Engedély: Az engedély Yoruichitől megkaptam

Valahol, egy másik világban egy magas, hófödte hegy csúcsán két alak ült egymással szemben. Az egyik egy ember volt, átlagos emberi testalkattal, fehér hajjal. A másik alak más volt. Jóval magasabb volt, mint egy ember. Sőt, alakja nem is emberi volt. Hatalmas testét azúrkék pikkelyek fedték, roppant kék szárnyai voltak, fején és hátán végig tűhegyes tüskék helyezkedtek el egészen a farka végéig. Egy sárkány volt. A kardom szelleme. Ez a világ pedig a belső világunk, ahol találkozni és beszélgetni szoktam zanpakutom szellemével, Aokival. Mindig itt találkozunk, ennek a magas hegynek a csúcsán. Eleinte nehezen találtam meg, viszont ahogy az idő haladt előre, egyre könnyebben felértem erre a szirtre, ahol már várt rám a nagy sárkány. Ilyenkor mindig egymásról és a világ dolgairól beszélgettünk, mint most is.
- De hát miért nem? –kérdeztem már-már kétségbeesve.
- Mert még nem készültél fel rá, nem ismerjük egymást annyira, hogy azt az erőt oda adjam neked. –válaszolt Aoki nyugodtan.
- De ha eljön az ideje, biztos lehetsz benne, hogy meg fog történni. –folytatta azzal a nyugodtsággal, amivel mindig is beszélni szokott.
- Hát, biztos neked van igazad, legyen úgy. –bólintottam rá beletörődve. Ez mindig így volt, ő volt a bölcs és az okos, én meg szót fogadtam neki úgymond. Eddig még nem tévedett egyszer sem.
Elköszöntem tőle, megszakítottam a kapcsolatot és néhány másodperc múlva felébredtem a 13. osztag kertjében. Mindig ide jártam ki, ha a kardommal szerettem volna beszélni. Persze, a gondolataimban is beszéltünk sokszor, de az nem volt ugyanaz.
Kedvszegetten ballagtam vissza szobámba. Kicsit lehangolt, amit beszélgetésünk során hallottam, Bár már kezdtem megszokni. Már nem is tudom milyen régóta hallom mindig ugyanezt, ha felhozom a témát. De hát neki lehet igaza. Majd ha eljön az ideje, tudni fogom. Hogy mit, arról még fogalmam sem volt. A nap hátralevő részében a szobámban ücsörögtem és az elhangzottakon tűnődtem. Rossz szájízzel feküdtem le aludni és elég rosszul is aludtam aznap éjjel.
Másnap reggel a szokottnál kicsit korábban keltem. Már nem volt rossz kedvem, mert kezdtem hozzászokni, hogy ahányszor felhozom a témát, ezt a választ kapom, szóval annyira már nem is érdekelt. Éppen reggelimet fogyasztottam, mikor berepült a nyitott ablakon át egy pokollepke. Az üzenet szerint jelenésem van a kapitányi irodában. Kicsit elcsodálkoztam, mert nem emlékeztem semmire, ami miatt oda kellett volna mennem, hacsak nem az asztalon heverő félig megírt jelentésekről van szó. Befejeztem a reggeli maradékát, majd elindultam. Út közben még mindig azon gondolkodtam, hogy miről is lehet szó. Odaérve a kapitányi iroda ajtaja elé halkan kopogattam, majd miután beinvitáltak beléptem a szobába. Hanae-taicho az asztalánál ült és engem várt.
- Jó reggelt Kapitány! –üdvözöltem kissé zavarban.
- Jó reggelt Yuusuke!- köszönt vissza mosolyogva Hanae-sama.
- Őő, valami gond van, hogy ide hívatott? –kérdeztem feszengve
- Semmi probléma nincs, illetve az van, csak nem veled kapcsolatban. –váltotta kicsit komolyabbra a szót.
Értetlenül ültem a Kapitány előtt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy nekem mi közöm lehet a dologhoz.
- Lenne itt számodora egy kis feladat. –szólt a kapitány.
Egyből jobb kedvre derültem, mert mostanában úgysem csináltam semmit, csak őrjáratoztam.
- Mi lenne az, Kapitány? –kérdeztem.
- A Rukongaiban van némi probléma. –kezdett a magyarázatba a Taicho. – Az elmúlt napokban több támadást is jelentettek a 44. körzetben és minden támadás este történt. Valószínűleg hollow van a dologban. Úgy döntöttem, hogy téged küldelek ki az ügy elsimítására. Számítok rád. –mondta kicsit komolyabban.
Figyelmesen végighallgattam a Kapitány mondókáját, majd rögtön válaszoltam is.
- Nem fogok csalódást okozni Önnek. Ha nincs más, akkor el is indulnék. –köszöntem el és kilépem az irodából. Visszasiettem a szobámba és felkészültem a küldetésre. Boldog voltam, mert végre van valami komolyabb dolgom is, nem csak őrjáratozni. Persze az is fontos dolog, csak egy idő után unalmas tud lenni.
*****
Délután elindultam a Rukongaiba. Előbb információt szerettem volna szerezni az ügyről, ezért úgy gondoltam, hogy néhány helybélit megkérdezek. Sajnos a helybéliek nem voltak túl kedvesek, nem igazán akartak a segítségemre lenni, viszont amikor megemlítettem a témát, láttam rajtuk, hogy félnek. Egy hasonlóan kedves öregúrtól kaptam információt a dologról, igaz a pénzem nagy része bánta, de az most mellékes. Mint kiderült a napokban több támadás is történt a körzet területén. Minden nap hét támadás történik. Mind egyszerre, egy időpontban, csak más helyen. Ez felvetett némi problémát afelől, hogy hogyan tudnám őket elintézni. Hét klónt nem tudok csinálni, kettővel menne maximum, akkor viszont emelkedne az áldozatok száma. Így is sokan haltak már meg e miatt a hollow miatt. Maradtam azon az állásponton egyelőre, hogy megvárom, míg leszáll az est és felkutatom a hollowokat, amennyit tudok, elintézek. A délután maradék részét a körzetben töltöttem és próbáltam még több információt szerezni az esetekről, de szinte semmi újat nem tudtam meg. Annyit még sikerült kiderítenem, hogy szemtanúk szerint minden támadás után fura vonyításokat lehetett hallani. Ez semmiben sem könnyítette meg a dolgom. Leszállt az est és én egyre élénkebben kezdtem pásztázni a környező területeket hollowok után kutatva. Már majdnem éjfél volt, de még semmi sem történt.
~Nem lehet, hogy egész eddig aktívan támadták meg a körzet lakóit, most meg nem történik semmi! - morogtam magamban.
Hirtelen kiáltást hallottam valamerre észak fele. Nyomban elindultam a hang irányába, de mire odaértem már nem hallatszott semmi. Egy sötét udvaron voltam épp, de sehol sem volt senki. Behunytam a szemem és koncentrálni kezdtem, hogy van e hollow energia a közelben. Hát volt, de csak egy, az viszont jóval erősebb volt azoknál, amit eddig érzékelni szoktam, ha egy bestia van a közelben. Hollow energia volt, abban biztos voltam, de szokatlanul erős és egyre közeledett. Kinyitottam gyorsan a szemem és kémlelni kezdtem a környezetet. Nem sokat láttam, épp csak azt, amit a hold megvilágított. Éreztem, hogy valakik, vagy valamik engem figyelnek. Aztán megláttam valamit. Egy sötét sikátorból egy kéken fénylő szempár nézett rám. Hamarosan meg is mutatta magát. Egy koromfekete farkas féle. Vagy legalábbis arra hasonlított. Csak nézett, mint egy ragadozó, ami zsákmányát méregeti, mielőtt elfogyasztaná. Nyomban előhúztam zanpakutom a tokjából és támadásba kezdtem. Egy shunpoval elindultam a hollow felé és a bestia fejéra céloztam. Már csak egy méter hiányzott attól, hogy megsemmisítsem a szörnyet, mikor éles fájdalom hasított a vállamba oldalról. Villámgyorsan hátra shunpoztam, majd körbenéztem a területen. Egy másik ugyanolyan hollow támadott rám oldalról.
- Azt hitted, hogy elbánhatsz velem? Te, egy egyszerű kis shinigami? –szólalt meg egy hang minden oldalról. Körbenéztem, és ledöbbentem. Míg megpróbáltam elpusztítani az első szörnyet, hat másik került elő és körbevettek. Egytől egyig ugyanúgy nézett ki mindegyik. Mikor megszólalt az egyik, azzal egy időben beszélt az összes többi is. Ez nagyon összezavart.
- Kik vagytok és mit kerestek itt? –kérdeztem tőlük. Időt próbáltam nyerni magamnak, hogy valami használható stratégiát kieszelhessek.
- Kik vagyunk? –kérdezett vissza a fagyos hang és elvihogta magát. – -Inkább kérdezd úgy, hogy ki vagyok. Bár nincs értelme, hogy sokat beszélj, mert hamarosan megöllek. Egy ilyen ínycsiklandozó falatot nem utasíthatok el, főleg, ha önszántából kínálja fel magát. Nincs értelme, hogy tovább harcolj. Add fel inkább most rögtön.
- Azt majd meglátjuk, hogy ki fog elpusztulni ennek a harcnak a végén, hollow. –csikartam ki a fogaim között. Elég nagy bajban voltam most, hogy heten vannak egy ellen. Az is eléggé nyugtalanított, hogy ez a hollow tud beszélni. Nem sok beszélő hollowal volt még dolgom, vagy ha volt is, nem igen tudott megszólalni, mert hamar elpusztult.
- Látom még mindig nem érted. Akkor megmutatom az igazi alakom. –szólt a hollow, perverz örömmel a hangjában.
Hirtelen megremegett az összes szörny és atomjaira szakadt mind. Egy sűrű füstfelhőt alkotva egyesültek és kezdett formát ölteni a lény valódi alakja. Elképedve néztem a jelenetet, mert világossá vált, hogy nem egy méter magas lesz ez a szörnyeteg, hanem annál sokkal nagyobb. Szemben találtam magam egy túlméretezett farkassal, vagy valami olyasmivel.

- Remélem már belátod, hogy semmi esélyed sincs!- mondta nevetve a hollow.
- Ne bízd el magad! –kiáltottam neki vissza. Sérült kezemből enyhén szivárgott a vér és kezdett zsibbadni is. Gyorsan be kell fejeznem ezt a harcot, gondoltam. Magam elé emeltem kardom és lehívtam a shikaimat. A passzív képességemről, vagyis a hegyi ködről szó sem lehetett, mivel egy tíz méter magas hollow állt velem szemben, így azt kihúzva. Egy shunpoval megindultam elé és a fejét vettem célba, de félúton megakadtam, mert utamat állta a lény egyik farka a hat közül. Megpróbáltam levágni a fejét, de elvétettem és hátulról kaptam egy ütést a hátamba, ennek hatására beszálltam a közeli ház oldalába. Fájós fejjel kecmeregtem ki a romok közül és indítottam újabb támadást. Nem használt semmi. Egyszerűen nem tudtam a közelébe férkőzni a mérete és a hat farka miatt. Akárhányszor próbáltam közel kerülni, annyiszor kaptam egy újabb sebet, vagy sérülést, a hollownak pedig semmi baja nem esett még. Egyre reménytelenebb lett a helyzet. A fagyhullámok sem használtak a szörny ellen és a kidouk sem voltak rá nagy hatással. Kezdtem kifogyni az ötletekből.
- Hát még mindig nem érted? Véged van! Add fel! –mondta röhögve a hollow, miután egy újabb csapással megismertetett a másik ház falával.
~ Tényleg végem van…-gondoltam. ~ Nincs semmi, amit bevethetnék ellene, ez itt a vége, ennyi volt. Sok mindent szerettem volna még csinálni, de nem megy. Aokival is jobban meg szerettem volna ismerkedni, még jobban, mint eddig.
Lassan kezdett elsötétülni a világ és én csak hagytam, had sodorjon magával a sötétség. Ekkora egy hang megszólalt a fejemben. El is csodálkoztam, hisz tagnap óta nem hallottam a hangját.
~ Hát végül megtörtént. Kimondtad, hogy jobban szeretnél ismerkedni velem és nem csak a szavaiddal, hanem a szíved mélyén is őszintén gondoltad. Erre vártam egész eddig. Most már tudod a telljes nevem és használhatod az erőm úgy, ahogy eddig sosem tudtad. –szólt a felyemben Aoki, a zanpakutom hangja.
A következő pillanatban testemet elöntötte a reiatsu, de eddig sosem tapasztalt mennyiségben. Más is történt. A ház, ahova beszálltam az előző ütéstől eltűnt hirtelen és más volt a helyén. Egy kb 10-15 méter magas sárkány. Én csak rábámultam, hogy honnan jöhetett elő, majd megértettem hirtelen. Ez nem lehet más, csak a Bankai. Hatalmas méreteket öltött a sárkány, de megmaradt a méltóság a tartásában. Sárga szemeiből sugárzott a bölcsesség és a harag. Nem csináltam semmit, csak bámultam. Hirtelen megmozdult a hatalmas teremtmény a hollow felé. Minden egyes lépésétől megrázkódott a föld. Nem mondtam neki semmit, csak tátott szájjal figyeltem a jelenetet. A sárkány rávetette magát a hollowra és pillanatok alatt széttépte. Ami nekem nem ment egy óra alatt, ő megcsinálta fél percen belül. Miután elpusztult a hollow Aoki felém fordult majd megszólalt:
- Most már tudod a nevem és tudod használni az erőm nagy részét. Jóra használd és legfőképp okosan. –szokásához híven oktatott, de nem törődtem vele, csak gyönyörködtem. Észre sem vettem, hogy a kezemben lévő kard megváltozott, és furcsa hideg zúzmarás aura vesz körül. Nem is nagyon törődtem vele egyelőre.
- Rendben van Souryuujin Aoki. –bólintottam, még mindig az esemény hatása alatt állva.
A sárkány bólintott, majd közelebb hajolt és szertefoszlott. Egy darabig csak álltam ott és nem akartam hinni a szememnek. Lehetséges ez?

*****
Másnap reggel, korán elindultam a kapitányi irodába. Izgatott voltam, hiszen sikeresen teljesítettem a küldetést (pontosabban a kardom) és a Bankai szintet is elértem végre. Kopogtattam, majd a beinvitálás után be is léptem a szobába.
- Jó reggelt Kapitány! Elhoztam a tegnap elvégzett küldetésemről a jelentést! – még aznap éjjel lekörmöltem a több oldalnyi dokumentumot. Átnyújtottam a dokumentumot miközben visszaköszönt és folytattam.
- Kapitány lenne itt még valami...…- kezdtem bele félszegen.
- Tegnap, mikor a hollowwal harcoltam, nem igazán bírtam vele. Közel voltam már a véghez, de akkor történt valami a kardommal. Megváltozott és jóval több reiatsu árasztott el mint amennyit megszoktam. Lehetséges, hogy Bankai volt? –kérdeztem
- Hát az elmondottak alapján elég valószínűnek tartom. –felelte a Kapitány.
- Rendben Taicho és köszönöm a bizalmat! –köszöntem meg.
Miután kiléptem az irodából azonnal elindultam az osztag kertjébe, hogy tovább ismerkedhessek a kardom lelkével.

Bankai neve: Souryuujin Aoki (Azursárkány király Aoki)
A parancsszó kimondása után kardom alakja átváltozik és megizédem a kb 10 méter magas sárkányom, aki minden parancsomnak engedelmeskedik. Önálló akarattal rendelkezik.
Támadása: Aisu Bakufuu (jég robbanás) a sárkány kitátja pofáját és egy hatalmas robbanást idéz elő jégből. Nagyjából úgy néz ki, mint Rukia Hakuren-je.
Továbbá a testem körül megjelenik egy jég aura, ami hópihékből áll. Ettől az aurától kb 5x olyan gyors vagyok, mint átlagosan. Mikor Bankai formában vagyok, átmenetileg nem tudom használni a Shikai formában lévő passzív képességem, a hegyi ködöt.
Bankai forma:


A kard formája bankai-ban:

A Rukongaios küldetésem után három nappal épp az osztag kertjén sziesztáztam mikor egy pokollepke jelent meg. Az üzenet szerint meg kell jelennem a Főkapitány irodájában. Egyből bukfencet vetett a gyomrom, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett, hogy engem hívnak a főkapitányhoz.
~Lehet, hogy valamit elrontottam a küldetésnél? Vagy a nagy felfordulás miatt kapom meg a fejmosást? Bár azt inkább a Kapitánytól várnám, akkor meg még nagyobb lehet a baj? –ilyen és efféle gondolatok keringtek a fejemben miközben haladtam a Főkapitány irodája felé.
Odaértem az iroda elé, majd bekopogtam és közben olyan képet vágtam, mint egy halálraítélt.
A főkapitány az asztalánál ült és egy dossziét olvasgatott.
- Jó napot Uram! - köszöntem kissé feszengve. – Valami gond van? – kérdeztem.
- Gond? -Nincs semmi féle gond. –felelte a Főkapitány. – Eltekintve attól, hogy a 10. osztagnak nincs kapitánya, mert leváltottuk. –folytatta.
- Uhum… és miben tudnék én segíteni?- kérdeztem értetlenkedve.
- Kawazoe Hanae kapitánytól hallottam, hogy nemrég egy elég kényes ügyet sikerült megoldani a Rukongaiban. A Kapitány informált arról is, hogy szert tett a Bankai képesség használatára. Ezek után Önt ajánlotta a 10. osztag kapitányi címére és csatlakozott hozzá Sierashi Yuusuke, a 8. osztag kapitánya is. Mivel nem látom akadályát a kinevezésnek, úgy döntöttem, hogy Önt választjuk ki kapitánynak, és ha megfelel a vizsgán, akkor tényleg semmi akadálya annak, hogy elfoglalja a posztot.
Néhány másodpercbe bele tellett, míg eljutott az agyamig az információ.
- Hogy én, mint kapitány? – hebegtem.
- Talán van valami ellenvetése ez ellen?
- Nem, nincs..csak..köszönöm a bizalmat. – böktem ki végre.
- Helyes, számítunk Önre, a vizsga 5 nap múlva lesz megrendezve.
Elköszöntem és visszaindultam a szobámba. Magam sem tudom, hogy jutottam el odáig, mert nem is néztem hova megyek. Én, mint kapitány? Nem tudtam magam elképzelni kapitányként. A következő 5 nap alatt nagyon sokat gondolkoztam a kinevezésen és eldöntöttem, hogy nem fogok idegeskedni miatta. A vizsgán a legjobb tudásom szerint fogom teljesíteni a feladatokat, és ha alkalmas vagyok, akkor megfeleltetek a vizsgán.

Elékezett a vizsga napja. Habár eldöntöttem, hogy nem fogok idegeskedni miatta, mégsem ment le egy falat reggeli sem a torkomon és elég erős gyomorideggel baktattam a vizsga helyszíne felé. Mikor odaértem láttam, hogy a vizsgáztató kapitányok már a helyszínen voltak. Név szerint Ken Aruya főkapitány, Kawazoe Hanae-taicho, Sierashi Yuusuke keptön, Akiyama Akane kapitány (szúrós szemmel nézett végig) és Suzumiya Shoko kapitány. Ettől sikerült még nagyobb gyomoridegre szert tennem. Kezdetét vette a vizsga. Kínos csend következett be a helyszínen. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, így jobb híján reiastut kezdtem gyűjteni a Bankaiomhoz. Felemeltem a magasba a kardom, majd csendesen kimondtam a parancsszót:
- Bankai… - egy villanás és kék fény jelezte, hogy előhívtam a Bankaiomat, na meg a 15 méter magas sárkány mellettem és a fagyos aura a testem körül.
- Souryuujin Aoki…mutattam be Bankaiom nevét a kapitányoknak.
A terem másik végében elhelyeztek egy fabábut, nyilván el kellett pusztítani a Bankai segítségével. Rámutattam kardommal a bábura, majd az izgalomtól kicsit remegő hanggal eldadogtam a parancsot:
-Aisu Bakufuu! –a sárkány kinyitotta a száját és egy hatalmas jégrobbanást idézve eltörölte a bábut a terem másik végéből és sikerült megfagyasztani azt a részt. Néhányan elismerően bólogattak a nézők közül.
- Akkor, ha másnak nincs ellenvetése, úgy gondolom, hogy Watanabe Yuusuke megfelel a 10. osztag kapitányi posztára. Gratulálunk. –szólt a Főkapitány és bólintott ő is. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel, nagy kő esett le a szívemről. Aoki felém fordult, bólintott egyet ő is és feloszlott.
A vizsga után elindultam a főkapitányi irodába elvégezni a formaságokat és megírni papírmunkát.