Név: El Arma Del Diablos

Kaszt: Arrancar

Rang: -

Nem: Férfi

Kor: 223 (25-nek néz ki)

Felszerelés: Ruha, Zanpakuto

Kinézet: Magas, szőkés barna hajú, kifejezetten szép és jóképű férfi, jobb arcán a maszkja megmaradt fele, arrancar ruha, a kardját maga mögött az övébe csúsztatva tartja, kezei szinte mindig zsebben vannak, testtartása laza mégis stabil.

Jellem: Általában nyugodt, megfontolt és szótlan. (Csak azokhoz hajlandó szólni aki vele egy szinten áll vagy erősebb. A nála gyengébbeket lenézi.) Nehéz feldühíteni, de ha egyszer ideges lesz akkor még annál is nehezebb lenyugtatni! Arrancar létére túl sok emberség szorult bele, nem támad ok nélkül emberre, és az emlékeiből valókkal teljesen emberi módon viselkedik, az emberi érzelmek gyakran befolyásolják, de ezt mindig leplezi.

Zanpakuto neve: Ángel-bastardo (angyal-fattyú)

Parancs: Propagar tus bastidor Ángel-bastardo! ( Tárd ki a szárnyad Angyal-fattyú)

Resurrection: Mikor szabadon engedi a kardját, a maszk az arcán ismét teljes lesz. Testét egy nagy páncél fedi be, hollow-csontból. Két szárnya nő (bal) egy hófehér angyal, és (jobb) egy éjfekete démon szárny. Bal keze körül fehér, jobb keze körül feket lélekenergia kering amit egy ütéssel kilőhet, ez a lövés egy ceronak felel meg, csak gyorsabban lövi el, azonban időbe telik mire újra felépíti a keze köré a lélekenergiát.(a fehér erősebb mint a fekete.Eredeti formájában nem tud rendes cerot sem balat lőni .Gyorsasága, állóképessége és fizikai ereje megnő.
További képességek: Démon harcmodor: Felgyorsul a mozgása, egy kaszát teremt magának fegyverként, mindd két kezére fekete lélekenergia épül (így ez erősebb egy kicsivel)
Angyal Harcmodor: Fizikai ereje és állóképessége nagyban megnő, egy kardot és egy kopját teremt magának fegyverként, mindkét kezére fehér lélekenergia épül. (így ez erősebb lesz, ekkro e legerősebb)
A resurrectionja nagy áldozatokkal jár, mivel minden egyes használat után elveszít egy véletlen szerű emléket, és emberi érzést (lásd lentebb a történetnél!) ezért nagyon nem szereti használni ha nem muszáj, túl sok használat után a személyisége a hollow-ok szintje felé zuhan egy kicsit, ekkor egy nihilista gyilkológéppé válik.

Előtörténet:



Sok emléke maradt vissza az emberi életéből, majdnem minden emléke. A családja, apja anyja és ikertestvére. Ahogy együtt felnevelkedtek, tökéletes és boldog életük volt. Ahogy iskolába jártak, ahogy tanultak, ahogy megokosodtak. Egyetemre mentek, ahol megismerkedett egy csodás lánnyal, egymásba szerettek, sokáig együtt maradtak. Befejezték az egyetemet, mindhárman jó állást szereztek, majd úgy döntött elveszi a hőn szeretett lányt. Igen választ kapott, ő volt a világ legboldogabb embere. Az esküvő napján, nem jelent meg a menyasszony. Keresni kezdte és meglátta, a legjobb barátjával, saját ikertestvérét csókolja meg a neki szánt menyasszonyi ruhában. Ekkor romlott meg az egész világ. Ezért határozott úgy, hogy végső elkeseredésében szembe néz egy szakadék mélységével.....



A lidércé válás a lelkéből ömlő végtelen fájdalom, testében megnyilvánuló eltorzulása. Rettentő szörnyeteg, Hueco Mundo fájdalommal, bánatával és fájdalmával teli sikolyától zengett. Nem volt elég önkontrollja, hogy áttaláljon az emberek világába, bár szeretett volna. A testvére.... a szerelme.... gyűlölte.... utálta ....szerette őket.... meg akarta őket ölni.....felfalni, hogy megbosszulhassa....de nem....látni akarta őket...szereti őket....
Fájdalmához lassan éhség is vegyült. Végre talált valamit ami élteti a kínon kívül. Így hát enni kezdett... a közelében lévő lidérceket falta szüntelen..... egyre többet és többet...... még...még....többet akart....midnen egyes elfogyasztott lélek után úgy érezte enyhül egy kis időre a fájdalma... de ezek csak kis pillanatok voltak....így tovább evett..... majd egyszer egy hatalmas lénnyel futott össze.... rengeteg lidérc egymás hátát taposva, egymást marva himbálózott egy nagy menosként. Azonnal rávetette magát, de nem tudta megenni. A sok lidérc magába vonta és maga közé sodorta. Túl sokan voltak, teljesen kikelt magából.....küzdött, harcolt, hogy ne nyomja el a többi öntudat... így mászni kezdett... felfelé, felfelé.... végül elérte a pontot ahol egy nagy, erős lidérc ordított a többire és azok engedelmeskedtek..... de ő nekitámadott.... éveken át küzdöttek egymással, míg sikerült felfalnia végül.... és érezte öve az egész erő.... ekkor az éhsége is sokszorosára nőtt.... de szerencsére talált még több menost.... még több étel.... további nyugodt vérengzés folyt.... egy hosszasabb idő után, úgy érezte elég nagy lett..... nem bírja tovább....hatalmas erőt kellett túl nagyban összefognia.... érezte, hogy mit kell tennie..... összeszedte minden erejét, és minden addigi lélekenergiát amit felfalt, összesűrítette.... megszámlálhatatlan mennyiségű, rettenetes erőt érzett..... majd akkorra már valami más volt..... újonnan született adjuchas..... utazása során elkerült a menosok erdejébe, és a következő pár évtized még nehezebb volt mint eddig..... úgy szint rengeteg tápláléka volt, de ekkora már nem enyhítette fájdalmát.... nem bírta tovább..... miután több tízezer másik adjuchast falt fel, és nem enyhült a lelkét tépő rettenetes emlékek áradata, önmagának esett.... megragadta maszkját, és tépte, verte szaggatta.... mígnem egy elkeseredett végső karmolással, leszakította a felét....



Mikor arrancar lett, enyhült a fájdalma. A hatalmas nyomás mely évszázadokon át kínozta, a szörny amivé vált, csendesebb lett. Nincstelenül, legyengülve elvándorolt Hueco Mundoba, ahol befogatták és felnevelték az új arrancar-csemetét. Azóta teljesen elfojtotta magába az érzelmeit, és gyűlölete ismét szeretetté alakult. Bár csak fél szeretet hisz még mindig ott lapult szívében a fájdalom, ahogyan elbántak vele, de ezt a maradék fájdalmának gyógyszerét új otthonának szolgálatában kereste. Habár lelkében féltve őrzi emlékeit és emberi érzéseit, makacsul ragaszkodik hozzájuk, ő akkor már rég nem ember volt, hanem valami sokkal szörnyűbb.....