Gabriel Bello
Arrancar
Hozzászólások száma : 49
Tartózkodási hely : Las Noches/Kaszinó
Registration date : 2009. Dec. 28.
Hírnév : 6
Karakterinformáció
Rang: 19. Arrancar
Hovatartozás: Las Noches
Lélekenergia:
    (7000/15000)
 |  Tárgy: Gabriel Bello, "A Muchacho" Hétf. Dec. 28, 2009 6:44 am | |
| Jelszó: "People can possess hope, because our eyes are unable to see death."
Név: Gabriel Bello
Becenév: „A Muchacho”
Kor: 107 (kinézetre nem lehet több mint 20éves)
Nem: Hombre (férfi)
Kaszt: Arrancar
Rang: 19. arrancar (Slarin Sleryrrlyn'dreskel fracciónja)
Zanpakuto neve: Corone la gema
Zanpakuto parancsszava: Traiga la suerte!
https://2img.net/h/i700.photobucket.com/albums/ww5/darkguy2_photos/Katana.jpg
Ressurrecctión: Parancsszó elhangzása után kinézete nem változik. Csak hatalmas erőre tesz szert. Magasra szökik lélekenergiája, melyet teste nem nagyon bír el, így csak szükség esetén használja ezt a technikát. Viszont ha ehhez folyamodik, teljesen eluralkodik felette a csata heve, így őrültként kezd el vérengzeni.
Képességei:
- Jugada (Szerencsejáték)
Első körben megbénítja ellenfelét, ki így nem tud tovább harcolni. A következőkben három kártyalapot mutat fel neki. A lapok közül az egyik egy piros szív ász. Lefordítja a lapokat, majd kéri ellenfelét, hogy válasszon egyet közülük. Ha szerencséje van, és azt a lapot választja, melyen a piros ász van, kiszabadul a fogságból. Viszont, ha a két fekete kártyalap egyikét húzza, a bénítás átválik erős szorításba, mely végez az ellenféllel.
- Rueda de ruleta (Rulett-kerék)
Egy sötét dobozba zárja ellenfelét. Koncentrálással, egy lángoló labdát idéz meg, majd beledobja az egyre szűkülő börtönbe. A végén az ellenfél vagy szénné ég, vagy pedig porrá morzsolódnak csontjai.
- Señal (Zseton)
Lángoló, pénzérme nagyságú korongokat dobál ellenfeléhez.
Előtörténet:
*Nagyokat kortyolgatva borából dől bele a bőr karosszékbe*
„- „Emberként””
*Olvassa fel az első aprócska cédulát*
„- Áh, tehát most erről kéne beszélnem, igaz? Óóó, hol is kezdjem...?”
*Simítja végig állát szabad kezével. Mihelyst megfogalmazza magában mondókáját, bele is vág a nagy mesélésbe*
„- Barna bőrű, sötét szőrzettel megáldott, taco-zabáló jóemberek között pottyantott ki édesanyám, talán akkor, mikor a Föld kihűlt, a verőfényes mexikói kávéföldeken. Nem tudom mennyi az az annyi, de valamennyi biztosan...”
*Kezd bele a gagyarászásba, majd eddig szabad kezébe veszi a szivart és mélyet szív belőle*
„- Tehát folytatva a sort... A Mama csodálatos ember volt! Gyönyörű nő, és kitűnő anya! Kedves és aranyból volt szíve. Kicsi muchacho-ként úgy imádtam, mint más a sombrero-ját! Az egész úgy esett, hogy Mama imádott utazni, és persze szórakozni. Talán pont egy ilyen véletlennek köszönhető, hogy ez lett belőle.”
*Önelégült fejjel mutogat magára, ám a vigyor ráfagy ábrázatára, mikor azt véli felfedezni, hogy sötétkék selyemingjét sikeresen kiégette egy aprócska ponton*
„- ¡Mierda!”
*Üvölt föl jajveszékelve, s kétségbeesetten magára önti a puccos bort, annak reményében, hogy nem terjed tovább a parázs. Hatalmasat sóhajtva süllyed bele ülőhelyébe, fülig érő vigyorral. Ekkora idiótát még senki sem láthatott. Úgy tűnik, a sok szerencsejáték végleg leszívta a maradék agyát*
„- Perdóneme, csak homok ment a gépezetbe... Tehát ott tartottam, hogy a Mama imádta Spanyolországot! Mikor tehette, mindig oda vetette a sors. Talán így adódhatott, hogy összekerült a Papa-val. Egy igazi, vérbeli bika volt az öreg. Mint azok a latin istenek! Erős, izmos testalkat, zöld macskaszemek, sötétbarna hajzuhatag, szexisen borostás jóképű arc... Nos, azt hiszem, pontosan olyan vagyok, mint ő... Mintha kiköpött volna!”
*Húzta ki magát a magas, igen vékony, gyerekarcú férfi. A mostani helyzet, valahogy teljesen mást váltott ki az emberből. Szinte csak annyi hasonlóság volt a két ember között, hogy szegről-végről rokonok...*
„- Ám ez a csodás idill addig volt szép és jó, míg meg nem születtem. Mivel Mama mégiscsak Mexikóban élt, Papa meg Spanyolország bikája volt, így a két szülő között ingáztam sok évig. Aprócska muchacho-ként Mama mellett éldegéltem, hisz ez a rendi. Azt hiszem. Vagyis biztos, hisz a gyerek az anyja mellett tud csak igazán nevelkedni, nemde? Egy kicsi faluban éltünk, annak is a legszélén egy apró házban. Mivel Mama nem volt teljesen mexikói, s bennem is rendesen keveredtek a különböző nemzetiségek vére, ezért nem volt túl sok ismerősünk. Így Mama-nak nem volt más választása, mint hogy a földekre kényszerüljön. Persze nem ártott a segítség, így a tűző napon, hosszú órákat töltöttem vele, és segítettem neki megteremteni a napi betevőt. Életemben nem láttam annyi kávéültetvényt, mint akkor! Az a pár hónap elég is volt, hogy egy életre megutáljam! Viszont akkor kedvenc elfoglaltságom volt, hogy kávébabot rágcsáltam. Talán ennek lehetett az az eredménye, hogy nap nap után olyan voltam, mint egy túlmozgásos gumilabda. Vagy egy örökmozgó gépezet! Esetleg egy ki-nem-merülő-elem! Nem tudom, melyik lehetne a legjobb kifejezés erre. Mikor nagyobb lettem, próbáltam jobb meló után nézni, de nem ment könnyen. Végül a helyi górécsávesz rendesen megfenyegetett, így muszáj voltam beállni a szállítói közé. Szörnyű volt! Még hogy egy koszos, és büdös öszvérre tegyem rá a feszes hátsó felem?! Kész rémálom!”
*Legyezgeti magát, mert majdnem ájulás közeli állapotba került*
„- Sombrero-mal fejemen, a poncho-mba burkolózva nyakig, öszvéröltem egész nap. Egyik helyről a másikra kellett szállítanom a rengeteg kávébabot. Mondjuk azt fel sem tudtam fogni, hogy az a kicsi jószág hogy bír el két hatalmas zsákot. Azt már elképzelni sem tudtam, hogy az én izomtestem ráhelyezkedésekor, hogyhogy még meg sem ingott? Na mindegy, a Jóisten tudta, milyen különös dögöket kell teremtenie... Egy akcióm során, egy bazi nagy hegyen kellett átcsacsigolnom, amitől majdnem teleraktam a nadrágomat. Jóformán majdnem ott is hagytam a fogam, mikor az egyik ösvénynél, szinte majdnem a csúcson megbotlott az az idióta jószág! Éreztem, most zúgok le a hajmeresztő magasságból. Aztán ha csak egy pár törött csonttal megúsztam volna az esést, majd a mázsás súlyokkal megrakott öszvér borult volna a nyakamba. Aztán meg eláshattak volna akár a közeli gödörben, mert egy kicsit meghaltam! De szerencsére volt olyan kegyes az ég, hogy túléltem, minden baj nélkül. De akkor megfogadtam. Sem kávét sem pedig öszvért nem akarok többet látni! Így el is határoztam magam, hogy lelécelek Mexikóból és felkutatom régen látott Papa-mat. Mama-t elhalmozva ezer és egy csókkal léptem ki a családi fészekből, egy kisebb csomaggal kezemben. Nem tudom, hogy keveredtem fel egy szardíniát szállító teherhajóra, de az volt a lényeg, hogy csak elvergődtem a spanyol partokig. Viszont voltam olyan halszagú, hogy percenként meg akartak enni a dokkoknál sűrűjében tanyázó sirályok. Akkor újból megfogadtam. Soha többet nem akarok semmilyen közeli találkozást sem kávéval, sem öszvérrel, és sem pedig szardíniával! Ocsmány volt az egész!”
*Fut végig hátán a hideg, mitől feltűnően összerándul*
„- A következő évek lazásan teltek. Túlságosan is. De nagyon élveztem. Papa nagyon menő arc volt. Mikor sikeresen felkutattam ugyan már egy vén fószer volt, ami kicsit visszahúzta a macsó-mutatóját, de bírtam az öreget. A disznaja olyan hatalmas nagy kaszinó tulajdonosa volt, mint ide Afrika! Enyhe túlzással. Nem sok időnek kellett eltelnie ehhoz, hogy beletanuljak az itteni dörgésbe. Minden napomat a kaszinóban tengettem. Hatalmas pénzeket zsebeltem be, még a legegyszerűbb játékokban is. Persze a legjobban a kártyajátékokhoz értettem. A csalás és a blöff olyan természetesen jött, mint másnak a levegővétel! Ám egy nap elhagyott a szerencse, így kiszúrták a trükkömet. Fognom is kellett minden holmimat, mert menekülnöm kellett. Repülőre szálltam, és meg nem álltam, egészen Japánig! Azt gondoltam, odáig csak nem fognak követni! Szerencsémre sosem találtak rám, de Fortuna olyan büntetést szabott rám, amit még a legegyszerűbb parasztember sem gondolhatna. Elütött a 12:30-as gyorsvonat! Fel tudod ezt te egyáltalán fogni?! ELÜTÖTT EGY RETKES MÁGNESVONAT!”
*Könnybe lábadt szemekkel gesztikulálja az utolsó pár szót.*
„- Életem virágkorát éltem erre meg mit ad Isten? Egy ilyen brutális véletlent! Hogy ilyen gyorsasággal feldobom a pacskert! Mai napig sem tudom elhinni!”
*Kissé erőltetettre veszi a drámai figurát, így a királydrámája elég viccesre sikeredik*
„- Akkor fogadtam meg ismételten. Soha a jó büdös életbe nem akarok látni kávét, öszvért, szardíniát, sem pedig mágnesvonatot!”
*Szorítja ökölbe egyik kezét, míg a másikkal fogja, és beletörli orrváladékát az amúgy is piszkos ingjének ujjába. Megnyugvása után felolvassa a második cetllit.*
„- „Hollowként”... Na ez egy igen rövidke történet, ugyanis annyira nem emlékszem rá, mint a mexikói chili ízére!”
*Vakargatja tanácstalanul kobakját*
„- Viszont azért annyi megragadt, hogy mikor átkerültem erre a sivatagos, kietlen vidékre, melynek borzalmasan csengő neve Hueco Mundo volt, rögtön megtalált pár sok száz szörny, melyek nemes egyszerűséggel felzabáltak! És és akármennyire is furcsa, átváltoztam! Olyan lettem, mint ők! Egy csúnya, nyálkás bőrű csontos valami dög lett belőlem! Oda volt a szépséges, szappan operába illő kinézetem!”
*Ismét belekezd a drámázásba, amit a producer kezd nagyon megelégelni, így hozzávágja a vaskos forgatókönyvet. Újból könnybe lábadt szemekkel kap oda vörösödő homlokához, aztán nebántsvirágként összehúzza magát, s folytatja*
„- Viszont nem csak a remek testem, hanem az elmém is megromlott! Semmi más nem érdekelt, csak a gyilkolás! Kiakasztott! Szörnyű! Borzalom és minden, ami ehhez hasonló!”
*Közben eszébe jut a pro. Villámokat szóró tekintete, így nagyot nyelve megköszörüli torkát, majd áttér a következő témára*
„- Szóval, a lényeg a lényeg, hogy aki csak elém került, azt ugyanolyan kedvesen bekebeleztem, mint anno engem. Aztán ahogy egyre erősebb lényeket kajáltam be ebédre, én magam is erősebb és erősebb lettem. Végül, pedig egy olyan nagy hatalmú arrancar-t tudtam megölni, hogy mikor magamba szívtam az összes erejét, visszakaptam az eredeti alakomat! Csodálatos volt ismét ilyen szexi testben!”
*Csillogó szemekkel igazgatja haját. Valahogy kezdi mindenki azt érezni, ki most jelen van a teremben, hogy a mese végén nem lesz más ebből a fickóból, csak egy nagy rakás hányás*
„- Ahogy telt múlt az idő, egy nap összefutottam a mostani urammal, Aizen-samaval, aki magához vett. Azóta Las Nochesben tengetem életemet. Erősödöm, csajozom, lazulok és teszem azt, mit Aizen-sama megparancsol. Azt hiszem, lényegében –és persze dióhéjban- ennyi lenne az életem! A továbbiakban, ha van kérdésük, megtalálnak valami kaszinóban... Vagy szórakozóhelyen... Esetleg egy kuplerájban... De előtteeee!”
*Pattan fel helyéről, és mutatóujjával felfelé mutat*
„- Jobb lesz, ha lezuhanyozom! Eszméletlen, mekkora melóval jár egy interjú!” |
|
