*Nyugodtan olvasgat irodájában egy, az emberek világából hozott krimit. Végre nincs különösebb feladata - pontosabban szólva most jutott el arra a szintre, hogy semmi se érdekelje feladatai közül -, tehát eldöntötte, hogy még ma befejezi a regény olvasását. Már az utolsó (és legizgalmasabb) fejezeteknél tart. Egyre feszültebb csend lengi körül az irodát, Akane is egyre gyorsabban halad, sőt, előrébb is dől, hogy jobban lásson: oldalakon belül kiderül, hogy ki volt a gyilkos, amikor is...*
- A HOLLOW ANYÁDAT!
*Kis híján lefordul a székről, majd hangos szitkozódásba kezd, amit valószínűleg úgysem hallanak beosztottjai, ha pedig mégis, akkor sincs semmi gond szerinte - a többség már úgyis hozzászokott a kapitány stílusához... De mi okozta a hirtelen dühkitörést? Nos, egy pokollepke, aki megunta a felesleges várakozást, és egyenesen Akane orrára repült váratlanul, hogy végre vegye már észre jelenlétét. Először majdnem lecsapja az aljas kis dögöt, aztán időben eszébe jut, hogy biztos valami fontos hírrel küldték, ezért egyelőre megkíméli a vakarcsot.*
- Szóval mégis igaz. Oshiro klán... hol hallottam már róluk?
*Gondolkodik hangosan, miután végighallgatta a pokollepke üzenetét. Pletykák eljutottak ugyan hozzá a nem is olyan régi, 11. osztagbeli incidensről, de azt hitte eddig, erősen túloztak... Most azonban bebizonyosodott, hogy semmi ferdítés nem volt benne.
Mély sóhajtás után végül felkapja az asztalon heverő Hisshinoseijint, majd gondosan elpakolja a jelentések alá a krimit - pedig már majdnem befejezte! -, és elindul a társalgó felé. Az épülethez érve nemes egyszerűséggel feltépi az ajtót, majd a szokásos helyére vonul, ahonnan minden jelenlévő jól láthatja és hallhatja. Bár a hangerővel sosem volt probléma ilyen téren...*
- Gondolom, hallottatok arról, mi történt a 11. osztag őrjáratával. Nos, minden igaz volt, amit meséltek... Ez az Oshiro klán sokkal erősebb és elszántabb, mint képzelnétek! Szóval vigyázzon magára mindenki, ez parancs! Ha pedig találkoznátok velük, ne próbáljatok meg hősködni... Ráadásul, ha valamelyikőtök meg mer halni, még jobban magára haragít majd...
*Fejezi be végül "tájékoztatóját". Tekintetéből egyértelműen látszik, hogy komolyan gondolja szavait, és tényleg nem fog finomkodni a parancsszegőkkel...*

Aznap délután épp a szobámban sziesztáztam ebéd után egy kis szaké mellett, és szokásomhoz híven a világ nagy dolgain elmélkedtem. Nem sokkal ezelőtt mikor az egyik folyosón haladtam végig éppen, elhaladtam két tiszt mellett akik nagyon sutyorogtak valamiről.
-Hallottad a hírt? -szólt oda az egyik.
-Ma hajnalban holtan találták a 11. osztag éjjeli őrségét. Állítólag az Oshiro klán felbérelt gyilkosai voltak. Elég nagy a felfordulás arrafelé, mellesleg jobb ha vigyáztok mindannyian. Sosem lehet tudni. -suttogta halkan a tiszt.
-Gyilkosság a 11. osztagban? -kérdeztem vissza. -Nagyon jól képzett emberek lehettek, ha sikerült észrevétlenül bejutniuk a Sereitei környékére, megöltek egy teljes éjjeli őrséget és észrevétlenül el is tűntek. - vélekedtem.
Eléggé fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy még többet megtudjak erről a dologról, de úgy látszott hogy ezek többet nem tudtak róla, így elköszöntem és folytattam utamat szobám felé. Ebéd után letelepedtem az ágyamra és gondolkodni kezdtem.
-Ki lehetett vajon a gyilkos? Hogy ölte meg azokat a szerencsétleneket? És mi a fene az az Oshiro klán? Sosem hallottam róluk még.- Ilyen és efféle gondolatok motoszkáltak a fejemben.
-Nem kéne utána járni kicsit jobban a dolognak, Aoki? -kérdeztem Zanpakutom.
-Tégy ahogy jónak látod Yuusuke, de légy óvatos. - intett óvatosságra Aoki.
- Rendben, hát akkor induljunk! - fogtam meg a kardom és kiléptem a szobám ajtaján.
Elindultam valamerre, hátha sikerül több információt szereznem..igazából fogalmam sem volt merre megyek, csak mentem előre. Jó ideje ballagtam már, egy telljesen ismeretlen folyosón császkáltam, mikor az egyik szobából ordítozást hallottam. Szokás szerint kíváncsiságom nagyobb volt a figyelmességemnél és az ajtó előtt elbotlottam a lábtörlőben, minek köszönhetően befejeltem az ajtót és pofára estem.
- Csak gratulálni tudok..-szólt szemrehányóan a fejemben Aoki.
Gyorsan feltápászkodtam és felnéztem. A hirtelen döbbenettől a szívem kihagyott egy ütemet. Egy egész osztag ott tartózkodott a szobában, az ajtó előtt álló Shinigamiról pedig lerítt hogy egy kapitány. Mindenki úgy nézett rám, mintha pillanatokon belül kivégeznének.
-Őő..őőőő..izé...bocsánat..én csak...erre sétálgattam mikor..izé..némi információt szerettem volna szerezni erről az Oshiro klános dologról.-hebegtem.
A kapitány felém fordult...halántékán vészesen kezdett kidudorodni egy ér. Vett egy mély levegőt majd...azután megértettem miért nézett mindenki úgy rám ahogy. Életem legdurvább hangorkánjában volt részem abban a percben.
- HA MÁR ÍGY BENÉZTÉL IDE AKKOR SEGÍTENI FOGSZ NEKÜNK!!!- ordította az arcomba.
-Őő igen is ...Kapitány-sama..-makogtam neki.

*Remek. Úgy látszik, mindenki megértette az osztagból, hogy feleslegesen próbálnának vakmerően szembeszállni ezzel a klánnal, teljesen hiábavaló lenne. Hiszen még a 11. osztag kapitányát is képesek voltak megizzasztani...
Most már csak egy-két tisztet kell szokásos munkamódszerével "rávennie" arra, hogy tartsanak vele az ügy felgöngyölítésében. Jelöltjei meg is vannak: az egyik mindenképpen Eiji lesz, mivel folyton szemmel kell tartania, a másik pedig Mamoru, aki talán tudhat valami pontosabb információt erről a klánról a névrokonság miatt...
Mielőtt azonban végrehajthatná tervét, először maga az egyik kiszemelt alany ajánlja fel segítségét... Legalább ennyivel is könnyebb dolga lesz, már csak Eijit kell beszerveznie.*
- Nagyszerű, épp most akartalak rábeszélni, hogy csatlakozz az őrjáratomhoz... Így, hogy önként jelentkezel, nem kell feleslegesen strapálnom magam a rábeszéléseddel...
*Fogadja el az ajánlatot, és már indul is a másik áldozathoz, miközben int Mamorunak, hogy kövesse. Csakhogy Eiji elég gyorsan felszívódott - pedig mintha az előbb látta volna... A név hangos kiáltása után azonban hamar kiderül a démon rejtekhelye néhány "jóindulatú" shinigaminak köszönhetően.*
- Te is segíteni fogsz! Ha feleannyira jól tudsz harcolni, mint menekülni, már nyert ügyünk van...
*Vigyorodik el, majd a kitörő nevetésre válaszként folytatja mondandóját:*
- Azok pedig számítsanak rá, akik leleplezték Eijit, hogy el fogok velük beszélgetni a betyárbecsületről és egyéb hasznos fogalmakról, ha visszaértem...
*Villan tekintete a címzettek felé, aminek köszönhetően pár másodpercen belül ismét síri csend lesz a társalgóban. Fejével int két beosztottjának, hogy kövessék, majd el is indul az ajtó felé. Éppen lépne ki rajta, amikor egy ismeretlen shinigami esik kis híján rá - szerencsére még időben sikerül elugrania az útból.*
- Nem tudom, ki vagy, de ha már meglátogattad az ötödik osztagot, te is segíteni fogsz nekünk...
*Megy oda a tiszthez, és cseppet sem finoman felrángatja a padlóról, majd megadja a kezdő löketet is a folyosó egyik irányába.*
- Te arra mégy őrjáratozni, mi pedig az ellenkező irányba... Ha bármi problémád lenne, csak jelezz valamivel...
*Adja ki az utasításokat, majd ő maga is elindul, remélhetőleg Eijivel és Mamoruval a nyomában. Rövid séta után veszi észre az egyik tetőn állomásozó két másik beosztottját, és még három alakot, akiket nem tud beazonosítani. Valahogy furának tűnnek, de nem tudná megmondani egyelőre, hogy miért...*
- Hé, ti ott ketten! Jelentést!
*Kiált a tisztek felé, akik azonban ekkor összeroskadnak. A kapitánynak sem kell több, azonnal zanpakutójának markolatára helyezi tenyerét, és minden izma megfeszül, ahogy felkészül egy esetleges támadásra...*
~ A rohadékok... Ők lennének? ~
*Fut át agyán, de nem gondolkozhat sokáig, a maradék három idegen ugyanis a következő pillanatban már előttük ácsorog... Innen már viszonylag jól látja is szokatlan külsejüket, és alaposan végigméri mindhárom alakot.*
- Mi a fenét akartok tőlünk?!
*Szegezi végül dühösen a testvéreknek a kérdést, ami legjobban érdekli. Egyelőre még nem használja shikai-át, de ezen hamarosan valószínűleg változtatni fog...*

Miután az ötödik osztag kapitánya megadta a "kezdő löketet", nekikezdtem az őrjáratnak. Nem így képzeltem el a indulást, de hát valahogy el kellett kezdeni. El is indultam az egyik irányba egymagam, és abban reménykedtem hogy nem fog kitudódni az, hogy hogyan is estem be az 5. osztaghoz mert elég cikis volt. Miközben magamon röhögtem hogy milyen béna voltam észrevettem valamit. Nem sokkal előttem volt egy őrtorony. Ezzel nem is lett volna baj csak túl csöndes volt, márpedig nem arról híresek a toronyőrök hogy csöndben lennének.
-Megnézem magamnak közelebbről azért.- gondoltam.
Egyre közelebb értem a toronyhoz és kezdett rajtam eluralkodni egy érzés, ami azt súgta hogy ott valami nagyon nincs rendben. Már ott voltam a torony aljában és újra felnéztem. Gyanúm kezdett beigazolódni. Mintha két ember épp most ölné az őröket.
-Ez nagyon nem lesz jó. -mondtam, és begyorsítottam. Mire felértem már késő volt. Mindenütt vér és a lábam előtt hevernek az őrök hullái. Cseppet sem csendesen elkáromkodom magam. Átléptem a holttesteken hogy jelezzek, mikor észrevettem hogy nincs a helyén a jelző.
-Hova a francba tűnhetett?- kerestem de nem találtam sehol. Ha nincs itt a jelző akkor el kell sietnem az osztaghoz riadóztatni. Leugrottam a torony melletti ház tetejére és az osztag felé vettem volna az irányt de ekkor megálltam. Két alakot vettem észre nem messze a toronytól és gyorsan távolodtak..inkább menekültek.
-Francba most mit csináljak? Az osztaghoz kéne menni de nem hagyhatom hogy elmeneküljenek. - álltam meg egy pillanatra. -Követnem kéne őket hogy megtudjam hol a rejtekhelyük, vagy hova mennek. Úgy döntöttem hogy követnem kéne őket ,így utánuk iramodtam. Eléggé lemaradtam így rákapcsoltam én is egy kicsit és hamarosan utolértem őket, vagyis csak egyet, mert a másik eltűnt. - A fenébe!- szitkozódtam. Mégnagyobb sebességre kapcsoltam, hogy legalább ezt az egyet utol tudjam érni és elintézni. Bele telt vagy fél percbe mire utolértem. Egyre közelebb értem hozzá, lassan már rá is tudtam támadni. - Még egy kicsit. - mondtam magamban. És akkor hirtelen előrántottam Zanpakutom és rátámadtam. -Most megvagy!- kiáltottam oda. Lecsaptam rá, épp belevágtam volna a hátába mikor hirtelen köddé vált. Megkövültem álltam ott és néztem a helyet ahol az előbb még a férfi volt. - Nem lehetett más, csak elterelés. - gondolkoztam hangosan. -Azonnal jelentenem kell a Kapitánynak a dolgot! Elkezdtem rohanni az osztag felé. Házról házra, tetőről tetőre haladtam mikor megláttam egy arrancar férfit, aki épp egy másikkal beszélt. Mit kéne tennem? Tovább kéne indulnom.- Épp fordultam volna el és indultam volna tovább, mikor hirtelen feltűnt az arrancar mögött az az alak akit eddig követtem és rátámadt hátulról. Azonnal döntöttem és egy villámgyors shunpoval az arrancar mögött termettem. Éppen sikerült kivédenem az ellene irányuló orv támadást. Rám nézett a férfi, és elvigyorodott, majd odaurgott a másik mellé, akivel az arrancar beszégetett.
-*Heh* Kösz kölyök! Mi a neved?- kérdezte az arrancar. Nem igazán tudtam hogy kivel van vagy most igazából mi is a helyzet, de amíg nem támad rám úgy döntöttem el leszünk.
-Watanabe Yuusuke, a 13. osztag újonc tisztje.-feleltem. - Ja és nem vagyok kölyök.-jegyeztem meg. - Mellesleg, téged hogy hívnak?
-Nocsak... Ügyes vagy újonc létedre kölyök... Had mutatkozzam be... A nevem Oshiro Satoshi. Hát a tiétek?-recsegte a férfi akit eddig követtem.
Kicsit oldalra billentettem a fejem és odavetettem neki. - Az, hogy valaki újonc, nem azt jelenti hogy béna is.- Majd ránéztem az arrancarra és vártam a reakcióját.

*Időnként két beosztottjára pillantva és reakciójukat figyelve várja a választ kérdésére, miközben egyre jobban zavarja az egyik ellenfél öntelt vigyora. Ő lehet a csoport egyik vezetője... A másik kettő pedig a talpnyalója, akik csak parancsra várnak, hogy a shinigamik torkának ugorjanak. Vagy akár egymásénak - elég elvakultnak tűnnek ahhoz, hogy gondolkodás nélkül bármit megtegyenek felettesük parancsaira.*
- Nem szokásom figyelni őrült klánok szerelmesleveleire...
*Veti oda gúnyosan a válaszolónak, ahogy végighallgatja. Shinigamik felesleges létezése és a világ szennyezése? Érdekesen hangzik... Többet szeretne megtudni róla - és, ha rajta múlik, ki is szedi ellenfeleikből azt, amit hallani akar...
A következő pillanatban azonban megfordul a klán "szócsöve", és látszólag távozni készül. Ezt pedig nem hagyhatja annyiban a kapitány...*
~ Vigyázzatok magatokra... ~
*Fordul hátrafelé, mialatt egy-egy pillantást vet a harcba keveredett Eijire és Mamorura, majd tovább shunpózik a vezető nyomában. Mikor elég közel ér hozzá, gyorsan előrántja kardját, hogy lecsaphasson az ellenfélre. Ekkor azonban...*
- Bakudou 39: Enkosen!
*Kiált fel és jeleníti meg jobb oldalán a kidoupajzsot, amikor szeme sarkából észreveszi a felé süvítő pengéket, majd igyekszik egy shunpóval minél feljebb kerülni, hogy kikerüljön a shurikenerdőből. Mivel a bal oldalát nem látja, valószínű, hogy onnan eltalálja néhány fegyver...
Amennyiben sikerül nagyjából épségben kijutnia a pengék sűrűjéből, már jóval óvatosabban viszonyul majd a vezérhez...*
- Abateru Hisshinoseijin!
*Hívja elő kardjának shikai-át. Az előző eset bebizonyította, hogy nem veheti félvállról az Oshiro klán embereit...*

-Ó, te is a 13. osztagban volnál? Meglepő, mivel én is ottan tevékenykedek. A nevem pedig Zel Syneza Kaabel, nagyon örvendek.-mutatkozott be az arrancar is. Meg is lepődtem, hogy a mi osztagunknál van. Még nem találkoztam vele, mondjuk még újoncnak számítottam az osztagnál, de akkor is, a legtöbb tiszttel már találkoztam. Na majd jó lesz közelebbről megismerni ezt a Zel gyereket, ki tudja, lehet hogy egész jó fej, döntöttem el. Beszélgetésünk azonban félbeszakadt, mert elkezdtek röhögni rajtunk.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem vészjóslóan feléjük, de azok csak röhögtek tovább, válasz pedig nem érkezett.
-Ugyan.. Nehogy azt higgyétek, hogy lankadhat a figyelmetek akár egy pillanatra is!-szólt oda röhögve az az alak, akit eddig követtem. Majd hirtelen egy kézmozdulatot használva füsté vált, és a a mellettem lévő ház tetején jelent meg újra. Mivel eddig is őt üldöztem és csak véletlenül hozott össze a sors Zellel és azzal a másik fazonnal, úgy döntöttem, hogy őt választom ellenfelemül. Odaugrottam én is a ház tetejére, majd ránéztem az Oshiro klántagra. Az még mindig vigyorgott.
- Nemsokára nem lesz min vigyorognod, azt garantálom! -vigyorodtam én is el. Elég gyorsan mozgott, ezt már az elején észrevettem. És tipikus bárgyilkos módszerekkel harcoltak, emiatt elég nehéz lesz legyűrni, de azért engem sem kell alábecsülni.
Aztán végre történt valami. A férfi elővett három pengét. Gőzöm sem volt, hogy mit akar három pengével kezdeni, mivel két keze volt, hacsak nem rejteget valahol egy harmadikat is...
Az egyiket szájába tette, a másik kettőt pedig ellentétes irányban fogta a kezeivel.
- Mi a franc?!-gondoltam. Hát ez nagyon érdekes harcnak ígérkezik.
Sietve oldalra néztem, Zel éppen akkor kapott be a hátába néhány shurikent, és beépült a falba. Azért biztos ennyivel nem lehet elintézni, kemény gyereknek látszik. Tovább gondolkodni nem volt időm, mert hirtelen valami beleszállt a gyomromba, és repültem vagy 3 métert hátra. Hát tényleg rohadt gyorsan mozgott ez a tag, nem mondom, egy pillanatra vettem le a szemem róla és máris támadott, ráadásul egy szempillantás alatt. Feltápászkodtam és ránéztem, az szokásához híven rajtam vihogott.
- Ennyivel nem fogsz elintézni!- vetettem oda neki.

*Hangosan felszisszen, amikor megérzi az oldalába csapódó pengéket. Ha vége lesz ennek a küldetésnek, kétségkívül meghányja-veti majd azt az apróságot, hogy inkább mindig aktivált shikai-jal mászkáljon-e... Akkor legalább ezeket a kis dögöket is időben meglátta volna, és talán sikerül kikerülnie őket...
Magában szitkozódva rántja ki bordái közül a fegyvereket, arcára pedig jól láthatóan kiül a fájdalom, amikor megszabadítja magát egy-egy shurikentől.*
- Ej, már méregre sem futja? Jobb helyeken azzal szokták kezelni az ilyen aljas fegyvereket...
*Próbálja meg tovább uccuzni a vezért, miután futva leellenőrizte a kiszedett pengéket. Úgy gondolja, minél jobban feldühíti az alakot, annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy hibázzon majd... Ezzel pedig Akane esélye is nő a győzelemre. Szabad kezét eközben oldalára szorítja. Úgy dönt, egyelőre inkább nem használja a gyógyító kidou-t, hiszen ki tudja, mi van még az ellenfél tarsolyában.
Ez hamarosan ki is derül, ugyanis a következő pillanatban egy újabb rakat dobócsillag száguld felé. Szóval hatásosak voltak megjegyzései... Ezúttal azonban kiegyenlítettebb a helyzet, mivel shikai-ának köszönhetően bal szemének látását is visszanyerte, ráadásul többi érzékszerve is kifinomultabbá vált. Erről viszont nem kell tudnia ellenfelének, bőven elég, ha látja a kapitány lángvörös pupilláit...*
~ Mik lehetnek vajon azok a fecnik? ~
*Fut át agyán, amikor észreveszi a fegyverekre erősített papírokat. Azt nem tudja kivenni, hogy van-e írás is rajtuk, mindenesetre gyanús a vezér tomboló dühe...
Ki kell térni a pengék elől, annyi biztos. Összeszedi minden erejét egy shunpóhoz, és még mielőtt felrobbannának a fegyverek, el is indul. De nem hátrafelé, ahogy az logikusabb lenne. Az túl kiszámítható lenne... Egyenesen előre, a vezér felé indul el, és ha minden jól megy, közvetlenül ellenfele előtt szándékozik felbukkanni, zanpakutóját a férfire szegezve. Eközben persze a robbanás lökése és fémdarabkái könnyen belecsapódhatnak hátába, de hát a kapitány mindig is szerette a "kreatívabb" megoldásokat...*

A gyomron rúgástól nem éreztem ugyan jól magam, de messze nem volt elég ez ahhoz, hogy kidőljek, bár ez a támadás elég gyors volt, szinte észre sem vettem, és erő is volt benne. Kicsit eltávolodtam, az ellenfelemtől és jobban szemügyre vehettem. Kifejezetten őrültnek tűnt a csávó, akinek már nincs veszteni valója, és az ilyen ellenfelek a legveszélyesebbek, mert mindent beleadva támadnak. A férfi egyszer csak megszólalt, de alaposan fülelnem kellett, hogy egyel talán értsem mit mond, mert szinte semmit sem lehetett érteni a szájában lévő penge miatt.
- Nagy szavak ezek egy harmadrangú tiszttől. Már akkor a harcmezőn éltem, amikor te még csak kósza gondolat sem voltál esendő szüleid fejében. Egyszer már meghaltál, s én most elintézem, hogy hulla is maradj! -mondta szinte ordítva már a végét. Nagyon "jól" nézett ki így, enyhe hányinger kerülgetett, mert beszéd közben fröcsögött a nyála. Csodás volt, ezt a látványt pedig emelték a vérben forgó szemei.
- Nem én nézek úgy ki, mint egy hulla. - vetettem oda neki. - Már csak egy dolog hiányzik belőled az igazi hullává váláshoz, az, hogy a földön feküdj vérbe fagyva, de ezt mindjárt elintézem neked. - röhögtem rajta. Próbáltam felidegesíteni, mert úgy könnyen hibázik.
- Ja és senki sem kérdezte, hogy mikor és hol voltál, sőt senkit sem érdekel. Mellesleg, a hullák nem szoktak beszélni, szóval tegyél egy szívességet, és maradj csendben-tettem hozzá a végéhez egyfajta lezárásként, bíztam benne, hogy némiképp sikerül a csávó idegeire hatnom a dumával, bár nem voltam jártas más emberek idegeinek a felhúzásában, most arra vitt a szükség. Nem tudom, hogy a hozzá intézett szavaim hozták e ki a sodrából, vagy amúgy is támadni akart e, de támadott, és elég érdekesen. Szinte shunpot megszégyenítő gyorsasággal megindult felém, felugrott a levegőbe, és ott eszelősen elkezdett forogni, egyfajta búgócsigaként száguldva felém. Az utolsó pillanatban kijött a forgásból hirtelen és szemből egy iszonyatos csapást mért rám. Az utolsó pillanatban tudtam kivédeni, nem sokon múlt, hogy félbe ne vágjon. Gyorsan hátra ugrottam egy esetleges következő támadás elől, és gyorsan végiggondoltam a lehetőségeimet. Nagyon gyors ellenféllel volt dolgom, és erős is. Sokáig nem húznám ellene ebben az állapotban. Csak egy mód maradt, a shikai. Ellenségemre mutattam kardommal, majd elmormoltam a parancsszót, és átváltottam shikaiba. A levegő kissé lehűlt a környéken ennek hatására, ami előnyömre vált, hiszen hideg helyeken gyorsabb vagyok. Kezemben immár a jégcsapkardom csillogott, és ez némi önbizalommal áldott meg. Lassan nekem is támadni kéne, hisz eddig nem csináltam semmit sem, csak védekeztem meg társalogtam. Jó lesz emlékeztetni rá a fickót, hogy nem csak ő tud harcolni. Egy shunpoval megindultam, felé és félúton, mint szoktam, elindítottam egy fagyhullámot a tag felé. Oldalra shunpoztam és a fagyhullámmal együtt támadtam rá a férfira. Így egy időben két oldalról érte támadás, ami megnehezítette a dolgát a kivédésében. Ha pedig eltalálja a fagyhullámom, akkor nyert ügyem van, ugyanis akkor mirelit Oshiro klántag válik belőle. Remélni tudtam csak, hogy betalál valamelyik támadásom, bár az előző támadásait figyelembe véve, nem lesz egyszerű dolgom.