NJK neve: Zed
Kor: jelenleg 21, megismerkedésünnkor 17
Nem: Férfi
Kaszt: ember
Képesség: képes tárgyakat mozgatni
Kinézete, jelleme: 185 cm magas, vékony, izmos testalkatú. Állandóan mellettem van, régebben csak akkor beszélt, ha kértem. Mostanában már kérni sem kell rá, hogy beszéljen. Néha nem érti a tréfát, de többnyire jól el lehet vele viccelődni { Képesek vagyunk beöltözve végighülyülni Karakura utcáin }. Sokszor pimasz és néha komoly- ilyenkor többnyire nyomasztja valami. Remek barát, aki mindig ott van, ha szükség van rá. Emellett egy szadista, perverz állat, akit a képébe vágott tárgyakkal lehet meggyőzni róla, hogy nem tanácsos az alsóneműs fiókban turkálni ^^ Ugyanis egy albérletben lakunk. Persze külön szobában...
{ Nem szereti ha képet csinálnak róla...}
- Natsuki! Figyelj már oda jobban! - csattant anyám hangja, én pedig félreugrottam az egyik apró, kutyaszerű hollow elől.
- Jól van már... - morogtam, és kilőttem a nyilamat a hollow felé - de az célt tévesztett.
- Francba... - még mindig nem volt tökéletes a célzásom. A hollow rámvetette volna magát, de én egy jól irányzott ütéssel a legközelebbi falhoz kentem.
- Egyáltalán honnan van itt ennyi hollow? Azt sem tudom, elbírunk - e velük...- kiáltottam oda anyámnak, aki egymás után lőtte ki nyilait a hollowokra.
- Lányom, annyit tudok, hogy el kell pusztítanunk őket, mert ha nem tesszük ezt, ártatlanok sérülnek meg. Azt ne tőlem kérdezd, hogy hogyan kerültek ide.Miközben a hollowok közt ugráltam, és folyamatosan lőttem ki a nyilakat, azon gondolkoztam, hogy mi történt Hueco Mundo-ban. Miután megint kilőttem egy nyilat, sikolyt hallottam: egy hétévesforma kislányt emelt fel egy hollow.
-
Óhogy...- Hirenkyaku-val azonnal odaértem, és megragadtam a kislányt. Miközben a hollow karjára helyeztem egyik lábam, hogy lendületet vegyek - kitéptem a kislányt a kezéből, majd belerúgtam a képébe egy hátraszaltó kíséretében. Mielőtt a földre értem volna, a hollow tüskéket lőtt ki rám - és nem tudtam védekezni. A tüskék felhasították a jobb karom, és alig bírtam mozdulni.
- Nem is vagy te olyan erős... felfallak téged is a kölyökkel együtt....- mondta émelyítően magas hangon. Leértem a földre, és a karomból úgyszólván majdnem kiejtettem a gyereket. rápillantottam a sebre: zöldes volt. Próbáltam felemelni a gyereket, de nem ment- így végül eléálltam.. Próbáltam felemelni a karom, de képtelen voltam - a Ransoutengai-t pedig még nem tudtam használni. Már tanultam, de nem tudtam jól alkalmazni... Úgy döntöttem hát, hogy ha kell, a testemmel védem meg. Anyámat sehol nem láttam - de nem aggódtam érte, az ilyen gyenge hollowok nem jelenthetnek neki akadályt. Szédülni kezdtem, valószínűleg a tüskék hatására- némelyik teljesen belefúródott a bőrömbe. A hollow elégedetten belémrúgott, én pedig jópár métert csúsztam a földön, újabb sebeket szerezve. de legalább engem követett- a kislány magához tért, és elszaladt.
- Csak nem hitted azt, hogy erősebb lehetsz nálam?! Már annyi shinigamit, Quincy-t és emberi lelket ettem meg, hogy egy magadfajta csitri semmit nem árthat nekem...-
Szakadj meg!Amikor azonban a hollow értem nyúlt volna, felüvöltött, és megpillantottam a torkából kiálló vékony acélrudat. A következő már a fején ment keresztül: miután a hollow eltűnt, megláttam azt is, aki megmentett: egy magas, vékony, lila hajú és vörös szemű srácot. A haja elölről úgy nézett ki, mintha rövid lenne, de hátul volt egy vékonyabb lófarka, ami a derekáig ért. Értetlenül néztem rá, mire megszólalt:
- Anyád küldött, hogy segítsek neked... Időközben a shinigamik ideértek, és megsemmisítették a maradék hollowokat. Bár most is késtek...- Ki vagy te? - kérdeztem, miközben felhúzott.
- Zed. Egyember, aki régóta figyel téged. Mától fogva pedig a segítőtársad, ha akarod.- Miért akarsz nekem segíteni?- miközben egyre közelebb értünk a főhadiszállásunkhoz, eszembe ötlött ez a lényegesen fontosnak tűnő kérdés.
- Mert amikor bajban voltam, a szüleid segítettek nekem. Mivel megszöktem az előző társam elől - aki egy quincy volt, szinte rögtön jónéhány hollowwal találtam magam szembe. Hála a képességeimnek, úgy tűnt, elbírok velük. Azonban túl sokan voltak. A szüleid pedig megmentettek. Én pedig megígértem nekik, hogy segítek rajtuk, ha szükségük lesz rá, de ők mondták, hogy majd rád vigyázzak. Röviden ennyi.- Értem. Mellettem fogsz maradni? - tizenhárom évesen ez is egyike volt a ritka értelmes kérdéseimnek...
Zed elmosolyodott, és segített leülni. Egy orvos máris jött felém, és lefektetett a kanapén, mialatt Zed válaszát hallottam:
- Ameddig csak akarod, Natsuki.Az elkövetkező években sokat gyakoroltunk, hogy összeszokjunk. A harcmodorunk ugyanis nem volt teljesen összehangolva... egyszer sikeresen beleszaladtam Hyrenkiakuval a Zed által "elhajított" fába... szerezve ezzel egy fájdalmas sérülést.
-
Aztafészkes.... - kezdtem bele, de inkább elallgattam. Figyelmemet az erősen vérző sebemnek szenteltem, és miután letéptem a blúzomról egy csíkot, be is kötöztem. Bár azonnal átvérezte a kötést a seb, legalább nem fertőzödött el. Remélhetőleg.... Zed is odaszaladt, és alattomosan aggódó képet vágott. Én egy pofonnal hálátam meg a beszerzett plezúromat, bár szerencsétlen nem nagyon tehetett róla. Végülis, jóleső érzés másokat hibáztatni a saját hibánkért.... Zed dühös pillantást vetett rám, és miután feltápászkodott, felém indult, majd rámvetette magát, és elkezdtünk birkózni. A végén már semmi komolyság nem maradt bennünk, és nevetve csikiztük a másikat.
-
Te degenerált hülye, miért kellett felém piszkálni azt a szart?! - visítottam nevetve, és az oldalát piszkáltam.
-
Bazd meg... te rohantál bele a hülye technikáddal, te csitri... - morogta, és lefogott. Miután megunta a játékot, felhúzott, és a kezembe nyomta a táskámat. -
Húzzunk kajálni. Elég volt mára már ennyi... - és ezzel elvonszolt a kijelölt gyakorlóterünkről. Miközben szomorú búcsúpillantásokat vetettem a leginkább atombomba sújtotta területhez hasonló játszótérre, megszólaltam:
-
Teee, figyelj... - hangszínem nagyon nem illett a koromhoz. Elméletileg már tizenhat éves voltam. -
Mi lessz, ha nem lesz otthon sushi? - néztem rá nagy szemekkel. Zed idegesen rámnézett, és aztán a sebesült karomra.
-
Majd veszünk étteremben. Mit pattogsz....-
Pattogsz te, te suttyó! - morogtam, és mentünkben igyekeztem jó alaposan seggberugdosni. Az eredmény az lett, hogy félreugrott, én pedig elterültem a járdán. A járókelők röhögőgörcsöt kaptak, én pedig mogorva képpel tápászkodtam fel. -
Gerinctelen suttyó.... - morogtam, és vigyorogva néztem rá. Már rég nem vettük fel az egymáshoz vágott sértéseket... bizonyos mértékig így fejeztük ki egymás iránti ragaszkodásunkat. Hazafelé beugrottunk egy sushi-bárba, és vagy egy kilót vettünk meg, amit aztán szójaszósszal meg is ettünk.... Miután elmosogattam a tányérjainkat, a közös fürdőszoba felé vettem az irányt. Köntös, törülköző, tusfürdő, hálóing... pislogtam a kezemben felhalmozott dolgokra. Miután sikeresen bemásztam a zuhany alá, felsóhajtottam. Azért a fólia vagy mi megvédte a kezemet, és nem ázott át a kötés.
-
You are not alone... - dúdolgatom a már unásig ismert M.J. számot, amikor motoszkálást hallok. A kezemben megáll a tusfürdő doboza, és ekkor valaki elrántja a függönyt. Zed golflabdányi méretűre dagadt szemekkel meredt rám, én pedig visítva vágtam a képébe a tusfürdős dobozt. - Te perverz állaaaaat! - morogtam, és magamra rántottam a függönyt. Miután magamra csavartam, az idiótán röhögő Zedhez vágtam a kezemben maradt csapot. Kiszálláskor túl nagy lendületet vettem...
-
Mi a faszom bajod van már?! - morgott fájó karját masszírozva. -
Szólni luxus, hogy jössz fürdeni?! - pillogott a rajtam többszörösen körbetekert függönyre. Valamiért kezdett elpirulni...
-
Bazd meg, nem lehetsz olyan süket suttyó, hogy ne halld a víz csobogását! - mondtam neki dühösen.
-
Valami kornyikálást hallottam, azt hittem, gyilkolnak, és megijdetem... - mondta sunyin és gonoszul. Több se kellett nekem, felkaptam a tusfürdőt, és ami benne volt, azt a képébe nyomtam.
-
Remélem kimarja a szemedet! - Azzal kiviharzottam a fürdőből, és magamra vágtam a szobám ajtaját. Az elkövetkező napokban kitartott a haragom, és nem voltam hajlandó róla tudomást venni egészen addig, amíg nem vett nekem egy hatalmas csokoládétortát.
