Név: Hanamoto Ouma
Kaszt: Shinigami
Rang: 10. osztag ( remélhetőleg jövendőbeli tagja)
Nem: Nő
Kor: 22 év
Születési dátum: XXI.17
Kinézet: vörös hosszú hajú, vékony testalkatú, magas, kékszemű
Ruházata: átlagos shinigami öltözék, geta, mellén pillangó kitűző.
Jellem: folyton mosolygós, kedves, kissé bamba, de igazán kitartó. Szeret olvasni és rajzolni, és imádja a művészetet. Kardjával nagyon jó a kapcsolata. Mindenkivel barátságos, hamar szerelembe esik.
Zanpakutuo:
Zanpakutuo neve: Amatsu Ite (mennyei íjász)
Zanpakutuo kinézete: klasszikus katana, rózsaszínű markolata
Zanpakutuo fajtája: levegő
Zanpakutuo shikai-ja: kiriharau Amatsu Ite (tisztisd meg mennyei ijász!)
Shi-kai formában a kard átváltozik egy csúzlihoz hasonló fegyveré, amivel lélekenergiát tudd kilőni.
2. támadása: Futtobu Amatsu Ite (fújd el mennyei íjász!)
A zanpakutuo katana formája változik vissza (vagy marad, helyzettől függően) mérgező széllökéseket generál az ellenfél felé.
Története:
22 éves vagyok, egy művészeti egyetemre járok Tokióba, és furcsa dolgokat láttok gyerekkorom óta. Senkinek nem merem elmondani, mivel félek attol, hogy bolondnak néznek. Így is sokan gúnyolnak, hogy nem ebben a dimenzióba élek. Gyerekkoromban úgy éreztem, mintha mindig követne valaki, majd mikor idősödtem hangokat is elkezdtem hallani, de nem törődtem velük, hiszen ritkán fordult elő. Mikor felköltöztem Tokióba az egyetem miatt, a hangoknak körvonaluk is lett. Akkor ébredtem rá, hogy amit eddig hallottam azok szellemek voltak. Nem ijedtem meg különösebben, hiszen sejtetem. Inkább csak nem vettem tudomást róluk, vagy unalmasabb pillanataimban beszélgetem velük. Egy nap viszont minden meg változott, a szomszédomban élő házsártos öreg néni, aki mindig szidott mindenkit, hirtelen elhunyt. Szellemével találkoztam is minden egyes nap a ház előtt. Észre se véve halálát (vagy nem érdekelve) folytatta tovább a gyerekek és a szomszédok szidását. Kis idő elteltével a lakásába, új lakók költöztek. Borzalmas haragra gerjedt! Ordítozott, szitkozódott persze hiába, hiszen rajtam kívül senki nem halotta. A napok óta tartó kiabálásnak viszont egyszer csak vége szakadt, nagyon boldog voltam, hiszen már lassan az idegeimre ment. Mosolyogva nyújtóztam végig az ágyon, hogy végre egy jobb helyre kerülhetett az öreglány. Mikor egy hatalmas robbanással berobbant az ablakom! Gyorsan felpattantam és láttam, hogy egy hatalmas halkoponyájú szörnyeteg repül felém a nevemet kiabálva.
- Mit akarsz tőlem?- sikítoztam, majd a szörny utánam csapot hatalmas csápjaival. Én pedig egyenesen kirepültem az ablakon. Bele csapódtam a földbe és a következő kép tárult a szemem elé: a testem mellet feküdtem a mellkasomból pedig egy lánc lóg ki. És ha ez még nem volt elég, az a hatalmas szörny még mindig felém tart. Mindenerőmet összeszedve megpróbáltam feltápászkodni, mikor egy fekete ruhás nő elém ugrott és egy kardsuhintással eltüntette a szörnyeteget. Tátot szájjal figyeltem a jelenetet mikor feleszméltem meg köszöntem a segítséget a különös, ám gyönyörű nőnek.
- kérlek, ne haragudj rám! – nézet rám elgyötört arccal - ha hamarabb ideérek… akkor még tudtam volna állítani.
- elnézést, de nem értelek! Hiszen legyőzted a szörnyeteget! Megmentettél!- mosolyogtam rá biztatóan. Elém guggolt és rám mosolygott, majd ki húzta a kardját a hüvelyből, és ennyit mondott.
- ez egy lidérc volt, és te meghaltál, de most már ne aggódj, egy olyan helyre fogsz kerülni ahol többet nem, eshet bántódásod!- nem hitem a fülemnek, de nem is tudtam mit csinálni, hiszen a következő percbe már egy teljesen ismeretlen vidéken voltam, a Lelkek világába kerültem. Rukongai 36. kerületébe pontosabban, mint tudtam meg egy bácsitól. Elmeséltem neki, hogy nem emlékszek semmire, csak egy furcsa alakra, és egy szomorú női arcra. A Bácsi szerint egy lidérc ölhetett meg.
- nem értem, hogy miért támadhatott rám !– meg próbáltam visszaemlékezni, de nem igazán sikerült, hiszen a korgó gyomrom nem igazán hagyta a tiszta gondolkodást. - jut eszembe, van valahol bolt vagy bármi más? Mert mindjárt éhen halok, vagyis nem halok, az már meg van…- mosolyodtam el.
- Ouma, itt nem fogsz találni semmi féle élelmet. - sóhajtotta a Bácsika- akik itt éhesek, azok különleges emberek.
- különlegesek?- kérdeztem vissza tátott szájjal- tudok repülni? –álmodoztam csillogó szemmel, de a Bácsi tudomást se véve a repülős teóriámra,elmondott mindent, amit a Lelkek világáról tudni kell. Mesélt arról, hogy létezik, egy hely ahol tanulni tudok, hisz megvan hozzá a kepeségem. Tanulni, hogy meg védhessem a többi ártatlan embert a lidércektől. Elhatároztam, hogy jelentkezni fogok az akadémiára. Úgyis tetem, szerencsémre azonnal fel is vettek, keményen tanultam és edzetem. Hiszen volt már egy célom, el akartam pusztítani minél több lidércet. Mikor az első bevetésen találkoztam eggyel kissé leblokkoltam, de összeszedve minden erőmet sikerült legyőznöm. A kardom igazi alakja megjelenése után, letetem az összes vizsgámat, és felvetek a 13. őrosztag közé. Úgy érzem, jó irányba haladok a célom felé. Épp most készülök bejelentkezni a 10. osztagba. Így hát kissé ideges vagyok, de remélem a Kapitány elfogadja majd a jelentkezésem!
