Zanpakuto neve: Hikarikin (Arany fény)
Zanpakuto fajtája: tűz
Zanpakuto shikaia: a penge megnyúlik, és megvastagszik, arany virágminta rajzolódik ki rajta,
Zanpkuto támadása: „Hasítsd az eget kétfelé, szárnyalj kecsesen a déli égbolt felé, térdre boruljon előtted a hajnali fény, ébredj a napkelte árnyékából, Hikarikin!” Az idézés hatására a pengéből egy hatalmas tűzcsóva száguld az ellenfél felé.
„Ellenséged messze jár, ha meghallja éneked, ha fényed látják, elszállnak mellőled, lángod pusztító és vakító, tűz ura, hasadjon pajzsod!” az idézés hatására egy tíz méter magas erős lángpajzs alakul ki használója körül, ami hat óráig biztosít védelmet folyamatosan.
Név: Seriu Sora
Kaszt: Shinigami, tizedik osztag tisztje
Rang: 10. osztag hatodik tisztje
Nem: nő
Kor: ismeretlen, tíz évesnek néz ki
Felszerelések: kényelmes vállöv-tokjában pihenő zanpakuto
Születési dátum: október 15.

Előtörténet

Reggelizni csörtettem le az emeletről azon a reggelen, amire mindig emlékezni fogok.
- Áh, hát itt vagy, Seriu! – pattant fel az asztaltól Nii –san. Apa mérgesen nézett Nii – sanra, aki azonban ügyet sem vetett rá.
- Mit képzelsz magadról, hogy megszentségteleníted a családi reggelizést a magatartásoddal! – kelt kii magából az édesapám, én a lépcsőről nézve kuncogtam céklavörös fején.
- Én legalább törődök a hugicámmal, nem úgy, mint te! –bosszankodott Nii –san, és itt pattantak el apa idegszálai, máris kitört az apa-fia háború. Kuncogásom röhögésbe ment át, talán akkor nevettem utoljára. Édesanyám mellettem sétált le a lépcsőn. Csodálatos nő volt a fekete hajával, és zölden csillogó szemével. Mindannyian szerettük.
- Fiúk, hagyjátok már abba! Drágám, miért kell mindig a fiadon kiélned a verekedési hajlamaid? – szólalt meg anya azon a hangon, ami senki másnak nem volt a világon.
- Jó reggelt, kedvesem. Ma is te viszed a kicsi Seriut iskolába? – állt le apa a verekedéssel, és egyből úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Igen, ma is én fogom, szóval úgy igyekezzetek, hogy a ház megmaradjon – felelte anya, mire én nevetni kezdtem.
- Nii –san, segíts, lecövekeltem – kicsit ugráltattam Kentai –t, mire ő fogta magát, feltápászkodott, és jött a lépcsőhöz. Milyen jó, hogy elbírt engem, nem sejtettem, hogy az a nap lesz talán az utolsó, hogy emelgetett.
- Nah, most, hogy már a táskád nálam van, és te is előálltál, mehetünk is, Seriu – vetett véget anya a „bulinak”, majd kiléptünk az ajtón, miután hátamra kaptam a táskámat.

Az út mindaddig oké volt, amíg meg nem láttam előttünk egy szörny körvonalát.
- Anyu, mi az ott a kocsink előtt? – kérdeztem, mivel hogy kilenc évesen nem tudtam különbséget tenni élő és holt között.
- Mi lenne, csak egy kocsisor van előttünk – közölte anyám, én meg nem tudtam, ő miért nem látja a szörnyszerű valamit. Az éppen lecsapott előttünk, több kocsi egymásnak ütközött, az utca romokban hevert, a mi kocsinkat pedig félresöpörte az a nem tudom, hogy mi, de nagyon féltem. Nagyot nyekkent az autó, a teteje behorpadt, csoda, hogy anyám még élt. Én viszont már nem, meghaltam. A szörny támadni akart, ekkor azonban megjelent egy fekete ruhás alak, és a kardjával elintézte a támadót. Én kijöttem a kocsiból, hátra se néztem, nem akartam látni anyámat sérült állapotban. Sírtam, és féltem még mindig. Persze a fekete ruhás kedvesen mosolygott rám.
- Most már minden rendben lesz, ne félj. Jó helyre fogsz kerülni – mondta, majd katanájának markolatát homlokomra téve elküldött a túlvilágra.

Rukongai élet:

Egy másik helyen tértem magamhoz, ugyanaz a feketeruhás alak várt rám.
- Üdv újra, kislány – köszöntött barátságosan, kissé már megnyugodtam, de féltem, hogy itt mihez kezdek egyedül. Kis vártatva gyomrom korgása jelezte, hogy éhes vagyok. El is felejtettem, hogy aznap nem ettem semmit reggelire, így nem is csoda, gondoltam akkor.
- Nohát, csak nem éhes vagy? Tessék, egyél bátran – szólalt meg mosolyogva, majd elővett egy dobozt, amiben étel volt. Kissé bátortalanul, de ettem ugyan pár falatot.
- Úgy látom, kislány, hogy egy kis shinigami- palántát találtam – jegyezte meg az akkor még ismeretlen shinigami.
- Kérem, hívjon Seriunak – szólaltam meg kissé félénken.
- Rendben, Seriu. Tudod mit? Jelentkezz az akadémiára, biztos fel fognak venni – tanácsolta a shinigami, aki magához vett, és én be is iratkoztam az akadémiára. Azok voltak ám a csodás évek, én voltam a legkisebb tanuló az akadémián. A Legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a fiúkkal összefogtunk, hogy megvicceljük a tanárokat, így el akartuk csórni a shinigami egyenruhákat az irodából, ami viszont öreg hiba volt. Ha akkor nem jött volna látogatást tenni a tizedik osztag akkori kapitánya, akkor talán már rég büntetőmunkán csücsültünk volna. Soha többet nem mertem utána belemenni a hülyeségekbe, az volt az első meg az utolsó eset. Így a vizsga után a tizedik osztaghoz jelentkeztem, hogy törlesszek, de mindenek előtt hasznos legyek az osztagom számára, és most várom, hogy felvegyenek.

Kinézet: Vékony, alacsony termetű vagyok, arcomra gyakran mondják, hogy szép, krétafehér bőröm van, kicsi, pisze orrom, nagy, zöld szemecskéim, fekete, vállam fölé érő, egyenes hajam, általában shinigami egyenruhában láthattok, ha összefuttok velem. Zanpakutomat egy vállamra csatolt öv-tokban hordom, ami praktikus és kényelmes,
Magasságom 133cm, súlyom ehhez képest 25kg.

Jellem: Nem vagyok szabályszegő, az az egy akadémiai csínytevés volt az első meg az utolsó, hogy szabályszegést követtem el, általában visszahúzódó, csendes vagyok, nem fecsegek sokat. Utálom ölbe tett kézzel nézni, ha a többi dolgozik, nekem meg nincs melóm.