*Arcán átfutó vigyora árulkodik arról, hogy feltűnt neki a vezér meghökkenése, és, bár elhajol pengéje elől ellenfele, legalább sikerült kizökkentenie a másikat... Az utolsó pillanatban aztán meggondolja magát, és ő maga is kicsit arrébb céloz fegyverével, hogy ne sebesítse meg egyelőre a férfit - hiszen előbb még meg akarja tudni tőle, mi a fenét akarhat ez a bukott klán a shinigamiktól. Pontosabban szólva azt tudja, mit akarnak tőlük, azt azonban nem, hogy miért...
Egyébként is egyértelműen nyerésre áll, legalábbis ő maga úgy érzi. És a látszat is erre utal, hiszen pusztán néhány centiméter távolságnyira van kardjának hegye a vezér torkától - bármikor leszúrhatná, ha akarná...*
- Még egyszer megkérdezem, utoljára... Miért akartok kiirtani minket?
*Szólal meg higgadtan, tekintetét le nem véve ellenfeléről, hiszen ki tudja, miket tartogat még tarsolyában. Aztán a férfi beszélni kezd...*
- No, végre valamiben egyetértünk...
*Kicsit változtat a markolat fogásán, és közelebb csúsztatja a pengét ellenfelének nyakához, ahogy tovább hallgatja a rekedt mormolást. Gyanakodva húzza fel szemöldökét az utolsó mondat hallatán; nem tudja mire vélni a vezér túlzott magabiztosságát. Hiszen bármelyik pillanatban a halálba küldhetné, ő azonban mégis úgy beszél, mintha fordított lenne a helyzet...*
- Álomkép? Ezt neki!
*Veszti el végül türelmét a gonosz mosoly láttán, és lendületesen suhint egyet zanpakutójával. A csapás a vezér torkát lett volna hivatott elvágni, azonban ekkor váratlan dolog történik: egy pillanat alatt füstté válik és eltűnik... Akane pedig csak a levegőt szelheti már ketté.
Arcán leplezetlen értetlenséggel néz a tető irányába, ahol ismét megjelenik ellenfele. Nem tud azonban sokáig gondolkozni a mikénteken, mivel ekkor fejébe hasít a halk füttyszó... Ami számára még fülsiketítőbb, mint egyébként, mivel shikai-a miatt hangosabban és élesebben hallja a hangot.
Önkéntelenül is fejéhez kap szabad kezével, a hirtelen mozdulat miatt viszont ezúttal oldalába hasít bele a fájdalom. Sebei súlyosabbnak bizonyulnak, mint eddig gondolta - lassan, de biztosan folyik minden szerzett vágásából a vér... Valamit tennie kell, méghozzá minél gyorsabban...*
- Bakudou 59: Kurenai ribon!
*Szólal meg, miután fél tenyerét sebeire helyezi, majd hangosan felszisszen, ahogy a vörös szalagok beleivódnak a sérülésekbe. Hiába, bármennyiszer is alkalmazza ezt a technikát, sosem fogja megszokni az ezzel járó következményeket...
Ezalatt nem is tud rendesen figyelni ellenfelére, aki köré hamarosan odacsoportosulnak szolgái.*
~ Mit terveznek?! ~
*Figyeli kissé riadtan a nagy előkészületeket, miközben kezét még mindig sebeire szorítja. Fontolgatja, hogy megpróbálja-e szétrobbantani a társaságot egy újabb kidou-val, azonban hamarosan elveti az ötletet. Hiszen egymaga sajnos nem ér sokat öt erős ellenfél ellen, hiába kapitányi szintű...*
- Mi a...?!
*Csúsznak ki száján a szavak akaratlanul is, ahogy a vakító fényoszlop megjelenik a horizonton. Mégsem tesz egyelőre semmit, csak várja, hogy végre befussanak a többiek is...*

Jó ideje harcoltunk már ezzel az Oshiro taggal, de egy külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy csak a csávó támadott, és én védekeztem. Gyakorlatilag erről is voltszó. Szerettem volna előbb megismerni a férfi erősségeit, és gyengéit. Az már kiderült, hogy igen erős, és nagyon is gyors volt ahhoz képest, ahogyan kinézett. Az is kiderült, hogy szefós kicsit szegényem, de ez a szakmájával járt úgy mond. Egy kellemetlen kis gyomros után kicsit cukkoltuk egymást. Nyilván mindketten fel akartuk húzni a másikat, mert ha valaki idegből harcol, és ne mésszel, akkor sokkal nagyobb a hibalehetőség, én pedig pontosan ezt akartam elérni. Viszont a jelenlegi szintemen nem lettem volna képes elbánni az Oshiro klán ezen tagjával, és ezért úgy döntöttem, hogy ideje shikaiba lépni. Nem sokkal ezután már kezemben ékeskedett jégcsapkardom, és a shikainak köszönhetően kissé lehűlt a levegő a környezetben, amitől kissé gyorsabb is lettem, hisz nekem a hideg kedvezett. A hideg adott erőt, abból merítettem a képességeimet, mindent arra alapoztam. Meg is indultam egy villámtánccal ellenfelem felé, hisz most rajtam volt a sor, és félúton megeresztettem egy fagyhullámot a tag felé, hátha hibázik, vagy valami, ám erre elég kevés volt az esély, az eddigi teljesítményét figyelembe véve.
Nem olyan sebesen, bár azért haladt a férfi felé a támadásom, én pedig nem sokkal lemaradva haladtam a fagyhullám mögött. Mikor célba ért, egy pillanatig azt hittem, hogy megvan, elkaptam, és már csak egy nagy jégkocka emlékeztet arra, hogy ott valamikor valaki mozgott, és élt, de nem ez történt. Az Oshiro csávó egyszerűen átugrotta, mintha valami egyszerű kerítés lett volna, vagy akármi. Nem hagytam annyiban a dolgot, ha már a shikaiom képessége ezúttal nem ért célba, én tovább harcolok. Villámgyorsan előtte teremtem, majd próbáltam megsebezni katanámmal, eredménytelenül. Sikerült mindent hárítania. Össze-vissza csapkodott kardjaival, szóval ahelyett, hogy én sebesítettem volna meg. Jópár kisebb vágást sikerült beszereznem, elsősorban a karjaimon. Nem voltak mély és halálos sebek, viszont tudtak akadályozni a harcban. Két csapás között elnéztem Zel fele, hogy hogyan boldogul, és láttam, hogy bizony Ő sem unatkozik, kiveszi a harcból a részét rendesen. Sajnos annak, hogy Zel felé néztem, meg is lett az ára. Iszonyatosan gyorsan mozgott a férfi, és mire észbe kaphattam volna, az a rohadék megvágta a lábam, ráadásul egy igen szerencsétlen helyen. Bár nem volt ez sem halálos, jelentősen csökkentette a támadásaim gyorsaságát, mert jóval lassabban tudtam mozogni, és fájt is rendesen.
- Te rohadék..! - csak ennyit tudtam kinyögni összeszorított fogaim között.
Válaszul csak egy vihogást kaptam. Nem is várhattam volna mást egy ilyen patkánytól, mint ez..
- Meglátjuk ki nevet a végén, féreg... - mondtam cseppet sem nyugodt hangon. Kezdett felhúzni a tag..
Befejezni a mondatot nem nagyon maradt időm, mert az az őrült egyből felém vágta az egyik katanáját. Nem tudtam, hogy rosszul célzott e, vagy valamilyen más dolog miatt, de nem sokkal a lábam előtt vágódott a tetőbe a fegyver. Kb 2 másodpercig néztem azt az átkozott fegyvert, de ennyi elég volt, hogy az iszonyatosan gyors csávó meglepjen. Magasan felugrott a levegőbe, majd fegyvereit X-alakban tartva támadott rám. Valamit ordítozott is a támadás nevéről, de nem értettem, meg nem is érdekelt. Az előbbi hibámból ismét védekeznem kellett. Ki kellett találnom valamit, hogy kikerüljem a férfit, és hogy esetleg vissza támadhassak neki. Többet nem hibázhattam, könnyen az életembe kerülhetett volna. Megfigyeltem, hogy az X-alakban tartott pengék izzanak. Ebből arra következtettem, hogy a férfi nem sokat láthatott az előtte zajló eseményekből, csak arra alapozta támadása sikerét, hogy igen gyors, és erős volt. Pillanatok alatt kellett kitalálnom valami épkézláb ötletet. Hamar meg is volt a terv, valamiért olyankor mindig könnyebben forog az ember agya, mikor az életéről volt szó. Lélekenergiát gyűjtöttem kezembe, majd egy pillanat alatt elvégeztem egy kidout.
- Hadou 50: Rei no kuron! - mondtam csendesen, majd klónomat megidéztem. Nem adtam neki semmi más feladatot, csak azt, hogy álljon az én helyemben, és hagyja magát megsemmisíteni. Egy gyors villámtánccal oldalra ugrottam, majd mikor becsapódott a klónomba a férfi, egy erőteljes fagyhullámot indítottam el felé. Ha sikerrel jár az akcióm, talán hidegre tehetem a csávót. Szó szerint "hidegre". Ám mikor a támadásommal járó köd eltűnt, észrevettem, hogy a tagnak sehol semmi nyoma.
~ Hát ez meg hova lett? - kérdeztem magamtól, majd meg is kaptam a választ. Éreztem, ahogy távolodik a reiatsuja, de még nem tűnt el, így tudtam követni. Éreztem, hogy Akane kapitány és a többi tiszt lélekenergiája is közeledik, szóval arra tartott a férfi. Utána eredtem, bár nem tudtam olyan gyorsan haladni a sérült lábam miatt, de lemaradni azért nem fogok.

~ Gyertek már... ~
*Fordul jobbra-balra egyre idegesebben, ahogy figyeli, hátha végre felbukkannak valamelyik irányból beosztottai. Sebei is mintha erősebben lüktetnének, ráadásul ezek a szektások nagyban mesterkednek valamiben, amit - akármennyire is fáj beismernie, - nem tud egyedül megakadályozni...*
- Épp ideje volt... Vagy tán valamelyikőtöknek leharapták tőből a lábát, hogy ennyi időbe tellett ideérnetek?
*Fújtat a befutó shinigamik felé morogva. Bárhogy dohog is ugyan a késés miatt és próbálja leplezni ilyetén érzéseit, azonban lerí tekintetéből, hogy rendkívül megkönnyebbült, amiért viszonylagos épségben viszontlátja a többieket.
Több megjegyzést már nem tud hozzáfűzni a témához, mivel ismét elvakítja az ezüstszín fény... Hiába van shikai-ban, még így sem lát semmit - ez pedig enyhén szólva is frusztrálja. Nem sokszor fordult még elő halálisteni pályafutása alatt, hogy cserben hagyta volna Hisshinoseijin képessége, mikor a kard lelke még segíteni is akart... Izzadságcsepp fut végig arcán ettől a tudattól. Bele se szeretne gondolni, mit készítenek elő, amihez akkora energia kell, ami teljesen hasznavehetetlenné változtatja zanpakutóját...
Másik részről viszont megrökönyödik amiatt, hogy mégsem teljesen haszontalan jelenleg katanája - az emberi sikolyok ugyanis sokkalta erőteljesebben visszhangzanak fejében... Szabad kezével halántékához nyúl amolyan pótcselekvésként, de tudja, felesleges, hiszen úgysem lehet ekkora hangzavart mintegy varázsütésre eltüntetni. Csak fejét ne fájdította volna meg ennyire a kiáltások orkánja...
A következő pillanatban azonban mintha elvágnák, úgy hal el minden hang és fény. Kíváncsisággal vegyes aggodalommal nyitja ki szemeit és néz körül, amikor is megakad tekintete a groteszk óriáson. Utólag már átkozza a pillanatot, amelyben önkényesen magára vállalta a klán elfogásának feladatát...
És ekkor megszólal a vezér. Igaz, hangja cseppet sem emlékeztet már eddigi orgánumára, de kétségkívül a tébolyodott vénember lehet az, aki most eltorzult külsővel jelenik meg előttük. Karját leengedve pillant fel végül a földről, majd néz mélyen az alak szemeibe.*
- Hogy áldozhatod fel saját embereidet, te állat?!
*Szorul ökölbe tenyere, miközben összehúzza elfojtott dühtől remegő szemöldökeit. Sosem értette meg a vezérhez hasonló felfogású alakokat, akik csak kihasználják beosztottaikat, kik megbíznak benne és végrehajtják parancsait... Ha ennek vége, szólni fog majd Mamoruéknak, hogy amennyiben erre az ösvényre lépne valaha is, első dolguk az legyen, hogy leváltsák - vagy leszúrják...
Idáig jut gondolataiban, és hirtelen észre sem veszi, hogy már száguld is felé egy erőteljes villám. Szerencséjére még idejében el tudja kerülni a fő hullámot egy viszonylag gyors - bár már korántsem ereje teljében lévő - shunpóval, azonban még így is bezsebel egy újabb sérülést, ezúttal felkarján. Felszisszenve ugrik arrébb, miközben azon gondolkozik, mi is lenne a legmegfelelőbb támadás a vezér ellen.*
- Bakudou 37: Tsuriboshi!
*Indítja a választámadást régi-új ellenfele felé még utolsó erejével, mialatt igyekszik kikerülni a többi villámot is - bár, hogy mennyire sikeresek mozdulatai, nem tudja...*

- Na tessék! Kellett neked kóborolnod ilyenkor! Nem lennél ekkora bajban...egyszerűbb lett volna az osztagnál maradni, és őrjáratozni... -szidtam magam rendesen, miközben az őrült Oshiro férfit kerestem a háztetőkön ugrálva. Nem sokon múlt, hogy a csávó utolsó támadását túléltem. Támadtam is volna egyszerre, ám mikor eltűnt a köd és porfelhő, a tagnak nyoma sem volt már. Szívem szerint megfordultam volna, és igyekeztem volna a 4. osztag felé, mert lábam eléggé fájt, és hátráltatott a rendes mozgásban, de előbb ezt a dolgot kellett befejeznem. Gyáva sem voltam, ezért sem futottam el a harc elől már az eleje óta. Megtehettem volna, hogy mikor észrevettem a 2 férfit a toronyban, szépen visszafordulok az osztag fele és jelentem a dolgot, majd húzok másfelé. Nem így tettem, és ide jutottam. Gyorsan eltüntettem a klónom, és a tag keresésére indultam. Nem volt nehéz dolgom, erőteljes lélekenergia kisugárzást éreztem egy irányból, ami azt jelentette, hogy ott sokan vannak, és történik valami. Elhúztam a számat, mikor az egyik ugrásnál a sérült lábamra léptem, és belehasított a fájdalom, ám tovább kellett mennem. Az önsajnálat most olyan luxus volt, amit nem engedhettem meg magamnak. Pár perces shunpozás után odaértem a helyszínre. Több shinigami is volt ott, viszont annál több behatoló. Akane kapitányon és a többieken is látszott, hogy nekik is bőven kijutott a"jóból" sebek, horzsolások, karcolások voltak rajtuk is, épp úgy ahogy rajtam is. Gyorsan biccentettem egyet mindenkinek, aztán felmértem a helyzetet, ami nem volt a legkedvezőbb számunkra.
Hirtelen erős fény villant, ami mindannyiunkat elvakított. Miután úgy ahogy eltűnt a fény, kinyitottam a szemem, de így sem láttam sokat a porfelhő miatt. Aztán utána a fülemet kellett "becsuknom" mert a füstben valami hátborzongatóan magas és félelmetes hangon ordított, visított, vagy valami ilyesmit csinált. Fel sem eszméltem a dologból, meg jött a következő borzalom, ugyanis a közelben lévő ház kártyavárként omlott össze maga alá temetve ezzel mindent, és mindenkit aki épp ott tartózkodott. Újabb kisebb fényjáték után megláttam azt, amitől valószínűleg az ordítás származott. Egy ocsmány, ronda, hiúzszerű szörnyet, aminek szárnyai voltak. Bele se mertem gondolni, milyen erős lehetett. Egyedül biztos nem tudtam volna vele végezni, ezért is egyből valami terven kezdett járni az agyam. Nem is igen figyeltem a vezérre, aki közben valamit magyarázott SS bukásáról, meg ilyen dolgokról. Viszont az megütötte a fülemet, mikor azt mondta, hogy még ennél is erősebb lehet. Éppen ezért kellett volna ezzel az izével minél gyorsabban végezni. Épp szólni akartam a mellettem lévő tisztnek, hogy valamit csinálni kéne, mikor hirtelen villám csapott el az égből és telibe találta a férfit. Normális esetben ennek örültem volna, hisz valószínűleg szénné égette volna a csávót, ám nem így történt. Ennek hatására teste változni kezdett. Vagy inkább torzulni. Mikor azt a hiúz szörnyet láttam, azt hittem, csúnyábbat nem láthatok. Tévedtem. Halk füttyentéssel jeleztem, hogy most aztán tényleg elég mélyen vagyunk abban a bizonyos dologban és ha nem csinálunk valamit, akkor hamarosan alulról fogjuk szagolni az ibolyát mindannyian. Az átalakult, 2 szemű vezért egy erőteljes villámot küldött Akane kapitány felé, aki úgy tűnt, hogy még állja a sarat. Ha ez nem lett volna elég, a szárnyas izé is támadásba lendült. Egy mély lélegzetet vett, minek hatására a közeli épület úgy esett szét, mintha papírból lett volna. Ezután eltűnt a lény pofájában, majd egy hatalmas, zöld robbanásként jött ki azon. Minden erőmet bele kellett adnom a shunpoba, hogy el tudjam kerülni a támadást.
- Sürgősen csinálnunk kéne valamit! Egyenként semmi esélyünk nincs ellene! Egyszerre kéne rátámadnunk. Kettőnknek elterelni a figyelmét, míg a harmadik megpróbálja megölni! - kiáltottam Mamorunak, és a másik srácnak is.
Bólintottam magamnak, ezzel is nyugtázva a sebtében összetákolt tervemet, és megindultam egy shunpoval a szörny felé. Közben kezembe lélekenergiát gyűjtöttem, hogy mikor megfelelően közel érek a szörnyhöz, megtámadhassam. Ez nemsokára be is következett, és el tudtam ereszteni a kidout.
- Hadou 54: Haien! - kiáltottam, és figyeltem, hogy a tekintélyes tűz lövedék képen találja az izét. Reméltem, hogy ezzel el tudom vonni a figyelmét, míg a többiek kitalálnak valamit, és támadásba lendülnek.

*Eiji váratlan kacajának fültanújaként csak lemondóan sóhajt - vajon miféle csodabogár fogja még gyarapítani osztagának létszámát...? Van már vérengző rajongója, hiperaktív rajongója, nemesi származású rajongója és egy khm... dús idomokkal megáldott, gyerekes hadnagya, hogy csak a legfontosabbak említve legyenek a különös csapatból. Ennek ellenére saját életét is képes lenne feláldozni értük szó nélkül, ha ezen múlna épségük... És reméli, tisztjei is legalább egy kicsit hasonlóképp gondolkodnak.
Aztán egy alig látható fejrázással el is hessegeti szentimentális gondolatait - egyáltalán nem illenek hozzá. Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy hamarosan tényleg fel kell áldozniuk magukat... Ami nem éppen jó végkifejlet.*
- Vigyázzatok!!!
*Kiált a többiek felé, amikor észleli a klánvezér újabb próbálkozásait. Amennyire kitelik tőle, igyekszik elugrálni a villámok elől, de egyre nyomasztóbb az ellenfél lélekenergiája - egyértelműen érződik rajta, hogy másodpercről másodpercre is erősödik valamitől...*
- A rohadt életbe...
*Szisszen fel, amikor hozzáér testéhez az a mágikus bilincsszerűség, ami teljesen lefogja. Orra alatt káromkodva veszi tudomásul, hogy a másik három shinigami is áldozatul esik a támadásnak, de még mindig reménykedik saját sikerükben.
Azonban nem sokáig tud gondolkodni ilyeneken, ugyanis a következő pillanatban már erős áramütést érez az őt lefogó mágiából... Majd még egyet és még egyet, egyre nagyobb feszültségben. Legszívesebben ordítana a hirtelen fájdalomtól, de erre is képtelennek érzi magát - csak arca torzul el tőle. Amikor pedig ismét kinyitja szemeit, már szokásosan látja a világot, Hisshinoseijin jótékony hatása nélkül, de így is feltűnik neki valami nagyon különös. Mármint azt leszámítva persze, hogy épp most készül egy őrült klánvezér megpörkölni egy fél tisztikart a túltermett, genetikai csőd házicicájával olyan apróságok elérése érdekében, hogy elpusztítsa a világot.*
- Egy arrancar?! Seireitei-ben?!
*Nyekken fel meglepetten, ahogy figyeli az alak resurrecciónját. Eközben persze eszében sincs az, hogy az ő osztagában meg egy démon szolgál, szóval nem kellene ennyire hitetlenkedve nézni a harcot... De legalább már beszélni és levegőt venni képes az áram gyengülése miatt. És hamarosan az egész energia eltűnik...*
- Szörnyek Szétszórt Csontjai! Orom, Karmazsin Kristály, Acélkerék! Ha mozog, akkor Szél, ha nem, akkor Ég. A zengő dárdák hangja betölti az üres kastélyt! Hadou 63: Raikouhou!
*Kántál fokozatosan erősödő hanggal, végül pedig rálövi az utolsó erejéből összegyűjtött energiagömböt a vezérre, miután az alak háta mögé került. Ki kell használni az alkalmat, amíg az ismeretlen arrancarra figyel ellenfele...*
- Valaki szedje össze azt az arrancart, a többiek meg támadjanak!
*Int fejével a zuhanó felé - úgy véli, meg kell menteni, elvégre segített nekik -, és előrántja zanpakutóját, felkészülve az esetleges további harcra.*

Túl erősnek bizonyult ebben a formájában a vezér, éppen ezért nem sokat tudtunk tenni ellene, pedig nem voltunk éppenséggel mi sem gyengék. Kapitány is volt köztünk, és éppenséggel mindenki jól képzett harcos volt, de ez a valami még erősebbnek bizonyult nálunk. Ahogy folyt a harc, nyilvánvalóvá vált, hogy a vezér abból a szörnyből kapja az erejét, ezért először a hiúzszerű förmedvényt kellett eltávolítani az útból. Ehhez viszont el kellett terelni a figyelmét, és úgy döntöttem, hogy én leszek a csali. Sietnünk kellett, mert nem sokáig bírhattuk már a harcot az erőfölényt élvező Oshiro vezér ellen. Vagy szerencsém lesz, vagy nem alapon indultam el a valami felé, és egy Haiennel próbáltam elterelni a figyelmét, de még mielőtt ellőhettem volna arra eszméltem fel, hogy társaimmal együtt béklyóba kerültünk valami kidou hatásától, vagy nem tudom mi lehetett, de mozdulni sem tudtam. Az akció befejeződött, mielőtt elkezdődött volna, és nagyon nagy bajban voltunk, mert meg sem tudtunk mozdulni, közben pedig egyre erősebb fájdalmat éreztem, ami ebből a bilincsből jött, vagy akármi is volt ez. Körülnéztem a környéken, hogy társaim hogy boldogulnak, de sajnos ugyanolyan nagy szarban voltunk mindannyian. Ekkor viszont feltűnt valami. Nem voltunk meg mindannyian. Valaki hiányzott, és az a valaki Zel volt.
~ Pedig nemrég még láttam is harcolni, de akkor hova tűnhetett? -töprengtem magamban, de sokáig nem tudtam gondolkozni, mivel az egyre erősödő fájdalom miatt nem tudtam koncentrálni.
Az volt a lényeg, hogy Zel hiányzott a foglyok közül, és ez némi bizakodást váltott ki belőlem.
Undorodva kiköptem, mikor megszólalt az Oshiro tag tébolyult hangon. Már teljesen elvette az eszét a bosszúvágy, és nem volt elég figyelmes. Ezt használhatta ki Zel, mikor hirtelen a háta mögött megjelent, és rátámadt a hiúzszerű lényre, hogy elpusztítsa, és sikerült is neki, ám úgy tűnt, hogy a támadás alatt ellőtte az egész tárát, mert bár sikerült megölnie a szörnyet, utána aléltan zuhant alá a mélységbe. Egy akkora mértékű zuhanást még egy arrancar sem élhetett túl, úgyhogy gyorsan tennünk kellett valamit. Meredtem néztem a történteket, és arra lettem figyelmes, hogy már nem okoz fájdalmat a bilincs, ami eddig lefogva tartott minket, hanem eltűnt. Társaimnak is feltűnt a dolog, és egyből támadásba kezdtünk, míg Eiji elment összekaparni Zelt. Gyorsan kellett cselekedni, az Oshiro vezér nem ránk figyelt, és ki kellett használnunk mindenképp ezt az előnyt. Én voltam legközelebb a férfihez, így tennem kellett valamit. Kezemben volt a megoldás, mégpedig Aoki formájában. Bár lábam miatt nem tudtam olyan gyorsan mozogni, meg kellett próbálnom a támadást, mert csak ez az egy esély volt. Egy shunpo után már kellően közel kerültem ahhoz, hogy rátámadhassak a férfire hátulról, aki még mindig nem ránk figyelt, hanem Zelt próbálta elpusztítani. Ez jelentette a végzetét. Karom mellmagasságba emeltem, és zanpakutommal becéloztam az Oshiro vezért, majd a maradék erőmből egy hatalmas fagyhullámot indítottam meg ellenségem felé, ami egy nagy csattanással jelezte, mikor eltalálta a célpontot, ezzel szétfagyasztva azt. Ám ez még csak mozgásképtelenné tette a férfit, meg nem ölte. Egy shunpoval ott termettem a megfagyott test mellett, és egy határotott mozdulattal beledöftem a jégkockába kardom, amitől ezernyi apró darabra hullott. Kegyetlen módja ez a halálnak, de megérdemelte. Szaporán hullámzó mellkassal fordultam meg, és egy erőtlen vigyorgásra még futotta erőmből, mielőtt látásom homályosodni kezdett, és zuhanni kezdtem lefele. A fagyhullám a maradék erőmet is felhasználta, de megérte. Ellenségünk megsemmisült, és már nem fenyegette semmi a Seireiteit.