Daien Syneza Kilien

Tárgy: Daien Syneza Kilien Pént. Júl. 03, 2009 1:53 pm

Hát mivel nem nagyon játszom vele és nem is nagyon tartok rá igényt ezért Kilent be is adom NJK-nak Razz

Név: Daien Syneza Kilien ,,Maebure''

Nem: Férfi

Kaszt: Ember

Kor: 20

Kinézet: Hosszú, fekete haj, a bal szeme kékes fehér, a másikat sosem lehet látni, mivel azt eltakarja egy bőrből készült szemfedő, ami az arcára lett varrva, egy fekete kosztümöt hord tele szíjakkal, ami eltakarja a száját, lényegében semmit sem lehet a szemén kívül látni.

Jellem: Általában egyhangú, szótlan fazon. Bár ettől függetlenül barátságos, csak a maga módján, imád zenét hallgatni és harcolni, habár az érzéseit ritkán látni, mivel semmi jelét nem mutatja ki, még a dühöt is csak ritkán.

Felszerelés: Az elektromos gitárja, ami anélkül is szól, hogy bekötné, valamint egy holló, ami mindig a vállán ül, akinek Kizasi (előjel // mint ómen) a neve.

Különleges képesség: A gitárja ugyan olyan rendes hangokat ad ki, mint egy átlagos elektromos gitár, csak ezeknek a hangoknak olyan hatásai vannak, ami eléggé fájdalmas és erőteljes hanghullámokat generál.

Képességek Parancsszavai:
-Karaszu! (Holló)-ezzel hívja elő a gitárját akár a semmiből is. Hirtelen rengeteg holló jelenik meg, amik átváltoznak egy fekete gitárrá.
-Dzsigoku Onszei (Pokoli Hang)-egyfajta támadásnak nevezhető hang. Ha játszik miután kimondta a parancsszót borzalmas hangokat hall meg az, akinek ezt küldi
-Tengoku Onszei (Mennyei Hang)-ez az előző hang ellentéte. Apróbb sérüléseket képes vele meggyógyítani, de halálból nem tudja vele visszahozni az elesetteket.
-Maebure (Ómen)-a gitár, miközben játszanak rajta, rászabadítja a hollókat a kiszemelt áldozatra.

A gitárja: http://www.lajko-hangszer.hu/RMG-600SB.jpg

Előtörténet:

1989-ben születtem Karakura Townban. Átlagos, mondhatni unalmasnak számított a családom. Apám egy jószívű, derék üzletember, anyám pedig egy gondos házi asszony volt. Valamint volt egy nővérem és egy bátyám is, elvileg Zel és Amane, de őket még soha nem láttam, mivel meghaltak az előtt mielőtt megszülettem volna. Tehát átlagos életem volt. De én ebbe nem nyugodtam bele.
Valahogy megakartam változtatni a helyzetemet. Mindig is kerestem a veszélyt és a bajt, ezért kicsit furcsának tartottak a szüleim és a barátaim.
A kezdetekben nem is sejtettem, hogy valójában igenis különleges személy vagyok. A 19. születésnapomon jöttem rá, hogy képes vagyok látni a szellemeket, és beszélni is tudok velük.
Egy nap mikor meglátogattam az egyik szellemet, hogy kicsit társalogjak vele és gitározzak neki, mivel jó barátom volt és szerette hallgatni a muzsikámat, nem volt ott ahol lenni szokott. Általában egy oszlopnál szokott állni, a parkban, de most nem volt ott. Kicsit körbe néztem, hátha esetleg odébb van, de sehol sem találtam. Végül mikor már esteledett, úgy döntöttem, hogy föladom a keresgetését, mivel a szüleim már biztos aggódtak, hogy hol lehettem ilyen sokáig. Nem beszéltem nekik erről a szellemes ügyről, mivel tudtam, hogy úgysem hinnének nekem.
Mikor elindultam haza, viszont valami furcsát éreztem. A levegőt kapkodtam, szédültem és összeestem, mivel nem bírtam már tovább az émelygést. Olyan érzés volt, mintha egy három mázsás ólom darab lenne a hátamon. Pár pillanattal később, a fák mögül kijött egy óriási lény. Valamiféle fehér maszk volt rajta, lila bőre és egy lyuk a hasán. A szörny csak bámult rám, míg végül üvöltött egyet. Azt hittem meghalok benne, a kezemet alig bírtam a fülemre tenni, de nagy nehezen sikerült. Mikor abbahagyta nekem iramodott, lógó nyelvvel és nyáladzó pofával. Azt hittem kész...most meghalok, de nem így lett.
Már éppen csak egy méter kellett volna, hogy rám vesse magát, de ekkor valami elvágta a szörny bal kezét és megtorpant.
-Ej, ej....úgy látszik pont jókor jöttem.-mondta egy titokzatos hang.-Hé kölyök jól vagy?!-kérdezte tőlem. Én a hang irányát kerestem. A férfi egy villanypóznán állt. Fekete kimonót viselt és egy különös láncos kard volt a kezében.
A szörny ekkor még mindig üvöltött a fájdalomtól, majd összeszedte magát és elindult a különös férfinak.
-Hova sietsz?-kérdezte a férfi gúnyosan. Majd egy szemvillanás alatt a szörny másik oldalán termett. Én csak csodálkoztam, hogy hogyan lehet valaki ennyire gyors. A rémből csak úgy ömlött a vér, de még élt. Ezúttal már nem a kimonós férfinak rohant, hanem berohant a fák közé. Mindketten úgy gondoltuk, hogy valószínűleg már úgy is meghal.
Pár pillanat múlva egy újabb hangot hallottam meg, de ezt már ismertem. Azé a szellem lányé volt, akihez eredetileg jöttem.
-E-elment már...?-kérdezte, miközben előbújt a fák mögül.
-Elment kissrác...Most már előjöhetsz. A legnagyobb és a legerősebb Shinigami végzett vele!-mondta öntelten.
-Shi-Shinigami?-kérdeztem tőle.
-Igen kölyök. Én egy Shinigami vagyok. A nevem Shiokawa.-majd hosszasan szövegelt nekem, hogy pontosan mik is azok a Shinigamik és mi a feladatuk, illetve, hogy ki is az ellenségük.
-Értem...de azt még mindig nem értem...Miért látom a szellemeket?
-Azt magam sem tudom pontosan. De ha megvan benned az erő, hogy lásd őket, akkor talán harcolni is képes vagy a Hollowokkal. De ez csak feltételezés.
-Hmm...-ezután elgondolkodtam, majd a szellemfiúra néztem, hogy nem esett-e semmi baja.
-Mi az Daien?
-Semmi...Örülök, hogy nem esett semmi bajod.-mondtam mosolyogva neki.
-Én is örülök, hogy nem lett semmi bajod...Akkor játszol nekem valamit kérlek?
Későre járt már, de úgy döntöttem nem érdekel, hogy leszidnak, amiért elkésem. Elővettem a gyönyörű fehér gitáromat. De mielőtt bármit is tehettem volna, hirtelen a semmiből jött elő az a Hollow, amit az előbb Shiokawa elüldözött.
-MI A...?!-kiáltott fel a Shinigami. Mikor oda néztünk láttuk, hogy a Hollow már fölfalta a Shinigamit. Majd miután vele végzett nekünk iramodott. Elkapta, majd őt is lenyelte.
-NEEEE!
-*hehehe*-nevetett a féreg.-Mindjárt csatlakozhatsz hozzájuk!
Felém vette az irányt, de én még gyorsan elugrottam előle. Érdekes volt már nem éreztem, se félelmet, se azt, hogy valami szétnyomja a vállaimat. Csak egyetlen dolgot éreztem...haragot, gyűlöletet és, hogy megakarom ölni azt a mocskos férget. A földet bámultam kis ideig, majd elém hullott egy darabka bőr (szövet), ami a kisfiú sapkájáról származott. Visszaemlékeztem rá, hogy mennyit szórakoztunk együtt és a boldog, mosolygós arcára. Fölvettem a masnit, majd eleredt a könnyem.
-Jaj te szegény...hát nem édes? Sír a kis barátja miatt.-mondta a Hollow gúnyosan.-Most majd találkozhatsz vele.!-ekkor felém ugrott, nyitott szájjal.
Mielőtt azonban elért volna fölemeltem a gitáromat, a nyelénél fogva, és úgy tartottam vissza.
-Fogd be...!-suttogtam halkan.-FOGD BE AZT A MOCSKOS POFÁD!-üvöltöttem már, és egyetlen lökéssel eltaszítottam magamtól.
-*heh*-lihegte.-Mi a...?-kérdezte meglepődötten.
Én csak fölálltam és közben a Hollowot bámultam ridegen. A gitárom teljesen feketévé változott, sőt még az alakja is más lett, de ezt abban a pillanatban nem vettem észre. A bőrdarab még mindig a kezembe volt, rá kötöttem a gitárra.
Majd elkezdtem rajta játszani egy folyton ismétlődő gitár témát.
-Mit művelsz? Halálra akarsz untatni a muzsikáddal, vagy mi? Nekem mindegy.-kérdezte a Hollow, de lassan lefagyott a vigyor a képéről.
Egyre több és több holló jelent meg körülöttünk. Felettem is körözött vagy húsz.
-Mi a fene ez?!-nézett körbe rémülten a féreg.-majd elkezdtem erősebben játszani, ezúttal már mást is. A Hollow szenvedett a hangjától és össze-vissza rohangált.-MI A FENE VAGY TE?!-kérdezte tőlem kiabálva.
-Én?...Számodra csak egy Ómen.-majd akkorát belepengettem a gitárba, hogy minden holló megrohanta a Hollowot és darabokra tépték. Mikor abbamaradt az üvöltözés, és a hollók elrepültek, a Hollowból semmi sem maradt, esetleg pár cafat hús, de az sem sok.
Miután végeztem, csak némán elsétáltam és hazamentem. Nem szóltam a szüleimnek, hogy miért voltak rajtam kisebb sérülések, nem szóltam semmit, csak bementem a szobámba és megpróbáltam aludni, de nem sikerült. A bőr darabkát kerestem és abban az őrült pillanatomban megfogtam és a szemem körüli bőrhöz varrtam, eléggé fájt, de nem törődtem vele, csak szúrtam a bőrömet, majd miátán fölvarrtam, elaludtam.
Másnap mikor fölkeltem kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy a házunk előtt lévő fa ágán egy holló ül és engem bámul. Nem tudtam pontosan miért, de azt sejtettem, hogy köze lehet a tegnap történtekhez. Kinyitottam az ablakot és beengedtem. Ráült az ablakpárkányra és csak bámult engem. Én is csak őt néztem és csak gyönyörködtem, hogy milyen szép fekete. Majd mikor gitár órára kellett mennem a holló rászállt a vállamra és úgy jött velem. Furcsának találtam kissé, de nem törődtem vele. Úgy éreztem van benne valami, ami arra a fiúra emlékeztetett. Miután vége volt az órámnak hazaballagtam, hollóval együtt.
Útközben azonban újabb Hollowok kerültek az utamba. Valószínűleg, hogy megbosszulják a tegnapit. Gyorsan végeztem velük, mivel gyengébbek voltak , mint a tegnapi.
Úgy döntöttem elköltözöm otthonról, nehogy a családomat kitegyem valami veszélynek. Valamint, hogy képezzem magam, mivel tudtam, hogy ha jóval erősebb ilyen lények jönnek, akkor nem lesz itt egy Shinigami, hogy megvédjen. A holló, mint később kiderült maga az a fiú, akit a múltkori lidérc elvileg megevett, vagyis Kizasi. De mégsem járt sikerrel, a fiú lelke egy hollóba költözött és így életben maradt. Én hallottam is a hangját, illetve mások is akik rendelkeztek egy kis lélekenergiával.Így hát együtt élek Kizasival egy vízeséshez közeli, szép kis házban, hogy ott képezem magam.