¤ Baljós előjelek a láthatáron! (Hana kiscicája ,,felbukkan" *-*) ¤

Szavait sajna már nem voltam képes felfogni, mivel könnyedén borultam már a földre, elveszítve eszméletemet. Felébredve megpillantottam a lányt, amint az ágyam előtt állt, s beszélt hozzám. Sajna hangját továbbra sem hallottan tisztán, mivel fülem zúgott, s látásom is homályos volt, így leolvasni sem tudtam a szavakat szájáról. Az erő elenyészett, ami eddig uralt, azonban most sem voltam teljesen a magam ura. Szemem ekkor aranysárga színű volt, de erről nem volt fogalmam.
-Kö-Köszönöm már sokkal jobban... Köszönöm neked, hogy nem hagytál ott. -furcsa ezidáig nem hallottam a szavait mégis képes voltam választ nyújtani rájuk. Testem sem magától cselekedett. Mintha megint valaki más beszélne helyettem, s gondolkodna is. Arcomon amolyan szelíd kedvesség tükröződött vissza, s kicsit mintha zavarban lennék a lány látványától, ezért tekintetemet elfordítottam.
-És... mond csak, ugye nem volt túl megterhelő engem cipelni egészen idáig? Nem akartam gondot okozni. -vakarom meg tarkómat, majd megpróbálok felkelni, de mivel még gyenge voltam visszaestem az ágyamra. Úgy tűnt sokat kivett belőlem a harc, vagyis inkább a technika amit használtam. Bár már öntudatban lévő felem semmire sem emlékezett az eseményekből, valahogy kiestek az történtek az emlékezetemből.
-Úgy tűnik többet kivett belőlem, mint gondoltam. -mosolyodom el zavaromban, s kicsit megpróbálok visszapihenni, hogy ez ne forduljon elő még egyszer.
-Kérlek ne haragudj azért, ahogy viselkedtem veled eleinte... Nagyon sajnálom. -továbbra sem nézek a lányra csak zavartan és kicsit vörösen eltekintek jobbra, ahol más betegek is feküdtek. Nem tudom, hogy jött ez ki belőlem, ám bár igaz, ami igaz már megbántam, ahogy viselkedtem vele szemben, így ez még helytálló is volt.

Kis manőverétől csakhogy nem a szívbajt hozta rám, ahogy megpróbált az ágy alatt átkommandózni, majd beverte szegény a fejét. S jól lehet nem kottyan meg neki egy ilyesmi kis fejbeütés én mégis aggódni kezdtem. Majd mikor felpattant és boldogan mosolygott felém kicsit megnyugodott a lelkem. Kérdésére nem igazán figyeltem helyette kicsit felültem, majd kezemet a fejére illesztettem és egy különös fény áradt ki a tenyeremből, amely elkezdte begyógyítani a Hana fejére ért ütést. A hatás amolyan kellemes érzést sugárzott át, s pár pillanat alatt készen is voltam vele.
-Kész is. -mosolyogtam rá szolidan, majd eszembe jutott, hogy még tartozom neki egy válasznyújtással.
-Ne mondj ilyet kérlek! Egyáltalán nem vagy zakkant, sokkal inkább... öhm... Nővér kérem hozna nekem valami ételt! -térek ki a kínos mondatból a lehető leggyorsabb módon, ahogy csak tudok, s próbálok nyolcszáz más irányba figyelni, hogy ne kelljen befejeznem a mondatom.
-Ja és kérem még egy meleg takarót is!... Meg egy pohár vizet!... -azt hiszem ez nem vet valami jó fényt, de muszáj volt valamivel kitérnem a vége elől. S amint valami megérkezett annak hozzá is láttam, hogy elfogyasszam, vagy éppen használatba vegyem.
-Mellesleg nem etted le magad. -szólok vissza a lány felé, hogy azért még se legyen olyan feltűnő a kitérésem, miközben én az éppen elém feltálalt ételből falatozom. Majd azonban én sikeresen lekajálom magam.
-Ehh.. na szép, nekem azonban sikerült lekajálnom a mellkasom. -és mivel nem is volt rajtam póló, így még kellemetlenebb volt számomra. Az ágyam mellett lévő polcon volt törlőkendő, azonban nem igazán értem el, Hanát megkérhettem volna rá, hogy adja oda nekem, de nem szerettem volna ugráltatni őt, ezért csak szenvedtem hátha elérem egyszercsak a kívánt tárgyat. Igaz, hogy kezem elég hosszú, de most ezzel csak meggyűlik a bajom, de azt sem értem minek kellett olyan messzire rakni a polcot, hiszen nekem használnom is kéne, anélkül, hogy fel kéne kelnem, főleg, ha még képtelen is vagyok erre a funkcióra jelenlegi állapotomban. Sosem értettem ezeket a 4. osztagbeli ügyek intézését, vagy rendszerét, legszívesebben elbeszélgetnék egy alaposat a kapitányával, de ez is csak akkor válik lehetségessé számomra, ha majd az állapotom javul, nem egy ágyban kell sínylődnöm, mint valami gyenge beteg szende fiúcska.

Amint az ablakot Hana kinyitotta, a meleg, s kissé talán fülledt szobába hirtelen beáramlott a friss szél, mely megérintve bőrömet kellemes érzéssel töltött el. Egy mély lélegzetet vettem, hogy mégáthatóbban érezhessem azt az üde tavaszi illatot, ám a szél nem csak egy finom illatott sodort magával. A Hanaból áradó varázslatos magával ragadó illatok szintén a szél szárnyaival szálltak. Olyan mámorító hatása volt, mint egy drogfüggőnek egy hónap után egy 1 grammos cigaretta. Pillanatra úgy éreztem minden nyugott, s a gondjaim szertefoszlanak, csodás érzés. Az idő is mintha csak az én kedvemért megálni látszana, ahogy egyre inkább magával ragad az édes illat. Nem tudnám megmondani magam, hogy mire emlékeztet leginkább, ugyanis ehhez foghatót még életemben nem tapasztaltam, varázslatos.
Mikor már kezdtem feleszmélni a transzból apró mosoly ült az arcomon, s egész vidám hangulatba kerültem. Fejemet az ablak irányába helyeztem, s figyeltem a kertben virágozó cseresznyefát. Az időnként aláhulló apró rózsaszín szirmok látványa olyan nyugodt érzést kölcsönzött. Parányi virágok ültek meg az ágakon, s a friss hajtások nagyrésze már kibontakozott. Gyönyörű volt. Csak úgy, mint a személy aki képben volt. Olyan volt ez az egész, mint egy varázslatos csendélet, de mégis ott van a középpontban egy személy, aki káprázatos kisugárzásával megeleveníti a képet. A hosszú másodpercek közepette éreztem, ahogy az öngyógyító képességem működése felgyorsul, s testemet ismét ellepi az erő, de most, hogy már képes lennék lábra állni valahogy úgy érzem inkább jobban esik pihenni, s csak elmerülni az előttem elterülő képben.
-Ugyan ne fáradj azért még enni képes vagyok. -mosolygok a lányra, mintha az előző incidens megsem történt volna, de nem szoktam sokáig törődni a hibáimmal. Azonban már tényleg furcsa volt ez a különös érzés. Elvileg nem vagyok az a fajta, aki leragad egy lánynál, de most ez valami teljesen más. De nem tudtam mit tenni a hatás ellen, így csak 'figyeltem', hogy mi történik. A falon megpillantom az órát, s látom, hogy már kicsit késésben vagyok, mivel volt egy kis dolgom az emberek világában, amiről nem késhettem el, ráadásul a fél Seretei meg volt már hívva az eseményre és kicsit ciki lenne, ha pont én késnék el. Hirtelen felpattantam az ágyamból, mintha meg sem történt volna az a harc pár órával azelőtt, s levetettem magamról a kötéseket, hisz amúgy sem értettem miért helyezték fel rám, hiszen szinte semmilyen külső sérülést nem nyeltem be, vagy amit mégis azt már rég begyógyította a képességem. Sietősen még odaléptem Hanahoz, hisz így is nagyon udvariatlannak éreztem, amiért ilyen sietve távozok. Egy meghívót nyújtottam át neki, ami pont aznap estére szólt. Egy koncert volt jegy volt valójában, de külön VIP, amely névszerint a Ketsueki Ake Bara nevű együttes ma esti fellépésére. Reméltem, hogy elakar majd jönni rá, mivel biztosan nem ismerhette, hisz csak az emberek világában játszanak, így esélytelen, hogy hallhatta őket.
-Este tíz körül kezdenek, ha van esetleg időd gyere el. -mosolyogtam rá, majd az akasztófáról lekaptam a felsőmet, hogy végre ne félmesztelenül rohangáljak, majd távoztam sietve, de azt már senki sem látta hova mentem. S mikor kiléptem már ismét magam uraltam a cselekedeteimet, amitől kicsit fellélegeztem, hogy semmi komoly nem volt, de mégis furcsa volt a dolog, úgyhogy tudtam, hogy figyelnem kell mit teszek.