A főkapitány még indulás előtt összehívta a küldetésre vállalkozó shinigamikat, hogy tudassa őket a legfrissebb eredményekről.
A páciensek vizsgálatával megbízott két osztag egymástól függetlenül arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált betegek egyfajta agymosáson és átprogramozáson eshettek keresztül, de ennek módjáról és mikéntjéről sajnos nem tudtak nyilatkozni. Korábbi emlékeiknek nyoma sincs így, aki a kór áldozatául esik, minden korábbi kötődését elveszítheti. Ezzel együtt fennáll a lehetősége annak is, hogy aki ilyen állapotba kerül képtelen lesz a zanpakutója szabadon engedésére mivel nem fog emlékezni a nevére. - áll az eredmények összegzéséről szóló jelentésben.
A folyamatos kapcsolattartás és információáramoltatás végett mindegyikük kap egy kommunikátort, amin keresztül a legfrissebb eredményekhez hozzáférhetnek és összeköttetésben maradhatnak a központtal.
A csapat tagjainak napnyugta után kell gyülekezni az északi kapunál. Itt a saját belátásukra van bízva, hogy Rukongaiba indulnak a lány utolsó feltűnésének helyére vagy az Emberek világát választják és a shinigamik eltűnésének helyét vizsgálják át tüzetesebben. De természetesen ketté is válhatnak, hogy gyorsabban eredményt érjenek.

----------------------------------------------------------------------------
Lehetőségek:
A: Rukongai 23-dik körzetét vizsgálják át először, ahol Funsicusita Yuuki-t utoljára látták.
B: Az emberek világában Kinogaya kerületet vizsgálják át, a shinigamik eltűnése előtti helyet, ahol hírt adtak magukról.
C: Ketté válnak és egyik csoport az egyik helyet, másik a másikat kutatja át.

Fontos: Az emberek világába lépő magas rangú shinigamik(hadnagy, kapitány) megkapják a lélekkötő pecsétet.
----------------------------------------------------------------------------
Akki Enzeru:
Mivel egyedül Te mertél szembeszállni a sok shinigamival, ezért kicsit eltévedt bárányka leszel!

Huneco Mundo-i unatkozásodat megszakítva inkább az Emberek Világában kerestél egy kis szórakozási lehetőséget, ezért Gargantanát nyitottál és Karakura városban lyukadtál ki. Figyelmedet felkeltette egy különös esemény, ami éppenséggel pont Kinogaya kerület egyik elhagyott épülete közelében történt. Az épület mellett furcsa fények törnek fel, és ezzel együtt magas lélekenergia áramlat is keletkezik.

Lehetőségeid:
A: Kíváncsiságodnak engedve közelebb mész, hogy szemügyre vedd az eseményeket. De vizsgázz, mert betoppanhatnak a shinigamik is, akik előszeretettel fontoskodnak az ilyen izgalmasnak tűnő helyszíneken.
B: Vársz, amíg az események megszűnnek és csak azután szaglászol körbe. Ekkor viszont beleütközhetsz az furcsa fények okozójába...
----------------------------------------------------------------------------
Egyéb infók!

Bocsánat a megkésett kezdésért, de elég elfoglalt voltam, így viszont a későn észlelők is tudtak jelentkezni.

A küldetés során kaphattok privát üzeneteket, amelyekben kiegészítő információk vagy egyéni utasítások vannak. Ha ilyen lesz, arról majd a kör végén szólok.

Írjátok meg a kezdő postot, de már ez is alakít a történeten.

Az írás sorrendje: Shinigamik és utánuk Akki!

Résztvevők:
Akiyama Akane
Amatsu Yukariko
Chizuki Maya
Futou Yuuki
Hana Shuuhei Akamoto
Himura Takeshi
Hitogorosi
Kawazoe Hanae
Ninomiya Mitsuko
Nowa Shouryou
Shouboushi Naraku
Tamachi Yukezo
Watanabe Yuusuke
Yurenai Mistique
Akki Enzeru
+Koroshija Shitai (Az első kör után írhat!)
+Eisei Oki (Az első kör után írhat!)

Kissé morcos állapotban bandulkoltam visszafelé az osztagomhoz a kapitányi gyűlés után. Még egyszer indulás előtt összehívták a kapitányokat, hogy tudassák a fejleményeket az ügyről. Sok újat nem tudtam meg ugyan, de azért jó volt tudni róla. Nem árt, ha tudjuk mivel nézünk szembe, gondoltam. Nem akartam én is az "agymosottak" között részt venni. Ki volt jelölve az ügy felgöngyölítésére a csapat, és én is bele tartoztam. Ahelyett, hogy az ötödik osztag területén lopnám a napot Mitsuko társaságában, mehetek küldetésre. Az egyetlen vigaszom az volt, hogy Mitsut is jelölték a csapat tagjai közé, így közel lehetünk egymáshoz legalább. Ilyen borús gondolatokkal indultam vissza az irodám felé. Mivel a küldetés napnyugtakor indul, még volt egy kis időm, hogy bemásszak a szobámba és egyek egy jót előtte. Visszaérve csináltam magamnak egy jó kis szendvicset, azt pedig megkoronáztam 1-2 csésze sakéval, ha már küldetésre megyek, legalább egyek és igyak egy jót előtte. Kaja után gyorsan elszívtam egy szál cigit még, mert Mitsuko előtt nem cigiztem. Fájó szívvel néztem a doboz dohányt, és gondoltam arra, hogy mostanában nem fogok pöfékelni. Kezdett sötétedni, én pedig nem szerettem volna elkésni, bár nem volt sok kedvem most ehhez. Mielőtt elindultam volna, fogtam a kis fém két dl-es kulacsom, és megöltöttem sakéval, hogy legalább legyen nálam valami itóka, és ne száradjon ki a szám. Ezután kiléptem a szobámból, majd elindultam a társalgó felé egyelőre. Odaérve meghagytam a tisztjeimnek, hogy küldetésre megyek, és lehetőleg ne szedjék szét az osztagot, míg távol vagyok, mert azt nem tapssal jutalmaznám, hanem három heti wc pucolással. Mindezek után végre elindulhattam az északi kapuhoz. Aoki kifejezetten örült, hogy engem is jelöltek a küldetésre, elmondása szerint nagyon jót fog tenni a kommunikációs készségemnek, mert hogy szerinte olyan nekem nincs. Kénytelen is voltam neki igazat adni, tekintettel a tengerparti események után, ahol alig tudtam kinyögni, hogy mit akarok, de hát ez van. Ráérősen haladtam a kapu felé, úgyis utolsónak érek oda, mint mindig, akkor meg minek siessek. Pár perces további morcos gondolkozás után megérkeztem az északi kapuhoz. Első pillanatban sikerült elcsodálkoznom, hogy nem utolsóként értem oda, hanem harmadikként. Jelen volt már másik két shinigami is, akiket látásból ismertem, azonban személyesen még nem volt hozzájuk szerencsém sajnos. Odaballagtam hozzájuk, majd mosolyogva köszöntem nekik.
- Szép estét mindenkinek! - mondtam.
- Watanabe Yuusuke vagyok, a 10. osztag kapitánya. - mutattam be magam, hátha nem ismernek fel, vagy valami. Gyorsan körbenéztem a területen, hátha meglátom valahol szerelmem, de Ő sajnos még nem volt itt. Sóhajtottam egyet, majd visszafordultam a jelenlévőkhöz.
- Senki sem siet ma este, úgy tűnik. - jegyeztem meg fanyar mosollyal az arcomon és eldöntöttem, hogy az emberek világába megyek, és viszem magammal Mitsut is, mert nem hagyom magára.

Hatalmas ásítással estem ki a székemből, az irodában. Nagyokat pislogva figyeltem az eseményeket, és mélyeket sóhajtva néztem a széttépett papírokat. Miyavit áthoztam magammal, és miközben pihenésképpen egy jó kis véres krimit olvastam, amikor is a baj megtörtént... Miyavi széttépte, illetve szétrágta-karmolta a fontosabb papírokat. Rápislogtam az órára, és hirtelen idejét láttam az indulásnak. Felkaptam a zanpakutuot, és kiestem az ajtón. Egyenesen hasra. Morogva tápászkodtam fel, és dobtam ki egy kukába az egyik eltört, ehetetlen nyalókámat. Szomorú búcsúpillantásokat vetettem rá, majd mély levegőket véve siettem a kiindulási pont, illetve a gyülekezési hely felé. Azon filóztam, hogy ha sikerül gyorsan eltűnni, akkor talán nem kapok nagy fejmosást...
A gyors séta közben elkezdtem azon gondolkozni, hogy most vajon milyen ellenségekbe szaladunk majd bele. bár lehet, hogy már volt róla szó, csak az én pompásan feledékeny elmém aktívoskodott megint... Előkotortam a zsebemből a küldetésekre magammal hurcolt aprócska kis neszesszert, amiben semmifél kencefice nem volt, csak egy ősrégi mp4 és egy bontatlan rágó. Miután mindkettőt használati céljuknak megfelelően kazdtem használni, átváltottam a tempósabb haladásra. Lihegve szaladtam, amikor is eszembe jutott, hogy talán Shunpo-t is lehetne alkalmazni. Hát igen, ez vagyok én... Vigyorogva estem be a többiek elé, majd Yukét meglátva odaléptem mellé. A fékezéssel viszont akadtak problémák... mint általában, most is kissé szétszórt voltam, így sikerült beleszaladnom Yukéba.
- Oppácska... - másztam le róla, majd felpattanva leporoltam magamat. - Sajnálom, Yuke - kun... - segítettem fel, közben igyekeztem úgy egy puszit nyomni az arcára, hogy a többiek ne nagyon vegyék észre. Majd a többiekre pillantottam. - Nabe - kuuun! - ugrottam hozzá, és lapogattam meg. - Szia Hana! - léptem oda hozzá, és megölelgettem őt is. - Elnézést a késésrt, csak hát... apróbb problémák merültek fel az irodámban... Sokan jönnek még? - pislogtam hevesen, majd, elkezdtem a többiek beszélgetését hallgatni.

Miután a megbeszélésnek vége lett én elindultam viasza a szállásomra, hogy felkészüljek a küldetésre. Amikor hazaértem ledőltem az ágyra a kardomat magam mellé raktam lehunytam a szemem és beléptem a lelkem világába. Egy ezüstösen csillogó homoksivatag fekete égbolttal. Mikor megérkeztem elindultam a messziről is jól látható oázis felé, ahol már ott vártak kardom lelkei.
Mint mindig éppen most is veszekedtek egymással amikor megérkeztem az oázishoz, elvigyorodtam.
-Már megint min veszekedtek?- kérdeztem őket. Aba hagyták a veszekedést Hoshi épp válaszolni akart a kérdésemre de Ryuu a szavába vágott.
-Ahhoz aztán semmi közöd.-Jött a tőle megszokott csípős válasz.
-Bocs, hogy törődni akar az ember veletek.-Mondtam neki.
-Amúgy gondolom sejtitek miért jöttem?-Fordultam a sárkány felé.
-Gondolom, hogy a küldetésről beszélj velünk.-Mondta Hoshi
-szerintem nem lesz gond de nem árt ha vigyázol magadra.-
-Nos ha engem kérdezel akkor elég unalmas feladat ez a nyomozgatás, de talán lesz majd egykét szerencsétlen akit szétvághatok.- Majd Ryuu eleresztett egy olyan sátáni vigyort, hogy egy démon is megirigyelné, ettől a vigyorgásától mindig kiráz a hideg.
Úgy éreztem most ideje lenne távozni amíg még nem veszekednek.
Kinyitottam a szemem újra az ágyamon feküdtem, felültem az ágyon kinézve az ablakon láttam, hogy lassan menni kéne ha nem akarok elkésni. Magamhoz vettem Hoshiryuu meg egy flaska jófajta sakét, mert még jól jöhet gondoltam és elindultam a találka helyre.
Mikor megérkeztem elégé meglepödve tapasztaltam, hogy alig vagyunk páran:
Ott volt a 3.osztag hadnagya az a nemeske a 7.-ből és Yuusuke a 10.osztag kapitánya ill. a 6.osztag hadnagya aki egy kisebb baleset elkövetése után felhúzta a földről a tisztet.
-Üdv, aki nem ismerne annak a nevem Himura Takeshi és 11.osztag 6.tisztje volnék. Ahogy elnézem nagyon senki sem sieti el az érkezést.- A 6. osztagos hadnagyhoz fordulok.
-Ha jól emlékszem akkor még jönnek vagy tízen. Jah és ami engem illet én is a két csoportra oszlást ajánlom, én az emberek világába mennék egy kicsit szaglászni.-

A Nap már lenyugodott, amikor én kirontottam a szobám ajtaján, és elkezdtem az északi kapu felé rohanni... Futottam is, amíg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs, hol vagyok, arról meg pláne nem, hogy merre van észak . Így aztán jó darabig ácsorogtam egy helyben, amíg rájöttem, hogy ha szemben állok a Nappal, akkor jobbra kell mennem. Csak éppen, mivel már besötétedett, eltartott egy kis ideig, míg végül sikerült betájolnom magam, és elindulhattam - történetesen pont arra, amerről jöttem. Hiába, sosem a tájékozódóképességemről voltam híres, ha ugyan híres is volnék valamiről... ^.^" Átfutott a fejemen, hogy talán shunpot kéne alkalmaznom, de hát az önismeretem alapján ez igencsak kockázatos vállalkozás, utcákat ugrani előre... akkor valószínűleg valahol délen kötnék ki. Úgyhogy maradtam a jó öreg szaladgálásnál, miközben magamat szidtam. Hiszen ha gyakrabban járnék küldetésekre, talán azt is tudnám, mi merre van a városkában...
~ Persze az nem az én hibám, hogy csak most libbent oda hozzám a pokollepke, és így váratlanul ért, hogy indulnom kell >.< De csak van valami oka, hogy Suzumiya kapitány engem küldött... biztosan szemet szúrt neki, hogy sosem teszem ki a lábam az osztag területéről. Bár... akkor is szólhattak volna előbb... hiszen ha ott lettem volna az első gyűlésen, akkor legalább tudnám, hogy kik előtt szégyenkezhetek a késésem miatt. így meg, hogy a lepkével üzentek, alig tudok valamit. Na igen, inkább ezen kéne gondolkodnom, mégsem állíthatok oda úgy, hogy halványlila gőzöm sincs az egészről. De a kapitány úrra visszatérve... biztosan nem szándékosan értesített csak most, lehet, hogy valaki mást ment volna, de nem ér rá. Ráadásul nem is biztos, hogy ő küldte a lepkét ~ morfondíroztam, és próbáltam visszaemlékezni, kitől is jött az üzenet. de bárhogy próbáltam, nem sikerült, csupán az rémlett, hogy miután a rovarka befutott, meredt szemekkel bámultam, annyira meglepődtem. Ezért aztán arra sem figyeltem nagyon, mit is kellene tennem...
~ Na igen... oda kellett volna figyelnem >.< Mit kell egyáltalán berezelni attól, hogy ki kell tennem a lábam a városból? És ha ennyire gyáva vagyok, mit keresek én a hatodik osztagnál? Na mindegy, ezen most nem érek rá gondolkodni... Szóval, szóba került egy lány, meg az, hogy kérdezősködni kell valami furcsa járványról, amitől a betegek személyisége megváltozik... Remek. Mintha én valami sziklaszilárd jellem volnék... -.- Viszont ~ derült fel az arcom ~ azt nem mondták, hogy harcolni is kell. Ez biztos ^.^ Tehát jobban nem is járhattam volna... Ha szerencsém van, ez egy békés feladat. Nyomozgatunk egy kicsit, nekem a többiek valószínűleg nem sok hasznomat veszik, de végigcsinálom. Így a kapitány úr is elégedett lehet velem, én pedig újabb fél évre eltűnhetek az osztag falai közt... Csodás ^.^ Sőt, ez talán lehetőséget jelent arra is, hogy újabb embereket ismerjek meg, lehet barátkozni... bár az nem valami jó bemutatkozás, ha fél órát késik az ember... izé... shinigami. És ha... ha nem tudják, hogy én jövök, akkor talán nélkülem indulnak el! Bár nem bánnám... de csak baj lenne belőle, ha már most feltűnt, hogy a küldetések kiosztásáról mindig eltűnök. Egyébként is, egy tisztességes halálisten nem lehet gyáva... De legalább Anemone itt van velem ~ sóhajtottam, és szeretettel végigsimítottam a kardomon, amit szerencsére nem felejtettem otthon.
Miközben merengtem, annyira lelassultam, mintha holmi csigát imitálnék, mégis, mikor felnéztem, a távolban már láttam a kaput - remélhetőleg az északit. Egyre jobban elfogott a lámpaláz és a szégyenkezés, de mivel már elég közel voltam ahhoz, hogy lássam az ott gyülekező kis csoportot is, nem mertem visszafordulni. A belőlük áradó lélekenergia lenyűgözött... Még az én képességeimhez mérten is, ahogy éreztem, csupa magas rangú tiszt gyűlt össze itt. Azt tudtam, hogy én az egyik leggyengébb shinigami vagyok, nem is ez zavart, hanem az, hogy ilyen magas rangú személyek elé kell késve befutnom. Végül odatoppantam eléjük, és anélkül, hogy végignéztem a csoporton, meghajoltam olyan mélyen, ahogy csak tudtam (elvégre egy jólnevelt kisasszony tisztelje a felette állókat ^.^).
- Jó estét kívánok... Amatsu Yukariko vagyok, a hatodik osztagból. Kérem, bocsássanak meg a késésért - motyogtam, és elsuhantam oldalra. Csak most kezdtem el alaposabban megfigyelni, kiket is fogok elkápráztatni tehetségem teljes hiányával. Ha matematikai képességeim nem hagytak cserben, heten várakoztak ott, és nagy örömömre megpillantottam köztük az osztagunk hadnagyát is. Így aztán kicsit higgadtabban vettem szemügyre a többieket, mert nem akartam addig Mayához odamenni, amíg láttam, hogy mással beszél, és hát elfoglaltam magam... Mind-mind magas rangú shinigamik, köztük van legalább egy kapitány, és akár több hadnagy is lesz majd velünk. Ráadásul az egyikük öltönyt viselt, amitől megint elkezdtem aggódni. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy akár az Emberek Világába is küldhetnek, és talán nekem is illett volna máshogy öltöznöm... Zavaromban elpirultam, és a földet kezdtem el bámulni a lábam előtt.

Az edzőteremben gyakoroltam. Nagyon koncentráltam, és emiatt nem figyeltem az időt. Amikor éppen szünetet tartottam, észrevettem, hogy nekem már éppen küldetésen kellene lennem. Ahogy bírtam összekapkodtam a cuccaimat, és gyorsan elrohantam a szállásomhoz. Összepakoltam a cuccaimat, amik kellenek. Ezután shunpoval elindultam a kijelölt helyre. Reméltem, hogy nem én leszek az utolsó. Gyorsan átgondoltam magamban, mi lesz. Úgy gondoltam, hogy én a C tervet választom. Éppen odaértem, és láttam, hogy már vannak ott páran, de még nem mindenki van ott. Tehét hála istennek nem késtem el. Mivel éppen egy ház tetején álltam, ezért leugrottam, a tömeghez közel. Tompán puffanva érkeztem a földre. Néhányan rámnéztek. Elmosolyodtam és kihúztam magam.
-Üdvözlet! Hitogorosi vagyok a 8.osztag 5.tisztje.-
Mutattam be magam. Gyorsan kerestem magamnak egy helyet és leültem pihenni. Eléggé fárasztó volt, így végig rohanni az utat. Türelmesen vártam. Egy kicsit elszundítottam. Maximum 20 perc lehetett. Szerencsére nem sokan vették észre. Gyorsan felálltam és megropogtattam a csontjaimat.
*Remélem nemsokára itt lesz mindenki, mert jó lenne már ha indulnánk.*
Gondoltam, mivel nem szerettem várakozni. Bár én is késtem, így nem lehetett túl sok szavam ehhez.

A kapitány nemrég behívott az irodájába, és tájékoztatott, hogy engem is magával szándékozik vinni a kovetkezo nagyszabásu kuldetésre. Mivel régen nem voltam már hasonlo, tobb személyt igénylo feladattal megbízva, oriási mosollyal mondtam neki koszonetet, meg persze igent is. A részleteket nagy vonalakban elmondta nekem, a tobbit pedig láttam, így szinte biztos voltam benne, hogy most semmi nem tud megállítani. Azonban mint mindig, ezuttal is elfelejtettem számolni az osztag nem tul kedves férfi tagjaival, akik imádnak felbosszantani. Az olyan gyerekes vicceik, mint például a csuszos padlo ellenem nem válik be, ezért elo kellett venni a nagyobb átveréseket. Miután sikeresen kikerultem az osszes beragasztozott ajtokilincset és aláhullo vodrot, azt hittem mára feladják. Ebben nagyot tévedtem, mivel feltett szándékuk volt, hogy csak azért is megtréfálnak. Az egyetlen hely, amirol nem gondoltam volna, hogy fokozott éberségre van szukségem mellette, az a kert volt. Mivel Ciara a kozelben volt, abbahagytam a jovo furkészését, és probáltam csak pihenni egy kicsit. Nagyon mererolteto tud lenni mások emlékei kozott ugrálni, és ha idonként nem urítem ki a fejem, végul onmagamat fogom elveszíteni. Már majdnem teljesen sikerult megnyugodnom, mikor váratlanul valami hideget éreztem a fejemen. Nem tudom mi volt az a szornyu zold cucc, amit rádobtak, de nagyon ugy tunt, mintha most halászták volna ki a tobol. A szemembe is kerult, így semmit nem láttam tole, ráadásul még borzaszto volt a szaga is. Nagy nehezen felemelkedtem, majd amennyit csak lehetett leráztam magamrol. Mikor már elég adagtol megszabadultam, tunt csak fel, hogy a hajamba is ragadt belole nem kevés. Ilyedte futottam be a szobámba, és a tukor elott probáltam eltuntetni. Nagyrészt sikerult is, de addigra a hajam már átvette a szagát. Az ázott kutya ehhez képest semmi. Nagyon gyorsan el kell tuntetnem, kulonben elkésem. Hiába, nincs más választásom, meg kell mosnom a hajamat alaposan. A leheto leggyorsabban csináltam mindent, de még így sem sikerult tul jol. A szag nagyon nem akart eltunni, ezért még szenvedtem vele egy keveset. Ugy két ora mulva már semmi nem látszott belole az ázott hajamon kívul. Most johet a nehezebb része elméletileg, a szárítás. Mivel erre most már végképp nincs idom, gyorsan kell dolgoznom. A hosszu hajam azonban nem a leggyorsabban száradok kozé tartozik, leglalább fél orás késést fogok így osszeszedni. De nem tehetek mást. Mire végeztem, már rég kezdett sotétedni, ráadásul arra sem emlékeztem pontosan hol van a gyulekezopont. A kapitány bizonyára tudja, talán nem ment még el. Az irodához siettem, de miután nem kaptam választ a kopogásra, rájottem, már elment. Most johet a megalázo rész, el kell mennem a hadnagyhoz. Hát o is kiseloadással kezdte az egészet, pedig pontosan tudta, már jo ideje várnak rám. Mire végre kijutottam már korom sotét volt. Szerencsére így is tudok tájékozodni, így shunpoval pár pillanat alatt a helyszínen lehetek. Mikor már kozeledtem a célhoz, tunt fel, hogy korulbelul 10 ember már áll ott. Néhányan ismerosnek tuntek, de a legtobbjuket nem ismertem. Ha jol látom legalább három kapitányi haori és ugyanannyi hadnagyi karszalag díszeleg egy csoportnál. Uuu a fene a kapitány is ott van, na ezt nem uszom meg szárazon. Talán, ha megprobálok tisztelettudo lenni, nem lesz akkora baj. Ezen tul kell esnem, ugyhogy jobb minnél elobb.
-Jo napot kívánok Watanabe Kapitány, jelentem kis késéssel, de megérkeztem. Udvozlom a tobbieket, Yurenai Mistique vagyok a 4. tiszt. - mondtam, majd odébb mentem, mivel szemmel láthatoan így is megzavartam a társalgást. Ráadásul a rengeteg lélekenergia hatására már kezdtem szédulni is. Távolabb mentem, majd megnéztem a tobbieket. Volt pár akire biztosan emlékeztem, de a legtobben még ujak voltak. Mindenesetre csak most tunt fel, hogy két cél is van. Nekem oszintén mindegy volt melyikhez kuldenek, de ennyi ismeretlen shinigami mellett szerettem volna a kapitány kozelében maradni...

*Nem is foglalkozott volna sokat utólag a mostani kapitányi gyűlés eseményeivel, azonban a lány felbukkanása igencsak nyugtalanítja. És ezúttal a megbeszélés oka egyébként is érdekelte annak ellenére (vagy éppen amiatt), hogy egyszer Akane maga is áldozatául esett egy ehhez hasonló kórságnak hadnagyával egyetemben... Nos, finoman szólva igyekezett elkerülni az újabb "megbetegedést", emiatt aztán elég sok mindenre hajlandó lett volna, hogy sikerüljön kideríteni a gyanús esetek hátterét.
Az egész irodába és vissza tartó úton ezen a problémán gondolkozik, és miután a helyiségbe ért, zanpakutóját asztalára pakolva vetette le magát a megviselt kanapéra, majd a plafont bámulva agyal tovább az ügyön. Nem hagyja nyugodni a tudat, hogy akár Hisshinoseijin nevét is elfelejtheti - az pedig kifejezetten hátrányos félvaksága miatt, ha képtelen shikai képességét használni... Egy mélyebb sóhajtás után végül a polcokhoz sétál, és a múltkori eset aktáit kezdi el keresni. Úgy gondolja, mivel legutóbb osztagából is többen estek át akkor személyiségváltozáson rajta és Mitsukón kívül, kell lennie valahol egy - nem teljesen biztos, hogy legális - másolatnak az ehhez fűződő iratokból...
Sajnos azonban semmi hasznavehető információt nem talál, így végül semmivel sem lett okosabb a jelenlegi helyzetet illetően. Feje búbját vakarászni veszi aztán észre, hogy már éppen ideje elindulni, mert már megint késésben van... Na, nem mintha sokat törődne ilyen apróságokkal - elvégre kapitány, és az a véleménye, hogy emiatt igazán megteheti néhányszor, hogy később érkezik meg valahova...
A helyszínre érve néma biccentéssel üdvözli a már jelen lévő többséget, és alaposan végigméri azokat a tiszteket, akikkel még nem találkozott.*
- Nocsak, már egy ilyen kaliberű ügy miatt is ennyi tisztet mozgósítanak...?
*Jegyzi meg gúnyosan, azzal pedig nem foglalkozik, ki hallja szavait, majd karjait keresztbe fűzve folytatja mondanivalóját.*
- Jómagam szintén azt javaslom, hogy váljunk ketté: ne adjunk lehetőséget az ellenfélnek, hogy meglóghasson... Részemről pedig a Rukongai-t feltérképező csapattal tartanék.
*Jelenti ki határozottan, az esetleges reakciókat várva. Látszik rajta, hogy fontos számára ez a küldetés - legalábbis annak, aki egy kicsit is ismeri a kapitányt, elég feltűnő lehet, hogy Mitsuko nem kapott tőle üdvözlésként egyetlen, vitára hergelő szót sem...*