Valódi név: Sierashi Lee
Álnév: Kurosawa Shinobu
Kaszt: Shinigami
Osztag: Kidoushuu
Rang: 3. tiszt
Felszerelés: Zanpakutuoja, valamint egy ezüst gyűrű.
Születési dátum: 01.22
Kor: 151
Neme: Férfi


Kinézet: Félhosszú ezüst haj, amely gyakran kísértetiesen lila színű szemébe lóg. Magas, sportos testalkatú, akinek megjelenése tiszteletet parancsol. Tekintette erőt és tudást sugározz, de mégis van benne valami hideg fény. Jóképű, így ismeretségnek örvend a nők körében is. Talán a legjobb kiállású tiszt, aki egyenruháját büszkén és magabiztosan viseli. Zanpakutuoját mindig a bal oldalán hordja, így rögtön kézre áll, ha harcra kerülne sor.

Jellem: Tisztában van felsőbbrendűségével, s ezt ki is mutatja. Legtöbbször lekezelően beszél és nem mutatja ki valódi érzéseit. Számító, de zseniális elme. Kevés embert tisztel igazán, de akárkit hátba szúrna, ha érdekei úgy kívánják. Feltétlen hűséget vár el, habár ő gondolkodás nélkül elárulna bárkit. Valódi céljait senkivel nem osztja meg. Küzdelemben hidegvérű és kegyetlen. Nem hatja meg semmilyen könyörgés, mindig végez ellenségeivel. A külvilág felé, azonban a kedves beosztott képét mutatja.

Zanpakuto neve: Korosija Fusicho (Gyilkos Főnix)
Zanpakuto fajtája: tűz
Zanpakuto lelke:


Parancsszó: Moeru no Hi Ikuhisasiku, Korosija Fusicho! (Égj a tűzben örökké, Gyilkos Főnix!)
Zanpakuto kinézete: Egyszerű katana, amelyet fekete sayában tart. Tisztelettel tekint fegyverére, hisz' lelkének egy darabja, s mindennél fontosabb számára. A kard remek állapotban van. Shinobu rendszeresen gyakorol és öl vele...
Shikai-a: A Zanpakutuo alakja nem változik, csupán a tsubán kirajzolodó főnix szeme kezd vörösen izzani. A másik tulajdonsága ennek a szintnek, hogy eddig sem elhanyagolható gyorsasága a kétszeresére növekszik.
Shikai technikák:

• Tobu! (Szárnyalj!) - A szavak hatására a kard lángolni kezd, majd apró, égő pengékké válik. Ezek Korosija Fusicho „tollai", amelyek súlyos égési, valamint vágási sérüléseket tudnak okozni. Már egyesével is zavaróak, azonban nagy tömegben óriási gondot jelentenek annak, aki szembe találkozik velük.

• Necurecuna ori (Lángoló ketrec) - Az újabb parancs hatására összefüggő, vékony tűzoszlop emelkedik. Az oszlop egyszer csak több részre szakad, így képezve egy ketrecet az ellenség körül. Természetesen, ha az ellenfél lélekenergiája nagyobb, akkor simán ki tud törni belőle. Ha viszont kisebb a reiatsuja, mint a használónak, akkor csak Shinobu engedheti ki.

Előtörténet:
A tél közepén születtem, Japánban. Apám Sierashi Osaki ügyvéd volt, a legjobbak egyike. Anyám, Julie Wong pedig tanárként dolgozott egy általános iskolában. Születésem után, úgy döntöttek, hogy Amerikában próbálják megtalálni szerencséjüket. Három éves lehettem, amikor újabb taggal bővült a családunk Yuusuke, az öcsém személyében. Már gyerekkoromban is megvetéssel tekintettem rá, hisz’ úgy gondoltam, hogy nem méltó hozzám. Kölyökzseninek neveztek, mert már négy éves koromban tökéletesen olvastam, s beszéltem az angol, valamint a japán nyelvet. Tisztában voltam felsőbbrendűségemmel, s ezt legtöbbször ki is mutattam. Nem igazán voltak barátaim, de nem is éreztem szükségüket. A későbbiekben, ahogy idősödtem, egyre több tanulmányi versenyen vettem részt. Természetesen sorra nyertem ezeket, nem voltak kihívások számomra. Apámat akartam lenyűgözni, hogy végre büszkeséggel tekinthessen rám. Habár én voltam az elsőszülött, mégis sokkal nagyobb szeretettel és odafigyeléssel bántak Yuusukéval. Vele, azzal az elfajzott kis korccsal, aki minden idejét a drágalátos haverjai gyűrűjében töltött. Magamnak sem mertem bevallani, de irigyeltem őt ezért. Öcsém viszont valódi rajongással tekintett rám, így nekem meg kellett játszanom a szerető bátyát.
Évek múlva sikeresen elvégeztem az egyetemet, majd ügyvédként tevékenykedtem tovább, mint ahogyan az apám is tette. Azonban megbecsülést ezúttal se kaptam. Néhány nagyobb ügyet sikeresen megnyertem, de mégsem éreztem magam boldognak. Néhány évvel később értesültem róla, hogy Yuusuke meghalt egy balesetben. Hideg elégtétel érzése töltött el, amitől én is megijedtem kissé. Úgy gondoltam még felnőttként is, hogy ezután szüleim talán nagyobb megbecsüléssel fordulnak majd irányomba. Azonban hamar kiderült, hogy csalódnom kell. Apám, kedvenc fia elvesztése feletti bánatában, öngyilkos lett. Anyámnak ez már túl sok volt, s nem sokkal később ő is követte a sírba. Ezek után szinte az őrület határára sodródtam. Kirúgtak az állásomból, majd ezt követően az utcára kerültem. Pár hónappal ezután holtan találtak rám az egyik sikátorban megöltek egyetlen korty rossz minőségű whiskeyért. Így ért véget emberi pályafutásom. A mindenki által tisztelt, s imádott zseni egy koszos mellékutcában lelte halálát. Mily’ ironikus is a sors…

Shinigamivá válás
Halálom után nem sokkal realizálódott bennem, hogy lélekként még tovább létezem. Céltalanul bolyongtam Manhattan utcáin, amikor valahogy szembetalálkoztam egy kimonós férfival. A régi idők szamurájaira emlékeztetett, mert kardot is hordott magánál. Elmondta, hogy ő egy shinigami és egy jobb helyre küld. Beleegyeztem, s nem sokkal ezután Rukongaiban tértem magamhoz. Azonban itt sem időztem sokáig, mert tudtam, hogy én többre vagyok hívatott. A körülöttem lézengő lelkektől megtudtam, hogy létezik egy úgynevezett Lélektovábbképző Akadémia. Nem lévén veszteni valóm, én is beiratkoztam. Hamarosan kiderült, hogy itt is magasan kiemelkedem az egyszerű tanoncok közül. Szinte rekordidő alatt ismertem meg Zanpakutuom szellemét, Korosija Fusicho. Az ő erejével, s az én képességeimmel halálos párost alkottunk. Nem egyszer előfordult, hogy társaimat súlyosan megsebesítettem. Azonban valamely érthetetlen módon, sosem csaptak ki. A későbbiekben kiderült, hogy ez nem a vakszerencsének volt köszönhető. Valaki figyelt fentről, s egyengette az utamat. Ezekben az időkben kezdték félni a nevem, amit Kurosawa Shinobura változtattam. Egy régi könyvben olvasott technikával pedig megoldottam, hogy csak azok lássák igazi arcomat, akiknek én engedélyezem azt. „Azúr Villanásként” becéztek, mert előszeretettel használtam a Soukatsui-Shunpo kombinációt.
Négy hónapra volt szükségem, hogy elvégezzem az akadémiát. Külön dicséretben is részesítettek a Kidouk alkalmazásának terén. Ezek után rögtön felvételt is nyertem a Gotei 13-ba. A 3. osztag egyik tisztje lettem, amelynek kapitányát csak Roseként ismerték. Ekkor kereset meg Aizen Sousuke, azzal az ürüggyel, hogy csatlakozzam hozzá. Elmesélte, hogy milyen tervei vannak, s mesélt a hollowfikációról is. Úgy gondoltam megért engem, így önként engedelmeskedtem parancsainak. Ezek az utasítások többnyire emberek megöléséből álltak. Egy ilyen akció után, vértől mocskosan tértem vissza a 3. osztag területére, ahol szembetalálkoztam az akkori hadnaggyal, Akano Rikimaruval.
- Shinobu! – kiáltott rám meglepődötten. - Mi történt veled?
- Fogalmazzunk úgy, hogy volt egy kis nézeteltérésem az egyik tiszttel… - válaszoltam neki elgondolkodva. Alig pár másodperc elég ahhoz, hogy feldolgozzam a helyzetet. Vele is végeznem kell, különben eddig sikeres terveim csúfos kudarcba fulladnak. – Sajnálom Rikimaru-kun, de te is az utamban állsz. Ígérem halálod gyors és fájdalommentes lesz.
- Megbolondultál, Fiú? – kérdezte még mindig hitetlenkedve, de azért kezét óvatosan Zanaopkutuojára csúsztatta. Finom mosoly jelent meg a szám szegletében, miközben előrántottam fegyverem.
- Moeru no Hi Ikuhisasiku, Korosija Fusicho! – szólaltam meg végül, bár ez nem a válasz volt. Kardom Shikai alakját szólítottam, aminek hatására lélekenergiám ugrásszerűen megnövekedett. Már rég nem álltam azon a szinten, hogy egy hadnagy gondot okozhasson. Egyetlen villanással eltűntem, és előtte jelentem meg, hogy egy keresztirányú vágással vegyem el az életét. Még engem is meglepett, hogy milyen gyorsan reagált. Pengéink szikrát vetve csúsztak el egymáson. A hideg acél csattanásának hangja betöltötte az egész területet. Egy gyorsabb iramot diktáltam, s látszott, hogy ellenfelem már nem sokáig bírja. Nem engedhettem, hogy előhívja a kardját, mert akkor még nagyobb pusztítást kellett volna okoznom. Egy jól irányzott csapással sikerült kettétörnöm a Zanpakutuoját, valamint támadásom elég mélyen fel is szakította mellkasát. Ugyan úgy csuklott össze, mint pár órával ezelőtt az őr. Azonban az ő arcán nem félelem, hanem a dac kifejezése ült. Ezt azonban pár másodpercre elfelhőzte a fájdalom kifejezése. A vér, bugyborékoló hangot adva tört elő torkából. Súlyosan sérültek a belső szervei, s valószínűleg rendes ellátás mellett is életét vesztette volna.
- Tisztellek, mert megbékélve várod a halált. – mondtam neki, miközben katanámat függőlegesen magam elé tartottam. – Ahogy említettem, nem hagyom, hogy szenvedj. Tobu!
Utolsó szavam hatására Zanpakutuom lángolni kezd, majd hirtelen égő pengékre bomlik. Egyetlen intéssel útjukra indítottam őket, s meg sem álltak addig, amíg el nem végezték feladatukat. Kimerülten, lihegve tettem el kardom, miközben a lángoló testet szemléltem. Nem kellett azzal foglalkoznom, hogy eltüntessem a testet, mert a tűz megtette ezt helyettem.

A következő évszázad szinte eseménytelenül telt. Sok munka és még több emberáldozatnak hála, elértem, hogy én lehessek a 3. osztag 3. tisztje. Tíz év múlva minden készen állt. Annyi volt a feladatom, hogy amint Urahara elhagyja Seiretei területét, én hatoljak be a szobájába is hintsem el a bizonyítékokat, amelyek bűnösségére utalnak. Nem is kellett sokat várnunk, hisz’ alig egy fél nap múlva a Titkos Mozgó Alakulat elfogta Uraharát, valamint a Kidou osztag kapitányát, Tessait is. Csupán a távolból szemléltem a dolgokat és jóleső érzés öntött el. Elvégeztem a feladatot, amit rám bíztak. Színlelve, hogy megviselt Kapitányom halála, úgy döntöttem, hogy áthelyeztettem magam. Hadnagyi rangomnak köszönhetően elég magas pozícióba kerülhettem, így lettem a Kidoushuu osztag 3. tisztje, hisz’ az előző kapitánynak és hadnagynak is menekülnie kellett.