Delora Hernandez

Tárgy: Delora Hernandez Hétf. Ápr. 27, 2009 8:52 am

Név: Delora Hernandez
Kaszt: arrancar (Tadeo Dellomeurtre fracciónja)
kor: 319 (22 évesnek néz ki)

Kinézet: A haja kékeszöld, a szemei közül az egyik zöld a másik vörös. A maszkjának darabjai a kulcscsontján találhatók, és szorosan ez alatt középen a léleklénc elszakadásával keletkezett hollowlyuka.

Jellem: Az esze mindig azt súgja hogy kövesse a szabályokat, és ragaszkodjon hozzájuk, de a sokszor a szíve győz a józan esze felett. Sokat vívódik azon, hogy helyes-e amit tesz. A munkáját próbálja teljesen különválasztani a személyes érzelmeitől, és csak arra koncentrálni amikor küldetést kap. Ha szabadnapja van, akkor viszont nagyon kedves és lelkesedő típus tud lenni.

Zanapakutou: Gato Negro (fekete macska)
Resurrection: Civato Gato Negro (lopakodj, fekete macska)
A kinézetem kevéssé változik meg. A látásom, és a reflexeim viszont átlag felettire javulnak, és árnyékdárdákat tudok megidézni a kezembe, amiket az ellenfél felé hajítva, az körbefonja őket, majd hegyes tüskéet mereszt belé, mintha csak macskakarmok lennének.
Bizonyos időre láthatatlanná is tudok válni, de a lélekenergiámat nem tudom teljesen elrejteni, így ha az ellenfelem rájön erre a hibámra, akkor könnyen rájöhet hogy hol vagyok.

Előtörténet:

*Mi ez a fény? És ez a melegség amit érzek? Hol vagyok? És ki vagyok egyáltalán?* -hunyorogtam, és a szemem elé tettem a kezem. Először idegennek éreztem a testem, de aztán lassanként kezdtem megszokni, és egyre tisztult előttem a kép. Egy hatalmas sötét teremben voltam.
-Üdvözöllek Delora Hernandez. -láttam magam előtt még mindig kissé homályosan egy alakot.
*Delora....Hernandez......ez lenne a nevem? De hiszen...hiszen engem nem is így hívnak* -álltam fel a földről, és közben villámcsapásszerűen beugrott minden....

Egy spanyol udvarházban nőttem fel. Apám tehetséges kereskedő, és bortermelő volt, így a családunk a kor viszonyaihoz képest jólétben élt. A szőlőhegy tetején volt egy kis kúriánk, itt élt a családunk. Apám minden egyes téglájáért tisztességesen dolgozott meg, és én ezért mindig is felnéztem rá. Nem volt túl nagy a családunk, de békében és nyugalomban éltünk a szüleimmel és a bátyámmal, Diegoval. A bátyámat szinte rajongásig szerettem. Igaz sokkal idősebb volt mint én, de sosem utasította vissza ha a hétéves kishúga játszani hívta. Velem mindig kedves és önfeledt volt. Apám nagyon büszke volt rá, és alig várta hogy egyszer majd átadhassa neki a családi vállalkozást. Felelősségteljes és komoly volt, és a minket ért gyalázó szidalmakra is mindig vissza tudott vágni, úgy hogy a műveletlen gazemberek köpni-nyelni nem tudtak utána. Mindig próbáltam utánozni, de ez a komolyság nekem sosem ment, és általában azzal ért véget hogy az arcombamosolygott és jól megdorgált. Én ilyenkor általában durcás lettem, de egy fogócska, vagy bújócska mindig visszacsalta az arcomra a jókedvet. Diego ismert mint a tenyerét.... Rengeteget tanultam tőle, felolvasott nekem és a családunk történelméről mesélt. Naív kisgyerekként azt hittem ez örökre így marad...
Azonban a családunknak számos ellensége volt. Irigykedők, akik nem bírták megemészteni, hogy apám önerőből ilyen sokra vitte, mindenféle csalás, és tisztességtelen ügylet nélkül.
Egyik éjszaka hatalmas lármára ébredtem. Anyám rontott be a szobába, és felkapott az ágyból.
-Mi történt anya? -kérdeztem halálra rémülten. Ahogy viszont rendesen kinyitottam a szemem láttam hogy mindenhonnan lángok fénye tör elő. Az egész ház lángokban állt. anyám nem szólt semmit csak rohant, rohant velem együtt, ám ahogy leértünk a bejárati ajtóhoz két férfi állta az utunkat. Az egyik kirángatott anyám kezéből, míg a másik lefogta őt és verni kezdte. Anyám kétségbeesett ordítozott hogy engem hagyjanak békén, de engem is ütni kezdtek. Nem tudtam megvédeni magam, csak sírtam, keservesen sírtam, mert nem tudtam felfogni mi történik velem. Egyszer csak azt láttam hogy anyám összeesik mellettem, de még így sem hagyták békén...rugdalták ahol érték. Kétségbeesetten kapálóztam és kiabáltam. A ház már kezdett életveszélyes lenni, omladoztak a gerendák. A férfiak úgy döntöttek véget vetnek ennek, és egy utolsó nagy ütést mértek rá, amitől elvesztettem az eszméletemet. Nem tudom azután mit művelhettek még anyámmal.
-Corasón, Corasón! -rázogatott a könnyes szemmel előttem álló bátyám.
-Diego. -nyúltam a keze után erőtlenül- Anya...hol van apa?... -könnyeztem elhaló hangon. Diego nem szólt egy szót sem, hanem gyorsan felkapott és kirohant velem a házból. Csak futott, futott olyan messzire amennyire csak tudott. Én közben szinte önkívületi állapotban szólongattam a szüleimet, amire egyszer sem felelt. A hegyoldalon lévő egyik kis bódéban húztuk meg magunkat. Diego csak állt az ajtóban és nézte ahogy szép lassan porráég az életünk. A szeméből könnyek potyogtak mikor anyáról és apáról kérdeztem, de nem hagyta el magát. Erős volt mint mindig, még ilyen szörnyű körülmények között is. Összeszedte a bátorságát és elmondta mi történt, úgy hogy nekem hétéves fejjel is sikerült felfognom. A rosszakaróink felgyújtották a házat, és mikor apám el akarta kapni őket megölték, anyámat pedig halálraverték. A szemem láttára kínozták, de talán szerencsére, nekem nem kellett látnom amint meghal. Felfogtam ugyan mit mondott Diego, de feldolgozni nem bírtam. Órákig csak sírtam. Ketten maradtunk. És még azon az estén bosszút esküdtünk a szüleink gyilkosaira. Megfogadtuk azt is hogy nem sírunk többet, és erősek leszünk...bár Diego erre amúgy is képes lett volna, így a kedvemért tette ezt a fogadalmat.
Másnap hajnalban, mikor már kialudt a tűz, de a helyiek még nem értek ide felhajtást csinálni, visszamentünk a romokhoz, és összeszedtük a tűzben még meg nem semmisült értékeket. Megtaláltunk pár ékszert, és értéktárgyat, amit ha eladunk egy jó darabig meg tudunk élni belőle ketten, ha szűkösen is.
Messzire költöztünk otthonról, és a falusiak úgy tudták hogy mi is odavesztünk a tűzben. Így távol kerültünk a szüleink gyilkosaitól, de ha eljön az ideje meg fogjuk találni őket, mert sohasem fogom elfelejteni az arcukat.
Egy nagyvárosban rejtőzködtünk ahol nem ismerik egymást az emberek, így titokban maradhatott a múltunk, és a jelenünk is....Diegonak ugyanis valamiből el kellett tartania minket, mivel én még túl kicsi voltam ahhoz hogy dolgozhassak, és ő nem is hagyott volna. Ám alkalmi munka szinte sosem volt, amiből tisztességesen tudott volna pénzt szerezni. Egy alkalommal összetűzésbe keveredett a helyi bűnszervezet tagjaival, de mivel tanult kardot forgatni könnyedén megvédte magát, sőt a főnököt olyannyira lenyűgözte hogy munkát ajánlott neki, hogy a hivatásos likvidálóembere legyen. Diego sokat tépelődött, de végül elfogadta a megbízatást, hogy biztosítani tudja nekem a mindennapi életet. Nem akart belekeverni, de én ragaszkodtam hozzá, hogy tanítson harcolni. Az bosszúnkat ugyanis még be kell teljesítenünk.
Teltek az évek, és én szép lassan felnőttem. A kiképzésem olyan sikeresnek bizonyult, hogy 17 éves koromban már engem is bevettek a közben már a főnök jobbkezévé vált bátyám mellé hivatásos bérgyilkosnak. Eltelt még néhány év és hírhedt párossá váltunk. Rengeteg embert öltünk meg a főnök megbízásából. A városban félve suttogták a nevünket. Az érzelmeink közül, csak az egymás iránti szeretetünk és a bosszú ígérete maradt meg. Kegyetlen és hatékony gyilkológépek lettünk. És elkezdtük keresni a szüleink gyilkosait, hogy beteljesítsük a bosszúnkat.
-Diego....mondd meddig folytatódik még ez? -kérdeztem egyik este vacsora közben arcomat a kezembe temetve.
-Ha megtaláltuk őket eltűnünk, és nem kell többet ezt csinálnunk.... -próbált megnyugtatni, de tudtam hogy ő maga sem hiszi el. Semmi nyomát nem találjuk még azoknak a szörnyű embereknek, és kezdem elveszteni a reményt.
Ugyanígy telt el a következő év is, mikor végre valami nyomra bukkantunk. Mivel jócskán benne voltunk az alvilágban, hamar eljutottak hozzánk a hírek. Azt mondják, ma látták őket a városban, az egyik kocsmában kötekedni. Nekünk sem kellett több, máris utánuk eredtünk. Először csak követtük őket a rejtekhelyükre. Egy darabig figyeltük a házat, de túl sokan voltak odabent hogy ketten el tudjunk bánni velük. Engem viszont annyira elvakított a düh, mikor megláttam annak a férfinak a nyomorult arcát, aki halálra verte anyámat, hogy felelőtlenül rájuk rontottam. Diego hiába próbált visszatartani. Én nekirontottam a férfinek, és megöltem.
Hirtelen valamifajta beteges megkönnyebbülést éreztem ahogy a holtteste felett álltam, kezemben a véres tőrrel, amit az előbb a szívébe döftem.
-Corasón! -próbált magamhoz téríteni a bátyám, de én túlságosan önkívületi állapotban voltam ahhoz hogy figyeljek rá.
A meggondolatlanságom lett a vesztem. Gondosan kidolgozott tervünk volt, amit én pár perc alatt tönkretettem.... A többi útonálló meghallotta mi történt és ránk rontottak. Túl sokan voltak. Hiába próbáltunk küzdeni ellenük, ketten túl kevésnek bizonyultunk. A bátyámat azonnal megölték, velem pedig jól elszórakoztak. A szemem előtt hagyták a bátyám holttestét, míg kínoztak, és aljas dolgokat műveltek velem. Sok társukat likvidáltuk már mi ketten a főnök parancsára, és ezért most mind elégtételt vettek. A végén már könyörögtem hogy öljenek meg, de nem tették...Teljesen meggyaláztak, és tönkretettek, majd hagyták hogy lassan kínok között haljak meg. Napokig tengődtem még élet és halál között, de a lelkem már rég eltávozott belőlem. Diego miattam halt meg, és ezt sosem bocsátom meg magamnak.
Mikor éreztem hogy meg fogok halni, már örültem neki hogy véget ér a szenvedésem. Azonban mégsem sikerült nyugalomra lelnem. A lelkemet felfalta egy hollow és ugyan elvesztettem a tudatomat, de a lelkem továbbra is szenvedett....

*Corasón Medina nem létezik többé....ezentúl Delora Hernandez vagyok, és új életet kezdek* -álltam fel és hajoltam meg Aizen-sama előtt.
Nem kellett sok idő, hogy beletanuljak a Las Noches-i életbe. Hasznát vettem mindennek amit a bátyám tanított nekem. Lassan, de biztosan lépdeltem előre a ranglétrán. Igaz, már nem vagyok az a kegyetlen bérgyilkos vagyok aki egykor, de most sem áll távol tőlem a gyilkolás, ha ez Las Noches érdekét szolgálja. Egy nagyon fontos dolgot tanultam meg az előző életem árán...tiszteletben kell tartanom a szabályokat, de úgy hogy közben nem vesztem el a szívemet. Ez az amit igyekszem mindig észben tartani.
Elérkezett a nap, hogy a fracciónok közé lépjek, és el kellett döntenem hogy kit szeretnék szolgálni. A döntés azonban már rég megfogalmazódott bennem. Tadeo Dellomeurtre fracciónja szeretnék lenni.

Tárgy: Re: Delora Hernandez Kedd Ápr. 28, 2009 12:07 am

Nagy szép előtörténet, és természetesen nem mondhatok rá mást, mint hogy elfogadom.

Lélekenergia: 5000
Szint: 1.
Pénz: 4000 ryou

Jó játékot! ^^