Kimura Chiharu

Tárgy: Kimura Chiharu Szomb. Jún. 27, 2009 11:18 pm

NÉV: Kimura Chiharu (eredeti neve: Pipra Noguerra)
NEM: nő
KOR: 279 év
KASZT: privaron espada (109), de jelenleg a shinigamiknál szolgál (7. osztag tisztje)
FELSZERELÉS: egy zanpakuto és egy, a 12. osztag kutatói által készített karkötő, ami szinte teljesen elrejti lélekenergiáját ( http://th08.deviantart.com/fs24/300W/i/2008/024/5/e/bracelet_by_Haley_winter.jpg )

KINÉZET, JELLEM:
Elég feltűnő jelenség - bár nem éppen magassága miatt (167 centijével nem igazán tud kimagasodni a tömegből) -, első ránézésre ugyanis akár albínónak is tűnhet a nő fehér haja és pirosas szemei miatt. Ahogy azonban az átlagosnál valamivel sötétebb bőrszínére esik pillantás, rögtön bebizonyosodik, hogy az előző „diagnózis” bizony tévedés volt… Chiharut ugyanis mindössze ezzel a különös „színösszeállítással” ajándékozta meg a sors.
Másik furcsaság, ami észrevehető rajta, az a nyakát beborító kötés. Itt található hollowmaszkjának maradványa és a lélekláncának elszakadásából eredő lyuk, amit mindig igyekszik gondosan eltakarni. Számának tetoválása lábfején található, amit zoknija és gyékénypapucsa rejt el.
Nyugodt, mindig el akarja kerülni a feltűnést, bár ez általában nem sikerül neki; eléggé esetlen ilyen téren. Mindenki elől titkolja valódi kilétét, egyedül Seireitei kapitányai és osztagának hadnagya ismeri a lány múltját. Néha még mostanában sem hallgat álnevére, vagy pedig eredeti néven akar bemutatkozni; ilyenkor azonban általában sikerül kivágnia magát helyzetéből. Jól ért a kardforgatáshoz, hiszen egyik képességét sem használhatja jelenlegi lakhelyén.

ZANPAKUTO:
Neve: Alacrán (Skorpió)
Parancsszava: Kuu! (Csípj!)
http://karelias.deviantart.com/art/Scorpion-Collab-26957768
Valódi erejének előhívása után fullánkja nő, kézfejei ollóvá alakulnak át, és hátán is megjelenik néhány tüske.
A resurrecciónt azonban csak legvégső esetben használja, ha már végképp nincs más megoldás.

KÉPESSÉGEK:
1) A release utáni állapotban bőre még keményebbé válik.
2) Fullánkja és hátán lévő tüskéi elég erős mérget termelnek, ami, ha megszúrja ellenfelét, rosszullétet, néha ájulást is okoz. Két-három csípés pedig ugyanazon a területen lebénítja az érintett testrészt.

ELŐTÖRTÉNET:
„Mit kérdeztél? Ó, igen, hogy mire emlékszem eddigi életemből. Majdnem mindenre. Sajnos…
Az 1730-as években születtem Lisszabonban. Igen, elég messze van innen… Gazdag kereskedőcsaládban éltem, azonban nem voltam valami mintagyerek. Pontosítok: egyáltalán nem voltam az. 20 éves korom körül pedig – szüleim mély vallásossága ellenére – egyenesen szembefordultam az egyházzal. Sosem értettem, miért hisz el annyi ember valami olyasmit, amire semmi bizonyíték nincs… Ezen felfogásom kialakulására mondjuk maga a kor is éppen elég indok volt. Hogyan is ismerik a mai emberek? Megvan… felvilágosodás, vagy mi a fene. Titokban rendszeresen megszereztem a velem azonos gondolkodású írók műveit, rokonságom tiltakozása ellenére, akik, ha megtalálták ezeket az írományokat, elkobozták őket. Télen általában ezek alkották a tűzre valót… Bár egy idő után már inkább egyedi játékká fejlesztettem: mindig igyekeztem olyan rejtekhelyeket találni olvasmányaimnak, amikre nem akadnak rá…
Aztán 1755. november elsejével vége szakadt mindennek. Igen, a földrengés miatt. Ha a második rezgéshullámot túl is éltem volna, csak utána következett volna a java: először futótűz, majd árvíz pusztított lakóhelyemen… Én pedig mindnek szemtanúja voltam, de nem voltam képes segíteni… Magamba roskadva ültem a romok között, amikor is valami furcsa szörny jelent meg előttem.
Megpróbáltam elmenekülni, de nem természetesen sikerült; támadóm sokkal gyorsabb volt nálam. Megragadott, majd egy ismeretlen helyre vitt magával. Valamiféle sivatagnak tűnt, ahol még több volt a fajtájából… Én meg rövid idő alatt elvesztettem eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, csak egy dolog járt az agyamban: hogy ölhessek. Így hát rögtön neki is láttam: először csak Hueco Mundo-ban (mint megtudtam, ez volt a hely neve; én pedig hollow-vá váltam) ritkítottam a nálam gyengébb fajtársaimat. Miután aztán valamennyire felerősödtem, már vissza mertem menni az emberek világába is portyázni. Az elkövetkező aztán így telt el, én pedig ez alatt egy skorpiószerű lénnyé alakultam át szép lassan. Az évek folyamán egyre nagyobb erőre tettem szert.
Egész jól megvoltam, nem törődtem senki mással, csak azzal, hogy túléljek, ennek érdekében pedig bármit megtettem. Hogy finoman fejezzem ki magam, nem volt alaptalan a „Véres Pipra” elnevezés…
Aztán egy shinigami érkezett Hueco Mundo-ba. Pontosabban szólva három. A vezetőjük felajánlotta, hogy még nagyobb hatalmat ad, én pedig kaptam az alkalmon… Őszintén szólva nem volt valami kellemes érzés a Hougyoku általi arrancarrá válás, bár határozottan jobban éreztem magam emberibb formában. Később aztán az espada kilencedik tagja lettem.
De ez nem tartott túl sokáig. Mindenesetre azonban egyszer csak elém állt Aizen egy másik arrancarral együtt, hogy küzdjünk meg egymással, természetesen életre-halálra… Máig sem tudom, mit követtem el, amiért erre a döntésre jutott. Talán valami olyannak voltam szemtanúja, aminek nem kellett volna…?
A lényeg, hogy a harcban végül alulmaradtam. Azonban ekkor jött csak a java. Ellenfelem nem ölt meg, hanem „mindössze” elzavart Las Nochesből… Sosem fogom elfelejteni azt az arckifejezést. Nem hittem el, hogy van olyan, aki megkegyelmez ellenfelének. Bár talán annál a megalázásnál, aminek szenvedő alanya voltam, még a halál is jobb lett volna. Minél messzebbre el kellett menekülnöm, mivel több más arrancart is kiküldtek likvidálásomra.
A vereség után azonban egyre kevésbé akartam használni az erőmet. Amikor csak eszembe jutott volt ellenfelem arca, mindig kellemetlenül éreztem magam, ha visszagondoltam eddigi életemre…
Nem akartam ölni többé. Így talált végül rám egy kisebb shinigami csapat az emberek világában. Próbáltam megértetni velük, hogy nem akarok senkit sem megtámadni, azonban szavaim süket fülekre találtak. Hogy bizonyítsam igazamat, ellenállás nélkül, önként velük mentem Seireitei-be. Azonban ez nem teljesen úgy sült el, ahogy gondoltam… Senki sem hitte el, hogy az ő oldalukon állok, így a második osztag börtönébe kerültem, ahol kihallgattak, nem éppen finoman… Mindent elmondtam nekik, amit csak tudtam előző lakhelyemről, hátha úgy megszabadulok.
Pár nap múlva aztán egy eddig ismeretlen shinigami állított be cellámba. Ekkor már igencsak rossz állapotban voltam – ki tudja, mióta éheztem… Ő is megkérdezte tőlem a szokásosakat, végül azonban egy újabb kérdést is intézett felém: „Szeretnéd szolgálni a Tiszta Lelkek Városát?”
Értetlen és meglepett arcomat látva a halálisten csak elmosolyodott, én pedig néhány másodpercnyi gondolkodás után igent mondtam. Látogatóm ekkor elintézte, hogy kiengedjenek – biztos nagy hatalma lehetett, ugyanis az őrök szemrebbenés nélkül engedelmeskedtek neki. Ezután a shinigami magával vitt irodájába, ahol megkaptam az egyenruhát, és egy karkötőt, ami segítségével elrejthettem lélekenergiámat. Ezt követően fáslit kértem, hogy az arrancari mivoltomra árulkodó jeleket eltüntethessem nyakamról. Jótevőm új nevet is adott: így váltam Kimura Chiharuvá, a hetedik osztag egyik tisztjévé… Érzem, hogy még mindig nem bíznak meg bennem teljesen feletteseim, nekem azonban eszembe sem jutna elárulni őket – túl sokat szenvedtem Hueco Mundo-ban ahhoz, hogy tudjam, felesleges lenne visszatérnem oda...”