Olyan jó kapitánynak lenni! Semmi dolga nincs az embernek, csak néha-néha elvégezni a maradék papírmunkát, amit a Hadnagya megcsinált már előre, amúgy meg fetrengeni lehet egész nap, illetve kinek mi a hobbija. Én speciel néha szoktam csinálni, hogy elmászom a 8. osztag kapitányi irodájának ablakához, leülök, és csak vigyorogva nézem az épp güriző Feleségem. Néha Ő is szokott dolgozni, hát igen. Én meg nem, vagyis nem mindig, csak havonta néhányszor. Imádom néha cukkolni, persze a dolog olyankor kezd veszélyes vizekre átevezni, mikor hörcsögfejjel elhajít felém valamit, ami legelőször a keze ügyébe kerül, de na, imádom. >.< Elméletileg most a papírmunka lenne soron. Az iratok meg is vannak, toll is van hozzájuk, sőt még a Kapitány is jelen van éppenséggel az irodában, csak nincs olyan állapotban, hogy kitölthesse őket. Szokásos sziesztáim egyikét töltöm épp. Nem nyújthat most valami hősies látványt a nagy Watanabe YUusuke, aki épp az íróasztalán alszik és szájából folyik a nyál a frissen elvégzett iratokra, azokról pedig a padlóra. Épp egy különösen szaftos jelenetet álmodok, mikor hirtelen valami feltépi az ajtót és nagy visítások közepette rámveti magát. Nagy horkantással adom tudtára a világnak, hogy ébren vagyok, épp csak egy kicsit szundítottam el, bár enyhén ködös tekintetem ezt megcáfolja. Maya szokásához híven el is kezdi sorolni a gondokat, amiket én még félálomban hallgatok végig, és szerencsém van, ha csak töredékét felfogom annak, amit mondd, de végül megelégelem a helyzetet, és megrázom a fejem, hogy kissé magamhoz térjek.
- Oh, szia Maya! A macska..igen a macska...őő nyugodj meg, meg fogjuk találni! - próbálom nyugtatni Hugit, de bátyói kötelességem kútba esik, mikor Maya elkezd kieflé rángatni az irodából. Megértem, hogy sürgős, de még szinte semmit sem mondott el, másrészt meg előbb harapnunk kéne valamit, mivel teli hassal jobban megy a keresés, és kevésbé derűlátó az ember. Szóval én önkényesen eldöntöm, hogy most márpedig én enni fogok, és Maya is velem fog tartani, és ha nem eszik, magam fogom beletömni a szájába a kaját!
- Na most álljon meg a menet, Hugi! Szépen elmegyünk Karakurába, eszünk valami reggelit, és közben megbeszéljük a dolgokat! Éhesen nem lehet semmit sem csinálni, különben is, úgy nézel ki, mint a mosott szar! Buli volt az éjjel? ^^ - az utolsó mondatot már nem megrovóan, hanem vigyorogva kérdem. Örülök neki, hogyha bulizgat és jól érzi magát. Senkinek sem tesz jót, ha egész nap csak otthon ücsörög. Amúgy is dolgozik eleget, szóval megérdemli a kikapcsolódást, csak ne csapja magát szét ennyire. :/ Közben már meg is nyitom a Senkai kaput, és előre engedem Hugit, majd én is belépek a járatba, hogy néhány perc múlva immáron Karakurában lépjek ki. Már nagyon ismerős vagyok ebben a városban, így egyből a kívánt irányba fordulok, és természetesen húzom magam után Mayát is. Viccesen festhetünk. Szegény Hugi egyfajta zászló módjára loboghat utánam, de hát ez van, nem érdekel, előbb eszünk, csak utána kezdünk is hozzá valamihez. >.< Utunk a legelső McDonaldsba vezet, mivel ott gyorsan kiszolgálnak, bár lehet hogy ha sokat eszik ott az ember, rövidtávon elhalálozik, de ez most egy cseppet sem érdekel, csak az, hogy mihamarabb magamba tömhessek néhány sajtburgert. Be is cipelem magammal Mayát, majd leadom a rendelést, fejenként hat sajtburgert, ezt neki is be kell vágnia, mert most én etetem Őt, és nem fordítva! Mihelyst megkapom a rendelést már szlalomozok is az asztalok közt egy előzőleg már kiszemelt üres kis sarok felé, majd leülök, és addig meg sem szólalok, míg az adagom felét el nem pusztítom.
- Nos..miről is van szó? Mikor tűnt el Miyavi? És minek cipelted magaddal? Hol volt nálad utoljára? És szerinted hol tűnhetett el?Ne aggódj, biztos megtaláljuk, még nem lehet olyan messze! Ja, és egyél már! >.> - teszem fel a kérdéseket egymás utánban, majd ezt megkoronázom egy jó hangos szürcsöléssel, amit a szívószálam ad ki a kólás poharamon át. Bíztató szavaimat alátámasztom egy mosollyal meg egy arcsimogatással, majd míg Maya összeszedi a gondolatai, nekilátok még egy szendvicsnek, és érdeklődve hallgatom a beszámolót.

Ejj-ejj. Nem a legszerencsésebb dolog elveszteni Karakurában valamit, egy állatot meg pláne. Ki tudja, hol lehet már, vagy ki szedte fel. Esetleg melyik szeméttelepen vagy szemetesben kutat némi ennivaló után. Lényegtelen, az a fontos, hogy meg kell találni, nehogymár Maya elveszítse egyetlen hű társát! Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni, csak idő kérdése. Viszont, egyelőre most rendesen meg kell kajálnunk, hogy egyeltalán elkezdhessük a keresést. Mayát ismerve nem nagyon kell biztatni, hogy egyen, de akkor is látom rajta, hogy legszívesebben rohanna már a macskája után. Ha már így meghitt környezetben eszünk, nem árt beszélgetni sem, és van mit megbeszélnünk bőven. Úgysem találkoztunk mostanában, mivel mindkettőnket lefoglalta a saját osztaga körüli gondok, teendők. Legalább ilyenkor tudunk beszélgetni kicsit, még ha nem is a legalkalmasabb az időpont. Mielőtt azonban megszólalnék, fogok még egy szendvicset és az arcomba tömöm, így már mindjárt másabb. Kezd telítődni a gyomrom, kezd elmúlni az éhség, ezzel párhuzamosan kezdenek feléledni azon érszékszerveim is, amik eddig mély álomba voltak merülve az éhezés miatt.
- Jut eszembe. Mi van veled mostanában? Megvagyol? Pasik? És ki az a Linzer? Érdekes neve van... - teszem fel kérdéseimet szép sorjában, majd ezt megkoronázom megy korty jéghideg kólával. Mióta a Seireitei az otthonom, nem nagyon ettem Karakurában, és amúgy sem szeretem az itteni ételeket, meg italokat, de be kell valljam, hogy a sajtburger és a kóla kombó nagyon finom! Bár borsos ára van, és gondolom megrövidítené az életemet, ha élnék, de egy, már egyszer meghaltam, kettő, a kapitányi fizetésből azért telik néha egy-egy sajtbureszre, még ha most spórolni is kell ,mivel a házas élet azért nem fenékig tejfel, főleg ha a feleséged krónikus édességfüggő. Azért persze nem nyomorgunk...mindenünk megvan, ami kell. Nekem meg főleg. Egy takaros feleség, nekem csak ő kell! Na de...most mással kell foglalkozni. Meg kell találni a macsekot, és az nem lesz könnyű feladat. Ha legalább lenne valami érzékelhető lélekenergiája, de semmi. Hacsak...esetleg Maya lélekenergiájából nincs rajta egy kevés, elvégre évek óta együtt vannak, szóval nem elképzelhetetlen.
- Lehet, hogy ragadt Miyavira egy kicsi a lélekenergiádból, elvégre régóta megvan már neked! - adom elő ötletem Huginak, majd rá is kezdek koncentrálni a dologra. Elég nehéz dolgom van, mivel Maya itt ül mellettem, tehát itt érezhető a legjobban a lélekenergiája, de talán mintha egy kis derengés lenne távolabb tőlünk. Alig érezni, de nagyjából be lehet tájolni, hogy merre van. - Megvan! - kiáltottam el magam boldogan, majd az utolsó szendvicsemet gyorsan beburkolva már húztam is magam után Mayát. Minél előbb megtaláljuk, annál jobb. Mindenki megnyugszik, és mindenki boldog lesz, én pedig felírhatok még egy jó cselekedetet az amúgy is terjedelmes listámra. xD
Sajnos jó kedvem egyre csak apad, ahogy közeledünk az állat fele, mivel egyre jobban érezhető a macskán Maya lélekenergiája, ugyanakkor egy másik idegen, de nagyon jellegzetes reiatsu is áramlik az állat mellett.
- Arrancarok... - morgom magam elé rossz kedvűen, mert most abszolút nincs kedvem lezúzni egyet sem. Remélem, hogy hamar megadja magát, és önkánt átadja a macskát amennyiben nála van. Talán még az letét is meghagyom, ha gyorsan tud futni, de ha nem, akkor kénytelenek leszünk máshogy megoldani a problémát. Félúton behúzom Mayát egy sikátorba, hogy levethessük a póttestjeinket, mivel shunpoval egyszerűbb haladni. Szegény Hugit csak húzkodom ide-oda, de hát segíteni szeretnék neki, szóval remélem, megérti. Hamarosan megérkezünk egy állatbolt közelébe, ahol már látni is az állatot, és egy arrancart is vele. Csodálatos. Szigorú tekintetem az arrancar Nőre emelem, és színtelen hangon megszólítom.
- Add át az állatot, arrancar, és talán megkíméljük az életed. Láthatod, két kapitánnyal van dolgod...semmi esélyed. - ismertetem a dolgokat vele és az esélyeit, amik valljuk be, elég kicsik. Gondolhattam volna, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel egyik arrancarban sincs annyi önérzet, hogyha látja, hogy semmi esélye nincs, feladja, és megpróbál a lehetőségekhez képest a legjobban együttműködni, de hát mi is gondoltam én? Vadállatok...
Meg sem lepődök, mikor együttműködést helyett valami egészen mást kapok. Nincs időm már Aoki után nyúlni, mivel ezek a bogarak, vagy akármik túl gyorsak, így elmémben megjelenik a "Hadou 33: Soukatsui" parancsszava, és már útnak is indítom a tűzlabdát, hogy szénné égesse ezeket az izéket. Remélem mellettem Maya is valami hasonlót alkot, mert bár nem tűnt erősnek az arrancar, attól még veszélyes, és ki tudja, mit tartogat még nekünk ez a nap...

Egy megeresztett szép káromkodással reagálom le a tényt, miszerint a kidoum meg sem kottyan a bogaraknak, hanem tovább tartanak egyenesen felénk. Fejemben felötlenek esetleges támadási és védekezési stratégiák, ám egyik abszurdabb, mint a másik. Kénytelen leszek a jól bevált módszerhez folyamodni. Egy shunpoval kitérek a rám támadó két bogár elől, hogy némi időt nyerjek, majd Aoki markolatára teszem kezem, aki eddig a sayájában pihent, és előhúzom tokjából, hogy használatba vehessem. Meg sem fordul a fejemben, miszerint alap állásával rontok neki a bogaraknak, mivel gyanítom, hogy nem használna ellenük. Fogalmam sincs milyen legendáról beszélhetett az arrancar csaj, lehet, hogy van egy kis beütése és valami nagy fejesnek tartja magát, mindenesetre igen magabiztosnak, és nagyképűnek látszott. Meglátjuk, hogy ki fog a végén nevetni, de van egy tippem, hogy nem Ő. Zanpakutom már a levegőben van előttem, és mondanám ki a parancsszavát, mikor a közelben hirtelen feltűnik jó pár hollow lélekenergia. Bosszúsan elhúzom a számat, hisz ez csak egyet jelenthet. Kajálni jöttek Karakurába, és pusztítani. Másért nem szoktak hollowok idejönni, szóval csak ez lehet a helyzet. Ez viszont felvet egy problémát. Mivel Mayával mindketten shinigamik vagyunk, illetve...Ő vaizard, de ez most lényegtelen, mert fele shinigami mégiscsak, szóval Karakura lakossága sajnos prioritást élvez, bármennyire is megszeretném menteni Miyavit Mayának, és visszaszerezni neki. Az sem kizárt, hogy a hollowok és az arrancar közt összefüggés van. Lehet, hogy az arrancar Nő idézte ide őket, csak hogy Ő leléphessen, míg mi a szörnyekkel harcolunk. Akárhogy is, jelen pillanatban nem tehetünk semmit a macskáért. Egy utolsó dühös pillantást vetek még az arrancar Csajra, és megeresztek utána egy Soukatsuit, azonban két bogár önfeláldozóan elé ugrik, így azokat találja el a kidou, nem a Nőt.
- Fuss csak, gyáva féreg! - kiáltok még utána, bár nem vagyok benne biztos, hogy meghallotta. Eddig is gyűlöltem minden arrancart, ez most még rátett egy lapáttal. Néhányban legalább van annyi becsület, hogy nem menekül el, hanem inkább önként feladja magát...- Gyere Maya. Sajnos a hollowokat kell elintéznünk előbb, sajnálom. Ígérem utána megkeressük és visszaszerezzük Neked Miyavit. - mondom csöndesen Húgomnak, majd a hollowenergia irányába fordulok. Még egy utolsó pillantást vetek a pláza felé, ám már nem látszik a zöld hajú Lány. Fogalmam sincs, hova mehetett, de egy pláza közepén nem fogok vele megküzdeni. Túl nagy a kockázata annak, hogy eltaláljunk egy-egy embert.
Fejemmel intek Mayának, hogy ideje indulni, majd shunpora kapcsolok és az egyik közeli ház tetején várom be Húgom. Közben eszembe jut a kérdése, amit még a mekinél tett fel, csak megfeledkeztem róla, mivel akkor éreztem meg Miyavin a lélekenergiáját, ám most értetlenkedve nézek Mayára.
- Mégis milyen kérdés ez? Nem ölnélek meg... A Húgom vagy, még ha nem is a vér szerinti...ez hülye kérdés volt..- csóválom fejem, majd benyomorgatom Mayát erősen. Még ha muszáj lenne, akkor sem tenném meg, inkább keresnék valami más megoldást, vagy ha nincs más, hagynám futni, nem keresném. Biztos meg lenne a saját oka rá, amiért valami olyasmit csinál, hogy meg kéne büntetni, de szerintem nincs egyelőre semmiféle oka rá, szóval kár is ezen gondolkodni. Maya azon kevés személyek közt van, akiért a pokolba is lemennék, ha csak úgy lehetne elkerülni, hogy meg kelljen ölnöm, szóval nincs miért aggódnia. Előbb vágnám le a saját kezem, minthogy Őt bántsam. Mindenesetre erre még visszatérek, és előfogom venni Mayát, majd ha ennek vége. >.> Most azonban fontosabb dolgaink vannak, szóval ismét shunpora kapcsolok, és a hollowok irányába indulok el elől. Nem telik bele két perc sem, és beérjük a hollowokat. Először azt hiszem, hogy valami kandi kamerás jelenetbe futottam bele, aztán kénytelen vagyok belátni, hogy itt bizony komoly dolgokról van szó, még ha vérmalacok is az ellenségeink. Abszurd jelenet, mikor a tonnás koca megkezdi felénk a rohamot, de hát láttam már durvább dolgokat is. A szemmel és póklábakkal ellátott női melleket egyelőre semmi sem tudja überelni. Messziről érezni már a szájszagukat, ami nagyjából a lelkek szagára hasonlít, vagy nem is tudom hirtelen mihez kötni, de tény, hogy rohadt büdös. Az öklendezéssel küszködve vetődök el az egyik süldő útjából, és rántom elő Zanpakutomat, hogy véget vessek ennek a hülyeségnek. Még mielőtt azonban aktiválhatnám a shikaiom, olyan fülsiketítő hang üti meg a fülem, hogy kénytelen vagyok néhány másodpercig térdre rogyva lihegni, hogy eltűnjenek a szemeim elől a csillagok. Remélem Maya is jól van, és nem esett komolyabb baja.
- Na jól van....malacpörkölt lesz ma ebédre! - kiáltok fel idegesen, majd egy ugrás után kettészelek egy hollowmalacot. Diadalittasan nézem végig haláltusáját, majd megyek a következő célpontra, aminek a fejét választom el a testétől, és így tovább. Azonban kénytelen vagyok belátni, hogy itt nem elé a puszta nyers erő, mivel egyet megölök, és kettő jön helyette.
- Nincs valami ötleted Maya? - kérdem Hugitól, mivel nekem jelenleg semmi ötletem nincs a hollowok elpusztítására. Talán át kéne váltani shikaiba, bár nem hinném, hogy az megoldaná a problémát, aztán ki tudja. a Bankai szóba se jöhet, amúgy se idézhetném meg Karakura közepére, max ha az életem múlna rajta, de ettől egyelőre nem kell félnem.

Mesélés:

A tény, mely szerint elpusztított ellenfeleitek duplázódva térnek vissza, korántsem javítja a helyzetet- s végül arra a megállapításra juttok, hogy valahol, elrejtőzve nyilván ott az arrancar, aki mindezek mögött áll. S bár bőszen tovább aprítjátok a malac-hollowokat, egyenlőre semmi esélyt nem láttok arra, hogy esetleg felbukkanjon a főellenség- s ez idő alatt talán Cherise is meg tudott szökni. Odapillantva azonban látjátok, hogy a két zöld hajú nőt is körbevették a gyorsan sokasodó hollowok- talán kénytelenek lesztek összefogni azon szent célból, hogy később egymásnak eshessetek.
Egy-egy magasabb szintű támadás után azonban feltűnhet, hogy minél erőteljesebb a lényeket elpusztított támadás, annál több időt vesz igénybe az, hogy megkettőződve feltámadjanak halottaikból- ezt mindenképpen a javatokra kell fordítanotok!
Miután pedig elkezd körülöttetek fogyni a malacok száma, az égen egy fekete repedésen át megpillanthatjátok azt, aki a malacok mögött áll...
Kinézete hányingert kelt egy normális, hétköznapi emberben, és undorodva lép el előle- így tesztek ti is. A lénynek azonban úgy tűnik, nem Maya és Suke a célpontja, hanem a macskát szorongató, malacokat útjából irtó Cherise- vagy talán pont a kezében tartott, átkeresztelt nevű macska. Nem szeretnétek, ha valami véletlen folytán a második sejtésetek igazolódna be, így kénytelenek lesztek félretenni a pillanatnyi ellentétet, és az arrancar lány segítségére siettek...