Mikor végre odaértünk a szökőkúthoz, megállapítottam, hogy jóval nagyobb, és szebb, mint én azt gondoltam. Indítványoztam egyetlenemnek, hogy menjünk közelebb, hisz tudtam, hogy Ő oda van az ilyen dolgokért, bár szerintem is nagyon szép volt. Mitsu leült a kút szélére, és én csatlakoztam hozzá. Míg ő a vízzel játszadozott, én a Őt néztem. Gyönyörű volt mindig is, de így még szebb volt a szökőkút szélén ülve. Levettem szerelmemről a szemem és körülnéztem a környéken. Sok ember volt a szökőkút környékén, és még több gyerek. Ők is élvezték a természet békéjét, és a szabadságukat, mint mi. Egyszer csak Mitsu elkérezkedett mellőlem egy percre. Mondjuk nem kellett volna engedélyt kérnie, akkor és oda megy, amikor és ahova akar. Én addig a szökőkutat néztem. Nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy éjjel kettesben visszajönnénk, aztán befagyasztanám a kút vizét, milyen szép is lenne, de most ez nem fog megtörténni, mert nincs nálam Aoki amúgy sem. Oldalra néztem Mitsura, aki épp egy nővel beszélgetett valamiről. Pár perc múlva vissza is ért szerelemem, megfogta a kezem és elkezdett vonszolni el a kúttól. Nem volt ellenemre, felőlem a világ végére is elsétálhattunk volna, lényeg, hogy Ő mellettem legyen.
- Mondd Suke… Van nálad érme? - kérdezte huncutul mosolyogva Mitsu.
-Ööö, van pár darab, de minek az nekünk? - kérdeztem értetlenkedve, miközben a zsebemben kotorásztam az érmék után.
- Ááá, megvan! - mutattam meg szerelmemnek az érméket büszkén, és örültem magamnak, mint valami holdkóros.
- Szóval..mire is kell szívem? - kérdeztem tőle még egyszer, mert még mindig nem tudtam, hogy mire is kellenek ezek az érmék. Egyre mélyebben haladtunk a parkban a kis kacskaringós utakon. Egyszer csak gondoltam egyet, és megálltam, szegény Mitsu majdnem hátraesett.
- Naaa, mond csak, hova is megyünk? - próbálkoztam, de nem jött össze, hogy kicsikarjam belőle a választ. Nem volt mit tenni, megindultam szerelmemmel újra, és közben azon járt az agyam, hogy hova is mehetünk. Néha-néha egy-egy kis patakocska mellett haladtunk el. Mindig is imádtam ez ilyen kis folyásokat. Nem volt ellenemre a séta, csak érdekelt volna, hogy hova is tartunk épp, bár ahogy néztem, Mitsuko tökéletesen tudta, hogy hova is megyünk. Ám ezt nem volt olyan egyszerű kitalálni, mert Mitsu igencsak titokzatos volt. Ezzel nem volt semmi problémám, olyannak imádtam, amilyen, sőt, még tetszett is. Pár perces további vonszolás után kiértünk egy tisztásra, ahol egy ősrégi kút állt. Értetlenül pislogtam a kútra, majd Mitsura is.
- Hát ez meg? - kérdeztem pislogva.

Szép lassan haladtunk egyre beljebb a parkban. Én már azt sem tudtam, hogy merre kell visszamenni, nemhogy hova megyünk. Mitsu meg nem akarta elmondani, csak mosolygott titokzatosan. Kezdett egy olyan érzésem lenni, mintha valami meglepetést tartogatna számomra egyetlenem, és ezért nem árulja el, hogy hova is tartunk. Így hát hagytam magam, hogy hadd vezessen Mitsu. Megbíztam benne, miért ne bíztam volna meg, ha egyszer a párom? Csak furdalt a kíváncsiság, hogy vajon hova is tartunk. Pár perces további séta után kiértünk egy tisztásra, és ott volt egy ősrégi kút. Először kissé értetlenül néztem, hogy ez mi, vagy mit akarunk ezzel a kúttal.
- Öhm… Még Seireiteiben hallottam, hogy Karakura parkjában van egy kút, amibe ha a szerelmesek beledobnak egy érmét, az teljesíti egy kívánságukat.- mondta Mitsu enyhén piruló arccal.
- O-oh..- nyögtem ki hirtelen, mert nem tudtam mást mondani hirtelen. Szóval ez lenne az, amiért Mitsu titokzatoskodott. De még mielőtt bármi értelmeset is kinyöghettem volna, kedvesem újra megszólalt.
- És… És az ért hoztalak el ide, mert szeretnék egyet kívánni veled. - mondta, most már teljesen piros arccal. Szóval szeretne kívánni velem. A lány, akit szeretek, elhozott egy kúthoz, amit a szerelmesek szoktak használni a kívánságokhoz, és kívánni szeretne velem. Szívem hevesen dobogott, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szeretem, imádom Mitsukot.
- K-kedves vagy... - nyögtem ki megint. De béna vagyok...>.<
- Suke, szeretnél kívánni a kúttól? - kérdezte Mitsu, még mindig enyhén pirulva. Szóval nem csak én voltam zavarban, úgy vettem észre. Viszont a kérdésre egyből fel ocsúdtam a zavaromból, és beindult az agyam.
- Természetesen, akarok kívánni a kúttól. - mondtam immár mosolyogva. Előkapartam a zsebemből két érmét, aztán közel húztam magamhoz Mitsut és átkaroltam.
- Azt kívánom, hogy legyünk örökké együtt, és örökké legyünk boldogok. - mondtam mosolyogva, majd egy csókkal nyomatékosítottam a mondandómat. Ezután megfogtam kedvesem kezét, majd magammal húztam a kúthoz, megcsókoltam még egyszer, majd beledobtam az érméket a kútba. Gyorsan magamban is elmondtam még egyszer a kívánságot, hogy biztosan teljesüljön.
- Így ni, most már már örökké együtt fogunk lenni. - mosolyogtam Mitsura.
- És Te szeretnél valamit kívánni? - kérdeztem a szerelmemtől. Ez a mai nap csodálatosan indult, és még koránt sincs vége. Mitsu már most jól érzi magát, és nekem az a fontos, hogy egész nap jól érezze magát velem, máskülönben hiábavaló volt, hogy elhívtam magammal. Nagyon sok hely volt, ahova még ma el akartam vinni, és jól érezni magunkat.
- Mit szólnál Mitsu, ha elmennénk egyet a plázába körülnézni? - kérdeztem kissé félszegen, mert nem tudtam, hogy Mitsu mennyire szeret vásárolni, kirakatokat nézegetni, meg ilyenek. Szóval kicsit bizonytalan voltam ezen a téren, de hát, ha nem akar, akkor úgyis kihagyjuk ezt az állomást, és megyünk a következőre, ami egyelőre titok volt Mitsu számára, csak hogy én is titokzatoskodjak kicsit.

//Újabb kaland - találkozás az ismeretlennel//

Végre sikerult magamnak egy szabadnapot kieszkozolnom. Ez jokor jott, mert ugy is be kellett mennem Karakurába egy ujabb adag macskatápért. A kapunál átvettem a pottestet, és az ízlésemet nem meghazudtolo, enyhén feltuno ruhát választottam. Itt nem nézett meg senki érte, valoszínuleg már nagyon régen volt idejuk hozzászokni a furcsaságokhoz. (kis segítségnek ehhez hasonlo: http://quizilla.teennick.com/user_images/M/MA/MAG/MAGICIANVALKYRIE44/1252208602_2281_full.jpeg )
Mivel azonban elottem volt még az egész nap, inkább nem mentem kapásbol az állatkereskedésbe. Helyette a városi park felé vettem az irányt. Mindig is szerettem a természetet és nagyon érdekes volt, hogy itt mindenki gondtalanul toltotte el a szabadidejét. Gyonyoruen sutott a nap, így azonnal az egyik pad felé vettem az irányt. Vidáman lezuhantam rá, majd felnéztem. A napsugarak simogatták az arcomat.
Már jo ideje így uldogéltem, kozben pedig probáltam nem emlékezni az állando problémáimra. Egyszer csak valami iszonyu lokést éreztem. Tudtam, hogy ez valakinek a lélekenergiája volt, és az illeto felém tart. Nem tudtam megállapítani milyen fajta is volt pontosan, de az biztos, hogy érdekes. Mikor kozelebb ért már tudtam, hogy az enyémnél nem erosebb, csak egyszeruen nincs visszafolytva. Magamban átkoztam azt, akinek ennyire nem tunik fel, hogy így tárt karokkal várja minden hollow, és ha szerencséje van jo 20-at ide is csodít. Pedig nekem ma szabadnapom lenne. Villámokat szoro szemmel álltam fel és indultam el az ero irányába. Csak remélni tudtam, hogy másnak még nem tunt fel. Ugy tíz méter után az ut elkanyarodott, én pedig kicsit lassabbra vettem a tempot. Ugy tettem, mintha csak egy arra sétálo ember lennék, mikozben a minimumra csokkentettem a lélekenergiámat. Ekkor tunt fel minden baj forrása, egy fiu. Vagyis inkább kinézete alapján már férfi, lehetett vagy 35 éves...

//Újabb kaland - találkozás az ismeretlennel//

Na jo, ekkora szarvashibát is rég kovettem el. Nem abbol a férfibol jott a lélekenergia, hanem a mogotte állo valamivel fiatalabbol. Mondjuk kitalálni nem tudom mennyi lehet, a ruházata alapján nincs tobb husznál, de az arca alapján joval felette van. De hát nem vettem észre, ilyen mindenkivel elofordulhat. A fiunak ugy tunik feltunt, hogy nem átlagos a lélekenergiám. De kulonosebben nem érdekel a dolog, mivel jelenleg senki nem adta nekem feladatuk az itt lévok ellenorzését. Ezért ugyanazt a tempot megtartva elindulok felé, mikozben nézegetek tobb iránya. Persze magamon érzem a tekintetét, de kulonosebben nem érdekel. Már csak fél méterre vagyok tole, de még mindig nem néztem rá. Odébb léptem egyet és egyszeruen el akartam menni mellette. De alig egy métert tettem meg, amikor valami feltunt.
-Hát ez meg...? - azzal lehajoltam és felvettem egy mindenféle képletekkel teleírt lapot. Pontosan nem tudtam mi van rajta, de az biztos, hogy valami elég érdekes. Már éppen neki kezdtem volna a rajta lévo adatok kihámozásának, amikor valami megzavart...

//Újabb kaland - találkozás az ismeretlennel//

Mielott még a végére érhettem volna a lapon találhato informáciok kihámozásának, a fiu kikapta a kezembol. Kozben sikeresen végig huzta a zanpakutuo-ját a karomon, amitol olyan érzésem lett, mintha tut szurtak volna a borombe. Azonnal rájottem, hogy ez valami tovises szellem lesz, aki nagyon nincs oda érte, ha valaki más is megérinti. Kicsit megrázkodtam, hogy magamhoz térjek, de ekkor rájottem mi volt az utohatása az érintésnek. Mérhetetlen magány sugárzott a fiubol és a kardjábol egyaránt. Szinte nem tudta hova tenni egy ilyen hatalmas adagot. Kicsit ledobbenve álltam, mikozben velem szemben még mindig ott volt, és a nevét is megtudtam idokozben. Maki? Helyes kis becenév, tuti ezen fogom hívni. Kozben pedig sikeresen elengedte a lélekenergiáját. Ha le akart vele nyugozni, nem sikerult. Szinte fel sem vettem ezuttal már, de még mindig az elobbi volt az eszemben. Halványan érzékeltem, hogy nekem beszél, de nem reagáltam, Utána gyorsan osszeszedtem magam, majd vorosen megvillano szemmel meredtem rá, ami nálam mindent jelent, csak jot nem.
-Azonnal vedd vissza! Nem érdekel nagyon, hogy ki vagy, de ez a szabad napom és semmi kedvem holow inváziora. Ha nem folytod el három másodpercen belul a lélekenergiádat, kitekerem a nyakadat! - támadtam neki azonnal. Már csak az hiányzik, hogy a kornyék osszes dogje ide keruljon. Az ég szerelmére ma nem dolgozom, szoval senki nem venne rá, hogy irtsam oket. Mikor a fiu teljesítette a kérésemet még egy pillantást vetettem rá, majd ugy dontottem annyit azért megérdemel, hogy eláruljam neki a nevemet: -Na így már sokkal jobb. Kulonben pedig Yurenai Mistique vagyok, és ha megbocsátasz... - azzal megprobáltam ellépni mellole. De mint láttam sikertelenul, mivel nem válaszoltam a kérdésére a lappal kapcsolatban. Egyenlore nem is fogok, had egye a méreg...