Egy rododendron árnyas völgyben, a hóhatártól nem messze, olvadéktól fátyolos vizű hegyi patak mentében, óriás fenyők között kergetőző galambok és kenderikék felségterületén barlang szájazott a szabadba; súlyos levelek előtte púposodó halma. A rengetegben hangok özöne: sziklákon csacsogó patak, fenyőágak közt zúgó szél, rovarok ciripelése, fán élő aprójószág rikoltozása madárdallal vegyest; időről időre hevesebb széllökés kapott egy-egy cédrus vagy fenyő koronájába, és csellójajdulást csalt ki belőle. Az erdő sűrűjében egy lomos házat lehet kivenni. Abból a házból ordibálás hallatszott, vagyis inkább jajongás. Azért volt ez a nagy ordibálás, mert a házban egy nő éppen szült. Mivel nem volt sok pénze a családnak otthon szült az anya. Szakadt ruhákat viselt és a ház is romos volt épp, hogy nem omlott a családra. Miután megszületett a gyerek a szülők csak a nevet tudták együtt kitalálni ugyan is a nő pár nap múlva meghalt. Az apa mély depresszióba esett, de a gyerek állandóan felvidította. Amit csak tudott megadott a gyereknek így került a gyerek jobb módú szülőkhöz, akik beíratták az iskolába.

Mivel eddig egy gyerek közelébe sem volt nem tudta, hogy hogyan kell viselkedni ezért sorra jöttek a figyelmeztetések a családnak. Egyre nehezebben tűrték és a végén bentlakásos iskolába küldték ahol szinte minden nap megverték. Miután állandóan zöld, lila foltokkal tért nyugovóra úgy döntött, hogy mostantól megvédi, magát vagy legalábbis megpróbálja. Napokon át azon gondolkodott még órákon is, hogy hogyan védhetné meg magát. A sok gondolkozás után rájött. Visszaüt. Mivel eddig még soha nem verekedett nyilvánvaló, hogy első próbálkozásra nem sikerült így megint megverték. Egy nap miután sikerült visszaütnie az egyik gyerek előkapott egy kést és hátulról belé szúrta. Mit ne mondjon nem volt valami jó érzés. Elsötétült minden. Miután magához tért még mindig a földön feküdt, de ekkor vette csak észre, hogy a teste mellett áll, ami körül egy igazán nagy vértócsa volt látható. Nagyon megrémült, hiszen a saját teste mellett állt. Hosszú percekbe telt mire valaki megtalálta a vérbe fagyott testet. Amikor megjelent az igazgató odament hozzá és elkezdett beszélni, de mintha ott se lett volna egyből elment és hívta a mentőket és persze a rendőrséget. Miután megérkeztek a mentők egyből bejelentették, hogy már sajnos nem tudnak segíteni rajta. Pár perc múlva a rendőrök is megérkeztek, akik egyből mindenkit elkezdtek faggatni. Az a gyerek, aki eredetileg megkéselte rákente egy másik gyerekre, aki nagyon súlyos büntetések sorozatát kapta. Csak nézte és nézte ugyanis nem tudott mit tenni. Nem tudott vallomást tenni és nem tudta megmondani a rendőröknek, hogy nem az a gyerek volt. Számára rövidnek tűnő napok teltek el. A napjait azzal töltötte, hogy az iskola összes részét bejárta és megnézte az apját mármint az eredetit. Egy nap mikor meg akarta látogatni azt vette észre, hogy a ház nincs a helyén.

Elindult körbenézni és szomorú dologgal kellett szembenéznie. Az apja meghalt. A halál oka szívroham volt. Miután megtudta, hogy az apja meghalt elindult „sétálni”. Már egy jó ideje sétálhatott mikor egyszer csak a nagy csendet egy dobhártya szaggató üvöltés törte meg. Nem kellet sokáig keresnie a hang forrását. Egy iszonyatosan nagy és ronda szörny állt tőle úgy 200 méterre. Az arcát nem látta, mert egy csontmaszk takarta. Egyből tudta, hogy nem lesz jó vége mivel elkezdett felé futni. Mivel rossz volt az előérzete ő is elkezdett futni, de nem arra amerre a szörny volt, hanem a másik irányba. Nem tudta mennyi ideig menekült a lény elől. Már körülbelül egy órája menekült előle mikor egy árnyat látott elsuhanni. A háta mögé nézett és látott egy férfit egy kardal a kezében. Ordítani akart neki, hogy meneküljön, de mikor meg akart szólalni a férfi egy suhintással elintézte a nagy lényt. Majd odament hozzá és nyugtató beszédjével megnyugtatta. Ami ezek után történ megrémisztette. Előkapta a kardját a fiú pedig azt hitte, hogy le akarja csapni vele, de a végén csak a homlokához tette a kard markolatának a végét mire egy másik helyre került. A földön feküdt, vagyis szerinte. A szeme csukva volt és lepörgött előtte az élete. A születésétől kezdve a haláláig. Nem tudta, hogy miért. Arra nyitotta ki a szemét, hogy emberi hangokat hallott. A szeme kinyílt és felállt majd azt követően körbenézett. Nagynak nem mondható házakat látott számtalannyi emberrel. Elindult körbenézni. Ahogy ment előre mindenki megbámulta. Miután szerinte mindent megnézett leült a földre és nézelődött körbe körbe. Már egy ideje a földön ülhetett mikor odajött hozzá egy férfi és beinvitálta a házukba.

Bemutatta a feleségének és a gyerekeinek, na és persze megengedte, hogy náluk lakjon. A család a úgy törődött vele mintha a saját gyerekük lenne. Amit tudtak megadtak neki. Egy napon mikor sétálni indult ugyan olyan öltözékes embereket látott, mint az, aki megmentette őt. Nem vesztegette az időt. Oda szaladt hozzájuk és megkérdezte, hogy ők kicsodák és elmondták, hogy Shinigamik és, hogy benne szerintük nagy erő rejtőzik. Mivel mindent elmondtak, amit tudtak megkérdezte, hogy hogyan lehet Shinigami. Elmosolyodtak és mondták, hogy ha nagyon Shinigami akarok lenni, akkor jelentkezzen a Lélek Továbbképző Akadémiára. Ahogy hazaért és bejelentette, hogy jelentkezik az akadémiára lehetett látni rajtuk a szomorúságot, de azt mondták, hogy ez az ő döntése. Másnap beiratkozott az akadémiára.