Pihenő

Tárgy: Pihenő Csüt. Jan. 21, 2010 3:15 am

A 11. osztag társalgója nem a legtágasabb helyiség, lévén a tisztek nem szívesen látott vendégek itt, legalábbis a frekventált látogatás nem ajánlott. Mindenesetre ha valaki tényleg pihenésre vágyik, és ezt szórakozás formájában szeretné megoldani, a pihenőben meglelheti számítását. Ha leül valaki a kényelmes, piros ülőpárnákra, számos játékhoz találhat itt eszközöket. Többek között francia kártya, karuta, shougi, go, európai sakk, de még egy automatizált mahjong-asztal is fellelhető itt. Engedélyezett a dohányzás és az alkoholfogyasztás is, azonban csak akkor, ha a kapitány nincs jelen.

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Márc. 19, 2011 8:18 pm

A kardom úgy hatol át a próbabábokon mint a forró kés a vajon. Egyre jobban tudom alkalmazni a különféle mozdulatokat. Már vagy harminc bábut felaprítottam, de még mindig nem úgy mentek a dolgok, ahogy én akartam. Rakatnyi olyan hely volt ahonnan támadást kapnék be. Most mondjuk nem is az a lényeg, hogy én épségben maradjak, hanem az, hogy az ellenfelet megöljem.
Miután a negyvenedik bábut is szív nélkül szecskává aprítottam úgy döntöttem, hogy elmegyek egy kicsit pihenni, hiszen még sose pihentem edzés után és még új vagyok, az osztagban szóval ki kell derítenem, hogy mi merre hány lépés. >.< Visszaraktam a fegyveremet a helyére és szép lassú léptekkel elindultam a pihenő felé. A kezeimet „zsebre” dugtam és enyhén fütyörészve haladtam előre. Út közben találkoztam pár emberkével, akik kicsit érdekesen néztek rám, de nem nagyon érdekelt. Lehet, azért van, mert új vagyok, még vagy nem tudom, de ha így folytatják, esküszöm, hogy kibelezem mindegyiket. Ó istenem milyen rég volt igazi ellenfelem… a vizsga óta csak ilyen nyamvadt fabábukat szabdalok és ebben semmi izgalom sincs… ezek a fabábuk nem véreznek, nem támadnak vissza… Már elegem van abból, hogy a fegyveremet ócska fadarabokon tompítom el…
Hosszas sétálhatás és pár eltévedés után megérkeztem a pihenőhöz. Üres volt pont, úgy ahogy arra számítani lehetett a 11. osztagnál. Megkerestem a legpuhábbnak látszó ülőhelyet és lehuppantam majd előhúztam a fegyveremet és egy kendővel elkezdtem letakarítani. Egy fegyvernek mindig tisztának kell lennie.
Miután a takarítást is befejeztem hátradőltem és becsuktam a szemem… lehet, hogy nagy hiba volt, mert egyből lavinaként leptek el az emlékek a testvéremről, de a szememet nem bírtam kinyitni. Fáradt is voltam meg nem is és most az a nyamvadt fáradság nyert. Enyhe horkolás közepette emlékeztem vissza a testvéremre, a halálomra és a shinigamivá válásomra… Mikor a testvérem képe bevillant és ott maradt fölpattantam a székemből. Remegtem, és izzadtam csak azt tudnám, hogy minek köszönhetem eme „párost”.
Letöröltem a homlokomról az izzadságot és komor arccal visszadőltem a pihe-puha székecskébe azon reménykedve, hogy senki se talál meg ilyen állapotban, hiszen még mindig remegek.

Tárgy: Re: Pihenő Vas. Márc. 20, 2011 7:03 am

Ideges voltam, mert elkövettem egy hibát. Nem hangzik nagy dolognak, más talán csak vállat vonna és végezné tovább a feladatát, de míg más hadnagyoknak talán csak egy nyűg, egy egyszerű, közönséges szövetdarab rajta egy ízléstelen jelvénnyel, de a hadnagyi karszalag a Gotei 13 jelképe, és mint ilyen, nekem, aki Soul Society védelmére esküdött fel, nagyon fontos. Nem mellesleg pedig joggal lehettem büszke rá, hogy hordhatom pozícióm szimbólumát, hiszen nem sok mindenkinek adatik meg a kiegészítő viselése pályafutása során. Az én koromban pedig pláne nem. Most azonban otthon hagytam a karszalagomat, mivel korántsem jellemző módon szörnyű kapkodással telt a reggel köszönhetően annak, hogy a mamit váratlanul küldetéssel bízták meg. A kialakult káosz miatt több olyan teendő is rám hárult, amit máskor nem én szoktam megcsinálni és az események sorozatába becsúszott ez az apró hiba, amely most annyira bosszantott. Nem mehettem azonban haza, hogy korrigáljam önállóságom kudarcát. A feladataimat kellett végeznem, nem vártak meg az osztag körüli teendők. Mostanra már a legtöbb 11. osztagos tudja, hogy engem nem kislányként és nem is a papa, a kapitány gyerekeként kell kezelni, hanem a juuichibantai hadnagyaként. Nem egy, nem két olyan shinigami volt, aki előtt bizonyítanom kellett rátermettségemet, de megmutattam, hogy rászolgáltam a rangomra, a sok kötekedő, irigy és rosszmájú tiszt pedig megtanulta, hol a helye a ranglétrán. Éppen ezért nem engedhettem meg magamnak, hogy a nehezen megszerzett hírnevemet kockáztassam, példát kellett mutatnom mindenkor, mindenkinek. Ebbe pedig nem fért bele a hazamenetel a szolgálat közepén. Igaz az sem, hogy ne legyen rajtam a karszalagom, de ha a kettő közül választani kell, a hadnagyi jelkép hiánya volt a kevésbé súlyos vétség.
Idegességem persze korántsem maradt rejtve, gyilkos tekintetem mindent elárult az érzelmi állapotomról, és az engem már jól ismerő halálistenek inkább nem kockáztatták meg, hogy haragra gerjedjek ellenük. Voltak persze olyan sültbolondok az osztagban, akik szándékosan keresték a konfliktust, amit én egészen addig nem is bántam, amíg ez nem ment a munkavégzés kárára. Becsültem az olyan harcszerető shinigamikat, akik nem ijedtek meg egy kis kihívástól, többre tartottam őket azoknál a gyáva férgeknél, akik hanyatt-homlok menekültek előlem ahogy a látóterükbe kerültem, csak mert megaláztatást jelentett nekik az, hogy egy kislány könnyedén legyőzte őket. A bátrakból lesznek a leggyorsabban fejlődő harcosok és így a legerősebb shinigamik is. Most azonban jobb szerettem volna, ha nyugodtan be tudom fejezni a napi rutinhoz tartozó kört az osztag körül, mellyel azt ellenőriztem, hogy mindenki becsületesen csinálja-e a rá kiosztott feladatot. A pihenő felé közeledve azonban halk hortyogásra lettem figyelmes, márpedig a nap ezen időszakában senkinek sem kéne itt tartózkodnia.
- Ki az a lusta, semmirekellő alak, aki ilyenkor lazsál ahelyett, hogy hasznossá tenné magát??
Léptem be a pihenőhelyiségbe felháborodottan, tekintetemmel keresve a bűnöst. Nem volt számomra ismerős a bácsi, akit megpillantottam, de nem emlékezhettem mind a 200 tagjára az osztagnak. Én viszont természetesen elvártam hogy rólam tudják, ki vagyok, elvégre mindenkinek fel kellene ismernie a kapitányát és a hadnagyát minimum. Nem is aggódtam amiatt, hogy a karszalagom hiánya esetleg probléma forrása lehet.
- Miyoko szeretné hallani Onii-san nevét, rangját, és azt a feladatot, ami helyett most itt fetreng!
Doboltam a lábammal türelmetlenül a padlón, miután közvetlenül a bácsi előtt megálltam, csípőre tettem a kezem és belefúrtam a szúrós, rosszalló pillantásomat az övébe. Már rég nem azokat az időket élte az osztag, amikor a pihenés és a szórakozás előbbre való volt a munkánál. Az előző Kenpachik felfogása eltűnt, amikor a papa lett itt a kapitány, nekem pedig eszemben sincs megkérdőjelezni ezt az elvet.

Tárgy: Re: Pihenő Szer. Júl. 13, 2011 1:44 pm

Halál nyugodtan üldögéltem a fotelban és próbáltam elfeledni az elmúlt perceket, hiszen nem szeretem, ha valaki puhány. Én pedig az előbb enyhén szólva az voltam. Mondjuk soha a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy testvérem emléke ennyire fel tudja kavarni a kőszívemet. Még mielőtt megint elaludtam volna ismételten előhúztam a fegyveremet, hogy átnézzem, minden egyes négyzetmilliméterét nehogy foltos legyen, mert akkor lehet, hogy berozsdásodik és akkor már csak fogpiszkálónak használhatom vagy még annak sem! Surprised

Elég ciki lenne pont a 11. osztagban egy fogpiszkálónak se jó bökővel rohangálni, hiszen itt mindenki, többek közt én is a harcra vagyok gerjedve. Valahogy nem bírnám elképzelni az életemet egy másik osztagnál ahol csak, meresztik a nagyra nőtt seggüket és csak a háttérből játszadoznak. Mi vagyis a 11. osztag tisztjei olyanok vagyunk, mint a szamurájok. A sógunért, ezen esetben a kapitányért még az életünket is feláldoznák. Lehet, hogy ez egy kicsit erős kifejezés volt, de én így vélekedek a dologról. Én biztos, hogy feláldoznám az életemet a kapitányért, esetleg még a hadnagyért is, de őt nem is ismerem. Sőt még a nevét se tudom. Na, mindegy valamikor csak megtudom… egyelőre most az feladatom, hogy kipihenjem magam és visszamenjek edzeni azért, hogy egyszer én legyek majd eme nagybecsben lévő osztag kapitánya vagy hadnagya.
Lélekölőmet szép fokozatosan csúsztattam vissza a tokjába majd a fotel oldalának támasztottam és elkezdtem fészkelődni. Valahogy kényelmetlenné vált az póz, ahogy ültem. Sokkal inkább lazább tartásra volt most szükségem, mert nem nagyon volt kedvem ahhoz, hogy bemerevedjen a hátam vagy ahhoz hasonlók. Már dőlt volna hátra a fejem, hogy ismételten ellepjék elmémet azok az iszonyatosan idegesítő emlékek mikor halk lépteket hallottam. Nem nagyon értettem, hogy mi a franc lehet, hiszen sehol se láttam egy embert se. Mondjuk, ha lélekenergia érzékeléssel próbálkoznék, hamarabb kiszúrnám a vendégemet, de ehhez valahogy most iszonyatosan lusta voltam. Inkább ásítottam egy nagyot és tettem magasról a dologra. Ha az a valaki pont ide jön és akar valami, akkor úgyis fel fog ébreszteni. Ha meg nem teszi, meg magára vessen. Mondjuk, remélem, éppenséggel nem a kapitány rója az ellenőrző köröket, hogy mindenki a dolgát csinálja, mert ha igen akkor engem nagyon el fog dádázni. Erre nem is szabad gondolnom!!! A kapitány biztosan az irodájában üldögél és teázgat vagy babázik, vagy mit tudom, én csak nem éppen sétálgat.
Már egész közelről hallottam a lépteket ezért a pihenő bejáratára tereltem a figyelmemet, amikor megjelent egy törpe. Majdnem kiestem a székből nevetésemben, de még az is vissza kellett fognom. Valahogy nem akartam szegénykét megbántani. Még soha az életemben nem láttam egy ilyen kicsi shinigamit mint itt ez itt, de ahogy észrevettem ő is 11. osztagos volt.
- Ööö…. ki kérdezi? - kérdezek vissza az első kérdésére, ami arra irányult, hogy ki az, aki éppen itt lustálkodik. Hát ezzel csak egy baj van! Én nem lustálkodom, hanem kipihenem a sorozatos halálra edzéseket. Mást se csináltam az óta mióta idekerültem csak edzettem és edzettem. Az egy dolog, hogy imádok edzeni és harcolni, de egy idő után kellemetlenné válik a sok mozgás.
- Nyughass vízibolha… a végén még kipukkansz a nagy érdeklődés közepette… egyébkén Ichiro vagyok az osztag 4. tisztje, de mi közöd van hozzá életre kelt keritörpe? - kérdeztem tőle gúnyosan majd a szemébe néztem és elmosolyodtam.

Tárgy: Re: Pihenő Csüt. Szept. 01, 2011 8:25 am

Eiko-channak. Very Happy

- ÉBRESZTŐ!!!!!! – ordít fülembe Ookami-chan melynek következtében az ágyamból kiesve az álom máris kiszáll a szememből. Pedig milyen szép kis álom volt ez. Csillagos éjszaka, egy tökéletesen alakuló randevú és aztán egy hálószob… na, na, na, na, de ez most nem lényeg. És mégis miért álmodok én ilyet? Rázom meg a fejem, hogy az álom utolsó kis maradványát is kirázzam fejemből eztán gonosz és fáradt tekintettel fordulok az ágyamon fekvő fekete hajú lánnyal, aki csak nagyban vigyorog. De hagy tegye többen úgy sem fog már sokáig.
- T…T…T…T… TE KIS… MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL? HAH? – ragadom meg ruhájánál fogva és húzom magam közelebb. – Most miért kellett felkeltened? Ma végre többet aludhattam volna. Direkt megnéztem a holnapi beosztásomat és úgy állítottam be a vekkert is. MOST NÉZD MEG! MÉG ALUDHATTAM VOLNA… - Kapom le az éjjeli szekrényről az órát. -… 15 percet.
- Pssz, halkabban. – suttogja a lány.
- M… m… te csak ne pisszegj itt nekem érted! – szólok vissza dühösen. Mégis kinek képzeli ez magát, hogy nagy lármázva felkelt aztán meg ő az, aki engem pisszeg le. Hát meg áll az eszem. Már megint vissza szokik az „ébresszük fel Kirát a lehető legidegesítőbb módon” dologra. Bár még mindig jobb minthogy minden alkalommal mikor fürdőből kijövök azon kelljen fáradoznom hogy nehogy megerőszakoljon. Na, nem mintha megtenné, de azért már ebből is kezd egy kicsit elegem lenni főleg, hogy most már Keiko is és a kicsi is itt lakik. Na de visszatérve Ookami-chanhoz. – Jól szórakozol?! Előbb felébresztesz aztán meg te csitítgatsz! Hát jól nézünk ki.
- D… de Kira ha így ordibálsz, felébreszted…
- Shimatta{Francba} … - fogom be a szám. Tényleg teljesen kiment a fejemből. A lányt elengedve halkan osonok, a szomszéd szoba felé ahol kereszt fiam alszik, majd halkan benyitok, hogy megnézzem felébresztettem e.
- Bevetted! Már elmentek… - kezd el nevetni zanpakutom materializálódott alakja.
Oh, az a kis… na, mindegy majd később visszakapja.
- Ott maradsz, és nem mozdulsz! – parancsolok, a lányra ki az ágyon ül miközben a fürdő felé indulok. – Inkább készülj, megint segédkezni fogsz a hakuda edzésemben. – A lány farka ekkor jobbra-balra csapkodni kezd, mint a kutyáké, amikor boldogok.
- Nem is tudom… Ez most büntetés vagy jutalom? – teszi fel magának a kérdést arcán egy vigyorral.
- Csak maradj ott! – parancsolok, rá majd becsukom magam után az ajtót. Persze ahogy mindig most is a biztonság kedvéért kulcsra is zárom.
Közel fél órát töltöttem a fürdőben. Miután kijövök, a lány még mindig ott ül az ágyon. Látom rajta, hogy tervez valamit. De inkább megpróbálok nem törődni vele és inkább gyorsan felöltözök. Shinigami egyenruhámat magamra öltöm, majd indulhatunk is. Kageookami össze-vissza ugrándozik körülöttem. Teljesen oda és vissza van valami miatt. Csak tudnám mi miatt. Mindig is szeret hakudázni főleg mert akkor könnyedén letapizhat, de akkor is ez már egy kicsit túlzás.
Mázli. Az edzőterem még üres, egy lélek sincs itt még.
- Na, akkor kezdjünk neki. – majd elkezdek bemelegíteni míg Ookami-chan csak áll és vár.
- Na, mi van, sokáig csinálod még ezt. Na, támadj. – szólal meg végül. Nem is kell több. Egyből rátámadok. Mint ahogy mindig most is könnyedén hárít, majd a földön kötök ki. Ezután a harc folytatódott, de valahogy mindig én voltam az, aki a földön kötött ki. Ugyan néha sikerül nekem is leterítenem, de csak egyszer vagy kétszer.
Egy órával később a folyamatos vesztéstől és az éhségtől gyötörve lépkedtem a pihenő felé.
- Hehe… 30:5... megint én győztem. De ne aggódj ennek így kell lennie. Még nem vagy azon a szinten, hogy engem legyőzhess.
- Na megálj nem sokára elérem Azt a szintet és akkor majd szépen a földbe döngöllek. És visszaadom az eddigi vereségeimet.
- Úgy érted a Bankait. Hát attól még messze vagy. – nevet fel a lány.
- Hogy mit mondtál? Na, megállj! – kapom el a pihenő ajtajában és csikizni kezdem. Nagy nevetés közepette próbál kiszabadulni kezeim közül, de nem megy valami jól.
Majd végül sikerül kiszabadulnia és a szobában lévő egyetlen személyhez menekül.
- Ments meeeeeg! Kérlek. – vetődik egy hófehér hajú lány nyakába.
- O… Ookami-chan mi a fenét művelsz, engedd el a lányt! Ne zaklass másokat te perverz! – szólok rá mire ü válaszként a lány háta mögé slisszolva öleli át a derekát.
- Ookami-chan nem szólok még egyszer! Ohv… izé… Nagyon sajnálom, mindjárt leszedem rólad. – intézem utolsó mondandóm a csinos lány felé kinek fehér haja és felemás szemei rögtön felkeltik figyelmem.

Tárgy: Re: Pihenő Csüt. Szept. 01, 2011 9:17 am

~Vajon ez itt mi?~
Rossz szokásommá vált újabban, hogy nem olvasom a táblákat. Vagy talán ez egy előny? Lehet mert így mindenhol meglepetés érhet.
~Nini a pihenő.~
Lelkendezek magamban és gyorsan körbe is sétálóm. Nem is izgat, hogy menyire gyerekesnek tűnhetek. Igen mert most Eiko körbe rohan és mindent meg néz. Minden fotelra, székre rá ül. Még a virágokat is alaposan meg szimatolja. Előveszek valami könyvet. Nem nézem a gerincre írt címet, csak úgy találomra levettem és ott állva a polc előtt olvasni kezdtem.
~ Hm érdekes történet. Meg van benne pár igazán jó dolog, harc és fájdalom, de még valami, amit nem igazán tudok meghatározni.~
Könyvel, a kezemben körbesétálok némán kerülgetve a bútorokat. Az egyik nagy fotelre állok, majd ügy ülök le, hogy lábaim magam alatt vannak. Talán másoknak kényelmetlen lenne ahogyan ülök. Engem viszont egyáltalán nem zavar, inkább élvezem az érzést.
~ Ott álltam egyedül kétségbe esés tavának partján és rád vártam. Akartam, hogy karodba zárj és ölelésed fel melegítse hideg testem.~
Érdekes könyv egyre jobban felkelti az érdeklődésem. Lapozok, és lapozok, amíg meg nem unom az olvasást és bele nem fáradok. Pontosabban inkább elalszok összegömbölyödve a fotelban. Édes volt az álmom, de nem cukor mázas és nem rózsaszín. Egy csata mibe teljesen beleborzongok még így álmomban is. Apró nyálcsepp csordul ki résnyire nyitott ajkaimon. A csata szóval elég nagy lehetett, mert testek mindenhol és gazdátlan kardok. Én csak sétálok át lépve hullák felett. Nem tudom hova megyek csak lépdelek egyenesen előre. A távolban egy alakot pillantok meg. Hátulról nőnek tűnik karcsú teste miatt. Fehér haja pedig válláig ér. Közelebb érek és látom, hogy ezüst színű pengék meredeznek a hátából. mikor meg fordulna, az álombeli alak a könyv ki esik, kezemből a földön nagyot koppan. A könyv re riadok fel, hogy a földön van. Arcomhoz nyúlok és elmosolyodom, majd finnyás fintorral letörlöm saját nyálam. Meg fogom a könyvet és felállok, majd visszateszem a helyére. Most jön a nagy meglepetés. Tadda hangokat halok és nem a fejemben. Az ajtó felé fordulok, és ezzel együtt a belepök felé is. Az egyik egyből nyakamba veti magát majd hátulról perverz ölelésben részesít. Szerencséje van, hogy épp felébredtem és jó kedvem is volt. A nagy mázli viszont, hogy derekamnál ölelt át.
- Már kezdem megszokni, hogy mindig ilyen helyzetbe kerülök.
De az arcom és a kék, zöld szemek arról tanúskodnak, hogy a dolog kicsit kellemetlen a számomra. Egyszerűen csak meg fogom a kezét és lefejtem magamról, de nem fordulok oda, hogy szemeibe nézhessek,
- Volt, akinek a fogai bánták, hogy megpróbált át ölelni így. Örülj, hogy jó kedvem van és most ébredtem fel. Jaj de buta vagyok.
Kapok a fejemhez és jobb kezem ökölbe szorítva meg koppintom a buksim.
- Shiruba Eiko vagyok. De páran csak Shirunak hívnak. Nem rég vagyok csak itt.

Tárgy: Re: Pihenő Hétf. Szept. 05, 2011 5:50 am

Mint mindig most sem bír magával zanpakutom. Bár lehet ez most az én hibám hisz tudhatnám, hogy nem szereti ha csikizik. Na, de akkor is miért nem képes néha kikapcsolni a perverz üzemmódból? És mégis hogy lehet akkora mázlija, hogy mindig a legcsinibb lányokat találja meg… én nekem meg sosincs olyan, hogy mondjuk, elnézek balra, és nini, ott terem egy csaj, aki tízes skálán is tizenegyes. Na, de mit hülyéskedem én itt most nem ez a legnagyobb probléma. És ha így is történne, akkor sem tudnék mit kezdeni a helyzettel hisz nagy valószínűséggel ő is a férfikedvelő fajtába tartozna. De visszatérve a történésekhez. A szófogadatlan zanpakutóm nem engedelmeskedik nekem és, hogy még tetőzze, az eddigi helyzetet a lány háta mögé kerül és derekánál átöleli. T… t… te kis hát mi a fenéért nem képes egyszer szót fogadni nekem és miért mindig nekem kell bocsánatot kérnem tőle. A fene enné meg.
Na, mindegy inkább arra kéne koncentrálnom, hogy kitaláljam, hogy szedjem le a lányról. Hát talán egy kicsit túlzok, ha azt mondok, hogy gondolkodom. Inkább várok mivel a lány arckifejezéséből csak is arra tudok következtetni, hogy neki, sincs ínyére a helyzet, és ha minden igaz 11. osztagos így gondolom nem áll távol tőle az agresszió és harciasság. Már el is képzelem, ahogy a lánya csuklójánál megragadja Ookami-chant és neki vágja a legközelebbi falnak.
Sajna képzelgésem nem válik valóra. A lány simán csak lefejti magáról a zanpum kezeit és figyelmezteti nem is inkább közli vele, hogy ma szerencséje van mivel rosszabbul is járhatott volna. A fene pedig nem lett volna rossz, ha valaki más is móresre tanítaná.
hát most már mindegy. Miközben a Shiruba-san bemutatkozik és kapva az alkalmon gyorsan megragadom zanpakutom csuklóját és magamhoz húzom és erősen fogom a kezét, hogy ne okozhasson több galibát.
- Az én nevem Haiiro Kira, és hívj csak nyugodtan Kirának vagy Kira-channak. Yoroshiku {Örvendek}. – mosolyodom, el majd eszembe jut, hogy itt van zanpakutom is így illene bemutatnom őt is. – Oh, ő pedig a neveletlen zanpakutom Kageookami. – mosolygom továbbra is miközben megszorítom lélekölőm karját jelezve, hogy ő is köszöntse Eiko-chant.
- A… a… au. Ano{izé}[/i[i]]… Yo… yoroshiku. És hívj csak nyugodtan Ookami-channak. De persze hívhatsz Onee-channak {nővér} is. – húzódik közelebb Eiko-chanhoz és egy vigyorral arcán végig megsimogatja a lány arcát. Ezen megmozdulására egy erőteljesebb mozdulattal visszarántom magamhoz és rászólok.
- Nyughass! – utasítom rendre a perverz nőszemélyt.
– Na, és mond csak, hogy tetszik az osztagunk Eiko-chan? Oh, bocsi ugye nem baj, ha így hívlak? Nem szeretek magázódni. – de nem ám. A magázódást meghagyom a kapitányokkal és hadnagyokkal való társalgásra. És ha már tegeződünk, akkor már sokkal könnyebb a barátkozás is. És ha már itt tartunk nem is lenne rossz, ha összebarátkoznánk. Az osztagnál úgy sincsen túl sok barátom… sőt jobban szólva egy sincsen. De miért nincs? Na, mindegy majd most arra törekszem, hogy összebarátkozzak Eiko-channal. Igen ezt fogom tenni és ebben még a perverz nőimádó Ookami-chan sem akadályozhat meg.
- Na, és mond, csak ki ismered már magad az osztagnál?

Tárgy: Re: Pihenő Hétf. Szept. 05, 2011 10:23 am

- Nekem a Kira jobban tetszik. Olyan mintha már barátok lennénk vagy valami más.
Meg fogom a kardom és magam elé tartom. A suttogás azonnal beindul, és sulykol, hogy harcoljak, de most nem engedek neki. Itt és most harcnak nincs helye.
- Shiruba Akuma (Ezüst démon) de én néha csak akumának becézem ( démon). Valamikor rettentően gonosz tud lenni és mindig csak két dolgot akar. Ez egyikkel néha az őrületbe tud kergetni, másik viszont nincs ellenemre. Eddig csak nekem mutatkozott meg és mikor kezemben fogom, folyton suttog, próbál rá venni dolgokra.
Elmosolyodtam, de nem gonosz, vérengző mosoly volt ez most. Egy barátságos inkább kicsit kihívó, és valami más is benne lappangót.
- Ookami-chan te igazán nagy perverz vagy.
Majd meg fogtam a két nagy mellem és ki nyújtottam a nyelvem. Ezután nem bírtam magammal és mosolyogtam majd kuncogtam.
- Ezekhez viszont úgysem érhetsz hozzá. Mert akkora tockost kapsz, hogy azt emlegetni fogod, amíg létezel.
Vágok a zanpaktonak vissza, aki tényleg igazán egy nagy perverz. Aztán csak legyintek egyet Kira felé.
- Ugyan Kira hívhatsz Eikonak is Vagy Shirunak ha úgy tetszik éppen. Eddig elég nyugodt és te vagy vagy is ti előtettek eddig csak a hadnaggyal találkoztam. Magával ragadó személyiség annyi biztos. Egyébként amilyen zakkant vagyok. *itt öklével a fejére koppint és mosolyog.* - Másik osztaghoz fel se vennének. Amúgy is arra vágytam, hogy ide kerüljek.
Kardom visszateszem a helyére és sóhajtva elengedem a markolatot. Aztán Kirához lépek meg fogom vállánál és finoman egy fotelhez vezetem. Viszont én le is ülök a mellette levő fotelba ahol még az előbb szunyókáltam.
- Szerintem így sokkal kényelmesebb. Amúgy is ha már ilyen váratlanul felbukkantatok nem engedem, hogy csak úgy meg szökjetek egy kiadós beszélgetés elöl.
A fotel karfájára könyökölök és Kira felé fordulok. Az egész testhelyzet biztos teljesen felpörgeti a perverz Ookami-chant. Arról, hogy a arra akivel szemezek milyen hatást gyakorol fogalmam sincs.
- Naaaaa mesélj az osztagról, vagy ami még jobb mesélj magadról is. Tudod mit cserébe én is mesélek magamról, honnan jöttem. Mit csináltam emberként, vagy hogyan letten shinigami, akadémiai évek. Vagy ép más dolgokról is csacsoghatunk, ha akarjátok.
Kicsit behajolva vártam a válaszokat. Testhelyzetem tökéletes rá látást biztosított méretes kebleimre. Amik most fotel karfájának nyomódtak egy kicsit.

Tárgy: Re: Pihenő Pént. Szept. 09, 2011 6:16 am

Gyerekzsúr – Miyokonak szülinapja van *<*

A meghívókat természetesen már hetekkel ezelőtt kiosztottam, édes kis origamik formájában, amiket a Nőegylet egyik tagjának az ajánlására készíttetettem el Kohaku-sama fiával. Nem gondoltam volna róla, hogy ilyen profi hajtogatásból, elég link alaknak tűnik, pedig megtanulhattam volna, hogy a valóság nem mindig egyenlő a látszattal, sőt, nekem kéne ezt a leginkább tudnom.
Apró, színes, hajtogatott madarakként küldtem szét minden meghívót Miyoko barátainak. Szerencsére apjára ütött, ugyanis sok barátja van, én pedig különösen örülök annak, hogy ilyen összetartóak a csöppségek. Na persze az egy percig sem kérdés, hogy Miyo-chancsi a legokosabb és a legtündéribb mind közül, ezért is szervezem neki a születésnapi partit, nem pedig a többi gyereknek. Surprised

Na meg mert persze megérdemli, s milyen anya lennék, ha nem adnék meg a gyermekemnek mindent, amit csak lehet? Még mindig élénken él bennem az emlék, amikor Chizuki taichou hordott el minden szemétnek, csak mert szerinte Miyoko bántja az ő gyerekét. Akkor gyakorlatilag elbőgtem magam, s ha megint megvádolna, valószínűleg akkor is ezt tenném. Azonban az efféle rágalmakra nem hallgatok. Velem aztán csak ne próbálja elhitetni, hogy én vagyok a rossz szülő, amikor az ő gyereke az, aki nem ismeri a saját apját. Meg ami azt illeti, én sem ismerem, és sajnálom is emiatt azt a kislányt, de tudom, hogy Miyokoval milyen jó barátok, vagyis egyértelműen itt a helye neki is a buliban! Surprised

Jó, igaz, gyakorlatilag mindenkit meghívtam, aki még úgy-ahogy beleesik Miyoko korosztályába. Még a keresztlányom, Nayoko, és a keresztfiam, Hajime is kaptak egy-egy origami madarat.
Kai elődeihez méltón vezeti osztagát, bár szerintem kicsit túlzásba vitte azzal, hogy gyakorlatilag kipaterolt mindenkit a 11. osztag pihenőjéből. Szerintem igazán maradhattak volna segíteni elhelyezni az asztalokat és kidekorálni mindent lufikkal. Hiszen ez egy igazi gyerekzsúr lesz. Még egy bohócot is sikerült szereznem; szépen mosolyogva kértem meg egy fiatalembert, hogy vállalja el a feladatot, s azt hiszem, elég meggyőző voltam. A piros orrú, piros parókás, felismerhetetlenségig kisminkelt fiatalúr így az egyik sarokban hajtogathatja a lufizsiráfokat és lufivirágokat, meg amiket éppen tud és az eszébe jut.
Szerencsére nem vagyok egyedül Kai-al, hiszen Arli is készséggel beállt segíteni. Azt mondta, hogy nem bír megülni a fenekén, én pedig nem tiltakoztam, miután felajánlotta a segítségét. Na persze mindez egy megszokott, családi ölelést követ csupán, hiszen így is alig látjuk egymást.
A vendégek lassan beesnek, s röpke negyed óra után gyakorlatilag mindenki megérkezik, ajándékaikat az egyik – már eleve jól megrakott – asztalra téve. Még el se kezdhettük a játékokat, természetesen máris tömegesen támadják be a sarokban kempelő Macskát, és a kihelyezett süteményeket, s ég áldja azt a 4. osztagost, aki itt ezek után fel fog takarítani. Neutral

Kezem egy pillanatra megremeg, miután meglátom, ahogyan Nayoko a papa által sütött, csokoládés finomsággal maszatolja össze a padlót, mintha szándékosan csinálná, legszívesebben már rohannék a felmosórongyért, de minderre most nem érek rá, hiszen Kai épp most kíséri be a kis szülinapost. *>* Csak természetes, hogy egyből letámadom kis pöttömkém, s alaposan szétszotyizom, mielőtt bulizni engedném.
- A mami boldog szülinapot kíván az ő kis cukorborsójának! **>** – ölelgetem meg alaposan, azonban az ajándék felbontását igyekszem későbbre terelni. Előbb még vár némi játék a gyerekekre. Cool

Alaposan felkészültem a napra, kezdetként pedig mindenképpen valami szórakoztatót szeretnék a gyerekeknek alkotni. Összecsődítem őket egy körbe, s a Seireitei News lapjaiból alkotott gombócot adom Miyako-chan kezeibe. A játék egyszerű, csak körbe kell adogatniuk egymásnak a hatalmas újságpapírgombócot, miközben a zene szól, ami teljesen véletlenszerű pillanatokban megáll. Ilyenkor az, akinél épp az újságpapír rengeteg van, egy feladatot kap (amit én olvasok fel neki), s ha teljesíti azt, akkor lebonthat egy réteget a gombócból. Mindez azonban még nem semmi, de ha leszedsz róla egy réteget, akkor egy apró ajándékot is kapsz mellé, mely az újságpapír belsejébe van beleragasztva. Minél mélyebben van az ajándék, annál értékesebb. Kezdve a csillogó matricákkal az én kicsi pónim kiegészítőkön át, egészen a rajzkészletig (a nagyobb ajándékokat már egy dobozból veszem elő) gyakorlatilag mindenféle, változatos kacat megtalálható. A főnyeremény pedig nem más, mint egy márkás barbie baba, amit csak erre a célra vettem. A feladatok persze mind játékos jellegűek, hol rajzolni, hol cigánykerekezni, hol pedig énekelni kell.
Némi pihenés és bohócnyúzás után a második játékot készítem elő. Először Hajime szemét kötözöm be, hisz hiába hiszi magáról, hogy ő nagyfiú, most akkor is gyereknek kell lennie és kész. ^^ Miután egy fakanalat adok a kezébe, útjára is engedem, hogy a teremben – az egyik asztal alá – elrejtett ajándékot megtalálja. Nem láthat ki, azonban a többi gyerek súghat neki, de csak a hideg, langyos, meleg és forró szavakat használhatják. Értelemszerűen amikor messze van a céltól, hideget kell mondani, s minél közelebb, annál melegebbet. Amikor kicsi voltam, szerettem ezt a játékot, főleg az ajándékok miatt. Bár remélem, nem lesz senki se olyan gonosz, hogy félrevezesse szegény Hajimét… ugye?
Miután minden gyerek elégedett lehet a szerzett ajándékaival, következhet is a gyertyafújás, hiszen Miyoko ismét idősebb lett egy évvel! *<* A papírtányérok hamar meg is telnek a kalózos, illetve kalózhajós torták szeleteivel, s még én is elcsábulok egy kicsit. Büszkén állítom, hogy a kalóz úrfi borostáját én szórtam rá, miután Kai befejezte. Cool

Bár kész csoda, hogy nem rontottam el a díszítést.
Este fél nyolc körül érkeznek be a szülők hazavinni a játékoktól s futkározástól kifáradt, édességgel túltömött csemetéket, valamint a bohócunk – akiről hamarosan kiderül, hogy Ayu az, csak persze erről a gyerekek nem tudhatnak Neutral

- is hazatér. Este nyolckor pedig Miyokonak aludnia kell, mert a mai azt mondja, na meg a játékaival odahaza is játszhat. Azért remélem, örül annak a gigászi barbie baba háznak, amit szereztem neki, bár Kai valamiért nem helyeseli a döntésemet, úgyhogy ő külön ajándékot vett valami távirányítós helikopter képében, de hiszen néha még nekünk is lehetnek félreértéseink. Néha. Minden esetre a takarítást már a 4. osztagosokra bízzuk. Remélem, Miyoko még évekig elbüszkélkedhet azzal, hogy neki volt a legjobb szülinapi bulija egész Soul Societyben! Surprised

Tárgy: Re: Pihenő Pént. Szept. 09, 2011 9:54 am

Gyerekzsúr – Miyokonak szülinapja van *<*

Szokásos, avagy szokássá vált napi teendőm egyikét – mióta a Shinigami közösséget színesítem - végzem teljes odaadással. Okaa-san fukutaichoui teendőit igyekszem pótolni, hiszen a fontos íratok felé irányított utálata bármily kellemetlen eme hátulütővel jár, hogy a lapok nem íródnak meg maguktól, miután be lettek téve – gyömöszölve – abba a bizonyos szekrénybe. Neutral

Természetesen nem hagyhatom, hogy rossz hírneve legyen emiatt Maminak, így inkább mindent megteszek, mielőtt bármi ilyesmi, akárcsak említésre is, előfordulna. Nagy „munkám” közepette pedig természetes, hogy fennhordott orral, kissé haragosan reagáltam az origami madárra, melyet egy nekem segédkező tiszt hozott be, ki elméletileg a Hachibantaiból hordja át az elvégezendő iratokat ide. Első apró levonásom rögtön az volt, hogy minden bizonnyal valaki nagyon ráér és meg kíván tréfálni. Neutral

De az origami más üzenetet rejtett, méghozzá Miyoko-san szülinapi partijáról szóló információkat, melyet keresztanyám Suwun taichou híresztel. Tétován meredtem a madárba rejtett meghívóra, természetesen ez egy olyan dolog, amit nem utasíthat csak úgy vissza az ember, főleg ha a meglepni kívánt illető a rokona! De a legnagyobb problémát számomra az ajándék jelentette, tudtommal születésnapokkor illendő megajándékozni az ünnepeltet, de mégis… mit szerethet egy Miyoko-san kaliberű lány? Neutral

Odahaza nem haboztam, vagyis igyekeztem nem tétován megosztani szüleimnek a meghívást, s az ajándékokkal kapcsolatos bizonytalanságomat. Igen, többes szám, mert fogalmam sincsen, meddig lehet elmenni ajándékok terén, életemben először hívtak meg ilyen ünnepségre, így sokféle, változatos dolgot rejtettem el a csomagban, melyet Okaa-san tanácsaira alapozva állítottam össze – illetve jómagam elképzelésére is. Vén Varjú közreműködésének hála még a tervezett csomagolás is elkészült. Már csak az átadás stádiuma volt vissza.
Kellő időben, megfelelő ruházatban és az ajándékkal oldalamon léptem be a Juuichibantai pihenőjébe, bár kissé vonakodtam a dologtól, hiszen jómagam, mint Kidoushuubantai tag jól ismerem eme osztag negatív meglátását a mágiákkal szemben. Igen, nagyon is csodálom, hogy keresztapám még egyszer sem csapott le, amiért oly’ áhítattal vagyok képes csodálni a kidoukat. Mindenesetre remélem, hogy nem most jut eszébe bárminemű agresszív levezetés, hiszen fegyvertelen vagyok, legalábbis Yuki~onna el lett kobozva tőlem azzal a címszóval otthon, hogy a zanapkuto ilyen alkalmakra nem elvihető. Kissé ütközik Vén Varjú régebbi tanításával, de ezek szerint valamit félreértelmeztem ezzel kapcsolatban. De bízok Suwun taichou keresztanyámban annyira, hogy ezt nem engedné meg Matetsaku taichou keresztapámnak… Neutral

Némi gyávaságra utaló gondolataim lezárását követően szentelek némi időt a szememnek giccses, bár belső titkos énemnek igencsak tetsző berendezésre. De mégsem hagyhatom úrrá lenni magamon a gyermeki viselkedést, nagy vagyok Én már ehhez. O.O

Szóvá is tettem volna ezt Suwun taichou keresztanyámnak, melyre csak egy dorgálást kaptam, amint belekezdtem mondandómba, hogy eme szent napon ne merjem hivatalos nevén szólítani. S bármennyire is böki a csőrömet a dolog, valamiért meg se fordult a fejemben nem engedelmeskedni. Inkább vittem is az ajándékot a többi mellé, bár meg kell állapítsam, hogy a kincses ládának álcázott csomagom jócskán csak nagyra sikeredett, pedig igyekeztem normálméretű ajándékot hozni, de mit lehetne tenni, hogyha egy aranyat rejtő láda is ekkora? Formalitás ide, formalitás oda. :|Ezután következett… Macska, a kutya, aki oly’ profi a farkasszemnézésben. Most sem sikerült legyőznöm ebben, ezért megnyert tőlem egy kedves buksi simogatást, már, csak azért ilyen hamar, mert az ünnepelt is megérkezett.
- Boldog születésnapot… Miyoko-san… - győzöm le egómat e szavak apró mosollyal megfűszerezett kipréseléséhez és még azt sem bánnám, hogyha Miyoko-san az arcomba lépne jó szokásához híven addig is lenne okom nem mosoly kísérleteimmel törődni. Az ezt követő esemény viszont igencsak meglepett, igen, most vagyok először ilyen partin, s nem tudom, mikre számítsak még, de ez megköveteli a gyerekes viselkedést, és hát… Neutral

- Verashu-san… megint csak ismétlenem kell magamat, de Én már túl nagy vagyok az ilyesmihez. >-> - hangoztatom a harmadik kör követően is a szokásos információt mellyel külsőmet cáfolom meg mindig, s óriási meglepetésemre ekkor, nálam állt meg a papírgalacsin. Szégyentől kissé kipirosodott arccal álltam megfagyva egy helyben és hirtelenjében azt sem tudtam mit tegyek, de nem is nekem kell eldöntenem ezt, a feladattól függően kellett cselekednem, s ennek elvégzése hozta meg a jutalmat. Ami nem más volt, mint a szívem mélyén már igencsak régóta várt doboz zsírkréta, de sosem mertem elmondani ezt Okaa-sannak, hogy erre vágyok már mióta. T-T
- Mindig is szerettem volna egy ilyet… TT///TT – mély levegővétel követően mondom ki eme szavakat csodálva a kezemben tartott rajzolásra alkalmas csomagot. Az ajándékot követően már nem is zavart annyira a játék során szóló érdekes gyerek dal, s mondhatni kezdtem teljesen lesüllyedni a gyermeki színvonalra. Ezt pedig a bohócot való „kínzásnál” is megmutatkozott.
- Én… akarok egy… kutyát. – mondom afféle rendelésként sorra kerülésem követően a bohóc illetőnek, ahogy Macskára tekintettem beszédem során, s felötlött bennem a kíváncsiság vajon tud e ilyet készíteni az illetékes. Sajnos nem sikerült sakkba szorítanom, mert tudott… de a következő is menni fog neki? – Két kardot is követel… vagyis, kérek. Neutral

- amint készhez kaptam a két lufi kardot, az egyiket Miyoko-sannak nyújtottam, mert… mert, miért ne? >-> Legyen mindkettőnknek ilyen, igen, ez volt a célom! Na, és? Arrogáns

A következő játékötlete Verashu-sannak már kevésbé volt bizalomgerjesztő, főleg azután, miután bekötözte az egyetlen szemet is, amivel még látok, hiába ez a játék célja. Még egyetlen kérdés visszhangzott elmémben: Miért Én? T^T
- De én már nagy vagyok ehhez… T-T… - mondom lesújtva a mai nap már vagy százhoz elhangzott mondatomat, hisz hiába emlegetem ezt, a helyzeten úgysem változtat. Csupán annyi marad nekem, hogy eleget teszek a játékszabályoknak és túllépek felnőtté válásos vágyamtól, s megpróbálok a mának élni. Egyszer csak – csak megengedhetem magamnak. Bár gyanúsan sok a hideg és langyos jelző, mintha szándékosan terelgetnének rossz irányba a többiek. >-> - Döntsétek már el akkor, hogy most hideg vagy langyos. Mad

– mérgelődök egy találomra bejelölt irányba, amely felől véltem a társaságot, majd újabb feltételezett elirányítós szenvedést követően csak – csak megéltem a pillantott, ahol elhangzott az a bizonyos forró jelző, mielőtt haragos állapotom teljes egészében előbújt volna. Bár a bizonyos ajándék, mely a cél volt: egy kisautó; igencsak meglepett, mely arcomra is kiült. Volt szerencsém ilyen furcsa eszközökkel találkozni élőben is Karakurában, de hogy efféle aprót is terveztek volna belőle, nem hittem volna! Surprised

A játékok után, mellyel Verashu-san oly’ kreatívan előhozakodott jött is a desszert, Okaa-san erről a pillanatról mesélt indulásom előtt és már nagyon is vártam. *.* Hiszen, sütemény~… bár nem egy Mami által készített, de biztosan finom lehet ez is, még ha nem is vagyok híve annyira a kalózoknak... annyira. Surprised

- Miyoko-san.. – lépek az ünnepelt mellé, miközben a neki szánt ajándékot is magammal hoztam az asztaltól. – Ez… öö… neked. Neutral

- nyújtom át a kincses láda dobozcsomagolást Miyoko-sannak kis zavarodottsággal, úgy is a rendezéssel egybevág az ajándék. Remélem a tartalma, ami egy általam sütött doboz muffint*, egy lila színű topánkát – apró célzás a folyamatos arcomba taposására -, illetve egy szemkötőt – mivel Okaa-sannal voltunk venni a napokban újat nekem és úgy informálódtam, mely már a látottak is rátettek egy lapáttal, hogy Miyoko-san hatalmas érdeklődést mutat a tengeren hajózó banditák irányába - állt. Tétován várakozok a véleményére, mégis ezzel volt a legnagyobb problémám az elmúlt napokban, mert el sem tudtam képzelni mi lehet a megfelelő ajándék egy Miyoko-sanos lánynak, bár Miyoko-san különleges és nem mindegy mit kap. Neutral

Mint unokatestvére Én már csak tudom. ˇ.ˇ
Kisebb süteményfalatozás után Okaa-san is beállított, bár igazából sosem kötött időhöz alvás terén, vagyis csupán eleresztettem magam mellett az utasítás a mai nap mégis betartottam eme anyai parancsot és kívánsága szerint otthon már nyolckor az ágyban voltam. Valahogy túl kell tennem magam azon, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerek a végén Vén Varjú is megtudja Oo… de legalább kaptam zsírkrétát. *.*

*muffin: Hajime életében először sütött, maga a sütemény külsőre rendkívül ínycsiklandozó, de az íze rémes. Ezzel nem Miyoko-channal kíván kiszúrni csak apró hátulütője annak, hogy NEM tud kiigazodni egy szakácskönyvön. (Avagy júzer gonosz a karakterrel powa~ Neutral

x"D)

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Szept. 10, 2011 1:41 am

Gyerekzsúr – Booooldog, booooldog, booooldog sületésnapot! Surprised

A nyuszikat jobban szeretem, de a madarakat is szeretem, meg végül is mindegy, mert én kaptam és szép, csak nem tetszett, hogy el kell rontanom ahhoz, hogy felolvastassam valakivel. De aztán mégis örülök, hogy kibontották, különösen, mivel vissza is hajtogatták, hiszen megtudtam, hogy Miyokonak szülinapja van! **.** Igazi diszkó lesz biztosan, és ott lesz Pimpinkin is, a legaranyosabb alamuszi nyuszimuszi a világon, ráadásul Miyoko bulija lehet, és az biztosan nagyon jó lesz! *>* Ő a legeslegkedvesebb barátom, még ha sokszor kicsit gonosz is, mert sokat parancsolgat, de attól Miyoko még Miyoko, és azért szeretem, mert ő ilyen. S amiért ő ilyen, ezért megérdemli, hogy elmenjek a bulijára, és olyan jó, hogy meghívott! *-*
A mami is azt mondta, hogy elmehetek, így miután felöltöztetett szép, méhecskés ruhába (de hogy minek), a kezembe adta az ajándékom, és elkísért Miyoko osztagához. Már nem félek itt, mert voltam már itt, Miyokoval sokat szoktunk játszani, bár náluk nincsen jó csúszda, csak homokozójuk van, ezért inkább én szoktam elvinni Miyo-chant, vagy pedig játszunk a Kuchibéknél. Bár olyankor Csibebá (Byakuya) mindig morogni szokott, és Miyoko is, mert nem tetszenek neki Csibebá fái, de Csibené (Hana xD) mindig van olyan kedves, hogy megengedi, hogy jó sokáig maradhassunk! *3*
Szóval olyan reruuzé jelmezben megyek el Miyokohoz, ahol a méhecskés varázspálcámmal hadonászhatok. Amikor meglátom, hogy minden kicsit olyan kalózos, legszívesebben hazamennék, mert én megmondtam az anyunak, hogy nem lesz jó a méhecske és hogy én is kalóz akarok lenni. Szám lefelé görbül a rémülettől, hogy mindenki cukkolni fog, meg minden, még Hajimének is kalózjelmeze van, nekem miért kell méhecskének lennem?

- Én nem akarok kisméhesske lenni! TT.TT – könyörgök a maminak, hogy szedje le rólam a kis csápocskákat meg a szárnyacskákat, de csak egy ölelést ad, és nem visz haza emiatt. Miyoko mamija is segít megnyugodni, aki megfogja a kezemet és bekísér. Az ajándékomat persze még mindig magamhoz szorítom, miközben hüppögve törölgetem a nózimat.
Ám hamarosan minden, de tényleg minden bajomról megfeledkezem, miután meglátom a barátaimat. Nem sokkal később már örömködve szaladok az embertömegben – egy-két felnőtt is van itt - , hogy Miyoko nyakába vessem magam. Verashu néni megmondta, hogy még nem adhatom oda az ajándékomat, úgyhogy egyelőre még nem adom neki oda, csak naaagyon-nagyon megölelem az én legkedvesebb barátnőmet! **-** Mert hát Miyoko csak egy van! Surprised

- Boldog sülinapot, Miyoko! *.* – ölelgetem meg, de a ruhácskához tartozó méhecskecsápok lehet, hogy kicsit szúrnak neki. Majd a varázspálcácskámmal hadonászácskázva loholok Miyoko nyomában, gyakorlatilag állandóan utána, bárhol is legyen. Mert hát miért zavarná? Surprised

Hiszen az anyukájának is szót fogadok, mert olyan jó játékokat csinált, hogy nem is kell rosszalkodnom. Surprised

Boldogan is ülök a körbe, hogy a játékot játszhassuk, és az egyik lábujjamat szopogatva (idő közben megszabadultam a cipőmtől, még szerencse, hogy tépőzáras) várom a fejleményeket. Nekem is jut a játékból, nekem énekelnem kell ahhoz, hogy megkaphassam az ajándékomat, úgyhogy bele is kezdek a leginkább ideillő dalba, amit természetesen már kívülről fújok. Surprised

Jó, néha elfelejtem a szöveget, ilyenkor pedig hümmögve dudorászok, mintha ez lenne az igazi szöveg. Végül meg is nyerek egy én kicsi pónim kiegészítőt, amivel meg tudom kefélni a kedvenc kis játékocskám szivárványszínű sörényét! *>*
A játék után betámadjuk a bohócot, akitől követelem a delfines lufimat, mert a delfinek a legszebb és a legokosabb állatok. Én ezt is tudom, úgy ám! Surprised

Ámulva bámulom, ahogyan a bohóc csinálja a lufikat, és én is megpróbálom, de csak egy kukacot sikerül csinálnom, sok csavarral, tudjátok.
Ezután hideget meg meleget kell mondani, de persze sokáig nem értem, mi ebben a lényeg. Vagyis azt értem, hogy ha meleg, akkor közel van, ha meg hideg, akkor távol van, és közben ütögetni kell a fakanállal a padlót. A többiek viszont akkor mondanak meleget, amikor épp hátat fordít az ajándéknak, ezt pedig nem értem, de biztos nekik van igazuk, úgyhogy én is meleget meg forrót mondok, mint a többiek. Majd az én szememet is bekötik, hogy én is kúszhassak! *>* És kúszok, és mászok, és kúszok tovább, amíg azt nem mondják nekem, hogy forró, így pedig nyerek is egy színes gyurmakészletet. Olyan jó, hogy az enyém lehet! *.*
- Miyokoooooooo! Ezt neked hoztam! – keresem meg a játékok után Miyokot, hogy odaadhassam neki az én ajándékomat, amit a mami csomagolt be neki. Én csináltam, és remélem, hogy örülni fog neki. Először is raaaajzoltam neki egy szép, nagy nyuszit, meg csináltam neki gesztenyéből és fogpiszkálóból egy igazi sündisznót! Még egy kis orrocskát is csináltam neki valami magból, meg szemeket is. A tüskék pedig mind fogpiszkálóból vannak.
A torta szép is volt és finom is, de főleg sok, úgyhogy a maradékkal megkerestem a kutyát, úgyis olyan éhesnek láttam. Macska lenyalogatta a kezemen lévő csokoládét, legalább őt sem hagyja ki senki sem a jóból.
Aztán hirtelen betoppan a meglepetésvendég. Először nem is akarok hinni a szememnek, egy pillanatra meg is szeppenek, de biztos lehetek benne… Ő az Egyetlen és Igazi!
- PIIIIIIIIIIIIIMPIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIINKIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIN! ******o****** - *hoppanok is oda nyusziugrással, ahogyan tőle és Csicsitől tanultam, majd elsőként ölelem meg a világ legaranyosabb és legalamuszibb cuki nyusziját. Meglátom vele Tukseó sisát is, aki bűvésztrükköket mutogat. Tortától jól lakottan kuncsorgok ki még egy adag vattacukrot, amit Miyoko kezébe adok, s nem foglalkozva azzal, hogy csupa csoki, kutyanyál, és most már ragacs is vagyok, boldogan eszegetem tovább a vattacukrot. Igazából már annyi édességet ettem, hogy már nem nagyon akarom tovább enni, de azért mégis megerőltetem magamat, hiszen nem minden nap van gyereknap, amikor ennyi, de ennyi édességet ehetek! *.* Tukseó sisa is tök izgi bűvésztrükköket tud, tudjátok, ő tényleg tud varázsolni. A kártyatrükköket nem értettem, de nagyon tetszett, amikor virágokat varázsolt, meg kihúzott egy minipimpinkint is a kalapjából.
Miután jóóóól kirohangásztam magam, és kirohangásztam Miyokot, Miyakot, Nayokot, Aikot, és Yukit is, már igencsak elfáradok. A resuru-ruhámból már félig ki vagyok bújva. Pimpinkint pedig ráncigálom magammal, mert ő ma velem alszik és kész, mert én azt mondom. Miyokonak van a legeslegjobb szülinapja, már csak azért is, mert elhozta nekem Pimpinkint. *^*

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Szept. 10, 2011 10:00 am

Gyerekzsúr - Bolodog szülinapaot! *.*

Azt hiszem, hogy van valami rossz is az alvásban, hisz reggel alig tudtam felébredni. Persze ez csak addig tartott, amíg a mami a fülembe nem súgta, hogy tulajdonképpen milyen nap is van. Szemeim nagyra nyíltak és úgy ahogy voltam indultam volna el Miyoko-chan szülinapi bulijára, hogyha a mami vissza nem fog.
- De miéret? Nem is volktam rossz kisliány. - kezdtem volna belé a bömbölésbe, mert hát milyen dolog, hogy pont engem nem enged el a mami Miyoko-chan szüliapi partyjára? Én el akarok menni arra a partyra és ha kell, akkor belógok vagy valami, hisz mégiscsak az én anyukám volt a második osztag nyomizéje, vagyis tőle tanultam a bújócskát, úgyhogy az őrök sem tudnának megállítani.
- Ne sírj. Nem mondtam, hogy nem mehetsz el, csupán előbb fel kell öltöznöd és még az ajándékot is itthon felejtetted volna. - simogatta meg az arcomat a mami és ezzel meg is nyugtatott. Azt viszont remélem, hogy nem egy olyan izé ruhába akar öltöztetni, mint mikor azokhoz az öreg bácsikhoz meg nénikhez megyünk.
Pár pillanat múlva már a mami sminkasztala előtt üldögéltem a frissen rám adott ruhában. Míg én azzal voltam elfoglalva, hogy csodálkoztam a mami cuccain, addig ő a hajammal bajlódott. Nem értem, hogy mi baja a hajammal, hisz anélkül is elmehetek Miyoko szülinapjára, hogy bármit is kéne vele csinálni. >.> Szerencsére hamarosan ennek is vége lett és miután a mami a kezembe adta a Miyakonak szánt ajándékot, amit magamhoz szorítottam, hogy senki se próbálhassa meg elvenni, mert aki megpróbálja annak leharapom a kezét. Az ajándékot csak annyira engedtem el, amíg a mami kezét fogtam, mert ő kísért el a 11. osztagba, mert hát ott lesz megtartva a szülinapi zsúr, így nem lehet máshova menni, pedig nálunk biztos, hogy több hely lett volna otthon, meg a nagypapi is olyan vicces dolgokat tud csinálni, de hát ez Miyoko szülinapja úgyhogy itt lesz és kész.
-Csoko olom, Vera néni! - köszöntem illedelmesen Miyoko-chan anyukájának majd a csomagot a mamira bízva futottam oda a többiekhez. Olyan jó volt újra látni őket, hisz tegnap óta nem is találkoztunk, bár volt olyan akivel régebb óta nem. Ilyen volt például Hajime-kunt akit azóta nem láttam, hogy a mami rábízott Tasu-oneechanra és akkor találkoztam vele. De mint akkor, úgy most is első dolgom volt, hogy nekivetődve huzigáljam meg a haját, mert olyankor olyan vicces képet tud vágni. Surprised

-Bolodogo Szülüinapiot Miyoko-chan! - sietek oda én is, hogy felköszöntsem az ünnepeltet, igaz nem értem, hogy mindenki miért vág olyan hülye képet, miután elmondtam amit elmondtam, de biztos valami nagyon okosat mondhattam, amitől én is ilyen képet vágnék.
A következő pillanatban arra leszek figyelmes, hogy Vera néni a kezembe nyom egy labdaszerűséget én pedig értetlenül adom tovább, de mikor felfogom, hogy ajándékot lehet nyerni így, akkor már sokkal több beleéléssel kezdem el továbbadogatni. Viszont egészen addig, amíg egészen kicsi nem lett az amúgy nagy labda addig egyszer sem állt meg nálam, de biztosra vettem, hogy ez azért van, mert nekem kell jusson a legnehezebb feladat, mert én vagyok a legügyesebb Miyoko és Rei-chan után. Ráadásul nekem tornagyakorlatot vagy valami ilyesmit kellet megcsinálni, mert én képes vagyok ár, és miután végeztem Vera néni át is adta nekem az ajándékomat.
- Barabibe baba! **.** - szorongattam meg azt amit az imént nyertem és ugrálva mutogattam mindenkinek, mert hát én ilyen ügyes voltam, hogy ilyesmit nyertem. Viszont nem kezdhettem el vele egyből játszani, mert a maminak kellett odaadnom, hisz mindenki a bohóchoz megy és én sem hagyhatom ki!
- Én egy cicalamicalát kérek! - mondom belelendülve, de mindenki megint olyan hülye pofát vág, pedig most biztos, hogy semmi okosat nem mondtam, csak egy annyit, hogy egy cicamicát kérek. Végül a mami a segítségemre siet és elmagyarázza a bohócnak, hogy mit is akarok és meg is kapom a cicamicámat, ami igaz, hogy kiskutyára hasonlít, de biztos a papája dalmata volt, csak azt nem értem, hogy akkor miért nem pöttyös.
Végül kezdődött az újabb játék, ahol bekötötték Hajime-kun szemét én meg jó kislányhoz méltóan mondtam össze vissza a szavakat amik az eszembe jutottak, mert ez így volt muris.
Miután Rei-chan és a többiek is végeztek, akkor az én szememet is bekötötték. Ha jól tudom, akkor a mami ilyenkor mondja azt, hogy haza pályán van, bár nem értem miért mondja ezt, mikor nem is játszik semmit, csupán gyakorol, de ilyenkor én is vele szoktam gyakorolni és már annyira ügyes vagyok, hogy bekötött szemmel el tudom találni a mellettem álló bábút, bár sokszor kellett a mamival gyakoroljak, hogy megcsinálhassam, de elmondhatom, hogy sikerült. Mikor azt mondták, hogy indulhatok máris nekiálltam a kezemben lévő fakanállal a padlón kúszni-mászni, mintha csak a mami lennék, végül pedig nyertem egy cicaplüsst, mert hát a ruhámhoz ez illik, mert mégis csak jó kislány vagyok.
- Tessék! - nyújtom át a játék után az általam hozott ajándékot Miyokonak. A nagypapi faragta a fakardot én meg a színeseimmel mindenfélét rajzoltam rá, többek között Miyokot és Rei-chant és magamat is, és biztos vagyok benne, hogy Miyoko-chan nagyon fog örülni neki.
A tortának nagyon örülök, hisz ma még semmit sem ettem. Az enyém a legokosabb mami a világon, hisz biztos kikémkedte, hogy még torta is lesz, így nem kellett reggelizzek, hogy férjen belém bőven, így nem is habozva láttam neki. Mikor már nem fért több belém akkor már a pocim akkora volt, hogy egy pillanatra megijedtem, mert nem láttam a lábaimat. O.O

De szerencsére a mami megmutatta, hogy még megvannak és semmi bajuk, hisz én azt hittem, hogy véletlenül a tortával együtt őket is megettem.
Végül viszont aztán haza kellett menni. A mami felvett az ölébe és míg ő Vera nénivel váltott még pár szót, addig én lassan elbóbiskoltam a vállán, hisz mégiscsak egész nap Miyoko bulija volt és jó volt meg sokat játszottunk és minden. Eddig az övé volt a legjobb szülinapi party amin valaha voltam!

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Szept. 17, 2011 2:28 am

Sapuraizu! Happy~ba-sudei- Paire~tsu-chan! *.*

I nagyon kíváncsi voltam már erre a Paire~tsu bosu~ra. Már akkor is, amikor először storyzott nekünk róla Purinsesu-sama a Karakura Raizer Team tsuri~hausunál! But no hittem volna, hogy egyedül tudott csak elmenni abba a Souru Societybe vagy hova Paire~tsu partyjára! T-T I is menni akarok!!! Még good, hogy Mii~nee-chan tett one látogatást, mert így meg tudtam pleaselni egy kis helpért. Elvitt egy guri~n ruhás, kalapos alakhoz ki elméletileg knowol nekem helpelni. Még a pleaselése feltételnek is simán teljesíthető, valami chokore~to bonbont akar one Yoruone-onee-sama nevű ga~runak. Ezen ne múljék, majd igyekszem no megeatelni hazafelé. Embarassed

Uraura-bá’ one biiig kapun keresztül küldött át, ahol Mii-nee-channal gyorsan kellett futni, hogy no eateljen meg minket the tore~n. Szerencse, hogy I good vagyok futásban! *<*
Amikor megérkeztünk nyúztam Mii-nee-chant, hogy menjünk már a partyra, mert szeretném megismerni Paire~tsu-chant and presentot, adni neki! *3* But kiderült, hogy ennél azért nagyobb feladatunk lesz, no is akármilyen! We leszünk valami díszvendégek, de ahhoz Mii-nee-channak fel kellett húznia one howaito buni~ jelmezt, but no mondhatom el, hogy Ő Mii-nee-chan. No nagyon knowoltam, but biztos úgy van, ahogy mondja, csak rettsugo~ már Paire~tsu-chanhoz and Purinsesu-samahoz! *.* And a big sietésben kiderült útközben, hogy nekem majd majishanolnom kell the partyn. I vagyok a legnagyobb majishan Tuxedo-catként, no biig ügy! *<* Már alig vártam, hogy végre odaérhessünk a partyra and ott köszöntsük a többieket, főleg a ba-sudei-ost, aki igazából még no is ismerek, but ez is funny benne!
Ahogy megérkeztünk one Lady helpelésével, happys üdvözléssel szaladtam Paire~tsu-chanhoz legalábbis is csak reméltem, hogy Ő az, but külső leírás alapján neki kell lennie. Főleg, hogy Purinsesu-sama is mellette volt, ezért sem haboztam betámadni. Surprised

- Hello *<* Happy~ba-sudei- Paire~tsu-chan! Oh, majdnem elfelejtettem! I am Karakura Raizer Tuxedo-cat and Miyavi-nyan! Am… I pi~su szándékkal jöttem! Anyahajó

*_* – rázom meg a kezét biig~ lelkesedéssel bemutatkozás közben, meg meglengettem előtte Miyavi-nyant is, hogy lássa az említett kyattot. – Purinsesu-sama már storyzott rólad! *-* Tudod, aki Purinsesu-sama fruendoja azaz I fruendom is! And ezt neked hoztam. *3* - nyújtok át neki egy általam, Kaa~ee-chan-senpaiial and Mido~onee-channal rajzolt papírlapot, amire rá van írva Holmes-mesuta~ helpelésének köszönhetően az „Ingyenes Karakura-Raizer Team főhadiszállás belépő”. – Egyszer jöhetnél meglátogatni minket and biiig~ super hero lehetsz you is! *.* - mondom big happysen, miközben áradozok a super hero Teamről neki, ahová Őt is szívesen látjuk, hisz sosem lehetünk elegen one – one akushonnál Karakura védelmezése közben. Jobb is leszerződni sea~ bosujával! Aztán egyszer meg – meg látogathat minket, ahogy lesz ideje – nagyon is hopelem, hogy lesz – and elshippul felénk. *^*
- Okey, jöjjön a másik presento! *.* - mondom two tenyeremet összecsapva melyet, ahogy szép lassan szétnyitok ka~dok jelennek meg benne, yes mert I really majishan vagyok. Cool

Aztán hirtelen összecsukva one big flower csokrot varázsolok elő a helyükre, amit a Smilingu Ladynek adok, aki idekísért engem and Mii-nee-chant, hogy Ő is kapjon valamit. *3*
- Képzeljétek el, my kalapomban van sok animaru! – veszem le a fejemről az említett majishan hatot és nyúlok bele, hogy azt a bigyót használjam, amit ilyenkor mindig knowolok, persze Ők ezt no is sejthetik így full supraizu az, hogy előveszek one parrotot az ünnepeltnek, majd utána one buni~t is Purinsesu-samanak, mert tudom, hogy szereti Őket. Surprised

Meg persze a többieknek is húztam elő meglepetés figurát the majishan hatból, csak no örökké live, but I hope, hogy tetszik nekik! >o< Meg ezutána Mii-nee-chan Pimpinkin buni~val is dansultunk egyet. *<* Olyan cool volt, megtanultam buni~ ugrálni, majd meg kell mutatni a többi Raizernek is and akkor otthon is dansulhatunk! *.* Meg kaptam finom ke~kit is. *.*
A big party te~ma után Mii-nee-chan eltűnt, így egyedül mentem haza, but no problem! Elköszönésem and soook „I hope, hogy majd jössz Karakura-Raizer Team látogatni” szöveg után sikeresen hazataláltam, mert Tuxedo-cat mindenre képes, ha kell. *3* Ráadásul Uraura-bának is elvittem a pleaselt chokore~to bonbont and megálltam, hogy no eateljem meg! *_* Talán azért mert egész sok ke~kit kaptam a partyn. Surprised

Uraura-bá nagyon kedves volt, hogy intézett nekem fuvart haza, ugyanis elhívta Merlin Hittocky-senseit and Ő hazavitt! *.* Mert olyan cool napom volt, hogy a végére teljesen elfáradtam és már majdnem elsleepeltem. ToT De így otthon sleepeltem el Miyavi-nyannal! *<*

Tárgy: Re: Pihenő Vas. Szept. 25, 2011 1:37 am

- Jó, persze ahogy szeretnéd.
Ezután a Eiko-chan a kardja után nyúl maga elé veszi és bemutatja.
- Nagyon szép katana… Ó akkor nem sokban különbözik Ookami-chantól ő is csak két dologra tud gondolni. Csak ő sajna nem csak gondolja, hanem meg is teszi és egyik sincs ínyemre, főleg mert legtöbbször én kerülök kínos helyzetbe.
Kihívó mosolyával kísérő mondandójára Ookami-chan hasonló mosoly kíséretében nyomban válaszol is.
- Nagy, én? Dehogy én SUPER PERVERZ vagyok! Hihihi… - kacag fel kissé ördögien.
Hát igen nem is ő lett volna, ha nem ezt mondja. Kicsit megint megszorítom a csuklóját ugyan is megint ficánkolni kezd mikor Eiko még tovább megy, melleit megmarkolva és nyelvét kinyújtva ingerli tovább zapakutom, aki láthatólag már alig bír magával.
- Ohh… Azt hiszed? Tudod, nagyon gyors vagyok így még az a tockosod sem érhet el, amit életem végéig emlegetnék. – vág vissza és szabadon lévő kezével már nyúl is osztagtársnőm keblei felé, de még mielőtt oda érne, visszarántom magamhoz és mutató ujjamat az oldalához érintem. Azon a tájékon nagyon csikis és mivel ezt nem kedveli rögtön le is áll.
- Oh, jó akkor az Eiko-channál maradok. * mosoly* Igen igaz, ami igaz eléggé magával ragadó és aranyos kislány. Zakkant? Na, és miben merül ki nálad a zakkant fogalma? Bár ha azt vesszük itt majdnem mindenki zakkant egy kicsit.
Hát igen az egész osztag zakkantakból ál hisz hol máshol talál az ember olyan shinigamikat akik a halál képébe nevetve harcolnak. Még az sem érdekli őket, hogy súlyos halálos sebeket kaptak még így is harcolnak. Az sem érdekli őket, ha az ellenfél erősebb vagy épp túlerőben van.
Na, de visszatérve a Eiko-chanhoz máris azon kapom magamat, hogy a lány vállamat megfogva egy fotelhez vezet majd ő is helyet foglal megint csak elég kihívó pózban amitől már én magam is zavarba jövök és enyhén elpirulok. Ellenben Ookami-channal, akit ismét feltüzel Eiko-chan viselkedése, de egyelőre képes vagyok visszafogni.
- I… igen így tényleg kényelmesebb. Hát szerencsére épp nincs, semmi tenni valóm szóval nyugodtan beszélgethetünk. – válaszolom eleinte akadozva zavaromban mikor tekintete az enyémbe mélyed.
- Nos, rendben, ha szeretnéd, mesélhetek magamról. De, hogy megkíméljelek az uncsi történetektől mi lenne, ha te kérdeznél valami olyasmiről, ami érdekel velem kapcsolatban… Az osztagról meg csak annyit, hogy ha szeretsz harcolni itt a helyed bár nőként legalább kétszer olyan keményen dolgoznod, hogy az osztag többségét alkotó férfiak elismerjenek maguk között… Rendben akkor kezd, mondjuk azzal, hogy… - ám még mielőtt befejezhetném Ookami-chan befogja a számat és a lány felé hajol.
- Mond, csak van most valakid? – vigyorog nagyban a farkát jobbra-balra lóbálva, mint egy izgatott kiskutya.

/ Gomen, a késésért. Very Happy

/

Tárgy: Re: Pihenő Szer. Szept. 28, 2011 8:58 am

- Köszönöm a dicséretet a nevében is.
Csak mosolygok kedvesen és továbbra is Kirát figyelem. Ja és persze az izgága és szuper perverz Ookami-chant. érdekes jelenség az biztos. Két különböző személyiség. Az ember azt hinné, hogy A kard lelke és kard viselője hasonlítanak. Kira viszont vissza fogottabb nyugodtabb sokall míg Ookami izgatót folyton mozgásban van és ráadásul még perverz is amit nem is tagad le. A fotel karfáját böködöm ujjammal elmerülten és azt is figyelem, mintha ezzel lepleznék valamit. Vagy mintha nehezemre esne kimondani valamit, mert tartok valamiről. Talán és ez elég nyilvánvaló Kira reakciója a feltett kérdés válaszára.
- Nos kissé mazochista vagyok... na jó nem kicsit. Tudom furcsa és hát milyen már, hogy egy olyan nő, mint én ilyen legyen. Csak egyszerűen örömöm lelem benne. Tudod olyan ez nekem, mint egy forró és vad...
Elharapom a mondat végét és csak legyintek sóhajtva. Ezt talán mégse mondhatom ki Ookami-chan jelenlétében. Mert a szuper perverz teljesen becsavarodna tőle. Újra Kirára nézek és fürkészem tekintetét, de a csapat harmadik tagjáról se felejtkezem meg.
- Általában minden érdekelni szokott, ha kíváncsi vagyok valakire. Nem érdekel, hogy unalmas a történet vagy sem. A lényeg, hogy meg ismerem azt a valakit vagy valamit.
Halom, hogy az osztagban szolgáló férfiakról beszél. Az én reakcióm erre csak egy szemöldök felvonás legalább is, ami a test beszédet illeti.
- Cöh még hogy férfiak. Azt hiszik, hogy valami log a lábuk közt attól már sokall különbek. Nem azért van hasznuk, de ezt a fellengzős felsőbbrendű viselkedést hanyagolhatnák. Ugyan olyan jók vagyunk mi is vagy talán még jobbak is.
Ookami reakciója nem volt váratlan a számomra. már kíváncsi voltam, hogy mikor fog valami hasonlót lépni. Viszont a kérdése meg lepet, amire szemeim kicsit el is kerekedtek, de nem hagyom magam és a gonosz kíváncsi kérdésre őszinte és zavarba ejtő választ fogok adni. Legalább is remélem, hogy zavarba ejtő lesz a válasz.
- Nem most nincs senkim. Még nem találtam olyan nőt vagy férfit, aki meg felelt volna. Csak nem felajánlod magad?

Tárgy: Re: Pihenő Hétf. Okt. 31, 2011 6:55 am

Gyerekzsúr – Boldog szülinapot, Miyo-chan! *.* (Ugye lehet az enyém a torta nagyobbik része? *o*)

Már tök régóta viselkedtem jó kislányként és már úgy gondoltam, hogy ideje lenne Mitsu-chant, nyaggatni valami új ajándékkal, vagy játékkal, hiszen azt mondta, hogy ha ügyes leszek, meg jó, akkor kapok tőle valamit. És mivel most van ez a meghívó Miyo-chantól, ami a szülcsinapcsijára szól, így most rághatom a fülét, hogy engedjen el. Szépen nézek, és kedvesen, és megígérem, hogy nem iszok semmi olyat, amit nem szabad. Legalábbis csak nekünk gyerekeknek. És mivel olyan tuti nem lesz egy gyerekzsúron, vagy min, ezért nincs is rá esély, hogy úgy érjek haza, mint legutóbb Mitsu-chan, mikor a barátaival volt szórakozni. Hát az elég csúnya látvány volt. Surprised

Néha komolyan azt érzem, hogy én vagyok az idősebb, ő meg valami kis ovis, aki szeret szórakázni reggeltől estig. Pedig én vagyok a kicsi, és neki rám kéne vigyáznia, nem pedig fordítva! ˇ^ˇ
Már csak az ajándékot kell kitalálnom, hogy vajon mit is adhatnék Miyo-channak. Nem kellet sokat gondolkodnom, hiszen már amúgy is tudtam, hogy mit fogok készíteni. Ha nem másnak, akkor magamnak csináltam volna meg a csilli-villi gyöngynyakláncot, amit már hetek óta kinéztem magamnak. Tuti tetszeni fog Miyo-channak. De ha mégse, majd megtartom magamnak, és én fogom hordani. Semmi probléma. Surprised

Nem vész kárba az ajándék *.* Persze Mitsu-chan azt mondta, hogy ne válasszak olyan ajándékot, amit én magam is elfogadnék, de én ezt butaságnak tartottam, hiszen ha nekem tetszik az ajcsi, akkor tutit, hogy neki is fog. Surprised

Lassan, de biztosan én is megérkeztem a partira a csinos kis rucimban, amit Mitsu-chan szerzett nekem a zsúrra. Ha azt vesszük, nincs is túl rossz ízlése a nővérkémnek, bár annyi biztos, hogy hozhatott volna valami szép zöld, vagy kék színű ruhát a habos-babos rózsaszín ruci helyett. Annak tuti jobban örültem volna. Surprised

De sebaj.

A csinos kis dobozba becsomagolt nyakláncot a kis táskácskámba rejtettem. Fájószívvel gondoltam arra, hogy hamarosan meg kell, hogy szabaduljak tőle. Még néhány könnycseppet is ejtettem érte, mert hát én csináltam, és mert hát na… azért mégiscsak a szívemhez nőtt, miközben csináltam. De Miyo-channak szívesen adom, még ha fájószívvel is, hiszen megérdemli. Igaz, néha kicsit furin viselkedik, de hát ő is gyerek, és egy gyereknek szokása furán viselkedni, azt mondta Mitsu-chan. Surprised

- Boldog szülcsinapcsi Miyoooooooooooo-chaaaaaaaaaaaaaaaaaaan *>* – szaladok oda az ünnepelthez, mert hát megérdemli, hogy én ölelgessem szét. Surprised

Szóval rávetődtem, és agyonösszevisszanyomiztam, meg minden, mert szülinapos. Surprised

Persze Vera-chan tájcsó nagyon nagyon megijedt, és meg is dorgált, hogy hát hogy tehet ilyet, mert hát mi van, ha szegény Miyo-channak valami baja lesz, de na… Nem árt neki egy kis sérülés, hiszen így is úgy is lesz egyszer valami baja, és nem lehet mindig mellette, hogy megvédje, meg pátyolgassa, meg tudomisén, szóval na… Surprised

A játék tetszett, és szinte azonnal meg is állt nálam a papírból összegyúrt labdacs. A feladat elvégzése után, csak egy sima matricát kapok T.T Hiába, Ninomiya vagyok, akik köztudottan balszerencsések minden téren. T.T Sebaj, majd felragasztom a nővérkém íróasztalára, hátha jobb kedve lesz tőle, mert hát Mitsu-chant is elhagyta az a gonosz, gonosz Suke, akinek tuti ellátom a baját, ha meglátom, mert most miatta szomorú a nővérkém, és miatta falja fel az összes fagyit, nekem meg nem is hagy. Pedig nem szereti a citrom fagyit, nekem pedig az az egyik kedvencem a zöldalmás mellett. És a citrom fagyi nagyon finom, és Mitsu-chan nem hagy nekem belőle semmit, mert ő zabálja fel az összeset, akárcsak a többi kaját, ami otthon található. >.>
A többi vendéget irigykedve néztem, ahogy jobbnál jobb játékokat nyernek, de sebaj, hiszen én már nem barbizok, ráadásul a pónikat se szeretem, mert büdik. Egyedül talán a zsírkrétának örültem volna, de hát… ez van, ilyen ügyes vagyok, meg minden. Majd legközelebb én nyerem meg, ez tutifix, maggifix *>*
A játék után következett egy kis bohócnyúzás, aminek nagyon örültem. Habár félek a bohócoktól, és alapjáraton nem nagyon szeretek a közelükbe menni, mégis úgy éreztem, hogy igazán fontos lenne, ha jó alaposan a nyakába ugranék, és lovacskáznék vele. Tuti biztos örülne neki mindenki, mert hát az milyen vicces. Surprised

A bohócozás után végre újabb játék következett, ami igencsak tetszett, mert végre gonoszkodhattam valakivel, így Hajijit boldogan vezettem félre, mikor épp az ajándék közelébe került. Muhahaha *>* Jó, meg hát bonyolult nekem mindig a jót mondani, mert hát na… meg az a lényeg, hogy minél tovább szórakozzunk, nem az, hogy Hajiji gyorsan megkeresse azt az ajcsit, és mindenki boldog legyen, meg minden. Surprised

A fincsi tortát gyorsan belapátoltam, és boldogan lóbáltam a lábamat a széken, miközben azon gondolkodtam, hogy mi is legyen a következő rosszaságom. Persze nem akartam Miyo-chan szülinapját tönkre tenni, nem is olyan rosszaságon törtem a buksim, hanem sokkal inkább olyanon, ami mindenkinek tetszene, mert olyan nincs, hogy én kitalálok valamit, aztán az meg senkinek se tetszik. Surprised

Mindig, minden ötletem, mindenkinek tetszik ˘^˘
Összességében szupi volt a zsúr, én jó éreztem magam, és szerintem mindenki más is, és mikor jött értem Mitsu-chan én alig akartam elszakadni, meg minden, mert hát Miyo-chan, és Rei-chan, meg mindenki ott volt, és én maradni akartam, de Mitsu-chan nyaggatott, mert azt mondta, hogy már nem kéne tovább zavarnom, de én tudom, hogy nem zavarok, de maaaaaah T.T

Tárgy: Re: Pihenő Kedd Nov. 15, 2011 3:28 pm

Ma van a szülinapom-pom-pom-pompororompom~ ♫

Mikor a Nap első fénysugarai csillagfénnyel szórták be szobám belsejét és a harmatos reggel felnyitotta a szememet, még nem sejtettem, hogy mi vár rám ezen a napon. Voltak jelek, amik utaltak arra, hogy valamilyen különleges esemény készülődik, hiszen az előző este ki voltam tiltva a konyhából és a mami is szokatlanul izgatottnak tűnt - egyik nap még egy hatalmas szatyrot is láttam nála, amikor hazajött - de sejtésem sem volt, hogy miért történik mindez. Igen, lehet rajtam nevetni, elfeledkeztem róla, hogy szülinapom lesz, de amikor még egy kezemen meg tudom számolni, hány éves is vagyok, akkor ne tessék rajta csodálkozni, még nem szoktam meg, hogy van egy ilyen különlegesnek számító nap is egyszer egy évben ^ˇ^ Így hát homályban tapogatóztam az okok után: miért nem kellett bemennem az osztaghoz ma? Miért öltöztetett fel a papa szép ruhába a szokásos uniformisom helyett? Mondjuk utóbbit nem bántam, főleg amíg volt rajta szép nagy, rózsaszín masni Surprised

A titokról akkor hullott le a lepel, amikor a papa a 11. osztag pihenőjébe vezetett, ahol már mindenki ott volt, akit ismertem, és a sok lufi meg a nyüzsi közepén felfigyeltem egy feliratra, amit lassacskán kibetűzve rájöttem, hogy minek is vagyok a részese Fészpalm

Arcomra persze földöntúli mosoly ült a felfedezés láttán, és csillogó szemekkel öleltem meg a mamit, meg Rei-tant, meg Aiko-tant meg mindenki mást is, aki boldog szülinapot kívánt nekem, bár a végére már kicsit sok volt és szívesebben szaladtam volna oda a hirtelenjében felfedezett sütis asztalhoz Surprised

Bár odamentem volna megsimogatni a zsivajt nyugodtan tűrő Macskát, de a mami szerint nem szabad evés közben nyúlkálnom hozzá, márpedig a karamellás süti magamba tömése kimerítette az evés fogalmát. Amíg a mami össze nem csődített minket, addig is játszottunk, engem főleg a léggömbök dobálása vagy fújkálása foglalt le, Rei-tan is élvezte úgy láttam Surprised

De a mami nagyon jól kitalálta, hogyan tud mindenki egyszerre játszani, így a papírgalacsin egymásnak adogatásában már az egész társaság részt vett. Bár jó lett volna a főnyereményt elvinni, nem voltam irigy, hogy nem utoljára állt meg nálam a labdacs, biztos voltam benne hogy vár még annál szebb ajándék is rám és nekem tökéletesen megfelelt a plüsskutyus is, amit én nyertem, miután bemutattam, milyen ügyesen hullahoppozok Surprised

A bohóc nii-san nagyon ügyesen hajtogatott lufikat, bámulatos alakokat tudott kihozni a csűrés-csavarás után. Engem azonban jobban érdekelt a nagy, piros orra, be akartam bizonyítani, hogy nem is igazi, hiszen ilyen orra még Santa-sannak sincs azok után, hogy órákon keresztül szánkózik a hidegben! De csak nem sikerült elég közel férkőznöm hozzá, miután minduntalan tetten ért, ahogy a háta mögé osontam, máskor pedig Hajime-kun foglalt le azzal, hogy egy valódi kardra távolról sem hasonlító lufialkalmatosságot nyújtott felém.
- Miyoko-chan kihív egy párbajra, amiért megzavartad nagy ninja mutatványában, gazfickó! Nin-nin! Twisted Evil

Szólítottam fel Hajimét, fenyegetően rámutatva az alkalmi karddal Surprised

Ám mivel az össze-vissza imbolygó és himbálózó fegyver csak nem akart engedelmeskedni az akaratomnak, az édes bosszúról hamar letettem, főleg mivel ahogy hasba szúrtam vele a fiút, ki is pukkadt. Átkozott pallos, még a pengéje is életlen -.- Bosszúságom persze nem sokáig tartott, hiszen csak megtaláltam a visszavágás lehetőségét, ebben is a mami nyújtotta a megoldást. A bekötött szemű Hajime-kun botladozása legalább annyira vicces volt, mint Miyamiya beszéde szokott lenni, és Aiko-tannal tökéletes csapatmunkában vezettük a társaság egyetlen fiúját a székek sűrűjébe. Na nem haragszom persze Hajimére, csak sötét lelkemnek jól esett szekálni egy kicsit. Így válik majd belőle mindenre felkészült harcos, ez is a tréningem része volt, amivel az általam kiválasztott tehetségeket felöleltem Surprised

Közéjük tartozott Rei-tan és Nayoko is, nem tudom miért hiszi az utóbbi azt, hogy gonosz vagyok vele :/ Aztán lassan meguntam a szórakozást, így a többiekkel összenézve megkönyörültünk Hajime-kunon és az ajándékához vezettük Surprised

Lassan mindenki sorra került ebben a játékban is, de én maradtam utolsónak, és voltam olyan okos, hogy az ellenkezőjét cselekedjem annak, amit Aiko vezetésével mondanak nekem. Hamar meg is találtam a kifestőt, hiába volt déli-sarki fagy azon a helyen durcás

Kaptam ám tortát is, és nem is akármilyet! Kalózosat **.** A papa azt mondta, hogy kívánnom kell egyet, mielőtt elfújom a gyertyákat, úgyhogy én azt kívántam, hogy legyen a mami és a papa is mindig olyan boldog, amilyen most én vagyok, majd nagy levegőt vettem, és teljes erőmből elfújtam a gyertyákat... másodikra T_T Pedig elfújtam ám mindet elsőre is, de az egyik fránya lángot valamilyen varázslattal feltámasztották, így kétszer kellett eloltanom >.> De sebaj, mert a kalózhajós torta nagyon-nagyon-nagyon fincsi volt, sőt, a másiknak is meg fogom kapni az utolsó szeletét, mert azt úgy illik, hogy a végső szeletet az ünnepelt kapja Surprised

Ám még az ajándékaim is vártak rám, és szépen sorban ki is bontottam őket, vigyázva azokra a csomagolásokra, amiket szépnek véltem, és türelmetlenül széttépve azokat, amiket nem Neutral

Persze mindenkinek illedelmesen megköszöntem a meglepetést, kaptam rajzot, meg gesztenyebábut, meg nyakláncot, meg babaházat, meg pörgettyűs repülőt, meg szépen díszített fakardot. Már tudtam is, hogy minek hol lesz a helye a szobámban vagy a hadnagyi irodámban Surprised

De a legeslegjobban mégis Hajime-kun ajándékának örültem, mert az egy igazi kincsesláda volt szó szerint és átvitt értelemben is! *>*
- Waaaai~ arigatou~ ♥
Lelkesedtem, és még egy puszit is nyomtam az arcára boldogságosságomban, és a szemkötőt azonnal fel is ügyeskedtem, hogy végre úgy nézhessek ki, mint egy igazi kalóz! Bár a ruhám miatt inkább kalóz királykisasszonynak tűnhettem, akit régen elraboltak, de már beilleszkedett az új családjába és kalózéletet él, arrr! És akkor még ott volt a topánka és a süti is, ami annyira ínycsiklandónak nézett ki, hogy muszáj volt megkóstolnom.... hiba volt. Arcom a kék és a zöld különféle árnyalatit vette fel az ízhatásnak köszönhetően, és lehet hogy Rei-tant meg fogom bántani, de nem engedtem neki, hogy megkóstolja. A saját érdekében o.O
Azonban a meglepiknek még nem volt vége, mert betoppant Rei-tan kedvence, Pimpinkin meg egy távoli világból érkező igazi varázslólány is, aki valamilyen ismeretlen nyelvet beszél Surprised

- Anou... merushi boku!
Mutattam meg, hogy én is tudok olyan szavakat mondani, amit ő nem ért meg, de amúgy megköszöntem ezzel a papírlapot, avagy inkább belépőt arra a helyre, amiről Rei-tan már annyit mesélt lelkesen Surprised

Remélem a mami megengedi, hogy egyszer elmenjek oda, főleg mivel a varázsló egy nagyon aranyos kislánynak tűnt, aki tud sok lenyűgöző dolgot, például kártyákkal bűvészkedni, meg kaptam tőle papagájt is, hogy még kalózosabb lehessek *.*
A bulinak azonban hamarosan vége lett, hihetetlenül gyorsan elszállt a nap. A barátaimért eljöttek a szüleik, én pedig ott maradtam a mamival és a papával, akiket boldogan és fáradtan ölelgettem, amiért ilyen csodálatos és izgalmas szülinapot csináltak nekem. Csak otthon vettem észre, hogy Rei-tan bábuja időközben eltört, de a papa azt mondta, hogy reggelre meggyógyítja, amikor látta, hogy milyen szomorú lettem miatta, hiszen biztos sokat dolgozott vele Rei. Mivel már nem voltam éhes, ezért egyből fürödni kellett mennem, meg naaagyon alaposan fogat mosni, aztán irány az ágyikó, melynek puhasága és melegsége tökéletes befejezés volt életem legszebb napjának. És mivel kimerült voltam, az álom is hamar elnyomott.

Spoiler:

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Nov. 26, 2011 7:10 am

Eiko-channak Very Happy

Kissé meglepődöm Eiko válaszán, amit arckifejezésem is biztos jól tükröz. Mazochista? Vagyis élvezi, ha kínozzák vagy mondjuk, harc közben megsebesítik? Hát… hát igen elsőre nem is tudom, mit válaszoljak. Pedig jó lenne már valamit mondani. Mióta is hallgatok? Most már tényleg…
- * Megköszörüli a torkát* Hát ez nagyon…
- Izgi. Hát ez… Mmm most aztán tényleg felkeltetted az érdeklődésem édes. Nem mintha eddig nem tetted volna. Szóval szereted, ha bántana? Mond, csak mit szólnál egy küzdelemhez te és Kira között? – húzódik arcára egy széles vigyor. Vajon mit tervezhet, mit akar ezzel az egésszel? De várjunk, ezt nem hagyhatom annyiban.
- Hékás te, csak ne rendezkedj itt. Nem lesz semmiféle küzdelem. – még az kéne nekem, hogy hagyjam, hogy Ookami-chan döntse el, hogy mit csináljak, még mit nem. Főleg, hogy az sem tudom mire ez a furcsa ötlete. Biztos akart valamit vele csak tudnám mit. Bár az is lehet, hogy csak valami beteges képzelgését akarta átültetni a valóságba, viszont ezt sem fogom hagyni. Mattaku{kb.: Istenem} … miért van nekem ilyen neveletlen és perverz zanpakutom. Bár ezért csak magamat okolhatom hisz az én lelkem egy darabjából vagy mijéből született.
- Hát, ha tényleg ennyire érdekel és nincs semmi ennél fontosabb dolgod, akkor mesélhetek magamról, de akkor cserébe te is mesélj a tiédről. Rendben? Oh tényleg ezt már az előbb te is mondtad... na mindegy. – ejtek meg egy kedves mosolyt Eiko-chan felé. – Ja, és ha untatlak, csak szólj nyugodtan… Nos, akkor bele is kezdek. Lássuk… Hát emberként kezdtem az életem és még csak 13 éve szolgálok shinigamiként. Tényleg te is emberként kezdted vagy te már itt születtél Eiko-chan? – kérdem a lányt.
Eddig nagyon jól megy, mindegy csak reménykedni tudok, hogy Ookami-chan vagy én nem teszünk semmi olyat, amivel meggyűlölne ez a lány. Örülnék neki, ha barátok lehetnénk mivel az osztagon belül nincsenek barátaim így tényleg örülnék neki, ha összebarátkoznánk Eikoval.
- Igen, igazad van. A férfiak idióták, de sajna ezt ők maguk nem látják be.
Ekkor rukkol elő Ookami-chan a kérdésével, ami még engem is meglep nem csak a lányt. Meglepődöttségét viszont hamar félre teszi nem úgy, mint én a válasza hallatán. Ilyen választ se hallottam még egész eddigi életemben.
- Baaaaaka… Én nem állapodok le egy lánynál. Viszont egyszer kétszer összejöhetnénk, hogy egy kicsit ˝szórakozzunk˝ .- jelenik meg ismét egy pajzán vigyor az arcán, majd hirtelen mögém pattan és Eiko felé tol. – De addig is megengedem, hogy ezzel a szerencsétlennel össze gyere.
- Hékás, te csak ne játszd itt a párkeresőt. K… kinek képszeled magad, hah? – szólok, rá az önkéntes Cupidóra ismét elpirul mivel sikerült olyan közel tolnia a lányhoz.
- Baaaaka… Felejtsd már el végre. Már két év eltelt, jó lenne, ha végre túllépnél rajta… És ezzel Eiko-chan is biztos egyet értene, nem de?*kacsint egyet Eiko-chan felé*

/Gomen./

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Nov. 10, 2012 11:03 pm

Okosodjunk, okosodjunk…

Olyan rossz, amikor a papa és a mama elfoglalt és nincs iskola, mert akkor nincs itt se An-chan, sem pedig Yu-kun. Aniue és Aneue itt vannak, valahol. De mostanában sokat sugdolóznak, pedig azt nem illik társaság előtt. Biztosan tervezgetnek valamit, amit nekünk nem mondanak el. Pedig én emlékszem, hogy Taki-nii is kérdezte őket erről. Lehet, hogy azzal a Hitsugaya kapitánnyal kapcsolatos? Meg a fehér festékről, amivel be akarták kenni a hajacskájukat? Én még azt is tudom, hogy a fehér festéket csak a falra vagy papírra szabad rákenni és a ceruzával pedig nem szabad a falra firkálni, mert nehezen jön le és attól csúnya lesz.
Egy széken ücsörögtem és váricskáltam, hogy a mama visszajöjjön onnan, ahova el kellett sietnie. Mert tudtam, hogy a papa sokáig dolgozik és csak este szokott hazajönni, hogy vigyázzon ránk, de a mama sosem szokott elmenni szó nélkül. Kíváncsian néztem az idegen sinigamira, aki bejött a szobába, azt hittem, hogy a mama az, már el akartam mesélni neki, hogy Aniue és Aneue valahova elmentek. Lehet, hogy elkapták őket a mumusok és segíteni kell nekik, de én egyedül még nem űztem mumust. De ismerem a dalt és mamával biztosan sikerülne! *-*
Viszont nem a mama volt az! T^T Nem is ismerem, ki ez? Ijesztő! A papát vagy a mamát akarom! A mama azt mondta, hogy nem szabad szóba állni idegenekkel, a papa pedig azt, hogy ne fogadjak el tőlük semmit. De ennek a bácsinak a keze felém közelít, el akar vinni a mamától és a papától? Vagy egy gonosz mumus? Aniue, Aneue és Taki-nii hol van ilyenkor, mit csináljak? T^T Én sosem űztem mumust egyedül…
- ^.^ – próbáltam Miyoko taichou mosolyával nézni a bácsira, hogy ne bántson, de ő valami furcsa papírt adott a kezembe és mondta, hogy vigyem el valakinek, aki nem is tudom, hogy ki az, de van neki karszalagja. Kepapinak talán? De hát Kepapi nincs is itt, Kemamival van valahol… és hol a mama?
A bácsi beszélt valami olyanról, hogy nagylány vagyok, pedig még nem is vagyok akkora, mint Aneue és biztosan elviszem a néninek, akinek kell. A mama szokta mondani, hogy nagyon ügyes és okos vagy, szóval biztosan sikerül, de nem ismerem a nénit. A bácsi azt mondta, hogy a zöld hajáról fel fogom ismerni. A bácsi még azt sem tudja, hogy a zöld igazából zsöld, mert Yu-kun szerint az így helyes, vagyis a bácsi egy csacsi.
A bácsinak megmutatom, hogy a papa mit tanított nekem a felém nyúló idegen kezecske elintézéséről, majd sietősen elindulok ki a szobából, nem futva, mert azt nem szabad a házban, csak nagyokat lépek. De nem tudok akkorkákat lépni, mint a papa… majd akkor igen, mikor én is olyan nagy és erős leszek! *-* Gyakran nézek hátra, amikor lépéseket hallok, azt hiszem, hogy a mama az, de ijesztő, mert a mumusok is adnak ki ilyen hangokat, és ha ez egy mumus az, akkor most bántani fog? Tudja, hogy nem menne végig egyedül a dalocska és engem akar? T^T Vagy a bácsi követ engem? A papa mondott valamit a csúnya bácsikról, biztos nem tetszett neki az, amit a kezén mutattam meg.
Amikor megint hallottam a lépéseket, félve futottam előre, pedig tudtam, hogy nem szabad a mama mondtam még, de most annyira félek, hátra – hátra felé nézek közben folyton, hátha meglátom mi az, de nem látok semmit, és amikor előre fordulok, megpillantok egy nénit. Ő nem tűnik olyan gonosznak, mint a bácsi és karperece is van, olyan, mint a kemaminak és a kepapinak. Akkor ő biztos ki tudja deríteni, hogy mi az, ami most követ, mint a mama, papa, kepapi, kemami, Taki-nii, Riko-senpai, Tsu-chan, Miyoko-taichou, Ma-kun, Yu-kun, mert ők shinigamik és a néni is az, olyan fekete ruhácskája van.
- Egy mumus vagy a csacsi bácsi követ engem! T^T – mondom a néninek, miközben átölelem műsírással, amit Tsu-chan mutatott egyszer mikor Riko-senpainál voltam. Tsu-chan szerint hasznos és ilyenkor kell bevetni, bár nem értem mire jó, de mivel Riko-senpai a legokosabbakat vezeti és Tsu-chan is ott van, ezért biztos igaza van.
- A néninek zsöld a haja és karperece is van! ^w^ – mondom, amikor jobban megnézem, és ezért odaadom neki a levelecskét, amit a csacsi bácsi adott. - Ezt a csacsi bácsi adta, ne nyisd ki, mert biztos veszélyes. A papa azt mondta, hogy nem szabad elfogadni idegenektől semmit, de én mégis elfogadtam, az most baj? – kérdezem, közben egyik lábacskámról a másikra álldigálok, közben odaadom neki a levelecskét is. Nem akarom, hogy a papa haragudjon rám, nem tudtam mit tenni, azt hittem, hogy mumus bácsi és el akar vinni a papától és a mamától, de sokkal rosszabb volt.
- Mond, Hahaue küldött? Te tudod, hol van Hahaue? Elviszel hozzá? Vigyél magaddal kérlek! – kapaszkodok a ruhájába, ahogy a mamáéba szoktam és nézek rá kíváncsian. Nem akarok egyedül maradni, se Aneue, sem pedig Aniue nincs itt, így ijesztő.

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Nov. 17, 2012 1:01 am

Utódképzés ^.^

Egyenletes léptekkel haladtam a folyosón, kezemben mappámmal, amiben a papírok az ellenőrzést voltak hívatottak adminisztrálni, persze a tisztek nem mind nézték jó szemmel, ahogy fel-alá sétálgatok a helyiségek között. Pedig az edzéseket sem zavartam meg, igyekeztem hangtalanul közlekedni, meglepni mégis csak jobb az ellenőrzötteket. ^.^ Ha még mindig itt lenne Keo, bizonyosan megpróbálná elterelni a figyelmem, nehogy észrevegyek valami hibát, vagy szabálytalanságot, mert valljuk be, a Juuichibantai nem arról híres, hogy a gyakorlati eszközökre és más tisztek testi épségére vigyázna. Szerencsére a jelentések körül nem voltak problémák, de a gyorsan elhasználódó eszközök sok fejfájást okoztak eddig is a Yonsekushon tagjainak. Bár nem igazán értettem ezeknek a miben létét, hiszen az Ichibantaiban is ugyanolyan gyakorlóbábukat használunk, azonban a gyakorlások után persze nem sértetlenek, de mégsem esnek darabokra, elvégre a bokkennel nem az a cél, hogy felaprítsuk azokat, ez csupán gyakorlás a megfelelő technikák kialakításához, és begyakorlásához.
Arcomon kiismerhetetlen mosollyal haladtam tovább, és tudomást sem vettem az idegesebb tekintetekről, elvégre akár csak ők, én is a dolgomat végeztem, így egyértelműen nem kellene mérgesnek lenniük. Persze az itteni tisztek teljesen más milyenek voltak, mind felfogásban, mind vérmérsékletben a mi osztagunkhoz képest, bár be kell valljam, ezt egyáltalán nem bántam, az Ichibantai légköre kellemes volt, a szigor, és a precizitás megkövetelése mellett is mindig lehetett számítani a sekushonok vezetőire. Büszke is voltam, hogy végre zökkenőmentesen látjuk el a dolgunkat, bár a Soutaichou néha okot adott az aggodalomra, azért mégis csak haladtunk.
Egyre beljebb haladva az osztagban, egy apró szaladó pontot pillantottam meg a folyosó végén, ami közeledve sem igazán nőtt. Megálltam, hogy jól látom-e, amint egy kislány egyedül szalad a folyosón, ráadásul úgy tűnt, mintha félne valamitől, vagy inkább valakitől? Egyenesen nekem futott, és sírdogálva átölelte a derekam, mert csupán addig ért fel, én pedig a hónom alá csaptam a mappám, a másik kezemmel pedig kedvesen megsimogattam a fejecskéjét, hogy megnyugtassam.
- Ne aggódj, bárki is követ, majd én megvédelek tőle ^w^ - Mosolyogtam le rá, és nagyon reméltem, hogy nem egy Juuichibantais az ijesztgető, mert az nem vetne túl jó fényt az osztagra, elvégre egy gyereket bántani nagyon nem szép dolog. Főként, ha én éppen ellenőrzést tartok.
Leguggoltam elő, hogy egy magasságban legyünk, és hogy ne találjon engem is rémisztőnek, majd egy belső zsebből egy zsebkendőt halásztam elő, amit a kezébe adtam, hogy megtörölhesse a szemét. Aztán elvettem tőle a papírt, amit addig szorongatott, és gondosan elolvastam. Első felháborodásomban majdnem a papír is lángra kapott, még hogy magára hagyni egy ekkora gyereket, mert nem képes vigyázni rá. A kislányra pillantottam, mégis milyen tiszt lehet, aki egy ilyen kedves és aranyos gyerekre is képtelen vigyázni? Még az a szerencséje, hogy nem írta alá, mert bizonyosan a negyvenhatok tanácsa elé rángattam volna gondatlanság miatt! Felháborító! >w> Mély levegőt vettem, és megnyugtattam magam, hogy szerencsére mostmár jó kezekben van, és nem egyedül kóborol, persze nincs túl sok időm, de talán lesz kedve velem tartani és körülnézni, addig sem lesz egyedül.
- Nincsen semmi baj, ne aggódj, ez csak egy levél. De a papádnak igaza van, nem szabad idegenektől elfogadni semmit! – Feleltem neki kedvesen, elvégre akár veszélyes is lehet, mondjuk nem a Gotei Jusantain belül, itt nincs mitől annyira tartani, de az Emberek Világában akármilyen szörnyűségek leselkedhetnek egy ártatlan gyermekre!
Várjunk csak! Mumus? o_O Ezt már hallottam valahol… Igen, Shiroichi~taichou is hasonló lényekről beszélt! Talán rokonok? Bár külsőre nem hasonlítanak, de ez nem jelent semmit, hiszen én sem hasonlítok túlságosan Haruki~chanra, mégis rokonok vagyunk.
- Nem, nem az anyukád küldött, őt hogy hívják? – Kérdeztem kedvesen, még mindig mosolyogva, így majd ha végeztünk, haza tudom vinni, remélhetőleg a szülei nem olyan felelőtlenek, mint a tiszt, akinek vigyázni kellett volna rá. – Az én nevem Shiranui Naomi, de nyugodtan hívj csak Naominak! ^w^ Neked mi a neved? – Megvártam, amíg bemutatkozott, majd felálltam, és a kezem felé nyújtottam. – Rendben, jöhetsz velem, most úgyis nagy ellenőrzést tartok, elkél a segítség. Aztán ha végeztünk, akkor haza viszlek. Melyik osztagban laktok a mamáddal?
Lassú léptekkel haladtam tovább, mert jól tudtam, hogy apró lábaival sokkalta kisebbeket tud csak lépni, mint én, és hallgattam közben, ahogy az otthonáról mesél. A pihenő felé tereltem, ott én is be tudom fejezni a maradék papír kitöltését, neki pedig tudok adni papírt rajzolni, amíg mindent elkészítek. Tökéletes munkamegosztás.

Tárgy: Re: Pihenő Csüt. Nov. 22, 2012 6:08 am

Okosodjunk, okosodjunk…

A papa egyszer azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel, a mama pedig azt mondta, hogy soha ne fogadjak el tőlük semmit. De a zsöld hajú néni olyan kedvesnek látszott és olyan ruhája van, mint a papának és a mamának és olyan karperece mit Kepapinak és Kemaminak, szóval biztos nem kell tőle félni és a papa és a mama okossága rá nem is tartozik. Én legalábbis azt hiszem, mert azt mondta, hogy megvéd és az ilyesmivel nem szoktak viccelgetni, bár Aniue is megígérte ezt és most mégsem volt itt, pedig vagy egy csúnya mumus vagy egy csacsi bácsi követett. T^T
- Te is tudsz mumust űzni, ismered a dalocskát? ^o^ – rögtön abbahagyom Tsu-chan tanította sírást, mert sokkal érdekesebb az, amiről a zsöld hajú néni beszél. A Kepapi neki is megtanította a zenét, amit a mamának tanított és a mama pedig nekem és Aniuenak meg Aneuenak? *-*
Kérdőn néztem a zsebkendőre, amiről tudom, hogy nem szabad elveszíteni, mert a mama akkor szidna engem, mint a dalocskában is van, bár az én mamám a legszebb és legokosabb, ezért biztosan nem haragudna rám, megbocsájtana! A zsöld hajú néni ezt nem tudigálja? Lehet, hogy szólnom kell most, hogy vigyázzon rá? Vagy a mumus vagy a csacsi bácsi elkergetéséhez kell?
- Mondd zsöld hajú néni, és a leveleket elszabad fogadni idegenektől, csak mást nem? ^o^ Képzeld el, hogy a galambocskák is tudnak levelet szállítani? Bár én a hattyúcskákat szeretem, szerinted a hattyúkák tudnak repülni úgy, mint a galambocskák? *-* - billentem oldalra a fejecskémet kíváncsian, mert ő is tudta, amit a papa, bár a papának mindig igaza van. Lehet, hogy a zsöld hajú nénike is okos, mint a mama és a papa?
- Hahaue nevecskéje Rosui Kagehime, az enyém pedig Genki Suzume. Örülök, hogy megismerhettelek Naomi-néni! ^o^ – húzom ki magamat és elmondom a nevecskémet meg a mama nevecskéjét, ahogy a papa tanította egyszer. - Chichiue nevét is tudom, Naomi-néni! Kíváncsi vagy rá? ^o^ Képzeld úgy kezdődik, mint az én nevecském! *-* – fogom meg Naomi-néni kezecskéjét, amit felém tartott, mint ahogy a mama szokta, amikor sétálni megyünk, mert így nem veszítjük el egymást.
- Ellenőrzés, milyen ellenőrzés, ugye megmutatod nekem zsöld hajú Naomi-néni? Olyan ellenőrzés, mint az iskolában, amikor ellenőrizzük az osztálylétszámot, vagy amikor a tanár néni vagy a bácsi ellenőrzik a dolgozatot? Képzeld el Naomi-néni én iskolás vagyok már és van fehér és piros színű ruhácskám. Ez nem az, ami most rajtam van, ez Aneuejé volt, mikor akkora volt, mint én. ^o^ De én sem leszek mindig ilyen picike, ha felnövök, olyan nagy leszek majd, mint a papa! *-* – mondom Naomi-néninek olyan kedves és olyan érdekes, hogy ellenőrzést tart, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen ellenőrzést lehet itt tartani, ez az osztagocska, azt mondta a mama, hogy Miyoko taichoué. De Miyoko is nagyon elfoglalt fehér kabátos shinigami, akikről a papa annyit beszélt. Miyoko biztos nem tudja azt, mint Riko-senpai és Kepapi, ők be tudják osztani úgy az idejüket, hogy tudjanak játszani. - Naomi-néni, Miyoko taichou nagyon elfoglalt ám’, ezt Chichiue mesélte nekem, de Riko-senpai és Kepapi nem azok. Miért Miyoko taichouhoz jöttél ellenőrizni akkor? ^o^ – nézek Naomi-nénire kíváncsian, miközben arra megyek, amerre ő megy, szerencsére elhagyigálni nem fogom tudni, mert fogja a kezecskémet éppen ezért, de ha a mamával is sétálok, akkor is szeretem nézegetni merrefelé megyegetünk, mert olyan érdekes és így előbb láthatom meg a csúnya mumusokat. Tényleg vajon a csacsi bácsi vagy a csúnya mumus nem követget minket már? T^T
- A tízedikben! ^o^ Ahol Nárcisz virágocskák vannak, de csak tavasszal, szóval én még sajnos nem láthattam, de Hahaue azt mondta, hogy nagyon szépecskék és majd láthatom őket tavasszal! *-* – mutatom a kezecskémmel a tízes számot, mind az öt – öt ujjacskámmal, mert én nagyon sokáig el tudok számolni és azt is tudom, hogy a mamával hol is lakunk, így meg tudtam mutatni a számocskát is. Persze csak azután, miután hátra-hátra lesek a vállacskám fölött, hogy lássam sem a csúnyácska mumus, sem pedig a csacsi bácsi nem követ minket. De amikor Naomi-néni kérdezett és a mama azt mondta egyszer, hogyha valaki beszél hozzánk, akkor rá kell figyelni, ezért így is teszek. - Mondd csak Naomi-néni hova megyünk előbb? ^o^ – nem baj, hogy nem hazamegyünk, engem érdekel, hogy mit ellenőriz, szeretném látni és akkor Aniuenak és Aneuenak elmesélhetem, hogy miket láttam! ^w^

Tárgy: Re: Pihenő Vas. Szept. 01, 2013 11:22 pm

Isten éltessen Miyoko-chan >///>

Igen rosszul éreztem magamat, amiért indokokat kerestem arra, hogy lehetőségem legyen meglátogatni Miyoko-chant, és most pedig visszaélek a születésnapjával. Egyszerűen képtelen voltam elég bátorságot venni ahhoz, hogy csak úgy betérjek a 11. osztag területére, mondván a kapitányhoz jöttem látogatóba. Lehet akadtak volna olyanok, kik tetszését nem nyerte volna el a dolog, hogy egy Kidoushuu tiszt sétálgat a Juuichibantaiban, ráadásul hadnagy. Embarassed

Rendben van, hogy a 11. osztag nagyra tartja a kardforgatás mesterségét, de némelyek túlzásba viszik a mágia iránt táplált gyűlöletüket.
Idegesen szorongattam a kis csomagot, melyben a pontosan erre az alkalomra vásárolt ajándék lapult. Egy virágmintás [url=]kanzashi[/url], melyet az Emberek Világában vásároltam egy kiküldetésem után, miután elvégeztem a feladatomat. Úgy gondoltam, hogy Miyoko-chan is biztosan szívesen növelné repertoárját az ékszerek terén és nem nyúltam mellé azzal, hogy nem a fegyverkarbantartó szettet vásároltam meg neki, hanem ezt, annak ellenére, hogy ugyanabban az árban volt. Természetesen a hajba való mellett meglapult egy pár darab általam készített sütemény is. Igen sokat foglalkoztam vele, hogy elkészítsem és ehető legyen, bár talán kicsit túlságosan is megbarnult a teteje a kelleténél… Embarassed

Mélyről jövő sóhajtással emeltem tekintetemet a 11. osztagot hirdető kapu bejáratára. Még Miyoko-chan születésnapjára hivatkozva is vonakodtam betenni a lábam a Juuichibantai területére, biztosan nem látnak itt szívesen… jobban tenném, ha visszafordulnék és inkább a pontosan e célból tartott kis összejövetelen adom át neki az ajándékot. Igen, ez lesz a legjobb megoldás!
Már éppen visszafordultam volna, mikor egy tiszt készült belépni az osztag területére, feltételezem a Juuichibantai tagja. Teljesen elállta az utamat és kérdés nélkül betessékelt, mondván: ne ácsorogjak idekint. Miután rendkívül nagy zavarban sikerült elmondanom neki, hogy ki vagyok, és hogy kihez is jöttem, s mi okból, eligazított a pihenő irányába.
Kicsit meglepődtem, hogy pont ott találom meg Miyoko-chant, hiszen nem olyan lánynak ismerem, mint aki lustálkodna kapitány létére az osztagban. Inkább olyannak, mint aki szigorúan lesi minden tiszt munkáját, hogy rendesen edzenek és ilyesmi… d-de persze mindenkinek kijár a pihenés >///<”
Mikor odaértem a pihenőhöz haboztam belépni, idegesen járkáltam föl és alá az ajtó előtt, miközben azt latolgattam, hogy miképpen fogjak bele mondanivalómba, amint beteszem a lábamat a szobába.
- Szia Miyoko-chan! Remélem nem probléma… ehh… ez így túl hivatalos… inkább így: remélem nem haragszol meg azért, hogy napközben zavarlak, tudom, hogy az este lenne összejövetel, de én nem tudtam addig várni, szóval én… ajándékot hoztam neked. Boldog születésnapot! – nyújtottam a dobozt a képzeletbeli Miyoko-chan felé, miközben igyekeztem a lehető legjobban átvenni, mit is mondjak, amint végre elég lelkierőt érzek magamban, hogy belépjek az osztag pihenőjébe. Furcsa, hogy a fantáziám ilyen élénk, olyan, mintha valóban az igazi Miyoko-chan állna előttem. Ehh, miken jár a fejem már megint! >///>” - Hajime szedd össze magadat, küldetésed van! Csak nézz a szemébe, beszélj hangosan és mindenekelőtt légy bátor és határozott! – gondolatban bólintva már készen álltam arra, hogy benyissak a pihenőbe, de nem értettem hirtelenjében, hogy a „képzeletbeli Miyoko-chan” miért áll még mindig mellettem… Csupán egyetlen magyarázatot tudok minderre.
- M-Miyoko-ch-cha-chan? O///O – földbegyökerezett lábakkal, paradicsom vörösre színeződött arccal állok a lány mellett, hirtelen szóhoz sem tudok jutni, azt igyekszem feldolgozni, hogy itt van, mellettem és és... - M-mióta állsz itt? H-hallottál mindent? >///>” – nézek zavartan hol a földre, hol pedig a falra, néha pedig az ajtóra, kerülve Miyoko-chan pillantását. Hogy tudtam én ezt így elszúrni? Fészpalm

T///T”

Tárgy: Re: Pihenő Csüt. Feb. 20, 2014 1:10 pm

Hold nézőben

Telihold volt. Igazi, hamisítatlan telihold. Ami azt jelentette, hogy esélyem sem volt az alvásra. És nem csak Ezüstke miatt. A Hold ilyenkor engem is megbabonáz minden egyes alkalommal. Most sem volt ez másképp, és mivel én nem aludtam, a többiek sem tették. Elsőnek is sétára indultunk az ezüstös fényben fürdő kertben. Kasai~chan félálomban derengett a lampionjában, de az ő fénye nélkül is tökéletesen lehetett látni. Suza~chan a vállamon bóbiskolt. Hikaru~chan pedig hihetetlen lelkesedéssel szinte körbe táncolt a kis sétánk alatt. Pont emiatt vettem el tőle a samiszent, mert iismetem már a Drága kétballábát. Előrelátásom ki is fizetődött, hisz pont, mikor átvettem tőle a hangszert, el is pottyant majdnem. A derengő fény körbe ölelte a sziklákat, táncoló árnyakkal népesítve be azokat. Növények levelei nőttek meg, változtatták el a színüket, alakjukat. Egy mély levegővel szívtam be a kellemesen langyos, virágillattól terhes, édeskés levegőt. Valamelyik közeli fán egy madár álmában csivitelgetett. Mintha a világ erre az egy éjszakára a varázslatok birodalmává vedlett volna át. Ilyenkor valamiért elfogott ez a különös hangulat. Hol táncolni lett volna kedvem, hol hangosan nevetni. És mivel ez, ez az éjszaka volt, miért ne tehettem volna meg? Hagytam, hogy a Hold, a különös varázs átjárja az egész lényemet. Egy belülről dobogó ritmusra, egy rég elfeledettnek hitt tánc lépéseit csalta a lábaimhoz ez a csoda. Talán ilyen érzés lehet, ha valaki megrészegedik? Az sok mindent megmagyarázna... Hikaru~chan persze lelkesen táncolt velem, nevetett a maga furcsa hangtalan módján. Újfent megcsodáltam, hogy amíg én egy könnyed nyári yukatában jártam bolondos lépéseimet, ő mindezt a sok kilós kimonójában is utánam csinálta. Végül elértük az úticélunkat. Az osztag pihenője ilyenkor szerencsésen kihalt volt. Talán már túl késő volt a Hold ünnepléséhez... Juszt se érdekelt! Másnap úgysem voltam szolgálatba. Így aztán szép kényelmesen elhúztam az ajtókat, az összeset. A kis asztalkát az így feltárult panoráma elé vittem, majd kipakoltam a csomagolt dolgokat. Kis szaké, sütemény. Még Suza~chan is kapott italt. Persze erre a jó hírre azonnal felébredt a Lelkem. Lelkesen, ökörkortyokkal kortyolgatta a rizspálinkát, miközben én halkan a samiszent kezdtem el pengetni. Furcsa dolog a zene. Főleg ilyen környezetbe. Behunytam a szemeimet, miközben az ujjaim alatt éreztem a húrok minden egyes rezzenését. A lágy szellő finoman simogatta a bőrömet. A húrok halk rezgése-csengése valamiért tökéletesen beleillett a hangulatba. Teljesen bele is felejtkeztem. Behunyt szemekkel, a lelkem legmélyéből hagytam, hogy feltörjön a dallam. Egyszerre volt benne csodálat, áhítat, fájdalom és öröm. Furcsa egyvelegre sikerült, az biztos.
Ki tudja, meddig tudtam volna így, az időről is elfelejtkezve zenélni, mikor megéreztem, hogy nem voltam egyedül. Pontosabban fogalmazva, eggyel bővült a jelenlévők száma. Óvatosan felpillantottam. Velem szemben egy férfi állt. A Hold ezüstös keretbe foglalta az alakját. Pár pillantás erejéig csak fekete sziluettnek láttam. Szép lassan tisztult meg a kép. Abba hagytam a zenélést, miközben igyekeztem a szemeibe pillantani, már amennyire ezt a fényviszonyok engedték. Meg is néztem magamnak az idegent. Ilyen későn csak osztagtárs lehetett az illető. Igaz, nem ismertem az osztagom valamennyi tagját, de eleddig azt hittem, hogy legalább látásból ismerek mindenkit. Kiderült, hogy mégse. Óvatosan felvettem a rohamosan lerészegedő madarat az asztal környékétől, és Kasai~chan mellé készítettem neki kis fészket. Nem kellett szinte semmi idő, és már aludt is. Hikaru~chan eközben hangtalanul bújt a hátam mögé. Tudtam, hogy az idegen ezt a kis közjátékot nem láthatta a lánnyal, mégis elmosolyodtam, mikor a kis zashiki warashi hátulról belemarkolt a ruhámba.
- Bocsánat ha nagyon hangosak voltunk... - szólaltam meg, miközben óvatosan, felkeltem. - Nincs kedved csatlakozni? A Hold-nézés is kellemesebb, ha többen művelik! Persze, ha egyedül szeretnél lenni, az is megoldható...

Tárgy: Re: Pihenő Pént. Feb. 21, 2014 12:19 am

Hold nézőben

~Cabron, fent van az a szar az égen, és meg teli van, mint a felcsinált menyecske. Gyerünk kifelé, látni akarom, érzem a véremet, ahogy pezseg, vonyítani akarok az égre.- szerencsétlen Motochika. Kaphatott volna valami kedves, nyugis lelket is társának, de egy ilyen vadat kellett találnia. Bár azt mondják, a gazdájára hasonlít, ebbe belegondolva, egy tutyimutyi lélek tényleg nem nagyon lehetne Motochika másik fele. De akkor is túlzásnak érzi néha Bagabondo viselkedését.
- Oké-oké, kimegyünk, csak nyugodnál le, a picsába is már.- morogva kapja magára a kabátját, és a többi kelléket, majd elindul kifelé a szabadba.
- Láttad, nézted, most már mehetünk?- valamiért van egy olyan érzése, hogy ennyi nem lesz elég Bagabondonak. Túl jól ismeri már, és hát el kell ismernie, a Hold valahogy megbabonázza. Olyan szép kerek, meg nagy, fényes. Már majdnem érzi, ahogy szőrösödni kezd, a csontjai megnyúlnak, eldeformálódnak, a fülei hegyesek lesznek, és a végén egy farkassá változik.
~ Már megint valami hülyeséget olvastál, Cabron? Nem hogy akkor olvasnál, mint minden más, normális férfi, szarás közben a budiban. Na, húzzál tovább, még kint maradunk, addig meg sétálhatsz.- már ellenkezni sincs kedve, inkább belemegy, főleg, mert neki is tetszik. Más esetben levenné az övéről Bagabondot, és bedobná a szobájába, és utána nyugodtan aludna.
Nem nagyon vágja, hogy mióta is sétál már, de kábé három cigit már eltolt azóta, és a flaskájának is hiányzik úgy a negyede. Hajaj, ha sokáig marad, akkor a végén minden jó el fog fogyni.
- Lehet inkább megyek vissza… ez meg mi?- egy dallam ütötte meg a fülét. Nem volt ismerős, csak a hangszer hangja, amin játszhatták, de a neve az istennek se fog most az eszébe jutnia. Inkább megy, és megnézi magának, hogy ki játszik ilyenkor. Bár el kell ismernie, hogy a dallam is érdekes, na meg egész jól jött ki. Este van, Hold, és a távolból egy elég vegyes érzésekkel teli dalocska. Ha valami mangában lenne, arra tippelne, hogy most valami drámai jelenet, vagy sokat mondó monológ fog következni. De nem ott vannak, ez a nyers valóság, így nem sokat kell tartania attól, hogy ilyenben lesz része. Gyors, nagy léptekkel szedi a távolságot, még végül megérkezik a Pihenőbe, és nem kell sokat keresnie a zenészt. Ami inkább meglepi, aki játszik rajta. Csinos darab, az már biztos.
~ Cabron, micsoda csöcsei vannak, szívesen eljátszanék velük.- Motochika szinte látta, hogyan csorog a sok szivarozástól Bagabondo sárgás nyála, még szerencse, hogy ezt más nem tapasztalhatja. Inkább nem is foglalkozik a lélekkel, helyette karba teszi a kezeit, és hallgatja a zenét, aminek váratlanul vége is lett, és a szabadkozás, amire csak legyint Motochika, és közvetlen, barátságos hangon szólalt meg.
- Nyugika Vöri, nem volt ez olyan hangos. Az időmből meg kitelik, de akkor adj helyet majd magad mellett, vagy valahogy csináljuk jól. Mert háttal nem látom a Holdat.- betelepszik nagyjából Vöri mellé, persze még a privátszférájába nem hatolt bele, még. Előveszi a saját kis italát, mert a szaké számára már elég gyenge.- A nevem Motochika, csak Motochika.- nyújtja a kezét bemutatkozásra, közben pedig tölt a saját kis alkoholjából, magának is és Vörinek is.- Szép társasággal verődtél ide, tied mind?- az a nagy csirke egész szimpatikus a számára, biztos jó mellehúsa lehet, na nem akkora mint a gazdájának, de biztos finom.

Tárgy: Re: Pihenő Szomb. Feb. 22, 2014 1:55 am

Hold nézőben

~ Vöri? ~ pislogtam nagyokat erre a megszólításra. Lássuk be, Akadémia óta nem sokan emlékeztettek a hajam színére. Igaz ott általában bántóan, mire én is emlékeztettem őket, hogy a csontjaik törékenyek. 8)De most nem éreztem bántó szándékot. Se a hangszínéből, se a hangsúlyából. Ha már a hangszínénél járunk, nem sűrűn hall az ember olyan tengermély hangot, mint amilyen orgánummal a kedves ismeretlen rendelkezett. Még Gin~chan sem, pedig neki is kifejezetten kellemesen megnyugtató hangja volt. Így aztán rá nem sértődtem meg, még csak bántani se próbáltam miatta. Közben oda is telepedett mellém, és még mielőtt tölthettem volna neki szakét, ő töltött nekem italt. Már az illatáról éreztem, hogy a csészémben a nedű erős. Közben a bemutatkozást is gyorsan megejtette.
- Chiyo - bólintottam, miközben kissé óvatosan a kacsójába helyeztem az enyémet. Még mindig furcsálltam ezt a szokását némelyeknek, de hát sok féle ember él itt a városba. És nem ő volt az egyetlen aki bemutatkozásnál a kezem markolászását igényelte. Talán ki tudtak olvasni valamit a tenyeremből ilyenkor? Bár ezt nem tartottam valószínűnek... Rolling Eyes

Fél mosollyal kortyoltam bele az italomba. Kellemesen végig marta a torkomat, édeskés utóízt hagyva maga után. Mosolyom kiszélesedett - Már hiányzott ez az íz - sóhajtottam, majd Suza~chan buksiját megsimogattam. - Általában együtt szoktunk lenni. Ő amolyan személyes idegenvezetőm meg térkép olvasóm. A madarak azt mondják bárhonnan haza találnak! Cserébe én meg a testőre vagyok... - mintha csak megérezte volna, hogy róla van szó, fordult egyet, és hangosan elkezdett hortyogni. Egyszerre vigyorodtunk el Hikaru~channal, bár a kislány még mindig elég idegesen figyelte Motochika~sant. - Ő az oka annak is, hogy csak szakét tartok itthon... - talán a Hold lehetett a felelős, hogy jól esett kicsit mesélnem - Szeret a Drága inni, de nem bírja a piát, nagyon nem. Legutóbb is, mikor beültünk valahova inni, és hát a kedvenc játékomat játszottuk az ottaniakkal, ő is belekortyolt a csészémbe... Utána a kocsmát is rendbe kellett szednem, meg a madaramat is. Mondanom se kell mennyit szerencsétlenkedtem, hogy ide vissza találjak egyedül... - ez az emlék pár pillanatra megmosolyogtatott, de az előbbi varázslatból ki is józanított kissé. Eszembe jutott, ahogy az ivó verseny után nem akartak fizetni a nagy és erős verőlegények. Holott ők hívtak ki a versenyre, és még a szabályt is ők hozták... Majd mikor behajtottam rajtuk a dolgokat, mert hát az adott szó az szent dolog, akkor még nekik állt följebb. Bár lehet a madaram részeg locsogása is közre játszott felháborodásukba. Most mindenesetre az a kocsma sajnos tatarozás alatt van pár hétig. :oops:Meg lehet ők is rászorultak. Hát ezért a szaké. Ennél erősebb, és a mélabús részeg helyett még előjön Suza~chanból a kötekedő alak! Egy kaján vigyorra húzódott a szám, miközben a holdsütikkel megkínáltam meg Motochika~sant. -Remélem ízleni fog! Én sütöttem tegnap... vagy az még a mához számít? Szóval nap közben. Amúgy a Hold miatt vagy te is itt, vagy őrségen vagy? - szépen nézünk ki, ha őrségen van, és kiderül, hogy itt idogáltunk együtt... még a végén többlet munkát kapnék. pale

Hikaru~chan közben két ujjal megcsippentette a yukatám ujjának a szélét, és kissé közelebb csüccsent hozzám. Egy fél pillantásra ránéztem, majd bátorítóan rá mosolyogtam. Valamiért félt Motochika~santól...

UI.: