A napom szokásosan megint irtó izgalmasan telt. Délfelé értem vissza a bevásárlásból és azóta csak ücsörgök a nappaliban és olvasok. Bár mondjuk ahhoz képest hogy eddig mennyit olvastam, mert eléggé egyedül voltam, ez a néhány naponta pár óra szinte semmiség...bevallom néha kicsit hiányzik is a könyveket bújni. Szerettem elmerülni az álomvilágban. De mivel most hirtelenjében egy még a könyvekben szereplőnél is nagyságrendekkel furcsább és nyüzsgőbb életbe cseppentem bele, személyesen is elég eseménydús jelenetekben van részem napjában ööö vagyis jobbára mindig ha egynél több ember tartózkodik egy helyiségben. Ki is használtam minden ritka percet mikor épp "csend" volt. Ja igen..számomra a csend fogalma is átértékelődött. Régebben egy csepegő csapra is felkaptam a fejem, most pedig már az sem zavar ha valaki a szobájában úgy bömbölteti a zenét hogy azt odalent a nappaliban is tisztán hallom szövegestől együtt.
Azt hittem Masaki szokás szerint a szobájában van, de mikor felmentem hogy kerítsek egy másik könyvet üres szoba fogadott. Gyors állapotfelméréssel kikövetkeztettem merre lehet abból hogy mi hiányzott a szobából.
-A zanapkutoja nincs itt, de a kabátja és az utcai holmijai igen...akkor kizárásos alapon az edzőteremben lehet. -kezdtem okfejteni mint valami nyomozó. Lakom már itt annyi ideje hogy még azt is észrevegyem ha egy vázát tíz centivel odébbtolnak...
-Shuu lenne kedvem lejönni velem az edzőterembe? -kaptam fel a zanpakutoumat.
-Már azt hittem teljesen elfelejtetted hogy engem harcra is lehet használni, nem csak dísznek vagyok -dorgált meg vigyorogva
-Gonosz vagy tudod... -durcáztam be kicsit, majd lerobogtam a föld alatti terembe.
Még a lépcső tetejéről körbenéztem és láttam hogy Masaki egy sziklának dőlve ücsörög és olvas...Vameku ott hevert mellette.
*Á szóval figyelemelterelés...nem rossz ötlet ha az ember nyugalomra vágyik, mivel a lusta banda nem sűrűn jár ide...* -vigyorodtam el, majd odashunpoztam elé.
-Nincs kedved egy kicsit igazából is edzeni? -álltam előtte Shugotenshivel a kezemben.

-Te Shiori! Izé...khm...nincs tipped mivel csaljam ki az öreget onnan? Már napok óta vegetál! Lövésem sincs mi a nyűgje...Tudom, tudom! Biztos megbántottam az önérzetét...-vakargatta a feje búbját.
*Tudvalevő hogy elég különös viszonyban van Vamekuval...én el se tudnám képzelni hogy Shuu ne szóljon hozzám nap mint nap...olyan mintha a bátyám lenne..sőt sokszor talán még túl sokat is aggódik...* -merültem el kicsit a gondolataimban.
-Na, és ti?
-Igazából utánad jöttem...-bámultam le a földre és megint olyan vörös lettem hogy egy paradicsom elbújhatott volna mellettem.
-Áhááám!-simogatta meg az arcomat, amire elmosolyodtam-Úgy se megyek el a tudtod nélkül!-kaptam egy puszit, ami gondoskodott arról hogy még egy darabig ne nyerjem vissza a természetes arcszínem-Kezdés van!-nyomatékosította.
-Akkor kapj el! -adtam vissza a puszit, majd nekiiramodtam. Shunpoban elég jó voltam, de tudtam hogy könnyen utolér ha akar. Hátranéztem de nem láttam magam mögött. Mikor viszont megfordultam ott volt nem messze előttem. *A csodába!* -mordultam fel. A kardját még mindig nem húzta elő.
-Hogy fogod így előcsalogatni Vamekut? -kérdeztem mikor majdnem belerohantam. De még idejében lendületet véve a kitartott sayán átugrottam a feje fölött. Alig hogy földet értem hátulról elkapta a kezemet, és maga felé fordított.
-Megvagy! -vigyorgott mint a vadalma
-Hm..közben támadt egy ötletem...mi lenne ha megpróbálnánk rávenni Vamekut hogy mindenképp elő kelljen jönnie, aztán utána ha már itt van szólhatnál hozzá néhány normális szót, ha úgy érzed megbántottad. -húztam elő szabad kezemmel Shuut.- De ahhoz az kell hogy kihúzd végre a sayából. -böködtem a zanpakutoummal az övé felé.

A kardot ugyan előhúzta, de még mindig nem nagyon állt szándékában komolyan venni a dolgokat. Én nem tudom mit olvashatott az előbb, de én még azt is meg merném kockáztatni hogy valami shoujo lávsztorit, mert csak úgy dőlt belőle a duma. Előttem annyira máshogy viselkedik azóta...én pedig nem tudok hova lenni az örömtől, hogy láthatom az emberi oldalát. Istenem hogy mennyire vágytam erre. Akármennyire is komolytalanul hangzott, nekem mégis jól esett minden becéző szó. De így nem fog dűlőre jutni Vamekuval. Most kivételesen tényleg rendesen ki kellene állnia ellenem, bár nem tudom hogy mi sülhet ki ebből, de egy próbát megér.
-Üssem meg álmaim nőjét?-vigyorgott
-De hát ő kéri!-erősködtem
-Oh, hogyan mondhatnék erre nemet...Sajnálom szívem egyetlen mézesbödöne...-fakadt ki nevetésben-Nem megy ez nekem! Jól van, de ha egy karcolás is lesz rajtad a bulinak vége! Oké?
-Örülök hogy ilyen jól szórakozol te Don Juan, de így sosem fog előjönni Vameku...hacsak nem szereti a romantikát... -kezdtem el én is nevetni- Bár amilyen régi vágású, én még ki is nézném belőle...Miattam meg csak ne aggódj...emlékeim szerint shinigami voltam..hm tényleg! Azt hiszem együtt szolgáltunk mint kapitányok. Vagyis akkor azt hiszem elvileg tudok harcolni, nem? -kezdtem el most én színészkedni, és tettem úgy mintha most jönnék erre rá, de mikor a szemébe néztem megint nevetésben fakadtam ki.
-Na de komolyra fordítva a szót, csak ne kímélj! -dobtam el a sayámat. Majd támadni készültem. Felugrottam a levegőbe és onnan készültem lecsapni, rákényszerítve arra hogy védekező állásba emelje a zanpakutouját. A kardomat megállította, de még mielőtt a lendület hátrébblökött volna, egy újabb puszi landolt az arcán. Próbáltam provokálni. Majd egy szaltóval hátraugrottam és vártam hogy végre támadásba lendüljön ő is.
-Álmaid nője kénytelen lesz bekeményíteni ha elbagatellizálod a dolgokat... -emeltem fel a tenyerem hogy megidézzek benne egy kidougömböt, de egyelőre figyeltem mit lép

A reakció nem is váratott sokáig magára, egyből megindult felém, de félúton szem elől tévesztettem. *Most meg hova lett* -néztem körbe, majd fordultam volna hátra, de akkor már ott volt mögöttem.
-Ha így keményítesz be,azt hiszem remekül ki fogunk jönni!-suttogta a fülembe, majd letévedt a nyakamra és megcsókolta -Viszont az első menet ezek szerint az enyém...-kocogtatta meg a vállam Vameku markolatával.
Hirtelen megfeledkeztem arról mire készültem az előbb, és csak némi rózsaszín ködöt láttam. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy megfordulok és a nyakába ugrok...de aztán eszembe jutott hogy elvileg harcolnunk kellene...meg az is hogy félbehagytam egy kidout.
-Gondolod?- emeltem fel a kezemet, amiben már ott volt a kidougömb, és csak arra várt hogy elhajítsam.
-Ügyes!-mosolyodott el, majd igyekezett kitérni az útjából.
*Eh most mit csináljak? Ha eldobom ezt az izét akkor lehet hogy a végén még eltalálja! De ha nem csinálok semmit akkor Vameku sem fog előjönni* -hezitáltam a kezemben az energiagömbbel, amitől most már tanácsos lett volna záros határidőn belül megszabadulni ha nem akarom hogy az én kezemben robbanjon fel.
Végül amellett döntöttem hogy nem tartogatom tovább magamnál. De nem rá céloztam hanem a földre, amin a kidoutól rendesen felkeveredett a por, és szinte semmit nem lehetett látni.
*Vajon most merre lehet* -próbáltam esetleges mozgó alakot kivenni a porfelhőben. *Van egy jó ötletem!*-jutott eszembe megint egy képtelen marhaság.
-Bakudou 70: Meimei Kamen -mondtam el a láthatatlanná tévő kidout gyorsan még mielőtt kitisztult a levegő. Egyből meg is láttam a tanácstalanul forgolódó Masakit. Több se kellett, mögé kerültem és hátulról a nyakába ugrottam, és feloldottam a kidout.
-Na akkor kié ez a menet? -vigyorogtam miközben lóbáltam előtte a kardom. Azonban az arcán ülő vigyorból arra következtettem hogy ennek még nem lesz jó vége, és készül valamire....
*Istenem, még jó hogy tényleg senki nem szokott lejönni ide edzeni...hónapokig magyarázkodhatnék azon ha így meglátna valaki...micsoda szerencse hogy ilyen lusta bandával hozott össze a sors. Bár a végtelenségig azért ez sem maradhat így... *-gondolkodtam el kicsit amit lehet hogy nem kellett volna...

A gondolkodásomnak nagy hirtelenjében az vetett véget hogy a levegőben találtam magam. *pedig olyan jó helyem volt ott* -konstatáltam kicsit szomorúan.
Olyan könnyedén ragadott meg és lendített át maga fölött hogy azt se tudtam hol vagyok. Akkor kaptam észbe mikor épp landolni készültem, de egy buckában megbotlottam és sikeresen hanyattvágódtam. Mivel Masaki még mindig a karomat fogta, ezért azzal a lendülettel rántottam őt is magammal. Szépen kiterültünk mind a ketten...bár Masaki puhábbra esett mint én...kicsit irigyeltem is hogy ő van felül, mert én rendesen megütöttem a hátsómat. A kialakult helyzettel egyedül talán csak az volt a problémám hogy alig kaptam levegőt. Ez azonban megoldódott mikor Masaki félig lehámozta magát rólam. Olyan arckifejezéssel bámult le rám mint aki véletlenül rálépett egy katicára...nem bírtam megállni hogy nem kezdjek el megint vigyorogni. Főleg hogy az időközben megoldódó levegőgondok sokkal elviselhetőbbé tették a szituációt.
-Nocsak-nocsak!-vágott számonkérő képet -Ennyire tetszett Ms. Mosolygós szép hölgynek a légi bemutató? Vagy, netán a végeredménye?
-Csak egyet lehet választani? -vigyorogtam tovább és éreztem hogy ha ez így megy tovább akkor ennek még komolyan nem lesz jó vége. Pláne akkor mikor meg is csókolt. Hatalmas erőfeszítésekkel igyekeztem utat engedni a józan eszemnek. Majd az ajkához érintettem a mutatóujjam.
-Azt hiszem most nem ennek van itt az ideje... -mondtam sóhajtva, de azért egy kósza mosoly még ott motoszkált a szám sarkában.
-Felsegíthetem kegyedet? Még a végén elkap valami borzalmas kórt!-nyújtotta felém a kezét miután feltápászkodott.
-Lekötelez tisztelt uram. -hajoltam meg előtte miután én is feltápászkodtam- Ezt a kört határozottan az Ön mérlegére kell hogy írjuk... -bólogattam elismerően, majd odaléptem a leejtett kardokhoz, és felvettem őket. Vamekut odadobtam Masakinak.
-Szóval szeretnék egyenlíteni. -emeltem magam elé egy elszánt mosollyal Shugotensit- És ezt már igazi harcban....minél előbb dűlőre jutsz Vamekuval... -kezdtem bele a mondatba, majd hirtelen rájöttem hogy még mindig nem vagyok teljesen magamnál. -Izé...Kageru Shugotenshi... -fejeztem be ezzel a mondatot.
-Jobb lesz már kicsit harcolnunk is, mert ugye a csatazaj az megvan és biztosra veszem hogy nemsoká néhány érdeklődőt is ide fog vonzani... -pihentettem a bárdot a földre támasztva. A fejemben közben nagyobb káosz volt mint egy bolhapiacon...felváltva sorakoztak a támadási és "támadási" stratégiák, amik közül egyelőre az első változaton kellene járatnom az agyamat.
Majd megint fogtam magam és megindultam felé, a bárdot előkészítve egy kuroi gengetsura.

-CSALÁÁÁS! Nekem csak egy mezei hússzeletelőm van!- vágott sértődött képet.
-Akkor bírja hamar szóra Vameku-t!- közelítettem felé továbbra is-
-Nem maradt más! Felveszem a nyúlcipőt! Gyávaság a futás, de hasznos! -vette elő a közmondást majd nekiiramodott.
-Ha kérhetném a kincstári értékű hajamat ne pörkölje meg!-
-Ó nem kell aggódnia, szándékomon kívül áll bármi kárt tenni a karizmatikus megjelenésében. -kiabáltam előre.
Magamban már megint fetrengtem a nevetéstől, de nem mutatott volna jól a színjátékban ha ezek mellé a nyakatekert mondatok mellé nem vágunk halálkomoly képet.
*Te jó ég...idejét sem tudom mikor engedtem el így magam utoljára* -jutott el az agyamig hogy mit művelek...Már el is felejtettem milyen az mikor valaki elfelejtkezik mindenről és önfeledten szórakozik, kizárva a külvilágot, a gondokat és a rossz érzéseket. Jelen pillanatban egyedül Masaki létezett számomra. Minden percemet vele akartam tölteni. Mikor a gondolataim az előbbi csókra terelődtek, megint elfelejtettem hogy igazából harcolunk. Bár nem tudom lehet-e ezt egyáltalán harcnak nevezni...jobban hasonlít egy egymás idegeit és vágyait húzó, incselkedő játékra mintsem komoly harcra...Ha elő akarjuk csalogatni a vámpírt akkor ezen jobb lesz változtatni. Gondolataimat visszakormányoztam az egyre távolodó ellenfelemre. Úgy cikázott össze vissza, hogy alig bírtam szemmel követni. *ügyes figyelemelterelés..* -jegyeztem meg magamban, majd minden igyekezetemet összeszedve sikerült felzárkóznom mellé.
-Fogd fel úgy hogy folytatjuk a fogócskát, úgyis én vagyok a fogó. -vigyorogtam.Majd eltűntem mellőle, és a levegőben feltűnve suhintottam Sugotenshivel.
-Kuroi Gengetsu. -hagyta el a pengét a sötét félhold. *Úgyis meg tudja magát védeni...nehogy szívrohamot kapj itt nekem, elvileg úgy van hogy harcoltok nem? Márpedig támadás nélkül az elég bajos...* -álltam meg egy szikla tetején és vártam a támadásom eredményét és azt hogy megint kitisztuljon a porfelhő. Eldöntöttem hogy míg nem teljesítjük a feladatot addig nem hagyom hogy elborítsák az agyamat a vágyaim...*Hajh, de nem is lesz ez olyan könnyű feladat...hiszen ha csak meglátom hajlamos vagyok mindenről elfelejtkezni és utat engedni a rózsaszín ködnek* -ácsorogtam egyelőre még elszánt arckifejezéssel a sziklatetőn.

-Pfúúú...Te aztán nem viccelődsz!-hallottam meg a hangját odalentről.- A végén még rám döntöd az egész kecót!-vigyorgott, így megnyugodtam hogy nincs semmi baja. Néhány karcolás azért volt rajta Tudtam hogy ezeket nem nagyon lehet elkerülni, de az ilyeneknek másnapra már szinte nyoma sincs. De nem sok időm volt a horzsolásait siratni, mert máris készült az ellentámadás.
-Ha már komolyan játszunk...-melegített be úgy mint aki komolyan támadni akar, ezért kicsit meg is szeppentem, pláne hogy a maszkja által letorzított hangja is rájátszott az összhatásra. Talán az egyetlen dolog amit nem szerettem a vaizardságban azok a maszkok...úgy éreztem ez az ami túlságosan is hasonlóvá tesz minket a hollowokhoz. Igaz a cero is hollowtechnika, de az csak egy energianyaláb, a maszk viszont felfedi az emberek előtt a belső hollowunk egy darabját. Akárhányszor csak látom valaki maszkját mindig az jut eszembe vajon így is ugyanaz-e mint mikor önfeledten beszélget valakivel...egyedül csak a saját maszkomra tudtam félelem nélkül tekinteni, mert nagyon is tisztában voltam vele, hogy kit kellett legyőznöm ahhoz hogy megszerezzem. Ezek a gondolatok hirtelen kicsit lelomboztak, pláne hogy Masaki megállíthatatlanul közeledett felém *Ugye nem bosszantottam fel? én nem akartam támadni de muszáj...* -forgattam zavarodottam a földre támasztott bárdot.- Jaj, ne rémüldözz! Nem foglak megenni!-ugrott fel a levegőbe. És én már megint túlságosan el voltam foglalva azzal hogy az ott leművelt mozdulatait bámuljam. Ennyit a nagy elhatározottságról...De egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem...mindig is szerettem nézni ahogy harcol. Valahogy volt benne valami, nem is tudom igazán megmagyarázni, talán igazi harci ösztönnek nevezném, ami annyira lebilincselővé tette számomra minden mozdulatát. A figyelemmel tartás jelen esetben nem is volt baj, az viszont annál inkább hogy nem csináltam semmit, hanem továbbra is a bárdomon támaszkodtam. Akkor kaptam észbe mikor már épp lesújtani készült a saját zanpakutoujával. Egy hirtelen mozdulattal két kézzel vízszintesen a fejem fölé emeltem Shugotenshit, hogy fel tudjam fogni a csapást, de mikor Vameku lecsapott a lendülettől elejtettem és hátrarepült mögém. Nem volt időm rendesen megmarkolni. Most viszont szerencsére sikerült állva maradnom, mert nem tudom mi lenne, ha megint az előbbi helyzetben kötnénk ki...
-Úgy tűnik sikerült lefegyvereznie Mon Amour... -álltunk egymással szemben és nem sok hiányzott hozzá hogy félretoljam a maszkját. Eltávolítani az útból ezt a szörnyű maszkot és az ajakira fonódni. Már a kezemet is megemeltem, de megerőltettem magam, és inkább lehívtam a sajátomat, majd igyekeztem hátrébb ugrani hogy egy esetleges barával elterelhessem a figyelmét míg visszaszerezzem az elejtett bárdomat.

Még épp idejében idéztem meg a maszkomat ahhoz, hogy ne térjünk el megint a tárgytól. Megint úgy szikrázott a levegő, hogy lassan ki lehetett volna tenni a "nyílt láng használata tilos, és robbanásveszélyes" táblát. Alig bírtam parancsolni magamnak, ezért igyekeztem kicsit távolabb kerülni tőle.
-Sajnálattal közlöm, de nem engedhetem Sugotenshi közelébe!-hiúsította meg az akciómat azzal hogy megint hirtelen nyoma veszett és a lábam között átcsúszva igyekezett közelebb jutni a zanpakutoumhoz.
-Gondolom simán megkerülni túl kényes az ízlésének igaz? -húztam félre én is a maszkomat és néztem kicsit durcásan a vigyorgó képébe. Nem sokáig tudtam sértődöttséget mímelve bámulni rá, mert egyszerűen túl jó kedvem volt hozzá. Annyira hiányzott már egy ilyen igazi kikapcsolódás. Úgy felélénkültem hogy szerintem két napig nem is alszom. *Emlékszem régen mennyi energia volt bennem. Volt hogy késő estig gyakoroltam Shugotenshivel, mire elfáradtam annyira hogy sikerüljön aludnom. És azután mi volt eddig...fél napokat átaludtam, a másik felében meg olvastam vagy a várost jártam ahol épp laktam. Szerettem mindent jól feltérképezni.*
Masaki elkezdett rohanni Shugotenshi felé, de egy hirtelen felkiáltás után megtorpant. *Azt hiszem Vameku végre felébredt.* -pislogtam arrafelé, de aztán nekem sem kellett több...Míg el volt foglalva a belső monológjával odalopóztam a bárdomért, és a váratlanul felbukkanó shikai már nem ért fegyvertelenül. Felkaptam Shugotenshit és így kerültem megint szembe vele.
-Nem arról volt szó hogy beszélgetned kell vele? -néztem kicsit furcsán a határozottan nem beszédes kedvében lévő zanpakutoujára- Vagy előbb meg akarod dolgoztatni? -igazgattam a maszkot a fejem tetején.
*Ha így áll a dolog, akkor nem árt figyelni, mert Vameku nem könnyű ellenfél...igaz nem sokszor, de párszor azért már láttam rendesen harcolni a vámpírt.*
-Nekem mindkettő megfelel, de ha mégis beszélgetni támad kedved, akkor én addig kölcsönvehetem a mangáidat? -vettem megint komolytalanra a hangnemet és nézegettem érdeklődve a sarokban heverő könyvecskék felé.

-Hogyan?-nézett rám hatalmas szemekkel -Érdekelnek az ilyen témájú mangák?-vonogatta a szemöldökét-Kegyed tele van meglepetésekkel! Az Öné mindenem! Megtisztel, ha kölcsön kéri őket!-
-Szóval megint azokat olvasod....akkor nem ragaszkodom hozzá köszönöm...nem az én stílusom ilyet...olvasni... -vakartam meg a fejem- Pedig meg mertem volna esküdni rá hogy valami szerelmi drámát lapozgattál, és attól vagy ilyen hangulatban. -csóváltam a fejem, majd visszatértem a színjátszós hangnemhez- Akkor meg honnan szedte ezt a romantikát Mon amour? Mert azokból a mangákból biztos nem...Vagy netán ez lenne lelke rejtett zugainak igazi stílusa? -kezdtem boncolgatni a kérdést, de megint nem jutottam többre a rám törő nevetés miatt.
Most egy kis közelharci tréning következett. Össze kellett kapnom magam hogy lépést tudjak tartani vele. Nagyon belelendült. Nem győztem forgatni Shugotenshit hogy ne kapjak minden csapást telibe, bár így is akadt néhány ami megkarcolt, vagy oldalbavágott.
-Áhám, szóval teszteled, hogy milyen jól bánok Shugotenshivel? -esett le a tantusz, mikor már vagy az ötödik fajta támadást igyekeztem hárítani- Mindenki olyan gonosz. Azt hiszik hogy én lehetek képes rendesen harcolni vele, csak mert ilyen nagy. De tehetek én róla? -váltottam műdrámára- De hányszor láttam azokat a megrökönyödött képeket, mikor a végén felettük álltam és a nyakukhoz szegeztem Shuut. -egy újabb hárítás kárörvendő vigyor kíséretében.
Ilyenkor mindig el szoktam gondolkozni egy kicsit a zanpakutoumon. *Nekem sosem tűnt nehéznek, vagy nehezen kezelhetőnek. Mondjuk biztos azért, mert elvileg a lelkem egy darabja. Na jó, hazudok hogy ha azt mondom hogy nem kellett sokat gyakorolnom, de akkor sem volt olyan nehéz megtanulni használni, mint amilyennek tűnik.*
De jobbnak láttam erről most nem elmélkedni, mert még mindig védekeznem kellett a támadásokkal ostromló Masaki ellen. Kezdtem már unni kicsit, ezt a csak én kapok játszósdit, ezért azon törtem a fejem hogy hogy tudnék most én támadó pozícióba kerülni. De nem tudtam rendesen koncentrálni. *Túl közel vagyok...újra vissza kellene váltani távolsági támadásra*
-Nem tudom milyen különleges erővel bír, de a közelében egyszerűen nem vagyok képes a harcra koncentrálni Mon amour. Túlságosan megbabonáz. -ugrottam hátrébb, és megint egy kuroi gengetsuhoz készültem- Egyelőre igyekszem kikerülni a bűvköréből, bármily nehezemre esik is. -néztem felé epekedve. Szerintem rólam is teljesen lerítt hogy mennyire máshol járnak a gondolataim....De annak ellenére hogy folyamatosan kordában kellett tartanom magam megdöbbentően élveztem ezt a kikapcsolódást.

-Ki lehet abból esni?-kérdezte a lehető legártatlanabbul vigyorogva.
-Erősen hajlok beismerni a tényt, hogy lehetetlen, de azért ki kellett próbálnom. Ugye megérti? -kaptam magam elé a karjaimat, mintha épp valami szörnyű rámtukmált hazugságból magyarázkodnék. Annyira el voltam merülve a hiteles előadásban hogy elfelejtettem hogy a kezemben van a bárd, és majdnem fejbevágtam magam vele. Miután sikerült megint egyensúlyba állítanom, magam heves bocsánatkérésbe kezdtem.
-Párdon, kissé talán elragadtattam magam. -eresztettem le magam mellé a karjaimat.
Azt hittem Masaki tényleg bekeményít, mert előhívta az egyik shikai támadását. Miután kimondta a parancsszót a közvetlen környékünket teljesen belepte a fekete köd. Cseppet leblokkoltam, mert hirtelen nem tudtam mit csináljak. Látni nem láttam semmit, ezért nem lett volna tanácsos csak úgy elkezdenem rohangálni mindenfelé. Viszont más részről tudom, hogy ez csak a támadás első fele, és hogy a komolyabb része még hátra van, amit nem lenne szerencsés telibe kapnom. Mindenesetre inkább úgy döntöttem hogy megpróbálok koncentrálni hátha megérzem merre van. Ekkor meghallottam a másik parancsszót.
-Shukketsu!-hallottam meg nem messze tőlem. Azonban a haglejtésben éreztem hogy megint sántikál valamiben. Nem is kellett sokat várnom, rá, mert abban a pillanatban néhány fekete csepp vette célba a ruhámat, és tűzte ki magának célul, hogy megszabadít egy részétől. Nem is kicsit sokkolt le ez az akció.
-Te álnok. -vetődtem a lehulló ruhaujjak és nadrágszárak után.- Ez az egyik kedvenc nadrágom volt! -szorongattam könnybelábadt szemmel a ruhadarabot, majd az arckifejezésem inkább bosszúvágyat türközőre váltott.
-Úgy tűnt meleged van...- támaszkodott úgy a kardjára mint aki jól végezte dolgát.
-Vagy úgy.... -álltam fel és egy elegáns mozdulattal a képébe vágtam az egyik ruhaujjat. -Ez nem kesztyű, de nyugodtan veheti kihívásnak monsieur... -fűztem hozzá, majd végignéztem magamon.
-Ennél feljebb már nem is lehetett volna elvágni ezt a nadrágot igaz? -konstatáltam ökölbe szorított kézzel hogy alig maradt belőle valami. *Ha így akarsz játszani te perverz disznó, akkor én sem maradhatok az adósod....* -forraltam a bosszúhadjáratot. Legelső terveim között az szerepelt hogy nemes egyszerűséggel odasétálok és lerángatok róla pár ruhadarabot, de aztán arra jutottam hogy ezt nem biztos hogy hagyná csak úgy....*bár ki tudja, én most már semmi sem lepődök meg. De milyen lenne az már? Még a végén valami kiéhezett vadállatnak nézne..... De egyáltalán miért gondolkozom én azon hogy hogyan vetkőztessem le?* -néztem egy nagyot, mikor észbekaptam- *De ezt akkor sem hagyhatom válasz nélkül...különben is miért taglóz le ez ennyire? Láttam már egy szál törölközőben is jópárszor...* -érveltem magammal.
Visszahívtam a shikai formát és a katanát betűztem a megmaradt nadrágom övébe, majd egy shunpoval elé kerültem és kihasználva a váratlanság előnyét egy kézállásból-forgórúgással kirúgtam alóla a kardot amin támaszkodik. Ahogy cseppet elvesztette az egyensúlyát és előrebukott a vállára ugrottam, majd a katanát előszedve becsúsztatttam a pólója nyakánál és kettéhasítottam az anyagot. Villámakcióm után, még gyorsan megragadtam a zsákmányomat, és lerántottam róla.
-Szemet szemért, ruhát ruháért mon amour... -lobogtattam a kezemben a pólót, miután visszavillámléptem oda ahol az előbb álltam. Bár lehet ez nem volt teljesen jó ötlet, mert ahogy a ruha nélküli felsőtestét néztem, csak méginkább melegem lett...még így nyáriasított szerelésben is.

-Kehhe...-nézett rám vigyorogva, én pedig nem tudtam hogy miért, amikor aztán megláttam a tovább hiányosodott öltözékem.-Hopplááá...-játszotta a szégyenlőst.
-Hogy mi van?! -kaptam magam elé a kezem- Na neeee...-lettem egyből vörös
-Meglepetés, ma cherry!-méregetett végi rajtam úgy mintha egy bikinibemutatót bámulna....*remélem azért nem jutok odáig*-hasított belém a felismerés -Hmm...határozottan szemet gyönyörködtető a látvány!-folytatta tovább az zavarba hozásomat.
-Te...teeeee...-rángatózott hevesen a szemöldököm- Na mindjárt adok én neked olyan látványt....
-Avassalak be, hogyan csináltam?-szórakozott elégedetten a zanpakutoujával, miközben ismertette a hadicselt.
*Sose becsüld alá az ellenfeled piszkos fantáziáját....* -fogalmazódott meg bennem egy nagy igazság miközben azon gondolkoztam hogy ezt hogyan torolhatnám meg. Még én is meglepődtem magamon hogy mik jártak az eszemben, sőt oly annyira belemerültem, hogy észre sem vettem hogy felém közeledik. Az engem célbavevő barára tértem magamhoz. Annyi időm maradt, hogy egy körpajzzsal hárítsam, igaz annyira közel volt, hogy a lökéshullám hátrébbtaszított egy kicsit. Sőt talán még Masaki kardja is koppant egyet rajta, de a bara porától nem sokmindent láttam. Hirtelen nem láttam hova tűnt, ezért felugrottam a levegőbe.
-Szóval akkor lépjünk a következő szintre? -dolgoztam ki még mindig kissé idegesen a haditervet.
*De ha közelebb megyek, még ettől a maradék ruhámtól is megszabadít...á ez így nem fer...* -toporogtam a levegőben.
Próbáltam észrevétlen maradni és úgy becserkészni az áldozatomat, úgy hogy erre a láthatatlanító kidouval is rásegítettem.
*Talán így van némi esélyem...* -öntöttem lelket magamba, és kicsit az is megnyugtatott, hogy így a ruhátlanságom sem látszik.
-Na nézzük milyen gyorsan tanul a diák a mestertől.... -vontam fel a szemöldököm, és indultam meg felé shunpoval. Épp sikerült akkora lendületet vennem hogy le tudjam teperni a földre. Majd két villámgyors vágással, még mielőtt leesne neki hogy mi van, cseppet bővebbre vettem a nadrágja derekát, hogy ha megint függőlegesbe kerül, ne igazán maradjon rajta.
Már csak annyit kellett volna csinálnom, hogy elshunpozok onnan, de neem...nekem ott kellett ücsörögni rajta, sőt még a kidout is feloldottam, és a mellkasára tenyerelve a képébe bámultam. Ezzel azt hiszem megint hatalmas hibát követtem el, de annyira magával ragadott a hév, hogy látnom kellett az arcát.
-Tudod hogy utállak? -vágtam durcás képet, miközben megint tiszta vörös lettem, de azért továbbra is kitartóan bámultam a szemébe. -Azért remélem ennek a szegény melltartónak megkegyelmez? Ne kelljen már neki is mártírhalált halnia, mint a többi ruhámnak....Ugye szorult önbe ennyi együttérzés mon amour?... -néztem szúrósan. Aztán közben eljutott az agyamig hogy milyen helyzetben is vagyunk...és megint mennyire közel...egyre kevésbé tudtam parancsolni magamnak.

Tudtam hogy ez tényleg nem volt jó lépés. Ugyanis azzal hogy megfogta a kezem, máris csapdába kerültem, és hiába is próbáltam volna menekülni.
-Aham...-hajolt felém, miközben a szemembe bámult-Hmmm...-állt meg olyan közel hozzám, hogy alig pár centi választotta el az arcát az enyémtől -Meglátjuk, ma cherry!-suttogta, majd végre megcsókolt. Annyira lekötötte a figyelmemet, hogy megfeledkeztem arról hogy szemmel tartsam....meg is lett az eredménye. Szegény megcsonkított nadrágomnak is búcsút mondhattam. Édes mámoromnak a farmer nyöszörgő szakadása vetett véget. Hirtelen megint fellángolt a durcás dühöm, de aztán mintha csak illékony alkoholgőz lenne, máris eltűnt. A tenyerembe fogtam az arcát, majd gyengéden, de határozottan eltoltam magamtól a vigyorgó képét.
-Ugye nem akarjuk minden alkalommal eljátszani ezt? -kérdeztem morcosan- Mert bár, tagadhatatlan hogy nagyon szórakoztató, de a ruhatáram sajnos véges.... -bámultam fájdalmas tekintettel a földön szanaszét heverő ruhadarabokra.
Aztán visszanéztem Masakira. Egy darabig csak megbűvölten bámultunk egymás szemébe, aztán lesütöttem a szemem. túlságosan zavarba hozott a folytonos vigyorgása, viszont nem tudom miért, de nem akaródzott megmozdulni onnan ahol voltam. Felemeltem a jobb kezem és elkezdtem körberajzolni a jobb karján lévő tetoválás vonalait. Nagyon szórakoztatónak találtam ezt a műveletet, így egy darabig elvoltam vele. Igazából a legjobban az tetszett ami a hátán volt, de sajnos azon most épp rajta feküdt. Így nem maradt más, mint folytatni a játékot, azzal ami előttem volt.
-Azt hiszem most már el kellene kezdenem fázni....de mégis inkább melegem van... -néztem fel, mikor az egyik vonal mentén visszaértem a mellkasára. Az arcára kiülő kaján vigyorból viszont rájöttem hogy ez megint nem volt szerencsés kijelentés- DE ezektől a ruháktól már nem szeretnék megszabadulni...kérem könyörüljön meg alázatos hívén mon amour! -tettem az ujjamat az ajkára, miközben másik kezemet a homlokom elé kaptam.
*Itt ücsörgök szinte teljesen lekurtított ruházattal, és nem haragszom rá....nem tudok haragudni rá, még ezért sem. Túlságosan vágyom a közelségére ahhoz, hogy most elvonuljak duzzogni a sarokba. Carpe diem! Szerintem ez az ami eddig hiányzott belőlem* -hajoltam oda, és most én csókoltam meg.
Ezután továbbra is vigyorogva másztam le róla, és felkaptam a földről a kettévágott pólóját.
-Ingnek még elmegy. -vettem szemügyre, majd magamraterítettem- Sőt, tiszta dizájnos ruha lett belőle, nézd! -kezdtem le nevetni, miközben az egyik pólóujjal megkötöttem a derekát. -Na hogy festek? -pózoltam be, mintha valami divatmagazinnak modellkednék.

A ruházatomra tett megjegyzés után kissé sértődötten fordítottam hátat neki, de egy pillanat múlva már megint a fellegekben jártam. Majdnem szó szerint is, hiszen csak hosszas kapálózás után sikerült rábírnom hogy tegyen le végre. Nem mintha nem tetszett volna, csak épp olyan helyen fogott meg ahol különösen csiklandós voltam, ezért közben könnyesre nevettem magam. Épp a szememet törölgettem, mikor megérkezett a másik válasza az előbbi kérdésemre.
-Na azért. -fordultam hátra és nyomtam meg a mutatóujjammal az orrát- Hm...nem puha az orrod hegye, szóval nem hazudsz. -tűnődtem el mosolyogva. Nem tudom hogy jutott most eszembe ez a régi babona, de újra úgy érzem magam mint legalább kétszáz évvel ezelőtt. Ezután gyengéden lehúztam az ujjamat a szájára.
-Azt hiszem ideje lenne folytatnunk az edzést is egy kicsit. -shunpoztam el a saját zanpakutoumért.
*A végén úgy járunk beesteledik és elkezdenek keresni minket, az pedig nem lenne épp szerencsés* -vettem fel a földről Shugotenshit. *Jó lenne ha a harc kicsit kiszellőztetné a fejemet, mert komolyan képes lennék olyan dolgokat is megtenni, amiket reggel még nem mertem volna...Különös, de talán még senki nem volt ilyen hatással rám, főleg ilyen rövid idő alatt...*
-Ha nem pallérozzuk eleget a harci képességeinket, akkor mire fel utaljuk ki magunknak utána a jól megérdemelt pihenést? -vontam fel a szemöldököm egy sejtelmes mosoly kíséretében, miközben a földbe szúrt Vamekut vettem célba és dobtam vissza a gazdájának. A cirkuszi mutatvány után amit levágott, mire sikerül elkapnia megindultam felé, és a vízszintesen kitartott zanpakutoujára vágtam. Kicsit nagy volt a lendületem, ezért jócskán előredőltem, úgy hogy a vállam hozzáért Vameku pengéjéhez. Mikor ezt megéreztem gyorsan hátrébbugrottam, és észrevettem hogy a kardpenge az előbb belevágott az anyagba.
-Na látod...-ha ezt most nem veszem fel, akkor valószínűleg a saját melltartóm bánja...bár gondolom neked aztán egyáltalán nem lenne ellenedre... -jegyeztem meg nyelvkinyújtva, majd megint nekiindultam és most fentről indítottam hasonló támadást mint az előbb. Úgy döntöttem most húzom egy kicsit az agyát, és nekiállok kekeckedni vele. Csak nehogy én járjam meg...
-Amúgy még megváltozhat a véleményem a ruházatot illetően, de azt ki kell érdemelni nemes uram...Mit gondol, miért párbajoztak régen a gavallérok az imádott hölgy kegyeiért? -ugrottam megint hátra- Csak jelen esetben én vagyok az ellenfél, és a jutalom is. Kettő az egyben, tiszta haszon. -kezdtem el megint nevetni.- Szóval...ha meg tud győzni brilliáns harcmodorával, akkor teljesítem bármilyen kívánságát. Jaj na tessék, már jótündérbe is átmentem. De gonosz házisárkány azért nem leszek ne aggódj. -törölgettem megint a könnyeimet a nevetéstől.- És neked is meghagyom a jóképű herceg szerepét. Az ezerféle gyilkolás messziről jött hercege, aki minden egyes csatájának emlékét megörökítve őrzi nemes öltözékén. -döntöttem oldalra a fejem hogy végigmérjem a látványt. De még idejében visszakanalaztam magam, hogy ne olvadjak el teljesen. -Akkor hát harcra fel mon amour! -mondtam a lehető legkomolyabban ami jelen pillanatban tőlem telt, de szerintem nem volt túl meggyőző. Majd megidéztem a maszkom, és a levegőbe felugorva egy cerohoz készülődtem.