Welcome party

Bíztam benne, hogy páran mindenképpen eljönnek, a legjobban pedig nem is tudom, hogy kinek örülök. Sajnálom, hogy szégyent kellett hoznom azokra, akik talán tiszteltek, azonban mindennek megvan a maga oka. Ha pedig valaki, akkor Diego talán kiérdemli, hogy a jövőben beavassam őt is a terveimbe. Ez azonban még messze van, egyelőre elég az, hogy összehozzam ezt a kis bandát. Annyian talán nem leszünk, hogy ne tudjam fizetni a pizzát – ha mégis, majd más fizet, vagy ha ez se jön össze, egyszerűen nem fizetünk - , igazából az sem lenne jó, ha minden arrancar kitalálná, hogy közénk akar tartozni, bár kúlságomat tekintve talán igazából nem is lenne annyira meglepő, ha mindenki a közelemben akarna lenni. Azt hiszem, a tagokkal már meg is vagyunk, legalábbis legfeljebb azok eshetnek még be, akik annakidején is LNIS tagok voltak. Bár igazából csak egy ilyen személyről tudok, na meg Adánról, akinek tartozok egy bemosással, amiért itt hagyta Las Nochest. Furcsa belegondolni, hogy kis híján én is ugyanazt tettem meg, amit ő, pedig mindenképpen el akartam kerülni, hogy olyan legyek, mint ő. Nem akartam elkövetni ugyanazt a hibát, amit már mások megtettek előttem. Azonban ezt sikerült Natalie segítségével elkerülnöm, így hát nem marad más hátra, mintsem a szabadság és a kötetlenség élvezése.
Ami inkább meglep, az Eliziana megjelenése. Ha csak azért jött, hogy a képembe röhögjön, biztosan kipenderítem innen. Én döntöttem így, hogy ott hagyom a rangom, csakis én, ezt pedig ő nem értheti. Sosem szívleltük egymást, valahogy mindig kézzel tapintható a feszültség, ha mi ketten egy légtérben vagyunk, és nem is tagadom, utálom őt, mert utálom és kész. Ő sem szokta véka alá rejteni a véleményét rólam, holott semmit sem tud rólam, éppen ezért én sem törtem magam azért, hogy megismerhessem a Quinta Espadát. A hordára felé kimérten biccentek egyet, meglepően értelmesnek tűnik, meg kissé papucsnak is, ami azt illeti.
- A saját döntésem volt, Quinta. – nem fűzök hozzá többet. Attól, mert már nem én vagyok a Segunda, még mindig én vagyok Las Noches talán legerősebb arrancarja. Éppen csak az erő az, ami megakadályoz abban, hogy igazán önmagam lehessek. Talán így végre rátalálhatok önmagamra.
Meglepődök azon, ahogyan Eliziana viselkedik. Máskor sokkal… féktelenebb, és egyszerűen bunkó. Azonban most úgy látszik, mintha egészen emberien viselkedne, legalábbis velem szemben. Talán egy új kezdet lenne? Mindazonáltal értékelem azt, hogy nem vesz alpári szavakat szájára, ahogyan eddig tette, még a végén egészen megkedvelem.
A leginkább az érdekel, hogy kitől mire számíthatok. A leginkább Natalieban bízok, hogy tudja kezelni ezeket a gépeket, én ugyanis legfeljebb bekapcsolni tudom, azonban meglepő módon többen is vannak, akik talán elboldogulnak vele. Én nem fogok velük szenvedni, az biztos. Inkább csócsálom a pizzám, miközben egy szelet pizzát eszegetek, ráadásul ezen fekete olívabogyó is van, amit imádok. *>*
Arra igazán nem tudok mit mondani, amikor az a… beteg csaj a földre ejt és eltapos egy szelet pizzát, szerintem ez gusztustalan, és kissé a számat is elhúzom, amikor Mai felveszi azt a földről, hogy megegye. Persze, persze, az éhség sok mindenre készteti az embert, ez viszont akkor is túlzás. :/ Igyekszem ennek nem jelét mutatni azonban, és raktározom el inkább a bece, mármint a kódneveket.
- Munkaidőben nincs alkohol, Diego. – kötöm ki azonnal, hiszen itt azért azt nem kéne, vagyis kéne, de mégse. - De majd utána leugorhatunk egy sörre. – eközben visszakapom a papírt, amire mindenki ráírta a saját kódszámát és nevét is.
- Á, te vagy a gumicsirkés! Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan. – reagálok Vexre, mármint Blue ügynökre is, igaz, én semmi kéket nem látok rajta. Az Exequias vezérére azonban csak húzom a számat, hogy ennek meg mi baja van. Nem örülök, hogy itt van ez a beteg csaj, most is csak provokálja magát, tisztára szánalmas, ahogyan viselkedik szerintem. Ami a leginkább zavar azonban az ő, valamint Mai jelenlétében, hogy nem tudhatják meg, hogy eme fedőakcióm mögött miféle céljaim is vannak egészen pontosan. Azonban nem tehetek ellene semmit, csupán óvatosabbnak kell lennem, hogy ne bukjak le. Nem mintha félnék tőlük, azonban még én sem becsülhetem alá túlzottan az ellenséget.
- Phobia ügynök, legközelebb a tányérra, legfeljebb a dobozba ejtsd a pizzát, drága volt. Pepperoni ügynök, klassz a neved, a pizzát meg én is imádom. – a pizza szélét nem eszem meg, mert nem, azt egyszerűen visszarakom az egyik mellettem lévő dobozba, nem kell nekem. Natalie bemutatkozására azonban azt sem tudom, hol áll a fejem, egy mukkot sem értettem belőle, nehogy megjegyeztem volna. O_O’’’
- Jó, akkor leszel Complex ügynök. – csóválom a fejem erre, és adok inkább én neki egy becenevet, ami nem olyan komplex, hogy ne tudjam megjegyezni. Pedig tényleg elhittem, hogy számíthatok rá, legalább az elektronikus izék terén. Eh, nem is tudom, miért vártam el Natalietól. T.T
- Nos, akkor… Szükségünk lesz egy vagy két telefonosra, és meg kell tanulnunk nyomozni. Még sosem csináltam ilyet, de csak nem lehet olyan nehéz. – felállok az asztalról és kihúzom a fiókját, hogy elővegyek belőle egy jó nagy dobozt. Végül leteszem azt az asztal mellé és intek mindenkinek, hogy jöjjenek közelebb. Ha pedig körbeültük azt, elkezdem felállítani a játékpályát. Azt hiszem, a játék tökéletes lesz arra, hogy megtanuljuk, mit és hogyan is kell csinálni.
- Azt mondja, hogy… – olvasom el a mellékelt tájékoztatót, hiszen sosem játszottam ilyennel. (és júzer sem.)
- John Blacket holtan találják otthonában. – olvasom fel a lényeges információkat.
- Mindenki válasszon egy bábut… a piros én vagyok, stipi-stopi, aztán… – olvasom tovább, amit kell és rendezgetem el a pályát meg a kártyákat. Még mindig nem igazán értem ezt az egészet, de remélem, hogy más igen, tehát csapjunk bele!