|
| | | Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) |  |
| |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
    (0/0)
 | | Tárgy: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Okt. 16, 2010 2:23 am | |
| Résztvevők és postolási sorrend:
Sierashi Yuusuke
Chizuki Maya
Chizuki Rei
Ugyanolyan napnak indul számotokra ez is, mint az összes többi- felkeltek, végzitek szokásos teendőiteket. Maya a lányát viszi át Karakurába egy megszokott vásárlókörútra, Yuusuke pedig, mint igazi, jó keresztapa készségesen vonul az előzőleg megbeszélt találka színhelyére, ami egy kis kávézó.
A két felnőtt figyelmét azonban nem kerüli el, hogy behatárolhatatlan, és igencsak erős lélekenergiát éreznek a városban- nem is egy helyen. Miközben hétköznapi dolgokról fecsegtek, mikor előttetek felbukkan pár lény, akiket leginkább misztikus lénynek tudnátok titulálni.
Csoportjukból le is válik három, és felétek közelít- szemmel követhetetlen mozgással. Hiába támadtok rájuk karddal, a bőrükön egyszerűen nem fog a penge, és egyikük számotokra ismeretlen nyelven szólal meg, miközben Reit figyeli. Ezután a trióból egyik megragadja a kislány kezét, és egyszerűen eltűnnek, mintha ott sem lettek volna- csupán alig érezhető, gyenge reiatsut hagynak maguk után, és úgy érzitek, mintha valahol teljesen máshol lennének. Mivel követni nem tudjátok őket, így az itt maradt társaikat kezditek el figyelni, és követitek őket, amint megindulnak a városból kifelé. Mindegyikükél egy-egy elkábított gyermek, akiknek nem hétköznapi a reiatsujuk- felismerhettek köztük embert, quincyt, esetleg még bountot is. Miután pedig furcsa, dallamos nyelvükön kántálni kezdenek, megjelenik előttük egy kapu, melybe sorra, egymás után be is lépnek.
Képességeiteket kihasználva pedig láthatatlanná váltok, és reiatsutokat tökéletesen elrejtve a titokzatos gyermekrablók nyomába eredtek.
___
Eközben Rei egy cellában tér magához, ahol több, hozzá hasonló korú gyermek is van, a cellája előtt pedig két olyan lény áll, mint amilyenek elrabolták őt. Hiába keresi a zanpakutuoját, nem találja- nyilván elvették tőle. Testén egy egyszerű, fehér ruha található, ahogyan az összes többién is, ám hiába próbálna velük beszélni, döbbenten tapasztalhatja, hogy nem tud. ennek oka nyilván a nyakában levő lánc, amit akárhogyan is próbál leszedni, nem tudja- az egyszerűen eltaszítja a kezét. |
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
 
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Okt. 16, 2010 5:28 am | |
| Úgy érzem, mostanában elég rendetlen a csím, s ezen változást nem tudom mire vélni. Próbáltam egyszer-kétszer átrendezni a szobámat, de nem változott semmi, csupán egy nap alatt kétszer is átestem a fekhelyemen, mert elfelejtettem új helyét. Viszont némi keresgélést követően rátaláltam a tökéletes megoldásra, amivel stresszes életemet ismét rendbe hozom. Jógázni fogok ma reggel, ki is vettem még tegnap egy oktatóvideót ilyen témában. Kényelmes ruhákban telepedek le reggelimet követően a puha szőnyegre, aztán szájtátva kezdem bámulni a képernyőn szövegelő nőt. Miután már megtanultam lélegezni, további pozitúrákat kezd bemutatni, ám ezeknek nem sok értelmét látom. Miért lesz Nekem jobb attól, ha mondjuk eltörik a nyakam? Jó-jó, utána már nem érezek semmit, azonban még szeretnék élni párszáz évet, szóval ezt az eshetőséget ki is lövöm, majd a kazetta is erre a sorsra jut. Egy zacskó rágcsálnivalót kinyitva zuhanok be az ágyamba hatalmas elánnal, ez követően pedig ismét valami bugyuta rajzfilm bámulásába kezdek és marékszámra tömöm a pofámba az életemet megrövidítő snacket. Nem Nekem való az egészséges élet, erre már régóta rá kellett volna döbbennem, az efféle próbálkozásokkal csupán magamat járatom le, mivel úgysem lesz semmi hasznuk. Kénytelen vagyok beletörődni a szomorú igazságba, így bánatomat elűzendő rögtön rá is gyújtok, nehogy a nagy szuszogásban teljesen megüresedjen a tüdőm. Lassú önpusztításomat ellenben nem tudom tökéletesen véghezvinni, mivel hívás érkezik. Utálom ezt a mobiltelefonnak nevezet kütyüt, most mehetek valami flancos kávéházba, csak mert Maycsi odarendelt hordárnak. Csupán azt nem értem, hogy ha egyszer eljönnek vásárolni, akkor miért nem annyi cuccot vesznek, amit kényelmesen haza tudnak vinni? Ehh, nők…  Pár perces kitartó sétát követően máris megérkezem a kijelölt helyre, ám a hölgyek még sehol sincsenek, szóval rendelek magamnak egy kávét, s azt szürcsölgetve várakozom. Körülbelül az ötödik cigarettám környékén érkeznek meg végre és máris rángatnak magukkal valami értelmetlen csecsebecséket áruló üzlet felé, holott biztosra veszem, semmi szükségük sincs eperillatú hajzselére. Alig telik bele egy félórába, s máris úgy nézek ki, mint egy málhás szamár, ráadásul a derekam is megroppant, ebből adódóan a halálomon vagyok, de ez senkit sem érdekel! Hangosan panaszkodva adom a 3. osztag kapitányának tudtára nemtetszésem, ilyesmiről egy szó sem volt a szerződésben, amivel szentesítettük keresztapai jogaimat. Ezzel lassan minimálisra csökkent azoknak a Seireitei vezetőknek a száma, akiket nem mondhatom rokonomnak. Szerencsére Chiyo-chancsi elég serényen osztogatta a nagybácsi-nagynéni kinevezéseket, ennek hála gyerekjáték lesz visszakönyörögni magam, ha úgy tetszik. Nem aggódom különösebben, megölni úgyse tudnának, szóval legfeljebb egy kis hűsölés várna Rám, mármint a kedvezőtlen fogadtatás esetében. Rinyálásom azonban rögtön félbeszakad, amint legalább tucatnyi erősebb lélekenergia megjelenését érzékelem és ezek a kisugárzások egyetlen általam ismert lényéhez sem hasonlítanak. Tekintetünk rögtön összekapcsolódik Mayával, Ő is tudja mit jelent ez. Már megint valami csúf szörnyeket evett ide a fene, igazán leszállhatnának már Karakuráról, létezik más város is a világon, hahó! Bezzeg most egyik se megy elpusztítani Amerikát, pedig a katasztrófafilmekben mindig oda érkezik az első csapás. Terheimet könnyedén félredobva rántom elő eddig rejtve pihenő lélekölőmet, azután az első szembejövő ocsmányság fejét kísérlem meg elválasztani a nyakától. Legnagyobb megrökönyödésemre viszont úgy zúg el mellettem, akár egy enyhe szellő, követni is alig vagyok képes a mozgását. Hiába vágok elementáris erővel a csupasz hátára, egyszerűen pengém szikrát vetve visszapattan. Hitetlenkedve és tehetetlenül nézem végig, ahogy keresztlányomat elrabolják, Én pedig képtelen vagyok számottevő cselekvésre! Még egy utolsó szökkenéssel megpróbálom maradásra bírni a látszólag legyőzhetetlen ellenfeleket, amikor azok nemes egyszerűséggel köddé válnak. Frusztrációmat hangos ordítás kíséretében vezetem le, majd öklöm a közeli villanyoszlopba mélyed, ezáltal kidöntve azt. Jobbnak látom magamhoz ragadni az irányítást, vaizardtársam nincs olyan állapotban, hogy egyelőre bármit is tehessen. Csupán gyenge erőhullámokat vagyok képes érzékelni, még a közelben lehetnek. - Követnünk kell őket, de szemtől szembe esélytelenek vagyunk. – kezdek bele tárgyilagosan mondandómba, miközben az egyik közeli sikátorban egy nagyobb szemetes konténer rejtekében figyeljük a kibontakozó eseményeket. – Kétségtelenül élve kell Nekik Rei, azonban sietnünk kell, mert nem tudhatjuk meddig. Legokosabb lenne minél jobban elrejteni a lélekenergiánkat, azután pedig megnézni milyen parti készülődik itt, amire elfelejtettek meghívni bennünket. A terv igen egyszerű, ráadásul egy ügyes Kidounak köszönhetően immár láthatatlanul vágtázunk a furcsa jelenségek után. Egyiknél-másiknál alélt gyermekeket vélek felfedezni, ám nem egyszerű emberekről van szó, mindegyiknek magasabb a lélekenergiája az átlagnál. Jelenleg lövésem sincs, milyen célból rabolnak kölyköket, viszont gyorsan ki fogom deríteni, ezt megígérhetem! Kántálásukat követően egy kapu materializálódik a semmiből, amin keresztül mindannyian távozni készülnek. Egy néma intéssel jelzem, miszerint Mi se tétlenkedjünk, így nem sokkal az utolsó emberrablót követően párosunk is az ismeretlen felé veszi az irányt. Nem szeretek felelőtlenül besétálni egy teljesen idegen átjáróba, kitudja milyen rettenetes dolgok várnak Ránk a túloldalon! Igaz is, mit sír a szám? Már megszokhattam volna.  |
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Okt. 16, 2010 10:39 pm | |
| Pár hónapja van szerencsém minden nap arra a gondolatra ébredni, hogy én bizony anya vagyok. Néha még most sem vagyok benne biztos, hogy ez igaz lenne, de amikor Rei-chan hatalmas "Anyuu~!" sikítással reggelente rám veti magát, minden kétségem eloszlik. Nem tudnám a mostani életemet összehasonlítani azzal, ami ez előtt volt- ebbe nem fér bele annyi kínlódás, mint a régibe. Bár kedves párom hiánya most is éget, de igyekszem ledegradálni a dolgot, hogy ha lesz ideje, biztos jön. Merjen csak nem jönni!  Pláne, ha valami nemtetszés ébredne benne a tündéri, tökéletes, szépséges, gyönyörű, csodálatos, hibátlan, zabálnivaló, tökéletes, kifogásolhatatlan lányunk iránt!  Nem szeretne akkor elém kerülni, van egy ilyen érzésem... Olyan rossz látni szegény kincsemen, hogy frusztrálja a dolog, mely szerint még nem találkozott az apucival személyesen. Jó, nem mondja, de hát... milyen anya lennék én, ha nem látnám rajta, hogy mi bántja? Orvosolni kell ezt a problémát, mielőtt véglegesen egy depressziós mócsing lesz a gyerekemből! >.< Figyelemelterelésnek pedig tökéletes ötlet volt részemről, hogy menjünk át Yucit nyuvasztani. Mondanom sem kell, nem kellett sokáig győzködnöm az ekkor még kócosan, Sakutaroval mászkáló Rei-chant. Miután sikerült felöltöztetnem, és még emberi ételt (azaz normális reggelit) is etettem vele, elégedetten markoltam fel nehéz pénztárcámat, és előre sejtettem, hogy mikre fog elmenni kapitányi fizetésem fele. Mit fele, háromnegyede... Az átkelés kedvenc városunkba igen egyszerűnek és megszokottnak hatott, bár eleinte még ettől is féltettem az én szemem fényét. Aztán pedig jó és hűséges kiskutya módjára követtem kincsemet boltról boltra, és néha voltam olyan pofátlanul galád, hogy egy-egy olyan darabot is kiválasszak magamnak, amivel majd feltüzelhetem szívem gyöngyét, már amennyiben haza talál jönni egyszer. "Haza"... Számára Des Mos Airon (a.k.a. Buenos Aires) az otthon, legalábbis van egy ilyen sanda érzésem. Mindenesetre, ha túlságosan lehúzzuk őt Rei-channal, hát akkor lehet ejteni egy részemről igencsak könnyes istenhozzádot... T.T egyébként fogalmam sincs, mi a baja Yucinak azzal, hogy egy halom zacskót akasztottunk rá... Férfiból van, ez a dolga. Közöltem is ezt vele, de valami rejtélyes okból elég nehezen tűrte.  Férfiak, ki érti őket... Mindenesetre a családias beszólogatásunk félbemaradt, amikor néhány furcsa, nem megszokott reiatsut éreztünk, én pedig Rei-chan kezét megragadva húztam magamhoz közelebb szemem fényét. Nem tudom, hogy ő észrevett-e ebből valamit, bár kétlem: nem hogy bountot, de még quincyt se látott még soha... hollowról meg arrancarról ne is beszéljünk. Nem akartam én mutogatni nekik az én csöppem, még valami baja esik... és a rossz érzésem is fokozódott, amint a fura dögökből pár felénk vette az irányt. Hiába akartam levágni a kezét annak, amelyik a lányom után nyúlt, lepattant róla a penge... a saját kezemből tépték ki Rei-chant, és hiába ugrottam utánuk, akartam őket puszta kézzel széttépni, ha már a penge hatástalan, eltűntek, mint a kámfor. Kétségbeesett sikollyal követeltem, hogy adják vissza a lányomat, és nem foglalkozva a ránk szegeződő, hétköznapi tekintetekkel, minden közelemben levő tárgyat kíméletlenül elpusztítottam. Aztán már tehetetlenül, könnyezve álltam, tekintetem Sakutaro leesett karjára ragadt, amit valamelyik nap varrtam vissza. Alig jutottak el az agyamig Yuci szavai, és komoly koncentrációt igényelt tőlem az, hogy megértsem, amit mond. Vissza akarom kapni a lányomat, és nem érdekel, mi az ára... akár azt a dögöt is rájuk szabadítom, csak Rei-chant kapjam vissza...
- Hány gyereket loptak el ezek a rohadékok?!- nyöszörögtem, mivel majdnem minden lénynél egy-egy gyerek volt. Hiába is kerestem a tekintetemmel a lányomat, nem volt egyiknél sem. Fejemben óhatatlanul is csak egyetlen egy gondolat jelent meg, az, hogy Rei-chant megölték. Túl súlyos és vaskos, kegyetlen gondolat volt ez ahhoz, hogy el tudjam viselni, így utolsó szalmaszálként kapaszkodtam bele Yuci szavaiba. Kivételesen mindennél fontosabbnak éreztem azt, hogy tökéletesen elrejtsem a lélekenergiámat. Miközben sikerült magamban eldöntenem, hogy meg fogom találni a módját annak, hogy megöljek jó pár dögöt, kiváltképp azt, amelyik elragadta tőle a lányomat, némán követtem Yucit. Persze miután úgy-ahogy sikerült úrrá lennem a remegésemen, és meg tudtam úgy szólalni, hogy vizard társam megértse mondandóm -volt jó pár kudarca fulladt kísérletem-, döbbenten kérdeztem tőle, hogy tényleg minden gyereknek magasabb-e a lélekenergiája az átlagnál, vagy én őrültem bele abba, hogy... na, abba, ami történt. Jobbomban még mindig Sakutaro leszakadt karját szorongattam, amit végül mélyen a zsebembe rejtettem- Rei-chan később biztos szeretné, hogy visszavarrjam az állatkájára. Mert nincs semmi baja, nem bánthatják, mert ő erős, és mert megmentjük Yucival!
- Ugye... meg tudjuk menteni? - kérdeztem alig hallhatóan, miközben botladozva követtem a keresztapát a kapu felé. |
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Hétf. Okt. 18, 2010 11:28 am | |
| Anyu mellett ébredve mindig szép a reggel. Ha anyu mellett alszok, akkor nem érzem magam olyan magányosan, és Sakutaronak sincs mitől félnie. Ha anyu velem van, akkor minden a legnagyobb rendben, hiszen erős és meg tud védeni még a gonosz manóktól és a vécészörnyektől is, és a legjobb az egészben, hogy ő az anyu!
A korán kelés hátránya, hogy anyu tovább alszik, én pedig megint éhes vagyok, de anyu nagyon magasra tette a gabonapelyhet, hogy ne érjem el. Muszáj volt elfoglalnom magam, így a szobámban előkerültek ismét a kedvenc zsírkrétáim, s rajzoltam szivárványt, olyan hét színűt, amilyet Judit bácsi nem tud, csak azért, hogy megmutassam anyunak, hogy ebben is jobb vagyok nála! Amint viszont meghallom anyut ébredezni, félbe is hagyom az elkezdett elefántot, hogy csillogó szemekkel anyu ágyába vessem magam így köszöntve őt az új reggelre. Biztos ez a nap is olyan hamar el fog menni, mint a tegnapi, meg az előtti.
- És a gabonapehely? – értetlenkedem az elém rakott rántottát bámulva, és biztos vagyok benne, hogy ez a sok kicsi izé benne gomba. Én utálom a gombát, mert nem szeretem. Nem finom íze van, ezért nem akarom megenni. Különben is, én kakaót kérek.
Anyu végül megígérte, hogy ha szépen megeszem, akkor elmehetünk Judit bához, hogy játszhassak vele, hiszen a múltkor is olyan jól elszórakoztunk! Persze a fánkos esetet nem felejtem el ám neki, s útközben fogok is ám árulkodni, még mielőtt elfelejtem. Csak előbb meg kell enni a gombás izét, pedig utálom. Egy magamfajta, gyors növésű gyerek nem ehet ám akármit! Kell nekem a sok cukor és a csokoládé, hogy legyen energiám nyüstölni Judit bácsit!
Hisztizve, morogva, kapálózva, durcizva, végül beletörődve és hangtalanul falom be a reggelit ezzel jelezvén, hogy a gombát sosem fogom megszeretni és hogy igen, most haragszom rá. Miyoko mindig mindent megkap a szüleitől! A felöltöztetést is csendben tűröm, de miután ismét meghallom anyutól, hova készülünk, már valamivel vidámabban hagyom, hogy elkészülődjünk, pár perc múltán pedig teljesen elfeledkezek arról, mi minden nyűgöm volt nemrég. Különben is, kit érdekel? Nyúzhatom Judit bát! *.*
- Judit bácsiiiii! *.* Már úúúúgy hiányoztál! *.* – vetődök egyenesen a nyakába kedvenc keresztapusomnak, aki persze még mindig törpének hisz, pedig nem vagyok az! Első dolgom tehát megmutatni neki, mekkorát nőttem, mióta utoljára látott, márpedig nőttem én sokat, vagyis nem lehetek törpe, mert tényleg nem vagyok az.
Bejárva a sok-sok boltot szerzek be egy új bubifújót, hogy Judit bácsi nyakám csimpaszkodva fújjak naaagy-nagy buborékokat a sok-sok ember képébe. Az egyik néni azt hisze, hogy ő az apukám, és ekkor egy kicsit elcsendesedve mélyedek magamba, mert nem jó erről beszélni. Anyu viszont a kezembe nyom egy csokis fánkot engesztelésül, amiért meg kellett ennem azt a gombát, majd Sakutaro karját fogva – a másik kezét anyu markolja – sétálunk boltról boltra, hogy mindenféle dolgot vigyünk el onnan. Már kicsit kezdem érteni a pénzt, meg azt, ahogyan működik, és Chikoya nénitől már azt is tudom, hogy nem szabad többé lottót vennem. Tényleg, venni kell Chikoya néninek is valamit, amiért adott nekem cicamint! Anyuval és Judit bácsival együtt pedig muszáj megvitatnunk, hogy minek is örülne Chikoya néni.
A szép napot viszont elrontják a szörnyek. Nem tudom, kik ezek és mik ezek, de nem olyan az érzés a közelükben, mint amikor Linzer néni van látogatóban. Mert tudom jól, hogy Linzer néni anyuék ellensége, épp ezért nem mesélhetek róla sok mindenkinek, még Nabekun nagybácsinak sem. Bár anyu barátai, akik Judit bácsival élnek a sivatagos parkolóban, már ismerik őt és tudnak róla, de nekik amúgy is szabad olyan titkokat mondani, amiket másoknak nem.
- Anyuuuu… anyu, anyu, nem akaroooom! – kiáltok a mami után, amikor az egyik ilyen szörny elszakít tőle, ráadásul Sakutaro is megsérült. Hiába hisztizek, vergődök, rúgkapálok, nem használ, s hogy utána mi lesz, arra nem emlékszem. Hiába tartom magamhoz szorosan Sakutarot, hogy védjen meg… Nem segít. Semmi.
Sok másik gyerek között térek magamhoz, akiken szegény ruha van. Azért szegény, mert csak a szegény emberek szoktak ilyet hordani, mert nincs pénzük. Mindenki riadtnak tűnik, és én is ugyanúgy félek… A mamit akarom. Otthon akarok lenni az ágyában, hozzá bújva és Sakutarot markolászva. Még a gombát is megeszem, csak hadd legyek megint otthon.
Sakutarot magamhoz szorítva próbálnék beszélni az egyik kisfiúval, de nem megy, és hiába próbálom leszedni a nyakörvet, nem tudom, pedig nem vagyok kutya. Kik ezek a szörnyek? Mit akarnak tőlem? Miért nem hagynak békén? Miért nincs itt a mami? Miért nem vagyok képes innen elmenni? Miért csak kuporgok a cella leghátsó sarkában lábaim felhúzva, fejem térdemre hajtva? És miért fáj ennyire, ha sírok? |
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Hétf. Okt. 18, 2010 11:47 am | |
|
A kapun való áthaladás éppen hogy sikerül- a gyorsan záródó kapuszárnyak által hagyott szűk résen alig tudtok átcsúszni. Egy fényes, zavaró, vakító járatban találjátok magatokat, melyben meg sem kell mozdulnotok- húz a kijárat felé titeket, s minden eltelt másodperc egy örökkévalóságnak felel meg, így van időtök rá, hogy esetleges eszmecserét tartsatok arról az állagról, amiben utaztok- krémszerű, és mégis légies. Utazásotoknak mégis vége szakad, és egy teljesen ismeretlen növényekkel és élőlényekkel teli helyre juttok. Jobbnak látjátok, ha nem hívjátok fel magatokra a figyelmet, így a közeli-feltehetőleg fa szerepét betöltő- növényzet lelógó indái közé rejtőztök. Így tökéletesen meg tudjátok figyelni a gyermekeket szekerekre rakó lényeket, s a magas, szinte föléjük tornyosuló alakot.
Nyilván ő a vezérük, s ebből le tudjátok vonni a megfelelő következtetést: a Rei-chant elraboló lények egyszerű, parancsot teljesítő katonák voltak, akiket ez a tény még nem mentesít bűnük alól. Rejtekhelyetekről tökéletesen beláthatjátok a félkör alakban elrendezett kapukat, és a belőlük tóduló katonákat- egyértelmű, hogy esélyetek sincs, és mivel Rei-chant sem látjátok sehol, nincs más választásotok, mint követni a karavánt. Ennek érdekében pedig álcáznotok kell magatokat- hogy ezt egy kidouval, vagy azzal teszitek, hogy megpróbáltok az egyik kocsi alá mászni, rátok bízom. Mindenesetre hamarosan megérkeztek egy magas, átlátszó kristályból épített börtönbe, ahol szörnyű látvány fogad benneteket: az út két szélén mély gödröket vájtak a puha talajba, abba pedig gyerekek holttestét dobálták- némelyik pedig ismerős lehet nektek, mivel láthattátok őket, mikor a lények ebbe a világba hozták őket. Tovább haladva pedig egy újabb teremhez értek, amelynek jobb és bal oldali bejárata előtt egy-egy lény állt, melyek közeledtetekre feloldódtak merevségükből, és lánctartóik rabságából kitörve rátok akarják vetni magukat....
_____________________________________
Rei-chan mellől cellatársai egyre csak fogynak, és lelkivilágát nem nyugtatja meg a sok halálsikoly, ami beszűrődik hozzá. Őrei szüntelenül beszélnek egymáshoz sajátos nyelvükön, majd a rácsos ajtó kinyílik, és őt is magukkal viszik egy terembe, aminek közepén egy áldozati oltár áll. Arról épp az előbb húztak le egy kis testet, s helyére nyilvánvalóan őt szánják.
Miután pedig Rei-chant lefektették az oltárra, és behintették mindenféle bűzös porral, a mellette álló vörös ruhás lény az eddigieknél szebb, ősibb nyelven kezdett kántálni. Ő pedig egyre inkább úgy érezte, mintha valami belefolyna a testébe, és átvenné fölötte az irányítást- valami, ami egyáltalán nem a belső hollowja. Ezt a tényt látszott igazolni a vörös ruhás is, aminek kígyószerű fején izzadságcsöppek és kéjes vigyor jelent meg, majd a mellette álló lény kardjával újabb sebet vágott karjára, és a vérével különböző jeleket kezdett el rajzolni Rei-chan homlokára... |
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Kedd Okt. 19, 2010 3:22 am | |
| Nem sokon múlott, de mégis sikerült az átjáró bezáródása előtt átérnünk, ámbátor semmi kedvem nincs itt lenne. Érthetetlen okból mindig minket találnak meg, annyi más gyerek volt a közelünkben, miért pont azt viszik el, amelyiknek valamilyen szinten a rokona vagyok? Jó-jó, hazudtam, igazából a többi kölyköt is ugyanúgy megmenteném, mivel van egy ilyen kényszerem, amit már a pszichológus is észrevett. Egyszerűen képtelen vagyok nem hősködni, ha van rá lehetőség. Nehéz ezzel együtt élni, ám Én elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy efféle lelki terhet cipelhessek. Mindenesetre feszülten repülök a krémes cuccban, melyben a haladás szinte önmagától működik. Idegtépő ez a vakító fehérség is, egyszerűen képtelen vagyok huzamosabb ideig előre meredni, pedig a figyelem megtartása az egyik legfontosabb egy ilyen helyzetben. Szerencsére már látószerveim nélkül is tökéletesen meg tudnám mondani, ha egy nagyobb lélekenergiával közeledő lény támadna Ránk, csak hát mégis kényelmesebb, amikor ezek mellé vizuális információ is érkezik. Az utazás hamar véget ér, párosunk pedig egy dúsnövényzetű világba érkezik, ami egyáltalán nem hasonlít azokra, amiket eddig láttam. Igazából még mindig láthatatlanok vagyunk, de a biztonság kedvéért azért gyors mozdulattal bekormányzom Mayát a közeli bozótosba. Nem kell itt rosszra gondolni, csupán az indák árnyékából remek kilátás nyílik arra a területre, ahol épp gyermekeket pakolnak fel egy szekérre. Egy eddiginél díszesebb ruhában feszítő lény irányítgatja a munkásokat, valószínűleg Ő valami vezetőegyéniség lesz, már amíg ki nem találom, milyen módon lehet levágni a fajtáját. Viszont ez egy remek alkalom a követésükhöz, talán kevésbé fognak észrevenni, míg a túszokkal vannak elfoglalva. - Semmi ok a pánikra, mindenképp sikerülni fog. – próbálom nyugtatgatni a másik vaizardot, miközben összeszűkült szemekkel várom a megfelelő pillanatot. – Minden szállítóegység egy irányba halad, szóval végcéljuknál meg fogjuk találni Rei-t is, már csak az a kérdés, hogy mi mindenen kell majd átvágnunk magunkat, amíg eljutunk odáig. Nem általános értelemben vadásznak, hisz’ akkor már rég megölték és elfogyasztották volna az áldozatokat. Ezek okosabbak, s sajnos keményebbek is, mint ahogy első ránézésre kinéznek. Óvatosnak kell lennünk, nehogy valami elhamarkodott cselekedetünk miatt a lányod igya meg a levét ballépésünknek. Bizakodónak akarok tűnni, de valójában fogalmunk sincs a dögökről, ráadásul jelenleg sem elhanyagolható szintünkön képtelenek vagyunk ártani Nekik. Alsó ajkamba harapva néhány kézmozdulattal elmagyarázom tervemet, miszerint a lehető leggyorsabban felkapaszkodunk az egyik kocsira és behúzatjuk magunkat! Villámtáncomat kihasználva ugrok a hozzám közelebb eső szerkezethez, majd miután társam is megérkezett, valahogy felcsimpaszkodok az egyik aljára. Ismét elámulok zsenim határtalanságán, ellenben nem most van itt az öntömjénezés ideje, az majd akkor jön el, ha már megmentettük a kiscsajt, mert bebaszik, ha nem jön össze. A monoton zötykölődés egyre unalmasabb lesz, ahogy haladunk előre, néha-néha azért kipillantok oldalra, hátha találok valami támpontot, amit követve elindulhatnánk a törpe keresésére. Elborzadva veszem tudomásul a vértől mocskos, gyermeki testek tiszteletlen elföldelését, legszívesebben most azonnal széttépném az összes mocskot, amelyik képes ilyet tenni ártatlan és védekezésre képtelen ifjoncokkal. A düh egyre jobban forrong a lelkemben, aztán egy másodpercre a rémület is belevegyül ebbe az érzésbe, hiszen szembetalálom magam az egyik quincy kissrác élettelen tekintetével. Ő is ott volt, amikor keresztlányomat elragadták, ez pedig igencsak aggodalomra ad okot. Mielőtt még teljesen eltűnhetnénk a kristálypalota mélyében, gyorsan elengedem a szekér alját, ezt követően néhány gurulást követően kikeveredek a veszélyesen közelítő kerekek útjából. Lazán leporolom ruhámat, amin amúgy se látszik meg a kosz, mivel a visszatükröződő fényeknek köszönhetően semmi sem látszik belőle, de azért mégis adni kell a megjelenésre, ha épp mentőakción vagyok. Mennyire szeretnék most inkább otthon jógázni, minthogy gyilkos szörnyeket kergessek, akik voltak annyira gyíkok, hogy rossz famíliával kezdtek ki. Sajnálatos módon már megint nem robbanthatom fel ezt a kibaszott kalyibát sem, mivel bent még biztos vannak gyerkőcök. A legelső csarnokszerűségbe belépve rögtön kétfelé lehetne továbbhaladni, már ha nem ácsorognának az ajtók előtt csupaszőr, csupakarom teremtmények. Már-már realizálódik bennem a gondolat, miszerint egyszerűen csak meg kéne kerülni őket, ám ekkor hirtelen Reánk terelődik a figyelmük, pedig képtelenek lennének érzékelni Minket. Talán a testünk melegét érzékelik vagy a reiatsunkat, azonban bármelyik eset is álljon fenn, álcánk sajnos lehullott, így nincs más választásunk, mint rendet vágni a bestiák között. Lélekölőmet egyetlen villámgyors pördítéssel veszem elő, ezzel egyidejűleg már védekeznem is kell az egyik vészesen közelítő mancs ellen, ami megpróbálta eltávolítani bal íriszemet a helyéről. Fogaimat vicsorgatva, viszont mégis könnyedén tartom fel újdonsült ellenfelem, egyszerűen képtelen felvenni erőmmel a versenyt. Szabad kezemmel megragadom az állat torkát, majd egy erős szorítással szétroppantom a nyelőcsövét. A fuldokolva haldokló dögnek egy precíz szúrással adom meg a kegyelemdöfést; a fényes acél úgy szalad át a bőrön, izmokon, csontokon, mintha azok ott sem lennének. A tetem halk puffanás kíséretében csapódik a padlónak, eközben katanámról néhány suhintással eltüntetem a rátapadt vért. Lélektükreimet ezután a 3. osztag vezetőjének irányába fordítom és ha még nem sikerült volna kinyírnia a másik rondaságot, akkor besegítek Neki, ha meg már igen, abban az esetben kérdően nézek Rá, ezáltal tudakolva meg, hogy akkor most merre is tovább. |
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Kedd Okt. 19, 2010 5:33 am | |
| Azt hiszem hasfelmetszőset játszottam volna, ha nem érünk el a kapuhoz időben. Fogalmam sincs, hogy néztem volna bele Zel szemébe, azzal a tudattal, hogy az én hibámból halt meg a lányunk... hasznavehetetlen és rossz anya vagyok, de mindenek előtt szörnyen gyenge! Nem bírtam levágni a karját annak a dögnek, amelyik elvitte tőlem kincsemet... pedig még most is hallom a kiabálását, visszacseng a fülembe! Kétségbeesett arcocskájáról nem is beszélve. Nem tudom, hogy fogom tudni jóvá tenni ezt a hibát, hogy hogyan tudom majd elűzni apró kobakjából a sok rémálmot és látomást, amit látni fog. Biztos, hogy egy életre megnyomorítottam ezzel a gyerekemet, és utálni fog élete végéig. Miután pedig megmentjük, már ha egyáltalán élve találunk rá, biztosan szörnyű dolgokat fog a fejemhez vágni, amik valószínűleg igazak lesznek. Már nem "csak" azért remegett kezem-lábam, hogy sikerül-e életem egyetlen fényét kiszabadítani, épségben hazavinni és berakni az ágyába a megjavított Sakutaroval, hanem azért is, hogy mennyire leszek én a szemében a hét tenger ördöge. Miközben ezen elmélkedtem, valami légies trutyiba lettem beapplikálva, és a levegővétel is nehézkessé vált. Ajkamat beharapva kerestem Yuci karját, és gondolkozás nélkül belé is karoltam- tudom hogy szánalmas vagyok. Vagyis inkább... menedéket keresek. Sajnálom, hogy nincs itt Zel, ő magas és erős, hozzá odabújhatnék védelmet, reményt keresve... most mégis szerencsétlen Yucira szorulok, aki feltehetőleg meg fog gyilkolni engem, ha ennek vége. Mindig belekeveredik valamibe, ha a közelében vagyok én, vagy az én nagyszerű kislányom. A következő kép, ami beugrik, az az, hogy egy csomó inda lóg a képembe, és hogy azokból a dögökből mászkál előttem egy halom, mint amik ellopták Szemem Fényét. Kezem önkéntelenül is ökölbe szorult, a bőröm teljesen kifehéredett, látva a megtört apróságokat, és ha nem lett volna még egy csöppnyi józan eszem, meg hideg vérem, habzó szájjal vetem bele magamat a biztos halálba.
- Megenni...? Én zabálom meg őket, ha ezek a tetvek bármit művelnek a gyerekemmel... -.- - morogtam dühödten, miközben kényszeresen szorongattam zanpakutuomat, majd gondolkodás nélkül követtem Yucit a szekér aljára. Ruhám azért megsínylette a dolgot: a rögtönzött támadáskor anno megsérült, most pedig bele is akadt az egyik kerékbe, hogy az tekerje magára a cérnát, ezáltal is fogyasztva a haorit. Erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy köcsög göncök... >.> Néma dühöngésem kezdett olyan méretet ölteni, amiről nem hittem volna, hogy valaha is megélem: oldalra kipislogva ugyanis meggyalázott, apró holtestekre tapadt a tekintetem. Nem vittem túlzásba, mégis szorosabban kapaszkodtam a fába, ami ennyitől is megroppant. Aztán rögtön halálsápadt lettem, amin ismerős arcokra akadt a tekintetem: kétségbeesetten kezdtem el mocorogni, hogy talán az én édes angyalom porhüvelye is itt van-e... mégsem láttam. Mély sóhajt eresztettem az égig, és igyekeztem magamat valahogy elfogadhatóbb helyzetbe hozni- nem akartam engedni feltörni a kétségbeesett sikíthatnékot, mert akkor biztosan vége lenne a mentőakciónak. Lelki szemeim előtt akarva akaratlanul is felrémlett egy boldog, idilli kép, amiben Zel, én és a lányunk szerepelt. Meg kell védenem a családomat, ennyi. Az nem nagyon számít, hogy mi az ára... Gyorsan vettem a levegőt, hogy megpróbáljam normál pulzusra szorítani a szívverésem, aztán én is leapplikáltam magamat a szekérről. Ajkamat beharapva gurultam arrébb, és azon imádkoztam, ne zuhanjak be a kis testek mellé, mert akkor meg fogok őrülni. Bár a listámon első helyen Rei-chan állt, már nem csak őt akartam megmenteni. Az összes élő gyereket magammal fogom vinni, ha törik, ha szakad! Tojom én le a világot... Agyonverem az összeset, csak jöjjön közelebb... -.-
Az ajtó felé haladva pedig két dög állja az utunkat, akik ránk vetették magukat. Az egyik Yucira indult be, a másik engem vett célba, és gigantikus karmaival megpróbált letépni rólam pár kiló húst. Zanpakutuommal hárítottam a támadását, és le is vágtam a mancsát, aztán a fejét. A rám fröccsenő piros anyag pedig tönkretette a már így is felesleges "álcát"- baromi vonzó lehetett a levegőn megtapadó vér-, így tanácstalanul pislogtam Yucira, aztán vállvonva mutattam az előttünk levő ajtóra: amíg még tehetjük, oda kellene bejutni.... |
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Kedd Okt. 19, 2010 6:39 am | |
| A sírás fájdalmas, különösen, ha közben egy hangot sem adhatsz ki hozzá. Nem azért, mert nem akarsz, hanem mert nem tudsz. Nem tetszik ez a nyakörv, és amikor le akarom szedni magamról, akkor egyszerűen eltaszítja a kezem. Néhány varázslattal is megpróbálkoznék, de akkor meg félő, hogy bajt csinálnék a fejemmel. A sötét sarokba húzódva pedig végignézhetem, ahogyan egyre csak fogynak a cellatársak. Bár sajnálom őket is, azért a lehető leghátrébb vonulok, hogy utolsóként vigyenek ki innen, mert tudom, hogy bántják őket. Érzem, hogy ártani akarnak.
Keserves sírásom végül nem vagyok képes folytatni. Már annyira fájt a könnyezés, hogy kicsit el is aludtam, hogy addig is kicsit nyugodtabban érezzem magam. Hiányzik a mami, vele akarok lenni, el akarok menni innen. Nem tettem semmi rosszat, engedjenek el. Könyörgök…
A cella ajtajának nyikorgása ébreszt fel; az egyik szörnyeteg felrángat a karomnál fogva, hogy kivigyen innen. Már nem sokan maradtak rajtam kívül. Reményvesztetten hajtom le fejemet a földre, hiszen az egésznek csak egyetlen egy oka lehetett: sosem szabadott volna megszületnem. Biztos ez is amiatt a fehér tükörkép miatt van. Veszélyes, ezért meg kell halnom. Miyokonak igaza van, engem tényleg senki sem szeret. Mindenkinek jobb lesz úgy, hogy eltűnök, mintha nem is léteztem volna. Senkinek sem fogok hiányozni. A maminak sem, mert ha így lenne, akkor most itt lenne és megvédene. Lehet, hogy direkt csinálta az egészet, hogy ne kelljen tovább eltűrnie engem. Mert csak kolonc vagyok a nyakán, ahogyan Judit bának és a többieknek is. Nem szeret senki, ezért a halálomat akarják. Még barátaim sincsenek. Csak egy felesleg vagyok, aki egy szörnynek született. Csak megszervezték az egészet, hogy végezzenek velem is. De ha meghalok, akkor legalább nem fogok többé szenvedni. Mindenkinek jobb lesz így, nem csak nekem. Én többé nem fogok érezni és nem kell többet sírnom. A többiek pedig jól meglesznek nélkülem. Hiányzik az anyu, de neki nem kellek. Biztos miattam nem látja sohasem az aput. Lehet, hogy apu nem is tud rólam és az is lehet, hogy igazából nincs is apukám.
Hiába szeretném, hogy az egész egy rossz álom, egy félelmetes rémálom legyen, sajnos nem az. Pedig erőlködök azért, hogy kinyíljon a szemem, hátha akkor felébredek, de a hatás elkerül, nem az történik, amit szeretnék. Egyre biztosabbá válik, hogy mindenki robot és hogy csak azért léteznek, hogy engem kínozzanak. Én csak egy szerencsétlen véletlen vagyok, és az egész világ, amit ismertem, egy hazugság. Egy rossz vicc, ami nem is vicces. Remélem, így elégedett lesz az, aki kitalálta. Szenvedek, de már sírni is képtelen vagyok. Hiszen minek? Nincs értelme…
A lábaim végül feladják a küzdelmet, amikor a véres tetemet elrakják az asztalról. Nem bírok tovább állni, s riadtságtól remegő testem képtelen vagyok bármiféle mozgásra rávenni. Még sem tudom elvenni a szemem a velem egykorú gyerek maradványairól. Hányingerem van tőle, de nem hagyják, hogy megkönnyebbülnek, inkább felemelnek, odavisznek, lefektetnek, hogy hallgathassam szívem dobogását. Ki fog szakadni a testemből, ebben biztos vagyok, még a torkomban is érzem és nagyon fáj.
Nem értem ezt a nyelvet, mert furcsa, valahogy mégis kellemes. Pupilláim kerekre tágulva figyelik a néni arcát és még utoljára megpróbálok küzdeni az engem lassan kitaszítani akaró lénnyel. Nem hasonlít a fehér tükörképemre, vagyis arra, amikor ő akarja elvenni a testem. Mások az érzések… Kegyetlen, vérszomjas. Nem akarom, hogy belém szálljon, miért nem lesz már vége? Nem akarom a bűzös port és a néni beszéde is riasztó. És az, ahogyan a másik megvágja a karját… még több vér. Hiszen már találkoztam vele. De most még sem kapok olyan macis sebtapaszt anyutól és cicamint Chikoya nénitől. Hiszen ők szervezték… Ők nem akartak többé.
|
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Kedd Okt. 19, 2010 7:17 am | |
|
Álcátok immár teljességgel feleslegessé vált, s a bejutásotok is lehetetlen- hiszen a Rei-chant elrabolt lények klónjai egész egyszerűen elállják a bejáratot. Ajkuk hátrahúzódik, és így láthatóvá válnak hegyes, apró fogaik, amik izgatott vicsorba torzulnak. Kettő kiválik a sorfalukból, és félrehúzzák a meggyilkolt állatokat, majd visszatérnek eredeti helyükre, hogy újra zárják a falat. Bejutásra esélyetek sincs, így álcátokat úgy tűnik, félre kell dobnotok- az óvatosság mégis arra int titeket, hogy még ne tegyétek. A teremből, melybe majdnem bejutottatok, hamarosan előjön egy vörös ruhás lény, ami megviseltnek látszik, ám képén diadalittas kifejezés ül. Miután fennhangon, számotokra ismeretlen nyelven elhadarta mondandóját, a többi lényen jól látható öröm/izgatottság lesz úrrá. ezután rövidebb eszmecsere folyik le, ami után a vörös ruhás alak méltóságteljes tekintettel kutatja végig a semmit.
- A nevem Kal'ech'ont főpapnő, ez pedig Iskadar világa, ami a tiétekkel párhuzamos világok egyike. Az elrabolt gyermekek áldozati célra kellettek... jöjjetek velem.- intett felétek, és vonult be vissza a terembe. Természetesen pribékjei nem hagyhatták őrizetlenül Úrnőjüket, és nektek sem volt más választásotok, követtétek őt, hiszen eredetileg is ide akartatok bejutni.
A terembe belépve beigazolódik a balsejtelmetek: Rei-chan arcán véres jelekkel ül egy széken.
- Queb úrnő csak egy gyermeket tud megszállni, akinek megfelelő lélekereje van ahhoz, hogy befogadja őt, és ne rothadjon el a teste idő előtt. Ő a mi örök érvényű császárnőnk, jelenléte nélkülözhetetlen a számunkra. Nem fogjuk visszaadni nektek a gyereket. - közölte semlegesen, majd intésére őrei a kislány elé soroltak be. - Kizárólag abban az esetben, ha megszerzitek nekünk a Tiltott Igék Könyvét, amivel mesterséges testet teremthetünk az úrnőnknek. felesleges próbálkoznotok bármivel... előbb haltok meg, mint hogy léphetnétek. A Crydeket nem tudjátok legyőzni.- mutatott a sorfalat alkotó lényekre. Rajtatok állt, hogy mit tesztek: megpróbáljátok elvinni magatokkal Rei-chant, és később Seiretei tudósainak gondjaira bízzátok, vagy egyezséget köttök a papnővel...
_____________________________________
Testedet remegés járja át, miközben a beléd költöző lélek gonosz kacaját is hallod. Érzed, hogy mindent porrá akar rombolni körülötted, és szétszaggatni a téged körülvevőket- beleértve felbukkanó rokonaidat is. Te is érted az elhangzó szavakat, és biztos vagy benne, hogy tévedés történt, valami rosszul sült el, mert nem jó az a lélek, ami benned van- de nem tudsz megszólalni. Aztán a nyomás hirtelen megszűnik, és a belső világodban találod magad, ahol zanpakutuo szellemeddel találod magad szembe, és belső világod menedéket nyújt a fájdalomtól, ahol nyugodt szívvel elgondolkozhatsz, hogy vajon mit kerestek ott a rokonaid.
- Akarsz... segíteni nekik?- alig hallható volt a hang, mint egy rossz, akadozó rádió adás. A kérdés pedig egyértelműnek tűnik számodra...
|
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szer. Okt. 20, 2010 3:06 am | |
| Be kell látnom, a lények likvidálása egy elhamarkodott ötlet volt, de más módon egyszerűen képtelenség lett volna tovább jutni. Bezzeg a gyíkszerű lények most rögtön besorjáznak a helyiségbe, s jól láthatóan többen vannak, mint amennyivel képesek lennénk elbírni. Mivel ez a szám, úgy az egy környékén mozog, eléggé minimális esélyeket látok az innen való szökésre. Hátborzongató mosolyuk nem sok jóra enged következtetni, legszívesebben levágnám az összesnek az arcát, csakhogy ne kelljen bámulni a pofájukat. Álcánk immáron teljesen feleslegessé vált, szóval egy könnyed intést követően a démonmágia lehullik testemről, ezáltal fedve fel valómat. Katanámat fenyegetően emelem fel, amikor két dög kilép a sorfalból, azután eltakarítják vérengzésünk eredményeit. Talán ha minden erőmet bevetném, képes lennék végezni Velük, azonban büszkeségem nem engedi, miszerint egyszerű közkatonák ellen olyan erőket szólítsak, melyeket eddig csak kivételes képességű egyének láttak. Ezek egyszerűen nem méltók Bankaiom látására, de még csak a maszkot sem fogom előhívni, csak ha már tényleg nagyon muszáj. A Seireitei elhagyását követően rohamosan fejlődni kezdtem, ám még mindig nem látom a végét képességeimnek, egyszerűen érzem, hogy több rejlik bennem annál, mint amit most használni tudok. Esélyeink latolgatását egy újabb idegen érkezése zavarja meg, aki ráadásul még dívának is képzeli magát, holott a pikkely amúgy is a második helyen áll a szőrös női lábat követően. Hablatyol össze-vissza valamit, nem értem, de igazából nem is érdekel. Kimondhatatlan nevére teszek magasról, azonban a szúrós pillantásoknak köszönhetően jobbnak látom besorjázni a főpapnő után, mielőtt még vacsora lenne szerény személyemből. Pár métert követően máris a trónteremnek is beillő helyen találjuk magunkat, melynek átellenes végében Rei-chan foglal helyet egy ülőalkalmatosságon, láthatóan sértetlenül. Legalábbis ebből a távolságból az arcán lévő vérrel írt jeleken kívül semmi különös külsérelmi nyomot nem vélek felfedezni Rajta. Mellkasomból alig hallhatóan szakad ki egy megkönnyebbült sóhaj, rezzenéstelen arcomon még sincs változás. Kal'ech'ont végül átvált emberi nyelvre, amivel megkönnyítő a társalgást, azonban szavai egyáltalán nem nyerik el a tetszésemet. Egy feltehetőleg gonosz lélek szállta meg szerencsétlen törpét, mivel vaizardságának köszönhetően törvényszerűen több lélekenergiája van, mint a hasonlókorú társainak. Kijelentését egy hitetlenkedő horkantással fogadom, mindenkit le lehet győzni, csupán a megfelelő módot kell megtalálni ehhez. Monológját végighallgatva sikerül levonnom a következtetést, miszerint ez egy hihetetlenül csicska népség. Nem tudnak előszedni valami poros könyvet, ezért ártatlanokat gyilkolnak, azután megfenyegetnek és elvárják, hogy minden ellenvetés nélkül szerezzük meg Nekik a cuccost. Pillantásom csigalassúsággal vándorol a trón felől a vörös ruhás alakra, miközben reiatsum ezüstösen kék örvényként kezd materializálódni körülöttem. Talán tényleg erősebbek alapszinten, ám a felszabadítással járó nyomást még Ők is érzékelni fogják, ez pedig semmi a teljes repertoáromhoz képest. Megvetően hordozom végig acélkéken izzó íriszeimet a jelenlévőkön, majd megcsillogtatva etikett-tudásom legjavát, kiköpök oldalra, ezzel fogalmazva meg leginkább véleményem a kialakult patthelyzetről. Elmém hátsó szakaszában mégis ott motoszkál egy kis hang, mely visszafog, ennek köszönhetően egy nagy levegő után lenyugtatom magam. - Tudd a helyed, féreg. – szólalok meg gúnyosan, mialatt ajkaim gonosz vigyorra húzódnak. – Túlbecsülöd a pribékjeid erejét, eközben a Miénkről fogalmad sem lehet! Ám mégis, tegyük fel, hogy segítünk a szánalmas császárnőtöknek. Megölni úgysem meritek a kislányt, Nála megfelelőbb alanyt nem találtok egész Karakurában, ebben biztos vagyok. Most már csak egy kérdés van… Miért bíznánk a szavadban? Megszerezzük a könyvet – képesek vagyunk rá – és visszatérünk, ekkor Ti dönthettek akár úgy is, miszerint felrúgjátok az alkut. Bizonyosságot akarok! Jobb előre leszögezni a tényt, mely szerint nem fogunk úgy ugrálni, ahogy Ők fütyülnek, nagyobb szükségük van Ránk, mint Nekünk rájuk. Sajnos a megszállásos téma sosem volt egyszerű, így akár az eredeti személyiség teljes eltörlésével is kecsegtethetne az a lehetőség, hogy áttörünk a sorfalon, azután szó szerint ismét elraboljuk szerencsétlen gyermeket. Egy életre elintézi ez az esemény maradandó lelki sérülésekkel, jómagam ezért próbálom minél távolabb tartani magamtól a családom, hisz’ sokkal szörnyűbb ellenség ellen vettem fel a kesztyűt, mint ezek a gyíkfejű gyökerek. Remélem, Maya nem kezd eszeveszett öldöklésbe csak mert újra láthatja lányát, most racionálisan kell gondolkodni, s bármennyire nehéz is, de félretenni a személyes érzéseket. A koncentráció most a legfontosabb, egyszerűen muszáj lesz felül kerekednünk, különben olyan események láncolata indulna el, amire gondolni se akarok. Esetleg felhasználhatjuk a kutatással töltött időt arra is, hogy kiötöljünk valami használható taktikát. Fegyverarzenálomban egyetlen fagyasztásra alkalmas technika sincs, pedig legjobb tudásom szerint a hüllők nem szeretik a hideget. Nem ez az első alkalom, amikor pusztító démonmágiáimmal nem megyek semmire, ideje lenne néhány olyat is elsajátítani, amik multifunkcionálisak! Érdektelenséget színlelve, viszont mégis feszülten várom a szövegelésemre kapott reakciókat, valamint azokat az instrukciókat, melyeknek köszönhetően elindulhatnánk beszerezni azt a receptkönyvet, ha ezek már ennyire balfaszok. Hihetetlen… Minden rosszfiúnak ugyanaz a mániája, pedig legtöbbször rohadtul becumizzák, ha a jók mennek el az áhított ereklyékért. Reményeim szerint ez most sem lesz másképp. |
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szer. Okt. 20, 2010 8:25 am | |
| Kezdem magam úgy érezni, mint egy rossz fantasy hősnője... A lényt, ami rám támadt, természetes úton likvidáltam, és némi darált húsnak talán még el is tudják adni, ha megpróbálják csinosabb kockákra felvagdalni. Elég hülye ötlet volt megtámadni őket, illetve védekezni, de tököm! Hát hagytam volna, hogy felfaljanak?! o.O Köszönöm, nem. Szeretném még élve látni a lányomat és a szerelmemet, szóval igenis darálni fogok meg verni, alaposan, ha a helyzet megkívánja! Nem javította életszeméletemet az se, hogy a valamik liba módjára besorjáztak elénk... innen már csak hullazsákban tudnánk meglépni, komolyan. vagyis hát passz... Yuci egy személyben olyan, mintha negyed Seiretei mellettem lenne, szóval ki tudja, ha odavetném a kutyák elé koncnak, Rei-channal talán... Természetesen ezt az ötletet még azelőtt elvetem, mielőtt még megszületett volna benne- nem lenne szívem sorsára hagyni Yucikát, a faros japán menyecskét, akit férfi testbe kényszerített a sors. Ja, amúgy is már "rokoni" kapcsolatban állunk... és lassan ki nem lesz már a rokonom, komolyan?
Mély sóhaj szakad fel a mellkasomból, kezem pedig kardomra téved, amint meglátom a vörös ruhás kígyóasszonyt, de mégis tétlen maradok: ha már a testőrjeivel se bírtunk... Szépen csendben, szorongva trappoltam a sor cégén, hogy a terembe érve Rei-chan nevét sikítva törjek ki könnyekben. Hiába szólongattam, nem válaszolt... Bennem pedig az a gyanú ébredt, hogy Rei-chan meghalt, és direkt támasztották fel a székre. Persze ez hülyeség volt, hiszen éreztem a lélekenergiáját, ami azért kissé más volt... de ott volt. Nem tudom, mit hitt... hogy mit ültettek a fülébe. Ilyen esetben elvesztettem volna a hitem a családom iránt, azt gondoltam volna, meg akarnak tőlem szabadulni. Sosem szerettem anyámékat... alig emlékszem már rájuk. Kai nevelt, de már rá sem akarok emlékezni, Yuke teljesen kisajátította, pedig az én bátyám. Kíváncsi vagyok, mi mindenbe ártja még bele magát, amihez Nekem közöm van... Nem tudom miért csaponganak a gondolataim. Talán annyira rettegnék a jelentől, hogy inkább a múltba és a jövőbe menekülök?
- Rei-chaan, Rei-chaan, kincsem, anyu itt van...- szólongattam, de hiába, még csak rám se nézett. Anyai szívem ketté hasadt, és sikítva akartam magamat rávetni a dögre, amelyik ezt tette a lányommal...
- A puszta kezemmel fogom kikaparni a beledet, és azt etetem meg veled, te rohadék...- morogtam, és azt hiszem érthető, hogy ezt nem teljesen én mondtam már... Nyilván abban a tévhitben éltek, hogy mindketten csak ennyi lélekenergiával rendelkezünk. Nem szerettem volna felébreszteni őket rózsaszín álmukból, Yuci megtette helyettem is... a kiköpését pedig egy széles mosollyal díjaztam.
- Igaza van Yuu-channek. Mi a biztosíték? A lányomat akarom, és így vagy úgy, de magammal fogom vinni.- mosolyodtam el csöppnyi vérszomjjal, és hát na... nem sajnáltam némi reiatsut is megmutatni, de nem sokat. Mondjuk Yucié sokkal hatásosabb volt, tudom. Ha kell, hollowMaya fogja lezabálni ezekről a szerencsétlenekről a húst, és élezem végéig azon izélek, hogy megint öltem, de Rei-chant nem fogom itt hagyni. Ha pedig ennek az az ára, hogy valami varázskönyvet kell idehoznom, hát akkor... Ámen. |
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Csüt. Okt. 21, 2010 3:52 am | |
| Anyu már nem szeret, az biztos. Ha így lenne, akkor nem hagyná, hogy ezek a gonosz szörnyek ezt tegyék velem. Büdös a por, és nem tudok mozdulni. Sikoltani akarok, de képtelen vagyok egy nyöszörgést is kiadni. Menekülni akarok, de már erőszakra sincs szükség, egyszerűen a rémület funkcionál bénító méregként. Sakutaro melegsége is kezd elhalványodni, s úgy érzem, ha most nem szorítom magamhoz még jobban a puha plüssállatot, örökre elfelejtem, milyen érzés is volt. Pedig én akarok még érezni! A mami gyengédségét meg a fánk omlós ízét, és nevetni, játszani, ugrálni, démonmágiával trambulint kreálni, rajzolni, firkálni, maszatolni, kenni, s többet, még többet játszani. Csak hogy aztán az átszórakozott, átugrándozott nap végén a mamihoz bújva keressek pihentető menedéket, és követeljem tőle a mesét, amit néhány mondat után már én magam szövök tovább. Még sohasem fejeztem be egy mesémet sem, mert nem tudom, hogy kell. Meg akartam tanulni befejezni őket, csak hogy a mami büszke legyen rám. Meg akartam tanulni írni, hogy leírhassam a meséimet, és hogy majd mások is olvashassák, mert biztos, hogy másoknak is tetszene, hiszen az én meséim anyu szerint mindig jók szoktak lenni. Eddig legalábbis azt hittem, hogy tetszenek neki. Tévedtem. Utálja őket, utál engem, utál mindent, ami rám emlékezteti. Talán túl sokat nyafogtam, és anyunak ez nem tetszett. Mindig azt akartam, hogy figyeljen rám, és lehet, hogy ezzel idegesítettem, amikor anyu a többi felnőttel akart beszélgetni. Lehet, hogy be sem akart nekik mutatni. Biztos vagyok abban, hogy miattam van minden, miattam nem találkozik sohasem az apuval és hogy bűn volt megszületnem. Egy nagy hiba. Haltam volna meg korábban… Meg se születtem volna sohasem. Akkor nem ismerhettem volna meg a vaníliás fánk ízét, nem játszhattam volna sohasem Nayokoval, Aikoval és Miyokoval, és Nabekun bácsi hajába se ragaszthattam volna fehér színű vattacukrot. Nem okoztam volna másoknak gondot. Miyokonak biztosan megint igaza van. Az a baj, hogy nem ko-ra végződik a nevem. Erről is én tehetek, mert nem Reiko lett a nevem. Akkor biztosan most is otthon lehetnék anyuval, és talán még mindig szeretne. De nem, ő sohasem szeretett. Mert akkor itt lenne mellettem és elkergetné a csúnya szörnyeket, akik bántanak engem.
Aztán megtörténik a csoda… Csupán halvány körvonalakban látom meg az ismerős, angyali alakot. Minden olyan elmosódott, mintha egy vízfüggöny takarná el az egészet, miközben valami erőszakkal kitaszít már remegni is képtelen testemből. Igen, anyu eljött értem… Érzékeim nem csalódnak, még tényleg szeret. Most biztosan meg fogja verni az összes gonosz szörnyet, akik bántottak engem meg a többi gyereket. Igaz, hogy anyu és Judit bácsi csak ketten vannak, de erősebbek náluk… És én sem fogom hagyni magam. Visszaszerzem a testem. Az enyém, nem adom da másnak. Én kaptam, anyutól, meg a tudós kislánytól a nagyszámú osztagban. Hiszen miért vettünk ma annyi szép ruhácskát, ha nem vehetem fel sohasem Miyoko papájának és mamájának az esküvőjére? S mégis honnan szereznék kezeket, amikkel rajzolhatnék Judit bácsinak igazi szivárványt? Hogy tudnék így megtanulni írni, hogy leírhassam a meséimet? S valakinek meg kell mondania a maminak, hogy varrja vissza Sakutaro karját, mert ha én nem szólok neki, akkor senki se szól helyettem, hiszen rajtam kívül senki sem foglalkozik Sakutaroval!
A vörös rózsás kertben találom magam ismét. Már voltam itt néha, hiszen itt beszélgettem először Kokuhyou-val, egy ugyanilyen sötét éjszaka alatt. Legalábbis itt éjszaka van, még holdat is látni, és csillagokat is. És rengeteg rózsát. De Kokuhyou-t sehol sem látom.
A hang tulajdonosát nem találom, nem látom sehol. Csak úgy itt van, mindenhol. Nem Kokuhyou hangja, kicsit más, mégis ismerős. És azt mondja, tud segíteni. Nekem pedig kell a segítsége. Kell a testem, hogy anyunak jelezzem, még itt vagyok, élek, és hogy meg kell jutalmaznia egy macis jégkrémmel, amiért ügyes voltam és kitartottam. Hiszen biztosan az voltam… Mert nem fogom engedni, hogy a szörnyek bántsanak. Nem érdekelnek.
- Akarok… Akárhogy. Vissza akarok menni. – hangzik el feleletem, s várom, hogy a hang tulajdonosa megmutassa magát. Mert biztosan elő fog jönni, de én már nem félek tőle. A szörnyektől sem félhetek többet, mert akkor a mami nem lesz rám büszke. Én pedig teszek róla, hogy mégis büszke legyen. Hiszen még mindig szeret… Haza fog vinni, eljött értem, érzem! |
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Hétf. Nov. 01, 2010 11:50 pm | |
|
A papnő arcán kétségtelenül gúnyos mosoly fut végig, míg szemmel kíséri Yuusuke reakcióját, s a gyerekét szólongató nő látványa is teljességgel hidegen hagyja. Érzéketlen, számító alak, aki kétségtelenül bármit megtesz céljaiért- ezt mutatja az is, hogy hidegvérrel gyilkolt le számtalan apró testet. Követeléseteket egy szemöldökfelvonással veszi tudomásul, majd zöld barátját közel intve magához tanácskoztak egy sort sajátos nyelvükön.
- Nincs szükségünk rá, hogy nevetséges bizonyítékokat adjunk a kezetekbe. Hálásak lehetnétek, hogy egyáltalán halvány reményt adunk nektek... Nem hozzátok ide a könyvet? Ám legyen... ebben az esetben marad a gyermek a gazdateste Úrnőnknek. - nem fog tovább tárgyalni erről, világosan látszik tartásán, modorán. Még hátat is fordít nektek, hogy a kislány melletti asztalról elvegyen valami tekercset, s mély, igazi mohósággal, vágyódással pillantson rá. Visszasétál elétek, és átnyújtja- olyan óvatosan, mintha egy hímes tojást tartana a kezetekben. Kétségtelen, el kell vennetek, bármi legyen is az. Kinyitva furcsa, ismeretlen táj térképe tárul elétek- nyilván Iskadar térképe, legalábbis azon részéé, ahol jelenleg vagytok. Furcsaság talán, hogy amint megérintetek rajta egy pontot, a térkép ráközelít, felnagyítja, s kivetíti mag fölé- mint egy hologram. Értetlenül álltok az esemény előtt, azonban hamarosan megvilágosodtok: nyilván ez jelöli a Könyv rejtekhelyét. Ám felötlik a kérdés... ha tudják, merre van, miért nem hozták még el? S miért nem saját fajtájukból küldenek el érte valakit, egy csoportot? Meg is kérdezitek, s erre a válasz csupán annyi lesz, hogy túl értékes fajuk vére ahhoz, hogy akár egyetlen példányt is elveszítsenek belőle- s bár a tömeg látszatát keltik, a palota átlátszó falain kinézve láthatjátok: seregük száma sokkal kevesebb, mint első látásra tűnt. Akaratlanul is felötlik bennetek... talán a kipusztulás szélén állnak? Nem hajlandó többet mondani a papnő, ezzel utatokra is kíván bocsátani, hiszen egyszerűen elvonul előletek, s egy testőrsor zárja őt és a kislányt el előletek. Már csak rajtatok áll: Indultok? Megpróbáljátok megszerezni a könyvet, s kockáztatjátok életeteket a bizonytalanért? Esetleg beleugatok a vakmerőségbe, és megpróbáljátok a lehetetlent, vagyis elrabolni a gyereket?
____________________________________
Kétség mardos, és félsz az ismeretlen ismerőstől, aki beszél hozzád. Nem mutatja magát, de érzed rajta, hogy ő is szenved. Egyikőtök sem akarja, hogy elvegyék tőle a testét- meg akarjátok tartani a léthez kötő szalmaszálat. Azt mondja, ki tudod lökni, ha átengeded magad neki. Sőt, meg tudsz tőle szabadulni... hogy meddig, nem tudja, azt sem, mi lesz a következménye, de tudsz tenni értük. Ezután előbukkan, és minden annyira egyszerűnek tűnik... végülis ki más lenne erősebb nálad, mint a hollow éned? Ráhagyatkozol teljesen, bár félsz, hogy utána nem tudsz majd irányítani. A kidobás szinte elviselhetetlen fájdalommal jár- már nem tudod, te, vagy a benned rejtőző, téged birtokló lény sikít hangosabban. A körülöttetek levők- immár rokonaid nélkül, hiszen ők elmentek a könyvért-, döbbenten gyűlnek köréd, és a papnő elkezd kántálni... s tekinteteddel végigkísérheted, hogy a tested nyúlni kezd, majd valami légiesnek tűnő, szürke kar emelkedik ki a tiedből, és egy test lép ki a tiédből, mely ugyanolyan lesz, mint a tiéd- s meg is szilárdul. A különbség annyi, hogy mindene szürke, s fogai is sokkal hegyesebbek. Végtelenül gyengének érzed magad, erőd jelentősen megcsappant, és arra is rájössz, hogy kihez került... de azt ki tudod yögni, hogy nem azt idézték meg, akit kellett. S hogy hogyan tovább? Ezt a kérdést joggal szegezheted a klónodra döbbenten meredő papnőre.
|
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Kedd Nov. 02, 2010 1:56 am | |
| Vajon mekkora erőt kellene kifejtenem ahhoz, hogy kapásból letépjem az állkapcsát? Valószínűleg nem lenne sétagalopp, ráadásul a gyíkok biztos rögtön Nekem ugranának, amint csúnyán nézek szeretett papnőjükre. Így hát csak fogaimat csikorgatom idegességemben, mást nemigen tehetek. Semmilyen pozitív visszajelzést nem kapunk, valójában nem is számítottam rá, hogy egyezkedni fognak, csupán le akartam fektetni néhány alapot, melyek szerint nem vagyunk bábuk, amiket kedvére tologathat ide-oda. A karattyolásból még mindig nem értek semmit, ezek se most sajátították el az illemet, legalább egy kibaszott tolmácsot adhattak volna mellénk, ha már ennyire pofázhatnékjuk van. A következő csulám biztosan a vörös ruhás ringyón fog csattani, ám még mielőtt elhatározásomat tetté alakíthatnám, az egyik közeli asztalról felvesz valami tekercset, azután Felénk nyújtja azt. Úgy babusgatja, mintha akár a legkisebb széllökés is porrá morzsolhatná, holott jól láthatóan strapabíró papírból van. Szerény személyem nem foglalkozik ilyesmikkel, olyan hévvel ragadom magamhoz a cuccost, hogy majdnem letépem a főmuksó karját is, tőből. Újabb gúnyos kérdésemmel ismét azt firtatom, hogy miért nem Ők mennek el a könyvért, amikor tudják hol van, ám ismét csak egy használhatatlan választ kapok, aminek köszönhetően ismét meghallgathatom a „Mi felsőbbrendűek vagyunk…” kezdetű monológot, aminek körülbelül annyi valóságalapja van, minthogy Maya mindig maga fizeti a fogyasztását, ha netalán tán együtt mennénk valami kajáldába. Széthajtogatva a papírost egyetlen jól észrevehetően kijelölt pontot vélek felfedezni rajta, ami biztos a kincs helyét jelöli. Valami biztos ráborulhatott, hisz’ elég érdekes a tapintása a térképnek, ám amint kicsit leporolgatnám, rögtön egy hologram vágódik ki belőle.
- Azt a rohadt… - fejtem ki véleményem a jelenséggel kapcsolatban, miközben közelebbről is megvizsgálom a kivetített ábrát. – Valószínűleg ezen a helyen van elrejtve, amit keresünk. Ránézésre nincs is olyan messze, csak ezek a gyáva férgek valamiért nem akarnak elcaplatni odáig. Érdekes módon nem akkora az arcuk, mint amikor védtelen gyerekeket raboltak el. Van más választásunk, mint engedelmeskedni? Nem tudom, hogy vagy vele, de speciel Nekem nem sok kedvem lenne úgy hazavinni Rei-chant, hogy közben valami megalomániás szuka befészkelte magát a lelkébe. Először a belső hollow, most meg ez… Istenemre mondom, ezt követően vidd el egy pszichológushoz, mert a végén még teljesen meggárgyul szerencsétlen.
Még felnőtt fejjel is elég megrázó, ha egy idegen lény beköltözik a testedbe, nem ilyesmit kíván az ember a gyermekének, amikor az ismeretlen dolgok kipróbálásáról beszél. Töprengő arcot vágva nyújtom át társamnak a holoképet, eközben kibámulok az épület áttetsző falán. Karakurában is megfigyeltem már, miszerint elég sokan vannak, akkor úgy gondoltam, hogy egy nagyobb hadtest részei, ám be kell látnom, itt sincsenek többen. Talán megfogyatkozott számuk miatt nem akarnak maguk közül odaküldeni valakit, hisz’ egy elég nagy kontinensről lehet szó, mégis ez tűnik az egyetlen településnek a közelben. Nem sok időnk van vívódni, mivel vendéglátónk befejezettnek tekinti a beszélgetést és mozgó sorfalával együtt magunkra hagy Minket. Utálok úgy ugrálni, ahogy mások fütyülnek, viszont jelenlegi helyzetünkben nem Mi diktáljuk a feltételeket. Nehéz egyszerűen csak hátat fordítani, s kisétálni az építményből, mintha nem egy számunkra kedves személy élete forogna kockán, azonban mégis ezt kell tennünk. Egy anyának ez biztos nehezebb, talán azt gondolja, cserbenhagyta gyermekét. Ellenben most nem tudunk mást tenni, a felelőtlen összecsapással csak tovább szítanánk az indulatok, ráadásul nem is biztos, hogy komolyabb sérülés nélkül megúsznánk a balhét. A régi gondolkodásmódot kell elővennem, amellyel kapitányságom alatt vezettem a különféle küldetéseket. Szerencsére egy közel egy szinten álló társsal kell együttműködnöm, sokkal nehezebb lenne, ha a mostaninál is nagyobb szakadék tátongana reiatsu tekintetében párosunk között. Hideg realitással kell végigpörgetni az esetleges lehetőségeket, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, miszerint az érzéseinkre hallgatva további veszélybe sodorjunk egy ártatlan kislányt.
- Ideje indulnunk. – szólalok meg csendesen, azután megragadva a nő karját, gyengéden a kijárat felé kormányzom. – Minél hamarabb összeszedjük a könyvet, annál korábban szabadulhat ki a fogságból. Értelmetlen lenne azt kérnem, ne aggódj, így inkább azt mondom; jelenleg nincs mitől tartani, Benne van az uralkodójuk, úgysem mernek kárt tenni a tárolójában.
Ezt a következtetést hamar sikerült levonnom, valószínűleg despotikus állapotok uralkodnak ebben a dimenzióban, azaz királynőjüket istenként tisztelik. Vagy alapból istennőjük van? Nem igazán figyeltem oda, miközben erről volt szó, leginkább elmém legjózanabb részére próbáltam koncentrálni, ami azt súgta, nem szabad felelőtlen módon nekirohanni a tömegnek, mert akkor bizony felszecskáznak apróléknak és odaszórnak a kiéheztetett disznóknak. Nem épp vidám kilátás, nincs is sok kedvem átélni. Még egy utolsó megvető pillantással ajándékozok meg minden lényt, ami Felénk már nézni, azután lélekölőmet egy pördítést követően visszalököm a sayájába. A kapun kilépve nagyot szippantok a kivágott fák szagától terhes levegőből, majd gyorsan előveszek egy cigarettát, mielőtt még túl sok oxigén jutna a szervezetembe. Immáron egy égő nikotinrúddal a számban indulok el a megadott irányba, remélem, nem kell túl sokat sétálni, mert nem díjazom az ilyesmit. Valami szállítóeszközt igazán szolgáltathattak volna, ha már vagyunk olyan kedvesek és aranyosak, hogy kockáztatjuk az életünket a ribanc vezetőjük miatt. |
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Csüt. Nov. 04, 2010 9:46 pm | |
| Hihetetlen, hogy mekkora dög ez a dög. >.> Szívesen eljátszottam a gondolattal, hogy letépem a fejét, és meg is taposom a hulláját, miközben szentségelek egy sort- de aztán el is vetettem az ötletet, mert tuti leütöttek volna, mielőtt odaérek... Na meg, a lányom lelkivilágának se tenne jót, ha látná, ahogy kivégzik az anyját a szeme láttára. Már így is egy életre meg lett nyomorítva, ami miatt elég dühös vagyok- szükségem lesz rá, hogy valami szmöttyöt a másvilágra küldhessek.
Hirtelen feltámad bennem az a gondolat, hogy itt valami egészen mást rendez nekünk a nőszemély, nem eligazítást- legalábbis ebben valahogy biztos voltam, tekintve, hogy milyen csöpögő imádattal emelte fel azt a poros papiruszt. Szerencsére mégsem igazolódott be a balsejtelmem, így valamelyest megnyugodva néztem meg a lapot, amit nem átallok még megrángatni kicsit, hátha szét óhajtana szakadni, de nem... Még véletlenül se gondoltam bele, hogy ezzel lényegében a saját esélyeinket rontottam. láttam, kedves társam se nagyon törődött esélyeinkkel, és nem tudtam elfolytani egy kárörvendő mosolyt, mikor a papnő megmarkolászta a karját. Pedig még meg se ütötte Yuci, csak kirántotta a nőci kezéből a lapot, és hamarosan elhagyta a számat egy "Whoaaaaa", ami a kivetítős részt illeti. komolyan, ez nagyon durva... ilyen térképet persze nem képesek adni, amikor Seiretei küld el minket küldetésre! Csak egy-két szófoszlány, és próbáljunk meg élve hazavergődni...
- Meglesz... már amennyiben fel fog ismerni minket. - nem igazán voltam beszédes kedvemben, legszívesebben szótlanul követtem volna Yucit, és csaptam volna szét valamit, amikor kell. Féltem, hogy ha megint megszólalok, vagy egy-egy hosszabb szöveget bocsátok a világ elé, akkor kibukik belőlem a bőgés, amit abba se tudnék hagyni- annak meg mi haszna lenne? Csak megrémíteném Rei-chant- tudom, hogy él, ott van bent, és ki kar szabadulni. -, akkor pedig újabb bizonyítékát szerezném annak, hogy használhatatlan vagyok, rossz anya. Jó is, hogy Yuci itt van, erősebb nálam, rá lehet támaszkodni. Biztos hagyta volna, hogy átvegyem a vezető szerepet, ha akarnám, de jobb, ha ő vezényel- valószínű, még egy falnak is nekigyalogoltam volna, amilyen lelki állapotban voltam. Tétova pillantást vetettem Yucira, aztán Rei-chanra, végül vissza a Kersztapára, és felsóhajtottam. Egyszerűen nem tudtam itt hagyni Rei-chant, nem akarom, hogy azt higgye, nem is jövünk vissza... Tekintetem a falon át a tömegre téved, mai már egyáltalán nem tűnik akkorának, mint előzőleg hittem. Talán mégsincsenek annyian... és ha erősebb lennék, ki tudnám nyírni az összeset, és haza tudnám vinni Rei-chant! Ott pedig megállna a tudomány: hogyan szedném ki a lelkéből azt a valamit? Még a 12. osztagnak se lehet róla lövése, én pedig nem vagyok akkora marha, hogy hagyjam, kísérletezzenek rajta. Soha többet, senki se nyúlhat a gyerekemre, különben leharapom a tökét. -.- Még az apja is csak igazolással nyúlhat hozzá, már amennyibe haza talál tévedni... Jah, könnyű volt az egész világra kiterjeszteni az önutálatomat...
- Tudom hogy nem merik bántani, de akkor is... - csak sokadik próbálkozásra tudtam megmozdulni, és levenni tekintetem Rei-chanról, de sikerült, és szemem lesütve követtem Yucit az ismeretlenbe. Ha azzal a vacakkal nem szedik ki a lányomból az úrnőjüket, az oltárán nyomom fel annak a ribancnak... -.- Megismertetem vele kedves hollow énem, aki az önzetlenségéről és szelídségéről híres. Az se érdekel, ha életem végééig ő lesz fölényben, csak csinálja ki azt a luvnyát meg a csicskását... -.-
- Ha nem tudják belőle kiszedni azt a dögöt, nem haragszol meg, ha kicsit...vérengzek?- kérdeztem, miközben elhalásztam tőle a térképet, és kényszeresen próbáltam másra terelni a figyelmem, nem a némán, mozdulatlanul, szobor módjára ülő Rei-chanon filózni. Amint megérzem az orromban a friss levegőt, talán egy fokkal jobban is érzem magam: az átható vérszag és az apró hullák látványa kissé felforgatta a gyomrom, és megviselt- mégis hálát adtam az égnek, hogy az én szemem fénye "így" megúszta. Mély lélegzeteket véve igyekeztem kitisztítani a gondolataimat, vajmi kevés sikerrel. Yuci nikotinrúdjára pislogva az az elképzelésem támadt, hogy az talán segítene- legalábbis az ő reakcióiból ezt vontam le következtetésnek, mert hát mintha kicsit halványultak volna a ráncok. Mégis, inkább maradtam az édességnél, és a zsebemből elő is vettem egy szelet csokit, ami mellékesen Rei-chan kedvence volt az adott műfajban- így sikerült ledermedve viszapislogni a palotára, és csak nagy nehezen sikerült magamat megint mozgásra bírni.
|
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Csüt. Nov. 04, 2010 11:56 pm | |
| Az, hogy anyu most nem tud itt lenni velem, azért van, mert ezek a gonosz szörnyek nem engedik. Pedig tudom, hogy anyu erősebb náluk, erősebbnek kell lennie náluk, hiszen ő az anyu. Ráadásul Judit bácsi is velük van, aki meg aztán anyunál is majdnem erősebb, de csak majdnem, mert az anyunál senki sem lehet erősebb. Valamiért még sem tud megmenteni, így aztán nekem kell megmentenem magam, bármi áron. Mert a mami arra vár, hogy kiszabaduljak és szaladjak vissza hozzá, hogy aztán egész este hozzá bújhassak megpróbálván elfelejteni mindent, ami történt velem. Nem kellenek a gondolatok, mert fájóak, zavaróak, felkavaróak. Mindent el kell felejtenem, egyszerűen aludnom egy keveset. Olyan könnyű… Hiszen pofonegyszerű! Van nekem egy barátom, aki majd segít nekem, hiszen neki sem jó az, ha fogva tartanak minket. Születésemtől kezdve ismerem, még ha csak ritkán beszélünk is… Itt van velem mindig, tudja, mit érzek, s biztos vagyok benne, hogy a Titkom tud nekem segíteni. A testbitorlóra pedig nincs szükségünk, és bármi áron, de meg kell szabadulnunk tőle. Nem adjuk neki oda azt, ami a miénk, keressen magának sajátot, csináljon egyet. Igen, félek tőle, de a másik lány, aki olyan, mint én, nem fél semmitől. Bár eddig sosem bíztam benne, most az ő segítségére van szükségem, hiszen jobb a semminél, nélküle pedig nem szabadulhatok ki innen. Kell, hogy fogja a kezem, kell, hogy erős legyen helyettem is, mert ő képes arra, amire én nem. Tud valamit tenni azért, hogy ismét láthassam a mamit, és újra dalokat énekelhessek Judit bácsinak csupán a szórakoztatására, és hogy újra ehessek cicamint, és hogy újra beleragaszthassam a vattacukrot Nabekun bácsi hajába, és hogy újra szétharapdálhassam az angol bácsi vállát, és hogy újra tolmácsnak használhassam Mici nénit. A másik kislány pedig tudja, hogyan szabadulhatunk ki innen, én pedig hajlandó vagyok most mindent megengedni neki, még ha rosszalkodni fog, és anyu haragudni fog érte, akkor is.
Az ismerős ismeretlen hang a segítségemre sietett, s most megbízok benne, nincs más választásom, élni akarok. A hang pedig kecsegtet, s biztos vagyok benne, nem lenne képes hazudni nekem. Azt mondja, ki tudjuk lökni az Idegent, azt mondja, meg tudunk tőle szabadulni, azt mondja, el tudjuk kergetni, csak egy kicsit hagynom kell érvényesülni. Félek, hogy utána nem fog visszaengedni és nem enged majd irányítani, mert képes rá, egyszer már mondott nekem ilyet, megfenyegetett, meg akart ölni, bántani akart. Ez azelőtt volt, hogy elmentünk Judit bácsiékhoz, ahol a többi olyan nénit és bácsit ismertem meg, akik olyanok, mint a mami meg én. Nem szép emlék és nem szeretek rá gondolni, csak azt tudom, hogy akkor nem tudtam mozgatni magam és hasonló volt a helyzet, mint most. Nem engedett vissza a testembe, és veszekednem kellett vele itt, a rózsakertben. Még láttam is, ijesztő, fehér, és persze szürke, és majdnem ugyanúgy néz ki, mint én, csak persze a színei mások, és a szeme se olyan szép vörös, mint nekem. A fogai miatt meg kicsit úgy néz ki, mint egy denevérfigura, akik kiszívják az alvó menyasszonyok vérét, csak persze lányban. Bár anyu szerint nekem is ilyen fogam van, nem tudom, nem szoktam megnézni, csak amikor anyu minden reggel és este rám parancsol, hogy mossam meg a fogam. Olyankor persze mindig tiltakozok, mert nem akarok, bár miután Judit bácsi álfánkja miatt kitört az egyik fogam, egy teljes sok napig nem mulasztottam el használni az epermentol ízű, dinoszauroszocskás pasztát. A másik mentolosat nem szeretem, mert csíp az íze, nekem csak az epres mentolos a jó.
A meszes kislány pedig előttem terem a rózsakertben, én pedig biccentek neki egyet, hogy csinálhatja. Majd újra fáj minden, és hirtelen megint a testemből látok ki, nem pedig a rózsakertben állok. Anyuék elmentek valahova, de azt nem tudom, hol vannak, csak azt, hogy vissza akarom őket is kapni. Nem engedhetem, hogy a szörnyek még többet bántsanak minket. Ahogyan a többi kislányt és kisfiút sem.
A testem pedig kettéválik. Undorító, félelmetes, nem szép, ahogyan fehér színű gyurma lép ki belőlem, majd pedig összeáll olyannak, amilyen a fehér kislány is. Ő erős, én pedig nem… A kígyófejű papnő pedig azt hiszem, nem ezt akarta. Szerintem nem tudta, hogy nekem van ilyen is.
- Mit akartak csinálni velünk és miért akarnak bántani? Csak hagyjatok békén… A mamit akarom… – kezdenek elvörösödni a szemeim ismét, és nem bírom ki, hogy ismét szipogni ne kezdjek. A kígyófejű néni ártani akart nekünk, azonban lehet, nem így kellett volna kiszabadulni. Ajjaj… Most nem tudom, mi lesz. Szerintem a fehér lány rosszalkodni akar. |
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szer. Nov. 10, 2010 9:25 pm | |
| Az ismeretlen világ különös állatokkal és lényekkel rendelkezik-legalábbis számotokra. Az ott élőknek átlagosan, hétköznapian festenek, és ők nem fordulnak hátra csodálkozva a látványtól. Ahogyan követitek a térkép által kirajzolt útvonalat, egyre inkább rátok nehezedik a balsejtelem... Előre haladva egyre inkább elsötétedik az idő, és a távolban megpillanthatjátok Iskadar talán egyetlen hegyvonulatát. Mint a rossz horrorfilmekben, egy öreg kastély látképe bontakozik ki, s fölötte gyanúsan el van sötétülve az ég. Fölfelé egyenes út vezet, s nevetségesnek találjátok, hogy mindössze ebből kerítettek akkora cirkuszt az előbbiek. Fölfelé haladásotokat semmi sem nehezíti, csupán néha meg-megdörren felettetek az ég: akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon ebben a világban is ugyanolyan eső esik-e, mint nálatok? Vagy esetlegesen teljesen más szerkezetű...és hatású? Mindenesetre nem kívánjátok megvárni, hogy elkapjon benneteket, így sietősebbre veszitek lépteiteket. A kapuhoz érve azonban beleütköztök az első akadályba: bár szemmel láthatóan nincs ott sem fém, sem faajtó, nem tudtok belépni! Valami erőtér visszalök benneteket, aminek ha a közelébe léptek, halványan, kékesen felvillan. Minden bizonnyal a többi kijáratot/bejáratot is ezzel az erőfallal védik: s körbenézve csak a kastély körüli várárokban folyó víz adhat némi reményt a bejutásra- hiszen csatornák még itt is léteznek. Vagy megpróbáltok egy másik bejáratot létrehozni azzal, hogy berobbantjátok egy helyen a fala? Ebben az esetben lehet, hogy magatokra szabadítjátok a bent ólálkodó lényeket- halvány sejtésetek sincs róla, mi vár benneteket odabent, de jobbnak látjátok, ha úgy számoltok, van bent valami. Esetleg a csatornarendszeren próbáltok meg bejutni? Így több esélyt láttok arra, hogy nem ütköztök semmilyen váratlan ellenségbe, és észrevétlen tudtok lopakodni?
A: Úgy döntöttetek, kreáltok magatoknak egy bejáratot, s kidoukkal próbáljátok berobbantani a falat. Hiába tűnik kívülről egy teljesen lepusztult, ősi, majd' szétomló várnak, a falait erős mágia védi, hiszen alig kelt benne kárt a rengeteg kidou. Vagy egy erősebbet kell találnotok, támadást kombinálnotok, vagy pedig fel kell másznotok a bástyán, hogy felülről jussatok be az épületbe- ugyanis a kapunál való bejutási próbálkozásnál láthattátok, hogy csak egy bizonyos magasságig ér el a mágikus védőfal, mely nem csak hogy szinte megtörhetetlen, de még taszító ereje is van.
B: Mégis a csatorna mellett döntetek: a leereszkedés a "vízhez" sem egyszerű, de a lenti látvány kellő taszító erővel bír, hogy még egyszer átgondoljátok a döntéseteket. A zöldes folyadékban ugyanis fekete, csápos lények úsznak, melyek határozottan nem polipok, még csak nem is hasonlítanak hozzájuk. Amelyik felszínre bukkan, éles sivítást halalt, mely bár halk, de annál fájdalmasabb a fületeknek. Mégis vesztek egy mély lélegzetet, és belevetitek magatokat a vízbe: a lények azonnal rátok támadnak, s nem tudjátok elkerülni, hogy legalább néhány rátok ragadjon, és beleharapjon a testetekbe: nyilván a véreteket szívják, s talán még a reiatsutokat is, hiszen mi mással magyaráznátok a fellépő- bár enyhe, de valódi reiatsu-veszteséget? Elszántan úsztok tovább a víz alatti, rácsos kapu felé, nem törődve vérszopóitokkal, s odaérve megállapíthatjátok: valami módon ki kell applikálni a helyéről a rácsot, különben nem juttok be sosem...
_________________________________
Értetlen tekintetek, kétségbeesettnek tűnő felkiáltások- nem, nem erre számítottak. Nem is ezt akarták... de így lett. S hogy mit kellene tenned? Még te magad sem tudod, de a feléd fújtató másod nem nagyon akar hagyni kétséget felőle:
- Sajnos még nem loptam el tőled minden erőt, hogy teljesen élővé váljak... de ami késik, nem múlik!- hangja ismeretlen, vérszomjas volt, de egyértelműen azé, aki benned kacagott. A papnő remegve kiált valamit ismeretlenül számodra, mire legalább hárman rohannak ugyanarra: egy vaskos, poros tekercs felé, ami a melletted levő asztalon hever. A lény veled szemben általad is ismert kidout lő a nő felé: úgy tűnik, nem csak tested, erőd, de még tudásodat is lopja... s másik éned tűkön ülve várja, hogy lépjen valamit. Még ő sem foglalkozik a lénnyel, ami a papnő elé veti magát, feláldozva magát érte- mindketten hevesen utáljátok a helyet, ami elszakított eddigi jól ismert és szeretett otthonotoktól. Elsuttogja, hogy mi a célja: pusztulást hozni erre a világra teljesen, be akarja fejezni, amit egykor elkezdett, s félbe hagyott. A feléd zúduló beszédet és szitkot aláfesti az, ahogyan a nő kántál: eleinte semmi hatás nem látszik a kitört lényen, aztán mindketten, egyszerre rándultok össze a heves fájdalomtól, égető érzéstől: kétségtelen, még mindig össze vagytok kötve, s csak úgy érhet véget ez az egész, ha hagyod, hogy a nő kántáljon: bár te is ugyanúgy érzel mindent, mint a másik. Ellenfeled támadja a nőt, s neked döntened kell: védelmezed-e addig, míg végére ér a kántálásnak, hiszen testőrei már rég holtan hevernek körülötte- amit rokonaid nem tudtak véghez vinni a miattad való aggódásban, a lény véghez vitte, maradéktalanul. Talán már csak a remény maradt neked, hogy túléled? Az elviselhetetlennek tűnő kínok között vergődve tisztán hallod másik éned biztató szavait- együtt meg tudjátok fékezni... |
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Pént. Nov. 12, 2010 3:38 am | |
| A vérengzés szó hallatán csupán egy egyetértő grimaszt vágok, ezekért a szemetekért úgysem kár, ha egy ártatlan gyermeket különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül tudnak a másvilágra küldeni, akkor ne is reménykedjenek jó bánásmódban. Maycsi belső hollowjával még nem volt szerencsém találkozni, bár ez nem olyan dolognak hangzik, mint amire mindenáron vágyakozik az ember. Ráadásul a felbőszült anyai ösztönökkel megspékelve bizonyosan halálos kombinációt jelent. A térképen megjelölt útvonalat követve jutunk egy beljebb és beljebb az ismeretlen területre, ahol sikeresen megismerkedhetünk a természet itteni képviselőivel, azonban ez valamiért nem tölt el különösebb örömmel. Talán nem akarom egy vadállat prédájaként végezni, ámbátor elég kevés esélyt látok arra, hogy ebben a dimenzióban bármi is képes legyen megölni. A hideg is kezd kirázni ettől a helytől, megint belekeveredtem valami idióta horrorfilmbe, amihez semmi kedvem nincs. Legalább társam van a bajban, de Ő jelenleg nem valami beszédes, inkább vérben forgó szemekkel mered a térképre, holott már kétségtelenül jó irányba haladunk. Néhány mérföldre előttünk egy hatalmas kastély képe rajzolódik ki, mely fölött fekete felhők örvénylenek. Legszívesebben jól homlokon csapnám magam, amiért egy ilyen jól láthatóan is szellemjárta épületnek egyáltalán a közelébe megyek, viszont most egy emberi élet függ ettől, szóval nem engedhetem meg azt a luxust, miszerint rinyálok itt, mint valami fürdőskurva. A zavaró gondolatokat inkább elterelem más irányba, legnagyobb hibámként róható fel, hogy még fontos helyzetekben sem vagyok képes rendesen koncentrálni. Ezt valószínűleg egy gyerekkori traumára vagy a túlzott alkoholfogyasztásra lehetne visszavezetni, Nekem igazából tökéletesen mindegy.
- Ez sem épp egy turistaparadicsomnak beillő kőszikla, az már biztos. – szólalok meg elkínzott hangon, miközben acélkék íriszeimmel ide-oda tekingetek, keresve az esetleges ellenségeket. – Elég kihaltnak tűnik a környék, semmi mozgás nincs már percek óta. A gyíkfejűek mégsem mertek eljönni még idáig sem, pedig annyira nagyra tartják magukat. Kíváncsi vagyok milyen borzalmat szabadítottunk a nyakunkba azzal, hogy elfogadtuk a feltételeiket. Utálok ilyen kiszolgáltatott körülmények között lenni…
Megpróbálom a csevegéssel oldani a feszültséget, több-kevesebb sikerrel, amíg végre fel nem érünk a kapu elé. A belépés végtelenül egyszerűnek tűnik, már annyira, hogy feléled bennem a gyanú, mely szerint nem lesz azért ez ilyen sétagalopp. Következtetésem rögtön bizonyosságot is nyer, hisz’ amikor megpróbálok átlépni a bejáraton, egyszerűen visszalök, mintha csak falnak ütköztem volna. Szitkozódva dörzsölöm meg fájó orromat, mialatt máris újabb útvonal után kutatok. Ezek az idióta várakat általában körül szokták venni vizesárokkal is, ami legalább távol tartotta a gyalogos katonákat. Úgy tűnik, ez ebben a világban sincs másképp, ezért szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Kicsit emlékeztet a Próféták erődjére, ott is hasonló módon tudtunk csak bejutni. Esetleg valami erősebb démonmágiával megpróbálhatnék áttörni az erőteret, azonban az túlságosan feltűnő lenne, ráadásul rengeteg lélekenergiát elvenne, ami jelenleg nem lenne túl szerencsés. Fáradt sóhajtás kíséretében intek Mayának, azután az útról letérve egy ismeretlen irányú csapáson kezdem meg a leereszkedést a víz felé. Az ösvény persze csak rövid ideig használható, ezt követően már mászva és csimpaszkodva kell egyre lejjebb haladnunk. Hegymászói tapasztalataim elég szegényesek, ennek hála nem egyszer fordul ki a kezem alól egy-egy stabilnak vélt szikla, melyek nem is voltak annyira biztonságosak, mint ahogy első ránézésre tűntek. Közelebb érve eltöprengek a terv helyességét illetően, mivel rengeteg fekete lény úszkál a zöldes színű folyadékban, amikkel valahogy nincs kedvem közelebbi ismeretséget kialakítani. Most már nem fogok visszamászni az biztos, így nincs más hátra, mint előre. Még egy utolsó undorodó pillantás a „tó” felszínére, utána nagy levegő és ugrás. Akár egy nyílvessző, úgy szántom a levegőt, s akár úgy tégla, úgy csapódok be. Tízből tíz pont, ha Engem kérdeznek!
Állóvízről lévén szó az árral nem kell küzdeni, ellenben a dögök rögtön Ránk vetik magukat, mintha napok óta nem adtak volna nekik enni. Az igazsághoz közel állhatok, legalábbis ezt a következtetést tudom levonni abból a tényből, mely szerint rögtön minimum öt-hat csápos test tekeredik az Enyémre, majd ezután éles fogaikat a bőrömbe mélyesztik. Némi tempózás után realizálódik elmémben a gondolat, hogy a csatornarendszer bejárata biztosan a felszín alatt van, ezért alá kell merülnünk, ha meg akarjuk lelni. Újabb levegővételt követően lebukok, majd lábaimmal tempósan kalimpálva jutok egyre közelebb célomhoz. Csupán csak tippelni tudok, merre is lehet Maya, mert a látótávolság szinte a minimálissal egyenlő. Ez még amúgy is kevés lenne a teljes jókedvemhez, szóval rá is tesz egy lapáttal az az apró probléma, miszerint a reiatsum alig érzékelhetően, ám mégis jól észrevehetően csökken. Ez súlyos probléma, minél hamarabb orvosolni kell. Néhány másodpercnyi keresgélés után meg is lelem a csatornanyílást, azonban a bejutás akadályba ütközik, itt azonban csak egy vastag vasrács formájában. Szinte sértőnek érzem, hogy efféle alantas módszerrel akarták meggátolni a behatolást, de hát nem gondolhattak arra az eshetőségre, mely szerint egyszer Engem fognak vendégül látni. Nehezebb a szokásosnál, ám még így sem jelent kihívást kellő mennyiségű energiát koncentrálni a jobb kézfejembe, amivel a megerősített fémszerkezet felé bökök.
~ Hadou 45: Kohaku Koutetsu! ~ - teszem hozzá gondolatban a parancsot, aminek köszönhetően természetfeletti fényjelenség közepette több száz izzó fényszilánk repül a megadott célpont felé, hogy szétégessék azt. Remélem szerencsénk lesz, mert már igencsak fogytán van a levegőm, s a teremtmények folytonos ütlegelését is kezdem már unni. Elég rosszul indul ez az egész, csupán az boldogít, hogy ennél szörnyűbb már nem is lehetne. Ahogy ezt kigondolom, rögtön tucatnyi olyan eshetőség villan fel lelki szemeim előtt, amelyek undorítóbbnál undorítóbb halálnemet vetítenek előre. Nyugalom, minden a legnagyobb rendben… Na persze… |
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Pént. Nov. 19, 2010 9:21 am | |
| Némán, értetlenül merengtem a kezemben tartott papírdarab fölött: nem ilyennek kellene lennem. Nekem kellene a sort vezetnem, elánnal, visszatarthatatlanul és feltartóztathatatlanul: az én dolgom az, hogy ordítsak, üvöltsek, fel az égbe, amiért olyan jelentéktelenül senkiházi vagyok, hogy egy random ribanc kezet tudott emelni a lányomra, beleültetve egy férget... egy lélekvámpírt, ami ellopja, bitorolja az ő csodás kis elméét és testét. nem érdemli meg, hogy az ő egyedi testében fészkeljen, ki fogom onnan tépni. Nem érdekel a mágia, nem érdekel semmiféle ige... ki fogom csalogatni Rei-chant, ő pedig ki fogja lökni magából azt a démont... nem lehet másképp. Nem vehetik el tőlem az egyetlent, aki miatt még élek... S miközben az új világ természeti csodáinak különbözőségei mellett vonulunk el, depresszióm egyre inkább haraggá csap át, és fagyos pillantással kísérem azt az akciómat, mely értelmében belerúgtam egy előttem elszaladó gyíkba. Túlságosan is emlékeztetett a papluvnya csicskására... Ajkamon kétségtelenül gúnyos és hideg mosoly fut végig, amint megpillantom a felénk tornyosuló ódon kastélyt: komolyan, ennyi? Íme, itt fogok megdögleni? Bár őszintén szólva erőteljesen kétlem, hogy itt meg tudnának ölni. Az csak egy dolog, hogy ebben az állapotomban nem tudtam kezdeni a dögökkel semmit sem: még a helyes mozgáskoordináció is komoly nehézséget jelentett előzőleg, nem hogy a kardom megtalálása... Viszont ha rájuk fogom szabadítani a hollowomat, fogok okozni néhány fájó sebet nekik. Garantálom- már csak azért is, mert a tetves mancsukkal vért kentek a lányom fejére. Ha valami baki miatt fél vagy teljes vámpír lesz belőle, felrobbantom ezt a kócerájt...-.-
Közelebb érve megállapíthatom, hogy a hely kísértetiesen hasonlít egy régi küldetésre, amiben még Yuci keze alatt vettem részt. Továbbra sem fogok rajongani a kastélyokért, az után, ami itt fog történni, pláne nem. Kísérteties volt az a késztetés, melynek annyira jó lett volna engedni: fel akartam robbantani a palotát, hogy ne maradjon belőle semmi más, csak apró, jelentéktelen porszemek. Olyanok, amikre senki sem emlékszik, akkor sem, ha a szemébe sodródik, és fájó karcolást hagy maga után. Mi értelme lenne ennek is? Kétségbeesésem dühöngő követelése lenne ez a mérhetetlen pusztítási vágy? undorodtam magamtól, mert valójában azt akartam, hogy minden, ami ebben a világban él, dögöljön meg. Meg sem próbáltam megérteni őket... s már emiatt a gondolat miatt is elkapott a bűntudat: miért akarjam őket megérteni? Még jót akarjak nekik azok után, hogy számtalan apró, védtelen gyermeket lemészároltak? S az, hogy az én csodás, szépséges, tehetséges, utánozhatatlanul tökéletes kislányom nincs köztük, csupán vak szerencse? A torkomba máris felmászott a dühödt morgás: mégis, lenyeltem. Nem akartam rámorogni Yucira: majd később... a ránk odabent várakozó szörnyeknek tartogatom az állatias hangot. rémüljenek halálra, s csak az után haljanak meg... ha van túlvilági életük, hát emlékezzenek erre, életük pár utolsó, rettegésben töltött percére, mielőtt még a gyerekéért harcoló anya széttrancsírozta őket...
- Kiszolgáltatott? Nézd meg majd azokat a dögöket, ha nálunk lesz a könyv... úgy fognak pitizni a taknyos kis életükért, mint a fene...- eddig még nem is gondoltam rá. Ha a könyv nálunk, mi állíthatna meg minket? Miért ne vethetnénk be minden erőnket arra, hogy felgyorsuljunk, és kitépjük a mocskos mancsaik közül a lányomat? Igen, kínozni akartam őket- a pokol összes kínját akartam nekik. Sziszegve vonultam a kapu felé, hogy beleütközzek a felizzó akadályba, amibe hajlandó voltam dühödten belerúgni, majd kétségbeesve elkezdtem erőteljesebben rugdosni, ütni a mágikus védelmet, mintha lenne rá halvány esély, hogy széttörjön a magamban felhangzó sikolyoktól...
Intés - ennyivel el vagyok intézve. Mégis hálás pillantás kíséretében markolom meg Yuci ruháját, hogy ne zúgjak bele a mélységbe- ami nyilvánvalóan lehetetlen lenne, hiszen elég lenne reiatsut sűríteni a talpam alá. De ki tudja, hogy ebben a megnyomorított univerzumban hogy működnek a dolgok? Ha nem int, ki tudja meddig vergődtem volna a szó szoros értelmében a falnak, amit csak akkor láttam, amikor hozzáértem. S korántsem nő meg a jókedvem, amint megpillantom a furcsa, nem megszokott színű vizet: honnan tudjam, milyen idióta hatása van neki? Mély levegőt véve mégis lebuktam, s bár szinte semmit sem láttam, próbáltam a "cél" felé kalimpálni. Úszás... legutoljára akkor volt hozzá közöm, amikor Yucival Seiretei tengerpartján eresztettük el egymás haját. S bár lehetetlennek tartottam, futó mosolyt csalt arcomra a bohóc emlék: jó volt tudni, hogy volt idő, amikor még nem ismertem ennyire jól és közelről az idegbajt. Rémülten rándultam össze, amikor csápos, furcsa testek tapadtak az én tökéletes alakomra, s kétségbeesett, heves mozdulatokkal kezdtem el magam körül kalimpálni, hogy essenek le rólam. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora nagy kudarcra volt ítélve az akcióm... s pillanatnyi megnyugvást jelentett csupán az, hogy beleúsztam Yuciba. miközben belé kapaszkodtam, megállapíthattam, hogy rajta is számos kis dög van, s kénytelen voltam hátrébb húzódni tőle, ha nem akartam a pengéi útjába kerülni. Bár már hasogatott a fejem a fellépő oxigénhiánytól, így is kénytelen voltam "elvigyorodni" a víz alatt: nesze neked, mágikus védelem... jöhet bármi, akkor is meg fogom szerezni azt az ósdi,poros varázsigés könyvet, hogy kiszabadítsam a lányomat. |
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Hétf. Dec. 13, 2010 8:00 am | |
| Azt hiszem, valamit elrontottam, pedig én tényleg nem ezt akartam. Olyan egyszerű lenne pedig a mamihoz bújni, mert ő erős és biztosan megvéd mindentől. Ő azt is tudná, hogy mit csináljak a fehér lénnyel, aki olyan mint én, csak gonosz és fehér. Gonosz, mert ártani akar, nekem és a maminak és Judit bácsinak, és Miyokonak és Nayokonak, de még Aikonak is. Elvette tőlem azt, ami az enyém. Miatta nem fogok tudni többet a mamival énekelni és süteményeket sütni, pedig már megígértem a maminak, hogy ha nagy leszek, én magam fogom megcsinálni a csokis öntetet, amitől olyan finom lesz minden, csak a mami még nem engedi, hogy én csináljam meg, mert szerinte kicsi vagyok, pedig nem is. Sokkal magasabb vagyok Miyo-channál és Nayo-channál is és sámlival elérem a tűzhelyet is. Már más dolog, hogy nem tudom, hogy kell bekapcsolni, de ismerek helyette vicces kis varázslatokat, amikkel szintén meg lehet melegíteni a csokoládét, hogy megolvadjon. Anyu nem szokott örülni, amikor villámokat csinálok, mert azt mondja, hogy veszélyes, közben pedig tökre nem is. Még különben is csak bábukon szoktam gyakorolni, mert a mami elmondta, hogy nagyon ritkán bánthatok másokat, csak akkor, ha mások is bántani akarnak. Ez azért van, mert én egy szupergyerek vagyok, és ha bántok másokat, akkor lehet, nem fognak tudni meggyógyulni. Nem tudom, miért van ez, és a múltkor, amikor Judit bácsi megtanított verekedni a nagyfiúkkal, akik nem engednek hintázni, akkor is nagyon oda kellett figyelnem rá, hogy ne bántsam annyira őket, csak annyira, amennyire megérdemlik. Márpedig igenis, megérdemlik! Bántottak engem, bántották a mamit, bántották Pimpinkint…! Ha pedig nem csinálok valamit, akkor csak még jobban bántani fog, de most a fehér kislány a veszélyesebb mind közül.
Nem tudom, hogy csinálta, de kiszabadult, kijött belőlem, és elvette az erőmet. Nála van az, ami az enyém és nem fogja csak úgy visszaadni. Ugyan a sírástól és a fáradtságtól még lépni is alig tudok, akkor is próbálok figyelni, hogy megértsem, amit a másik mond. Nem tudom, hogy mit jelent a világuralom, de szörnyen hangzik, ezt pedig én nem hagyhatom annyiban! Nem engedhetem, hogy még több embert bántson. Se engem, se a mamit, se a csúnya gyíknénit. Fel kell tartanom addig, amíg a mamit ide nem engedik, mert biztos, hogy ideengedik és akkor majd ellátja a baját, mert a mami a legerősebb mami a világon. És a legszebb is, hiszen ő egy igazi királynő. Olyan, aki mindig szép ruhában jár és mindenki megcsodálja és akivel mindenki táncolni akar a bálon. Ha nagy leszek, én is ilyen leszek.
De ahhoz, hogy nagy legyek, előbb meg kell akadályoznom a hollow kislányt, hogy ne bánthasson másokat többet. Látom, hogy a csúnya gyíkkislány a tekercs után rohan, és úgy emlékszem, hogy onnan olvasta fel a varázsigét, amivel ezt tette velünk. Ha meg tudta csinálni, akkor vissza is tudja csinálni, vagyis biztosan rajta van a tekercsen, hogyan lehet mindezt visszacsinálni. Én nem tudom, mert még nem tudok olvasni, ráadásul a néni is idegen nyelven beszélt, amikor azt a galibát csinálta. Így a néninek életben kell maradnia és azt sem engedhetem, hogy a másik kislány elszökjön.
Villámok cikáznak a teremben, amikor a lidérc a gyíknénire egy olyan kidout használ, amit én is ismerek és én szoktam használni, igaz, csak próbababákon. Biztosan fájhatott neki, és egészen más így, kívülállóként látni, ahogyan valakit megsüt a démonmágia, mint amikor egy bábut pörkölsz meg. A néni izmai rángatózni is kezdenek, de még életben van. Nekem pedig cselekednem kell, hogy vissza tudja csinálni azt, amit tett, mert más nem képes rá.
Nem tudom, van-e hozzá elég erőm, s kénytelen vagyok a véres asztalba támaszkodni, hogy meg tudjam tartani magam, és az egyensúlyérzékem is romlott. Ha legalább a zanpakutomat tudnám, hogy hol van, lehet, hogy vissza tudnám szívni a fehér lányból az erőmet, de mindez nem biztos. Így halkan suttogom ki a Ryubi no Jomon szavakat, miután a gyíkosnéni mellé bicegek, hogy elválasszon minket a lidérctől egy hatalmas fal által – már ha van annyi erőm, hogy meg tudjam csinálni. A technika lehet, hogy a szobát is tönkreteszi, mert nagyobb a csapda, mint egy sima szoba, de ha elég magas a hely, akkor biztosan befér a varázsfal. S akkor miért állnék meg itt? Ha mást nem, a lényt csapdába ejthetem, és ha van annyi erőm, biztosan létre tudom hozni a Shiji no Saimon nevű varázslatot, és abból a börtönből nem fog tudni kijönni, míg nekem el nem fogy az erőm. Kell az erő, de azt most nem cukorkából kapom meg. A gyíknénihez fordulva pedig egyből a zanpakutomat követelem. Ha Kárhozat nálam van, legalább ő tudná, hogyan szerezzek energiát, mert vele mindig lehet energiát halmozni. A gyíknéni pedig csináljon mindent vissza és adja vissza a mamit… És engedje haza a többi gyereket. Hiszen csak félnek. |
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Dec. 25, 2010 12:24 am | |
| Hívatlan élősködőitek minden ellen-érzetetek ellenére sem hajlandóak lemondani rólatok: s ha megpróbáljátok lefejteni őket magatokról, ujjaitok kocsonyás test helyett hegyes fogakat érintenek, melyek a csápokból bújnak elő- talán abba a halovány reménysugárba kapaszkodhattok, hogy a vízből kiérve könnymentes búcsút vehettek tőlük. Egyre fogyó energiátokkal együtt haladtok azonban előre, s veszitek örömmel tudomásul, hogy a pengék eltüntették utatokból az akadályt- csak hogy a következő pillanatban meglepve pisloghassatok az egyre gyorsabb ütemben visszanövő rácsokra. Ajánlatos lesz gyorsabb tempóra kapcsolnotok- amennyiben nem szeretnétek ottmaradni végleg, hiszen elég marasztaló tud lenni egy testet átdöfő vasrúd. Később megkönnyebbülve bukkantok felszínre, s szívjátok magatokba az első mély lélegzetű levegőt percek óta, csak hogy szinte azonnal elborzadjatok az áhított friss levegőben terjengő penetráns bűztől, melyben felismerhetitek az oszló tetemek és égett hús szagát, fűszerezve a fekália aromájával- s elkeseredve vehetitek tudomásul, utóbbi itt többszörösebben erős... illattal rendelkezik, mint nálatok. A partra kilépve pedig megkönnyebbülten láthatjátok, hogy a reiatsutokon szemmel láthatóan méreteket nőtt lények leválnak rólatok, s visszamenekülnek vissza eredeti közegükbe- a zöldes folyadékba. Félhomályos területen lépegettek, talpatok alatt patkányokhoz hasonlító és egyéb lények csontjai ropognak- közelebbi szemrevételezéssel még azt is megállapíthatjátok, hogy némelyiken némi hús is maradt még. Előttetek egyetlen "ajtó" található, mely egy fajba vált boltíves lyukból áll; s a rajta való áthaladást csak egyetlen újabb vaskapu nehezíti meg, amire nyilván esztétikai okokból még egy láncot is rátekertek. Előtte a falban látható egy tábla, melyen számotokra olvashatatlan rúnákkal telerótt szöveg látható. Minden bizonnyal egy figyelmeztető szöveg... semmi esetre sem egy átok, ugye? 
A kaput újfent sikeresen hatástalanítjátok, azonban megsemmisülése ezúttal irdatlan zajt kelt, melyre meg is érkezik a válasz: mindenfelől morgó, suttogó hangok és kaparászás zaja érkezik- most sem vagytok egyedül, úgy tűnik, valamiért nem szeretnék, ha magányosnak éreznétek magatokat.
Az elétek táruló látványt mindaddig nem tudjátok szemrevételezni, míg a falakra helyezett fáklyát meg nem gyújtjátok. ez biztosan nem okoz nektek gondot. Ahová nem vetül a fáklya fénye, ott zölden és kéken világító szempárok villannak fel időről időre, s a falat megérintve konstantálhatjátok, hogy olyan, mintha a hely élne- hiszen ujjaitok alatt a fal összehúzódik, és jól érezhetően pulzál. Mindez csupán egy újabb varázslat, vagy valóban egy élő kastélyban vagytok? ahogyan haladtok előre, egyre mélyebben és mélyebben, a fal mintázatában már egyre gyakrabban egészen ismerős dolgokat véltek felfedezni, s mintha egy-egy csinosabb koponya még utánatok is fordulna, mikor elhaladtok előtte. S egy félreeső folyosóra érve halvány derengést láttok meg kiszűrődni egy oldalsó nyílásból: s mivel másfelé úgysem haladhattok, arra folytatjátok utatokat. Belépve pedig egy gyertyasor előtt álló lényt pillantotok meg, mely felétek fordulva ellentmondást nem tűrően közli, hogy távozzatok- semmi keresnivalótok nincs az egykori királyok és királynők nyughelyénél, s az elrejtett kincseknél... Előttetek áll: megfordultok és kerestek egy másik utat, vagy maradtok- és szembeszálltok a talán nálatok is jóval erősebb lénnyel?
_______________________________________________
Ryubi no Jomon technikád sikerült, s a hatalmas oszlopok a mennyezetet is átdöfve választanak el titeket: azonban bárhogyan is erőlködsz, ennél több nem történik, a másik két pajzs egyszerűen nem jelenik meg... S azt is láthatod, amint ellenfeled dühödt ordításokkal kezdi el "rombolni" az oszlopokat, hiszen minden vágya, hogy újra rátok támadhasson...
A kántálás egyre ütemesebbé és dallamosabbá válik, lassan már egy furcsa énekhez hasonlít. Ellenfeled vérszomjas üvöltéssel veti magát rád, s mikor megérint, felüvöltve hátrál- mintha fájdalmat okozna neki az, ha megérint. Hátából lassan szárnyak bukkannak elő, s ugyanekkor a tiédbe iszonyatos fájdalom hasít; úgy érzed, mintha szét akarnának szakítani. Mivel veled nem boldogul, új célpontot választ: úgy tűnik, már mindegy neki, kit gyilkol meg, csak az számít- vért ontson. A teremben levőket sorról sorra tépi szét, míg láthatóan egyre halványul a kántálás hatására- azonban annak befejezése után is jelen marad: bár olyan, mint egy akadozó kivetítés: alakján hullámok vonulnak át, és néhol el is tűnik, csak hogy újra felbukkanjon hiányzó része. Így azonban már magabiztosan támadhatod meg: biztosan gyengébb nálad- jócskán; s miután végzel vele, újabb célodat akarod követni: valakinek ki kell szabadítania a foglyul ejtett gyerekeket, s haza kell őket küldenie, miután némileg módosították az emlékezetüket. Azonban az eléd álló papnő kétséget sem hagy afelől, hogy esze ágában sincs utadra engedni téged, nem hogy a gyerekeket: immáron a túszának tekint, hiszen csak te vagy rá a biztosíték, hogy rokonaid átadják majd neki a könyvet....
A hozzászólást Grimmjow Jeagerjaques összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 25, 2010 4:36 am-kor. |
| | | | Sierashi Yuusuke
Daitenshi
Hozzászólások száma : 914
Age : 30
Tartózkodási hely : Karakura városa
Registration date : 2009. Jan. 19.
Hírnév : 127
Karakterinformáció
Rang: Hachibantai ex-taichō| Daitenshi - Saizensen sōsui
Hovatartozás: Daitenshi
Lélekenergia:
(68000/100000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Dec. 25, 2010 1:48 am | |
| Sikerességem teljes tudatában még egy vigyort is engedélyezek magamnak, ami lássuk be eléggé idióta dolog a víz alatt, ráadásul kissé elhamarkodott is. Némi bosszúsággal veszem tudomásul, miszerint az előbb elpusztított rácsok nemes egyszerűséggel elkezdenek visszanőni, holott ilyesmit igazán nem tehetnének! Gondolom, ennek kellene jelen pillanatban a legnagyobb problémának lennie, azonban ez csak egy a sok közül. Az energiaszívó piócák egyre inkább ellepik a testem, s immáron leseperni se tudom ezeket magamról, mivel valahonnan szúrós fogakat növesztettek a hátukra. Egyre jobban megfogalmazódik benne az érzés, mely szerint a tököm tele van az egésszel és legszívesebben felrobbantanám ezt az egész szigetet vagy kontinenst, bármin is legyünk. Tempónkat gyorsabbra véve, még épphogy el tudunk suhanni az összezáródó vasrudak közül, ám hívatlan vendégeinktől nem voltunk képesek megszabadulni. Az oxigénhiány szúró fájdalomként jelentkezik a tüdőmben, de semmi kedvem nincs nyelni néhány kortyot ebből a zöld trutymóból, szóval izmaimat megfeszítve a felszín irányába küzdöm meggyötört valómat. Hatalmas levegővétel kíséretében bukkanok fel, s megpróbálok hangos zihálás kíséretében minél többet magamba juttatni az éltető gázkeverékből. Gyors oldalpillantással ellenőrzöm Maya jelenlétét, ám mivel Ő is megvan, így végül is sikerrel hatoltunk be, ha ez nem is olyan örömteli tény. Mivel eddig a fulladozás elkerülésével voltam elfoglalva, eszembe sem jutott körbeszimatolni, viszont mostanra már elkerülhetetlen módon az orromba tolakodott a szag, s valószínűleg beégette magát a nyálkahártyámba. Az égett hús semmivel össze nem hasonlítható bűze betölti a csatornahelyiséget, de még ennél is szörnyűbb az ürülék szaga. Mondanom se kell, nagy szarban vagyunk. Ez viccesen hangzik, ám egyáltalán nem az, csak gondoljunk bele.
A dolog egyetlen jó oldala annyi, hogy amint partot érünk, azok a nyüves férgek lepattognak Rólunk, aztán visszamenekülnek a zöld folyadékba, amitől még a hideg is kiráz. Bármi is történjen, visszafelé biztosan nem erre fogunk jönni, azt garantálhatom. Mutatóujjamat a szám elé téve figyelmeztetem társam, majd lélekölőmet óvatos mozdulattal húzom elő. Bármennyire is ügyelek a csendességre, a fém súrlódó hangja mégiscsak végigvisszhangzik a szűk járatban. Egy grimasz kíséretében veszem tudomásul a hanghatást, majd óvatosan lépnék egyet előre, amikor valami megreccsen a talpam alatt. Homlokomon kidagad egy ér, egyszerűen hihetetlen ez az épület! Megelégelve az óvatoskodás háláltan mivoltát, immáron teljes körültekintés nélkül csörtetek előre, egyre-másra szétrugdosva az utamba kerüli patkányokra emlékeztető csontvázakat. Némelyiken még valamennyi hús is fityeg, ebből arra lehet következtetni, miszerint nem olyan régóta pusztultak el, maximum három vagy négy hetesek lehetnek. Kétségtelenül ez a sors várt volna Ránk is, hogyha nem rendelkeznénk akkora lélekenergiával, mint amekkorával igen. A félhomályban szinte alig látok tovább néhány méternél, valamint a szemembe csöpögő víz is különösképpen irritál. Egy ingerült mordulás kíséretében szabad balom lilásan felizzik, azután elsöprő tűzvihar kíséretében átszáguld a folyosón, minden egyes fáklyát meggyújtva. Elégedett bólintással veszem tudomásul sikerességemet, ellenben nem sokáig örülhetek felhőtlenül. Ahová nem jut el a fényt, ott figyelő szempárok villanását vélem felfedezni, de közelebb lépve mégsem találok senkit. Ismételten egy horror kastélyba kerültem, most biztos még a szart is ki fogják ijeszteni belőlünk, erre befizetek. Rühellem az ilyen helyeket, a szőr is feláll tőlük a hátamon.
- Jól vagy? – bökdösöm meg barátian a másik vaizardot, a kérdés természetesen az egészségi állapotát hívatott firtatni, a lelkivel úgy-ahogy tisztában vagyok. – Nem nagyon tudok rúnául, azonban a koponya sosem jelent jót, - ekkor rábökök a táblára – ám az a tény, miszerint itt van, azt jelenti, hogy jó irányba jöttünk. Most már csak meg kell találnunk azt a szakácskönyvet vagy mit, s mehetünk haza. Remélem, ez még vacsora előtt megtörténik, kezd korogni a gyomrom…
Neheztelésem egyértelmű, már vásárolni se tudunk elmenni támadás nélkül, pedig nem vagyunk többek, mint törvénytisztelő polgárok, akik becsületesen fizetik az adót! Na jó, ez kicsit túlzás, papíron nem is létezek, ebből kiindulva az állam egy fityinget se lát Tőlem, viszont halálom nem az Én hibám! Hm, várjunk csak… Mégis az enyém volt. :/ Ilyesfajta problémákon elmélkedve indulok meg előre, szabad kezem ujjait végighúzva a fal mentén. Egy pillanatnyi összerándulás után gyorsan elkapom onnan végtagom, mielőtt még valami tőből leharapná. Fogalmam sincs, milyen anyagot használtak itt malter helyett, azonban kétségtelenül virgonc lett tőle a térelválasztó. Pulzál az egész, mintha egy élőlényben lennénk, ami persze lehetetlen, mivel részemről még sosem hallottam mászkáló kastélyról. Kacsalábon forgóról már igen, ámbátor egyetlen lábbal nemigen lehet gyorsan helyet változtatni, szóval az igazából nem is sorolható ebbe a csoportba. Rengeteg töprengésre késztető eseménnyel és tárggyal találkozok itt, s csak azért nem ülök le az egyik sarokba filozofálgatni, mert küldetésünk van, meg kell szereznünk azt a szemetet. Némi kóválygás után végre egy új helyiségbe vezet utunk, ahol a már korábban is látott koponyák szolgálnak díszítőelem gyanánt. Utálom, amikor valakinek ilyen beteges feltűnési kényszere van, sokkal szívesebben nézegetnék, mondjuk nyuszikákat vagy kacsácskákat. Ugyan, hova gondolok, az nem a hataloméhes gyíkszörnyek stílusa… Remek, még ez a nagy mamlasz se hagy arra menni, amerre akarok! >.>
- Sajnos, ez nem igaz… :/ - szólalok meg egy bánatos mosoly felvillantása közepette, amit természetesen megjátszok, mert miért ne?! – Hidd el, Te hatalmas konzervdoboz, Nekem se sok kedvem van itt mászkálni, szóval tiplizz arrébb az útból, s akkor talán nem lékellek meg, vili?
Dotonryuu-val fenyegetően az új ellenség irányába mutatok, kétségtelenül le tudjuk győzni, főleg ha mindent beleadunk, s bízunk a barátság és szeretet erejében! Vonásaimat csak nehezen tudom megregulázni eme gondolatfoszlány hatásának köszönhetően, ám tartanom kell a komoly ábrázatot, különben nem lesz elég hatásos a fenyegetésem. A gyerekrabló dögök ellen nem vetettem be fegyvertáram színét-javát, de mostantól mindent kinyírok, ami elém kerül, nem érdekel milyen eszközöket kell segítségül hívnom.
|
| | | | Chizuki Maya
Vaizard
Hozzászólások száma : 595
Tartózkodási hely : Karakura Town
Registration date : 2009. Apr. 13.
Hírnév : 28
Karakterinformáció
Rang: 3. osztag ex-taichou
Hovatartozás: Független
Lélekenergia:
(36000/45000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Dec. 25, 2010 3:21 am | |
| Ha eddig nem, hát most újra tudatosodott bennem, hogy mennyire utálom én az úszkálást, kiváltképp halványzöld lében. s ha az nem lenne elég, hogy ebben a gusztustalan valamiben tekertem előre Yuci mellett, még rám is cuppantak - ami amúgy tökéletesen megérthető, hiszen nekem nem lehet ellenállni, olyan vuki vagyok :Maya2: -, s lelkesen szívták elfelé a véremmel együtt a reiatsumat is. Magamban el is neveztem őket valamiféle reiatsu-vámpírnak, s szívesen agyonvertem volna párat, elvittem volna őket haza a 12. osztagnak, kísérletezzenek velük boldogan kedvükre, hátha találnak már valami jót is ki, nem csak hülye samponokat.... de erre még csak lehetőségem sem volt, mert haladni kellett előre, hiszen a vasrudak elkezdtek gyorsan visszanőni(!), s én nem akartam itt helyben, ennyitől bevégezni. Úszás közben vetettem egy rövid kis oldalpillantást kedvenc vizardomra, és megállapítottam, hogy nem csak én kezdek a végletekig kiakadni ettől a sok marhaságtól- s ha már most szét akarnánk verni a kontinenst, akkor mi lesz itt később? Még csak most kezdtük el a piszkos melót.
Lassan már szédülve kapálóztam felfelé, bemutatva a függőleges kutyaúszás egy általam kifejlesztett változatát- nehezek voltam a véremen hízott piócapolipok, húztak ám lefelé rendesen, hogy minél több nedvemet kisajtolják belőlem- de végülis csak én győztem, mert én egy heroin vagyok, s a felszínre bukkanva mély levegőt nyeltem egyből, még csak nem is tudatosítottam apró, fitos kis szaglószervemben, hogy itt bizony pelenkatelítően penetráns bűz terjeng. A partra a kiérve öklendeztem is tőle egy sort, s az önkéntelen reakciómhoz nem az égett hús szagának volt köze - ugyan kérem, tűz alapú zanpakutuo mellett az embernek ez a szag annyira hétköznapivá válik, mint a reggeli kávé illata-, hanem a kaki... Na az, de gyilkos volt, istenem... Senkinek nem kívánom, hogy ezzel a szörnyű szaggal találja magát szembe. Miközben próbáltam nem kiadni a Rei-chan által elkészített müzli-reggelim maradékát, hörögve álltam fel, és léptem rá az első tetemre, ami a lábam ügyébe került. Gerincemen egyből végigfutott a hideg, s valamiért nem akartam szemrevételezni, miféle csontot tapostam szét aprócska talpaimmal. Egy óvatlan pillanatban mégis lepillantok, és megkönnyebbüléses-undorteli sóhajjal veszem tudomásul, hogy tulajdonképpen hörcsöghullákon trappolunk Yucival. S bármennyire is édes egyetlen lányomért való aggódás tölti ki perceim, képtelen vagyok elfojtani egy apróbb nevetést, amint meglátom a Yucin kitörő idegbajt. Kuncogva vonulok mögötte a rúnás táblához, és unalmamban elkezdeni piszkálni a rajta levő rúnákat, s sikerül is visszakérdeznem Yucit, hogy mit mondott- akkor ugyanis történetesen újabb rémképekkel kínoztam magam, s a hullánál is fehérebb képpel rángattam le a falról az egyik meggyújtott fáklyát.
- Fogjuk rá. Bár nem nagyon vagyok ellene, ha harapdálnak, ennek valahogy most nem örültem...- mutattam fel szívásnyomokkal tarkított jobbom, melyből még most is csordogált a vér. Engem Yucival ellentétben nem borít ki a talpunk alatt ropogó csontok tömege, legalábbis az első ijedtség után egész mókásnak hat a különböző oktávokon elroppanó "ropik" hangja. Sikerül azonban egy nagyobb valamiben megbotolva nekivágódnom a falnak, és homlokomat közelebbről is megismertettem a bőröm alatt összehúzódó fallal, ami... ami meleg volt! Már biztos vagyok benne, hogy túl sok volt a reggeli kakaó, és valami rejtélyes okból megártott nekem... mert a fal nem meleg, nem pulzál, és nem húzódik össze! Kivéve, ha valami sajátos kis horrorfilmben vagyunk, amit nem nagyon díjaznék, mert akkor semelyikünk nem kerülne haza élve... az pedig eléggé szar lenne. Mondjuk én szívesen megmurderlek, csak a szeme fényét, azt a drága kis csöppet hadd tudjam hazaküldeni épségben. >.<;;;
Remegő kézzel kezdtem el az egyik utánunk forduló koponyát böködni, és nem is nyugodtam addig, míg ki nem szedtem a falból, egész nagy lyukat hagyva a helyén. Nesze neked, hülye katakombák, megkárosítlak, és pár évszázad múlva szart se fogsz érni anyagilag. :/
- Tessék! Szuvenír, neked vertem ki a... falból.- nyomtam Yuci kezébe a koponyát, és trappoltam be most kivételesen előtte a nyílásba, hogy szembetaláljam magamat életem első robotjával. Rögtön más színben láttam a világot- végre... végre valami, aminek nekieshetek, é széttéphetem, nem áll az utamba semmi sem!*.* Majd ezen a bádogdobozon kitöltöm a kis frusztrációm... ha már a lányom elrablóit Még nem belezhettem ki... De itt pusztuljak meg menten, ha nem a saját belükkel fojtom majd meg őket... mit érdekel engem, ha eltűnik a világuk? Egy univerzummal több, vagy kevesebb... mit izgasson? -.-"
- Ejnye, Yuci... Lenne szíved egy kikészített anyukától elvenni a lehetőséget a játszadozástól?- mosolyodtam el hűvösen, és meg se próbáltam meg visszatartani a hangomból áradó vérszomjat. Hűvösen pislogtam párat, míg elővontam a zanpakutuomat, és komolyan, szinte zene volt füleimnek az a kis éles csikordulás, amivel kiszabadult fogságából Shiro... |
| | | | Yamakida Tsuki Reiko
12. Osztag
Hozzászólások száma : 72
Registration date : 2010. Aug. 13.
Hírnév : 34
Karakterinformáció
Rang: 6. tiszt
Hovatartozás: Gotei 13
Lélekenergia:
(6000/15000)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Vas. Jan. 23, 2011 1:37 pm | |
| Már rég nem érdekel, hogy engem bántanak, és ha gyengének kell maradnom, akkor maradok gyenge. Bár akkor a papi biztos nem fog szeretni, de eddig se szeretett, már ha létezik egyáltalán. Ha szeretne, akkor nem csak olyan fényes képeken láttam volna, és biztosan megmentené a mamit, mert az én apukámnak erősnek kell lennie. Ha választhatnék, az én apukám biztosan olyan lenne, mint Judit bácsi. Segítene a maminak meg hozna nekem heppimél menüt meg táncolna velem Csicsivel, meg szeretne, meg a mamit is. Mert én szeretem a mamit, és ezt ő is tudja. Ha minden igaz, akkor azt is tudja, hogy én most várok rá, és hogy én is segítek a többi gyereknek, hogy kiszabaduljanak. Mert lehet, hogy az ő anyukájuk nem olyan erős, mint az én mamim, és nekik nincs ott Pimpinkin bácsi, hogy segítsen nekik. Azonban ismerem a mamit is és Judit bácsit is és tudom róluk, hogy nem fogják engedni ezeknek a csúnyáknak, hogy tovább bántsák őket, mint a többieket.
A varázslat, amit tanultam, nem lett olyan szép, mint kéne. Be akartam zárni a fehér ént, és akkor nem tud majd kiszabadulni és akkor majd vissza tudják csinálni, amit csináltak, mert biztosan vissza lehet csinálni. Majd ha lehiggad, akkor lehet, oda kéne mennem, kinyújtani az egyik kisujjamat és kibékülni vele. Az mindig szokott segíteni, még ha Miyokoval is veszek össze. Mert néha szoktam, de általában csak hagyom, hadd parancsolgasson. Az ő mamija és az ő papija nem tud arról, hogy Miyoko nagyon sokat parancsolgat. Az egyik kedves nagylány az osztagból azt mondta, hogy ez azért van, mert ő másmilyen shinigami, mint amilyen én vagyok vagy ő, mert nekik mások a feladataik. Azt mondta, hogy nekik izóból (izom xD) van a fejük. Nem tudom, ez mit jelent, de biztos igaza van, mert kedves nagylány volt, mert hozott nekem fánkot és utánam hozta a papucsomat, mert elhagytam.
A csúnya kígyólányt sikerül elválasztanom a fehér tőlem, de a fehér én megint rombolni kezd, meg hangos és bántja a füleim. Aztán kiszabadul, aztán megint nekem támad, és nem nyújtja felém a kisujját, hogy béküljünk ki és legyen minden olyan, mint régen. Pedig én sosem voltam gonosz vele, például hagyom, hogy bennem éljen, és sosem bántottam. Ő mégis azt teszi, de már csak a fájdalomra tudok figyelni. Pedig neki nőnek szárnyai, neki kéne, hogy nőjenek a szárnyai, nem pedig nekem. Aztán piros lesz minden, még pirosabb, mint eddig. Nem szeretem ezt a színt. Félelmetes. Veszélyes. Félek. A lények arcai csúnyán torzulnak, csúnyábbá válnak, mint eddig és még ők is félnek. Nem tudom becsukni a szemeimet, pedig akarom, hogy ne lássam őket. Nem akarom látni őket.
A fehér engem kezdem nem látni. Kezd átlátszó lenni és zavaros. Olyan, mint amikor a sima víztükörbe dobok bele egy kavicsot, ugyanúgy hullámzik és fakul. Mozdulataimat pedig nem irányítom, a lábam magától lép egyet előre, s mivel a kardom nincs nálam, mert azt valaki elvette, egy asztalról veszek le egy pirostól ragacsos, nagy követ és hajítom felé, hogy oszoljon, tűnjön el. A kígyónénit sem akarom itt látni. Hirtelen nagy energia kezd el gombócként dobogni a torkomban, bár nem tudom mi ez, mert sosem találkoztam ilyennel. Nem én csinálom, amit csinálok, csak egyszerűen csinálom. Nem tudtam eddig, hogy ez a piros lövedék micsoda, csak azt, hogy biztosan erős és biztosan bántom vele a nénit. Még ha nem is akarom…
Nem mondta nekem eddig még a mami sem, hogy én ilyet is tudok, s nem tudtam, hogy ezt ceronak nevezik, mert nem szoktam ilyeneken gyakorolni. Aztán pedig sárga fény lesz körülöttem, amitől nem tud megérinteni, én viszont el tudok futni, el a cellák felé, és a celláknál pedig végre ki tudom majd szabadítani a többi gyereket, ha odaérek. |
| | | | Grimmjow Jeagerjaques
Mesélő
Hozzászólások száma : 8
Tartózkodási hely : Las Noches
Registration date : 2010. Oct. 16.
Hírnév : 0
Karakterinformáció
Rang: Csúnya, csúnya mesélő...
Hovatartozás:
Lélekenergia:
(0/0)
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) Szomb. Jan. 29, 2011 9:29 am | |
| Öblös, mély nevetés hangzik fel, melyből gunyor árad, s melynek hatására a falakban levő koponyák mintha beljebb húzódtak volna üregükbe. Mindez körülöttetek azt a benyomást kelti, mintha a falakban kaparásznának szabadulást remélve, s ebben talán nem is tévedtek olyan nagyot... csikorgó hangok, a sötétben fel-felvillanó vörös és kék szempárok, melyek nyomtalanul eltűnnek, ha rájuk vetül a fáklya fénye. Ellenfeletek kardját felemeli, melyből szürke, szinte átlátszó, ám mégis teljesen jól látható szellemformák kezdenek el előkúszni, s min felétek tart: ám meglepve vagy sem, de tapasztaljátok, hogy egyszerűen kikerülnek benneteket, ám mikor mellettetek elsüvítenek, jól halljátok a halk, elfojtott sikolyokat és láthatjátok, amint a szürke, füstszerű, formálatlan nyúlványok szétválva a terem egyik sarkában heverő csonthalomra 'olvad', melynek hatására a csontok elkezdenek mocorogni, mozogni, majd elkezdenek egészen felismerhető formát felvenni- csak a kinézet groteszk. Van, amelyiknek két feje van, vagy éppen négy karja- bár ki tudja, ebben a világban nem léteztek-e pont ilyen lények. Fegyverük nincs, azonban elég veszélyesnek tűnnek hosszú, hegyes ujjaik, melyekkel minden bizonnyal minden különösebb nehézség nélkül kaparnák ki szemeiteket. Ellenfeleitek serege egyre csak nő, hiszen a páncélos kardjából áramló szürkés anyag már a falban levő csontokat is életre kelti. A csontos bábok mozgása meghazudtolja zombi mivoltukat, s alakjukat abszurd, kékes derengés öleli körbe- nyilván ők is mágiával vannak védve. Fegyvereiteket különösebb erőfeszítés nélkül védik ki csontos karjukkal, s löknek el benneteket maguktól esetleges támadás esetén: s kénytelenek vagytok addig próbálkozni, míg arra az elméletre juttok, hogy talán a kombinált támadásokkal kárt tehettek bennük. Eddigre azonban már páncélos ellenfeletek is harcba száll, s egyértelmű, melyikőtöket vette célba: Yuusuke kénytelen társára hagyni a csontok elintézését, ő maga pedig hadba száll a Lény ellen, s kelletlenül tapasztalja, hogy az erősebb nála, s nem fog vele boldogulni egy egyszerű kidouival, s kénytelen lesz magasabb szintre lépni. Ám egy óvatlanabb pillanatában a penge hasít, ő pedig egyik kézfejétől búcsút véve döfheti át a páncélt egy repedésen keresztül, s a sisakból kiszűrődő fény elalszik- a csontlények pedig darabjaikra hullanak. Gyorsan növekvő vérvesztesége s az egyre fokozódó fájdalom azonban veszélyezteti ébrenlétét- kérdés, meddig bírja ki ájulás nélkül.
Eközben társa az előzőleg észrevett oldalfolyosóról kilyukad egy félreeső helyiséghez, ahol egy egyszerű asztalon hever a könyv, amit kerestek... azonban kétségtelen, hogy a megszerzése nem lesz egyszerű, annyira nem, mint amennyire annak tűnik...
____________________________________________
S igen, képes leszel elfutni a nő elől, mivel Cerod elég nagy riadalmat keltett a lények körében, s a papnő is döbbenettel figyeli műved eredményét: az átlátszó falakból hiányzott egy jó darab. S míg a cellák felé futsz, groteszk látvány tárul eléd: a sok apró holttest között felfedezhetsz ismerős arcokat is, hiszen nagy részük veled együtt érkezett. Mégis, elszántan haladsz tovább a célod felé, s a cellákhoz érve meglátod a rácsokból áradó halvány derengést és a könnyáztatta arcú, némán kiáltozni próbáló gyerekeket. Ha véletlenül hozzáérnél valamelyik rácshoz, fájdalmas égési sérülés emlékeztetne rá, hogy miért nem volt tanácsos neked sem nyúlkálni a cellád rácsaihoz. A feléd közeledő őröket is le kell szerelned, akik meg akarják akadályozni, hogy kiszabadítsd a gyerekeket... s emellett még a rácsokat is ki kell robbantanod a helyükről. Vajon van még hozzá elég erőd? Vagy hagyod, hogy a fáradt reménytelenség teljesen ellepjen és magába zárva száműzzön egy sötét sarokba- hagyva, hogy másik éned kínozzon addig, míg végleg képtelen leszel megtartani csöppnyi fölényed fölötte? |
| | | | Ajánlott tartalom
| | Tárgy: Re: Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) | |
| |
| | | | | | Tiltott igék könyve (LEZÁRVA!) | |
|
| |
|
