Clarie szobája

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Okt. 18, 2009 1:03 am

[Betekintés Clarie naplójába]

Szept. 13.-a: Shinigami Akadémia megkezdése:
"Annyira izgatott vagyok, nem is tudom, hova legyek! Kicsit ugyan félek a helytől és az emberektől, de bízom benne, hogy jó környezetbe kerülök!"

Szept. 14.-e: Első nap az akadémián:
"Elég érdekes volt. Furcsák a tanárok és sok a fapofa tanuló. Félek velük barátkozni. Tollat akartam kölcsönkérni, és majdnem leharapták a fejem érte! Azt hiszem tartom azt a bizonyos 3 méter távolságot..."
---
Aug. 25.-e: Záróvizsga:
"Nem ment valami fényesen, mint azt sejteni lehetett. Nehezen ugyan, de átcsúsztam. Mától fogva shinigami vagyok!"

Aug. 26.-a: Osztagba való belépés:
"Kicsit féltem ettől az egésztől. Aggódtam, hogy mivel rosszul teljesítettem az akadémián, majd innen két lábbal fognak kirúgni. Szerencsére pozitívan kellett csalódnom. A kapitány kedves, a hadnagy imádnivaló!"

Szept. 03.-a: Szobakipofozás:
"Végre összegyűjt a félrerakott pénz! Nekiállhatok a szobám helyrerakásának!"

Szept. 12.-e: Küldetés:
"Talán az eddigi legveszedelmesebb akció volt, miben részt vettem! Féltem, izgultam, aggódtam, idegeskedtem. Minden volt, amit csak el lehet képzelni. Majdnem leszakadtam emeletestől!"

Szept. 20.-a: I. Shinigami fesztivál:
"Izgatott vagyok! Még nem jártam ilyenen! Remélem lesz vattacukor is! Azt úgy imádom! >.<"

Szept. 21.-e: Fordulat:
"Talán eddigi életem legjelentősebb napja. Szakítottam eddigi életemmel. A "régi Clarie" nincs többé!"

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Okt. 18, 2009 2:03 am

[Sorsfordulat]

- K-k-kérem! Ne haragudjon! -
Hajol meg szorgosan a tiszt előtt, zavarodottan.
'- Szerencsétlen! Mégis hogy gondolta leadni ezeket, ha össze vannak keveredve?! -
Rázza két kezében az iratokat, teljesen felháborodva.
'- Fel sem tudom fogni, hogy lehet maga 4. tiszt! Maga még takarítónak sem lenne jó! -
Kezd bele a kemény sértegetések sorába, mit Clarie csak tűrni mer.
-Tényleg n-nagyon sajnálom! -
'- Sajnálja? Sajnálja?! Nem, kérem, én sajnálom, hogy maga itt van! Tudja mit? Hordja el az irháját, de tüstént! Látni sem akarom! -
Fordít hátat a lánynak, és becsapja sz iroda ajtaját olyan erővel, hogy a benne levő üveg majdnem kitörik. Clarie még mindig előre van görnyedve. Szégyenében az arcába boruló zöld hajtincsek mögé burkolózik. Sajnos azt kell mondania nem lepődik meg a történteken. Mindig is ilyen balkezes volt, és sosem talált megértésre.
~ Majd megbékél egyszer... ~
Sóhajt fel és igyekszik vissza az osztagába.
~ Biztos csak rossz napja volt. Nagy lehet a nyomás ilyenkor a 12. osztagban. A labor, a kutatások, meg hasonlók... ~
túl megértő lehet az emberekkel, akik talán meg sem érdemlik. Lehet ez az ő egyik legnagyobb hibája. Visszatérve az osztagba, betér a kapitány irodájába, majd indulhat is vissza a levegőre, ugyanis őrségváltásra ért haza. Persze a szokásos ceremónia ma sem kerülhette el. A két férfi folyamatos piszkálódása a mai nap a szokottnál is durvábbra sikeredett.
- Őrségváltás! –
’- Nicsak, ki jön? A mi drága Clarie-ünk! –
’- Téged még mindig nem dobtak ki?! –
’- Háát, ha én lennék a kapitány, kapásból három dologért is kihajítanálak! –
- Kérlek, fejezzétek be... –
Nyöszörgi el az eddigi nagy hallgatása után.
’- Ne ne ne! Ezt hallgassuk meg! –
’- Nos a három okot mondom is! Haj! Úristen, mi ez a szín?! Már csak a gyepvágó hiányzik! -
’- Haha! Helyes a beszéd! –
’- Pofa be már, most én beszélek! Ha már azt a fészket nem is tudod eltűntetni, legalább jó nő lennél! Istenem, adjál már magadra! Vegyek neked esetleg tükröt? –
- Nem vagy vicces... –
’- És a legnyomósabb indokom meg csak annyi lenne... Hogy képzelték, hogy módosított lelket neveznek ki shinigaminak?! Ennyi erővel betanítok egy papagájt beszélni, és kinevezem kapitánynak! Hova süllyedünk még, könyörgöm!! –
löki oda a lehető leggúnyosabb hangnemben. Clarie csak ledöbbenten hallgatja végig. A földet bámulja ijedtében.
’- Jaj jól van, menjünk már! Sake-t akarok inni! –
’- Én is! Na viszlát, kislány! –
Hagyják faképénél röhögve. Még mindig földbe gyökerezett lábakkal néz bele a semmibe. Teljesen sokkolta az előbbi. Nagyon rosszul érintette az utolsó megnyilvánulás.
- Tudom... –
Rogyik össze önkénytelenül.
- Tudom, hogy nem vagyok ember! Mégis próbálom úgy viselkedni, de mindenki ellenem van! –
Zokog halkan, nehogy meghallja valaki. Már csak az hiányzik neki, hogy még ezért is lehordják.
- De mégis hogy illeszkedjek be, ha ezt kapom?! –
Lehet jobb lesz neki, ha kisírja magát. Az enyhít a fájdalmán. Az esti őrjárathoz már nagyon nincs kedve, de muszáj. Szerencsére a váltás nem ilyen kegyetlen hozzá. Voltaképp hozzászólni sem szóltak. Fáradtan és szomorúan lép be szobájába.
- Tadaima! –
Jelenti be, majd felkapcsolja a villanyt. Az ősrégi rádióhoz lép, és feltekeri a hangerőt. Valami nyugodt szám megy. Eközben vacsora után néz. Az asztalon már ott volt bekészítve a tálka rizs. Megmelegíti, és a pálcikákat előkotorva hozzá is lát.
- Ittekimasu! -
Vacsora után, elmegy fürdeni. Úgy dönt habfürdőt vesz. Reménykedik abban, hogy az megnyugtatja. Mikor végez, megtörülközik, és felöltözik. A tükör elé lép. A betekert haját kibontja, s hosszú, vizes tincsekkel nézi magát tovább. Egyszerre érez hatalmas bánatot és düht. Gyűlölte valamiért most magát. Voltaképp nem volt a testalkatával baja, sokan megirigyelték volna. Az arca nem tetszett. Az összhatás volt borzasztó. Ekkor ütött szöget fejében egy remek ötlet. Visszatekerte haját a vizes törülközőbe, nehogy megszáradjon, és kiindult a folyosóra. Az osztagnak volt egy olyan irodája, mit senki nem használt, mégis ha volt valamire szükség ott megtalálhatta azt. Már sötét éjszaka volt, így nem akart nagy zajt csapni, ami valljuk be nem volt az erőssége. Halkan betért az irodába, és a szekrény elé lépett. Rengeteg kacat volt ott felhalmozva. Hosszas kutatás után végre rálelt a számára szükséges holmikra. Egy olló, és egy leharcolt dobozú hajfesték.
Ahogy visszatért a szobájába, egyenesen a fürdőszoba felé vette az irányt. Világítást kapcsolva vette jobban szemügyre a kölcsön vett holmikat. Az olló kicsit rozsdás volt ugyan, de még fogott. A festék színe fekete volt, aminek először nem nagyon örült, de mert kockáztatni. Ekkor egy több órás hadművelet vette kezdetét.

Következő reggel félig leesve az ágyán ébredt. Nem sokra emlékezett a tegnap éjszaka történtekből. Kómásan battyogott el a tükörig. Ahogy belepillantott hangosan felkiáltott. Még ő is erősen meglepődött a változáson. Rövid, fekete haja lett. A szemöldöke is helyre volt igazítva. A pár darab szeplő el lett halványítva. A sötét haja között csak úgy káprázott smaragdzöld szeme. Ahogy megfésülködött, az összhatás még jobban tetszett neki. Egyszerűen el volt ragadtatva új külsejétől. A mai reggelen elhatározta magát. Többé nem fogja magát hagyni. Kiáll az igazáért, ha kell. Meg fog változni.
Igyekezett a reggeli őrjáratra. Most is a két szapulógépet kellett leváltania. Mikor a közelükbe ért, hatalmas csodálkozásnak lehetett szemtanúja.
'- Hűh, hát ez meg kicsoda?-
'- Clarie?!-
'- Az meg hogy lehetséges? Annyira... kawaii!-
-Na mivan, mit lestek? Nincs dolgotok? Őrségváltás! -
Ült ki arcára az elégedett vigyor. Talán már arra is képes lett volna, hogy a két férfit jól móresre tanítsa. Reménykedett benne, hogy az új Clarie-t többen fogják szeretni, mint azelőtt.

Tárgy: Re: Clarie szobája Hétf. Dec. 28, 2009 8:31 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Eddigi küldetésinek hála lelkében szunnyadó ádáz énje egyre vészesebben kongatta a harangokat. Szüksége volt, kellet neki pár milliméternyi, pár gondolatnyi, pár lírai habokba csomagolt, gyönyörűséges, vörös vércseppecske. Szinte torkában érezte perzselő ízét, de lassan kiszáradást okozó nyálvesztesége az őrületbe kergette. Így szép lassan eljutott minden kínt érző lény poklába, a vegetálásba! Most is fejét támasztva, karikás szemekkel mered hűtőjében beteges ABC rendbe sorakoztatott vércsoportocskái előtt. Fene nagy ízlésének azonban egyetlen egy élénkvörös tasakocska sem tetszik.
~ Feneketlen gyötrelmek tárháza! Mennyi glóriás angyal éneke hever szemeim előtt...nekem viszont valami más, valami egyedibb, valami nyelvbimbókat megőrjítő frissességre vágyakozik szívem dobbanása! Minő borzalom! Felháborító pocséklás!~
Kapta homlokához kezét, egyszerű mozdulattal becsukásra késztetve desszertje tárházát. Híres, monoton, rövid kattanás pedig életre keltette pókhálókkal szigetelt eszét. Nyelve hegyére tűzve érezte a megoldást, de képtelen volt kiejteni. Persze ínyenc hobbijáért mindent megtenne, így kézre pattanva mászkált fel-alá, óraműpontosságra azonos idő alatt köröket róva szobájában. Kilátástalan szenvedése végül csettintésre oldódott meg, amikor taktikát váltott! Csillárról lelógva hintázott, forró teát kortyolgatva, és két égési sérülés begyűjtése között bumm, megtörtént a varázslat! Aranyló retinájába égett egy asztalon heverő kép látványa. Tudta ki segít rajta! Hezitálás nélkül csúszott le a fényforrásról, kúszó mozgással a kijárat felé vergődve. Megragadva a kilincset vágódott ki katonás léptekkel masírozva céljához. Persze ügyelnie kellett álcázásra, így ágakat tűzdelt hajába.
~Az én eszméletlenül ájulatlan szépséges rémségemnek varázslatos mágikus bottalan generátora! Ő, igen ő! Biztosra veszem kérlelő szavaim nem találnak néma fülekre! Clarie, ő te krémes nutella falatka, szánd meg elgyötört testem!~
Kukucskált be a kulcslyukon, természetesen tartva szokatlan formáját ajtófélfáról lelógva. Lámpalázas fészkelődése mellett gyorsan megpiszkálta fogait zanpakuto-ja pengéjével és máris viruló ábrázattal üthetett bolondos dallamot ismeretlen ismerőse ajtaján. Széles mosollyal tapadva a fára fülelt mozgás után, majd vágódott halott béka pózba a nyitási lendülettel együtt. Ennyitől nem jönne zavarba, így hátra dobva magát imitált hasvakarásért könyörgő állatkát.
-Szépségesen csenevész napot, Clarie! Jönnél velem vért lopni?-
Teszi fel kérdését ártatlan izgalommal. Ujjait hevesen rágcsálva próbál választ kapni és kicsit sem érti, udvarias ajánlatán minek kell homlokot ráncolni.

Tárgy: Re: Clarie szobája Szomb. Jan. 09, 2010 7:56 am

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Szerencsére nem volt a mai nap semmi dolga. Unalmában az osztag környékét járta végig. Valahogy most a szokottnál is jobban esett neki a friss levegő. Talán túlságosan is jól esett, mert fél óra eltelte után, a gonosz nikotinhiány uralmába kerítette. Így farzsebéből előtúrva cigarettadobozát, s öngyújtóját látott is neki a dohányzásnak. Ahogy sétálgatott, út közben sokszor szórakozott azzal, hogy karikákat alakítson a füstből, ám nem volt túl ügyes ehhez, így többször is köhögéssel végződött az attrakció. Nézelődött, s ahogy véletlenül lepillantott, feltűnt neki egy nagy karcolás hőn szeretett csizmáján. Legszívesebben dühkitöréssel párosult hisztirohamot tudott volna kapni, majd körbe-körbe futkorászott volna az osztag körül, haját tépve, krokodil könnyeket hullajtva. Ám nem tette, csak gondolatban szitkozódott, s cifrábbnál cifrább káromkodások jutottak eszébe. Megsiratva cipellőjét tért vissza az eredeti menetrendhez, miszerint valami étket kéne magához venni. Nagyokat sóhajtozva hajította el a csikket, s az osztagjának büféjébe indult. Az ott összeválogatott ebédet hamar betolta, s mikor rájött, végzett ezzel a napirendi pontjával, suhanni kezdett szobája felé. Mikor elért, egyenesen a fürdőt vette célul, ott is a tükröt. Ezekben az időkben igen beleszeretett ebbe a tárgyba, s akár naphosszat tudott volna ott ácsingózni előtte. Mihelyst rendbe rakta sminkjét, a könyvespolchoz akart szökdelni, mikor meghallotta, hogy valaki kopogtat ajtaján. Nagy sebbel-lobbal iramodott meg felé, s szinte kitépte az ajtót, minek következtében a másik fél, tornászokat megszégyenítő hátast dobott a kövön. Persze Clarie emiatt nem kicsit ijedt meg, ám mikor a látogató elemi gyorsasággal felpattant, megnyugodhatott. Viszont ami ezek után következett, még legkülönösebb álmaiban sem jelenhetett volna meg.
- Eiji... Vért lopni?
Vonta fel a szemöldökét egy gondolatban elejtett WTF?!-el karöltve. Pontosan nem tudta elképzelni, miért pont vele akar menni a férfi, de azért jól esett neki, hogy felkereste. Már úgyis rég hallott róla, s már el is felejtette, hogy mennyire imádja ezt a félbolondot.
- Najó, figyelj. Én benne vagyok, de...
Fogta meg zavarodottan fejét
- Mégis, hogy gondoltad, hogyan lopjuk el? Csak úgy besétálunk és elvesszük? Mert szerintem az nem fog menni. Esetleg már van terved is?
Meredtem rá az előttem pitiző Eijire.

Tárgy: Re: Clarie szobája Szer. Jan. 13, 2010 9:58 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Agyába tóduló vére, szíve kibírhatatlan zakatolása és pattanásig feszült állapota kezdte ájulásra késztetni, így rángó mozgással emelte égbe végtagjait. Ki nem állhatta a stresszt. Törékeny idegrendszere hamari roppanással vészelte át gazdája hóbortos vörös színre fókuszáló vágyait. Most is áram járta vergődést produkált, persze nyughatatlan mozgásigényét tekintve rövid ideig. Eme követhetetlen hiperaktivitás szemszögéből nem is tűnt merész váltásnak, hogy földön heverésző sanyarú sorsát, romba döntő kíváncsiság váltotta fel. Talpra ugorva kihúzott tagokkal fürkészte a borzalmasan, kínzóan, emésztően, igézően, édesen, féktelenül szertelen nőiség tökéletlen tökéletességű megtestesítőjét.
~ Szemeim fénytelen színében igéző gondolat! Bűbájosan eltekerő, letekerő, elcsavaró, lecsavaró erőtlen erő, mely nem enged, marasztal, elszakít, leszakít. Akarom, szeretem, megvetem! Elviszem?~
Fékez be teljes váratlansággal. Sosem szokása kérdést feltenni magában, de pillanatnyi kiesését hamar korrigálja egy spárga nagyságú lépéssel, így végre elérve a másikat. Ujjaival érdeklődve mászkál vállain néha-néha eltűnve, hogy sokkal abszurdabb szemszögből láthassa a révületből még mindig kicsikét, cseppet sem felébredt Csipkerózsikáját. Élesztgető mozdulatai hasztalannak ígérkeznek. Semmi változás. Lelke kártyavára ettől nehezen koppanva hullott le a sötétségbe. Átadva magát újabb szenvedési hullámának borult térdre arcbőrét nyúzva. Csupán élete aprócska örömét szeretné kiélvezni egy bájosan bájtalan személlyel!
~Miért, oh, miért?! Ily megterhelő szívem kedvében járva elmulatni a hasztalan lazsálással elütött perceket?~
Felzendülő szavak orkánként söpörnek rajta keresztül. Ragyogó tekintetéből mély szeretetet sugározva vetődik gyönyöre tárgyá...nak ölébe. Pitiző házi kedvenc képében tartja állát boldogságos vakargatásért, majd az akadályozó tényt leneszelve helyezkedik törökülésbe, kézen állásba, gondolkodó pózba. Valahogy ezen része a mennyei nedű megszerzésének kimaradt hasztalan gondolati síkjából. Sőt rá kellett döbbennie egyáltalán semmit sem tud a vér tárolásáról, kivéve hűtője könnyed műanyag zacskói hő és szavatossági optimalizálását.
-Niiiiiincs! Segííííííts rajtam!-
Csúszott-mászott végtelenül könyörögve megmentője lábai előtt. Volt olyan hóhér bárdja alá való elítélt, ki bűnös lélekként szenvedélyére hallgatva nyomta el józan eszét. Esztelenül zavartalankodott, zavartalankodva nemesebb célok teljesítetlen teljesítésére szánt ismerősét. Hisz bugyuta fejével azt sem tudja mi, merre létezik ezen a világon. Kapitánya számít egyetlen támpontjának. Őt kíséri mindenhova, de a kézen fogható életet sosem vehette szemei birtokába.
-Roppantul kellemesen, kellemetlenül ráz a tény, de...Hol található vér? Hogyan? Miként? Minek? Sok van? Kevés van?-

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Feb. 07, 2010 5:47 am

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Ahogy sejtette, a túlmozgásos házikedvencnek semmi ötlete sem volt az üggyel kapcsolatban. Mondjuk már az a tény is kétségek közé űzte, hogy lopásra invitálják. Onnantól kezdve pedig egyszerűen lehidalt, mikor kiderült, neki kell tervet kieszelnie. Akárhogy is próbálta a villámokat szóró szempillantásokkal, és mérgesen összevont szemöldökökkel tudtára adni az illetőnek, hogy ez nem túl jó ötlet, mégis terve totális csődött mondott. Hiszen ki tudna nemet mondani egy olyan személynek, ki iránt valamennyit is lelkesedik az ember? Ugyan, igazán furcsa egy páros a mi kettőnk, ám Clarie mégis olyan rajongással élt legbelül iránta, hogy legszívesebben rózsaszín ködfelhőben úszkálva szökdécselt volna szeretett Eiji-je után. Viszont az néha igazán furcsának tűnt számára, mikor a férfi zavarában különös dolgokat csinált. Igaz, a monológjai sem voltak semmik, de ezek a pillanatok még pendítettek azon a bizonyos lanton.
Kisvártatva ugyan szegény teremtést csak beinvitálta kuckójába, egyenesen a konyhának kialakított kis vacokba. Székre ugyan ha akarta volna se tudta volna leültetni, hisz az akrobata mutatványaitól még közelébe kerülni is veszélyesnek bizonyult. Ugyan azt Clarie-ről tudni kell, hogy fejtörés közben képes volt csak úgy pakolászni. Igen most is olyan serényen rakosgatta azt a bögrét balra-jobbra, hogy kétséget kizárva már neki golyózott tőle szeme. De nem volt mit tenni, a megszokás az már csak megszokás. Persze egy percre sem hallgatott el a mögötte szöszmötölő alak, ezért ha hosszabb lett volna, haja már rég égnek állt volna. Nem volt egyszerű feladat, hogy kiszűrje a kutyaugatást, és még közben próbáljon értelmes tervet is kifundálni. Eszmefuttatása végén elő is rukkolt a legelső, kivitelezhetőnek tűnő tervvel. Ám mindezek előtt válaszolt a megannyi kérdésre:
- Tudod, Eiji, vért a vérbankokban szokás nagy mennyiségben találni. A kórházakba meg úgy kerül oda, hogy a vérszállító kiviszi az adott intézménynek. Nos nem tudom, melyik a rosszabb… vérbankból, vagy kórházból lopni…
Csapott rá homlokára már a puszta gondolattól, s nagy sóhajok közt azon gondolkodott, megint hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe.
- Na idefigyelj. Van egy ötletem… de nem tudom sikerül-e…
Pattant a közelébe a kikerekedett szemű „bajtársához”.
- Vérbankoknál gondolom olyan lehet az egész szitu, hogy bemegy az ember és egy recepción kikéri a vért… vagy, nem tudom… soha nem jártam ilyen helyen. Na de a lényeg az, hogy én elől bemegyek, magamra hívom a figyelmet, míg te hátul próbálsz bejutni.
Mondta, mutatóujjával köröket írva a régi, karcos faasztalra.
- Valami szellőzőszerűséget kéne kerítened, vagy ha hátul is áll ember, akkor leütöd, felveszed a ruháját, vagy a fene sem tudja… csak ki tudsz az adott helyzetben valamit találni. Viszont, ha nem öltjük magunkra a gigai-unkat, akkor talán feltűnés nélkül is be tudunk surranni… már csak az kérdéses, ott vajon páncélszekrényben tartják-e a vért…
Jutott eszébe ez a gondolat. Őszintén szólva nem volt kedve zanpakuto-jával felhasítani egy páncélozott ajtót, de ahogy érezte, úgysem lesz könnyű küldetésük.
- Na jó, ez az én verzióm… tudom, jó szar, de nincs jobb ötletem… Esetleg neked eszedbe jutott valami?

Tárgy: Re: Clarie szobája Kedd Márc. 02, 2010 12:47 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Kapargatta bálványtárgya lábát hűséges kiscica dorombolásával, hátha felfigyelnek otthontalanul félrehajított mégis bumerángként visszatérő űzöttségére. Ezen terve pillanatokon belül lett egyenlő talpazat alá aknázott robbantási porfelhővel, úgyhogy rögvest taktikát váltva látott hozzá karjaival nyilakat formálni és eszelősen vigyorgó, mégis bájosan szempilláit rebegtető fejére irányítani a szemtelen szemek feketétlen pontjának látási szögét. Igazán, nem is felettébb megtelt, kiömlött, túlforrt volna kicsinyesen hatalmas szíve, ha elhadart kérdéssorozatára fogalomhiányos agya kielégítetlenül fel-le-megfogható magyarázatot kapna és mivel copfos kislányok nyalókáért hisztiző toporgásával megegyező türelmetlenséggel volt felszerelve útjelzését követte a földön hempergőzés. Ezt sem tehette megfelelő pálya nélkül, szóval egy széket oda, egy asztalt amoda, az ágyat némiképp arrébb lökdösve és vázában pihenő virágot szájba kapva gurulgatott szabályos "H" betűben egész szobát behálózó pályát kiépítve. Természetesen a végállomás mindig gombátlan, de rövidebbnél rövidebb éjszakai fényessége bokájánál ért véget.
A nyolcvanadik kört és normál esetben felsőfokra hágó hányingert elérve imbolygott dallamot zengő-bongó masinátlan élőszerkentyűje előtt. A hangzottakból egy kukkot sem fogott fel, szóval ujjait a magasba emelve forgatta körbe szemeit, majd koccintotta homlokát áldozatához. Készülő kiselőadását akadályozta szájában felejtett növényke törékeny és furcsán, megdöbbentően, kiakasztóan, elképzelhetetlenül, fenomenálisan, értetlenül vas ízű szára. Ha nem épp nyáltermelést fokozottan előidéző arcpirító gyönyörűségéről kéne fecsegnie most biztosan, tutira, fix, elkerülhetetlenül, kihagyhatatlanul, száz százalék kitérne a színtelenül színes és zöldtelenül természetes virág eddig megtapasztalatlan tulajdonságra, de ember- és démonfeletti elhatározásához pecsétes szerződéssel ragaszkodva vette elő bűvészi-művészi képességeit. Sejtelmesen sármos mosolyszerű képződménnyel és szemöldökét vonogatva csettintett ujjaival aztán kész a varázslat! Amíg lelkes rajongótáborából kiszemelten színe elé szólított nőiesen hibátlan, orrában mégis Nefertiti-től ellentétes irányba haladó áldozata mozdulatra készülendően eltérítően, hívogatóan, kecsesen góliát hosszú ujjait figyelte, addig szabadúszóan pofátlanul szégyenteljes szája közreműködésével átvarázsolta a tökéletes pillanatban kinyílt virágot szembeszomszédja beszédközpontjába.
-ÉS TANGO!-
Ragadta derékon a sokkban ténykedő próbababáját, majd vezényelte le a latinosan, bebarnultan, szórakoztatóan forró táncot még egy másik szerepéből kölcsönvett hajlást is bemutatva. Végül megpörgetve áldozatát lökte a közeli szék mértanilag bemért irányába. Utolsóként nem érkezhetett! Szóval szája elé kapva ujjait csúszott át önkéntelenül teljesen, maximálisan önmagából kifordított partnere lábai között, majd ugrott fel a szék támlájára, ami a terheléstől előre-hátra dőlve próbálkozott megtartani madárként rajta fészkelő pluszsúlyát. Clarie érkeztével és az egyensúlyi gondok elültével immáron nyugodtan, békésen, pihenten rágcsálhatta ujjait, de csak külsőleg. Fejében ugyanis gőzölögve, csikorogva, kattogva, rozsdásan nyikorogva jártak körbe a fogaskerekek. Ideje volt betájolnia mit, hogyan, miként, illedelmesen, lényegre törően, ködösítve vagy sehogy kellene válaszolnia.
~ Merre, hol, kietlen pusztában, zsúfolt belvárosban, elhagyatott romok között tartottunk? Restellem szétszórtan tökéletlen viselkedésem...oh, rábukkantam, megtaláltam, megfogtam! Vérbank, szellőző, rablás! Gigai? Ezt a megaláztatást! Rajtam van póttest! Azonban úgy vételezhetően, vélekedősen, vesztegetősen, vizualizálom erről nem kell szólnom! ~
Bólint magának némán átlátszó, nem létező szakállát simogatva. Jöhetett egy pózváltás, úgyhogy kiterülve a támla gerincfúróan mennyei fájdalmas lapján tette keresztbe mellkasán karjait. Most pszichiáternél van! Bizony, igen, így van! Elvégre olyasmiről kell vallania, amiről fogalma sincs. Drámai alakításra volt szüksége! Csillantak fel szemei, majd tette homlokára kézfejét és szipogott gyötrő kínoktól terhelt arckifejezést magára öltve.
-Azaz igazság doktornő soha nem jártam a fényben! Egyszer sem hagyták kiléphessek a csodálatos színekben pompázó városba és megtapasztalhassam milyen az ottani élet! Egy burokban élek! SEGÍTSEEEEN! Vigyen ki innen!-
Csúszott le a földre élettelen rongybabaként, majd a talajt verve zokogott, úgy fél pillanatig. Ezután érdeklődve felnézett és ártatlanul bambulva kérdezett rá alakítása hitelességére. A nem túl meggyőző, de határozatlanul kibökött pozitívan egymást keresztező pálcikás válasz előhúzta megszokottan állandósult eszelős mosolyát. Most már mehettek! Még fogalma sem volt mit kezd odaát és hogyan próbálja eltitkolni, de megért egy próbát, vagy sem. Nem érdekelte. Egyenlőre boldogságosan élménydús napra vágyott a kézen fogott és kijárat felé húzott társával, aki meglehetősen ellenkezve, tiltakozva, befékezve fogadta újabb fellángolását. A folyamatos aggodalmaskodó beszéd két mondatig nem zavarta, de utána piszkálni, kopogtatni, fúrni kezdte hallójáratát! Emiatt befékezve pakolta rá ujjait büntetlenül bűnös cellaszomszédja szájára.
-ÁÁáááállj meg, Eiji! Nincs tervünk! Azt sem tudjuk merre kell menni és mit csi...-
-Psszt! Ha ott leszünk a leszünknél és leszünk, hogy lennie kell tervnek, akkor majd a leszünknél léve kieszelünk valamit! Rendben-okés-megegyeztünk?-

Tárgy: Re: Clarie szobája Szer. Márc. 10, 2010 10:49 pm

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Majdnem leesett az álla, mikor Eiji mindent bedobva felkérte táncolni. Vagyis valami arra hasonlító dologra. Néha rendesen meg tudott ijedni a fiú „dühkitörésietől”, de mégis olyan aranyosnak tartotta. Lelkiekben, pedig úgy kinevette a virággal való viaskodása miatt, hogy rendesen koncentrálnia kellett, hogy csak egy széles mosolynál több ne mutatkozzon rajta. A hatalmas hadonászások közepette, valahogy csak sikerült földet, illetve széket érniük mind a kettejüknek. Igazából igazán furcsa módon, de az volt a lényeg, hogy egyik fél sem szenvedett maradandó sérüléseket. Igen, a tanakodás rendesen ment, ám semmire sem jutottak. Na meg persze Clarie sem volt teljesen biztos abban, hogy Eiji felfogta azt, amit előzőnek mondott. Végtére is, nem is tartotta nagy gondnak, hiszen nem olyan tervet eszelt ki, amivel meg lehetne váltani a világot. Sőt, ha jobban belegondolt, teljesen bukta lett volna az akció. Ráadásul sosem volt valami géniusz, hogy csak csettintésre zseniális tervvel szolgáljon. Szégyen vagy sem, de ez volt, van és lesz!
Viszont a következő pár mozdulatsornál csak nagyot tudott nézni. Eiji olyan aranyos kisgyerekes mondókája után meg csak pirulni tudott. Legszívesebben egész nap csak ölelgette volna, mint egy óriás macit. Bár akármennyire is akarta volna, még nem szolgált rá erre a „kiváltságra”. Vagyis ő ezt gondolta. Na meg az hogy nézne ki, ha túláradó szeretetével kedvesen fojtogatni kezdené szegénykét. Pont egy ilyen helyzetben, mikor Eiji itt szenved előtte, úgysem segített volna rajta. Na meg aztán sokat sem akart magáról képzelni, meg aztán mindennek megvan a maga ideje és helye. Most pedig a legfontosabb dologra kellett koncentrálnia: hogyan jussanak be a vérbankba?!
Ötlet híján, az erősebb nem képviselője megunva a semmittevést, ragadta meg Clarie kezét, aki kétségbeesetten kalimpált. Bizony, a lány nem szeretett úgy menni küldetésekre, hogy nincs legalább egyetlen egy használható terve sem a tarsolyában. A hétköznapokban nem szokott ezzel foglalkozni, na de ez a helyzet minősíthető random kirándulásnak?

× * × * ×

-Legalább egy kicsit lassíts!
Csapkodta fejét az előtte száguldozó örültnek. Kezdett olyan érzése lenni, mintha egy neveletlen kiskutyát mert sétáltatni vinni. Akárhogy is történt vagy sem, de nehezen eljutottak Karakura Town-ba. Persze már az átjáró nyitásakor is voltak kisebb-nagyobb fennakadások. Legfőképp az tett be a lánynak, mikor Eiji azzal az ötlettel állt elő, hogy négykézláb tegyék meg azt a bizonyos távot, mit az átjáróban várt rájuk. Szerencse, hogy tudott hatni –kicsit- a fiúra, így neki legalább nem kellett ügetnie.
A városba érkezésükkor egy pillanatra szusszanni merészelt Calrie. Mindeközben pedig el akarta a szeleburdi férfinak mondani az itt betartandó szabályokat, ám mikor felnézett már sehol sem látta. Kikerekedett szemekkel kapott hajához, mert nem tudta, hova tűnhetett ilyen rövid időn belül. Gyorsan körbeforgott tengelye körül, majd úgy 32°-nál felpillantva az egyik oszlopon ücsörgött Eiji. Teljesen lesápadva ugrott a lámpa alá, s onnan kiáltott neki:
- Mássz le onnan! Ez veszélyes!
Bár mert abban hinni, hogy magát nem töri össze, de attól igazán parázott, hogy a közvilágításban kárt tesz. Egyikkőjüknek sem hiányzott volna a feltűnés, még akkor is, ha nem öltöttek póttestet (vagyis ekkor még azt hitte a lány, hogy Eiji sincs gigai-aban)...
- Tudom, hogy még nem jártál itt, de próbálj nyugton maradni...
Simogatta meg vállát együtt érzően, mikor sikeresen leimádkozta előbbi ülőhelyéről.

Tárgy: Re: Clarie szobája Szomb. Márc. 13, 2010 10:02 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Az pókjárás okozta izzadtságot letörölve hunyorgott a elképesztően, fenomenálisan, gigászian, hihetetlenül, ijesztően, jámborságosan, kiakasztóan erőteljes napsugarak kártékony tapogatózásától. Ezen elképesztő esetet nem hagyhatta tett nélkül! Napernyőt kreálva sáljából csodálkozott rá meseország végtelenül, kibírhatatlanul hívogató látványára. Rögtön, azonnal, máris látni akart minden egyes élőlényt, tárgyat, eszközt, házat, irodát! Ezért tenyereit összecsapva fordította szemeit bal oldalán égbe emelkedő villanypóznájára. Felismerés! Ennyiből, sejtette, tudta, beismerte mit kell tennie! Széles vigyorát szabadon eresztve haladt tyúklépésben céljáig, majd kígyómozgással felkúszva tetejére körbefordult. Imádta, szerette, kedvelte, rajongott és főként kíváncsian várta miket láthat, hallhat, szimatolhat, tapogat errefelé. Akkora extázis hatalmasodott el nyeszlett testén, amitől hideg szellő süvített végig hátán. Megborzongva saját, magán, egyénileg generált fagyasztásától pipiskedett lábujjhegyen egyre furább balett pózokat előadva. Érezte fokozódó nyáltermelésében itt sok vér van! Rengeteg...csodálatos....vörös...tocsogó patak! Dudorászott légből kapott dallamot a benne keletkező bizsergető, feszegető, fullasztó érzéstől. Határozottan tetszett neki ez a szokatlan helyzet. Szenvedhetett saját belső világa ismeretlen rezdüléseitől és közben sóvároghat a beígért élénkpiros nedű után.
~ Csodás - csodás - csodás! Maga a megérinthetetlen fertő, mely cirógatja rothadó létem! Tán csak délibáb, mitől kápráznak látásom ösvényei, de nem bírom! Mennem kell! Gyorsan, sietve, futva! ~
Csúszott le izgatottan a póznáról. Eljött a felderítés ideje! Kiszáradt torka még bírja a megpróbáltatásokat. Vagyis, mielőtt szomját enyhítené virágzó rózsa tüskéjeként fájó gyönyört okozó lángolásával, szabad, nyílt, egyenes utat hagy a megismerésnek! Ebben a mozgalmas, rohanó, tovaszálló világban még egyetlen egyszer sem nézhetett szét. Nem hagyhatta ki! Nem engedhette kárba veszni ezt a lehetőséget! Emiatt kérlelő, egyezkedő, hízelgő ötlethez folyamodva tűrte a vállveregetést. Illetve ment fokozatosan össze a paskolások súlya alatt, míg földre nem guggolhatott. Szépségesen-rakoncátlanul-kedveskedő társa biztosan sejthette, valami megrázó, döbbenetet kiváltó jelenet fog következni, de, hogy eszetlen embere brekegve fog kirakatokat megrohamozni valószínűleg nem, talán, esetleg szerepelhetett listáján. Megkergült társa mindenesetre boldogan tapadt, kenődött fel, karmolászta, lehelgette a számára ismeretlen boltok üvegeit. Ezen törtető viselkedésével remekül bóklászott, amíg meg nem látta, pillantotta, tekintette, szemlélte kicsinyes élete óriási szerelmét: Medvecukor! ízlelőbimbói mindig veszett ordítozásban törnek ki, amikor elrágcsál egy-egy ostorra, cipőfűzőre, vonalra hasonlító érdekességet. Jelenleg is heves nyáladzásban kitörve rángatta kísérője, felügyelője, anyja-apja-nővére-húga-rokona karját.
-Akarok, szeretnék, kell!-
Meg se várva a választ rohant, szaladt, futott neki az átlátszó akadálynak. Váratlan találkozásuktól pedig végtelen végtagjait széttárva terült ki. Határozottan sajogtatóan sajgott nyakára ragasztott feje és értetlenül értetlen arcán meglepettség tükröződött. Az ismeretlenül sose látott, illetve a sose látható látottság feltartó képessége komoly traumába sodorta. Tudnia kellett a titkot! Ki akarta deríteni! Rá akart jönni! Szóval talpára ugorva közel hajolt hozzá és mind a négy oldaláról vizsgálva, elemezve, bökdösve, pöckölve tanakodott.
-Döbbenetes, elképesztő mik vannak itt!-
-Igen, az, de nem másért jöttünk?-
-Ne-ne-ne! Várj, nyughass, légy türelemmel! Ezt az eddig sötétbe burkolózott rejtélyt megfejtem!-
-Jó, maradj! Én addig megnézem azt a fülkét, hátha van benne telefonkönyv.-

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Márc. 21, 2010 1:01 am

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Azt hitte, megnyugodhat egy percre, mikor nagyra nőtt kiskedvence lemászott a lámpaoszlopról, ám hinni, ugye a templomban kell, vagy valami hasonló hívő helyen. Ugyanis Eiji úgy határozott ismét elgaloppozik mellőle, s sikoltozva, ordibálva nekivágódott az egyik üzlet kirakatának. Clarie reflexből a hajához kapott mind a két kezével, és fal fehéren meredt rá az előtte pár méterre történő események kiváltójára. Nagyot sóhajtott, mikor úgy látta a rakoncátlan társa egy másodpercnyi kihagyás után fénysebességgel elemezte a boltot. Persze nem bírta volna pajszerrel sem lehámozni onnan a gyermeteg lelkű férfit, így vállat vonva sétált el a legközelebbi telefonfülkéhez. Nem ártott, ha tudja, hogy hova kell menniük. Azért ahhoz nem volt kedve, hogy egész nap úgy szaladgáljon a városban, hogy azt sem tudja, merre kell mikor hova fordulnia. Elég gondot fog okozni Eiji terelgetése is, nem kell az neki, hogy vaktában szelje végig a várost. Szerencséjére volt telefonkönyv, így sietve lapozgatni kezdte. Mutatóujjával a sorok között téblábolva akadt bele egy talán jónak vélt címbe. Zseniálisnak érezte magát, hogy kiszúrta! Ráadásul meg volt róla győződve, hogy ez az intézmény nincs is túl messze. Csak pár utcányira, a városközpontban. Következő feladatának vélte, hogy a fiúkát elcsalogassa valamiféleképp az üzlet áhítattal csodált üvegétől. Csettintve jutott eszébe a remek terv, mégpedig a megvesztegetés!
- Eiji, ha veszek neked medvecukrot, akkor végig tudsz menni úgy a városon, hogy nem mész föl egyik oszlopra sem, és nem támadod be egyik kirakatot sem?
Az volt Clarie érzése, hogy ebből a kérdésből a fiúnak csak az édesség elhangzása volt tiszta, de nem tudott mit tenni. Azért bizakodott. Mást úgysem tudott volna. Besietett az üzletbe majd a polcról levett egy csomagocskát, s a pénzt lerakta a pultra. Szerencsésnek érezte magát, hogy az eladó nem volt benn. Hisz biztosan megzakkanva érezte volna magát, ha csak annyit lát ebből az egészből, hogy a medvecukor és a pénz a levegőben száll. Eiji kezbe nyomva az édességet indult volna meg, mikor eszébe jutott az az aprócska dolog, hogy lehet a fiúnak gondot okozna a csomag kibontása. Így azt kezében kihámozva paskolta meg a kobakját, s parancsolt jobbra átot. Mivel az első 5métert is csak tíz perc alatt sikerült megtenniük, ezért Clarie arra kényszerült, hogy megragadja aranyosan tudatlan szerette pracliját, így gyorsabb tempóra késztetve. Nem volt ugyan rettentő messze a vérbank, de azért semmi kedve nem volt egész nap bandukolni és sehova sem haladni. Viszont ahogy egyre beljebb értek, a város lakói is meggyűltek. Amivel ugyan nem is volt semmi baja, de az egy idő után –na meg persze a huszadik ember után- feltűnt neki, hogy mindegyik olyan kimeredt szemekkel koslatja Eiji-t. vagyis arra néz, amerre Eiji halad. Elméletileg nem szabadna látniuk őt, mégis olyan érzetet kelette ez benne, hogy itt valami nagy gáz van. Végülis csak meg merészelte kérdezni, hogy mi a szitu
- Te, figyu már, ugye nem póttestben vagy?
Érezte már a fiú pillantásából, hogy akkora orbitális hülyeséget kérdezett, mint még soha. Hiszen már az első perctől kezdve érezhette volna, hogy a gigai-aban van.
- Én marha! Jaj, Eiji, mondtam, hogy ne póttestben gyere!
Facepalmol-t erősen. Ezzel csak még nehezebb dolgok lesz a későbbiekben. Viszont ahogy rápillantott a fiúra, egyszerűen nem tudott rá haragudni. Még csak mérgesen sem tudott a szemeibe nézni. Olyan szomorkásan és ártatlannak tűnt, hogy nem akarta azt hinni, dirketbe nem váltott testet.
- *sóhaj* Nincs semmi baj, majd akkor úgy eszelünk ki tervet. De nézd már itt is vagyunk.
Mutatott előre egy bazi nagy épületre. Még ő sem járt ilyen bent a városban, így számára is újdonság volt minden. Bár ő nem érzett késztetést az iránt, hogy oszlopokon és kirakat üvegein csüngjön, de azért rendesen körbenézett.
- Na már csak azt kell kideríteni elől, vagy hátul menjünk be…
Vakarta meg feje búbját. Volt egy ötlete, de nem volt benne biztos, hogy menni fog. Végtére is nem veszthetnek vele sokat, esetleg csak Eiji vacsoráját.
- Szerintem te menj be a főbejáraton, és keress egy információs pultot. Tudod, az olyan, mint egy íróasztal, és mögötte egy aranyos bácsi vagy néni állt. Kezdj el neki magyarázni valamit, addig én pedig beszökök a raktárba… vagy hova…
Ismertette társával a feladatot. Néha már tényleg egy kisegítőosztályban érezte magát, de reménykedett benne, hogy most, mikor a szükség megköveteli, Eiji adja majd a hülyét a vérbankban… is…

Tárgy: Re: Clarie szobája Szer. Márc. 24, 2010 3:55 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Megdöbbentően kiakasztó volt a felismeréstelen elismerés ketten, duplán, egynél többen van! Az átlátszó rejtélyes, misztikus, titkos, kiismerhetetlen laptalan metsző papírban, látta szabályos kerekre deformált látó golyóit. Fantasztikusan ijesztően csodálatlanul csodálatos látvány tárult elé. Klónozott fele teljesen azt tette, amit ő! Lebukott, elbukott, felbukott! Nyújtotta, húzta, vonta nyelvét! Vágott, ütött, dobott és járatta, sétáltatta, gyalogoltatta arcizmait! Felettébb tetszetős mutatvány. Fülig húzva bájtalanul rémes mosolyát akart többet belőle. Célja érdekében, lendület segédletével ugrott, szökkent, libbent, reppent, szárnyalt, evezett tetszetős magasságba. Utána körmeit könnyed eleganciával belevágta akadályába. Így kívánt, szeretett, szándékozott átfurakodni. Indoka: a kínálkozó lehetőség, mely szerint "Tolni" értelmében, kereketlen formás gombot belökve kéne boltba jutni, túlságosan egyszerű út volna. Vagyis rá se hederítve ijedt pillantásokra, addig kínozta körmeit, amíg vér nem kezdett szivárogni. Ekkor megtörtént a szokásos, ismert, elfogadott, ismétlődő, folyamatos műsor! Mániákus fénnyel követte szaporodó szivárgás folyóvá duzzadását és fokozódott nyáltermelése szívének kedves látványtól. Elfelejtkezve kitartó harcáról pottyant, esett, zuhant, szédült, huppant földre. Ujjait bűvölve kémlelte valóságba férkőzött éhsége hívogató áldozatát és kerítette hatalmába vágya, hogy megízlelje keserű erei mérgét.
~ Féktelen sóvárgásom csillapítása! Nem tagadhatom meg napjaimat szépítő folyadék vonzerejét! Engedelmesen kell térdre borulva befogadnom ocsmányan pusztító kecsességét!~
Berepedezett ajkaihoz emelve ujjait merengett el ápoló rúzs vagy kence használatán. Bántotta, sértette, piszkálta a gondolat megrémiszti örök szenvedélye vörös szőnyegét. Kénytelen volt eldönteni az esetet szeret, nem szeret játék hajszálra változtatott formájában. Tudni akarta, mit tegyen. Tépkedte ki hajszálait, amikor megjelent ragyogó, tündöklő, csillogó, vibráló férfiatlan nője és nyújtott felé feketén sötétlő édességet. Kiválasztva egy tekergőző, kúszó, csúszó, mászó gilisztát nyalta végig. Tetszetősen otromba íze volt! Markolt bele felhozatalába és tömte tele száját. Csillapítani, megfékezni, enyhíteni! Dörmögte orra alatt, miközben orrkarikát készített a kimaradt példányokból. Így nem vesztek kártalan kárba. Épp meg akarta kocogtatni figyelemért kunyerálva csillagtalan fénye vállát, amikor kérdés, ferde vonal ponttal, kétkedés, írásjel támadt felé. Csuklóját lóbálva pózolt kivénhedt hímringyóként. Elveszett leárazatlanul, miért, hogyan, minek, kinek, mihez kellett, de láthatatlan erőteljességgel zavarta kezét fogva tartóját.
-Képtelen követelés kegyed kérése!-
-Miért is?-
-Kötelező köpenyben kéretnem képem kedvességét!-
-Nem veheted le?-
-Kitaláltad!-
Mászott fel tagját rabszolga sorsba taszító végtagra. Ráakaszkodva könnyeden elviselhetetlen súlyával játszott figyelemre. Egyensúly vesztése, hagyása, esése, szűnése miatt előttük magasodó menny apróságával billegtek. Szerencsére nem borultak fel. Azt viszont teljesen, maximálisan, hiánytalanul, egészen, maradéktalanul, veszteség nélkül elérte pitiző öleb pillantásának megbocsátó sóhajjal adózzanak. Elégedetten és hálásan ölelve gyűjtött erőt a bevetésre. Katona becsülete megkívánva követelte vas szigorral vigye véghez küldetési részlegét! Csücsörített elszántan. Pontosan egy óra négy perc nulla nulla volt! Itt a kezdet ideje! Húzta ki magát és tisztelget szakaszvezetőjére. Megteszi, amit hazája, otthona, háza, állama, városa, kapitánya, barátja, barátnője, háziállatkája érdeke követel! Masírozott az ajtóhoz, majd röpke, apró, kicsiny, pici zavar után pulthoz lépett.
-Vért kíván a Lelkek világa!-
Helyezte csengőre tenyerét tetszetős ritmusokat paskolgatva. Eseményhez makulátlanul kirívó illeszkedést nem talált, ezért saját költeménnyel éltette, vagyis hajított földet kereszttelen sírjára. Néhány - tíz másodperc - szörnyen kínzó leforgása után unalmas lett a hallgató fülek sikamlós felháborodásától mentes műsora, szóval szemeit forgatva dolgozta át tervtől mentes berohanását. Nyöszörgések közepette megakadt sárga világa a recepciós pult másik kísértő, vonzó, hívogató oldalán. Próba! Muszáj volt kipróbálnia! Faragott mutató és középső ujjából lábakat és csente el a szörnyűségesen kegyetlen kalapot. Megkaparintva játékszerét a pult tetejére vetődött, becsúszva legfrissebb állástalan munkája színhelyére.

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Márc. 28, 2010 5:36 am

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Örült neki, hogy útjuk során legalább elfoglalja magát Eiji. Az édesség tényleg jó ötletnek bizonyult, mindig is tudta, hogy zsenialitása felülmúlhatatlan. Viszont azon tényleg nagyot nézett, hogy a srác nem tudja levenni gigai-at. Mondjuk erről előbb is beszámolhatott volna neki. Lehet akkor máshogy készült volna a nagy akcióra. Bár, ahogy jobban belegondolt, Eiji-től nem lehet semmit sem előre tervezni. Ő úgyis a saját feje után megy. Még az a csoda, hogy eddig nem akart semmire sem felmászni, vagy ilyesmi. Clarie a kialakuló stressz helyzetnek hála, kemény nikotinhiányban szenvedhetett. Ezért matatni kezdett szabad kezével farzsebében, annak reményében, hogy a megtalált cigarettásdobozban, legalább egyetlen egy szál még visszakukucskál rá. Mázlija volt, ezért kivirultan kapta ajkai közé, majd ügyesen cselezve gyújtott rá. Ez van, ha Eiji-nek nem tetszik, menjen arrébb. Ne! Inkább mégse! Még a végén elkóborászna, aztán játszhatna démon-detektíveset! O.o
Az intézmény elé érve, ötlet híján úgy határozott a duó, hogy a jól bevált elterelő-hadművelet mellett maradnak. Elől haladt a férfi, mögötte pedig a nő. Kétség kívül Eiji rögtön hozta a formáját, mindkettejük nagy örömére. Nem is akart túl sokat teketóriázni Clarie, főleg, mikor megpillantotta, mit leművel a bolondos társa. Facepalm-ozott is kegyetlenül, miközben gyors léptekkel haladt a hátsó szárny felé. Érezte, ha sokat vesztegeti az értékes időt, még a végén Eiji-re hívják a rendőrséget, vagy a katonaságot. Na azt meg egyikőjük sem akarta.
Szemfülesen fürkészve a megannyi ajtó között galoppozott főhősnőnk, annak reményében, hogy valami bazi nagy, szemkiverős táblácskával nem találkozik össze. Útja során mégis sikerült annyiszor megijednie, akárhányszor kamerát sikerült felfedeznie. Még akkor is, hogyha teljes biztonságban volt testében. Tehát játszhatta a szellemesdit, mikor befordulva az egyik folyosón végre rátalált arra a bizonyos táblával ellátott ajtóra. „RAKTÁR”. Ékeskedett a nehéz, szigetelt ajtón. Biztos volt benne, ide kell bemennie. Viszont szerencsétlenségére, zár védte a behatolóktól.
- Ó, hogy az a rákos...!
Morgolódott, tipegve-topogva tengelye körül. Mikor már maga alatt a földet is kikoptatta, csodás terve megvalósítására tért közel az ajtóhoz. Kardját előhorgászva próbálta beleszuszakolni az aprócska kártyás zárba a pengét, annak reményében, hogy az majd kinyitja. Filmes szaktudására támaszkodva kezdte össze vissza mocorgatni benne a pengét. Igaz, az amerikai filmekben ezt egy hajtűvel csinálják, de teljes mértékben meg volt róla győződve, hogy katana-val is sikerülhet. Nyelvét kinyújtva koncentrált, szinte már véres verejtéket izzadva. Egy hangosabb kattanás után, apró csilingelés jelezte, hogy a zár kioldott. Felviduló arckifejezéssel szorította ökölbe markát, s ugrált egy sort. Viszont mikor kinyitott az ajtót, lesápadt. Kigülledt szemekkel koslatta a következő akadályt, újabb számkombinációs ajtó képében. Pár másdopercig azt sem tudta, sírjon vagy nevessen kínjában. Mivel már totál ideg volt, a könnyebb megoldás mellett maradt: levágja a picsába azt a rohadt zárat! Nagy csörömpölés után, könnyített helyzetén, hogy semmiféle vészcsengő nem kapcsolt be.
- Ez jól esett...
Vigyorgott pszichopata-gyilkos mosollyal maga elé, majd berúgta az ajtót. Elviekben itt már védőfelszerelésben szoktak az ürgék mászkálni, de most nem hatotta meg. Para is volt már, na meg idegbajt is kapott. Már csak azt kellett eldöntenie melyik zacsit vágja a hóna alá. Hát igen, keményen érezte a bőség zavarát, na meg azt sem fogta, milyen fajta vércsoport kell ennek a szerencsétlen Eijinek. Végül úgy döntött viszi a legritkább fajtát. A hűtőhöz lépve látta, hogy nem messze tőle van egy kisebbfajta hűtőtáska. Random ötlettől vezérelve úgy határozott, nem csak egy zacskóval visz. Arrébb rugdosva a táskát kezdett belerámolni. Mikor készen volt, gyorsan letörölte homlokáról a verejtéket, s igyekezett vissza. Reménykedett benne, hogy Eiji-t még nem zárták kalitkába, s ominózusabb feltűnés nélkül ki tudnak avászkodni a vérbankból...

Tárgy: Re: Clarie szobája Pént. Ápr. 02, 2010 6:02 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Ujjai szüntelen mozgatását szemlélődés, megfigyelés, látvány tapasztalata követte. Illene felderíteni, kideríteni mi minden hever kezek munkájának gyümölcsén. Reménykedett sok szerető szerzemény szolgál szerény személye számára! Kezdetnek igen leleményes dolognak tartotta a nyitott szájról csukottra váltó rudat, melyből kicsiny fémek pottyantak ki. Feltételezéstelen feltételezésekig minden, összes, egész ötlettár be-ki-le-fel-megfordult központosított irányítási rendszertelen rendszerében, amitől ilyen rejtélyes, titkos, kiismerhetetlen formára formálta. Lelketlen lénye megnyugvása diktálta kegyes kacsója kérését, hogy kérdését kegyetlenül kiiktatva helyezze kezét könyörgő kínpadra! Röpke kattanás és bőrén máris felbukkant idegen szerkezet lenyomata. Egy ezüstös csík, melynek végei felszín alá fúrták magukat. Hirtelen illanó gyötrelme mosolyra fakasztotta énjét. Akart még, kívánt még, megveszett még egy vérét serkentő szúrásra. Látni, szemlélni, figyelni akarta szorgos útját teste adományának. A vékonyka sávot kísértve kísérő, égető érzés után sóvárgott. Muszáj volt megtennie! Át akarta élni a fájdalom és undor orgiáját! Megnyugvás kellett kárhozott háborgásának! Emiatt cselekedte elítélendő csínytevését! Csontos csuklójához emelte csodás eszközét! Tetejét nyomva teljesítette nemtelenül nemes tettét és nézte temetetlen teste nedűjét.

<<< Percek teltének pendülését túlpörgetve >>>

Kutató, derítő munkája eredményes esete következtében megtanulta néhány hasztalanul hasznos tárgy társalgását. A színtelen színes szivárvány szerepében szónokló műanyagot alakító, de vas ízét adó girbe-gurbásan gemkapocs, fület lyukasztó fülbevaló, míg a fémesen fémnek látszódó tükörsima tünemény tűzőgép, olcsó testékszerek hordásával ajándékozza meg hamisítatlan aranyosok kinézetét. Felfedezése hátulütő macskaütője számok első betűje plusz edül, hogy veszteséges véradása verítékeként vágya vészesen visított. Helyzete kilátástalan kesergését elhessegetve vitázó vásárló lépett arctalan arca elé. Idős hölgyek széptelen, gyűrt arcú képviselője sosem látott hengert akart visszaadni. Nem látta akadálytalan ugrását, ezért elvette esetlen erejétől. Ha megszabadulás célja, örömmel ösztönzi megtételére! Átvéve a hangokat adó dobozt, dorombolva ácsorgott. Megnyerte kietlen mércéjét a külsőleg mocskos csomag. Rögvest fontolgatta rejtett finomsága megpillantását. Kelletlenül kellemes terve lebonyolítását felbukkanó, eredeti dolgozó hiúsította meg. Mint várható volt, háborogva követelték távozását.
Eredetileg ellenkezés suhant végig agyatlan agyán. Kibukó szavai előtt bevillant feketétlen sötétsége kérlelő akarata. Ne gerjesszen duzzadó galibát! Megfelelve komoly elvárástalan elvárásoknak kutatott menekülő út után. Ennek híján precíz pontossággal pakolta hibátlan ajándékát asztalra, majd pult alatt csússzanva evickélt végestelen végig csillanó csempén. Micsoda merő élvezet! Ha nem lenne hajcsár közelben, kiélvezné kínálkozó játék adta lehetőségeket. Jelenleg, viszont köszönéssel kellett távoznia! Vagyis, bárgyú mosollyal hátra hajolt és intett ideges emberkének. Nem, soha, kizárt! Nem adja vissza az ívelt fejfedőt! Hiába a heves pillantás! Öltötte ki nyelvét kárörvendő őrületében. Ez már az övtelen önző övvel összezárt övé!
Átpréselte nyeszlett testét csukódó ajtó adta résen, sietett Révész Klérész keresésére. Útja kilátástalan messzeségig terített tartott, mivel árnyékok árnya látatlan formákban terültek szét fű tetején. Szerencsétlen szerencse szülötteként hamarosan újra szeme világára vehette kísérteties kísérője megjelenését. Ugyanis, unott bámulása közepén rohantak utálatos oldalába. Gyepen kiterülve, fészkelődtek feszengve felsőjén. Tanulatlan indokként vörös sáv díszelgett társa fején, ezzel kiváltva szüntelen érdeklődését. Megbökve említett részt pislogott értetlenül. Legalább meglepte volna valamilyen viseltes reakcióval...
[bocsi, ez most ritka szar lett^^""]

Tárgy: Re: Clarie szobája Kedd Ápr. 06, 2010 11:22 pm

(..:* Álomrandi Készülőben – Lopjunk Vért! *:..)

Lóhalálában szelve a rengeteg folyosót reménykedett benne még nem késő. Még nincs láncra verve szeretett Eiji-je! Mennyire nem hiányozna neki, ha még onnan is ki kéne szabadítania. Azt sem tudná, hol, hogyan, mivel, kivel, mikor kéne nekilátni a Prison Break-nek. Azt sem tudta, pontosan hol is van a város börtöne. Voltaképp abban sem volt biztos, hogy Karakura-nak van-e saját fegyháza. Azért gondolatban agyalt a kiszabadítás tervén, biztos, ami biztos alapon. Hiszen amekkora szerencsétlenség, úgysem lesz zökkenőmentes a kijutásuk.
S pont úgy is lett, ahogy megjósolta. Ráadásul szó szerint esett meg az eset. Ugyanis elkaparva az egyik kanyarnál futott bele valami oszlopba. Vagyis ő annak nézte az egy pillanatnyi idő alatt. Hiszen csak egy szempillantásnyi ideje marat a becsapódásig. Aztán meghökkenve érezte, hogy ha ez egy tartógerenda volt, igazán ramaty munkát végeztek a kőművesek, hiszen abban a szent minutumban dőlni kezdett. Nagy puffanás után továbbra is a meglepett tekintetével koslatta végig a beazonosítatlan tárgyat, amiről kiderült, hogy az egy Eiji.
Nem is kellett neki több, hogy olyan szinten zavarba jöjjön, mint még soha. Hát nem volt elég, hogy a fesztiválon is úgy futottak össze, hogy a szó szoros érelmében?! Még itt is ez kísérti. Esküdni mert volna rá, hogy az égiek nagyon szórakoztató műsornak találják a két shinigami szerencsétlenkedését. Mindezek mellett pedig pusztán a tudattól megilletődött, hogy egy a számára igazán kedves emberkén vakációzik. Tehát egy pillanatig sikeresen megdermedt, mint az ereszen a vízcsepp, s moccanni sem tudott. Csak az zökkentette vissza a való világba, hogy az alatta tekergőző véletlen áldozata bökdösni kezdi arcának legvörösebb pontját. Nem is kellett neki több, hogy olyan sebességgel pattanjon fel róla, mint a fénysebesség. Valami kibúvót keresve, forgott tengelye körül, ám jobb ötlet híján, inkább ragadta újra kezébe a hűtőtáskát. Beizzítva minden egyes tuning-csodáját tepert ezerrel a folyosón, útközben felkanalazva az angyalkát –csak akarni akaró-, földön fetrengő társát. Egyik kezében a hűtővel, másik kezében egy felnőtt kisgyerekkel. Nagyobb teher nem is sújthatta volna ezekben a percekben, csak a kijutás. Mindent egy lapra téve úgy döntött fejest ugrik a mélyvízbe, s ott távoznak, hol bejöttek. Természetesen már fogadóbizottság szép számmal várta őket, mégis más történt, mire számított. Ugyanis csak kikerekedett szemű, meghökkent emberek sokaságát figyelte, akik csak úgy ácsingóznak az aulában. Nem is izgatta magát tovább rajta, hiszen ez nekik csak jó volt, mert hát ki tudták őket cselezni. S mire pedig az őrök észbe kaptak, már árkon-bokron túl volt a páros. Csak a maratoni futás végénél jött rá Clarie, mire volt ez a nagy csodálat. Hiszen őt nem láthatták! Tehát az egész jelenet emberi szemmel csak annyi volt, hogy egy előrenyújtott kezű ipse rohan, mellette pedig egy nagyobbacska hűtőtáska lebeg.

Az átjáró megnyitása után, valahol a 2.-3. osztag közt félúton…

A következő helyszín nem is volt kérdéses, hogy a harmadik osztag szálláshelye, pontosabban pedig Clarie szobája volt. Egy percre sem álltak meg, voltaképp a lány nem engedte. Igazándiból már neki sem volt élete egy csepp sem, de mindenféleképpen el akart futni. Jó messzire. Csak akkor nyugodott meg, mikor már látta a feliratot, hogy „HARMADIK OSZTAG”. Zihálva szedte a levegőt, na meg a lábait, be a folyosókra. Erős szorításából egy percre sem engedte ki két áldozatát, majd mihelyst berombolt, szinte szó szerint zugába, gyorsan lehajította egyik sarokba a táskát, a másikba, egy székbe pedig Eiji-t. Föl-le téblábolt a helyiségben, egyszerűen nem tudott megnyugodni. Legszívesebben még a haját is kitépte volna, csak az volt vele a gond, hogy fájt is volna, na meg igen lassan nőne vissza. Mihelyst végre szólni tudott, csak ennyit bírt kinyögni:
- Ilyet többet soha, érted SOHA többet nem csinálunk! Inkább veszek neked, vagy mész egyedül, én nem vagyok hajlandó többször ebben részt venni!
Állt meg egyhelyben, az újonnan kikoptatott, füstölgő parkettán. Nem is kellett neki több, hogy kiüsse magát, pillanatokon belül dőlt el oldalra, egyesen belesüllyedve az ágyába. Feldobva az égbe mindkét lábát játszotta a döglött kutyát látványosan szenvedve.
- Jövő év karácsonyig senki ne keressen… elmentem havat lapátolni Afganisztánba…
Most szívesen bealudt volna, csak ez aztán nem hatotta meg izgő-mozgó társát, hiszen pár percen belül ismét belevágott abba, amihez a legjobban ért: a zajcsapásba. Hulla fáradt szemekkel, és mozdulatokkal tápászkodott ülő helyzetbe a lány, majd elfojtott nyüszítések kíséretében állt –vagyis próbált- két lábra.
- Ja, tényleg. Téged még meg sem etettelek.
Vakarászta meg az amúgy is kócos fejét, majd elbattyogott addig a sarokig, ahová a táskát levágta. Remélte, nem olvadt ki a cuccos, ám megnyugodva vette kezébe az első adagot.
- Öhm, ezt megiszod, vagy a karodba nyomjunk egy tűt?
Cikázott tekintete hol a vérrel teli tasakon, hol pedig Eiji karján. Ijedten pillantotta meg, hogy a fiú említett testrésze igazából nem kóser. Halk „jaj” elejtése után, kétségbeesetten térdelt mellé, hogy jobban megvizsgálhassa a sebeket.
- Hát ezeket meg mikor szerezted? Remélem nem te csináltad a saját kezeddel…
Maradt tátva a szája, közben pedig a szemöldökét ráncolta. Végigsimítva a sebeken kezét, gyorsan felpattant, s elszaladt a fertőtlenítőért, s némi kötszerért. Visszatérve helyezkedett immár valamivel kényelmesebb helyzetbe. Nekilátva a leápolásnak, próbált óvatosan, s gyengéden kötözgetni. Játszva a doktornénit, kötött kisebb masnit a lelógó géz két végéből, s megsimogatta a fiú karját, ezzel mutatva, hogy végzett.
- Jobban is vigyázhatnál magadra… ez így nem poén, hogy mindig megsérülsz…

Tárgy: Re: Clarie szobája Kedd Ápr. 20, 2010 2:48 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Kéztelen csuklón fogtalan fogva, ötlettől vezényelt merénylettel húzták, vonták, rángatták, cibálták, tolták be nem mutatott ismeretlen felé. Nem értette miért rohannak, futnak, szaladnak, amikor szenves-ellenszenves színtelenül színes dolgok sorakozva türelmetlenkedtek megismerés, felismerés, elismerés céltalan céljából! Agyatlan agyából pedig kipattant a maradás vágytalan vágya. Kedvtelen kedvességes kedvese azonban esélyt sem hagyott tiltott tiltakozás teljesítésére! Folytatta fontos felvezető futását! Igazságtalanul el, fel,le, oldalra, belülre, kívülre bántó büntetlenül kárhozott lelketlen lelkét meg se kérdezik mit szeretne, akarna, tudna tenni a szemtelen szemei elé táruló izé-bizé-cizé-dizé, akarva akaratlan micsodákkal! Pedig nyáltalan termelése csorgatással szökőkúttalan lelkes léptekkel lopakodna leleménytelen leleményes lista lapjára! Végestelen végig járná az összes, mindegyik, teljes szertendő szét hulló gyümölcsét embertelen emberekkel zsúfolt kockakövetlen beton járdáknak. Felfedezné, megfejtené rejtélytelen titkaikat és elfelejtené pirosmentes vérségi imádatát. Apropó vörös, folyós nedű! Nem mondták, válaszolták, jelentették ki szétesetten szétszórt termetének miféle, kiféle, kimiféle sikertelen sikerrel járt engedélytelenül szabály szegett küldetésük. Lehet, talán, megeshet, elképzelhető, nem biztos azon égszíntelen kék ujjai fogságában helyezetten közveszélyes tárgy bújtatja, nyelte el szépséges vidéke terméketlen terméke termését. Meg, ki, kell tudnia, fejtenie miért hasonlít egy zsáktalan franciátlan zsák kinézetére.
~ Szertelen szemtelen szemeim szüksége szólítja szívem! Nyomozói tehetetlen tehetségem kerestetik eme kíváncsiságom kovácsoló kézipoggyász vizsgálatára!~
Óvatlan óvatossággal közelebb lopakodott áldozatlan áldozata ujjai markában sínylődő, pihenő, raboskodó, alvó, fogva tartott színtelen színes dologhoz. Szabadságon szaglászó végtagolatlan végtagjával körbehálózva kicsiny, apró, pici, pöttöm testrészt pillantott érdektelen érdeklődéssel a zárra. Az ördögi, pokoli, tűzben enyésző mintás csík pontatlan pontján egy hosszú nyelvű ártatlanul ártó szellem figyelt, nézett, kémlelt. Mielőtt letépésével bosszantó bosszút állhatott volna megálltak, befékeztek, lestoppoltak. Kapu, ajtó, nyílás, szakadék, fekete lyuk, alagút keletkezett és keresztül kasul karistoltak rajta. A másik, ellenkező, túloldalon ismeretlen ismerős táj fogadta őket.
-Kegyetlenül kedves kisasszony! Mit merészkedett megtenni magánszemélyem mellőzése mellett?! Még szét, körbe, össze-vissza, be, mindenhova nézni akartam!-
Arctalan bőre nyúzása, húzása, szaggatása sikertelen sikerrel járt. Nem vettek tudattalan tudomást sérelmet szenvedett szívéről. Csak mentek, robogtak, siettek, loholtak utálattal imádott folyosók padlóján, míg be nem dobták, lökték, hajították, taszították ajtótlan küszöb felett. Idegtől tépett Kérész Révész maradék séta igényét, hiányát, előírását keresztbe kasul teljesítette. Oldalra fordított, penderített, parancsolt fejjel vaktalanul látó szemekkel figyelte. Kényszerű üléstelen hátsó meresztése alatt lassú gyorsasággal araszolt, közeledett, haladt, kúszott megint, ismét, újra felbukkanó kékség iránytalan irányába. Ujjatlan ujjait serény izgatottsággal izgágán járatva emelte öletlen ölébe a nehézkes zsákot. Nem törődve, elutasítva, elfelejtve, kizárva a ronda lény figyelmetlen figyelmeztetését szakította szét titokzatos titok száját. Csillogó csodálattal csodálva csomagot adott ki elégedetlen elégedettséggel egyező domboruló dorombolást. Kerek kocka fejét belehelyezve válogatott, keresett, kutatott neki tetszetős tulajdonságú tasakot. Rágatlan rágcsálással rángatva ártatlan áldozatát hempergőzve hunyorgott méregtelen méregbe mártott beszélőre. Boldog bólogatással biccentett neki, majd befejezetlen böffentéssel ízelgette szedett vetett vérecskéje íztelenül díszes világát.
Körös körülötte kóválygó Clarie kicsit sem, cseppet sem, egyáltalán nem zavarta etetéstelen evés közepette. Tökéletlen tökéletességgel elvolt, amíg észre nem vették, meg nem pillantották, fel nem tűnt pontatlan pultos játéka eredményes eredménye. Bekötözve, ragasztva, ellátva sebtelen sebeit biggyeszthetett bájtalan mosolyt arcára. Két, dupla ujjaival eltartva, távolra tartva piros, vörös, gyönyörű, egyedi tasakokat kucorodott, bújt, dőlt, helyezkedett gyermektelen gyermek képtelen képében vigyázatlan vigyázója ölébe. Kényelmetlen kényelembe fúrva magastalan magasságát pillantott, nézett, tekintett fel ártatlan árva bocitlan tehén szemeivel.
-Töketlenül tökéletlenül tökéletesen jól vagyok!-
Választ, feleletet, megoldást adva szolgátlan szorgalmasan szeretni való támaszának csúszott be ágyatlen fekhelye alá. Kirángatva, véve, cibálva, húzva hallójárati fülének lyuggatott műanyagokat kuncogott kedve tetőfokán. Szenvedélyes szenvedő testének reménytelen rémséggel tetszett a bizseregve zsongó szerve kínzása. Kapálózva kapkodást színlelve dugta ki fejetlen fejét.
-Látatlan lustasággal táplálkozzak? Vagy nem undortalanul undorító utálat látni? -

Tárgy: Re: Clarie szobája Vas. Május 30, 2010 2:51 am

< Az Álomrandi – Lopjunk vért: küldetés sikeres! >

- Ugyan már, na, gyere ki onnan!
Válaszolta, vakargatva fejét. Sajnos még nem ismeri annyira Eiji-t, hogy kit tudjon rajta igazodni. Néha még az is nehézséget okoz számára, hogy megértse, mit is akar pontosan. Közelebb lépdelve az ágyhoz, próbált valahogy segíteni a fiúnak kikászálódni az alól.
- Jaj, nézd meg, tiszta piszok lettél! Lehetőleg próbáldd nem leenni magadat. Vagy esetleg kiöntsem a másik adagot pohárba?
A választ nem várta meg, mert semmiféleképpen nem akarta, hogy a frissen húzott huzatra csöpögjön megannyi vörös vérpaca. Ezért felpattant egy-két másodperces ülőhelyéről, s a kis konyhának kialakított sarkocskánál kezdett el tevékenykedni. Az egyik polcról leemelt egy poharat, de gondolkodni kezdett. Mi van, ha Eiji elejti és ripityomra törik? Még a végén megvágná magát, vagy ilyesmi. Szegény teremtésből ki is nézte, ezért elővigyázatosságból előkapott egy műanyag bögrét. Általában ebből a mintás pohárból szokta iszogatni a reggeli kávét, ami egy kicsit össze is fogta az alját. Nekiállt kisikálni, de a barnára színeződött fenék nem akart fehéren csillogni. Végülis nem eresztett ugyan kávé ízt, de azért csúnyán festett. Mindegy, legfeljebb csak egy enyhe kávéillatot fog érezni Eiji. Biztos nem ivott még koffeines vért.
Visszaballagva már kliense szépen elfogyasztotta a zacskó tartalmát, így Clarie beleöntötte a bögrébe a következő adagot, majd Eiji kezébe nyomta. Egy pillanatig csak előtte ácsorgott, és nézte a fiút. Kicsit kitört belőle az a bizonyos anyai ösztön, amikor legszívesebben agyonnyomkodta volna, olyan édesnek találta. Kis ártatlan, és ügyetlen, amitől el tudott volna olvadni. Majd próbált észhez térni, hiszen azt vette észre magán, hogy ismételten ügyesen el tudott pirulni. Így kicsit kínosan pottyant le a fiú mellé, és igyekezte nem meglökni őt.
- Figyelj, Eiji, ha nem jutsz vérhez, tudod mivel azt pótolni? Vagy olyankor mi történik?
Kíváncsi volt ugyan, mi történne, ha mondjuk valami okból kifolyólag nem jutna vérhez. Vajon akkor mit kéne neki tennie, ha ez bekövetkezne? Ha valami szörnyeteggé válik, hogyan kéne leállítania? Igazából eléggé megrémült ezektől a gondolatoktól, de számítania kellett akár a legrosszabbra. Viszont reménykedett benne, hogy míg ő mellette van, ez nem történik meg. Majd mindig próbál ugrásra készen állni.
- Fú, de koszos a hátad! Áh, a nadrágod is! Na sipirc le az ágyról ilyen ruhában!
Szinte majdnem szívrohamot kapott, mikor meglátta az Eiji-n kempelő sok-sok porcicát, szöszmöszt és port. Allergiás rá, ha valaki koszos ruhában vetődik be az ágyba, főleg, ha az a sajátja.
- Engem nem érdekel, tessék levetkőzni, mindjárt kerítek váltóruhát!
Inkább rászánja arra magát, hogy gyorsan kimossa a holmiját, de ilyen cuccban egy percig sem maradhat a szobájában. Fejvesztve rohant az egyik szekrényhez, valami melegítő, vagy yukata után kutatva. Valami derengett neki, hogy még régen az egyik shinigami megkérte, illetve megparancsolta, hogy varrja meg az egyenruháját, de nagyon úgy tűnik elfelejtkezett érte jönni. Már csak azt kéne kiderítenie Clarie-nek, hogy hova dugta el.
Széttúrva az egész polcot akadt rá a ruhadarabra, valahol begyűrve a sok textil közé. Kicsit gyűrött volt, de arra tökéletes, hogy tiszta ruha legyen Eiji-n. Kicsit megrázta, s végignézte, vajon jó lesz-e a fiúra.
- Szerencséd van, mert szerintem ez jó lesz r...
Fordult meg, ám olyan látvány tárult elé, hogy azt hitte, bezakózik háttal a szekrénybe, s még magára is húzza annak ajtaját. Ha nem is, de a yukata-t majdnem eldobta a fenébe.
- Szent ég, Eiji! Az alsógatyát nem kellett volna!!
Ordította el magát, s szerencsétlenül, akarata ellenére is végignézte az ablak előtt pózoló srácot. Azt sem tudta, most elforduljon, és vágja hozzá a ruhát, vagy inkább átvergődve mindenen behúzza a függönyt. Kétségbeesetten, jobb ötlet híján egy csatakiáltással egybeszőtt vágta közepette kinyújtotta kezét, amiben a yukata lobogott, s Eiji felé vette az irányt. Másik kezével bőszen takargatta szemét, ami persze ebben a helyzetben nem volt jó megoldás, ugyanis az ágy sarkába sikeresen belevezette bal lábát, s átbucskázva mindenen ügyesen Eijin kötött ki. Közös erővel szép nagyot puffantak a kárpitozott földön, s Clarie feje szerencsétlenül belegabalyodott a yukata egyik ujjába. Másodperces néma hallgatás, Clarie előtt még a „rövidke” élete is lepörgött, s szíve olyan gyorsan dobogott, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Csak az nyugtatta meg egy icipicit, hogy közéjük gyűrődött a ruha.
- Áh, nemakartam, nemakartam, nemakartam! Sajnálomsajnálomsajnálom!!
Mászott ki szorult helyzetéből, ügyesen akrobatázva, hogy meg ne rúgja, ám az alatta vergődő Eiji úgy határozott még durvább partravetett hal képében csapkod össze-vissza, így most Clarie gurult be az ágy alá. A sötétben belekapaszkodott valamibe, valószínűleg az ágy lábába, így megállítva magát. Kissé szédült, s pár porcicát is bekapott, a nagy szuszogás közepette, aminek eredményeképp rendesen köhögött.
Meghúzva magát, inkább úgy döntött, egy darabig még nem mászik ki, nem akar ismét ilyen kínos helyzetbe belecsöppenni.

Tárgy: Re: Clarie szobája Pént. Jún. 25, 2010 7:48 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Lebiggyesztett szájtalan szája, arra következtette tragikomédiás baleset esett a szoba póktalan járta sarkában. Mégpedig nem, dehogy, tévedés, mellé fogás azt gondolni bántották, ütötték, verték, kínozták sötéthez szokott központi kémlelő kedvencét! Tények állasa szerint hősies hormontengéssel helyeselt helyzetbe hozott porszemek támadására. Vagyis, tökéletlen testét rángásba téve rázta le a temérdeknyi piszkot, melyek furcsa, ismeretlen, megdöbbentő, hökkentő, felháborító alakzatban ácsorogtak. Felderítő és kiderítő érzékei radarként eszméltek küldetésre, így nyurga formáját nyújtásra feszítve. Görbétlen lábait egyenesben tartva, hagyva, maradva döntötte előre törzsét, hogy láthassa, figyelhesse, nézhesse, tekinthesse, szemre vételezhesse az egyel több hegyvonulattal mászkáló, járó, gyalogló, sétáló, rohanó, futkározó, siető, vágyakozó némberek fejszőrzeti terrorjának eredményére játszó kerek, de mégse kupacot!
A színtelen színes, szervetlenül szerves szürkületek, sajnálatos szaglással szippantak szerteszét, ismeretlen igazságra intve Eiji-t. Arca dupla araszából folyós anyag került felszínre. Behatóbb, pontosabb, csodásabb elemzésük elemózsia elraktározó dallamos dinó doboz, csengő bongó hangszálai csitították. Vezényeletlen vérnyomásra fordult át, keresztül, kasul vízszintesre tett, rakott, pakolt, támasztott ujjain, majd kihúzva magát kanyarított ártatlan őrjáratot bizonytalanul őrült látása világával. Cikázó figyelme szédüléses keringése nem akadályozta, gátolta, szabotálta orra előtt lebegő különlegesen kerek bögre fogásában. Egy, három, négy, KETTŐ pálcika szorítatlan fogásában szürcsölt fergeteges fenséggel. Bimbózottan zománcos románca azt súgta sehol sem, pont ott csoport csodálatát csappantja. Vagyis nullátlan nullás kerek, de még sem vörösségéhez van szerencséje. Ettől eresztett enyelgése ereszkedett eléje. Imádta, szerette, megvetette, gyűlölte, elítélte, tagadta, bánta, vágyta, elutasította ezt a tocsogósan tápláló nedűt.
Hideglelte görcsölt terpeszkedése hallatta magát, de garantáltan következő következő öntögetés helyett, felejtve elejtve gondolkozhatott pandora kézfejének második porca mire, kire, erre, arra szeretne lyukat égetni. Derengő sejtése azt súgta őrültebb őrült lenne sajátos derengésénél, ha elvonnák, megvonnák, felvonnák, levonnák rendszerei erét nyújtó erejét.
-Zakkant zárda záró! Vérét venném váratlan vonaglással veszteseknek, vezetőknek...-
Himbálta lábai hibbant lelkesedéssel. Tudta, sejtette, akarta valamilyen rejtett rejtély talpa felszínét súrolhassa. Szüntelen piros pezsgése szünete kibírhatatlan kínja lenne. Átsuhanó kecsegtetése mardosta alattomos állatságát, ki csak várt, állt, pihent az alkalomra kitörhessen. Felbukkanása jelenlegi én lebukása volna. Maradna martalék marcangoló. Bújt, lapult, hasalt, feküdt hamis mosoly hitvány arcán. Nyugodt nyugalma befejeződött! Talált talajból tüskeként tollászkodó tarajt! Szívtelen szíve csodálatban csattanva kavargott keringőn! Időzítése pontossága, pont a parancs perdülésével iramodott tettre. Felkiáltásnak engedve ugrott, szökkent, lépett élvezet mezejére. Rozsdás fémmel átszúrva lábfejét révedt rá fájdalom. Égető, kínzó, hasító, feszítő, mézédes gyötrelem. Akarta még, még! Spriccelő, fröccsenő, csöppenő, fényben aranyló cseppek formájában tündöklő adományát! Mozgatta, forgatta, emelgette sérült sebét átmeneti öröm forrása mezején. Beszívta, kifújta, átélte, eltemette néhány perces nesz fesztiválját, majd bájos bajkeverése foszlott, oszlott, elpárolgott. Újra unottan utálhatta utazó unalmát.
Barátságos bajkeverése báját leplezetlen lépéssel kívánta kukába borítani. Épségben éktelenkedő ereit tágítva akaszkodott kapaszkodott meg legközelebbi komód kocka képébe. Színe elé szorítva ereszkedett szintjére. Ráhelyezte rakoncátlan hátsója halmazát és rejtett hegét ki, fel, el, le, be, át, keresztül húzva szuszogott. Tökéletes terve haló hahotát váltott ki, de arcátlan haját búra alá dugta. Érdektelen érdeklődéssel észlelte, miféle élet égőként élni. Izgalom nem jutott ideiglenes járatában. Fényes fergeteg sem gyulladt fösvények fedele alatt. Áram által már nem fog ártalmatlanná válni. Ettől elszomorodott emésztetlen enyészete. Nem megoldás nemzett méreggel fogadni Kalakutta munkájának gyümölcsét, de mi mást tehetett volna nemes éne, mint megtéve kérést vetkőzni? Dühöngő desszertként dobálva darabokat düllesztette dadaista dadogással drasztikus dőlési szögben maradt mellkasát. Művészi munkássága leginkább, főleg, inkább, jobban, még inkább utcai kéjelgők táncát utánozta, melyet gyors döbbenete sem gátolt. Előadása teljes valójában tárult eleven érdeklődők tekintetére, kik extázisban csípőjét rázó elmeháborodottra vethették véletlen erényük. Járatlan jártassága jelentéktelen jeligévé fajult! Kimaradt, de nem lemaradt ágyéka árnya áramlott áldozata álmává, ám ártatlan ajándéka akadályt árult! Rémület igyekezetével söpörték révületbe. Háta hálásan reccsent tömeg taglózásától és lelke örömittasan lendült őrjöngésbe. Ordítással kötött, font, horgolt, varrt mókája konok kacajjal kergette fekhely takarásába fanyar gyümölcsnedvét.
Beálló bánatra bárgyún bámészkodott. Nem értette, értenie kéne cselekedete esetlen voltát! Megtette, amit a tett kívánt a megtől! Lehet fordított folyamatért lelkesedett? Azt tette, amit a meg kívánt a tettől? Rántotta ránctalan részére a rongyot és roskadt ráció rendszerezésbe. Döntés terhe lebegett, szállt, repült, távolodott daganatában. Agyatlan agya villám sebességével elégelte meg esetlenségét, vagyis selymet elhajítva mászott epres kövéhez. Oda nem távolabb, közelebb, messzebb, ide, amoda, emide érkezve oldalazott tetőzetre. Kezét körözve kutakodott kemény kereszteződés koppanására. Toccsanás felcsendülésével ugrált fanatizmusban. Kékséges fejét lehajtva kapta fogai közé Révészklérész kézfejét finoman kézbesítve feladás kérését. Rezzenő összenés vagy összenő rezzenés örömöt ragasztott rá. Perverz ragadozó piszkálódását szorgalmas papolással tesztelte.
-Javuló jelenség érvényesül eszességem anyagba araszolásával? Netán, páratlan pihenés pang neszesszeredben?-
Türelmetlen fészkelődéssel támaszkodott fejetlen könyökére. Izgága illemmel igyekezvén fedezni fedetlen felszerelését. Környékezetlen természetében képtelen területnek bizonyult kettős faj különbségeinek méregetése. Van, ami neki van és van, ami neki nincs. Miféle magyarázatlan mássági mánia?! Kivételezési képesség? Nem mindenhol lapos, alapos és mindenhol domboruló domborulatok. Filmekben figyelt fejezetekben egymásra egyenesedve érintik egymásnak ejtett nyelvüket.
-Mitől menekültél messzire? Akaratod akarata...Érthetetlen esemény eszemnek! Rémisztően rossz a rosszatlan látványom?-

Tárgy: Re: Clarie szobája Csüt. Júl. 08, 2010 11:32 pm

Álomrandi készülőben

Az események olyan gyorsan történtek, hogy Clarie kettőt pislogni is alig tudott. Ha a szó szerint vett meztelen igazság nem döbbentette le teljesen, még mindig ott volt a nyakán ejtett harapás. Az a pár pillanat míg tartott, olyan érzést keltett benne, mintha valami elfuserált, tömegfilmet látott volna. Mint azok a rossz amerikai vámpíros filmek, ahol általában a hercegkissaszonyt megtámadja egy denevérember, s az utolsó cseppig kiszívja a vérét. Majd a kisasszony holtan esik össze, s úgy néz ki, mint valami héjába aszott narancs. Biztosan nem kellemes egy halál. Szerencsére Clarie nem jutott erre a sorsra, bár minden csak Eiji-n múlott. Ha akarta, akár meg is ölhette volna. Kissé hatalmába kerítette ez a mozzanat, leginkább azért, mert sosem volt ehhez fogható esete, másodsorban pedig azért, mert egy olyan illető tette azt, amit, aki közel áll szívéhez.
Szaporán szedve a levegőt porolta le magát, s ahol még a maradék szőrpamacsok megragadtak, azt is rendesen lerázta. Ijedten kapott nyakához, ahol még mindig fájdalmas seb tátongott, ami ugyan nem lenne túl nagy kaland, ha nem folydogálna ki még belőle megmaradt vére. Az ágyon hagyott kötszert ismét kezébe kapta, s egy kis ragasztó segítségével felkísánkodta körülbelüli helyére. Most csak az számított elálljon a vérzés. Összezavarodva ücsörgött az ágyon, majd mikor eszébe jutott, kérdeztek tőle valamit, rápillantott a még mindig a földön tanyázó Eiji-re. A lényeges helyeket legalább eltakarta az összegyűrt kimono, mégis Clarie-n kislányoz zavara eluralkodott már annyitól, hogy a fiú többi csupasz testrészét megpillantotta. Biztos volt benne, nagyon piros az arca, hiszen érezte, hogy ég két orcája.
- N-nem arról van szó, hogy zavar, cs-csak… hiszen én…
Dadogott, s mondatát sem merte befejezni. Kissé sikerült elszomorodnia. Ránézett a padlóra, majd lábfejeire. Fel sem tűnt neki, hogy eddig is cipőben volt. Kezei segítségével lerúgta a bakancsokat, majd törökülésben felült az ágy közepére. Egy darabig az ággyal szemben lévő szekrény legföljebb eső pontjával szemezett. Bambult erőteljesen, majd csak úgy megszólalt.
- Mondd csak, Eiji… tudod mi az, hogy „szerelem”?
Dőlt hátrébb két kezén támaszkodva.
- Egyáltalán… tudod te mit jelent az, hogy „érezni”?
Mosolyodott el kínjában, aztán tekintetét Eiji szemeibe tapasztotta. Pár másodpercig csak nézett bele mélyen, majd elfordította tekintetét másfelé.
- Persze, hogy nem tudod…
Nevette el magát, majd lepattant az ágyról, s leguggolt a fiú elé, s megkeresve a kimono mindkét vállát, Eiji kezébe adta.
- Vedd fel, kérlek. Ha ugyan ilyen melegben nem fáznál meg, akkor sem illik meztelenül szaladgálni.
Mondta félhalkan, kedvesen és monoton. Miután irányba igazította a fiút, felállt, sarkon fordult, s egyenesen a konyha felé orientálódott.
- Minek akarom meggyőzni magamat…?
Lehet Eiji még hallhatta Clarie ezen mondatát, hiszen akkor lépte át az ajtó küszöbét, de a lány nem tulajdonított neki túl sok figyelmet. Ez csak úgy… kitört belőle.

Tárgy: Re: Clarie szobája Kedd Júl. 27, 2010 8:10 am

{<< Álomrandi készülőben - Lopjunk vért! >> }

Kelletlen kedvel igazítva fodortalan göncén sértett szemérmes fruska intimitásának kedélyállapotát. Osztatlan teljességgel ordíthatta tova, nyeretlen teste nyápic maradt. Futtatott sorsának fájdalma azt kívánta fizetés, pénz, kápé, rupó, fitying, mani, dollár nélkül hajtsa fejét párnára. Ezen ballépése esztelen baleset erejével biccentett erére, melytől hátra vetvén hátát visongott hisztérikusan. Kurvátlan kurva szépsége kielégítetlen szatírával keringett szerteszét, bár matematikai számításokkal analfabéta memóriája szánalommal araszolt megvilágosodásba. Nirvánát látva fészkelődött, helyezkedett, kapálózott, evezett, legyezett, habozott, babozott jóga pózba. Izgága vehemenciával vethető vésetre: emberi esetben esetlen! Cseppnyi fogalmazási fogalma sem lészen csábítást követő látomásokban. Popsija fehéren pislákol a fehér papíron! Erre esküvel esdekel! Biztosítható bukás, búgó bika bájolgásban befektetett balek. Nem vágja a nemek viselkedését...
~ Lealacsonyítóan megalázó mi bűnnel szentségtelenítem meg hamvaiból feltörő, pokol bugyraiban emésztett lelkemet! Ámor nyilának gyötrő mámorát elpuskázván rimánkodhatok mennyei beavatkozásért! Kicsiny deus ex machina! Esdeklem kegyességedért! ~
Fedelét plafonra csapva fordult mézédes palacsinta csiviteléséhez, kitől érdektelen érdekesség áramlott ábrázatára. Megfeledkezve szorgalmasan, kitartótan, állandóan, teljesen, mindig, folyamatosan, megállás nélkül lezajlott ücsörgéséről nézett nagyokat nehézkesen piruló pamacskára. Valamiféle miről tettek, raktak, pakoltak, hajítottak betűtlen betűket, melyek jelentéktelen jelentése összeakasztotta ízlelőbimbóinak ítélő képességét. Hitetlen helyzetéből hevesen huppant hordozó hajlékonyságára. Zavart szenvelgéssel kötötte, csomózta, szorította, horgolta, fűzte, csavarta egybe derűs derekán a durcás dudvát - valahogy úgy festhetett, mint egy pelenka -. Elintézett esetén bazsalyogva elindult elemezni. Fütyörészve, bogarászva járatta ujjatlan ujjait fejlődő betűkbe jutott könyvek fedelén. Válasszal vitatkozni veszett verejték. Azt mondták tudják, hogy mit nem mondott, ami tud, de nem tudja, hogy tudják és helyette mondják, amit nem tudva tud, hogy mondják! Felesleges felfedezés elejteni esze lelkendezését. Majd idővel, perccel, órával, nappal, hónappal, évvel, évtizeddel, évszázaddal megtalálják az igazságot. Lelketlen lelke hajlamos lelkesedni lényegtelen halmazokért. Ott ni! Odaadó nézettel olvadoz egy nívós ollóért! Gyors cserkészéssel be is gyűjti szívének megtetsző gyerekjátékát, miközben ártatlan, szent, óvodás, kiskutya, házi kedvenc, idomított gumikacsa szemekkel szemezett vissza. Semmitlen semmiséggel pattant paplanra, fülelve feladott küzdelem karát. Ruganyos higanyos eszének magasra helyezték a lécet!
Forgatta körtelen körbe fejét, megállapodva maradandó rejtélye megmászásánál. Csúszva csempe csillanó csodáján, kénytelen kelletlen kötötte keresztül kötelét ruhája redőin. Immáron tarzan imádata toppant időszámításba, elvégre parancsolták enyészetbe pakolja enyelgését. Átérve átkarolta állandó ajtófélfáját, majd ügyes ülésbe ügyködött ülténél üzbégebb ügynökséggel - szekrény -. Fáradhatatlan fanatizmussal meredve, nézve, tekintve, pillantva varázslatos vörös vérséggel bizsergő Révészklérész bőrére. Látvány eme fokától dülledő szemekkel lopakodott felfedezni. Átugrálva, kúszva, mászva, szökkenve, csúszva, lapítva, hasalva beguggolt a mélyedéses lefolyó duplán létesített medrébe. Tanulási vággyal telve hajolt vizsgált tárgyához, hogy közvetlen közelről adhassa le kedvességtől kedves bökését. Ujján egyetlen ujjongó erek jutalmával sem gazdagodott, mégsem eredménytelen unatkozás ejtett unszolást erényén. Kedvtelen keserűséggel kereste kedvese kegyelmét.
-Bocsánatos bűn beteges butaságom? Netán, nehezményező nevező? Magyarázandó mentés mellőzése mellett mérges maradsz?-
Szavak nélkül szöszmötölve dőlt falnak, otthagyva durcás falatka nemtetszését, de okos döntése félig szentesedett. Tekergetett párat kék tincsein küzdve páratlan terve kivitelezésével. Határozott egy hatalmasat és bemutatja a belsőjük más mesterségét! Azonban, viszont, ámbár, de, csakhogy, fogékony feladata rémisztő reménnyel alakulhat szemfényvesztéssé. Végül oda se vetve óvatosságot, derekát beadva vágódott begyre! Hallását dallamra hajtva dúdolta mennyei zene meséjét. Szervetlen szerve egyetlen alkalommal sem fülelt szebb szólamot. Beteges békességében biccentve biggyesztette aljzatba ajkait. Érzéketlen teste élettelen tapasztalatai ismeretlen kíváncsisággal igyekeztek kifürkészni felfoghatatlan gyönyör forrását. Ábrándban látni, szagolni, érinteni, hallani, ízlelni! Történetben gazdagodott, gátlástalan törtetése gejzírként terítette gerincre. Borzongva nyöszörgött bizalmi nyugalmában, de alkalmi, átmeneti, pillanatnyi, mulandó, röpke lakhelye tűrését bolygatni nyavalyás baleset volna! Így, összekanalazva élvezkedő ösztönét egyenesbe igyekezett. Hálás nyújtózással és sóhajt hallatva zárta le heves szorgalmát, majd figyelt arcra érkező nesztelen csattanó fegyelem érkeztét nehezményezve. Csenési kiút persze csacsogott kedvére, tehát megragadta pumpálónász kezét és tenyerét puszta csendre tette.
-Te gyönyörű dobbanásokkal élve élsz, én gyáva döbbenetben halottan halva vagyok!-

Tárgy: Re: Clarie szobája Pént. Okt. 08, 2010 1:54 am

Álomrandi készülőben

Nem volt szándékában megbántani Eiji-t. Csak egyszerűen kimondta azt, amit éppenséggel gondolni merészelt. Bele sem gondolt abba, hogy ezzel talán megbánthatja, vagy elszomoríthatja a fiút. Akármennyire is mutatni akarta, hogy erős, nem volt az. Nem tudott senkit sem megbántani, mert úgy gondolta, az rossz dolog. Nem akart konfliktusokat kezdeményezni, szítani, de jól tudhatná, azok nélkül nincs élet. Veszekedések, és harag mindig volt, és mindig is lesz ezen a földön.
Ez a kettőség valahogy sosem akar elhalványulni életében. Azt hitte, ha változtat külsején, természete is vele változik. Egyáltalán sikerült neki valamit ezzel elérnie? Ha jobban belegondol, a válasz a semmiben kimerül. Ezekben a percekben az a cseppnyi önbizalma is elszállt, s megint úgy érezte, fölöslegesen próbálkozik. Olyannak érezte magát, mint egy fölösleges élőlény... élőlény... mint egy tárgy, ami csak azért van a világon, hogy legyen.
Még játszadozott kezében lévő bögréjének fülével, melyet ritmusra pöccintgetett. Igazándiból maga sem tudta, hogyan tehetné jóvá elszólását. Lehet más nem venné ezt ilyen drámaira, de ő nem más, hanem jómaga!
- Ne haragudj, hülye voltam... azaz még mindig az vagyok. Én csak... szóval nem gondoltam komolyan azt, amit az előbb kikottyantottam...
Magyarázta el-elcsukló hanggal, szinte már-már motyogva. Már azt hitte teljesen le van ejtve, mikor egy óvatlan pillanatban, Eiji úgy határozott átöleli, s mellkasába fúrja fejét. Meglepődött, nincs kétség efelől. Remegő kezekkel tette le a pult szélére a bögrét, s csak ácsorgott tovább. Mintha gyökeret eresztett volna lába, úgy hallgatta végig Eiji-t, mire végezetül ismét zavarba jött, s felvette arcának két oldala a pipacs vörös színét. A kis gesztus annyira meghatotta Clarie-t, hogy majdnem elkezdett pityeregni, de visszatartotta könnyeit. Még a végén azt hinné a fiú, baja van. Pedig csak boldog.
Óvatosan próbálta hátrébb lökni Eiji-t, hogy a szemébe tudjon nézni. Mosolyogva próbált szóhoz jutni:
- Ha majd egyszer melegséget érzel itt, akkor talán megérted azt, amit én előtted sosem fogok kimondani...
Tette tenyerét Eiji mellkasára, majd erősen magához ölelte. Szerette ölelgetni, hiszen valami olyan erővel rendelkezett a fiú, amitől feltámadt benne a tyúkanyó. A butuska arckifejezése mindig is megérintette szívét, s ekkor olyan kedve támadt, hogy addig ölelje, míg ki nem szorítja belőle a szuszt. De most ez az ölelés inkább szeretetet árasztott magából, mint beteges imádatot. Szerette volna kifejezni ezzel érzéseit, amit talán sosem fog megérteni a fiú. Számolt azzal, talán sosem lesz rá alkalma, hogy teljes szívéből szerethesse, de megfogadta, nem fogja ellökni magától.
- Én mindig itt leszek neked. Ezt az egyet ne felejtsd el, Eiji... én itt leszek.

Tárgy: Re: Clarie szobája Kedd Nov. 30, 2010 5:54 am

{<< Álomrandi zuhanóban >> }

Értelmetlen érzelmekkel tátotta tágasra száraz száját. Messzire üldözve merenghetett ütközetre, miközben üvöltve mormolta üde mohája üdvözítő markainak üres mivoltát. Várta vissza a kellemes karolás kedvességét. Hiányától csupasz csigaként hevert kietlen puszta kövén! Fogalmatlan határolási notesz sem ficánkolt hátrányos nadrágjában, miféle misztikus mágia felejtette függésben, de elszántan ragaszkodott emészthetetlen rejtély darabkáihoz. Ezért, emiatt, ennek okán, ebből kifolyólag, így, úgy, amúgy, emígy, ugyanúgy, itt, ott, amott, emitt, ugyanott, kacsóit nyújtva kesergett nyereményéért. Lelkesedését az ismeretlen intelmek lappangása sem süllyeszthette sufniba! Bizalmatlanság bolyongott benne a fülét felmérő fegyelemtől, ám álmatlan csillagporát átívelő csevejből, általánosságban, csak növekedett hőfok és neve hessegetése csilingelt. Vagyis, vágya tárgya veszett társaságként vonakodik tudomására adni azonosítatlan adatokat és lázas betegségben lábadozva bizsergés fog lubickolni fáradt lelkében! Meseszép mendemonda, mely mentén megoldásra moccan! Emelkedett forróságtól elérhet felhők erkélyére, hol halott hallgatásból dobbanásra derülhet! Hogyan, miként, merre, milyen úton, hányféle képen gyűjthet testét gyötrő tüneteket? Most azonnal, maró asztmától mérgezve akar melegséget adoptálni! Bátorságát egyedül, csak, kizárólag, minden tekintetben, összességében, teljesen, egészében imbolyogtató injekciós fecskendője feszes fűzése borzolta, közvetetten kényszerítve kérése késleltetésére és pillanat precíz pajkosságára. Robbanó révületben felszínen fortyogó esztelensége eszményi mosolyt merevített ráncaira. Kecses vállak takarásában kezdhetett vágások tarkításába. Csúcsos olló cserfessége ontotta csodálata ostorát. Bőre szaggatott bizsergése szaporította bódító szenvedélye büntetését. Élvezete dörgölte éhezett dörzspapírként, édese dacosan ékeskedő döbbenetéhez, hogy sejtelmesen halk sóhajt hinthessen selymes hajzuhatag sűrűjébe.
-Ha az ittben leszel, akkor, azaz itt lesz, amiben itt leszek!-
Lényegtelen patakok láncolatát pásztázva lenyomati porcain, fátyolozott indulata felhőként illant feledésbe. Hömpölygő ámításáról vörösen gyöngyöző hegei árulkodtak. Nehogy nejlon foltocska felfedje gyengeségét, viseltes ujjait gyorsan vacokba utaztatta. Gyalázata vesztes unalmával jámbor zavartsága jegyet zörrentett járványos zajkeltő jeleiben, ösztönözve fogait őrlésére. Bútorok gombjait bújva gömbölyödött bűvész doboz foglyává, bizonyosságot gereblyézve: nyurgaságban tapasztalatlan nyeszlett teste! Dörrenő reccsenés riadalmától reszketve didergett rusnya rombusz rivaldafényébe dermedten. Kínzó csomagoltatása kedvébe csepegtette kíváncsi csacsogását.
-Izzó immuningoványt ki, mi, micsoda, kicsoda, arasznyi, leheletnyi, pindurkányi, törpe csoda, kaparinthat igényei közé?-
Tárgyakat díszítő szalagként dudorodott szoba tárgyilagos döntött szegletében, darabos szökdécseléssel döntve szívélyes dűlőre tulajdonát. Nem volt ínyére, kedvére, tetszésére, ízlésére, kegyére, tisztességére, beletapadt baljós baleset beteljesülésébe. Eufóriája energikusan emésztette pontjai pervesztett pattogásának elvesztésétől. Villámjárta póza varázsütésre parancsolta viselkedése próbáját. Hajlongások óceánjában heverészve ódája hajolt orrához! Ösvénye végig örvénye végletében özvegyült! Sikolyát sebtében segélyezve sarkallt sebét serkentő segítsége selyem szőnyegére.
-Lelkem böngyörítő lendület! Segítve segítesz beteges betegség sebtében begyűjtéséhez?-
Öröm járta lopózással ösztönző leleménye ölébe lendülve rebegtette pilláit. Reménye pillére Révészklérész palástjában rejtőzött! Elkap heveny fertőzést eredendő hibája, felszívódik! Piros pacáit pumpáló gépezete melegedő mámorban gőgösködhetne!

Tárgy: Re: Clarie szobája Hétf. Dec. 27, 2010 6:42 am

Álomrandi zuhanóban

- T-tessék?
Csak nézett nagyokat. Voltaképp azt sem értette, valójában Eiji mire is akarja kérni őt? Megbetegíteni? Egek ura, mégis mi lelte ezt a jóembert?! Csak kikerekedett szemekkel nézte, és nézte, na meg nézte őt, mint az a bizonyos borjú azt a bizonyos új kaput... ne is menjünk bele még jobban ebbe a dologba. A lényeg az, hogy ültek egymással szemben, és nézték egymást. Meggyőződésük szerint úgy vélték, a velük szemben ücsörgő fél szemeiben nem az értelem, hanem a teljes sötétség csillogása vakította el. Tehát voltaképp úgy trónoltak a hideg kövön, mint két óvodás, aki éppen a meg nem érthető dolgokon rágódnak... Tanácstalanul. Az istenies szikra, mely pillanatokon lángra lobbant, végül Clarie-nál teljesült ki.
- Áháá~m! Ó, drága Teremtőm, ott a magasságos egekben, kihez nem jut el könyörgő szavam! Eiji! Ki mondta, hogy meg kell betegedned? Én nem úgy értettem! Ezt nem szó szerint kell érteni, hanem... tulajdonképpen... igazándiból... na várj csak egy percet!
Ekkor már két lábon ácsorogva, illetve balra-jobbra sündörögve, két kézzel hadonászva magyarázott a nő, mikor jött a gondolat, hogy majd ő megmutatja, mire is értendő a „melegség” (mocskos fantáziájú, yaoi kedvelők kíméljenek! - -”)
Elrobogva a konyhának szekrényesebb felére kezdett bele a munkálatokba. Csak túrt, csak túrt, mint azok a malacok ott annál az idős néninél, aki mindig a teraszon szokott teázni kora reggel. Visszavágtatva a még mindig a földön henyélő Eiji-hez pakolta le öléből annak tartalmát. Volt ott minden; kicsi bögre, nagy bögre, ilyen kanál, olyan villa. Minden de minden, ami a keze ügyébe került a keresgélés közben. Kisebbfajta sorba rendezés után, ismét a fiúval szembe leült.
- Tegyük fel, hogy ez vagy te... Még mielőtt megijednél, nem, nem változol át kanállá...
Ragadta meg az evőeszközt, és olyan lassan kezdett el magyarázni, mintha egy babának kezdene el mesélni valami rémesen unalmas történetet, hogy végre álomba szenderedjen.
- Na és ez....!
Fogta meg másik kezébe a villát.
- Na ez meg én leszek! A bögrék legyenek az osztagaink, jó?
Fordította fejjel lefelé őket. Alattuk a kövezet már olyan volt, mint Seireitei, csak kicsiben. És felülnézetben.
- Egyszer volt, hol nem volt... Egy nap ez a kanálka és ez a villácska úgy döntöttek, hogy elmennek a fesztiválra. Na és azon a fesztiválon futottak össze egymással. De szó szerint! Egymáson fetrengve kezdtek el megismerkedni egymással, aztán a hátralévő napot kettecskén töltötték el. Már akkor tudta a villa, hogy nem utoljára fogja látni a kanalat...
Mindeközben pedig bőszen szemléltette a történéseket. Olyan csönd volt, hogy szinte visszhangzott minden egyes szava.
- Aztán egy darabig nem találkoztak, pedig nincs is olyan messze az osztaguk egymástól. Ezért a villalány szomorkodott, és hiányzott neki a kanálfiú. Aztán egy nap ismét összetalálkoztak, és egy csomó minden történt velük. Aztán ahogy teltek a napok, egyre többször futottak össze, majd volt, hogy együtt ebédeltek. Sőt, még küldetésre is eljutottak! Aztán ahogy telt múlt az idő, a villalány úgy érezte, hogy már nem bírna úgy ebédelni, hogyha a kanálfiú nincs mellette. És egy nap a kanálfiú ismét váratlan kalandra vitte a villalányt. Elmentek együtt vért lopni, ami igazán izgalmasra sikeredett. Mindenki jól járt, és a kanálfiú hasa is megtelt finom vérrel. A villalány, pedig boldog volt, hogy ott van vele.
Ahogy összeérintette a két evőeszközt hagyott egy szusszanásnyi időt, hogy elgondolkozzon. Aprócska mosollyal arcán folytatta a játékot.
- És most pedig ülnek egymással szemben, és a lány... a lány pedig a fiúnak mesél... arról mesél, hogy mit is jelent valójában a ’szeretni’. És... a szeretni valójában nem más, mint az, mikor úgy érzed, szomorú vagy, ha nincs melletted a másik... és boldog, ha itt van előtted, és akár a világot adnád neki, csak hogy ne hagyjon magadra egy pillanatra sem...

Tárgy: Re: Clarie szobája Hétf. Jan. 03, 2011 6:32 am

{<< Álomrandi zuhanóban >> }

Átmeneti heverőjén ártatlan hevességgel alélva hömpölygött alátámasztatlan helyzet álmatlanságában. Kecses virgácsa kietlen vidéken kóválygott! Sötét derengéssel nézett semmi diadalába, s hiába bármily hibátlan bőrre hajított bökés sejtelmetlen hörgéshallatással sem hibáztatták bajkeverését. Pillantását végig pillecukrán tartva pucsított szorgalmasan, pedig révedéséből pöttömnyi pontot nem okoskodott ki. Csupán, az idő alattomos igényével, unalom gyorsan tört utat gyomrához, melytől ujjaival gyalogolva tarkóján, igyekezett történést uszítani. Buta bíbelődése fájóbb fokozattal jutott jövedelemhez, mint merészkedett reményt rabolni. Kényelmes kuckójából keserves kanyarral gurították galacsin gubancba, hogy nyeszlett teste nyekkenve törjön nyakba. Esetlen esését eredményesen elrejtve ficánkolt fizetésért fertőben felkínáló kéjelgő, kecses, könyöklő kacérkodásával. Amúgy sem értette almacsutkája sötét érvelését. Mégsem kellett beteges betegként merengnie melegség megértéséhez?! Akkor, vagyis, tehát, szóval, esetleg, szerint, valahogy, tulajdonképpen, amúgy mire szorult, hogy kiszoruljon a tudatlanság köréből? Berr! Pöttöm szikra sem pöndörödött szikár selejt agyában és festői fösvénységgel fordulva fegyelmezője fejetlenségéhez, parádés probléma akadt rájuk, mert mágikus mániáját marta a mániákus rángás! Rázkódva ordított orbitális ravaszságokat. Jobbnak puhatolta jámbor pondróvá javulva pöffeszkedni jóslati pontján.
- Türelmetlen tanácstalansággal várva várok!-
Vicsorgó vigyorral virítva viselkedett bűnét bánt bajkeverő bájával lóbálva lábát, nehogy kiderítsék konok koponyája nézetét. Perceivel percre pengetve leste lelkesítő levéltetve libbenését, majd fülelve keserédes kotorászás konyhai perpatvarát, felülve roppantotta rendeltetési rendszerbe rándult részeit. Megkönnyebbült sóhajjal alázkodott meg illanó gyötrelmek izgalmánál, s mennyezetre emelve magasságát ingadozott gyönyör ingoványán. Tökéletes szenvedése tetőpontjaként szórakozottan tapogatta szaggató tartozékát. Lassú kínnal lesújtó karcolást látott karmájában, ám távolból szűrődő trappolás árnyéka szédülten teperte szőnyegre. Halottként heverve hanyatlott, mielőtt meglátnák minőségi műsorát! Gyors estével gyűjtött előnyt győzelemhez, görcsösen gördülve görgött csomagtároló csonkjához, majd megszabadítva mocskos mancsait otromba olló ostromától. Jelöletlen jelek nélkül nevetve zuhanhatott pamut párnára. Lebukást kerülve leleményesen kacsintott lányos zavarban. Ruháját igazítva révedt kanalakkal lébucoló daliájára és izgatottan keresztbe dobta lábait. Érdekelte a piknik élménye, bár bőszen bonyolította érthetőségét értelmetlen evőeszközök enyelgése, kik képmásuk képében komédiáztak. Emiatt szánalmasan foglalkoztatta eszetlen fogyasztási fogvájók szereposztása.
- Miért, mi célból, hogyan, mi okból, minek lettem én a kerek lapátoló és te a villás nyársaló? Honnan tudva tudta a te tiéd, találva találkozunk?-
Durcásan dobbantva pattant patákra. Folytatást fokozottan közveszélyes közelségből kívánta felgöngyölíteni. Szimpla menetelést szüntetve, mindenhez dörzsölődve, késleltette dühödt kérdését. Agyában akaratos döfés didergett. Ha rothadó kukaca hordozza a recés evező eszközt, akkor szeretni alattomos szenvedés! Kerek és kurta mindig egymás mellett epekedik, mégsem esznek mindkettővel egyszerre! Távol és közel vannak. Közelről távol, távolról közel vannak! Akadva akadályozzák akaratukban. Ki gördít gátakat közéjük? Miért mernek minket merénylettel máshová mellékelni? Érezni annyit tesz értelmetlen hiánnyal alaposan tenyerelsz édesed hegyébe, vagy édesed talál artérián? Nem található magyarázott melegség talánya!
- Felfoghatatlan fájdalom fokozása? Szeretve szeretni szimplán szenvedést szítani?-
Rejtélyt üldözve ragadta meg villát tartó testrészt, melyet reménytelenül tenyerébe vágott. Buggyant balesete sikertelen sorssal záródott. Elkerülte emésztő forróság fortélya. Hiába heves heg, csücske csontjaitól. Nem érezte a nemesítő érzelmeket. Ugyanúgy üres undorral ücsöröghetett. Képtelen Révészklérészt kellő reménnyel szenvedve szeretni.
- Leplezetlenül alkalmatlan alak vagyok villa lányt szeretni?-

Tárgy: Re: Clarie szobája Pént. Ápr. 22, 2011 2:45 am

Álomrandi zuhanóban Clarie szobája 451518

- JÉZUSATYAÚRISTENTESZENTSZŰZMÁRIAPEDIGNEMISEZAVALLÁSOM!
Hadarta ordítva, ami csak eszébe jutott azután, hogy Eiji a kezébe vágta a villát. Amilyen hirtelen kibuggyant ez belőle, olyan szélvészként rohant el a szekrényig, hogy valami kötszerrel betekerhesse az értetlenke vérző sebét. Már nem először fordul meg fejében a gondolat, ideje lesz betárazni, hogy elsősegélyt tudjon nyújtani, ha netalán Eiji ismét meg akarná magát gyilkolászni. ~Igen, ez lesz a legjobb- gondolta magában, ahogy elkezdte motyogni miből, mennyit kell majd vennie. Még azt is számításba vette, jobban járna, ha átjárna a 4. osztagba továbbképzésre. Lehet eltanulna egy-két fortélyt, és így pénzt is spórolhatna magának. Maximum csak energiája nem lesz sohasem. Viszont erre ott van a fürdőkádja. Úgyis imádja teleaggatni illatos virágokkal, és mécsesekkel. Mondjuk nincs rá túl sok ideje, de ha pusztulni készül, szán rá egy keveset.
- Komolyan mondom a sírba viszel ezzel az ambivalens viselkedéssel. Hát mégis mi ez a nagy dekadencia, öcsém? Nem halálra kell készülnöd, hanem, hogy valami megragadjon abban a mogyorónyi kis agyacskádban!
Morgott elég hangosan, miközben tenyerébe helyezte a fiú mancsát, és elkezdte körbetekerni a gézzel. Majd előtúrta zsebéből a biztosítótűt és összefogta a kötszert.
- Még egy ilyen mozdulat, és... nem tudom mit csinálok veled! Rossz vagy, nem szabad, érted, nem-sza-bad!
Kócolta össze haját, miközben egyre erősebben próbálta összeráncolni szemöldökeit. Clarie feje lassan hasonlított egy pocokéhoz, annyira dühösen puffogott.
- Épp erről adok lelkifröccsöt neked már mi óta! A szeretet nem szenvedés, hanem boldogság! Öröm, jó, mámor, kéj! Érted? Az pozitív dolog, vágod? Olyan, mint amikor kétpofára tömöd magadba a kedvenc kajádat, vagy a vért vagy... bármit, amit valamennyire is csipázol! Áh, miért teszel tönkre?!
Mérgében pedig addig addig csatarászott, és toporzékolt, míg úgy döntött a falnak rúgja a bögrét. Az hangosan nekiverődött annak, és szilánkosra tört. Ezek után néma csend lett, egy darabig Clarie Eiji-t nézte, majd fejét csóválva, elbattyogott a hálószobájába, és ott leült az ágyára. Kényelmesen törökülésbe helyezkedett, könyökölve saját combjain pedig tenyerével arcát takarta. Most úgy érezte magát, mint amikor egy vesztes csatából menetel haza. Úgy tűnik, hiába minden fáradozása, Eiji egyszerűen nem fogja fel, mi folyik körülötte. Clarie pedig ismét egy vesztesnek érzi magát, hogy pont belé lett szerelmes. Legszívesebben most sírva fakadna, de aznap megfogadta, soha többet nem fog könnyet ejteni. Amúgy is hiábavaló lenne...
Szenvedése nem tartott, csak röpke fél óráig. Mikor úgy érezte abbahagyta a gyerekes hisztizést, erőt vett ismét magán, majd lecsúszott az ágyról. Beletúrva hajába vett egy nagy levegőt, és visszament a konyhába, ahol Eiji még mindig ugyan ott ücsörgött, és szöszmötölt a földön. Erre csak megint csóválni tudta a fejét. Mintha mi sem történt volna, Clarie szökdécselni kezdett felé:
- Eiji-kun! Gyere, pattanj fel!
Nyújtotta vigyorogva két kezét felé. Miután feltápászkodott, Clarie a szemeibe nézett:
- Bocsánat, csúnyán viselkedtem! Remélem nem haragszol rám...
Majd egy hirtelen mozdulat során magához ölelte a nagyra nőtt kisfiút.
- Tudod, nem vagy alkalmatlan, hogy szeress... kimondom, no, örülök, hogy mellettem vagy!
Pirult bele, és egyre mélyebbre fúrta arcát Eiji mellkasába, hogy még véletlenül se lássa, mennyire zavarba jött.
- Na, de most, nincs kedved rendesen felöltözni? Olyan sokat mutogatod az izmos testedet, hogy késztetést érzek az iránt, én is ledobjam a felsőmet!
Röhögte el vicces mondókáját, amit persze nem gondolt ám ő olyan komolyan! Csak igyekezett végre nem túl távolságtartónak látszódni. Egyébként is elkönyvelte, hogy Eiji úgysem veszi a célzásokat, szóval semmitől sincs félnivalója.
- Öhm... első sorban jó lenne, ha leimádkoznád magadról a pelust... ha nem haragszol meg én oda, arrafelé nem nyúlkálnék...
Mutogatott ODA körözve mutatóujjával, miközben legördült arcáról egy-egy izzadságcsepp. Azért még nincsenek olyan "jóban", hogy csak úgy szimplán fel-le öltöztesse szegényt. Nem is ragozva tovább a dolgokat fordított hátat neki, hátha sikerül a nehéz művelet Eiji-nek. Maximum majd összeszorított szemekkel felöltözteti... ugyan mi baj történhetne?

Spoiler: