Épp Rukongai külső kerületén barangoltam. A pontos célom botanikai volt: egy nagyon ritka virágot kerestem. Ha minden igaz és jól tudom, akkor ez a virág alkalmas erre arra. De konkrétan arra is jó, hogy a bőröm színe végre újra fehér legyen. Nem volt semmi bajom ezzel a kékkel, de az emberek világában még a pót testek is bekékültek, amit röviden fogalmazva is, de már nem egy incidens és magyarázkodások sora követett. Így tehát neki indultam felkeresni ezt a virágot, ami évente csak egy napra nyílik ki. Kora reggel volt amikor útnak indultam, de most már javában 11 óra lehetett. Dombról- dombra mezőről- mezőre jártam, figyeltem speckó távcsővel, amit az osztagtól kaptam. Elvileg a virág rendelkezett valamivel, ami miatt ez az eszköz volt rá a legalkalmasabb,hogy megláthassam, de a sima látottakon kívül mást nem igen láttam. Előhúztam a zsebemből a hollow mobilomat, már délután egy óra. ~Ha napnyugta előtt nem találom meg, akkor eskü felgyújtom ezt a mezőt.~ Tovább bandukoltam. ~A térkép szerint is itt kell lennie ezen a vidéken. Jártam már itt, itt, itt, itt is és itt is. Már csak ez a zóna esélyes~ gondoltam miközben serényen X-elgettem és vonalakat húzogattam a térképen. Feltekintettem a térképről az adott zóna felé.
-Te jó szagú...itt képtelenség lesz megtalálni! - a zóna hatalmas 3 méteres trópusi növényekből állt, és ami rontott a dolgon, hogy elég sűrűn. ~Érdekes ez a hely, még sose jártam erre. Milyen fura növények~álmélkodtam és tátott szájjal néztem a monstrumokat ~ de ezt a gazt nem találom~ összegyűrtem a térképet. ~Egy esélyem még van. Próbáljuk csak ki ezt a kütyüt még egyszer. ~ elővettem a távcsövet és a mobilt is. Már 16 óra volt, tehát sacc per 4 órám volt még napnyugtáig. Feltettem a távcsövet a fejemre. Most tényleg volt valami, amit szabad szemmel amúgy nem láttam. A virág valami kis szemcséket vonzott magához. A szemcsék pedig egy nagy felhőként keringtek az erdőben egy pontba sűrűsödve.
-Ott lesz, ott lesz! -ugráltam és tapsikoltam. - Irány a cél!- kiáltottam kinyújtott karral és örömkönnyekben csillogó szemekkel. Futottam, rohantam,de valamiért a cél nem közeledett. Émelygő hatás kerülgetett. Egy percbe tellett mire rájöttem, hogy a távcső még a fejemen van a szemeimhez cuppantva. Gyorsan levettem és futottam tovább. Ekkor a közeli leveleknél ruha suhogást hallottam. Lassítottam, a hang pedig távozott a célom irányába. ~Ki lehet vajon?~ gondolkoztam, de a célomra gondolván megint lelkes futásnak eredtem. A nagy növények egy kisebb teret fogtak közre, és a virág ott volt a tér közepén. Könnyes szemekkel, nagyra tátott széles mosolyú arccal rohantam felé. 9 méter, 8, 7, 6, de ekkor egy shinigami ugrott a növényhez.
- De szép virág, ilyet még sose láttam. - mondta, majd leguggolt a virágért, hogy letépje.Háttal volt nekem, nem tudtam, hogy ki lehet az.
-NEEEEEEEEEEE!!!!! - kiáltottam, miközben heves karlendítéssekkel erősítettem nem akarásom gesztusain. - Az a virág nekem keeeeeeeell!! - kiáltottam oda pánik szerűen. Erre megfordult a shinigami.
- Oh, szia Oki! - mondta bájos mosollyal, kezében egy szivárvány színekben pompázó nyalókával. Chizuki Maya volt az, a 6. osztag hadnagya.

Mélyet sóhajtva kezdtem el barangolni SS-ben. Kezemben egy szivárványszínű nyalóka virított, amit összehúzott szemmel méregettem. A tegnapi napom is fárasztó volt, mert rámjött a főzhetnék, és vagy négyfajta ételt készítettem el - melynek jelentős részét rátukmáltam Yukarikora, a kapitányomra és Nabe- kunra.
Shunpoval igyekeztem az orrom után, bár arról fogalmam sem volt róla, hogy merre megyek. Az ösztöneimre hagyatkozva száguldoztam, nem kis rémületet keltve ezzel Soul Societyben.
Időközben pillantásom megint a nyalókára tévedt. Csúnya. Nem finom. Epreset akarok. Majd egy apró fintor kíséretében bekaptam önkínzási és elfogyasztási célból. Az íze egész furcsa volt, szokatlan. Bár- nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. Hirtelen akadályként beköszöntött egy fa, melyet intenzív Shunpozással kerültem ki. Hamarosan egy virágos furcsa helyre értem, és golflabdányi nagyságúra tágult szemmel meredtem kifelé a fejemből. Majd megláttam egy szép, különös virágot. Nos, azt tudni kell rólam, hogy utálom a virágokat. Ez felettébb érdekes lehet, mivel lányból vagyok. Nem szerettem, ha odahozzák őket ajándékba, még látni sem szerettem őket. Mindig csak a probléma volt velük. Ehhez azonban lehajoltam szemügyre venni, mert valóban szépnek találtam. Ekkor ordítást hallottam magam mögül, és igyekeztem minél gyorsabban hátrafordulni.
- Oh, szia Oki! – szóltam meglepődve. – Hát te mi járatban errefelé? Látod ezt a szépséget? - mutattam a megvizsgált virágra. Talán tudnék valamilyen mérget készíteni belőle. Vagy ellenmérget! Az még jobb lenne. - Egészen érdekes...

–Hát te mi járatban errefelé? Látod ezt a szépséget?-kérdezte. ~még szép, hogy látom. Több órája keresem ezt a gazt, erre ő csak úgy megtalálja.
-Igen, igen látom, hát tényleg nagyon...öö..~Most mit is mondjak, hogy rohadtul szükséges számomra, vagy valahogy cselesen elcsaljam onnan Mayát, majd huss rohanás?~...ööö...szép. Igen ritka növény..öö..szemügyre vehetném egy picikét, hogy egy kis leírást írjak róla?- mondtam,miközben határozott léptekkel, és immáron lángoló szemekkel néztem a növényt és az utamban álló hadnagyot. Leguggoltam még a választ se várva, majd a növényért kaptam, ~ÉS MOST FUTÁS!!!~ de ekkor egyszerre két kéz is nyúlt a növényért, és pont összepacsiztam Mayával.
-Hova ez a kapkodás, én voltam itt előbb- mondta. Az átmeneti megszeppentség után ismét lángoló szemekkel ránéztem, kicsit össze is rándult tekintetem erejétől.
-Szükségem van erre a gazra. - mondtam megszállott, olyan hidegvérű gyilkos stílusban. Megint a növényért kaptam, de megint csak összekaptak a kezek a növény felett. Most már mindketten lángoló szemekkel néztünk egymásra miközben egyik kéz csapta a másikat és fordítva.
-Nem adom fel, enyém lesz.
-Nem, ez engem illet.
-Nem.
-De de de de de de de de de de de!!!
-Nem nem nem nem nem nem nem!!
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!- mindketten üvöltöttünk már, immáron megszállottan lángoló szemekkel. Már rég célt vesztettünk, ez már másért folyt a harc.
Már vagy egy perce csapkodhattuk a kezeinket, mindkettőnk tenyere már vöröslött. ~Ezt nem hiszem el, fegyverhez kell nyúlnom, hogy megszerezhessem?~

Oki nem igazán szerette volna nekem adni a virágot, pedig nekem kellett. Nem is igazán nekem kellett volna, inkább egyik ismerősömnek szerettem volna adni. Az elmúlt napokban megismertem egy aranyos 13. osztagban levő shinigami lányt, Aikot. Gondoltam a legközelebbi látogatás során viszek neki valami ajándékot. Ez a virág pedig meg is teszi. Sőt, lehet hogy megkapja az egyik epres nyalókám. Mert kizárólag csak azt fogyasztok. Ez a vacak is véletlen. Lepillantottam az elhajított édességre, és egy cseppnyi bűntudat sem volt bennem. Oki felé pillantottam, és hűvös hangon megszólaltam.
- Mit szólnál, ha megküzdenénk érte? Gyakorlásnak is jó, és aki nyer, azé a virág. Gondolom ez neked is elfogadható lesz, nem? - néztem rá, majd előhúztam a zanpakutuomat. Teljesen mindegy, ha vesztek, akkor viszek neki valami mást. Legalább kicsit gyakorlok. - Kezdhetjük?




{ Mellesleg mindenki csak a saját karakterét irányíthatja, tehát még szövegeket sem írhatsz nekem, és a cselekvésimet sem irányíthatod. Remélem nem probléma hogy szóltam, de tartsuk magunk ehhez, rendben? }

- Mit szólnál, ha megküzdenénk érte? Gyakorlásnak is jó, és aki nyer, azé a virág. Gondolom ez neked is elfogadható lesz, nem?- kérdezte ,miközben hangjából eltűnt a tűz és hűvös kegyetlenség áradt belőle.
-Rendben, akkor intézzük el így! - válaszoltam. ~Hát mégiscsak ez lett belőle~
-Kezdhetjük?- kérdezte, amire bólintottam és gyorsan tisztes távolságba ugrottam. A kardomért nyúltam, ami máris ott pihent a markomban. ~Lehet, hogy először nem a kardomat kéne használni. Lehet, ha meglepem, akkor valami kezdeti előnyt élvezhetnék, mert az erőviszonyok a mérleg túlsó oldalára húznak. Talán a szokásos kis cselem beválhat, de akkor gyorsan valamelyik növény mögött kell találnom egy kis búvóhelyet.~ Gyorsan befutottam a legközelebbi vastagtörzsű növény mögé.
-Rei no kuron!- mondtam magam elé. A klón lecuppant rólam, egymásra néztünk, tudta, hogy mit akarok és neki lódult. Kiugrott a növény rejtekéből, majd jó magasra felugrott és kardjával lekaszabolt egy nagy mennyiségű levelet, amik komótosan szálltak lefele. ~Nem épp tökéletes, de talán megteszi.~ A klón Maya felé rohant. Eközben előbújtam a rejtekből, és Maya mögé siettem. A falevelek talán elrejtettek, miközben pár növény törzséről törzsére ugráltam. A klón eközben cikk-cakkban rohant, így némi időt adva nekem a felzárkózásra. Nem sikerült Maya mögé futnom, mire a klón felugrott és csapásra készült. Csupán Maya mellé értem olyan 10 méteres távolságban. A klón már lefelé szállt, amikor elkiáltottam magam.
-Byakuray!!!

Oki egyszercsak eltűnt előlem, én pedig előhúztam Zanpakutuomat. Közben kiterjesztettem az érzékeimet, és kerestem Okit. Valamerre a közelben találtam rá, de nem törődtem vele. Úgy döntöttem, lehet az övé a kezdő támadás. Egy szikla mögül ugrott ki, és levágott egy halom levelet. Ennek nem sok értelmét láttam, de elvonta a figyelmemet a felém ugró Oki, aki támadt. miközben Zanpakutuommal hárítottam, meghallottam a hátam mögül érkező hangot: - Byakuray! - kiáltott, én pedig kénytelen voltam Shunpoval elmenekülni. Illetve odébb lépni, ahonnan már láttam mindkettőjüket. Szóval klónozott... akkor ezt éreztem az előbb is. Mintha két Oki lett volna itt egyszerre. Hogy mi a fenéért nem esett ez le korábban... Pár pillanatig gondolkoztam, mit is kezdjek velük, majd úgy döntöttem, próba szerencse alapon a klónra mutattam:
- Bakudou 49: Kuro Shitsui! - és a kidou már röppent is felé megállíthatatlanul. Majd úgy döntöttem, visszaadom Oki kedves szivességét: - Hadou 50: Rei no kuron! - és máris két Maya állt Okiékkal szemben. A klónomat ráküldtem Oki klónjára, én pedig az eredeti felé vettem az irányt.

Nem sikerült a kis meglepi csomag. Amikor a villám már majdnem betalált ő egyszerűen csak arrébb shunpózott. Még a klónomnak is ki kellet térnie a sújtás útjából. Maya arrébb ugrott, és pár pillanatig csak töprengett, mert semmi támadó szándékot se mutatott. A klón megindult felé.
-Bakudou 49: Kuro Shitsui!- kiáltotta és a klón felé mutatott. Súrolta. A klón körültekintett magán az apróbb zavartság után.
-Jól vagy? -kérdeztem tőle.
-Hát látni látok, hallani hallok, érzem a kezemben a kardot, a nyelvemen is ér..., tehát akkor csak...- mondta és jó mélyen beszippantott egyet a levegőből. - Ahogy sejtettem, a szaglásom és az ízlelésem ment tropára.
-Huhh az mázli!- mondtam, majd mindketten felkacagtunk, de nem sokáig nevethettünk.
- Hadou 50: Rei no kuron!-kiáltotta Maya. Kettő a kettő ellen és még szerencse, hogy csak egy klónt hívott le. A klón Maya a klónom felé vette az irányt, míg az eredeti felém rohant. ~Fenébe is, valahogy le kell gyengítenem, de a pontos találathoz közel kell engednem magamhoz, az viszont nem túl biztató.~ Még gondolkoztam, amikor egyszer csak derült égből mennykőcsapás eszembe jutott egy lehetőség.
- Mavaru ha hidora! -kiáltottam és kardom felvette shikai formáját. -Nami doku sokkaku -folytattam, és a pengén végig csordult a méreg. Most már csak várnom kell, hogy közelebb kerüljön. A kardom aktív jelenléte a klónomat is felbátorította és olyan hevesen támadta a másik klónt, ahogy még sose láttam. ~Ez a nagy harci kedv még jól jöhet, csak így tovább. A kardom pengéi abbahagyták a hullámzást, már mindet átitatta a méreg. ~Csak csere közelebb, csak gyere~

Úgy tűnt, miközben felé shunpoztam, aktiválta a shikai-át. A klónom hárította a klónja támadását. Úgy tűnik, úgy gondolja, könnyen végezni fog velem. A virág már nem is izgatott annyira, inkább ez a gondolat. Még ha erősebb is nállam, nem kell azt hinnie, hogy könnyen fogom magamat adni.
- hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! awai tate! - szóltam, és így már a tűzpajzsom körbe is vett. Ez szinte áthatolhatatlan védelmet nyújt nekem. A klónom is aktiválta a shikai-át, hiszen ugyanolyan erős volt, és ugyanazokkal a reflexekkel bírt, mint én. A dolog további részét rábíztam - ha támadni akar, támadhat. A lényeg úgyis az, hogy csinálja ki Oki klónját. Gondolkoztam kicsit, de utánna elkönyveltem magamban a dolgot, és Oki előtt álltam meg úgy két méterrel. - Ranpu ibara - szóltam, és pajzsomból ki is vált a több száz apró, lángoló penge. Egy részüket a pajzsom elé irányítottam, a többit pedig kilőttem Oki felé- melyek minden irányból száguldottak felé.

Végre közelített, de...
- hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! awai tate!- mondta. Innentől kezdve nehezebb dolgom lesz, sokkal nehezebb. A tervem akárcsak Petőfi verse, füstbe ment. A klónja is aktiválta a shikai formát.Remélem az én klónomnak is lesz még elég ideje, hogy hasonló lépéseket tegyen. Az a fránya tűz. Még amikor az emberek világában éltem, már akkor is volt némi fóbiám a tűztől, a víz és a levegő sokkal közelebbi elem volt hozzám, hisz a tengerparton éltem. Ez a pajzs...pánik fogott el. A klónomon nem látszódott ez a megilletődöttség, bár azért ő is behátrált a másik klón reakciója láttán. Ő is előhívta a shikai formát. ~Csak nehogy ostobaságot kövess el. A kard képességeit először nekem kell kamatoztatnom.~
- Ranpu ibara!- szólott Maya és kardja támadásba lendült. Sok száz apró kicsi lángoló penge vált ki a pajzsból és ebből jó pár felém vette az irányt.
-Varu ha!-kiáltottam, mire a kardom pengéi kiterebélyesedtek és pajzsot vontak elém. Mint amikor az eső kopog a tetőn, úgy pattantak a pengék a pajzsomról, de párnak sikerült átjutnia, és sérülést okoznia. A lángoló pengéknek van egy jó tulajdonsága: a vágott seb nem vérzik annyira. Pajzzsal magam előtt közelítettem Mayához, miután az első pengerohamot kivédtem.
-Varu ha!-kiáltottam és most a pajzsom megszűnt, helyette a pengék csápszerűen megnyúltak egyenesen Mayát célozva. A klónok harca időközben egyre jobban közelített felénk. Oki klón most pont háttal felém tartott, még a végén sikerül valami alakzatba állnunk.

Oki aktiválta a shikai-át, ezért a felé száguldás kellős közepén megálltam, és én is ezt tettem:
- Hikaru oyobi iya yuurei, Tebdou tetsubun! Awai tate! Ranpu ibara! - kiáltottam, és így léptem felé megint. A testem körül lobogott a tűz, és tudtam, hogy innentől fogva nem sok sérülést fogok beszerezni. Rideg félmosollyal gondoltam valamire, és a klónom máris megint megtámadta Oki klónját. Egy mosollyal figyeltem, amint Oki shikai-al próbálja kivédeni a több szát pengémet, amik ha tetszik neki, ha nem, de akkoris kezdték megolvasztani a zanpakutuoját. Bár ehhez tényleg kellett valamennyi reiatsut feláldoznom, nem annyira sokat, hogy elgyengüljek. Már a harc elején megfogadtam magamban, hogy csak Shikait fogok ellene használni... Bankait nem aktiválok olyan ellen, aki nem rendelkezik vele. Gerinctelen győzelem lenne... Undorító. Sosem folyamodnék ilyesmihez... Tehát csak shikai... Eközben körkörösen támadtam Okit tüskékkel, és fél szemmel figyeltem a klónok harcát. " Nyírd már ki! " - utasítottam a klónt, mert untam hogy még mindig szerencsétlenkednek.

A klónom egyre közelített felém, már csak úgy egy méterre voltak a hátaink egymáshoz képest. Maya folyamatosan támadott, a pajzsom is már lassan izzott. ~Le kell gyengítenem, le kell gyengítenem~ csak erre tudtam gondolni. A harc valamilyen szinten amúgy is célt vesztett. Már nem igazán érdekelt a növény, a harci kedv elöntötte a belsőmet és most csak ez számított. A tűztől való félelmem már mondhatni, amolyan sokk-terápiás módon szűnni kezdett. Ennek következtében sokkal világosabban gondolkodtam és magabiztosabban harcolhattam. ~A cél, hogy meglepjem az eredeti Mayát és valahogyan legyengítsem, szerencsésebb esetben megvágjam, ami utána méreg lassan elintézné a dolgot. De hogy lepjem meg? Tűz, tűz... víz. Hogy ez előbb miért nem jutott eszembe. ~ Erősen a klónomra fókuszáltam.
-Kuokanteny!- kiáltottam. A klónom hirtelen eltűnt a klón Maya szeme elől, aki egyből hátra fordult, hátha valahogy mögé került a klónom. De nem úgy történt. A klónomat az eredeti Maya mögé portáltam, hála a technika képességének. A klón ott volt és már meg is kezdte az idézést.
-Bakudou 67: Satsu mizu eirou!- fejezte be, mire az eredeti Maya alatt víz támadt fel és lassan négy falat alkotva tornyosult fölé. A tűz helyenként találkozott a vízzel és nagy gőzfelhő képződött. A klón beviharzott a felhőbe nem kímélve így magát se. -Itt az idő főnök! -és az újabb technikához nyúlt- Shimoku!- kiáltotta. ~Remélem sikerül neki a lélekmérgezés~ gondoltam, majd kis mosolyra húztam a számat. A klón kiszáguldott a gőzfelhőből. Bőre lilás színű volt, köszönhetően az alap kék színnek és a kivörösödésnek. Rám nézett, majd egy felmutatott hüvelykujjal mutattam neki, hogy milyen jó volt...vagyis reméltem, hogy az volt. A gőzfelhő szakadozott.

Oki kis csapdájába szépen nyugodtan sikerült belesétálnom. Mély levegőt vettem, és koncentráltam. A vízpajzs ráfeszült a tűzpajzsomra, és gőz csapott fel. Forró és nedves volt a levegő, nehezen is lélegeztem. Több reiatsut pumpáltam a pajzsomba, és a tűz egyre hevesebben lobogott. Bár nagyon megnehezítette a dolgomat a vízfal, sikerült belőle kitörnöm egy shunpoval. A klónom már nagyon rosszul nézett ki, ezért eltüntettem.
- Széép. De most a te klónod jön, Oki. - szóltam mosolyra húzva a számat, és Shunpoval Oki klónja felé léptem. - Hadou 04: Byakuray! - kiáltottam, és figyeltem, amint a klónja telibe kapja. Innentől fogva nem figyeltem rá, újra betámadtam Okit: - Ranpu ibara, awai tate! - és miközben felhúztam a pajzsom, figyeltem az Oki felé száfuldő tűztüskéket...

Miután feloszlott a gőzfelhő és a vízoszlop is szétfröcskölt Maya shunpója után,fogta és eltüntette a klónját. -Széép. De most a te klónod jön, Oki- mondta.-Hadou 04: Byakuray!- kiáltotta és a fénysugár már repült is egyenesen a klónom felé. Telibe. Először láttam, ahogy ez a támadás valakit ilyen szinten eltalál, részvétet éreztem a klónom iránt,aki ezután szertefoszlott. Ketten maradtunk. Végül is így jobban tudunk a saját harcunkra figyelni, nem kell ki-ki tekinteni a klónokra, hogy jól vannak,élnek-e vagy halnak.
- Ranpu ibara, awai tate!- mondta. Tűzpajzs fel, száguldó tüskék megint felém. A kardom eléggé felhevült, úgy hogy arrébb shunpóztam, kitérve így a tüskék elől. ~Ha ezt most megint Hidora kapta volna, akkor szinte biztos, hogy elengedtem volna a kezemből.~Hidora reagált is az állapotára és megszólalt a fejemben.
-Ne szórakozz már, kikészít ez a forróság, vágd már meg. A méreggel szemben a tűz se hatásos, egyedül a te tulajdonodban álló antiszérum. Ha játszadozol, akkor megsülünk mindketten.-mondta.
-Könnyű azt mondani. Elárulod, hogy mit csináljak, ha már te se vagy elég hatásos?
-Próbáld meg, hogy a pajzsot hullámoztatod. A mérgem lefogja hűsíteni a pengéket.
-Hát jó, bár ilyet még sose csináltunk.
-Egyszer mindent el kell kezdeni.-mondta bátorítóan.
-Varu ha! Nami doku sokkaku!- és valóban, a pajzsom elkezdett lüktetve hullámozni és a méreg anyag végig terjedt, miközben néhol felsistergett,jelezvén, hogy lehűtötte a pengéket.
-Na így már nekifuthatok!- mondtam, majd Maya mögé shunpóztam.

Végülis Oki heves ellentámadása arra késztetett, hogy kicsit visszafogjam magam, így kevesebb reiatsut vittem a támadásba... Így meghagytam abban a hitben, hogy jelenleg vezetésre áll. Bár nem igazán sejtettem, hogy mi van abban a cuccban, amit nagyon elszántan legyezget felém... hiába, ha valami gáz vagy méreg, megszívhatja, mert az lobbanékony, és akkor leég a haja... Végülis nem hiába vagyok hadnagy, van valamennyi kis eszem, remélhetőleg... Félmosollyal léptem odébb, és azon gondolkoztam, hogy melyik kidout is alkalmazzak. eszembe jutott, hogy nem muszáj nekem állni egy helyben, és várni... a tűzpajzsom végülis az egész testemet körbeveszi. Igaz, hogy még nem próbáltam ki a pajzzsal való harcot, de egyszer mindent el kell kezdeni... Persze hogy volt a tarsolyomban még pár ötlet, és habiozás nélkül be is fogom őket vetni.... Most azonban megindultam shunpoval, és még mielőtt elértem volna őt, felemeltem a kezem. A lobogó tűz körbevette a kezem, én pedig egy félmosollyal mentem át támadásba... Ezt még tényleg nem próbáltam, de úgy tűnt, hogy működik a dolog. Végülis ez a tűz a részem, tehát meg sem éget, ami Okira nagyon nem mondható el... Hülye elmélet, de igaz... Aztán kezdett bennem felmerülni néhány elmebetegebb ötlet... mi lenne, ha szabadonengedném magam harc közben? Bár az azért nem lenne jó, mert akkor meg elszabadulna a pokol. Ha elvesztem az irányítást önmagam felett, a kissé durva és vérszomjas énem felszínre kerül. Éljenek az instabil személyiségek! A két kardmarkolat a kezemben volt, és közben Shunpoval, egyre nagyobb sebességgel támadtam Okit. Szerettem azt az extrát, hogy shikai-nál az átlagos shunpom háromszorosára nő a sebességem. Mint egy lassúbb villám... bár az én életem szerelmének nyomába így sem érhetek... Elég volt hogy felvillanjon bennem szerelmem arca, és máris üdvözült mosoly jelent meg az arcomon. Aztán jött ám a gyors fejrázás, és a hátraugrás. Harc közben nem ábrándozunk! Főleg nem a szívszerelmünkről, mert akkor jön az elgyengülés. Mondjuk, kérem, sőt, könyörgöm, mutasson valaki még egy olyan debilt SS-ben, aki képes harc közben ilyenekről ábrándozni... Fejet csóválva álltam meg, és szemléltem meg a kicsit megtépett Okit. Még közel nem engedtem szabadon minden reiatsum, de azért annyit már elértem, hogy Oki ruhája eléggé megtépázott állapotba került, és ha jól látom, néhány sötét, égési folt is van rajta... érdekes, hogy a pajzsommal szinte tökéletesen tudtam elhárítani az ellentámadásait. Hátracsaptam kissé csillogó hajamat, és megszólaltam:
- Nagyon ügyes vagy, Oki. - és el is mosolyodtam.

A folytonos támadásai kicsit kifárasztottak. Az arcom egy szénbányászéval vagy egy kéményseprőjével vetekedett, ha a korom mennyiséget vesszük figyelembe. A ruhám kinézete se volt már tisztességesnek mondható, néhány helyen még mindig parázslott pár szövetszál. ~Hát ez kimerítő, mást nem mondhatok, izzasztó a helyzet...szó szerint. Hidora szét fog pofozni, ha nem csinálok valamit. De mit tegyek? A kard végre nem izzik, viszont nincs olyan testrészem, ami ne akarna egy kis sót és borsot, esetleg valami pácot, hogy legalább értelmesen süljön meg. Le kell hűtenem magamat. Meg is van, hogy hogy csinálom!~
-Bakudou 32: Toge mizu tate!- kiáltottam, majd apró cseppekben a földből előjött a hűsítő megoldás.~ A vízburok teljes képességét nem nagyon fogom igénybe venni, Maya shikaia ellen amúgy se lenne sansza, de ha átfutok a vízburkon az egy jó időre megoldja a gondjaimat.~ Így is tettem, miután a burok kialakult. Maga a megváltás volt ebben a hőségben, sikerült is észhez térnem. ~ Na tehát, a cél, hogy egy picikét megvágjam. A lélekmérgezést is lassan megérzi és a kettő kombója már elég lesz, hogy enyém legyen a virág. ényleg a virág!!~ gyorsan oda pillantottam a helyre,ahol először láttam. Körös körül pusztítás nyomai, de a virágnak semmi baja, sőt mintha még nőtt is volna. Ez megnyugtatott. Az agyam pörgött. A környezet adta dolgokkal még nem éltem. Egy kis kiutat csinálok, hogy becsaljam. Körbe körbe shunpóztam és Hidora tövestül vágta a növényzetet.
-Dől a nem tudom mi!!!- kiáltottam széles mosollyal az arcomon. Lássuk ebből hogyan jössz ki? A növények centrálisan dőltek az "aréna" közepe felé. Maya ha kijön akkor még nem oldottam meg semmit. Meg kell várnom a tökéletes pillanatot, és ha megvan, akkor megint egy vízfalat kell alávarázsolnom.

Oki körülöttem rohangálva vágta a növényzetet, ami felém kezdett el dőlni. Csöppet sem repestem az örömtől, de nem tudtam mit tenni ellene. Félreléptem, testem körül lángolt a pajzsom, és elégetett néhány növényt. Miközben kicsit több reiatsut küldtem a tűzbe, megfordultam a levegőben, és tenyeremet Oki felé tartottam:
- Hadou 04: Byakuray! - kiáltottam, a pazsom szétvált majd összezárult, én pedig a földre érkeztem. Két kezemben fogtam a zanpakutuomat, és végül megálltam. Kezdtem kicsit szédülni, de nem törődtem vele: biztos voltam benne, hogy a sok ugrabugrálás eredménye a dolog. Megfordultam, és Oki szemébe néztem. Láttam rajta, hogy már kezd fáradni, és megviseli a harc. Pontosabban a testem körül lángoló tűz, ami nekem semmi kellemetlenséget nem okozott. Felsóhajtottam, és a testemből kiáramló szén-dioxid hatására a tüzem kissé elszineződött egy másodpercre, majd ismét narancssárgán-vörösen ölelte körbe karcsú alakom. Pillantásommal a virágot kerestem, amit szinte azonnal meg is találtam. Bár gyűlöltem letépni őket, gyűlöltem őket szagolni, minden formájukban utáltam őket, ez az egy kivétel volt: Meg akartam szerezni, de már magam sem tudtam miért. De... mintha nőtt, pulzált volna... Vonzotta az ember tekintetét, szine bűvölt, hogy "menj és tépd le"....