Jelszó: "I am merely practicing/saying goodbye to you."
Név: Miyamoto Shin
Kaszt: Quincy
Nem: Férfi
Kor: 19
Felszerelések: Quincy íj, egy karperec rajta egy Quincy kereszttel.
Születési dátum: 12.03
Kinézet: 180 centi magas, vékony, ugyanakkor erőteljes testalkata van. Rövid fehér haja és zöld szemei vannak. Amikor éppen nem Quincy egyenruhája van rajta, próbál lazán öltözködni.
Jellem: Általában igen passzív és nem túl aktív jellem, ha viszont egy helyzet megkívánja, nagyon komoly és megfontolt tud lenni. Amikor már szorul a nyaka körül a hurok képes megőrizni a hidegvérét és nyugodtan elemezve a helyzetet keresni a kiskaput.
Előtörténet:

Üdvözletem kedves olvasó a nevem Miyamoto Shin. Egy decemberi napon születtem Tokió egyik kórházában. Mindez szép és jó, de mi értelme ezeket papírra vetni kérdezheted, teljesen jogosan ki most ezeket a sorokat olvasod. In medias res, rögtön minden kertelés nélkül elmondom, attól függetlenül, hogy az emberek közé tartozom, egy vagyok a Quincyk közül. Hirtelen egy újabb olyan dolog amitől értetlenkedés ül ki az arcodon szinte már látom. A Quincyk azon emberek kik képesek szellemi energiájuk segítségével megküzdeni a Hollowokal más néven lidércekkel. Elhiheted nem ez minden ember vágya kedves olvasó, viszont a lidérceket közel sem szabad fél várról venni. Visszakanyarodva történetemhez el kell mondanom ezt régen közel sem így gondoltam. Amikor elkezdtem az általános iskolát családom beavatott titkunkba miszerint Quincyk vagyunk.
Mindössze 7 éves voltam játszani szerettem volna és vidáman gondtalanul élni, ezt persze szüleim másképpen látták, s ha már egyszer Quincynek születtem, akkor kis is kell képezni. Minden bajomat tetézte, amikor kijelentettem, hogy látom a szellemeket. A gyerekeknek ezt elnézik, gondolják hadd játszon ilyet majd kinő belőle, de ha az embert rendszeresen az ereje nagysága miatt látogatják az eltávozott lelkek egy kisgyerek nem tud nem odafigyelni rájuk. Az osztálytársaim eltávolodtak tőlem és emiatt legfőbbképpen a szüleimet és Quincy létemet okoltam.
Amikor középiskolás lettem megtanultam hogyan kezeljem ezeket a dolgokat. Az az időszak voltam életem legzűrösebb időszaka, miután elhatároztam, hogy fellázadok a Quincység ellen. Rendszeresen ellógtam a kiképzést és valahányszor szüleim kiejtették szájukon a Hollow szót csak jót nevettem.

3 évvel ezelőttig nem találkoztam Hollowal. 16 éves voltam, amikor egy unalmas nap után hazafelé tartottam. Szokás szerint nem törődve semmivel a fülembe bömbölő zenével mentem egy kihalt mellék utcán. Nem igazán érdekelt, hogy mi lesz most vagy akár később így figyelmemet csak a zene kötötte le és itt követtem el a hibát. A hátam mögül vérfagyasztó üvöltés hallatszott amit akár én is meghallhattam volna, de a zene minden más hangot kizárt a fejemből. Lázadásomnak megvolt az ára ugyanis ha folytatom a kiképzést megérezhettem volna a Hollow jelenlétét. Egy hatalmas erejű ütés térített észhez aminek köszönhetően nem sok híján, hogy nem vittem át a mellettem lévő falat. Mostmár tisztában voltam azzal mit neveztek szüleim Hollownak és hogy fele annyira se humoros lények, mint gondoltam. A szüleim rábeszélésének engedve mindig a karomon volt a karperecem a Quincy kereszttel, ha sokat nem is, de annyit megtanultam hogyan hozzam létre az íjat és a nyilakat. Feltápászkodva és a kábaságtól ugyan kissé kótyagosan kerestem egy rést a lidérc mellett, s minden lendületemet beleadva rohantam át azon a kis résen. Rövid futás után körülbelül 10 méter választott el ellenfelemtől, ez a távolság bőven elég időt adott arra, hogy materializáljam íjamat. Szinte egy röpke pillanat volt az egész, mert mire végeztem a művelettel a bestia ismét ott volt és lecsapott. Hatalmas karjának csapását sikerült hárítanom az íjammal, de a Hollow ereje így is jó 5 méteres ingyen repülést ígért háttal a menetiránynak. Reptemben se tétlenkedtem és rögtön egy lövést indítottam a mocskos kis szörnyeteg felé, pechemre a lövés nem sikerült valami erősre így éppen hogy megkarcolta a maszkját. Szívem szerint még egy lövést leadtam volna, amikor láttam, hogy pontosan felém ugrik, de ahogy megemeltem volna az íjat teljes súlyával rajtam landolt. Közvetlen közelről éreztem leheletének bűzét, ami csak úgy árasztotta a halált. Biztos voltam abban, hogy itt a vég és már őszintén bántam, hogy nem edzettem rendesen.
Megfogadtam, hogyha ezt túlélem többet egyetlen egy alkalmat se hagyok ki, így ezeket a gondolatok szavakba is öntöttem.
- Hogyha valaki leszedi rólam ezt a dögöt, akkor bepótolok százszorosan minden edzést és ha kell addig edzek amíg én leszek a legerősebb Quincy. Szóval valaki zúzza már le ezt a nyamvadékot rólam.
Alighogy befejeztem a mondandómat egy nyugodt szinte már derűs hang válaszolt is rá.
- Reméltem hogy valami hasonlót mondasz.
A szavak amik válaszoltak kívánságomra az apámhoz tartoztak na és persze a beteljesülésre se kellett sokat várni. A Hollow alig hogy apám felé fordította a fejét annak nyila már ki is lyukasztotta a rémet. Pár másodperc múltán már apám ált felettem és nyújtotta kezét hogy felsegítsen.
- Nos fiam akkor azt hiszem itt az ideje egy nagyon hosszú és kemény edzésnek.
Mindössze egy halk nyögésre futotta tőlem, de mivel ez volt az ára az életemnek már nem is bántam annyira.

Azóta három év eltelt és a mai napig keményen edzek egyetlen alkalmat se hagyva ki. Ezidőtájt költöztem Karakura városába ahol úgy hallottam nem kevés lidérc tűnik fel így számomra ez volt a megfelelő hely arra hogy a törlesszem a számlát a Hollowok irányába. Nem mondhatom a mostani életemet nyugisnak, de amikor épp nem harcolok vagy edzek egy kis éjjel nappali boltban dolgozok. Nem a legjobb a fizetés, de legalább megél belőle az ember. Hiszem, hogy jó úton haladok ahhoz, hogy a legjobb legyek. Ez volt az én történetem kedves olvasó. Őszintén remélem nem untattalak túlságosan.

Köszönöm! A tagolással nem lessz probléma csak este 11 környékén már kinek van kedve hozzá