*Délután felé hajlik az idő. Soul Society ege a legmerőbb tisztaságában leledzik, s eme hűvös napon még a Nap is kiereszti a maga sugarait. Egy ablak előtt állva kémlelem a város egyöntetű csendjét. Tekintetem túl halad a kacskaringós utcákon, át a shinigamikon, és át ezen a felszínes valóságon. Vajon mi lehet az? Mi gátolhat meg abban, hogy több száz évnyi tapasztalattal a hátam mögött rá leljek arra a kicsiny, ámbár végtelenül fontos kirakóra, ami egyben tarthatja nem csak városunkat, de az élők világát is. Számtalan csatát megéltem már, de még mindig úgy érzem, hogy a felszín alatt ott lapulhat bármelyik lélekben. Bármelyik lélekben ott lapulhat az Aizen- féle ambíciókkal ellátott gondolatok. Beleszívok pipámba, s egy jóra való nótát dúdolok el mosolyom segítségével. Ugyan, talán nem lesz egy olyan taknyos sem, aki ezután majd bepróbálkozik a Gotei Juusantai-al. Tanultunk hibánkból, megtanultuk, hogy nem bízhatunk minden egyes jött, mentben. Eme példát statuálva pedig Sierashi Yuusukenek sem bocsájthatunk meg oly' könnyen.
Sóhajtok egyet, és integetek az egyik kapu előtt elhaladó tisztnek, aki rögvest vigyázzba dobva magát tiszteleg. Morranok egyet erre a viselkedésre. Mi van ezekkel a mai fiatalokkal? Hát így kell bánni egy hóbortos öregemberrel? Látni sem akarom, inkább visszatérek az asztalomhoz, és hátra dőlve megiszok egy csésze sakét, hogy ellazíthassam izmaimat. Ha lesz egy kis időm mindenképpen meglátogatom azt a hétalvó Keisuke Isami hadnagyot. Drága barátom, de rég volt már időnk együtt henyélni, és füvet rágva, sakét inni a bájos hölgyek láttán. Hiányzanak azok az idők, néha úgy érzem a vállam már eléggé befeszült ehhez a munkához. Jobb volna letérnem egy masszázs szalonba, s egy röpke szerencsével még a hölgyek társaságát is sokáig élvezhetem. Bele iszok italomba, s tekintetemet irataimra vezetem. Sok lepecsételésre váró irat tömeg, amit el kéne végezni, ha éppen nem azon járna a fejem, hogy mivel lehetne ezúttal is ellopni kicsit a napomat. Egy kopogás zavar meg dúdolós gondolkodásomban, s elhúzott ajkakkal invitálom be a delikvenst.*
- Fujimoto Masayoshi Soutaichou! *Hajol meg a tiszt, s igyekezvén magamra erőltetek egy komolyabb tekintetet, hogy leplezzem a látogatás, nem éppen a legmegfelelőbb pillanatban érkezett. Unottan intek egyet a tisztnek, hogy folytassa jelentéseit. Az egyik taknyos újonc az osztagomból, ha így folytatja még feljebb lép a ranglétrán; így hát hátradőlve meghallgatom mondandóját.* - Souka...*Hallgatok el vészesen. Valóban megannyi dolog vette kezdetét, illetve lett vége mostanában. Kihúzom asztalomból a dohánytartómat, s jó alaposan megtömködöm a pipámat, hogy elegendő mennyiséget tartalmazzon egy ilyen beszélgetésre.*
- Küld ki a pokol lepkéket. A Gotei Juusantai rendkívüli kapitányi gyűlést tart a nagyteremben. Állj csak meg fiatal úr!. *Pöfékelek egyet a pipámmal, és fel állok a székemben, amelynek következménye, hogy elég szépen tornyosulok szerencsétlen újonc fölé a magam szép nagyra nőtt méretével.* - A Nibantai Fukutaichouja is álljon készen a nagyterem előtt.. *Nyújtózok egy nagyot, és hagyom, hogy intézze a dolgát. Minek is tartanám fel világos szavaimra. Már csak abban tudok reménykedni, hogy azért a dohány elegendő lesz ezen a gyűlésen. Nem szívesen válnék meg az ihlet adómtól. Ugyanakkor előre érzem, ez egy feszült pillanat lesz. Túl sok megbeszélni valónk van a kapitányokkal, egyszer ennek az időnek is el kellett jönnie. Méltóságteljes, ámbár nagyon lassú léptekkel haladok a terem felé, kezemben hobbim tárgyával. Oldalamon jelképesen a zanpakutomat is viselem, valamint kötelességemet is a hátamon. Nem mondom, ennek a haorinak van ám súlya. (Remek plédnek számít, mikor a természet lágy ölén kell egy kicsit megpihentetnem elfáradt végtagjaimat.) S betérve kellemetlen arcot is vágok, mihelyst megpillantom ugyanezt a kiadást, csak pontban, tizenkettő változatban. Lássuk be, csináltunk, pár lepedőt azért, hogy minden egyes csatán szanaszét szaggassuk. Lassan beszélnem kéne Raiden taichouval, hogy bütykölje meg a kapitányok haoriját, hogy ne szakadjanak olyan könnyen. Sóhajtok egyet, komolyabb pillantásban végig pásztázom a jelen lévőket. Tekintetem néhány új kapitányon azonnal meg is pihen néhány másodperc erejéig. Különösen a Juubantai újdonsült kapitányánál torpanok meg, némiképp kifejezve, hogy igazán fegyelmezhetné magát. Ez egy kapitányi gyűlés, s bármilyen kellemetlen, most jó lenne, ha megbírna állni néhány percet nyugton.*
- A Gotei Juusantai megkezdi a kapitányi gyűlést. Az ajtókat zárják be, senki nem jöhet be, illetve ki, míg én azt nem rendelem el! *Nyitom meg gyűlésünket a szokványos mondataimmal, s várom az esetleges reakciókat. Valóban kissé szigorúbbra vettem a figurát, mint esetlegesen lett volna rá lehetőségem. De az esetek súlyosságát felmérve, nem hinném, hogy puhán kéne eljárnunk az elénk táruló témákkal kapcsolatosan. Dobbantok egyet lábammal, hogy elérjem a kellő csendet.* - Első sorban üdvözlöm köreinkben az új kapitányokat: Juubantai taichou, Shiroichi Anao; Juuichibantai taichou, Matetsaku Miyoko; Sanbantai taichou, Kagami Ai; Kyuubantai taichou, Nara Shiratori személyében. *Négy új kapitánnyal gazdagodott a Gotei. A magam részéről pedig egyáltalán nem vagyok megelégedve, ami azt illeti.
Évszázadokkal ezelőtt egyáltalán nem voltak ilyen sűrűk a kapitány váltások. A világ túlságosan változik, és néha már úgy érzem, mintha Gotei gyengülne. Ám reményeimet, és bizalmamat az őrosztagba mélyen belevetettem. Muszáj kitartanunk a végsőkig, így a legújabb kapitányoknál is megadom a kezdő tiszteletet, hogy méltón kezdhessék meg pályafutásukat. Későbbre már nem nagyon tudok előre jósolni, hiszen ha eddig úgy gondoltuk nem történhet meg, nagyot tévedtünk; a saját kapitányaink árulták el a Seireiteit, ez pedig megbocsájthatatlan.* - Mindannyian tudjátok, hogy mi történt a kivégzésen. Sierashi Yuusuke, a Hachibantai ex-kapitánya megszökött börtönéből. Ezzel nem csak alátámasztotta a gyanúnkat, de dacolt az ítélettel, amit kiróttunk rá. Noha a jelentések szerint nem egyedül követte el ezt a tettet... *Szívok bele mélyen a pipámba, és szúró tekintetemmel mérem végig a többieket. Nem fogok hazudni, ha azt mondom, egy pillanatra megfordult már a fejemben, hogy a kapitányok közt esetleg kém lapul. De a helyzetre való tekintettel, most elvetem ezt az ötletemet, és maradok a gyűlésünk tárgyánál.* - Hallgassuk meg azt, aki nem csak tanúja volt a szökésnek, de harcolt is a kiszabadítókkal. Nibantai Fukutaichou, Sakai Kotomi jöjj be! *Szólítom fel, s szavaimra kinyílik az ajtó, amin feltehetőleg szinte azonnal be is a tér az osztag hadnagya.* - Meséld el nekünk, hogy mi is történt azon a napon! *Szólítom fel a shinigamit tüstént. Jaj istenkém, nem szeretek ilyen komolyan beszélni egy ilyen bájos hölgyeménnyel. *

Nem tudok nem arra gondolni, hogy az életem lassan kezd szétesni. Úgy hiszem relatíve jól viseltem az eddigi megpróbáltatásokat, de azt hiszem elértem ahhoz a ponthoz, ahol nem tudom többé titkolni, hogy valami baj van. Tegnap óta szétszórt vagyok, nincs étvágyam és legszívesebben bezárkóznék a szobámba és ki se jönnék onnan. Ezen már nem tudom olyan könnyen túl tenni magam és színlelni, hogy minden rendben van. Sierashi Yuusuke megszökött a kivégzés elől, és a segítőtársai között ott volt ő is... Hitomin. Bármelyik pillanatban ítélet születhet arról, hogy a Gotei 13 ellenségének lesz nyilvánítva, és mint ilyen, a 2. osztag feladata lesz felkutatni őt és a társait, hovatovább az én alakulatomé. Rettegtem attól, hogy mi lesz, ha nekem kell parancsot adnom az elfogására... vagy valami rosszabbra. Erre egészen biztosan nem lennék képes, ilyesmire csak egy szívtelen, gonosz alak vetemedne. Lehet az lenne a legjobb, ha visszaadnám a rangomat, csak hátráltatnám az Omnitsukidou munkáját, ha hezitálnék... Ugyanakkor azt sem szeretném tétlenül végignézni, hogy felkutatják és végeznek vele, és ha én maradnék az alakulat vezetője, akkor ezt meg tudnám akadályozni. Igen, visszaélnék a pozíciómmal, de nekem megér annyit a húgom élete, hogy akár eláruljam érte Soul Societyt. Onmitsukidou ide vagy oda... Pontosan tudom, hogy sem ő, se Sierashi nem közveszélyes bűnöző, ám talán én vagyok az egyetlen ilyen a Gotei 13 vezetőségében, és ahhoz kevés vagyok, hogy mindenkit meggyőzzek, különösen ezek után.
Az ágyamon ültem összekuporodva, amikor az ajtón túlról meghallottam egy öblös férfihangot a nevemet és a rangomat bekiáltva. Egy hírvivő volt az, csendesen bólintva vettem tudomásul, hogy a főkapitány hívat. Számítottam rá, én voltam az egyetlen a vezetőségből, aki időben odaért a szökevényhez. Amikor lecsaptak a Yuu-sannak segédkezők, akkor még csak a 2. osztag volt jelen a Kidoushuu tagjain kívül, Vera-chan pedig éppen a 4. osztagnál volt, így rám hárult a rendre vigyázó csapat koordinálása. Kudarcot vallottam, de ez nem zavart. Nem tudott foglalkoztatni. Fájdalmas sóhajjal keltem fel, és a karszalagomat magamhoz véve kiléptem az odúmból. Hunyorogva pillantottam fel a tiszta égre, de rögtön meg is borzongtam a hűvös időjárástól. Nem voltam kellőképpen felöltözve a hideg időhöz, de a legkevésbé sem foglalkoztatott most ez, csupán némán elindultam az 1. osztag irányába.
Még akkor sem tudtam mit fogok mondani, amikor már a nagyterem zárt kapuja előtt álltam, csak rezignáltan bámultam a díszes ajtót. Tudtam mit várnak el tőlem, ezt nem volt nehéz kitalálni. A kérdés inkább csak az volt, hogy ki fogom-e tudni mondani mindezt. Jó néhány percet várnom kellett, de ez nem volt elég idő arra, hogy dűlőre jussak magammal, már nyílt is az ajtó, én pedig szembe találtam magam tizenhárom többnyire katonás rendben álló kapitánnyal. Nagyot nyeltem, mielőtt beléptem a terembe. Éreztem, hogy már remeg a lábam, de a hangom legalább még egyben volt, noha gombóc gyűlt a torkomba.
- Hai, ahogy akarja, soutaichou-san. - Szólaltam meg csendesen, aztán megköszörültem a torkom, hogy minél tisztább legyen a hangom, mielőtt tájékoztattam volna a kapitányi gárdát. - Sierashi Yuusuke kivégzési procedúrája közben, amíg az elítéltet a Senzaikyuu tornyából a Soukyoku hegyre kísérték, váratlan rajtaütés érte az őt szállító csapatot. Az őröket gyors és jól előkészített csapatmunkával ütötte ki a háromfős támadó csapat. Nyilvánvaló volt, hogy mire odaérnének a helyszínre tartó kapitányok és hadnagyok, addigra az elítélt már messze járna, így megfelelő támogatás nélkül is úgy döntöttem, hogy beavatkozom. Úgy hiszem az egyiküket sikerült megsebesítenem, de egy számomra ismeretlen technikával kámforrá váltak mindannyian, mielőtt valóban harcba bonyolódhattam volna velük. A 2. osztag a 12. osztag segítségével megállapította, hogy a szökést segítő személyek között volt Tamachi Yukezo, a Tamachi nemesi ház rég eltűnt vezetője, egy világos hajú, vaizard lélekenergiával rendelkező lány, aki gyaníthatóan Nara Shizuneként ismert, és... és egy...
Egészen eddig jól ment a beszéd, bár egyáltalán nem úgy hangzott, mint egy jelentés, hiszen tisztán kihallatszott a hangomból, hogy mennyire megviselt vagyok. Most azonban, hogy a húgom nevét kellett volna kiejtenem, először megremegett, aztán elakadt a hangom, szemeimbe pedig könnyek gyűltek. Persze itt nem arról volt szó, hogy rajtam múlna, elárulom-e Hitomint, hiszen a jelentések szerint jelen volt az Aizen elleni csatában is - az megint egy más kérdés, hogy ezért haragszom Yuu-sanra - de mégis, gyakorlatilag ezzel a pár szóval a Gotei 13 ellenségének fogom őt kinyilvánítani.
- És... Sakai Hitomi, egy ember, aki megjelent... Sierashi Yuusuke mellett az Aizen elleni harcokban Tamachi Yukezóval együtt.
Kimondtam, lehajtott fejjel, halvány és remegő hangon. Pislogással igyekeztem elűzni a könnyeimet, és nagyokat nyelve a gombócot a torkomból. Lesújtva álltam ott, valószínűleg az egész kapitányi gárdának le fog esni, hogy van valami kapcsolat köztem és Hitomi között. Elvégre nyilvánvaló, azonos a vezetéknevünk, és a viselkedésem nem csak jel, hanem bizonyíték. Vera-chanra pillantottam, fürkésztem az arcát néhány másodpercig. Nem tudtam, hogy mit fog reagálni ebben a helyzetben, de szinte biztos voltam benne, hogy el akar velem majd beszélgetni. Most azonban legszívesebben kirohantam volna innen, volt egy olyan érzésem, hogy nem akarom hallani mindazt, ami következik.

Szégyenletes lehet teljesítményem, hiszen saját hibámból nem tudtam ott lenni aznap, amikor Sierashi Yuusuke megszökött a kivégzés elől. Nem, most valóban túl sokat mulasztottam, másrészről viszont a kicsi épségét sem kockáztathattam. Feladataimat ismét csak részben vagyok képes ellátni, hiszen a negyedik osztag ápolói már eltiltottak a hakuda edzésektől és a veszélyes akcióktól is, természetesen teljesen érthetően. Kénytelen voltam ismét Kotominra bízni a munka veszélyesebb részét, s lám, mindez most megbosszulta magát. Kezdem úgy érezni, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Depressziós tisztek próbálnak öngyilkossági kísérletet végrehajtani az osztagban – amiért persze kénytelen voltam lefokozni az illetőt tisztségéből - , sorozatosan hagyják ott az Onmitsukidout egy-egy hadnagyi rang miatt, s ami a legmegalázóbb, egyszer még a kutyámmal is összekevertek. Talán az utóbbi volt a legrosszabb mind közül, akkor egyszerűen tisztán éreztem azt, hogy valamit nagyon nem jól csinálok, ha ennyi tekintélyem sincs. Pedig a kedves arcomat szándékosan elhatárolom azzal, amit munkám során kell mutatnom. Tényleg ennyire nem lennék alkalmas az alakulat vezetésére?
Egyre több sötét folt éri osztagunk dicsőségét, elég ehhez Naraku árulására, vagy a Féregbolyból történt szökésekre gondolni. S amikor már úgy nézett ki, minden rendben, újabb sorscsapás ért minket, újabb szégyen. Mindez azért, mert nem tudtam ott lenni. Pedig ha kötelességeimet rendesen tudtam volna folytatni… hát… akkor talán megakadályozhattam volna azt a szökést. Biztosan minden másként sült volna el.
A jelentést személyesen egy másik tiszt hozta el nekem; úgy gondoltam, elég, ha egy akkor épp ott lévő onmitsukidoust kérdezek ki a dolgokról, szerettem volna, ha hadnagyom kicsit kipiheni magát. Bizonyára ideges lehet a kapitányi gyűlés miatt, s kétségtelen, mindig megvan a maga hangulata. A légkör fojtogatóbb, állandóan érezni a feszültséget, hiszen ilyenkor mindenki kénytelen a lehető legkomolyabb oldalát mutatni. Persze tisztelet a kivételeknek. Véleményem szerint akadnak páran a kapitányi székekben, akik nem megfelelőek arra, hogy elvégezzék feladataikat. Tartom magam azon álláspontomhoz, miszerint nem mindenki érdemli ki, hogy egy ilyen felelősséget képes legyen magára vállalni. Hiszen nem minden az erő. Ez nem csak erő. Ez felelősség. Mégis csak több száz shinigami ügyei felett döntesz.
De hajh, miket is gondolok én, mikor lehet, jómagam sem vagyok elég megfelelő arra, hogy betöltsem rendkívüli pozíciómat? Volt időm gondolkozni az éjjel, miután persze röviden és tömören elmagyaráztam Miyokonak a helyzetet (magyarán egyszerűen egy elmebeteg ex-kapitánynak tituláltam őt, aki veszélyes Soul Societyre és az Embere Világára nézve, sőt, még családját is könnyűszerrel bajba sodorta). Úgy érzem, hogy még egy hasonló sorscsapást, egy újabb szégyent osztagunk nem bírna elviselni. Ha pedig nem sikerül visszahozni az osztag régi fényét, kénytelen leszek lemondani rangomról, hiszen bizonyára akad más, aki megfelelőbb pozíciómra. Persze csak akkor tenném meg, ha tényleg úgy látom, nem vagyok alkalmas rá. De valamit, valamit teljesen biztos, hogy rosszul csinálok. Csak éppen azt nem tudom, mit.
Gyávaság? Inkább felelősség. Felismerem hibáimat, mindazonáltal még nem adom fel. Azzal ugyan egyáltalán nem értek egyet, hogy Miyokonak is ott kéne lennie. Még mindig nem dolgoztam fel a családunkkal nem is olyan régen történteket. Miyoko, mint kapitány, egyszerűen nehéz összeegyeztetnem a kettőt. Vagyis tulajdonképpen inkább az zavar, amit a saját lányom tett azért, hogy felkapaszkodjon apjának hajdani rangjára. Csak természetes, hogy kicsit megbuheráltam azt a harcot! Hisz inkább legyen a lányomból gyilkos, mintsem őt magát gyilkolják meg. Mégis, mégis nehéz elfogadnom. Legjobb lett volna, ha inkább személyesen lépek közbe és állítom le mindkettőt. Ajh, ez a sok mi lenne, ha…
Még utoljára megigazítom Miyoko egyenruháját, hogy tökéletesen álljon rajta, mielőtt a gyűlésterembe érkeznék, ahol el is foglalom szokásos helyem Yasuyi taichou és Fujimoto taichou mellett, pont Kagami taichouval szemben. Arcom egyszerre komor és mosolygós, mint általában mindig ezeken a gyűléseken. Talán az egyetlen vagyok a főkapitányon kívül, aki kicsit több információval rendelkezik arról, mi lesz a mai gyűlés témája, mindenki mást meglepetésként érhet a dolog. A legkellemetlenebb minden bizonnyal a mellettem álló Chiyokonak lehet. Sierashi Yuusuke… nem tudja, mit tett ezzel a családjával. A legrosszabb pedig, hogy első sorban az én felelősségem, valamint kötelességem lesz ügyelni rájuk. Vagy talán még rosszabb. Pedig Masa-channal kifejezetten jó viszonyt ápolok, valamint Chiyokot is egy kedves, családszerető asszonyként ismertem meg. Szükségük lesz néhány lépés megtételéhez ahhoz, hogy bebizonyítsák, ők teljes mértékben elhatárolódnak Sierashi Yuusuke árulásától. Mert most, most túl messzire ment. Nem hagyhatom, hogy ennyire semmibe nézze a Goteit.
Kellemesen mosolygok rá az üdvözölt új kapitányokra. Kagami taichouval sikerült komolyabban megismerkednem, és azt hiszem, ő azon kevesek közé tartozik, akiket lehet, még barátnak is merhetek nevezni. Nem értem én magam sem az okát, miért, de igazából tényleg elég kevesen vannak, akiket tényleg közel érzek magamhoz. Sokaknak nem bírom szemmel követni a pörgését, talán kicsit zárkózott vagyok, nem is tudom. De Kagami taichouval rendszeresen jól érzem magam, és áldom az eget a mai napig, hogy azon a napon összeismerkedtünk a gyengélkedőben. Shiroichi-kunról már annál rosszabb a véleményem. Én szívemet-lelkemet beleadtam abba, hogy a juubantai kivirágozzon, de ő mindent tönkretett. Túl fiatal még, egyszerűen felelőtlen, türelmetlen, ráadásul a kedvenc fámat is tönkretette. Miyoko nevére ösztönösen felkapom a fejem. Nemrégiben még Kai állt azon a helyen, most pedig… Természetesen ő kapja a lehető legszebb és legédesebb mosolyomat. Korán felnőtt, de nekem ő akkor is az én Miyo-chancsim marad, akinek rendszeresen felolvasom az esti mesét elalvás előtt és akinek én magam készítem el a forró kakaót. Azt az egyet sosem rontom el. ^^” Nara taichounak is biccentek egyet, talán ő az, akinek még nagyon tudok örülni. Már akkor láttam benne a potenciált, amikor annak idején a hadnagyi irodámba lépett. Hajh, de régen volt már! Minden esetre szerintem kifejezetten udvarias, felelősségteljes shinigami, akire bátran rábízhatod akár életed is. Láttam már küzdeni is és egyáltalán nem bánom, hogy annak idején beajánlottam Yurenai taichounak a megüresedett hadnagyi pozícióra.
Végül a gyűlés megkezdődik, s ahogyan engem már korábban is informáltak róla, Kotomintól kérdezik meg, mi is történt pontosan. Hiszen ő ott volt, látott és hallott mindent, sőt, mi több, megküzdött a csapattal, akik az áruló szabadítása miatt jöttek. Szemeim sajnos több érzelmet árulnak el, miközben Kotomint hallgatom. Először Nara taichou felé engedek meg egy érdekes pillantást, mikor lánya nevét hallom, persze nem feltűnően, de azért észrevehető meglepődöttségem. Érdekes, minden kapitánynak megvan a maga sara. S Kotomi remegő hangjából, valamint hamarosan érkező mondandójából ítélve már az is világossá válik számomra, hogy nem csak a kapitányoknak van takargatnivalójuk.
Próbálok valami anyai pillantással oldani egy kicsit hadnagyom feszültségéből. Jól értettem a vezetéknevet, amit mondott, erről pedig meg kell kérdeznem őt, egyszerűen kötelességem. Még ha gyűlölni is fog érte, nekem muszáj a munkámat végeznem.
- Van bármiféle kapcsolat az Ön által említett Sakai Hitomi, valamint Ön között, hadnagy? – kérdezek rá a beálló csendben. Bizonyára másoknak is vannak kérdéseik, hiszen a bukott Tamachi, valamint a Nara Shizuneként beazonosított lányt is többen ismerhetik. Engem azonban ez zavar a leginkább, egyszerűen tudnom kell. Ahogyan mindenki másnak is. Bocsáss meg, Kotomin, tudom, hogy utálni fogsz ezért… Én is utálom magam amiatt, mert itt és most kellett rákérdeznem, nem pedig külön, személyesen, azonban ezen a gyűlésen nincs helye személyeskedésnek. Minden esetre mindenképpen beszélnem kell majd vele négyszemközt is. Ha valóban beigazolódik sejtelmem, akkor nem engedhetem, hogy Kotominak bármiféle további köze legyen az ügyhöz, hiszen az eredmények rovására mehet. Nem szándékozom semmit sem feltételezni róla, de azt hiszem, mindenkinek az lenne a legjobb, ha a továbbiakban elhatárolódna az ügytől. A leginkább őt védeném vele.

*Lágy szellő kapta fel frissen fésült hosszanti hajamat. Mindössze pár percet bíbelődött az egyik szolgáló, hogy a szalagomat a lehető legelegánsabban helyezze el benne. A megjelenésemnek egy ilyen napon különösen nagy jelentőséget minősítek. Különösen azért, mert mióta kapitánnyá avattak, ez az első alkalom, hogy egy ilyen gyűlésen kell részt vennem. S mint a Kagami- ház egy nemese, nyilván valóan nem fogok csalódást okozni. Legalább annyira elkészülök a hívás előtt, mintha egy nagy nemesi találkozót tartanánk a kinti teremben. A lehető legjobb minőségű, külön készíttetett shinigami uniformisomat öltöm magamra, melyet a selymes tapintású haorimmal vegyítek. Mindig is úgy véltem, hogy egy kapitány számára, aki a Gotei Juusantai szolgálatában áll, különösen fontos eme kellék viselete. Noha, feltehetőleg a kapitányokat már e nélkül is megismernék, mégis a haori jelképezi a tizenhárom védőosztagot. Egy fajta útmutatásként is titulálnám. Aki hordja ezt a kelléket, az felel százak pályafutása, és sorsa felett. Egy kapitánynak pedig erről sosem szabad megfeledkeznie. A sok fekete öltözék között egy kapitány fehéres viselete egyszerűen kiemelkedik. Nem hiába ők a legtiszteletreméltóbb shinigamik, s egyben legerősebbek is az egész Seireiteiben. Pályafutásomban bár fiatalnak számítok, de cseppet sem érzem ennek hátrányát. Úgy vélem, hogy a politikai hozzáértésem kellőképpen a helyén van ahhoz, hogy ellássam a rám kiszabott felelősséget és feladatokat. Így már nem csak a nemesi címem okán vehetek részt világunk korruptív mivoltában, hanem mint újdonsült kapitány is leróhatom oul Society iránt érzett hűségemet. Először Ichimaru Gin, majd Chizuki Maya. A Sanbantai becsülete, és egyben fénye akkorát veszített azzal, hogy két áruló kapitány is vezette, ami egyszerűen megbocsájthatatlan. A magam szemével figyelve pedig az eseményeket, attól tartok mindezeknek a történéseknek még lehetséges, hogy lesz folytatása. De nem nálam, hiszen mikor beléptem a kapitányi vizsgára megfogadtam, hogy származásomhoz méltóan fogok eljárni. Minden erőmmel, és maximalizmusommal arra fogok törekedni, hogy kiemeljem a rám bízott osztagot abból a gödörből, amelybe taszították. Felelőtlenül viselkedett mind, s ha ezzel ki is vívom mások nem tetszését, a véleményem ettől függetlenül még megvan. Jobban meg kéne válogatni azt, hogy kit engednek a kapitányi székbe. S én magam sem jelentkeztem csak úgy, mert tisztában voltam azzal, hogy ez mekkora felelősséggel jár. Aki eme terheket nem képes elcipelni, az inkább rakja le, s élje tovább életét egyszerű tisztként. Habár Ichimaru taichou esete a máig tisztázatlan, nem hinném, hogy aki Aizen mellett állna egy mindent eldöntő csata idején, annak ne volnának kényszeres hatalomi ambíciói. Nem mindenki képes ezeket a dolgokat elviselni. Így nem csupán a lélekenergia, de a lélek is nagyon fontos egy ilyen pozíció betöltésére, csak remélni tudom, hogy jó magam mindezzel a kritériummal rendelkezem.
Egy felettébb gondterhelt időszaknak a kilábalása alatt állok. Ezen felül viszont megjelenésemkor rendkívülien törekedem arra, hogy rendületlen arckifejezésem semmiféle elszenvedett lelki károkra ne adjon gyanakodási okot. Rideg pillantásom kimért lépteimmel oly' képet festhet, mintha nyugodt belső viszontagságokkal rendelkeznék. Ez a maszk, amit magamra öltöttem ugyan erős, de belül mintha orkánként csapna vissza a negatív oldala. Tudom, hogy a személyes érzelmeket ezúttal ki kell zárnom, s ezen is vagyok. Egy kimért biccentést engedek meg magamnak, mihelyst elfoglalom helyemet Suwun taichouval szemben. Bár ebben a teremben több kapitányt ismerek -akár személyesen is -, úgy érzem jelen pillanatban, hogy kimondott tiszteletemet most a velem szemben álló nő fogja megkapni. Nincs okom arra, hogy miért nem köszönök éppen Anaonak, Chiyokonak, Nobunak, Hananenek és a többi kapitánynak, csupán ezúttal Suwun taichou áll hozzám a legközelebb. Ha ő nem lenne, akkor jelen pillanatban nem állhatnék itt a Soutaichou bal oldalán. Nem állhatnék itt ezen a gyűlésen, és valószínűleg kapitány sem lehetnék már. A gyermekem elvesztése olyan lelki törést okozott a számomra, amelyet mai napig sem sikerült teljes mértékben feldolgoznom, s talán soha nem is fogom tudni. Egy anya számára mindig a gyermek a legszentebb; ha pedig jön valami, ami mindezt elveszi, azzal a saját szívét szakítja ki és tépi darabokra. Vér a véremből, ezt a köteléket pedig még a halál sem képes elszakítani. Mi shinigamik már csak tudjuk, hogyan értendő ez. Ámbár nem emberként láttam napvilágot ebben a világban, de annyit már tapasztaltam, hogy tudjam, vannak shinigamik, akik emberként kezdték. S vannak olyanok is, akiknek változatlanul vannak élő és egyben "halott" rokonaik is. Ebben az egész történetben pedig a legrosszabbul járt az, aki olyan rokonnal rendelkezik, mint Sierashi Yuusuke.
Volt alkalmam megtárgyalni Ritsuval a történteket. Úgy éreztem, hogy amit művel, annak se eleje, se pedig vége. Közbe kellett lépnem, s némileg számon kérni mindazt, amit a szökés napján tett. Csak azt bánom, hogy ezt nem személyesen tőle, hanem az őreitől kellett megtudnom. Néha, vagy inkább gyakran érzem úgy, hogy még mindig nem bízik meg bennem eléggé. Mindenesetre ezen a gyűlésen nem lesz helye az érzelmeknek, és magam is eképpen fogok eljárni. Objektíven igyekszem majd szemlélni az eseményeket, a helyett, hogy belevonnám a saját rögeszméimet. Ez egy különösen nehéz feladat lesz, de meg fogom tenni. Természetesen az, hogy esetlen a kapitányoknak a tudtára adjam Ritsu beszélgetését a szökött vaizarddal, kissé abszurdumnak minősül az én esetemben. Elbírom képzelni, hogy sok mindenről beszélgethettek, de ha már főnemes volnék, akkor leszek egy kissé korrupt. Nyilván nem fogom hagyni, hogy egy ilyen baklövésért a Kagami-ház fénye kopjon. Mélyen hallgatni fogok erről az elkövetett hibáról s távolságot tartani az üggyel kapcsolatosan. Egyáltalán nem kívánok terjedelmes véleményt mondani arról, hogy Sierashi Yuusuke mit követett el. Egy bukott kapitánytól azt hiszem, nem sok mindent várhat el a Gotei. Aizen, Gin, Tousen... mind elárulták a Seireiteit, akárcsak az említett, ex-kapitány. Belátom, hogy esetlegesen jót követett el az Aizen iránti csatában, viszont elfelejt valamit. Elárulta a Goteit, elárult egy egész osztagot (több száz shinigamit), és ami fő.. elárulta az egész családját, ez pedig elfogadhatatlan. S vezéreljen bármilyen szent cél is, a család elárulása a legnagyobb vétek, amit el lehet követni az életben. Én pedig ezt az egyet soha, semmilyen körülmények közt nem vagyok hajlandó megbocsájtani. De mivel tartozom ennyi tisztelettel néhai kapitányomnak, és a húgom jövendőbeli hitvesének, így ebbe nem avatkozom bele. Ellenben a Tamachi-ház ügyével. Számomra valóságosan felháborító az, hogy egy nemes ilyet követ el. Ha vannak valakik, mi már csak tudjuk, hogy a lelkek világának elárulása egyenesen szégyen. S tűnjek bármilyen radikálisnak is, mint főnemes, igen is támogatnám a Tamachi-ház megbuktatását. Ugyan ritka példa volna ez a mi körünkben, de egyáltalán nem elfogadhatatlan, hanem példaértékű viseltetés volna. A nemesek dolga a törvények tisztelete volna mindenek felett. Beszéljen bárki, bármilyen korrupcióról azt senki ne mondja, hogy mi nem tiszteljük a törvényt. Legnagyobb példa erre a Kuchiki- ház volna... Sóhajtok egy hatalmasat, s csak nyugodtan terelem vissza gondolataimat a gyűlés irányába. Idő közben észre veszem Sakai Kotomi megjelenését is a teremben. Ám a részemről továbbra sem vetek rá egyetlen egy pillantást sem. Mindenki éppen eléggé feszült, nem akarom azzal idegesíteni tovább, hogy szembesülnie kellene rideg pillantásommal.
Szemeim önkénytelenül felugranak abban a pillanatban, hogy meghallom Nara Shizune nevét. Már reagálni sincs időm arra, hogy az ember rokonbéli dolgaival kezdjek el törődni. A vaizard lány neve kemény csattanóként sül el bennem egyszerűen még akkor is, ha személyesen nem is ismerem. Hajime ikertestvéréről lenne szó? Ha a lány valóban áruló volna, akkor azt hiszem ezúttal nagyobb szüksége lesz mentori kezeimre, mint eddig. Ez a legszörnyűbb hír, amit valakivel közölni lehet. Ráadásképpen pedig még rosszabb, hogy tőlem alig pár méterre ott áll az a személy, akinek közvetlenül köze lenne mind ehhez. Shiratori taichoura helyezem tekintetem, mintha csak azt szeretném üzenni neki, hogy nyugodjon meg. Ezúttal valóban Kotomira helyezem tekintetemet, s természetesen csak mi után Suwun taichou feltette kérdéseit, magam is követem ebben az "eljárásban".*
- Sakai fukutaichou, adna egy részletre nyúló külső leírást a feltételes Nara Shizuneről? *Ekkor Shiratorira pillantok.* - Véleményem szerint Shiratori taichou, vagy jó magam rögvest tudnánk azonosítani a vaizardt lányt, amennyiben valóban a kapitány lányáról van szó. *Ez kissé nyers, és tárgyilagos megfogalmazás a részemről, de egy ilyen helyzetben lényegtelen, hogy mennyire is próbálunk tapintatosak maradni. A tapogatózásokból nem igazán lehet megtudni határozott választ. S ha a külső jegyek nem egyeznek, akkor legalább egy kicsivel kisebb lesz a feszültség. Nem fűz különösebb indok ahhoz, hogy most azon törekedjek ki áruló, s ki nem. De nem szeretek a sötétben tapogatózni, valamint eme terhet le szerettem volna ezúttal tenni a kapitány úrról. Amint kielégítő választ kapok a hadnagytól, egyenesen a főkapitány felé fordulok, mihelyst átértékeltem a hallottakat.*
- Soutaichou-dono...tudni lehet már, hogy a 46-ok tanácsa milyen döntést hozott a Tamachik felé irányulóan? Valamint azt, hogy milyen intézkedést várnak el a Gotei Juusantaitól? *Kissé merész, s lehetségesen meghökkentő kérdésekkel hozakodok elő, de ismerem magam annyira, hogy tudom tartani az álláspontomat. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy intézkedjünk, vagy ne tegyünk semmilyen lépést. S úgy vélem, hogy megválaszolatlan kérdések nélkül ennek a beszélgetésnek soha sem lesz vége. Tisztáznunk kéne mindent, ezt pedig mély hallgatagsággal soha nem fogjuk elérni, bárki bármennyire is sajnálja azt, hogy nem lehetett ott, hogy mindezt megakadályozza. Ez most nem azaz idő, hogy sajnálkozzunk, remélem a további percekben ezt mindenki belátja majd.*