Riichi Sato otthona

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Márc. 25, 2013 11:20 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Meggondolatlanul dörmögte, ami eszébe jutott. Semmi másra nem számított, mint zenésztársa, hasonló merényleten törheti fejét. Pár másodperc elteltével, sunyi mosollyal arcán neki is iramodott az ágynak. Rii csak kósza pillantást vetett Umi felé, a látványtól pedig rögtön leverte a víz. Mindennek tudatában sem bírt megmoccanni a fáradtságtól. Talán kibírja. Kemény fából faragták, nem reccsen ketté a matracon, ha esetleg bombát ugranának a derekára. Azért a biztonság kedvéért utolsó pillanatban összeszorította szemeit és belenyomta képét a párnába. Az ugrás után megkönnyebbülve felsóhajtott a mellette kikötő sráctól. Mindenesetre elég ügyesen megrémisztették. Nem csoda a sok stressz okozta csomók hátában. Képzeletbeli síkon hevesen bólogatott és egyetértett Umi megfigyelésével. Nem tellett sok időbe, hogy Rii bekómáljon. Valami dünnyögést még hallatott, de nem tudná felidézni, mivel hagyták faképnél. Az ajtó becsukódása után csak arra kapta fel fejét, gyanúsan csönd van körülötte. Annyira le volt strapálva, arra sem volt ereje, hogy felnézzen. Kiterülve az ágyon élvezte a hűs, légkondis szoba nyújtotta előnyöket.
Intenzív, délutáni sziesztájából már maga sem tudja, hogyan riadt föl. Annyit érzett, rettenetesen elfeküdte az idő elteltével maga alá gyűrt karját. Igazítás céljával bemasírozott a fürdőszobába, ahol belenézett a tükörbe. Vesztére vörös színű csík ékeskedett jobb arcoldalán, amit a párna szegélye okozott. Morgolódva tapogatta végig, majd megnyitotta a csapot. Szerencsére gyorsan visszanyerte bőre eredeti simaságát. Csontjait nem tudta rendesen végigropogtatni. Ekkor jutott eszébe az előbbi beszélgetése, ami lényegében Umi aggodalmas megjegyzéséből állt; Rii masszázs gondolatával játszadozgatott. Elmélyülten hümmögve kapott magára egy kényelmesebb szerelést. Belecsúsztatva lábait a tangapapucsba slattyogott végig a folyosón, egyenest a liftig. Abban ácsorogva dünnyögött az orra alatt, felkeres valami masszőrt. Fürdőköpenyének övén még húzott egyet a biztonság kedvéért, majd kilépett a liftből. Unott képpel és zsebre dugott kezekkel figyelte a folyosókat, mikor megakadt a szeme egy táblán. Mintha csak meghallották volna gondolatait. Frissítő masszázst remélve vigyorodott el, és tempózva belépett a gyöngyös függönyön. Kedvesen mosolygó, fehér ruhás kisasszony képe fogadta. Bedobva macsó oldalát húzta félre kisfiús mosolyát, majd be nem állt szája mindaddig, míg meg nem nyerte magának az egy órás, kényeztető, teljes testes masszírozást. Az asztalon kiterülve bazsalygott a nyomkodás örömeitől. Felőle akár hátára is állhatott volna a hölgy, nagyon csípte ezt a fajta fájdalmat. Boldogságát nem volt rest a csaj tudtára adni; amennyire csak tudott nyögdécselt és sóhajtozott, vén öregapó módjára. Most az egyszer megteheti, teljesen elengedje magát. Masszázs befejeztével két lábra állva nyújtózott egyet, majd gyöngéd csókot lehelt a kisasszony kézfejére. Hódító akciója azonban nem zárult vacsora meghívással, ugyanis a kézcsók közben megpillantotta a lány kezén ékeskedő eljegyzési gyűrűt. Már leszokott arról, mindenféle nőcskével összeálljon. Igen, számára nem akadtak szent és sérthetetlen dolgok. Ha egy nőt akart, azt megszerezte magának.
Nem próbálkozott tovább. Illedelmesen rámosolygott, majd otthagyta. Végezze csak tovább dolgát. A gyűrkészéstől Rii úgy érezte magát, mintha 5 évet fiatalodott volna. Kicsattanó örömmel sétafikált visszafelé a hotelszobájához. Kártyát pörgetve ujja körül dúdolt, mikor felért az emeletre. Jókedvét hamarosan különös jelenséggel vágták el. Közeledve a megfelelő ajtóhoz valamiért végigfutott hátán a hideg. Kiváltó okát nem kellett sokéig keresnie; ajtót támasztó, méregtől fortyogó barátjának sötét auráját messziről is kiszúrhatta. Nagyokat pislogva fékezett be nem messze tőle és figyelte e különös műsort. Eleinte nem értette a heves számonkérést, hiszen Umi tanácsolta, hogy menjen és masszíroztassa ki a hátát. Vagy, ezt már csak Rii képzelte hozzá? Egy percre ezen el is mélázott, mert nem tudta pontosan, szóról-szóra visszaidézni a dolgokat. Azon viszont totál fennakadt, hogy barátja száját különösen trágár szitok hagyta el. A döbbenettől még az álla is majd’ leesett. Nem is kellett neki több, hogy hasonlóképp felmenjen benne a pumpa.
- Haaah?! Időközben elhagytad a szappanodat, hogy így beszélsz? Házisárkány, rád fér egy alapos hideg zuhany! – ordítozott, kiparodizálva Umi elcsuklós hangját. Bosszút állva ezen a személyéhez abszolút nem mérhető jelzőért hirtelen nekiment barátja gyomrának, és nemes egyszerűséggel vállára kapta. Olyan pihe súlya volt, meg sem kottyant neki. Ördögi vigyor ült ki arcára, majd lenézett megszeppent Bao-ra. – Gyere, öcskös, megleckéztetjük a Muttert! – röhögött sátáni kacajjal, majd szabad kezét kissrác felé nyújtotta. Megragadta apró pracliját és nekilódult a lépcsőháznak. Nem hagyhatott időt arra, hogy Umi kificánkoljon karjának erős szorításából. Szinte kettesével szedte a lépcsőfokokat, mikor félúton rájött, talán nem szakad bele, ha másik karjába gyűjti pöttömöt. Két zsákkal is megrakodva úgy vágtázott lefelé, mint egy megveszett ló. Hajtotta, minél előbb a vízbe hajítsa Umi-t. A fülébe rikoltozástól sem tántorodott meg. Egyre jobban feltüzelte. Dolgozott benne a réges-régen magába fojtott démon. Útja végére érve már látta maga előtt a célt. Elég rendesen kifulladt, de még megtette az utolsó lépéseket. Medence szélére leültetve a gyerkőcöt végül foglalkozhatott potenciális áldozatával, aki még mindig nem adta fel a rúgkapálózást. Jól irányzott mozdulattal a medence fölé emelkedett és megpróbálta lehajítani magáról a csomagját. Azonban Umi akadékoskodva rácsimpaszkodott, mint valami lajhár.
- Ó, itt még nincs vége a játszmának… - pillantott hátán csüngőre. A szemei lángokat szórtak. Hátat fordítva a víznek végül könnyedén elrugaszkodott a földről és belecsapódott a vízbe. Abba bele sem gondolt, hogy Ő is csurom vizes lesz. Ennyit mindenképp megért magánakciója. Revánsot vehetett zenésztársán. Mikor csomagja hajlandó volt lecuppanni róla két bugyborékolás közben, Rii felúszott a felszínre. Diadalittasan vágta magát hátra és jól végezve dolgát úszkált. Mellette vízi szörnyként feltörő barátján remekül szórakozott. Mindaddig míg meg nem pillantotta a lábát vízben áztató Bao nevetéstől vörösödő fejét. Rii nem tudta leszűrni, miért mutogatnak irányába. Először azt hitte Umi volt nevetség tárgya, mikor elgondolkozott, azon kapta magát kezd fázni. Végignézve magán esett le neki a dolog, valahol elhagyta a vízben egy szál köpenyét. Más körülmények között nem lenne szégyenlős egy szál meztelenséggel uszikálni, viszont nyílt fürdőben voltak! A döbbenettől gyorsan belemélyedt a vízbe és felrikoltott. – A te hibád! Keresd meg azonnal! – csatarászott Umi előtt, majd hirtelen lenyomta maga előtt a vízbe barátját. Nem érdekelte mi módon, de mihamarább ússzon le a köpenyéért. Még csak az hiányzik neki, meglincseljék ezért…

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Kedd Ápr. 02, 2013 6:18 am

Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás

Forrongott benne a mérhetetlen düh, amitől rendesen vörösödött kobakja és megeshet lassan-lassan néhány gőzfelhőcske is elhagyta üzemi hőfokra buggyantott hajkoronáját. Elképesztően berágott a nőcskéket hajkurászó zenész társára. Mélységesen felháborította képes volt hulla fáradtan is a lába között hordozott esze után menetelni, miközben jó hiszemmel próbálta lekötni Bao-t, tudjon kicsikét lazítani. Annyira felment benne a pumpa, nem tudta mit, de nagyon megtette volna vele és azt sem hogyan, de nagyon közel állt hozzá, olyasmit tegyen, amire születése óta nem volt példa. Lényegében ezt a kört teljesítette, hiszen önmagát meglepve, ronda szó hagyta el száját. Eleinte fel sem figyelt csikorgó fogai között kituszkolt halandzsájára, azonban rövidesen fejbe csapta az igazság fájdalmas üllője, méghozzá Rii szépségesen körített fenyítésének képében. Azt sem tudta hova legyen szégyenében miket fecseg. Elkerekedett szemekkel sütötte le tekintetét és kapta lepcses szája elé mancsát, nehogy újabb szítok merészkedjen kifelé. Paprikás hangulatát jelezte, még teljes megsemmisülése közepette sem feledkezett el mérges dünnyögéséről. Házisárkány szóra tagadhatatlanul rá jellemző ingerült hörcsög pofával dobbantott. Tenyere takarásából háborgott, legyen szíves a masszőr lánykát illetni ezzel a szóval. Listát még folytatta volna, ha eresztik, ugyanis fogták pihe hátsóját és nemes egyszerűséggel vállra dobták. Merénylettől elhaló sikolyt hallatott, mert váratlan támadástól nem gyengén beijedt. Szükséges volt néhány szapora szívverését csitító fújtatás, mielőtt rázendített a veszett öleb kapálózásra. Igazi vérmes chihuahuaként hadonászott és követelte szabadon eresztését. Öklét rázva kajabált fogságában, majd vetett be minden létező trükköt letegyék. Ütögette a célszemély hátát, belecsípett hátsójába, megharapta karját, vállára támaszkodva ütögette feje búbját, derekát szorongató ujjait feszegette. Kész túlélő tábort lefolytatott siker érdekében, de mást sem ért el, csak azt teljesen kidöglött. Lépcsőzés végére kezdett vészesen kifogyni a szuflából, ráadásul a sok ordítástól egyre jobban berekedt.
Utazás végére nem maradt más belőle, csak dühösen sípoló gumikacsa, aki nagyokat lihegve reménykedett, végre megpróbáltatásai végére érkeznek. Nem bírta tovább a küzdelmet, de fel sem akarta adni, így még egy-két erőtlen morgással és karlendítéssel érzékeltette továbbra is veszélyes ellenfél. Persze, ha létezett volna élőlény, aki ezt beveszi. Meg sem lepte nem ért célt fenyegetése és hamarosan vígan hullámzó medencével kell farkasszemet néznie. Rögvest feltámadt benne a menekülési kényszer. Összes körmével belecsimpaszkodott banda vezérük ruhájában, miközben gigantikusra kerekedő szemekkel rázogatta kétségbe esetten fejét. Tartott tőle az fog következni, amire gondol, hogy következni fog, ezért szabadon eresztette könyörgő skálázását.
-Ne! Ri! RIRIRIRI! NENENEEEEEEEEE~H!-Visongott kézzel-lábbal hadakozva a lendület vétellel felé közelgő vízmennyiség ellen. Hangjába az egész hotel épülete beleremegett. Minden tőle telhetőt megtett, legalább gonosz zenésztársa halláskárosodásban részesüljön, ha már nem kerülhette el a szörnyű bosszút. A rémes tettet, melynek értelmében óriási erővel vetődtek be vele a vízbe és lepte el feje búbjáig a medence klóros vize. Kiakasztó tettől előbb a vízben bugyogva, majd a szájában landoló folyadékot köpködve eregetett gyilkos aurát. Szemébe lógó haja alól ki sem látva pipiskedett lábujjhegyre. Durranásig felfújt pofával emelte égnek karjait, hogy elhaló harci kiáltással vethesse magát terroristájára, de mozdulata felénél dermedt szoborként borult vízbe. Újabb áztatást követően haját félre sepregetve keresgélte a vidáman röhögcsélő gyerkőcöt. Fél pillanat alatt olvadás közeli állapotba került látványától és minden mérgéről elfelejtkezve sóhajtott fel. Csípőre tett mancsokkal mosolyodott el a csemetén, mielőtt észre nem vette hevesen mutogat Rii felé, aki szégyenlős lánnyá változva kapott utána. Arra sem volt ideje, bármilyen reakciót kinyöghessen vízbe tuszkolták. Ettől újfent plafonig szökött vérnyomása és agresszív piranhaként harapott bele zenésztársa karjába. Sértődötten köhécselve úszkált távolabb, ingerülten rángatózó szemöldökkel folytathassa az állóháborút. Karját maga elé tartva csattant fel az igazságtalan vádaskodásra.
-Még, hogy az enyém?! Nem tudom ki találta ki nadrág nélkül fog fürdeni! Ne fogd rám a feltűnési viszketegséged! NUDSITA!- Fonta össze mellkasa előtt karjait, ahogy fejét sértődötten oldalra kapta. Nem volt hajlandó szóba állni az érintettel, főleg nem megkeresni köpenyét, ami mellékesen fél méterre úszkált tőlük. Helyette sikeresen belebonyolódott a csata következő állomásába. Zenésztársának eszében sem volt ennyiben hagyni az ügyet. Vizet fröcskölt felé, ami óriási hullámként terítette be. Rögtön felháborodott a rémes tetten és száját eltátva vonta össze szemöldökét. Kapásból viszonozta a gesztust, ebből pedig kialakult az újabb pancsoló viaskodás. Perceken keresztül áztatták egymást, na meg az egész medence közvetlen környezetét. Addig hergelték egymást, légből kapva gondolt egyet, rávetődött a köntösre és nagy erőkkel kievickélt a vízből. Kárörvendő kacajjal lóbálta meg zsákmányát, miközben hátsóját riszálva élvezkedett győzelmén. Pontosabban csak annak hitte, mert felbőszült férfiak legbevállalósabb példánya fogta magát és teljes naturalista valójában követte a partra. Erre rögvest elképedve dermedt le, de jobban tartott tőle mit kap, ha most csípik fülön, ezért menekülés mellett döntött. Űzött vadként rohangászott medencénél körbe-körbe, nyomában mérges üldözőjével, míg útját nem állta egy dühödt idős hölgy. Botjával hadonászó zsémbes idős asszony útakadály akkora erővel förmedt rá, menten kéziféket használva seggelt el, nyakába kapva közvetlen mögötte közelgő zenésztársát. Egymás hegyén hátán terültek ki, de még volt annyi lélekjelenléte gyorsan vezérük pucér hátsójára dobja a fehér textilt. Bőségesen ingerültnek tűnt a nyugdíjas hölgy, nem hiányzott még ezzel is sokkolják. Főleg, ha számításba veszi micsoda fejtágítást kaptak. Botjára támaszkodva és magából kikelve szidta le felnőtt fejüket, mit randalíroznak nyilvános helyen, mikor a gyerekre kéne figyelniük. Igaza volt, ráadásul mindezt akkora vehemenciával tette, mindketten megszeppent tinikként húzták össze magát. Fejüket leszegve engedelmeskedtek és ígérgették halkan, többet nem fordul elő. Meghunyászkodtak akarata előtt. Egészen addig ücsörögtek kihúzott háttal, míg síri csend nem telepedett az uszodára. Abban a pillanatban elcsendesedett a vész egymásra sandítottak.
-Ehhehez a néni ijesztő volt!-Suttogta oda társának, mielőtt pukkadozni kezdett a röhögéstől. Nem mert hangosan viháncolni, mert tartott tőle visszatér a néni, úgyhogy csukladozó hangon szörcsögött és könnyezett. Hosszú percekig virult, mire normalizálódott állapota.-Kössünk békét, mielőtt harci szekérrel jön vissza és elfenekel minket!-Nyújtotta oda mancsát, hogy felsegíthesse.-Haaa~j! Régen rosszalkodtunk ennyit. Öregszünk! Vagy korral haladva egyre agyalágyultabbak leszünk?-
Szorította össze fejét, minél jobban hozhassa a sikoly festmény elsápadó alakját. Nagy drámázását követően, felcsillanó szemekkel görnyedt előre. Gonosz koboldként settenkedett lábujjhegyen jó kedvűen nevetgélő közönségükhöz. Eljátszott sértődöttséggel csapott le rá, kioszthassa megérdemelt büntijét. Alaposan megcsikizte pocakját, mielőtt kioperálta volna úszógumijából. Ölbe kapva szembesült vele a kis gézengúz egyre laposabbakat pislog és hatalmasakat ásítozik. Javában délután volt már, így érhető lefáradt, bár a kicsik szeretik elfelejteni a déli csendes pihenő fogalmát. Bao-nál valószínűleg kivételes nap lehetett, szóval hevesen mutogatásokkal adta le apukájának a drótot, vigyék fel aludni. Némi activity műsorral sikerült áthidalniuk a problémát, úgyhogy lassan visszacaplathattak szobájukba. Menetelés alatt halkan dudorászott rosszcsontnak és simogatta hátát, minél könnyebben elszunyókáljon. Ennek eredményeként, mire vízszintesbe tették már javában hortyogott. Óvatosan ráhajthatták az ajtót, majd jöhetett a megrázó tény, mit kezdjenek magukkal. Sűrűn pislogva billentette oldalra csípőjét és pakolta rá kezeit, ahogy elmerült gondolataiban. Nem tartotta jó ötletnek ott maradjanak, mert a szöszöléssel felkelthetik Bao-t.
-Most? Mi legyen? Olyan furán érzem magam hirtelen felszabadultunk és nincs ötletem mit csináljunk. Neked?-
Sétált ki két törölközővel, egyet odaadva ázott fővezérüknek. Lassan hozzálátott megszabaduljon csurom vizes ruháitól. Bőszen szökdécselt egyik lábáról a másikra, miközben csupa füllel várta előálljanak valamilyen fantasztikus tervezettel.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Csüt. Ápr. 25, 2013 10:52 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Barátját a medence vízébe fojtogatva ordibált, tüstént keressék neki elő messzire libegett köntösét. Bosszúra éhező vízi szörny azonban úgy határozott megtorolja a parancsot és nemes egyszerűséggel belemélyesztette fogait Rii karjába, aki a rémülettől és az éles fájdalomtól feljajdult, majd hátrébb hőkölt. Sértődött dívaként meredt rá fognyommal bélyegzett karjára, majd Umi-ra és ezt a műveletet még megismételte még párszor, mielőtt kifakadt volna belőle teljes elégedetlensége. Nem hagyhatta, hogy alulmaradjon társával szemben ezért szájtátásából visszatérve széttárta kezeit. Teljesen sokkolta, ahogy visszavágtak azzal, magamutogatás céljából ugrott bombát a medencébe. Innentől nem volt kegyelem. Valamivel azonnal válaszolnia kellett, így máris építgette haditervét gondolati síkon. Hisztis fruskaként illegő társát becélozva alaposan lefröcskölte, minden izmát megmozgatva a művelethez. Azt akarta, hogy az utolsó porcikájáig vizes legyen.
- Nem kaptál eleget, még mindig mondod a magadét?! Te kölyök, rossz emberrel kezdtél ki! – bökött előre mutatóujjával két pacsálás között. Tudtára akarta adni, itt bizony nem lesz menekvése. Még mindig sajgott karja a harapásától, ettől pedig nagyon begőzölt. Az engedélye nélkül senki ne merészeljen kárt tenni az Ő tökéletes külsejében! Sértődött, világuralomra törő fenevadként csapkodott a medence közepén. Tombolását hasonló vehemenciával viszonozták, amiből akkora őrület keletkezett, alig bírtak leállni. Végül Umi úgy döntött keményebb eszközöket vet be. Így esett a választása arra, Rii vízben lebegő köntösével lép olajra. Jókat derülve frenetikus csínytevésén riszálta magát a part szélén. Ezzel csak még jobban felbőszítette az egyébként is vidékire mérgesített férfit. Elege lett a játszadozásból. Agyát teljesen elöntötte a düh, így hidegen hagyta meztelenül hagyta el a vizet. Előre nyomulva, veszett bivalyként rontott Umi irányába, aki fülét-farkát behúzva húzott nyúlcipőt. Rii-nek nem is kellett több, hogy vérszemet kapva utána loholjon. Futását akadályozta egyetlen darab papucsa, ami valami csoda folytán még mindig ott volt lábán, ezért lábát szedve hirtelen kezébe kapta és célirányosan megküldte azt barátja feje felé. Akciójukat végezetül Umi befarolása szakította félbe, aki Rii becsapódása ellőt még hihetetlen precizitással háta mögé hajította a vizes köntöst. Lihegő, meztelenkedő barátjának csapódva cuppant rá, amit csak nehezen tudott magáról lekínlódni, és korrektül magára dobni. Eközben nagyokat pislogott zenésztársa válla fölött. Szégyenszemre lassacskán kezdett megrémülni az előttük károgó, ijesztően ráncos és botjával hihetetlenül fenyegető idős hölgytől. Umi példáját követve zavarodottságában a földet kezdte el koslatni. Nem mert az idős nő szemébe nézni.
Megadóan elkullogva tértek vissza a medence széléhez. Rii lábát belelógatva ücsörgött, mint egy megszeppent óvodás. Némán ücsörgött egy darabig, míg Bao piszkálni kezdte lábát. Gondolatait elterelve az előző megsemmisülésről a kis lurkóval kezdett foglalkozni. Oldalra sandítva fellélegezhetett, az idős nő végre megunta triójuk koslatását, és eloldalgott fenyegető fegyverére támaszkodva. Közéjük emelkedő csendet végül Umi szakította meg félszeg suttogásával. Rii helyeslően bólogatott. Kezdett teljesen kiázni a bőre, ezért úgy döntött kimászik a medencéből és oldalára kapja fáradtkás, és laposakat pislogó kölykét. A békekötésre szabadon hagyott jobbját előre nyújtotta mosolyogva. Eleget szórakoztak. Egy pillanatra ismét eszébe jutott iskolás éveik. Rengeteg galibát okoztak az gimnázium falain belül, és azon kívül. Sokat kellett ücsörögniük az igazgató ajtaja előtt. Bent persze Rii kamatozhatta remek fogalmazókészségét. Nyájas szövegével szinte bolondította az őszbe forduló, kissé csúnyácska igazgató asszonyt. Nem kellett nagyon megerőltetnie magát, hogy egy-két intővel kevesebb gazdagítsa ellenőrzőjüket. Minden óva intés ellenére rendszeresen bajba sodorták egymást. Ennek ellenére Rii derűs kedvvel gondol vissza rá.
Riadót intve szedték lábukat az emelet felé. Liftben már kellőképp lefáradt gyerkőc jóízűen szunnyadt Rii vállán. Óvatos léptekkel haladtak a folyosókon, a megfelelő ajtószám alá bekanyarodva. Nagy pisszenések mellett, tökéletesre fejlesztett mozdulatokkal helyezte lurkót a kényelmes matracra, és jó alaposan bebugyolálta, még véletlenül se fázzon meg. Elkerülve az esetleges megfázást, Rii előkotorta a szekrény fiókjából a légkondicionáló távirányítóját, és kikapcsolta. Végezetül néma csendben ácsorogtak zenésztársával. Hirtelen ötlete sem támadt, mit kéne tenniük. Kérdéssé formálását ismét Umi intézte. Töprengve rámeredt a srácra. Azonban eszébe jutott, kezd egyre jobban remegni, így gyorsan előkapart magának egy kényelmesebb, nem mellékesen szárazabb holmit. Megnyugodva térhetett vissza az előbbi problémához. Hirtelen ötlettől vezérelve hátat is fordított neki, és az ablakpárkányhoz lépett. A függöny mögül két, hatalmas pezsgősüveget vett elő és tanácstalanul a fiú felé nézett. Vállát megrántva konstatálta a címkéket. – Ne kérdezd, lent, az egyik asztalon találtam… gondoltam elhozom. – pislogott rá ártatlan képpel. Poharak híján úgy döntött, elég nagy fiúk már ahhoz, üvegből tudjanak iszogatni. Erkély felé bökve indult meg előre. Kellemesen üde esti tájkép fogadta. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik kerti székben. A párnába igazgatva magát elégedetten felsóhajtott, és rutinos kézmozdulatokkal kidurrantotta az egyik üveget. A kipezsdülő italt eltartotta magától. Miután legyengült büszkén kortyolgatni kezdte. Jóízűen szuszogva végül felpillantott Umi-ra, aki még mindig a tolóajtó előtt ácsingózott. Szemével mutogatva invitálta leülésre. Lazítani akart vele. Régen tette. Rájuk is fért. – Csüccs le! Most, hogy a kis kölyök szundi üzemmódba kapcsolt, dumáljunk. Idejét sem tudom, mikor volt rá példa, nyugodt körülmények között filozofálgassunk. – vigyorodott el és kezébe nyomta az italt. Csak nyugodtan tegye, igyon, kényelmesedjen el, és rizsázzon. Vágyott rá, hogy barátjával beszélgessen. Nem is lehetett volna kitalálni jobb alkalmat rá. Üdítő, langyos, nyár eleji idő volt, és előttük állt egy egész éjszaka az eszmecserére.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Ápr. 26, 2013 9:42 am

★彡 Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás ★彡

Hosszas ugrándozással vergődött el bőröndjéhez. Helyesebben fogalmazva a halom utazóhoz, ami egymás hegyére hátára volt dobálva. Fájdalmas sóhajjal tudatosult benne teljesen elfelejtkeztek a kipakolásról. Akkora lelkesedéssel vetették bele magukat a hotel nyugalmas életének felforgatásához, minden motyót sarokba hajítottak és rá se hederítettek. Tagadhatatlan szíven ütötte a rá leselkedő panoráma, mivel alsónadrágon kívül nem volt rajta semmi, illetve nem készült rá mélytengeri búvárt kelljen alakítania. Beletelt jó néhány küzdelemmel teli percébe, mire sikerült kinyomoznia hol bujdokol saját csomagja, aztán jöhetett a felszabadítás. Izzasztó munka volt, mire hangtompítós kínlódással arrébb curikkolt vele és cipzárját óvatos mozdulatokkal elhúzta. Mérhetetlen koncentrációt igényelt tőle semmilyen felesleges hangot ne adjon ki, kizárólag a ruhái között szörfözzön használható darabok után. Fogalma sem volt mit terveznek aznapra, ezért lezserebb, otthonosabb lóti-futi példányokra horgászott. Igazi kismalacként orra hegyéig elveszve matatott. Nem maradt füle Rii-re figyelni. Váratlanul érte közvetlen mellette szólalt meg. Szívéhez kapva dobta el kezében tartott felsőit és tapasztotta be kétségbe esetten száját, nehogy kiszökkenjen rajta rémült sikolya. Semmi esetre se ébresztette volna fel pindurkát ilyen butasággal. Hirtelen nem is tudta mi hozta jobban rá a frászt, az, hogy semmiből került közelébe zenésztársa, vagy, hogy felverhette pöttömöt. Ötlete sem volt, de az biztos nyugtalanul fülelt a szoba irányába. Azután mert ellazulni, síri csend fogadta. Ettől megkönnyebbülten sóhajtva tért rá Rii-nek szentelje figyelmét.
-Gondoltad elhozod? Riiiii~h!- Tette csípőre mancsait számon kérőn. Fejét párszor megcsóválta a magyarázaton. Hihetetlenül csengett fülében, csak úgy, őrizetlenül hagytak alkohol italt. Abban egyetlen percre sem ingott meg, valóban igaz lenne, hezitálás nélkül hozhatta el Rii. Kétség sem férhetett hozzá, amit újabb lemondó sóhajjal vett tudomásul. Csendesen motyogva orra alatt zárta le a témát kommentár nélkül, majd kiválasztott ruháiba bújva caplatott az erkélyhez. Addig tetszett neki a tervezett ücsörögjenek a friss levegőn és beszélgessenek. Onnantól kezdve támadtak problémái, igyanak. Valahogy nem akaródzott beleegyezni a könnyed lazításba. Pezsgő különösen gyorsan megártott szeleburdi fejének és nem szerette volna elrontani az estét, rövid időn belül teljesen betintázottan fordul le székéről. Erősen fontolgatta, mivel utasítsa vissza a felé tartott üveget, de arra se vitte rá fene nagy lelke, megsértse vezérüket. Némi hezitálással lehuppant a másik székre. Kapucnit fejére húzva bújt el ruhájában. Nem állíthatta fázott, olyan kellemesen hűvöskés volt a levegő, de inkább bebugyolálta magát. Jobb félni, mint megijedni. Fészkelődés alatt palack is orra előtt landolt, amit picikét fancsali képpel vett el. Lehető legkisebbet kortyolva szembesült vele egész finom. Elégedetten hümmentett pozitív felismerésén, majd újabb törpe adagot vett magához. Ez nem bizonyult legjobb döntésének. Rii beszédén italt félre nyelve röhögött fel. Pezsgőt messzire tartva kínlódott a viháncolás és fulladozás kettősével, ezáltal érdekes, csukladozó hangokat produkálva.
-Fi….Filozofálgatni?! Riiiii~h! JESSZUSOM!-Legyezte küszködéstől elvörösödött arcát hatalmas fújtatásokkal.-Rendben, Bao mellett megőszülsz, de már nyugdíjas korba lépjél!-Vigyorgott kitartóan, mielőtt bűnbánóan pislogott felé, ne vegye komolyan csipkelődését.
-Rengeteget komolyodtál. Nem is! Hihetetlenül sokat változtál!-Emelte fel nyomatékosan mutatóujját.-Szigorúan pozitív irányba! Sok baj közepette, örülök Bao nálad kötött ki. Jót tett. Vagy tévedek?-
Juttatta vissza az üveget ötlet értelmi szerzőjéhez. Zsebében kotorászva kanalazta elő cigijét. Dobozkát zenésztársa felé tartva kínálta meg. Kíváncsi volt akad még valami, ami nem változik. Fejét lebiggyesztve vigyorodott el a tényen, Rii továbbra is mérgezi tüdejét. Gyújtóját bandatagja felé tartva lobbantotta be cigijét, majd sajátját. Hátra dőlve székén fújta égnek a füstöt. Csillagokat bámulva élvezte a békés estét.
-Nem kéne leszoknunk?-Fordította fejét zenésztársa irányába.-Mit szólnál, ha közös erővel megszabadulnánk tőle? Sírhatnánk egymás kezét szorítva. Igazán férfias és baráti küzdelem lenne…- Nevetett fel képzeletében lejátszódó jeleneten.-… végelgyengülésben vergődnénk és egymást rángatnánk tragikus hősként: „Nem, nem nyúlhatsz cigi után! Muszáj erősnek lenned!”, közben azon törjük a fejünket, hogyan gyújthatunk rá sunyiban.-
Határozottan érdekes kísérlet lenne, de azt hiszi, ha komolyan vennék, végig tudnák csinálni. Rii kedvéért utolsó leheletéig kitartana, mert nem szeretné cserben hagyni. Annyiszor tette már meg, szeretett volna bizonyítani. Igazi barátként akart mellette állni, még, ha úgy is érezné belepusztul. Lényegében erről szólt valaki oldalán maradni jóban-rosszban. Egyetlen pillanatra sem hezitálna, arra kérné Rii ugorjon kútba. Nem esne nehezére teljesíteni a kérést. Számára ez volt a természetes és elfogadott. Valahogy ez a dolog már régen lecsengett lelkében. Elfogadta, így volt, így van, illetve így lesz, míg a világ világ. Énekes társa különös helyet foglalt el életében és beletörődött ezen nem tud változtatni.
-Emberi kapcsolat...Fura dolog. Belép valaki az életedbe, aztán minden megváltozik. Te bántad már meg, hogy valakinek engedted terelgessen? Hogy lehet egyáltalán észre venni, ha rossz felé haladsz? Honnan tudod változol?-
Mozgatta meg ujjait, adják felé az üveget. Próbált figyelni, ne igyon egyszerre túl sokat. Szépen be akarta osztani a mennyiséget, mert szégyellte volna, kellemes estét teljesen felborítja idétlen viháncolásával.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Ápr. 29, 2013 11:57 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Sértődött képe keveredett gyilkos pillantásaival, ahogy megvárta kinevesse magát barátja. Nem hitte volna, ennyire könnyfakasztó dolgot mondott az előbb. Már viccelnie sem szabad az embernek, minden mondatát ellentétére forgatják. Fejét csóválta, miközben bocsánatáért esedeztek. Inkább csak legyintett egyet és visszaterelődött figyelme az előbbi pezsgősüvegre. Nem kicsit lepődött meg mindazon, ami hamarosan tudattak vele. Ebbe eddig bele sem gondolt komolyabban. Nagyokat pislogott Umi irányába. Jól esett neki az elismerés. Most nem egóját simogatta a dolog. Örült annak, mások is látják törekvéseit. Ezen elmosolyodott.
- Jó ezt Tőled hallani. Nagyon remélem, hogy tényleg változtam. Megígértem, hogy teszek érte. Ha pedig már itt tartunk, Te is komolyodtál. Azt hiszem tényleg öregszünk… - kapott drámaian homlokán éktelenkedő ráncaihoz, ahogy szemöldökét kétségbeesetten felvonta. Színészi tehetségét tovább nem is szándékozta fitogtatni, inkább halkan elnevette magát. Körbejárt az üveg kettőjük között. Nagyokat kortyolva belőle hűsölt a székben, mikor adtak neki egy jó ötletet. Szinte meg is felejtkezett arról, vajon milyen belső erő próbálja szétszakítani, mikor cigit dugtak az orra alá. Sokat nem kellett noszogatni, hogy rágyújtson. Szinte azon nyomban kivette Umi kezéből és szájába kapta. Várta, míg meggyújtják, és jóízűen pöfékelni kezdett. A füst elszállta után még utánanézett aztán hirtelen felnevetett.
- Emlékszem, mikor megfelejtkeztem az egyezségünkről és saját magam gyújtottam meg a cigimet. Totál kiakadtál és nem értettem miért… elég idegesítőek voltak az akkori hisztijeid, de visszagondolva egy percét sem bánom. – csóválta fejét vigyorogva. Egy kis időre csönd lett közöttük. Mind a ketten nagyon elmélyedtek a táj bámulásába. Rii jelenleg mindent tökéletesnek érzett. Kiterülhetett a székben, lábát lógathatta, és semmire sem kellett gondolnia. Mint egy lufi, úgy elengedte a munka madzagját, hagy kapja fel a szél az összes problémájával együtt, és ne is kelljen neki egy ideig látnia. Olyan szokatlannak tűnt, hogy tényleg nem volt muszáj a melóval kínlódnia. Még a telefonját sem kellett lenémítania ahhoz, hogy megszabadulhasson egy-egy kellemetlen hívástól. Tiszteletben tartották, hogy szabadságon van és ez a gesztus szerinte is kijárt már neki. A semmiből végül felkapta fejét egy kérdésre. Hirtelen nem is tudta, mit kéne válaszolnia. Reflexszerűen lepillantott ujjai között tartott, füstölgő szálra. Annyira elbambult, hogy már félig leégett, ezért lepöccintette a hamut róla, és újból beleszívott. – Nem tudom. Le kéne? Én nem érzem, hogy muszáj lenne. Körülbelül lassan ez az egy dolog, ami még a régi énemhez köt. Úgy gondolod, hogy minden szálat el kéne szakítanunk, ami a múlthoz köt minket? – jutott eszébe pár kérdés, miközben ujjaiban forgatta szeme előtt az elégett csikket. Nem érezte szükségesnek, hogy le kéne szoknia. Viszont volt valami más, amiről nem ártott volna leállnia. Erről nem fog Umi-nak beszámolni. Bőven elég elviselnie magát és a fene nagy lelkiismeret furdalását, ami minden egyes alkalommal rugdossa az oldalát, le kéne tennie a poharat. Ennek tudatában is pezsgőzik. Folyton ugyan azt szajkózza. Egy pohár nem árt. Valóban nem volt egészséges már, amit Ő leművelt. Azonban most nem akart ezzel foglalkozni. Mindig volt valami kibúvója. Szégyellte magát miatta, de még nem volt elég stabil lelkileg. Az ital pedig megbízható búfelejtő csodaszernek bizonyult. Minden esetre jót nevetett Umi paródiába csapódott produkcióján. Igen, valami hasonlót tudott elképzelni kettejük között. Egész nap csak sunnyognának a bagózással, aztán elég lenne egyszer felszabadulniuk a tetőtérre. Egy karton cigaretta sem lenne elég nekik és pangó tüdejüknek. – Viszont részedről mindenképp támogatnálak. Azt hiszem egyelőre még nem állok készen arra, hogy letegyem. Ehm, elég nagy feneket kerítettem volna ennek? Kissé nyálasra sikerült… komolyan mondom, Bao mellett lassan nővé válok! – dörzsölte meg szemeit, és inkább ismét kunyerálni kezdte az üveget, hogy jól meghúzhassa. Elég furcsa irányba terelődött beszélgetésül. Különös kérdéseket kapott. Egy pillanatra ledöbbent. Kellemetlen előérzetei voltak a témával kapcsolatban. Picit fel is dúlták gondolatait, és olyan emlékek is kezdtek benne egyre jobban felszínre törni, amit legszívesebben kitörölne memóriájából. Padlót koslatva csak arra tért magához, hogy ismét az üveget követelik. Ez elegendő volt arra, hogy visszatérjen az élők közé. Nyugodt mozdulatokkal állt fel helyéről, és lassan elsétált az erkély korlátjáig, ahol kényelmesen lekönyökölt. Háta mögött hagyott Umi-ra még visszasandított és jó alaposan kigúnyolta. – Ez meg honnan jött? És még Te szóltál be, hogy vénségemre filózni akarok… - vigyorodott el, de ahogy visszafordította a tekintetét a homokos tengerpartra, rohamosan váltott át kedve. Nem is tudta, hogy kellene megfogalmazni gondolatait. Ha viszont már ennyire belemerültek a dolgokba, idejét látta arra, hogy őszintén elmesélje, amin keresztülment. Erre alkalmasabb személyt nem is találhatott. – A fősulis éveimről sosem beszéltem, ugye? Nem ok nélkül. Rengeteget tepertem, igazából időm sem volt arra, túl sokat foglalkozzak veletek, meg úgy az együttessel. A marketing olyan biztos dolognak látszott. Az első két évvel nem is volt nagy problémám. Jól tanultam, lelkes voltam, csak aztán… megismertem egy lányt. Igazi nyálas love sztorinak indult az egész. A könyvtárban dekkoltam órákat, mikor ugyan azt a könyvet ragadtuk meg a polcon. Szó szót követett és kiderült, hogy azonos órára készülünk. Innentől meg már egyenes út vezetett ahhoz, hogy totál belezúgjak… - sóhajtott és egy pillanatra szünetet tartott – Senna gyönyörű lány volt. A naiv tini fejemmel tökéletes barátnőnek bizonyult. Tényleg. Kedves, boldog, okos lány volt. Felüdülés volt a társasága. Sosem éreztem magamat magányosnak mellette. 2 évig jártunk, maga volt a földi paradicsom. Annyira megbolondított, hogy egyre kevesebb időt szántam az iskolára. Romlottak a jegyeim, és ismét kezdtem olyan suhanccá válni, mint gimiben. A tanáraim már a kirúgással fenyegettek, mikor észbe kaptam. Ez pedig Senna-val való kapcsolatomat rohamléptekben szétrobbantotta. Ugye kevesebb időt tudtam vele tölteni és megvoltak a saját igényeim. A fekete leves pedig ezek után jött. – kezdett egyre idegesebb lenni, ezért pótcselekvés gyanánt visszafordult barátjához és ismét bagót kunyerált tőle. miután mélyen beleszívott, folytatta gondolatát, amit egyre nehezebben tudott szavakká formálni – Én el akartam venni azt a lányt. Tényleg szerelmes voltam. Aztán kiderült, hogy mellékesen volt egy szeretője. Egy tenyérbe mászó, maffiózó fejű, öltönyös alakkal vacsorázott együtt. Ha aznap éjjel nem láttam volna őket, vajon mennyi ideig járatta volna velem a hülyét? Teljesen kibuktam. Megsemmisültem. Komolyan sokkolt a dolog. Annyira feldúlt voltam, nem voltam szívbajos másnap egy előadás kellős közepéről kiráncigálni a csajt. „Számíthattam volna rá” – ez volt az utolsó mondata, majd sarkon fordult. – idegesen túrt bele elől hajába, majd lepöccintette a csikket az erkélyről. Kezdett eluralkodni fölötte a düh, ezért jobbra-balra téblábolt. Belelovalta magát az érzelmeibe. Innentől már nem tudott megálljt parancsolni gondolatainak. Minden, ami egy pillanatra is beugrott neki, azonnal kimondta. – Hogy tehette? És én hogy nem láttam? Undorító, átvertek, eljátszották a bizalmamat… olyan őszinte voltam. Soha életemben nem tettem meg még lányért olyat, hogy felszökjek vele egy felhőkarcoló tetejére, hogy láthassa a város éjjeli fényeit. Szerelmet vallottam neki! Minden nehezen megkeresett pénzemet inkább ajándékokra költöttem, csak hogy érezze, hogy mindenemet odaadnám neki. Ez volt a hála? Elrontottam volna? Mit kellett volna tennem? Szegény voltam, semmim nem volt. Tanultam, diákként nem járhattam Ferrari-val vagy Roysroys-sal… - ingerülten az öklét szorította. Nagyokat sóhajtott. Nem akarta a frászt hozni zenésztársára. Teljesen kifakadt és tombolt, mint egy hurrikán – És tudod, mi a legszarabb az egészben? Egy sem különbözik. Mindegyik a pénzre utazik. Híres lettem, csak csettintenem kell. Mindegyik szétrakja a lábát. Eggyel sem találkoztam, amelyik nem lotyóként közeledett volna felém. Átlátok az összesen. De legyen, megadom nekik, amire vágynak. Azt hiszed, annyira élvezem? 27 éves vagyok és évek óta nem volt komoly kapcsolatom. Ne hidd azt, mindenről én tehetek. Én vagyok ebben az elcseszett játszmában az áldozat! – emelte fel hangját mondandója végén és mellkasára csapott, hogy nyomatékosítja magát. Fejét elfordítva elhúzta száját. Egy pillanatra szusszannia kellett. – Sajnálom, biztos megrémültél. Igazából tök mindegy, hogy mit akarunk. Az emberek csak besétálnak az életünkbe és ez ellen nem tudunk tenni. Az ellen már ugyan többet, mennyi időre és milyen mélységig hagyjuk, hogy az életünk részesei legyenek. Én nem akarom, hogy pórázra kössenek. Egyszer hagytam, hogy orromnál fogva vezessenek, és fel is szarvaztak… bőven elegem lett belőle egy életre.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Május 03, 2013 8:19 am

★彡 Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás ★彡

Elhangzó szavak villámként csaptak belé. Fejét szorongatta rémes emlékképek hadától, mekkora világvége tragédiát generált apróságokból. Szörnyen szégyellte magát, ennyire rémesen viselkedett. Akkoriban sem szerette kirohanásait, de folyton hamarabb cselekedett, mint gondolta át, tulajdonképpen mi miatt rendez hisztérikus jelenetet. Nem sírja vissza azokat az éveket és örül neki más irányban kötött ki. Borzasztóan viselkedett, elsősorban azokkal, akik mindig meghallgatták, elviselték, kitartottak mellette. Dívaként törölte ruhájukba arany cipője orrát. Hátborzongató horror belátni, de egy az egyben úgy viselkedett, mint az elkényeztetett sztár, aki mindent megkap és tisztában van vele, senki sem mond neki nemet. Ezerszer hálát ad az égnek ez a néhány ember, akik nem hajították utcára, mertek ellenkezni és igenis hátsón billentették. Hihetetlenül fájt, miután kegyetlenül kioktatták, viszont ezek a kemény szavak tartották földön. Nélkülük győzelmi lufiként szállt volna világűr felé, míg szét nem pukkan saját önteltségétől. Rengeteget köszönhet Nacchan-nak, zenésztársainak, Ricchan-nak, édesapjának és még drága ex-barátainak is. Állandóan eszében tartották hétköznapi ember. Ugyanúgy fáj, ha megütik, leszidják, veszekednek vele, vagy utcára teszik, mert nincs már rá szükségük. Mindenki máshoz hasonlóan átélt mély hullámvölgyeket. Átlagos polgárként szenvedett az érzéseitől és ez így is volt rendjén. Tehetné, sem kívánna magának könnyebb életet. Sokszor gondolta belerokkan, azt meg se meri saccolni hány következhet még, de most van hol megkapaszkodni és ez eszméletlen sok erőt ad neki. Reméli, így marad…
-Nekem azt nem sikerült megfejteni, hogy voltatok képesek elviselni. Minden tekintetben hangos, sipítós, elviselhetetlen…buzi hisztérika voltam!-Csapott levegőbe felháborodottan.-Folyton nyafogtam! Csak most szembesülök vele, mennyi fontos mozzanatról maradtam le. Együtt laktunk, Rii! Ha tudnom nem is, legalább sejtenem kellett volna, nincs veled valami rendben. Fel se tűnt! Nem fér a fejembe, hogy lehettem ilyen vak és nem törődöm. Bosszant, mert…mert…..áááh! Add azt a pezsgőt!-
Kapta el az üveget morcos fejjel húzhasson belőle. Rémesen haragudott magára a történetet követően. Akkoriban csődítették őket össze egyetlen fedél alá. Nem laktak túlságosan sokáig együtt és persze arra az időre esett, amikor teljesen szétcsúszott. Buliról bulira vándorolt, többnyire mások ágyában ébredt. Próbákon kívül nem sok időt töltött a többiekkel, vagy ha igen, általában édességet zabált, hisztizett, vagy romantikus hősként vágyódott szíve szerelme után. El sem hitte, annyira bele volt zúgva vezérükbe és ezt nem vette észre. Sarkában volt a nap huszonnégy órájában, minimum felfigyel arra, valami nem stimmel vele. Teljesen kiakasztotta ott kullogott a két méteres körzetében és totálisan vakegérként átsiklott Rii összes problémáján, amikor a barátjának merte nevezni magát. Csillagos égig nyomta vérnyomását a tudat, mert akkora pofont lekevert volna saját pofikájára, fal adja a másikat. Elképzelhetetlenül bepipult önzőségétől és még az se nagyon tuszkolta lentebb dühét, terhes kismamaként fújtatott. Kedvet érzett rá hosszasan üvöltözzön cenzúrát érő szövegeket szánalmas fejéről, de az kellett volna, még prücsköt is felverje jelenetével. Iparkodott gyorsan levenni a tűzről teafőzőként sípoló kókuszát.
-Sa~j…-Csuklott egyet, amin meglepődötten tette szája elé ujjait. Néhány pillanatra lefagyottan ácsorgott, mielőtt zenésztársa mellé battyogott volna. Ökölbe szorított kezét megfogva döntötte vállának fejét.-…nálom. Picit odafigyelek rád. Annyira sajnálom. Rengeteg butaságot vágtam a fejedhez ok nélkül. Tudnom kellett volna, nem véletlenül viselkedsz úgy ahogy. Suli óta ismerlek és…hibáztam. Ennyi éven át támogatnom kellett volna a bugyuta rajongás helyett. Ne haragudj!-
Magyarázott egyre halkabban elveszve a kinti éjszakában. Mardosta a bűntudat nem viselkedett igazi barátként. Elsüllyedt volna szégyenében, mennyire félre értette Rii-t és mennyire látszódott, kicsit sem volt azzal tisztában, mi zajlik lelkében. Érezte azt a hatalmas kőfalat, de igazán sosem szánta el magát buldózerrel menjen neki. Siránkozott nem jut rajta keresztül, majd lehuppant előtte. Tehetetlenségre hivatkozva várt a csodára. Semmit az ég egy adta világon nem tett érte.
-Nem szabad feladnod. Hallod?-Bökte oldalba szomorkás mosollyal.-Biztos vagyok benne, itt jár a közelben Mrs. Sato. Lehet, hotelban dolgozik, vagy szintén szálloda vendége! Holnap körbe nézünk! Bízd csak rám! Kiszimatolom!-Szippantott a levegőbe vérszomjas kopóként.-Hiszek benne rátalálsz, mert remek ember vagy és megérdemled. Én se szerettem volna beléd! Remek ízlésem van…-
Húzta ki magát nagy büszkén, mielőtt elröhögte volna önmagát fényező szónoklatát. Ebben nem volt továbbra sem profi. Meghagyta a szakértőknek ezt a mutatványt. Neki tökéletesen elegendő hadművelet volt megküzdeni az alkohol problémás feldolgozásával. Kezdett melege lenni a gyomrában landoló pezsgőtől. Nem tartotta azt sem kizártnak szép vörös sáv viríthat arcán. Akcióba lendült az alkohol. Egyáltalán nem vészes mértékben, csak épp annyira, szokottnál jobban megeredjen nyelve.
-Sajátos humorérzéke van a világnak. Mindketten ugyanabba a csapdába sétáljunk?! Összetörték a szívünket. Tudod, én se büszkélkedhetek vele, jó gyerekként viselkedtem. Azt hiszem, ez a reménytelen szerelem dolog, csak az utolsó utáni csepp volt a tengerben.-Adta át másik kezében tartott üveget, nehogy kedve támadjon kiüríteni.-Mire rájöttem semmi esélyem, elindultam a lejtőn. Féltem. Rettegtem a magánytól. Elmászkáltam mindenféle alakkal, mindenféle buliba, mert nem akartam egyedül, vagy veled lenni. Mit szépítsek rajta?! Igazi elit lotyó voltam. Csoda nem szedtem össze semmit…-
Gondolkodott el néhány másodpercre. Valóban rejtélynek számított, hogy tudta megúszni a dolgot, miután gyakran arra sem emlékezett, hányszor és hány emberrel került jobb esetben ágyba. Azt a néhány évet garantáltan nem sírja vissza. Hálát ad az égnek torkig lett, illetve Nacchan megígértette vele, leáll. Akkor nem beszél valaki lelkére, biztosan elmegyógyintézetben, vagy hullás zsákban végzi. Utóbbihoz, végül is meglehetősen közel járt. Sikerült elérnie ne csak lelke, szervezete is össze készüljön omlani. Totális taccsra vágta életét, amiből egyáltalán nem látott kiutat.
-Ebbe az egészbe belebetegedtem. Utáltam magam, világot, embereket. Menekültem a bajok elől. Akkor lettem anorexiás és akkor vesztünk össze. Fel akartam adni. Nem bírtam. Tipinek ígéretet tettem. Eljártam a kezelésekre, de nem tudtam egyenesbe jönni. Lézengtem a cég és lakás között. Azt éreztem mindennek vége. Aztán…hmm…-
Sóhajtott hatalmasat, ahogy zavarában leszegte fejét. Jelenleg nem kifejezetten az alkohol mennyiségétől lángolt képe. Lehet nagy volt a szája, de ilyesmiről neki se könnyű beszélni, főleg nem azelőtt, akibe éveken keresztül bele volt zúgva. Még sem mondhatta vigyorogva, „hehe, szerelmes vagyok!”, kihevertelek. Óriási tapintatlanság lenne, másrészt ezt a vezérükhöz kötő érzelmi hullámot sosem fogja kiheverni. Semmivel sem csökkent. Ugyanolyan erős, mint három, vagy négy éve. Egyszerűen annyi a recept, talált valaki mást, akit megint máshogy szeret. Képtelen lenne megfogalmazni, mi különbség van a kettő között. Arra se lenne képes választ adni, kit szeret igazán. Egyszerre mindkettőjüket, csak máshogy. Teljesen eltérő egymástól a két érzés és még is tökéletesen ugyanolyan. Elképzelése sincs ez mit jelent, jót, rosszat, vagy azt újra pszichológushoz kéne járnia.
-Ne add fel, mert hozzád is jönni fog valaki, aki kihúz a sárból. Nekem is sokat segített.-
Kellemetlen helyzeten mást se tudott, csak vigyorogni. Nagyot fújtatni és tanácstalan kölyökként fülig húzni száját. Igazából, szörnyen feszengett bőrében, mert eszébe se jutott volna kiakasztani Rii-t. Szerette volna megnyugtatni, ha neki sikerült, akkor bárki másnak összejöhet. Arra, csak elszólása után döbbent rá, lehet nem kellett volna orra alá dörgölni neki meg van valakije. Végén, pont fordítva sül el szándéka.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Május 06, 2013 11:25 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Meglepetten fülelt föl zenésztársának hasonló kiakadására. Elhúzott szájjal hallgatta, mikor hirtelen felháborodottan a pezsgőt követelték tőle. Együtt érzően nyújtotta előre az üveget. Hagyta, hagy igyanak. Jelenleg nem érdekelte, viszont nem ártott, ha odafigyel rá. Tudta, Umi nem bírja az alkoholt, és könnyen berúghat tőle. Taktikázva kísérte figyelemmel, mennyi alkoholt kortyol be. Rosszabb esetben majd ügyel arra, magánál tartsa többet az italt. Senkinek sem hiányzott az, kellemetlenné forduljon át éjszakájuk, és beszélgetés helyett a mosdóban kelljen ápolgatni barátját. Elhangzottak alapján Rii csak a fejét csóválta. Egy részben jól esett neki, nem tévhitben ringatja magát, más részben azért rosszul érintette, ilyen csúnya véleménye van önmagáról Umi-nak. Nyugtatásképpen közelében maradt és megmarkolta a vállát. Jó szavakat nem nagyon sikerült neki találnia, hiszen ilyen szituációkban sosem a megfelelő mondatok jutnak eszébe. Ezért csak sóhajtott, miközben még mindig a fiú vállát fogta. – Nyugodj meg. Azért nem volt olyan tragikus a helyzet. Ne beszélj így magadról, oké? Tudod, hogy senki sem tökéletes. Mindegyikőnknek meg volt a saját gógyija, viszont ezek a dolgok elenyésznek a sok jó tulajdonságod mellett… szóval, érted… fiatalok voltunk, mindenki szeszélyes volt, a problémák meg kihozzák az emberekből a rosszabbik énjét. – merengett el egy pillanatra, miközben látta, ahogy egyre többször kortyolt Umi a pezsgőből. Haragból meg elkeseredettségből inni sosem jó. Már tapasztalta. Rémesen be tud ilyenkor rúgni. Olyan szinten, képtelen felmászni az emeletre, hogy legalább az ágyán érje az álom. Dögfáradtan terül ki a lenti kanapén, és másnap a világát sem tudja. Valahogy nem akarta azt, hogy hasonlóképp járjon zenésztársa.
Erkély széléhez ismét visszaaraszolva meditált egy kicsit. Nem akarta elrontani vakációjukat, ilyen rossz emlékekkel, valami úton-módon mégis sikerült egyre vacakabbul éreznie magát. Ahogy rápillantott kezében hagyott üvegre, fintorral oldalra nézett. Az alján hagyott pár korty nem akaródzott most legurulni. Tudta jól, hogy bírja az italt, de elég keveset evett ahhoz, hogy gyorsabban szétterüljön szervezetében a szesz. Hallotta, ahogy a másik végen jóízűeket csuklanak. Kissé meg is rémült attól, már most becsiccsentettek, ám Umi ahelyett, hogy lefordult volna a székről Rii-hez lépett. Meglepődötten érezte, ahogy megfogják ökölbe szorított kezét és ráborulnak. Igazából ezek a testi érintések sokallta jobban éreztették vele, hogy fontos mások számára, mintha ódákat zengenének róla. Elnémulva pillantott le barátjára, aki kezdte egyre jobban meghatni. Fogalma sem volt róla, mégis hogyan kéne lereagálnia azokat, amiket mondott. Tagadhatta volna, lehetett volna önző és helyeslően bólogatnia, amiért valóban elsiklottak egymás problémái fölött, de nem tette. Csak csöndben meredt maga elé, ahogy halovány mosoly rajzolódott ki arcára. Nem tudta, miért. Belülről jött. Sokfajta érzés tört felszínre belőle, ami végül görbe vonalat csalt képére. – Már annyiszor elmondtam, hogy nem tudnék rád haragudni. Sosem beszéltem ezekről a dolgokról, és mindig azon voltam, hogy ne lássátok rajtam. Kimaradoztam néha estére, ekkor mindig sikerült kiszellőztetnem a fejemet. Boldogultam. – sóhajtott nyugodtan, miközben simogatni kezdte Umi kobakját. Csak kínosan nevetni tudott az orra alatt. Valahogy nem hitt abban, talál magának való nőt. Nem ment neki. Nincs bennük kihívás. Mind egyforma volt, csak a csomagolásuk más. Nem állt szándékában vitába szállni Umi-val. Ringatta abban a csalfa reményben, hogy szerencséje lesz és csettintésre egyenes irányt vesz élete. Felajánlott akciójára keserédes mosollyal hümmentett, miközben az eget pásztázta. Még talán adna is rá egy esélyt, ha legalább egy fényes hullócsillag elsüvítene fejük fölött, de még azok a szikrázó pontok is alig látszódtak. A felhős égboltot elvágta az utcalámpák sárgás fénye. Nem kellett messzire pillantania, hogy láthassa Tokió szín kavalkádját. A dimbes-dombos táj között kivehetőek voltak a város neonfényei. Bódulat volt az egész. Csak akkor terelődött vissza figyelme Umi-ra, mikor ismét vonzódását emlegette. Ettől kissé zavarban volt, nem tagadja. Megszeppent kisfiúként élte át az egész vallomást még a zárt ajtók mögött. ha belegondol még most is nehezen hiszi el. Olyan meseszerűnek hangzott az egész. Fogalma sincs arról, mit tett azért, magába bolondítsa szegény srácot. Éppen ettől nem tudott nyilatkozni róla. inkább lezártnak tekintett a témára, mint minden alkalommal felemlegessék. Nehéz dolog volt a számára helyesen cselekedni. S mielőtt még leblokkolt volna reflexszerűen vigyorodott el, akárcsak zenésztársa és kiosztott neki egy alapos hajborzolást. – Csak óvatosan, kölyök, a végén még belepirulok… - nevette el magát – De mégis… miért pont én? Ne, inkább ne válaszolj… kezdek ittas lenni, és baromságok járnak a fejemben. – tartotta előre két tenyerét rázva, ahogy tovább vigyorgott. Egy pillanatra furcsa kérdések futották át elméjén, amiket jobban járt volna, ha nem mond ki. Csöppet rettegett attól, olyan vizeket zavar föl, amiket nem kéne. Nem tudta pontosan eldönteni, valóban kíváncsi-e rá. Rendesen dilemmázott. Figyelmét elterelve inkább megint az üvegért nyúlt és a legutolsó kortyokat is kiürítette belőle. Kényszercselekvése helyett inkább ezt az opciót választotta. Ha folyton az orrnyergét piszkálná, lassan levakarná róla az összes bőrt. Az üveg fenekére nézve hallgatta az újabb szóáradatot. Nagyon le volt döbbenve. Az utolsó korty alig akart lecsúszni neki. Halkan torkát köszörülve törölte meg szolidan szája sarkát és nagyra nyitott szemekkel fülelt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott, de még levegőt is elfelejtett venni. Egy szörnyű rémmesében találta magát. Nem értette, mi történt. Hogyan juthatott el idáig barátja? Hiszen mindig mellette állt Felhőcskével karöltve. Mégis… kevesek voltak arra, hogy ügyeljenek rá? Ettől a borzalomtól, amin keresztül kellett mennie Umi-nak még jobban feldühítette. Saját gondját már nem is érezte olyan nagynak. Mélyen magába nézett. Rémes alak volt. Szemét behunyva grimaszolt magának, ahogy számba vette dolgait. Barátja sötétségbe került és nem nyújtott neki fáklyát, ami kivezethetné belőle. Kezdte egyre jobban utálni nyomorúságos természetét. – Nekem kéne bocsánatot kérni… megint itt tartunk. – sóhajtott bánatosan – Az ember önző lény. Csak a saját dolga érdekli. Mindig az a nagyobb probléma, közben pedig elfelejti azokat, akik szeretik. Kezdem azt hinni, van okom arra, hogy utáljam magamat. Beképzelt voltam. Egy vidéki suhanc, akivel 180 fokos fordulatot vett az élet, mikor felkerült a nagyvárosba. Azt hiszem, én vagyok az élő példa arra, hogy fordul ki magából egy nincstelen, ha hirtelen belekerül a ragyogásba. Ezért nem fogom soha megérteni, miért lettél belém szerelmes. Sajnálom. – egyetlen vigasza, hogy Umi végre boldog. Iszonyatos energiát kapott miatta. Jobban örült az ő boldogságának, mint sajátjáénak. Ő már csak ilyen. Sosem veszi észre időben a jót. Mindig a jelenlegi helyzetével elégedetlenkedik. Pedig jelen helyzetben nem lehetett panasza. Buzgón nevelgeti nővére kisfiát, tehetségét több témában is kipróbálhatja, az együttes mellett pedig szólókarrierje is felfelé ível. Ráadásul itt volt neki az a maroknyi ember, akik tűzön-vízen át vele vannak. Mégis… boldogtalan. Folyton másra vágyik. Ez nem tetszett neki. Nem tudott változtatni természetén. Inkább némán sunnyogott.
- Szóval van valakid? – kibökte végül. Jobban szerette az egyenes beszédet. A szituáció már így is épp elég zavaros volt, na meg ők is eléggé be voltak piálva ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek. Kérdésére halovány bólogatást kapott, amit hümmentve nyugtázott. Végül tört mosollyal visszanézett Umi-ra. – Ha boldog vagy az a valaki mellett, akkor áldásomat adom. Nekem csak ennyi számít. – lépdelt vissza a szék mellett hagyott üveghez, hogy azt is felnyithassa. Erre azért innia kellett. Még nem volt talaj részeg, így felmérte pár korty még nem árthat neki. Azonban Umi-t már nem engedi az üveg közelébe. Miután leimádkozta a dugót azért vészjóslóan rásandított barátjára. – Azért az illető legyen résen… ha csak megérzem, miatta vagy rosszkedvű, kicsinálom. – kacsintott oda, majd mosolyogva meghúzta az italt.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Kedd Május 07, 2013 11:20 am

★彡 Móka, kacagás ~ hétvégi lazulás ★彡

Lemondóan szusszantott, mert pont ezt a részt nem szerette volna hallani. Megint ott tartottak, mint általában. Rii fejébe veszi, mindennél és mindenkinél erősebb. Egymaga képes rendbe csapni életét és pikkpakk eltűntetni problémáit. Mérgében szálanként vált volna meg hajától, nem képes felfogni, azért ácsorog mellette, nap bármely szakaszában letámadhassa valamilyen lelkét kaparászó témával. Neki nem számítana milyen kicsi, vagy nagy fekete levessel öntik nyakon. Összes agytekervényével azon lenne, segíthessen. Ha más haszna nem is lenne, legalább figyelmes hallgatóságként vételezné, mi nyomja szívét. Igenis, kellene, kiadja magából azt a rengeteg szemetet. Tisztában van vele, mennyire makacs, önfejű, izéig-vérig túlélésért küzdő jellemmel áldotta meg a sors, de ő sem bírhatja el fél kézzel a Himaláját. Mindennél jobban örülne neki, sikerülne kirugdalni a konok fejében betokosodott pótkereket, ne akadéskodjon többet! Sejtette nem az ő feladata lesz régészeti ásatásokat folytatni. Neki beletört csákánya, vagyis azelőtt eldobta, ténylegesen fúrásokba kezdett. Belenyugodott kevés ahhoz megválthassa a világot. Nem viselkedhetett úgy, zenésztársa örökös tulajdonában sínylődne, akiről kutya kötelessége legapróbb részleteket is tudni, vagy önkéntes édesanyaként fenyíteni, hogyan kéne élnie. Elmondhatta véleményét, néha csúnyán sandíthatott felé, de hatalmas dráma jeleneteket már nem rendezhetett. Nem volt hozzá joga, hiába hitte, vagy vágyott utána.
-Remekül ment. Néha tudni kell segítséget kérni, még, ha bele is hal önérzeted.-Morrant fel összevont szemöldökkel.-Úgy nézünk ki Tipivel, mint, akik körbe állnak és kiröhögnek, mert azt merészeled mondani rossz kedved van? Ugyan, Rii~h!-
Csapott levegő dühödten felfújt pofával. Továbbra sem volt ínyére az egy személyes üdvhadsereg megoldás. Lehet fél perce még arról elmélkedett nincs igazán beleszólása a dologba, de ettől függetlenül véleményére nem tudott féket szerelni. Hihetetlenül bosszantotta Rii gondolkodása és a kegyetlen igazság, nem képes neki támaszt, segítséget nyújtani. Kirekesztették a körforgásból, ami szörnyen felborzolta idegeit. Vitát nem akart szítani, ezért karácsonyi kívánság lista méretű fejtágítását szépen megtartotta magának. Orra alatti dünnyögéssel vezette le beszélőkéjét, nehogy az legyen, csúnyán összekapnak a semmin. Gyorsan iparkodott normál hőfok alá tuszkolni vérmérsékletét azzal, sűrű fújtatásokkal kémlelte az esti panorámát.
Kitartó nézelődése meghozta a kívánt eredményt. Percek leforgása alatt vált köddé mérge és élvezhette a benne szorgosan munkálkodó alkoholt. Néhány kósza csuklással üdvözölte felfelé görbülő tintázási indexét, miközben bőszen hallgatta miről magyaráznak távoli vidékeken lebegő buksijának. Célt ért poénját haja bősz igazgatásával vette tudomásul. Csendes kuncogással virult a tényen, sikerült kicsikét kizökkenteni vezérüket mélyre zuhanó hangulatából. Határozottan jobban szerette, amikor magabiztosan hurrogta le, megint butaságokat hord össze. Önzőség vagy sem, de már nem volt szíve tétlenül figyelni, micsoda aszfaltszaggató gyorsasággal pottyan béka feneke alá kedve. Ki volt csukva, hagyja, csak úgy átsuhanjon kíváncsisága felett. Vércseként csapott le a fülét megütő kérdésre. Felháborodottan ragadta meg előtte járó karját, ne merészelje ennyivel feladni. Közelebb hajolt hozzá és összeszűkült szemekkel nézett vele farkasszemet.
-Miért baromság?! Megmondtam, hogy megmondtam mindenre válaszolok!-Tartotta fel mutatóujját eszméletlen bölcsessége tetőfokán egyensúlyozva.-Lássuk a, lássuk a mackósajtocskát…-
Száját néhányszor megütögette rendszerezhesse kusza gondolatait. Nagy, főként kimerítő előadásra készült, úgyhogy szükségeltetett fél perc, mire összekanalazott annyi adatot, nyugodt szívvel zendítsen rá beszédére. Persze, ahogy szokott, Umi tervez, elme állapota bevégez. Őszinte, tapintatos, főként tapintatos beszéd helyett, atombombaként robbant bele a téma közepébe, teljesen letarolva a környéket. Ennél kínosabban hozzá sem láthatott volna szövegeléséhez. Átlagos receptként észre sem vette, megint átesett a ló túloldalára. Mestermunkával teremtett kellemetlen helyzetet.
-Külsődet…pfúúú~h, nem részletezem! Dögös vagy és pont! Gerjedek rád!-
Morrant egyet elismerően, majd nevette el hódítási akcióját ugyanolyan lelkesen. Növekedett benne az alkohol szint, amitől érezhetően kezdett túl őszintén és túl nyersen fecsegni. Ilyenkor minden eszébe jutó gondolat foszlányt kertelés nélkül kimondott. Ebben a pillanatban sem finomított véleményén. Kapásból kidobta, ami körvonalazódott kókuszában.
-Fő-fő-fő és még fentebbi indok: teljesen az ellentétem vagy. Valami kellett, egyszerűen megindultál és addig hajtottál, míg elérted. Szerettem ennyire kitartó vagy, végsőkig elmész, kertelés nélkül, határozottan kimondod véleményed. Kőkemény sziklafal voltál a szememben. Úgy éreztem, nem lehet lerombolni, megvédesz, támaszkodhatok rád. Erőt adtál. Sok sápítozás ellenére gyakran az akaraterődből merítettem. Arra gondoltam, ha neked sikerült, én se adhatom fel! Nem hozhatok rád szégyent.-
Nevetett fel kínjában, mekkora gyerekes észjárásról tett tanúbizonyosságot. Világosan látta micsoda naiv ember, még sem hitte, bármikor változtatna, esetleg változna nézőpontja. Kétli, valamikor ténylegesen felnőne. Igazából, nem szeretett volna megkomolyodni. Akármilyen bugyután hangzódjon, élvezte sokkal gyerekesebben lát dolgokat, mint mások. Büszke volt rá, valamiben különbözik a hasonló korúaktól, még, ha ez nem is számított felbecsülhetetlen értékű tehetségnek.
-Elég lesz, vagy folytassam, míg kijózanodunk?-
Tárta szét karjait ártatlanul. Nem lepte meg, csupán pillantással közölték vele, ne játszadozzon a tűzzel. Kivételesen vette a jelzést és nyelvét nyújtva fogta be lepcses száját. Felpattant a korlátra, bár majd nem sikerült látványos műsort generálnia. Ijedt felkiáltással kellett megkapaszkodnia a kovácsoltvasban, nehogy mozdulattal együtt zakózzon le az erkélyről. Nem sejtette, majd nem bemutatja csodálatos elszólalását követően. Még vörösebben díszelgő ábrázattal hajtotta le fejét, miután alvilági bűvészragadozó után érdeklődtek.
-Azt hiszem.-Dőlt hátrébb, lábát lóbálhassa levegőben.-Kicsit össze vagyok zavarodva. Új nekem ez a kapcsolat bigyuszka. Nem tudom, honnan számít, járunk, mikortól hívhatom barátomnak és egyáltalán annak hívhatom e. Meglátjuk, mi lesz! Tartok tőle beüt a foglalkozásunk átka. Kevés idő. Ez mindent megöl.-
Kutakodott nagy erőkkel megfelelő szavak után. Fogalma sem volt, hogyan kellene megfogalmaznia érzéseit. Napnál világosabban tudta feje búbjától kislábujjáig szerelem nevű betegségben szenved. Saját oldaláról tökéletesen látta a lényeget, de a túloldalon rengeteg fenyves árnyékolta szemeit. Arra nem kellett felhívni figyelmét, legtöbb fát odaképzeli. Túl sokat szokott kombinálni, amivel ügyesen elbizonytalanítja magát. Másrészt rohanni sem mert, mindenféle óriási kijelentést tegyen. Belemasírozni sem akart mindenféle szépséges reménybe, nehogy elhasaljon a betonon. Nem volt mersze másoknak kimondani, büszkélkedni, vidáman újságolni szerelmes, barátja van. Lehet úgy festett, mintha takargatná, vagy szégyellné, miközben semmi másról nem volt szó, csak arról, szörnyen be volt gazolva, nem fog működni. Tartott tőle belebukik, miután összehordott háromkötetnyi szerelmes vattacukor regényt. Félt előre inna a medve bőrére, ha lelkesen ecsetelné, kicsodával és micsoda kapcsolatban cincálják egymás bajszát.
-Ohoo~h! Titeket össze nem eresztelek! Két akaratos harci kakas…hajaa~j! Ketrec harc életre-halálra!-Sóhajtott rémülten, mi kerekedne ki, abból az összecsapásból. Biztosra vette rengeteg kötszer fogyna és bőszen üldögélhetne velük a baleseti sebészet várótermében. Kétli, baráti hangnemben megoldanák a problémát. Mindkettőjük hatalmas egója van, amit elég, ha egyikük picikét megsért, azonnal elszabadul a pokol.
-Köszönöm, apuci! Örül szívem nem állsz fiad boldogságának útjába!-Paskolta meg vállát széles mosollyal. Élénken élt még emlékeiben beszélgetésük, ahol hivatalosan örökbe fogadták. Rii mondata ordított azért, kegyetlenül kihasználja. Piszkálódást követően, némileg komolyabb ábrázattal könyökölte oldalba. Egyáltalán nem szorult rá sátánfi védelmébe vegye, attól még, nem hagyhatta szó nélkül, kilátásba helyezzék nyilvános meghurcoltatását.
-Nana! Ne bántsd! Ugyanúgy hibázhatok, mint ő. Kettőn áll a vásár!-
Mozgatta lendületesen két darab mutatóujját. Szorgoskodásával sikeresen megszédült és majd nem orra bukott a korlátról. Kínos röhögcséléssel könyvelte el, újfent bemutatott szerencsétlenkedést, majd néhány másodpercre lefagyott. Kővé dermedtem bambult maga elé. Látszattal ellentétben kész mátrix rendszert futtatott le gondolatban. Egymást érték fantasztikus ötletei, mihez kezdene az este folytatásaként. Szorgalmasan válogatott felvetései között, mire kilyukadt a megfelelőnek látszódó példánynál.
-TUHUDOOO~M! ÚSSZUUUUUUNK! –
Próbálkozott felmászni a korlátra elsöprő energiával. Világ legnagyobb megkönnyebbülésére nem járt sikerrel, így neki dőlve mutatott előre karjaival. Egyenest a sötétbe vesző óceánt célozta be. Levegőben bemutatott kartempózással csillantak fel szemei. Elhatározta mindenképp lubickolni fog a vízben, akár vele tart Rii, akár nem. Már csak arra kellett rájönnie, hogy fog lejutni az erkélyről. Nagy erőkkel vetődött, pontosabban bukdácsolt az ajtó irányába, amikor észhelyébe jutott, pöttömöt nem kéne felverni. Szigorúan hátat fordítva dőlt az üvegnek. Szája elé tartott mutatóujjal jelezte, maradjanak csendben. Persze, neki nem ment a legjobban, mivel pillanatok alatt vihorászott a semmin.
-Te, Riii~h! Hogy fogunk innen lejutni? Nincs akkora hajam leeresszelek, aztán az öledbe ugorjak és mehessünk kórházba, mert sérvet kaptál!-
Morfondírozott hihetetlen elmélyülten, miként oldhatnák meg szörnyűséges problémájukat. Az cseppet sem számított, fogalma se volt zenésztársa véleményéről. Eldöntötte mennek úszni és oda se bagózott, esetlegesen tiltakozni támadna kedve.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Május 24, 2013 12:02 pm

Hétvégi kikapcsolódás~

Kitartó tarkóvakarással forgatta meg szemeit, miközben lemondóan sóhajtozott. Nem volt menekvése a mutterizmussal megáldott barátja számon kérő megjegyzéseitől. Megadta magát. Valahogy nem látta értelmét harcba szállni ellene, hiszen nem tartott volna sokba, ha esetleg elhint egy-egy apró információmorzsát abszolút nem úgy mennek dolgai, mint azt eltervezte. Csak azzal tudott védekezni, már megszokhatták volna tőle. nem szereti a környezetét saját ügyes-bajos kínjaiba belerángatni. Nagyon örült neki, számíthatott barátaira, akikről tényleg elhitte, tűzbe mennének érte, de talán éppen ezért nem akarta kihasználni őket. Mert hiszen így érezte az egészet. Nem állt szándékában minden nyűgjét rávarrni párosuk nyakára. Mindenkinek megvoltak a saját harcai, amit meg kellett vívniuk. Egy újabb probléma hallatán, meg maga sem tudta, milyen reakciókat válthatott volna ki. Azt nem akarta, hogy Őt istápolgassák, mikor ennél fontosabb dolgokban kellett dönteniük. Iskolás éveik mindnyájuknak rengeteg megmászásra váró akadállyal kecsegtetett, ezért jobbnak vélte, ha mélyen hallgat gondjairól. Végül is megoldotta, sajátos módján. Ettől csak erősebbé vált. Valahol muszájnak érezte, hogy elinduljon.
Umi orra alatt eleresztett dünnyögését ezért jelen helyzetben próbálta nem észrevenni, viszont összevont szemöldökei alól mégis hallatott egy halk elégedetlen cümmentést. Kissé kezdte kiakasztani, nagyon úgy vette észre, mindent magára vesz, és képtelen ennek ellenkezőjéről meggyőzni zenésztársát. Nem akarta, hogy pont miatta aggódjanak. Talpraesettnek érezte magát, és nem várta el, hogy folyamatosan körülötte pattogjanak. Umi-ról meg jól tudta, ha csak egy apró jelét adta volna annak, nincs jól, teljesen megrémítené. Ezt pedig messziről elkerülte. Mindig olyan ember akart lenni a csapatban, aki biztos pontként áll közöttük. Nem tudta miért volt ez. Megszokás, vagy szimplán a természetéből adódott, de szentül hitte, majd Ő lesz az a valaki, akihez bátran lehet fordulni. Ennek ellenére sosem sikerült úgy egyengetni dolgait, hogy sokat tudjon barátaival foglalkozni. Természetes, hogy mérges magára. Visszamehetne a múltba, biztos ügyesebben forgatná a lapjait.
Fellélegezhetett sokat nem dörgölték az orra alá, milyen idióta, amiért nem szólt, bajban van. Helyette kis hatásszünetet tartottak. Csak bámultak bele a panorámába, teljesen nyugodtan, mintha ez lenne a világ legkézenfekvőbb dolga. Rii személy szerint folytatta volna még ezt a semmittevést, azonban Umi szinte vércseként csapott le a következő kérdésre, és abszolút nem akart a témától tágítani. Rii egyből megbánta, kicsúszott száján kíváncsi kérdése, főleg azok után, olyan elemzést rittyentettek neki, hogy szemei majd kigúvadtak a meglepettségtől. Persze sosem ártott, ha dicsérik remekül kidolgozott testének legszebb porcikáit, vagy tökéletesre csiszolt tulajdonságait, jelen esetben mégis megilletődve ácsingózott a bókok hada között. Legmerészebb álmában sem gondolta, egyszer eljön az a nap, legközelebbi barátja száján fognak kicsusszanni olyan dicsérő szavak, melyeket általában a legelvetemültebb rajongók szoktak koncertek keretein belül ordibálni neki. Ettől meg hirtelen azt sem tudta, hova legyen. Zavarodottságában fülig érő vigyort növesztett és próbálta nem elröhögni az egészet. Minden kusza gondolatát félretéve döbbenten tudatosult benne a felismerés, mégis akadt egy ember, akinek segíthetett. Eddig fel sem fogta ennek jelentőségét. Ha talán nem mondják ki neki kertelés nélkül, talán mai napig nem fordult volna meg fejében, kitartása, teperése, és bitang nagy lelkiereje másnak nyújthat támaszt. Eddig eszébe sem jutott, azzal, nem hagyta magát, másnak példát mutathat. Olyan természetesen jöttek cselekedetei. Nem kellett gondolkodnia rajta, mit kéne tennie. Mindig a legkézenfekvőbb megoldást választotta. Vagy bejött, vagy nem, de mindig okult belőle. Büszke volt, hogy Umi-nak ezzel segíthetett.
Magába nézve a kínos vigyora végül egészen szelíd mosollyá alakult, ám alkalmon kapva kissé fenyegetőbb tekintettel biccentett barátja irányába, köszöni szépen a kedves szavakat, de mára bőven elég volt abból, Őt istenítsék. Váratlanul érte a dolog, ezt még emésztenie kellett. Főleg mindazok után, az előbb közölték vele egészen rendes mederben folydogálnak szerelmi ügyei. Egy pillanatig azért elmerengett azon, vajon már a pezsgő dolgozik benne, és a külföldi aromák már teljesen elkábították, és csak beképzeli az egész abszurd helyzetet, vagy tényleg megtörténik ez vele. Végül arra jutott, nem magában, sem pedig az üveg alján akadtak gondok, hanem egyszerűen Umi lett túl őszinte az alkoholnak köszönhetően. Rii kárörvendő ördöge nem hagyott alább a munkálkodásban, így kárörvendően mosolygott tovább orra alatt, kettejük közül Ő biztosan emlékezni fog másnap is minden egyes szóra. Más nem, lesz mivel bosszantani kedves barátját. Majd igyekszik nem túlzásokba esni. Sokat nem agyalhatott azon, vajon mikkel tudná ezzel zsarolni, ugyanis Umi szólóprodukciója olyan szuperül sikerült, majdnem kiszaltózott a korlát mögé, amitől Rii szíve félre is ütött egy ütemet. Nem tudta mit hajítson el hirtelen kezei ügyeiből, hogy utánakaphasson a srác karjának. Még szerencse az a félnótás visszanyerte egyensúlyát. A biztonság kedvéért minden fellelhető üveget arrébbpakolt, és jobban kihúzva magát lépdelt ahhoz a korlátrészhez, ahol Umi táncikált, ha ismét sor kerülne magánakcióra, azt azonnal megakadályozhassa. Miután végül kellőképp lenyugodott és nem akart épp egy nagy tockost kiosztani, máskor legyenek óvatosabbak, már jobban tudott fülelni az intenzíven sóhajtozó fiúcska felé.
Érdeklődve hallgatta az újabb infókat Umi rejtélyes valakijéről, amiken jókat derült. Már lassan kezdett körvonalazódni benne az alak képe, de a fantáziálgatás témakörét inkább barátjára hagyta. Ebben sosem volt jó, neki nem volt sem kedve, sem ideje álompárról merengeni. Meghagyta ezt a részt a csajoknak… meg Umi-nak. Nagyokat bólogatva adta le a drótot, még mindig figyel, azon viszont egy picit befékezett, mikor a bizalom bonyodalmas témáját feszegették. Erről nem nyilatkozott. Túl rossz fiú volt világ életében ahhoz, hogy egyáltalán elvárja bárkitől is, hogy benne vagy másban megbízzon. Ez elég komplikált dolog volt ahhoz, hogy felérjen hozzá. Kapott elég hideget és meleget, hogy elfelejtse, milyen az, ha két ember között nemcsak testi érintkezés zajlik. Viszont azt cseppet sem tudta szó nélkül hagyni, mikor Umi csalfaságára terelődtek át. Rii egyik szemöldökét felvonva sandított le rá. Barátja kínos röhögcsélésének végeztével, flegma vigyorral arcán szuggerálta, majd lehajolt hozzá.
- És most ne akarjam kiforgatni a szavaidat, ugye? Nagyon jól tudhatnád, hogy én vagyok az az ember, akinek nem szabad ilyeneket mondani… remélem érted, mire célzok… - hajolt jó közel hozzá, minél kényelmetlenebb helyzetbe hozhassa, viszont Umi szemei olyannyira csillogtak, nem bírta megállni, hogy ne nevesse képen. Homlokába hulló kósza tincsét megpöccintve egyenesedett ki újra és nagyot nyújtózott, mintha mi sem történt volna. Komolyan kezdett már azon agyalni, be kéne vállalnia valami filmes szerepet. Kíváncsi lenne rá, mennyire domborítana, mint színész. Legalább ezzel is leköthetné magát. Sosem elég a munkából. Nem eleget hajtja magát, még ezt is képes lenne elvállalni. A reklámokban való szereplést nem találta túl nagy kihívásnak. Valami izmosabb jelenetre vágyott, ott, valahol a vásznakon csillogva. Jobban nem tudott belemerülni a sztárság újabb ágaiba, hiszen olyan ötlettel rukkoltak elő, amin jó nagyokat nézett. Szó mi szó, kicsit melege volt az italtól, de nem jutott volna eszébe, hogy megmártózzanak a szemben lévő óceán vízébe. Említett víz felé nézett és nagyokat pislogott. Homlokához csapva nyújtotta előre másik kezét.
- Te most komolyan vágod, hogy a hotelünk ennél a tetves óceánnál van?! Mi meg egymást kergettük a medence körül… ez kiakasztó. – csapott homlokához a keserű igazságtól. Ötlet után keresgélve végül ismét kiegyenesedett és kifelé meredt. Némán előre szegezte mutatóujját, egyenest az alattuk futó fakerítésre, melyen felfelé nyújtózkodtak a friss, zöld hajtások. – Asszem már vagyunk mindketten annyira részegek, hogy megbirkózzunk a feladattal. Másszunk le! – vigyorgott kalandvágytól túlfűtve, miközben két kezét az izgalomtól dörzsölgette.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Csüt. Jún. 27, 2013 10:38 am

★彡 Móka, kacagás ~ hétvégi lazulás ★彡

Három kirajzolódó ponttal feje fölött egyensúlyozott a korlátnál, amikor szemtől szembe köszöntötte a Rii nevű szupergyors űrvonat. Össze se bírná adni, hányszor játszotta el vele ezt a jelenetet. Vérbeli hódító hódként közel hajolt hozzá és várta a jól ismert hatást. Mindig ugyanúgy reagált erre az akcióra. Füle tövéig vörösödött, kiverte a víz, mintha beledobták volna egy vulkán kellős közepébe, miközben azt sem tudta hova nézzen zavarában. Folyton pánikba esett merre meneküljön a fürkésző szempár elől, mert fejében ezernyi kis ördög üvöltött fel, mihez kéne kezdenie esélyével. Persze gyávább volt annál, bármit csináljon, ezért lélekszakadva próbált eliszkolni előle. Gyakori eset volt, most sem kellett volna máshogy lennie, csakhogy legkisebb mértékben sem tartott Rii-től. Elmúlt az a félelem, ami mindig hatalmába kerítette, ha túlságosan közel került hozzá. Szétpukkant, akár magasba repülő szappanbuborék. Azóta házi nevelője lett az alvilág trónörököse, vagy, mert megemésztette felesleges menekülnie, hiszen tudják titkát, cseppet sem a szokásos módon reagált. Széles mosollyal viszonozta a fürkésző tekintetet. Illuminált állapotának köszönhetően, pedig hevesebben hajolt előrébb, mint tervezte. Majd nem sikerült lekoccolnia Rii homlokát, de az a néhány megmentő milliméter ott tolongott. Igazából észre sem vette abban a pillanatban, csak halkan suttogta vissza válaszát. Nem teljesen volt már képben, mit művel, de erre muszáj volt stílusos reakciót szolgáltatni.
-Szeretek veszélyesen játszani. Nagyobb az élvezet!-
Magyarázott egyre kockázatosabb terepre merészkedve becserkészni énekese nagy száját. Önmagához hűen kuncogással fordította el fejét és dőlt hátrébb. Nagyot szusszant az egészre, amiről fogalma sem volt micsoda lehetett, aztán ugyanolyan lelkesen, mint addig, folytatta a láthatatlan óceán bámulását. Bandavezérük önmarcangoló zsörtölődésével mélységesen egyet értett. Sűrű bólogatással fejezte ki, pontosan ugyanígy látja a helyzetet. Azonban az ő szótárában, még akadt lehetőség a szépítésre. Előbb lendületesen felemelte karját, majd kötekedően hátsón vágta zenésztársát. Mindezt hatalmas adag röhögéssel kivitelezve.
-Az ám, de még helyre hozhatjuk! Fel az úszó nacival!-Érkező ötletre homloka gondos ráncolásával válaszolt. Gyorsan lepillantott a borostyánnal cicomázott fal részre, majd némi hitetlen fejvakarással dobta csípőre mancsait. Kételkedett benne az a valamicsoda elbírná mindkettőjük súlyát, de Rii, annyira eltökélten magyarázta, azaz egyetlen lehetőség vállat vonva egyezett bele. Akkorát csak nem fognak esni, meg jelenlegi alkohol mámoros állapota elnyomta vészjelzést leadó mutterizmusát, ne akarjon ennyire megsérülni, vagy zenésztársát ambulanciára kísérni. Eltökélten csapott rá a korlátra és felfújt pocok pofával csillantak meg szemei. Részéről teljesen készen állt a mókázásra, amit azzal jelzett, odahúzott a korláthoz egy széket. Hihetetlen gyors kalkulációkkal és sűrű röhögéssel bökdösött a lugasra. Készen, de teljesen készen állt a csukafejesre, amit karjai segítségével be is mutatott néhány gyenge rugózással.
-Ki menjen előre? Lehet egy javaslatom? Persze, hiszen ha akarod, ha nem, elmondom! Megyek én, mert, amilyen stabilan állok a lábamon, biztosan le fogok szánkózni és nem lenne jó kegyetlenül lekuglizni téged a hátsómmal.-
Mutogatott eszméletlen lelkesedéssel a nagy megállapításra, miközben neki is leselkedett volna a feladatnak. Valahogy sejtette nem tervei szerint fognak haladni. Rövidesen grabancon ragadták. Felsője nyakát megfogva húzták vissza a székről, amit megadó sóhajjal vett tudomásul. Kisebb durcázást, azért megengedett magának. Karba tett kezekkel alakította a sértett hörcsögöt, ahogy premier plánból követhette nyomon Riimeó erkély elhagyó jelenetét. Hirtelen megijedt le fog esni, miután vészjóslóan reccsent súlyától a fa szerkezet. Azonnal elfelejtkezett mérgéről és aggodalmasan vetődött a korláthoz, de hallgatva zenésztársa nyűgös zsörtölődését, miként harcol az arcába mászó zöld növényzettel hangos röhögésben tört ki. Korláton kinyúlva potyogtak könnyei a dzsungel harcost megszégyenítő jelenettől. Azt hitte sose lesz képes abbahagyni a vihogást, pedig minden erejével csitította hangerejét. Pulcsija összes létező ujjával betömte száját, nehogy felverje pöttömöt. Végül a probléma, ha nehézkesen is, de magától megoldódott. Csillapodott annyira rohama gigantikus fújtatásokkal essen neki a bonyolult műveletnek, utána eredhessen.
-Menekülj, mert jövök! Nem garantálha~tom nem leszek ühű~rvonat!- Küzdött az elemekkel ne zakózzon le már a kezdő lépéssel. Meg sem lepődött magán az első mozdulattal megcsúszott. Kész csoda sikerült piócaként feltapadnia a fára. Kezdeti sokkból, pedig jól bevált röhögés született. Percekig szórakoztatta magát a semmivel, mire végre valahára megtette első lépéseit. Lassan haladt lefelé, mert orráig sem látott. Azt sem tudta bemérni hol lehet a következő fok, ahová lábát teheti. Bizonytalanul araszolt, amit sokszorosan megfejelt szédelgős állapota. Ennek a kombinációnak hamar következménye lett. Sikeresen elszámította a lendületet és lentebb pakolta lábát, mint kellett volna. Ahogy nagy könyvekben meg van írva, innen már csak homokba vezetett az út. Lendülettel együtt borult hátrafelé. Arra sem volt ideje, bármilyen reakciót kipréseljen magából a segélykérő sikolyon kívül. Csodásan rápottyant az épp földet érő zenésztársára, aki kiváló reflexeit megcsillantva csípte el, mielőtt beépülhetett volna a földbe. Már nagy erőkkel készült hálát rebegni megmentőjének, amikor irdatlan hangzavarral rájuk borult a lugas. Teljes kilapulástól az mentette meg ittas párosukat, minden oldalról elkerülte őket a lécháló. Kizárólag néhány borostyán ág akadt fenn rajtuk. Minden egyéb tartozék nagy csattanással vágódott körülöttük homokba. Eszméletlen mázli volt, egyetlen hajuk szála sem esett baja.
Több sem kellett, hirtelen sokkot hangos nevetés követett. Remekül szórakoztak a pusztítás kellős közepén, ami rövidesen leesett nekik. Gyors bukdácsolással oldottak kereket, bár néhány kósza növényt így is sikerült magukkal hurcolni. Egész futkorászás alatt azzal küszködött lehámozza magáról és tettes társáról a ragaszkodó zöldet. Orra elé sem figyelt, csak, amikor meglehetősen hideg víz érte lábfejét. Kézifékkel dekkolt le a váratlan eseményen és bambult csodálkozva a semmiből előkerült vízre. Széles mosollyal totyogott benne, mielőtt rászánta magát, hogy belevetődjön a habokba. Hatalmas csatakiáltással robogott beljebb. Széttárt karokkal élvezte egyre jobban ellepi a víz és gyermeki élvezettel csapta hátra a vizet kíséretére, mielőtt egyensúlyát vesztve borult bele az óceánba. Feje búbjáig elmerülve kapálózott, mire sikerült lábra állnia. Ázott halként tátogott, majd maga se érti miféle ötlettől vezérelten elkezdett vetkőzni. Lényegében teljesen mindegy lett volna, hiszen csurom víz volt mindene, de azért lelkesen próbált kiszabadulni felsőjéből. Karjaival széles köröket leírva hadakozott, illetve magyarázott Rii-nek, segítsen már kibújni makacs felsőjéből. Remekül elszerencsétlenkedtek a művelettel, míg fülüket meg nem ütötte egy közeledő kiabálás. Valaki meglehetősen indulatosan üvöltözött és világított feléjük zseblámpával. Azt sem tudta mit csináljon erre a váratlan helyzetre, csak kínos pózból sandított oldalra. Sikeresen bekövetkezett nála a néhány másodperces adásszünet, melyet banda vezére felcsattanása oszlatott szét. Hangosan felüvöltött fussanak, mert mindjárt lecsukják duójukat. Erre aztán végérvényesen köpni-nyelni sem volt képes, csak ácsorgott fonalat vesztetten. Még szerencse visszafordult érte Rii, kézen ragadta és úgy iszkolt minél messzebb a veszélyzónából.
Pár perces kitartó sprintet követően fékeztek be az egyik szörfdeszka kölcsönző bódé mellett. Kicsike épület mögül kukucskáltak a partra. Mindketten rendesen kimelegedtek a futkorászásban és azt sem mondhatta volna, ne kavarodott volna fel gyomra az erőltetett tempótól. Kis időre erősen vacillált emésztő rendszere a bent vagy kint elmélettel, mire lecsillapodott egy kiadós böfögéssel. Váratlan fordulattól elkerekedett szemekkel kapott szája elé. Világ életében nem tartozott a férfiasan viselkedő egyének közé, így ez sem állt hozzá közel. Enyhén szólva megdöbbent a helyzeten, de az jobban kezdte bosszantani lassan minden egyes porcikája viszketett. Eleinte fel sem figyelt, egyre sűrűbben dörzsölgeti bokáját, majd karját, végül az összes létező bőrfelületét, amit képes volt ujjaival elérni. Nem akarta megzavarni a feszült kémlelést, de kezdett nála elviselhetetlen szintet ölteni a vakarózás. Iparkodott csendesen szenvedni, ami természetesen meghiúsult. Pár másodpercen belül toporzékoló nyöszörgéssel csimpaszkodott bele zenésztársa karjába. Fájdalmas ábrázattal szuggerálta, miközben minden létező és nem létező végtagjával vakarózott, akár egy rühes kutya. Szörnyen csípte, égette, marta és csikizte az idő közben rárakódott só, méghozzá a lehető legrosszabb helyeken.
-Aaaaa~h! Riii~h! Gyorsan kerítsünk egy zuhanyzót, mielőtt letépem magamról az alsónadrágot és tényleg olyat lát a hotel személyzete, amit még pornó filmekben sem tűrnek meg!-
Toporgott kitartóan, startjelzésre várakozva, rakétaként megindulhasson a bejárat felé. Azt még nem találta ki, ugyan miféle taktikával kerülik ki a zsúfolt hall-t, vagy a recepciós kérdő pillantását. Kizárólag az érdekelte, minél hamarabb fürdőszobába juthasson.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Jan. 10, 2014 5:24 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Boldog vigyorgással arcán készült neki a feladatnak. Mintha élete nagy meccsére melegített volna be. Úgy gondolta gyerekjáték lesz neki, hiszen kölyökként számtalanszor mászott már át különbféle kerítéseken. A mostani sem fog neki problémát jelenteni. Azzal az eggyel nem számolt, magasabb és nehezebb lett. Valljuk be, már hajlékonyságából is sokat vesztett. De mindenre felkészült: alkoholtól túlfűtött bátorsága mellé azért nadrágzsebébe gyűrte a maradék pezsgőt. Mindenképp elsőnek akart menni, Umi-nak pedig csak azt bizonygatta, ha őneki sikerül lejutnia, akkor nincs akadály. Szék tetején balettező társát egyhamar lerángatta a magasról és hátrébb tessékelte. Korlát szélébe belekapaszkodva tette át egyik, majd másik lábát. Nagyokat fújtatva kereste meg a megfelelő réseket, ahova beakaszthatta lábát és óvatos mozdulatokkal igyekezett lefelé. Kissé szédül, ezért nem mindig érezte pontosan jó helyre tette talpát, vagy csak simán a bokája köré fonódott egy-egy inda. Elég szerencsétlenül nézhetett ki, miközben növényekkel viaskodott. Hallhatóan káromkodott, és elkiabálta minden sültbolondnak a kertészt meg az egész bagázst, akik a növényeket gondozták. Alig bírta visszaügyeskedni lábára a tangapapucsot. Félúton fontolóra vette, hogy lerúgja a földre azokat, mert úgyis akadályozzák. Aztán eszébe jutott, nem akar ambulancián kikötni, amiért egy tövis fúródik bele a lábujjába. Az utolsó méternél már csak elrugaszkodott és lepottyant a finom homokba. Szinte fel volt háborodva, amiért már nem volt olyan fürge, mint hajdanán. Egyenesen sokként érte, hiszen abszolút nem így emlékezett képességeire.
Miután kimorogta magát, felfelé integetett barátjának jelezve, nekiláthat a feladatnak. Míg lent várakozott, szemügyre vette az üveget, ami hasonló fejfájást okozott neki a lejutásban, mint a papucsai. Többször is fennakadt, vagy más esetben lecsúszott tőle nadrágja, amin köthetett bármekkora csomót, mindig lemászott róla. Aláírja, ha felvették volna mutatványát, simán bekerült volna valami komédiás műsorba. A vendégek és tévénézők jókat nevettek volna rajta. Neki pedig főhetne a feje. Mondjuk, azt hozzá kell tenni kedves barátja se volt más tészta. Lentről szemlélte zenésztársa mozdulatait, amik annyira bizonytalannak tűntek, azon izgult, le ne essen a magasból. Nem garantálta olyan magasságból könnyen elkapta volna. Éppen hogy arrébb tette magától az üveget, hatalmas reccsenésre fülelt föl. Felkapva fejét azonnal óriásira kerekedtek szemei, innentől pedig már csak arra eszmélt föl, félig a homokban fetrengve karolt bele barátjába. Reménykedett benne nem esett nagyot, biztonság kedvéért alaposabban szemügyre vette, miközben kérdezősködött nem törte-e semmijét. Vállát porolgatva kapott ittasokra jellemző összeszedetlen röhögést, ezzel nyugtatta magát nagy gond nem lehet. A pia is egyben megmenekült, ami külön öröm volt számára, hiszen egy cseppje is kilöttyent volna, úgy érezné, mintha vére folyna. Túl sok ideje nem is maradt arra, hogy örömtáncot járjon, ugyanis kedves barátja, mintha puskacsőből lőtték volna ki, nyílegyenesen megeredt a tenger felé. Rii-nek sem kellett kétszer mondani, hogy utána induljon. Csatakiáltásokkal tornázta fel adrenalin szintjét, és készült arra, irtó hideg vízben csobbanjon. Útja közben szorgosan kortyolgatta a maradékot, ami elég macerás feladatnak bizonyult rohanás közben. Miután Umi vizet ért, mély levegőt vett és masszív léptekkel beterminátorozott a hullámok közé. Ha máskor nem, most pillanatok alatt kibírta volna énekelni a magas C-t, minden bemelegítés nélkül. Fogait kocogtatva vigyorgott a mellette úszkáló társára, aki sokkal jobban élvezte a mártózást, mint ő. Azonban túl sok ideig egyikőjük sem élvezhette a randalírozást.
A távolból fenyegető elemlámpafénye vakította el Rii szemeit, majd aztán felcsattant egy igen ingerült, mély férfihang. Ekkor rikoltott föl Umi is, aki vállánál rángatta kifelé a vízből. Senkinek sem hiányzott volna, ha a zsernyákok lecsukják. Bizony tilosban járkáltak, amiből nagyobb bajuk is származhatott volna. Csak menekülésük közben vetett Rii egy kósza pillantást a mellettük hagyott táblára, mely cápaveszélyre hívja fel a strandolni kívánók figyelmét. Fejét fogva vonyított, amiről nem lehetett pontosan eldönteni a meglepettségtől, vagy a nevetéstől fuldoklik. Óriási sprintet levágva menekültek egy bódé árnyékába, ahol igyekeztek némák maradni. Nehezükre esett, hiszen kifáradtak, ráadásul Umi is folyton azt hajtogatta, mindjárt hányni fog. Bandavezérük meg nem tudta, hogyan rázza gatyába pórul járt barátját. Már csak az hiányzott ázott fejüknek, valaki gazdagodjon egy alkoholos bűzpakolással. Hátát lapogatva igyekezett szavakkal nyugtatni barátját, aki végül olyan emberes büfögéssel esett túl az akadályon, amin még Rii is felhúzta szemöldökét. Elismerő, ám gúnyos vigyorral arcán molesztálta még ezzel kicsit szerencsétlen Umi-t, majd aztán elkezdett azon töprengeni, hogyan jussanak vissza a hotelszobájukba. Itt bizony több probléma is felmerült. Viszont nem tudott túl sokat gondolkodni, ugyanis barátja folyamatosan megzavarta gondolatmenetét a hisztijével. Igen, Rii-nek is viszketett minden porcikája a sós homoktól, és fázott, meg csurom vizes volt. Halmozottan sérült állapotban végül kisandított a szörfdeszkák közül, s miután megbizonyosodott róla, elvonult a veszély. Karon ragadta haverját és óvatos léptekkel haladtak a hotel felé.
Ha emlékei nem csaltak, mintha látott volna egy személyzeti bejárót, egyenesen szobájuk alatt, ami nagy valószínűleg a konyhába vezetett, ezért elmondva egy imát elkommandóztak odáig. A romokat félresöpörve törtek utat maguknak, és az ajtóra lapulva megmerényelték a kilincset. Hatalmas mázlijuk volt, amiért nyitva találták. Egy gonddal kevesebbel másztak végig a konyhán, ahol néha beleakadtak egy-egy serpenyőbe, vagy felakasztott merőkanálba, melyek vészjóslóan csörömpöltek. Arról már tanúbizonyosságot tettek, nem lennének túl jók ninjáknak. Pedig Rii szentül meg volt róla győződve, remekül el tud tűnni, ha a rajongókról vagy riporterekről van szó. Ezek szerint akcióhősként nem remekelne. Ennyit a filmes jövőjéről.
Már maga sem tudja hogy sikerült árnyékként felkúszniuk szobaajtójukig. A következő lépés már csak a behatolás volt, ami persze hogy nem ment egyszerűen. Rii-nél nem volt kártya, Umi-é pedig csurom vizes lett. Nekik meg nem maradt olyan felületük, ami száraz volt. Folyosó végén, az ablakon megláttak egy függönyt. Ebből adódóan bandavezérük brillírozó észjárásának köszönhetően odarohant és abba törölte szárazra a kártyát. A visszarohanását úgy élte meg, mintha az olimpiai tüzet vinné a cél felé. Nagyot sóhajtva becsúsztatta a kis masinába a kártyát és végighúzta. Zöld lámpácska jelezte küldetésük sikerességét, melyet elhaló örömsikollyal koronázott. Nagyon nem mert örülni, hiszen nem akarta felkelteni lurkót, aki olyan békésen aludt, mint mikor itt hagyták. Nagyon szívesen beterült volna Rii a legközelebbi ágyba, karosszékbe, vagy kanapéba, viszont testére még mindig rá volt cuppanva az összes holmija, amitől meg kellett szabadulnia. Egyik sarokba behajítva azokat végül meglódult a zuhanyzó felé, ám mikor kinyitotta az ajtót, tátva maradt a szája. Gőze sem volt róla, milyen hiperszónikus tér-idő-ugró ketyerével sikerült ilyen gyorsasággal bevágódnia Umi-nak a kádba, de ő már ott terpeszkedett nyakig érő vízben. Valamit karattyolt, miközben néha buborékokat fújt szájával a víztükörbe, és ernyedt vigyorral csuklott jobbra-balra feje. Rii már attól tartott a végén még belefullad, ezért összeszedte maradék erejét és próbálta feljebb húzni részeg barátját a kád peremén, azonban Umi úgy gondolta, ebben a szent pillanatban tör ki veszett szeretetben, és két karjával megragadta Rii-t. Az alapos megölelgetésből végül nem bírt menekülni, ráadásul olyan szoros volt, elvesztette egyensúlyát, és fejjel előre belezúgott a kádba. Nagy csobbanás után rúgkapálva csapta fejbe valamelyik végtagjával szegény Umi-t. A nagy mentőakciója végül elég csúnyán zárult, alig bírt kikecmeregni a kádból, hiszen Umi még mindig ölelte. Teljes kínban nyüszített, és kapaszkodott a függönyben, ami nem bírta a nagy súlyt és leszakadt. Ettől aztán precízen befejelte a kád szélét és felrepedt a szája. Már maga sem tudta milyen mozdulatokkal menekült meg az Umi óriáspoliptól, de sikerrel járt. Fürdés sajátos módon letudta. Törülközőt szájára nyomva befeküdt az ágyba. Már tojt mindenre. Rémesen fáradt volt, úgy érezte összeesik. Nehezen félig magára húzta a takarót, majd végül alig érthetően beszólt a fürdő irányába.
- Hajnalban le kell lépnünk, ha nem akarunk bajba kerülni…

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szer. Jún. 18, 2014 10:47 pm

★彡 Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás ★彡

Elviselhetetlen volt a kín, amit a ráakaszkodott sópacák okoztak. Azt hitte, ha elég alkohol van benne, fel sem tűnnek számára ezek az aprósághoz. Ehhez képest ezerszeresére duzzadt a fájdalom, már, ha ténylegesen nem volt ennyire szörnyű. Alkoholtól bódult állapotban, viszont meg mer rá esküdni, olyan érzése támadt, mintha chili paprikás smirgli papírral dörzsölték volna a szúnyogcsípéseit! Legalábbis valami hasonló képpel tudta leírni a viszkető, fájó, égő, röviden megőrjítő kínzást, amit a hihetetlen mennyiségű só okozott. Próbált igazi férfiemberként megküzdeni a fájdalommal és csendesen szenvedni, csak éppen ott hibázott, hogy részegen még annyira se működött önkínzó küszöbe, mint általában. Felettébb hangos nyöszörgéssel, rugózással, fújtatással, na meg az elmaradhatatlan minden létező és nem létező végtaggal történő vakarózással adta az egész univerzum tudtára, hatalmas baj érte, amitől szeretné, ha valaki megszabadítaná.
Világ legtermészetesebb törvényeként a megoldást zenész társától várta, akinek karjába nyűgös tiniként csimpaszkodott fel. Szája csücsörítésével ostorozta könyörgő tekintettel, találjon ki életmentő megoldást, mert jelenleg neki a helyben állással is kemény harcot kellett folytatni, nem, hogy agyát használja. Abban az egy-két órában teljesen használhatatlan volt buksija, csak kellemesen zsibbadt egész koponyája, illetve ha túlságosan messzire akart ellesni spirálként forgott a világ. Csodacsomagot viszont nem szeretett volna a betonra helyezni, ezért kizárólag band vezérük mellkasára fókuszált. Tekintettel arra az apró tényre egész súlyával rádőlt, egész közel volt hozzá és addig sem érezte úgy, kicsúszik lába alól a talaj. Remek támasztékot kapott és hosszas testfelépítés elemző bambulással annyira lefoglalta magát, arra kapott észbe hóna alá nyúlva vezetik valamerre. Kismillió kérdőjellel feje fölött csalapált szabad karjával, hogy a másik tudtára adja, valamit szeretne, mármint elsősorban magyarázatot, hova mennek.
Értetlen pislogással és kivehetetlen motyogással követelőzött, miközben feszült koncentrációval ráncolta homlokát, ne essen hasra saját lábaiban. Határozottan elnyerte tetszését, amikor összeértek és enyhítették a viszketést, amiről egész gyakran elfelejtkezett. Általában, csak akkor jutott eszébe, amikor megvakarta hasát, vagy érdeklődve végignézett magán, mitől van fura érzése. Jobban lekötötte figyelmét hangos morgással követelőzzön, merre mennek és miért. Az már egyenesen felháborította, amikor teljesen jogtalanul befogták száját, majd elrabolt hercegnőként húzta mag elé vezérük. Értetlen motyogással tiltakozott a merénylet ellen, persze teljesen feleslegesen. Nála minden tekintetben erősebb banda tagja könnyedén csomagolta össze.
Lényegében fel sem fogta, mindezt azért teszi, ne bukjanak le a rövidesen orra elé kerülő személyzeti bejáró felirattal ellátott ajtónál. Hatalmas röhögéssel bökdösött a címkére, mert odáig terjedt esze, most biztos egyenruhát fognak lopni, aztán randalíroznak az épületben. Aztán felvilágosították, jelenleg settenkednek, úgyhogy szája elé tartott mutatóujjal próbált végigsettenkedni a konyhán, amiből hangos csörömpölés keletkezett. Igazi elefántként csörtetett keresztül a helységen. Minden létező és képzeletbeli tárgyat felrúgott, felborított, esetleg kellemetlenül felakadt benne. Az eredményen hangos röhögéssel fékezett be, mert moccanni se tudott a nevetéstől. Rettenthetetlen vezérüknek muszáj volt karon fogni és maga után vonszolni, ténylegesen felmászhassanak a lépcsőn, mert egyértelmű volt a senki által sem használt tűzlépcsőn baktattak fel.
Mire elérték a megfelelő emeletet azt hitte menten kiköpi tüdejét a röhögés és erőltetett menet kombinációjától. Össze-visszakacsázó mozgással esett neki a szobaajtajuk melletti falnak. Türelmetlen toporzékolással siettette hősies vezérük nyissa már ki az ajtót, mert nem bírja a feszültséget. Pontosabban alig bírt a sóhajtozás és röhögés egyvelegével, ami hatalmas bombaként szorult belé, miután benyitottak a sötét szobába. Bandavezérüknek elég volt megemlíteni az odabent pihenő csöpség nevét, máris mindkét kezével tapasztotta be száját, egyetlen hangfoszlány se távozzon rajta. Óvatos léptekkel elbotorkált a fürdő bejáratáig és ugyan dörmögött néhány szót, most oda be fog menni, mert muszáj, de nagyjából az egész szövegelésből mindössze kiadós szusszanásra futotta. Több energiát nem is fordított a helyzetjelentésre, csak bevetődött a kádhoz, dugig engedte vízzel és remek csúzádázó tudással huppant bele a vízbe.
A csapvíz jótékony és főként sómentes hatásától egész fürdőt betöltő sóhaj szakadt ki mellkasából. Boldogságban lebegve tűnt el orrig a habokban. Az sem zavarta időközben közelében toporog vezérük, aki eleinte csak nézte, mit művel. Bódult állapotban próbált neki válaszolni, de csak egyre lentebb csúszott a kádban. Teljesen elvesztette a kontrollt rongybabaként összecsukló teste felett. Arra kérik, másszon ki a kádból, biztosra veszi partra vetett halként borul ki és terül el a padlón, ahonnan semmi ereje se lenne felkanalazni magát. Erről eszébe jutott, hogy neki erre lényegében szüksége sincs! Ködös fejével úgy gondolta, majd megkéri bandavezérét, segítsen neki, csak éppen annyira szétcsúszott az összhang gondolkodása és teste között, hogy semmi egyebet nem tett, mint fülig érő vigyorral rácsimpaszkodott áldozatára, aki eleinte hősiesen ellenállt, aztán egyensúlyát vesztve zakózott rá teljes súláyval.
Újdonsült felállás nagyon a kedvére volt, mivel légből kapott fejében megfogalmazódott mennyire szereti zenész társát és mennyire szívesen kifejezi, úgyhogy eszébe se jutott elegedni. A szabadulás csak akkor következett be, amikor nagy lendülettel fejbe csapták. Hisztisen kapott fejéhez, hogy minél sértődöttebb hörcsög képpel ajándékozhassa meg a kegyetlen férfit, aki erre lefelejte a kád szélét. Döbbenten pislogott rá, miközben beterítette a függöny és nem akart gonosz lenni, de annyira röhejesnek találta a jelenetet, hogy fulladozó nevetéssel vergődött a kádban még hosszú perceken keresztül. Miután kiörömködte magát, azért hűséges anyukaként megindult sebtapaszt keresni a fürdőben, tehát felnyitott és körbe borogatott minden szekrényt, aztán átporoszkált utazójához, végül táskájához, melyből sikerült előhúznia a legalább kétszáz darabos tapaszokat. Hatalmas fókuszáló küzdelmekkel egyet letépett és még nagyobb, nyelvkidugós csatával megszabadította a védőfóliától. Lendületesen felbotlott az ágy szélében, ezért vezérén keresztül esve terült ki a matracon. Gyorsúszással egyenesbe kapálózott, hogy igazi életmentőként nyomhassa képére a ragacsot, amiről semmi pénzért sem tett le. Sokadig nekifutásra egész pontosan sikerült becoloznia hova nyomja.
-Olyan korán?-Szomorodott el kicsikét, ilyen gyorsan véget ér a hétvégi programjuk. Szíve szerint még maradt volna, de nagyjából eljutott agyáig, miért kéne sietősen távozniuk. Sajnálta, többnyire miatta kell bűnözőkként menekülniük. Ennek hangot is adva, bűnbánó tekintettel pitiszkálta a tapasz egyik szélét. Miatta történt a baleset és sérült meg vezérük, illetve lettek száműzöttek. Lehorgasztott feje takarásából, óriási boci szemekkel sandított rá, mert azt igazán nem szerette volna nyakát törje, miközben igyekszik rávenni betintázott buksiját, ne csináljon semmi butaságot.
-Nagyon fáj? Nem akarlak leszázalékoltatni egy hétvége alatt. Bocsánat! Meg a kalamajkáért is! Remekül elrontottam a pihenést!-
Gondolkozott el fél pillanatra, mielőtt hasra vágódott krumpliként nem nyújtózkodott táskájából, hogy elővehesse belőle az extra érzékeny bőrre ajánlot testápolóját. Felcsillanó szemekkel emelte égnek szerzeményét, mert remek ötlete támadt, mivel tehetné jóvá szörnyűséges hibáját.
-Engesztelésül tetőtől-talpig bekenlek és átdögönyözlek, mert délután nem sikerült minden csomót kibogoznom, aztán hogy nézne ki, ha eladhatnálak tengerész csomónak?-
Legyintgetett kezével ellentmondást nem tűrően, azonnal, de rögtön legyen szíves a hasára fordulni, hogy elkezdhesse az életmentő beavatkozást. Még mindig alkohol fűtötte állapotban egyáltalán nem adott a másik véleményére és lelkesedésének sem szabott semmi gátat. Elementáris lendülettel térdelt fel zenésztársa derekánál két oldalról, hogy még vidámabb paskolással köszönthesse hátsóját. Hangos kuncogással nyomott egy adag testápolót a hátára. Remekül szórakozott a krém különböző mintában történő mázolásával, mielőtt ténylegesen hozzálátott bedolgozni bőrébe. Becsületére szóljon egész sokáig bírta a kimerítő vállalkozást. Arra nem emlékszik mennyi idő telt el addig a pontig, hogy kómás pocokként dőlt mellé. Egyedül annyi maradt meg alfába zuhanó kobakjában, széles mosollyal ölelte be, akár legkedvesebb plüssmackóját.
Banda vezére, szavát tartva zöld hajnalban verte ki az ágyból. Még meglehetősen dolgozott benne az alkohol és fáradtság egyvelege, ezért jól nevelt múmiaként csoszogott fel-alá, minden holmijukat menetre kész állapotba pakolja. Sorozatgyártásban húzgálta a cipzárokat és továbbította a csomagokat úti társának, aki hűségesen cipelt mindent a recepcióhoz. Kizárólag saját kézi táskáját hurcolta magával Bao-val egyetemben. A csöppség továbbra is békésen hortyogott vállán, aminek különösen örült, mert nem hitte, jelenleg van annyi energiája meg tudjon nyugtatni egy álmából felébredt apróságot. Annak örült a kocsiig eljutott, hogy nem esett hasra lábában, biztonságba helyezte sózsákot és elégedetten terülhetett el az anyósülésen. Jelenlegi állapotában nem volt alkalmas a vezetésre, ami szintén nem lett volna ajánlatos zenésztársának sem.
-Álljunk meg a legközelebbi fogadóban, józanodjunk ki normálisan, pihenjünk rendesen és kizárólag utána induljunk haza, mert én off vagyok, téged meg nem engedlek vezetni!-
Mutogatott erőtlenül, de hihetetlen komoly fenyegetésként, véletlen se próbálkozzon a lehetőséggel haza merészel furikázni. Féltette a hátsó ülésen durmoló pöttömöt, meg különben sem kívánt balesetbe keveredni, főként azok után nem, hogy a törpicsek, pont karambolban vesztette el a szüleit.