb lehetőségük nem lesz a győzelemre!

Tárgy: Re: A smaragd karaván //Lezárva// Szomb. Jún. 04, 2011 2:55 am

Összehangoltságotoknak köszönhetően már-már sikerülne legyűrnötök ellenfeleiteket, ami nem is túl meglépő a túlerő miatt, ám még mielőtt bevihetnétek az utolsó csapást, váratlan esemény szakítja félbe próbálkozásaitokat. A Titeket egymástól elválasztó energiafalak immáron csak az arrancarok köré záródnak, ekképp védve meg őket mindenféle külső támadástól. Láthatjátok, miszerint ellenfeleitek arcán is értetlenség villan keresztül, azután fényes villanás közepette eltűnnek a semmibe. Fáradtak és sérültek vagytok, valahogy mégsem hagynak benneteket nyugodni a történtek. Eléggé fölényesen küzdöttek ellenetek, nem volt semmi oka annak az abszurd ténynek, mely szerint egyik pillanatról a másikra a föld nyeli el őket. Esetleges kérdéseitekre hamar választ kaptok, amikor alig tíz méterre Tőletek egy sötét alak vágódik ki az útra, nem egy vastag fatörzset sodorva magával. Jobban megnézve a támadó banda vezérét vélitek felfedezni benne, habár ruházata már rég nem idézi azt a pompát, amellyel először jelent meg színetek előtt. Az anyag több helyen megégett, valamint egyfajta vérszerű anyag áztatja át a kelmét, azzal a különbséggel, hogy ezen matéria sötét, akár az éjszaka. Rövidesen kompániátok vezetője is feltűnik, aki ugyancsak megviseltnek tűnik, viszont feltehetőleg közel sem szerzett olyan sérüléseket, mint a maszkos idegen. V arcát egy pillanatra felétek fordítja, ekképp szembesülhettek vérvörös tekintetével, hiszen fél képét már nem takarja maszk, egy ügyes vágás eltávolította onnan álarcát. Szorult helyzetétől függetlenül nyugodtnak látszik, nem tart benneteket elegendő veszélyforrásnak a túszejtéshez, így csak nehézkesen álló helyzetbe tornázza magát, s mit sem törődve csoportosulásotokkal az öreghez kezd beszélni.

- Hehe… Semmit nem változtál, Sensei… - szólal meg rekedtes hangon, jobbjával letörölve a szemébe csöpögő vért. – Bár bajtársaidat furcsán választod meg, képességeid egyáltalán nem koptak az évszázadok alatt, ez lenyűgöző. Egykor nagyhatalmú shinigami voltál, de jobbnak láttad a jövő nemzedékét felkészíteni, a tanítás volt a mindened. Kár, hogy végül egy olyan tanítványt neveltél, aki túltesz még Rajtad is, Öreg!

- Behízelgő szavaid akár a méreg! – köp ki indulatosan oldalra Ganseki, amely viselkedés teljesen elüt eddig magatartásától. – Megerősödtél, mióta utoljára láttalak, azonban még mindig eszközként kezeled azt a fegyvert, sosem leszel képes a teljes erejét használni. Gyenge vagy, Sanosuke!

- Ne merj még egyszer így hívni! – az álarcos idegen vonásai megfeszülnek, láthatóan igencsak rosszul érinti nevének említése. A párbeszéd hallgatása közben kikövetkeztethetitek a dolgot, miszerint ezek ketten már régebb óta ismerik egymást, ráadásul nem is csak futólag. Hófehér fény villan, ami könnyedén vakít el mindannyiitokat, néhány másodpercig csupán a hideg acél csattanásait halljátok, vélhetően ismételt küzdelem alakult ki a testőr és a bandita között. Rövidesen ismét képesek lesztek tájékozódni, viszont addigra már az álarcos kereket old, a vénember pedig az egyik nagyobb fa tövében próbálja kipihenni az összecsapás fáradalmait. A küldetés egészében véve sikeresnek mondható, mivel megvédtétek a Kuchiki sarjt, de a küzdelem mindenkit megviselt. Némi sziesztát követően egymást támogatva indultok tovább, mivel célotok legalább még félnapi járóföldre van. Kanamenak az ijedtségen kívül nem esett baja, talán csak még morcosabb lett, mint előtte volt és addig nem is hajlandó tovább haladni, míg biztosítékképp maga mellé nem kapja a 11. osztag kapitányát, aki kénytelen-keletlen elfogadja a „megtisztelő” feladatot, melyet a fokozott személyi védelem jelent. Ayumu ellenben igencsak rossz bőrben van, élete csak egy hajszálon függ. Szerencséjére vezetőtök a gyógyítás terén is igencsak otthonosan mozog, ennek köszönhetően némileg ellátja a fiú sebeit, ám képzett orvosok nélkül nem sok esélyt jósol a szerencsétlenül járt shinigaminak. A Seireitei falait látva mindenki mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakad fel, már csak pár utcányi távolságban van célotok. A nemesek mindig is adtak a látszatra, ilyen módon díszes kis kompánia fogadja megviselt társulatotokat, természetesen a családfő nélkül, hisz’ Neki van jobb dolga is, mint halálistenekkel bajlódni.

- Az Uram köszönetét fejezi ki Önnek, Ganseki-sama, minden az elvárt módon történt. – hajt fejet az egyik szolga üdvözlésképp. – Örülne, ha elfogyasztanának egy teát, miután az unokaöccsét sikerült elszállásolni…

~VÉGE

Értékelés:

Kagami Ritsu, Matetsaku Kai, Sierashi Masaru, Ayumu Hirateuchi: 2000 LP és 2500 ryou.

Kaguyama Gaara, Shinoda Kenji, Tamachi Nazo, Yomochin Atsuya: 1500 LP és 2000 ryou. A kezdeti postok nem feleltek meg a mostani szabályzatban lefektetett minimumnak, ezért kaptok ennyivel kevesebbet.

Köszönöm a részvételt, további eredményes játékot mindenkinek!