Épp siettem az utcán az osztagom épületéhez, de időközben a negyedik osztag egy tisztje megállított egy kis beszélgetésre. Már csak bólogattam, kezdtem unnia dolgot.
-A fenébe is, le kell lécelnem, különben napnyugtáig is itt fogok ácsorogni.-gondoltam, majd gyorsan futásnak eredtem. Az egyik utcán egy kisebb tömeg verődött össze. Alkalmasnak találtam a helyet, hogy elbújhassak, netán ha a 4. osztagos követne, ami biztos volt mert hallottam a "HÉ most hová futsz?"kiáltásokat magam után. Kicsit bearaszoltam a tömegbe, amit biztos búvóhelynek véltem. Jobbra-balra néztem,majd egyszer csak a tömeg a falhoz szorít.
-Mi a ...? - gondolom. -Egy kapitány volna?-gyorsan felugrottam az utca falára, s onnan figyeltem a dolgokat.
Ha az osztag adatbázisa nem téved, akkor valami nemesi család sarja sétált végig az utcán, szájában egy égő cigarettával.
-Jó napot! Jó napot! Jó napot!-köszöntötték az összegyűltek.
-Ha jól emlékszem akkor ő Tamachi Yukezo, a 7. osztag tisztje.- az adatbázisból rám ragadt infókra gondoltam. Néztem tovább a jelenséget. A köszöngetés után látszott, hogy összeráncolódott a homloka, és öklét is összeszorította.
- Hé te nemesek szégyene gyere csak ide!-egy kigyúrt fazon, aki lógó lábaim alatt állt felkiáltott. Tamachi szája kis mosolyra húzódott, majd mintha suttogott volna valamit. A következő pillanatban oda shunpózott alám. Én lazán követtem szemeimmel, de a helyben lévők tátott szájjal bámultak. Tamachi megragadta a fazont,majd kiemelte a tömegből.
-Valami bajod van?-kérdezte az izomagytól,majd gyomorszájon rúgta. A csávó egy sinus görbéhez hasonlított,de nem sokáig mert ezután egy jól irányzott rúgás most hátba találta. A fószer összegörnyedt és a földre esett. Kicsit sajnáltam, de leginkább a hülyesége miatt, hogy ennyire ostoba volt. Akiről tudjuk,hogy nehézsúlyú azt nem szokás egy pihesúlyúnak kihívnia. Tamachi odahajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit. Most sikerült elkapnom a "kellett egy kis bunyó" szavakat.
-Hékás, ha bunyózni akarsz, akkor miért nem egy rangodnak megfelelővel kezdesz ki? Értem én,hogy ő volt a hülye, de mint tiszt lehetne annyi eszed, hogy odashunpózol hozzá, lekeversz egy sima taslit, majd integetsz és tovább mész. Valahogy így.-mondtam,majd leugrottam a falról és odashunpóztam egy másik fazonhoz a tömegből. Ujjaimat pöckölésre feszítve homlok pöccintettem, aki így lefejelte a falat.
-Hupsz, bocsi nem tudtam, hogy ennyi is így hat rád.-mondtam neki meglepetten, majd megütögettem a fejét. Tamachi képén látszott, hogy élvezte a jelenetet, s arcáról leolvasható volt, hogy izgalomba jött.
-Szóval?-kérdeztem, majd gúnyos mosolyra húztam a számat.

Oda sétált hozzám.
- Először is. Legalább te nem vagy olyan megalázkodó típus, és ezt bírom benned. Utálom ha nem egyenrangúként kezelnek. Másodszor is, igazad van. Kell a bunyó!- mondta,majd hátrébb ugrott, én is így tettem, nem árt azért az a tisztes távolság. Ezután pár meggyőző szóval elhessegette a nézelődőket.
~Így máris jobb a terep~gondoltam.
- Bocsi, hogy elveszem a dicsőséget, de nem szeretném, hogy bajuk essen, egy-két nagyobb lökettől.- mondta, majd két ujjal rám mutatott. Sejtettem, hogy mit akar, csak azt nem, hogy pontosan mit is.
- Hadou 04: Byakuray!-kiáltotta, majd megindult a fehér villám felém.
~Ha így,hát így. Ennyitől még nem fogok megijedni.~ gyorsan kitértem a villám útjából. ~Egy kis porfelhő, ez most hasznos lehet~ gyorsan valami tuti kidout, ha ő így szereti~
-Hadou 50: Rei no kuron!- mondtam szép halkan, nehogy gyanút fogjon. A klónom lecuppant a vállamról, ránéztem, ő már tudta, hogy mit akarok. Gyorsan neki iramodott a csillapodó porfelhőbe,újra felverve azt, így a tervem szerint még egy pár pillanatra rejtve maradok. A klón shinpóval közelített Tamachi felé, frontálisan futott vele szembe, majd felugrott, így pontosan a nap korong volt a búvóhelye ~csak van annyira tapasztalt,hogy tudja, honnan fogok támadni~gondolta a klón. ~ A klónt szemmel tudtam tartani, mivel a porfelhő felett is látszódott az alakja, így betudtam mérni, hogy merre is lehet az ellenfelem.
-Hadou 04: Byakuray!-mondtam és megindítottam a támadásomat.

- Francba!- kiáltotta,miután a klón lecsapott,eredménytelenül, de az igazi támadás most jön csak.A villám keresztül száguldott a csataéren pontosan megcélozva Tamachit.
~Ez az, bevált a terv, bár a srác se piskóta, majdnem sikerült teljesen kivédenie, de az első vér sokat számíthat.~
-Ó bazz... szitkozódott halkan miközben vérző karját fogta-Ez most kivételesen egy nagyon okos húzás volt.- kiáltotta át a csatatéren, majd hirtelen eltűnt.
~Ezt hogy?~kérdeztem magamtól, miközben mintha láttam volna elsuhanni a téren velem szemben.~Túl gyors~,de ekkora már feltehetően mögöttem volt.~Ezt most nagyon befogom kapni,bár egy lehetőség még van,hogy újra előnybe kerüljek~.Pontosan, ahogy sejtettem:mögém került.
- De ez most kevés lesz ide. Azt ajánlom olyan gyorsan próbálkozzál, ahogy csak tudsz, vagy esélyed sincs.- súgta a fülembe.
-Kuokanteny!- kiáltottam, s a klónomat sikerült Tamachi mögé portálnom,hála mivel egy aktív kidounak számított, de ez technika igen sok erőmbe került. Tamachi megvágta a bal karomat. Gyorsan levetettem magamat földre, a karomhoz nyúltam, majd odébb gurultam. A klón volt most minden esélyem. Az ott állt az ellenfelünk mögött, száját egy utolsó idézésre tátva, mivel nem tudtam tovább fent tartani a technikát.
-Shimoku! -kiáltotta.~Ez talán majd lelassítja egy kicsikét~gondoltam, s szám széle megint gúnyosan felfelé görbült. A klón eltünt, már tényleg nem tarthattam tovább. Felálltam, s hátam mögül előhúztam Hidorát.
-Gyors vagy, ezt el kell ismernem, de kidou technikákból én bizonyulok a jobbnak. Sőt mindjárt megérzed a specialitásom: A lélekmérgezést.- mondtam, miközben a vérző karom egyre jobban fájt.~Ezt gyorsan kéne elintézni, idővel mindkettőnk a vérveszteség miatt fog kidőlni, az meg értelmetlen egy harc lenne~. -Azt ajánlom, hogy innentől a kardok beszéljenek, ne az igézések. MAVARU HA HIDORA!!-kiáltottam, s kardom felvette a shikai formáját.

Spoiler:

Miután váratlanul érte a a klónom technikája,hátrébb ugrott,majd a kezében lévő kardot illetve a rendes zanpakutóját feldobta az égbe, majd felugrott értük~Ez most mit csinál?~a jelenet óvatosságra intett,nem tudtam hogy ez most valamilyen látványos kard előhívás vagy csak egyszerű trükk,úgyhogy rászorítottam a kardom markolatára. Nem történt semmi, eltette a másik kardot, a zanpakutóját pedig kezében hagyta. Megállt a levegőben, valószínűleg biztonságot keresvén.
- Kitalálom: egy kissé fájna, ha azzal megsebzel!- kiáltotta fentről.~Mikor kezd már hatni az a technika? Értem én, hogy magas lelki energiája van, de lassan már érzékelnie kéne, hogy valami nem okés.~ Visszatért a földre, megint kedvenc technikáját alkalmazta, elkezdett körbe-körbe shunpózni.
-Nami doku sokkaku!-mondtam, s a kardom pengéi elkezdetek hullámozni, majd a kard közepéből a méreganyag is elkezdett szétoszlani a pengéken. Ideig még játszotta ezt a körbefutkosást, közben csapkodott is, de nem vészes erővel, mintha csak cukkolni akart volna.
-Komolyan mondom, ha befejeztük akkor egész Seireiteiben elterjesztem rólad a Szúnyog becenevet.- mondtam folyamatos fejkörzés közben.~ Na jó, fejezzük be~. Felugrottam, lábaimat felhúztam, a kezemet amiben a kard volt leengedtem, úgy hogy a testem alá kerüljön a kard. Az utca határait kell kijátszanom
-VARU HAAAA!!-kiáltottam és a pengék egy 3 méter átmérőjű körben kinyúltak alattam.

~Ha az igazat akarom mondani, akkor tényleg soha nem találkoztam még ilyen gyors ellenféllel, de ott díszelgett az a kis vágás a lábán, ami azt jelenti, hogy a méreg is bejutott a szervezetébe, és már csak pillanatok kérdése, hogy a harcunknak vége.~A srác egész jól bírta, a méreg is lassan ivódott, gyakorta megesik, hogy már a vágás pillanata után valaki összeesik, vagy elkezd hevesen csápolni, a levegőt rugdossa vagy hasonlók.
- Válassz srác!- kiáltotta nekem- Lesz esélyed nyerni ha a jó variációt választod. Az egyik lehetőség: Leveszem a lélekenergia elszívót a lábamról, vagyis 20* gyorsabb leszek, mint eddig, és kb olyan sebességgel végigvágok rajtad, hogy én már a kocsmában iszok, mire rájössz mi is történt, vagy aktiválom a kardomat... Nekem mindegy!
~De jó pofa, azt hiszi, hogy még van sansza a felülkerekedésre. Valóban nagyobb lélekerővel rendelkezik, de hát most tanul egy új dolgot.
-Vedd le! Kíváncsi vagyok, hogy milyen, ha az ujjaid fognak shunpózni! - mondtam neki, majd hangos nevetésbe kezdtem.
- Nem értem miért akarsz ilyen gyorsan véget vetni a csatának, még csak most jövök bele.
- Hahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha és most is lesz vége!!!!!-kiáltottam felé.

A lábáról leestek a lábvédők. Ez alapos energia felszabadulással járt, a lábfejei fényt sugároztak. ~Mikor hat már?~ kezdtem ideges lenni, még sose akadt ember, aki ilyenkor még nem rugdalódzik a karjaival vagy a lábaival csápolna. De valami történt, arcáról meglepődöttség volt leolvasható.
- Ezt most nem mondod komolyan? De poén ez a zankpakuto... Paragon! - kiáltotta még mielőtt teljesen eluralkodott volna a méreg a testén. A kardja valóban nagy lélekenergiát szabadított fel, megtántorodtam, mondhatni leblokkoltam.
-Az, poén.- épphogy csak kinyögtem ezeket a szavakat, amikor eltűnt a szemem elől. Tuti, hogy nem shunpó volt, ilyenre senki se képes, ezer, hogy a kardja csinált valamit. Hirtelen éles fájdalom nyílalt a hátamba. Hétszer hátba szúrt, hál az égnek 3-at a kardhüvely hárított, de nyomásra is bele törhetett a bordám. A másik négy találatból kettő igen rosszul érintett. Túl mélyre sikerült. Ahhoz képest, hogy utcai pofozgatásnak indult a dolog, ez kicsit bedurvult, de lehet hogy részben én vagyok a hibás, mert a méreg kicsit megzavarta és igazából nem akart ilyen mélyre szúrni. Köhögtem egyet, vagyis olyan félfulladás szerű krákogás tört ki belőlem. Vért öklendeztem, majd kicsit beszédültem. Hirtelen beborult előttem minden, éreztem, hogy lábaim stabilabbnak érezték, ha hanyatt esek. Elvágódtam. Újra láttam. Tamachi egy karnyújtásnyira feküdt, pontosabban rázkódott. Valószínűleg megakart mozdulni. Karjai a lábcontrollok felé izegtek-mozogtak.
- Lehet, hogy eg kicsivel gyorsabb vagyok, mint Byakuya, de a szervezetem nem bírja még. Légyszi legyél jófej, és add rám a láb védőmet, ha ráérsz...-nyögte. Hát persze, még nem elég edzett a gyerek, rá kell adnom valahogy. Négykézláb álltam, megint egy vérrel tarkított köhögés. Odakúsztam, majd ráadtam. Hát ilyenkor nem ez a legegyszerűbb feladat. Megszenvedtem vele, az öltözete is véres lett, remélem nem akarja, hogy én álljam a tisztító költségeit. Oda ültem, és egy rohadt nagy pofonra emeltem a kezemet.
-Akkkkkhkhkh.. akkor is khhkhh...-de ezt már nem tudtam befejezni és hanyatt vágódtam. Még néztem az eget, amikor egyszer csak megjelent az a 4. osztagos, aki elől elbújtam a csatatér utcájába.
-JÓÓÓÓÓÓÓÓÓL VAAAAAAAAAAAGY??? SEGÍÍÍÍÍÍÍTEEEEEEEEK!!!! - mondta. Mosolyra húztam a számat, majd teljes sötétség. Tudott a gyerek, a gyengélkedőn ébredtem körbefáslizva. Tamachi ott feküdt a szomszédos ágyon. Néha még rándult hol a keze, hol a lába,hol az ujjai peregtek, mint mikor valaki valamilyen zenére üti a ritmust.
-Oh banyek, az ellenszérumot nem adtam be, még órákig vergődhetne.- mondtam hangosan gondolkodva, mire egy 4. osztagbeli sietett hozzám.
-Még nem kéne felkelnie..-mondta, de leintettem. A mellkasi szíjból kivettem egy fiolát. Gyorsan lehúztam. Mintha a sivatagi hőségben valaki leöntene egy vödör hideg vízzel. Felpattantam. A szer a 4. osztag ajándéka volt, amiért kaptak némi adagot a kardom mérgéből. Kivettem egy másik fiolát is. Hát ez számomra nem volt ritkaság, csak én rendelkeztem ezzel a löttyel. Odamentem Tamachihoz, majd a vágásnál ráöntöttem az ellenszérumot. Ezt is csak én tudom, hogy hol is kell beadni, különben még nagyobb galiba lehetett volna. Elmúlt vagy tíz perc és abbamaradtak a rángások. Tamachi felült, a bal szemhéja még olykor abnormálisan heves pislogásba kezdett, de amúgy már jól volt.
-Na mi van te?Az a mázlink, hogy odajött az a srác,aki elől bujkáltam. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen hálás leszek egy 4. osztagosnak. Ha kikászálódsz, akkor a minimum, hogy meghívjuk valami nagy adag sakéra. -mondtam Tamachinak, majd kezemet pacsizásra emeltem.- Azért tényleg jól esett. Ugye nincs harag a méregért?

Tamachi előhívta a kardjának az eredeti alakját. Ilyet is ritkán látok, ez nagy megtiszteltetésnek vettem. Hozzá intézett pár szót, majd se szó se beszéd huss eltűnt. Még valami fehér anyag kirajzolta Tamachi alakját, de az is eltűnt pár pillanat alatt.
-Hát van stílusa a srácnak. Legalább ihatott volna egyet.- mondtam hangosan. A 4. osztagos gyerek ekkor jelent meg. -Hé te uccu, vendégem vagy egy körre. Csak aztán semmi érdektelen téma, mert én is eltűnök, mint a srác, aki itt volt.