Shinginotou - A hűség tornya

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Feb. 20, 2013 11:54 pm

Sierashi-jii-san!

- Nem illik mutogatni! – mondom Sierashi-jiinek, mert biztos, hogy jól tudja, hogy nem szabad, csak szenilis és ezért az öreg buksijával megfeledkezet róla. Szegény! Milyen rémes lehet úgy élni, hogy napról – napra kevesebb dologra emlékszik és végül már a nevét fogja tudni! °o° És nem, nem a zanpakutojának a nevét, a sajátját, bár Siesie-jiiből még azt is kinézem, hogy csak lélekölőkardjára fog emlékezni és a saját nevét felejti el.
- Nyem vicces, oké? >3> – morgom, és várom, hogy szépen visszaadja a hajszalagomat, hogy rendbe rakhassam szófogadatlan frizurámat, de ahelyett, hogy megkaptam volna a hajköcölékemet elkezdte még lehetetlenebb visszafordítási állapotba átváltoztatni a hajamat. °O° Megőrült! Így sosem fogom tudni kifésülni! T^T
Képzeletbeli cápafogakat növesztve bújok ki óriási tenyere alól, majd kísérlek meg ráharapni támadó kezének alkarjára védekezésül, hogy megmentsem azt, ami még menthető a fejemen. Bár már biztos rémesebben nézek ki, pontosan úgy, mint a fésületlen mumus. TToTT Tenyeremet továbbra is nyújtva tartom, hogy lássa, milyen áron engedem el rossz ízű kezét.
- Vagyis itt laksz. Nem ciki, tökre menő meg minden! – legyintek, miután visszakaptam a hajdíszemet és sikerült valahogy felkötnöm a hajamat, hogy ne álljon rémesen és áttereltem a témát a naaagy toronyra! - Mi? Sárkány! Sárkány vagyok! Én nem dugom ki rád a nyelvem! >p>;; – szavaimnak ellentmondva öltöm ki rá a nyelvemet, közben öklömet rázva felé. Bár Hyozanryuu sem egészen sárkány, hanem sárkánygyík, de erre a sértésre nem osztottam neki lapot, különben is én vagyok itt a vendég az én szavam szent, nem? Surprised

Mindenesetre nem volt alkalmas idő a sárkányokon és gyíkokon elmélkedni, mert sokkal nagyobb feladat állt előttem: a hercegnő megmentése! Igen ám, de bejutásnak is látványosnak kell lennie hozzá, mégsem kopoghatok be csak úgy, hogy „Hello, a hercegnőért jöttem!” – az hogyan nézne ki?
Miután Jii-san ügyeire bíztam Hyozanryuut nem volt más dolgom, mint kellő reiatsut összpontosítani jobb öklömbe és azt alkalmazva átütnöm az ajtót, ami minket ide kizár. Csak hát egyáltalán nem volt keményfából faragva a szerkezet, ráadásul szerintem zárva sem volt. Olyan könnyedén vittem át az Ikkotsuval a falemezt, hogy a belső berendezést is vitte a csapásom magával. Miután a faszilánkok földre potyogtak és láthattam a pusztításom eredményét, apró zavar ült ki arcomra és behúzott nyakkal, egy halovány mosolyt erőltetve szám szegletébe pislogok ártatlanul Sierashi-jiire.
- Hehe… hopsz… ^w^” – mutatóujjaimat össze-össze érintem magam előtt és meredek inkább magam elé, csak lopva pillantok az ijesztő Jii-sanra. Ha tudná, hogy ez most mennyit rátesz a korára! Surprised

- Azt hittem zárva van. ^-^” – fűzöm hozzá és közben próbálok nem krokodilkönnyeket hullajtani Vénember kiakadása miatt. - Jól van naaa… bocsánat!! T^T De csak a hercegnőt akartam megmenteni, most miért bántasz? Ott van bent, nem? TwT – előadom a legnagyobb fájdalomtól szenvedő ártatlan teremtést, hogy megszakadjon rajtam a szíve és elengedjen végre. - Megmondalak Masa-jiinek! TwT – amennyiben ütőkártyám használ és abbahagyja a gonosz cselekedetét, széles vigyor kúszik az arcomra, majd villámtánccal kerülök ki marka alól.
- Nyehehehe, nem is fájt! ˇ3ˇ – nevetem el magamat, majd körülnézek. - Hát te nem szoktál itt takarítani? °o° – szólok, ahogy látom a felfordulást, mintha nem is én okoztam volna ilyen nagy kuplerájt. Mert én miért tennék ilyet? Hiszem egy földre szállt angyal vagyok. :3

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Pént. Feb. 22, 2013 2:24 am

[Anao-chin!]

Az illem az úri ifjak mulatsága, így hát különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül mutogattam továbbra is, ám ezúttal már a szerencsétlenül járt nyílászáró romjai felé. Jómagamnak is meggyűlt már párszor a baja az ilyen-olyan ajtókkal és ablakokkal, mindazonáltal egy egyszerű tolóajtóval még elbírok anélkül, hogy ezernyi apró darabra robbantanám. Koponyanyomorgatásom közepette ördögi kacajt hallatok, habár valójában nem érdekelnek túlzottan az épületben keletkező károk, lévén értelemszerűen nem Én fogom azt megtéríteni, hanem a fenntartó, azaz a Tiszta Lelkek Városa! Ettől a gondolattól jókedvem tovább növekszik, azonban egy idő után elengedem Anao-chin fejét, mielőtt komolyabb sérülés érné amúgy se teljesen épp agytekervényeit. Gyerekes csúfolódására igencsak felnőttes módon válaszolok, természetesen viszonzom a szívességet, Velem aztán semmiképp sem fog pimaszkodni, ezt megígérhetem. Talán a kezemben tartott katanával kellene egy kicsit visszavágnom abból az éles nyelvéből, ámbátor nem vagyok igazán biztos benne, miszerint ez a penge képes ilyesmire. A lány észrevehetően nem félti túlságosan lélekölőjét, most gonosz módon el kéne slisszolnom valamerre és elrejteni, amíg a nem létező hercegnő kiszabadításán ügyködik. Úgy látszik korai volt kiengedni karmaim közül, hiszen máris egy újabb csúfondáros megszólalás hagyja el a száját, amire fogaimat csikorgatva válaszolok, tényleg ennyire bolondnak néz?! Eddig töprengtem elvetemült ötletem végrehajtásán, azonban megszólalását követően szemernyi kétségem se marad, megteszem! Leginkább a kivitelezésen van a hangsúly, valamilyenfajta megtévesztéssel élve figyelemelterelést alkalmazok, ezután tűntetem csak el a fegyvert. Briliáns!
- Nézd, repülő kavics! – kiáltok fel hirtelen az előkert felé mutatva, mialatt non-verbális idézés segítségével létrehozok magamról egy lélekklónt, akit bezavarok az építménybe, miután kezébe nyomtam Hyozanryuut. – Ehh, tévedtem, egy madár volt az… Minden bizonnyal a mumusok próbálnak megtéveszteni Minket, tényleg igazán gonosz teremtések, igazat kell adnom Neked! Ettől eltekintve vállalnod kell a tetted következményeit, vagyis fel fogod takarítani ezt a rendetlenséget, amit okoztál, úgy ám!
Eszemben sincs ilyen semmiségekkel töltenem a szabadidőmet, ráadásul kénytelen vagyok megtanítani a Juubantai kapitányát bizonyos dolgokra, máskülönben soha nem fog férjhez menni! Fejemet csóválva konstatálom a szituációt, egy ifjú lélek jövőjét tartom a kezemben, nem engedhetem, hogy elkallódjon a szétszórtság forgatagában! Az ellenvetésekkel nem foglalkozva tuszkolom be a Shinginotouba, miközben sunyi pillantásokkal tekintgetek a lépcsők irányába. Az általam létrehozott másolat nagyrészt rendelkezik ugyanazokkal a képességekkel, mint Én, valamint önálló gondolkodásra is képes, ebből adódóan remélem megfelelő búvóhelyet talált magának, máskülönben nemigen fogom többször ezt a kidōt használni, az fix! Ugyanakkor meglehetősen tanácstalanul keringek ide-oda az előszobában, mivel fogalmam sincs, van-e itt valahol partvis vagy ahhoz hasonló eszköz, aminek segítségével nagyobb kupacba lehetne kapargatni a maradványokat, aztán pedig kidobni a szemetesbe. Sajnálatos módon a raktárban nagyrészt semmilyen házimunkát nem végeztem, lévén egy-két tisztaságmániás lakótársam nem engedte, miszerint olyannyira szeretett és féltett tisztítószereinek közelébe férkőzhessek, mondván nem értek hozzájuk! Nos, ezen megállapítást kikérem magamnak, hisz’ közel száztíz évvel ezelőtt majdhogynem az összes mosdóhelyiséget kitakarítottam a Nanabantai területén, képzettségemet ilyen téren is a lehető legmagasabb fokozatra emeltem. Kétségtelenül ez a fajta maximalista hozzáállás fogja egyszer a vesztemet okozni, bár remélem nem érem meg bukásomat… Hm, ez mintha kicsit ellentmondásos lenne! Egy vállrándítással térek napirendre a probléma felett, sokkalta jobban foglalkoztat most a háztartási eszközök hiánya. A múltkor ugyan vettem egy asztalkát a városban teázásaimhoz, azzal viszont nem lehet felsöpörni.
- Egyébiránt a közelmúltban jártam felétek, a 10. osztagnál… - jegyzem meg csupán mellékesen, midőn az ajtókeret egyik éppen maradt darabjából, illetve a közeli faliszőnyegből igyekszem céleszközt eszkábálni. – Ott tényleg találkoztam egy hercegnővel, vagyis a neve egészen hasonlóan csengett. Valamilyen érthetetlen okból kifolyólag Ő is összekevert Katsu-channal, holott szerintem nem sokan szaladgálnak világoskék haoriban!
Morgolódásom egyértelmű, a Daitenshi uniformisa igencsak kirí a sok fekete és fehér közül, eddig úgy véltem, nehéz figyelmen kívül hagyni, bár mostanra kezdek kételkedni ezen kijelentés valóságtartalmában. Diadalittas kifejezéssel az arcomon nyújtom át az általam szerkesztett seprűt, aminek segítségével eltüntetheti a pusztítás nyomait. Elsötétülő tekintettel ötlik eszembe az idea, a felújításhoz szükséges igénylést feltehetőleg minimum három példányban szükséges benyújtani öt hivatalhoz, s csupán eztán kezdenek el intézkedni az ügyben. Borús hangulatomat egyelőre a háttérben zajló csíny világosítja meg kissé, kíváncsian várom mennyi idő után esik le Neki zanpakutōjának hiánya!

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Márc. 02, 2013 1:33 am

Sierashi-jii-san!

Hihetetlen ez a felfordulás, nem is értem ki tud ekkora nagy rendetlenséget okozni, biztos mesteri a szakmában. Rolling Eyes

Hát cseppet sem irigylem a lakótársait, bár minden bizonnyal Jii-san a ludas, nagyon tagadja, vagyis tereli a témát, ami arra mer utalni, hogy ő most gágog, fehér, tollas és vicces dülöngélő járása van.
- Repülő kavics? Merre? Hol? *-* – nézek Sierashi-jii mutatta irányba, egyszeriben szemelöltévesztve Jii-san vicces lúd alakját, amit a gondolatmenetem során elé képzeltem. Sokkal jobb dolgom is volt most, hogy megtudtam repülő kavicsok vannak errefelé, mint holmi tollasodással foglalkozni, bár minden bizonnyal kitűnő vacsora lett volna a 10. osztag messze híres konyhájában összeállítva. De hiába kémleltem az udvar felé egy árva repülő kavicsot sem láttam. Elszontyolodva néztem Jii-sanra, ahogy mentegetőzve a mumusokra fogta hibáját.
- Semmi gond Siesie-jii elnézem, öreg vagy és rossz a látásod, a mumusok meg tényleg csalafinták. El is felejtettem, hogy a repülő kavicsok már réges-régen kihaltak. :/ – megértően hátba veregetem Jii-sant, de nyomban egy apró shunpo lépéssel legalább két és félméteres távolságra kerültem tőle, ördögjeleket mutogatva felé, eltátott szájjal. - Takarítani?! ÉN? Én okoztam ezt a felfordulást, hm? Mondd meg, én okoztam? >.>;; – fennhordott orral kérem számon, mégis minek látszok én? Neutral

Persze tudom mire jó a seprű, meg milyen vicces a felmosó, ráadásul micsoda álruhának is szolgálnak némely esetben, de ez most nem volt vicces. Biztos több hónapos a kosz, ami itt felgyülemlett, Jii-sannak kellene takarítania és most rám akarja traktálni a kötelességét. HÁH, lehet nem is tudja mire jó a seprű? Neutral

C – c – c…
- Ejnye Siesie-jii, nem hiszem, hogy nem hajolna a derekad és azért akarod, hogy én pakolásszak helyetted… igazából nem tudod mire jó a felmosó, mit kell beletenni és fogadni mernék, hogy a seprűt is sepregetésre használod, mikor mindenki tudja, hogy az repülésre való! ˇoˇ – jegyzem meg hangosan a kikövetkeztetéseimet, szó nélkül hagyva, hogy betoljon a rendetlen épületbe. Kihúzva magamat vártam a takarításra alkalmas eszközöket, hogy megmutassam, miként is végzi a munkáját egy vérbeli profi! Cool

- Tényleg? °o° – csodálkozom el, ahogy meséli, járt a 10. osztagnál. De hát ez lehetetlen! - Butaság, Siesie-jii, ha tényleg ott lettél volna, akkor tudtam volna róla, szóval szerintem összekevered egy másik osztaggal, a szenilis kobakoddal. :3 Ne aggódj, még én is felejtek el dolgokat, pedig friss vagyok és fiatal! ^o^ – legyintek, hogy rá se rántson, én tökéletesen megértem kétségbeejtő helyzetét. Bár a helyében azért már fordulnék orvoshoz, mert állapota egyre kórosabb és az sem kizárt, hogy fertőző, sőt! Hogy talán mumus áll a háttérben… igen, igen, jobb lesz, ha odafigyel az egészségére, máskülönben rá kell állítanom Amaririsu-kunt, hogy részletes vizsgálatokat hajtson végre Siesie-jiin, nehogy halálos mumusbetegségben szenvedjen, mert az cseppet sem vicces! Én már csak tudom, voltam már mumus-megfázva, brr, rossz volt! >o<’’
- Egy hercegnővel?! °O° – lehidalva, tágra nyílt szemekkel pislogok Jii-sanra, ahogy elgondolkodok ezen. Találkozott egy hercegnővel… az osztagban csak egy hercegnő van: Ricchan! - Tessék?! És mit műveltél vele?! Ugye nem bántottad, tudod, ő egy nemes lány, és ha valami baja esett netalántán miattad, akkor minden törlődik, ami köztünk van, és nem fogom visszafogni magamat! >3> – nagyokat lépve, hatalmasakat dobbantva a talajra vonulok Jii-san elé, hogy lábujjhegyre állva, ökölbeszorított kézzel, igazi kapitány módjára közöljem vele, hogy kösse fel a gatyáját, mert ha esetleg meghallom, hogy valami történt szegény Ricchannal, akkor nagyon, de nagyon, meg fogja emlegetni. Szinte éreztem reiatsum lángolását testem körül, igazán feltöltött energiával, azonban ezáltal, hogy Jii-sannal szembe kerültem a fenyegetőző nagy haragom se perc alatt elillant, hiszen…
- Nahát, tényleg kékszínű haorid van! De jó! *<* Ugye nem loptad? >_> – igen, igen, tudok enyveskezűségéről, szépen részletesen be is számolt az egyik akciójáról régebben mikor találkoztunk, ízé, vagyis akkor láttam először, de inkább nem evickélek vissza a múltba, mert nem kellemes emlékek egyike közé tartozik a dolog. Neutral

- Ezzel takarítsak fel? Surprised

– kérdezem, mikor Jii-san kezembe nyomja a farúdat és a rátekert szőnyeget. - Oké. Surprised

Lásd hát… a mestert. ^.^ – apró ujjropogtatást követően szedem szét, a fogalmam sincs mi okból összeeszkábált takarítóeszközt, hisz mindenki tudja, hogy mindez külön, külön jó.
Az ügyködésem alatt a vállamra terítem a szőnyeget, majd megtámasztom magamon a farúdat, ezt követően felkészülök, hogy a megfelelő kidout mondva, rendesen kihúzva magamat büszkén alkalmazhassam az adott mágiát, ahogy azt Ai-san is tanította.
- Hadou 58.: Tenran. – lehunyt szemmel, nagy levegővétel után koncentrálom az energiát a kezembe, s idézem meg a forgószelet, amivel a hatalmas koszt egy sarokba terelem, majd egy lépés keretében shunpozom mellé, hogy levegyem a vállamra helyezett szőnyeget és ráterítsem a törmelékekre. Remek munka volt; diadalittasan támasztom le az eddig szabad kezemben fogott botot és kihúzva magamat büszkén állok munkám mellett. Szinte érzem, ahogy kint állok a dombtetőn, a szél lebegteti a hajamat, s beleszippantok a friss levegőbe…
- Né, itt mióta van ekkora ablak, Siesie-jii? Surprised

– mutatok az épület falában tátongó óriási méretű lyukra a bottal, melyet a kezemben szorongatok, őszinte meglepettséggel, hisz ez eddig nem is volt ez itt! °o°

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Márc. 02, 2013 10:42 pm

[Anao-chin!]

Legszívesebben tenyerembe temetném arcomat, amikor a figyelemelterelésem sikeresen végződik, ám mivel ez túlzottan feltűnő lenne, inkább megpróbálom fapofával átvészelni a szituációt, habár szám sarka rakoncátlanul rángatózik, muszáj vagyok a nyelvembe harapva eltűntetni a mosolygásra sarkalló kényszert. Szinte csodálandó azon következetlenség, amivel képes beépíteni elképzelt történetébe az általam kitalált jelenségeket, példának okáért a korábban említett repülő kavicsokat. Szóhasználatából kiindulva tehát ezek valamilyen élőlények lehetnek, ámbátor Velem még egyszer sem fordult elő, miszerint egy kődarab megszólított vagy megharapott volna. Mind bizonnyal kizárólag csak a „különleges” embereket részesítik ebben a kegyben, mint amilyen Anao-chin is. Szegény pára, talán szólnom kellene Chiyo-channak, hogy nézzen rá a kobakjára! Szerelmem feltehetőleg nem mondana nemet egy ilyen felkérésre, ami pedig a Juubantai kapitányát illeti, nos, a látottak alapján nem túlzottan nehéz félrevezetni. Gyilkos vicsorral az arcomon veszem tudomásul, hogy ismét vénnek titulál, holott láthatóan jó formában vagyok, a versenyfutásban sem volt képes legyőzni, éppen ezért mászott a hátamra, szabálytalan előnyre szert téve ezáltal. A feltett talányokat egyértelműen költői kérdésnek szánja valószínűleg, mindazonáltal határozott bólintással jelzem, igenis Ő okolható mindazért a felfordulásért, ami az épületben keletkezett. Íme a bizonyíték, miért nem szabad korlátozatlan erőt adni egy gyermek kezébe, romba döntheti a világot, amennyiben nem tartja rajta valaki a szemét! Halántékomat körkörösen masszírozom mutató- és középsőujjaimmal, azonban a kialakuló tompa fejfájást semmilyen módszerrel nem lehet elűzni, hiszen okozója újabb akcióba lendül!
- A derekammal minden rendben, köszöni szépen, de az ilyen kis taknyosoknak, mint Te, azért csak jobban hajlik a háta, igaz-e? – kacsintok rá választ sem várva, önön igazamban egyáltalán nem kételkedem, meglepő is volna! Nem vagyok skizofrén vagy ilyenek. – Pedig úgy hidd el, ahogy mondom, nem is olyan régen a 10. osztag területén jártam! Nocsak-nocsak, kezdenek elkopni az érzékeid, Anao-chin, már észre sem veszed, ha valaki besurran a felségterületedre?
Ismételten nyelvet öltve rá fejezem be gúnyolódásom, viszont az előadott történet némileg sántít, lévén nem engedély nélkül közelítettem meg az objektumot, hanem egy tiszt jelezte, miszerint a sanseki látni kíván Engem. A későbbiekben ugyan hamar kiderült a félreértés ténye, ám addigra már megtettem a hosszú utat, így kénytelen voltam lefoglalni magam valamivel, illetve valakivel. A harmadik tiszt nevére most nem sikerül tökéletesen visszaemlékezni, azonban teljes bizonyossággal állíthatom, hercegnő volt! Mármint nem kinézetre vagy származásra, hanem névre! Visszagondolva az a lány is hasonló sületlenségeket beszélt, mint a Shinginotout leamortizáló személy, így hát el kell könyvelnem, Suke eltűnése óta régi divíziójában minden a feje tetejére állt! Úgy tűnik, az is közös pontként nevezhető meg, hogy egyikük sem érti meg a szavak átvitt értelmét. Ugyan első hallásra fogalmam sincs ki az az emlegetett Ricchan, de némileg megerőltetve koponyámat össze tudom rakni a képet. Megvető hördülés tör fel mellkasomból, abba a főnemesbe szinte minden beszélgetésem alkalmával belebotlok! Vicces a próbálkozása, amivel igyekszik megfélemlíteni, egy másodpercig el is játszom, mintha megrettennék, viszont ezután fölényes mosollyal semlegesítem kisugárzását a sajátommal, jobbomat pedig felemelve újra megkísérlem homlokon pöckölni, remélhetőleg nagyobb sikerrel, mint korábban. Nézzenek oda, hát kiveszett az illem a Gotei Juusantai vezetőiből?! Előzékenyen behívom az átmeneti lakhelyemre – igazából nem hívtam, betört magától -, aztán meg elkezd itt fenyegetőzni jobbra-balra! Yare-yare, sok dolgunk lesz még, amíg végre eladósorba kerülhet! Másrészt igazán zavar a feltételezés, amely minden véleménycsere alkalmával megfogalmazódik, s könyörtelen gyilkosnak, illetve erőszaktevőnek állít be! Fene vinné el a negatív propagandát, meg az ostoba firkászokat!
- Egy ujjal sem nyúltam hozzá! >.> - kiáltok fel felháborodottan, még a feltételezés is sértő, nem bántanék egy nőt, csak ha elkerülhetetlen és ellenség. – Micsoda?! Dehogy loptam, ez az Enyém, Én csináltattam, fizettem ér… Ne!
Figyelmeztetésem süket fülekre talál, a Tenran pillanatok alatt kiszakít egy nagyobb darabot a szemközti ajtósorból, egy ilyen nagy erejű démonmágiát zárt helyiségben használni értelmetlenség, hacsak nem az adott épület elpusztítása a célunk. Az ajtófélfába kapaszkodva szemlélem a „takarítást”, miközben őrült ötlet fogalmazódik meg bennem. A Tanács küldte Rám ezt az eleven természeti csapást! Egy pillanatra letaglóz zseniális következtetésem ténye, hisz’ minden egybevág! Gyanakvásom elaltatták egy régi ismerőssel, milyen ördögi! Balom ökölbe szorul, ezt nem fogom ennyiben hagyni… Mielőtt még kioktatnám a megfelelő takarítási módszerekről Taknyit, a felső emeletről visszhangzó puffanás hallatszik. Rögtön mozdulatlanná merevedek, az az idióta lélekklón leesett a szekrény tetejéről, ahova elbújt!

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Ápr. 03, 2013 2:42 am

Sierashi-jii-san!

Az alattomosan megejtett homlokpöckölését feljajdulva fogadom, bosszúból ráharapok ujjára nagy krokodilfogakat növesztve a pillanat kimagasló idejéig, hogy lássa legközelebb egy ujjal kevesebb lesz neki, ha zaklatja a homlokomat. Ráadásul minden előrejelzés nélkül, suttyomban támadt, vehettem volna ám’ fenyegetőzésnek is, igen, igen! ˇoˇ De mivel én vagyok a Kavicskapitány és erényem a megkegyelmezés így nem tulajdonítok nagy figyelmet erre a botlására, különben is meg kell tanítanom praktikusan takarítani, mert látszik, hogy vén kora miatt leragadt az ósdi megoldásoknál. Ejnye :/ pedig ha tudná, hogy miket lehet csinálni egy – két csiribával és búval, nyehehehe Twisted Evil

A nagytakarítás módszere azonban egy dugi ablakot villantott fel előttem, meghökkenve fogadtam, hiszen Jii-san nem is említette még egy szóval se, hogy ott van ablak… pedig mennyire megkönnyítette volna a dolgomat!! Surprised

- Hát Siesie-jii, ez a ház reménytelen. Ffeltakarítok egy részt és azzal szembesülök, hogy a másik sarokban még nagyobb a kupleráj, most komolyan… takarítottál errefelé mostanában? – derékra tett kezekkel kérem számon Jii-sant, mert ez azért már hallatlan, hogy egy vendéggel akarja összetakaríttatni az egész épületet, amit ő – mert minden bizonnyal ő a ludas és nem más – elmulasztott. Pedig tuti, hogy kötelezi holmi kötelesség, meg egyezség, meg miegymás Surprised

A hatalmas csörömpölés azonban odafentről nem kerülte el a figyelmemet, felfelé lesve a lépcső irányába hallgatóztam, hátha szűrődik le onnét még valami, mindeközben egyre biztosabb vagyok abban, hogy tulajdonképpen itt egy hercegnő raboskodik és egy gonosz, könyörtelen sárkány tartja fogva. De hát Jii-san, hogy nem vette ezt eddig észre? Azt hittem, hogy derék férfiember és csak ugrik, ha lát vagy hall egy BJH-t, vagyis egy Bajba Jutott Hölgyet.
- Siesie-jii, ha segítséget akarsz kérni legközelebb, akkor mondd csak a szemembe! – kacagok fel, közben elindulok abba az irányba, ahonnan a zajokat hallottam. - Gyere, siessünk! Meg kell menteni a hercegnőt – kiáltok fel. Lehet, hogy azért nem mondta el közvetlenül a dolgokat, mert valami titoktartási varázslattal volt elátkozva és, ha erről beszél, akkor összeragadnak az ajkai, akárcsak a mesékben? De rossz! Biztosan egy sárkánymumus áll a képben vagy rosszabb!
Azonban még a Himalájánál is elhűltebben kell fogadnom, hogy a zaj okozója nem más, mint Jii-san, vagyis nem Jii-san, legalábbis biztosan nem az, aki mögöttem jött, vagy mégis, ízé, hát… nem tudom. De nagyon hasonlít rá, ami csak azt jelenthet, hogy az egy mumus, aki felvette Jii-san alakját vagy az a gonosz szörnyeteg, aki mögöttem van?! °O° S minden pillanatot tetéz, mikor meglátom kezében Hyozanryuut. Ösztönösen kapok hátam irányába, ahol csak a levegőben tapogatózom, mert egy árva kardmarkolat sincs ott. Kétségbeesésemben gondolataim visszapörgetik az elmúlt eseményeket, majd lassított felvételben játssza le azt a darabot, amikor Siesie-jii kezébe nyomom zanpakutomat, hogy vigyázzon rá – hát nagyon szépen csinálta $>.>\"$ –, míg kinyitottam az ajtót. Fejemet töröm pár másodpercig, míg arra a következtetésre jutok, hogy amíg nem figyeltem oda egy mumus nyúlütéssel kiütötte Jii-sant, majd a vállára kapta és felhozta ide az emeletre, megkötözte és felhelyezte a szekrény tetejére és amikor visszaért felvette az alakját, hogy azt higgyem róla ő az igazi Jii-san. Mindeközben Soul Society túlsó felében leesett egy üdítős pohár, kiöntöttel egy kancsó vizet egy fogadóban, három 11. osztagos összeszólalkozott és egymásnak estek, a 12. osztag laborjában újabb robotok kerültek ki a futószalagról, és Masa-jii megverte Simán Csak Keisuke-samat pókerben. O.O

- Ne aggódj, Siesie-jii, a kezemben tartom a dolgokat, most már tudom, hogy ő egy mumus, aki felvette az alakodat!! – fordulok sarkon, felháborodva szegezve rá mutatóujjamat, ahogy minden kirakós darab a helyére került kobakomban és rájöttem, hogy mindvégig egy mumus irányított és kísérelt meg félrevezetni. Háh! Még mit nem, engem Shiroichi Anaot nem könnyű ám csak úgy egy mumusnak a kezében tartania. ˇoˇ
- Jobb, ha vigyázol, mert nálam van a mumusűző kavics! – villantom meg a szerencsekavicsomat, ami erre is tökéletes, ha megfelelően használjuk. Hehehe Twisted Evil

biztos vagyok benne, hogy erre nem számított és most úgy megleptem, hogy ijedtében ágon – bokron is átszalad, csak ne érhesse el a kavics hatalma. Cool

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Csüt. Ápr. 04, 2013 4:10 am

[Anao-chin!]

A feltett kérdésre elég egyszerű választ adnom, természetesen egy percet sem takarítottam az épületben, mióta beköltöztem, hiszen pont az ilyen dolgok elvégzésére szakosodtak azon rangtalan tisztek, akik még egy kétjegyű számot sem tudtak maguknak szerezni a Gotei Juusantai kötelékében. A raktárban lévő szobámban is általában káosz uralkodott, amíg néhanapján Chiyo-chan meg nem érkezett, s rendet nem rakott, hiszen Ő sokkalta jobban ért az ilyesmihez, számomra férfiként valahogy másodlagosnak tűnik szememben a környezetem makulátlan mivolta. Anao-chin felfogása a rendrakásról meglehetősen sajátos, lévén megérkezése óta nagyobb kuplerájt csinál, mint ami előtte uralkodott az épületben. Valójában nem is lehetséges rendetlenségről beszélni, hisz’ az kizárólag olyan helyen alakul ki, ahol huzamosabban laknak vagy éppen megadott időpontokban összejövetelek színhelyeként szolgál. Lényegében a Hűség tornya hasonló indíttatásból épült, habár a legtöbbször egyedül kell élveznem az üres birtok vendégszeretetét. Adnom kellene egy partit, az biztos feldobná ezt az amúgy unalmas kalyibát! Gondolatmenetemnek a lány felkiáltása vett véget, amelynek köszönhetően újabb abszurd felvetéssel ajándékoz meg. Még hogy Én kérjem a segítségét, hallatlan! A hercegnő kiléte számomra továbbra is rejtély, mindazonáltal ellenvetésemet nemigen tudom megosztani a 10. osztag jelenlegi fejével, mivel az illető csapot-papot hátra hagyva iramodik meg a felső emelet irányába. Megadó sóhajtás közepette igyekszem utána, s fejben jól leszidom azt a bárgyú lélekklónt, ilyen ostoba módon lebukni igazán megalázó. Ugyan minden képességemmel rendelkezik, csupán némileg silányabb kiadásban, személyem mégse bukott volna le ilyen egyszerűen!
- Fogok is, ne félj… - mormogom epésen a szembemondós mondatra reagálva, mialatt fáradhatatlanul gyűrőm magam alá a lépcsőfokokat. – A királylányok egyébként nem kastélyokban szoktak lenni elrejtve? A Shiniginotoura még ironikus felhanggal sem lehetne eme jelzőt használni, szóval megkockáztatom, miszerint tévedsz, s nincs is itt semmilyen hercegnő! Máskülönben már régesen rég megmentettem volna, gondolom ez egyértelmű!
Fejtegetésem észrevehetően süket fülekre talál, a kaland lehetősége teljesen elvette szerencsétlen Taknyi eszét, már amennyiben előzőleg rendelkezett ilyesmivel. Belépve a puffanás kiindulópontjaként szolgáló helyiség figyelmem hamarosan a padlón embriópózban fetrengő hasonmásomra terelődik, aki a lehető legbiztosabb álcázási technikát gyakorolja éppen, vagyis halottnak tetteti magát. A mai napon immáron sokadjára temetem arcomat tenyerembe, mi van már, mindenki megbuggyant?! Egy efféle olcsó trükknek úgysem dől be senki, szóval már éppen emelném jobbomat, hogy egy csettintéssel semmisé tegyem a használt démonmágiát, amikor az apró kapitány hirtelen megfordul, s Engem kezd mumusléttel gyanúsítgatni… Neutral

Erre már tényleg nehéz szavakat találnom, így hát úgy döntök, tovább folytatom a megkezdett színjátékot, legalább bepótlom azt, amit fiaimmal sajnálatos módon nem tehettem meg. Hebegve-habogva emelem fel karjaimat megadóan, mialatt lassacskán hátrálni kezdek, időközben elmémen végigszalad a Bakudō 26: Kyokkou parancs, aminek értelmében szinte azonnali módon láthatatlanná válok, ezzel egyidejűleg kisugárzásom is majdhogynem tökéletesen érzékelhetetlenné válik. Reményeim szerint kihasználhatom a Juubantai irányítójának meglepődöttségét a kavics használhatósága okán, így villámtánc segítségével kerülhetem ki, s miután eltüntetem szerencsétlenkedő másolatomat, immáron újra tulajdonomban tudhatom Hyozanryuut. Az elrejtéseimért felelős kidōt is semlegesítem, ennek hála minden szempár számára ismét láthatóvá válok, valamint megkísérlek egy meglehetősen megkönnyebbült kifejezést erőltetni vonásaimra, mintha egészen idáig tényleg fogságban lettem volna. Nagyon kell koncentrálnom, nehezemre esik nevetés nélkül eljátszani a kiválasztott szerepet!
- Végre, már ideje volt! – tápászkodok fel beszédem közepette, azután megpördítem a jobbomban tartott lélekölőt és vízszintesen tartva gazdája felé nyújtom azt. – Ezek a mumusok egyre pofátlanabbak, feltételezni sem mertem, miszerint ilyen mélyen Soul Society szívében is veszik a bátorságot, s rátámadnak az emberre! Szerencsére még időben érkeztél, szerintem a zanpakutōdat akarták megkaparintani, de a kavicsodnak köszönhetően mindannyian megmenekültünk!
Rakoncátlankodó arcizmaimmal küzdve várom reakcióját, ennél nagyobb humbugot meglehetősen régen találtam ki, ebből adódóan kicsit kételkedem sikerességében, bár a célpontot figyelembe véve ebben nem lehetek száz százalékig biztos. Véleményem szerint a lehető legjobb megoldást választottam, mivel a következő lépését már nem bírná elviselni az épület, efelől kétségem sincs. A károkat nem Nekem kell kijavítani, inkább kölcsön kérek egy-két tisztet Anao-chintől, akik elvégzik ezt a feladatot helyettem, mert hát lényegében miatta alakult ki az egész rendetlenség!

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Május 25, 2013 2:28 am

Sierashi-jii-san

Nem értem, hogy Siesie-jii, hogy nem látja az épületet kastélynak, hisz magas és tornyos a zászló és trombita szó pedig csak részletkérdés, sőt érdektelen rá kitérni, miután ez az egész egy kis költségvetésű produkció. Szóval fölösleges firtatni a hercegnőt jelenlétét, mert egyértelmű, hogy itt van és a sárkány, khm... helyesbítve egy álnok mumus tartja fogságban, ráadásul Jii-san képében! O.O

Ez a sok engem hihetetlenül váratlanul ért, de ha valamit, azt megtanultam az idő alatt, mióta Masa-jii rám bízta ezt a haorit, hogy ha valaki váratlanul cselekszik, akkor kerekedj rajta felül és légy te is kiszámíthatatlan és biztos a győzelem! Cool

Így a kavics használata tűnt a legjobb lépésnek és már türelmetlenül vártam, hogy nagy riadtan felszívódjon a mumus, miután ilyen könnyedén átláttam a rendkívül silány jelmezén. Bruhahaha, mumusok rettegjetek Anao itt van! Twisted Evil

- HÁH, megmondtam, hogy a Kavics sokkal biztosabb a serpenyőnél – szögezem le öntelt vigyorral dobálva föl-le jobbomban a drága szerencsekövet, mely különleges mumusokat elűző képességgel rendelkezik, ahogy az eszméletes technika most is látható volt.
Mikor meghallom Siesie-jii-t a hátam mögött beszélni 180°-os fordulatot téve nézek szembe vele, miközben azon erőlködik, hogy talpra kényszerítse magát. Beszédét hallgatva önelégült mosoly kúszik arcomra. Na mi az? Hogy van ez? A nagy Siesie-jii Shiroichi Anao segítségére szorult, höhö. Cool

- Nem gáz Siesie-jii, mármint... egy mumus még Masa-jii-n is kifogna – legyintek, miközben átveszem Hyozanryuut és a megszokott helyére, a hátamra rögzítem. Valójában hiányzott a kis kuka mamlasz, nem mintha mostanság rendszeres lenne a beszólogatása, de na mégis csak Hyozanryuu. - Amúgy kétlem, hogy a Gyémántsárkányt akarták volna, tőle félnek. Nekem nyugodtan bevallhatod, hogy váratlanul ért a mumusok rajtaütése, nem mondom el senkinek – kacagok fel, még vállon is veregetem. Ha ezt elmondom Simán Csak Keisuke-samanak!
- Mindenesetre látogasd meg Amaririsu-kunt az állapotod miatt, ugyanis szoktak utóhatásai lenni a mumusok támadásainak, és én már látom is rajtad kijönni - mérem végig tetőtől - talpig Sierashi-jii-t. - Furcsán rángatózik az arcod, szerintem vicces, de egy Masa-jii elé nem mennék ilyen képpel, bár még az utcára sem. – ahogy ezt végigmondom elgondolkodok azon, hogy amúgy miért is vagyok én itt, mármint mit is akartam csinálni...? Úgy elszaladt az idő meg minden, meg már meg is mentettem Siesie-jii-t egy mumustól meg miegyéb, szóval tök sok mindent csináltam, meg aztán KatsuSát is meg kéne keresni. ÁHÁ! KatsuSa! >.>
- Nos, öröm volt téged megmenteni Siesie-jii, de hív a zöldségháború, már így is túl sokat mulasztottam! – intek, majd villámtánccal távozok előle. Nem is értem, hogy Sierashi-jii miért tart az emeleten is ajtót, vagyis hát most pont kapóra jött, de nincs így húzat a házban? Meg persze így világos, hogyan is tudnak bejárni hozzájuk a mumusok szó nélkül. Majd legközelebb adok neki pár tippet, hogy miképpen tudja a mumusokat távol tartani magától.

(Köszönöm a játékot! ^o^)

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Május 25, 2013 3:38 am

[Anao-chin!]

Megrökönyödésem ténye kövér izzadtságcsepp formájában materializálódik, ami komótosan végigfolyik arcom vonalán, torkomból pedig erőltetett nevetés tör fel. Egyetlen pillanatig sem kérdőjelezte meg a történetet, amit alig pár perce találtam ki számára! Lemondóan csóválom meg a fejem, miközben arcomat tenyerembe temetem eme képtelenség láttán. A kavics serpenyővel való összehasonlítását már meg sem kísérlem értelmezni, habár kétségtelenül abból is hasonlóan elmés következtetéseket lenne képes levonni Anao-chin, aki láthatóan a mai napot is sikerekben gazdagnak könyvelhette el, máskülönben efféle sugárzó elégedettség nemigen ül ki csak úgy az ember arcára, ebben biztos vagyok. Amennyiben sorra veszem, mit is tett tönkre ama röpke időintervallum alatt, mióta behívtam a Shinginotouba, nos, van is rá oka, egy rombolócsapat sem végezhetett volna jobb munkát. Meglehet, szertelenség csupán álca, s valójában bosszút állt azért, amiért egykoron letörtem egy darabot katanája hegyéből? Gyanakvóan húzom össze szemöldökeimet, biztosan itt van a kutya elásva! Egyetértően bólogatok fejtegetését hallgatva, hogyha Fujimoto Masayoshin is képesek voltak kifogni az ebadták, akkor tényleg semmi okom nincs a szégyenre… Várjunk csak, miket beszélek?! Nincsenek is semmiféle mumusok, egész egyszerűen a gyermeki fantázia szüleménye az egész, igaz? Igaz! Megrázom ébenfekete üstökömet, az őrület első jele, amikor valaki önmagával vitatkozik. Szinte biztosra veszem, miszerint ha Hyouzanryuutól félnek ezek a mumusfajzatok, akkor Dotonryuu ezer mérföldes körzetébe nem is mernének jönni, mindazonáltal ezt a tényt jobbnak látom megtartani magamnak, mielőtt még Taknyi hozzám vágná kedvenc kődarabját.
- Amaririsut, persze, mindenképp. – biccentek beleegyezően, habár fogalmam sincs, miről beszél. Biztosan az egyik képzeletbeli barátjáról, Chiyo-channak is voltak ilyenjei régen. – Nem is rángatózik az arcom, csak megpróbáltalak nem kinevetni, oké? >.> Egyébként is, remek formában vagyok, semmi kártékony utóhatása nem lesz a szörnyikék támadásának, szóval blee. Engem amúgy sem kell megmente… Hé, állj meg!
Kiáltásom immáron süket fülekre talál, a 10. osztag kapitánya nemes egyszerűséggel kiugrik az ablakon és elhagyja a birtok területét valamiféle háborúra hivatkozva, amiről egészen eddig nem is hallottam. Az orrom alatt szitkozódva veszem tudomásul a mai fiatalság neveletlen mivoltát, igazán megvárhatta volna, amíg végigmondom, amit akarok és csak utána lép olajra. Emiatt tart ott a Gotei Juusantai, ahol! Nagyot szusszantva adom ki mérgem utolsó morzsáját is, azután hátat fordítok a nyílászárónak, s elkezdem az okozott kár felmérését. Az egyik alsó szinten található ajtósort egészében pótolni kell, lévén a Tenran által okozott pusztítást lehetetlen némi ragasztószalaggal megoldani, habár magamat ismerve megpróbálkoznék vele. Ha máskor nem is, most az egyszer hálát adok, amiért nincs túlzottan berendezve az épület, máskülönben minden egyéb ingóság is repült volna kifelé az udvarra. A rizspapír-ajtó egyik nagyobb darabja az általában hallgatózó bokrok egyikében landolt, ám ezúttal semmiféle sikkantást nem véltem hallani, szóval a beosztott kémlelő egyénnek ma szabadnapja van, esetleg véglegesen letettek megfigyelésünkről. Kezemben a romokkal felegyenesedek, egy pillanatig töprengő arcot vágok, azután hitetlenkedve elnevetem magam. Kizárt dolog! Egyvalamit kénytelen vagyok elismerni a Nibantaijal kapcsolatban, mégpedig azt a tényt, mely szerint a végletekig kitartóak és makacsok. Ezeket általában a jó tulajdonságok közé sorolnám, ám amennyiben a Daitenshi után való kémkedésről van szó, annyira már nem díjazom ezeket. Jellemző, bezzeg amikor egy shinigami beront a területünkre és lezúzza a berendezést, annak egyetlen szemtanúja sincs rajtam kívül! Biztos a Karma az oka, nem cselekedtem mostanában elég jót…
Nos, pozitív tetteim sorát a holnapi nappal kezdem el, lévén először pokollepkét küldök a Yonbantaihoz, utaljanak ki számomra néhány rangtalan tisztet, tegyenek itt rendet ebben a felfordulásban. Rövidesen meg is érkeznek, így nincs más hátra, mint elfogyasztom kora esti teámat a kertben, mialatt szemlélem a halálistenek sürgését-forgását. Egyértelműen nincs kellemesebb időtöltés annál, minthogy lustálkodva nézem, míg mások dolgoznak. Feltehetőleg ilyen, s ehhez hasonló tetteim okán kaptam a nyakamba a Taknyi nevezetű sorscsapást. Hangosan szürcsölve italomat zavarom el messzire a gondolatot, bennem aztán nem fogok lelkiismeret furdalást előidézni, annyi szent! Kapkodásom közepette sikerül félrenyelnem, így heveny köhögő-roham kíséretében igyekszem elkerülni a fulladásos elhalálozást. A fenébe, hát mikor lesz már vége a szívatásnak, Fortuna?!

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Vas. Május 26, 2013 4:47 am

Istentelen helyzet

Igásan – ingerülten – dobtam arrébb kedvenc versenyautómat. Legszebb időtöltésem sem ütlegelte – kötötte – le figyelmem kellőképpen. Sovány viasznak – vigasznak – bizonyult arcátlan klónom könyveiből akadálypályát építeni, majd plüss dinóját kasszás őr – kaszkadőr – munkára fogva, önkényes - önkéntes - öngyilkosságba kergetni. Mindig élvezettel áldoztam fel a hírnév ormán – oltárán -, hiszen megtiszteltetés a legnagyobb rendező munkájában szelepet - szerepet - vállalni. Silány másolatom örülhet a véletlennek, pont az ő pajtásán akadt meg szakács – szakértő – szemem. Az már nem az én problémám néhanap maradványos – maradandó – sérüléseket szenved el. Anya távollétében még csak ezeket az aprólékokat – apróságokat – sem lehetett orv vadászni – orvosolni -. Sokszor le sem buktam, mert néhány aranyos szó és képlékeny – kérlelő – tekintet, aztán anya hamarabb összeformázta – foltozta -, mint utánzatom hazaérhetett volna a Tsu chan kergetésből, vagy könnytár – könyvtár -fosztásból. Sose értettem, minek rabol ki újságost és minek jó Tsu chan-nak virágot vinni, amikor segítségemre lehetne, például a zöldség háborúban. Azt a vak és kicsi lovat könnyű szerrel becsalnánk – becsapnánk -, ha összefognának, de nem, mert neki fontosabb mágust játszani, meg lányokkal fogócskázni.
Újabb családi űr – zűr -, tovább fokozta rossz hangvillámat – hangulatomat -. Mérges lettem senkit sem érdemel – érdekel – semmi, főleg az nem anya egyre szörnyűbben fest. Sürgetett az idő, de nem tudtam mit tegyek, mert nem értettem a varázsláshoz, Masa pedig nem volt hajlamos – hajlandó – elárulni, mivel foglalkozik mostanság. Azt mondta démonlabdázást tanul, minél többet segíthessen anyának. Képletezem – kételkedem – a dolog igazolás – igazság – tartalmában, de ha még is gyakorol, akkor nekem se lenne szabad akadálypályával játszadoznom. Valamit tennem kellett, csak arról nem voltak elképzeléseim micsodát. Megkérhettem volna keresztanyát, tanítson ki mágusnak, de egyáltalán nem vontatott - vonzott - ez a fajta időtöltés. Kimehettem volna a gyakorlótérre bambusz bábukat szeletelni, azzal, viszont anya ügyvédével – ügyében – nem jutnék előrébb. Nem értettem semmilyen hasznos dologhoz. Ennél jobban már csak az piszkálta csűrömet – csőrömet -, fürdő köpenyes szatír többször ment be hozzá látogatóba, mint én. Bosszantott, csak úgy bemászkál hozzá. Anya sose szól róla egyetlen szót sem, még csak annyit se, érdeklődött felőlünk. Nem értem mit akarhat. Nem kérte senki odajöjjön, és ha már folyton benéz, miért nem csinál semmit? Nem számol – számít -, mert most ennek a végére járok. Kiderülöm – kiderítem – miben sántikál az a szatír.
Tartva magam az elhatároláshoz – elhatározáshoz – robbantam ki a ház ajtaján. Lángoló osztag tagjaként eljutottak fülembe a hírek, merre lehet mostanság elérni. Eddig nem fogalmaztam – foglalkoztam – vele, minek tért vissza, de most már ez is idegesített. Ha egyszer elment, minek jön vissza? Szinte semmit nem tudtam róla, ezt bevágom – bevallom -. Anya nem mesélt nekünk, vagy, ha valamit még is emelvényezett – említett – azt esti mesének álcázta és meg nem mondom, mi lehetett belőle igaz. Most kezdek rájönni, mennyi részvényről – részletről – nincs fogalmam, pont, amikor szűkös – szükség – lenne rá, hátha abból kövezhetnék – következtethetnék – néhány dologra. Akkor a negyedik osztag melletti épülethez sem kellene mennem. Szó sincs róla nehezemre esne bemenni és kérdőre vonni, csak abban nem vagyok bizonyítványos – biztos – jogarom – jogom – van hozzá. Az apám, vagy micsodám, akivel egyetlen egyszer találkoztam.
Némileg elbizonyítványozik – elbizonytalanít – az új megállapodás – megállapítás -. Idétlen gondolataimtól nem, hogy elhagyna leselkedésem – lelkesedésem -, csak végletekig fokhagymázik – fokozódik -. Hatványozott – határozott – léptekkel csúsztatom el a tolóajtót és egyenest az előtérbe mendegélek – menetelek. Nincs kedvem fárasztó elemezésre – elmélkedésre -. Megállok a terem közepén és kieresztem hangomat. Nem foglalkoztat, mennyire zavarom az itt lakókat. Ha jól tudom, többen vannak vele és anya nevelése ide, vagy oda, most nem érdekel az illeték – illem-.
-Miért nem csinálsz semmit?!-Tölti be teret erőteljes hangom.-Válaszolj! Tudom, hogy itt vagy! Egyszer tegyél értünk valamit és mentsd meg!-
Dühödten rontottam be az alsó szobákba, amiket hirtelen észrevettem. Sorra csapoltam – csaptam - ki az ajtókat, mert szemtől szembe akartam vele találkozni. Arra vágytam láthassam, vagy csak halljam, vagy nem tudom, csak azt szerettem volna, valaki mondja el, miért történik ez az egész. Össze voltam zarándokolva – zavarodva – és nem tudtam mit tehetnék.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Kedd Május 28, 2013 8:30 pm

[Istentelen helyzet]

Hirtelen ébredek, verítéktől csatakosan. Légzésem felgyorsult, szívem pedig oly' gyorsan kalapál, szinte már azt hiszem, átüti mellkasom falát. Természetellenes derengés tölti be a szobát, melynek okozója a mellkasom közepén világító ékkő, amiben eleven folyamként hömpölyög lélekenergiám. Körülötte egyre hangsúlyosabban kezdenek kirajzolódni az erek, lassacskán emészt el a függő, amely egykoron a Daitenshivel való összetartozásunkat jelentette. Kitörlöm szemeimből az izzadtságot, majd éjfekete fürtjeit hátrasimítóm. A szobában csend van, egyedül szerelmem némileg határozatlan szuszogása tölti be a helyiséget. Érzem, ahogy gyengül, nap nap után, mégsem vagyok képes tenni semmit ellene. Hatalmamban állna bármit elpusztítani ezen a világon, képességeim nem ismernek határokat, életet menteni mégsem áll módomban. Sokan úgy tartják, a teremtés az a tudás, amely isteni szintre emel valakit, de sajnos egyelőre ez nem áll módomban. Nem szokásom meghátrálni a problémáim elől, ettől függetlenül most mégis kikelek a hitvesi ágyból, járnom kell egyet, kiszellőztetni a fejem. Futólag kapom magamra kosodémet, majd mezítelen lábbal vágó neki a városnak. Szeretem érezni a föld lüktetését a talpam alatt, nem véletlenül szimbolizálja lélekölőm is ezt a fajta természeti elemet. A Nap megállíthatatlanul emelkedik a horizont vonala felé, igazából fogalmam sincs mióta lézengek egymagam, habár lábfejeim koszosságát elnézve igencsak régóta. Nem figyeltem merre megyek, csupán tettem egyik lépésemet a másik után, ebből adódóan némileg tanácstalanul nézek körül, vajon merre is járhatok. A közelben egy ismerős épület homlokzata rajzolódik ki, valószínűleg egy teljes kört leírtam a Seireiteiben, máskülönben nem érkezhettem volna vissza kiindulási pontom közelébe.
Sietősen frissítem fel magam a Shinginotou egyik fürdőhelyiségében, vissza kellene érnem Chiyokohoz, hiszen egyetlen szó nélkül távoztam az éjszaka folyamán, ámbátor jobban belegondolva az évek alatt ezt már megszokhatta. A mosdókagylóra támaszkodva nézek farkasszemet magammal, s meg kell mondjam, kis híján meg sem ismerni már. Szemeim alatt sötét karikák húzódnak a kialvatlanság miatt, dús borostám erőteljesen veszi át az uralmat arcom alsó része felett, rövidesen szakállnak is lehetne nevezni. Vonásaim megnyúltak, olyan személy benyomását keltem, akinek megannyi probléma súlya húzza lefelé vállait. Elhagytam magam, ez pedig a gyengeség jele, amit nem engedhetek meg magamnak! Komótosan készítem elő borotválkozó készletemet, fél kézzel szappant habosítok, míg a másikkal megvizsgálom a borotva pengéjének élességét. Ugyan elég régóta élek újra az Élők Világában, mindazonáltal egyes szokások nem változnak, megmaradnak, míg létezünk. Precíz mozdulatokkal kezdem meg arcszőrzetem eltávolítását, mialatt ismét megfogalmazódik bennem a gondolat, vajon miért van az, hogy bármilyen precíziós mozdulatot kizárólag pengével a kezemben vagyok képes megoldani? Elég régóta nem vágtam már meg magam borotválkozás közben, feltehetőleg ezzel az eszközzel nem is lennék képes rá, olyan a bőröm, akár egy rinocérosznak. Mármint olyan kemény, nem pedig szürke és ráncos! Gyakorlottságomnak hála gyorsan végzek, pont, amikor egy ismerős lélekenergia érzése tölt el. Gyorsan közeledik, a birtokra tart. Kifejezéstelen arccal hümmentek egyet, miközben letörlöm a szappan maradékát arcélemről. A főbejárat hangos csattanása figyelmeztet fiam megérkezésére, ahogy a felhangzó kiabálás is.
- Ha módomban állna, már megtettem volna... - zendül hangom megértően az egész épületben, nem lehet beazonosítani honnan jön, mintha a falakból szólna. - Mi ketten kiegészítjük egymást, az érem két oldala vagyunk. Ő a fény, Én a sötétség vagyok. Ő életet ment, Én elveszem azt. Nincsenek előttem akadályok, kivéve egyet, az elmúlást.
Fájó kimondani a szavakat, igazságtartalmuk kétségessége ennek ellenére súlyos ködként lebeg körülöttünk. Fiatalsága okán nem teljesen értheti a természet rendjét, azonban személyem tisztában van vele, miszerint egyedül kedvesem lehet képes rá, hogy megmentse önmagát a kórságtól, ami megtámadta szervezetét. Könnyedén ugrom le a második emeletről, landolásom sima, hangtalan, akár a macskáé. Katsuo minden kétséget kizáróan Rám ütött, ez a hevesség idegen Masaru megfontolt viselkedésétől. Ugyan tudtukon kívül, de figyelemmel kísérem őket, mióta visszatértem a Tiszta Lelkek Városába. Döntésüket tiszteletben tartottam eddig, amennyiben nem kíváncsiak szerénységemre, úgy nem fogom ráerőltetni társaságomat senkire sem. Ám ennek a percnek el kellett jönnie, a pohárba tiszta víznek kell kerülnie.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Május 29, 2013 5:52 am

Istentelen helyzet

Igazán élveztem méretezett – mérgezett – egérként rohangászom teljesen ismeretlen házban. Szöveget – szöget – ütött fejemben, rossz ajtón rontottam be, vagy tényleg képezem – képzelem – érzékelem a fürdőköpenyes lélekenergiáját. Tombolázott – tombolt – bennem a harang – harag -, azzal nem akadtak problémák. Némi álomszünet – áramszünet – ütött be és ha már jól nevelt gyereknek számítottam, csak nem maradhattam kérelmek – kételyek – között, hol lehetek. Indigós – ideges – léptekkel meneteltem az érkezési ajtóhoz. Ráértem felfedezőt játszani, mivel nem fogalmazott – fogadott – senki. Kipillantottam rajta, de homlokom ütemes csapásával kellett elkönnyeznem - elkönyvelnem, ezen hibásan – hiába – keresek házszámot, vagy tulajdonos nevet. Magam se értekeztem – értettem – mit reméltem, csak kínosan felnevettem zavaradott viseletemen – viselkedésemen -. Ennyit arról, nagyon odamondom a veteményem – véleményem -, bár, arra megfelelt a helyezett – helyzet -, némi morgolódással lerángassam lábbélésem – lábbelim – és katonás rendben ajtón kívülre tehessem. Le se tagadlózhatom – tagadhatom – anya nevelése vagyok, akinek ilyenkor is eszébe jut formulás – formális – vackokkal bíbelődni. Még se hozhattam rá szenet – szégyent -, főleg nem úszómester előtt.
Végezve a megerőltető munkával fordultam vissza, újult erővel essek neki a feladatnak. Teleszívtam tüdőmet megismételjem mondókámat – mondandómat -. Üvöltésre emeltem számat, csakhogy beelőztek zarándoklatommal – szándékommal –. Összevont szemöldökkel kapkodtam fejem, merről jöhetett a hangzivatar – hangzavar -. Feszülten kutattam a forrás után, mert az egész szoba úgy visszaharangozott – visszhangzott -, sehogy se tudtam eldönteni merre van az a hírhedt arra. Annak se őrültem – örültem – volna váralatti – váratlan – belépővel lep meg. Én jöttem kérdetlenül – kéretlenül -, nem ért volna, ha ő hozza rám a frászt. Próbáltam, minél harmatosabban – hamarabb - kitalálni, merre van, de mire leesett felettem ácsorog, réges régen mellettem kötött ki. Idegesítően gyors volt, ami egyrészt tetszett, mert nem sokszor látok hasznos – hasonló – mutatványt, másrészt bosszantott, ennyivel le vagyok mögötte maradva. Folyton mondták mennyire erős, ezért se érdem – értem -, miért ne tudna segélyezni – segíteni -. Egyszerűen nem fért fejembe, miért ne menne neki. Semmit se javult – javított – a dolgokon, elárverezte – elárulta -, valamilyen sötét ember, akit elmúlással lehet legyőzni.
-Ez azt jelenti, telhetetlenül – tehetetlenül – nézed a halálát…mert…sötét vagy?- Próbáltam mag biztonságos – magabiztos – maradni, de érzelegni – érezni – lehetett nem igazán sejtem, miről beszél nekem. Ezt a sötét és világos valamit nem tudtam kotkodácsolni – kódolni -. Anya régebben mesélt néhány történetet a Holdról meg Napról, de annak mi köze lenne hozzájuk? Fél a sötétben, meg eleme – elege - van belőle, miért nem kapcsolja fel a villanyt? És mi lehet az elmúlás? Lejárt az órája, vegyen bele egeret – elemet -. Na, meg a kettőnek mi köze egymáshoz? Nem lát, mert hiányos – hibás – az órája és nem tud elvet – elemet – venni, mert semmit se lát? Valahogy azaz érzékem – érzésem – rossz felé kutakodom, de azt tisztán szőttem – szűrtem – le, semmit se fog csinálni.
-Vagyis, meg se próbálod, feladod.-Erre dühödten széttárt karokkal morrantam fel.-Én mindent megteszek érte! Nem érdekel, mibe kerül, bármit elviselek. Segíts! Legalább adj tippet. Akármit, csak végre…-
Kezdtem átesni a ló túlpartjára – túloldalára -, mert nem csak fenyegetőztem, nagy erőkkel kérvényeztem – kértem -. Hevületben – hevességben – azt se tudtam miről zarándokolok – zagyválok -, így ezt a mondat véget megtartottam magamnak. Hátat fordítottam és igyekeztem célhoz tapasztani – tartani – összekovászolt – összekuszált – gondolataim. Eleve övendtem – örvendtem - a lehetőségnek, ezzel a válasszal tisztult – tisztelt – meg. Legalább nem csalógányodtam – csalódtam – benne, hogy most se fog részvényt – részt – vállalni a család édenében – életében -. Eltűnik, mint eddig, bár azt továbbra se sajtoltam – sejtettem -, milyen cél hozta vissza Seireitei-be. Azt mondták, nem teheti be lábát többet, aztán hírnökin – hirtelen – megengedik és úgy mászkálhat, ahogy kedve tarhálja – tartja -. Semmiről sincs fogalmazásom – fogalmam -, mi zajong – zajlik -, ebben a városban és ebben a vázában – vezetőségben -. Azt hiteleztem – hittem -, legalább szónokolnak – szólnak – majd, ha változás lesz, elvégre a gyerekei vagyunk, de sose érkezett üzenet, mi van vele, vagy mi lesz vele, egyáltalán él még. Kirepesztettek – kirekesztettek – mindenből és ez felparadicsomoz – felpaprikáz -.
-Minek jöttél vissza? Miért vagy itt? Hogy lehet, ennyire könnyen beengedtek? Ebben az egészben nincs semmi lottó –logika -!-
Borzolom össze fekete hajamat, hátha lenyugtat némileg. Nem lenne cseresznyés – szerencsés – fejjel romlanék – rohannék – a falnak és összetörnék néhány bent rendezési – berendezési – tárgyat. Anya tutira szobafogságba küldene, amit nem engedhetek meg magamnak. Most semmi esetre sem lapátolhatok – lazsálhatok -.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Május 29, 2013 7:46 am

[Istentelen helyzet]

Hazudnék, hogyha azt mondanám, nem számítottam hasonló reakcióra. Ugyan ránézésre lassan felnőtt ember, mindazonáltal alig több, mint három éves. Túl kevés idő, túlzottan sok információ elsajátításához. Fásult sóhaj tör fel mellkasomból, ez is ugyanúgy az Én bűnöm, mint minden más sorscsapás, ami családunkat sújtja. A vádak mind találóak, csontig hatolnak és az általában bevett gyakorlattal ellentétben nincs válaszom, amit csak úgy félvállról odavethetnék. Keserűen elmosolyodom, hiszen valóban sötét vagyok, habár nem éppen erre akartam utalni, de mindegy is. Az elmúlt időszak alatt megtanultam oly' szinten csavarni a szavakat, ami egy szónok erényére is válhatna, azonban léteznek olyan szituációk, amikből egyszerűen képtelenség kidumálni magunkat. Úgy vélem, ez is hasonló azokhoz. Ugyan megpróbál magabiztosnak látszani, ám érzem benne a kétséget, ami természetesen teljesen jogos, megtalálható bennem is. Ezernyi csata pora szárad rajtam, mégis megfutamodnék a legnagyobb ütközet elől, ami adódik egy ember életében? Közelebb lépdelek, jobbomat tétován nyújtom ki felé, de félúton megáll a mozdulat. Vajon helyesen cselekszem? Ezt kell tennie egy apának? Saját gyerekkorom emlékei a feledés homályába vesznek, míg az Én utódaimnak esélyük sem volt rá, miszerint megtapasztalják milyen is az. Bevallom, pofátlan módon arra számítottam, még apró tipegők lesznek, mikor visszatérésem sikeressé válik és nevelésükbe becsatlakozva fel sem tűnt volna a kihagyott pár esztendő. Alantas gondolat, mennyivel könnyebbé tenném a magam dolgát. Önzőségem határtalan, kezd rémítő mértéket ölteni! Végül csak végigviszem a mozdulatsort, tenyeremet vállára fektetem.
- Fiam... - rekedtesen zendül orgánumom, furcsán cseng a számból eme megszólítás. - Szó sincs feladásról, egészen egyszerűen nem tudom, mitévő legyek! Félek... Olyasfajta rémület kerített hatalmába, amihez foghatóval nem találkoztam eddigi pályafutásom során. Rettegek attól, hogy elveszítem... hogy elveszítjük! Eszemben sincs feladni, mert tudom, ellenkező esetben Ő se tenné, soha! É-én... nem...
Hangom elcsuklik, mentegetőzésem igencsak gyengére sikeredik. Komolyan lövésem sincs, mit lehet ilyenkor mondani. A társas kapcsolatok mindig is gyengéim voltak, egészen egyszerűen elképzelni se tudom, mit láthatott meg bennem Chiyoko egykoron. Bár visszagondolva régen nem ilyen voltam, megtört és elgyötört, sokkalta inkább lelkes és ugrásra kész, aki bármilyen körülmények között képes kockára tenni az életét a legutolsó rukongaii lakósért is. Bele se merek gondolni a felvetésbe, mely szerint napjainkban megtenném-e ugyanezt, túlságosan tartok az egyértelmű választól. Szemeim kerekre nyílnak, a megvilágosodás ténye egyik pillanatról a másikra szakad nyakamba. Eljutottam volna odáig, ahol már minden és mindenki feláldozhatóvá válik egy őrült küldetés, egy értelmetlen bosszúhadjárat oltárán? Azért nem kutatok megoldás után, mert nem is akarok? A felismerés olyan, akár a villámcsapás, remegve tántorodok hátra, egészen a hátam mögött lévő tartóoszlopig. Az undor és az értetlenkedés émelyítő keveréke kavarog belsőmben, képtelen lévén feldolgozni, miképpen fordulhatott ez elő. Szaggatottan szívom be a levegőt, íme újra válaszút elé kerültem: felveszem a kesztyűt vagy összetörök, ezúttal véglegesen. A fiú bátor, sokkalta bátrabb, mint amilyen személyem valaha is lehet, kizárólag egy gyermek anyja iránti szeretete munkál benne, ez ad Neki erőt, ettől válik céltudatossá! Mit nem adnék, ha képes lennék meríteni ebből! Habár nem mondja ki nyíltan, vélhetőleg valamiféle megerősítést vár Tőlem, miszerint semmi baj nem történhet, s minden a lehető legnagyobb rendben. Igen, ezt kellene mondanom, hazudnom kéne, mint a vízfolyás, az általában amúgy is menni szokott. Direkt akarok sajnálatot ébreszteni másokban?
- Kijavítani jöttem vissza, amit elrontottam, de talán elkéstem. - jegyzem meg halkan, igyekezve határozottságot erőltetni szavaimba. - Valószínűleg ama egyszerű logikát követték, amely szerint jobb, amennyiben a szövetségesük vagyok, semmint az ellenségük. Harcoltam Aizen ellen Karakura Town hamis másolatában, egyike voltam azoknak, akik legyőzték Őt. Ismerik a képességeimet, s megpróbálják kihasználni azokat, ahogy a csapatomat, a Daitenshit is. Lefoglalnak, nehogy valami rendszerellenesen törjem a fejem!
Szenvtelen tónussal közlöm mindezt, mintha csak egy mai nap hallott sületlenséget ecsetelnék a vacsoraasztalnál. Természetesen ez két okból sem állja meg a helyét, hisz' először is reggel van, másodszor eddig még nem fordult elő, hogy családként együtt költenénk el esti étkünket. Szánalmas képet festhetek, a bukott hős, háhá, mennyire ironikus! Tényleg csak ennyi lennék? Nincs bennem más, kizárólag feneketlen üresség?

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Május 29, 2013 11:03 am

Istentelen helyzet

Furkált – frusztrált – a kialakult helyzet, mert semmivel sem kerültem közelebb a megoldáshoz, csak pamacsoltam – pocsékoltam – az időmet, ezerszer feltett kérvényekkel – kérdésekkel -. Kicsit, rendben, örültem végre kommentálhatok – kommunikálhatok – a fürdőköpenyessel. Azóta találkoztunk sokszor matatott – motoszkált – bennem a kíváncsiság, milyen, ha nem épp múmiásan körbetekert úszómester. Lehet szemrettenés – szemrebbenés – nélkül kijelentettük Masa-val nem kívánunk vele szóba állni, de mindig nyugágyazott – nyugtalanított – csomó kérdés, milyen egy teljesen átlagos napon és milyen, ha nem szerválnánk – szeretnék - megölni. Ez a rész megint nem jött össze, mert nem pikvikezni – piknikezni – jöttem, hanem lehorgonyozni – lehordani -. Ettől függeléken – függetlenül – fura érzés kanyargott – kavargott – bennem. Izgatott voltam, mintha arra várnék, kézbe vehessem a szülinapomra kért psp-t és nyugodalmas – nyugodt – is voltam, mert tudtam megkapom. Valahogy egyszerre voltam feszes – feszült – és higanyos – higgadt -, aminek nem tudom, mi közértje – köze – lehetett strandmesterhez, de határosan – határozott – miatta kutyulódtam össze. Még se mondhattam, bánnám, mert nem erről szónokolt – szólt - a páfrány – pálma -. Nehéz beismételni – beismerni -, de jó volt vele lenni, végre valakivel, aki meghallgat, vagy csak, mert látom.
Ebből a vásárnapi – vasárnapi – üveggolyó levesből már nem volt menetelésem – menetelésem -. Kicsit szoknyátlan – szokatlan – volt, így nevez, meg vállamra teszi a kezét. Néhány pislantásra – pillanatra – átfutamodott – átfutott – eszemen, hagyom, de nem erezhettem – engedhettem – ilyen könnyen. Azok után nem, amit hozzáfüvezett – hozzáfűzött-. Csalódtam benne. Legkevésbé sem ezt a választ vártam. Arra számoltam – számítottam – hátba üt és lelkesen ecseteli, mit kell tennem, tennünk, vagy mit ne csináljak, esetleg fogkrémem – fogalmam – sincs. Ennél többre lett volna szűkösségem – szükségem -. Talán olyasmire, mint Batman-nek Alfred. Mindig helyre teszi, ha el szeretne kandallózni – kallódni -, amikor úgy hiszi, jön a világvége. Engem kéne gyökerezni – győzködni – nem neki kétértelműségbe – kétségbe – esni! Ki fog minket rendeletbe – rendbe – tenni, ha mindketten leltárba – letargiába – zuhanunk?! Ezt, még se engedhettem! Valakinek segédelni – segédkezni – kell anya megmentésében! Nem is húzom az igát - időt -, előkapom a belső zsemlémbe - zsebembe - rejtett gyurfás - gyufás - dobozom és fejbe dobom vele.
-Állj a sarokba – sarkadra -!-Kissé meglep rámörfedek – ráförmedek -, ahogy Masa szokott, ha túl sokat játszom a nintendo wii-vel. Egyszerűen mustár – muszáj – kimondanom, mert bántalmazza - bántja – az önbecsmérlésem – önbecsülésem – az a halálos isten, akiről mindenki felelve – félve – beszél, így viselkedik. Kinevelték – kinevezték – ellenségnek, legyen olyan, mint a képregényekben és ne állítsa meg semmi! Most nem rólam meg Masa-ról van szó, hanem anyáról! Miatta kéne összeszemetelnie – összeszednie – magát a leginkább, mert állandóan mondja, mennyire szereti.
-Nem ismétellek – ismerlek -, de ijesztőnek kéne lenned, ha táraznak – tartanak – tőle! Mindenki lapít, mintha te lennél az ügyvédes – ügyeletes – főgonosz! Rád sütkérezték – sütötték -, tegyél úgy! Csak…csak…menj előre és küzdj! Pókember, Superman, Batman, Ironman sem adta fel, hanem bebiztosították – bebizonyították – hősök! Neked se kéne… Pedált –példát – kéne mutatnod nekem, nem sajtolni – sajnálkozni -!-
Mély levegőt veszek, mert gyakran előfordul, többet beszélek, mint krémes - kéne -. Sokat emelgeti – emlegeti – Masa, túl sokat jár a szám, de ha ez az igazolás – igazság -, miért ne mondhatnám el? Jobb kint, mint bent, nem csak a böfögésre vonalazik – vonatkozik -. Kimondom a vételezésem – véleményem -, mert, ha nem teszem, akkor mire megyek vele? Sose értettem, Masa minek fogta be a számat, miután hangosan elmondtam az egyik tanárnak nem érdemel – érdekel – a varázslabda gyártás és amúgy se tanított kövezhetően – követhetően -. Nem bírtam figyelni, mert össze-vissza mutogatott. Hibás – hibbant – néni volt. Nekem meg nem tetszett, aztán nem emelem – emlékszem – mi történt. Talán, eljöttem az óráról, vagy lehet kiküldtek. Lényegtelen, mert nem mágusképzésen ücsörögtem, hanem fürdőköpenyes mesélte el, mit keres felénk.
-Kijavítani? Micsodát?-Megint lemaradtam a rémről – lényegről -. Általában biciklit, meg autót, meg házat szoktak szerválni – szerelni -. Errefelé, pedig nem láttam szerváló – szerviz – üzletet és azt se hitelezném – hinném – sok kapocs – kapcsolat – lenne úszómester tevékenységéhez. Újra eltéveszthettem az irányzékot, mert az a benyomulásom – benyomásom -, teljesen más dologra coloz – céloz -.
-És hagyod?-Döbbenek le a szavaláson – szavakon -.–Itt hagymáztál – hagytál – csapot pokrócot – papot – és beletördelsz – beletörődsz – egy ilyen megalmázó – megalázó -alkuba?! Ezért volt az egész felhajtás? Ezért mentél el? Ezért hagytál el minket, hogy most, megállj?! Csináld végig, ha már elkezdted!-
Kérhetnék valamit, akkor ne tördeljék – törjék – össze az illetékemet – illúzióimat – még jobban. Ennek hangyát – hangot – adva dörgölöm homlokom, hátha maradt benne némi kaparászó – kapaszkodó – a képzelgett – képzelt – apámról, aki hatalmas hős és sárkányokat öl egy messzi vidéken. Nagyon sok jó tervet – tettet – hajt végre, miközben mi boldogan várjuk haza, mert tudjuk, egyszer visszatér az útjáról, hogy mesélhessen a rengeteg kalapról – kalandról -, amiben részt vett.
-Amikor megjelentél, íjvessző – ijesztő - voltál. Fenyvesnek – fenyegetőnek – látszódtál, de most nem tudom…kicsit sem tartok tőled.
Ezzel ötlésem – ötletem – sincs, mire cérnáztam – céloztam -, egyszerűen így éreztem. Az a nagyon tavi – távoli – kép, ami bennem élezett – élt – róla, elveszett, meg nem is. Valójában, sose volt róla elképezésem – elképzelésem -, milyen lehet. Nem mondom, nem tetszik, de azt sem kedélyemre – kedvemre – volna. Szokatlan és szokatlan ez nekem, amin csak nagyot lehet sóhajtani. Mást nem tudakolok – tudok - mondani. Elfogyott a méregetésem – mérgem -, meg rezdülnöm – rendeznem – kellett a gondolataimat. Az egyik nyitva hagyott ajtó pont megfejelő – megfelelő – a figyelmem lekötényezésére – lekötésére -. Hosszasan bámultam az ajtóra, mert lettek volna még kérvényeim – kérdéseim -, csak nem tudtam honnan kezdjem, mivel indítsak. Semmi tapaszom – tapasztalatom – nem volt, hogyan lehetne beszélnem az apámmal, akit nem ismerek.
-Milyen ez a Daitenshi? Sokan vagytok? Watta bá sose beszélt rólatok…vagyis senki se beszélt. Idegesítő mindenki ismer, csak én nem és mindenki tud rólad, csak én nem.-
Sétálok el az eddig figyelt ajtóhoz, benézhessek rajta. Valamivel le kellett kötnöm magam, ne érezzek kényeskedő – kényelmetlen – feszengést.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Május 29, 2013 11:43 pm

[Istentelen helyzet]

Szent igaz, kétség sem fér hozzá mit kellene tennem, az egyetlen kérdés csupán az, képes vagyok-e még felmászni ismét a csúcsra a gödör mélyéről. Kezd számomra bizonyosságot nyerni azon felvetés igazságtartalma, mely szerint a rossz dolgok összehozzák az embereket. Feltételezem, amennyiben Chiyo-chan állapota nem lenne olyan válságos, amilyen, Katsuo sosem jött volna el hozzám, ráadásul önként. Nem hibáztatom, amiért kibújik tenyerem alól, nem éppen olyan választ adtam, amiben lehetséges támaszt keresni. Hogyan is lehetnék képes támogatást nyújtani, amikor Nekem is erre lenne a legnagyobb szükségem?! Teljes letargiába süllyedve váratlanul ér a homlokomnak csapódó gyufás skatulya, aminek éle igen fájdalmas módon ágyazódik fejbőrömbe. Au, ezt meg mire fel? Legutóbbi találkozásunk alkalmával is megpróbáltak ikertestvérével együtt megmerényelni, ám reménykedtem benne, miszerint ezúttal némileg nyugodtabb körülmények között jöhet létre az eszmecsere. Akkoriban volt egy kevés esélyük rá, hogy akár komolyabb sérülést is okozzanak, lévén éppen az egykori Primera Espadával mértem össze erőmet, amely kellemetlen következményekkel járt Rám nézve, ellenben most szinte tökéletes kondícióban vagyok, már amennyiben megfeledkezünk a mellkasomba ágyazódott ékkőről. Szerencsére a pofon csak szóban érkezik, mégis elég határozottan felkapom fejemet. Halovány mosoly játszik arcomon, egyrészt az öröm miatt, másrészt a helyzet valószínűtlensége okán. Pont a gyermek sarkallja cselekvésre nemzőjét? Úgy tűnik, semmilyen szempontból nem nevezhetnek minket átlagos családnak, mindig az ellenkezője történik a normális dolgoknak. Nemtörődöm módon intek egyet, aminek hatására aktiválódik a Kyoumon nevű technika, mellyel lezárom a helyiséget, így nem hallgathatnak ki minket.
- Nem áll túlzottan jól a sztreccsszerkó! - forgatom meg szemeimet a szuperhősös beszólásra reagálva, azután a kapott tűzgyújtóeszközt felhasználva rágyújtok. - Ó, közel sem hagyom, hogy kihasználjanak! Lényegében többet nyertem a megállapodással, mint a Negyvenhatok Tanácsa. Szabadon járhatok-kelhetek a dimenziókban és azok között, technikai támogatást nyújtanak, s ami a legfontosabb, nem üldöznek tovább! Ugyan nagyrészt megfigyelést alatt tartanak, de ez lényegtelen. Miattatok és édesanyátok okán jöttem vissza és azt a hibát akarom kijavítani, hogy elhagytalak Titeket!
Igen, nagyrészt erről szól visszatérésem, a legnagyobb szerepet a honvágy játszotta, illetve emellett másodsorban ott van az is, amit Kagami Ainak mondtam, a Seireitei megreformálásával kapcsolatban. Feltehetőleg nem lesz könnyű menet, ezeréves hagyományokat kell felrúgnunk vagy újraértelmeznünk, ami nem mindenkinek lesz kedvére. Ám kétségtelenül jó úton járunk, hisz' pár száz esztendeje hol fordult volna elő, miszerint visszafogadnak egy korábban elítélt bűnözőt, ráadásul fontos feladatot bíznak rá. Futó grimasz jelenik meg vonásaimon, már amennyire kiemelkedő küldetésnek lehet nevezni megalomániás őrültek félreállítását. Nos, nem számít, legalább addig sem piszkálnak a módszereink megkérdőjelezhetőségével, ámbátor megoszlanak arról a vélemények, mennyire jogos ez a feltevés pont a Gotei Juusantai részéről. Tisztában vagyok egyébként a nyakamba akasztott táblácskával, mint a helyi rossz fiú, esetleg fekete bárány, azonban meg kell mondjam, eddig se, ezután sem fog érdekelni a csordamód viselkedő többség véleménye. Sokkalta inkább adok olyan személyekére, mint példának okáért fiaméra, aki kifejti mennyit veszítettem csáberőmből. Jogos, egy megtört, összeroskadt férfi mindennek látszik, csak éppen fenyegetőnek nem. Természetesen normál körülmények között nem ilyennek nézek ki, aki gyengeséget mutat, az ellenfelei könnyedén eltapossák, de jelenleg nincs senki, akitől ilyen formában tartanék. Igyekszem kiegyenesedni, majd lazán nekidőlni a tartóoszlopnak, mialatt lassacskán eresztem ki számból a cigarettafüstöt. Töprengő arcot vágok, ámbátor fél szemmel azt lesem, vajon elég vagánynak tűnők-e a mendemondák által kialakított képhez viszonyítva. Nehezemre esik csalódást okozni, még akkor is, ha elég könnyű elérni.
- Nincs is okod tartani Tőlem, nem foglak bántani! - horkantok fel kissé felháborodottan, koránt sem pártolom a családon belüli erőszakot. - A Tizenhárom Védelmi Osztaghoz mérten? Nem, annyira nem vagyunk sokan, alig több, mint egy tucatnyian, viszont csak a legjobbak nyerhetnek felvételt a Daitenshibe. Watanabe Yuusuke azért nem mondhatott semmit, mert megtiltottam Neki... A tudás hatalom, de veszélyforrás is! Az ellenségeink nem sima hollowok, képességeik oly' határokat feszegetnek, amelyek létezésére nem is gondolnánk. Fenyegetést jelentett volna számotokra, hogyha túl sokat tudtok Rólam!
Az indok erőltetettnek hathat, mindazonáltal tényleg így van. Azért mentem el, s tartottam nagyobb távolságot, nehogy veszélybe sodorjam szeretteimet. Akkoriban ezen illetők számát egy kezemen számon tudtam volna tartani, s fogalmam sem lehetett a két fiúról, akik akkor már feltehetőleg anyukájuk pocakjában növekedtek. Tudatlanságom persze nem mentesít a következmények alól, de minimális szinten azért mindig is csillapította kínzó bűntudatomat.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Jún. 01, 2013 4:36 am

Istentelen helyzet

Csendes hümmentéssel viszem – veszem - tudomásul az elhangzottakat. Nem rossz, határosan – határozottan – nem rossz eredetet – eredményt – sorolt fel a fürdőköpenyes és ez a hangzó nem – hangnem – sokkal közelebb állt elképedéseimhez – elképzeléseimhez -, mint az előbb bemutatott jajongás. Ebből a szemetesből – szemszögből – tényleg hasznosnak látszódott az alku, bár nem sokat kondítok – konyítok – a hivatalos ügyvédekhez – ügyekhez -. Általában hitvány klónom világosított fel, egyik-másik döntőnek – döntésnek -, milyen ereklyéje – eredménye -, vagy háta - hátránya – lesz. Nem különösebben fogkrémeztek – foglalkoztattak küldetésen felüli történések. Fárasztó volt őket kövezni – követni – és arra ott volt Iszlám hadnagy meg a többi magasztosabb – magasabb – rangú haláli isten. Engem kizárólag az szurkált ebben a mesében, köpenyes eladta magát az ölebnek – ördögnek -. Valahogy zárolt – zavart -, elfogadta az ellenség ajánlását – ajánlatát -. Hősök sose mennek bele fél megoldásokba, mert az olyan, mintha feladományoznák – feladnák – az addigi hitüket és batmobil megjavulása – megjavítása – helyett, kocsit bárolna – bérelne -. Elveszti a varangyát – varázsát -. Nem az izgi – igazi -, nem ugyanaz az egész, mivel módosul – módosít – az eredeti elképedésen – elképzelésen -.
-Nem érzed kényedért – kényelmedért – feláldozod az elveidet?-
Homokom – homlokom – böködöm fáncsi – fancsali – ábrázattal, hiszen nem pont ezt a befejezetést – kifejezést – használtam volna, de Masa állomáson – állandóan – ezzel jön, ha szerinte a könnyebbik utat választottam, vagyis az ő ropiját ettem, amikor pattogott – pattogatott – kukoricát kívántam, csak messze volt a konyha és anya hiányában nekem kellett volna elkészíteni. Ettől függetlenül nem érmeztem – értettem – tisztán, miről szól, viszont nagyon felesen – felnőttesen – csengett és elvileg azt jelentette, amit én akartam mondani, csak kukorica meg ropi nélkül. Mindenesetre övesedtem – örvendtem – volna, ha nem szűkös – szükséges – elmagyaroznom – elmagyaráznom -. Nem garancia – garantált – találok ebben a szobában nassolni valót…
-Hogyan?- Horkanok fel a barkács műtermi – műhelyi – kijelentésre. –Nem tudakolok – tudok – rólad semmit. Fogadalmam sincs – fogalmam -, hogy szódázzalak – szólítsalak -, vagy miről beszéljek veled, vagy érmes – érdemes – még rád harapnom – haragudnom -, hiszen nem vagy városi bandita…és elhagymáztál – elhagytál -, de sose ismertelek és-és-és emiatt semmit se tettél ellenem.-
Tanácsosan – tanácstalanul – vakarom fejem, mert tényesen – ténylegesen – úgy állt a helyezett – helyzet -, teljesen megindigóztam – meginogtam – az eddigi elképedésekben – elképzelésekben -. Mai napig annyi számolt – számított – fürdőköpenyes a haláli istenekkel összerúgta a port, emiatt nekem is kerülnöm kell, aztán körözték – közölték – szövetséget kötöttek, tehát nekem sem kötényező – kötelező – utálnom. Arra egyenlítőn – egyenesen – nem gondoztunk – gondoltunk – Masa-val, mit jelenthez ez nekünk, csak elfogadtuk, mert ez volt a dolgunk. Kimaradozott – kimaradt – az a lehetőség találkozunk, vagy én találkozom strandmesterrel és felmeredezik – felmerül – a kérdés, mit szeretnék tőle. Az rangban – rendben -, örülnék a szörnyeket ölő apám visszatérésének, jó lenne azt mondani nekem is van apám, csak talpaltam – tartottam – tőle. Nem voltam benne biztos ez a megfelelő döbbenés – döntés -, mert az „apa” megszólalást - megszólítást - nem éreztem helyesnek. Medence felügyelő helyén – helyett – más kellett, abban egyetemet – egyet – értettem, de még nem erre a szóra volt szükségem.
-Nem is félnék! Meg tudom védeni magam. Nyugodtan neszelhetek – tesztelheted-.-
Sírvesztetten – sértődötten – húzom ki hátam, erre mást nem regenerálhattam – reagálhattam –. Bántotta büszkülésem – büszkeségem – azt feltételezhetik, elbukfenceznék – elbuknék -, csak, mert tudom sokkal erősebb nálam.
-Aham.- Könyökölöm – könyvelem – el a hallottakat, mivel mást nem igen tudnék hozzáfesteni – hozzáfűzni -. Nem különítményesen – különösebben – értem, mi az oka és kik azok a határokat feszítő létmezők – létezők -. Kezdek rálépni – rájönni – nagyon kevés inflációm – információm – van a haláli virágon – világon – kívül zajló eseményekről. Annyira ügyesen hallgatott mindenki ezekről a furcsa űrlényekről, arról se tudtam, voltak módosult lelkek. Kancsó chan nem meséli el, most se ismerném Rémverda mércéjének – mérgének – hátterét, vagy, ha nem az apám vezényelné – vezetné – a Daitenshi-t, arról se lenne fogadalmam – fogalmam -, micsoda szörnyekkel harcolnak.
-Kik ezek a határon túli képzettségű – képességű – lények? Kik azok a kiválasztottak? Valamilyen szupererővel rendezvényező – rendelkező – izék? És hol van Watta bá? Egyik napról a másikra eltűnt. Lassan mindenki köménnyé - köddé – válik. Masa-t is egyre ritkábban látom. Azt mondja, sokat edz, mert nagy mágus akar lenni, de folyton Tsu chan-nal lóg, vagy könnyeket – könyveket – olvas. Anya sincs otthon…-
Erszényembe – eszembe – jutott a legfontosabb részvény – részlet -. Régóta nem láttam a keresztapánkat, pedig mindig mellettünk állt és segélyezett – segített – nekünk, amikor ballonba – bajba – kerültünk, vagy nem bolondultunk – boldogultunk – a haláli kötvényekkel – kötelességekkel -. Gondoltam valami fontos dolog miatt került helyére PanaLó, de az űrlények és szuperhősök után már öntvényem – ötletem – sincs, merre lehet. Lépcsősen – fokozatosan – mindenki elkerül a közérzetemből – környezetemből – és nem tudom hova, vagy miért, csak azt, ma még látom, holnap meg már senki se tudja, merre vannak.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Jún. 01, 2013 10:25 pm

[Istentelen helyzet]

Úgy érzem, kezdenek elsimulni a félreértések. Nem tudom pontosan behatárolni, miszerint ez a beszélgetésnek vagy pedig a lassan szervezetembe ömlő nikotinnak köszönhető, mindazonáltal legalább a hisztérikus depresszió kezd távozni belőlem. Olyan ez, mint a méreg, ki kell szívni, máskülönben belülről pusztít el. Fiam gesztusaiból egyértelműen kiolvasható, miszerint valami még mindig furdalja az oldalát eme történettel kapcsolatban. Ráérősen keresek egy hamutálhoz hasonló eszközt, amíg kigondolja mit is szeretne kérdezni. Természetesen expedíciómnak semmi értelme nincs, kizárólag egy szerencsétlen cserepes növény árválkodik a helyiségben, ami értelemszerűen halálra van ítélve a kezeim között, gazdájának minél hamarabb el kéne távolítania a közelemből, mert nem állok jót az egészségügyi állapotáért. Nemtörődöm módon kerül elnyomásra a cigarettavég a földben, fekete füstszűrője miatt alig látszik, csak meg ne felejtkezzek róla, miután Katsuo távozott. Habár lehet, valamilyen módon mutáció állna be a kórónál, s akkor egy egész életre elegendő bagót tudnék magamnak termelni! Hm, az a Kánaán is biztos ilyesmiféle hely lehetett annakidején. Elmélkedésemet jogosnak ható kérdése töri meg, azonban a válaszadás már nem annyira egyszerű. A fiúban még él ugyanaz az idealizmus, mi egykoron bennem is munkált, ám az elmúlt évek eseményei gyökerestől kiirtották belőlem. Az elvek mind szép dolgok, de biztosan nem állítják meg a szíved felé közelítő tőrt, ahogy meggátolni sem lehet velük a rossz emberek cselekedeteit. Alig néhány hónappal ez ellőttig árulónak tartott mindenki, pontosan azért, mert látszólag szembementem azokkal az ideákkal, amelyeket a Gotei Juusantai vetített katonái elé.
- Szerintem egálban vagyok magammal, legutóbb az elveimért áldoztam fel a kényelmemet… - való igaz, kérés és köszönet nélkül kockáztattam mindent, csakhogy utána bemasírozhassak egy börtöncellába. – Nos, kezdjük az elején! Szólíts a keresztnevemen, ha egyelőre az „Apa” nem kívánkozik ki, majd egyszer talán eljön annak is az ideje, remélem. Ahhoz, hogy megismerhessük egymást, van egy igencsak egyszerű módszerem, mégpedig a kérdezz-felelek. Ez viszont csak akkor működik, hogyha kölcsönösen őszintén válaszolunk. Kezdek én! Lássuk csak… Kedvenc harcmodor?
Khm, hát igen, érdeklődési köröm eléggé behatárolt, viszont sosem szerettem a mellébeszélést, éppen ezért nemigen fogok értekezni olyasfajta témákról, amik csak az időhúzást szolgálják. Replikáját hallva önkénytelenül is kitörő nevetéssel reagálok, pontosan olyan forrófejű, mint amilyennek kinéz. Sosem hátrál meg, legyen bármekkora erőkülönbség közte és az ellenfele között, igazi Sierashi szokás. Sokan úgy tartják, a bátorság és az őrültség között nagyon vékony határvonal húzódik és ezzel kicsit egyet tudok érteni. A határtalan vakmerőséggel egyrészt meglephetjük ellenségeinket, másrészt viszont valós mérlegelés nélküli tettek megtételére sarkall, ami általában negatív végkimenetellel jár. Szerencsére pályafutásom bővelkedik ilyesfajta balul elsült lépésekben, nem egyszer kizárólag társaimnak köszönhetően nem hagytam ott a fogam valamelyik sötét katakombában. Ám pontosan ezen indokból kifolyólag döntöttem úgy, nem egyedül vágok Neki a lehetetlen küldetésnek, hanem használható személyeket gyűjtök magam mellé, így közös erővel diadalmaskodhatunk. Bevallom őszintén, kezdetben más sem érdekelt, csupán a Sors Dárdájának tönkretétele, azonban az együtt töltött időszak alatt ez a fajta érdekszövetség átalakult barátsággá, legalábbis a rangidős daitenshik közt ez megfigyelhető. Az újoncok egyelőre csak ízlelgetik, milyen is az Arkangyal testvériségébe tartozna, reményeim szerint rövidesen meg tanulnak bízni egymásban, s oly’ erős köteléket alakítanak ki, amit képtelenség eltépni! Nem kisebb végcél lebeg szemeim előtt, minthogy egyszer az általam létrehozott szervezet olyan méretet ölt majdan, mint példának okáért a Tizenhárom Védelmi Osztag, ellenben mentesen annak korrupt, rasszista világszemléletétől. Mindenki segítségére szükség van, aki meg akarja védeni a számára fontos világot, barátokat, szerelmeket.
- Mindig van egy megalomániás őrült, aki éppen káoszba akarja taszítani a fennálló világrendet. – jegyzem meg egy vállrándítás kíséretében, ennél közelibb meghatározást nemigen tudnék mondani. – Különleges képességgel megáldott emberek, esetleg ex-shinigamik vagy értelmesebb hollowok, akik erejüket arra használják, hogy kínozzanak, félelemben tartsanak, netán megöljenek ártatlanokat. A kiválasztottak ennek meggátolásában segédkeznek, tudásuk, esetleg lélekerejük nagysága jó szolgálatot tesz. Sukét… Őt… Elveszítettük. Eltűnt a Dangai sötétjében még a Winter War alatt. Hiába kerestük, nem akadtunk a nyomára. A remény egyre haloványabb…
Nem fejezem be a gondolatmenetet, de egyértelműnek látszik, miszerint az említett halálisten feltehetőleg már nem él. Egyet kell értenem utódom szavaival, manapság egyre inkább tűnnek el a régi arcok, s helyüket újak veszik át. Alig páran maradtak a helyükön az akkori kapitányi gárdából, amikor még Én is a fehér haorit viseltem a világoskék helyett. Meglehet, hamarosan Mi is elveszünk a süllyesztőben, s ködös emlékekben létezhetünk tovább. Persze részemről igyekszem minél nagyobb nyomot hagyni, nehogy megfeledkezzenek mit is értünk el!

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Hétf. Aug. 19, 2013 10:27 pm

Istentelen helyzet

Szomorúan hajtom le a fejemet, mert ezt rossz hallani, még akkor is, ha hosszú idő óta nem jött hév – hír – Watta báról. Hiányzik, mivel rá számolhattunk – számíthattunk – olcsó másolatommal, amikor véleményesen baltában – bajba – kerültünk. Sokat segélyezett – segített – a haláli isten dolgok estében – esetében – is. Anyának is mindig szintességet – szivességet – tett. Nem tudom, mit mondhatnék arra, elvesződött – elveszett – és valószínűleg elő sem kerül. Valahogy nincs rá semmilyen választékom – válaszom -, csak ez a rossz érzés, ami szorítja a méhkasomat – mellkasomat-. Tovább sem volt élelme – értelme – faragnom – faggatóznom -, hiszen nem tudtak róla semmit, akkor meg nincs miről beszélgetni. Egész kapóra jött a kapott ajándék– ajánlat–. Való igaz, sokkal elvasalhatóbban – elviselhetőbben – hangzott, mint a fürdő köpenyes szatír, vagy saját magam szólongatása. Nem sokan hívnak a vezető - vezeték – nevemen, ettől függetlenül nagyon esernyősen – esetlenül – hangzana, ha, mindig azt hinném engem, vagy csúfosan lealacsonyító klónom nevelném – nevezném – meg, miközben teljesen más személyre forgatom – fordítom – tekintetem. Az elhalasztható – elhanyagolható – apróság, hirtelenjében nem emlékszem az emelvényezett – említett – névre, de néhány pereces – perces – gondolkozás mindenen segít, vagy az álcázás, hogy tudom, miközben semmi öszvérem – ötletem – sincs. Kényelmetlen – kellemetlen – helyzet, mert közeli rokkám – rokonom -, de mindenki, csak a vezér – vezeték – nevét ismételgette, esetleg egyben a kettőt, csakhogy, miután nem az enyém volt, sose jegyzeteltem fel – jegyeztem meg –. Valamilyen lyukhoz köze lehet, mert állandóan „júzták. Lehet, olyan becenév lehet, amit egyedi képletesség – képesség -, esetleg hősies győzelemet kövezve – követően – kapott. Arról foglalásom – fogalmam – sincs, mi közege – köze – van a lyukhoz, meg az miért lenne elemes – emlékezetes -.
Átfutott agyamban felteszem ezt a fonatos – fontos – kérdést, aztán még se tettem, csak helyeslően bólogattam. Egészen biztos a haraszti nevén – keresztnevén – fogom szólítani, ha rájövök, mi lenne az. Eszemben sincs önkényesen – önkéntesen – csapba – csapdába – sétálni, mert visszakérdezek mi a neve. Úgy tünne, semmit sem tudok róla, ami lételemében – lényegében – igaz, mivel sose meséltek róla, vagy, ha igen, olyan altató történettel álltak elő, shinigami legyen a talpán, aki kinyomatékosítja – kinyomozza – mi volt igaz benne és mi kitaláció. Én körülbelül a harmadik próba után feladtam, ami most nem jön túl jól, mert fontos dolgozatokról – dolgokról – nincs selejtem – sejtésem -. Ilyenkor, pedig Masa sincs a közértben – közelben -, pedig szükség lenne rá. Meg se lepedőzöm – lepődöm -, pont ezekben a kénes – kényes – percekben nincs mellettem. Mondjuk, elferdítettem – elfelejtettem - vele közölni hova megyek, lehet, itt habzik – hibádzik – a dolog. Ezen már nem tudok segélyezni – segíteni -, szóval traktort – taktikát – váltok. Tovább figyelek, a kitalálom, hogy neveljem – nevezzem – rokkámra – rokonomra.-
-Egész jó módszer, de ez a nem felelsz, vagy mersz, csak mersz nélkül?-
Terjesztem – teszem – fel áralatt – ártatlanul -, mielőtt rátévedhetnék – rátérhetnék – a válaszadásra, hiszen én kezelem – kezdem – a sort. Semmi kiforgatásom – kifogásom – nem lehet ellene, mivel pofon egyszerű támlát – témát – kaptam. Gondola – gondolkozás – nélkül vághatom rá a választékot – választ -, amit röntgen – rögtön – megteszek. Böszmén – büszkén – kihúzom hátam és elégedett vigyorral vágom rá a megoldást.
-Zanjutsu! Mágus szamár – szakma – nem tetszik, azzal a sok idézettel – idézéssel, amit meg kell jegyzetelni – jegyezni -. Sokáig tart és folyékonyan – folyton – összekeverem a szöveteket – szövegeket -. Hakuda a két egyes borbálák – barbárok – különítménynek – különlegesnek – csúfolt képletessége – képessége -.
Osztriga – osztag – említésétől ingujjasan – ingerülten – rándul meg szemöldököm. Semmi bajom az oda tartalékolt – tartozó – lisztekkel – tisztekkel, csak azzal nem értek meggyet – egyet -, annyira sokra tárolják – tartják – a verekedést. Nem abból áll a harc műtét – művészet -, bolond – boldog - boldogtalanban belekötök, majd addig ütöm ökörrel – ököllel -, míg én nem bírom vétek – vér – veszteséggel, vagy ő esik össze.
-Az én osztályomban – osztagomban – mindenki kardot fog hajszolni – használni -! Felhártó – felhábordító – nincs a gotei-ben erre spájzolódott – specializálódott – szerkezet – szervezet -! Mostantól lesz, csak Moko kun valamit magozott - magyarázott – papírokról, de azokat Panalóék elintézik a tízben, ha nem én viszem…-
Legyezek – legyintek – egyet a kicsiny akadályra. Azért lennék kapitány, legyen kit küldenem valaminek az elindázására – elintézésére -. Silány másolatomat nem verhetem – vethetem – be minden alkalommal, ahogy ebben a helyzetben sem.
-Háborúban állok azzal a kicsi és vak lóval, mert nem akarja beismételni – beismerni – jobb vagyok és vesztett. –
Fogadjuk – fogjuk – rá, ez lenne a történelem – történet – lényeges rése – része -. Egyértelmű, én vagyok a tehermentesebb – tehetségesebb - kettőnk közül, csak ezt nem képzetes – képes – beismételni – beismerni -. Ami késel – késik -, nem múlik, mert harmatosan – hamarosan -, ennek a háborúnak is véget kell érnie, de bizonyítványosan – biztosan – nem az én vértességemmel – vereségemmel -. Addig nem lesz vége, ilyen egyszerű a történet, mert nem kaphatok ki egy vak és kicsi lótól.
-Te milyen kapitány voltál? Kedélyeztek – kedveltek -? Most kereteztem – kerültem – a héthez. Masa teljesen fel van hát borogatva – háborodva -, de majd kigesztenyézem – kiengesztelem – azzal, néha sétálhat a haori-ban, például, amikor Fujimoto ojisan keres.-
Jutott erszényembe – eszembe – saját kérvényem – kérdésem, ha már belekezdtünk ebbe a feleltetős játékba. Kívánságos – kíváncsi – lennék, milyen lehetett az én helyzetemben – helyemben -. Arról már hallottam nálunk, vagyis a egy-nullánál is volt, meg a nyolcnál, meg nem elméletezem – emlékszem – többre. Anya túl sok számlát – számot – mondott egyszerre és a felét se tudtam megjegezni – megjegyezni -.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szomb. Jan. 25, 2014 5:50 am

[Istentelen helyzet]

Halovány mosoly kíséretében bólintok az említett játék nevét hallva, valamilyen szintű hasonlóságot tényleg fel lehet fedezni a kettő között, mindazonáltal amennyiben valamilyen kínos kérdésre nem szeretnél válaszolni, akkor sem állnék helyette fejen a sarokban például. Természetesen ennél pikánsabb dolgok is történtek egyetemi, illetve akadémista éveim alatt a korábban említett „Felelsz vagy mersz!” tevékenység gyakorlása közben, azonban úgy gondolom, gyermekem ezen regék megismeréséhez még nem rendelkezik kellő érettséggel, ráadásul biztos kapnék a pofámra az édesanyjától, amiért régi barátnőket emlegetek a háta mögött. Ámbátor belegondolva nem volt túl sok komoly kapcsolatom, lévén mindig is lázadó, határokat nem ismerő emberként léteztem, s sajnálatos módon e rossz tulajdonságom azután se csillapodott, hogy megtaláltam életem szerelmét. A szoknyák után való vadászatba fektetett energiát immáron teljes egészében a világ megmentésére fordíthattam, habár egyelőre ugyanannyi hálát kaptam érte, mint amennyit egy frigid nőszemélytől az egyéjszakás kalandot követően. Érdeklődve hallgatom fiam monológját a legkedveltebb harcmodorát illetően, aminek hatására szívemet a büszkeség önti el, valahogy mégiscsak kódolva van a fogantatás pillanatától fogva, hogy mihez lesz tehetsége és mihez nem az utódnak. Kizárólag amiatt bánkódok, miszerint nem Én voltam az, aki megmutatta hogyan kell megfelelően tartani a katanát, milyen alapvető mozdulatsorok gyakorlása szükséges a legjobb vívóvá váláshoz. Késő bánat, eb gondolat, ahogy a mondás is tartja, talán majd az unokáimnak megfelelő nagyapjuk lehetek, ha már apaként kudarcot vallottam. Vagyis eme megállapítás nem teljesen helyes, hiszen esélyem se volt gyakorolni a fentebb említett hivatást.
- Különös hasonlóság, számomra is a karddal vívott küzdelem a legkedveltebb a Zankensouki négy eleme közül! – kiáltok fel vidámságot csempészve hangomba, remélhetőleg a közös pontok összekötésével eljutunk egy normális kapcsolat kialakításához. – Közel s távol a legcivilizáltabb módja a félreértések erőszakkal történő megoldásának, hisz’ nem kevés tudás szükségeltetik a vívás elsajátításához, míg az öklével szinte bárki tud ütni, igaz-e? – nevetek fel kissé saját viccemen, majd némi köhécselést követően folytatom megkezdett okfejtésemet. – Személy szerint mindig is úgy gondoltam a démonmágiák idézéseire, mint egyfajta mondókákra, melyeket gyerekkoromban tanított anyám. A kidō a shinigami harcmodor fontos eleme, kellő tapasztalattal majdhogynem elképzelhetetlen dolgokra lehet képes az, akinek tehetsége van hozzá.
A gondolatmenet végén aprócska lila lángot gyújtok jobbom hüvelykujjának végén, azután egyenként átfuttatom mindegyik ujjamon, majd kezemet ökölbe szorítva oltom ki a tűz fényét. Persze ez nem több szemfényvesztésnél, formai manipuláció és energiaelosztás kezdőknek. Ettől függetlenül láttam, s használtam is már mindent elemésztő, pokolian forró mágikus tüzet, ami elképesztő pusztítást képes véghezvinni megfelelően alkalmazva. Sokszor gondolkodtam már rajta, mennyivel egyszerűbb eltüntetni valamit a föld színéről, mint megteremteni. Rengeteg elsajátított tudásanyaggal rendelkezem, ettől függetlenül úgy tartom, mindig van hova tovább fejlődni. Többek között ezen megfontolásból sajátítottam el nem is olyan régen Chiyoko hathatós közbenjárásának köszönhetően néhány gyógyító technikát, amelyek kétséget kizáróan remek szolgálatot fognak tenni a szakasz számára a húzós helyzetekkel való megbirkózásban. Elmélkedésemből a Panalóval történő bősz csatározás ecsetelése közepette térek magamhoz, ennek hála némileg furcsa arcot vághatok, nem egyszerű összerakni a képet, főleg Katsuo érdekes beszédstílusa okán. Nem járt kiskorában logopédushoz? Agytekervényeimet munkába állítom a kód megfejtésének érdekében, így rövid időn belül beazonosítom az emlegetett lovat Anao-chinnel, aminek köszönhetően arcomat egyik tenyerembe temetem, a Juubantai új kapitányának viselkedése hagy némi kivetnivalót maga után, szó se róla! Ismételt elkalandozásom eredményeképp szórakozottan veszem tudomásul kijelentését, mely szerint a Nanabantai legerősebb tisztjét tisztelhetem utódom személyében. A megdöbbenés lassú folyamként önti el testemet, arcizmaim önkénytelenül is ellazulnak, ekképp adva helyet a tátott szájjal való csodálkozásnak.
- T-taichō… vagy? - megdöbbenésem egyértelmű, ilyen fiatalon tudomásom szerint senki sem töltött még be ilyen magas pozíciót. Sierashi rulz! Cool

– Gratulálok a kinevezésedhez, ez igen nagy megtiszteltetés és képességeid elismerésének legnagyobb bizonyítéka, viseld büszkén a haorit! Az első benyomások? Elég nagy az irodád? Ki a hadnagyod? – gyermeteg lelkesedés uralkodik el rajtam, a szavak szinte ömlenek belőlem, ezért kicsit meghökkenve válaszolok a Felém irányított kérdésre. – Hogy én? Háát… Fogalmazzunk úgy, akkoriban is megoszlottak a vélemények szerénységemet illetően, némelyek örültek jelenlétemnek, míg mások – példának okáért a saját hadnagyom – nem tartottak megfelelőnek egy ilyesfajta tisztség betöltésére. Talán igazuk is volt, nem tudhatom.
Hachibantai taichō, Sierashi Yuusuke… Fájóan semmitmondó titulus, főleg ha az ember tisztában van vele, milyen szörnyűségeket követelhetnek tőle emiatt. Ettől eltekintve tisztában vagyok a ténnyel, hogy mekkora tiszteletnek örvend egy kapitány a halálistenek között, éppen ezért eszemben sincs elrontani sarjam örömét. Reményeim szerint elérem azt, hogy Neki ne kelljen olyat tennie, ami ellentmond a meggyőződésének.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Szer. Márc. 05, 2014 11:34 am

Istentelen helyzet

Széles vigyor üt – ül – ki arcomra. Meglehetősen inamra – ínyemre – van a beszélgetés ezen pontya – pontja –. Különítményesen – különösen – jó visszahallani nem csak én vételezek – vélekedek – így a harc morcokról – modorokról -. Valamilyen kapocsnak – kapcsolatnak -, mégis lennie kell közöttük, mert egyengettek – egyeztek – a négyzeteim – négyzeteim – a még mindig nem jutott az erszényembe – eszembe – nevű rokkámmal – rokonommal -. Ezen az aprópénzen – apróságon -, viszont nem akartam megint perecekre – percekre - elmalmozni – elmélázni -. Akkor megint elvásárolnám – elveszteném – a beszélgetés fonalát, pedig teljesen felpördített – felpörgetett – a téma. Az a furcsa bibelődés – bizsergés – lett rajtam úrrá, amitől nehezemre esett ülve maradni. Kencém – kedvem – lett volna felugrani, körbe–körbe rohangászni és mindenféle éretlen – értelmetlen – szót ordítani. Nem hazudok, olyan jó lett a kedvencem – kedvem -, mintha most kaptam volna meg az egyik játék botban – boltban kiválasztott transformers figurámat.
-Igen! Ezért se érvelem – értem -, miért tárolják – tartják - nagyra magukat a tíz meg egyesek! Ahhoz, amit némelyikük csiszol – csinál -, nem kell nagy terhesség – tehetség és még ők néznek le másokat! Majd mi megmutáljuk – megmutatjuk – nekik!-
Húzom ki magam tettre készen. Tombolt bennem a bizonyítvány – bizonyítási – vágy, minél nagyobb nevelést – nevet – szerezzek az osztrigának – osztagnak -. Valamivel ellensúlyozni kellett Ayu fun taichou nyuszikáit, ami kicsikét buborékosan – bugyután – meg gyerekesen tüntetett fel minket. Kellett némi kommandó – komolyság -, ha már mindkettőnknek meg volt a maga szokatlan hobója– hobbija -.
-A víváshoz nem elég a vele szüretelt – született – képesség! Sok gyarlóság – gyakorlás – kell hozzá! Még nekem is! Nem létrázik – létezik – tökéletes kivétel – kivitel -. Azt hiszem, mindig van hova fejelni – fejlődni -, csak meg kell találni a kaptárt – kaput -. -
Vágtam rá kaptárból – kapásból -, annak ellenére saját hibámat is kihangoltam – kihangsúlyoztam - ezzel. Nem gombásztam – gondoltam – bele, baj lenne, ahogy azt se taroltam – tartottam – valószínűnek még rátámaszkodok – rátámadok – a rókámra – rokonomra -. Legalábbis reméltem nem kertel – kerül – sor még egyszer harcra. Watta bás ecset – eset - óta fejeltem – fejlődtem -, ettől függönyözötten – függően – kétlem hagyomány – halovány – esélyem is lenne a győzelemre. Érdekelne, milyen mézre – messzire – juthatnék, de az ételére – életére – nem törnék, még paradicsomra – parancsra – sem. Főtt kapitány nem kérheti tőlem, bánatosan – bántsam – a valakicsodám. Ha mégis, nemet fogok mondani, akármiben kerüljön.
-Én rap szövetnek – szövegnek – hívom.- Terelek- térek – vissza a beszélgetéshez. -Csak mondom és mondom, aztán mindig az utolsó sónál – sornál – rontom el. Bosszantó! Ez jobban megy Masa-nak! Most is otthon gyalul – gyakorol -, meg anyától tanul gyógyító taktikákat – technikákat -. Úgy se baj, ha valamiben különítmények vagyunk – különbözünk -, igaz?-
Nem tudom, minek kérvényeztem – kérdeztem – vissza. Örülök, nem hasonolunk – hasonlítunk – teljesen, bár kicsit zárlatos – zavar – jobb nálam és anyától tanulhat. Néha elgondoláztam – elgondolkoztam – rajta én is becsatolok – becsatlakozom -, de nem érdekel a Gandalfkodás, ahogy anyát se szeretném túlhámozni – túlhajszolni -, főleg most, hogy beteg. Ajándékozom – ajánlom – klónomnak is, ne nyagassa annyit, tovább romoljon az ápolata – állapota -, mert velem gyűrűzik – gyűlik – meg a baja. Már épp termesztettem – terveztem -, mit fogok vele csinálni, amikor meglepett az, hogy rokon elcsomagol – elcsodálkozik – valamin, mármint rajtam. Kínzó – kínos – fészkelődéssel háborúztam – háborogtam – magamban, ugyan mi a kapitányságomon, olyan döbbenetes. Kettősség –kétségtelen - volt egyszer az leszek, hiszen erre születtem, vagy mi a szőrt – szöszt - szórakoztak - szoktak - mondani. Azért rokka – rokon – becsességére – becsületére – szóljon, folytatás már jobban kiemelte tehenészségemet – tehetségemet -.
-Köszönöm!-Vigyorodtam el a dicsőségem – dicséreten -. A többi változaton – válaszon – kicsikét el kellett mordulnom – morfondíroznom -, hiszen nem volt róla forgalmam – fogalmam –, például, mi számít nagy irodának. Beletelt néhány másolatba – másodpercbe – mire összepakoltam az adományokat – adatokat -.
-Nekem elég nagy! Egyszer eljöhetnél megnézni, ha van kenyered – kedved -. Masa-tól kaptam 3d-s földlabdát – földgömböt -. Nem rég véreztem – végeztem – az összerakásával, pedig azt hittem örökké fog tartani. Az a sok pici izé és sehogy se illik – illeszkedik – egymáshoz…de mire való a must – munka -, ha nem erre?!-Túrok bele hajamba, ahogy feligézem – felidézem – a sok szenvedést, amit okozott. - A hadnagyomat megőröltem – megörököltem – Nagano taichou-tól. Ayu san, mármint Ayumi Michiyo! Egy két lábason – lábon - járó nyuszi mániákus. El fogja árulni – árasztani – az osztrigát – osztagot – velük, de legalább az admirálást – adminisztrációt – megcsinálja helyemben – helyettem -. Inkább a nyuszik, mint az olvasás!-
Húzom el számat a betűk emelésére – említésére -, amit még mindig nem szereltem – szerettem – meg. Arról mélyen halogatok – hallgatok -, talán azért, mert lusta vagyok megtakarítani – megtanulni – olvasni. Illetékesen – illetve – arra se térek ki, általában az összes hozzám térülő – tévedő – papucsot – papírt – átviszem a tízesekhez és odaadom mumus üstre – űzésre -. Úgy van némi haszna és nekem se kell velük bíbelődnöm. Jobbnak találom a tűs – tüzes – történetnél, hogy rokonra figyeljek, mit mesél a kapitányságáról. Kicsit csalamádézom – csalódom – nem tudott meg több részvényt – részletet -, de később még visszatérülök – visszatérek – rá. Úgyis lesz alkatunk – alkalmunk – még beszélgetni, legalábbis én örülnék neki.
-Áh, akkor nem érveltél – értél – volna el ennyi mindent. Aki nem alkotmányos – alkalmas -, az előbb-utóbb kihullik a járókából – játszmából -.
Akadt valami, ami nagyon fúrta oldatomat – oldalamat – és szerettem volna választékot – választ – kapni rá. Másoktól nem mércéztem – mertem – megkérdezni -, ne gondolják azt érctelen – éretlen – vagy micsoda vagyok. Különben se akartam kihíresztelni – kihirdetni – valami protokollom – problémám – lenne, ha ez egyáltalán annak számol – számít -. Azért a biztosíték – biztonság – kedvéért közértbe - közelebb – hajolok rokonhoz-, hátha nem hallja Raion, mit akarok kérdezni. Persze nem vagyok a kertépítés – kertelés – mestere, ezért rögösen – rögtön – lényegre tértem.
-Te jól kijössz a kard lelkeddel? Ő milyen jelmezileg – jellemileg -? Hogy néz ki?-Támasztok – tartok – pillanatnyi szüretet – szünetet -, mielőtt folytatnám.-És az morális – normális –, hogy Raion folyton veszekszik velem? Mindig ordítozik, ha elromlok – elrontott – valamit.-
Malmozom – mélázom – el a felvetítésen – felvetésen -, hányszor ugrott nekem, mert szerinte rosszul csiszoltam – csináltam – valamit. Aztán hiába magoztam – magyaráztam – el, úgy volt helyes, tovább kiabált. Mindent összeverve – összevetve nem panírozhattam – panaszkodhattam -, mindig segített, csak indázott – idegesített -, miért nem képletes – képes – rendesen elmondani a vetélkedését – véleményét -. Ekkor vitorlázott – villant – be egy veszélyeskedésünk – veszekedésünk – jelvénye – jelenete -, amikor, olyasmit mondott, amit a mai napig nem érmeztem – értettem -. Watta bá is felhurcolta – felhozta – néha fürdő, mármint rokonnal kapcsolásban – kapcsolatban -, de senki se mondta el, mi lenne pontosan, csak lezárolták – lezárták – annyival, egyszer megtudom.
-Mi az a vaizard?-
Bukfencezett – bukott – ki belőlem a kérdés. Át se gomboltam – gondoltam -, csak kicsurrant – kicsúszott – a számon. Ha már megtördelt – megtörtént – nem szívlelhettem – szívhattam – vissza. Vártam, hátha érmes – érdemi – választ kapok.

Tárgy: Re: Shinginotou - A hűség tornya Hétf. Jún. 30, 2014 3:11 pm

[Istentelen helyzet]

Bőszen bólogatva kell egyetértenem fiam gondolatmenetével, szerencsétlenségükre a shinigamik között túlzottan nagy szerepet játszik a büszkeség, amely miatt sokan lenéznek másokat, kizárólag azért, mert a halálisteni harcstílusok közül nem ugyanahhoz van affinitásuk, mint nekik. Éppen ezen okból kifolyólag nem egyszer lehet hallani példának okáért a Yonbantait becsmérelő kijelentéseket, holott képzett gyógyító nélkül a legerősebb harcos is életét veszti, amennyiben sérülése nem kap megfelelő ellátást. Sokáig magam is ugyanebbe a hibába estem, sokkal kevesebbre tartottam azok érdemét, akik a támogató feladatkört töltik be, semmint azokat, akik hozzám hasonlóan mindig az első sorban küzdöttek. Az évek során azonban megtanultam, miszerint egy hadseregen belül mindegyik egységnek ugyanolyan fontos szerepe van. Természetesen azok vállalják a legnagyobb kockázatot, akik az első sorokban harcolva teszik kockára életüket, mindazonáltal nem kevesebb tudás, s tapasztalat kell ahhoz, hogy ellássanak egy halálosnak számító sérülést. Bele se merek gondolni, hogy hányan veszítették volna életüket, hogyha szerelmem tapasztalata nem menti meg őket. Elmélyülten hallgatom sarjam fejtegetését, aminek következtében némileg döbbenten, bár alaptalanul kell rájönnöm, mennyire is hasonlítunk egymásra. Ugyan neveltetésében önhibám okán nem tudtam részt venni, ám valamilyen szinten a gének mégis továbbörökítették azt a szemléletet, amit jómagam is vallok. Csodálatos érzés, ahogy a tulajdonságok nemzedékről nemzedékre szállnak. Sajnálatos módon én már alig emlékszem arra, amit édesapámtól tanultam. Másfél évszázad sok idő, az emlékek lassacskán elvesznek a feledés ködében, ráadásul az sem tesz jót a memóriának, hogyha az illető életét veszti közben.
- Ebben azt kell mondjam, teljesen egyetértünk! – fejezem ki véleményemet immáron szóban is, miközben karjaimat összefonom mellkasom előtt. - Majdnem több, mint százharminc éve vagyok halálisten, s képességeimet olyan magasságokba emeltem, miről mások csak álmodni mernek. Mindazonáltal ettől függetlenül tudom nagyon jól, még mindig van hova fejlődnöm. – fejtegetésem közepette elgondolkodva meredek magam elé, mialatt jobbomat felemelve lassan körbefordítom. – Az emberek számára elképzelhetetlen erővel rendelkezünk, jómagam képes vagyok elpusztítani bármit, amit akarok. Ám mindig is úgy tartottam, a valódi hatalom nem a tárgyak eltörlésében, hanem a teremtésben rejlik. Nincs is hatalmasabb annál, minthogy életet adjunk valami újnak. S igazából most kezdem megérteni, mit is jelent ez valójában…
Jobbom határozottan nyúl előre, majd szorítja meg Katsuo vállát. Ő és a fivére az, amit hátrahagyok eme világban, mielőtt újra belépnék az örök körforgásba. Emlékszem mily’ boldogság töltötte el a lelkemet, amikor hírt kaptam megfoganásukról, habár emellett valamilyen szinten teste öltött az aggodalom is. Akkoriban szökevény voltam, egy törvényen kívüli, akit a Seireitei egésze üldözött. A terv, amit a Király Szemének megszerzése óta szőttem igazándiból magam sem tudtam merre vezet majd. Veszélyes útra léptem és döntenem kellet, vajon a saját boldogságomat választom-e, vagy alárendelem önön akaratomat a közjónak. Valamilyen érthetetlen okból úgy döntöttem, inkább a többség érdekét tartom szem előtt, s megpróbálok tenni egy elkerülhetetlen katasztrófa ellen. Talán valamiféle hősnek képzeltem magam, egy kiválasztottnak, aki majd békét hoz a dimenziókra. Nagyobbat nem is tévedhettem volna! Halálommal valószínűleg el is értem volna eme titulust, azonban életben maradtam, sőt elég ideig éltem ahhoz, hogy rövidesen jómagam legyek az, aki a gonosz szerepében tündöklik. Sosem akartam rosszat senkinek, ezt őszintén kijelenthetem, azonban száműzetéseim évei alatt rá kellett jönnöm, miszerint az ilyen szavak valójában semmit sem jelentenek. Nem létezik jó és rossz, csupán egyvalami számít, az pedig az érdek. Éppen ezért változtattam a Daitenshi szemléletén, aminek köszönhetően a dimenziók megvédése mellett a céljaim – céljaink – is szerepet kaptak. Soul Society megérett a változásra, s én leszek az, aki mindezt véghezviszi. Büszkeség tölti el a szívemet, miközben Masaru erényeiről is hallok, nem lehet mindenki ugyanabban kiemelkedő, ez tény. Hallomásból mindig is úgy gondoltam, inkább ő örökölte anyja habitusát és érzékenységét, nem pedig a Velem szemben álló fiatalember.
- Sose félj különbözni másoktól! - adok kéretlenül is jó tanácsot. – Mindenkinek megvannak a saját erősségei, pontosan ezért kell törekednünk arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból. – a papírmunkához való hozzáállás úgy tűnik családi szokás, valahogy szerénységemnek sem fűlött ahhoz a foga, hogy egész nap jelentéseket körmöljön. – Nos, amennyiben kevesled az irodád területét, megteheted, hogy bővítesz rajta, hiszen már kapitány vagy, vaj’ ki mondhatna Neked ellen?! Sajnos nem ismerem az említett hölgyeményt, ám amennyiben képes volt elbírni Nobu-san sajátosságaival, minden bizonnyal Veled sem lesz gondja!
Némileg bűntudattal gondolok a 7. osztag előző vezetőjére, kizárólag reménykedni merek benne, miszerint nem a Tőlem kapott támadás tehet erről, hogy kénytelen volt lemondani vezetői tisztségéről. Watanabe Yuusuke megsebzése mellett talán az Ő ellen elkövetett brutalitásomat bánom a legjobban, lévén tisztában voltam Vele, mennyire tisztel. Gyermekem elismerő szavai hallatán szomorkás mosoly jelenik meg arcomon, talán még a szemem is viszketni kezd hirtelen, mintha valami beleszállt volna ebből a koszos porfészekből, amit ironikus módon toronynak neveztem el. Valóban, akik nem alkalmasak az adott feladatra, rövid időn belül lecserélésre kerülnek, manapság ez majdhogynem mindennaposság vált a Tizenhárom Őrosztag berkein belül. Fogalmam sincs meddig juthattam volna a köteléken belül, de igazából nem is érdekel. A Sors számomra más irányvonalat rótt ki, nem tehetek mást, követem azt.
- Hogy Dotonryuu? – kérdezek vissza némileg szórakozottan, valószínűleg túlzottan elkalandoztam elmélkedésem közepette. – Ő a végletekig türelmes és bölcs, egyáltalán nem hasonlít Rám! – kacagásom betölti az egész helyiséget, miközben visszagondolok első találkozásunk alkalmára. – A lélekölőkardjaink lelkei terelgetni igyekeznek minket a megfelelő útra, egyfajta őrangyalként is hivatkozhatnék Rájuk. Habár külön lelkeket alkotunk, Mi mégis egyek vagyunk! El kell fogadnod, s nem egyszerű fegyverként tekinteni Raionra. Ahogy múlnak az évek, majd megérted… Ami pedig a sárkányt illeti, megmutathatom Neked.
Egyetlen másodpercre tűnök el, amint villámtáncom segítségével felkeresem a Shinginotouban lévő szobám oltalmát, ahonnan zanpakutōmal együtt térek vissza. Könnyed, gyakorlat mozdulattal rántom elő a katanát a sayából, azután térdre ereszkedve, a lehető legnagyobb tisztelettel nyújtom át kardomat a fiú felé. Midőn keze megérinti a fekete anyaggal körbetekert tsukát, hátam mögött egy hatalmas, homokszín tündöklő bestia képe tűnik fel. Szemei fényesen izzanak, akár a parázs, tekintetében olyasfajta tudás tükröződik, amit emberfia képtelen lenne megérteni, elsajátítani. A káprázat kizárólag addig tart, amíg szablyámat vissza nem veszem magamhoz, abban a pillanatban semmisé lesz. A gyermeki elme sajátja, sosem fogy ki a kérdésekből. A feltett talány azonban eléggé rizikós, ámbátor kegyelmet kaptam a Negyvenhatok Tanácsától, mégsem tartanám szerencsésnek a lehetőséget, mely szerint titkolt erőmet a Tiszta Lelkek Városán belül használjam, amíg nincs vészhelyzet.
- A vaizard olyan személy, mint amilyen Én is vagyok… - kezdek bele kissé sejtelmesen, ebből semmire sem jöhet rá, túlzottan megtanultam ahhoz elfedni kisugárzásomat. – Azon kevesek, akik tudnak a magamfajtáról egyfajta kísérlet eredményeként hivatkoznak Ránk. Aizen Sōske, akiről feltehetőleg Te is hallottál már, Urahara Kisukével egyetemben, bár nem együtt, arra törekedett, hogy eltörölje a shinigamik és a hollowok közötti határvonalat. Ugyan ez elképzelhetetlennek tűnik, mégis megtették. Mindkét faj tudásával rendelkezem, azonban nem tartozom egyik oldalra sem. Úgy tűnik, mindig is vonzottam a különcséget!
Fogalmam sincs mennyire érthető ez számára, őszintén megmondva legelőször én sem tudtam mi történt pontosan. Átok és áldás is ez egyben, a renegát kapitány törekvései nélkül feltehetőleg sosem jutottam volna el odáig, miszerint egyenlő félként harcolhassak Vele, miközben a Hougyoku a testében van. Ahogy mondani szokták, a zsarnok mindig megteremti legyőzőjét.

Spoiler: