Szayel Könyvtár

Tárgy: Szayel Könyvtár Szomb. Ápr. 02, 2011 12:35 am

Egy kevésbé kacskaringós részen találkozhatunk egy hatalmas fekete kétajtós bejárattal. Míves felirat csak annyit közöl, az erre látogatóval "Ki, ide betérsz, hagyj fel minden reménnyel" szokásos maszlag meg ugye bár Szayel neve. De hogy ha valaki bátorkodik betévedni még is csak. Nem találhat oda bent egyebet, mint egy hatalmas könyvtárat. A könyvek száma több ezerre is kitolódik. Nem kell kitalálni ki a könyvtáros. De én a helyedbe nem zajongnék, ha nem szeretnéd a mi kis tudósunk tartályában végezni. Lehet, hogy ez a csapda? nézz körül. Aztán pedig vigyázz, ne hogy Szayel bácsi megreformáljon...

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 3:41 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

Ez nem igaz, én miért vagyok ennyire marha? Rendes voltam és megengedtem, hogy Rózsika nálam aludjon. Bár nem értem minek akart jönni hozzám? Lényegtelen is, tehát megengedtem neki, hogy a kanapén aludjon. Láthatólag Csontos kedvelte, igaz mindenkit kedvel, csak velem szeret szórakozni. Amiért egyszer majd számolok is vele. De mi várt rám reggel? Nem találtam se Rózsikát se Csontost. Azért kérem, mindennek van határa. Befogadtam és erre eltűnik egy köszönés nélkül, és viszi a kutyámat is. Csak találjam majd meg, kap a fejére olyat. De előtte természetesen megreggelizek, azt nem fogom kihagyni. Egy finom reggeli egy jó kávé és egy cigi. Nem sietünk el semmit, annyira nem okos a kis arrancar hogy nagyon meg tudjon lógni előlem. Megvolt a reggeli, jöhet a többi, egy kellemes zuhany, szárítás és az öltözés. Jó lesz nekem ma a szokásos uniformis is. Orgot a hátamra csatolom, és irány a keresés. Merre menjek? Megvan, előveszem Orgot, feldobom a levegőbe, pörög párat, majd elugrok, mert valahogy rámakart esni. Végül sikeresen földetért. Rendben a pengéi balra mutatnak, tehát megyek balra. Visszateszem a helyére és mozgás. Bár oké, eddig eljutottam, de hogyan tovább? Szépen sorba bekopogok minden szobába. Van, ahol ajtót nyitnak, de nem értem vele sokat. Mert egyik se a Rózsi volt. De nem adom fel, a következő szobából elég hangos nyögések hallatszottak. Lehet ide nem kéne benézni? De mi van, ha szegény Csontost kínozzák? Bár ezek a nyögések nem szenvedésről árulkodnak. Akkor lehet, mást csinálnak a kutyámmal? Eh, fúj ez beteg gondolat, inkább hanyagolom ezt a szobát. A következőnél egy talpig véres alak nyitja ki az ajtót. Nem tűnik beszámíthatónak, inkább elnézést kérek és otthagyom. Elértem két szép nagy fekete ajtóhoz. Szayel könyvtára? Az a kiírás is sokatmondó, inkább mégse fogok bemenni ide. Sarkon fordulok, amikor ugatást hallok bentről. Fordulatból belerúgok az ajtóba, ami megse mozdul, csak én nyögök egy fájdalmasat.
- Baszki…. – de rohadt kemény ez az ajtó. Inkább maradok a régi módszernél és benyitok. Naná hogy itt vannak. Sántítva indulok el feléjük.
- Rózsika, azt a ventilátoros túros f.szt. Nem kellet volna elköszöni, meg elkérni ezt a bolhazsákot?

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 4:42 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

*Az az este igen csak jól alakult. Egész jól elbeszélgettem azzal a nénivel, mindenesetre jól sült el. Leszámítva az, hogy csontos igen csak ficánkos volt, amit meg is értek, hisz egy shinigamit nem mindenki kedvel, ezt igazán megérthetem. Mindenesetre, eljött a nappal vagy is a reggel és sietni kellett haza, hogy Karasu ne vegye észre az orbitális meglógást.Nem mintha eltervezett lett volna, egyszerűen csak ott keltünk fel és kész. Na de vissza térve Las Nochesre megint csak sikerült eltévednem, de nem csak nekem csontos se jobb nálam. Szóval mentünk a folyosókon még meg nem találtuk ezt a helységet ami telis tele van könyvekkel. Már a puszta bejárat bizalmat suttogó volt a számomra. Így mosolyogva nyitottam be és a látvány....*
- Na hát csontooooos menyjünk keressünk egy mese könyvet!
*Mese könyvet biztos találok benne, legalább is ezen kezdek el lovagolni, hogy kell egyet találni és akkor majd mesélek a kis kutyának. Így betérve el is indulunk a sorok között. Szemeimet közben pedig ide oda cikáztatom a kerinceken. Vannak trillerek, rém regények de ezek egyenesen meghökkentenek már a rajtuk található manga kép gyanánt is. Ezért tovább slisszolok mintha nem is láttam volna azokat. Nem szabad ilyeneket olvasnom mert még a végén tényleg Eras odvába végzem, azt pedig nem igen szeretném. Szóval szépen csak haladok oldalamon Csontossal, hogy megtaláljuk a csipkerózsika nevezetű külön kiadást. Ha jól emlékszem valami ilyesmit emlegettek Karakurában. Hátha Szayel szerzet tilyet, bár k itudja? Megyek mendegélek még egy hatalmas fehér szekrényhez nem jutok amelynek a tetjén megtalálom az említett könyvet. Jobban mondva megpillantom. Egyenesen sokkot kapok.*
- Csooontooos...könyvre feeell!
*Kiáltok fel a könyvtárban torkom szakadtából és neki megyek a szekrénynek, ami természetesen fel is borul a tartalmával együtt. De legalább a könyv meg van. Körbe nézek, hogy mit is csináltam percekkel később. Fel is sikítok. A francba...ez Szayel könyvtára. Gyorsan össze kell pakolnom. Így is teszek. Vagy is sürgősen felállítom a szekrényt és pakolom fel a könyveket, természetesen totál máshogy mint azt a könyvtáros intézte volna. Éppen ezért mikor Hallom a lépteket és rám szól Vex megfordulva behunyom a szememet.*
- Jajj ne Szayel-sama ne bántson csak ezt a könyvet kerestemm...könyiiiiiiiii
*Visítok, de csontos láthatóan jól érzi magát. Még belém is dörgölődzik ezért pedig muszáj vagyok kinyitni a szememet. Valami fatálisat tévedtem. Vex az, ezért pedig oldalra billentem a fejemet.*
- Heh? Csontos jött velem...nem vittem el...izééé jó reggelt!

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 5:43 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

Szayel-sama? Na, az tényleg nem vagyok. Nem is szimpatikus nekem az a tag. A szemüvegével meg a bolond kísérleteivel és a viselkedése, teljesen unszimpatikussá teszik számomra. Bár gondolom ez nem nagyon hatná meg. Nem kapnék, kifejezett figyelmet, szépen bevágna egy tartályba ahol valami gusztusos zöld trutyiban lebegnék életem végéig. Bár nem is lenne rossz, egy előnye lenne, nem kellene zselére költenem többet. Az is lehet, hogy csak feldob egy asztalra, ahol nem csak lelkileg és szellemileg akar lemezteleníteni, de a testemet is, és akkor lehet megakar majd erőszakolni. Fog majd egy kis zselét és mogyorókrémet, felnyomja és úgy fogja hívni, hogy mogyorós szendvics. Bár elég beteges ez a gondolat az igaz, de Szayelből ki is nézem, hogy megtenné. Ha elősegítené valamelyik beteg kísérletét, akkor megtenné. Nincs valami picomokus arrancarok részére? Mert tényleg akadnak elég beteges gondolataim. De ezt lezárva Rózsika felé megyek, és az a rohadt kutya dörgölődik hozzá? Az áruló, pedig én adok neki enni, inni és minden mást. Erre máshoz dörgölőzik?
- Azt nem hiszem, hogy veled ment. Nem szokott felkelni csak úgy és elmenni.
Auau a rohadt térdem, most olyan két napig biztos nem fogok balettozni. Nem mintha eddig balettoztam volna, de már alkalmam se lesz rá. Közeledek hozzájuk és közben nézegetem a könyveket. Hm, nincs valami jó kis vicces könyv, vagy esetleg egy komédia, bár a horror is jó lesz. Amikor odaérek hozzájuk oldalra döntött fejjel nézem Csontost és Rózsikát. Mintha töprengenék azon mit is csináljak velük. Persze hogy nem fogok agresszív lenni. Felemelem a kezemet, és a lendületből azt lehet hinni, hogy megint kap egy barackot a kis arrancar, de csak ráteszem a tenyeremet a fejére.
- Azért máskor szólj ha mész és menni akar veled ez a dög is. – néha mintha értené Csontos, amit mondok, mert persze hogy beleharap a bokámba. – Fenébe, fenébe, fenébe. – nem tetszik ez nekem. Elkapom Csontos füleit és húzni kezdem. Sikerül lefejtenem a lábamról, mire Ő felugrik és ledönt a lábamról, már megint karmolni kezd és harapni akar. Tipikusan az a jelenet, amikor egy porfelhő keletkezik, és csak néha látszik ki valami. Vagy Csontos lába és feje, vagy az én fejem.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 6:33 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

*Huh pedig olyan remekül indult minden. Azt hittem, hogy nem lesznek itt gondok, de nagyon úgy néz ki, hogy még is vannak. Kezdjük ott, hogy lebuktam. Ez pedig már is épp eléggé gáz. Fenébe is mondtam én, hogy azok a falak a lehető legroszabb helyen vannak már ami azt illeti, hogy egyszer tutira kifogom az összeset ütni ha ott pusztulok meg. Miért kellett ezt a behemót építményt ilyen hatalmasra csinálni? ejj de na. Lassan ott tartok már, hogy szereznem kell egy radart szayeltől. Talán ha besettenkedek a laborjába még találok is ilyet. Bár nem merek ebbe reménykedni. Durcásan nézek Vexre.*
- Te kétségbe vonod? pedig így volt...
*Nézek rá hatalmas szemekkel. Hát tudnék én nei hazudni? Azt se tudom mi ez a fogalom. Nem szokásom hazudni másoknak. Én ami a szívemen az a számon. De elég nagy baj, hogy az itteni egyik legjobb barátom kétségbe mer vonni. Ez valahogy a lelekemen ütött most. Éppen ezért ahogyan megindul a keze felém. Megijedek és össze zizzenek. De annyira, hogy már a szemeim is vörösödni kezdenek. Nekem most itt lesz a végem. De nagyon itt lesz a végem. Már készülnék is a szenteket elmondani amikor csak szimplán a fejemre teszi a kezét. Hatalmasat sóhajtok, de akkorát, hogy a megkönnyebülés szinte kézzel fogható. Fel is pillantok és már éppen Vex nyakába igyekszem ugrani, hogy jól megszeretgessem mikor csontos neki ugrik a gazdijának. Hoppácska, ugrok is egyet erre. Úgy néz ki csontos nem szereti ha engemet szivatnak ezért Vex nem ússza meg egy egyszerű dorgálással. Vagy tudja a fene is, hogy miért csinálja csontos de ez az egész kép a számomra vicces. Ezért leülök a közeli asztal tetjére és kuncigni kezdek az esetre.*
- Hajrá egyik ne hagyd magad mááásik!
*Kiabálom és még fütyülök is egyet. Igazán jó barátok lehetnek ha ennyire kijönnek. Legalább is szerintem nem ilyenek valójában. Ők megértik egymást, de a kettejük kötelékének pontosan az kell, hogy szapulják a másikat. Szóval ezért is nem akarok véget vetni az egymás cibálásának. Meg van itt más is de arról nem ejtenék szót. Inkább figyelem őket.*
- Egyébként találkoztunk csontossal egy terhes shinigamival...meg fogócskáztunk is...hallod nagyon gyors kutyusod van...megsétáltathatom máskor is?
*Ahogy kérte akkor inkább megkérdezem előre, ne hogy gond legyen belőle. Igazán nem szeretnék stikába lenni Vexxel.*

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 7:09 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

- Sajnos igen, mert ismerem Csontost már elég régen, és ha nem kaját vagy szukát ígérsz neki, akkor nem nagyon megy sehova. – ez van, ismerem már nagyon régóta ezt a kutyát, tudom, hogy milyen, és tudom, hogy csak úgy magában nem megy el sehova. Bár lehet megérezte Rózsika aranyos kis ostobaságát, és ezért ment vele, tudta, hogy kell mellé egy okos is. Hm, sétáltatás vele, vajon ki sétáltatott kit? Rózsika Csontost? Vagy fordítva? Bár mindegy, eddig sikeresen megúszta a dolgokat ez az arrancar, tehát nem hiszem, hogy lesz baja, hülyéknek jár a szerencse.
Most jött a beijesztés. Ennyi miatt nem fogom bántani, csak elvitte Csontost és ennyi. Nem pedig kaszával kergetett vagy üt ki egy madarat belőlem. Azokért teljesen jogos volt a barack. Sajnos ez a dög megint kezdte a hülyeségét, és verekedni akar. Nem unta meg, hogy állandóan bizonygatni akarja ki a falkavezér? Harapás, fülrángatás, majd rám ugrás, és megint harapás, karmolás. Elviszem egy kutyakozmetikushoz ahol majd levágják a körmeit. Szurkolótábort is kaptunk, remek, ha nem fognak egy életre kitiltani minket ezek miatt, akkor semmiért. Hallom Rózsika szavait. Terhes shinigami és fogócska, és ilyenek. De pfuj, terhes shinigami, nem szent nekik semmi? Szaporodni kell igaz? Hm, most megint eszembe jutott valami. A shinigamik hozzánk hasonlóan lelkek voltak, tehát meghaltak. Akkor most az nem hulla szex? Akkor eleve egy nem élő gyereket kéne szülni, de mégis élnek, akkor zombik lennének? Értem, akkor csak is fejre támadok mostantól. Megint elméláztam, mire kapok egy újabb harapást, de most az alkaromba. Felszisszenek, majd megragadom Csontos farkát és felrántom a levegőbe. A fejem felé emelem….
- Persze hogy meg, és tudom hogy gyors, pedig elég dagadt.
… majd eldobom egy könyvespolc felé. Elég nagy erővel csinálhattam, mert a polc szépen dőlt el. Hangos csattanással ért talajt és a könyvek is szerteszéjjel repültek.
- Elég volt? – kérdeztem Csontost, de ezek szerint nem, mert elég gyorsan és hirtelen nekem ugrott. A lendület nekivitt egy másik polcnak, és az is eldőlt. Ez nem kellemes, már megint tönkrement a ruhám. A fenébe is már, cserélhetem ki. De ideje befejezni a verekedést. Fütyülök egyet, és Csontos leszáll rólam, és leül mellettem, én felülök és végignézek a romokon.
- Rózsika, milyen gyorsan tudsz futni? Mert remélem nem fogsz lemaradni.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 8:02 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

*Egész jól elvagyogatok én az asztal tetején. Még kényelmesebbnek is gondolom mint az a föld volt ott abban az erdőben. Lassacskán pedig tapsikolni is kezdek, had teremtsek meg egy jobb hangulatot. Majd a tapsikolást abba hagyva az asztalon kezdek el ritmusra dobolni valamit. Egy kis aládudolást is intézek valami jól ismert dallamból és már is olyan érzete van ennek a szituációnak mintha valami Las Nochesi labdarugó meccsen volnánk amelyben csontos és Vex a főszereplő én meg mint egyedüli szurkoló.*
- ÁÁÁ nem ígértem én semmit...álmomban kerültünk át Karakurába...
*Fejtem két dúdolási dallam közt Vexnek. Addig is pedig figyelem mit is művelnek ők igazán. Huu az anyját tényleg kezd elfajulni a helyzet. Én nagy szemekkel és vigyorogva figyelem őket. Bár lenne itt valami popcorn jó példával szolgálhatnék, hogyan kell végig nézni egy meccset. Legközelebb majd kakas viadalt szervezünk és aki megnyeri annak kideroráljuk ingyen a szobáját. Szerintem Liliéket nem lenne nehéz rávennem erre. Tutkóra segítenének. Ez pedig ötletnek meglehetősen ígéretesnek bizonyosul.*
- Hééé vigyááázzz!
*Kár volt mondanom mert a tényen nem változtat, hogy az a szegény ártatlan kis hollow kutya neki repül az egyik szekrénynek. Elképesztő mekkora a csattanás, én személy szerint kissé hátra fele is iparkodok. Huha, ebből tutira baj lesz. A kezeimmel fogom a fejemet és sandítok felfelé. Akár hogy is gügyöghetnék a fél könyvtár romokba kerül mert mint valami láncreakció szerűség sikerül feldöjnteni egy csomó szekrényt, mert Vex feldönti az egyiket és így megy a többi.*
- Hát akkor az új könyvtárnak annyi!
*Öröm ujongva sippanok fel. Na ez aztán a hatalmas meglepetés. Most pedig jó gyorsan lehuppanok az asztalról és Vexhez sonidozok. Csontos már reagálja is hogy mit akarok így beleharap Vex bokájába és abba csimpaszkodik én pedig elfogom Vexet és a kijárat felé sonidozok. Még éppen időben. Majdnem lecsukódott a bisztonsági csapóajtó. Épp hogy kislisszolunk a könyvtár ajtaja elé a folyosóra. Ekkor rakom csak le kettejüket.*
- Hihi...ezért kapni fogsz!
*Kacsintok mindkettejükre. Elég szépen elintézték a könyvtárat...*

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Ápr. 03, 2011 9:10 am

Merre van a kutyám? Csak találjam, meg aki elvitte.

Jó már egyeseknek, mi verekszünk, Ő meg csak szurkol, és mást nem csinál. Nem nagyon kell ide hangulatfokozás, elvagyunk mi a nélkül is. De azt tudom, hogy egyszer nagyon megjárja Csontos, mert kap egy cerot majd ha nagyon veszekedős kedvében lesz. Bár ahogy ismerem vagy én lőnék mellé vagy Ő élné túl. Pechem lenne az már biztos. De jöhet a kemény válaszom a harapdálásra. Felkapom és egyenesen egy szekrényhez vágtam, remek. Dominó effektus, szépen sorban dőltek el a könyveket tartó szekrények. Ezért tuti hogy kapni fogunk, ha elkapnak minket. Szerintem Szayel egy borosüveg és egy köcsög vazelint fog használni. Miket beszélek, nem lesz rendes a vazelint el is lehet felejteni. Vagy egy szálkás széklábbal verne meg? Komolyan kezelésre van szükségem, ilyen beteg dolgokat hogy tudok kitalálni? Próbálkozunk inkább mással. Mondjuk azzal, hogy ez a piszok dög nekem ugrott és sikerült még több szekrényt borítani. Lehet az lenne a legnagyobb büntetés ha itt kéne rendet raknunk, ABC sorrendbe rakni a könyveket. Kegyetlen lenne.
- Szerintem is. Addig tűnjünk innen, míg nem jön Szayel és nem akar minket berakni egy lombikba, és hörcsöggé alakítani. – bár szerintem ez Rózsinak tetszene is.
Amilyen kis butuska tuti elnyerné a tetszését. Csak sajnos nem ilyen szép és jó a világ, elég fájdalmas lenne szerintem az, hogy mindketten hörcsögök legyünk. Most mi van? Miért harapja meg a bokámat Csontos? Tudja mi a helyzet, ha jelzek neki nincs balhé. Aha, értem már, ejha, elbír engem Rózsika? Kis húzunk a könyvtárból, mint a hasmenéses vadkacsa, csak csíkot nem hagyunk hátra. Kint már nem megyünk sehova.
- Fogok? Fogunk, te is ott voltál, nem csak én leszek az, aki majd lombikban végzi lebontva egy egysejtű szintjére. Plusz, te voltál itt elsőnek és nem én. – szemétség, de ha ketten leszünk, akik szívnak, akkor már is kellemesebb lesz a büntetés. – De ha gyorsak leszünk, akkor nem lesz baj. Na, majd találkozunk valamikor. Ha kell ez a rosszaság, akkor kérd el.
Felkapom Csontost és még biccentek egy köszönést Natnak, majd elsonidozok innen. Ez a kutya az őrületbe kerget. Csak érjünk vissza a szobába, tudom mi lesz a büntetés. Fürdetés lesz ma.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Feb. 19, 2012 2:56 am

Elveszett

Tartok attól, Sierra-sama haragszik valamiért, hiszen egész nap kissé letörtnek tűnt nekem, én pedig nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, így inkább még azelőtt irányt váltottam, mielőtt még rajtam élné ki hajlamait. Félreértés ne essék, Montero-sama az általam leginkább tisztelt espada, azonban nem vagyok alkalmas arra, hogy bárkit bármiért is megvigasztaljak, miközben azt sem tudom, hogy azt hogyan kell. Pedig megannyi keserűséget láttam már és tapasztaltam, mégis, amikor szembesülni kell vele, újfent megfutamodok. Talán nem nekem találták ki ezt az egészet, ez nyilvánvaló.
Így aztán nem zavartattam magam, költeményeimbe menekülve vártam az idő múlását. Ami persze sehogy sem akar múlni, legalábbis nem úgy, ahogyan én azt szeretném. A leginkább mégis akkor múlik, amikor egy kopogást hallani ajtóm fehér burkolatán át, ez pedig már eleve nem sok jót ígér. Egy fracción társam utasít arra, hogy azonnal járuljak Montero-sama elé. Ha bőröm képes lenne a mostaninál is sápatagabbá válni, most bizonyára az lenne. Nem, nem áll szándékomban megtagadni espadám, egyetlen felettesem parancsát, ahogyan hisztérikusnak sem állítani őt, azonban ismerem már szertelen szeszélyeit. Vagyis azt hiszem, az övét ismerem, remélem, nem keverem mással…
Zavarodottan, arcom a földre szegezve sétálok le a lépcsőn, mely szobám előtt ágazik lefelé. Montero-samát már nem a toronyban találhatom, erre pedig már felhívta ezelőtt is a figyelmem a fracción társam, akit értem küldetett. Torkomban mintha egy tüskés gombóc keletkezett volna, még a nyelés is fájdalommal jár, valamiért elkap az a bizonyos rosszérzet, mint amikor tudod, hogy azon a napon valami rossz fog történni, például egy közeli ismerősöd leli halálnak halálát. Megannyiszor átéltem már, vagy éppen azok élték át, akik valamelyest részemet képzik, így bátran ugyan nem, de állíthatom, ismerem az érzést jól, tehát lehet némi fogalmam a következményeiről. Sötét fellegek gyülekeznek, egy közelgő káosz kezdetét jelezvén, egészen biztos vagyok benne, hogy végem, vagy valakinek vége lesz.
Ugyan nem áll szándékomban, de talán éppen ezért biztosítok magamnak több feltűnést, mint amennyit valójában óhajtok. Sietős lépteimmel próbálok gyorsabb tempót diktálni önmagamnak, talán a legjobb lesz, ha hamar túl leszünk rajta. Bármi is Montero-sama igénye, óhaja és sóhaja, én biztos vagyok benne, hogy nekem ez rossz lesz, nem tudom feledni ugyanis azt az ingerült arcot, amit Montero-sama néhány röpke órával ezelőtt produkált. Valami vagy valaki minden bizonnyal keresztül húzhatta számításait. S bár arra tisztán emlékszem, hogy közölte is velem, hogy mi letörtségének tárgya, valahogy elveszett az emlékek óceánjában, melyet csupán egy gyenge gát tart vissza, a sós káosz nehogy elborítsa teljesen tudatomat.
Miképpen a míves feliratú ajtón belépek, emlékeim közül máris felbukkan néhány helyszín, talán templomok, talán kúriák, a helyzetre való tekintettel azonban azonnal elhessegetem őket. Kissé feszengek ezen a helyen, hisz hiába, még nem jártam itt. A könyvek nem az én világom, a tudás nekem mást jelent, számomra más a forrás. De ezt senkivel nem oszthatom meg, még a bennem lappangó elmékkel sem.
Üveges tekintetem körbevetem, s önkéntesen indulok el a könyvek labirintusában. Félő, hamarosan eltévelyedek, mely nem lenne meglepő. Nincs más választásom, ha meg akarom lelni Montero-samát. A könyvtárban csupán néhány kósza arrancart látni, ami azonban leginkább képes felzaklatni, hogy könyvtáros sehol. Pedig ha megtalálnám, ő biztosan meg tudná mondani, merre keressem…
Percek múltán pillantom meg lilás haját az egyetlen espadának, akit őszintén tudok tisztelni. Eléjárulván köszörülöm meg kissé torkom, beszéd közben azonban szemeibe nem pillantok, kerülöm tekintetét. Ha mégis elkapom azt, azonnal elvetem figyelmem, s inkább oldalra, vagy a földre pillantok.
- Hívatott, Montero-sama? – mély hangom kissé barátságtalannak hathat, hangszínembe pedig erőltetett apátia vegyül. - Megkaptam az üzenetét, hogy szüksége van rám. – folytatom, s szuggerálom zöld szemeimmel a földet. Nem nézhetek a szemébe, ki tudja, mi történne akkor.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Kedd Május 01, 2012 4:57 am

A könyv

Jókedvűen, örömtelien, vidáman állunk a sötét szín ajtó előtt. Jót derülünk, mosolygunk, vigyorgunk a feliraton, mely fogad minket, s el kíván ijeszteni, riasztani, rettenteni a tudástól. De mi nem olyanok vagyunk, akik ennyitől megrémülnének, s sarkon fordulva itt hagynák a bölcs tudást, mely csakis, kizárólag, pusztán a miénk lehet. Mert kell nekünk; hiszen annyi van belőle mindenütt, szerte, szanaszét a világon és belénk még fér, bőven. Félő, hogy nincs is tán’ annyi ismeret, tudás, mely szükségeltetik hozzánk, s megszülethessen ez által boldogságunk, elégedettségünk, vidámságunk. Szerencsére ez még messze, távol van, mert még van, ami újdonságként hangzik el számunkra. Van még, amiről nem tudunk, de most teszünk arról, hogy kevesebb ilyen számunkra anonim, ismeretlen, nevenincs dolog, tényező legyen.
Széles mosollyal az arcunkon nyitunk be a nagyméretű, óriási, tágas térséget elzáró hatalmas ajtón. Mélyet szippantva a levegőbe ízlelgetjük, kóstolgatjuk az itt keringő könyvek aromáját, illatát, szagát. Olyan ismerős, boldog, örömteli, vidám emlékeket ébreszt fel bennünk, hogy nyomban táncra perdülnénk a lelkes emlékfoszlány hatására. Azonban most meg kell elégednünk a rengeteg, számtalan, tömérdeknyi szekrény, s polc könyvekkel teli látványával. Hiszen egy ilyen szent hely nem azonosul egy bálteremmel vagy tűri meg a hangoskodást, lármázást, ricsajozást. Itt csakis a csendesség, hallgatás, némaság esetében halható meg a könyvek beszéde, szóváltása, társalgása, a térségben keringő tudásról, melyet magába szívhat az arrancar.
Óvatosan andalgunk, kullogunk, lépdelünk beljebb és beljebb a térségben, nesztelenül megközelítve a könyvekkel teli szekrények sorait, miközben bálványozzuk, csodáljuk, magasztaljuk a sokrétegű tartalmát, a rengeteg kötet felhozatalát. A bőség zavarában vergődve futjuk át a címeket, s a szerint igyekszünk, törekszünk dönteni, választani, mely hangzásilag megfog minket, még ha tudjuk is, hogy a cím nem minden egy könyv esetében. Hiszen bármit bujtathatnak, rejtegethetnek, titkolhatnak lapjain, bármiféle érdekességet, melyet egy cím nem árulhat el nekünk. Mégis ehhez a eljáráshoz, módszerhez, szisztémához folyamodtunk.
Gyönyörködve vesszük kacsónkba, kezünkbe, mancsunkba az érdekesen hangzó címmel rendelkező köteteket a polcról, memorizálva helyét, ahonnan levételre került általunk. Igyekszünk nem eltúlozni a szelektálást, szortírozást, válogatást, s túl sokat magunkhoz venni, nem mintha gondot jelentene számunkra elolvasása, csupán nem szeretnénk más kíváncsiskodó, érdeklődő, fürkésző természetnek problémát okozni azzal, hogy nem találja az adott könyvet, amit keres, kutat, mert véletlenül nálunk van.
A helybéli olvasásra alkalmas asztalokhoz gyalogolunk, megyünk, sétálunk és pakoljuk le a könyveket rá, majd foglalunk helyet ott, hogy pár órás olvasgatás után visszavigyük a helyükre a köteteket, majd ismét keresésbe, kutatásba, pásztázásba fogva újabb érdekességeket vehessünk magunkhoz, mely által tartalmazott, tárolt tudást magunkba szívhatjuk. De amint visszahelyeztük az összes könyvet a helyére, helyesbítve az utolsót cipeltük, szállítottuk, vittük éppen vissza a polchoz, ahonnan leszedtük, egy ismerős alakot láthattunk kibontakozni, kirajzolódni, ahogy befordultunk a szekrénysorhoz.
Megdöbbenve, meghökkenve, meglepetten torpanunk meg, s szemléljük a bőszen keresgélő hölgyet pár minutumig, pillanatig, majd lassacskán széles mosoly, vigyor húzódik arcunkra, s lépdelünk kicsit nagyobb irammal, sebességgel, tempóval közelebb hozzá, majd hallás távolságba érve szólítjuk meg őt, mivel úgy tűnik ő nem vett észre minket.
- Kyo-chan~ <3! – öleljük át nagy lelkesen köszöntve, üdvözölve őt. - Olyan régen láttunk! Mi szél hozott erre? – érdeklődő, kíváncsiskodó, fürkésző tekintettel pillantunk rá és várjuk feleletét. Nem is törődünk a „rég” kifejezéssel, szófordulattal, mely nem éppen helytálló, hiszen alapjában véve, tulajdonképpen, voltaképpen pár órája láttuk őt utoljára, ennek ellenére gond, probléma nélkül alkalmaztuk. Ezt követően szemünk sarkából a polcra tekintünk, ahol egy könyv, kötet darabja hiányzik, pontosan az, mely éppen kezünkben, markunkban, tenyerünkben pihen. - Mit keresel? Csak nem ezt? ^ ^ – döntjük oldalra fejünket, széles mosollyal, miközben felmutatjuk a könyvet, melyre utalni kívánunk érdeklődésünk, kérdésünk, tudakozódásunk során.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Május 13, 2012 5:53 am

A könyv

A Seth nevű egyedtől kapott feladat egész jól halad, bár még mindig csak kísérleti fázisban van, legalább valamilyen eredményeket már sikerült elérnünk vele. Noha a tökéletestől igencsak távol áll, ez máris nevezhető haladásnak. Azt hiszem. Minden esetre jobb lesz utánanéznem pár dolognak, hogy folytatni tudjam a kutatásokat. Kellemetlen, de sajnos elengedhetetlen. Így hát nincs is már hátra, mint elhagyni a barmoktól biztonságos távolságban lévő labort, és leereszkedni a könyvtárnak nevezett helyiségbe, amit még nem volt szükséges meglátogatnom az eddigi ittlétem alatt. Valahogy nem nagyon hittem, hogy lesz benne olyasmi, ami számomra hasznos lehet. Mi tagadás, ebben most is kételkedem, de másra nem nagyon tudok hagyatkozni. Elvégre, a shinigami kölyökhöz mégsem kopoghatok be azzal, hogy a Hougyoku létrehozásával kapcsolatban van szükségem adatokra. >< Nem, ez olyasmi, amit magamnak kell megoldanom, teljesen egyedül… legfeljebb Natalie-sama tudományos tanácsaival, mert az ő véleményére bátran merek adni, és az ötletei is mind-mind remekek. Egyszóval, Natalie-sama az egyetlen, akivel szívesen beszélek a kutatásokról. Ő érti, mi a tudomány, és gyakran az az érzésem vele kapcsolatban… nem, szinte biztos vagyok benne, hogy jóval széleskörűbb a tudása annál, mint amit megmutat. Nem véletlenül kötöttem ki mellette, azt hiszem.
Mindez most egyáltalán nem fontos, mikor nekem sürgős utánanéznivalóm van. Csak abban nem vagyok biztos, pontosan mit is keresek, és egyáltalán rejt-e nekem való információkat vagy feljegyzéseket ez a… könyvtár. Még a sorok közt haladva sem igazán tudom, mi lenne az a téma, ahol megtalálhatom a nekem kellő adatokat. Váá, ez kiborító! Teljesen céltaanul bolyongok egyik polcsortól a másikig és csak nézegetem az egyes köteteket. Nem is tudom, mit reméltem, hogy majd itt megvilágosodom és felvillan egy isteni szikra, hogy „igen, nekem ez a könyv kell”?! Őrület, nem lehetek ennyire ~~naiv~~ kétségbeesett. Abszolút fölöslegesnek tűnik ez az egész. Ennél még a viperanőstény edzéseinek is több értelme volt. -.-
Már épp ott tartok, hogy a legjobb döntés az lenne, ha visszatérnék a laborba és megpróbálnék tovább haladni azzal a vacakkal, amikor meghallom azt az ismerős szirénahangot. Brr! Már megint ez?! És még meg is ölel?! Miért kell ennek engedély nélkül hozzám érnie?! >.> De ex-kísérleti alany, úgyhogy kivételesen szemet hunyok a dolog fölött és elengedem annyival, hogy heves karmozdulatokkal lefejtegetem magamról a mancsait. Mégis mit képzel ez?! >.> Eltolom magamtól kartávolságnyira, és úgy kezdem el méregetni.
– Tisztes távolság, Shinra, ha megkérhetlek – szólok hozzá erőltetett nyugalommal. Nem szeretem, ha engedély nélkül tolakodnak be az intim szférámba, ilyesmit kizárólak Natalie-samatól tűrök el! … ~~Meg talán Desmondtól,~~ de ő nem csinál ilyeneket! >.> A nekem címzett kérdésre felkapom a fejem, és alaposan megnézegetem a könyvet, amit Shinra mutat. Felvonom a szemöldökömet és közelebb hajolok a kötethez. -Egész használhatónak tűnik. Odaadnád? – csak formalitás, már nyújtom is a kezem a könyvért, hogy a saját kezemből vizsgálhassam meg. Miután átveszem tőle, belelapozok, elolvasok egy-két bekezdést, és hümmögve szelektálom magamban a tartalmazott információkat. - Ez jó – csukom be a könyvet és nézek ismét a fracción társamra. Legalábbis azt hiszem, annak is nevezhető ez a… hímegyed. Még a végén nem is lesz olyan rossz, hogy kikerült a kísérletezési körből. - Segíthetsz nekem. Ilyen témában keresek könyveket – remélem, érti a célzást, hogy most ő is segít nekem keresni. Ha ennek hallatán megfutamodik, az sem baj, legalább nem kell az engedély nélküli érintkezéseit elviselnem. Ami engem illet, indulok is tovább a polc mentén, hogy idejövetelemnek meg is legyen az eredménye ezen az egy köteten kívül. Az úgy igencsak silány eredmény volna. Habár, ha úgy vesszük, Shinra is egy eredmény, és az előbb végre hasznossá tette magát. De komolyabban azért nem támaszkodnék rá. Néha túl sok. - Mi van, nem jössz? – fordulok hátra, hogy megszemléljem, itt van-e még ez a kis szerencsétlen, aki talán nem is annyira szerencsétlen. Fene tudja, talán egész mázlista. Bár ez tudományosan nem megalapozható feltételezés, de ha a véletlenek – amik szintén nem bizonyítottak – valóban az ő oldalára billentenek bizonyos dolgokat, akkor ezt a tulajdonságát kénytelen leszek most igénybe venni.

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Kedd Jún. 26, 2012 3:59 am

A könyv

Annyira, de annyira boldogok, örömtelik, vidámak vagyunk, hogy találkozhattunk Kyo-channal. Nem mindennap futunk össze, találkozunk vele a könyvtárban. Kyo-chan általában a laborban foglalatoskodik, ügyködik, ténykedik, és nem foglalkozik velünk, pedig egyszer igazán szeretnénk szemtanúja lenni egy igazán érdekes, különös, rendkívüli kísérletének. Életünk, létünk, valónk egyik álma válna valóra! Mindig is áhítoztunk, sóvárogtunk, vágytunk arra, hogy szemmel követhessünk, esetleg segíthessünk egy labori munka tevékenységét. Így őszinte érdeklődéssel, kíváncsisággal fejtegetjük elménkben a nem mindennapi esemény, történés okát, hogy vajon konkrétan, pontosan miért is fordult meg erre Kyo-chan. Cseppet sem zavartatjuk magunkat, hogy félrelök, félrenyom, félretol magától, amúgy is el akartunk távolodni az ölelés után tőle, bár nem értjük, hogy miért utasít el egy boldogító, szeretettel teli nagyölelést! :/
- Persze, Kyo-chan, persze! Tudod, hogy mi nem akartunk túl tolakodók lenni, ugye nem feltételeztél rólunk ilyesmit? ^ ^ – mosolygunk rá vidáman, majd felmutatjuk, megmutatjuk a könyvet, melyet kezünkben tartunk. Kíváncsian érdeklődünk, kérdezősködünk, tudakozódunk felőle, s még nagyobb mosoly húzódik arcunkra, amint úgy látszik, tűnik, hogy Kyo-chant nagyon is érdekelni kezdi a kötet.
- Természetesen, Kyo-chan! ^ ^ – igyekszünk, törekszünk mindenben a segítségére lenni. Biztos valamiféle felméréshez, kutatásához, tanulmányozáshoz van szüksége az alábbi könyvre, de vajon milyen kutatás? Beleegyezne, jóváhagyná, megengedné Kyo-chan, hogy mi is segítsünk neki? Nagyon áhítunk, óhajtunk, szeretnénk részt venni az ügyködésben, akárcsak nézőként is!
- Kyooo~chaaan~ miért keresel ilyen témájú könyveket? Mi után kutatsz?[/i]– rohamozzuk meg a kérdéssel buzgón, elevenen, lelkesen, amint hallottuk tőle a pozitív megnyilvánulást a könyvre, miután szemügyre vette annak tartalmát. Válaszával azonban kitért kérdésünk alól, de még ez sem zavartatott minket, hiszen olyat hallhattunk Kyo-chantől, amit ábrándjainkban, álmainkban, fantáziánkban sem hittünk volna.
Vidám csillogás, fényesség, ragyogás fedte fel magát szemünkben, ahogy ráemelve tekintetünket örömünkben igyekszünk megmutatni mennyire, de mennyire boldogok vagyunk a hallottaknak köszönhetően. Csak jelét nem sikerült adnunk hozzá, teljesen megkövültünk tőle és csak egy helyben álldogáltunk, ácsorogtunk, várakoztunk, míg okkal ránk nem szólt.
- Hogy… mi? Segíteni? Igen, igen, szívesen segítünk neked Kyo-chan! Miénk a megtiszteltetés, hogy ennyire megbízol bennünk, hogy ránk hagysz egy ilyen fontos feladatot a kutatásod során! – színpadiasan hajolunk meg előtte, hálánkat, köszönetünket, lekötelezettségünket így kifejezve irányába, majd nyomban a könyvespolcok rengetegébe vetjük magunkat. Nem késlekedhetünk, hiszen Kyo-chan kérése számunkra nagyon fontos, jelentős, lényeges, s annál is fontosabb sikeres teljesítése.
- Tudjuk is hol célszerű keresni ilyen témájú könyveket! Ugyanis itt csak elszórtan találni olyat… – ecsetelve a dolgokat Kyo-channak vettük le folyamán, közben, során azokat a köteteket, amik abban a témakörben forognak, melyekből jómagunk is olvasgattunk. Elébe sietve, robogva, viharozva egy intéssel adtuk tudtára, hogy kövessen minket a könyvespolcok azon feléhez, ahol a keresett témában lelhetünk, rábukkanhatunk, találhatunk még számára könyveket. Pár sornyira arrébb meg is álltunk, majd a magasabban lévő állványról, polcokról egyszerre több könyvet is le akartunk, kívántunk, szerettünk volna szedni. De nem akartuk sokáig megvárakoztatni Kyo-chant, hiszen tudjuk, hogy a munkája mennyire is előnyös, eredményes, hasznos, ezért sietségünk végül kisebb balesetet követelt meg tőlünk. A könyvek neheze, súlya, terhe alatt roskadozva, fél lábon egyensúlyozva billentünk ki oldalra, elejtve a vastag köteteket és tehetetlen zuhanásunkban hagyva földre esni, potyogni, szóródni. De a baj nálunk nem ez volt, hanem az, hogy egy vaskos könyv, kötet fejbekólintott minket. Éreztük, hogy arcunkról lecsúszik, leesik, lezuhan a feketekeretes szemüvegünk, majd csendes, halk koppanással a földön, padlón, talajon köt ki és…
- Áú… – sziszegem fejemet, kobakomat, koponyámat dörzsölgetve, ahol eltalált egy könyv. Nyakamat kiropogtatva nézek, pillantok, tekintek le a merényletet elkövető bűnös fegyverre, majd a személyt kezdem keresni, kutatni szememmel, ki az életemre, létemre, valómra merészelt törni. Lassan felnézve, felpillantva, feltekintve meg is láttam az illetőt. Fejcsóválva álltam, emelkedtem, magasodtam fel a földről, halk cöccögés közepette.
- Ejnye, ejnye, ejnye… sosem hittem volna, hogy egy ilyen bene signorina (1) próbálja meg kioltani vita mio (2). Azonban mi ama Venus (3) nem szereti a konkurenciát… – duruzsolom, miközben előhalászom féltve őrzött aranyomat, kincsemet, mindenemet öltözékem rejtekéből. Venus, az egyetlen drága kincs, mely a enyészet, halál, pusztulás után is örökké az enyém, magamé, sajátomé maradt. A két púppal a hátamon csodásan, remekül átvészelem így, hogy tudom, itt van mellettem drága Venusom. Gyöngéden, lágyan, óvatosan végigsimítok álomszép, meseszép, tündérszép fényes felületén. Szemem sarkából figyelve áldozatom, prédám, zsákmányom reakcióját, hiszen annál örömtelibb nincs, mint látni az élők utolsó perceiben arcukra, képükre kiülő félelmet, ijedséget, rémületet. Milyen kár, hogy nincs holdas, holdfényes, holdvilágos éjszakánk, s egy poros könyvtárt kell használnom tetthely színhelyéül, színpadául, színteréül.

megszámozott szavak jelentése:

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Szomb. Jún. 30, 2012 4:33 am

A könyv

Shinra esetében soha semmit nem lehet tudni. Bosszantó és lógós, és időnként az az érzésem, hogy folyékony hidrogénnel sem tudnám lefagyasztani, de a lelkesedése van annyira lenyűgöző, és engem is szorít annyira a szükség, hogy igénybe vegyem a segítségét. Viszont hogy bízom-e benne vagy akár a képességeiben? Nem, egyértelműen nem. Tipikusan az a fajta hímegyed, akit jobb szemmel tartani. És az igazat megvallva már attól végigfut a lúdbőr a gerincemen, ahogyan megszólít. Egek! Honnan szedi ez az ilyenjeit? Egyszer kitekerem a helyes kis nyakacskáját miatta, de jelenleg túlzottan is elnézőnek bizonyulok vele szemben, és mellesleg ez egyáltalán nincs ínyemre, még akkor sem, ha nem tudok vele mit kezdeni. Áh, előre érzem, hogy csak a baj lesz vele úgyis. Semmi értelmeset nem tud csinálni, még akkor sem, ha azt állítja, hogy nagyon is tudja, merre van az, amit keresek.
A magam részéről azt az egy kötetet lazán az oldalam mellett tartva sétálok a polcok között, és amikor elvágtat mellettem, ökölbe szorítom szabad kezem, és még az ujjperceimet is ropogtatni kezdem. Több tiszteletet egy könyvtárnak, idióta gyökér! >.> És még integet is nekem, hogy kövessem! Hallatlan!
– Feltűnt… – felelem szemforgatva a tök evidens kijelentésre, miszerint itt csak elszórtan találni ilyen témában publikációkat. Képzeld, észrevettem. -.- Na nem bánom, menjünk amerre te mondod, de ha bármi olyasmit csinálsz, ami nem tetszik, Mengyelejevre mondom, pofon váglak, és nem fog érdekelni, hogy egy könyvtárban vagyunk! Veszek egy mély levegőt és megindulok a szeleburdi és energiatúltengéses hím után, kinek kezében már gyülekeznek is a kötetek. Mikor és hol szedett ez össze ennyi könyvet? O.O

Áááhhh, mindegy, nem érdekel, csak keresse meg, ami nekem kell, a többi nem fontos! Amúgy meg cipelheti nyugodtan, nekem annyival kevesebb bajom van, és így legalább nézelődhetek én magam is. Ugyan miért kéne segítenem neki? Nem-nem, itt most ő az, aki nekem segít, úgyhogy nagyon ügyesen csinálja ezzel, hogy megcsinál helyettem minden olyasmit, amihez amúgy sem lenne kedvem. Ezt már szeretem!
De persze az akrobatikázásból visszavehetne, mert ez még mindig egy könyvtár, nem pedig egy cirkusz, ahol a kötéltáncos mutatványok elnézhetők. Amúgy sem szeretem a cirkuszt. Legalábbis azt a fajtát nem. És tessék, még képes és leejti ezt a sok felbecsülhetetlen értékű fóliánst! Ezért ízekre kéne szednem, de jelenleg a könyvekért jobban aggódom, különösen azért a vaskos darabért, mely arra a sanyarú sorsa kárhoztatott, hogy pályája keresztezte Shinra fejének útját! >.> Oda is lépek, hogy felvegyem és az én kezemben végre biztonságban legyen az efféle barbár fajankóktól! >.>
– Jobban is vigyázhatnál, ha könyvekkel táncikálsz! ¬_¬ - vetem oda neki a könyvet porolgatva. Ahogy belelapozok, rájövök, hogy tulajdonképpen nekem ez az egy kötet is elég lenne a kutatásaimhoz, de ha már a többi is itt van. - Szedd össze a maradékot! – adom ki neki az utasítást. Még ha elviekben egyenrangúak is volnánk – hah, még mit nem! – azért én még mindig magasan fölötte állok intelligencia terén. Hogy egy ilyen senkivel egyazon szintre helyezzem magam… álmodik a nyomor! És még pusmog is magában mindenfélét… szép! Na de ha azt hiszi, hogy én ezt hagyni fogom, akkor téved! Nemes egyszerűséggel odamegyek hozzá és tarkón vágom a vastag könyvvel. Kár a kötetért, de már egyszer amúgy is el kellett viselnie oktondi fajtársam koponyáját.
– Fejezd be a motyogást! Ha akarsz valamit, azt érthetően. Most könyveket keresünk, úgyhogy légy oly kedves, hogy erőt veszel magadon és összeszeded, amit levertél. – osztom ki ismételten az utasítást. Velem ez nem fog szórakozni, és örülhet, hogy azt a kést nem kobzom el tőle. Egy könyvtárba ilyet hozni… egek, miféle alakkal kerültem egy espada alá! Hihetetlen, komolyan mondom. És ha belegondolok, hogy Shinra még a legnormálisabb a díszes kompániából… Mennyivel egyszerűbb volt egyedül! De nem baj, túlteszem magam a dolgon, most amúgy is vannak sokkal, de sokkal fontosabb dolgaim is, mint a fracción társaimon való bosszankodás, bár tény, hogy azt tudnám csinálni órákig is… De nem! Majd akkor, ha kimondottan pihenésre vágyom. Shinrának meg melegen ajánlom, hogy azt a tőrt süllyessze vissza az öltözete alá, mert ha valamelyik könyvnek baja esik, olyat kap, hogy a sivatag adja a másikat! Ha pedig véletlenül engem találna megvágni… nos, az ő érdekében is remélem, hogy ilyesmi meg sem fordul a fejében. Erre a gondolatra egy sátáni vigyor kúszik az arcomra. Milyen régen is volt már, hogy kiesett a kezemből az önkontroll! De erre nem is most szeretnék sort keríteni. Így hát tovább megyek a polcok között, és amint kiérek egy elágazáshoz, lehetőségem nyílik megkerülni azt a sort, amin az imént közlekedtünk végig. Vagyis megnézhetem a másik oldalán lévő köteteket is, ez pedig olyasmi, amit a világért sem mulasztanék el. Ha már itt vagyok, szeretnék jó alaposan körbenézni.
– Csipkedd magad, Shinra! – szólok rá a társamra, amennyiben nem követett volna kiskutya módjára, a korábbival ellentétben. Szent periódusos rendszer, micsoda problémás egyed!

Tárgy: Re: Szayel Könyvtár Vas. Aug. 05, 2012 1:31 am

A könyv

Igazán, tényleg, valóban szomorú. Nem vesz komolyan, pedig az én szívszerelmem Venust egyáltalán nem bölcs dolog alábecsülni, lebecsülni, lekicsinyelni. Persze ezt egy ostoba, tudatlan, üresfejű nő nem értheti, honnan is tudhatná? Csak rá kell nézni, pillantani, tekinteni és leír róla, mennyire is járatlan, tapasztalatlan, zöldfülű még. Basáskodik, hatalmaskodik, zsarnokoskodik felettem? Ugyan már! Bár roppantul humoros, nevetséges, szórakoztató látni, ahogy próbálkozik. Meg is engedek magamnak, hogy egy mosoly bontakozzon, mutatkozzon meg arcomon. Hiszen mennyire is alátámasztja elgondolásaimat, gondolataimat! Nagyon is szórakoztat, még ha ezzel együtt borzalmasan, halálosan, szörnyen szánalmas is. Végül már – már kacagás is elhagyja ajkaimat, ahogy látom felbőszülni, feldühödni, felmérgesedni a kisasszonyt itt előttem, kinek a vérét kell ontanom.
- Szerelmemért, Venusért. – csatolom, fűzöm, kötöm hozzá kacagásomhoz, s a kezemben tartott díszes, gyönyörűséges, pompás, szépséges pengét már éppen lendíteni szándékoztam az előttem álló nőre, kinek élete, léte, valója számomra semmit sem jelent. De mielőtt bármit is tehettem volna erős koppanást, ütést éreztem fejemen, kobakomon, koponyámon. Utálom, gyűlölöm, ha meghiúsítják terveimet! Nem akarom átbocsátani, átengedni, átereszteni a helyemet! Most jött el az én időm, korom, korszakom! Nem engedhetem; mi ama Venusért (1)!
Halott, minden egyes szót és sérelmet, amikor ő került a színhelyre, színtérre, színpadra. Hogy mennyiszer volt már alkalma, lehetősége, módja végighallgatni mindezt. Folyton – folyvást ugyan az a haragtól szított beszéd, szónoklat, szöveg. Szinte már – már egyhangú, semmitmondó, unalmas számára. A díszes pengét, melyet a másik úgy dicsőit, imád, rajong, elteszi. Nincs oka elválni, lemondani, megválni tőle. S tudja, csupán rosszabbítana annak helyzetén, hogyha elvenná, megfosztaná, megvonná szerelmének titulált tárgytól. Igen érdekes, furcsa, különös diagnózis: szerelmet táplálni egy fegyver iránt. Már – már eszeveszettnek, őrültnek, tébolyultnak nevezhető az ilyen illető. De nem, ő ezt találja benne mókásnak, szellemesnek, tréfásnak.
Amint elpakolta, elrakta, eltette a pengét, nyomban előhúzta, előkapta, elővette a másikat, a wakizashit, mely ott pihent oldalán. Akaratán, szándékán, vágyán kívül kezdte el azt forgatni kezében, játszadozni az éles, hegyes, szúrós pengével. Bár tudja, midőn botorság ez, nem tud megálljt parancsolni kezének, mancsának, tenyerének. Egyszerűen akarja, igényli, kívánja, hogy kezében foghassa erejük forrását. Csak ezután kezdett koncentrálni, összpontosítani a nőre, ki mindvégig előtte állt, aki a színpadra hívta, s elkergette, elűzve, elzavarta elődjét.
Pillantása megállapodott a nő kezében fogott, markolt, tartott könyvön, szinte óráknak tűnő másodpercekig figyelte azt, majd lassan emelte vissza a smaragd szín íriszbe tekintetét. Szinte röptében látta az elmúlt dolgok eseményeit, fejleményeit, történéseit, melyen ő maga lelkileg ugyan nem volt jelen, de testileg igen. Nem kellet sokat törnie a fejét azon, hogy mégis miféle helyzetben, körülményben, szituációban van most része.
- Elnézést kérünk a kisasszonytól. Rögtön szolgálatába is állunk. – hajtott fejet előtte, majd kacsójába, kezébe, arkába vette a földön pihenő köteteket. Fájt a szíve, ahogy így látta eme becses, drága, értékes darabokat. Hatalmas törődéssel vette közbe őket, többet le is porolva, tisztítva, amint markaiba került. - Csupán eme darabokra van szüksége a hölgynek? – kérdezi, íriszeit, szemeit, tekintetét ismét reá emelve. Hangja csendes, halk, suttogó volt, mégis valami arisztokratikus lejtés ott lappangott mögötte. Pillantása érdeklődő, fürkésző, kíváncsi volt, mintha keresne, kutatna valamit az előtte álló arrancarban. Valamit, ami számára az érdekes, rendkívüli, példátlan tulajdonságba sorolható.
- Félő, hogy a kisasszony ott nem talál kutatásaihoz megfelelő fóliánsokat. – teszi szóvá, kisebb csendesség, hallgatás, némaság követően, miközben lépten – nyomon követte a lilahajú hölgyet. Nem állt szándékában ezzel felbosszant, felidegesíteni, felingerelni, csupán nem érti, hogyha kutatása eme témájú könyvekre koncentrálódik, akkor mire fel veszi szemügyre az ezzel ellenkező vagy éppen teljesen más témába tartozó köteteket is? Fölöslegesnek, mellőzhetőnek, nélkülözhetőnek, sőt egytől – egyig időpocsékolásnak tartja. Ő maga pedig unatkozik, semmi érdekeset nem lát az előtte állóban, csupán cipekednie, hurcolkodnia, vinnie kell a könyveket, ez pedig nem szórakoztatja. De ha mondjuk, valami érdekes arculattal, egyéniséggel, jellemmel lenne megáldva az előtte álló nő, akkor még élvezné is eme rettentően unalmasnak titulált pillanatot.
Unalmát a külvilágban semmitmondó, színtelen, üres tekintete és a wakizashival való játszadozás mutatja meg, amelyet fél kezével – mivel az egyikben a köteteket tartja – végez. Föl – ledobálja, eléggé ijesztő momentumokat alkotva, kreálva, létrehozva ezzel, hiszen egyes pengével való zuhanása a fegyvernek, szinte már – már azt a hatást idézi, hogy felnyársalja a kezét. De minden ilyen véres szituáció elmarad, kimarad, lemarad, pedig oda se néz, amikor elkapja.

megszámozott szavak jelentése: