Kisebb fejetlenség lett úrrá rajtunk és Komoki hirtelen felindulásból történő önfeláldozása nem hozta meg a eredményt. A nyavalyás darazsak még mindig a nyomunkban voltak. És a zümmögésük hangerejéből nem okozott feltűnő csökkenést, hogy valószínűleg Komokit is követte jópár ezekből a vackokból.
Tovább menekültünk az egyre inkább ismerősnek tűnő folyosókon, ami azt az érzetet keltette bennünk, hogy körbe-körbe rohangálunk. Shoko-kapitány egy érdeklődő tekintetet vetett rám, mintha én tudnám merre kell menni. Ötlet híján csak egy vállrándítást sikerült kipréseli magamból, amivel még saját magamat is megleptem, mert az esetek többségében van ötletem.
Rövid szünetet tartottunk a futásban, mert már nem hallottuk a minket követő szárnyas borzalmak idegesítő zaját. Shoko némi öntuningolás után, mintha újult erőre kapott volna, amire szükség is volt, mivel a rovarnak álcázott kopók ismét a nyomunkban voltak.
~Na jó ebből nekem elegem van. Már megőrjít a hangjuk. - idegeskedtem magamban, ami mintha megoldást kényszerített volna ki az agyamból.
-Kapitány, ha egy szűkebb folyosóba érünk a hely adottságait kihasználva megpróbálkozhatnánk kidou technikával a darazsak ellen. - Shoko-kapitány erre a kijelentésemre érdeklődve fordul felém.
-Ha gyorsabbak vagyunk náluk, akkor még egy sikertelen próbálkozás után is képesek leszünk elmenekülni. És csak nem olyan erősek, hogy egy közepes erősségű kidouval ne lehetne elpusztítani őket. Ha padig harcra kerül a sor legalább egy gonddal kevesebb lesz. - magyarázom a tervet, amivel valószínűleg előző tétlenségemet akarom palástolni.
-Mit gondol kapitány? Megpróbáljuk? - teszem fel a tiszteletbeli kérdést, hogy mégis Shoko mondja ki, hogy mi legyen.
A kapitány reakciója egyértelműen a "próbáljuk meg, mit veszíthetünk" választ fejezi ki. Így kellő előnyre szert téve kiszemelünk egy szűkebb folyosót, ami a céljainkhoz pont megfelel. Nem volt könnyű ilyet találni, mivel Las Noches belső építése mit sem foglalkozott a fűtési nehézségekkel, a kiégett villanykörték kicserélésének problémájával és még sorolhatnám, de a lényeg, hogy a folyosók mindenhol tágasak és magasak voltak, kivétel itt, ahol most szembefordultunk üldözőinkkel.
Gyorsan végiggondoltam, hogy melyik a legnagyobb területen ható és kellően nagy hatóerejű támadásom, a Soukatsui mellett döntöttem. Shokora tekintek, hogy várjam, mikor kezdhetjük. A darazsak már csaknem a szánkban voltak, amikor biccentett fejével. Hadarva mondom el az idézést, amivel még további erőt sűrítettem a támadásba, majd a raj közepét megcélozva sütöm el a technikát...
-HADOU NO. 33 - SOUKATSUI! - kiáltom és kezemből kitör a kéklő reiatsuáramlat.
A közösen használt démonmágia hatalmas pusztítás végez a belső környezetben és kissé megviselte a falakat is amiken hatalmas repedések futnak végig. Shoko elégedetlen pillantásokat vet velém miután úgy véljük sikerül megszabadulni a dögöktől.
-Mióta is használ egy hadnagy középszintű kidouhoz idézést? - kérdezi fejcsóválva.
-Biztosra akartam menni, és még belefért az időmbe... - magyarázkodok zavartan.
-De vajon tényleg ennyi lett volna? - kérdezek vissza szóterelésként és tovább vizsgálom a romokat, valamit az azt belebegő törmelékfelhőt...

A darazsakból nem sok maradt a kombinált támadásnak köszönhetően. Egy részüket a kidou másik részüket pedig a törmelék pusztította el. Konstatálva eredményességünket már-már majdnem vidáman indultunk tovább...
Indultunk _volna_ tovább, ha nem halljuk meg azt a furcsa erősödő robajt, ami nyilvánvalóan felénk tartott.
- Észrevettek volna? - kérdezi kissé naivan Shoko.
A kérdés nyilván költői volt, így csak egy felé vetett pillantással jelzem: Nem vagyok humoromnál.
Mivel Shoko vár így én sem mozdulok. Úgy látszik már mindkettőnknek elege van az esztelen futkosásból, de ha én még mennék is, akkor is Shoko a küldetés vezetője., így Őt követem...
Az újabb vendéglátónk jó házigazdához illően nem is várat sokat magára. Látványos belépőjét követően leomlik néhány oszlop és jókora mennyiségű vakolat.
~Úgy látszik a kőműves szakma Las Nochesben jól fizető iparág. - gondolom, némi humort csempészve a pillanatba.
Míg vizsgálgatjuk a arrancart és a belépője által hagyott nyomokat, amik leginkább romok az érkező igyekszik felkelteni érdeklődésünket és egy hangok ordítással teszi nyomatékosabbá jelenlétét.
Összenézünk a kapitánnyal, aki így szól:
- Te maradj itt és tartóztasd fel... Vagyis győzd le... Én addig előremegyek, ott találkozunk...
~Hm... Nemet mondani lehet? - ráncolom össze a homlokom, de persze a valóságban más szavak hagyják el a számat.
-Értékelem a pozitív hozzáállását. Úgy legyen!
Azzal Shoko elindul tovább a folyosón, én meg ott maradok egy szolidabb hegyomlással.
Az érkezésekor már tartott bemutatót a kőgolyóvá alakulás képességéből, ám remélem nem sok speciális képessége van. Az ránézésre látszik, hogy nem az eszéért tartják, de ettől még lehet kemény ellenfél.
-Eltévedt? - töröm meg a hirtelen beállt csendet, ám csak a kezdeményezését akarom kiváltani.
Egy hangos üvöltés a válasz, majd újra golyóvá alakul és felém ront... vagyis gurul.
~Minek is vesződjünk olyanokkal, hogy ki vagyok én vagy ki ő. Néhány percen belül egyikünk úgyis halott lesz, akkor meg mit számít a dolog... - morfondírozok rajta, mivel ez a sebesség, amivel felém közel.
-Ez édeskevés lesz, ha csak ennyit tud. - ugrok el és lövök rá egy Byakuray-t.
Hatástalan. Pedig milyen szép is lenne az élet, ha működött volna, de nincs ekkora szerencsém. Viszont, amíg a folyosó kellően magas és csak a padlón gurul jobbra-balra, addig kitalálhatom, hogy mégis mit kezdjek egy élő buldózerrel.
~Nyilván a golyó formájában még kevésbé sebezhető, mint egyébként, ezért amikor nem játszik SÜN-t, akkor kellene kezdenem vele valamit. - elmélkedek és a szürkeállományom megmozgatása után cselekvésre szánom el magam.
-Ha csak gurul itt össze-vissza, akkor sosem fogja látni merre vagyok és ezt a végtelenségig játszhatjuk.
A kőtömeg váratlanul megáll és felegyenesedik. Ebben az állapotában már egész ijesztő. Az érkezésekor guggolt és a fejét dugta ki, akkor még nem tűnt ilyen debellának.
Miközben vizsgálgatom ellenfelem pillanatok alatt eltűnik szemem elől és a hátam mögött jelenik meg.
-Sonido? - döbbenek le, de nincs sok időm a meglepettségre mivel hatalmas ütést már rám, aminek következtében átszakítok egy falat és egy tágas teremben landolok.
Felpattanok a földről és leporolnám magam, de az arrancar megint nekem ront. Sora inazumával végem a csapásait, de egyenlőre nem koptatom a pengéket csak a bot formával védekezek. Időnként vissza is támadok, amik nem túl hatásosak, mivel egy nagy halom kőről beszélünk.
Megelégelve, hogy defenzív harcmodort folytatok kidouval próbálkozom.
~A teste védtelennek tűnik, de a kőpáncéllal nem tudok mit kezdeni. Mit veszíthetek?
A földnek támaszkodva beleállok az egyik csapásába és megtámasztom a csapását.
-Bakudou no. 9, Geki. - rajzolom rá a csapás jelét, aminek következtében vörös fény borítja be a testét.
Nem késlekedhetek, mivel egy ilyen alacsony kötözés nem tart ki sokáig. Így rögtön tovább is viszem a dolgot.
-Hadou no. 31, Shakkahou. - lövök rá közvetlen közelről tenyeremet a mellkasára helyezve.
A lidérc a támadás hatására hátrarepül, egy shunpot követően felette jelenek meg és az előbbieknél jobban koncentrálva egy Soukatsuival támadom meg.
A felkavarodó portól mindig rossz érzésem támad, ezért kihasználva a terem adottságait jó messzire kerülök ellenfelemtől és bo-mat készenlétbe helyezve figyelek.
Az első pusztító módszer kicsit közeli volt így sikeresen magamat is megsebeztem vele, amit leginkább a támadáshoz használ jobb kezem sínylett meg.
~Valóban csak ennyi lett volna? - figyelem az elülő törmelékfelhőt.

Végre kuldetés! Miota az osztagnál vagyok, komolyab feladatot nem kaptam, ezért kérdezoskodés nélkul fogadtam el a feladatot. Megint mellé nyultam, ezzel sikeresen belementem egy lehetetlen hulyeségbe. Pedig elore láthattam volna ezuttal mit is akarnak a nyakamba sozni. Ilyet is rég kaptam. Minek kell nekem mindig késon érkezni? Ez nem az én hiábm lesz...
Ezt nem hiszem el. Addig minden rendben van, hogy a kapitány megkért, menjek el segíteni az egyik barátjának. De arrol valahogy elfelejtett szolni, hogy az említett barát orákkal ezelott eltávozott Hueco Mundoba és sikerult eltévednie abban a las noches-i végeláthatatlan labirintusban pár társával egyutt. Ráadásul az illeto egy kapitány, ami nekem nem jon jol, mivel, ha tul kozel kerulok hozzá a lélekenergiája enyhén falhoz vág. Remélem legalább nem olyan alakot fogok ki, aki nem is tudja az erejét normálisan visszatartani, kulonben nekem semmi hasznom nem lesz. Korulbelul három orányi lemaradásom lehet legalább, amibol egy keveset le tudok mindenképp faragni. Ha igazak a legutobbi hírek akkor oket valahol Las Noches falai és labirintus szeru folyosoi kozott kell keresni. Mázli, hogy nem tudok elveszni, ha elég ugyes vagyok még idoben be is érem oket és nem kell azt jelentenem, ujabb késésemnek koszonhetoen lemaradtam a kuldetésrol. Ilyen ezelott nem fordult elo és nem most szándékozom elkezdeni. Már itt is vagyok, tényleg labirintus ez a hely. Csak az elso folyosorol négy irányba lehet menni. Na lássuk ok merre is mehettek. Nem érzek sehol nagyobb lélekenergiát, valoszínuleg a falak blokkolják az ármalását. Ez egész addig plusz pont lesz nekem, amíg bele nem utkozom egy espadába, vagy magába Aizenbe. Na jo, hol a helyes ut? A rombolásbol és minden másbol ítélve, a velem szemben lévo utat kovették, legalábbis abbol látni a legtobb tormeléket és kulonbozo kidou-k nyomait a falakban. Ha továbbbra is ilyen jeleket hagynak nem lesz nehéz a nyomukra bukkannom. Futásnak eredtem, és máris magam mogott hagytam vagy tíz folyosot. Hála az égnek a képességem, ha mást nem is tesz, épségben ki tud innen minket juttatni, már csak meg kell találnom a csapatot. A fene, azt sem említette nekem senki, hogy pontosan hány embert is kell majd keresnem, mi van ha szétválnak? Ez nem is lesz olyan konnyu, mint amilyennek eloszor gondoltam. De azért nem adom fel, és ezekbol a tonkre tett termekbol ítélve már nagyon kozel lehetek hozzájuk.
Az egyik fura terem elott valami érdekes lélekenergiát érzékeltem. A tulajdonosa valoszínuleg nagyon kozel lehet, és mivel nincs más választásom, legalább azt meg kell néznem halálistennek van-e dolgom. Ez nagyon nem akar az én napom lenni, tudom, hogy van itt valaki, de a kavargo por és fust miatt csak nagyjábol sejtem, hol is keressem. Ha most megszolalok egy esetleges ellenségnek elárulom magamat, és telibe kaphatok egy támadást. Pedig semmit sem utálok jobban a véres sebeknél. Nincs más választásom, támadásra készen kell megvárnom, amíg eltunik a por és valamennyire ki tudom venni a velem szemben állo személyét. Mikor már eleget láttam, rájottem, jol jott az ovatosság. Velem szemben egy arrancar volt, akit elso látásra egy nagyra nott kecskéhez tudtam csak hasonlítani. Nem tudom észre vett-e már, de mindenesetre harcra készen tartottam a távolságot kozottunk, felkészulves egy esetleges felém repulo Cerora...

-----------------------
bocsi a késő írásért és a mennyiségéért, de valahogy nem megy

___________________
azt hiszem kezdek belejönni XD

[Kuroi belépő]

*Mindig is csodálta a Seireitei őrosztagainak szervezőkésségét…
Igaz, valóban nem volt sok dolga nap közben és ami volt, sem volt megterhelő, de gondolatai között mégis helyet kapott némi méltatlankodás, legyen akármilyen minta katona és tisztelje akármennyire is a tizenhárom osztag vezetőségét… de ezt egy kicsit már az ő szemében is elszúrták. Nem lesz mérges, amikor a nyitva hagyott ablakán beröppenő pokollepke felébreszti és egy újabb küldetéssel bízza meg a főparancsnok szavait visszhangozva, csak lassan visszatérő önérzete sugallja, hogy ez nem helyes és jogosan lehetne mérges. De legyen akárhogy is, gondolatban legyint egyet, majd felkel matracáról és mosdója felé veszi az irányt.

Csak egy pár perc kell neki, hogy jéghideg vízzel megmosakodva visszaparancsolja magába az ébrenlétet és szokásos ruháiba bújva kezébe vegye kardját. Ahogy még indulás előtt kinéz ablakán elmormol egy halk „köszönöm”- öt az így is kihasznált alvásidőért és elindul a parancsban megjelölt helyre, ahol további eligazítás után át kell majd lépnie a Hueco Mundo-ba vezető senkai kapun.
Megérkezve egy tiszt várja, aki a tizenkettedik osztag jelvényét hordja karján.
- Kuroi Shouta?
- Szolgálatra jelentkezem. –szól immár hibátlan hanglejtéssel
- A feladata, hogy átlépjen a kapun és beérje Shoko- taichiyou osztagát. Nem tudják, hogy érezik. Siessen, de próbálja meghúzni magát. Amennyiben nem járnak sikerrel és nem térnek vissza negyvennégy óra múlva, a kaput végleg bezárjuk és egyidejűleg az osztag minden tagját halottnak nyilvánítjuk. Értette?
- Igen, értettem. – szól kurtán, formálisan, ahogy annak hangoznia kell. Valóban, talán egy kicsit ridegnek hathat, hogy ennyire „könnyen” lemondanak róluk, de talán előbb eleget tesznek majd a követelményeknek és meghalnak még egyszer. Ha meg nem, hát túlélik… egyik esetben sincs ok nyavalygásra.
- Oh… még valami. Az osztag megtalálásához szüksége lehet erre is. – folytatja amaz és egy fémes csillogású karkötőt nyújt át Kuroi-nak. –Ez az eszköz képes bemérni a lélekenergiái alapján bármilyen lényt. Ez esetben halálisteni lélekenergiára kalibráltuk be. Sok szerencsét!
Kuroi még meghajol, majd miután formálisan átveszi a karkötőt és karjára csatolja, az azonnal alig érezhetően vibrálni kezd, minden bizonnyal a kapun átszivárgó lélekenergia részecskék érzékelése miatt. A próba után Kage már indul is az említett osztag után.

Odaát pusztaság, örök és végtelen sivatag fogadja Kuroit. Nem kell nagyon nézelődnie, észreveszi a zavarosra tapodott homokot és azonnal levonja a következtetést, hogy egy kisebb meglepetésbe botolhatott az osztag, már az átlépésnél is. A fehér falak felé veszi az irányt a homokban hagyott nyomokat követve, a gyorsabb haladás érdekében shunpo-val.

A falak között már csak a karkötőre hagyatkozik, hiszen abból indul ki, hogy az ellenség területén csak nem engedik szabadjára a lélekenergiájukat az osztag tagjai. Igaz, az, hogy a kapunál dulakodás nyomaira bukkant nyitva hagyja a lehetőséget, hogy már várták őket és tudják, hogy itt vannak, de az is lehetséges, hogy pusztán véletlen az egész. Szeretné, ha így lenne, mindenesetre tapasztalt harcosként az ellenkezőjére is fel van készülve.
Kardját szokása szerint tokostul kezében tartja, úgy halad egyre beljebb az épület gyomrában tekergőző labirintusban a karkötő jelei és az egy idő után már szemmel látható pusztítás nyomai után, melyek azonban egy pont után külön válnak…
~…ennyit a meglepetésről…~ morfondírozik magában, miközben egy még poros- romos csarnokban állva épp felméri a helyzetet. Eddig a különvélt jelek közül egyet biztosan ide tájolt a karkötő, mindenesetre az a jel eltűnt és a porfelhőkön túl lassan kirajzolódó karcsú alak nem áraszt olyan energiát, amit a karkötő felismerne… és Kuroi is biztosan érzi rajta, hogy nem halálisten…
Kage izmai megfeszülnek, ahogy felkészíti magát az esetleges harcokra, jobb tenyere Karasu no tsubasa markolatára simul, miközben másik kezével a tokot fogja meg valamivel a tsuba alatt. Szemeivel nem ereszti az idegent.*

Amint eltunt a kavargo fust az ajtobol, vagyis inkább a lyukbol, amit annak szántak, láthatová vált egy enyhén szolva is kecskefeju arrancar a szobában. Csak a korvonalait láttam, azt is homályosan, mivel eléggé sotét volt. Még az is elofordulhat, hogy nem is kecskefeje van szerencsétlennek, csak valaki ráadott egy irto ronda sapkát. Bár nem tudom a két lehetoség kozul melyik lenne a kevésbé vicces. A kardomat elohuztam, és felengedve a támadoállást néztem fel az ellenfelemre. Egyenlore nem tudom mit akar csinálni, de nyilván nem fog csak ugy hagyni elmenni innen. A harc nagy eséllyel elkerulhetetlen lesz, ami minden, csak nem jo. Nekem most ossze kéne szednem az itt eltévedt kapitányt és embereit, nem pedig egy félre siekrult doggel fogocskáznom. Mindenesetre addig nem jutok távolabb ettol a szobátol, amíg le nem gyozom, így nincs más választásom, mint bemenni. Ugyanakkor a fogam nagyon nem fulik hozzá, ahogy elnézem ebben a teremben az ajto kivételével semmi nem láthato. Na jo azt tudni fogom hol az ellenfelem, és nyilván nem is fogok ezerrel neki szaladni egy falnak, de a szemeim nem éppen az éjjellátásra vannak felkészulve. Vonakodva bár, de lépésenként beljebb mentem, és mikor már sikerult nagyrész a sotétbe érnem, rájottem, hogy a szememmel sokra nem megyek. Lehunytam inkább és probáltam elore kideríteni helyette, hogy mivel is fognak rám támadni. Bármit is kapok telibe, remélem elobb érzékelem, minthogy nekem csapodik...