|
|
| A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe | |
| Szerző | Üzenet |
---|
Keisuke Isami 10. Osztag
Hozzászólások száma : 143 Age : 78 Tartózkodási hely : A füstforrásnál keress Registration date : 2010. Jul. 17. Hírnév : 57
Karakterinformáció Rang: Hadnagy Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (23400/30000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Vas. Júl. 22, 2012 9:27 am | |
| Aki a táncot szereti...
Az rossz ember nem lehet, igaz? Főleg, ha a harcot szereti, mármint nem keresni, csak akkor, amikor feltétlenül muszáj, és amikor indokolt, és szükség van rá. Meg csak úgy, magáért az öröméért is. Azt hiszem, sikerült ellent mondanom kicsit magamnak... De semmi gáz, attól még király vagyok, és mindenki engem akar. Még Kotomi is engem akar, pedig ha valaki, ő aztán biztosan utált, amikor megismertük egymást... De azok más idők voltak. Mondjuk így, igen. Más idők voltak. Én is más voltam, ő is más volt, s a környezetünkben is mások voltak az emberek. Változtunk mindannyian, hisz nem más az élet, mint változások sorozata, az egyetlen statikus dolog, ami pedig örök marad, hogy én mindig is király voltam, vagyok és leszek is továbbra is. Szóval igen, vagyok, aki vagyok, és már csak az maradt hátra, hogy ezt nem csak én vállaljam, hanem mindenki vállalja, mindezt pedig anélkül, hogy még egyszer szóba kerüljön egy bizonyos személy, mert nem akarom Ait ebbe belekeverni. Én túlléptem rajta, legalábbis teszek azért, hogy így legyen, na meg Ai is megpróbál mindent ezért, meg aztán igyekszem is kevesebbet pofázni róla, mert nem lenne jó, ha folyton róla járatnám a szám, miközben Kotomival vagyok. Már csak az hiányzik, hogy mások is túllépjenek rajta, és azt hiszem, ettől azért tartok kicsit, mert tudom, hogy mennyien támogattak minket, és mennyien örültek annak, hogy mi is örültünk, meg minden. Csak hát ennek vége, én pedig mindent megteszek azért, hogy életem azon szakaszát lezártnak tekinthessem. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy legszívesebben kitörölném azt a bő egy évet emlékezetemből és a világtörténelemből (meg se fordul persze a fejemben, hogy ezt a jövő kronológiái nem tartanák számon, mivel velem kapcsolatos, biztosan nagyon fontos esemény), és így sose kellett volna meghoznom életem legnagyobb tévedéseit, mint például a gyűrű megvétele. Másrészt azonban - ahogyan ezt Kotomival is átbeszéltük - valahogy mégis úgy érzem, meg kellett mindennek történnie. Talán ha nem esünk át mindezen, ha nem vergődünk keresztül mindketten ezeken a csalódásokon és tévedéseken, akkor sosem ismerjük meg igazán egymást. Sosem fogjuk ténylegesen ismerni a másikat, és ha még valami csoda folytán mégis összejöttünk volna, valamiért kétlem, tartós lett volna. Így viszont jobban tudunk bízni egymásban, mint bármikor, ismerjük egymást, és összekapcsol minket valami, amit más meg nem érthet. Azt hiszem, sosem éreztem magam jól ezelőtt nővel annyira, mint vele, erről pedig nem csak a sok közös téma tehet, na meg az, amit zárt ajtó mögött tudunk nyújtani egymásnak, hanem pont az, hogy sokkal jobban meg tudjuk értetni magunkat egymással, mint bárki mással. Semmi rózsaszín köd, nem járok fellegekben, egyszerűen csak szeretem, meg szimplán olyan, mintha már minimum évek óta együtt lennénk. Mintha mindig is így lett volna. Ez persze viselkedésemre is kihat. Nem csak önbizalom téren, hisz nem csak az kóválygott vissza (a mumus kórról szóló mesék csak pillanatnyi eltévelygések voltak... megjegyzés, NaoNaoval megnézetem a Szörny Rt.-t, hátha akkor többé nem fog félni a mumusoktól), de régi stílusom is, tehát retteghet Soul Society, mert úgy visszacsillantom a napfényt a szemüvegemről, hogy akár lézerfegyverként is porrá omlaszthatom vele a lidérceket, mint egy igazi képregényhős. Mindeközben pedig tánctudásom is megvillantom, mert ezen az estén táncolni fogunk. Hogy miért? Mert csak. Na meg főleg azért, mert Kotomi azt mondta, a randi-system különben is megköveteli, hogy egyszer az én programomon vegyünk részt, aztán pedig Kotomién, és ez így megy szépen tovább az idők végezetéig. Nincs veszekedés legalább, akár a nyálas filmeket is megnézem én Kotomival (szerencsére az akciófilmeket szereti), ha cserébe ő is eljön velem dinoszauruszokat fényképezni meg mexikói étteremben sombreroval a fejünkön bohóckodni, mert milyen jó is az már. Kotomi azonban azt mondta, táncolni megyünk, mert neki meg ezt mondta a kapitánya, akit én továbbra és változatlanul is egy ijesztő némbernek tartok, pláne, amiért folyamatosan terrorban tartja NaoNaot, én pedig csak örülök a programnak, legalább tutira nem kell nyálas romantikus vígjátékokat nézni, mert azokat nem szeretem. Bár ha Jim Carrey a főszereplő, az kicsit más tészta, addig is tanulhatok a mestertől. Kár, hogy nekem nincs olyan gumi pofám, igaz, a sors kiengesztel ezért az apró hiányosságért, mert cserébe piszkosul jóképű vagyok, grimaszolni pedig így is tudok, még ha közel sem olyan mesterien, mint Ace Ventura. Azért kár érte egy kicsit. A tradíciókat követem, hagyományos, japán, ünnepi kimonot veszek, valami hasonlót ahhoz, amit a karácsonyi hadnagyi partira is felvettem. Fésülködéssel csak azért bajlódok, hogy utána párszor beletúrhassak a hajamba, hogy ettől úgy nézzek ki, mint aki most jött vissza egy edzésről, de azért azt sem szeretem, ha túlságosan szerteszét áll, a látszat ellenére meg többet foglalkozok a hajammal, még akkor is, ha nem festem rikítóra, ahogyan azt Keo teszi. Hiába győzködöm, hogy öregem, a hajfestés tisztára buzis, ilyet csak a lányok tesznek, de csak nem érti, ellenben engem győzköd róla, hogy fessem be én is szőkére. Ki van zárva természetesen, el is felejtheti. Most még a napszemüvegem sem veszem fel, de csak mert este van, igaz, ez általában nem szokott zavarni, most azonban szeretnék látni is valamit abból, ahova megyek. Kisebb tömeg verődött össze a második osztag barrakjainál, én pedig előre meresztem a szemem, hogy megpillanthassam Kotomit. Elveszettnek azonban még így sem tűnök, Suwun taichou igen csak profin szervezte meg ezt az estet, s a tisztjei elvezetnek minket a helyszínre, ahol ez a táncolós parti lesz. Ugyan több ismerős arcot is látok, s intek is oda többek között Shizuonak, meg Rosa-channak, de még Aira is rávigyorgok, amikor meglátom, Kotomit mindezek ellenére sehol sem találom. Nem gondoltam volna, hogy Aival pont itt és most kell találkoznom, bár lévén ő és Suwun taichou valami nagy barátosnők, ahogyan Kotomival is azok, így nem is kéne meglepődnöm ennyire ezen... Nagy ügyet azonban nem akarok csinálni belőle, s még ha oda is mennék köszönni neki, se lenne rá időm, hisz a fények megváltoznak, és elkezdődik az a csecse kis előadás, amivel a kapitány és a barátnőm készültek nekünk. Hát mit mondhatnék erre azon kívül, hogy hű? Kotomit a frizurája és a furcsa ruhája miatt persze nem is sikerül elsőre felismernem, valahogy szokatlanul fest ebben az öltözetben, nekem pedig a magam részéről jobban tetszik, amikor olyan természetesebbnek néz ki, de valamiért sosem hisz nekem, amikor elmondom neki, hogy igenis, szexi abban a pólóban... Persze így sem lehet okom panaszra, a ruha látványánál pedig jobban leköt az, hogy a táncot figyeljem. Nem is igazán táncnak tűnik, hanem mintha egy akrobatikus előadást néznék, ugyanakkor nem csupán a látvány, ami leköt, hanem maguk a mozdulatok is. Mindig is ódákat zengettek az Onmitsukidou két vezető tisztjének tudásáért, és azt hiszem, már értem, miről beszéltek. Nem igazán szoktunk ilyen dolgokról beszélgetni Kotomival, talán egyetlen alkalmat leszámítva, de sose gondoltam volna, hogy ilyeneket is tud. Miután végeznek, viszonzom a vigyort Kotominak, és még integetek is felé. Már alig várom, hogy idejöhessen hozzám, és végre együtt tölthessük ezt az estét. Suwun taichou szavaira odafigyelve többször is nyugtázom igazát, bár ha nem értenék vele egyet, akkor is biztosan neki lenne igaza, mégis csak kapitány. Majd amikor jöhet a párválasztás, automatikusan teszek pár lépést Kotomi felé (rémületemre Takeo muterja mintha felém igyekezett volna... lehet, csak beképzelem, de addig is úgy tettem, mintha nem láttam volna), de szerencsére a barátnőmnek sikerül megelőznie őt. - Jól nézel ki. - fogadom ölelését, egyik kezem pedig derekára téved, hogy ezután egy csókot hintsek ajkára. Megengedem magamnak, hogy kicsit megfeledkezzek magamról, bár miután a táncparkettre kísérem a fél órás lassúzásra, lopva körbepillantok, hogy Ai mit láthatott belőle. Nem akarom őt sem feleslegesen terhelni, de én is jól szeretném érezni magam, így valahogy meg kell találni az egyensúlyt. - Tetszett a bemutatótok. - szerintem teljesen megérte ennyit gyakorolniuk, azt hiszem, nem csak nekem tetszett a programjuk. Ami meg azt illeti, nekünk már nehezebb helyzetünk lesz, hiszen míg ők talán heteken át is gyakorolhattak meg kitalálhatták a koreográfiát, nekünk van fél óránk hangolódni, és még csak azt sem tudjuk, hogy milyen zeneszámot fogunk kapni. De igazán nem izgulok a dolog miatt, mert imprózni jól tudok, és táncolni is szeretek, nincs abban semmi ciki. Ebben a fél órában nagyjából sikerül átbeszélni a dolgokat. Kotomi jobban ért a hakudás mozdulatokhoz, több tapasztalata van benne, de én is megpróbálok a lehető legtöbb ötlettel előállni. Igaz, nekem főleg olyanok jutnak eszembe, amivel a látványt tudjuk növelni, de ezt akarta Suwun taichou is, nem igaz? Így, hogy nem tudjuk, milyen zenét kapunk, talán a stílus kitalálása a legnehezebb, de valamiért a hiphopot javasoltam, az minden zenére jó úgyis, akár lassú, akár pörgős. Persze ezt a behangoló táncot az átbeszélésen kívül inkább arra használom, hogy jól érezzük magunkat, magabiztos, egyenes tartással vezetem végig Kotomit a táncparkettként kialakított placcon a lassúzós zenére. Hogy milyen jutalmat kapok, ha ügyes leszek, az már nem derül ki, bár odahaza követelni fogom, hogy folytassa azt a csókot a fülemnél, amire amúgy is érzékeny vagyok, bár nem éppen a fülem kettéállása, hanem valami más lenne a cél... Így csupán egy szemöldökrángással és egy furcsa vigyorral válaszolok a kijelentésre, miközben az első páros, a két nagyi után mi is a színtérre kerülünk. Az elhangzó zene pont megfelel arra, amit elképzeltünk. Nevezhetjük mázlinak is akár, valami klasszikusra biztosan ostobán nézett volna ki a hip-hop elemekkel vegyített koreográfia, pláne, hogy improvizálunk. Nem ijedünk azonban meg az imprótól, és máris felveszem azt a szerepet, amit felvállaltam. Az első látványelem csupán némi rugalmasságot és hajlékonyságot igényel, én pedig mintha egy marionettbábu lenne a lány, kezdem el úgymond irányítani, s láthatatlan, elképzelt szálakkal magamhoz vonzani, miközben én is megteszek felé néhány lépést, enyhén rugózva lábaimmal, hogy ettől némileg dinamikusabbnak tűnjön. Az első része ennek pedig abból áll, hogy amikor Kotomi hátradönti mellkasát, én felé rakom a kezem, s mintha magamhoz akarnám vonzani, mint jedi az elrepült fénykardját, mozgatom úgy a kezem arra az ütemre, amire Kotomi is a saját mellkasát. Kicsit úgy festhetek ettől, mint egy mágus valami filmben, aki épp egy halottat támaszt fel, vagy valami hasonló. Mindeközben a lábaimat néha behajlítom és kiegyenesítem, hogy több mozgás látszódjon, ám ez még nem olyan feltűnő, mint az, amit a tánc további részeiben terveztünk. Meg amit nem terveztünk, hanem majd jön magától. A recept viszonylag egyszerű; a hakuda alapú támadásokat shunpoval védjük, vagyis térünk ki előle, és azt is megbeszéltük, hogy mindketten kivesszük a részünket mindenből. Most azonban én válok a védekezővé, ez pedig némiképpen eltér attól, amit megbeszéltünk, azonban fejem hátradöntve még idejében sikerül kitérnem a rúgás elől. A következő rúgás már mellkasomat, majd gyomrom célozza be, de csak úgy, mint az előző esetben, most is az egyszerű kitéréssel védekezek. Amikor mellkasomat célozza meg, akkor csupán hátradöntöm törzsem hasonlóan ahhoz, amit az első mozdulatsoroknál Kotomi is csinált, hídba lemenni azonban nem akarok, így amikor gyomrom következne, következetesen hátrébb shunpozok, mielőtt eltalálna. Ugyanakkor az utolsó Lownál már egy dinamikusabb és akrobatikusabb felugrás mellett döntök, hasonló mozdulatot pedig valódi hakuda edzéseken is lehet látni, amikor efféle rúgások elől kell kitérni. Ami a váratlan változtatásokat illeti, ezért odahaza még számolunk, akár nálam, akár Kotominál legyen majd az, egyelőre azonban jobban lefoglal az, hogy teljesítsem, és jól teljesítsem magét az edzést. Na meg az sem ártana, ha a véletlen balesetek elkerülnének, mert nem figyelek oda Kotomi mozdulataira... A dal első felében így tehát első sorban shunpora támaszkodok. Én magam nem használom olyan bátran az akrobatikus elemeket, inkább rugalmasságra építek, meg gyorsaságra. Egészen élvezem azt, hogy néha csupán az utolsó pillanatban térek ki a megfelelő mozdulatokkal a támadások elől. Végül azonban felfedezem azokat a mozdulatokat is, amiket megbeszéltünk, s amikre nekem kell reagálnom, így nem is habozok tovább, szerencsére gyorsan kapcsolok. A kinyújtott kezét megragadva húzom közelebb magamhoz, hogy ezután a derekánál fogva dobjam a levegőbe. Ettől a mozdulattól tartottam a leginkább, hiszen ha csak rosszul állok, könnyedén meghúzódhat egy izom, ám van néhány másodpercem arra, hogy a tánc megszakítása nélkül vegyek fel egy olyan félterpeszt, ami biztosítja biztonságom, na meg Kotomi biztonságát. Miután a levegőbe dobtam, csupán a műsor kedvéért fel se pillantok rá, hogyan sikerül, és shunpozok a lány várható tartózkodási helye mögé. Ezzel elkövetkezett a váltás ideje, újra én lehetek a marionettnekromantamágusmesteratyaúristenmerthúdekirályvagyokmintmindigtermészetesen, így mintha egy rögtönzött pantomim előadást tartanék, húzom a láthatatlan zsinegeket, hogy talpra állítsam a földön fetrengő lányt. Miután ez megtörtént, az ő rúgásos bemutatójához hasonlóan kezelem a refrént, én azonban ütésekkel helyettesítve azt. Az elsőt fejére célzom, következőnek nyakára, végül vállára, majd gyomrára, ő pedig apróbb távolságokra shunpozott el minduntalan tőlem, ám még mindig olyan közelségbe, hogy elérhessem. Végül ütésekkel és rúgásokkal kombinált mozdulatsorral próbálom a körülöttem shunpozgató lányt eltalálni, első sorban kung fu elemeket vegyítve mozdulataimba. Ezúttal már a rúgások váltják fel a központi szerepet, s próbálok minél magasabbra rúgni, hogy minél inkább a látványra, nem pedig a praktikusságra adjak. A fináléban néhány ütésváltás után cserélünk helyet egymás mellett, és talán még ez számít a legnehezebbnek az előzőek után, hiszen alig pár mondattal tudtuk megbeszélni, hogyan fogunk mozogni. Így aztán mindannyian ugyanabból a mindkettőnk által ismert harcművészeti stílusból merítünk, mindezt pedig néhány hip-hopos elemmel vegyítjük. A gyakori rugózások és hajlongatások meg guggolások mellett kicsit fárasztó ez a szinkrontánc, és talán nem is sikerül olyan tökéletesen szinkronosra, ahogyan mi azt elképzeltük, de talán nem is az a lényeg. Végül pedig, amikor egymás mellé állunk, és szembe fordulunk egymással, úgy borulunk egymásra, mintha mindvégig én magam is csak egy bábu lennék. Belevigyorgok eközben Kotomi arcába, aki legalább annyira kipirosodott, és ugyanúgy liheg kicsit, mint én magam. Jó kis program volt ez, lehetne máskor is, bejövős nagyon meg minden. Kivonulhattunk a körből, s átkarolva Kotomi derekát hagyom, hogy rám döntse kicsit a fejét. Valahol Ainak is itt kell lennie, és ő talán most lát minket először - na meg asszem, nem is tudhat senkitől arról, hogy mi ketten együtt vagyunk, aztán meg ki tudja, sok ám a pletykafészek errefelé - , de most igazán nem szeretnék többet, csak jól érezni magam. Meg őt sem akarom kínozni. - Az a kérdés, hogy te megérdemled-e a jutalmat. - cirógatom meg az arcát kicsit, s homlokára nyomva egy csókot várom, hogy a következő páros is előadja a maga fellépését. [/justify][/color] |
| | | Kagami Ai 3. Osztag
Hozzászólások száma : 302 Age : 31 Registration date : 2011. Apr. 04. Hírnév : 95
Karakterinformáció Rang: Kapitány, Kagami főnemesi ház XVIII. feje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (51050/65000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Kedd Júl. 24, 2012 2:50 am | |
| Tánc művészete
*Szembe nézek a tükörrel, s nem látok mást, mint egy kínlódó természetet. Egy olyan nőt pillanthatok meg, aki már régen nem önmaga. Lassacskán azt sem tudom, hogy ki vagyok egyáltalán. Noha nem őrültem meg, mások már megtették volna. Én még mindig talpon állok, ahogyan Yukezo is elmondta. Nincs más választásom, mint tovább haladni a jövő irányába. Még mindig fogalmam sincs arról, hogy utam majd milyen helyekre vezet; csak azt tudom, hogy mit szeretnék megőrizni ezen az úton. A shinigami büszkeségemet sosem adom fel. Mondhatni hasonló jellegű, mint egy közeli barátomé, aki szintén a húgát védelmezi. Csakhogy ő már nem kapitány, én meg ki tudja. Fogalmam sincs, hogy merre és hogyan megyek. Csak annyit tudok, hogy szeretnék elbúcsúzni a barátaimtól, és emelt fővel menni. Nem fogok magam mögött sem jó, sem rossz emlékeket hagyni. Az egyetlen dolog, ami talán összeköt majd bizonyos személyekkel azaz önön kegytárgyaim. Ebből emlékezhetnek majd, ebből meríthetnek majd erőt, ha gyengék lesznek ahhoz, hogy talpra álljanak. Mindig is gyűlöltem a földön térdelő shinigamit, vagy a síró lélektükröket. A fájdalom csak megfertőz, én ezt tapasztalhattam meg a legjobban. Így hát ezen a számomra cseppet sem pozitív estén egy nemesi öltözékbe tettem magam. Nem egy hosszú öltözet ugyan, de minden próbálkozásom ellenére nagyon üres. Üresnek érzem ezt az egész maszlagot, mert tudom, hogy ma éjjel is egyedül térek nyugovóra. Tudom, hogy nem fog mellettem senki sem feküdni, s talán erre már senkinek nem lesz lehetősége. Én már mindent tudok, amit tudnom kell. Egy aprócska levelet azért hagyok Ritsunak, illetve a hadnagyaimnak, hogy merre leszek. Nagyot sóhajtok, kilépek a birtok füvezetére. Lassan járva sétálok az onmitsukidou kiképző telepére. Nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok. Emlékszem egy esetre, amikor Suwun taichounak segítettem egy különleges technika kifejlesztésében. Kissé ironikus számomra, hogy engem kérnek meg ilyen munkára, mikor sokan úgy gondolják..betegesen antiszociális vagyok. Ezek a félre értések többnyire a személyiségem adta tévhitekből keletkezhetett. De mindezen gondolatokkal aligha van időm tovább foglalkozni, amint megérkezek a helyszínre, ahol viszonylag rengeteg ismerős shinigami jelent meg. Maga a bemutató, amit tart a két shinigami igazából teljesen elvárt dolog a 2. osztag vezetőségétől. Számomra nyílt titok volt a harci képzettségük, rátermettségük. Noha, sok dologról én sem tudhatok..manapság elég sok az a titok, amit megosztanak velem. Valahogy vonzom az ilyen természetűeket. Mindenesetre csak látni akartam shinigamikat. Kicsit ki szerettem volna mozdulni, ez az alkalom tűnt pedig hozzá a legmegfelelőbbnek. Magam is beállok abba a bizonyos alakzatba, s mikor eljön az idő igazából nem lépek oda senkihez. Egy tiszt viszont megteszi helyettem is.* - Üdvözlöm. Kagami Ai, Sanbantai taichou. *Ez alkalommal én magam is bemutatkozom. Noha, kissé fiatalnak tűnik, a ránk kiszabott feladatra tökéletes lesz. Sokáig csak gondolkodni tudok, hogy mit is kéne csinálni, mikor a gondolataim picit elkalandoznak másabb irányokba. Inkább azokba az irányokba, hogy még csak most szereztem vissza az erőmet, de máris edzésen veszek részt. Ez nem feltétlen rossz, csak kicsit rutintalannak érzem magam a rangomhoz képest jelenleg. Ezért is enyhítem meg komoly tekintetemet a fiúra nézve.* - Képzett ugyan, de nem profi shinigami vagyok. Azért jöttünk, hogy edzünk és jól érezzük magunkat...shinigami. Te csak tedd a dolgod, majd én kompenzállak téged. *Nehezemre esne most egy komplex dolgot kitalálni, de a hajlás rá azért megvan. Ideje kicsit visszaráznom magam a régi dolgokba, így némileg kicsit igazítok a ruhámon, hogy kényelmesebben mozogjak benne. Ha ez megtörténik, akkor kinyújtom karomat, mintha csak elfogadnék egy férfi felkérését. Ám a karnyújtás egy ütéssel, egy taszítással is egyenértékű. Tekintetem szeszélyessé, ugyanakkor lággyá válik. Jobbra lépek egyet, kifordítom testemet. Lábat váltok egy rúgással, majdan némi hajlékonyságot belevetve dőlök hátra, hogy a fejre mért támadását kivédjem. Elütöm a másik lábát és a háta mögé forgok, akárcsak egy lehulló virág. Elshunpozok, követhetetlenül; viszont a rá mért lábsöprésem szinte végtelenségig elnyúló lassúság. Hosszas percekig táncolhatunk így, egymás ellentéteiként mire felfogom, hogy miről is szólhat ez az edzés. Két lélek együttes jelenlétét egy megvívott harcban. Emlékeztet a 11. osztagban letett munkálataimra. Voltaképpen a zanjutsu edzésekre, amikor nem csupán az volt a cél, hogy megvágd az ellenfeled, hanem az szép is legyen. A kard útjáról volt szó, ahogyan jelenleg a testről van szó. Van benne hasonlóság, csak most meg sem érintheted idegesen a veled szemben állót.* - Mi jövünk! *Hívom fel figyelmét, hogy eleget gyakoroltunk már. Ennél többet nem hiszem, hogy egy alkalomra kihozhatok magamból. Így aztán a parkettre állva egy lassú zene szólal fel, s táncunk megkezdődik. Hasonlóképpen járok el, mint a gyakorlás alatt; csak most változtatok rajta még egy kicsit. testemet közelebb engedem a fiúéhoz, hogy rémületet is kelthessek benne. Valamint a keze lendítésének ellen ereje, egy fajta suhogó hangot is kiad magából. A védekezéseimnek hála pedig egész ritmikusan érkezik ez, akárcsak azok a shunpo technika által elnyert utóképek is. Lépéseimet egy ütéssel fejezem be, aminek következtében a közönség felé fordulok ki. A közönségben pedig egy olyan párost vélek felfedezni, akik kicsit felkavarnak. Még mindig nem dolgoztam fel teljesen igaz? Nekem ennél több idő kell. Jobb lesz, ha most már nyugovóra térek.* -Sayonara, shinigamik! *Suttogom magam elé miután rohamosan távozok a helyszínről.* - Spoiler:
Sajnálattal közlöm az érintettekkel (akik még nem tudják), hogy Ai karakterem ezúton távozik köreitekből. Bizonyos okokból kifolyólag a karakter leadásra kerül. A történetszál szerint a senbankai eléréséről tudomást szerezve, a karaktert előléptetik a 0. osztagba; így egy másik dimenzióba lépve NJK karakterré avanzsálja magát. Köszönök minden vele töltött játékot, pillanatot..esetleg ellenségeskedést is (xD). Én magam jól eljátszogattam, de mára már más a helyzet. Tehát fel a fejjel, és valaki vigyázzon Ritsura!!! >.>
|
| | | Rosui Kagehime 10. Osztag
Hozzászólások száma : 164 Age : 32 Registration date : 2012. Feb. 16. Hírnév : 19
Karakterinformáció Rang: 10. osztag 3. tisztje Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (24700/30000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Vas. Júl. 29, 2012 4:11 am | |
| A tánc művészete Ne hagyj elesni!
A szobámban készülődve csupán egyetlen dolog visszhangzott újra és újra a fejemben: hogy a csudába jutottam el idáig? Fel nem foghattam, hogy miként is lehettem olyan botor, hogy belementem abba, hogy táncolni fogok, elvégre nem tudok táncolni. Sokszor az is nehézséget okoz, hogy egy egyenes úton végig menjek anélkül, hogy lábaim összeakadnának, én magam pedig, akár egy kinyúlt béka, hason kiterüljek. ^-^” Ehhez képest pedig a tánc tele volt bonyolult, sok gyakorlást és ügyességet igénylő akrobatikus elemekkel. Én mégis éppen az egyik ünnepi ruhámat próbáltam magamra imádkozni. Még az Emberek Világából hoztam, s úgy gondoltam ez a legmegfelelőbb öltözet, elvégre szép és ünnepélyes, s nem mellesleg még mozogni is tudok benne. A könnyű anyag türkiz színben pompázott, a felsőrésze szorosan simult alakomra, s talán többet is megmutatott belőle, mint én szerettem volna, de ez most egy kivételes alkalom. Derékrésznél egy fehér szalaggal volt többször is átkötve, s a szoknya folytatása már szabadon hullámzott lábaim körül, csupán térdig takarva, szegélye fehér csipkével volt kiegészítve. :3 A lábamra egy lapos talpú szandált húztam, elvégre nem akartam amúgyis elég szeszélyes természetű szerencsémet megkockáztatni. Aztán a tükörhöz mentem, körbefordulva elégedetten szemléltem meg magam, majd fésűvel a kezemben próbáltam makrancos tincseimet valami elfogadható frizurává szelídíteni, természetesen nem sok sikerrel. Végül néhány hullámcsattal hátrafogtam a nagy részét, de néhány fürt így is minduntalan a szemembe lógott. Végül mély lélegzetet vettem, és elindultam a második osztag irányába, ugyanis nem csupán hogy táncolni fogok, már ha azt az esetlenkedést lehetne annak nevezni, de ráadásul mindezt edzés keretein belül! >.< S mindennek tetejébe Takashi~kunnal! Az úton végig görcsben volt a gyomrom, hiszen gondolataim folyton felidézték azt a pillanatot, amikor Takashi~kun megkért, hogy vegyek vele részt ezen az esten az osztagánál. Első döbbenetemben a szívverésem kihagyott, s levegőt is elfelejtettem venni. Persze nem azért, mintha nem mentem volna vele szívesen, vagy nem esett volna jól, hogy elhívott, hiszen élveztem társaságát, és kifejezetten hízelgőnek találtam, hogy rám gondolt, főleg azok után, amik a tengerparti randevúnkon történtek. De ettől függetlenül mégiscsak táncról, és róla volt szó. Mármint jó értelemben róla, vagy nem is tudom, kezdtem teljesen összezavarodni az érzéseimmel kapcsolatban. Talán le kellene üljek meditálni, hogy tisztába jöjjek ezekkel a dolgokkal, mert ez egyszerűen tarthatatlan, nem lehet normális, hogy ha csak rá gondolok félre kalapál a szívem. Tény, hogy kedvelem, az is, hogy jól esik, vele beszélgetni, a társasága és figyelme boldoggá tesz, de kell itt lennie valaminek, valaminek, amit még nem fejtettem meg vele és magammal kapcsolatban. >_< Gondolataimba merülve arra eszméltem, hogy elérkeztem a második osztaghoz, amit lassan már csukott szemmel is megtalálok, mert az érzéseim után megyek, és valahogy itt kötök ki. Ez jelzés lenne? °O° Persze, mert ha bárhova máshova próbálok eljutni, akkor Seireitei utcái magukba szippantanak, és órákon át való bóklászásra kényszerítenek. >_> Aztán végülis beléptem a kapitányságra, követve a kisebb tömeget, akik színes ruháikban valószínűleg maguk is az estre tartottak. Te jóságos mumuskergető! Engem ennyi ember fog látni, miközben szerencsétlenkedem? Legszívesebben azon nyomban sarkon fordultam volna, és láthatatlanná válva visszafutottam volna a Juubantai biztonságot adó közegébe, ahol mindenki olyan kedves, és nem is nevetnek ki! >.< Na jó, néha igen, de akkor jogosan, meg ott mindenki szokott vicces dolgokat csinálni, de ez itt komoly, és, és… @_@ Végül összeszedtem magam, s mély lélegzeteket véve nem menekültem el. Ebben az is közrejátszott, hogy felfedeztem Keisuke~samát, aki mosolyogva köszönt mindenkinek, én pedig nem hozhatom azzal szégyenbe se az osztagot, se őt, hogy szégyenszemre elszaladok! >_< Majd valahogy a háttérben maradva elbotladozom, anélkül, hogy bárki figyelmét is magamra vonnám, nem hiányzik nekem, hogy Takashi~kunon kívül más is lássa a sutaságom. Nem mintha azt szerettem volna, hogy ő lássa, de érezni biztosan fogja, ha véletlenül a lábára lépek. Így aztán, ha kicsit tartva is a többiektől, de beléptem utánuk a hangulatosra díszített terembe. Kicsit félszegen mozogtam s szemem csapongva kereste a tömegben Takashi~kunt, mint egyetlen biztos pontot, akin megtámaszkodhatok, akibe kapaszkodhatok, mielőtt az izgalomtól összeakadnak a lábaim, és anélkül esnék hanyatt, hogy egyáltalán megpróbáltam volna egy-két tánclépést tenni. Egy sóhajjal eresztettem ki a feszültségtől bent ragadt levegőt, amikor végre sikerült felfedeznem. Kedvesen mosolygott rám, ő valószínűleg egyből észrevett, bár nem nehéz egy hatalmasra tágult szemű, ijedten bóklászó shingamit kiszúrni, s ez voltam én. Teljesen nyugodtnak tetszett, ahogy hozzá lépdeltem, s ezt nagyon irigyeltem tőle, hiszen ha csak egy kicsit is meríthetnék eme nyugalmából, lehet az én mosolyom is olyan felhőtlen, és meleg lenne, mint az övé. Esetlenül, s zavartan viszonoztam, s bókjára még inkább elvörösödtem. Nem voltam felkészülve erre, de szerencsére dobszó hangzott fel, amire mindenki elhallgatott, s a tánctérre figyelt. A második osztag kapitánya és hadnagya tartott számunkra bemutatót, am jobban elbátortalanított, mint a hatalmas tömeg, vagy az a tény, hogy tulajdonképpen táncolni sem tudok. A könnyed mozdulatokat, látványos elemeket úgy adták elő, mintha bárki képes volna rá, s valóban tánc és harc keverékének látszott. Ha az ideérkezésemkor bátortalan voltam, hát eddigre teljesen inamba szállt minden bátorságom, s belekapaszkodtam Takashi~kunba, akit reméltem ezzel nem zavarok meg, de muszáj voltam kapaszkodót keresni, mielőtt elájulok. Az előadás végeztével még mindig ámulva figyeltem, s azon töprengtem, hogy mi a csudát is feltételeztem, mikor ide jöttem? >_< Még szorosabban fogtam partnerem karját, s reméltem, hogy egyszer csak véletlen felkelek, mert ez csupán egy álom, de persze nem így történ. .__. Aztán a zene végeztével Suwun~taichou intéz hozzánk beszédet, s ámulva figyelem, hogy az iménti mozdulatok ellenére is nyugodt a hangja, s nem kapkod levegő után. Én biztosan lihegve fetrengenék a földön, s nem hogy értelmes mondatokat nem tudnék kipréselni magamból, de a nyögéshez is óriási erőfeszítésekre lenne szükségem. Aztán azt mondta, hogy a mai este fő célja a szórakozás. Abban biztos voltam, hogy én szívem szerint mindennek neveztem volna, csak mókásnak, vagy szórakoztatónak nem. Már a gondolatra is hányingerem lett, hogy ráadásul nem leszek képes a háttérben maradni, mert egy kis gyakorlás után, mindenki előtt kell, egy koreográfiát bemutatunk. Ez nem volt megemlítve, betervezve, nem készültem fel rá lelkileg, s az a félóra gyakorlás nekem édes kevés lesz, legalább tíz év kellene, vagy több! @_@ Persze ezeket hangosan nem mondhattam ki, így amikor felcsendült a zene, Takashi~kun automatikusan magához vont, s lassú ringatózásba kezdünk. Én a vállára tettem a kezeimet, míg az övéi a derekamra fonódtak, még szerencse, hogy ott nem érezhette szapora szívverésemet, közben pedig kettőnk között lefelé bámultam, hogy szemmel tartsam lábaimat, nem szerettem volna laposra taposni Takashi~kunt. Hagytam, hogy ő vezessen, lévén, hogy én vagyok a lány, valamint, mert úgy tűnt ő legalább sejti, hogyan is kellene kinéznie ennek a táncnak. .__. Közben megnyugtatóan beszélt hozzám, amitől kicsit sikerült is felengednem, s végre a zene ritmusára mozogtam, valóban érezhetően más volt a lüktetés, s ha az ember már érezte, szinte automatikusan jöttek a mozdulatok. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy ringasson a lágy dal, felsejlett előttem a zongora, amin még életemben játszottam, néhány hangjegy, az érzés, hogy milyen volt, amikor megszólalva én is a dallammal mozogtam. Már nem is volt olyan rémisztő ez az egész számomra, szépen lassan lélegeztem, és csak sodródtam Takashi~kun karjaiban, valahogy végül mégiscsak élvezni kezdtem a dolgot, pedig el sem tudtam volna előtte ezt képzelni. ^_^” Felmosolyogtam partneremre, hiszen olyan türelmes volt velem, és szépen lassan feloldódva még inkább hálás voltam, hogy erős karjaira támaszkodhatok. Valahogy a közelséges sem érintett már feszélyezve, egyszerűen elillant minden addigi aggodalmam, ami összerántotta és csomóvá sűrítette gyomromat. Amíg a lassú zenére táncoltunk semmilyen különlegesebb elemet nem kellett belevegyítenünk, csupán hangolódtunk egymásra, kiismerni próbáltuk a másik rezdüléseit, mozdulatait, s arra reagáltunk, szinkronizálódtunk. Néhány perc után már tudtam, hogy mit tesz Takashi~kun mielőtt előre, hátra, vagy oldalra lép, hogyan változik meg a tartása, ha fordulni akar, s mikor szeretne megpörgetni. Harmadik számnál már nem is izgultam azon, hogy vajon a lábára lépek-e, csak hagytam, hogy vezessen, teljesen megbíztam benne, tudtam, hogy minden rendben lesz, ha mellette vagyok. Életemben először úgy éreztem, nem csak Kanaeban bízhatom meg. Közben azonban meg kellett beszélnünk, hogy miként is fogjuk folytatni, hiszen a bemutatónál nem csupán táncolnunk kell. Felajánlotta, hogy én csak támadjak, ahogy érzem, ő majd kikerül, de úgy gondoltam ennél valami látványosabb kell, valami sokkalta felemelőbb, ami másokkal is érezteti, hogy mi ketten végre képesek vagyunk bízni egymásban, hogy mozgásunk összehangolódott, s érzékeljük félmozdulatból is a másik szándékát. Végül azt javasoltam, hogy a koreográfia első felében próbáljon meg mindig magához ölelni, megfogni, én pedig minduntalan arrébb szökellek, vagy kibújom ezekből a szorításokból, így egy fogócskát előadva, majd a második felében pedig támadásokat hajtunk végre, amik elől a másiknak ki kell térnie. Bár láttam rajta, hogy nem igen szeretne, még csak a gyakorlás kedvéért sem kezet emelni rám, egy meleg mosollyal megnyugtattam, hogy elég ügyes vagyok, nem kell féltenie. Valamint ez egy edzés, és ha élesben menne egy arrancar biztosan nem sajnálna meg. Nagyon reméltem, hogy végül nem gondolja meg magát, hiszen lassan mi következtünk. A koreográfiánk kész volt, s mi magunk is, legalábbis többé-kevésbé. Akik előttünk táncoltak mind nagyon ügyesek voltak, így ismét eluralkodott rajtam az izgalom, s a remegés, hogy mi lesz akkor, ha elrontom, s ezzel nem csak magamat, de Takashi~kunt is szégyenbe hozom? De aztán megráztam a fejem, s kihúztam magam, én a Juubantai harmadik tisztje vagyok, és képes vagyok egy percig táncolni anélkül, hogy összeakadnának a lábaim! >_< Vagyis nagyon remélem. @_@ Megálltunk Takashi~kunnal egymással szemben, ő melegen rám mosolygott, én pedig ki-kihagyó szívveréssel, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felcsendüljön a zene, s feszültségoldás ként egy hírtelen ötlettől vezérelve lerúgtam a szandálom, remélve, hogy azért senkit sem találtam el vele. Aztán felzendült a szám, de én a fülemben doboló vértől először szinte meg sem hallottam. Nem volt gyors ütemű, de karakteres üteme volt, amire az embernek kedve volt erőteljesebb dobbantásokat végezni. Takashi~kun keze felém nyúlt, én azonban a zene ütemére egy shunpoval erősített forgással arrébb táncoltam, mintha csak figyelmen kívül kívánnám hagyni, amire persze utánam eredt. Megfogta a kezem, s befordított maga felé, hogy vele szemben állva magához vonhasson, én azonban felemelve a kezem tovább fordultam, s egy szökkenéssel irányt váltva mozdultam tovább. Szinte az egész parkettet forogva táncoltuk körbe, miközben én valahogy mindvégig sikeresen kicsusszantam a kezei közül, hogy egy gyorsabb fordulattal, hogy pedig egy egyszerűbb shunpo manőverrel. Aztán az egyik fordulatnál, mintha csak előre látta volna mozdulatomat, elém shonpozott, s egy egyszerű mozdulattal megragadta a derekam. Itt kicsit le is lassult a szám, s egy pillanat elhallgatás után erőteljesebben, gyorsabban kezdődik. Ez az a pillanat, amikor végre a hakuda elemek következtek, ahogy megindultak az erőteljes ütemek, egyszerűen ellöktem magamtól Takashi~kunt, akinek keze azonban az én egyik csuklómra fonódott, s így azonnal vissza akart rántani magához. A lendületet kihasználva lendítettem meg a lábam, hogy az oldalára, deréktájékra egy rúgást vigyek be, így kénytelen volt elengedni a kezem, hogy blokkolhasson, vagyis én ezt gondoltam, de ehelyett megfogta a lábam, s magához rántott. Előre tántorodtam, ő pedig felém lépett, így mellkásához préselődtem, a másik keze a hátamat tartotta, s megpördültünk, hogy némi táncra emlékeztető elemet is megvillantsunk. Kirántottam lábam a kezéből, miközben sajátommal a mellkasának feszültem, hogy eltávolodva tőle ismét támadásba lendülhessek. Ezúttal a fejére célzok lábbal, valahogy a zene olyan, hogy inkább rúgásokat kíván, mint ütéseket, Takashi~kun persze kissé hátrahajolva kikerüli lábam, én azonban fordulásból a másik sarkával is felé rúgtam, de ő már nem volt ott. Amíg én a fordulásnál egy pillanatig nem láttam, a hátam mögé shunpozott, s egy egyszerű mozdulattal kiseperte a lábam. Én persze majdhogynem sikkantva vesztettem el az egyensúlyom, ő azonban nem hagyott elesni, két kezem megfogva tartott meg, úgy nézett ki, mint egy tényleges táncelem, ahogy ott egymás kezét fogva álltunk. Persze nem maradhattam adósa, s kissé visszanyerve egyensúlyom ismét felé lendítettem lábammal, ami elhamarkodott döntés volt, hiszen ki kellett volna facsarnom a saját testem, hogy elérjem, így csak egy szimpla lábemelésnek látszott inkább, mint valódi rúgásnak. Takashi~kun felrántott a kezemnél fogva, s azonnal el is engedett, egy félfordulattal pillantottam rá, s láttam, ahogy kezével felém csap, így oldalra mozdultam, s karjába kapaszkodva rántottam felhúzott térdem felé, amire másik kezével egyszerűen ráfogott, s így egyikünk sem tudott mozdulni. Összevillant tekintetünk, a zene felgyorsult a végjátékra készülvén, mi pedig egyszerűen eltaszítottuk egymást, hogy majd ismét összeakadhassunk a fináléban. Shunpoval gyorsítottam lépteimen, de igyekeztem ehhez mérten kecsesen is mozogni, elvégre ez mégiscsak tánc. Az utolsó elemet szántuk a leglátványosabbnak, s semmiképp sem szerettem elrontani, ha már ezidáig nem estem el, itt nem hibázhatok, azonban nem csak én tartottam partnerem felé, ő is közeledett, bár lényegesen lassabban, de amint alig három méterre értem tőle előre lendültem, felhúzott térddel ugrottam, ami alá nyúlt összekulcsolt kézzel, ezáltal még nagyobb lendületet adva nekem. A dolgom annyi volt, hogy ezt kihasználva kissé homorítva testemen a levegőben egy félkört írjak le, Takashi~kun pedig elkapjon, mielőtt csúfos földet érnék, amit persze meg is tett, bár nem vagyok benne biztos, hogy néhány másodpercig tartó szabadszárnyalásom másoknak is tetszett, de én kifejezetten élveztem. Csak Takashi~kun karjában nyitottam ki a szemem, s pihegve néztem fel rá, a zene sem szólt már, de mi csak néztünk egymás szemébe, s abban a pillanatban éreztem, igen éreztem azt, hogy akár az életem is rábíznám. Aztán egy végtelen pillanat után visszaálltam a lábamra, s kíváncsian néztem végig, hogy a többiek mit adnak elő, hiszen a fellépéssel minden feszültségem elszállt, így már élvezni is tudtam az előadásokat. ^_^ |
| | | Genki Takashi 2. Osztag
Hozzászólások száma : 192 Age : 39 Registration date : 2011. Jun. 17. Hírnév : 16
Karakterinformáció Rang: Nibantai, yonseki, A Névtelen Egység parancsnoka Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (25700/30000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Vas. Júl. 29, 2012 6:23 am | |
| Egész nap hozzám nem méltó izgalommal készülődtem az edzésre, amit Verashu-taichou tartott. Nem csak azért, mert végre a második osztag területén lesz megtartva, hanem mert olyan speciális edzés lesz, amilyenen még nem vettem részt, de talán még egyetlen shinigami sem volt ilyen edzésen. Ez is mutatja, hogy a többi osztaghoz képes milyen színvonalon működik a második osztag. Nem csak feladat területén magasodik a többi fölé osztagunk, de a kiképzési programok alapján is. Nem igazán volt rá se időm, se affinitásom, hogy valami díszes ünnepélyes ruhát szerezzek magamnak. Soha nem vágytam ilyesmi cicomás göncre. Még jó, hogy az isten adta család gondol olyasmire, hogy a gyermekük valaha is valami ünnepélyesebb eseményen vesz részt. Így jutottam ahhoz az öltözékhez, amit magamra húztam. A szabásán és anyagán, tekintve, hogy teljesen selyemből volt, más cicoma nem is volt rajta. A fekete színben díszelgett. Én sosem tudtam megállapítani, hogy milyen ruháéban vagyok elegáns vagy sem, de a család meg volt győződve, hogy ez tökéletes lesz. Hát jó, akkor legyen ez. Nekem nagy szerencsém volt, más shinigamikkal szemben, ugyanis nem kellett sokat mennem, ahhoz, hogy a második osztag eme csodálatos kiképzőtelepére eljussak. Nekem nem kellett bolyonganom, sem engedélyekért folyamodnom. Egyszerűen oda sétáltam. Elég szép számmal összegyűltünk és némi keresgélés után, sikerült is Hime-chan akadnom, aki kimondottan csinos volt. Meg is említettem neki. Elvégre, olyan szépen tudott mosolyogni, amikor zavarba jött. - Csinos vagy. Nem feszítettem túl a bókot. Most sokkal komolyabb feladatunk van, mint bókokon gondolkodni. A kapitány és a hadnagy előadását tekintve, roppant érdekes lesz ez az edzés. Zenész létemre azonban nem lenne szabad, hogy a ritmusra mozgás gondot okozzon. Amikor felcsendül a lassúzós zene, gyengéden magamhoz vonom Hime-chant és finoman vezetni kezdem. Az ilyen túl egyszerű, gondolom elsőre, hogy ennyivel nem fogjuk megúszni mint némi lassúzás és közös ringatózás a zenére. Persze élvezem, bár időnként az utolsó pillanatokban kell módosítanom a lépésen, hogy Hime-chan ne lépjen rá a lábamra. A koreográfia már teljesen más kérdés. Az egy dolog, hogy ütemre mozogni, de koreográfiát kidolgozni már nem is olyan könnyed feladat, mint azt a shinigami elsőre gondolná. Végül megállapodtunk abban, hogy próbálom elkapni, ő pedig majd kitér. Meglátjuk majd, hogy mi sül ki belőle. Semmi kedvem sincs véletlenül megrúgni Hime-chant. Lassan felzendült a választott zenénk, jelezvén, hogy mi következünk. Bátorítóan rámosolyogtam táncpartneremre, miközben egymással szemben megálltunk. Laza, de annál gyorsabb mozdulattal nyúltam ki jobbommal a csuklója felé, hogy magamhoz vonjam, amire ő egy shunpoval rásegített forgással igyekezett kitérni. A zene ütemére léptem utána, majd elkaptam kezét és lágy mozdulattal fordítottam magam felé, amire Hime-chan felemelte a kezét, kifordítva csuklóját a tartásomból és egy szökkenéssel, ami beillett volna egy hattyú könnyed mozdulatának is, tova szökkent. Ezután kezdtünk bele egy látványosabb elembe. Én minduntalan igyekeztem után, hol forogva, hol csak utána lépve, hogy elkaphassam. Ő azonban igyekezett kiforgásokkal eltérni "támadásaim" elől. az egyik ilyen fordulata után, shunpoval elé kerültem, hogy derekát elkapva, magamhoz húzhassam. A zene ütemét követve Hime-chan ellökött magától, de én megfogtam a csuklóját, hogy magamhoz ránthassam. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy rúgással fog felelni, de pont kapóra jött. Szabad kezemmel elkaptam a lábát és előrébb léptem, hogy ne essen el és magamhoz tudjam húzni. Ezzel egy lassú összefonódást imitálva léptünk tovább a következő fázisra. Hime-chan ekkor vette át a kezdeményezést, lábát kirántotta a kezemből, eltávolodott tőlem és a fejem felé indított egy ütést. Ami elől, én könnyedén hátra hajoltam. Úgy tűnt nem áll meg ennyivel és a szerzett lendületet kihasználta, hogy egy második köríves rúgást is megindítson. A zene azonban megkívánta, hogy az ütemet kövessem. Így lágy szellőként shunpoztam mögé és kisöpörtem a lábát. Egy normális harcnál hagytam volna elesni, most azonban ezt nem tehetem meg, így időben elkaptam két kezét, ezzel megtartva őt és engedve, hogy ismételten átvegye a kezdeményezést. Táncpartnerem egy kissé korán indított volna egy rúgást, de a kettőnk közötti távolság erre nem adott lehetőséget, így egy művészi lábemelésnek tűnt. Messziről elég szép mozdulat volt. Válaszként az ütemmel egyező mozdulatként felrántottam Hime-chan kezét, majd el is engedtem, remélve, hogy elveszíti egyensúlyát és elesik. A lány azonban résen volt és kénytelen voltam kezemmel felé csapni. Hime megfogtam karomat és a felhúzott térde felé rántott, amire én lendületesen rátettem tenyerem, ezzel blokkolva a lendületét. Ellöktük egymást, hogy folytathassuk a mozgást a zenére. A végjáték közeledtére én lassabban indultam meg partnerem felé, hiszen időben oda kellett érnem, különben a lány elesik a padlón és az nem lenne túl látványos. Amikor megfelelő távolságon belül érezett, felhúzott térddel lendült felém. Szinte úszott a levegőben. Én gyorsan összekulcsoltam kezeimet, így adtam extra lendületet s ezzel még inkább a levegőbe emelve őt. Miután eleget veszített a lendületéből és zuhanni kezdett a föld felé, kecsesen elkaptam. Igaz térdeimet be kellett hajlítanom, hogy a végtánc zökkenő mentes legyen, nem vagyok hozzá szokva, hogy elkapkodjam az "ellenfelet". Hosszúnak tánc a pillanat, amikor végre kinyitotta a szemét és rám nézett. Szemeiben oly csillogást láttam, amelyet még nem volt szerencsém megpillantani. Remélhetőleg minden flottul ment, de legalább nem léptünk egymás lábára, kicsiny előadásunk során. Nyugodtan szemlélem a továbbiakban a többiek előadását. |
| | | Ueda Tomoko 9. Osztag
Hozzászólások száma : 23 Age : 96 Registration date : 2009. Apr. 27. Hírnév : 12
Karakterinformáció Rang: 9. osztag hadnagya Hovatartozás: Gotei 13 Lélekenergia: (6000/15000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Szer. Aug. 01, 2012 6:31 am | |
| *Ugyanazzal a lendülettel hajítom a szemeteskosárba a hivatalos iratok közé valamilyen rejtélyes módon becsúsztatott hirdetést, ami a második osztagba invitálja az érdeklődőket valamiféle táncos mulatságra. Nem érdekel kimondottan a dolog, amit már akkor is kifejtettem a többieknek, mikor a faliújságra kifüggesztettem ugyanennek a meghívónak egy másik példányát néhány napja, és azóta nem is változott meg hozzáállásom ennek tekintetében. Ez itt a Tiszta Lelkek Városa, arra tettük fel életünket, hogy megóvjunk mindenkit, nem pedig azért, hogy mindenféle bálokra járkáljunk! Azt pedig el nem tudom képzelni, hogyan került ennek a hirdetésnek egy hasonmásváltozata az irattartómban őrzött engedélyek, kérelmek és egyéb okiratok közé. Ennek csak egyvalaki lehet az oka - cikázik át agyamon, és azon nyomban a hátamon is végigfut a hideg a megvilágosodás következtében. Masachika! Csak és kizárólag ő állhat ennek az újabb bűnténynek a hátterében! Mindig van egy hozzá hasonló az osztagban, aki mindenki mással ellentétben képtelen betartani a szabályzatot, ráadásul sportot űz abból, egyszerre mennyi paragrafust képes megszegni, ezzel párhuzamosan pedig mennyire képes kihozni engem is a béketűrésemből. Pedig már jó ideje igyekszem letörni lelkesedését a rendbontással kapcsolatban, de minden lepereg róla - vagy csak ennyire szeret szenvedni? Mindenesetre ez egy újabb ügy, amit el kell intéznem vele kapcsolatban: elvégre akár valamelyik létfontosságú okirat-mintapéldányt is meghamisíthatta volna ezzel párhuzamosan (ráadásul a Shinigami Nőegylet legszigorúbban titkos aktáit is itt őrzöm), sőt, ha jobban belegondolok, a legnagyobb valószínűséggel ez pusztán elterelő hadművelet, hogy valamelyik újabb szabályszegését elrejtse. De majd most végleg leállítom... Elhatározásomat tett követi: szinte abban a pillanatban indulok megkeresni a renitens tisztet, előtte azonban természetesen gondosan bezárom a hadnagyi irodát, az ajtóra pedig kifüggesztem a szokásos üzenetet, ami távollétemkor útba igazítja az esetleges arra tévedő shinigamikat. Lendületes léptekkel haladok végig az osztag utcáin, kezemben az elmaradhatatlan mappával, amikor végül sikerül ráakadnom a rendbontóra egy eldugott verandán. Szemüvegem félelmetesen felcsillan, ahogy "ellenfelem" mögé osonok, hogy aztán teljes erőmből orvul fejbecsaphassam az iratgyűjtővel, ezt követően pedig higgadt hangnemben afelől kezdek érdeklődni, hogyan is kerülhetett hozzám egy újabb példány abból a meghívóból, amit nincs szándékomban elfogadni. És úgy mellesleg miért fekszik a legnagyobb lelki nyugalommal itt, mikor a héten - csalhatatlan emlékeim és jelenléti íveim szerint - már egy alkalmat ellógott a meghirdetett edzésekből, illetőleg az éjszakai őrjáratán sem jelent meg... Természetesen, ahogyan azt már megszoktam tőle, azonnal megpróbálkozik a kifogások keresésével, de túl gyakorlott munkakerülő-üldöző vagyok már ahhoz, hogy higgyek is az ilyen átlátszó próbálkozásoknak. Egészen addig, amíg véletlenül ki nem csúszik a száján, miszerint a második osztagba szeretne eltávozást kérni, mégpedig azért, hogy részt vehessen a meghirdetett táncos esten. Na, még csak az kellene, hogy mindezek után elengedjem egyedül egy ilyen helyre! A tökéletes terv pedig meg is fogalmazódik már fejemben: én magam fogom elkísérni a szóban forgó tisztet és mindvégig szemmel fogom tartani, mielőtt valaki még bepereli az egész kilencedik osztagot szexuális zaklatás vádjával. Így hát a nap hátralévő részében - mivel történetesen éppen este lesz ez a táncos alkalom - nem is tévesztem szem elől Masachikát, végig figyelemmel követem még a ruhaválogatás folyamatát is, habár ez újfent azzal az érzéssel tölt el, hogy legközelebb le fogok tagadni mindenféle ismeretséget a tiszttel... Előbb azonban még túl kell élni az estét. A második osztag területére érvén azonban egyre inkább kezd csökkenni lelkesedésem a shinigami megregulázására vonatkozóan, ahogy megpillantom a válogatott társaságot: kapitányok, hadnagyok és a Nőegylet tagjai egyaránt jelen vannak, néhány számomra ismeretlen tiszt társaságában is... Különösen amiatt, hogy ekkorra már valamiféle skarlátvörös, a kelleténél jóval rövidebb ruhában feszengtem, ami gyakorlatilag a combom közepéig sem ért, mivel kiderült a bejáratnál, hogy csak alkalomhoz illő öltözékben engedik be a résztvevőket, amiről tisztem elfelejtett szólni (én pedig nem olvastam végig a meghívót), viszont tökéletesen véletlenül volt nála egy női ruha - az biztos, hogy ezért még kapni fog Masachika! Még az is megfordult fejemben, hogy itt és most visszavonulok a kilencedik osztagba, hogy az éjszaka hátralévő részét a büntetőfeladatok összeállításával töltsem, amit másnap reggel egy hangos ébresztő kíséretében testálok majd rá. Egyelőre azonban minden általam ismert személynek odaköszönök, majd elfoglalom helyemet közel a tisztemhez, mivel a rebellis alak még csak azt sem hagyta, hogy elhagyjam a második osztagot, hiába adtam parancsot neki, hogy engedjen el! Ráadásul annyira kiismert már, hogy azonnal az osztagunk becsületét hozta fel, hiszen hogy nézne az ki, ha a kilencedik osztag hadnagya szó nélkül meggondolná magát egy estély kellős közepén és otthagyná a termet? Habár fáj bevallani, ezúttal kivételesen igaza van, így csak gyilkos tekintetemmel próbálom belé fojtani a szót. Elég instabil lábakon állok egyébként, szóval néha hozzá kell érnem "partnerem" vállához, hogy megkapaszkodjak - ez a törvényszegő ugyanis még égővörös magassarkú cipőket is szerzett valahonnan és azt is rám adta! Arcomra feszült figyelem ül ki, ahogy nézem a többiek produkcióját, hiszen ebből is szerezhetek ötletet, amit majd kamatoztathatok, ha ránk kerül a sor. Merthogy innentől kezdve nem menekülhetek és táncolnom kell majd, az egészen biztos... Mindenesetre a lábam hamarosan nem bírja tovább ezt a cipőnek titulált kínzóeszközt, így továbbra is Masachikára támaszkodva kilépek belőlük, majd pántjuknál fogva mindkét kezembe veszek egyet-egyet, és immáron egyensúlyomat visszanyerve figyelem a további eseményeket. Egészen addig, amíg az általam felügyelt személy tekintete gyanútlanul meg nem csillan és ki nem veti magát a rögtönzött táncparkett közepére egy hirtelen felcsendülő dallamot meghallva... Jómagam csak néhány lassú, ugyanakkor határozott lépést teszek a kör közepe felé, továbbra is kezeimben tartva a magassarkúkat, és meg is állok itt, összpontosítva a másik mozgására, hogy minél gyorsabban reagálhassak az újabb merényletek ellen. Amik hamarosan be is következnek, elég csak szembesülni a másik morgásával és szemöldökrángatásával... Utóbbi mozdulatra reagálva a bal kezemben tartott fél pár cipőt széles ívben el is hajítom a fiú felé - nekem csak ne játsszon itt házicicát, ez nem az állatkert! Mondanom se kell, egyenesen az arcára célzok, hogy ilyen távolságból is sikeresen töröljem le képéről a vigyort, ami sikertelenül végződik, ellenben a Pokolbéli Ördög Lábbelije (nem is értem, miért merik ezeket a magassarkú szörnyűségeket cipőnek titulálni, ezeket legfeljebb nőtársaim megkínzására találták ki a férfiak!) tovább száll a levegőben, egyenesen bele a tömeg közepébe. Remélem, nem valamelyik nőegylet-beli kollégámat fogja eltalálni a fenyítőeszköz...* - Arcátlan! *Sziszegem fogaim között, miután ellenfelem földet ér előttem és még megjegyzést tenni is van mersze alsóneműmre. Köpni-nyelni nem tudok a megaláztatástól, csak egyszerű fadarabként ácsorgok előtte, várva, mi lesz következő lépése. Ráadásul még a ruha alját is leszaggatja rólam! A következő pillanatban már a hátam mögött van az ellenség, és egyenesen fenekemet tapogatja, amit halálosan villanó tekintettel konstatálok, illetőleg a következő pillanatban kecses mozdulattal a jobb karomat emelem fel, hogy a kezemben tartott maradék fél pár cipő nyakam bal oldalán egyenesen orrba vágja Masachikát, előrevetítve a revansot a mostani percekért. Ezúttal már nem engedem el a pántot, hiszen a későbbiekben még jó szolgálatot tehet karom ilyetén meghosszabbítása... A következő pillanatban már a hátamnak támaszkodna - hah, és azt hiszi, hogy hagyni is fogom? Lendületesen kilépek bal oldalra, majd hirtelen mozdulattal kifordulok eddigi pozíciómból, így szembe is kerülök a másikkal, aki remélhetőleg elvágódik egyensúlya elvesztése miatt, bár az utolsó pillanatban meggondolom magam és bal karommal megragadom a férfit, hogy azért mégse találkozzon a földdel. Nemsokára meg is bánom lágyszívűségemet, ellenségem ugyanis kihasználja az alkalmat és karomhoz akar hozzáérni - ekkor azonban egy újabb pofonvágást indítok cipőmmel felé mintegy figyelemelterelésként, majd lábammal egyenesen felfelé rúgok - arra a bizonyos pontra -, azonban még ezt a támadásomat is közömbösíti és addig-addig ügyeskedik, amíg karjaimat is ki nem iktatja. Tehetetlenül tűröm, amíg a rózsa mellkasomra kerül (de megjegyzem ám, afelől ne kételkedjen senki!), és fejem felett átugrik. Próbálok ugyan felé nyúlni, és el is kapom ruhájának szélét, azonban ez nem rekeszti meg a mozdulatsort, mindössze egy textildarab kerül bal kezembe, amit könnyedén félrehajítok, miután sajnálattal megállapítom, hogy nincs rajta egyetlen vércseppje sem. Ellenségem hamarosan felém indul a rendelkezésünkre álló tér szélétől, amire válaszként én is felé kezdek lépdelni, próbálva azt az ütemet, vagy mit tartani, de elég nehéz úgy, hogy nem vagyok hozzászokva még az ilyen mértékű testmozgáshoz sem, így már most jól látható szapora levegővételem és izzadok is eléggé. Nem tölt el kitörő örömmel az sem, hogy most végre kiviláglik "társam" valódi szándéka is: biztosan a negyedik osztag kórházába akar küldeni, ezt nem hagyhatom annyiban! Hátrébb lépek, hogy kitérjek az ugrás elől, így Masachika is elém érkezik talpra, és megragadom az alkalmat, hogy amíg viszonylag bizonytalan egyensúlya, jobb lábammal nemes egyszerűséggel egy söprő mozdulatot teszek, amivel remélhetőleg sikerül elkaszálnom a lábait, megkoronázva ezzel az estét és megelőlegezve azt, ami másnap reggeltől fogva várni fog rá az osztagban mindazon megaláztatásokért, amiket itt és most ki kellett állnom a kilencedik osztag becsülete érdekében...*
A hozzászólást Ueda Tomoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 01, 2012 9:44 am-kor. |
| | | Masachika Ryuutarou Daitenshi
Hozzászólások száma : 80 Age : 37 Tartózkodási hely : Ji'pó 10km-es körzetében Registration date : 2012. Mar. 14. Hírnév : 18
Karakterinformáció Rang: Yuu házi bolondja (Tenshi) Hovatartozás: Daitenshi Lélekenergia: (15600/30000)
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Szer. Aug. 01, 2012 8:53 am | |
| Sikkesens csusszanj, béjbe! A tánc művészete Valamelyik unatkozó macskajancsi az ajtómra biggyesztett egy szerelmes levelet. Azt írta, menjek vele csörögni a kettesekhez. Nem téma a dolog! Ki ne akarna velem parketten ropni. Szívem az övé estére, csak hát értitek, van egy kis bökkenő. Messze van! Abban elfáradok odáig poroszkálok! Kimerülve nem az igazi a muri. Végén rám kennék satnya a teljesítményem. Azt a szégyent nem hagyhatom. Tehát, passzoltam az egészet. Ha még valami elérhetőséget, vagy három számjegyes körfogatot leadott volna, ami alapján előselejtezem, talán, hangsúlyozom talán, rászánnám magam felkeressem, de így, marad a jól megérdemelt láblógatás. Hiszi a piszi sokáig tolhatom. Gizmó terror szövetkezet totálisan rám van kattanva. Slozira is követ, ember!O_O Tiszta horror itt melózni a megint lövésem sincs, melyik osztagban. Lecsorgatta a forródrótot Nara taichou bajos lesz déli érintéssel közreműködni, mert nem vevő a megvesztegetésre, ettől még felakadt a szemem, amikor egy hét után arra kárhoztatott valami szent szöveget másolgassak kismillió példányszámban. Az én érzékeny nemesi csuklóm nem erre termett. Másrészt, érdekli a fityfenét mi baja, csak azt nem bírom, alig kiáltok kicsi sárga kínait, máris felsejlik távoli szikraként. Miért?! Miért büntetsz, Buddha, Krishna, Allah, meg a többiek?! Nekem tutira befellegzett! Nincs időm eliszkolni, verandán fetrengek és Ji’pó kicsinál! Megint nem tudom hol hagytam el a bambusz nyesőmet. Az a vacak állandóan kereket old. Nincs vész, még élek és, amíg élek remélek! Pontosan ehhez tartva magam, olyan bájosan vigyorgom telibe Gizmót bereped az arcizmom. Kapirgálom a tantuszt, most nagyon oda akarna nekem sózni, mit henyélek, de frankón kivágom magam. Lazán előadom, épp a kettes edzés miatt szenvedek komoly lelki gyötrődésben. Nem tudom eldönteni, itt merjem hagyni felelősségteljes munkámat könnyed páholás kedvéért, vagy legyek példás tiszt. Persze, ez száz nem válik be! Bevándorló villantós bagolylesője rafinált hazugságvizsgáló. Dobom is a hanta szöveget és előállok a komoly egyezkedéssel. Van egy űberkirály ötletem. Elcipelem magammal fukar taichou-t! Mivel? Kérlek! Ne sértsenek meg! Körömcsipesszel lecsippentem milyen szavakat toljak be, határozottan ráharapjon a csalira és fogalma se legyen róla mibe rántom bele. Szépen úriasan odamondogatom, mennyire megbízhatatlan, szélhámos, lusta, felelőtlen, nőcsábász vagyok és ha nem tart szemmel, csak a szabvány formás ropogós pipi popsikat fogom tekintet ritmussal paskolni. Az meg nem lenne életbiztosítás az osztag hírnevének! Naná, ráharapott! Én meg behúzhattam a strigulát, még ma kiakasztom táncos lábú aranybogarat. Dolgom végeztével lopakodtam hazafelé, sarkamban nyomkövetővel. Azt írták kötelező elegánsan öltözni, szóval magamra szándékoztam górni valami textilféleséget. Pingvin ruha ki van csukva! Piros hó esik, se tuszkolnak bele. A fekete bemelegítő, arany három sávos mintával szerintem tök ünnepi. Elvileg ez az elit parti színe. Nem kritizálhatnak. Biztos, ami biztos, tépőzáras csokornyakkendőt is fellöktem. Tényleg nagyon frankón festhettem. Gizmó mézes csupor megjelenéséről, meg helyszínen gondoskodom. Vállra domborítottam a tűzvörös és alap atomra feszes ruháját, persze rafkósan szállító zsákban. Nincs itten idő előtti kukkolás. Pont elég röhögő görcsöt generáló agyzsibbasztás volt látni az elképedő fejét. Megért egy misét, ahogy kiakadt. Cseppet pokolra kívánta a családfámat, amikor bemasíroztunk a kiképző terembe és szembe találkozott a kicsiccsent népséggel. Azután meg egyenesen hátközépbe álló villámokat szórt, kiderült társas táncban kell összemérni a tudást. Ezen a ponton szökött volna a kínai csoda. Majd persze! Nincs az a pénz, célvonal előtt eresszem el. Marad és kész! -Már nem hagyhatsz cserben, aranyvirágszál! Mi lenne a…-Párdón! Megint elfelejtettem a számunkat! Fel kéne írnom. Segáz! Kivágom magam!-…z osztagunk becsületével?- Akasztottam elbűvölően gyilkos hajlamokkal túlfűtött latin arám nyakába meseszép ruháját. Merem neki ajánlani, felvegye! Kyo-tól csórtam és ha feleslegesen hurcoltam idáig, bepipulok! Azért dobtam felé biztató kacsintást. Ne vicsorogjon rám! Én elmondtam hova hozom! Azaz ő baja nem olvasott a sorok között. Már nem futamodhat meg. Szépen kivárja a felvezető cécót és annak a dögös szöszi taichou-nak a bemutatóját, aztán mehet a haddelhadd! Én már nagyon befeszültem arra, mit fogunk táncikálni. Nem változtatok a terven! Ez lesz és kész! Ha Gizinek nincs ínyére, akkor nincs, de muszáj megcsinálnia, vagy beég. Ha pedig felcsiccsen Nara taichou nem lesz boldog. Szivacs! Mindezek tudatában oltári elégedett vigyorral meditáltam rá a percre, amikor felcsendült a melodink. Ezer közül felismerem. Nem hiszem, van még barom, aki ezt választaná. Most bocsánat, pont ez volt a lényeg. Be nem ússza Gizi a sok bünti feladatért járó bosszúmat. Vihetett a láz! Utána meg a mentő, de ne szaladjunk ennyire előre! Zene csendültével kapásból bedobtam magam a tánctérre. Néhány könnyed szökkenéssel befeszítettem egy szaltót és prédára éhes vadállatként beterpesztve előre meresztettem a karmaimat. Sárkányeregetés közben elkunyeráltam egy virágot is. Tudnám minek. Borzasztó volt az íze! Azaz egyetlen mák ebben a műsorban, tagadhatatlanul istenkirály tigris vagyok. Közöm nincs a shaolin-okhoz, de a kung fu-hoz, annál több. Egye fene! Vigyük a szerepet! Érzés kedvéért megeresztettem egy szenvedélyes morgást egyetlen piros dámámnak, had terjedjen a tangó hőfoka. Ha meg nem kapott volna eléggé agyvérzést, megvonogattam neki a szemöldököm. Ezután, cinkes lett volna a pipi cserkész be. Kivárva az ütemet lendültem előre. Cseppet beforgattam magam egy lendületes pörgő rúgáshoz, aminek végén lábai elé hasalva érkeztem. Na, mit gondoltok! Mit csináltam? Henyéltem? Frászt! Beszóltam? Telitalálat! Nyertél egy haveri vállveregetést! -Csinos fehérnemű, bár a csipkés tanga jobban kiemelné a csodálatosan kézhez simuló hátsó spoilered!- Ezzel mit kezdtem? Következő a recept, kisegér! Tigris pajti mindig torokra támad, gyengébb idegzetűek kedvéért mindig markolászik. Nekem se kellett több. Hűségesen követem a hagyományokat. Ráakadtam gyöngyvirág szűk ruhájának aljára és talpra szökkenve forogtam guggolásból háta mögé, bájosan rátenyerelhessek kerekded formájára. Miért volt jó kör? Megkurtítottam a bestia szerkóját, pontosan szemmagasságban volt pipsi popsi és kezdem becentizni a méreteit. Erre mondom gyerkőcök, vérpezsdítő kezdés! Hol volt még a vége? Hajtani kellett! Nagyon nem csíptem. Ősellenségem a mozgás. Bánom belevágtam? Fenéket! Baromira élveztem, fullra kiakasztom Gizmót! A beindító hadművelet után jöhetett a bonyodalmasabb rész. Hátradőlve támaszkodtam meg csodálatosan ijesztő kínai porcelán edénykém lapockáján. Számban megforgatva a virágot készültem be elmélyeszthessük ismertségünk! Közelebbi vizekre próbálkoztam evezni. Gyorsabb ütéssorozattal indultam karjai becserkészésére. Ha az nem téma, akkor dereka, csípője, vagy egyéb területei feltérképezésére. Nem az én hibám! Ez a tangó alapja! A kis fürge ürge persze kérette magát! Állandóan kitért, vagy arcon vágott, uram bocsá, még a nagy testvéremet is próbára akarta tenni. Ilyenkor jön jól sok láb akasztó bodicsek mozdulatot ismerek. Megmenthettem egyetlen igaz barátom életét! Buzgó ügyeskedésem persze kifizetődött. Addig ficánkolt latin bestia, míg sikerült sajátommal összekulcsolni egyik lábát és feje fölött összeszorítani karjait. Enyém volt! Kis ravaszdi ésszel rögtön megragadtam a gyeplőt! Hátradöntve ügyeskedtem bele ruhája dekoltázsába viseltes virágomat, majd elrugaszkodva a talajtól lendítettem át testem az övé felett. Adva némi látványt a közönségnek, odafent lezavartam egy ollózó rúgást. Legyen mire dobni tíz pontokat. Ennél profibban focisták se csinálják. Biztonságosabbnak számító távlatokba shunpo-zva felvettem szokásos mélyen terpesztett ragadozó állásomat. Na jó! Frankón bekapott a gépszíj! Száz, beteg leszek! Oda se hederítettem a lustaságomra. Mentem egyenesen előre. Túlfűtött a déli temperamentum. Kamu! Rá voltam kattanva kiderítsem, hova lettek Gizmó lökhárítói! Nem nyugszom, míg öntőformát nem veszek róluk! Teljesen ráálltam a dologra! Didi, didi, más se érdekelt! Mentem a gyári méreteket vizslató szemeim után. Gázkazánként fújtatva szaltóztam előre, még magasabbra rugaszkodva fordulhassak át és nyújtott lábbal üthessem kupán. Ácsi! Itt fújjunk riadót! Nem vagyok feminista mozgalmak gyilkosa! Haja szála nem gördült! Alap előtte csattant a talpam. Meg rajta a fájdalmas bosszú. Célra tartva előre löktem a karmaimat és egyenesen betakartam vele tündérfalat kosaras kellékeit. -Hmm…hetvenöt „c”?- Nem épp a világ legnagyobb termése. Azért megteszi. Esztétikai tunning kedvéért kap szülcsinapcsira szivacsos melltartót! Lássa, milyen csupa szív gyerek vagyok. Ha meg nem jön be, mert kint rekedt, akkor ez van. Jár így a környék alfahíme. Azért én érzem a bimbózó románcot. Csak úgy terjeng a szexuálisan túlfűtött atmoszféra! Még a szerkóm is megszaggatta! Ez a gerincre fektetés se piskóta. Héjló, bébe! Tudtam én! Totálisan rám indultál. Kúszik is a helyére elégedett vigyorom. Jár, ami jár. Igaz fordítva lőttem volna el a végszót. Menőbb lett volna én fektetem ki Gizmót. -Csípem a stílusod, aranymoszat! Durr a közepébe!- Morgok rá egyetlen bevándorlók leggyilkosabb példányára. Oda se neki leszakadt a hátam, meghúztam a combom és két hétig jajveszékelhetek a színes cukorka bevonattal megáldott derekam okán. Megérte! Kajakra belém esett, mazsika. |
| | | Szayel Aporro Granz Admin
Hozzászólások száma : 712 Age : 35 Registration date : 2010. Aug. 04. Hírnév : 45
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe Pént. Aug. 03, 2012 5:48 am | |
| Szép hosszú postokat írtatok általában, s mivel a meghosszabbított határidőnek vége, ideje lezárni ezt az edzést. Júzeri lustaság miatt (meg energia híján) ezúttal nem írok rövid kis elemzéseket az értékelések mellé. Azok, akik 500 LP-t kapnak, arra kötelesek pontot tenni, amelyik képzettségük (hakuda vagy shunpo) kisebb. Ha valaki 1000 LP-t szerez, egy hakuda, valamint egy shunpo pontot nyer vele.
Ueshima Kohaku: 1000 LP Sakai Kotomi: 1000 LP Nishihara Shuko: 1000 LP Yamasaki Shizuo: 1000 LP Kamioka Rosa: 1000 LP Hakusaya Shinichi: 500 LP Tenzo Hanbei: 1000 LP Fon Seiran: 1000 LP Tsukatani Aoi: 1000 LP Keisuke Isami: 1000 LP Rosui Kagehime: 1000 LP Genki Takashi: 1000 LP Ueda Tomoko: 1000 LP Masachika Ryuutarou: 1000 LP Kagami Ai: Sajnálom, hogy leadtad a karaktert, de tudom, mennyit szenvedtél vele az elmúlt időben. Az edzésre azonban jutalmat nem tudok adni. Verashu Suwun: edzésed sikeres, legközelebb te is kapsz jutalmat. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe | |
| |
| | | | A Titkos Mozgó Alakulat kiképzőtelepe | |
|
1 / 1 oldal | |
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|