Verőfényes reggel volt, és mélyeket sóhajtva lépegettem SS utcáin. Valami határozottan hiányzott, csak jelenlegi pillanatomban nem sikerült még rájönnöm. Még a nyalóka sem segített. Nem dobtam el, elnyalogattam, de a közérzetemmel baj volt.
- Itt valami nem stimmel. Valami hiányzik... - sóhajtottam, majd az utcán megláttam egy ismerős arcot. Legszívesebben visítva vetődtem volna felé, de köztünk állt egy nagy, gőzölgő hordó. Mindketten észrevettük, és felérohantunk. - Nabe-kuun! - sivítottam a rám jellemző lelkesedéssel, majd rávetődtem megölelgetni. - Mi van veled? - hagytam levegőhöz jutni kedvenc 13. osztagbeli tisztemet. Válasza után halkan megjegyeztem. - Mi van itt ebben a hordóban? - néztem rá nagy szemekkel. Együttes erővel leemeltük a fedelét, és egy ínycsiklandozó illat csapta meg az orrunkat. - Kukoricaaaaa..... - nyögtük egyszerre, szinte nyálcsorgatva. - Nabe-kun, ez nem elég mindkettőnknek. - néztünk teljes egyetértésben egymásra. Arcomba hullott a hajam, ami idegesített. Gyorsan kisöpörtem onnan, és mosolyogva pillantottam fel Nabe-kunra. - Mit csináljunk, Nabe-kuuuun? Küzdjünk meg érte? - gondolkoztam, majd mélyet szippantottam a finom illatból. Ezek a zsenge finomságok értünk sikítoznak...

Csodás reggelre virradt ez a nap, gondoltam, mikor kiléptem reggel a szobám ajtaján. Már túl voltam a reggeli szokásos zombi módon, amikor élőhalott módjára próbálok betalálni a fürdőbe, majd a konyhába. A tegnapi őrjárat után ma nem voltam sehova sem beosztva, így arra gondoltam hogy körülnézek a városban egyet. Jó szokásomhoz híven először betértem az ivóba egy csésze sakéra, mert hát azt nem hagyhattam ott, annyira hívogatott. Miután megvolt a napi betevő saké adagom, úgy döntöttem, hogy keresek valami kaját, mert kezdtem éhes lenni. Egy ideje sétáltam már és minden irányba nézegettem, hogy van-e valami kajálda, mert igencsak kezdtem éhes lenni. Természetesen egy sem volt a környéken. Minden felé néztem, csak előre nem. Egyszer csak meghallok valamit, ami a nevemre emlékeztetett. Aztán felismerem az illetőt. Maya-chan volt az, a 6.osztag hadnagya, és egyben kedvenc hadnagyom is.
- Nabe-kuun! -visítva futott felém.
-Maya-chaaan!- Én sem haboztam ,el kezdtem rohanni felé, nagyon megörültem neki, nem tagadom.
- Mi van veled?-kérdezte, miután leszállt rólam, mert rámvetette magát örömében.
-Köszönöm a kérdést, megvagyok, épp a szabadidőmet töltöm, és a városban mászkálok.-válaszoltam neki jókedvűen.
-Mi van itt ebben a hordóban?-kérdezte, és nagy szemekkel nézett a mellettünk levő hordóra. Igencsak finom illatok jöttek ki a fedele alól, és mivel elég éhes voltam, nem bírtam megállni, hogy bele ne lessek, Úgy látszott Maya-chan is hasonlóan vélekedik, mert segítette leszedni a hordó fedelét. És ekkora megláttuk. Ezt a csodálatos ételt, amit, ha még lehet, még csodálatosabbá tette az, hogy farkas éhes voltam.
-Kukoricaaaa!!-nyögtük egyszerre. Már épp nyúltam volna a csodálatos étekért nyálcsorgatva csillogó szemekkel, mikor Maya-chan közbe vágott.
-Nabe-kun, ez nem elég mindkettőnknek.-nézett rám nagy komolyan.
-Igazad van.-válaszoltam némi gondolkozás után.
- Mit csináljunk, Nabe-kuuuun? Küzdjünk meg érte?
- Legyen hát, Maya-chan. A győztes viszi az egészet! De ha kikapok adj egy darabot légyszíves, mert éhen halok!-néztem rá reménykedve, de azért eldöntöttem, hogy az isteni kukoricáért keményen fogok harcolni.
- Hol küzdjünk meg érte? Hölgyeké az elsőbbség, válassz te nyugodtan!-szóltam neki udvariasan.

Nabe-kun válaszán gondolkozva szemeztem néhány cső kukoricával. Agyamba beleférkőzött az a kérdés, hogy honnan kerültek ide. Meg hogy helyes dolog-e nekünk csak így elemelni. Na de hát itt farkastörvények uralkodnak... meg különben is, aki kapja, marja.
- Hogy hol? Hmmm... - egyik kezemet a hordó szélére tettem, és szörnyű sejtés ébredt bennem.- Nabe-kun! Ha mi itthagyjuk a hordót, valaki elhappolja előlünk, míg mi küzdünk! - néztem nagy szemekkel a velem szemben állóra. Jelenlegi értelmi szintem továbbra is vetekedett egy ötévesével, legalábbis a megnyilvánulásaim nem azt mutatják, hogy a szabadidőmben kémia és fizikakönyveket bújok... Úgyis csak a barátoknak nevezett egyének előtt vagyok ilyen rendkívül "okos" teremtmény.... - Tudod mit? Vigyük magunkkal! Mármint a hordót. És menjünk... ha jól számolom, a mi osztagunk edzőterme közelebb van... - lehajoltam a földre a hordó fedeléért, és elszántan rátettem. Így nem kínzott minket annyira a hordóból felszálló, ínycsiklandozó illat. Bár így is éreztük, és nem tett jót a gyomrunknak. - Ráadásul, ha valami véletlen folytán nyerek, akkor is teletömlek majd vele! De ha megversz, akkor könyörülj rajtam, és hajíts meg egy csővel! - mosolyogtam nagyot Nabe-kunra, majd igyekeztem fogáspontot találni a hordón. Na ez nem igazán ment... Pár másodpercig szenvedtem vele, majd megfogtam, és igyekeztem húzni magam után olyan tempóban, hogy ki se lyukadjon a hordó alja, meg ne is tűnjek csigalassúnak. Közben azon tanakodtam, hogy milyen kevés hímnemű barátom is van nekem. Mindegy is... azért, hogy a barátom legyen valaki, meg kell dolgozni! Ráadásul nagy ívben kerüljük vagy megkínozzuk azokat, akik szoknyapecérkednének. Na igen, a rejtett szadista oldalam. Milyen jó, hogy csak kevesen tudnak róla! - Mi van veled mostanában, Nabe-kun? - kérdeztem tőle, kicsikét fújtatva, mert sikeresen a lábamra húztam a hordót. Aztán eszembe jutott, hogy már egyszer kérdeztem. - Bocsi. Ezt már kérdeztem. - nyögtem. Kemény fájdalmaimnak egyéb jelét nem adtam- hősiesen tűrtem. Pedig lehetséges, hogy a hordó leamputálta egyik lábujjamat. Vagy az összeset...

Kérdésem után Maya-chan a kukoricákat figyelte, és gondolkozott valamin. Lehet, hogy azon gondolkozik, hogy helyes-e elvinni a kaját? Magam részéről különösebben nem érdekelt, mert ha valaki van olyan lüke, hogy egy hordónyi kukoricát kirak az utca közepére, és őrizetlenül hagy, akkor az vessen magára, meg amúgy is farkas éhes voltam, szóval így aztán végképp nem érdekelt, hogy kié a hordó.
- Hogy hol? Hmmm...-felelt kérdésemre. - Nabe-kun! Ha mi itthagyjuk a hordót, valaki elhappolja előlünk, míg mi küzdünk! - nézett rám óriási szemekkel.
Ki hitte volna, gondoltam, de igaza van.
- Igazad van, nem hagyhatjuk itt.-vélekedtem. Kifejezetten tetszett Maya-chan viselkedése, nem zavart, hogy úgy viselkedik, mint egy 5 éves.
- Tudod mit? Vigyük magunkkal! Mármint a hordót. És menjünk... ha jól számolom, a mi osztagunk edzőterme közelebb van... - Ráadásul, ha valami véletlen folytán nyerek, akkor is teletömlek majd vele! De ha megversz, akkor könyörülj rajtam, és hajíts meg egy csővel!-miközben rátette a hordóra a fedelét. Utoljára még egyszer reménykedve ránéztem a hordóra, és beleszimatoltam, amitől majdnem csorogni kezdett a nyálam. Így vagy úgy, ma kukoricát fogok enni.
- Rendben van Maya-chan, vigyük magunkkal.-hagytam rá. - Akárki nyeri is meg a küzdelmet, mindketten kukoricát fogunk enni. Nem hagyhatom, hogy a kedvenc hadnagyom éhen vesszen!-mosolyogtam rá.
Én akartam vinni a hordót, ha más nem udvariasságból, de Maya-chan megelőzött. Próbálta felemelni, de nem ment, így húzta maga után, de így sem ment valami fényesen neki.
- Mi van veled mostanában, Nabe-kun?-rájöhetett, hogy ezt már kérdezte tőlem, és gyorsan hozzátette. - Bocsi. Ezt már kérdeztem.
- Semmi baj, megesik az ilyen.-válaszoltam. Nem bírtam tovább nézni, ahogy szenved a hordóval, így szelíden odaszóltam neki. -Hagyjad csak Maya-chan, majd én viszem. És kivettem a kezéből a hordót. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül. Elő is vett egy nyalókát, és jókedvűen fogyasztani kezdte.
- Egyébként, veled mi van?-kérdem jókedvűen, miközben cibálom a hordót magam után. Nehezebb volt, mint gondoltam, de álltam a sarat. Férfiemberből vagyok, ez a minimum, gondoltam, miközben egyre közelebb értünk célunkhoz.

Nabe-kun rendkívül lovagisa módon nem bírta tovább nézni, ahogy egy nő szenved a hordótól. Vagy inkább megunta folyamatos bénázásomat, ezért inkább elvette tőlem a hordót, és maga kezdte el szállítani. Ragyogó mosollyal jutalmaztam eme hősies cselekedetét, és mellé lassulva válaszoltam kérdésére.
- Öhmm... papírhalmok között fonnyadozok. -mondtam, és közben felpillantottam az égre. Esélyesek vagyunk egy tűzforró napra, megint. Mintha HM klímája átvándorolt volna ide... - Ez a hadnagyi dolog elég érdekes. Kevesebb szabadidőm van és többet terrorizálnak az újoncok... - pillantottam egy mellettünk elrohanóra. Az golflabdányi szemeket meresztett Nabe-kunra és a hordóra. Egyre közelebb értünk a 6. osztag edzőterméhez, aminek kifejezetten örültem. A mellettem haladó shinigami ugyanis kezdett egy halálraítélthez hasonlítani. Ha ez nem lett volna elég, elkezdtem miatta aggódni. A levegő percenként egyre melegebb lett, de legalább a szél feltámadt. - Most már bosszúból is simán felfaljuk az egészet. Ráadásul mintha Aizen kedvencünk klímát cserélt volna... pukkadjanak meg. - összegeztem véleményem, majd Nabe-kun elé lépve kinyitottam előtte az edzőtermünk ajtaját. Mindketten egyszerre léptünk be az üres helyiségbe, és megkönyebbülve tapasztaltam, hogy itt sokkal hűvösebb van, mint odakint. - Kész.... ez a meleg fog velem végezni. - sóhajtottam, majd leültem egy kőre. - Tudod mit? Ha végeztünk, és elpusztítottuk a kukoricát, meghívlak némi hűvös italra! Te döntheted el, hova megyünk. - mosolyogtam a mellettem ülőre. Kinyújtóztam, majd fel is álltam. A hordót Nabe-kun a terem falához támasztotta. Így biztos nem forr fel a hőségtől, és még onnan is érezhetjük az isteni, felemelő, mennyei étel illatát. Kisimítottam a hajam az arcomból, és a biztonság kedvéért kivarázsoltam a zsebemből az elmaradhatatlan epres nyalókám újonnan felfedezett példányát. A hordóhoz táncoltam, és rátettem a tetejére. - Remélem megbocsátasz, de nem akartam, hogy kedvenc nyalánkságom összetörjön harcunk közben. - mondtam színpadiasan elhülyülve. Reméltem hogy Nabe-kun érti a tréfám, majd visszalépegettem mellé. - Ha benne vagy, kedves Nabe-kun, felőlem kezdhetjük. - mosolyogtam rá.

Elég lassan haladtunk az edzőtermek felé, mert a hordó legalább egy tonnát nyomott, és a tikkasztó melegben nem volt a legkellemesebb cipelni. Valamivel elviselhetőbbé tette az utat az, hogy közben beszélgettünk erről arról Maya-channal. Beszélgettünk a Maya-chan munkájáról, hogy mennyire uncsi, meg az újoncairól, aztán átterelődött a szó az időjárásra. Olyan meleg volt, hogy lassan egy kis tavacskát is meglehetne tölteni az izzadsággal, ami rajtam volt.
- Most már bosszúból is simán felfaljuk az egészet. Ráadásul mintha Aizen kedvencünk klímát cserélt volna... pukkadjanak meg.
- Ahha...-csak ennyit bírtam kinyögni, mert kezdtem olvadozni a forróságban. Ráadásul sikerül ráhúznom egyszer-kétszer a lábamra is azt a hülye hordót. Aztán végre odaértünk az edzőtermekhez, beértünk, és hálás voltam azért, hogy beértem végre egy jjóval hűvösebb helyre, mert nem sok hiányzott ahhoz, hogy összeessek. Maya-chan leült egy kőre, mert ő is kipilledt, ahogy néztem.
- Kész.... ez a meleg fog velem végezni. - Tudod mit? Ha végeztünk, és elpusztítottuk a kukoricát, meghívlak némi hűvös italra! Te döntheted el, hova megyünk.-mosolygott rám Maya-chan.
- Nahát, az nagyon jó lenne! Aranyos vagy!-örvendeztem. Egyre jobban kezdtem megkedvelni Maya-chant. Sok lesz, gondoltam, mert ha messzebbre megyek, meg talál gyilkolni. Aztán a hordót odacipeltem a falhoz, hogy ne legyen útban, meg mondjuk, hogy ne legyen napon. Közben Maya-chan elővett valamit a zsebeiből. Mikor megláttam mi az, csak mosolyogni tudtam. Mi más lenne? Nyalóka.
- Ha benne vagy, kedves Nabe-kun, felőlem kezdhetjük.-mosolygott rám. Odalépdeltem a terem közepére, majd vártam MAya-chanra. Ő is becsászkált, és velem szemben elhelyezkedett. Pár másodpercig néztünk egymásra, csak nem indult e la küzdelem.
- Hölgyeké az elsőbbség, Maya-chan támadj te először!-udvariaskodtam megint, és vártam, hogy elkezdje a küzdelmet.

- Igenis, értettem! - mondtam kissé játékosan, majd elővontam a kardom. - Nem akarsz előbb inni, Nabe-kun? - kérdeztem, és a másik kezemmel előhúztam a kis barna kulacsomat, tele hűvös vízzel. Remek, hogy ez is csak most jut eszembe... Apró ívben odadobtam Nabe-kun felé, és a kis üveg csak úgy szállt a célszemély felé, aki elegánsan el is kapta. Megvártam míg visszaszáll felém, majd el is dugtam.
Lassú léptekkel felemeltem a kardom, és egy közepesebb tempót felvéve frontálisan betámadtam Nabe- kunt. Ügyesen kivédte a csapásom, én pedig mellétáncoltam, és onnan mértem újabb oldalirányú támadást. Kicsit nagyobb erőt vittem bele a támadásokba, és hálát adtam az égnek, hogy itt az ellenfélen kívül nem kell több tényezőre figyelni. Mint például a vezetés. Anno, amikor éltem, elkezdtem néhány órát venni, de kiborító volt...
- Nagyon jól harcolsz, Nabe-kun! - szólaltam meg csillogó szemekkel. Legalább olxan jól harcolt, mint én, és imádtam magamat nálam sokkal ügyesebb harcosokkal összeereszteni. Na, nem a vereség miatt, meg a megalázottság, meg ilyesmi... mostanában már nem is érzek ilyeneket. Inkább sokat tudok tanulni egy- egy ilyen harcban. Aztán ott volt az az elméletem is, hogy az erő mellett sokat számít a tapasztaltság. Lehet valaki iszonyú erős harcos, ha a tapasztalati szintje egy nagy nulla...
A folyamatos támadásoktól kicsit kimelegedtem, úgy tűnt egyre több energiát és reiatsut viszünk bele a harcba mindketten. Hamarosan akár shikai-ozhatunk is, bár jó lenne elnyújtani kicsit... Hátrashunpoztam, és megálltam- vártam Nabe-kun ellentámadását.

Mielőtt elkezdtük volna Maya-chan elkezdett kotorászni a zsebeiben. Csak nem megint egy nyalókát akar a hordóra tenni? Aztán kiderült hogy egy kulacs az, amiben hideg víz volt.
- Nem akarsz előbb inni, Nabe-kun?-kérdezte mosolyogva, és felém dobta a kulacsot. Úgy vetettem rá magam, mint aki két napja mászkál a sivatagban és talál egy oázist, amiről kiderül hogy csak délibáb volt. Jó nagyon húztam az éltető folyadékból, majd vissza dobtam a gazdájának a kulacsot. Néhány pillanatig még néztük egymást, majd Maya-chan támadásba lendült.
Először szemből támadott, amit viszonylag könnyen hárítottam, de éreztem hogy, van benne erő. Utána oldalról támadott, egyre erősebben. Közben a terepet fürkésztem, és megállapítottam hogy egy teljesen zárt terepen vagyunk, ami kedvez a zanpakutomnak.
- Nagyon jól harcolsz, Nabe-kun!-nézett rám nagy szemekkel.
- Te nem különben Maya-chan!-szóltam neki mosolyogva. Habár nagyjából egy szinten harcoltunk jelen pillanatban, nem szabad elfelejtenem azt, hogy egy hadnaggyal van dolgom. Okozhat meglepetéseket. Egyre jobban örültem annak ,hogy egy ilyen kis gyakorlásba ment át a találkozásunk, nem árt a tapasztalat szerzés. Egyre hevesebben harcoltunk, többnyire még Maya-chan támadott. Ő egyre erősebben támadott , én hasonlóképp védekeztem. Az egyik elhárított támadás után Maya-chan hátra shunpozott, és várt, nyilván most én következek.
Vártam egy kicsit, hogy lehiggadjak, és légzésem egyenletessé váljon.
- Nem kell még annyira megerőltetnem magam.- gondoltam. - Előbb fel kéne mérni az erejét, és a védekezését. - ha már elkezdtük, akkor komolyan is gondolom. Vettem egy mély levegőt és támadásba lendültem.
Ha már ő is előről kezdte, akkor én is egy szemből való támadással indítok. Kicsit több erőt vittem bele a kelleténél, így mikor Maya-chan kivédte, kicsit csúszott hátrafelé.
- Hoppá, bocsánat Maya-chan, nem akartam!-szabadkoztam. Megvártam míg összeszedi magát, majd egy újabb shunpoval a bal oldalára kerültem, csapni készültem, de ekkor léptem egyet jobbra, és így nem oldalról, hanem hátulról készültem támadni. Maya-chan természetesen hárította, bár mintha kissé meglepte volna. A támadás után vissza shunpoztam a helyemre.
- Nagyon jók a reflexeid Maya-chan!-szóltam őszintén, egy nagyon erős ellenféllel áldott meg ez a mai kis edzés.
Ideje kicsit bekeményíteni, gondoltam. Megindultam Maya-chan felé egy gyors shunpoval, mikor fölé érkeztem elkiáltottam magam:
-Hadou 04: Byakuray!-nem engedtem nagy lélekenergiát a támadásba, mert még nagyon az elején voltunk a harcnak. Nem kell még bevetni a nagyágyúkat, ráér még, gondoltam. Maya-chan időben reagált a támadásomra, és egy shunpoval mögém került. Ott, ahol pár másodperce állt most egy fekete égésnyom volt.

- Te nem különben Maya-chan! - kaptam a választ, és el is mosolyodtam. Hamarosan kaptam egy szembe-támadást, és csúsztam is hátra keveset. Ennek inkább örültem, semmint bánkódtam volna, hisz ez csupán annyit jelzett, hogy valóban nagyon erős harcossal küzdök meg. Jó érzés volt, végre legalább olxan erős valakivel harcolni, mint én. Nabe-kun azonnal megszólalt, mikor meglátta hogy csszok hátra: - Hoppá, bocsánat Maya-chan, nem akartam!
- Ugyan, nem történt semmi. - mosolyogtam tovább, és vártam, hogy Nabe-kun újra támadjon. Nagyon érdekes kombinációt alkalmazott, majdnem sikerült is megtévesztenie- de azért sikerült kivédenem a csapását, noha egy kicsit kapkodva kellett felrantanom Zanpakutuomat.
- Nagyon jók a reflexeid Maya-chan! - kaptam egy váratlan dícséretet. Én még mindig vacaknak tartottam magam, hiszen amikor kapitányommal harcoltam, még a shikai-át sem aktiválva győzött le... Az a rövid összecsapás mély nyomot hagyott bennem, és rávilágított arra a tényre, hogy még mindig többet kellene gyakorolnom ahhoz, hogy egy kicsit megközelítsem... Ott van még az a tény is, hogy az osztagomnak nem sok szolgálatot tehetek egy gyenge hadnagyként. A végkövetkeztetés tehát annyi, hogy igyekeznem kell jobban harcolni. Sőt, nem ártana megpróbálni fejlődni... Ekkor rápillantottam a függőleges irányú támadásom elől kitérő Nabe-kunra. Nem is harcoltam még vele... A mozgásából az látszik, hogy tapasztalt... Bár mögöttem is van néhány összecsapás már... Azért jó lesz odafigyelni rá, mert biztos tartogat még meglepetéseket...
- Ugyanez elmondható rólad is, Nabe - kun! - mosolyogtam egyet megint. Hiába, én ilyen könnyen mosolyra fakadó shinigami vagyok...
Nem is tévedtem, ugyanis megindult felém, és eliáltotta magát, mikor felém ért:
- Hadou 04: Byakuray!
Gyorsított tempóban- azaz shunpoval elléptem a támadása elől, és vetettem egy koránt sem szomorú búcsúpillantást a szenes kis folt felé, ami a helyemen keletkezett. Mögé kerültem, majd mellé léptem, és onnan támadtam rá egy félig elrántott csapással - nem láttam hogy megsérült-e, de őszintén reméltem, hogy ha mégis, akkor sem lett súlyos sebe...
Kicsit távolabb ugrottam, majd feléirányultam egy shunpoval, kicsivel előtte megálltam, és miközben zanpakutuommal megtámadtam - félrevezetés gyanánt, reiatsut összpontosítottam a talpam alá, és kilőttem magam a levegőbe. Pár méternél megálltam, és egy gyors támadással becéloztam Nabe-kunt. Persze kivédte, de mintha megremegett volna a zanpakutuoja. Lehet, hogy már kevésbé tudom az erőm kontrollálni, és a kelleténél több erőt viszek a csapásaimba? Sose tudtam normálisan kontrollálni magamat...
- Egyre izgalmasabb lesz, nem? Bár lehet hogy csak én harcoltam már régen... - szóltam egy támadás közepén, és igyekeztem hátrataszítani Nabe-kunt. Majd elléptem előle, és az eddig a zanpakutuomnak feszített ellennyomása immár a levegőt érte- lehetségesnek tartottam, hogy kissé előrebillen az elvesztett egyensúlya miatt. Nem vártam meg az eredményt, gyorsan a másik oldalára tereltem magam, és a zanpakutuom markolatával igyekztem pontosan oldalba taszítani. - Remélem nem fájt nagyon, ne haragudj... - kértem azonnal elnézést sikeres akcióm után, kicsit aggódó hanggal. Ezt se szoktam csinálni, de úgy tűnik egy új szokással gazdagodtam...

Miután elsütöttem a kidout, olyan helyzetbe kerültem, hogy hátulról teljesen védtelen maradtam. Ezt nyilván Maya-chan is észre vette, mert oda shunpozott és onnan támadott. Lehetetlen volt már hárítani. Annyit tehettem abban a helyzetben, hogy ahogy csak tudok, elhajolok a támadás elől. Nem teljesen sikerült, mégis sikerként lehet elkönyvelni, mert csak a ruhámat szakította el a bal karomnál.
A támadás után kicsit eltávolodott tőlem, de egyből akcióba lendült. Biztos azért, hogy kellő löketet kapjon a támadáshoz. Szemből vártam a támadást, de mielőtt elért volna, Maya-chan kilőtt fölém, és onnan támadott. Ejha, valaki nagyon mozgékony. Nem sokon múlt, hogy ki idejében ki tudtam védeni, de olyan erőt mért bele a vágásba, hogy még a kardom is beleremegett. Furcsálltam is, hogy nem oktat ki, úgy látszott, hogy ő is élvezte a harcot. Sokáig nem gondolkozhattam ezen a dolgon, mert Maya-chan ismét támadásba lendült. Egyre erősebben támadott.
- Egyre izgalmasabb lesz, nem? Bár lehet hogy csak én harcoltam már régen...-miközben szorított hátra. Ellöktem magamtól majd válaszoltam neki.
- Maya-chan, öröm veled harcolni. Ha végeztünk meghívlak egy fagyira!-mosolyogtam rá. Ekkor észrevettem, hogy a bal karomnál elszakított ruhán vérfoltok vannak. Szóval mégsem voltam elég gyors. Nem lehet túl nagy, és mély seb, mert nem is érzem. Mindegy, jobban oda kell figyelni.
Maya-chan ismét támadásba lendült. Olyan hirtelen támadt rám, hogy az egyensúlyomat is megingott hirtelen. Aj-aj ebből baj lesz, gondoltam. Még egy vak is észrevette volna az, hogy kicsit előrebillenek, nemhogy egy hadnagy. Igazam is lett, kihasználva a hirtelen előnyt Maya-chan, a másik oldalamra lépett, és egy pontos és elég erős ütést mért az oldalamra, a bordáim közé.
Hát mit ne mondjak a szívem is kihagyott egy ütemet, úgy meglepődtem.
- Remélem nem fájt nagyon, ne haragudj...-szólt aggódó hanggal.
- Semmi baj, szóltam neki. Nem fáj annyira!-nyugtattam meg gyorsan. Az igazság az, hogy eléggé betalált ez az ütés, de már tényleg nem fájt annyira. Viszont kezdek hátrányba kerülni. Megütni, vagy rúgni, neadjisten megvágni meg nem akarom, mert mégiscsak nő, és ez egy gyakorlás. Túlzott udvariasságom a végemet fogja jelenteni, ha nem találok ki valamit. De ezt nem akartam neki megmondani, hátha sértésnek veszi, vagy kivételezésnek.
Na jó. Én jövök, akkor most kicsit gyorsabbra veszem a sebességet. Egy villámgyors shunpoval ott termettem Maya-chan előtt, majd erős csapásokkal kezdtem bombázni szemből. Egy-kettő-három-négy. Maya-chan kezdett fáradni, ahogy néztem, mert egyre nehezebben hárította a támadásaimat. Az egyik támadásomnál mintha kicsit megbillent volna Maya-chan. Itt a röpke alkalom, gondoltam. Helyzetemet kihasználva megragadtam Maya-chan kezét, és jó nagy lendülettel elhajítottam. Remélem azért nem volt túl durva. Nem vártam meg míg megáll a levegőben. Kilőttem felé egy shunpoval, Maya-chan még repült mikor utolértem. Megfogtam kétkézzel a kardom, és egy iszonyatos ütést mértem rá. Persze ő idejében észrevette és hárította, de az ütés erejétől most már nem elfele, hanem lefele zuhant. Érdekesen landolt, de hamar talpra állt.
- Remélem nem voltam túl durva Maya-chan! Mégiscsak egy nővel van dolgom és nem akarok fájdalmat okozni neked!-udvariaskodtam. Megvártam míg összeszedte magát, és csak azután válaszolt.

- Maya-chan, öröm veled harcolni. Ha végeztünk meghívlak egy fagyira!
Jól hallottam? Nabe-kun eltalálta a második legnagyobb gyengepontom! FAGYLALT! Eme mennyei étek édesíti meg keserű létünk, édes csokiszirup a nagy hajtásban... Megnyugtatja a testet- lelket és még fel is frissít! minden valaha kitalált íz közül a legtökéletesebb a menta. Sokan meg sem kóstolják, hiszen azt hiszik: olyan, mint a fogkrém. Pedig mekkorát tévednek! Az a gyenge, finom aroma. Az a lényeg, hogy nagyon finom, és a kedvencem...
Felcsillanó szemekkel pillantottam Nabe-kunra két támadás között.
- Ez nagyszerű! Nagyon kedves tőled!Mellesleg... ezzel eltaláltad az egyik legnagyobb gyengémet. - mondtam egy féloldalas mosoly kíséretében, majd figyeltem a sikeres oldaltámadásom hatását. Úgy tűnt, nem érinti fájdalommentesen Nabe-kunt a támadásom. Kissé aggódva szemléltem őt még bocsánatkérésem után is. Mondjuk nem a számított erőt vittem bele a támadásba, hanem a csúszási sebesség is rákontrázott, és így mondjuk kétszer erősebben nyomtam bele a bordáiba a zanpakutuom markolatát.
A további, kölcsönös támadásaink során feltűnt egy aprócska tény. Olyan volt, mintha nem akart volna megütni, megrúgni. Ez felettébb meglepett, hiszen eddig még senki sem zavartatta magát azért, mert lány vagyok. Minden eddigi ellenfél különösebb lelkifurdalás nélkül rúgott hasba, vagy ütött meg ott, ahol nem kellett volna. Ez valamilyen szempontból jól esett, és kicsit még jobban is megkedveltem miatta Nabe-kunt. Azonban lassan kezdett úgy tűnni, hogy kezd elege lenni abból, hogy visszafogja magát. Frontális támadást indított, és onnan indított folyamatos, egyre előteljesebb támadásokat. Egy idő után kezdett nehezemre esni visszatartani magam és egyben a támadásokat is hárítani. Egyik félresikerült hárításomnál arra eszméltem, hogy a levegőben repülök, majd Nabe kun egy iszonyatos erejű csapást mér rám. Még röptömben is sikerült kivédenem, és valami csoda folytán eltaszítottam a zanpakutuoját az enyémtől- de a landolás korántsem volt ilyen szerencsés. Fenékre érkeztem, ráadásul elég nagyot estem.
- Remélem nem voltam túl durva Maya-chan! Mégiscsak egy nővel van dolgom és nem akarok fájdalmat okozni neked! - milyen lovagias. Mintha egy régi könyvből lépett volna elő. Vagy az a minimum, hogy onnan másolta a modorát.
Nem voltam biztos benne, hogy az ülőalkalmatosságaim nem törtek-e ripityára, ezért fokozott óvatossággal álltam fel, és óvatosan hátrapillantottam. Nem láttam különösebben nagy sérülést, ezért megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat.
- Hjajj... nem, dehogy. Ne is törődj vele. Az eddigi ellenfeleim közül te vgy az első, aki valamit törődik azzal, hogy női nemű vagyok...- szóltam, és ellentámadást indítottam. Úgy döntöttem, hogy valamiféle apró kis bosszút azért beiktatok - végülis a hátsó felem esetleges sérülései komoly aggodalommal töltöttek el. Mi van ha deformálódom? Bár eddig sem sokat törődtem a külsőmmel, és ezt nem is most fogom elkezdeni...
Shunpoval felé iramodtam, és egy hasonló erejű csapással indítottam a támadásomat, mint amivel ő lepett meg, majd én mértem rá megállás nélkül a csapásokat, csakhogy időközben shunpoval lépkedtem körülötte - így a csapásaim más - és más irányból záporoztak rá. Aztán elé kerültem, egy mosoly kíséretében betámadtam, majd miután egyik csapásomba kellő energiát vittem, sikeresen hátrcsúsztattam nabe-kunt. Kihasználva pillanatnyi előnyömet, egy másodperc alatt mögé kerültem, reiatsut koncentráltam a lábaim alá, és mielőtt kilőttem volna magam, Nabe - kunt megragadtam. Majd a lendületemből adódóan igyekeztem átfordítani magam felett és elhajítani. A megragadás és a felemelés probléma nélkül és gyorsan ment, az elhajítás lendítésből kissé komplikáltan. Azonban most sikerült kontrollálnom magam, és mivel nem szándékoztam meggyilkolni Nabe-kunt, épp hogy csak meg fogja érezni az esést. Már ha esik.
- Ne haraguuudj... - szólaltam meg mikor láttam Nabe-kun repülési ívét.

Miután Maya-chan landolt, kicsit óvatosabban állt fel. Nyilván azt tezstelgette, hogy nincs-e valami gond ott hátul. Néhány pillanatig mustrálgatta magát, doktori pontossággal, majd egy halvány mosollyal válaszolt.
- Hjajj... nem, dehogy. Ne is törődj vele. Az eddigi ellenfeleim közül te vgy az első, aki valamit törődik azzal, hogy női nemű vagyok..
- Ez nem jelenti azt, hogy agyon kell vernünk meg rugdosnunk egymást Maya-chan, főleg, mert amúgy sem akarlak bántani!-válaszoltam komolyan, de azért mosolyogtam hozzá. Míg ő vizsgálgatta hátsó felét, én lázasan töprengtem. Ez megoldott néhány problémát. Nem nagyon zavarja, ha edzés közben kap 1-2 ütést. Persze mint azt már mondtam, az nem azt jelenti, hogy szét kell egymást verni. Azért jó tudni, hátha olyanra fordul a helyzet. Tudni kell rólam, hogy elég nehezen hoznak ki a sodromból, de ha sikerül valakinek, akkor eldurran az agyam. Legutóbb is Aoki nyugtatott le, amikor néhány szemtelen Rukongai kölyök elkezdett ugratni, meg beszólogatni, hogy hülye shinigamik vagyok, meg a többiek is azok. Nem sok kellett hozzá, hogy föld körüli pályára állítsam őket. Egyedül még csak a kardom tudott ilyen helyzetben lenyugtatni, szóval nem lesz gond. Különben is Maya-chan kedves, aranyos lány, ki nem nézem belőle, hogy feltud húzni úgy...
Töprengésemből Maya-chan ránt ki, mert miközben én elmélkedtem, ő villámgyorsan megindult felém. Ugyanazt a támadáskombinációt használta amit én az előbb. Rámtámadt villámygorsan, majd sorozat támadásokkal bombázott. Közben ide oda shunpozgatott, így még gyorsabb és kiszámíthatatlanabb lett. Minden egyes ütését egyre nehezebben hárítottam, ő pedig egyre gyorsabb lett. Kezdett felmenni a pulzusom. Ajjaj ez nem jó, le kéne nyugodni. Egyre hátrébb és hátrébb szorított. Gyanítottam, hogy ez a megtorlás amiatt a fenékropogtató landolás miatt, de hát ez van, így jártam. Örülhetek, ha megúszom ennyivel.Maya-chan kitartóan folytatta a bombázást, és lelkesen mosolygott közben. Komolyan mondom lassan elmehetne B-52-es nehézbombázónak a sereghez. Bár testi adottságait figyelembe véve már rég ott lenne a helye. Szokás szerint nem figyeltem oda, és egy különösen erős csapásnál sikerült elvesztenem az egyensúlyom, elkezdtem dőlni hátrafelé. Mintha Maya-chan csak erre várt volna. Villámygyorsan mögém termett, majd megragadott és úgy hajított el, mintha egy darab kő lennék. Már javában repültem, mire felfogtam egyel talán, hogy mi történik. Vízszintes tartásban repültem hátrafelé. Vészesen közeledett a fal. Próbáltam lassítani, de nem ment. Már csak méterek vannak hátra a falig, de még mindig szélsebesen repültem. Kész, vége, becsapódás...csett. Arccal beépültem a falba, majd mint ezt megkoronázva, bemutattam a pofára esések égkövét. Arccal előre dőltem a padlónak és megfejeltem. Vagy fél percig ott feküdtem, és egyre csak ment feljebb a pumpa az agyamban. Főleg mert vérzett az orrom is, és a fejem is fájt, a fallal való ütközés hatására.
- Ne haraguuudj...-szólt aggodalmasan Maya-chan.
- Nem haragszom Maya-chan.-szólaltam kicsit ridegebb hangon, miközben lassan feltápázkodtam. Valóban nem haragudtam rá, csak kicsit felhúztam magam a saját bénaságomon. Magamra voltam dühös, és ideges, nem a lányra.
Megragadtam zanpakutom, majd Maya-chanra mutattam vele, és kimondtam csendesen a parancsszót. Ahhoz épp elég hangos volt, hogy Maya-chan meghallja.
-Hyouketsu, Aoki!- ebben a pillanatban elöntötte testemet a reiatsu. Már nem is fájt annyira a fejem. Kardom hirtelen kellemesen hideg lett. Mindig is szerettem a hideget. Néhány másodperc múlva átváltozott shikai alakba zanpakutom. Egy jégristályokból, jégcsapokból álló kard. Nagyon szerettem ezt a formáját, mindig a a hófödte hegycsúcsok jutottak róla az eszembe. Ennek hatására kezdtem lehiggadni, és az idegességet felváltotta a szégyen inkább. Ránéztem Maya-chanra, és látszott a lányon, hogy kicsit megszeppent.
- Kérlek bocsáss meg! Nem rád vagyok mérges, hanem a saját hülyeségem húzott fel. Ez az ütközés a fallal kicsit kihozott a sodromból! Nem akartam! Minden esetre, ha már előhívtam a shikaimat, javaslom tedd azt te is, így még jobb és élvezhetőbb lesz a harcunk!-mosolyogtam újra a lányra. Remélem nem ijesztettem meg. Nem akartam, hiszen nagyon kedvelem őt. Kihasználva az alkalmat, gyorsan oda shunpoztam a lányhoz, és megöleltem, így tudattam vele, hogy semmi gond nincs. Rámosolyogtam, majd vissza shunpoztam a helyemre, és vártam.

Nabe-kun nagyon csúnyán landolt, pedig őszintén reménykedtem benne, hogy valami ügyes kis mozdulattal megállítja magát. Mondjuk a zanpakutuojával biztos tudott volna valami elképesztőt működni, őt ismerve. Miután kiműtötte magát a falból, meg is szólalt:
- Nem haragszom Maya-chan. - ezzel a közlésével nem igazán tudta eloszlatni a bűntudatomat.
- Igazán nem akartam... - pislogtam NAbe-kun sérüléseire. Szép vagyok, nagyon is.... Még egy úgymond baráttal is képes vagyokailyet tenni. Simán elmehetnék valami cirkuszba mutogatnivalónak.
- Hyouketsu, Aoki! - hallottam hangját újra, és tudtam, hogy ezzel aktiválta is a shikaiát. Én gyorsan felemeltem a zanpakutuomat, de még semmit sem tettem. Inkább figyeltem a zanpakutuojának shikai-beli kinézetét. Jég típus.... ez érdekes lesz. Jég versus tűz... A kettő találkozásából lesz vagy a víz, vagy a pára....
- Kérlek bocsáss meg! Nem rád vagyok mérges, hanem a saját hülyeségem húzott fel. Ez az ütközés a fallal kicsit kihozott a sodromból! Nem akartam! Minden esetre, ha már előhívtam a shikaimat, javaslom tedd azt te is, így még jobb és élvezhetőbb lesz a harcunk! - mintha neki kellene bocsánatot kérnie. Annyira szörnyű shikai-a van, hogy előre elnézést kér a későbbi sérülésekért? Mondjuk az én shikaiom kicsit veszélyes... Ha nem figyelek oda elég jól, elszabadul a rejtett szadista énem, és abba belegondolni sem merek, hogy akkor mit művelek le. Elég volt annak idején Rukongaiban túlélni a saját tombolásom. Bár a tombolásom tárgyait vajmi kevésbé sem sajnáltam, lévén hollowok. De ha ugyanezt az énem rászabadítanám Nabe-kunra... Utánna egy életre az ellenségemmé tenném.
- Ugyan, neked nincs miért bocsánatot kérned. Én vagyok egy szörnyeteg... - jelentettem ki kicsit talán megszeppenve, mivel Nabe-kun hangjából eltűnt minden korábbi kedvesség. Utánna lassan ajkaim elé emeltem a pengét, és el is suttogtam pár szót, de azért úgy, hogy Nabe-kun is hallja: - Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun! - reiatsum szintje szinte azonnal megemelkedett, és testem minden porcikáját eltöltötte. Kissé magabiztosabban álltam meg, és fogtam a két zanpakutuomat a kezeimbe. A szalagok még nem tekeredtek fel a karomra, de a lélekenergiáink szabadonengedése miatt keletkezett szélben tekeregtek. Úgy döntöttem, Nabe-kunra bízom az első támadást ezen a szinten. Végülis, most ammúgy is rajta a sor. Lehetséges, hogy még nem tudja a zanpakutuom típusát? Végülis a kinézetéből nem nagyon lehet megállapítani... Lepillantottam a Zanpakutuokra, és hosszú idő óta először vettem kicsit alaposabban szemügyre. Fekete, megnyúlt pengék, ezüstszínű markolat, és egy vékony, ezüst csík a pengék közepén. Nem, határozottan nem lehet megállapítani. Aztán ellenfelem támadásaira gondolván újfent megállapíthattam, hogy nehéz dolgom lesz vele, és az is könnyen lehet, hogy nem én fogok nyerni. Mosolyogva pillantottam a velem szemben állóra, és meg is szólaltam:
- Ami azt illeti, egyetértek veled. Nem muszáj szétrugdosnunk egymást. - végülis, igaza van. Arról meg én tehetek, hogy ekkora béna voltam és nem kontorlláltam normálisan magam.

Miután jól megnyomorgattam Maya-chant és láttam rajta, hogy nem vette a szívére a dolgot, megnyugodtam. Eléggé ráijeszthettem, de nem akartam. Vissza shunpoztam a helyemre és vártam, hogy előhívja a shikaiát. A lány lassan ajkaihoz emelte zanpakutoját és kimondta a parancsszót.
- Hikaru oyobi iya yuurei, Tendou tetsubun!
Egyből éreztem, hogy megemelkedik a lélekenergiája. Nem is vártam mást, hisz ez már shikai volt, ami nem gyerekjáték. Néztem, ahogy a kardja átalakul shikai állapotba. A parancsszó hatására a kard kettévált. A két penge fekete lett, markolatuk pedig ezüst színű lett, pengéjükön pedig egy ezüstcsík jelent meg. Két végéből pedig szalag lógott. Miközben néztem, lázasan töprengtem azon, hogy milyen típusú lehet. Az enyémet már tudja, hisz alakjából is könnyen rájöhet az ember, hogy jég. Ha tűz, vagy szél alapú a zanpakutoja, akkor eléggé szorult helyzetben vagyok. Talán tűzzel jobban járok, bár kitudja. Ki kéne puhatolni, hogy milyen fajta zanpakuto. most hogy megnövekedett a reaitsum, gyorsabb is lettem. A shikaim fő támadását, ami egy passzív támadás, még nem akarom bevetni. Túl korai még, azt a legvégső esetekre szoktam tartogatni. Pedig igencsak le kéne hűteni a környezetet, mert akkor Aoki is jóval erősebb, meg én is gyorsabb vagyok. Mind egy, egyelőre nem használom, előbb rá kell jönnöm arra, hogy milyen fajtájú Maya-chan kardja. Aoki furcsán halgatott, ami meg is lepett, mert már rég oktatnia keleltt volna, a bevált séma szerint. Jobb is, hogy most nem szól bele, talán ő is érzi, hogy ez most gyakorlás, és ha beleszól, akkor magamtól nem fogok fejlődni. Hálás is voltam neki ezért.
- Ami azt illeti, egyetértek veled. Nem muszáj szétrugdosnunk egymást.-szólt egyszer csak a lány.
- Maya-chan, csakhogy tudd, ha végeztünk, akkor agyon foglak nyomorgatni téged!-nevettem el magam, és mosolyogtam.
Aztán rájöttem ,hogy igazából nekem kéne most támadnom. Jobb is, úgyis fényt kell derítenem arra a kardra. Gyorsan végiggondoltam, hogy hogyan is kéne kezdeni. Egyelőre maradok a jól bevált sorozásnál, csak kiderül, hogy milyen típusú a zanpakutoja. Villámgyors shunpoval megindultam Maya-chan felé. Láttam rajta, hogy koncentrál. Mikor odaértem, elkezdtem bombázni kisebb csapásokkal, hátha ebből kiderül az információ. Mivel a kardom egy jégkard, így valamivel könnyebb shikai állapotban, így nem vesz annyi erőt igénybe a támadás vele. Persze Maya-chan is jóval könnyebben hárította a támadásokat, de hát ez alap dolog. Közben Maya-chan egyes testrészeit figyeltem, hogy mikor veszti el az egyensúlyát, mert arra vártam. Nem, nem a melleit, vagy a karcsú testét fixíroztam, azt nem ilyen helyzetben kell...
Jóideje csapkodtam már, mikor kezdett kicsit fáradni. Persze én is, de mivel ki kell derítenem azanpakutojáról, hogy milyen alapú, folytatnom kell. Egy csapás-újabb csapás. És ekkor mintha Maya-chan kicsit megbillent volna. Több sem kellett nekem, abban a pillanatban kirúgtam az egyik lábát, persze nem túl keményen, majd az egyik tenyeremmel mellkason ütöttem. Inkább löktem, taszítottam, nem akartam szegényemnek fájdalmat okozni. Ennek hatására elkezdett hátrafelé csúszni. Itt az adandó alkalom, Aokival a lányra céloztam, és ráküldtem egy fagyhullámot. Muszáj lesz valamit csinálnia, mert ha eléri a hullám, akkor megfagyasztja. A támadás viszonylag közepes sebességgel haladt Maya-chan felé, de mivel ő éppel nem volt abban a helyzetben, hogy elshunpozzon, muszáj valamit csinálnia. Feszülten vártam az eredményt, hogy mi fog kisülni belőle.
- Bocsáss meg Maya-chan, ha esetleg túl erősre sikeredett volna a taszítás!-kiáltottam, miközben a lány csúszott hátra, a fagyhullám pedig egyre csak közeledett felé.

- Ami azt illeti, egyetértek veled. Nem muszáj szétrugdosnunk egymást. - kicsit elgondolkoztam, hogy vajon mik lehetnek Nabe-kun zanpakutuojának képességei. Lehet, hogy bajba fogok kerülni, de hát valahogy majd csak kikeveredek belőle...
Kezdtem megkomolyodni, de ebből az akciómból sikeresn kizökkentett nabe-kun közbeszólása:
- Maya-chan, csakhogy tudd, ha végeztünk, akkor agyon foglak nyomorgatni téged!- ennyi elég is volt hozzá, hogy elnevessem magam.
- Szóval agyonnyomorgatsz... még az is lehet, hogy majd visszakapod. - mosolyodtam el, majd újra koncentrálni kezdtem. A pajzsomat csak akkor fogom majd aktiválni, ha valami gixer beüt, és nem tudnék időben védekezni. Szerencsére azonban ezt nem sokszor kellett eddig még megtennem. Magamban fohászkodtam, hogy ne történjen semmi olyasmi, ami aktiválja a rosszabbik énem. Sajnos az, hogy a csillagjegyem chichiriboshi, kihat a személyiségemre is. HA valami nem úgy sül el, ahogy szeretném, a kedves énem elröppen, és egy idegbeteg őrült kerül a helyére. Még nem gondolkoztam ennek a jelentőségén. Vajon azért lett tűz alapú a zanpakutuom is, mert a csillagjegyem Suzaku-hoz tartozik? Az nagyon durva lenne. Na jó, kell nekem is ilyesmiket olvasgatni lefekvés előtt... Szent bestiák... persze... a virágok meg levegőből vannak, és az éget csak színvakság miatt látjuk kéknek, mert eredetileg zöld...
Megszokottnak éreztem, hogy Shiro most is hallgat. Harc közben sosem szokott zavarni, tudja, hogy jobb ha hagy érvényesülni. Ez a kellemes hallgatása azonban megszűnik a reggeli - esteli tusolásom közben, mert akkor szépen megjelenik, és széttúrja az alsóneműs fiókomat. Hogy száradna le a keze... de sajnos úgysem tudom bántalmazni, ahhoz túl aranyos...
Csapongó gondolataimból Nabe-kun támadása zökkentett ki. Elkezdett csapásokat mérni rám, amiket a két zanpakutuommal hárítottam. Elvoltunk így egy darabig, aztán mindketten kezdtünk fáradni. Sajnos én hibáztam előbb, és Nabe-kun nem is habozott: mellkason taszított. Még csak nem is ütött. Ez kedves volt tőle... azoonban a kedvességtől még nyugodtan csúsztam hátrafelé, és Nabe-kun egy jéghullám- szerűséget indított felém. Olyan szépen csúsztam a fal felé, mntha jégen lettem volna, és korcsolya a lábamon. Mondjuk, ha nem működök valami villámgyorsan, valószínűleg jéggé is válok. Shunpozni nem tudtam, ahhoz túl közel volt már a hullám. Gyorsan X-alakban magam elé emeltem ikerkardjaim, a szalagok feltekeredtek a karomra, és el is szóltam magam, valamivel hidegebb hangon, mint ahogyan beszélni szoktam:
- hyoukai hagane! - a kard felizzot, és a pengék megolvadtak, elfolyósodtak, majd hirtelen tűzzé váltak. - awai tate! - szóltam ismét, és a közelgő hullám elé emelkedett a tűz. Pár másodperc alatt aktiválódott a zanpakutuoim védekezése, és immár sikerült is megállnom - a faltól néhány méterre. körülöttem a tűz égett, keringett, és kicsit olyan is volt, mintha a szél fújna. Pedig biztos voltam benne, hogy a teremben nincs huzat...

Igencsak közeledett Maya-chan és a fagyhullámom a fal felé. Csinálnia kell valamit, ha nem akarja mirelitként végezni, gondoltam. Míg Maya-chan a felé haladó hullámmal volt elfoglalva, elég könnyen oldalba támadhattam volna, de most nem erre ment ki a játék. Még mindig nemtudom, hogy milyen alapú Maya-chan zanpakutoja, pedig mindenképp ki kell derítenem, mert ettől nagyban függ a harc kimenetele. Már majdnem odapréselte és fagyasztotta a falhoz a lányt a hullám, mikor végre valami történt. Maya-chan hirtelen X alakba tette a kardjait, majd tőle szokatlanul hideg hangon megszólalt:
- Hyoukai hagane! -én a háttérben feszültem az eseményt, hogy mi fog történni. A két penge hirtelen felizzott, megolvadt, és tűzzé változott. De közben Maya-chan még mondott valamit:
-Awai tate!-és ennek hatására valamiféle tűzpajzsot kreált a karddal, ami megvédte a hullámtól.
- Háhá!-gondoltam diadalittasan. -Szóval tűz alapú a kardja!-ám lelkesedésem egyből alábbhagyott. -Tűz alapú zanpakuto...hm..ez megnehezíti a helyzetet, igencsak megnehezíti.-töprengtem. Maya-chanra néztem, és lázasan gondolkoztam. Ő még nem szedte össze magát teljesen. Addig amíg sikerül neki visszatérnie a "csatatérre", van egy kis időm végiggondolni a helyzetet. Na tehát. Nekem jég alapú zanpakutom van, neki tűz. A sima fagyhullám mit sem ér ellene, mert simán kikerüli, másrészt pedig a kardjával megolvasztja. Az sem jelent semmit, hogy gyorsabb lettem, mert Maya-chan éppúgy gyorsabb lett, szóval ugyanott tartok.
-Hát nagyon úgy tűnik, hogy nincs más választásod.-állapította meg Aoki a fejemben.
- Nekem is úgy tűnik, csak úgy van esélyem legyőzni , és megkaparintani a kukoricát! Mellesleg jó, hogy közbe szólsz, már hiányoltam valamit az életemből!-csipkelődtem kicsit magamban a kardommal. Aoki nem felelt. Vagy megsértődött, vagy a harcra koncentrál ő is. Én az utóbbira tippeltem, mert nem szokta magára venni a beszólásaimat. Gyorsan végiggondoltam vagy 2-3 lehetőséget, de elvetettem őket, mert akárhogy is nézem, hátrányban vagyok most. Akár hogy is nézem, azt a képességet kell használnom. Kellőképpen le fogja hűteni a termet ahhoz, hogy Maya-channak időbe telljen eloszlatni a tűz képességével. Ha szerencsém van, Maya semmit nem fog látni..HA szerencsém van.
Ránéztem a lányra, rámosolyogtam. Ő már úgy-ahogy letisztogatta magát, és rám várt.
- Maya-chan.-szóltam neki szelíden. -Nem látok más megoldást, hogy esetleg legyőzhesselek. Használnom kell ezt a képességet!-mintha kicsit megijedt volna a lány.
- Nem lesz semmi bajod!- siettem megnyugtatni. -Különben is, ha valakinek félnie kell itt, az én vagyok. -mosolyogtam.
Vettem egy mély lélegzetet, majd krdomat felemeltem, és az ég felé tartottam. Vártam egy kicsit, majd kimondtam a parancsszót:
-Hyoumu!-pár másodpercig nem történt semmi. Aztán hirtelen lehűlt a levegő a teremben, és nagyon sűrű, nagyon hideg hegyi köd ereszkedett a helyiségre. Egyből jobban éreztem magam, hisz ezzel a képességgel, még gyorsabb, és erősebb vagyok. Kardom markolatánál lévő fagygömb fényesen kezdett világítani, jelezve ezzel, hogy a kard is erősebb lett.
Na most próbáljuk ki, gondoltam. Maya-chanra néztem, aki láthatólag nemigen tudta eldönteni ,hogy most mi van. Most akárhonnan megtámadhatom, ha ki tudja védeni, akkor is maximum a legutolsó pillanatban. Egyelőre nem megyek közel hozzá, megteszi távolról is, fagyhullámmal.
Egy kardcsapással elindítottam a lány felé egy hullámot. Jóval gyorsabban haladt, mint eddig. Kb két méter volt már a lány és a hullám között a távolság, mikor egyel talán észrevette, hogy valami közelít felé. Egy villámgyors shunpoval azonban ki tudott térni előle. Elmosolyodtam. Hát működik, egyelőre. Nem változtattam a fagyhullámmal még irányt. Jobb ha nem tudja még, azzal is meglepetést tudok szerezni neki.
- Maya-chan!-kiáltottam neki. - Látsz engem?-tettem fel a kérdést mosolyogva. Én mindent láttam, hogy épp mit csinál, csak megnyugtatásként szóltam neki, hogy meg ne ijedjen a ködben.

Nabe-kun nem támadt egy darabig, így gondolataimba merültem. A fagyhullámot a pajzsommal ki tudom védeni. Talán még akkor is, ha valami úton - módon a második támadása felerősíti az elsőt. Úgyis láttam én már olyat, aki kombinálta a két támadását. Amilyen kis izé Nabe-kun, ő is képes lehet rá. Felsandítottam rá, és a két zanpakutuot magam mellé engedtem. A harcban innentől fogva semmi másra nincs szükségem, csak a reflexeimre és a gondolataimra, amik remélhetőleg mint általában, most is nagyon gyorsak lesznek. Mondjuk, ha valmelyik érzékem teljesen lebénulna... akkor lehet hogy kicsit problémáim lennének. A szemem elég éles, és a hallásomra sincs panasz - nemhiába kapok el minden későn mászkálót az őrjáratok során. Bár mostanában nem sokszor kapok ilyen munkát... de azért jólesik nosztalgiázni. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor meghallottam a fejemben azt az ismert, mégis most meglepődést okozó hangot.
~ Nahát... érdekes, régóta nem szenvedtél már ennyit harc közben, Maya.
~ Merlin trottyos gatyájára, Shiro... a fászt hozod rám. Mit akarsz? - kérdeztem tőle magamban. Ez a pillanat nagyon ritka volt: szinte sosem zaklatott harc közben. Még mindig Nabe-kunt fixíroztam, majd megint kitágult szemmel pislogtam egyet.
- Maya-chan. Nem látok más megoldást, hogy esetleg legyőzhesselek. Használnom kell ezt a képességet! Nem lesz semmi bajod!Különben is, ha valakinek félnie kell itt, az én vagyok. - szólt szelíden, kedvesen.
Szegény Nabe-kun lehet azt hiszi, hogy megijedtem valamiről, vagy csak szimplán nem szedtem még össze magam. Pedig valójában Shiro hozza rám a frászt állandóan a váratlan szövegeléseivel.
~ Ugyan már, pöttyöske. Tessék jobban igyekezni. Kihűl a kajád, és ma még fürdened is kell. - hallottam pimasz hangját, és az agyvizem egy pillanat alatt felforrt. Dühösen pillantottam előre, és magamban azonnal megszólaltam:
~ Hagyj engem koncentrálni, te idióta! Megint turkálni akarsz a fiókomban, tudom én jól... Maradj csendben... - dühüngtem némán, magamban. Jeges pillantással figyeltem, amint Nabe-kun újra támmadást indít felém, de ez valahogyan másfajta volt. Nem tudom, hogy észrevette-e, de valószínűleg megváltozott körülöttem a levegő. Már sokkal inkább a másik énem került előtérbe, a hideg fejű, józan énem, aki egyben egy szadista állat is. Bár, szerencsére még mindig én irányítottam a dolgokat. Addig volt jó, amíg így is marad.
- Hyoumu! - hallottam újra a hangját. A teremben lehűlt e levegő, és köd ereszkedett ránk. jobban mondva szerintem csak rám : sűrű, tömör köd. Alig láttam ki belőle, a körülöttem levő tárgyakat is elnyelte. Csak engem nem tudott: a lábaim körül széles körben lángolt a tűz, mely fel - felcsapott fölém, hogy egy -egy esetleges támadástól megvédjen. Most már bármerre mozdulok is, a tűz a testem körül lesz, és szinte áttörhetetlen pajzsot alkot majd. Még mindig nem mozdultam azonban, maradtam egy helyben. Kissé összehúzott szemmel figyeltem a ködöt, majd mintha hirtelen a köd is lágyan, szinte észrevehetetlenül hullámzani kezdett volna - de az is lehet, hogy csak tévedtem. gondolatban máris elképzeltem, mit tennék, és már cselekedtem is. Shunpoval eltértem az útból, azonban a ruhám egyik apró foszlányát hátrahagytam. A küzdelemben mindkettőnk öltözéke megsérült: különösebb erőfeszítés nélkül téphettem le azt a ruhadarabot. miközben pár méterrel odébb áltam meg, szememmel a fekete szövetet kerestem és a távolban mintha a körvönalait láttam volna. de azokat is halványan. Tehát lehet, hogy egy támadás volt...
- Maya-chan! Látsz engem? tette fel az elmés kérdést.
- Tudod mit? inkább nem válaszolok. - mosolyodtam el, és némá kutattam a távolt a körvonalai után. Mintha láttam volna valamit... jobbik esetben még pár perc, és a szemem valamennyire megszokja ezt a fagyott helyzetet. Akkor a látásom is erősödni fog, és könnyebben alkalmazkodom. Addig is jó lesz óvatosan cselekedni. Meg kell próbálnom a saját javamra fordítani Nabe - kun cselekedeteit. Mielőtt azonban valóban cselekedtem volna, nem bírtam ki hogy ne szólaljak meg: - De Nabe-kun! Ezen a hőmérsékleten lefagyasztod a kukoricát. - vigyorodtam el, de már nem azon a szokásos hangomon beszéltem. Hidegebb volt a hangom, kicsit élesebb. De még nem jött el az ő ideje. A távolba pillantottam, és tovább vártam. biztosra vettem, hogy látja, mit teszek és mikor. Így, mivel a látásomtól egyelőre meg voltam fosztva, egy másik érzékszervemre kellett hagyatkoznom. ez volt a hallás... és remekül hallottam NAbe-kun minden egyes szavát. Még mindig ugyanott állt, és nem mozdult meg a támadása óta. Most már valamivel könnyebb dolgom lesz...

Nem érkezett válasz a kérdésemre, így megállapítottam, hogy Maya-chan nem lát, vagy ha igen, akkor alig. Ezzel is előnyben voltam, mivel én mindent tisztán láttam. A lány a termet fürkészte és próbálta kitalálni, hogy hol vagyok. Egyszer-kétszer mintha meg is állapodott volna rajtam a szeme, de biztos voltam benne, hogy nem tisztán lát, mert nem rám nézett teljesen, csak megállapodott pár másodpercre a tekintete az én közelemben. Én a terem egyik végében egy padon álltam, és gondolataimba mélyedtem, közben figyeltem Maya-chant, mert attól még, hogy nem lát, biztosan nagyon jól hall, és most a hallására hagyatkozik inkább, semmint a látására.
- De Nabe-kun! Ezen a hőmérsékleten lefagyasztod a kukoricát. -szólított meg. Meg is lepődtem kicsit, mivel más volt a hangja, hidegebb, élesebb.
- Hohó, igazad van Maya-chan!-mosolyodtam el.
- Mindazonáltal egyelőre muszáj lesz szegényeket kicsit lehűteni, majd a napon felmelegednek újra, bár én már olyan éhes vagyok, hogy hidegen is megenném!-szóltam, majd gyorsan odébb shunpoztam, mert így kiderült, hogy hol vagyok éppen. Ahogy néztem, Maya-chan körül a tűz állandóan ott volt, szóval állandóan védve van. Ez felvet némi problémát, mindazonáltal valószínűleg reiatsut fogyaszt, így túl sokáig nem tudja fenntartani, legalábbis remélem. A tervem nagyjából már kész volt, bár korántsem jelentette azt, hogy úgy is lesz, ahogy elterveztem. Bármikor közbejöhet valami, ami miatt máshogyan kell cselekednem. Most egyelőre meg kell tenni a biztonsági előkészületeket. Kezemet magam elé tartottam, majd Maya-chanra céloztam, és kimondtam a parancsot:
-Hadou 54: Haien!- nem engedtem sok energiát a kidouba, mert nem támadásként szolgált, csak elterelésként, így nem volt valami nagy durranás ez a támadásom. Mindenesetre a kívánt hatást elérte. Már majdnem odaért a tűz Maya-chanhoz, mikor a pajzs aktiválta magát, és kivédte a támadást. Ez elég volt ahhoz, hogy néhány pillanatig Maya-chan figyelmét lekösse. Ekkor gyorsan cselekedtem. Lélekenergiát gyűjtöttem össze egy újabb kidouhoz, majd kimondtam a parancsot:
- Hadou 50: Rei no kuron!- ezzel csináltam egy lélekklónt, ami tökéletes másolatom volt. Egyelőre nem használtam, így elküldtem a terem másik végébe, hogy elég messze legyen Maya-chantól, és hogy észre ne vegye a lány a klón jelenlétét. Ezután ismét vártam egy kicsit. Meg kéne kicsit ugráltatni a Maya-chan előtt lévő tűzpajzsot, had fogyjon a reatsuja. Majd sorban egymás után négy hullámot indítottam felé. Ezek már jóval nagyobb felületen fagyasztottak, és jóval erősebbek is voltak, így több energiát igényelt a kivédésük. A hullámokat egyelőre még mindig csak egyenesen küldtem, jobb ha nem tud még az ilyen kis apróságokról, hogy tetszés szerint tudom őket irányítani a ködben. Természetesen a pajzs mindegyiket kivédte, de az utolsónál mintha halványult volna egy kicsit. El is mosolyodtam magamban. Szóval kezd gyengülni. Na nem mintha én nem gyengülnék vele párhuzamosan. Az az ütközés a fallal, na meg a kidouk használata engem is kezdett kifárasztani. De most, hogy előnyben vagyok Maya-chan ellen, nem szabad feladnom.
- El kell ismernem, hogy valamit fejlődtél az utóbbi időben Yuusuke! -szólt Aoki egyszer csak, ami visszarántott a jelenbe a révedezésemből.
- Legalábbis jobban és ésszerűbben kombinálod a kidoukat a passzív képességeddel.
- Köszönöm az elismerést, de nélküled nem menne!-szóltam neki vissza.
Aztán Maya-chanra pillantottam, ő még mindig csak állt. Nyilván a lehetőségeiről gondolkodott. Egyelőre nem tudok mit csinálni vele, amíg a tűz körülveszi, nem tudom megtámadni.

Egy helyben maradtam, és továbbra is éreztem, már egyre eősebben láttam a felém közelgő fagyhullámokat. Most már egyre élesebben láttam Nabe-kun körvonalait. Mintha valami cucon állna. kő... ja, nem. Pad. A fal mellett meg itt - ott padok vannak. Szóval azon áll. Kíváncsi lennék rá, milyen tervet kellen kieszelnem. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha valamit elkezdenének kettévágni.
- Hadou 50: Rei no kuron! - hallottam tisztán, élesen. Szóval lélekklónozunk. Ilyet én is tudok ám. Lássuk csak... ennél a kidounál egy ugyanolyan erős lény jön létre, ugyanazokkal a képességekkel. Tehát, ha megszüntetném a pajzsom, és támadnék, hátbatámadhatna a fagyhullámával. bár nem hinném, hogy Nabe-kun ilyesmit tenne, de nem lehet kizárni a dolgot. Gondolkozzunk csak. Készülve tervem megvalósítására, kis reiatsut elvontam a pajzsomból, így az kicsit halványodott. Lényegében ez egy szimbiózis kapcsolatként is felfogható: a tűz engem táplál, és én pedig őt...
- Ha te így, akkor én is, Nabe-kun. - eresztettem meg egy fagyos mosolyt. Nemcsak ő volt már éhes, az én gyomrom is tiltakozott már az üresség ellen. hiába, az Emberi Világ probkémái kihatnak SS-re is. Úgy tűnik, az ott tomboló gazdasági válság valamilyen szinten áthat hozzánk is. Lehunytam a szemem, de csak egy másodpercre. Már nyugodtabb voltam, mint az előbb. Mélyet lélegeztem, és határoztam. Mielőtt cseleedtem volna, azonban meghallottam azt a bosszantó ismerős hangot:
~ Na, Maya. talán fejlődöl? Régebben feleennyit sem habozva rontottál volna az ellenfelednek nem törődve a következményekkel.
~ Hmmm.... inkább úgy fogalmaznék, hogy hagyom érvényesülni magamat. - húzódott néma, hideg mosolyra a szám.
- Hadou 50: Rei no kuron! - szóltam, és mellettem megjelent a pontos másom. Mindkettőnk körül ugyanolyan intenzíven lángolt a tűz, én pedig a pad felé intettem. - Ranpu Ibara. -A pajzsom fellángolt, elsötétült, és több száz tűztüske robbant ki belőle. Egyenletesen, széthúzva indítottam őket útnak arrafelé, amerre az előbb Nabe-kunt sejtettem. Ha jól számoltam, a klónja valahol mögöttem van. Shunpoval elléptem onnan, ahol eddig álltam. Ugyanezt tette a klónom is, és őt a másik Nabe-kun keresésére indítottam. A reiatsuszintünk, ha ugyanolyan erősek vagyunk, most talán ugyanannyival rendelkezünk. Bár nekem talán több van, mivel nem használtam fel annyi kidout, mint a kedves Nabe-kun. Ez elhanyagolható mennyiség... A tűztüskék hasították a levegőt, és én Nabe-kun körvonalaira összpontosítottam őket. Elég mozgékonyak, kíváncsi vagyok, ki tud-e előlük térni. Majd az utolsó pillanatban a tüskék felét visszarendeltem, magam köré rendeztem, mintegy végső védelmi vonalat kiépítve magam köré. Azt nem tudtam, mit csinálnak a klónjaink, remélhetőleg eljátszanak egymással. A tüskék másik felét pedig Nabe-kun homályos alakja felé összpontosítottam. Remélhetőleg pár megtalálja... persze nagyon nem akartam, hogy baja essen neki. Végülis ő sem bántott engem. De azért, végső esetben vajon mi lenne, ha mindketten elvesztenénk a fejünket harc közben? Érdekes lenne... akkor már biztosan nem sokat törődnénk a másik testi épségével.
~ Mit tervezel? Már majdnem mindenedet bevetetted.
~ Ugyan, kérlek. Csak nem gondolod, hogy ennyi voltam? Még így is tudok én alkotni, Shiro drága. - mosolyogtam.

Még mindig ugyanaz a helyzet. Én a terem egyik végében, a klónom a másikban, Maya-chan pedig a terem felénél tűzpajzzsal körülvéve gondolkozik. Nyilván meglátta, és meg is hallhatta a klónidézésemet, mert rám figyelt. Ez némiképp megváltoztatta a szituációt, és nem tudtam tovább titokban tartani a klónom jelenlétét.
- Ha te így, akkor én is, Nabe-kun. - mosolyodott el és ő is végrehajtotta a klóntechnikát.
- Hadou 50: Rei no kuron!- és megjelent egy másik Maya-chan. Ez még jobban hátráltatta a tervemet, de talán még van esélyem. Viszont két lehetőség van ezzel a klónnal. Vagy ketten támadnak rám, vagy mivel látta, hogy én is klónt csináltam, ráküldi az enyémre és elintézteti vele. De történt végre más is.
- Ranpu Ibara.- szólt Maya-chan és fellángolt körülötte a tűzpajzsa. Ez még nem is lett volna probléma, csakhogy a pajzs hirtelen szétrobbant, méghozzá több száz tűstüskére, vagy valami hasonlóra, majd szélsebesen elindította felém őket. Ezzel egy időben a klónja is nekiindult, mégpedig ha jól láttam az én klónom felé. Nem érek rá most a sajátommal foglalkozni, inkább harcolok egyedül, gondoltam. De most egyelőre más dolgom volt, mert közeledtek a tűztüskék. SHunpozni nem volt időm már, így indítottam a tüskékkel szembe egy hullámot, ami a nagyját meg is állította. Vagyis inkább kioltották egymást, és víz keletkezett. Mivel eléggé kapkodva jártam el, így néhány tüskét kihagyott a hullám, ezek szerencsére nem találtak el, vagyis az egyik igen, de csak a ruhámat pörkölte meg kicsit. Gyorsan a klónom felé shunpoztam, ami épp akkor csapott volna össze Maya-chan klónjával. Francba, gondoltam, nincs mit tenni, majd egy újabb hullámmal megfagyasztottam mindkettőt és semmivé váltak. Újra én és Maya-chan maradtunk. Kezdtem kifáradni, és kifogyni az ötletekből is.
- Nagyon ügyes és erős vagy Maya-chan, boldog vagyok, hogy veld küzdhetek meg a kukoricákért!-kiáltottam oda neki elismerően.
- Nem sok mindent tudsz tenni, ha egy tűz alapú zanpakutoval van dolgod sajnos. Azért te mindent megpróbáltál, így is sokat fejlődtél. -állapította meg nagy bölcsen Aoki.
- Na ne mond, erre én is rájöttem! -feleltem idegesen. - Különben is honnan veszed, hogy feladom? Ennyivel nem ússzuk meg ezt a harcot!
Elkezdtem újra töprengeni. Van neki egy áthatolhatatlan pajzsa, ráadásul ha közel megyek, akkor végem van. Ez egy rossz pont rám nézve. Viszont ha folyamatosan támadom, akkor nem tud mit csinálni, csak védekezni. Ebből meg az fog kijönni, hogy kifáradok, és akkor vesztettem. Egyetlen egy lehetőségem van még, de az nem biztos hogy össze fog jönni, mert precízen kell végrehajtani. Viszont annyiból könnyebb dolgom van, hogy még nem láthat teljesen a ködben Maya-chan. Ha ez nem sikerül, akkor vége, gondoltam. Mély lélegzetet vettem, majd nagynehezen összegyűjtöttem a kidouhoz szükséges energiát. Nagy gondossággal becéloztam Maya-chant, majd kimondtam a parancsszót:
- Bakudou 49: Kuro Shitsui!- nem sokat használtam még ezt a kidout, és nem igazán megy még. Ha szerencsém van, pár percre eltudom venni Maya-chan látását, HA szerencsém van. Nem láttam a tűzpajzstól, hogy mi történik, várakozva néztem Maya-chanra, hogy vajon sikerült-e a kidou.

Úgy tűnik, nagyon össze vagyunk hangolva Nabe-kunnal. Legalábbis, ami a reiatsunkat illeti. A támadása majdnem kioltotta az enyémet, én pedig elismeréssel adóztam neki.
- Nagyon ügyes és erős vagy Maya-chan, boldog vagyok, hogy veld küzdhetek meg a kukoricákért! - még szélesebben mosolyogtam.
- Szerintem köztünk nem is az erőn megy a dolog, inkább a taktikán. Végülis mindketten megpróbáljuk a lehető legjobban kímélni egymást. - pillantottam rá, és talán egy árnyalatnyival több kedvesség volt a hangomban. Közben kezdtem már úgy érezni, hogy nagyon a vége felé közelítünk a harcunknak. Én azonban még mindig ott toporogtam, és semmi extrát nem műveltem. A pajzsom továbbra sem eresztettem le, mivel akkor minden bizonnyal kapnék egy pár csinos kis támadást, esetlegesen le is fagynék. Az pedig a jövőt illető terveimmel nem igazán egyezik... Lassan mindketten bevetettük már mindenünket. Bár mivel képes vagyok irányítani a tüskéim mozgását és kissé a gyorsaságukat is, még tudnék alkotni... de mivel ez nem egy élet - halál harc, nem muszáj megtenni mident. Úgy láttam, Nabe-kun is ilyesmiken gondolkozik, mert nagyon véglegesnek tűnt az arckifejezésr.
~ Szerintem használd a Bakudou 49-et, azt úgyis jól tudod alkalmazni. Utánna meg mérj rá egy megsemmisítő csapást, és kész. - Shiro szokatlanul sokat beszélt, de ezúttal nem hurrogtam le. Egészen érdekes ötletet adaott.
~ Nem is rossz ötlet... - gondoltam mosolyogva, majd meghallottam Nabe-kun hangját.
- Bakudou 49: Kuro Shitsui!
Nem tértem ki a kidou elől, bár a pajzsomat felvontam magam köré, és jóadag reiatsut gyűjtöttem bele. Úgy tűnt, a pajzsnak sikerült semlegesítenie a támadást, mert egyelőre nem éreztem semmi érzékszervi veszteséget.
~ Sikerült neki a támadás? - tudakolta Shiro. Ezt jó lett volna, ha én is tudom. A pajzsommal még nem sok kidout hatástalanítottam, tekintve, hogy általában elshunpoztam előle. Azt sem tudtam, hogy most miért nem tettem azt. Talán tesztelni akarom magamt tudat alatt, vagy valami ilyesmi...
~ Nos, azt hiszem nem. Bár... - ebben a pillanatban elsötétült a szemem előtt a világ. - Nos, sikerült neki. Bár eddig sem láttam túl sokat, ebből még akár előnyt is kovácsolhatok. - feleltem Shironak. Mély levegőt véve lehunytam a szememet, és a tűzpajzsot felhúztam még a fejem fölé is. Minden tartalék reiatsumat mozgósítottam, ennek következtében a pajzsom is elsötétedett, bár ebben a pillanatban még nem készültem támadásra. A hallásomra összpontosítottam, majd igyekeztem a megfelelő pillanatban szétnyitni a pajzsot. - Bakudou 49: Kuro Shitsui! - szólaltam meg én is hirtelen, és egyetlen másodpercre szétnyitottam a pajzsot, melyen át a támadás távozott. Nabe-kun lélegzetvételére összpontosítottam, és reméltem, hogy a támadás eltalálta. Ha igen, akkor most ő is vakon áll. - Sajnálom, Nabe-kun, de ugyanazt vetetted be ellenem, amit én is tevreztem. Remélem nem haragszol... de folyton elszeded az ötleteimet. Muszáj neked a fejemben lenni? - tudakoltam már teljesen a régi hangommal. Majd ha megszünteti a kidouja hatását, vagy magától megszűnik, én is megszüntetem. Utánna pedig jöhet az én kis kombinált támadásom. Úgy tűnik, akár még nyerhetek is.

Dicséretemre Maya-chan egy megállapítással felel, aminek igazat is adtam, elvégre jogos volt.
- Szerintem köztünk nem is az erőn megy a dolog, inkább a taktikán. Végülis mindketten megpróbáljuk a lehető legjobban kímélni egymást.-ennek igazat kell adnom, mert valóban nem élet-halál harcról van szó, csak egy kis harc a kukoricákért, amit végül is a végén így is úgy is elfogyasztunk ketten.
Maradtam helyemen, hisz Maya-chan körül még mindig élt a pajzs, és volt egy olyan érzésem, hogy még égni is fog egy darabig. Már csak egy lehetőségem maradt, az pedig egy kidou. Gondosan becéloztam Maya-chant, majd ráküldtem a kidout és vártam, hogy sikerrel járt-e.
- Sajnálom, Nabe-kun, de ugyanazt vetetted be ellenem, amit én is tevreztem. Remélem nem haragszol... de folyton elszeded az ötleteimet. Muszáj neked a fejemben lenni?
Csodás, ő is ugyanazt a kidout akarja bevetni ellenem, kérdés, hogy lát-e még, vagy nem.
Tovább gondolkozni nem volt időm, mert hirtelen elsötétült a világ. Mi történt?! Olyan gyorsan csinálta, hogy észre sem vettem szinte, csodás. Most ő sem lát és én sem.
- Óóó Maya-chan, nem akartam, bocsáss meg, de hát bevallom már kifogytam az ötletekből! -vallottam be, való igaz kezdtem kifogyni már, de mivel nem komoly harcról van szó, nem muszáj mindent bevetnem.
- Mindazonáltal, most, hogy mindketten megvakítottuk egymást, úgy gondolom, hogy bekéne fejezni ezt a harcot. Különben is már éhezem! Öröm volt veled megküzdeni a kukoricáért! - nem láttam értelmét tovább folytatni a harcot, így megszüntettem a Maya-chanra küldött kidout és vártam hogy Ő is ugyanezt tegye. Emelett felemeltem a kardom a magasba, és megszüntettem a ködöt is, így egyből melegebb lett a teremben. Már folyt a nyálam a kukorica gondolatára is!
- Maya-chan, kukorica evés után megyünk fagyizni, a vendégem vagy!- mosolyodtam el és vártam a lány reakcióját.

- Jaaj, nem is úgy gondoltam én ezt, Nabe-kun, nehogy félreértsd... vicc próbált lenni; bár tény, nagyon nem vagyok vicces. - szóltam, majd miután megéreztem, hogy a kidou megszűnik, én is megszüntettem. Aztán kedvenc 13. osztagbeli tisztem megint megszólalt:
- Mindazonáltal, most, hogy mindketten megvakítottuk egymást, úgy gondolom, hogy bekéne fejezni ezt a harcot. Különben is már éhezem! Öröm volt veled megküzdeni a kukoricáért! Maya-chan, kukorica evés után megyünk fagyizni, a vendégem vagy! - kaptam a másik közlést. Mosolyogva szüntettem meg a shikai-omat én is, és kinyújtóztam.
- Nagyon kedves ez tőled, Nabe- kun! - tettem a sayába a zanpakutuot.
~ Nahh, mi van már? Ennyi volt? Az előbb még te durrogtál itt hogy nem ennyi volt, meg még alkotsz.
~ Ugyan már, nem akarjuk egymást mi megölni. Tudod jól, hogy barátokat nem bántok. Ráadásul nem vetted észre, hogy lehiggadtam? - folyt magaban az eszmecsere. mindent összevéve én nagyon jól éreztem magam, bár még bírtam volna egy darabig a játékot.
- Nabe-kun, megegyezünk egy döntetlenben? - néztem rá egy kicsit félrehajtott fejjel. Mosolyogtam a válaszára, és a kukorica felé iramodtunk. Mikor odaértünk, megnyomorgattam Nabe-kunt. - Én mondtam... csak te előbb kaptad meg mint én. - vigyorogtam, majd sikeresen leműtöttük a kukoricás- hordó fedelét, és rávetettük magunkat. Már a mozgás előtt is farkaséhesek lettünk, de így, most, jelen pillanatban pár perc elég volt hogy eltüntessük a hordó teljes tartalmát. Mire végeztünk, mindketten kukoricacsutkák között csücsültünk a padlón, én pedig örültem,hogy időben visszatettem a zsebembe az epres nyalókámat. - Én mentafagyit fogok enni. És te? - néztem rá, miután visszapakoltuk az üres csutkákat a hordóba, és elindultunk Soul Society egyetlen fagyizója felé.