Jelszó: "I am merely practicing/saying goodbye to you."
Név: Baku Ayato
Kaszt: Arrancar
Rang: ---
Nem: férfi
Kor: Ember 17, Hollow 116
Felszerelések: Zanpakutoján kívül nincs semmije.

Születési dátum: 1876.09.17

Kinézet: Barna rövid haj, zöldes-barnás szemek, 178cm magas. A maszk maradványait az arca jobb oldalán találhatjuk, nagyobb részekben a homloka tájt. A szokásos Arrancar ruházatot viseli.
Jellem: Viszonylag nyugodt természetű, poénos alak. Bár jobban szereti a magányt, és rühelli ha valaki rámászik és nem tudja levakarni magáról. Harc közben olyan mintha kicserélték volna. Lobbanékony és nagyon élénk lesz.

Zanpakuto neve: Hueso navaja. (Csont borotva)

Zanpakuto parancsszava: Agrietar (Hasíts!)

Resurrection: Ayato Maszkja a jobb oldalon és az alsó állkapcsán teljesen visszanől. Zanpakutoja meghosszabbodik és fehér színű lesz. Az oldalán pengeéles recék alakulnak ki.
Képességei: Ayato gyorsasága és ereje megsokszorozódik. Fegyverében és testében különleges méreg termelődik, ami ha az áldozat szervezetébe jut, alvadásgátlóként üzemel, míg Ayatonak felgyorsítja a regenerációs folyamatot. Amíg a méreg az áldozat testében van, Ayato képes bemérni hogy merre tartózkodik.

Előtörténet: 1.rész: ember

-Üdv mindenkinek. A nevem Baku Ayato. Akár hiszitek-akár nem, de léteznek szellemek. Én már csak tudom, hiszen itt áll egy éppen a hátam mögött...- *Abban a pillanatban megfordultam és megláttam hogy aki engem néz, az egy öreg papi.*
-Nincs jobb dolgod minthogy engem nézz?-
*A szellem vállat vont, és eltűnt.*
-A fenébe hol is tartottam... jah igen... A hátam mögötti részt inkább kitörlöm, mert még tényleg bolondnak fognak nézni.-
*Amint már leírtam, a nevem Baku Ayato. Épp egy kisebb cikket írok az iskolám hírlevelének. Tudom eléggé gyerekesnek hangzik a szellemes téma, de valahogy engem csak ez tud foglalkoztatni. Lehet, van némi köze hozzá hogy én tényleg látom a szellemeket. Minden napomat azzal töltöm, hogy más szellemeket próbálok átsegíteni a túlvilágra. Tudom hogy én csak egy egyszerű ember vagyok, de közvetítőnek remek. A mai nap például egy öregasszony szellemének az utolsó kívánságát teljesítettem, és belevéstem a volt férje nevét a házuk melletti fába.*
-Tessék, így már jó lesz nem?-
-Dehogynem, köszönöm fiatal úr. Tudod a férjem volt a mindenem az életemben. Örülök, hogy az ő neve fennmarad azon a fán, amit együtt ültettünk anno.-
*Abban a pillanatban fehéres fény tört fel a szellem alól, és az eltűnt a szemem elől.*
-Küldetés teljesítve! Újabb lélekkel gyarapodott a túlvilág.-
*Vigyorogtam mint a vadalma, és büszkén elindultam hazafelé. Az egyik sarkon egy fehér maszkot pillantottam meg, ami egyenesen elindult felém. Én természetesen rohanni kezdtem az ellenkező irányba, ahogy csak a lábam bírta.*
~Ajjaj... ez így nem lesz jó...~
*A maszkot követte egy nagy fekete test, és egy hangos kiáltás. A szörnyeteg nagyon gyorsan közeledett, és mikor már úgy éreztem hogy elkap, egy fekete ruhás alak hirtelen a semmiből előtűnt, és kettévágta a lényt. Az visítva szertefoszlott, és én megkönnyebbülve álltam meg. Mikor megfordultam az alak eltűnt... ismét. Ugyan megesett párszor, hogy egy-egy fehérmaszkos szörnyeteg, felakart falni, de mindig megúsztam épp bőrrel... Ezért hálával tartozom ennek az idegennek. Nemegyszer volt hogy ő mentett meg, de sosem tudtam megszólítani. Mindig olyan gyorsan eltűnt.*
-Szia Ayato! Nincs kedved ma este átjönni a házibulimba? Ma lettem 17 éves! Léégyszíí...-
*Ő Yuuho, Az osztálytársam. Kedves lány volt. Mindig viccelődött, és nagyon jó volt hozzám, akkor is mikor a többiek lekiabáltak az idióta szellemtörténeteim miatt.*
-Persze Yuuho, a világért sem hagynám ki.-
*Az este gyorsan elérkezett.*
~A fenébe már rég elkezdték... nem kellett volna ennyit tökölnöm a cikkel.~
*Futottam ahogy csak bírtam hogy megérkezzek a buliba, de akkor ismét az ismerős üvöltés ütötte meg a fülem. Megálltam és hallgatózni kezdtem. Az üvöltés újból felhangzott, és én futni kezdtem tovább, mert tudtam, hogy ez megint egy olyan rém. Elértem a következő sarokig, de akkor előbukkant és nagy, pajzsszerű maszkjával felöklelt, akár egy bika. Jól odacsapódtam a járdamenti kerítésnek, majd a földre estem és bevertem a fejem.*
-Hmmm... milyen illatos a lelked barátom. Azt hiszem, ma este nagyon jól fogok lakni.-
*Én közben megpróbáltam feltápászkodni, de akkor egy iszonyatosan fájdalmas ütést éreztem a tarkómon, és minden elsötétült...*

2.rész: Hollow
~Sötétség... kín, fájdalom és éhség.~
*Mikor magamhoz tértem, ezek a gondolatok keringtek a fejemben. Lassan körbetekintettem, de csak nagy pusztaságot láttam. Bár nem nagyon örültem neki, de úgy tűnik én is egy szörnyeteg lettem. Pár tiszta gondolatom még volt. Felmértem hogy valami kihalt sivatagban vagyok. Ekkor a hollow énem lelkekért kezdett ordítani. Tudtam, hogy nem ellenkezhetek.*
~Lelkeket kell szereznem, hogy erősebbé váljak!~
*Megindultam akár egy fenevad, véres ösvényt vágva az évszázadban. Először csak egyszerű lelkeket faltam fel, majd észrevettem, hogy idővel ez nem elég az éhségem csillapításához, így hát a saját fajtámat kezdtem felfalni. Elsőnek csak kisebb hollowokat, majd egyre nagyobbakat, és erősebbeket. Végül, már több mint 1 évszázad után úgy éreztem elegem van. Szét vet az éhség, és a sok lélek, ami a részemmé vált. Mit tegyek? Mit tehetnék hogy végetvessek ennek a kínnak? A maszkom hirtelen megrepedt a bal oldalon, amitől angyon feldühödtem.
~Hát még a saját maszkom is cserben hagy?~
*Elkeseredésemben megfogtam a saját maszkomat, és egy hatalmas ordítás közepette letéptem a saját arcomról. Amint a maszkom leesett, és a földet érve szilánkokra tört, úgy éreztem magam mintha egy lidérces álomból ébrednék. Az éhség, és a fájdalom szinte teljesen megszűnt, bár még mindig éreztem kicsit, most először vigyorogtam önszántamból, és nem az őrület miatt. A megannyi emlék és érzés vulkánként tört ki belőlem.*
-Végre... emlékszek... Te jó ég. Mi ez a nagy lyuk rajtam?-
*Nézegettem magam, majd egy hang megszólalt.*
-Az a részed...- *Szólalt meg egy hang. Megfordultam, és láttam, hogy egy hasonló alak állt mögöttem.*
-A részem?-
-Igen barátom, jöjj velem, majd én segítek neked.-
*Jobb ötlet hijján követtem a fazont. Kis idővel összebarátkoztunk. Én csak Daisuke-nek hívtam. Mesélt a hollowokról, a világokról, és minden egyébről, ami érdekelt. Furcsának tartottam hogy ennyire segítőkész velem. Hamarosan már mesteremként tekintettem rá. Megtanított hogy hogyan bánjak a fegyveremmel, és hogyan szabadítsam fel az erőmet. De az egyik nap hirtelen eltűnt. Kerestem égen-földön, de sehol nem találtam rá. Remélem azért még egyszer találkozok vele.*

Javítottam amit csak tudtam. Amúgy nem tudtam hogy másnak is van egy ehhez hasonló resurrectionja, úgyhogy inkább átvariáltam az egészet. Nemszeretem ha valaki azt hiszi rólam hogy copyzok