Riichi Sato otthona

Tárgy: Riichi Sato otthona Szer. Aug. 26, 2009 5:11 am

Karakura Town eldugott területén található. A zöldövezetben helyezkedik el, minek köszönhetően nem feltűnő. A rajongók csak hosszas kutatás után találhatnának rá. Jelenlegi otthonán Bao-val osztozkodik, akit fáradalmas atyai gonddal nevelget. Rii szívesen lát mindenkit, azonban megkér minden kedves vendéget, előre jelezze érkezését, idejében tudjon ételt rendelni. Az Ő főzőtudományát senki nem tenné zsebre...

A ház kinézete kívül-belül:

Rii egyetlen, kedvenc kocsija, Audi R8 Spyder:

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szer. Aug. 26, 2009 8:32 am

[Nem várt vendég]

Egész nap idegesen mászkált fel-alá a hatalmas hálószobájában. Lassan már lekoptatta a drága fapadlót, de ez sem tudta érdekelni. Gyakorlatilag semmi semmi sem zavarta. Annyira mérges, ideges és csalódott volt, hogy kedve támadt az egész otthonát romba dönteni az összes imádott drága holmival együtt. Állapotát csak tovább erősítette, hogy hosszas munkákkal beállított haja borzosan állt égnek. Tulajdonosa pedig csak fújtatott megállás nélkül. Képtelenség volt számára lenyugodni. Dühítette, ami a nap folyamán történt. Azt elfogadni meg abszurd lett volna, hogy szeretett társa így levegőnek nézze és mindezt egy magazin miatt! Ő is várta ezt a döntő fontosságú cikket, de tekintetét sokkal inkább lekötötte szívdöglesztően dögös társának megjelenése. Folyton tudta borzolni az idegeit a laza stílusával és kellően csibész mosolyával. Rii azonban nemes egyszerűséggel átnézett rajta. Folyton ezt teszi. Réges régen meg kellett volna már szoknia, de nem viszi rá a fene nagy lelke, hogy elfogadja a tényeket.
-Álszent, hazug...fráter!-dobta az üvegnek szaténhuzatos párnáját némi elfojtott hisztérikus hangot hallatva. Még dobbantott is egyet kézzel hímzett farmerjában elégedetlensége ékes bizonyítékaként. Végül nem adott magának több lehetőséget önmaga marcangolására, inkább elment zuhanyozni. Reménykedett benne kisimulnak a ráncai, hiszen a sok idegeskedés nem tesz jót a fiatalos külsejének. Ha tükör azt mutatja nyúzott, akkor ki se teszi a lábát hatalmas francia ágyából. Micsoda szégyen lenne már! Elfogadhatatlan!
Kissé felfrissülve ült be a tv elé. Most is egy szál törölközőben vágódótt el a bőrkanapén, amit kis idő múlva le is horgászott magáról. Szeretett a magánszférájában naturisztikus állapotokban tartózkodni. A háttérben egyszerű magyarázat húzódott, így pofonegyszerű észrevenni mindenféle szépséghibát és esetleges hiányosságot. Igaz a méreteivel sosem támadtak problémái. Mindenhol pont jól festett, de a hasát egyetlen alkalommal sem látta megfelelően kidolgozottnak. Néha még a benne díszelgő kő is zavarta. Épp unottan birizgálgatva a fényes gömböt , amikor bevillant neki, hogy nem forgolódhat itt tétlenül. Felpattanva ülőhelyéről eltörölhetetlen lendülettel csukta magára a gardrób szoba ajtaját. A legtökéletesebb ruhák összeválogatása tovább tartott mint tervezte, de eszméletlenül akart festeni. Ki akarta akasztani a célszemélyt! Emiatt mindenféle kencét és gyönyörfaktor növelő szert bevetett magán. A tükör pozitív visszajelzését követően belebújt macskás rövid ujjú felsőjébe, sötét, megfelelően feszülős replay farmernadrágjába és a változatosság kedvéért szintén márkás tornacipőjébe. Fejére is óvatosan baseball sapka került. Muszáj volt valahogy rejtőzködnie a rajongók elől.
A garázsba sétálva ült bele imádott autója volánjához és pár erőgyűjtő fújtatás után elfordította a slusszkulcsot. Szerencsére tudta merre kell mennie. Hamar meg is találta a messziről észrevehető villát. El is tátotta a száját miután tudatosult benne micsoda kéjenclakról titkolóztak csodálatos személye előtt. Újra mérges lett, de furdalta szörnyen az oldalát milyen lehet belülről. Abban azért megegyezett magával, hogy ugyanolyan beképzelt külsőt fog árasztani mint a tulajdonosa. Meglepetésére a böhöm nagy kapu tárva nyitva állt előtte, így a nyögvenyelős bejelentkezést megúszta. Fel is lélegzett az első akadály ledöntésétől.
A csengőhöz emelve ujját fogalmazta fejében az üdvözlő történetét, de leginkább torokköszörülések sorozata alakult ki az egészből. Be is fejezte. Jobban ügyelt a precíz megjelenésére. Végig is igazgatta minden tagját. Nem mutathatta ki mennyire megviselte Rii viselkedése. A kinyíló ajtónak már előre mosolygott betanult könnyedséggel. Tudta, hogy nem maga a ház ura fogja beengedni, de lány egyenruhája vérlázítóan kevés volt. Bár nyálcsorgatóan dekoratívan festett. Már csak a vörös szalag hiányzott, na meg, hogy a tulaj ágyába feküdjön. Talán már ezt is letudták. Amekkora szexmániás társa van tuti is, hogy a lány első napján bepróbálkozott.
Kisebb helységbe érve kérték fel várakozásra. Nem is bánta. Addig tudott nézelődni. "Luxus, luxus és luxus. Semmi meglepetés." Vette le csalódottan sapkáját és izgatta helyre jelenleg fekete tincseit. Jobb volt szőkének lenni, de a frissítés elengedhetetlen. Pár év múlva megint az lehet. Békén is hagyta a fejét. Helyette lefülelte a nehéz lépteket és dögös bika fújtatásokat, amik csak egyetlen személytől származhattak. Rögtön perverz mosolyra is görbült a szája. Vége volt. Nem tudott rá haragudni. Főleg, amikor meglátta a lenéző arckifejezését.
-Helllooooooooooooooo Riiiiiiiiiiiii!-integetett földöntúli boldogsággal és vetődött pincsiként a férfire, hogy öleléssel üdvözölje. Nagyon merte remélni nem hagyják orra esni. Ha beüti magát, akkor aztán tényleg mérges lesz.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Csüt. Aug. 27, 2009 1:03 am

[Nem várt vendég]

Az ülés szerencséjére úgy ahogy, de gyorsan véget ért. Természetesen nagyon érdekelte, hogy a cikkben azt írták-e le, amit valójában nyilatkozott. Hatalmas kő esett le szívéről, ahogy azt a szöveget olvasta vissza, amit egy héttel ezelőtt egy apró teremben ejtett ki csodálatos ajkain. Persze ezt ügyesen elrejtette társai elől, hiszen hogy is mutatna, ha Rii falfehéren tanulmányozgatna egy kritikát, s beleremegne két mondat között úgy, mint egy megböködött kocsonya. Így hát rezzenéstelen arccal, és az érzelmeket teljesen háttérbe szorítva fejezte be az újság eme hasábját. Az asztalra pottyantva felállt helyéről, s a lehető legnagyobb nyugalommal vette fel frissen beszerzett kabátját. A csapat többi tagja persze nem értette, miért is távozik már ilyen gyorsan, bár már megszokhatták volna tőle, hogy Rii nem a láma életet éli. Ahogy ellépett a hatalmas tárgyalói asztaltól zsebében kotorva előhorgászta kedvelt cigarettáját és azt az öngyújtót, melyet egy számára igen hőn áhított hírességtől kapott. Ajkai közé véve a mentás szálat, visszafordult a többiekhez, hogy mondjon egy pár laza mondatot, így elkerülve a társaiból feltörő hisztirohamot:
-Nincs itt para! A következő magazinban már fő témaként fogunk jelen lenni!
Önbizalma az évek során sosem csappant le, sőt éppen ellenkezőleg, úgy látszik egyre több gyűlik neki. Ahogy elejti ezt a két mondatot csodálatosan búgó hangon, még egy kacsintást is megejtett, hagy örüljön a banda. Aztán több szót nem is vesztegetve, sarkon fordult és kilépett a helyiségből. Az épületet is elhagyva meg is gyújtotta a cigarettáját, és sportkocsijába ült.
Ahogy befordult abba az utcába, ahol hatalmas villája ékeskedett, már készítette is a kapu nyitóját. Már nem volt messze tőle, így megnyomta a gombot, s mire elért a hatalmas, kovácsolt vas kapuhoz, az már tárva-nyitva volt. Neki nem volt más dolga, minthogy egy újabb gombot megnyomjon a méregdrága krémekkel szorgosan ápolt kezével, hogy a garázsba be tudjon gurulni. Maga után becsapva sportkocsija ajtaját beriasztózta a járművet, a biztonság kedvéért, mert úgy volt vele, sem a kaput, sem pedig a garázsajtót nem csukja be. Úgyis pont olyan időben ért haza, mikor imádott kertészlányai szokták a járdákat lesöprögetni a munkájuk után.
Természetesen a mentás cigaretta szorgosan fogyott, talán már a negyedik szálnál tartott az indulásától számítva. Már épp azon volt, hogy előhorgássza zsebéből a lakáskulcsot, de volt olyan lusta egyén, hogy először inkább megpróbálta kinyitni az ajtót. Szerencséjére nem vesztegetett fölösleges energiát, ugyanis nyitva volt. Belépve extravagáns rezidenciájára, a parkettán megkoppanó cipője szinte visszhangzott a folyosón. Erre már általában elé szoktak seregleni "lányai", de furcsa módon most nem ez történt. Egy félrehúzott mosolyt megejtve nem tehetett mást, minthogy szóra nyitja csodálatos száját:
-Tadaimaa~~!
Hangzik el a lehető legsexisebb hanglejtésével ez a kijelentés, amire pillanatokon belül jön a visszajelzés. Imádta ezt a játékot. Ahogy feltette a kabátját az akasztóra, közben már kaján vigyorral számolta magában, hány másodperc alatt ér ide rajongótábora. A női lakkcipők szorgos kopogása a márványlapokon, és a viháncoló női hangok már azt jelezték, hogy rögtön itt vannak az orra előtt. És így is lett.
-Sziasztok, drágáim! Remélem minden csillog és villog!
Még meg is villantotta tökéletes, és hófehér fogsorát, amitől szinte másodpercek töredéke alatt sikerült a szobalányok hadát olvadozásra kényszerítenie. Bájcsevegni most nem volt sok kedve, viszont nem szerette volna fanjait letörni, ezért egy pár kacsintás és kedves szó elhadarása után meg is szabadult tőlük. Nagyot sóhajtva indult meg az emeletre, egyenesen a hálószobája felé, hogy valami kényelmesebb, ám mégis jól festő göncöt szedhessen magára. Voltaképp mindegy is lett volna, mi van rajta, hiszen így is úgy is szívdöglesztően néz ki.
Hálójába érve, egyenesen a gardrób szobáját célra tűzve vetemedett neki, egy kényelmesebb viselet előkeresésére. Egy farmer és egy lazább ing most tökéletesen kielégítette igényeit. Ahogy sikeresen összeválogatta a holmijait, ágyára tette, majd Rolex karóráját az éjjeliszekrényre pakolta. Lassacskán nekikezdett a vetkőzésnek. Egy szál alsónadrágban sétált el a szobája melletti mosdóba, hogy lezuhanyozhasson. Most valahogy nem volt kedve a hidromasszázsos kádjához. Egy hűvös, mezei zuhany talán most jobban életre kényszeríti. Nadrágját is ledobva magáról neki is látott a tusoláshoz. Csodával határos módon, tényleg remekül esett neki a pancsolás.
Ahogy végzett, gyorsan megtörülközött, s visszabattyogott ruháiért. Magára öltve azokat, még a törülközővel szárítgatta félhosszú, ébenfekete tincseit. Szó mi szó, nagyon érzékeny volt hajzuhatagára. Folytatva ezt a műveletet, elindult a konyha felé, hogy keressen valami harapnivalót. Már majdnem odaért, ahogy érezte, hogy csodás, kockás hasa egyre türelmetlenebb morgásba kezd. Voltak esetek, mikor magában megjegyezte, hogy bárcsak kisebb házat építtetett volna, de aztán rá kellett jönnie, hogy akkor oda lett volna pénzpazarló imázsa. A konyhában épp tevékenykedett szakácsa, aminek hála, neki a füle hegyét sem kellett mozdítania. A menü már készen volt, így azt kezébe kapva, egy pár szép szót megjegyezve indult meg az ebédlő felé. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik bőr széken, s neki is látott az íncsiklandó ételnek. Épp ahogy végzett egy csöngetésre figyelt fel. Csak megcsóválta fejét, hogy egy perc nyugta sem lehet. El is indult, hogy kiderítse ki akar vele bármit is, s út közben a konyhába bepasszolta a tányérját. Ahogy lépdelt le a lépcsőn már fogalmazta meg a szokásos bájos elutasító szöveget, amit általában a fanjai felé intézett. Ahogy egyre közelebb ért a bejárati ajtóhoz meghökkenve pillantott meg egy férfi alakot... pontosabban valami ahhoz hasonlót, ugyanis ahogy kivette a mozdulataiból, simán elmehetne nőnek is az illető. Próbált fókuszálni, de bár ne tette volna. Szemeit forgatva jött rá arra, hogy ez a magát kellető egyén nem volt más, mint Umi. Szörnyülködve egy sort magában ért oda a szobalány és társa párosához. Már már köszönésbe akarta magát kényszeríteni, amikor a srác eszeveszett módon rávetette magát. Ha ez nem lenne neki elég, még azt a vékonyka sivítását is hallatnia kellett, amitől szerencsétlen Rii egy ideig csak piszkálta a fülét.
-Szevasz! Hát te? Mi járatban?
Közben próbálta kitartóan leoperálni magáról a kis fanját, amit aligha tudta gyorsan letudni. Nagy nehézségek árán, de végül siker koronázta kitartását. Közben természetesen a férfi szája nem akart egy percre sem beállni, bár Rii nem nagyon foglalkozott vele. Mikor úgy tűnt az ipse végre már levegőért kapkod, rögtön belekezdett agyának húzásába:
-Csak nem hiányoztam, Umi-baba?
Hajolt közel hozzá, kaján vigyorral arcán. Jól tudta, hogy ezekkel a dolgokkal igen erősen tudja társát kínos helyzetbe hozni, meg szerette is ezt eljátszani vele. Amúgy sem tartotta csúnyának a férfit, ezért kedvére vált ez a fajta szórakozás.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Csüt. Aug. 27, 2009 8:09 am

[Nem várt vendég]

Minden méltóságát eldobva csüngött kullancsként a valószínűleg unott arcot vágó imádottján. Nem tudott mit tenni. Hiányzott már neki, hogy efféle kibírhatatlan őrülettel kényeztesse a másikat, aki ebből biztosan kicsit sem kért volna ha választhat. Azonban Umi-t ez távolról sem izgatta. Neki így volt tökéletes! Önző, elvetemült, egoista kis mitugrász. Így lehet a legkönnyebben leírni személyét. Probléma szó pedig nem létezett szótárában. Ha valami nem úgy alakult, ahogy szeretné jöhetett a mindig beváló hisztije. Tiltakozás jelenének mentesen is tapogathatta le Rii idomait. Ismerték már ennyire. Ráhagyással könnyebben lehet nem kívánatos rohamaitól szabadulni.
Addig is amíg tomboltak benne a hormonok vígan tévedt el véletlenségből az ujjaival. Remek elfoglaltság meggyőződni arról, hogy undok machója továbbra is duzzadó izmokkal van megáldva a finom anyag alatt. Számára meg rémisztő volt mennyire letépte volna a nem kívánatos felsőt. Gyorsan el is hessegette perverz énjét. Katasztrófa lett volna,ha pont egy ekkora kókler előtt veszti el a fejét. Mellékesen pedig ez a beképzelt strici még vígan ki is használná szerencsétlenül felkínált lelkiállapotát. Inkább bele sem mert gondolni mi lenne ebből a ballépésből. "Egy éjszakás kalandba hurcolászd csak az egészségre ártalmas szobalányaidat!" Háborodott fel gondolatban, ami egyenesen közölte vele, hogy féltékeny. Újabb döbbenetre bukkant. Kezdett sok lenni ez az este és ha nem szólal meg a szexuális zaklatással felérő hangján Rii valószínűleg zavarodottan robogna ki az ajtón.
- Jaj, hát... Ne tudd meg mennyire kíváncsi voltam már erre a látképre! Valami eszméletlen! Nagyon szupeeeer! Te válogattál össze mindent? Vagy csak rendelted? Nem tévedsz el? Én miután átléptem a küszöbön elvesztettem a fonalat mi merre lehet. Minek neked ekkora ház? Ne, neeee! Tudom! Kényezteted vele a csinos egodat!- forgolódott és gesztikulált szélesen kezeivel egész tüdőösszeesésig.
Szerencsére nem tudta megismételni a mesteri monológját. Helyette inkább rákvörös lett a feje búbjától a talpáig és képes lett volna ájultan ráesni a padlóra. Kínos állapotában kétségbe esetten fordult el, hevesen legyezgetni magát. Túl közel voltak hozzá. Veszélyesen közel! Az a vigyor pedig maga a paradicsom! Rá is harapott az ajkára tehetetlenségében. A tulajt meg annyira utálta! Aljas módon élvezkedett, mert zavarba hozhatta.Igaz, ezt az állapotot neki nem volt nehéz elérni. Valószínűleg már attól felforrósodna a levegő, ha belátna az inge alá. "Gonosz! És mégis édes..." Sóhajtott hatalmasakat, mielőtt megszólalt volna. Magabiztosan kellett beszélnie! Nem adhatta ki magát.
- Ugyan már! - legyintgetett maga mellett a levegőben. - Én erre a látványra voltam kíváncsi és nem arra!- bökött a háta mögé reménykedve semmi kényes területre nem mutatott figyelmetlenségében. Meg sem akarta várni a lehúzó véleményt, inkább támadott. Hangulatot váltva tette össze kezeit és csillantak fel szemei napkitörés elevenségével. Ette még mindig a fene, hogyan nézhet ki a ház. Ideje is volt kikönyörögne egy idegenvezetést. Remélve a hálószobába is beleshet. Hetekig rózsaszín ködben lebegne, ha betekintést nyerhetne Rii privát szférájába. Leginkább ettől is volt besózva. A villa többi része csak a rend kedvéért kellett.
- Riiii! Ugye-ugye körbevezeeeeetsz? Irtózatosan érdekel, mi minden van itt! Ez az apró fogadótér is annyiraaaaa jóóó!-rohant körbe a helységen csodálata jeleként, majd visszaállt az eddigi várakozó helyére némi pozitív válaszért imádkozva.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Aug. 28, 2009 2:22 am

[Nem várt vendég]

Persze már hozzá volt szokva, kedves fanja folytonos mentegetőzéséhez, amire csak egy jót mosolygott. Jól esett neki, hogy ennyi idő múltán is képes olyan szinten zavarba hoznia, hogy a másik csak kapkodja össze vissza a fejét, s mint egy kéjes nőcske legyezgeti kezével elpirult arcát. Szokásához híven, Umi rögtön témát is váltott, pedig Rii még szívesen folytatta volna a fiú agyának húzását. Mint egy palotapincsi, úgy szaladgált körbe-körbe a helyiségen a váratlan vendég, majd ismét belekezdett az igen fárasztó karattyolásába.
-Hát, ha ezt akarod, körbevezethetlek...
Mondja egyhangúan, majd sarkon is fordul, így megelőzve egy újabb kitörését Uminak. Elsőként úgy gondolja szépen sorjában halad. A legelső megálló egy földszinti nappalira esik.
-Általában itt fogadom a riportereket...
Fűz hozzá ennyit a helyiség bemutatásához, majd ha akarna is bármit mondani, szerinte hiába való volna, ugyanis kicsi fanja úgy határoz, egyedül is képes feltérképezni a szobát. Rii szemét forgatva várja, hogy befejezze vendége a leskelődését. Jól tudja mindenki, hogy ő fölösleges időt cseppet sem szokott vesztegetni, így ennek a szoba letudvása is szinte egy évnyi időnek tűnt számára. Szokásához híven szorgosan nézegette Rolex óráján a nem múlni akaró perceket. Amikor szinte hanyatt vágta a fiú 200wattos mosolya, s ott ékeskedett az orra előtt, csak felsóhajtott. Mit sem törődve indult neki az emeletnek, mert úgy volt vele, minek is mutogassa a földszinti mosdót, vagy a garázst. Ahogy előrement a lépcsőházba, lassú léptekkel indult felfelé a fokokon. Szinte biztos volt benne, hogy kis fanja igen élvezi ezt a fajta helyzetet, hisz ilyenkor könnyűszerrel megcsodálhatja izmos hátsófelét. Bár főszereplőnket igazán nem zavarta, de egy csúnya taperolás hatására biztosan legurította volna Umit, aki szépen szörnyet is halt volna. Szerencséjére ez nem következett be. Ahogy felértek az emeletre, bal oldalról egy nappali, jobb oldalról pedig az ebédlő látványa fogadta őket.
-A nappaliból nyílik a partiszoba és a játékszoba... még mielőtt elkalandoznál, ott csak egy pár kanapé, és egy biliárd asztal van...
Pillantott hátra kaján vigyorral vendégére, akiről szinte lerítt, hogy már más tájakon jár gondolatban. Rii egy néma sóhajt véve indult meg az említett helyiségek felé. Ezeknél a helyszíneknél is ugyan az az esemény játszódott le, mint eddig. Kissé már unta a dolgot, de volt olyan úriember, hogy nem rúgja ki két lábbal a házából egy kedves barátját.... vagyis legyen ő bármi neki. Áttérve a ház másik szárnyába sorra került az ebédlő, a konyha, a fürdőszoba, és természetesen a hálószoba bemutatása is.
-Lehetőleg itt ne kotorássz, mert arra igen allergiás vagyok...
Jegyezte meg még a belépés előtt. Ahogy nyitódott az ajtó, Umi szeme szinte olyan mértékben csillogni és villogni kezdett, hogy elmehetett volna egy tartós izzónak is. Mivel igen kényes volt erre a helyre, ezért próbálta a lehető leggyorsabban lekoptatni innen Umit, mert szinte látta lelki szemeivel, ahogy egyik kedvenc Lacoste parfümjét elejti és ripityára töri. Hatalmas szerencséjére a kis pincsije engedelmes kutyuska, így csak távolról megcsodálta a berendezési tárgyakat. Inkább nem is akarta tudni Rii, hogy mik járhatnak fanja eszében, így csak az ajtófélfának nekidőlve várta meg, míg kiőrjöngi magát a fiú.
-Esetleg a kert vagy a medence érdekel? Vagy valamit enni- inni kérsz?
Hadarja el, ahogy maga után becsukja a hálószoba ajtaját és megindul a nappali felé vendégével együtt.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Aug. 29, 2009 10:37 pm

[ Nem várt vendég ]

Az istenített válaszát meghallva látott neki ujjongva ugrálni. Közben szíve majd kiugrott helyéről izgalmában. Teljesült egy álma! Betekintést nyerhet az ő flegma tökélye szentélyébe. Alig bírt magával. Egyszerűen el se akarta hinni, de muszáj volt belátnia nem álmodozik francia ágyán, amikor elindult előtte Rii a következő helység felé. Kezeit arca elé téve követte, mérhetetlen átszellemültsége és fanláza jeleként. Örömében sírni tudott volna, de ezt a megalázó pillanatot nem adhatta meg a másiknak. Így is épp eléggé kihasználja méretes szívének gyengeségeit. De azt is képtelenség lett volna nem észrevenni milyen kimért pontossággal lengeti a csípőjét az előtte haladó. "És még és vagyok a szambázó..." Fogta vissza nyála csorgását és kezeit mielőtt a kiszemelt területen kötne ki. Meg kellett elégednie az idegenvezetéssel! Vagyis! Mindent a szemnek semmit a kéznek! Inkább nem kockáztatná meg, hogy halláskárosultan dobják ki a luxus villából. Szegény kerekded hátsója túlságosan megsínylené ezt az akciót.
Beérve a 'szegényes' nappaliba ragyogó csodálattal fordult körbe tengelye körül. Ő máris beleszeretett a kinézetébe! Visszafogottnak tűnt az előbbi fogadó minihez mérve, de ott volt benne Rii ízlése! És amiben ott van ő, azt feltétel nélkül szerette. Amíg a másik nem is figyelt Iphone-ját előkanalazva készített egy emlékképe, természetes csábos mosolyával együtt. A kapott eredmény pedig be fog kerülni egy albumba, hogy nézegethesse ha Rii elvonási tünetei akadnak vagy csak felidézné miként is festett a berendezés. A sort ezután a minden kipróbálása és megfogdosása követte. Elvégre lehet a bőr csak annak tűnik, bár nem nézne ki ilyesféle átverést pénzhajhász macsójából.
Végezve a felderítéssel szökkent az óráját kémlelő férfi elé. Elégedett vigyorát nem is bírta visszafogni. Úgy gondolta kézen ragadja a másikat és maga próbál kiigazodni, de látva a szúrós pillantásokat inkább meghúzta magát, csendesen kivárva, hogy tovább induljanak. Ez hamarabb is bekövetkezett mint remélte! Máris az emelet felé tartottak. Lépcső és Rii ellenállhatatlan hátsója! Kezdett nagyon melege lenni, de a titkos fényképezést most sem mellőzte. Csillogó szemekkel is meredt a csodás popóról készült képére, így majd nem nekivágtatva befékezett vezetőjének. Azonnal hadarta is a bocsánatkéréseket, viszont Rii a szokottnál is morgósabb volt, mivel kitérés nélkül magyarázta tovább a szobák elhelyezkedését. A várt hálószobáig nem is figyelt rendesen. Jobban lekötötte, hogy kiderítse a fejében, mitől paprikásabb istenített énekesének hangulata az átlagnál. Megoldásként a következő elmélet rajzolódott ki. Rii épp egy esti hancúr előkészületeinél tartott, amikor váratlanul felbukkant a túláradó rajongásával. Ettől elment a kedve és ideje, plusz még akarata ellenére kell idegenvezetőt játszania. "Zavarooook!" Szégyellte el magát. Valóban helyesebb megoldás lett volna, ha szól a betoppanását megelőzően. Épp bocsánatot is akart kérni az akciója miatt, amikor feltárult előtte vágyálmai hálója. Rögtön kirepült agyából a gond és elragadta a féktelen csodálat. Azonnal vetődött is a puha ágyra, ami olyan hívogatónak látszódott, de meghallva Isten szavait rémülten váltott irányt, ezáltal a padlón kiterülve.
-Jaj, jaj...jaaaaaaj!-vergődött az orrát fogva fájdalmasan. Jött is azonnal a lehúzó kommentár precízen, na meg balul elsült mutatványa után.
-Szerencsétlen!- kaparták fel a földről, amiből nem sokat észlelt, mert túlzottan lekötötte szépséges szaglószerve zsibbadása. Illetve a könnyeitől ki se látott. Sajnos, ha történik valami féltve őrzött testével úgy tud bömbölni, akár egy óvodás kisgyerek. Most csak odáig fajult el a jelenete, hogy odabújt imádottjához szipogva és iparkodott azelőtt lenyugodni, hogy elküldik Alaszkára oroszlánt keresni. A lekoptatás menetrendszerűen villámgyorsan bekövetkezett, ezért szemeit törölgetve ácsorgott kivert kutyaként. Könyörgő nézéséről letéve csillapította le hisztériáját és folytatta a kémlelést. Nem hinném, hogy meglepetést okozna már a következő mozdulatával. Kíváncsiságával élve hajolt be az ágy alá, de nem letérdelt vagy feküdt le a földre. Dehogy! Neki távolabbról kellett lehajolnia, hátsóját düllesztve, kéjes utcalány mintájára.
Bámulásából figyelmeztető torokköszörülés zavarta fel. Kérdően hátrasandítva lopakodott közelebb. Az édes kérdést hallva pedig látványosan kezdett olvadozni. Számára ez úgy hangzott mintha érdekelné Rii-t mi van vele.
-Úszunk egyet?-alkalmazta újfent csodálatos szempilla rebegtetését. Az eszébe se jutott, hogy nincs nála semmilyen strandolásra alkalmas holmi. A másik kérdés el se jutott hozzá, annyira bezsongott. Valószínűleg visszautasítják az ajánlatát, de azért egy próbát megért! Legalább lesz miről álmodoznia!

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Vas. Aug. 30, 2009 12:28 pm

[Nem várt vendég]

-Úszni??
Kérdez vissza szinte reflexből, majd a meghökkenését leplezve egy enyhécske köhintéssel próbál visszatérni eddigi, megszokott egyhangú beszédstílusához.
-Elég hideg van kint, és nem hiányzik nekem, hogy megbetegedjek. Mi lesz így a csodás hangommal?
Kezd bele az egoista, ám mégis vicces szövegébe, s hogy így is megnyugtassa Umit, egy óriási vigyorral jelzi, nem kell komolyan venni.
-Meg különben is... hoztál magaddal fürdőholmit? Nem, ugye?
Húzza továbbra is szerencsétlen fiút, aki csak megszeppent kölyökkutya képpel csak hevesen rázza fejét. Persze főszereplőnk szokásához híven csak forgatja hatalmas, barna szemeit, csak a végén fel ne akadjanak azok a rabul ejtő íriszek. Még egy sóhajtást is megenged magának, amivel már tökéletesen jelzi, hogy mennyire sajnálja kis pincsijét, akit nem áldott meg a teremtő egy kicsivel több szürkeállománnyal. Mivel nem törődik tovább fanjával, ezért ő csak ismételten könnybe lábadt szemekkel ácsingózik előtte. Rii tudta, hogy pillanatokon belül, összeráncolja Umi a szemöldökét és gondolataiban már átkozza is sérthetetlen személét. Érdeklődést továbbra sem mutatva sóhajt újból, majd kotorászni kezd zsebében. Sajnos a kényelmes, mégis csodásan mutató sportnadrág nem rejti káros szenvedélyének smaragdzöld dobozát.
-A fene! Valahol elhagytam a cigimet...
Duruzsol az orra alatt, amire Umi is felfigyel egyhamar. Már úgyis nikotinhiánya volt, ráadásul most neki kell állnia keresgetni... érzete, hogy ha perceken belül nem kerül elő az a vacok, akkor a szokottnál is idegbajosabbá válik. Egy pillanatig csak töpreng egy helyben. Ha jól emlékszik az ebédlőben vagy a konyhában hagyhatta el, bár ahogy próbál visszaemlékezni, rájön, hogy mégiscsak az ebédlőben hagyta. Igen, már pontosan tudja, hogy az asztal azon részén lelhető fel, ahol általában elfogyassza az ennivalóját. Ha már ismét fel kell másznia az emeletre, csak megkínálja Umit valamivel, ne tartsa olyan taplónak. Nem szól semmit, csak megindul a lépcső felé. Úgy gondolja, a vendégének csak van annyi gógyija, hogy füttyszó nélkül követi majd.
Mihelyst felérnek az emeletre, egyenesen bevetődik az ebédlő irányába, s ahogy beérnek gyorsan az asztalhoz siet. Talán ennek a mentás cigarettának így még soha nem örült, mint most. A lehető leggyorsabb tempóban nyitja fel, s vesz ki egy szálat. Ajkai közé véve már csak az öngyújtóját kell megkeresnie.
-Esetleg egy sört?
Kiabál vissza, miközben ő már a konyhában jár, hogy felkutassa kedvenc öngyújtóját. Mivel itt sem leli, ezért egy újabb tűzcsiholó szerszám után kajtat. Természetesen egy darab gyufát nem talál, hisz miét is találna? A gáztűzhely mellett, a pulton ékeskedik egy gázgyújtó. Jobb ötlet híján kezébe veszi és azzal igyekszik meggyújtani cigarettáját. Már néhányszor próbálkozott ezzel a hadművelettel, de általában mindig történt vele valami. Vagy a szemöldökét, vagy pedig a haját kapatta meg vele, s utána volt olyan büdös, hogy több órába telt, mire kiszellőztettek. Most próbált óvatos lenni. A lángot is lejjebb vette, így elkerülve a bajt. Szerencséjére, ahogy megnyomta a gombot, nem robbant be semmi, így diadalittasan kezdhetett bele a pöfékelésbe. Büszkeségtől dagadó mellkassal indult meg a hűtő felé, hogy kivegyen két jó hidegre hűtött sört.
Lassú léptekkel, a lehető leglazábban visszatér, a már valamiféle magazint bújó, ücsörgő egyedhez. Mint egy kisgyerek a mesekönyvével, Umi is olyan jól elvolt. Ezen csak mosolygott, majd mellélépett. Az orra alá dugva a sört jelezte, hogy él és virul, s visszatért.
-Egészség!

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Szept. 05, 2009 12:28 am

[ Nem várt vendég ]

Várható volt az elutasítás, mégis rosszul esett a vágyakozó rajongói szerepben megmaradt Umi-nak, hogy ennyire könnyedén, főként lenézően utasítják vissza. Butának és reménytelennek érezte magát. Annyiszor kapta már meg ezt a reakciót, mégse tudott kiábrándulni. Továbbra is törhetetlenül imádta az egoista énekestársát. Elég ironikus helyzet és még a könyörgő pillantásai sem értek célt. "Kész..." Sóhajtott hatalmasat ácsorogva, miközben Rii oda se figyelve rá indult el gyújtót keresni. "Pedig tudja, hogy én is dohányzom! Miért nem kér tőlem?" Keseredett el véglegesen a zsebében lapuló ezüst lángcsiholóval játszadozva. Nagyon kezdett átbillenni hangulata mély depresszióba, ami nála annyit jelentett, hogy beveti magát az ágyába kedvenc kutyás pizsamájában és napokig ki se moccan. Az egyetlen elfogadható élelem a kiló számra eltüntetett csokoládé. Felgyülemlett mérgét, csalódottságát vagy éppen az aktuális elszomorító érzést a tv dobálásával vezeti le, bár az jellemzőbb, hogy az előtte haladó férfitől bukik ki. Ebben az esetben dartstáblát gyárt az őt ábrázoló poszterekből. Igen, több is akad nála ezekre az alkalmakra, hiszen szemtől szembe történő beolvasáshoz nincs mersze. Nyuszi volt. Illetve megbántani sem merte a társát, vagyis inkább attól tartott Rii képen röhögi és lerendezi egy vállrántással az egészet.
Felérve az emeletre csendesen letelepszik egy székre. Szó nélkül követi szemmel az eseményeket. Esze ágában sincs szólni vagy segíteni. Büntetésnek szánta. Had keressen csak a férfi! Kegyetlen módon meg is várja, hogy elhagyja a helységet, de amint egyedül ücsörögve gyújtja rá leesik neki...Ő ilyet eddig sosem tett! Mindig szívesen segített másokon még ha belül fájt is neki a dolog, akkor most mit művel? Miért bánik így Rii-vel? Nem talált választ. Viszont hatalmas lendülettel pattant fel az ülőhelyéről. Rendbe akarta hozni. Muszáj volt!
-Riiii?-indult el bizonytalanul a konyhába. Bekukucskálva az ajtón majd nem hátast dobott aggodalmában. A gáztűzhellyel játszadoztak! Rémületében még levegőt is elfelejtett venni. Csak állt, földbe gyökerezett lábakkal és szája elé kapott kezekkel. Mielőtt a másik végzett visszabotorkált az ülőhelyére. "Ha baj lett volna az egyedül az én hibám lenne!" Nyűglődött látványosan, teljesen elfelejtkezve a kezében egyre jobban elfogyó füstgerjesztőről.
A csörömpölésre észhez térve gyorsan megrázta magát. Jobb ha nem látják mitől lett rossz kedve. Maga elé is kapott egy újságot, hogy hozza a szokásos formáját. "Fürdőruha divat...tipikus!" Rángatózott szemöldöke elképzelve, ahogy Rii körbefaggatja a házban serénykedő lányokat melyiket vennék fel, majd a megrendelt darabokban kergetné őket az egész házban.
-Egészség!-
-Köszi!-húzza maga elé a kapott hideg italt némileg arrébb húzódva nehogy megint vörös legyen az egész feje társa közelségétől. Kisebb csendes habozás után megszületik benne az elhatározás. Rákérdez a dologra, mert nem fog egész este aludni, ha nem tudja meg az igazságot.
-Te, Riii?-
-Heh?-
-Elfelejtetted, igaz?- a ködös kérdésre azt az arckifejezést kapta, amit várt. Némi sértődöttséggel az arcán dobja a fára dohányzáshoz használt kellékeit. A barátságtalan koppanás viszont megrémíti kicsit. Nem volt tervben az asztal tönkretétele. Le is gördül egy izzadtságcsepp, miközben a laza válaszra várakozik, ami lehet egy házból kipenderítéssel fog párosulni. Végül nem bírva a stresszt borul az asztalra könnyes szemekkel.
-Nem akartam bántaniiiiii!- fetreng látványosan az előbb előhorgászott újságon, patakokat alkotó sírás közepette.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Szept. 19, 2009 4:25 am

[Nem várt vendég]

Egy pillanatig fel sem fogja, milyen fennakadás vezethetett idáig, és csak vállat vonva pöfékel tovább. Ám, mikor a pukkadozó Umi az üvegasztalra hajítja öngyújtóját, és az baj-jóslóan koppan egyet rajta, Rii addigi nyugodt természete kezd a sötétségben eltűnni. Szemöldökét összeráncolva pillant vendégére, aki a nyomás alatt úgy látszik, kezdi maradék eszét is elveszteni.
-Nem akartam bántaniiiiii!
Tör ki Umiból kétségbeesetten, majd kínjában az asztalra teszi könnyektől vizes arcát. Ahogy folytatja ezt az igen értelmes dolgot, Rii megkerüli az asztalt, és koslatni kezdi. Kicsit közelebb hajol, hogy jobban is megfigyelhesse.
-Hm, nincs semmi baja...
Dünnyögi orra alatt, s ismét cigarettáját ajkai közé veszi. Mivel úgy tűnik neki, hogy Umi nem akar lenyugodni, kifújja a füstöt, és komótosan odalép mellé.
-Hé...
Szól hozzá lágy hangon, és óvatosan megböki, amire a szipogó fiú felpillant.
-Csillapodj... Nem történt semmi gáz... Az asztal még egyben van...
Igyekszik nyugtatgatni, majd folytatja:
-Viszont, úgy látom, a magazin megsínylette...
Vigyorodik el, ahogy Umi ránéz a teljesen eláztatott papírra, s már kezdeni is bele egy újabb kitörésbe, amit Rii próbál minél hamarabb elkerülni.
-Nehogy megint elkezd! Nem baj a magazinért, hallod! Nyugalom...
Gördül le arcáról egy izzadságcsepp, majd vonakodva ugyan, de rávetemedik arra, hogy megsimogassa Umi fejét. Abban reménykedik, hogy az ő kis pincsije egy óvatos buksi simitől megnyugszik. Valamit ugyan elér vele, de a hüppögés tovább folytatódik. Sajnos Rii nem volt benne olyan biztos, hogy az együtt érző szavak beválnak-e a házi kedvenceknél is. Nőkön már sokszor alkalmazta ezt, eredményesen, s megfigyelései alapján, a kutyusnál is célba ér. A következő lépésében igyekszik választ adni Umi előző dühkitörésére.
-Sajnálom, igen elfelejtettem... nem tehetek róla, hogy nem tudok mindenre emlékezni...
Szabadkozik egy keveset, majd arrébb lép, hogy az asztal szélén ékeskedő hamutálban elnyomhassa a cigarettacsikket.
-Különben is... mindig sutyiban dohányzol, a fene se tudja, hogy leszoktál-e vagy sem...
Fordul el Umitól és a hatalmas ablak elé lép. Érzi, most is olyat mondott, amivel csak a fiút frusztrálja még jobban, de úgysem fog bocsánatot kérni. Ő már csak ilyen. Szörnyű vagy emberfeletti dolognak kell ahhoz történnie, hogy ő ilyenhez folyamodjon. Az egyre elsötétedő tájba réved egy pillanatig, majd, hogy valami pozitív dolog is elhagyja száját, megfordul és Umihoz szól.
-Tudod mit? Ezentúl csak tőled fogok tüzet kérni, ha esetleg nem lenne nálam az öngyújtóm.
-Megígéred?
-Megígérem!
Néz őszintén szemeibe a fiúnak, majd felé indul, olyan magabiztosan, ahogy szokott. Ahogy mellé ér, lehajol hozzá, igen közel és mosolyogva a fülébe súgja:
-Sosem felejtem el...
S mintha mi sem történt volna, elsuhan mellőle, megfogja a teli hamutálat és a konyha felé vetemedik. Ahogy ott a szemetesbe kiüríti a tál tartalmát, leteszi a pultra és rátámaszkodik. Egy kicsit elmereng. Megcsóválja fejét, és ismét kezébe véve a hamutálat, visszaindul a vendégéhez. Meglepődve látja, hogy Umi ismét olyan pózt vett fel, mint amit síráskor szokás.
-Hát te meg megint miért itatod az egereket?
Mosolyodik el, ahogy nekitámaszkodik az ajtófélfának, és onnan nézi tovább Umit.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Vas. Szept. 20, 2009 1:55 am

[ Nem várt vendég ]

Teljesen megsemmisült a tettétől. Igazából már semmin sem lepődött volna meg. Sőt megérdemelte volna, ha kiteszik a szűrét az utcára. Amióta itt van csak mindent elront és úgy viselkedik, ahogy sosem szokott. Teljesen ki van önmagából fordulva. Azon sincs hangulata szégyenkezni, hogy úgy bömböl percek óta mint egy büszkeség nélküli kisgyerek. Úgysem szokták felnőtt férfiként tekinteni rá, szóval nincs mit vesztenie. Nem mintha tovább bírta volna a feszültséget, amit jórészt a saját fantáziálása és beképzelt problémák mennyisége következtében duzzadt ekkora méretre. Az azért némiképp zavarta, hogy pont Rii előtt viselkedik így, bár valószínűleg nem lepte meg vele. Őt akkor sem fogja komolyan venni a bálványozott férfi, ha megőszül és szakálla nő. Mindenesetre erősen próbálta összeszedni magát. Viszont az elhintett szavak inkább tovább rontottak a helyzetet mint nyújtottak volna vigaszt. Nagyon úgy tűnt sehogy sem tudja lenyugtatni zaklatott lelki világát. Persze Rii nem adta fel ilyen könnyen és megtalálta a megoldást, amivel el tudta a boldogságtól olvasztani kicsiny kedvencét. Ugyanis a fejsimogatásnál már nem éppen a keserűség miatt potyogtak könnyei. Nagyon is örült ennek a kedvességnek.
Természetesen hangulatjavulása is csak a következő mondatig működött. Lelki szemei előtt felelevenedett tűzvörös szívecske pillanatok alatt esik szét elemeire. Mégsem tört össze még jobban. A sutyi dohányzásra tett megjegyzésektől leginkább ideges lett, ami még saját magát is meglepte. Sőt egyenesen elképedt, amikor felháborodva ordított rá a másikra.
-Nem tehetek róla, hogy kilógok a rám erőszakolt sztárképből és csak így tehetek olyat, ami én vagyok!-
Süti le szemeit és bökdösi arrébb a szétázott újságot. Vége volt. Ennél kínosabb csend még sosem állt be kettőjük között. Umi pedig egyre biztosabb volt benne távoznia kéne. Semmi oka sincs hisztérikus nő módjára viselkedni Rii-vel és tíz perc leforgása alatt elégtételt venni az összes személyét ért sértésért. Szemeit dörzsölgetve igyekszik készülni a köszönésre, de ahogy ez mindig lenni szokott megelőzik a beszédben. A hallottaktól minden baja elszállt és rajongással telve nézett bele a másik szemeibe. Muszáj volt biztosan tudni, amit hallott ezért visszakérdezett. A közeledéstől pedig egyenesen zsongott mindene és a torkában érezte a szívét. Hatalmas szemekkel követte Rii-t, majd rezzent össze miután a fülébe kezdtek suttogni. Nagyot nyelt a szavaktól és hevesen kellett arcát legyeznie nehogy elájuljon az izgalomtól. Egészen biztos lett benne, ezután szüksége lesz egy regeneráló szépségkúrára, hogy egyenesbe hozzák az állandóan kivörösödött arcát.
Egyedül maradva hatalmas szusszanás kíséretében terül ki az asztalon. Még mindig nem nyugodott le teljesen. Ráadásul olyan kótyagosan lebegett a föld felett, mintha épp füvezne a suli háta mögött. Szinte észre sem vette, hogy visszajöttek hozzá, bár a megszólaló hangtól bárgyún mosolyodik el. Könyökére támaszkodva hozza magát kicsit egyenesebb pózba. Továbbra is jókedvűen törölgeti meg az arcát. Nagy szüksége volt az előbbi Rii akcióra. Ha nem tett volna semmit egész biztos rémes lenne a hangulata.
-Mert boldog vagyok!-csúszik ki száján. Nagy szemekkel pillant fel az ajtónál támaszkodóra aztán már kapja is lepcses beszélőkéje elé tenyerét. Zavarában magához veszi a doboz cigarettáját és már gyújtana is rá, amikor megvilágosodik, hogy a másiknál van a hamutál. Némi vonakodás után felkászálódik, de remegő lábai miatt nehézkesen sikerül ellépnie a széktől. Úgy határozott elveszi vagy legalább megpróbálja. Ha az előbb leteszi a cigit az egyértelműen jelezte volna, csak a kínos pillanatot akarta elfedni valamilyen kényszercselekvéssel, szóval nem volt visszaút. Felnézni a földről viszont nem mert. Helyette a célt figyelte megállás nélkül és erőtlenül kezdett el beszélni.
-Elkérhetem? Nem szeretnék ennél is több takarítani valót adni a csinos szobalányaidnak.-süt utolsó két szavából a méreg. Sose tudott szegény teremtésekről normálisan beszélni. Nem tehettek a béradójuk viselkedéséről, de akkor is elértek nála olyat, amit ő egyszer sem lesz képes kiváltani Rii-ből. Mivel pedig a férfire nem tudott haragudni, így maradt bűnbaknak az aktuális nőszemély.
-Miért adnám oda?-húzta arrébb kötözködően, amin Umi összeráncolta homlokát és csípőre tett kezekkel bámult fel rá.
-Mert szeretnéééém!-
-Az engem miért hasson meg?-
-Miért, miért, miért?!-tárta szét karjait nyelvét kinyújtva, majd próbálta elérni a hamutálat. A köztük lévő magasság különbség azonban eleve halálra ítélte a próbálkozását. Egyenlőre azért kitartott.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Szept. 26, 2009 2:15 am

[Nem várt vendég]

Az előző megnyilvánulása a kis palotapincsinek, valahogy Rii-nek igazán piszkálja a csőrét. Talán ennek köszönhető, hogy belemegy egy gyerekes kötözködésbe. A hamutál megszerzése Umi-nak elég nehéz feladatnak ígérkezett. Már csak azért is, mert Rii örök életében imádott szenyázni másokkal, és mindig kiharcolta, hogy ő kerekedjen felül. Az eltérő magasságukról szót sem ejtve. Már azért is dagadhat a férfi mellkasa, de ezzel nem elégedik meg. Szépen bele is kezd a szokásos, gúnyos beszólogatások sorába. Tehetetlen Umi csak morcosan próbálkozik visszatámadni, kisebb nagyobb sikerekkel. Ő is és Rii is nagyon jól tudja, hogy akár szópárbajra kerül a sor, főszereplőnk tud nagyobbat mondani, mint ellenfele. Igen ritka esetek egyike az, mikor sarokba szorítják, talán szökőévente egy alkalommal, ha sikerül egy kitartó illetőnek ezt elérnie. Valahogy mindig úgy érezte, hogy ha ez hiányozna belőle, odalenne az imázsa. A gimiben tanulta meg ezeknek a dolgoknak minden csínját-bínját, amit előszeretettel alkalmazott. Egy balhé vagy akár egy flört keretében is sziporkázott. Ahogy visszaemlékszik, valami hasonló eset állt elő, mikor Umi-t kimentette a felsősök közül. Akkor már volt Rii-nek akkora hatalma, hogy ki sem kezdtek vele. Ezeknek a dolgoknak a tudatában ne lenne valaki ekkora ego-bajnok?
-Te kis töpszli...
-Nem is vagyok az!
-De igen!
-Undooook!!
Kezd bele Umi keserves nyavalygásába, és bepróbálkozik újból a fel-fel ugrálás módszerével. Persze Rii sem adja fel egykönnyen, magasba emeli karját , hogy még jobban nehezítsen Umi feladatán. Már már úgy érzi, hogy ő győzedelmeskedett, mikor kis palotapincsije egy ravasz húzáshoz folyamodik. Óvatosan böködni kezdi Rii oldalát, ami egy igen érzékeny pontja a férfinek. Ennek következtében összerezzen, és meggörnyed, ami lehetővé teszi, hogy Umi lecsaphasson a hamutálra. Majdnem sikerül is neki, de Rii két feljajdulása közben igyekszik eltartani messzire a hőn áhított tárgyat. Úgy tűnik Umi egyre jobban kezdi élvezni, hogy sikeresen megtalálta azt a pontot Rii-n, ahol a legcsikisebb. Ezt a technikáját tovább folytatja, amit Rii nem tud kivédeni.
-Fejezd be! Meghalok!
-Na, naaa! Most nem vagyunk olyan nagylegények?!
Jegyzi meg két vihorászás között Umi. Sajnos Rii-ből sem tud több szó kipréselődni, ugyanis a hahotázása egyre jobban eluralkodik fölötte. Érzi a vesztét. Most két szörnyű megoldást közt választhat: vagy megadja magát és Umi kezébe kerül a hamutál, ami azt az érzetet keltené, hogy vesztett és szégyenben marad. A másik variáció az lehet, hogy tűri a megpróbáltatásokat, reménykedve abban, hogy kínzóeszköze megunja. Fortuna úgy tűnik vendégét pártfogolja, így Rii lassú vándorlása közben a fal zugában köt ki.
-Hát... most szó szerint sarokba szorítottál...
Mondja lihegve, amire persze Umi elhadar egy himnuszt, amiben magát dicsőíti. Ezen csak Rii nevetni tud, mire természetesen a másik fél rögtön felkapja a vizet és már mondaná a magáét, de megelőzik a szónoklattal:
-Najó, rendben van, beismerem, vesztettem! Feladom, csak fejezd be a csikizést, mert már nem bírom!
Csapkod két sort Umi felé szabad kezével.
-Tessék, itt van, csak állj már le!
Nyomja az orra alá a hamutálat, majd pillanatokon belül ellenfele sátáni kacajba kezd. Persze most jöhetett a megszégyenítő beszéde is, amit Rii nyugodtan tűr... kívülről, de belül majd szétrobban a méregtől. Jól álcázza a dühét, meg kell hagyni. Mikor már arra eszmélt fel, hogy Umi az ő sportkocsiját és villáját követeli, kikerekedett szemekkel reflexből rákérdez:
-Esetleg csókot ne adjak?!
Vakarja meg a fejét, széles vigyor kíséretében. Ennek a momentumnak köszönhetően Umi olyan szinten elszégyelli magát, hogy azt sem tudja, merre bújjon. Még hogy ezt ne szúrná ki Rii, rögtön ráhangolódott a témára, és folytatta is Umi kikészítését.
-Na, azt ne mondd, hogy nem örülnél neki!
Vonogatta szemöldökét közben
-Most meg lenne rá a lehetőséged... sarokba szorítottál, nem tudnék elmenekülni. Itt állsz velem szemben, tehát csak egy lépést kellene tenned...
Húzta továbbra is vendége agyát, aki már másfelé sem mert nézni.
-Vagy... jobban örülnél neki, ha én kezdeményezném?
Vált át egy teljesen más hangsúlyra. Lágyan, kedvesen és roppant romantikusan ejti ki ezt a mondatot száján. Még mindig nem kap semmi választ. Semmi reagálás, csak a síri csend. Rii úgy vélte nem korbácsolta fel az indulatokat eléggé. Egy óvatos mozdulattal hajolni kezdett, egyenesen Umi arca felé. Egyre közelebb és közelebb ért. Talán már Umi is érezte bőrén Rii levegővételét. Ezekben a percekben már mindenki arra számítana, hogy elcsattan a várva várt csók, de főszereplőnk máshogy dönt. Iránytváltva, ajka Umi homlokán landol. A pár pillanatig tartó esemény után, leveszi nyakáról kezét, majd ismét kiegyenesedik és rápillant a fiúra. Oldalra húzott mosolyával együtt a ledermedt Umi-t vállonpaskolja.
-Érd be ennyivel, Szivi!
Jegyzi meg, majd ellép fanboy-ától, ám pillanatokon belül szorítást érez hátul finom anyagú ingén.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Szept. 26, 2009 8:18 am

[ Nem várt vendég ]

Remekül érezte magát a hamutál megszerző csata közben. Tetszett neki, hogy az igazi Rii-vel van egy kis időre. Szerette ha jó kedve. Ettől neki is könnyebben ment mosolyogni. Mindig is befolyásolta hangulatát, hogy éppen milyen passzban van énektársa, még ha igazából sosem volt közöttük szoros baráti kapcsolat. Ráadásul a játék közben közel lehetett hozzá. Veszélyesen közel. Azonban kivételes alkalom következett be életében, nem jött zavarba. Ebben azért közre játszott, hogy nem tudatosult benne kinek a keze után kapdos. Akkor is felszabadultan viselkedett, végre. Semmi kényszeres pótcselekvés, gyerekes pirulás és sírás. Ki sem tudta mondani mennyire szüksége volt néhány ilyen percre. Őszinte nevetgélés, kisebb csínytevéssel és egy felfedezéssel. Rii csikis volt. Nem bírta leállítani magát. Kegyetlenül megkínozta az oldalát, amíg el nem vágódott áldozata. Talán ez mind a sors iróniája. Pont az általa leginkább csodált személytől kapta meg ezeket az emlékezetes pillanatokat. Győzelme után el sem maradhatott az örömmámor. Ezt valószínűleg túlzásba vitte. Hamarosan érkezett a kontra. Nagyon nem azaz irányvonal volt, amire a boldogan viháncoló Umi számított.
Az elhangzott mondat lassan jutott csak el hozzá, de akkor komoly károkat okozott. Kővé dermedve, újra elvörösödött arccal, levegőjét visszafojtva meredt rá a sarokban ülőre. Próbált keresni valami jelet. Undok tréfában reménykedett, elvégre ismerte Rii-t, vagy abban, hogy félreértette az egészet és az a bizonyos szó igazából a csónak lenne. Másrészt ökölbe szorította kezét. Utálta, ha ennyire kigúnyolta az esendőségét. Legszívesebben beolvasott volna neki. Aztán rájött nincs rá oka, illetve nem is merné megtenni. Elvégre ő annyira buta, hogy hagyja magát provokálni minden egyes alkalommal. Szándékosan engedi, mert valahol a lelke mélyén örült ennek a törődésnek is. Hitetlensége, mérge és dühe egyszerre alakult át valami mássá, amikor megindult felé Rii. Egyesen az arca felé. Egyre közelebb hozzá. A lábai ekkor kezdtek el remegni, röviddel később pedig már a szívét is torkában érezte dobogni. Mégsem történt meg, amit remélt minden egyes porcikája. Becsapták, mint mindig. Szörnyen nyomorultul érezte magát. A lehetetlenre várt, hiszen ha visszapörgette fejében az eseményeket ott volt tisztán az egész. Szimplán szórakozás. Semmi többről nem volt szó Rii részéről. Mire feleszmélt újra egyedül akarták hagyni. Nem akarta. Félszegen kinyújtotta a kezét és megszorította a finom anyagot. Azt szerette volna, ha még marad. Mindennél jobban vágyott rá, hogy tényleg kapjon tőle egy csókot, de nem így. Bolond módjára remélte egyszer megtörténik. Az inget szorongatva nem tudta mit mondhatna.Torkában a gombóc fájóan nagy lett, mintha ő is azt tudatná ne szólaljon meg. Lassan egyre több könny folyt végig az arcán. A rengeteg Umi hisztériával szemben most némán sírt. Elengedve a kínzott anyagot döntötte Rii hátának fejét. Tanácstalan volt és nem tudta a kiutat ebből a helyzetből. Kezdett attól tartani a végén még ebből is viccet gyártanak. Végül rájött ennél jobban úgy sem lehet megalázni, nagyrészt magának köszönheti így is a drámai szenvedéseit. Kisebb csend után nem bírta tovább tartani magát. Sikerült magából a lényeget kipréselni.
-Ez fáj! Ne játssz velem...kérlek- próbálkozott összeszedni az eszét, hogy itt tudja hagyni. Semmi ereje nem volt magyarázkodni vagy jó kedvet színlelni. Összetört a szíve, na jó, lehet nem, de akkor is szét akarta hasítani a bánat. Ki akart kerülni innen, mert abban bízott máris jobban lesz tőle. Megmozdulni viszont minden elhatároznál rosszabbnak látszódott. A kezdőlökést hamarosan mégis sikerült megkapnia. Rii mocorgott és ez épp elég volt a pánikszerű távozásra. Sietősen kibotorkált a folyosóra. Nem tudta merre kell menni. Mindig ez! Folyton elfelejti ezeket a dolgokat, pedig ilyenkor annyira jól jönne, ha rendesen figyelne a kis részletekre is. Hűséges kiskutyaként visszafordult az előbb elhagyott helységbe és lerogyva a földre folytatta tovább a sírást. Két levegővétel között pedig be is avatta a valószínűleg béketűrésből lassan kieső Rii-t.
-Elfelejtettem hol kell lemenni!- kezdett teljesen összezavarodott kamasz képét mutatni. Hátra volt még a kérdés, miért kötött ki újra odabent. Bár Umi sose volt az önállóság mintapéldánya. Egyedül nem sokra szokott jutni. Szüksége van rá, hogy valaki fogja a kezét. Arra sehogy se tudott válaszolni hova tenné Rii-t. Valami miatt nem sorolta a bébicsősz szerepébe.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Vas. Okt. 18, 2009 4:09 am

[ Nem várt vendég ]

Kissé meglepődik Umi előbbi mozzanatától. Percekig nem tudja hova tenni a dolgot. Lehet legszívesebben leordította volna szerencsétlen fejét, de nem bírta. A következő megszólalásakor viszont tényleg teljesen megzavarodott. Nem tudta felfogni, mivel is bántotta meg Umi-t. Pedig eddig úgy vette észre a másik fél is élvezi a helyzetet. Valahogy sosem tud kiigazodni rajta. Cigarettájával a szájában nézte végig, ahogy pincsije kiszáguldott a helyiségből. Mozdulni sem tudott, annyira elárasztotta az értelem agyát. Furcsállva látta, hogy Umi visszatérve kezd bele egy keserves zokogásba.
-Szörnyű, hogy nem tudsz megállni a saját lábadon...
Mosolyodik el és rázza meg fejét. Ezek voltak azok a mozzanatok, mikor nem tudta az ember, hogy ekkor mire is gondolhat Rii. Nem lehetett pontosan leolvasni arcáról, hogy most lesajnál vagy teljesen más fut végig agyán. Szótlanul lép Umi fölé, és nyújtja kezét.
-Ne bőgj már... a hideg is kiráz tőle.
Igyekszik felhúzni a földről a reszkető fiút, aki alig akar mozdulni.
-Teljesen le vagy sápadva... hogy lehetsz ennyire nyápic?
Morgolódik tovább az orra alatt, ahogy kézen ragadja Umi-t. Meghökkenve tapasztalja, hogy a kis pincsi tappancsa teljesen forrong.
-Hát ez meg...? Umi, jól vagy?
Fogta meg homlokát.
-Hiszen te teljesen forró vagy. Belázasodtál? Hallod? Umi?
Igyekezett szóra bírni, de minden jel azt mutatta, hogy elájult. Rii kétségbe esett. Egy pillanatra nem tudta, mit kezdjen. Jobb ötlet híján, kezébe kapta a fiút, és elvitte egyenesen a hálószobájába, majd ráfektette az ágyra. Gyorsan előkotorta zsebéből a mobilját és felhívta az orvost. Mikor ezzel végzett felkereste az egyik szobalányt és egy takarót kért tőle. Mikor meghozta visszament a szobába, és Umi-ra terítette.

Már hajnal volt. Rii az ágy mellé húzott karosszékben olvasgatott egy újságot, mikor mocorgásra lett figyelmes.
-H-hol vagyok?
-Nálam. Rosszul lettél, és kihívtam az orvost. Azt mondta csak lázad van.
-Uh, de fáj a fejeeem!
-Kaptál lázcsillapítót. Itt van, ezt vedd be. Fájdalomcsillapító.
Lépett oda hozzá, és a kezébe adta a gyógyszert, majd az éjjeliszekrényről levette a pohár vizet, és azt is a kezébe adta.
-Jobban teszed, ha itt maradsz éjszakára. Nem akarom, hogy bajod essen.
-De...
-Nincs vita! A doki is megmondta, hogy pihenned kell. Én meg elalszom a kanapén. Nem lesz gáz.
Nyugtatgatta, miközben ledobta a kanapéra a pokrócot és a párnát. Ez volt a Rii féle megágyazás.
-És ha megkérhetnélek, akkor ne kezdj el megint bőgni, oké? Biztosan a sok sírás miatt lettél rosszul...
Húzta el a függönyt, majd felkapcsolta az állólámpát. Pár perc múlva lehuppant a kanapéra és magára terítette a pokrócot. Előkapta eddigi olvasmányát és újra belemerült. Olyan furcsának érezte magát. Hatalmas lelkiismeret furdalása volt. Viszont mérhetetlen büszkesége nem engedte neki, hogy bocsánatot kérjen Umi-tól. De abban is biztos volt, hogyha ezt tovább folytatja, hamarosan elveszti azt az embert, akit szíve mélyén mindig is nagyon féltett.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Vas. Okt. 18, 2009 10:42 pm

[ Nem várt vendég ]

Hisztérikus sírása közben, teljesen elfelejtkezik alakuló fejfájásáról nem beszélve a kellemetlen forróságról, amit leginkább az előbbi felsülésnek tulajdonított. Meg sem fordult fejében túlterhelte szerencsétlen szervezetét a napi Rii-féle terror limit meghaladásával. Sajnos minden hónapban legalább egyszer bekövetkezik a lebetegedése. Általában kivédik a menedzser felhívásával, aki szempillantás alatt menekíti ki a hivatalos megjelenések alól és persze leginkább úgy, hogy a kiváltó okot jelképező férfi semmit se tudjon róla. Ilyenkor kitalál valami hihető ürügyet, hogy ne legyen feltűnő megint Umi miatt marad el minden. Most sem esett kétségbe miután közölték vele lázas lett. Szíve szerint magyarázkodott volna, mert nem akarta, hogy túlaggódva kapkodjon körülötte. Általában egy nap alatt rendbe szokott jönni. Beszéd helyett viszont csak az ájulással bírt küzdeni. Remekül kikészítette önmagát. Utálta a gyengeségét! Drámázik össze-vissza, miközben semmi értelme! Ráadásul ezekkel a kirohanásokkal csak idegesíti vagy megbántja Rii-t. Abba kéne végre hagynia, de nem ment neki! A viselkedése kérdés nélkül, megfontolás nélkül, magától jött. Utálta! Nem csikarhatja ki erőszakkal az áhított figyelmet.
-Jó..mmm...va....vagyok.-
Vesztette el eszméletét a halkan kipréselt mondata után. Még a rajongása sem bírta visszatartani. Lemerült. Olyan lett, mint egy elemmel működő játék. Hirtelen elkezdett lelassulni, majd váratlanul megállt. Kíváncsi volt neki mi lehet a töltője. Talán ha végre tovább lépne kinőné a meglepetésszerű lázait. Annyira nehéz volt egyedül dönteni. Legalább ha segítenének valamivel, bármivel.
_______________________________________________________________

Nem tudta merre van, de határozottan kényelmesnek látszódott, már amennyire kótyagos fejjel meg bírta állapítani. Szemeit kinyitva barátkozott a fénnyel és igyekezett rájönni a fekvőhelyére. Eleinte azt hitte otthon van, de a feje alá gyűrt takarónak más illata volt. Muszáj volt megtudnia, így félszegen feltette kérdését. Kicsit meghökkent a választ hallva, azon pedig egyenesen elkerekedtek szemei, hogy kié a mély hang. Némi szerencsétlenkedés árán felült és rövidesen gyógyszert is kapott a nyűgére. Fura volt beismerni, de rendkívül jól esett megtépázott lelkének Rii gondoskodása. Remélte nem csak azért kapja, mert bántja ami történt. Azért rajongói lénye örömünnepben tört ki, hiszen annak az egy személynek az ágyában trónolt, akit úgy imádott. Csillogó szemekkel is szorongatta a takarót, de aztán fülig pirult. Nem abban a ruhában volt, amiben ide érkezett. Rögtön képzelődni kezdett miként került rá, illetve azon is, hogyan kérdezze meg. Zavart rövidesen szégyenkezés váltotta fel meghallva a bőgésről fejtegetést.
-Öööhm, igen...néha előfordul.-
-Micsoda?!-
-Jaj, nem vészes...egy nap és kiheverem!-
-Mégis milyen gyakran dőlsz ki ilyen látványosan?-
-Hát...öhm...izé...-nyelt hatalmasat és babrált az ujjaival, azonban az egyre fenyegetőbben kérdő szempár elő nem tudott menekülni. Halkan meg is adta a választ.-...havonta.- kisebb csend állt be. Valószínűleg Rii elkezdte összepakolgatni a kockákat, miért is tűnt el néha gyerekes képe egy-egy fellépésről, interjúról. Szóval mielőtt megkapná a fejmosását elhadarta köszönetét szerény mosolyával megspékelve. Kivételesen nem érkezett reakció. Ez mindig rosszat jelentett. Vagy azt, hogy mérgesek rá, vagy nem hajlandók vele társalogni egyfajta bosszú éreztetés képében, amiért titkolózik.
-Rii! Ri-Riiii!-próbálkozott figyelemfelkeltéssel.-Miért a te szobád? Sok vendégágyad van...Ha gondolod átmegyek! Nem akarlak a kanapéra űzni! Még a végén miattam fájdul meg a derekad!-szörnyülködött a jövőképet látva és azt, ahogy helyes masszőrlányok kényeztetik sérült tagjait. Nem is tudta mi idegesítse jobban. A keletkezett fájdalom vagy a féltékenység. Elég abszurd mindkettőbe belegondolni, de nála már épelméjű képzelgéseket nem lehetett találni. Miközben tűkön ülve kagylózott, hátha számára kecsegtető választ kap üvölteni kezdett az iphone-ja. Fejét kapkodva nézelődött merre lehet, de megelőzve az ágyból kikecmergős műveletét Rii felvette helyette. Némileg lesápadva kapkodta a levegőt, mivel fogalma sem volt ki hívta és éppen kit boldogít ilyen sármos hanglejtéssel.
-Nesze! Sky az!- Nos erre már jobban felvirult az ábrázata és szívecskéket dobálva nyüszített bele a hangszóróba, majd hátra dobva magát az ágyon fülelt besózott tinédzser módjára, aki minimum arra vár, hogy a suli menő sráca randira hívja. Még idétlen nevetgélésbe is kezdett, kisebb fajta lányos zavarra jellemző kézmozdulatokkal. Körülbelül ekkor szokta pokoli hangulatban faképnél hagyni Rii, de egyenlőre még bent ücsörgött egyenesen Umi-t nézve. Természetesen a gyerekes beteg viszonozta a bambulást, amint észrevette, de valami érdemleges történés előtt morcosan ugrott egyet az ágyon.
-MIIIIII?! NEEEEEEEEEEEEM!-sipítozott kétségbe esetten. - Jól van! Gyere ide!- szakította meg a beszélgetést duzzogva. Karba tett kezekkel húzta fejére a takarót. Hirtelen el is felejtette, hogy a ház tulaja pár méterre tartózkodik tőle és megeshet érdekelné minek jön még egy vendég. Le is rántott róla búvóhelyét. Ő pedig kezdhetett is imádkozni, mivel nyugtassa le Rii-t.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Okt. 19, 2009 8:25 am

Újabb - [ Nem várt vendég ]

-Érdekes...tudtam, hogy mégsem volt annyira jó ötlet ez a hajnali kiruccanás. -sóhajtott egy nagyot az Umi házának kapuja előtt álló fiú. Sosem szokott ilyen korai órán senkinél zavarkolódni, de ezesetben megbeszélt időpontra jött a társához. Ugyanis Umi megígérte neki, hogy elviszi a kedvenc bevásárlóközpontjába még jóval nyitás előtt, amikor senki nincs ott. Igaz a boltok sincsenek még elvileg nyitva, de Umi már olyannyira tiszteltben tartott törzsvásárlónak számított szint az összes butikban, hogy a tulajok készségesen berendeltek egy-két alkalmazottat ezen a korai órán is, hogy nyugodtan vásárolhassanak.
-Ennyire elaludt volna, vagy nincs is itthon? -kémlelt befelé a házhoz, de semmi ember jelenlétére utaló jelet nem talált. Pedig ő annyira igyekezett, hogy ne aludjon el. Még a reggeli rituális fürdőzést is zuhanyzással helyettesítette, hogy gyorsabban végezzen. És tessék, Umi úgy tűnik teljesen megfeledkezett az egészről. Sky egy kicsit megharagudott rá, ezért előkaparta a telefonját, és titkon fontolgatott bosszúvággyal kereste ki a telefonkönyvből Umi számát. A hívás kicsengett, ám amikor megnyílt a vonal, és Sky nekiállt volna érdeklődni Umi után, egy másik ismerős hang szólalt meg a túloldalon.
-Rii?! -sokkolt le hirtelen, és nézte meg nem rossz számot hívott-e véletlenül, de a kijelzőn Umi bájos vigyorával díszített fotó virított a telefonszám mellett. -Mit keres nálad Umi telefonja? És hol van ő? -kezdett bele a kérdezősködésbe. Ám Rii ahelyett hogy válaszolt volna átadta a telefont a tulajdonosának.
-Umi? Te Riinél voltál egész éjszaka? -bukott ki belőle azonnal a kérdés- De ugye nem vett rá semmi aljas dologra az a disznó? -aggodalmaskodott a telefonba, de Umi felvillanyozódó kedve némileg alátámasztotta a szavait. -De akkor mit keresel még mindig ott? Várj inkább odamegyek és elmondod. -trappolt oda máris a kocsijához. Tudta hogy a fiú annyira odavan Riiért, ő pedig szereti kihasználni ezt. Ezt az egy dolgot sosem nézte jó szemmel. Játszadozzon a kis nőcskéivel akik körülzsongják, de hogy Umit bántja az nagyon nem tetszett neki. Furcsa, de Sky ilyenkor mindig egy gombócot érzett a gyomrában, ha arra gondolt Umi folyton magát bántja Rii miatt. Fogalma sem volt miért töltötte ott az egész éjszakát, de csak reménykedett benne hogy minden rendben van.
Sietősre véve a tempót, hiszen ilyen korán még alig volt forgalom az utakon, hamarosan meg is érkezett a villa főkapuhoz. Bejelentkezett a kaputelefonon, majd azonnal utat is engedtek neki. Jól ismert vendég volt már ebben a házban, hiszen sok meetinget és interjút tartottak itt, mert hármuk közül Riinek volt a legimpozánsabb lakótere. Miután megállt a bejárat előtt, egy inas egyből ugrott is hogy leparkolja az autóját. Szinte úgy rontott be az ajtón, és kis útbaigazítás után, amit a hallban takarító szobalánytól kapott, egyből az emelet felé vette az irányt, Rii hálószobája felé.
A tudattól, hogy odafent vannak, csak méginkább dühös lett, bár nem tudta miért kavarja fel ez a dolog ennyire. Elérve a szobához, a sietségtől lihegve megállt az ajtó előtt, vett egy mély levegőt mielőtt ide is úgy rontana be, és bekopogott. Hiszen mi joga van ahhoz, hogy csak úgy rátörjön Riire a saját hálójában...ennyire azért kordában tartotta az udvariassága.
Mikor meghallotta odabentről a két fél hangját, vette a bátorságot hogy benyisson. Belépve kicsit meglepte a látvány, amint Umi Rii ágyában fekszik, míg ő a kanapén ücsörög egy paplannal.
-Hát itt meg mi történt? -bukott ki belőle az újabb kérdés, ahogy felváltva kettejükre pillantgatott.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Okt. 26, 2009 11:49 pm

[ +1 Nem várt vendég -.-" ]

-Fogd már be...
Borult bele a kanapéján ékeskedő selyempárnába.
-A végén még megfájdul a fejem!
Zsünyörgött, arcában a párnával, aminek olyan hatása volt, mint egy eddig még fel nem fedezett nyelv. Miközben elmormogta ezt a különleges nyelven szóló imát, megszólalt egy beteges dallam. Hogy ez is tetőzze remekül alakuló hangulatát, feltápászkodott eddigi helyéről és szemével a borzalmas hang keltője után kutatott. Mikor kiszúrta a földön rezgő, csörömpölő iPhone-t, odalépett érte. Fejét vakarászva bámult a kijelzőre, melyen egy ismerős alak fényképe ékeskedett alatta a hívó fél nevével. Félrehúzott mosollyal fel is vette, nem zavartatva magát.
-Tessék, Gázkamra, miben segíthetek?
Mélyítette el jobban hangját, ami már tényleg olyan hatást keltett, mint egy kivégzőosztag nagygóréja. Sajnálatos módon pillanatokon belül leesett Sky-nak Rii hangja ezért erősen bele is sipákolt a telefonba.
-Neeem, itt a Télapó, és az ördögeimet keresem... Naná hogy Rii vagyok, te agyatlan!
Kezdett bele a szokásos lesajnáló hangnemben, amit valljunk be Sky sosem szeretett, és nem tetszését mindig ki is fejezte. Igaz, Rii-t ez nem hatotta meg. Mihelyst parancsolóra fogta beszédstílusát, főszereplőnk fülét piszkálva hajította oda Umi-hoz a telefont. (Természetesen egy kedves mondat kíséretében.) A továbbiakban visszabattyogott eddigi "szenvedőhelyére" és újból bebugyolálta magát a pokróccal. Meghökkenve bámulta a vele szemben lévő egyedet. Mintha nem is lenne semmi baja. Már épp azon filózott, mi lenne, ha kidobná a szobájából, és kikötné a fához. A kutyáknak ez is épp ideális. Bár az egészét nézve, ismét csak Rii járna pórul, hisze egész este hallgathatná Umi-pincsi vonyítását. A fiú nem akarta egy pillanatra sem befogni a csőrét. Néha olyan hangokat produkált, mitől Rii-nek sírhatnéka támadt. Kis idő múlva a beteges csatarászás bevezetése után, macsónk nem bírta tovább a szörnyűségeket, ezért ismételten beleverte fejét a párnájába. Már azt hitte nem érheti nagyobb sokk, de Umi "kacaja" tovább rontotta a helyzetet. Jobb ötlet híján kezével tapogatózni kezdett, míg kezébe került egy kisebb díszpárna, és lendületből a füléhez csapta. Sajnálatos módon akárhogy is akarta, a hang átszűrődött rajta. Végezetül a pincsike sikoltása után Rii olyan mértékű rémültséget eredményezett, hogy sikerült lezakóznia a keskeny kanapéról. Reménykedett benne, hogy Umi nem látta meg, de mihelyst rápillantott az egyre könnyesebb szeme és vöröslő arca elárulta. Rii erősen fontolgatta, milyen módszerrel tegye el láb alól fanboy-át, de addig nem jutott el a történettel, ugyanis két lépés után a kedve is elment az egésztől. Nem akarta bemocskolni a kezét, meg amúgy is nehéz lett volna száméra elrejteni a hullát.
-Hogy mivan?! Az idejön?!!
Kiáltott fel mérgében. Persze Umi csak megszeppenve pásztázta tekintetét, mire Rii a falhoz bandukolt és ütemesen kezdte beleverni csodás fejét.
-Nem hiszem el... nem-hi-szem-el! Miért, kérdem én? Miért?!
Mindig is érdekesen vezette le feszültségét. Bár most szíve szerint Umi kobakját jobban beleverte volna a krémszínű tapétába.

Mikor sikeresen lenyugodott visszament a kanapérá és ismét megpróbálkozott a nyugtonmaradás bonyolult hadműveletével. Jobbnak vélte, ha a megkezdett könyvet tovább olvassa. Umi közben énekelgetett, dedós módjára. Rii-t idegesítette. Nagyon idegesítette. Úgy volt vele, hátha abbahagyja ha nem szól neki, de nem volt ekkora mákja. Pillanatokon belül a "csodás idillt" egy felfelé csörtető egyén szakította félbe. Az ajtón berontva nézett körbe, majd felháborodva szónokolni kezdett.
-Neked is szevasz, Felhőcske!
Csapta össze a könyvet főszereplőnk, majd feltápászkodott helyéről, összeráncolva szemöldökét.
-Már nem ezért, de hol az illem, ember?! És te papolsz erről nekem minden áldott nap...

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Kedd Okt. 27, 2009 10:40 pm

[ Nem várt vendégek ]

A kezdeti sokk és bűnbánat, hamar elhagyta Umi lelkét. Hála annak is, hogy vendéglátója ráhagyta a dolgot és inkább saját fején adta ki mérgét. Az elvileg beteg, legszívesebben elrángatta volna onnan, mert neki fájt látni, mit művel a csodás fejével. Viszont ismerve Rii igen alacsony tűrésküszöbét, megeshet, hogy azzal a lendülettel szállt is volna kifelé az ablakon. Szóval könnyeivel küszködve hámozta le az éjjeli szekrényen hagyott hőmérőt és biztos, ami biztos alapon lemérte lázas e. Jobb elfoglaltságnak tűnt, mint nézni és keseregni társa viselkedésén. Ez annyira tökéletesen elterelte figyelmét, hogy rövidesen dudorászásba fogott. Kezdett izgatott lenni, mikor esik be a harmadik bandatag. Ő is nagyon fontos szerepet töltött be Umi életében, így alig bírta kivárni a belépőjét. Persze rá teljesen másképp gondolt. Számára olyan volt a mindig logikus gondolkodású fél, mint egy óvó testvér és legjobb barát egyetlen személyben. Bónuszpontként, végletekig elviselte a borzalmas Umi rohamokat! Ezt pedig Sky-on kívül, talán csak önmaga visel jobban.
Boldog örömködése a tetőfokára hágott, mikor meghallotta az elefánt dübörgésre emlékeztető ricsajt. Egyre közeledett, így szinte teljesen biztos volt benne, megérkezett a telefonáló. Az ágyon kiterülve hempergőzött, nevetgélés közepette. Odáig ugyanis nem jutott el, hogy a pánikszerű rohanás kisebbfajta lehordást fog eredményezni. Így, meghallva a kilincs elfordulását Umi torpedóként vetődött le az ágyról. Kivárta, amíg köszön, aztán szívecskéket dobálva futott az újabb idegenlégiós karjaiba.
-TIGRIS-BIGRIIIIIIIIIIIIIIIIS!-
Csimpaszkodott a kellően meglepett férfi nyakában, eltiporhatatlan boldogsággal. Mivel ismerték, meg sem próbálták hatástalanítani. Ilyenkor teljesen hasonlított egy beölelős plüssre, aminek igen erős tépőzárak kapcsolták össze mancsait. Majd néhány perces terror után eleresztette áldozatát és hűséges kiskutyaként pitizett előtte. Kapott is egy buksisimogatást, amit messzi földekről észlelhető szemcsillogással fogadott. Illetve már-már idegesítő mértékben olvadozott. Bele sem gondolt az könyvet bújó Rii ettől agyvérzést kap. Ki nem állhatta az öleb műsoraikat.
-Energikus vagy mint mindig, Umi!-
-Ühüm-ühüüüüm!-bólogatott ezerrel és kézen fogva cicáját szökdécselt oda az ágyhoz. Nem zavarta, hogy menet alatt a másik két egyed kellemetlen szóváltásba bonyolódott. Széles mosollyal vetődött le a takaróra és látott neki kibeszélni, milyen rémes dolog történt vele a reggelit megelőzően. Hallgatósága türelmesen viselte a megpróbáltatást, bár jobban érdekelte a jelenlegi helyzet kifejtése. Levegővétel nélküli történetét a még mindig könyv alatt roskadozó kanapé lakó szakította félbe egy elmés torokköszörüléssel.
-Hááá? Mi a baj, Rii?-pislogott felé ártatlanul.
-Kettőt találhatsz!-
-Uuuuh! Játééééék! - zendített rá izgatottan rugózni az ágyon, de gyorsan be is fejezte a szobát hirtelen ellepő pokoli aura miatt. Hatalmasat nyelve lökte meg kicsit eddigi traccsparti társát. -VÉDJ MEG!- csattant fel könnyes szemekkel. Nagyon jól tudta, ha a férfi ennyire mérges, jobb ha fogalmazni kezdi végrendeletét. Ezekben a percekben semmit sem ér el a megnyerő bociszemekkel és hízelgéssel.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Okt. 31, 2009 9:42 pm

[Újabb nem várt vendég]

Kérdésére egyelőre nem kapván választ jobban szemügyre vette a helyzetet. A dolgok arról árulkodtak, hogy Umi már megint annyira leamortizálta magát, hogy belázasodott. Ahogy erre rájött, kicsit elszégyellte magát, hogy ilyen hirtelen elkezdte vádolni Riit, aki szintén aggódott annyira Umi miatt, hogy ne küldje csak úgy haza, hanem elszállásolja a saját szobájában. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy sosem fog tudni kiigazodni ezen a két emberen...
-Ehe, elnézést. -kapott hirtelen észbe mikor Rii lehordta a hirtelen felbukkanásáért. De nem igazán volt ideje hosszasan szégyenkezni, hiszen pillanatokon belül elementális erővel ugrott a nyakába az előbb még az ágyban ücsörgő Umi. Elkerekedett szemekkel próbálta megőrizni az egyensúlyát, és nem a padlón hagyni az állát a megszólítás után. Jó, jó igaz, hogy Umi szerette kreatív becenevekkel illetni az embereket, de azért ez a tigrisbigris már szegény Skynak is sok volt.
-Lááháátom Umi energikus vagy mint mindig... ennek örülök. -próbálta magát totális zavarában kiszabadítani társai kezei közül. Szerencsére nem kellett túl feltűnően próbálkoznia, mert Umi nagyokat bólogatva szökdécselt vissza az ágyhoz, végre levegőhöz engedve a vörös számtalan árnyalatában játszó arccal rendelkező Skyt.
*Ajaj, azt hiszen megint kezdődik....* -sóhajtott egy nagyot, mikor megcsapta az arcát a szobában feltámadó pokoli aura szele. Egyből le is hűtötte az előbbi zavart hangulatát. -*Ezek ketten megint egymásnak fognak esni?*
-Kérlek nyugodj meg Rii. -lépett oda hozzá félszegen és lapogatta meg a vállát. -Ha gondoljátok meghívlak titeket reggelizni cserébe hogy így betörtem. -próbált mentő ötlettel szolgálni a kialakult sírkertit megszégyenítő hidegségű hangulatra.
Nem tudta ugyan mi történhetett, de a fejében lepörgött a szokásos forgatókönyv, miszerint Umi nagy lelkesen meglátogatja Riit, aki rövid időn belül kiakad, ezzel kiakasztja Umit, aki belázasodik. De ez szokás szerint úgy szokott folytatódni, hogy Rii fogja magát és hazaviteti Umit. Ezért lepődött meg azon, hogy most megengedte neki hogy itt éjszakázzon. Azon gondolkodott vajon mi járhatott Rii fejében.
*Talán kezd kifejleszteni magában olyan érzéseket, hogy bűntudat, és felelősségérzet? Hm, a végén még megérjük, hogy egész emberien kezd viselkedni... változik a világ* -merengett el elismerést tükröző szemekkel Riire pillantva.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Nov. 14, 2009 11:31 pm

[ +1 nem várt vendég -.-” ]

Főhősünk eddig sem vette könnyedén a megpróbáltatásokat, de Umi akciójától egyenesen hidegrázást tudott volna kapni. Ha nem lennének kötélből idegei, most már biztosan nekiugrott volna szerencsétlennek, de a hatalmas fújtatásokon, és egy-két orr alatt dünnyögő trágár szó hallatásán kívül nem cselekedett semmi mást. Igaz szíve szerint mindkettőt két lábbal rúgta volna ki otthonából, de ugye kötötte a „macsó eskü”. Viszont azt nem tudta sehogy sem magában tartani, hogy a harmadik miért tört be ilyen időben házába, ezért udvariasan meg is kérdezte:
- Különben is, mi a frászért vagy itt? Nem tudsz aludni, jöttél esti meséért?
Hallatta hangját, hisz már úgyis „régen” volt a figyelem középpontjában. Mihelyst megkapta a választ, megszökött dünnyögései közepette vágódott le a kanapéjára. Ahogy látta a kettő semmibe vette most, így vállat vonva ismét kezébe vette azt a krimi könyvet, amit eddig is olvasgatott. Ha már alvás nélkül átvészelte az éjjelt, akkor már meg sem próbálkozik vele. Úgyis hajnalodott, nem lett volna értelme. Már hozzá is volt szokva az éjszakai életnek, így nem okozhat neki ez problémát. Bár igaz, hogy az olvasás igen megerőlteti a szemeket, de egy jóféle, extravagáns kávé, és hip-hop, kipattannak gesztenyebarna szemei. Az utolsó lap befejezte után, becsukva a könyvet, a türelme is a végét járta. Umi kacarászása mindig is kikészítette, most is alig bírta ki, hogy ne tömjön egy pár zoknit a szájába. Miközben visszahelyezte a polcra a könyvet, minden szentnek és istenségnek elmondott egy imát, hogy most adjon neki annyi erőt, hogy átvészelje ezt az időt. Épp rágyújtani készült, már szájában lógott a cigaretta, mikor egy szörnyű hang üvöltött fel, mire Rii kissé összerándult.
-Basszus, éhes vagyok.
Állapította meg a diagnózist. Úgy vélte ideje nekifogni a reggeli ceremóniájának, amit egy nap sem halaszthatna el. Először is kezdte azzal, hogy az óriási ablakról elhúzta a távirányíthatós függönyt. Már a napsugarak ki-kikukucskáltak a hegyek mögül, s a városban is a fényeket szép lassan lekapcsolgatták. Nem zavartatva magát indult meg a gardróbja felé, útja során egy-egy ruhadarabjából kibújva.
-Nade Rii!
-Hé, ki van otthon? Naugye…
Bújt ki alsónacijából is majd ujján pörgetve hajította le a kanapé felé, és magára csukta a gardrób ajtaját. Persze a többiek reakcióját meg sem kellett magyarázni.
Ahogy magára tekert egy törülközőt, kezében a ruháival lépett ki, majd átmasírozott a fürdőbe. Ahogy ott is végzett, frissen, fitten és persze felöltözve tért vissza a szobába. Már épp bele akart kezdeni a háromtagú csoport legokosabbika, de ezt Rii gyorsan leintette. A hamutálba helyezett szálat végre meggyújtotta, de a pöfékelések közben hasa ismét emlékeztette arra, hogy ő nagyon éhes.
-Népek, valami kaja?
Fordult a két srác felé, mikor megcsörrent telefonja.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Kedd Nov. 17, 2009 11:10 pm

[ Nem várt vendégek ]

Haját igazgatva próbálkozott teljesen eltűnni szorongatott tigrise mögött, nehogy már valamelyik kósza tincse árulja el! Szemeit összeszorítva várt, várt és várt a kivégzésre. Biztosra vette a Rii harag nem fog könnyedén elmúlni, bár visszacsinálhatna mindent. Esetleg kicserélhetné a személyiségét vagy megnémulhatna, mindegy csak legyen megint jó kedve! Utálta, amikor miatta szökött egekig a vérnyomása. Kezdett is szép lassan összerogyni frissen érkezett mintás állatkája takarásában. Egyre jobban megtámadta depresszív hangulata, azonban egy váratlan húzással, csodálatos búvóhelye gondolt egyet és faképnél hagyta. Nyöszörögve kapott utána, de a reggeli szavakat hallva, pitizve csóválta semmiből kinövő kiskutya farkincáját. Imádott társaságban enni, főleg ha nem neki kellett fizetni! Lehet ez a sóherkedés már a bandavezér hatása… Kicsattanó boldogsággal ugrott fel az ágyon és takarót lóbálva őrjöngött kivehetetlen szavak áradatát eleresztve. Miután ellilult buksija a levegőhiánytól hatalmasakat hörögve szuszogott. Az örömködés folytatásáról így sem mondott le! Amint hellyel közel normalizálódott rávágott egy hatalmasat Tigrisbigris hátsójára és körbeugrálva rángatta arcát. Szörnyen imádta, amikor elvörösödik. Zárásnak felpattant a hátára és kérdésekkel bombázta hova mennek, mit esznek, mikor indulnak, kinek a kocsijával, vagy külön-külön mennek e.
-Ne-ne-neeeeeee?- hajolt előre a tartóoszlop vállai felett érdeklődése jeleként, majd hatalmas nevetésben tört ki. Gyönyörűen lesokkolta cicukát! Hisztérikus hahotázását furcsa hang szakította félbe. Bamba ábrázattal lenyugodva pillantott a forrás irányába, ami Rii volt. Jézusom! El is felejtette, hogy itt van! Kapott a fejéhez szörnyülködve, majd terült ki szerencsétlen társa hátán. Újabb tíz emeletet zuhant hangulatát a beszűrődő fények húzták fel egy kicsit. Faképnél is hagyta cipelőjét, hogy csodálattal meredhessen ki az ablakon. Álomszép kilátás nyílt a városra, de főként a betondzsungelt körülvevő természetre. Imádta! Kezdte is felfogni, miért jó itt lakni. Játszadozni kezdett a helységet megvilágító napsugarakkal, hátha elmúlik a mellkasát feszegető érzés. Még nagyobb siker érdekében bókolni is akart Rii-nek, de oldalra fordulva kisebb vérforrósító vetkőzésnek lehetett szemtanúja. A döbbenettől nekivágódott az üvegnek és arcához kapva próbálta elrejteni az orrából távozó piros sávot. Persze sértődötten megjegyezte a terrortámadást törékeny lelke ellen, nehogy gyanús legyen hallgatása, viszont a valóságban alig bírt az ájulás és szemei meresztésének kettősével. Fájdalmasan dögös volt a tulaj! Miután pedig becsukódott mögötte az ajtó lefagyva dülöngélt a gyönyör határán.
-Nyugalom! Tarts ki!-
-Ohokééé!- legyezgették paprika színű arcát. A folyamatos szövegeléssel küszködő Tigrisbigris próbálta észhez téríteni, amit egyetlen véletlenül elhintett szavával elért, reggeli! Szégyen vagy sem, éhes volt! Kirohanásának hála elmaradt a vacsora és tátongó gyomra hevesen követelőzött utánpótlásért. Lehetőleg édességért! Elszántan vetődött a ruháit keresni, bár jó lett volna tudni merre. Szerencsére hamar rájöttek mi a baja és közös erővel hamar ráakadtak Umi gönceire. Megölelgetve elveszettnek hitt kedvenceit kézen fogta kínos helyzet előtt álló társát és kipakolta a folyosóra. Inkább ez, mint magyarázkodni, hogy miért sztriptízel kora reggel. Egy vigyorral rávágta mintás dorombolóra az ajtót. Villám tempóval bocsánatot kért, majd sóhajtozva elkezdett öltözni. Lehetőleg azelőtt kellett túlesni ezen, hogy a háta mögül előkeverik Rii. Naná, hogy nem így lett! Összvissz zokni volt rajta rendesen, mert a nadrágot épp akkor rángatta fel, amikor felmordult a kajakérdés. Ettől persze totálisan begőzölt az áldozat! Kapkodva cibálta magára a maradék darabokat. Ha már megjegyzést kap, ami elmaradhatatlan, ne félpucéran pózolva hallgassa végig, ráadásul ő nem szereti mutogatni az idomait, mint egyesek. Szerencsére megúszta a százmilliomodik piszkálást. Fontos ember telefonja ugyanis üvölteni kezdett. Szemöldökét felhúzva sandított rá. Rögtön az fordult meg fejében valamelyik csinibaba zaklatja, hiszen az átlag kelési időig van röpke három óra. Sértődötten dobbantott is egyet, aztán elviharzott beengedni a kizárt harmadik felet.
-Gyere be!- dünnyögte szokottnál is mérgesebben, végig a fán járatva ujjait. Menetrendszerűen rábukkant a féltékenykedés. Ilyenkor jobb ráhagyni mindent és kivárni, amíg lenyugszik. Általában úgyis hamar megtörténik, főleg ha kiadja a gőzt egy eget rengető hisztéria formájában. Ehhez nincs mersze, szóval csak elképzelve a jelenetet osztotta ki Rii-t és panaszolta el milyen kivert kutya érzés, hogy átnéz rajta. Valóságban pedig fejét lehorgasztva pöckölte lábaival a nem létező kavicsokat. Nem akarta látni az elégedett vigyorát vagy büszke pöffeszkedését, hogy micsoda pöpec ajánlatot kapott. Azért legbelül türelmetlenül várt a cáfolatra. Remélte csak kényszerképzetei viccelődnek vele és néhány perc múlva hármasban reggeliznek valamerre. Mostanság úgyis egyre ritkábban vannak együtt. Ebben közre játszik egyre hevesebb jelenetei is, tisztában volt vele. Valószínűleg egyikük sem akarta hallgatni a rohamait nyilvánosság előtt. A kialakult sztárképük milliónyi darabra hullana szét. "Utálom!" Vette megint körbe a sötét hangulatról tanúskodó köd.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Dec. 04, 2009 2:03 am

[Újabb nem várt vendég]

-Basszus, éhes vagyok. -mordult fel a mellette álló Rii.
-Remek, akkor mégegy indok hogy elmenjünk reggelizni. -nyomatékosította a felajánlását, mikor szinte a semmiből megint ott termett Umi, megjelenését pedig oly módon hozta Sky tudomására, hogy rácsapott a fenekére. Szegény fiú ettől a hirtelen merénylettől akkorát ugrott, hogy kishíján megbotlott a saját lábában és pofáraesett. Az billentette vissza az egyensúlyába hogy a következő pillanatban az ellenkező oldalon találta szembe magát Umi villogó mosolyával. Hirtelen azt sem tudta merre térjen ki az igencsak forrósodónak érzett hangulatból.
-Uumi, tudod, hogy én, ezt, nem igazán, szeretem, mikor ezt, csinálod... -habogott összefüggéstelenül, mert közben folyton azon járt az agya, hogy ismerve Umit fogja magát és megint bedepressziózik. Sky azonban egyáltalán nem szerette volna ha még miatta is rosszul érzi magát, ezért megmaradt ennyiben és néhány zavart köhécselésben, nameg ugye a csodálatos színárnyalatokban pompázó arca árulkodott a benne uralkodó lelkiállapotról.
Épp mire lenyugodott volna, és visszanyerné természetes arcszínét, újabb sokként szembesült azzal hogy a házigazda felettébb otthon érzi magát még a vendégei jelenlétében is.
-Nade Rii! - szólalt fel gyorsan elfordulva mielőtt megbámulta volna. Nem mert odanézni, mert tudtam hogy csak még jobban elvörösödne, amin Rii jót derülne. Inkább egy félszeg pillantást vetett ájuldozó társára akit láthatóan mégjobban hanyattvágott a látvány mint őt. Amikor becsukódott a gardrób ajtaja odalépett hozzá és élesztgetni kezdte.
-Umi, Umi, élsz még? -pofozgatta az arcát, de csak vigyázva nehogy plusz munkát csináljon a sminkeseknek néhány piros folttal. -Az egy dolog hogy ez az ő lakása de azért legalább szólhatott volna mielőtt nekiáll levetkőzni....igazán tekintettel lehetne rád... de úgy néz ki idáig már nem terjed ki a szociális intelligenciája. -lett egy kicsit mérges, miközben próbálta észhez téríteni társát. Aki egy idő után hirtelen mozgásba lendült, és hatalmas elánnal kezdett kutakodni valami után. Skynak először fogalma sem volt mit akarhat, de aztán nagy nehezen rájött, hogy a ruháit keresi. Immár együttes erővel összeszedve a hiányzó darabokat, Umi úgy döntött ajtón kívülre tessékeli amíg átöltözik. Igazából nem volt kifogása, de kicsit talán túlzásnak tartotta ezt a kényes eltávolítást. Ha megkérik elfordul és nem néz oda... de hát Umi az ellenkező véglet...
Odakint úgy döntött sétál egy kicsit a folyosón, és benézeget az épp nyitva lévő szobákba.
*Ez nem számít birtokháborításnak, hiszen ha valami rejtegetnivaló lenne bennük, akkor biztos nem hagyta volna nyitva az ajtót.* -nyugtatta magát a gondolattal, miközben szemügyre vette a fullextrásnál fullextrásabban berendezett szobákat. Nem sokkal később a folyosó végéről meghallotta Umi hangját, amint befelé invitálja.
-Megyek! -kiáltott vissza, aztán benyitott. Odabent időközben már Rii is majdnem indulásra készen állt ismét. Azonban Umit megint körbelengte a szokásos depressziófelhő.
-Mi történt itt már megint?... -kérdezte nagyot sóhajtva, aztán inkább hozzátette. -Tudjátok mit, mindegy, inkább menjünk reggelizni, mert én személy szerint már majd éhen halok. -mutogatott az ajtó felé.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Hétf. Jan. 14, 2013 9:37 am

Hétvégi kikapcsolódás~

Lázasan készülődött. Bao egész este a fülét rágta, hova pakolja a rengeteg cuccot. Meglepetésnek szánta a kis lurkónak. A rosszcsont pedig le nem szakadt Rii-ről. Nyakában himbálózva egyensúlyozhatott a két nagy bőrönd között, kezében tornyosuló, fontosnak vélt vackokkal. Kissé ráparázott a dolgokra. Nem tudta, melyek azok a holmik, amiket okvetlenül magukkal kéne vinni. Leginkább Bao apróságaira koncentrált. Mindig akadt plüss, vagy kisautó, amit nem hagyhattak otthon. Magányukra célozgatva, fancsali képével lekenyerezte Rii-t. Hogy mondhatna nemet egy kisgyereknek? Megadva magát pakolta át vagy ötödszörre a pakkok tartalmát. Menedzserrel egyeztetett, hosszú ideig beszélt vele telefonon. Aggodalmaira fittyet hányva morgolódott a fölösleges drámázásán. Alig bírta kivárni, végezzen rögtönzött előadásával, és tovább folytathassa hosszadalmas pakolászását. Véget nem érőnek látta a listát, aminek minden egyes pontját a bőröndben akarta tudni. Annyira lefoglalta, Bao lomjait gyűjtse egy halomba, csak másnap reggel jutott eszébe, saját dolgait nem tette el. Kora reggeli ébresztőjét lurkó fél órával előbb lekörözte. Rii fejét óvatosan paskolva, és haját borzolva szólongatta. Már indulni akart. Miután két kínlódás között a férfi rávette magát arra, elnyúljon a telefonjáért, megbotránkozva tudatosult benne, még simán aludhatott volna. Beazonosíthatatlan hangokat hallatva, csukott szemmel tapogatta ki a kissrácot, majd maga mellé fektette. Hiú ábránd a továbbalvás. Bao leszerelhetetlenül kapálózott a nagy franciaágyon, amit végül Rii megelégelt, és rávette magát arra, felébredjen. Valaki más csinálná ezt, nem lenne ilyen türelmes. Az illetőt az emeletről röptette volna meg. Viszont Bao minden tekintetben előnyt élvezett. Apró résen pislogott, és ügyeskedett, el ne zakózzon valamelyik útját álló bútordarabban.
Reggeli rituáléja hosszabbra nyúlt, mint tervezte. Nagyokat ásítozva kerített maguknak reggelit. A nap ezen szakasza különbképp nyögve-nyelősen telt el. A kisfiú izgatottságára fogta, miért nem tud enni. Ez pedig észveszejtően idegesítette Rii-t. Nem bírta elviselni, ha nem evett a gyerek. Ígérhetett bármit, sehogy nem tudta rávenni arra, két falatnál több bemenjen. Nehezen induló napjában mentőötlet nélkül ácsorgott. Sóhajtozva pakolt el mindent maga után. Pakolásról eszébe jutott, nem ártana saját szekrényeit is feltúrni. Újabb fejfájás elé nézett. Mindenekelőtt Bao-t a televízió elé ültette, foglalja el magát a reggeli mesékkel. Addig lesz egy szűkre szabott intervalluma, miben szélsebesen kell összeborogatnia személyes kacatjait. Nem pazarolva egy másodpercet sem, az emeletre sietett és halvány reményekkel kihúzkodta a fiókjait, és végigmasírozott gardróbszobáján. Hóna alatt elférő mennyiségű ruhát kerítve kínlódott. A csomag teteje egyszerűen nem kart lecsukódni. Abszolút nem volt köze a rendszerezéshez. Ám, magához mérten így is arra törekedett, összehajtogatva, vagy egy adott helyre sorakoztasson mindent. Homlokáról intenzíven peregtek le a kemény meló verejtékcseppjei. Pattanásig feszülő idegei lassan arra késztették, mindent kihajítson a legközelebbi ablakon. Tervének gyakorlatban való megvalósítását azonban Bao felsikkantó hangja húzta át. Pakkokat felkapva menetelt le. Lépcső végébe lehajítva azokat játékba kezdett, ezzel is elterelve a kisfiú gondolatait a mehetnékéről. Óvatos bunyózás közepette szinte egyszerre kapták fel fejüket a csengőre.
Rii a telefonhoz lépett, amin megnyomta a megfelelő gombot, így beengedve frissen érkező zenésztársát. Közben visszafordult kiskölyök felé, aki kíváncsian kommandózott a kanapé mögül. Nyugtatta, nem kell semmitől tartania. Kedves szavakkal csigázta fel egyre jobban, mikor kopogtattak a bejárati ajtón. Jó házigazdaként nyitott ajtót barátjának, és üdvözlésképp fülig érő vigyorral mamlaszosan megölelte. Hátára férfiasan rávágott kettőt, érezze a törődést, aztán kiadta az utasítást, tegye csak le nyugodtan a legközelebbi fogasra kabátját. Addig kerített valami hasonló nagyságú papucsot, ne kelljen a hűvös kövön mászkálnia. Rátalálva csúsztatta lábával vörös fiúka elé, majd fordított neki hátat, arra buzdítva ne szobrozzon tovább az előszobában. Nappaliba érve körbenézett. Tudta jól, Bao megint bújócskát játszva próbál nem találkozni helyiségbe lépő sráccal. Erre fejét csóválva cümmögött néhányat, aztán apró mosollyal halkan a kanapé elé lépett. Félszegen lepillantott a fenekét égnek meresztő lurkóra, amit nehezen tudott megállni nevetés nélkül. Torkát köszörülve támasztotta kezét a bútorra, és fölé hajolt.
- Ne legyél ennyire megilletődve. Umi van itt, hiszen ismered. Na, gyere, kistök, tessék köszönni! – vette elő legnyájasabb hangnemét, majd megszeppent kölyköcskét felkapta és oldalára vágta. Természetes így jobban nyeregben érezhette magát. Mikor farkasszemet kellett néznie Umi-val, volt hova bújnia. Rii mellkasába fúrta magát, amitől a férfi jókat nevetett. Mindenféle megnyerő és nyugtató szóval igyekezte feloldani a kisfiú feszengését. A két felnőtt közös együttműködésével kisvártatva meg is tört a jég. Pillanatok alatt mosolyra állt kicsi szája, majd megunva Rii karjában való ücsörgést lekéredzkedett és visszasüvített szőnyegen hagyott játékaihoz. A férfi még egy darabig őt figyelte, aztán visszaterelődött figyelme barátjára.
- Korán befutottál, nemrég végeztem a becuccolással. Kérsz valamit? Ah, még nem is láttad átrendezve a házat! Körbenézel? Vagy csak le akarsz ülni? El fogunk férni a kocsiban? Hova is megyünk? – ugrált követhetetlenül a témák között, mire észbe kapott és megborzolta tarkóján haját – Baszki, le kell nyugodnom. Ha elmesélem neked, milyen pocsékul kezdődött a reggelem…

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Jan. 18, 2013 9:50 am

Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás

Fotózást követően rögtön belevette magát a világháló és katalógusok rejtelmeibe, minél jobb helyet találhasson baráti kiruccanásukhoz. Attól a pillanattól fogva felmerült az ötlet lázasan munkálkodott benne az izgatottság mindent, de mindent centire megszervezhessen. Nem volt erőssége ez a fajta ténykedés, mivel túlságosan szétszórt, figyelmetlen és meglehetősen kapkodós személyiség volt. Ebben az esetben, mégis felkötötte a harci bugyogóját, míg a lelkesedése kitartott. Töménytelen oldalon hámozta keresztül magát és öt évre elegendő vendégcsábító magazint lapozott át, mire eljutott arra a szintre már nem bírja idegekkel. Hiába fordított le minden létező szót, nézett az összes felvágós szakkifejezés után, sehogy sem jutott dűlőre, mi alapján kéne szelektálni a felhozatalból és melyik hotel érné meg inkább. Valószínűleg jót nevetnének rajta, sikerülne beleválasztania az egyetlen átverésbe és kikötnének a világ végén, lepukkant motelban. Biztos megoldanák, ebben nem kételkedik, csak most az egyszer örült volna nem ront el semmit, ami nem akart összejönni. Pontosabban megijedt melléfog és addig magyarázta magának, arra eszmélt, lehetséges mentőöveket vesz számításba. Legkézenfekvőbb megoldás alvilági varázs ragadozó véleményezése lett volna, csak, hogy nem akart pont tőle, pont Rii-vel kapcsolatos ügyben segítséget kérni. Totyrimancs továbbra is úszott a dolgozatokban és egyetemi ügyekbe, úgyhogy kizárásos alapon maradt Nacchan, aki meglehetősen jó kedvűen igyekezett segíteni. Nem tudja mi lelhette menedzserüket, ettől még nagy hála neki, mert néhány életmentő telefonnal segített kiválasztani a legtökéletesebb úti célt.
Hatalmas metropolist melletti faluban bukkantak rá a luxus szállodára. Minden csilliárd igénynek eleget tett, tele volt extrákkal, viszonylag tradicionálisabb arculattal rendelkeztek és tényleg úgy látszódott a vendégek igényeit helyezik előtérbe. Remekül hangzott a hétvégi programhoz, szóval gondolkodás nélkül rákattintott a foglalásra. Már csak, ki kellett vegetálnia azt a néhány napot, míg bőröndjéhez ugorva eshetett neki a csomagolás rejtelmeinek. Évek alatt ezt az egyetlen dolgot kiválóan megtanulta. Profin értett hozzá, hogyan tuszkoljon bele előírtnál kétszer annyi holmit az utazóba. Az más kérdés, pakolási folyamat legalább egy napig tartott. Olyan nem létezett szótárában: időben elkészülni. Egyszer összekészítette a motyóját, utána következő nap számtalanszor átpakolta, mert mindig talált kimaradt elemet. Végére, pedig ott tartott, indulás előtt néhány perccel még a bőrönd cipzárját rángatta és kétszer fordult vissza elfelejtett dolgokért, ráadásul így is lényeges cuccokat hagyott otthon.
Meg sem lepődött ez alkalommal sem indult máshogy a reggele. Egész nap fel-alá csörtett a lakásban. Fáradhatatlanul lomolt a bőröndből ki és a bőröndbe be. Túlfűtött gőzmozdonyként repesztve teljesen kidöglesztette magát hajnali kettőre, mire sikerült ágyba parancsolnia magát. Utána még legalább ötször felkapcsolta a villanyt egy-egy dologért rohangászni és még órákon keresztül pörgött agya, miről felejtkezett el. Arra sem emlékezett mikor aludt el, egyáltalán mennyit pihent. Kizárólag az a szörnyűséges élmény maradt meg benne, hogy szívinfarktus közeli állapotban vetődött ki az ágyból, mert nem hívta fel Égipamacskát vigyázzon szíve csücskének egyetlen hercegére. Csipás szemekkel arcpaskolást kiosztva kászálódott fel a földről és csoszogott életmentő kávéért. Jobb ötlet híján, Nacchan-nak írt üzenetet, nézzen rá aznap kicsikéjére. Úgy döntött, majd később zargatja fel szegény énekes társát van e némi szabad ideje kutyusára.
Túlesve a kellemetlen ébredésen már csak a két órás mérgezett egérre hasonlító futkorászás volt hátra, mely során bemutatta, hogyan lehet fogmosás közben felöltözni, liftet hívni, bőröndöt levinni a kocsihoz, beágyazni és motort beindítva rádöbbenni nem vett fel bakancsot. Felismeréstől kormányt lefejelve bosszankodott, mielőtt mamuszában visszatotyogott volna ajtóban értetlenül pislogó gyönyörűségéhez, akit alaposan megölelgetett második indulása előtt. Biztonság kedvéért gyors leltárat készített, biztosan nem hagy semmit otthon és mivel nem jutott eszébe világmegváltó hiányosság, végre célba vette Rii két lábon forgó csoda palotáját. Szerencsére annyit lógott már nála az évek alatt, csukott szemmel ismerte a járást, így nem okozott fennakadást beevickélni a csengőig. Nosztalgia és kellemes izgatottság repesztette szét minden porcikáját. Csomószor fordult már meg itt, ettől még ott motoszkált benne az újdonság érzése, mintha most először házalna nála. Kissé feszengett a kettősségtől, amit nagy szusszanással vezetett le és szerencséjére azonnal elmúlt, ahogy ajtót nyitottak neki. Széles vigyor kúszott képére az ismerős látképtől, na meg földöntúli boldogsággal viszonozta a lapogatást. Kicsikét szokatlan volt neki ez nagy haveri vállcsapkodás, de nem csinált belőle problémát. Semmi oka nem akadt panaszkodni, inkább örült Rii jó kedvének.
-A~j! Remélem nem késtem sokat. Lefutottam a maratont, de még mindig az a sanda gyanú valami fontosat otthon hagytam. Általános jelenség…-
Legyintgetett elnevetve magát a múltban már nem egyszer lejátszó jelenetre, ahogy egy-egy turné helyszínen szobroztak és táskájában kotorászva ordított fel, másik tárcájában hagyta személyigazolványát. Meglehetősen sok kellemetlen percet okozott már Nacchan-nak, de most bizakodik semmi életbe vágóról nem felejtkezett el. Figyelmét, amúgy is lekötötte a kanapé mögül kukucskáló Bao. Hinni nem akart a szemének mekkora lett az utóbbi találkozásuk óta. Abban viszont semmit se változott, hogy tartott az idegenektől. Nála ez nem lehetett akadály, rögtön fülig érő mosollyal osont közelebb fedezékéhez, ami időközben Rii mellkasa lett. Kitartóan magyarázott neki és kérdezgette a szobában heverő játékokról. Szerencsére a kedvező téma hamar meghozta Bao lelkesedését, hamarosan lelkesen ecsetelte melyik játék miféle szuper erővel rendelkezik, vagy kitől kapta, miért lett az a neve és miért kell őket szeretni. Cseppet sem volt megerőltető figyelnie a sok érdekességre. Őrületesen imádta a gyerekeket és szívesen hallgatta őket, ahogy mindenféle rojtos plüss maciról úgy beszélnek, mint az univerzum legbátrabb hőséről. Bao-t is óriási, csillogó szemekkel követte nyomon és guggolt mellé, amikor egyik játékát ráhagyományozta. Aznap neki kellett vigyáznia rá, aztán ha kéri, oda kellett adnia. Bőszen helyeselt a komoly küldetésre és ígéretet tett, minden tőle telhetőt megtesz, majd a kis lurkó elviharzott többi játékához. Teljesen kikészült a pöttömtől, mennyire édes, így még hosszú percekig ácsorgott, miközben nagyokat sóhajtozva figyelte, ahogy játszik.
-O~ha~hoo! Stipi-stopi! Idő-idő-idő!-Emelte égnek karjait a töménytelen mennyiségű kérdésen. Száját eltátva röhögött fel az ideges szülőként sertepertélő zenész társán. Soha életében nem látta ennyire feszültnek. Általában ő volt közöttük a legnyugodtabb, akit nem sok minden érdekelt, csak, hogy aludhasson. Nagyot fordult vele a világ, abszolút jó értelemben, bár ez a jelenet, inkább magára emlékeztette.-Nyugalom! Ezt a szerepet hagyd meg nekem! Mi lesz velünk, ha mindketten pánikba esve jajveszékelünk a kocsiban?-
Paskolta meg zenész társa vállát együtt érzően mosolyogva. Neki aztán nem kellett bemutatni a készülődéssel járó bonyodalmakat. Első kézből tapasztalta, mennyire idegőrlő, ha mindenre akarsz koncentrálni és félúton rájössz minden, de minden kicsúszott az irányításod alól. Valahogy nem hinné Rii-nek ettől tartania kéne.
-Jól csinálod. Ne görcsölj rá, mert hamarabb kikészülsz, mint Bao eléri a tini kort.-Huppant le a kanapé karfájára.-Megöl a kíváncsiság! Ha nem akarnád is kötelező elmesélned! Csupa fül vagyok Riichi Sato mindennapjainak legújabb epizódjára!-
Vonogatta meg szemöldökét, miközben egyre jobban szemet szúrt neki a rosszcsont valamerre elhagyta fél pár zokniját. Nagy mesélést hallgatva nézelődött merre lehet a rafinált lábbeli, mire sikeresen kiszúrta az egyik szobanövényre akasztva. Elvigyorodva a gyermeki leleményességen, jelezte figyelmét bólogatással, mielőtt időt kérve kuporodott volna Bao mellé, talpát megcsikizve kérdezzen rá, nem tudja, merre lehet a lábáról elszökött zokni. Kicsike viháncolás rövidesen sikerrel járt, mert a nagy kalandor azonnal kiadta az instrukciókat merre haladjon. Végül a nagy játékból győzelem lett és a zokni megérdemelt helyére került, Bao-n pedig meg lett igazítva a ruha, mert a sok viháncolástól pacuha törpicsek lett. Már csak az lehetett hátra, tényleg neki gyürkőzzenek az utazásnak.
-Mit gondolsz, főnök! Készen állunk az indulásra? Szeretnél egy nagyot kocsikázni?-Érdeklődött a minden tekintetben vezető szerepét átvevő pöttömnél, aki kicsike hezitálás után széles mosollyal bólogatott és viharzott el, pár perccel később hátizsákjával visszatérve rohanhasson az ajtóhoz. Több sem kellett aggodalmas fejének, rögtön utána loholjon, nehogy a kicsi úgy gondolja, pulcsiban megy ki a kocsihoz. Fő a biztonság gyorsan feltalálta magát és minden létező meleg holmit ráaggatott, mielőtt a lexus hátsó üléséhez engedte volna. Hagyta a prücsköt ismerkedni a járgánnyal és fél szemmel tartva kutatta fel a ház urát, szedje össze darabkáit, amíg ő Bao-t leköti az újdonság varázsa.
-Aj~aaj! Lexiből nem sok marad, ha nem sietünk.-Dőlt a bejárati ajtófélfának karba tett kezekkel, majd pördült hátra a házban utolsó motyóit begyűjtő Rii-hez.-Gyerekülést rád bízhatom? Addig hozom a pakkokat…csak tudnám hány évre készültél ennyi holmival. Az egész házat visszük?-
Csóválta meg fejét a lehetetlen küldetésen, ami a csomagot méregetve, annyira még sem volt az. Nem mondhatná súlyra sem vetekedtek egy-két berendezési tárgy súlyával. Elég megterhelő volt őket cipelni, de csak nem fog a kocsiban malmozni, mint aki jól végezte dolgát. Próbált minél hasznosabban elrendezni a csomagokat és kizárólag aztán becsüccsenni a vezető helyére, Bao a gyerekülésben díszelgett tetőtől-talpig bekapcsolva. Néhányszor leellenőrizte minden, de tényleg minden rendben vele, banda vezérét is kifaggatta minden nála van, majd végre kigurult a sztrádára és meg sem állt az első útakadályig, ahol pöttöm jelezte pisilnie kell. Sajnos a dugó miatt hosszú ideig tartott kiérjenek a városból, így nem lepődött meg a gyümölcslevet szürcsölő kicsi hamarosan fellázadt. Szívesen elbarangolt vele a mosdóig, addig se kellett Rii-nek ugrálnia. Utána pedig már tényleg nem volt megállás. Egészen a hotelig gurultak.
Személyzet odakint dörzsölte mancsát, így a csomagokkal nem kellett foglalkozni és a kocsit is elvitték a szálló fedett parkolójába. Kizárólag táskáját vette magához, na meg az idő közben álomba szenderedő Bao-t. Nem akadt több dolog, mint bejelentkezni a recepciónál és elfoglalni a szobát. Igen, egyetlen szobát, három ággyal. Buta fejjel úgy gondolta egyszerűbb lesz egy picivel, ha nincsenek szétszedve. Végtére turnékon is egy fedél alatt szoktak tartózkodni. Semmi újdonság nem volt benne, de ha probléma lenne belőle, biztos meg tudják oldani.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Pént. Feb. 08, 2013 1:19 pm

Hétvégi kikapcsolódás~

Folyamatos sörényrázogatás közben eszmélt fel arra, hisztérikusabb, mint egy kiélhet díva. A felismeréstől pedig egyre feszélyezettebbé vált hangulata. Minekután rendesen kinevették kirohanásán, mérgesen ráncolta homlokát. Nem akarta belátni, valóban átesett a ló másik oldalára. Szemei megforgatása után hagyta, ellássák mindenféle jó tanáccsal, amikkel eddig is tisztában volt, csupán nem sikerült átfektetni a gyakorlatba. Lelki szemei előtt kirajzolódott egy lázadó, visszafeleselő tinédzser Bao, amitől gyorsan végigfutott a hátán a hideg. Észbe sem kap, és már ott találja magát a kissrác diplomaosztóján. Rémes volt belegondolni! Rohamléptekben telt az idő, és egyszerűen képtelen volt feldolgozni a tudatot, a pici már harmadik éve édesíti mindennapjait. Túl sok igazság volt mindabban, amit elé vetített barátja. Ha így halad, tényleg nem marad egy hajszála sem. Maga lenne a pokol, harmincas éveiben parókát kéne hordania. Egyre több rémképe támadt, amitől minél előbb meg akart szabadulni. Feszültségét levezetve így ki is tálalt Umi-nak a reggeli incidenst illetően. Rettenetesen aggasztotta, nem volt hajlandó a kiskirály reggelizni. Az nem volt elegendő magyarázat, azért nem eszik, mert izgul. Ha nem jut elég tápanyaghoz, nagyon könnyen legyengül a szervezete. Ráadásul nyűgösen fogja viselni az utazást. Mondókája végeztével nagy sóhajtás kíséretével csapta csípőjére mindkét kezét. Egyszerűen jól esett neki kiadni magából a felgyülemlő problémákat. Egy tapasztalt szülő biztosan nem idegeskedne ennyit, de alig konyított valamit a dologhoz. A sok-sok negatív élmény végén azonban kisregényén finomított, hiszen mégsem volt olyan tragikus a helyzet, mint azt Ő megélte.
- Minden rendben lesz, szerencsére már átlendültünk a sírós korszakon. Ha valami baja van, elmondja nekem. Akkor készültem ki igazán, mikor hozzám került… folyton sírt és sehogy nem tudtam megvigasztalni. Az ideget belém vágta, mikor teljes hajnalokat képes volt végigordítani…
Pillantott a szőnyegen randalírozó kisfiú felé, elmosolyodva. Akkor persze nem ilyen kellemesen élte meg a szülőszerepet. Még talán sosem érezte magát olyan hasznavehetetlennek és tehetetlennek, mint akkor. Mondhat bármit egy mindenféle fontos papírral rendelkező tanácsadó, gyereket nevelni nem lehet megtanulni könyvekből. Kicsit el is révedt gondolataiban. Elmélázott azon, milyen remekül kijönnek egymással a srácok. A zoknis eseten jót vigyorgott. Boldog volt, hogy számára két fontos személy ilyen jól kijön egymással. Több nem is kellett neki. Míg Umi elszórakozott a kis lurkóval, kapott pár percnyi időt, hogy összeszedje minden vackukat és kimasírozzon velük a kocsihoz. Csomagtartóban helyet szorítva kettejük csomagjainak végül megküzdött az elemekkel. A harcból győztesen vonulva robogott vissza a kocsiba szerelhető ülésért, amit már nem is tudott, merre hagyhatott el. Bezzeg szétszórtságát nem tudná elhagyni – gondolta, miközben gyors mozdulatokkal kutakodott az említett ülés után. Szobanövény mögött hagyott darab majdhogynem kiszúrta szemét, de olyan egyértelmű lett volna, hogy a lépcső mellett hagyta, meg sem nézte annak környékét. Kulcsokat, iratokat és kabátot felkapva tolatott ki, bepötyögte a megfelelő számkombinációt, és a riasztó aktiválódása után bezárta a bejárati ajtót. Már nem volt hajlandó visszamenni semmiért. Ami bent maradt, az már nem fog nekik kelleni. Így is rengeteg lomot sikerült összepakolniuk a hosszúhétvégére. Simán elmehettek volna akár külföldre is, ennyi pakkal. Nem túl sokat segített fejveszett sebességén, hogy közben kapta az ívet a háta mögött. szerencsétlenkedve a gyerekülés beszerelésével, feje egyre vörösebbé vált. Cérnaszálú idegein táncikáltak.
- Hallgass már el! Nem tudod, milyen az, mikor a gyerek azt mondja, hogy ezt is vinnie kell…
Morogta, miközben próbálta átvarázsolni a biztonsági övet az aprócska lyukon. A töke tele volt azzal, ilyen macerásra tervezik ezeket. Ráadásul használati útmutatóból sem jött rá, mi ennek a menete, de Rii kreativitása nem ismert határokat. Sajátos módon beszerelte, amely valóban biztonságosnak bizonyult. A továbbiakban nem is érdekelte, hogyan írják a papíron. Működött, és ez volt a lényeg. Magának való dünnyögése közben azt sem hallotta, járdán hagyott bőröndjét is bepakolták. Mindennel végezve kezét összedörzsölte és becsatolta Bao-t. még egyszer gyorsan körbenézett, hátha eszébe jut valami. Túl sok cuccot cipeltek magukkal, ezért fölöslegesnek érezte végigolvassa elméleti listáját. Ekkora tételben ugyan már nem számított. Így hát be is pattant az anyósülésre és maga mellé tette utazáshoz szükséges táskáját.
El sem hitte, végre rükvercbe kapcsoltak, előttük pedig becsukódott a hatalmas kovácsoltvas kapu. Innentől nem kellett semmi mással törődnie, csak szóval tartsa újdonsült sofőrjüket. Számára szokatlan érzés volt, komolyan lazíthatott. Nem kellett egyszerre az utat és lurkót figyelnie, csak kényelmesen behelyezkedett az ülésbe és kifelé bámulhatott. Nem is gondolta volna, ilyen szuperkényelmes lehet a másik ülés, Rii meg volt olyan önző, nem szándékozta megvonni magától ezt a luxust. Kellőképp belemelegedett a lustálkodásba, amihez még a városban kifogott dugó is hozzásegítette. Az unalmas, csigalassú tempóban az idő is lassabban telt. Nem szeretett várakozni, és ezzel nemcsak ő volt így. Kikecmeregve a botrányos kalamajkából végül le kellett húzódniuk, hogy Bao el tudjon menni pisilni. Rii túl jól terpeszkedett ahhoz, hogy meg akarjon moccanni, ezért behunyt szemekkel hümmentett egyet, majd kifelé mutatva közölte, rábízza Umi-ra a feladatot. Miután becsapódott a hátsó ajtó fél szemmel felsandított az egyre távolodó bratyókat. Színjátékát félbeszakítva egyenesedett ki ülőhelyén, és gyorsan ölébe kapta táskáját. Titkos zsebben turkászva végül kezébe akadt egy kis apróság. A szolid dobozkát kezébe véve körbenézett a kocsiban. Fogalma sem volt róla, mégis hová tudná elrejteni. Nem akarta, egyből kiszúrják, de lehetetlen helyre sem akarta eldugni. Jobb ötlet híján végül fogta a kis fityegőt rejtő dobozkát, és becsúsztatta a kesztyűtartóba. Miután becsukta ajtaját kinézett az ablakból, ahonnan felfedezte a felé trappoló srácokat. Torkát megköszörülve helyezkedett vissza előbbi pozíciójába, mintha mi sem történt volna. Az ajtók becsukása után nyitotta ki újból szemeit.
- Már azt hittem sosem értek vissza. Ennyi idő alatt egy komplett focicsapat végzett volna. – jegyezte meg gúnyosan.
A kis szünet után már simán haladtak az autópályán. Kíváncsian várta, milyen helyre érkeznek. A tájat látva nyugodtság járta át egész testét, amit nagyon rég nem érzett. Nem volt panasza. Válláról mázsás súlyok szakadtak le. Minden problémát sikerült otthagynia a városban. Célállomáson kikötve tekerte nyakára a sálat, majd kiszabadította lurkót a biztonsági övből, ami újabb különleges műveletet kívánt magának. Elszundító Bao-t nem akarta felzavarni. Tudta jól róla, ha felkeltik, nagyon nyűgös lesz, ezért sebészi precizitással műtötte ki belőle, és jól belebugyolálta kabátkájába. Recepcióig meg sem állt, mert nem akarta Sószsák megfázzon a kezében. Tovább úgysem tudott volna haladni, hiszen minden regisztrációs dolgot Umi intézett. Furcsa volt a helyzet, de élvezte. Először érzi magát tényleges vakáción. Míg egyeztettek, Rii-nek volt ideje kicsit körbenézni a hotelen. Gusztusos berendezéssel, és kellemes, meleg színekkel volt feltöltve az előtér. A személyzettel sem akadt különösebb kifogása. Az egyszobás megoldásba sem kötött bele. Túl régen ismerik egymást ahhoz, lányos zavarral mentegetőzve sipákoljon. Rii különben sem szégyenlősségéről volt széles világban ismert. Kulcsot megkapva már robotolhattak is föl a megfelelő ajtószámhoz. Út közben Bao is magához tért, és olyan hirtelen felébredt, hogy Rii nem tudta hova tenni ezt a csodát. Az izgalomtól kis lurkó tapsikolt és nevetgélt. Alig várta, hogy megláthassa hármójuk szobáját. Kulcsot előkapva be is léptek azon, majd a küszöbön szépen végigmérték a terepet. Tökéletes választás volt. Kisfiút letette kezéből, ismerkedjen az újdonsággal. Rii-nek csak egyetlen egy szó járt agyában.
- Hatalmas, óriás, remek… ÁGY!
- lódult meg, majd ugrott bele csatakiáltással kiszemelt matracba, amin teljesen kiterült. – Asszem most Rii bátyád alszik egyet! – motyogta párnába nyomott fejével elképzelését. Túl szép lenne, ennyiben hagyták volna a dolgot. Számításait áthúzva a picúr is hasonló sikítással iramodott meg, és meg sem állt addig, míg fel nem pattant lomha rokona hátára. Az ugrástól Rii gerince nagyot roppant, fájdalmát pedig belesikította az előbbi díszpárnába. Kikészülve nyögdécselt a hirtelen rohamtól, mikor fájdalmas ábrázattal fordult hátrafelé, hogy leszedje magáról kisördögöt és jó alaposan belemélyessze a többi párnába. Nagy kacarászása közben hátrasandított barátjára.
- Remélem Te nem akarsz kicsi a rakást játszani… - bökte oda meggondolatlan, félszeg mondatát.

Tárgy: Re: Riichi Sato otthona Szomb. Feb. 09, 2013 10:07 am

Móka, kacagás ~ Hétvégi lazulás

Remekül mulatott Rii apuka legújabb kalandjain. Nem kifejezetten káröröm munkálkodott benne, inkább az újdonság jótékony hatása kerítette hatalmába. Boldog volt saját szemével láthatja, hogyan teljesít szülői szerepben. Nagyon élvezte új oldalát térképezheti fel imádott barátjának. Ettől sokkal közelebb érezte magához, mert biztosra vette nem sok embernek hajlandó megmutatni, hogyan készül agyvérzést kapni attól, kicsiny rokona nem eszi meg a sárgarépát, vagy közönség előtt bemutatni, hogyan játszik plüssállatokkal. Egyáltalán bárkit beavatni magánélete kulisszatitkaiba, amiből kiderülhet igazából nem más, mint egy csupaszív apuka, akinek nagyon fontosak szerettei. Legkevésbé sem törte össze a róla kialakított képet, végre lekerült az a rettegett banda vezér köntös. Régebbi bulizós, csajozós, hiú, ám kőkemény, határozott, szigorú, eszméletlen dögös üzletember személyiségét is szerette. Erről órákat tudna mesélni, de tagadhatatlan, többre becsülte frissen kipuhatolt oldalát szívtipró énjénél. Orra előtt zajló aranyos szösszenetek minden egyes percét élvezte és akkor sem tért volna ki hitéből, ha elfelejtkeznek jelenlétéről. Tökéletesen el volt a csendes megfigyeléssel, mosolygással, táskák cipelésével, vagy Bao alvás közben elhagyott játékainak felszedésével. Egyáltalán nem vette zokon, kicsúszott a rivaldafényből. Pöttömnek sokkal jobban állt ez a szerep. Neki pedig sokkal jobban esett egy boldogan ficánkoló gyereket nézni, mint Rii kiakadt ábrázatát, ahogy energikus pincsiként futkorászik fel-alá, mikor érnek már el a bűvös ajtóhoz. Kicsit nyugton maradt és ha őszinte próbált lenni, nem bánta. Jól esett kis időre megszabadult pörgő lendületétől, úgy sem tarthatott örökké. Jobban ismerte annál magát, hamis álmokba ringatózva hitegesse piros buksiját, tőle szokatlan módon, komoly felnőtt lesz. Biztosra vette hamarosan történik valami, amitől extázisban zsongva fog pattogni. Addig kiélvezi a békés pillanatokat és elraktároz minden egyes momentumot, legyen miről emlékezni öreg napjain.
Szobába lépve kártyavárként omlott felelősségteljes viselkedése aprócska menedékháza. Hatalmasra tátott szájjal vetődött előre, ne csak szemmel fedezze fel lakosztályuk kinézetét. Kicsattanó lelkesedéssel masírozott keresztül kasul a helységen. Teljesen lenyűgözve forgolódott, bambult ki az ablakon és jegyezte meg sípoló gumiállatkaként, mennyire szép kilátást kaptak. Arra se volt rest Bao-t ölébe kapva mutassa be felfedezését. Szorgosan társalogva lepték meg egymást kölcsönösen, mennyi érdekes dolgot vettek észre a kertre néző panorámában. Alig várta kivihesse a csöppséget, aztán szó szoros értelmében elvesszenek az óriási park rejtelmeiben. Odafentről nagyon izgalmas kaland központnak látszódott, ezért reménykedett benne közelebbről sem fognak csalódni. Bízott benne Bao jól mulatna, sokat rohangásznak, jó alaposan kifárasztaná magát, aztán rögtön kevesebb gond lenne az esti lefekvéssel. Persze ehhez kellett az is, ne ő fulladjon ki előbb és engedélyt kapjon Sato törzsfőnöktől. Eszébe nem jutna szó nélkül eltűnni prücsökkel, hiszen pihenni jöttek ide nem azért tovább tetézze Rii problémáit. Nagy erőkkel lendült hátra közzé tehesse légből kapott tervét, amikor szembe találkozott a békaként kiterülő zenésszel. Rugókat tesztelő vetődéstől nagy szemekkel pislogott, most tényleg aludni akar, amikor szét se néztek, semmit se csináltak. Azonban látva a hátára vetődő gyerkőc hadtestet, csak gigantikusat sóhajtva mosolyodott el. Mit lehetne tenni, ha fáradt a nevelésben tesztelt szülő?! Semmit. Ráhagyta a henyélést és rögtön azon kezdte törni fejét, mivel kösse le Bao-t, míg apuci alszik. Remekül elbíbelődött leckéjével, míg arra nem eszmélt felé intéznek megjegyzést. Több sem kellett eluralkodjon rajta a sunyi gonoszkodás. Tenyerét összedörzsölve lépdelt közelebb és közelebb, mielőtt fejesugráshoz előre lendítve karjait készült vetődésre. Utolsó pillanatban irányt változtatva csapódott mellé. Sehogy sem volt szíve tovább kínozni fáradt zenész társát, hátán landol mázsáival. Inkább széles vigyorral lóbálva lábait veregette hátba áldozati bárányát, ne rémüldözzön feleslegesen. A tenyerét érő beton keménységű felülettől, viszont óriásira kerekedő szemekkel kiáltott fel.
-JESSZUSOM! Szörnyen feszült vagy!-Tapogatta körbe görcsöktől hemzsegő hátát.- Ezt sürgősen meg kell szüntetni!-Csóválta meg fejét aggodalmasan és gondolkozott el gyors megoldáson. Szinte azonnal bevillant előbbi ötlete, amitől lendületesen csettintve pattant fel az ágyról.-Felfedezzük Bao-val a környéket, addig pihenj! El ne merészelj kószálni és itt találjunk, mire visszaérünk!-
Szegezte zenész társának fenyegetően mutatóujját ellenkezést nem tűrően. Mérges pocokként felfújva képét szobrozott előtte, ha kifogásokat merészelne mondani, elpüfölhesse a Bao-ról leoperált párnával. Szerencséjére nem húzott ujjat vérmes pincsi haragjával, úgyhogy energikusan hozzá vetődött pöttömöt kézen fogva kapta fel a szükséges holmikat. Ajtóból még szigorú pillantásokat vetett Rii-re. Hóna alá csapta kabátjaikat, szobát nyitó kártyát, valamint elmaradhatatlan táskáját, majd kilépett a folyosóra izgatottan visongó kíséretével. Örökmozgóként pattogó kalauza számtalan ötlettel ostromolta merre menjenek, mit csináljanak, mit nézzenek meg feltétlenül. Eleinte sűrű bólogatással vette tudomásul mini vezére akaratát, de miután belelendült a futkorászásba, egyre jobban kiverte a víz. Alig bírta tartani vele a lépést. Percenként kapott szívinfarktust hova tűnhetett el szeme elől, mi baja esett nagyobb sikításakor, esetleg kit borított fel trappolás közben. Azt sem tudta hogy szakadjon kétfelé. Meghaladta tudását egyidejűleg tartsa szemmel picúrt és kérjen bocsánatot a személyzettől, vagy pakolássza helyre a takarító szerkentyűről leráncigált felmosó vödröt. Azaz érzése volt öt lépéssel le van mögötte maradva. Mindig a pusztítás eredményével szembesült, miközben Bao már messzi távlatokban rosszalkodott. Kezdte átérezni, mitől merültek le teljesen énekes vezérük elemei. Még csak néhány órája követte nyomon az apró torpedót, de már úgy fújtatott, mintha maratonon vett volna részt és legalább azzal ijesztgetnék sarkában a világvége.
Teljesen kikészült idegileg és fizikálisan is, mire sikerült fülön csípnie gézengúzt, pontosabban, kicsi őzikéje futott lábához. Fonalat vesztetten kapta ölbe rémült sózsákját, aki keservesen itatta az egereket. Felsőjébe bújva takarta el fejét és ha létezett tanácstalanság, akkor arcán valószínűleg egy események tengerében elveszett kismacska bajlódása tükröződött. Ötlete sem volt mi történhetett, ezért nagy erőkkel igyekezett puhatolózni, csakhogy Bao némasági fogadalmat tett. Egyetlen mukkot sem volt hajlandó mondani, de nem adhatta fel. Sűrű győzködéssel rávette mutassa meg, hol történt a borzalmas dolog. Lassan araszolva az ajtók előtt figyelte mikor bök célra pindúrka, amit elérve azt hitte hangos röhögésben fakad ki. Szegény apróság szörnyet kiáltva mutogatott megtermett idős hölgyre, kinek arcán élénk zöld pakolás díszelgett. Száját összeszorítva fojtotta el hahotáját. Nagyokat küzdött, ne sértse meg Bao-t kineveti. Elcsukló hangon nyöszörögve könnyesedtek be szemei és vitte arrébb rémült csomagját, kissé lehiggadva magyarázhassa el neki a helyzetet. Sokáig tartott bebizonyítani a dolgot, de csak eloszlatta prücsök kétségeit, aki ezután újult erőkkel gyújtotta be a rakétákat. Fájdalmasan felnyögve lendült utána és kezdte előlről üldözéses játékukat, amikor az egyik ajtó mögül érdekes hangot szűrődtek ki. Elsőre nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, azonban egyre többször elszenvedve az előadást tudatosult benne, kihez tartozhat. Összeszűkült szemekkel fékezett be. Kíváncsiságtól vezérelten kukkantott be a résnyire kinyitott ajtón. Látképen felháborodottan dobbantva fújta fel arcát. Hirtelen annyira elöntötte a méreg, meg merte volna fogadni kicsiny gőzfelhő párolog paprika vörös fejéből. Azonnal visszavonult fújva gyűjtötte be Bao-t és masírozott fel szobájukhoz. Üres ággyal szembesülve még dühösebben morranva toporzékolt két sort. Dühös macskaként fújtatva ült le az egyik székbe, karba tett kezekkel verje szemmel a bejárati ajtót. Ugrásra készen várakozott, míg rá nem unt és ki nem ment a folyosó elé. Nem volt azaz isten, megmentsék hazug barátját féktelen haragjától, de szegény Bao-t se akarta kitenni műsorának. Jobbnak látta, ha ajtófélfának dőlve, sötét aurát eregetve, rángatózó szemöldökkel támad rá a hamarosan liftből kilépő kéjenc disznónak.
-Huuuuu~h, te, huuuu~h! Riichi Satoo~h! Teeee~h….-Dagadt egyre erőteljesebben homlokán lüktető erecskéje.- Mond csak, kellemesen telt a délutánod, miközben én vigyáztam a kicsire és zavartalanul kergethettél csinos hölgyikéket?!-Emelte fel fokozatosan hangját lábával dobbantva.-TE ÉLVEZKEDŐS FÜRDŐZŐS KURVA, TE!- Fújta fel arcát, ahogy próbálkozott csúnya dolgokat fejéhez vágni, de sehogy sem sikerült. Ebből persze az kerekedett óriási morgásokkal verte szemmel.