Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva//

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Szer. Dec. 23, 2009 11:20 pm

Nagyot nyújtikázva keltikéztem fel egy kellemes álmocska után: kedvenc espadacskám voltizott benne, aki éppen engem ölelgetett a naplemencsiben. Azonban a hajnali napsugaracskák elűzték őt mellőlem.
Morcisan vonszikáztam magam a fürdőbe, egy gyors zuhi erejéig, majd a folyosóra baktattam. Mikor az ajtócskát bezáriztam, egy cetlikén megakadt a szemecském.
"Reggel 7-kor megbeszélés a palotában, már ha addig felkelsz! Ha nem, akkor így jártál, majd keresek mást! AS"
~De rosszacska kedve voltizott valakinek! -nézikéztem a papírkát, majd visszamenikéztem egy gyors reggelire, nehogy éhes pocakkal menjek. Sosem tudhatjuk, meddig kell marikázni Aizen-samacskánál.
Összeszedikéztem magam, és a palotába szökdécseltem. Kifejezetten jó kedvecském volt, kivi voltam, meddig marad így.
Belépiztem a termecskébe, ahol én voltam az első. Lassan baktattam végig előre, és lehupikáztam az egyik székecskére.
~Úgy látom, korán ékeztem. Na nem bajcsi, addig összeszedem a mai teendőcskéimet!
A gondolatocskáimba merültem annyira, hogy azt se vettikéztem észre, ahogy a többiek is megérkeztek, majd Aizen is. Csak akkor eszméltem fel, mikor megszólizott és elmondizta, miért is vagyikáunk itt.
Kissé zavaros volt nekem a történetecske, de a lényeget értikéztem: a Pet nevű izé kell neki. Mivel minden nálam volt, ami kellizett, így a lépcsőn vártiztam meg a többieket, majd a helyszínre mentünk.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Szomb. Dec. 26, 2009 9:14 pm

Ez a sok munka, megállás nélkül egyszerűen kiüti az embert. Vagy nem bírja vagy bírja. Ez a 2 lehetőség van. Személy szerint még bírtam, de igazán jól jött volna egy kis kikapcsolódás. Épp felkeltem és a reggelimet készítettem elő, amikor kivágódott az ajtóm, és egy tiszt kiabál be rajta.
- Azonnal menjen az 1.osztag gyűléstermébe. – ettől persze leesett az állam, mivel soha életemben nem voltam még ott, és nem számítottam arra, hogy egyhamar mehetek oda. Gyors mozdulatokkal elkészültem, majd a lehető leggyorsabb tempómat felvéve elindultam a kijelölt cél felé. Hamarosan megérkeztem, majd pedig a kisebb tömeget látva beslisszoltam. Ken Aruya, az 1. osztag kapitánya, elmondta mi is a feladatunk. Persze az agyam most sem volt a toppon, így a végén csak annyira emlékeztem, hogy egy bizonyos Petet kell megkeresni, és hogy hova kell menni. Mint szorgos kiskatona szaladtam is, hogy ne mondhassák rólam, hogy megint én kések stb. Mire odaértem már voltak ott páran, de legalább nem csúsztam ki az időből. Ezután elérkeztünk a tiltott övezetig, ahol az őrök brutálisan lemészárolt tetemeit találtuk meg. Ahogy elnéztem a testüket, nem csekély erejű illető(k) tehette(tték). Később a nyomokból egyértelműen látszott, hogy többen vannak, így hát kicsit elszontyolodtam, mivel minél többen vannak annál erősebbek együtt. Ezután elindultunk a nyomok után, melyek az ellenfeleink, az arrancarok után vezetett. Még soha nem jártam a sivatagban, de mit ne mondjak, inkább ez, mint a sok-sok unalmas munkaóra. Hát ez van, irány az ellenfél után, de sietve, mert jó lenne megelőzni őket. Végül is Ha Aizen kerestet valamit, akkor az csak fontos lehet!

/ Zeltől kaptam engedélyt a bekapcsolódáshoz, így hát remélem nem haragszik meg rám senki ^^/

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Vas. Jan. 03, 2010 2:41 am

Épp a szobámban lebzseltem számomra nagyon fontos ismerősömmel. Az ágyban aludtam a kék hajú hercegnőmmel, amikor valaki megzavarta kopogásával a finom csendet. Nem akartam az illatos virágom mellől kibújni az ágyból, de muszáj volt. Magamra csavartam egy hideg, még nem használt paplant, hogy mégse teljesen meztelenül nyissak ajtót. A folyosó fényétől kinyíltak csipás szemeim, de nem láttam senkit, ahogyan körülnéztem.
- Itt lent! – szólalt meg vékony hangon a hírnök.
- Miről lenne szó?
- Aizen-sama hívat téged, nem vár halasztást.
- Rendben, csak hadd öltözzek fel. – mutattam ékes páncélomra és a ruhámra. A picurkának majd kiesett a szeme, majd mögém tolakodott és tolt előre.
- Gyerünk, gyerünk, menj, menj, menj!
- Ahogy akarod.
Lépteimet megszaporáztam, s a kisfickó orra bukott. Vállam felett hátra nézve egy kis mosolyt ejtettem. Magamtól siettem a tanácsterembe, a kicsike, pedig eltűnt. Gondolom sietett a többiért. A terem előtt megállva bekopogtam és Aizen-sama hangja hallatán beléptem. A meghajlás után feltűnt, hogy a bal karom tövisei kilátszanak, de csupán a paplant féltettem, hogy ki ne szakítsam. A hideg kőre leültem az illendő meghajlás után, s vártam. Lassacskán mind összegyűltünk, de a legkitűnőbb én voltam. Zavarban voltam, de a tárgyalásra végig koncentráltam. A tárgyalás végén jóformán én voltam az első, aki sietett a szobájába, de én azért, hogy a megfagyott fenekemet kiolvasszam. Elég volt Nai puszta jelenléte és máris elborított a forróság.
- Sajnos öltözhetek. Egy misszióval vagyok megbízva.
Se szó, se beszéd Nai-kun segített az öltözködésben. Kicsit hosszadalmasan, de felöltöztetett páncélostól. Egy meleg ölelés és csók után útra kéltem s leérve utolsónak készen állt a csapat, miközben a kardomat a hátra raktam, a helyére.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Hétf. Jan. 04, 2010 12:06 am

Melgepizett küldikét sóziznak rámika, bárcsira teljeske feleslegecske, ha talcsizhatok cuncimókuska férfikákkal! Régecskén szórcsizhattam fekte ruhácskás istenke lelkecskékkel! Ígazka folycsira megsínylizték a ruhácskáim ezekecskéket a kimenőcskéket, ráadáska a legdrgaságosabbacskás szépikéim! Kihevizhetetlen tragédiácskák! Sosikára nem dolgizom fel! Lépikéztem a termecskébe széleske mosolykával, hátrácskára dobicsizva hajkoronácskámat. Ragyizza be valamicske gyöngyciség ezt sápadtacska tercsikét! Sajnoskára kábulatoska szépsigemet nem értizte senkike. Olyanocska uncsizott arcocskák fogiztak, akikéket nem annyikára ismiztem, kivéve Marcsit! Te szentike! Végire valamicske értelmeske lényecske! Pattiztam is azonnalkára mellécske és ölcsiztem halálocskára. Szupcsira örcsiztem nekike! Megmennizett a totálka kudarcocskától! Ezekecskékkel a csúnyácska lényikékkel rosszika lettizett volna egyedülke megküzdiznem!
-Kircsi, hogy ittenke vagyizol! Mizukácska veled?-
Húziztam a bőrikéjét. Picikécskét nyúzinak látszizott, de semmikécske bajcsi! Majdacskára, ha visszaériztünk kezcsibe veszizem! A végécskén még nálacskám is tüncibb csajcsit farcsizok belőlecske! Sajnoskára válaszocskára várcsiznom kellizett, mert főnököcske belevágizott a tájékoziba. Márocskára szörnyűségesen hangzizott! A sivatagocskába rengetegecske homokocska közéke mennizünk! Teljeskére szét fogizza turizni a csodáska megjelenéskémet és az a rondácska szemcsécske mindenhovácska beszökcsizik! Remcsizem ez a Petecske valamike csincsi kanocska, különbenkére morcika leszizek! Nemire akcsizom tönkre tennizni magácskámat feleslegecskén.
-Margiiiii!-
Borcsiztam a nyakacskájába hátrébbecske hagyizva a kísérőcskémet, aki cipizte homikáimat. Aligocskára vettizett rá a lelkecském, hogy elindizzak. Szükségecském volcsizott picikécske biztire! Vettiztem el gyorsacskán a napernyőcskémet, meg kisebbecske retikülkémet, hiszenkére ismikécském mennizett továbbacska és sürgősgés védelmecske kellizett a napocska ellenkére. Perszikére nem hagyiztam ennyikében a dolgocskát és folytiztam a kiboruláskámat.
-Ugyécskére nem fogizunk rusnya banyácskáknak tüncizni?!-
Mencsiztem megsemmisültkén a célocska felé. Valamicske közepecskét kercsiztünk, de ittenke nem volcsiztak táblácskák. Nem is értiztem honnankára tudizzák jó iránykába tartizunk. Ráadáskára az a szelecske. Totálkára összeborzizta a csodáska hajcsimat és a cipőcském is megtelizett! Elgecském volcsizott! Kercsizzen előke az a férfi állatocska és kérizhessek időpontocskát egy szépségecske kúrára! Egyedülkére az a tényecske viszcsizett, hogy játszópajtikák köziztek. És volcsizott egyecske ismerőske is! Eztike a perverzke lélekecskeencsikét ezerke közülkére is felismizem! Szóvcsi, ha Petike nem tetszizik megkercsizem őt! Bitzire tutcsi társaságocska még mindigecskére!

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Hétf. Feb. 08, 2010 7:49 am

Hollow erők:

Miközben befelé nyomultok a sivatagban egyre jobban kezd rajtatok úrrá lenni az az érzés, hogy követ benneteket valami, vagy sokkal inkább, minél beljebb értek annál több személy jelenlétét érzitek. Megérzéseitek nem alaptalanok. A homokbuckák púposodnak, s hatalmas sebességgel közelednek felétek. Létszámuk többszöröse a tieiteknek, habár nem túl erősek.
Egy váratlan pillanatban megszűntek a buckák, majd a semmiből előtűntek az óriási méretű férgek, melyeknek savas lehelete messziről is érezhető volt.
Hierotok erős, azonban jobb, ha nem tesztelitek le milyen ereje is van azoknak a különleges váladékoknak. S az sem árt, ha igyekeztek, mert, ha ezek a lények már kiszemeltek titeket ebédnek, akkor feltehetőleg többen is jönnek majd, vagy akár rosszabb lényeket is körétek csalhatnak.

Shinigami erők

Pár véres lábnyomot nem tüntetett el maradéktalanul a sivatag földesebb része, így jó úton jártok a behatolók felé. Minél közelebb értek, annál jobban érezhető lélekenergiájuk, könnyen lehet harcba keveredtek. Ez egy megfelelő pillanat is lehetne számotokra egy rajtaütés támadáshoz, azonban terveiteket keresztül szövi pár furcsa keselyűre emlékeztető lény, melyek felettetek köröznek, s párosával csapnak le rátok. Könnyen megtudjátok semmisíteni őket, de a probléma csak annyi, hogy mint az egyikőtök próbálkozásából kiderül a Kidouk hasztalanok a madarakra nézve, ugyanis elnyelik azt, így nem marad más megoldás, minthogy kivárjátok a megfelelő pillanatot és lecsapjatok egyesével a lényekre. Azonban ez sok időt vesz el és, ahogy a távolban feltűnik furcsa homokbuckák tartanak a helyzetetek felé.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Csüt. Feb. 11, 2010 2:22 am

Lépteim komorak és egyhangúak voltak ahogy haladtam a többiekkel a nagy homoktengeren keresztül. Végignézve a többieken kisebb magabiztosság futott végig rajtam, úgy éreztem, hogy itt nem lesz semmilyen probléma. Szinte senkit nem ismertem személyesen a jelenlévőek közül, de meggyőződésem volt, hogy egyikőjük se beképzelt és tapintatlan, csak egy kicsit figyelemfelkeltős a viselkedése és egy furcsa érzés kerített hatalmába ami nem a társaim idéztek elő. Egy halovány mosolyt engedtem meg magamnak mivel a körülöttünk lévő félhomályban úgy sem láthatja senki. A lábaim alatt a homok sercegő hangja zökkentett vissza a jelenbe. Habár itt nem sütött a nap mégis olyan érzést keltett bennem, hogy nem sokkal most sötétedhetett be. Ezt az érzést valószínűleg a homok érzete keltette, olyan volt mintha egész nap melegítette volna a nap sugara.
~ Nagyon nem szeretem ezt a környezettet...ennél még Noches egyhangú fehér falai is sokkal jobbak...~ Ismertem be magamnak a tényeket.
Fejemet felemeltem és bámulni kezdtem az eget miközben haladtam tovább. A különös érzés egyre erősebben hatott. Bal kezemmel ösztönösen a kardom markolatának a végére helyeztem tekintetemmel körbe néztem a horizonton. Társaim is felfigyeltek a különös érzésekre. Hirtelen furcsa jelenség tárult a szemem elé. A környéken a homok buckák elkezdtek mozogni egyenesen felénk és belőlük különös szellemi energia áradt. Létszámukat nem tudtam megállapítani, de abban biztos voltam, hogy többen vannak mint a mi és az erejük gyengébbeknek hatott mint a miénk.
~ Mik lehetnek ezek? Ilyen Reitsut még nem éreztem és nem tudom, hogy valóban gyengébbek mint mi vagy csak a különös energiájuk miatt érzem így őket ~
Tekintettem végig követtem pár mozgó düne útját amik egyszer csak eltűntek. Értetlenül álltam és körbe néztem. A környéken az összes ezekhez hasonló domb eltűnt. A többieken is a megilletődöttséget láttam felfedezni, de lehet nem jól ítéltem meg, mert nem igazán foglalkoztam az ők reakciójukkal jelen pillanatban. Pár pillanat elteltével az idegen energiákat erősebben éreztem és a különös hang kíséretében a homok alól előbújtak vélhetően azok akik az iménti buckákat csinálták. Ahogy előbújtak különös szag csapta meg az orromat amolyan savas valami lehetett.
~ ezek se mostak fogat már jó ideje...mik lehetnek ezek? ~
Térdeimet jobban berogyasztottam, hogy kitudjak térni egy esetleges támadás elől. A lények alakja olyan giliszta szerű volt, a homok mint a Niagara vízesés zúdult le a testükről és földet érve mint egy füstfüggöny emelkedett fel. Mind lelkileg mind testileg felkészültem a harcra és a menekülésre is egyúttal.
~ Nem okozna nehézséget elbánni velük, hisz erősebbek vagyunk és valamivel jobban szervezettek, de más a küldetésünk és arra kellene összpontosítani... ~
* Kisebb Reitsut vezetek a kardomba és várom a fejleményeket. Ha a többiek maradnak harcolni harcolok és megtámadom a hozzám közelebb lévő lényt, ha a továbbállás mellett döntenek akkor megyek velük. Addig is a lények minden mozdulatát figyelem és megpróbálom elkerülni a szájukból kicsöpögő gusztustalan szagú valamit és az egyéb támadásaikat és a homokra most különösebben megpróbálok odafigyelni nehogy egy pár féreg még lent rejtőzködjön *

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Szomb. Feb. 20, 2010 6:54 am

Na már örültem a fejemnek mikor láttam, hogy az első pár száz méternél még senki sem akadályozta az utunkat, s így legalább haladhattunk a célunk felé. Csakhogy korán szóltam, mivel nem sok idő elteltével már éreztem is, hogy valami közeledik felénk. A behatárolhatatlan lények csak úgy bűzlöttek a számtalan hulla mocskától és vérétől, így nem volt nehéz kiszimatolni a lények helyzetét. A levegőben repkedő keselyűnek tűnő lények kissé bizarr külsővel rendelkeztek, de persze engem ez nem rémít meg.
-Picsába! -kiáltottam fel mikor az egyik lesújtó madarat próbáltam meg elkapni a karmommal. A tetves dögje alaposan megvágott, de nem a fájdalom miatt károgtam, hanem azért mert a seb amit okozz a karomon eléggé vérzett és eláztatta a ruhámat. Ez már nem is tudom hány ezredik göncöm, ami vöröses árnyalatúvá válik, tényleg nem a fehér a legalkalmatosabb harci öltözék. De ezért a kövi károgó vészmadarat már nem engedtem ki a karmaim közül. Amint felém támadt egy picit félreléptem, majd kezemmel utánanyúltam, hogy elkapjam a lábait. Vissza is rántottam, majd szabadon lévő kezemmel a fejére öklöztem egyet, amitől a földbe ékelődött és kipurcant.
-Na bakker ez nem mehet így! -nézek körbe és látom, hogy a társaim is körülbelül alig végeztek hárommal. Ekkor kipattant a szikra a fejemből és az égnek emeltem a kezemet és sorozatosan Barákat tüzeltem ujjaimból, s így már kicsit megnőtt a madarak leszedésének idejének aránya. Jó párból sült galambot kreáltam, de még így is rengetegen voltak. Nem tudtam mitévő lenni, így csak folytattam a Barákkal való tüzelést, mígnem a madaraknak feltehetőleg feltűnt, hogy számuk jelentősen megcsökkent, s látták is az okát, ezért egyszerre vagy tizenöten jöttek nekem, amitől én a földre estem, de a madarak ott sem hagytak békén, s csak csipkedtek, karmoltak. Amit nem szimpla kis szúrásoknak kell venni, mivel a csőrük jóval hatalmasabb volt egy átlagos keselyűnél és sokkal érdesebb és keményebb is volt annál. Karmuk pedig hosszabb és recés is, így nem kis sérüléseket szenvedtem el tőlük. Ám mikor már úgy döntöttem, hogy ebből elég, reiatsut gyűjtöttem testembe, majd kiadtam magamból, s a madarakat egy kisebb robbanással el is tüntettem. A többivel azonban nem tudom már mit tudtam volna kezdeni. Így csak karmomat használva vagdostam tovább magamat, hogy ne veszítsek további szükséges energiát.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Kedd Feb. 23, 2010 4:46 am

Rühellek a sivatagban lébecolni. Tűz a Nap, a homok is égeti a talpamat, ráadásul rengeteg futóhomokba is beleütközhetek. A folyton feltámadó szélviharokat meg sem említve. Megint úgy hozta a sors, hogy ismét a hatalmas dűnéket kell rónom, amitől kissé dühös vagyok. Sereghajtóként ballagok leghátul. Nem szeretek a tömegben lenni, hisz sosem kedveltem az élőlények társaságát. Főleg nem az ilyen arrancar-okét. Beszélgetni is utálok, így van pár indokom ahhoz, hogy mindenkit ignoráljak.
A fél sivatagot végigszelve viszont felfigyelek egy baljosló aurára, ami egyre jobban közeledik csapatunk felé. Összevont szemöldökkel állok meg, s kémlelem a tájat. Felveszem a védekező pozíciót, s mihelyst kardomhoz nyúlok, az égre pillantva egy madársereget látok. Egy másodperc sem telik el, bele is lendülnek a támadásba. Alig van időm, hogy rendesen kézbe kapjam Tenshi-t, egy jókora dög már velem szemez. Mielőtt becsapódna, egy ügyes mozdulattal arrébb ugrom. Mivel nem volt kedvem madáreleségként végezni, előre szegezett kardommal hárítom a lény karmainak csapásait. Egy erősebb mozdulattal hátrébb lököm, így összeszedhetem magam. A porból felkelve a közelébe kerülök, s egy jól irányzott mozdulattal átdöföm rajta kardomat.
Ahogy végzem vele, rögtön kiszemel egy újabb társa, így nagyot szusszanva nekirohanok. Szlalomozva összezavarom ellenfelem, majd gyors mozdulattal lenyesem egyik szárnyát, s míg a fájdalmára koncentrál, karommal ütést mérek a nyakára. Az erőtől kifordul csigolyája, így bukfencezve a homokba süllyed. Akár lőhetnék cero-t a madárseregbe is, de nem akarom elpocsékolni fölöslegesem az energiámat. Biztos vagyok benne, hogy ezeknél a lényeknél csak erősebbekkel hozhat össze minket a sors.
És gyanúm hamarosan be is bizonyosul, ugyanis az alattunk lévő föld remegni kezd. A távolból már felsejlik egy kát óriási állat alakja, de még nem vagyok benne biztos, hogy azok azok-e, mire én gondolok. Mintha a vizet szelnék, olyan mozgással buknak le és fel a dűnék közt. Olyanok, mint valami nagyra nőtt férgek. A sikolyuk szörnyű, nem is vagyok kíváncsi arra, milyenek közelebbről.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Pént. Feb. 26, 2010 7:19 am

A csapat, amely összegyűlt a dolgok kiderítésére, eléggé szétcsúszott. 3 irányban haladtunk a sivatagban, követve a lábnyomokat, melyeket még nem lepett el a homok.
Egy árnyékot láttam a szemem sarkából, melynek egyáltalán nem örültem. Rossz előérzetem volt, így hát felnéztem az égre. Madarak köröztek a tűző nap alatt, de csontfejük elárulta faji hovatartozásukat. Valami segítségfélét reméltem a többi shinigamitól, de annyira el voltak foglalva valami mással, hogy észre sem vették, mekkora veszély leselkedik ránk.
Úgy döntöttem, cselekednem kell! Mivel túl magasan voltak, s persze többen mint én, nem szállhattam velük szembe a kardommal- és azt is reméltem, hogy képes leszek legalább 3-4-et elpusztítani. Még mielőtt nagyobb támadást előkészíthettem volna, támadásba lendültek: 2-2 állat közelített a kisebb csoportok felé.
-Hadou 54: Haien! -emeltem feléjük a kezem, majd mikor a lángok lecsillapodtak meglepő látvány fogadott.
Egyáltalán nem használt a támadás, sőt, csak egy hangos üvöltést értem el az áldozatok részéről, majd gyors támadást indítottak ellenem. Szerencsére Tennenshingent még elő tudtam húzni a sayából, miközben shunpoval kitértem előle.
-Tenneshingen, sangai! -merítettem a pengét a homokba.
Eleinte féltem, hogy a szárazság miatt nem fog úgy működni, mint kellene. Azonban az indák erőteljes szorítása meggyőzött arról, hogy nincs miért aggódnom.
Mindkét támadóm semmivé lett, így végre körbepillanthattam, mi történt a többiekkel. Azonban egy idegen lélekenergia kellőképp lefoglalta a receptoraimat, ahhoz, hogy egy madár megtámadjon és kiessen néhány perc az események sodrából.

/Mivel az előző körből kimaradtam, az odajutásomat mindenki képzelje el magának./

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Szomb. Feb. 27, 2010 2:25 am

Már nagyon fájcsikáltak a lábacskáim a forró homoktól, és eléggé nyűgöske is voltam a meleg miatt, mégis lelkesen ugrándozva haladtam a csapatocskával, hiszen régen látott barátosnécskám is ott volt, így tudikáztam kivel pletyikézni. Eléggé furácskán néztek ránk a többiek, főleg az a fekete hajú lány, aki mindig olyan rideg és mocoska. Kiráz tőle a hideg!
A hajammal legyezketve a nyakacskámat battyogtam velük egészen addig, míg valami furácskát nem éreztünk. Szinte egyként mozdulva járattuk körbe a fejecskénket, keresve, mi válthatta ki ezt az energiácskát. Ekkor vetikéztem észre, hogy Elmici teljesen mással vagyikázik elfoglalcsizva, de nem tudikáztam megkérdizni, mi törtikézett.
Hatalmaska, gusztustalan gilisztácskák közeledtek felénk a homokban, és tök vicceskén úsztak benne. Szinte már csodikáztam őket, milyen ügyeskék. Az viszont már nem tetszikézett, mikor ránk támiztak.
-Ez meg mi a fenét akar? -rántottam elő a kardomat, de még mielőtt belevágtam volna abba a rusnya dögbe, megláttam, milyen savas a nyála- így az egész testében keringő nedvek.- Majdnem tönkretettem Apasionado pasadilla-t, miattad, te szerencsétlen! Bara! -irányítottam felé egy ciklámen színű gömböt, ami kettészelve a gyűrűs állatot szállt a Nap irányába.
Ismét remegni kezdett a föld. Reméltem, nem jön valami anyuci-féle dög megbosszulni a kis szerencsétlen halálát. Nem sokat tévedtem: egy egész seregnyi csontféreg haladt felénk, eszeveszett tempóban, lelkekre éhes tekintettel.
Tudtam, a kardomat nem lenne szerencsés használni, így kiiktattam: felvettem az igazi alakomat.
~Így legalább tudok valamivel támadni, ha ideérnek! -emeltem magam elé a karomat, felkészülve egy újabb Barára. Gyorsan körbenéztem, mennyi esélye van annak, hogy együtt tudjak dolgozni valakivel. Hiszen csak könnyebb úgy gyilkolni, ha valaki véd hátulról. Egyből Emira jutott eszembe, aki néhány száz méterre volt tőlem, így felé vettem az irányt, az orra alá porolva az egyik lénynek. Ő azonban nem vette észre, hogy felé tartok, így magamnak kellett megoldani a helyzetet.
Szinte már éreztem a lihegést a nyakamban, így egy gyors sonidoval a féreg mögé kerültem és szétlőttem a fejét. A kezemre lövellő vér és egyéb maradvány marni kezdte a bőröm, így megidéztem a hierromat, mielőtt még több fekélyt összeszednék.
~Nem várhatok tovább, hogy valaki mellém szegődjön! Muszáj lesz irtani őket, ameddig el nem fogynak. Elindíthatnám Murciélago mano-t, de az túl sok energiát vesz el tőlem, és még nem látom a harc végét. Más eszközhöz kell nyúlnom! -gondolkoztam, és egy kézenfekvő megoldás jutott eszembe.
-Estrella fugaz! -kedveskedtem a 3, felém tartó kis dögnek.
~Így össze tudok gyűjteni párat és ha nem szívja el minden energiájukat a támadás, akkor is elég kevesebb Bara az elpusztításukhoz... -osztogattam a csillagokat, így összeterelve pár darabot.

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Szomb. Feb. 27, 2010 3:44 am

Végtelenül rosszul éreztem magam. Nem kellett volna annyira megbántanom Nobut, de ilyenkor úgy fel tud idegesíteni! Legszívesebben a fejéhez vágnám, mennyire szeretem, és hogy egy perc is sok nélküle, nem hogy csak így eltűnik órákra Karakurában! Ezt azonban nem fogom a fejéhez vágni: nem akarom, hogy tudja, mennyire szükségem van rá! Azzal csak még jobban elterelném a munkájától, ami nem lenne szerencsés... Így is eléggé el van maradva, még nem szokott hozzá a kapitányi teendőkhöz!
Néhány szem forró homok került a talpam alá, ami visszatérített a valós síkba. Mióta eljöttünk a térről, nem szóltam hozzá. Csak némán ballagtunk egymás mellett. Szinte érezni lehetett a hűvös, önmarcangoló felhők jelenlétét a feje fölött. Nagyot sóhajtottam, és belekezdtem.
-Figyelj, Amai. Sajnálom, hogy úgy ott hagytalak, de... -sóhaj- annyira féltem, hogy valami bajod esett, és emiatt nem jöttél haza.
~Nem fogom neki elmondani a teljes igazat. Így mindenkinek jobb.
-Aino! -vetette magát a karjaimba.- Annyira sajnáloooooom! -hullajtotta krokodikönnyeit a nyakamba, amelyek szinte sisteregve értek a bőrömhöz.
-Ígérd meg, hogy legközelebb valahogy hazaszólsz.-simiztem a buksiját.
-Mit szólnál, ha elvinnélek magammal? -csillogtak a szemei, majd el is komorodott az arca, mikor valami zaj és lélekenergia zavart meg minket.
-Mi történt? -néztem rá kérdő tekintettel, de a madárhangokra emlékeztető sikoly ráébresztett, komoly pácban vagyunk.
Megfordultam, és láttam a felénk közeledő lényeket. Inkább eltávolodtam néhány lépéssel a kapitánytól, nehogy megsebezzem valamivel. A velünk lévő negyedik osztagos tiszt máris támadásba lendült. Azonban az indított kidou, ami cseppet sem volt gyenge, nem ért semmit.
-Úgy látom, elő kell vennem téged, Hippaku giragira! -sonidoztam feléjük, és próbáltam minél többet eltenni láb alól. Az egyiknek így is sikerült a bal karomat megkarmolnia, de viszonoztam a simogatást: levágtam a fejét.
Nobu is megidézte a kardszellemét, és tőle megszokott "lelkesedéssel" aprította a lényeket. A távolabb lévő 13. osztagos tisztre pillantottam: neki is volt már egy sérülése, ami csúnyán vérzett, de nem igazán törődött vele.
~Vajon mennyi ilyen lény van még? És honnan jönnek?

Forróság. Homok. Még több forróság. Még több homok. Lassan annyira egysíkú volt az önmarcangolás, hogy a táj kémlelése helyett célravezetőbbnek látszódott homokszemcsék számolgatása vagy egy egész matematikai hálózat kidolgozása, már ha éppen nem önmagáról lenne szó. Sosem értett a reál tárgyakhoz, na meg egészében véve a tanuláshoz sem. Egész élete vonzotta a bizonytalanságot. Nem akart szakmát. Nem akart pénzkereső foglalkozást. Azt sem tudta mit szeretne csinálni. Egyetlen dolgot nem bírt felsorolni, ami hosszútávon lekötötte. Ezt a kilátástalan lézengést szakította félbe a zene, majd a profi gitáros álmok. Még mindig emlékszik, ahogy ruháit hajigálva költözött el otthonról, vagy csapták ki a suliból igazolatlan hiányzásainak hála. Őrületes pörgés. Hirtelen ez váltotta fel a szürke hétköznapokat. Hírnév, koncertek, turnék, stúdiófelvételek, meghívások és a mindent félbeszakító baleset. Az egyetlen fájó pont, amit bármi áron helyrehozna. Nem, nem a halálát. Ebbe régen beletörődött, hanem a hangulatot, ahogy elváltak egymástól. Azon a viharos estén az állandósuló vitáké volt a főszerep. Mindenki kiabált mindenkivel. Kivéve Nobu. Ő csendesen meghúzta magát és próbát sem tett társai kibékítésére, pedig mennyi fordulatot köszönhetett nekik. Jelenleg is csak a múlton keseregve hallgat. Kicsit sem próbálja Aino tudtára adni mennyire sajnálja ekkora feledékeny balek, de nem mer megszólalni. Szörnyen fél, ha beszélni kezd csak ront a helyzeten. Szóval maradt a fejlehorgasztás és szokottnál is nehézkesebb csoszogás.
Mielőtt nyöszörögve telepedett volna le a hátsóját garantáltan megpörkölő talajra egyetlen értelme shinigami ténykedéseinek megszólalt. El sem merte hinni! Csak tátott szájjal pislogott és csillogó szemekkel igyekezett memorizálni. Ha valaki tollat adna neki képes lenne bőrére jegyzetelni az összes szót. Természetesen a rá eső válasznál bólogatott ezerrel és be is villant egy megoldás! Végig hiányzott neki Hino. Szüksége lett volna néhány békés pillanatra a szünetekben, szóval készen állt a megoldás! Rögvest motyogta ötletét, megszokott zavarával küszködve. Pipiskedve várt reakciót egyenlőre azonban nem kapott, mivel átlagosnál termetesebb madarak csaptak le a csapatra. Láthatóan mindenkit lefoglaltak, szóval Nobu-nak sem volt más dolga, mint két hisztis csapkodás, sóhajtozás és durcás pislantás között nehézkesen rájöjjön mit kéne csinálnia. A megoldás addig váratott magára, hogy három milliméteren múlt megmarad feje gyárilag kiadott helyén. A sokkoló valóságtól falszínére sápadva tapogatta körbe kiszemelt testrészét, végül következhetett egy rögtönzött show, melyben szemmel követhettünk egy kétballábas óriást, aki visítozva csapkodja a saját méreteihez hasonló arányokkal megáldott vérverebeket! Látványosnak, de hasznosnak semmiképp sem nevezhető műsort sem lehetett végtelenségig húzni, úgyhogy Nobu addig ügyeskedett, amíg irányba nem tudott fordulni valamilyen még ki nem talált kidou bevetésére. A szükség nagy úr, úgyhogy szokottnál rövidebb idő alatt küldte el a lélekpengéket (Hadou 45: Kohaku Koutetsu).
-Huuuuh! Ez meleg volt!-
Könnyebbült meg látványosan a sorozat között fennmaradt madarakat elnézve. Kár, hogy jött utánpótlás, rávéve Nobu-t tényleges fegyvere előkerítésére. Szerencsére egy szél alapú shikai pont jókor jön a háznál, így viszonylag könnyen tüntette el a felé közelítő lényeket. A monoton kézmozdulat és támadás viszont kezdett hatványozottan unalmas lenni ötvenedik ismétlést követően. Ezt leginkább ásítozva és egyre csík méreteket öltött szemeiből lehetett észrevenni. Mielőtt végleg elaludt volna a földön összegömbölyödve szerelme szólította, vagyis kiabált rá, hogy egy társunk komoly bajba került. Némi tétlen toporgás után el is indult a felmentő sereg. Shunpo-val robogva nyúlt eszméletlen társáért, előtte azért pengéjével kivédve a lesújtó karmokat, amik elég közeli rálátásból végképp alkalmasnak látszódtak páncélszekrény feltörésére. Hát, idáig meglenne az akció. Nála az áldozat, méghozzá sértetlenül, de valahogy szabadulni kéne váratlan útakadályuktól. Remek, remek! Elméleti síkon tökéletesen működik a dolog, viszont se jobbra, se balra nem moccan a penge. A hatalmas jószágot úgy látszódik fizikai képtelenség kibillenteni egyensúlyából. Akkor több erő kell! Nos, ekkor következett be az a bizonyos "legszívesebben elfelejteném vagy meg nem történté tenném" szösszenet, amikor Nobu markolathoz rántotta másik kezét és ájult balerinája tompa puffanással landolt lábai előtt. Ez azonban még nem volt elég agyalágyult kapitányunknak! Fel sem tűnt neki orbitális bakija, így tovább előre-hátra billegve harcolt, amíg maga is el nem vágódott és miben? Az előbb említett krumplis zsákban, aliasz vörös hajú shinigami-ban.
Több tonna homokkal betömködve fogait kászálódott ülő helyzetbe és siratta bordáit, amik mesteri pontossággal találkoztak csontos térdekkel. Rá is zendített simogatni sérült oldalát, miközben lassan, de biztosan lesandított élhet e még áldozata. Nem igazán mutattak számára életjelet, ezért félve megbökdöste arcát. Még mindig semmi reakció! Ez azért már aggasztó volt, szóval a mellkasára hajolva hallgatózott, mintha lenne szívverése. Igen, tökéletes időben felvetett kérdés doboghat e egy eleve halott személy szíve, ha törnek csontjai és vérezni is képes...Na, de kémkedés! Művelete persze eredménytelenül zárkózott, viszont zavart fejvakarászása közben belebotlott az ébredező szempárba. Paradicsomot túlszárnyaló fejjel pislogott rá szegény teremtésre, amíg rá nem döbbent fél másodperc és sikítanak. Gyorsan kiegyenesedve rázta meg magát, majd mutatóujjait egymáshoz bökdösve látott hozzá magyarázkodni. Elvégre teljesen mindegy bármelyik pillanatban rájuk támadhat valamelyik kósza papagáj...
-Sa-sa-sajnálooom! Én-én-én csak jöttem...igen, igen idejöttem, mert-mert szóltak eldőlsz...anooo...etooo...elájulsz! Megfogtalak...elejtettelek...rád estem...felébredtél és most itt állok...-

Sajnos a küldetésben szereplők közül elég sokan már nem vesznek részt, így ha megbocsátotok szeretném ezt a küldetést visszavonni/lezárni.^^"
Ne haragudjatok, de nincs energiám újraszervezni az egészet, de Yorut megkérem, hogy adjon arra valami kevéske lp-t erre is nektek.^^"

Elnézést!

Tárgy: Re: Legenda, Pet a Pusztító //Lezárva// Hétf. Nov. 01, 2010 11:16 pm

Kicsit késve ugyan, de a küldetést lezárom! Mivel azonban még három kör se ment le a kalandból, ezért sajnos nem tudok semmi ajándékot kiosztani a résztvevőknek. Sajnálom, talán majd legközelebb. ^^

További kellemes játékot!

A küldetés lezárva