Jelszó:"Yoruichi a legszebb fekete cica!"
Név: Akahana Renée
Kor: 20-nak néz ki (valójában 80 lehet)
Nem: nő
Kaszt: Vaizard, ex shinigami
Maszk: Alakra olyan mint a többi, szem és száj körüli részt lilás csíkozás borítja (képet még mindig keresem róla, nem emlékszem hová is mentettem)
Kinézet: Kb. 165 centi magas, hosszú ezüstszürke haja, és világító smaragdzöld szeme van. Enyhén sámadt bőre, valamint a bal vállánál lévő sárkány alakú tetoválás az ismertetője. Imádja a szokatlan, sokat mutató ruhákat.
Jellem: Eléggé szabadlelkű, nem engedelmeskedik senkinek, nem bírja az irányítást, és az okoz neki legnagyobb örömöt, ha valakit felbosszanthat. Ugyanakkor vidám természete és a barátaiért bármire képes. Kiváló nevelésben részesítették, éppen ezért dacból minden viselkedési szabályt áthág.
Zanpakutou neve: Ankineko (végzet macskája)
Shikai:
Parancsszava: Hikkaku Ankineko (Karmolj végzet macskája)
Alakja: Nekote (japán fegyver, olyan mint az ujjhegyekre erősített sólyomkarmok). Ilyen, csak pár centivel hosszabb:
http://www.lesartsmartiaux.com/articles/ninja/nekote.jpgFajtája:szél
Támadása:
-Katsu (Hasítás) - a felém jövő ellenséges támadást egy suhintással ketté vágom, így az darabokra válik szét, és kikerül engem.
-Kizamu(Darabolás) - karmolás szerű mozdulatot követően egy szél indul el az ellenség felé, amely követi és amikor eltalálja a bőréből tép ki véletlenszerűen darabokat, ezzel súlyos sebeket okozva. Ha jól célzok, azokat a pontokat találja el, ahol a főbb erek nagyon közel vannak a bőr felszínéhez (pl. nyakon), vagy az ellentámadáshoz szükséges izmokat sértik fel.
Előtörténet:
Akahana Renée néven születtem, az 1920-as években. Anyám 5 éves koromban meghalt, ezután édesapámhoz kerültem, aki egy nemzetközi cég feje volt. Nagyon ügyes üzletember, és sikeres vállakozó, azonban nagyon keveset tudott a szeretetről. Úgy gondolta, ha megfelelő nevelőnőt talál mellém, és elhalmoz ajándékokkal, akkor pótolhatja anya hiányát. Mikor rájöttem, hogy neki milyen nehéz, megpróbáltam a kedvére tenni. Ennek végeredményeként rengetegszer egyedül hagyott, és elutazott a világ számos pontjára tárgyalni külnöböző cégekkel. Egyre inkább azt éreztem, csak kolonc vagyok a nyakán, nem is szeret. Ezt még segítette a felfedezés is, hogy semmilyen érzelmét nem mutatta ki előttem. Mikor megelégeltem, arculatot váltottam. Mindent megtettem, hogy halálra idegesítsem. Amikor csak tudtam keresztül húztam a terveit, eltűntem, vagy valamit tönkre tettem. Jól tudtam mit nem szeret, és csak azért is megtettem. Nem érdekelt a büntetés, mivel nem bántam meg semmit. Ha valaki megkérdezte miért vagyok ilyen, egyszerű válasszal rukkoltam elő:
-Velem szemben az apám egy szobor. Nem tudok a haragon kívül más érzelmet kicsalni belőle. De még ez is jobb, mint a semmi.
Egy idő után apámhoz is eljutott a szemléletem, de nem érdekelte. Egyre inkább azt éreztem, bármit is teszek, őt nem fogja zavarni. Egyre veszélyesebb dolgokat találtam ki. Amilyen szokatlan szórakozás csak volt a közelben, elsőként próbáltam ki. 19 éves voltam, amikor valami megváltozott. Reggelente gyakran fájt a fejem, néha még ki sem tudtam kelni az ágyból. Három kórházat végig jártam, mire valaki rájött, mi bajom van valójában. Egy ritka örökletes betegségem van, ugyanaz, ami anyámmal is végzett. Ellenszert egyenlőre nem találtak rá, ezért még biztatni sem tudtam. Hónapokig voltak kórházban, majd egy idő után úgy tűnt felgyogyulok. Haza engedtek, de pár hét múlva ujabb rosszullét kapott el. Már nem tudtam rajtam segíteni, annyira emlékszem, hogy csukott szemmel fekszem az ágyamon, mellettem valaki van. Erős szúrást éreztem, majd minden elsötétült. A következő pillanatban a testem mellett álltam. Nagy döbenetemre a mellettem síró személy az apám volt. Mély megnyugvás töltött el a tudatra, hogy bármit is követtem el ellene, mégiscsak szeretett. Nem tudtam pontosan miért történt ez velem, de egyre inkább az volt az érzésem, szellem vagyok. Jobb szót nem tudtam rá mondani. Elkezdtem keresni egy hozzám hasolót, hátha meg tudja magyarázni mi is történt velem. Mikor végre megtudtam az igazat, úgy döntöttem, még maradok egy ideig. Folyamatosan szemmel tarottam apámat, és igyekeztem mindig a közelében lenni. Szép idős kort ért meg, majdnem 90 éves volt, mikor meghalt. Alig vártam, hogy végre beszélni tudjak vele, és elmondhassam neki mennyire szeretem. Halála napján még mindig ott voltam mellette, hogy engem lásson majd meg először. Azonban a találkozás elmaradt. Egy fekte testű, fehér fejéu lény jelent meg mellettünk. Nagyon megijedtem tőle, szaladni kezdtem. Jó ideig követett, azonban egyszer csak leszakadt. Gyorsan visszafordultam. Apámat azonban már nem találtam. Helyette egy fekete kimonós alak várt rám. Elmondta, hogy az apám már tovább ment egy Lelkek Világa nevű helyre. Felajánlotta, hogy engem is oda küld. Most már örömmel mentem. Nem is tudom pontosan hogyan történt, de alig pár perc múlva egy nyüzsgő város mellett tértem magamhoz. Az emberek eléggé segítőkészek voltak, befogadtak. Nem sokkal később megtudtam, hogy van egy Akadémia nevű hely, ahova bárkit felvesznek, aki éhséget érez. Engem ez az érzés már jó ideje kerülgetett, ezért megpróbálkoztam. Érdekes hely volt, el kell ismerni. Mindenki talált magának barátokat, majd azok segítségével próbált minnél magasabbra jutni, minnél sikeresebb lenni. Nekem nem volt ellenük túl sok esélyem, mivel a tanulás nem túlzottan érdekelt. A harc annál inkább, abból nem voltam egy könnyű ellenfél. Végül közepes eredményekkel, sikeresen végeztem. Egyenesen a 6. osztaghoz küldtek, mint tisztet. Nyilván nem tudtam rólam semmit, különben biztosan nem a lélektelen kapitány mellé osztanak be. A főnököm sokban hasonlított az apámra. Mégegyszer nem akartam álélni, ahogyan keresztül néznek rajtam, ezért mindent megtettem, hogy felfigyeljenek rám. Ennek eredményeként elég gyakran voltak hangosak a folyosók a kioktatásoktól, amik nekem szóltak. Mikor megelégelték a dolgot, tovább küldtek. Ezúttal a 11. osztagba kerültem. Az előzőnél nem sokkal volt jobb, itt sem engedelmeskedtem senkinek. Jó pár osztagot megjárattak velem, már szinte büntetésnek számítottam. Éppen egy újabb osztag kaptányát próbáltam tönkre tenni, mikor elkaptak. A haori tönkretétele súlyos szabálysértésnek számított volna, de még messze nem voltam készen vele, és nem akartam félmunkát végezni, ezért eltűntem a helyszínről. Egy biztonságosnak ítélt helyen megálltam, majd észrevettem, hogy a haori még mindig nálam van. Már éppen el akartam dobni, mikor éles ütést éreztem. Elájultam. Magamhoz térve egy barlangban voltam, egy árnyékban álló személy az egyik kidouval tartott féken.
-Melyik osztag kapitánya vagy?
-Miii???
-Talán süket vagy? Azt kérdeztem melyik osztagot irányítod?
-Nem vagyok kapitány!
-Ne hazudj cicám, akkor ez mit keresett nálad? - azzal felmutatta a haori nagyobbik részét. A szám rajta biztosan kivehetetlen volt.
-Tényleg nem vagyok kapitány!
-Jó vicc. Lássuk mit fognak szólni, ha visszaküldjük nekik a kis aranyost, átalakítva... - ez volt az utolsó szó, amit hallottam. Mikor újra magamhoz tértem, már nem voltam egyszerű shinigami. Féltem visszamenni a Tiszta Lelkek városába, de kénytelen voltam. Ott valahogy sikerült titokban tartanom a változást, ám néha mikor már szinte nem bírtam magamon uralkodni, kitöréseim voltak. Ilyenkor nagyon gyorsan el kellett tűnnöm a város rejtett részeibe. Egy küldetésen az emberek világában is ez történt. Harc közben tört rám az érzés, ezért igyekeztem minnél messzebb kerülni a társaimtól. Ahogy a kezemet az arcomhoz érintettem, elkezdett alatta kialakulni a hollow-maszk. Nem tudtam pontosan hogyan működik, de ezúttal nem álltam ellen. Mikor készen lett, erősebb és gyorsabb lettem. Pár perc alatt le tudtam győzni az ellenfelemet. El akartam tüntetni a maszkot, és visszatérni a társaimhoz, de nem ment ez olyan könnyen. Jó ideig eltartott mire megszabadultam tőle. A harcnak vége lett, engem pedig ott hagytak. Nem tudtam mit tehetnék, amikor megjelent egy Urahara nevű férfi. azt mondta, nem vagyok egyedül, vannak hozzám hasonlóak, és az emberek világában rejtőzködnek. Amennyiben itt maradok, segít nekem beilleszkedni közéjük. Beváltotta az ígéretét, és segített, hogy elfogadjanak...
(Az oldalon lévő karakterem: Yurenai Mistique)
