A változatosság kedvéért ismét fürdőzés közben zavartak meg. Az ajtómat szinte már betörték, úgy dörömböltek rajta, mikor végre kiszálltam kedvenc kádamból, és egy törölközőt magamra tekerve kisétáltam az ajtóhoz. Amint kinyitottam, egy arrancarral találtam magam szembe, és egy levelet nyújtott át.

"A kutatólaborban tartott hollow egy kísérlet következtében elvesztette az eszét, s ketrecéből kiszabadulva, hatalmas pusztítást végzett. A laborban dolgozók háromnegyed része elhalálozott, s azóta a lidérc utat tört magának, és most Las Noches sivatagában őrjöng. Feladata: felkutatni a megvadult lényt, s élve vagy halva visszajuttatni a kutatóintézetbe! Segítségül hívunk még egy Privaron Espadat, az esetleges fennakadások elkerülése végett!

Sok szerencsét kíván:
Aizen Sousoke és az Arrancarok tanácsa

U.I.: Egy fényképet mellékelünk, hogy mit kell keresniük:"

Futottam át gyorsan a levelet, azonban képet nem találtam az átadott borítékban. Hangot is adtam eme csalódottságomnak, bár semmi kedven se volt egy rusnya hollow képét nézegetni. Miután az arrancar lelépett, elindultam hát készülődni. Felöltöztem, magamra kötöttem a zanpakutom, és magamhoz vettem egy tábla epres tejcsokoládét, hátha útközben megéheznék. Amint kiléptem a fehér falak közül, egy gyönyörű, fehér sivatagba kerültem. A szél kellemes volt, az idő tökéletesnek ígérkezett. Alig álltam pár perce, mikor egy hölgy lépett mellém.
- Üdv! Gondolom a holowvadászatra jön. Aislara Schiffer, örvendek!
Lépett oda hozzám, és mutatkozott be első ként. Kissé csalódtam, hogy nem férfias megjelenésem csalta közelebb, ezt a gyönyörű, hölgyeményt, de hát nem minden nőnek tetszhet az én csodálatos testem, és kisugárzásom.
- Üdvözlöm, kisasszony. Igen, arra. A nevem Ryuunosuke Thorbjörn Zilberschlag.
Mutatkoztam be én is, majd szokásomhoz híven meghajoltam, tiszteletem jeléül.
- Csak nem ön lesz a társam a küldetés során? Ha esetleg így lenne, akkor mégiscsak örülök, hogy szót fogadtam Aizen-samának.
Vetettem be azonnal lenyűgöző bájomat. Aislara, időt nem pazarolva indul el, én pedig utána megyek. Néhány sonidoval sikerül is beérnem, így már kettesben haladunk, és keressük az elveszett hollowot. Alig pár pillanat múlva egy hangos, hollow kiáltás hallatszik tőlünk nem is olyan messze.
- Gondolja, hogy ez a mi hollowunk?
Néztem a hölgyre, kérdő tekintettel.

Kiderült, hogy az ordibáló hollow, tényleg az, amelyiket keressük. Milyen meglepő… Sose értettem, hogy miért üvöltöznek annyit. Én a helyükben inkább vigyáznék a hangszálaimra. De végül is az ő dolguk. Miközben haladtunk, egy homokvihar ért minket utol. A szél, csak úgy csapdosta hosszú, kék hajamat. Kezemet az arcom elé emeltem, így próbáltam meg előrehaladni, bár néha azért sikerült orra buknom egy-egy kiálló faágban, vagy kőben. Most kivételes áldottam is a homok vihart, hiszen így Schiffer kisasszony nem láthatta hatalmas zuhanásaimat. A homokvihar lassan elállt, és ismét szemem elé tárult a csodálatos, hófehér sivatag, majd miután pár centivel arrébb mozdítottam a fejem, megláttam útitársam is, így mellé sonidoztam. A célpont alig néhány méterre volt tőlünk, torka szakadtából üvöltött.
- Készüljön!
Szólalt meg a mellettem lévő hölgy. Akár hogy néztem is, nem jutott egyelőre semmi az eszembe, hogy hogy mehetnénk közelebb. Még egy ideig gondolkodtam a dolgon, mikor beugrott, hogy hogy lehetne elfogni.
- Jobban tennénk, ha meglepetés szerű támadást indítanánk felé... Ön mit javasol?
- Nos, meg lehetne próbálni a bekerítést is, bár igaz, hogy csak ketten vagyunk. De mivel mi tudjuk használni a sonidot, ő pedig nem, ezért valószínűleg össze tudnánk zavarni. Vagy másik lehetőség, hogy míg egyikünk eltereli a fegyelmét, addig a másik megpróbál úgy a közelébe jutni, hogy nem veszi észre a hollow, majd végül pedig végez vele.
Mondtam el én is az ötletemet, hátha ez jobban tetszik a kisasszonynak. Természetesen én vállalnám a csalétek szerepét, hiszen semmi képp sem szeretném, ha egy ilyen gyönyörű teremtésnek valami baja esne.
- Szóval, mit gondol?

- Igen okos gondolatnak tartom! Úgy gondolom, meg lehet próbálni... A bökkenő csak annyi, hogy még nem teljesen tudjuk, mivel állunk szemben. Lehetséges, hogy ez a lény, igen fejlett, ha már ki tudott szabadulni a kutatóintézetből... Már volt olyan esettel szerencsém, ami képes volt irtó gyorsan fejlődni...
Látszott rajta, hogy egy kicsit elmereng, valószínűleg a múlton, lehet hogy történt vele valami, ami egy kezelt hollowval volt kapcsolatos…
- Viszont nem kell az ördögöt a falra festeni... Támadjunk úgy, ahogy Ön javasolta!
Miután befejeztette a mondandóját, bólintottam, majd elmondtam, hogy hogy is fog zajlani az akció. Már csak véghez kell vinni, ami remélhetőleg menni fog, hiszen egyikünk se kezdő már.
- Most támadunk, vagy még megfigyeljük?
- Úgy gondolom, hogy most kéne támadnunk, amíg nem vesz minket észre.
Válaszoltam a kérdésre. Látszólag a hollowunk nagyon el volt valamivel foglalva. Lehet hogy a körmeit élezte a vacsorához, vagy valami hasonló.
- Akkor indulok. Majd ha jelzek, támadhat.
Mondtam, és már egy sonidoval prédánk közelében teremtem, aki természetesen azonnal észre vett. A lehetőségen kapva, azonnal nekem ugrott, de én csak egyszerűen eltáncoltam támadásai elől, majd intettem Schiffer kisasszonynak, hogy ő is indulhat.

Egy kis kergetőzés után végre megadtam a jelet, amit Schiffer kisasszony valószínűleg észre is vett. Azonban balszerencsénkre ismét egy homokvihar érkezett. Mindig is utáltam a homokviharokat, hiszen nem lehet bennük jól tájékozódni, ráadásul ha a szél felénk fújja a kisasszony illatát, akkor az bajt is okozhat, hiszen akkor rájön a tervünkre.
Még egy ideig sonidoztam, és vártam hogy végre Schiffer kisasszony végezzen vele, azonban megtörtént az, amire számítottam. A hollow észre vette a hölgyet, és azonnal felé fordult egy hatalmas ordítás kíséretében, majd farkával egyet csapva azonnal a homokba passzírozza azt a bájos teremtést, akivel épp a küldetésemet végzem.
- Mocskos szörnyeteg! Hogy mersz hozzáérni ehhez a drága hölgyhöz? Most megízlelheted hatalmamat!
Kezdtem kicsit elveszíteni a türelmem, ami nálam elég ritkaságszámba megy, azonban ha meglátom, hogy valaki egy észveszejtően csinos hölgyeményre mer kezet emelni, azonnal elvesztem az eszem… Látszólag azonban a szörnyeteg észre se vesz, hiszen ismét támadás indít a kisasszony ellen, aki azonban kitér előle. Ezen feldühödve előrántottam zanpakutom, majd én is támadást indítottam.
- Ne féljen hölgyem, megmentem!
Kiáltottam, és már vetődtem is a szörnyeteg felé, aki csak most fordult felém, és csapott le rám hatalmas farkával, aminek köszönhetően olyan szoros barátságot kötöttem az egyik kristályfával, mint még soha. Feltápászkodva a földről csalódottan nézek magam elé, hiszen nem tudtam végezni a hollowval, ráadásul a kisasszony is ott maradt vele egyedül…

Sonidoval próbáltam visszakeveredni a kisasszonyhoz, és a célpontunkhoz. Alig pár perc múlva, meg is ékeztem. Ekkor vettem csak észre, hogy a nyavalyás dög Aislara kisasszonyt sorozza támadásaival. Néhány újabb sonidoval a hollow háta mögé kerültem, és zanpakutommal máris lecsapni készültem, amikor az hirtelen eltűnt előlem.
~ Hát ez…? Hogy képes ezen a szinten sonidot használni?
Képedtem el egy pillanatra, azonban nem tudtam sokáig ezen a kérdésen gondolkodni, hiszen alighogy eltűnt a szemem elől, máris mögöttem jelent meg, és egy kiáltás kíséretében ellőtt egy cerot. Szerencsémre zanpakutommal el tudtam hárítani a támadást, de még így is csúsztam 1-2 métert a homokban.
- Kisasszony, jól van? Nem esett semmi baja?
Léptem oda kissé aggódva a hölgyeményhez, akit látszólag eléggé kifárasztott a hollow sorozatos támadása. Nem is csodáltam, hiszen kinézetéhez, és szintjéhez képest túlságosan is erősnek bizonyult.
A szél lágyan fújdogált, és kavarta fel néhol a homokszemeket, arra utalva, hogy nem rég homokvihar volt. Hát igen… már kettőt is sikerült átvészelnünk, azonban nagyon úgy festett, hogy még számíthatunk legalább egyre, hiszen a szél csak nem akart alább hagyni.
A hollow eléggé unatkozhatott, vagy csak már éhezett, mivel ismét ránk támadt. Karmaival ismét sorozni kezdett minket. Úgy gondoltam, hogy kipróbálok valamit, ezért egy sonidoval eltűntem a hollow látóteréből, és beléptem abba a részébe, ahol már nem képes észre venni, csak a lélekenergiám alapján. Sajnos ahhoz, hogy a támadást teljes siker koronázza, túlságosan is korán vett észre, így csak egy vágást tudtam rajta ejteni, amitől látszólag még jobban feldühödött.
- Lehet, hogy ostoba ötlet volt, de legalább már számíthatunk arra, hogy elvérzik…
Sonidoztam a kisasszonyhoz, és felkészültem, hátha ismét támadásba lendül ellenfelünk.

Az utolsó támadásommal, balszerencsémre csupán egy mélyebb sebet sikerült ejtenem ellenfelünkön, aki ettől még dühösebb, és vadabb lett. Schiffer kisasszony azonban megnyugtatott, hogy végül is ez is több a semminél. Talán igaza is van… Szemlátomást a szörnyeteg egyre inkább vérezni kezdett, ami annak a jele, hogy sikerült még jobban felszakítania sebét a hadonászással. Szörnyűek, ezek a mai hollowok, hogy nem képesek vigyázni magukra. Bezzeg a mi időnkben…
Hirtelen a hollow a magasba emeli fejét, majd elüvölti magát. Ennek következményeképp néhány újabb hollow jelenik meg körülöttünk, akik látszólag sokkal gyengébbek.
- A fenébe! Hisz ez képes más hollowokat hívni?!
Kiáltotta el magát a kisasszony. Látszott rajta, hogy kezd egyre feszültebb lenni, ami sajnos nem jó egy küzdelem során, hiszen ha valaki ideges, akkor akár több hibát is elkövethet egyszerre.
- Nos úgy néz ki igen. Viszont elég gyengének tűnnek.
Válaszoltam nyugodt hangon, hiszen abból semmi jó sem származik, ha idegeskedek. Alig sikerült a mondandómat befejezni, Aislara máris a hollowok közé sonidozott. Aggódva néztem a lányt, ahogy viaskodik a vad, és kissé zakkant szörnyekkel.
- Én ezeket elintézem, addig menj és próbáld lecsillapítani a barátunkat!
Kiált oda nekem. Kicsit habozok, hiszen talán mégis neki kéne segítenem… De nem tehetek mást, hiszen ez az átkozott hollow bármely pillanatban hátba támadhatja ezt a gyönyörű, ám annál ridegebb teremtést.
- Gyerünk! Lódulj már!
Förmed rám még egyszer. Végül úgy döntöttem, hogy eleget teszek a kérésének. Kardomat két kézbe véve, néhány percig méregettem a rám hagyott monstrumot, majd egy mély lélegzetvétel után egy sonidoval rá támadtam.

Csapásom kissé félresikeredett, de még így is sikerült levágnom egyik karját, aminek hála, még valószínűbbé vált a gyors vérvesztés, viszont megint csak sikerült még jobban feldühíteni a behemót hollowot, aki egy sonidoval eltűnt a szemem elől.
- Látom ismét ezzel próbálkozol… azonban el kell, hogy keserítselek… nem fog bejönni.
Mondtam elégedetten, majd egy elegáns sonidoval kitértem a támadás elől, majd a rondaság háta mögé kerültem, majd használatba vettem az Estrella fugaz nevű technikámat. Amint kimondtam a technika nevét, azonnal kis csillagok kezdtek el a hollow felé záporozni, melyek közül alig néhányan találták el a szörnyeteget. Remélhetőleg ennyi is elég lesz, hogy kiszívja az erejét, azonban csak néhány percem maradt cselekedni. A hollow túlságosan el volt foglalva a csillagjaival, így nem igazán foglalkozott velem. Pedig ajánlatos lett volna… Néhány sonidoval közelebb siettem, majd egy ütést mérve a fejére elaltattam. Mindenképp szerettem volna élve visszaszállítani a hollowot Aizen-sama számára, hiszen ha hagyjuk csak úgy meghalni, akkor semmi hasznunk se származhatna belőle. Így pedig nyugodtan használhatjuk kísérletekre, ugyan úgy, mint eddig.
- Nocsak… Ön is végzett?
Fordultam az érkező Schiffer kisasszony felé, azonban ahogy láttam, még jócskán rohangálnak a nyomába dühös lidércek.
- A hollowunk most épp szundikál, és valószínűleg finom lelkekről álmodik, szóval részemről végezhetünk a kisebbekkel.
Mutattam a csecsemőként szundító óriási hollow felé, akiből néhány vödörnyi vér már biztos távozott…

A hollowunkat aránylag gyorsan elintéztem, pontosabban csak elküldtem álomfalvára, így egy ideig nem fog minket megtámadni. Néhányszor horkantott, vagy üvöltött, jelezve, hogy alszik. Büszkén lépdeltem Aislara kisasszony felé, aki már indult volna segíteni, azonban ahogy láttam, inkább neki kellett volna segítség. Közösen vetettük bele magunkat a tömegbe, hogy aztán szépen sorban, minden ránk támadó, és életunt hollowot kivégezzünk.
- Kezd unalmas lenni ez a dolog...
Mondta halkan, amire én csak nevetni kezdtem. Valóban kezdett kissé monotonná válni a dolog, hiszen egyik szörnyeteget vágtuk le a másik után.
- Azt hiszem, egyetértek önnel, kisasszony. Ideje lenne befejeznünk, mielőtt még a hollow felébred.
Pillantottam kissé aggódva a még mindig alva beszélő hollow felé. Aggasztott, hogy bármelyik pillanatban felébredhet, valamint hamarosan a csillagok is leválnak a testéről, így visszanyeri lélekenergiáját is.
- Úgy tűnik megcsappant a számuk!
Jegyezte meg Aislara. És tényleg… A hollowok száma kezdett egyre kevesebb és kevesebb lenni. Valószínűleg azért, mert a „vadat” sikerült elaltatni, ami miatt már nem jött több támadó.
- Vajon meddig fog "szundikálni" a Hollow-unk?
- Véleményem szerint már nem sokáig. Azonban sietnünk kell, ha életben szeretnénk visszaszállítani.
Mondtam nyugodtan, viszont mégis zavart az a tény, hogy a tőlünk nem messze lévő szörny, bármikor felébredhet, és hátba támadhat bennünket.
- Óvatosnak kell lennünk. Nem tudhatjuk, hogy még milyen meglepetéseket tartogat számunkra.

Kissé már kimerültem, ahogy sorban kellett végezni a ránk támadó hollowokkal, de azért még bírtam. Innentől a legnagyobb probléma már csak az volt, hogy hogy fogjuk vissza szállítani a megszökött kísérleti alanyt Las Nochesbe. Sajnos azonban nem csak én, de Aislara kisasszony is tanácstalannak tűnt ez ügyben. Igen, már gondolhattunk volna erre a problémára… Háton azért mégse vihetjük el, ráadásul ha felébred, akkor megint kezdhetnénk az egészet elölről. Semmi kedvem nem lenne ismét megcsinálni ezt az egészet, habár ha Aislara kisasszony velem tartana, bármit megtennék…
- Nos, véleményem szerint szólhatnánk a kísérleti csoportnak, hogy szállítsák el az alanyt.
Osztom meg egyetlen kivitelezhetőnek tűnő ötletemet a sok közül, melyek között elég sok vérengzésbe torkollt volna. Valószínűleg nem darabokban szerették volna visszakapni áldozatukat, hanem egészben, még ha halott is…
- Mivel nem szeretnék egy ilyen bájos hölgyet magára hagyni egy ekkora behemóttal, úgy vélem jobb, ha én maradok, és ön megy a szállítókért. Persze ha ez önnek is megfelel.
Ajánlom fel a lehetőséget a hölgynek a futkosásra. Na nem mintha én nem akarnék rohangálni, vagy valami, csak így sokkal nyugodtabb lennék. Elvégre nem sok nálunk veszélyesebb lény él Hueco Mundo hatalmas sivatagában… Eléggé bűntudatom lenne, ha drága társamat valami baj érné, miközben a behemót vadat őrzi. Igaz, ő is egykor Espada volt, ám ez nem biztos, hogy a kísérleti alany nem sokkal erősebb még nálunk is…

Tervem kivitelezhetőnek tűnt, s mivel nem akartam, hogy Aislara vigyázzon a behemótra, így elvállaltam, hogy én maradok vele. Fogalmam sincs, hogy mi lenne velem, ha a kisasszonnyal valami baj történne, míg én a kutatócsoporthoz igyekszem.
A távolodó Aislarát már egy buckán ülve figyeltem, s elgondolkoztam ezen az egészen. Mégis mi értelme lehet, hogy egy egyszerű hollownak adjanak olyan erőt, mint amilyen nekünk van. Ezzel csak még nagyobb bajt hozunk a fejünkre, hiszen ezek a hollowok bármikor elszabadulhatnak, mint ahogy ez is. És utána természetesen majd nekünk kell rohangálni, nehogy kárt tegyenek magukban a kísérleti alanyok. Szánalmas, hogy így próbálunk minél nagyobb hatalomhoz jutni. Pontosabban inkább Aizen, és társai szánalmasak. Igaz, segítettek minket sok mindenben, de mégis miért? Hogy aztán valami eldobható rongybabaként kezelhessenek? Hogy amikor csak csettintenek, mi ugorjunk? Persze egyedül nem lennénk képesek legyőzni Aizent, és még talán közösen se lennénk hozzá elég erősek. De talán egyszer… valaki végre megszabadít minket tőle, hogy ismét szabadon élhessünk. Igaz, talán így újra civilizálatlan állatokká válunk, de ha egyszer ez a sorsunk, nem ellenkezhetünk vele.
Egy idő múlva mintha mocorogni kezdett volna az elájult hollow. Gyorsan felpattantam, majd kardomhoz kaptam, hogy a megfelelő pillanatban ismét álomba ringassam. Szerencsére erre azonban nem volt szükség, hiszen szemlátomást csak az oldalára fordult. Halkan, és lassan fújtam ki a magamban tartott levegőt, majd visszaültem. Kissé aggódtam, hogy mennyire lesz piszkos a ruhám, mert hát ugyebár nekem is frissen mosott ruhában kell jönnöm küldetésre. De sebaj… Majd a mosógép kimossa…
A távolból alakok kezdtek előtünedezni, s lassan felálltam, remélve, hogy Aislara érkezett vissza a segítséggel. Ahogy közelebb került, megbizonyosodtam arról, hogy bizony a kisasszony tért vissza egy kisebb csapat kíséretében.
- Nahát… Gyorsan visszaért.
Mosolyogtam a hölgyre, majd a vele érkezők felé biccentettem üdvözlésképp. A csapat összeszedte a hollowot, s már szállította vissza a kísérleti alanyt a laborba. Reméltem, hogy ezúttal jobban fogják őrizni…

// Köszönöm a játékoooo~t! *.* //