Oshiro Ito Mamoru

Tárgy: Oshiro Ito Mamoru Pént. Jún. 19, 2009 5:48 am

Név: Oshiro Ito Mamoru

Kor: 128 (19 körülinek tűnik)

Kinézet: Magas, szőke, kék szemű, hófehér bőrű, az a tipikus arisztokrata alkat. Ezt a benyomást csak erősíti a shinigamikéra nem jellemző 18. századi angliai öltözködése.

Jellem: Rendkívül művelt és udvarias, de jó kedélyű és kellemes társaságot nyújt az embereknek akik szóba elegyednek vele. Nagyon nehéz felbosszantani, mert arra nevelték hogy nem illik magunkból kikelve ordítozni a másikkal, így mindig megpróbálja jól nevelt módon megoldani a konfliktust anélkül hogy kifakadna.

Kaszt: shinigami, 5. osztag 4. tisztje

Zanpakutou:Beni Ibarahime (Bíbor Rózsahercegnő)
A kedvenc sétapálcájába rejtett kard, amit bármikor előhúzhat.
https://2img.net/h/oi39.tinypic.com/2ljkluc.jpg
https://2img.net/h/oi40.tinypic.com/24luha9.jpg

Típus: növény

Shikai: parancsszó: Sameru Beni Ibarahime (Ébredj Bíbor Rózsehercegnő) - A sétapálca egy katanává alakul, aminek a tsubáját, és a pengéjét végig vésett rózsamotíumok borítják.
https://2img.net/h/oi39.tinypic.com/s3ernl.jpg

Támadása:
Ake yume (vérvörös álom) : A kard által ejtett seben egy vörös rózsa jelenik meg, ami folyamatosan szívja el az ellenfél vérét. Rendkívül látványos, ugyanis a virág ezt átalakítva ragyogó szirmokat szór szét a levegőbe. Hosszabb idő után a vérveszteség eszméletvesztéshez vezet, ami egy harc során döntő lehet. Azonban meg lehet szabadulni tőle, ha levágják a virágot, mert ez megszünteti a hatását.

Hime no namida (A hercegnő könnye) : Kimondva a támadás nevét, a karpengén lévő rózsa motívumokból hófehér cseppek szivárognak, amik korlátozott mértékű gyógyító hatással bírnak.

Előtörténet:

„Az Oshiro Ito család egyetlen leendő örököseként már kisgyermek koromban kitüntetett figyelmet kaptam. A családunkra egyáltalán nem jellemző szőke hajam és kék szemem, csak még nagyobb figyelmet vonzott rám. Szegény édesanyám kénytelen volt jó néhányszor elszenvedni a vádaskodást, hogy talán nem is apám fia vagyok. Azonban édesapámnak egy szemernyi kétsége sem volt efelől. Édesanyám feltétlenül hűséges volt hozzá, ezért apám mindennél jobban szerette. Ahogy engem is. Egész kicsi koromban megtanított írni és olvasni, de ennek ellenére mindig nagyon sokat olvasott fel nekem. Életem talán egyik legnagyobb benyomását az a könyv tette amit még a családunk egy nemes shinigami ismerőse hozott apámnak az emberek világából. Mi is nemesek lévén rengeteg családdal tartottuk a kapcsolatot Seiretieben és a shinigamik között. Ez a könyv, amit azóta édesapám nekem ajándékozott, és talán az egyik legféltettebb kincsem és irányadóm, a 18. századi Angliáról szólt. Ez a miénktől eltérő társadalom teljesen elvarázsolt és magával ragadott. Akkortól kezdve nem voltam hajlandó többé a rendes japán kimonót hordani. Az illusztrációknak és szorgos unszolásomnak köszönhetően anyám megvarratta nekem ezeket a ruhákat. Édesapám nem is nehezményezte. Mikor megkérdeztem tőle miért, azt válaszolta, hogy ezekben a ruhákban csak még előkelőbbnek látszom, és jobban illik az európaias kinézetemhez. Sőt mikor olyan 14 éves lehettem, egy különleges ajándékkal is meglepett. Készíttetett nekem egy sétapálcát. Azóta azt is mindig magamnál hordom és büszkén viselem.”
-Mamoru-sama kész a délutáni tea, az édesapja már várja! –lépett ki egy félénk szolgálólány hajlongva a ház ajtaján a nyári napsütésben szikrázó kertbe.
-Azonnal megyek. –csukta be a kezében tartott bőrkötéses könyvecskét a fiú, majd a cselédre nézett, aki illedelmesen meghajolt majd visszament az épületbe- Azt hiszem mára ennyi elég lesz. –tette zsebre a tollat, majd felvette a padról a kedvenc sétapálcáját, és szeme elé hunyorítva felnézett az égre. –Nocsak már ilyen késő van? Úgy látszik nagyon belemerültem. –simította hátra szemébe lógó haját, megigazította fodros gallérját, majd megindult az előbb említett teadélutánra. Mikor belépett az ajtón az édesapja érdeklődve üdvözölte.
-Hogy haladsz Mamoru fiam- pillantott a fiú kezében tartott könyvecske felé.
-Egész jól apám, de nem értem miért kell már most önéletrajzot írnom. –sétált oda az asztalhoz, majd leült és letette maga mellé a könyvet.
-Soha sem lehet elég korán elkezdeni fiam. Hidd el meg fogod még köszönni nekem ha híres shinigami leszel. –mosolygott elégedetten az idős férfi.
-De hiszen még csak holnap kezdem az meg az Akadémia tanulmányaim. Az sem biztos hogy sikerül elvégeznem. –vette a kezébe a teáscsészét miután a szolgáló teát töltött bele.
-Túlságosan kishitű vagy édes fiam... –csóválta meg a fejét a férfi- Nem emlékszel mit mondott Riichiro-san mikor legutóbb itt járt? „Ebből a fiúból kiváló shinigami válhatna. Miért nem iratod be a Lélektovábbképző Akadémiára?” Nem is értem miért nem vettük észre eddig. –gondolkozott elmerengve
-Talán mert mi az egyszerű lelkektől eltérően rendszeresen étkezünk, és nem volt feltűnő hogy én az átlagosnál többet eszem? –élcelődött elmosolyodva a fiú
-Pontosan…látod még az én gondolataimban is tudsz olvasni. –bólogatott elismerően a férfi. A fiú csak tovább mosolygott és belekortyolt a teájába. –És egy darabig még meg sem kell házasodnod. Tudom hogy érzékenyen érint ez a téma. –vonta össze a szemöldökét.
*Mintha nem hallottam volna már ezt az érvelést az utóbbi időben napjában legalább háromszor.* -nézett kedvesen a teázgató apjára.
-Ha már itt tartunk mindent összecsomagoltattál fiam? –tette le a csészét, és intett az egyik szolgálónak.
-Jobbnak láttam saját magam összekészíteni a holmimat, de már minden útra készen van. –itta ki a csészéből a maradék teát, majd letette és felállt az asztaltól. –Azt hiszem ma korán lefekszem, Jó éjt édesapám. –mondta majd kilépett elindult felfelé a lépcsőn.
-Pihend csak ki magad fiam, de édesanyádnak is kívánj jó éjszakát. A zeneszobában van. –szólt utána az apja, amire a fiú csak bólintott. Miután megkereste édesanyját és nyugovóra tért, azonban elaludni nem igazán tudott. Különösen izgatott volt már amiatt hogy most egy nagy fordulatot vesz az élete. Sóhajtva pillantott az éjjeliszekrényen pihenő sétapálcára, majd nagy nehezen sikerült elaludnia.
Másnap mikor bekopogtak a szobája ajtaján Mamoru már útrakészen nézegetett kifelé az ablakon. A Seireitei felé vezető úton is érdeklődve szemlélte a környéket. Szinte az egész gyerekkorát a birtokon töltötte. Nem igazán tapasztalta meg milyen az élet a nemesi élet falain túl, annak ellenére hogy szinte mindenről naprakész információi voltak. Saját szemével látva ezeknek a lelkeknek az elesettségét, és védtelenségét, megerősödött benne az elhatározás hogy shinigamiként meg fogja őket védeni. Ez némi bátorságot is adott neki belépni az iskola kapuján. Majd ezek után végre megkezdhette tanulmányait.
Mint az várható volt, az elején neki is el kellett szenvednie a különcök átkát. A csúnyán vizslató tekinteteket, és folytonos összesúgást a háta mögött. Aztán ez a lányok részéről elég gyorsan titkos rajongássá vált. Szegény Mamoru nem igazán tudta hogy kezelje ezt a helyzetet. Eleinte még azon is elgondolkodott hogy befesteti a haját vagy valami hasonló dologgal próbálja magát hasonlóvá tenni a többiekhez, de aztán idővel ráérzett arra, hogy hogy viselkedjen úgy a lányokkal, hogy ne törje össze nagyon a szívüket. Nagyon nem szeretett volna senkivel komolyabb kapcsolatba bonyolódni, a futó románcokat pedig a jómodor utasíttatta el vele. Így tehát megmaradt az iskola elérhetetlen szépfiújának.
Mivel egy idő után már megszűntek a folytonos vallomások, rendesen tudott a tanulmányaira koncentrálni, így könnyedén elsajátította a démonmágiát és a kardforgatást. Azt nagyon sajnálta hogy ezekre az edzésekre nem vihette magával, az akadémián is folyton vele lévő sétapálcáját. Ha honvágya támadt, csak elég volt ránéznie és máris az eszébe jutott az édesapja és úgy érezte mintha itt lenne vele. Ugyanez volt a helyzet a ruháival is. Nem volt hajlandó az iskola egyenruháját hordani, csakis kizárólag az először az édesanyja által varratott, angol ruháit. Talán gyerekes ragaszkodásnak tűnik, de Mamorunak igenis nagyon sokat számítottak ezek a dolgok.
Néhány év kemény tanulás, és kitartó szorgalom után Mamoru elérkezett az Akadémiai záróvizsgához. A vizsga tervezett menete szerint az emberek világában néhány mesterséges hollow segítségével tesztelték volna le a tanulók tudását, és érettségét. De ahogy a feltételes mód is mutatja, a dolgok más fordulatot vettek. A fiú élete ismét megváltozott. Elszántan harcolt a mesterséges hollowokkal, de a zanpakutouja szellemét sehogy sem sikerült előcsalogatnia. Tudta hogy ez az egyetlen esélye hogy bizonyítson, ha nem akar emiatt a hibája miatt egy újabb évet az akadémián tölteni. A jegyei ugyan kiválóak voltak, de amíg nem képes megidézni a kardja shikai formáját, nem hagyhatja el az akadémiát mint shinigami. Mamorut hirtelen elöntötte a félelem, hogy a két világ között reked. Ugyanis már nem térhet csak úgy vissza az otthonába mintha mi sem történt volna, hiszen évekig képezték a shinigami ismeretekre, de viszont ha nem tud levizsgázni, teljes értékű shinigami sem lehet belőle, és kárba vész a sok kemény munka. Kétségbeesettsége csak tovább nőtt, amint látta hogy társai sorra idézik meg mellette a shikai formájukat. Mikor már azt hitte végleg lemondhat az álmáról váratlan dolog történt. Az oktatók és vizsgáztatók kiabálni kezdtek és mindenkit a senkai kapuk fel tereltek. Mamoru nem értette mi történik, csak sodorta magával a tömeg. Hiszen számos néző is csatlakozott a diákokhoz a vizsgán mint néző. Igazi lidércek rontottak rájuk, ezért mindenkit igyekeztek visszamenekíteni a lelkek világába, míg néhány tapasztalt shinigami az emberek világában marad, hogy elintézze a váratlan betolakodókat. Ám mielőtt a fiú beléphetett volna a kapuba megbotlott és kiejtette a kezéből a kardot. Feltápászkodott és utánaugrott, de mire a kapuhoz ért volna az már bezáródott. És az összes többi is. Ott ragadt az emberek világában a shinigamik és az igazi hollowok csatájának kellős közepén. Nem tudta mit tegyen, hova meneküljön, de aztán gyökeret vert a szívében az elhatározás.
*Talán a sors akarta így?* -markolta meg erősen a zapakutouja markolatát, majd a közeledő lidércek felé tekintett.
-Te meg mit keresel itt? Miért nem mentél vissza a többiekkel? –hallotta meg a háta mögött az egyik vizsgáztató hangját.
-Bezárult az átjáró mielőtt átléphettem volna. –nézett rá a fiú.
-Már nincs időnk újat nyitni, mert a lidércek azonnal itt lesznek. Ez azt jelenti hogy segítened kell nekünk. Készen állsz? –tette a vállára a kezét a shinigami.
-Igenis, uram. –emelte fel a kardját a fiú, majd megindult a hollowok felé. Próbálta elhitetni magával hogy meg tud birkózni velük. A vizsgáztató sem hagyta volna hogy itt maradjon, ha nem lenne képes rá. Azonban egy puszta katanának ezek a maszkok sokkal keményebbek voltak mint a mesterséges hollowoké. Mamoru elszántan küzdött, de úgy látszott nem bír el az őt megtámadó lidérccel.
*Nem adhatom fel, hiszen megesküdtem hogy shinigami leszek* -csapott le ismét a levegőből, de a lidérc egy jól irányzott ütéssel a földhöz vágta. A fiú hirtelen nem tudott felállni, ezért csak négykézlábra térdelt. A szörnyeteg biztos eltalálta a tüdejét, mert alig kapott levegőt, és vért köhögött. Vörösre színezve az eddig hófehér ingét. A lidérc felordított és újból lecsapni készült. Mamoru remegett és lenézett a zanpakutoujára.
-Elnézést, te szörnyeteg, de nem engedhetem meg hogy bántsd ezt a fiút. –hallott meg maga előtt egy gyönyörű hangot, majd mikor felemelte a fejét egy csodaszép vörös ruhás nőt pillantott meg. Azt hitte csak a képzelete játszik vele, de ekkor számára megmagyarázhatatlan indíttatásoktól vezérelve felállt és meghajolt.
-Sameru, Beni Ibarahime. –mondta halkan, majd a kezében tartott kard fényleni kezdett és egy különleges rózsa mintájú vésetekkel díszített katanává változott.
-Most pedig menj, és vess véget ennek a harcnak és épülj fel mihamarabb. –lépett oda hozzá a lány, majd egy lágy csókot adott a homlokára és vörös rózsaszirmokká változott. Mamorunak nem volt ideje ebben gyönyörködni, hiszen még várt rá egy ellenfél. Újult erővel emelte fel a kardot és sújtott le a hollowra. Több helyen is sikerült megvágnia. Ahogy távolabb ugrott tőle, újabb csodás dolgot látott. A kardja által ejtett sebekben bíborvörös rózsák jelentek meg. A hollow felordított majd vergődni kezdett és összesett. Mamoru látta hogy a rózsák a lidérc véréből nyerik a lélegzetelállítóan szép bíbor színűket.
-Ake yume. –lépett oda a vergődő lidérchez és a maszkjába szúrta a zanpakutout, amitől az lassanként szertefoszlott, egyedül csak a rózsaszirmokat meghagyva maga után.
Ezek után nem volt kérdés, hogy megkapja a vizsgapapírjait. Hazaérve a szállására még egy különös dolgot tapasztalt. Ahogy letette a zanpakutouját kedvenc sétapálcája mellé, az izzani kezdett, majd alaktalan fénnyé változott és körbevette a pálcát. Mamoru nem értett mi történik, de mikor felemelte a pálcát hogy megnézze mi tötént, észrevettem, hogy ha megfogja a gombját, és meghúzza, egy kard tűnik elő belőle. A zanpakutouja egyesült a legbecsesebb kincsével. Ennél nem is kívánhatott volna megfelelőbb fegyvert magának. Tudta hogy ezt a kardot mindig büszkén fogja viselni. A hercegnő jól választott.
Ezután már csak az a feladat maradt hogy melyik osztagba pályázzon felvételért. Mamoru választása az 5. osztagra esett.

Tárgy: Re: Oshiro Ito Mamoru Pént. Jún. 19, 2009 6:21 am

Szép előtörténet, természetesen elfogadom.

Lélekenergia: 5000
Szint: 1.
Pénz: 4000 ryou

Választhatsz 5, az animében, illetve mangában szereplő kidouk közül, teljesen ingyen. Ne felejts el adatlapot írni!

Üdv köztünk! ^^