Kissé elmosolyodom, amikor meglátom, hogy ez a kemény csaj is fél valamitől. Viszont tényleg egyre nagyobb vihar kezd kerekedni, szal' úgy döntök, hogy ideje lenne indulni. Megfogom a kezét, majd finoman magam után húzom. Az eső egyre jobban rákezd, s én már a gatyámig vizes vagyok.
~Úristen! Meg fogunk fulladni! o.O~ - fut át az agyamon a gondolat, miközben a sikátorokon keresztül lerövidítem az utat. ~Miért nincs ilyenkor itt egy Noé vagy egy francos bárka?!~
Szerencsére elég közel lakok a parkhoz, így pár perc múlva már meg is érkezünk. Nyúlok a zsebembe és keresem a kulcsot, de csak nincs meg. Valószínű, hogy a nagy ugrálás, meg taperolás közben kiesett a zsebemből.
~Miért vagyok ilyen szerencsétlen? >.<"~ - fogalmazódik meg bennem a kérdés, miközben fejemet forgatva keresem a megoldást. Hál' istennek eléggé feledékeny vagyok, így az egyik emeleti ablakot nyitva hagytam. Édesanyámnak hála még, valami létreszerűség is van a ház mellé építve, amelyen a rózsát lehet felfuttatni. Most épp kapóra jön, mert pont az ablak alatt van.
- Öhm... - kezdek hozzá ismét értelmesen. A lány felé fordulok, közben a tarkómat vakarászom. - Nem is tudom, hogy hogy mondjam el... Úgy tűnik, hogy elhagytam a kulcsomat. Szóval be kell másznunk...
Látom rajta, hogy nem nagyon tetszik neki az ötlet, így Őt küldöm előre, hogy még véletlenül se tudjon lelökni... Ahogy mászunk felfele, én megint megcsodálhatom őt alulról. Ennek következtében, kétszer is majdnem sikerül visszaesnem. Pár perc megerőltetett mászás után, már a szobámban vagyunk. Gyorsan becsukom az ablakot és bocsánatkérően tekintek a lányra.

- Öhm... Nem is tudom, hogy hogy mondjam el... Úgy tűnik, hogy elhagytam a kulcsomat. Szóval be kell másznunk...-mutogatott fölfelé, az ablakhoz, amit csak egy csúnya nézéssel tudtam le, s egy sóhaj kíséretében igyekeztünk, hiszen már így is bőrig áztunk. Hogy gyorsabban szedjem a lábamat, rásegített az is, hogy egyre jobban villámlani és dörögni kezdett az ég, amitől szó szerint felállt a szőr a hátamon. Ezekben a percekben különösképp még az sem érdekelt, hogy az alattam haladó Hiro ismét betekintést nyerhet... hát izé... alám, csak éljem túl a mászókázást. Nagy nehezen, de végül sikerült felmásznunk, s betoppanni a szobába.
-Jahaaaj, végree!-sóhajtok fel, hogy életben maradtam. -Hűűű, de nagy szoba!-keltem ki magamból, s máris belefogtam a körülnézésbe. Mindent szépen végigkoslattam. Minden egyes kis kütyüt rendesen megvizsgáltam, s a szekrényen leledző képeket is alaposan megnéztem. Szó szerint körüljártam a szobát, mit sem törődve azzal, hogy ez most illetlenség e vagy sem... Amikor kellőképp tudtam mindent, eszembe jutott, hogy én még mindig a csurom vizes ruhámban feszítek, ami már kezdett rajtam lehűlni, így fázni is fáztam.
-Na, ha már itt kötöttem ki, jó lenne, ha adnál valami száraz gúnyát, ha nem okozok ezzel nagy gondot!-jelentettem ki, s vártam, hogy reagáljon valamit erre Hiro.

Úgy tűnik, hogy valami bolondgombát ehettem reggelire, mert ma egyfolytában mosolygok. Most is épp ez történik, miközben a szobámat felderítő Candet figyelem. Egy hatalmas tüsszentéssel jövök rá, hogy bizony fázok és a fűtés sincs bekapcsolva. Nem kell sokat várnom, mert a lány is megjegyzi ugyan ezt.
- Na, ha már itt kötöttem ki, jó lenne, ha adnál valami száraz gúnyát, ha nem okozok ezzel nagy gondot! - szól, s várakozóan tekint rám. Gyorsan észbe kapok, hisz' biztos a vizes ruhák okozzák a lehűlést. Tőlem szokatlan gyorsasággal mászok el a szekrényemig és feltépem annak ajtaját.
- Bocsi, mindjárt adok valamit cuccot! - szólok, miközben elmerülök a ruháim között. Néhány másodperc keresés után sikerül találnom egy inget, ami talán jó lesz rá. Tovább kutatok valami alsó-féleség után. Sikerült találnom egy piros csipkés tangát, ami még talán az előző barátnőm után maradt itt. Vigyorogva fordulok felé, de inkább megállok a mozdulat közben. Biztos szerteszét vagdosna, szal' inkább visszahajítom az előbbi helyére. Nagy sokára sikerül találnom még egy bontatlan boxert, biztos jó lesz neki.
- Tessék! - adom át a ruhadarabokat, majd lazán leveszem a felsőmet és a sarokba hajítom. Már épp azon vagyok, hogy megszabadulok a nadrágtól is, amikor észreveszem Cande tekintetét. - Jah, hogy külön öltözünk? Hoplá...
Nem sok kedvem van hozzá, de azért felkapok vmi rongyot és kiszambázok a szobából. Visszapillantva még láthatom, hogy leveszi a felsőjét, de pont háttal áll nekem. >.< Bezárom az ajtót és a fürdőben gyorsan átöltözöm. Hajamat egy törölközővel megtörlöm, majd lerohanok a földszintre, hogy felcsavarjam a fűtést. A nap történésein gondolkodva lépdelek visszafelé, s benyitok abba a helyiségbe, ahol az előbb a lányt hagytam. Biztos sikerült már átöltöznie...

- Bocsi, mindjárt adok valamit cuccot!-igyekezett a szekrényéhez, s kutakodni kezdett. Míg előkotorta a ruhadarabokat, csak csípőre tett kezekkel vártam, s a lábammal egy ütemet doboltam halkan.
- Tessék! -nyomta végül a kezembe a holmit, s már 'köszönömre állítanám a számat, mikor Hiro elkezdett előttem vetkőzni. Csak kikerekedett szemekkel meredtem előre, megmukkanni sem nagyon tudtam. Úgy tűnt, ezt az arckifejezésemből is le lehetett vágni.
- Jah, hogy külön öltözünk? Hoplá...-szedelődzködött össze, s elindult az ajtó felé. Egy kis gondolkodási idő után, mikor úgy véltem, hogy egymagam maradtam, nekilátok én is az öltözködésnek. ~Hm... nem semmi egy pacák... és milyen felsőteste van...-merengtem el, ahogy összegombolom magamon a vagy négy számmal nagyobb inget. Miközben teljes mértékben el vagyok foglalva magammal és a gondolataimmal, meghallottam, hoyg a hátam mögött nyitódik az ajtó, így gyorsan jobban összehúzom magamon a ruhát. ~Ó, anyám... úri kölyöknél kopogni sem szokás... -.-" -morgolódom magamban, ahogy megfordulok. Szinte azon voltam, hogy meg is említem ezt neki, de egy kisebb vállvonással hagyom inkább a fenébe...
-Hát, izé... kicsit nagy rám ez a cucc...-tűrtem fel az ing ujját -De azért köszike!-erőltetek egy mosolyt az arcomra. Mivel pillanatokig nem történt semmi említésre méltó, egy halk sóhajtás után odalépkedtem az ablakhoz, s kinéztem rajta.
-Hm, még mindig zuhog az eső...-jegyeztem meg halkan.

Belépve a szobába látom, hogy sajnos lemaradtam az öltözésről. Gyorsan végigmérem a lányt. Ahogy gondoltam is, az ing jóval nagyobb, mint a lány. Azonban, így is átsejlik a vékony anyagon melleinek finom domborulata. Nyálcsorgatva állok, miközben lazán a szekrény oldalának dőlök. Tekintetem elidőzik a nőiesen hosszú, s szép combjain, amelyek kilógnak a boxerból. Be kell vallanom, hogy valamit megmozdított bennem. A leggyönyörűbb nő, akivel eddig találkoztam...
~Mi a halál? o.O Kezdek megint nyálas lenni...~ - gondolom magamban. Eközben Cande az ablakhoz sétál, s kinéz rajta.
- Hm, még mindig zuhog az eső... - szól halkan. Ellököm magam a bútortól, s lassan mögé sétálok. Még nincs egy fél órája, hogy megismertem, de mégis úgy érzem, hogy évek óta ismerem. Hátulról átölel karcsú derekát, s közben arcomat még mindig vizes hajfürtjei közé fúrom. Jó érzéssel tölt el, hogy érzem: Itt van velem. Régen éreztem már ilyet... Sőt, talán soha életem során. Nők jöttek, nők mentek, de Ő valahogy más, mint a többiek. Itt nem arra célzok, hogy ő egy arrancar, hanem az érzéseimre az irányába.
- Nem szereted az esőt? - kérdezem csöndesen. Államat elgondolkodva a vállára helyezem, s immár ketten nézünk ki az ablakon. Az esőcseppek ütemesen kopognak a vastag üvegen. Így szolgáltatva valamiféle háttérzajt álldogáló kettősünknek.
- Valahogy én szeretem... Úgy gondolom, hogy elmossák a hibáimat, amiből valljuk be, elég sok van. Bár tudom hogy ez hülyeség.
Fejezem el végül mosolyogva. Finoman megemelem és az ágyhoz sétálok vele. Óvatosan, mintha porcelánból volna, teszem le az ágyra. A hátára fektetem, s lazán felé mászok. Talán túl messzire megyek, hisz' alig ismerem. Azonban nem bírok magammal. Szinte elveszek íriszében, majd egyre közelebb hajolok hozzá. Jobb kezemmel finoman arrébb seprem a haját, s ajkaimat az övére tapasztom. Ilyen gyengéden még nem csókoltam senkit. Van egy olyan érzésem, hogy ebben az egy csókban elmondtam mindent, amit érzek. De szar... Szóval ilyen a szerelem első látásra?

- Nem szereted az esőt?-kérdezte, amire én csak megráztam a fejemet. Összebújva néztünk ki az ablakból, s hallgattuk az esőcseppek szorgos pattogását. - Valahogy én szeretem... Úgy gondolom, hogy elmossák a hibáimat, amiből valljuk be, elég sok van. Bár tudom hogy ez hülyeség.-továbbra sem szólaltam meg, csak egy kisebb mosolyt ejtettem meg. Egy pillanatnyi csöndesség után, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Hiro felkap, és az ágyhoz araszol velem. Gyengéden lefektetett, s hamarosan ő is felém kúszott. Egyre közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt. Az elején még nem értettem, hogy miért is nem ellenkeztem... csak hagytam magam, hogy idáig sodródjak. Viszont ez a hosszú, édes csók rádöbbentett, hogy mit is érzek valójában... Lehunytam szemeimet, s viszonoztam. Nem mondtuk ki, de mindketten nagyon jól tudtuk, hogy vágyunk egymásra. Talán túl messzire mentünk, hiszen nemrég futottunk össze, de úgy éreztem, mélyen, legbelül a szívemben, hogy keresve se találtam volna tökéletesebb férfit magam mellé. Az indulatok lassan kezdtek elhatalmasodni, s már arra kaptam fel a tekintetemet, hogy erős szorításomból kimászva, kezével megpróbálja kigombolni a rajtam lévő inget. Szívem egyre gyorsabb kalapálásba kezdett, de nem ellenkeztem.
Az éj sötétjében, a Hold fénye sejtelmesen megvilágította a szobát... Az elhalkulni nem akaró eső végtelenjében egymásra talált két szív... Lassan, és vágyaktól telve egymásé lettünk...


// Be bee a kulisszatitkokat meg megtartjuk egymásnak... XD \\

Másnap kissé kómásan kellek fel. A napsugarak erőszakosan törnek be a függöny széthúzott redői közt, s természetesen az én burámra világít mind.Nagy nehezen kinyitom a szemem és körbetekintek a szobámban. Igen, teljességgel biztosan állíthatom, hogy otthon ébredek. Ez azt jelenti, hogy tegnap nem voltam bulizni. Ekkor realizálódik bennem, hogy valami vagy épp valaki nyomja a mellkasom.
~Höh? o.O~ - gonolom nagyon értelmesen, miközben felemelem a takarót. egy csöppet meztelen vagyok és egy kék hajkorona tulajdonosa fekszik mellettem. Lassan visszatér az agyamba a vér, így jobban tudok gondolkodni. Candenak hívják és tegnap találkoztam vele... Azután meg...
- Oh! - szakad fel belőlem egy sóhaj, miután realizálódott bennem, hogy mit is csináltam az este. Hiba volt, hisz' ő egy arrancar, míg én egy Quincy vagyok. Bár, ha szeretem az ilyen apróság elhanyagolhatóak. De akkor se kellett volna rögtön az első alkalommal! S főleg nem ennyiszer!
Azonban lassan elvigyorodok és óvatosan kimászom az ágyból, hogy nehogy felébresszem ezt az angyalt. Gyorsan megkeresem a tegnap lehajított nadrágomat, majd a fürdő felé veszem az irányt. Miután bezárul a helyiség ajtaja, a göncöt a szennyesbe hajítom, s beállok a zuhany alá. Csupán tompán tapasztalom, hogy a hideg víz kissé csípi a mellkasom. Nem nagyon foglalkozom vele, mert már máskor is előfordult, hogy megsérültem a hollowok ellen folytatott harc során. Azonban mégis lepillantok, azután látom, hogy hosszú, véres karmolásnyom fut végig a mellkasomon. Néhány pillanatig szóhoz sem juttok, azután jóízűen felkacagok.
- A kis vadmacska! - suttogom magam elé, miközben tovább folytatom eddigi tevékenységemet. Egyre jobb kedvvel állok a víz alatt, s érzem, hogy végre van valakim, akit szerethetek. Ugyan voltak már ilyen egy-éjszakás kalandjaim, de úgy gondolom, hogy ez más lesz.

[Folytatásshh- avagy hormontúltengő tinik vergődése]

A filmválasztás jó, magam is kedvelem ezt a művet, leginkább a számítógépes effektek fogtak meg benne, nem is annyira a történések, bár szó se róla, azok is megütik a kellő szintet. Ilyen királyul ábrázolt vérfarkast nem sok helyen lehet látni, a legtöbb inkább hasonlít valami túltenyésztett korcs terrierre. Bármit sokadjára megnézve már unalmassá válik, így vagyok ezzel Én is, ezért sem róhatóak fel Nekem hatalmas ásításaim, amivel az izgalmas tartott jeleneteket köszöntöm. A popcornhoz való hozzáférés nehezebb, mint először gondoltam, de ettől függetlenül megoldom a problémát, hiszen erről vagyok híres. Lassan kezdek lemenni alfába, amikor végre valahára valami akció is történik. Nem, nem a televízióban, hanem itt a nappaliban. Kissé meglepődötten pillantok fel a mesterséges fény által megvilágított sziluettre, majd ezt követően mindent eltakar a haj, azonban ezt nem bánom különösebben. Kellemes a póz, amit felvettünk, szóval gyengéden futtatom végig ujjaimat gerince vonalán, ez általában be szokott jönni, a simogatástól beindulnak a csajok. Az egyre lassuló szuszogásból viszont arra kell következtetnem, hogy itt minden lesz, csak kamaty nem. Egy csalódott szusszanás kíséretében kezdek el játszadozni a sötétben az egyik kóbor hajtincsével, Van Helsingre már fél szemmel se figyelek oda. Kérdésére igenlő választ adok, ámbátor egyszerűen nem fér a fejembe, miszerint miért érzi egyfolytában azt, hogy nyűg lenne a nyakamon. Biztos a neveltetésében lehet a hiba, az apja biztosan egy vén zsarnokoskodó, ami nem is csoda, hisz’ a shinigamikat vezeti, amely banda kétségtelenül idióták gyülekezete. Ezen kijelentés alól persze kivételt képez Nayo-chan, de Ő ugye más tekintetben is az átlag fölé emelkedik, ráadásul így is nagy szónak számít a tény, mely szerint le tudtam győzni a fajával szemben felállított előítéleteimet.
- Ugyan, nagyon elszomorítanál, ha kevesebbet lógnál a nyakamon, habár a Te megfogalmazásodban ez úgy jön le, mintha az olyan rossz dolog lenne. – susogom a lánynak halkan, holott az is lehet, hogy már rég álomba szenderült. Az igazat megvallva nincs túl késő, alig múlt kilenc óra, általában ilyenkor még vagy az utcákon járkálok, vagy épp hollowokra lövöldözöm nagy elánnal. Az este egyértelműen itt ért véget, ezen már nem is tudok változtatni, mivel partnerem túlságosan lefáradt az egész napos erőltetett menetelés miatt. Tőlem valószínűtlenül lágy mosollyal nyalábolom össze a lányt, azután karjaimban viszem fel a szobámba. Miután kellőképpen betakargattam, még nyomok egy puszit az arcára, azután éjjeliszekrények fiókjából előszedem feketén csillogó iPodomat. Néhány perc elteltével már szokásos quincy-uniformisomban szobrozok a nappaliban, s egy nemtörődöm mozdulattal kapcsolom ki a még mindig zúgó tévét. Jó lenne ma pihenni egy kicsit, azonban Nayoko kis magánakciója felkeltette a környéken lézengő lidércek figyelmét, társuk halála pedig csak arra sarkalja Őket, hogy még inkább elfogyasszák azt, aki képes volt felülkerekedni egyikükön. Eme gondolatfüzér undorral keveredő megvetést csal arcomra, mialatt elindítom a zenelejátszón a direkt ilyen alkalmakra összeválogatott számokat. Jobb úgy vadászni, ha közben dübörög az ember fülében valami jóféle nóta, igaz-e? Ennek megfelelően monumentális lelkesedéssel vágódok ki a főbejáraton, aztán már egy szemvillanásnyi idő alatt a közeli épület tetején termek. Egy pillanatra elcsendesítem szaporán dobogó szívem, majd érzékeimet kiterjesztve kezdek kutatni a prédák után. Rövidesen fel is fedezem azokat, északi irányban vannak, a park közelében. Számomra érthetetlen okokból kedvelik azt a helyet, holott véleményem szerint a temetők közelében több elfogyasztható lélek flangál, ám szerény személyemtől biztos nem fognak tippeket kapni a legjobb önkiszolgáló büféket illetően. Sőt, abban is kételkedem, miszerint a felfedezett kolóniából akár egy is megéri a reggelt...
Igazam volt. Kicsit ugyan tovább tartott, mint gondoltam, azonban az eredmény ugyanaz. Síri csendben próbálok fellopózni az emeletre, ami folytonos fájdalmas nyögéseimnek köszönhetően eléggé nehézkes. Az egyik mocsok szívósabb volt, mint gondoltam, figyelmetlenségemnek pedig egy szép, széles karmolásnyom lett az eredménye a vállamon. Nem egyszer fordult már elő ilyesmi, magamnak is le tudom kezelni, csupán némi nehézségbe fog kerülni megfelelően lekötözni egyedül. Jelenleg egy szakadt hajléktalan is jobban néz ki Nálam, ezt a tükörbe pillantva tudom levonni következtetés gyanánt. Harcban az ember nemigen figyel olyan apróságokra, mint például a ruhájának állapota, ez Rajtam is meglátszik. Némi szenvedés árán tudom csak lefejteni magamról felsőmet, ami egy az egyben repül is a szemetesbe. Rendesen összebambáskodtam ezt a mai napot, nem vágyok többre egy kis fájdalomcsillapítónál, valamint egy forró fürdőnél. Reményeim szerint nem ébresztettem fel vendégemet, mert az egy csomó kellemetlen kérdést szülne és talán nem is jönne el többet az Emberek világába, ha látja milyen veszélyek is leselkednek itt a polgárokra. Mondjuk, az igazat megvallva a lakosok 90%-a nem is látja a hollowokat, akik meg igen, azok is messze elkerülik Őket. Persze vannak olyan gyagyások is, mint jómagam, kik direkt keresik Hueco Mundo férgeit. Nos, azt hiszem meg is érdemlem, amit kaptam óvatlanságomért.

[Folytatásshh- avagy hormontúltengő tinik vergődése]

Tudtam, nem voltam eléggé elővigyázatos, amikor bejöttem a fürdőbe. A lépések zaját már messziről hallom, azonban elbújni nemigen lenne értelme, s nincs is hova. Így valószínűleg szembe kell találnom magam a lány sápítozásával, aminek igazából nem örülnék túlságosan, eléggé fáradt és morcos lettem mostanra, szóval csak szeretnék bezuhanni az ágyamba, aztán szunyálni reggelig. Kifejezéstelen vonásokkal pillantok a belépő, igencsak kócos lánykára, kinek kinézete mégiscsak egy halovány mosolyt csal ajkaimra. Íriszeiben egy pillanatig a meglepődöttséget látom, ám ezt követő szavaitól majdnem dobok egy hátast. Semmi aggódás vagy jajveszékelés, egyszerűen csak kijelenti, miszerint hagyjam Rá a hollowok irtását, mert az Nekem káros az egészségemre. Hirtelen elfut a pulykaméreg, megszólalni se tudok néhány másodpercig, azonban a puha tenyerek érintése a hátamon rögtön elfelejteti Velem az indulatot. Ilyesmire nem kérhet meg, egyszerűen kötelességemnek érzem a lidércek elpusztítását, hiszen egy a fajtájukból ölte meg a családom nagy részét. Ettől függetlenül most mégis csendesen tűröm a szakképzett ellátást, egyedül kétségtelenül nem tudtam volna ilyen szinten ellátni magam, bár már megszoktam a sérüléseket, szóval nem lett volna annyira nagy dolog. A fürdővíz említésére csak egy bólintással reagálok, szavakkal nem is igen tudnék, mivel rögtön birtokba is veszi azokat Nayo-chan. Fejemet ingatva, egy vigyor kíséretében figyelem távolodó alakját, meg vagyok áldva Vele, az már szent igaz! Részemről első tervem a koszosan, valamint véresen ágyba fekvés lett volna, ám be kell látnom, hogy ez nem teljesen higiénikus, mosni meg amúgy is utálok, hiába végzi el helyettem a gép a feladatot. Lássuk be, nem vagyok épp a rend, meg a tisztaság híve, azonban mit is lehet elvárni egy olyan tinédzsertől, aki már évek óta egyedül él, ráadásul nem kapta meg az úgynevezett szülői nevelést. Többek között erre vezethető vissza az iskolában mutatott destruktív viselkedésem is, legalábbis a pszichológus valami ilyesmiről pofázott, mielőtt még felgyújtottam volna az asztalán lévő irathalmot. Nem az Én hibám volt, miért kell az elkobzott öngyújtókat rengeteg papír közelében tartani?! Hülye az a tag, kezemet rá!
Maradék ruhámat is a szennyesbe dobva – habár talán célravezetőbb lenne most rögtön elégetni őket – immáron Ádám-kosztümben ácsorgok a helyiség közepén, bizalmatlanul méregetve a gőzölgő vizet a kádban. Szerencsére senki sem lát, mert valószínűleg elég idióta látványt nyújthatok jelenlegi helyzetemben, amint gyilkos tekintettel meredek az erre reagálni képtelen folyadékra. Ellenérzésem csupán abból az el nem hanyagolható tényből származik, mely szerint, ha ebbe belecsobbanok, akkor a kötés is nedves lesz, ergo lehet megint lecserélni, annyi kötszer pedig már kötve hiszem, hogy lenne. Szerencsére szemeim viszketni kezdenek a bosszúságtól és a fáradtságtól, ezért egy vállrándítás kíséretében mégis bemászok, lesz, ami lesz. Csupán nagyszerűségemet dicséri a jelenség, miszerint képes vagyok megfürdeni, s még a vállamra eszkábált cucc sem jön le. Némileg elbóbiskolni is sikerül, de hála a gondviselésnek az orromba tóduló vízmennyiség rögtön visszaránt a valóságba, így kerülvén el az álmok mezejét, valamint az egyáltalán nem kellemes, fulladásos halált. Lehet finnyásnak nevezni, de akkor már inkább egyen meg valami, semmint hogy ilyen láma módon patkoljak el. Egy ágyban, szeretkezés közben halni meg szívelégtelenség által, na ez az, ami Nekem való! Saját gyopárságom felett érzett iróniában fuldokolva kászálódok ki a „partra”, majd gyors szárítkozást követően, egy nagyobb fehér törölközőt a derekam köré csavarva szambázok ki a helyiségből. Nayoko elfelejtett váltásruhát behozni, mondjuk Én se említettem Neki egy szóval sem, ezért ez egyértelműen szerény személyem számlájára írható fel. A csörömpölésből már előre rosszat sejtek, ismerem már annyira a lány veszélyességi faktorát, hogy tudjak következtetni a történtekre, ám reményeim szerint nem vágta még le semmijét. Némileg megkönnyebbülve veszem tudomásul a baleset elhanyagolhatóságát, viszont azért kicsit aggódok, mert akár le is forrázhatta volna magát. A vetődés kicsit váratlanul ér, ennek köszönhetően rövid úton mindketten a padlón kötünk ki, vagyis Én a földön, Ő pedig Rajtam. Egy másodpercre muszáj vagyok felszisszenni a felkaromba nyilalló fájdalomtól, azonban megpróbálom férfihoz méltóan, csukott szemmel és szájjal tűrni. Nem mutathatók gyengeséget.
- Nem így szoktam inni a teát, de kétségtelenül jobban tetszik ez a megoldás. – jegyzem meg vigyorogva, amikor a hideg felsője a hasamhoz ér, ezen idő alatt fél kézzel megpróbálom magamon tartani a pamutot, már amennyire ez lehetséges. – No… Szerintem eleget fetrengtünk itt, gyere Te kis konyhatündér, keresünk magunknak valami száraz ruhát.
Egy csókkal zárom le felvetésem, ennél elsöprőbb érvet keresve se találhattam volna. Jobbját megragadva, ujjainkat összefűzve kormányzom a megfelelő irányba, amerre valószínűleg már tudja a járást, habár néhány órával ezelőtt jómagam vittem fel a szobámba, szóval ebben nem vagyok teljesen biztos, mindenesetre nem olyan nagy ez a ház, hogy el lehessen tévedni benne. Mondjuk a nagyság relatív fogalom, egy hajléktalannak ez is palotának tűnhet. Igazából kissé lefitymálóan gondolkodok erről az épületről, gazdag környéken van, alig vannak szomszédok, ráadásul senki sem cseszeget, ha eldurvul a buli. Célunkhoz megérkezvén egy intéssel jelzem, hogy vegye csak le nyugodtan, addig kerítek valamint magamnak is, meg Neki is a szekrényben. Kicsit deja vu érzésem van az üggyel kapcsolatban, ám ezt gyorsan elhessegetem. Badarságokon kezdek elmélkedni, teljesen feleslegesen…

[Folytatásshh- avagy hormontúltengő tinik vergődése]

Kétségtelenül kezdünk egyre jobban összemelegedni, mintha nem is pár órája, hanem már évek óta ismernénk egymást. Az illemnek megfelelően természetesen a másik irányba fordulok, azonban nem tudom megállni, hogy oda ne pillantsak. Láttam már fehérneműben, – köszönhetően a remek fürdős ötletemnek – azonban ismét meg kell jegyeznem magamban, mennyire tökéletes alakot is örökölt. Karcsú alkat, mégis telt keblek, valószínűleg ez minden férfi álma. A keresgélésbe belefeledkezve nemigen figyelek a körülöttem történő eseményekre, így már csak azt veszem észre, miszerint mellettem ül a földön és ártatlan tekintetével pislog fel Rám. Ez még nem is lenne annyira zavarba ejtő, viszont ruházata, valamint jómagam szinte teljesen meztelen valója igencsak pikánssá varázsolja ezt az amúgy teljesen ártatlan jelenetet. Ezúttal Rajtam van a vörösödés sorra, szóval kissé kapkodó mozdulattal rántok ki egyet a felsőim közül, aztán nyomom Nayo-chan kezébe. Helyzetem csak tovább romlik, amikor a shinigami szorosan átölel, mintha direkt a kikészítésemre játszana. Szerencsémre hamar talál magának valami halaszthatatlan megkeresnivalót odalent, így nincs szemtanúja tetszésem fizikai kifejeződésének. Egy jeges zuhanyon gondolkodva bújok bele egy alsónadrágba, majd miután egy pólót is felvettem, megfelelőnek titulálom öltözékem. Le kell hűtenem magam, mert a végén a nagy nyomulással elijesztem, azt pedig nem lenne kedvemre való. Egy meggyötört szusszanás kíséretében helyezem magam kényelembe az ágy szélén, miközben bikinis vénasszonyokra gondolok, ezek kellőképpen lelomboznak, abban száz százalékig biztos vagyok. A felkínált csészét egy hálás mosollyal fogadom el, majd miután belekortyoltam az italba, jobbnak látom félretenni.
- Kicsit még meleg, de köszönöm a figyelmességed! – füllentek szemrebbenés nélkül, miközben azon elmélkedem, vajon milyen módon lehet elrontani a teát. – Ugyan, eddig nem okoztál csalódást és remélem, Én se fogok Neked. Biztos a sors is azt akarta, miszerint a mai napon egymásba botoljunk. Szó se róla, nagyon megkedveltelek, halálisten…
Az utolsó szót némileg keményebben ejtettem ki, mivel szeretném hangsúlyozni a helyzet valószínűtlenségét. Igazából ez már egyikünket sem érdekli túlságosan, csupán két fiatal vagyunk, akik különös körülmények között találtak egymásra. A bögrét egy laza mozdulattal eltávolítom a kezéből és lerakom a sajátom mellé az éjjeliszekrényre, hadd pihenjenek ott, amúgy útban lennének. Eddigi terveimből egyértelműen kikövetkeztethető, hogy mit is szeretnék most csinálni, ám még magamat is meglepem valós cselekedetemmel. Egy gyors csókot követően befészkelődök a takaró alá, azután karjaimat kitárva félreérthetetlen célzást teszek. Ezúttal nem vezérel semmilyen hátsó szándék, csak szeretnék végre szunyálni egyet és a lányt közel tudni, nehogy valami meggondolatlanság miatt Ő is elinduljon megkeresni azt a lidércet, amely ezt tette Velem. Kétségtelenül nem járna sikerrel kutatása, mert azt a férget a karcolások megkapás után hidegre tettem, így is csak elkalandozó figyelmemnek köszönhettem sebesülésemet. Biztos akkor is vendégem idomain járt az eszem, holott a dekoncentráció egy harcban akár végzetes is lehet. Ellenben jelenleg ez zavar a legkevésbé, így amint mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk, ismét tapsolok kettőt, aminek köszönhetően erre a helyiségre is jótékony félhomály borul. Az egyik legjobb ötletnek tartom ezt a hangérzékelős villanykapcsolót, ezen technikai vívmány nélkül most szaladgálhatnék a szoba egyik végéből a másikba, mint egy mérgezett egér. Ám mivel erre nincs szükség, így elégedetten fúrom arcomat Nayo-chan tarkójába, miközben egy mélyebb szippantással beszívom hajának édeskés illatát. Valamilyen megfoghatatlan okból az eper jut eszembe róla, aminek lássuk be lehet valóság alapja, mivel emlékeim szerint a cukrászdában is az említett gyümölccsel készített süteményt kért, bár már nem emlékszem tökéletesen, túl sok minden történt azóta, nem egy fényében ez az információ pedig eltörpülni látszik.
Sajnálatos módon minden további elképzelésemet meghiúsítja az álommanó, aki olyan hirtelenséggel támad be, hogy még védekezni sincs lehetőségem! Igazából nem is olyan meglepő a dolog, már régen hajnal volt, mire hazakeveredtem, s egy minimális pihenésre szüksége van a szervezetemnek, még ha ezt nem is akarom bevallani magamnak. Ráadásul a megnyugtató melegség a mellkasomnál is egyöntetűen arra biztatott, miszerint aludjak csak nyugodtan, minden a legnagyobb rendben. Ettől függetlenül, néhány kétségtelenül elhanyagolható órát követően szemeim úgy pattannak fel, mintha ágyúval lőttek volna közvetlenül az ágy mellett. Lövésem sincs, mit csinálhattunk álmunkban, azonban a takaró kétségtelenül Ránk van tekeredve, egyértelműen egy kényszerzubbonyt idézve. A levegőhiányon kívül nem igazán van problémám a kialakult helyzettel, mivel a méreteink közötti különbségnek köszönhetően sokkal lengébb az a felső, mint ahogy az megszokott. Elégedetten vigyorogva a szemeim elé táruló tájon nyomok egy ébresztő jellegű puszit a leányzó orrára, ezt követően pillantásom a közeli órára villan. Alig van még hajnali hét, egy korombeli gyereknek körülbelül kétszer ennyit kellene szunyálnia, hogy növésben maradjon. Micsoda pech, nem leszek nagyobb darab…

[Folytatásshh- avagy hormontúltengő tinik vergődése]

A kérdés váratlanul ér, s habár már válaszoltam rá indirekt módon, így szemtől szembe egészen másképp kellene megfogalmazni a dolgokat. Magamban újra átrágtam az információt, amit a faja hordozott számomra és ismét arra a következtetésre jutok, miszerint ez nem érdekel különösebben. Akárhova is tartozzon, a személyisége és a szépsége vitán felül áll, szóval felőlem akár óriásteknős is lehetne. Mielőtt azonban válaszomat szavakba önteném, vagy egyáltalán reagálni tudnék a történtekre, hirtelen már hason fekszem, pólóm pedig az ágy mellé lett lehelyezve. Ilyesfajta vetkőztető készséggel eddig még nem találkoztam, ám kétségtelenül van tehetsége a témában, nem is kevés. A masszázs ötletére csak tétován bólintok egyet, sajnálatos módon semmi olyasmi nincs itthon, ami ehhez szükségeltetik. Amint a lány hazamegy, első dolgom lesz elrohanni valami drogériába vagy mibe, majd venni olyan olajt, amivel a szalonokban szokták kenegetni a nyomogatásra vágyókat. Szó se róla, kivételesen jól esik ez most, pillanatok alatt sikerül ellazulnom puha ujjai alatt, ráadásul a nyakamat is elaludtam, ám Nayo-chan hathatós közbenjárásának köszönhetően görcseim másodpercek alatt semmisé válnak. Már-már épp bealudnék megint, amikor gyengéd ajkak érintését érzem a hátamon, ami mosolyt csal az arcomra. Szívesen viszonoznám ezt a kedvességet, azonban úgy tűnik túltöltődött energiával, mivel megint elviharzik. Kezdem már megszokni ezeket a kitöréseket, ennek megfelelően nyugodtan fordulok át a hátamra és néhány fájdalmas szisszenést követően nekidőlök a fejtámlának. Rövidesen vissza is tér egy tálca társaságában, amin némi rántotta, valamint egy bögre kakaó foglal helyet. A cukorból arra tudok következtetni, miszerint még nincs édesítve, ezért gyorsan hálát is adok az égieknek.
- Sokkal inkább érdekel, hogy ki vagy, semmint a halálistenséged. - szólalok meg végül nagy sokára, miközben három kockacukor felhasználását elegendőnek is találom. – Részemről nem mutatok akkora utálatot, mint a többi quincy, mivel az Én szeretteimet nem a shinigamik ölték meg, hanem a hollowok. Mindenesetre némi ellenszenvet azért érzek a Soul Society népséggel kapcsolatban, azonban Te ez alól kivételt képezel, mondanom se kell, mennyire.
Csak tettekkel lehet az ilyesmit igazán bizonyítani, a mellébeszélés csupán a gyengék sajátja. Ezen ideológiának megfelelően nyomok egy puszit a vállamra hajtott fejének tetejére, azután gyors lapátolásba kezdek, hisz’ még vannak terveim, azt pedig nem akadályozhatja meg semmi olyan, mint például a reggeli. Három óriási korttyal megszabadulok az italomtól is, ami feltehetőleg egy rossz ötlet volt, legalábbis ez villan át az agyamon, miközben a leégetett nyelvemet legyezgetem. Egy oldalpillantást követően be kell vallanom, hogy ingem sokkal jobban áll a leányzón, mint Rajtam, ettől függetlenül könnyes búcsút kell vennünk Tőle, egy magasztosabb cél érdekében. Türelmesen kivárom, míg Ő is végez a szirupra emlékeztető adagjával, azután poharát a még tegnap esti páros mellé téve szabadulok meg az utolsó zavaró tényezőtől is. Köszönetképpen szeretném viszonozni ezt a tapizós… akarom mondani masszírozós akcióját, szóval szépen lassan magamhoz húzom, azután egy csókot lehelek a szájára, mialatt kezeimmel egymás után kigombolom az apró gombokat. Némi küzdést követően ismét fehérneműben ül előttem, s mint első alkalommal, most is megmosolygom alsójának mintázatát. Ahol előzőleg még Én terpeszkedtem hason, oda irányítom Őt is. Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk, bosszúsan kell konstatálnom a tényt, mely szerint a kijelölt célterületen egy pántszerűség halad át, így pedig képtelenség dolgozni! Egy másodpercig ugyan elgondolkodom rajta, hogy ezzel talán túl messzire megyek, ám ha ellenére van a dolog, akkor gyorsan orvosolni tudom, szóval egy vállrándítás kíséretében, gyakorlott mozdulattal, fél kézzel kapcsolom ki a csatot. Szerencsétlen anyag olyan erővel vágódik két oldalra, amivel majdnem a szememet is kiböki, viszont ezen nem is csodálkozom különösebben, tudván, mekkora bestiát kell féken tartania!
- Jó így? - kérdezem halkan, míg felső végtagjaimat rögtön munkába is állítom. Kétséget kizáróan nem vagyok olyan profi, mint Nayo-chan, de azért nem is csinálom rosszul, vagyis saját véleményem szerint. Mondjuk a kezdeti masszázs egy idő után átmegy simogatásba és nem csak a hátára, hanem úgy mindenfelé dekoncentrálódik. Haja még mindig fel van fogva, így szabad utat biztosít számomra a nyakáig, amit ki is használok természetesen. Karjaimmal tartva magam nyomok egy csókot a füle mögé, azután a vállára, majd le a gerince vonalán. Előző attrakciójából egyértelműen levonható a következtetést, miszerint direkt játszik Velem, ilyesmit egyszerűen nem lehet csak úgy semmi előképzettség nélkül csinálni, az szent!

[Folytatásshh- avagy hormontúltengő tinik vergődése]

Nem is olyan meglepő módon a masszírozásban is kiemelkedő képességekkel rendelkezem, nem is értem, hogy miért fordult meg a fejemben ennek ellentéte. Nayo-chan bőre egyre melegebb lesz simogató ujjaim alatt, s mintha a levegőt is gyorsabban kapkodná, mint előtte. Egy pillanatra azért lassítok a tempón, amikor hirtelen fel akar pattanni, részemről is szívesebben folytatnám a dolgot elölről, azonban a várt reakció elmarad. Némileg csalódottan hanyatlok vissza, ám a csókolgatást ennek ellenére is tovább folytatom. Nem tartom jó ötletnek ezt a párnás dolgot, mert a végén még megfullad a nagy izgalomban, az pedig semmiképp se lenne egy kellemes végeredmény. Hála a Gondviselésnek, nem vagyok nekrofil, mert hát akkor az ilyen apróságok sem tudnának megállítani. Egy másik akadály ellenben megtorpanásra kényszerít, lévén lassacskán alsóneműje anyaga állja már el az utam. Fürgén dobogó szívvel próbálnék meg a célvonalon túlra jutni, amikor hirtelen eltűnik alólam. Néhány pislogás után jövök csak rá, hogy bizony megszökött alólam és immáron minden perverz vágyam romokban hever. Nos, nem úgy alakultak az események, ahogy azt szerettem volna, de természetesen nem fogom ráerőszakolni az akaratom, hisz’ alig pár órája találkoztunk, az is nagy szó, miszerint már eddig eljutottunk ilyen rövid idő alatt. Az arcomon felvillanó grimasz elárulja a tényt, mely szerint Nekem egyáltalán nem lett volna ellenemre, ha tényleg csak a homály az, ami valamilyen szinten fedi a testét. Ettől függetlenül a puszik jól esnek, még a harapás tényétől is el tudok vonatkoztatni, elég felfokozott hangulatban vagyok hozzá. Egy kis neheztelés azért kiérezhető a csókunkból, mivel szemét módon gyengéden beleharapok az alsó ajkába, csak úgy kedvtelésből.
- Igazad van, talán egy kissé tényleg túlságosan nagy iramot diktálok. – szólalok meg kissé rekedten, miután fejemet átdugtam a Rám adott póló nyakán. – Ha túl gyorsnak érzed a tempót, akkor szólj nyugodtan, megpróbálom visszafogni magam… Már amennyire ez lehetséges, mert nemigen tudok rendesen gondolkodni, amikor a közelemben vagy. Biztos dolgoznak a hormonok, de kőkeményen.
Most ide jöhetne egy tökéletesen ízléstelen, s vulgáris poén, viszont eszemben sincs ellőni azt, ahhoz nem vagyok még eléggé gyökér. Így csak nyomok még egy puszit a nyakára, mielőtt még hiperaktívkodása ismét el nem kapná. Eddigi öltözetével sem volt semmi bajom, de látszólag megunta a fehérneműben szaladgálást, pedig még szívesen elnézegettem volna, ez nem olyan, amit könnyedén meg lehetne unni. Legalább rövid ismeretségünk alatt arra is sikerült rájönnöm, hogy nagyon házias, csak még meg kell tanulni az ilyen-olyan eszközök működését. A gonosz mikrohullámú sütő után még rengeteg vészes ellenfél les Rá a konyhában, igazából Én is megrettenek minden reggel, ha mondjuk a mosatlanra nézek. Fásult sóhajtás kíséretében vágódok hátra a párnák közé, s szemeimet lehunyva próbálok felidézni valami kevésbé kerek és kevésbé puha tárgyat. A kaktusz pont ilyen, ráadásul víz se kell sok neki, meg úgy semmi sem, csak létezik. Mennyire egyszerűbb lenne növénynek lenni, akkor nem kéne foglalkozni minden kavargó érzéssel, csak fordulni a Nap felé, meg fotoszintetizálni, úgy mellesleg. A figyelemelterelés nem jön össze teljesen, mert a mellekről megint eszembe jut a lent tüsténkedő shinigami, aki egy hatalmas sikítással adja a tudtomra, miszerint még mindig itt van és nem lógott el egy figyelmetlen pillanatomban. Első gondolatom persze rögtön az, hogy felpattanok és lerohanok, azonban visszagondolva a tegnap estére, talán nem is olyan sürgős az. Nem érzékelek különös lélekenergiát a közelben, szóval ismételten valamit összetörhetett. Újabb szusszanást követően végül mégiscsak álló helyzetbe tornázom magam, aztán laza kocogással indulok meg az alsó szint irányába.
- Öhm… Mi a baj? – teszem fel a kérdést kissé értetlenül, hiszen a konyhába lépve semmi olyat nem tapasztalok, ami aggodalomra adna okot. A mutogatásból arra tudok következtetni, hogy a sikongatás oka a szemetesben lehet, ámbátor még mindig lövésem sincs, hogy mi az. Remélem, a rágcsálók nem tudnak bejutni a házba, mert az eléggé gáz lenne, ráadásul kitudja milyen betegségekkel fertőznének itt össze mindent. o.O Még a végén jól meghalok itt!