Bankai pályázat


~Már nem is tudom a napját Hidora, hogy először segítettél. Persze magára az esetre emlékszek. A stressz kicsit belém égette az eseményeket, de még sose kellet csalódnom benned.~ elmélkedtem magamban, miközben kezemben tartottam zanpakutomat és a legyőzött hollow teste épp porladásnak indult a lábaim előtt.
~ Még én se csalódtam benned, légy türelmes, s közös munkánk gyümölcse egy napon még nagyobb erőt kölcsönöz majd. - szólalt meg a fejemben biztató szavaival.
~ Igen, a bankai szint. De még erősödnöm kell, az az erő, amit kölcsönzöl nekem, nem egy pénz érme, hogy csak úgy zsebre tegyem.~ folytattam a gondolati párbeszédet.
~ Bölcsen vélekedsz az erőmről, ezzel máris közelebb kerülsz ahhoz, hogy birtokold, de valóban, még nem vagy rá érett. De nem akarom magamat ismételni, a türelem meghozza gyümölcsét.~ fejezte be mondani valóját. Visszatértem az osztagomhoz, beszámoltam a megfigyeléseimről, majd visszaültem a laborba. Még este is a fejemben motoszkált a beszélgetés, miközben az osztag adatbázisát bővítettem a mai fejleményekről.
Miután befejeztem a feladatomat és még mindig ott zengtek Hidora szavai hát ott maradtam az adatbázisnál. Ujjaim lassan beütötték a B-A-N-K-A-I szót, majd a monitorra szegeztem a tekintetem. Több szócikk is tartalmazta a keresett szót, így elkezdtem böngészni. Feljegyzések voltak mind a 13 osztag jelenlegi és ex kapitányainak a képességeiről, az eddig ismert bankai szintet elérőkről. Mindnél ott volt a kép a kapitányról, mellette egy fotó annak zanpakutojának bankai alakjáról. De az, hogy kinek mily módon sikerült elérnie ezt a szintet, az nem derült ki ebből. Tovább kerestem. Volt olyan kapitány az osztagomban, aki egész terjedelmes prezentációt adott be a zanpakutoja adta erőről, annak képességeiről, de egyéb dolgot sajnos nem közölt. Ekkor végig futott a rémület, egy kéz megfogta a vállamat. A kapitány volt az.
-Már későre jár, nemde?- mondta mosolyogva, majd ő is a monitorra emelte a tekintetét. Ezután háromszor megveregette a vállamat, majd folytatta. - Aham, szóval bankai. Csodálatos dolog a tudomány, sok mindent elért már az osztagunk, de amit keresel, azt itt nem találod. A bankai nem olyan dolog, amit könyvből tudsz megtanulni, a zanpakutod régebben se egy lexikonban közölte veled azt, hogy a shikai formát hogy tudod előidézni. Voltak ugyan próbálkozásaink e téren, de a legjobb eszköz még mindig az önmagunk által szerzett tapasztalat, így az erő, amit birtokolni szeretnél még nagyobb lesz. De mára ennyi, most már térjen nyugovóra.
- Kapitány! Önnek, hogy sikerült?- kérdeztem, hisz még mindig izgatott voltam.
- Oh, az hosszú történet, és abból úgy se tudna mit tanulni. Ha a bankai szintet óhajtja elérni, ez esetben ajánlani tudom, hogy ne az adatbázist, hanem egy dojot keressen fel, de még jobb, ha saját kis közös világukban merül alá a kérdést kutatva.- fejezte be mondani valóját, majd halk léptekkel távozott.
Ezután napokig próbáltam abba a tóba süllyedni, ahol Hidora lakozott, de nem sikerült, csak a tó felszínén ácsorogtam a tükörsima vízen. Így teltek aztán hónapok, mire egy küldetés során újra megszólalt a fejemben.
-De hisz, most nem is voltam olyan nagy vészben, hogy hogy most fogadsz, mikor hónapok óta nem engedsz be a birodalmadba.
- Az én birodalmam a te birodalmad is, az hogy nem jutottál le, az csak annak a jele volt, hogy a bizalmad felém megingott. Az akkori beszélgetésünknél oly bölcs szavaid már estére semmibe foszlottak, s a türelmetlenség tüze kirekesztett a tó felszínére. Most is csak én próbáltam meg hidat verni a kételyeid és a cél közé verni ezzel a kis monológgal. - Hidora teátrális mozgással lépdelt felém, széles gesztusos mimikával tűzdelte szavait. Mikor közelebb ért hozzám, akkor ruhájának ujjából előhúzott egy tőrt, s csápos hajkoronájából levágott egy "tincs-csápot". A kis ereklyét fogta, a markába szorította ,majd mikor újra széttárta, addigra a csáp egy merő csomóból állt.
- Ha ezt a csomót kioldod, akkor azt mondom, hogy átadom az erőmet. Minden egyes csomó egy kételyt jelképez, így a fizikai megnyilvánulásaid nem segítenek. Minden nap meglátogathatod a csomót, én itt fogok ülni, de nem segítek. Egy kis nosztalgia....-mondta kacagva.- Magadon kell segítened. De most ha nem akarsz meghalni, akkor győzd le azt a kis szánalmas lényt odakint. -mondta a tőle megszokott, más lényeket lenéző stílusában. Visszatérve a valóságba, az izgatottság miatt kissé figyelmetlen voltam, de végül elintéztem a hollowt. Megint vissza tértem az osztaghoz, s a szokásos tendenciát követve jártam el.
Este viszont a kutatás helyett magamba fordultam, egész pontosan a határtalan tó vizébe süllyedtem. Hidora valóban ott ült egy vízi növény levelén, míg én a csomót próbáltam boncolni. Semmi eredményt nem sikerült elérnem, de nem csüggedtem, s az elkövetkező napokban mindig alámerültem a feladatba. Idővel pár csomó magától kiboncolódott, ilyenkor Hidora felkacagott.
- Még egy...még egy...csüggedés, bizalom, már nincs sok hátra.-és hasonló mondatokat motyogott maga elé, miközben épp buborékokat szelt ketté. Így teltek a hetek, olykor új csomók keletkeztek, de hamarosan el is tűntek.
Az osztagon belül is sokan megjegyezték, hogy milyen eltökélt vagyok, mind azt hitték, hogy valamiféle tudományos áttörésre készülök. A heti kettő edzésemen is rendre jól szerepeltem. Büszkén mondhattam, hogy ilyen céltudatos még sose voltam. A kapitány is ha látott, csak mosolygott és hátba vágott.
- Ugye fiam, én megmondtam.- mondta, majd kacagva tovább állt.
Újabb és újabb csomók csomózódtak ki. Most már Hidora is olykor olykor közelebb úszott hozzám, és a kapitányhoz hasonlóan hátba veregetett. Végül már csak egy csomó maradt, s azon kaptam magamat, hogy eltelt két év. Az a csomó viszont érthetetlen volt sokáig. Nem tudtam, hogy mit szimbolizálhat. Az ilyenek, hogy türelem, elszántság, bizalom már mind-mind kioldódtak. Az a csomó viszont rejtély volt.
Még egy év telt el, sok csatát megvívtam közben, a heti edzések is erről tettek tanúbizonyságot. Aztán eljött a sorsfordító nap. Az egész lelkek városa egy hollowról beszélt, aki igen nagy hírnévre tett szert mindössze pár nap alatt. Az első csoport, amit ráküldtek, egyetlen egy félhulla taggal jött vissza, s elmondásai alapján is csak hencegésből hagyta meg a hollow az életét. Önként jelentkeztem a feladatra. Végül engem és egy 4. osztagost küldtek ki a hollow ellen. Feladatom a lény elfogása, szükség esetén elpusztítása volt, míg társam természetesen az egészségemért felelt. Amikor az észlelt területre értünk, akkor ért csak az igazi meglepetés.
- Üdvözöllek drágáim. Micsoda csodás nap ez a mai. Titeket küldtek a bosszúállás miatt?- női hang.
- Ez nem egy egyszerű hollow, ez egy..... arrancar.- álltam tátott szájjal, miközben magát az ellenfelemet néztem.- Te maradj hátul, ez nem lesz egy egyszerű menet.- intettem a társamnak, aki gyorsan fedezékbe vonult.
- Azt hiszed, hogy egyedül képes leszel legyőzni?- kérdezte negédes mosollyal. Szép alkatú nő volt, telt idomai voltak, formás csípője. Fehér ruhát viselt, arcán ott volt a maszkjának a töredéke, ami egy kis hal úszót formázott.
- Ha a többieknek elmesélem, hogy egy ilyen rondaságot kellet csak elintéznem, akkor már megérte ma ide elsétálni.- szavaim telibe találtak, az arrancar felfújta az arcát, majd egy hatalmasat sikított. A sikítás valamiféle erőt is hordozott, egész testem beleremegett.
- Hogy merészeled te kis pondró a szépséges Valencetiát rondának nevezni??- ordította, majd felém rontott. Gyorsan előrántottam a kardomat. Ám betalált. ~ A francba, sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. De nem maradhatok alul, még nem.~ A harc továbbra se az én fölényemet mutatta.
- MAVARU HA HIDORA!- kiáltottam, s kardom felvette a shikai formát. Már egy jó 10 perce csatázhattunk, és igencsak vesztes helyzetnek tűnt.~ Nem vagyok elég erős, hogy legyőzzem~ ~ Nehogy elmenekülj~ Hidora szólított.
- Nem épp a legjobbkor.- mondtam neki, immáron a tó vizében.
- Jobbkor nem is jöhetnék. Eljött az idő, hogy az utolsó csomót is felbontsd.
- De már mióta küszködök rajta.
- Az erőmre most van a legnagyobb szükséged. Vagy meghalsz, vagy eléred a szintet. Ez most egy ki-ki meccs.
A csomóra néztem, ahogy jobban megnéztem, akkor jöttem rá, hogy két csomóból áll, nem is egyből. Egy nagyobb, ami a másikat magába foglalja. Ennyi idő, és csak most vettem észre.
A harc odakinn nem állt továbbra se valami fényesen, az arrancar teljes fölényt élvezett.
Oda bent is csak ültem a csomók felé görnyedve, s a helyzet sürgőssége meg is kívánta, hogy siessek. A fizikai testem már több pontból vérzett. ~ Nem vagyok elég..., ekkor esett le a csomók rejtélye. Kiálltam az arrancar elé.
- Ha nem is vagyok erősebb nálad, akkor legyen ez a sorsom, de nem hátrálok meg, ha kell, akkor itt halok meg temérdek álmot szakítva ketté.
- Lám kinyílt a pondró szemecskéje, és játssza a vakmerőt.
Hidora csak kacagott örömében a tó vizében. A külső csomó feloldódott. A belsőhöz pedig tudtam, hogy mi kell. Rátámadtam Hidorára, puszta kézzel ütöttem. Ő csak mosolygott. Aztán sikerült benyúlnom a ruhájának az ujjába, ahonnan anno azt a tőrt vette elő. Ám a kezem ügyébe más akadt, ami hatalmas energiát sugárzott. A kardom shikai markolata volt az. Kihúztam a ruhaszárból, majd egy hatalmas ordítás keretében a csomó felé emeltem.
-Nem mondhatom azt, hogy nem vagyok elég erős. Ha magában az erejében nem bízok, akkor nem vagyok rá méltó!-kiáltottam, és egy vágással ketté szeltem a csomót. - ITT VAN AZ ERŐM!!!!
-Ügyes fiú. Érdemes vagy a nagyobb erőre. Hát imserd meg igazi hatalmamat.
A fizikai valómban is magam elé tartottam a kardomat.
-Ban-kai... Hikui mizu hidora tenno.- mondtam kelő önbizalommal. A shikai felvillant, majd éreztem, amint a Hidora csápjához hasonló anyag feltekeredik a karomon, lassan az egész testemet körbe vonja. A kardom pedig kinyúlt sok sok méterre, a hátam mögött fölém tornyosult. Vagy 30 hatalmas, 7-8 méteres csáp csapódott az égbe egy bő 14 méteres "törzsből", majd nyílt szét, s megkezdték hullámzó táncukat a fejem felett. Aztán a karomat az arrancar felé tartottam, s a csápok sebesen vágtak abba az irányba, de az irányítás még pontatlan volt, csak egy vörös színű csáp döfődött az arrancar testébe . Az arrancar kacagott, ám hirtelen egész testében megremegett és elernyedt. A méreg pillanatok alatt végzett vele. A csápok visszahúzódtak, majd kékes zöldes színben pompázva "rám néztek" és a karomba azt sugallták valamiféle ingerrel, hogy örülnek. Fura érzés volt, de később rájöttem, hogy én örültem igazából az ő látványuknak köszönhetően. Aztán az összes csáp vissza húzódott a testemet körbeölelő részekhez, és a kardom visszaváltozott eredeti alakjába. A negyedik osztagos oda siettet, hogy ellása a sebeimet, de azoknak hűlt helye volt.
Visszatértünk a Lelkek Városába, ahol beszámoltam az eseményekről. A kapitány vállon vert. Ezután visszatértem a tóba. Hidora ott ült és kacagott, önfeledten kacagott. Örömömben mást nem tudtam, mint hogy én is kacagni kezdtem, így groteszk jelenetként, de két kék színű lény fetrengett végül a vízi növények levelein. A fizikai valómban is ünnepeltünk. A kapitánnyal még aznap este meglátogattuk a helyi kocsmát.


Bankai neve: Hikui mizu hidora tenno ( Mély vízi hidra császár)

Típus: Méreg, távolsági

A parancsszó után egy hatalmas hidra (21-25 m) tekeredik a testemre. A csápjai különféle mérget ontanak magukból ( a shikainál megszokott méreg plusz egy lélekenergia bénító*). Egy piros színű csáp viszont azonnali halált okoz, de ez a legrövidebb csáp.

*ha ez a lélekenergia bénító csáp talál be (szám szerint 8, sárgás színű csáp), akkor képes az áldozat lélekenergiáját blokkolni, így az rövid ideig nem képes használni például a kidou technikákat, a bankai-át, vagy a ressurecionját, gyengébb ellenfél esetében hosszabb távon ( 3-5 nap) hat.

Támadás: Irakusa ju (csalán vető) A csápok kis nyílszerű csápokat lőnek ki a cél felé. Ezt csak a zavaró mérget tartalmazó csápok képesek (21 csáp).

Védelmi: Sokkaku tate (csáp pajzs) A csápok gömbformában körbeölelnek, ám 5-6 csáp támadásra készen áll a támadásra

Kinézet ( amint sikerül beszkennelnem)