Nem rám tartozik a hadnagyom magánélete, de én tudom meg hamarabb a híreket -.-

Reggel még a szokásosnál is mondhatjuk, hogy korábban keltem, de azt hiszem, ezt így igaznak nem lehet mondani. Valójában ami azt illeti ma éjjel az ágyat egyedül a macskám sajátította ki, másnak nem engedtem át, mivel én hajnali ötkor értem vissza a küldetésről, és persze tipikus éjjeli bagolyként olyankor már biztos volt, hogy nem fogok tudni rendesen és nyugodtan aludni. Ami azt illeti, ha tudom valamikor aludni, akkor az hajnali kettő körül van, minden más időpontban én simán ugrálok, pattogok, de tuti, hogy nem az álomországot látogatom meg. Most például szerintem egyik tiszt sem gondolta volna, hogy a kedves kapitányuk egész éjjel egy eltévedt arrancart üldözött, és nem csak simán valaki mellett kötött ki. Legalábbis vannak már páran, akik egyértelműen a tudtomra hozták, amikor azt hitték, hogy enyhén illuminált állapotban vagyok, egyáltalán nem bánnák, ha fognám magamat és egyszerűen rossz szobába jutnék ki. Persze egyiknek sem jutott eszébe alkoholmámorban, hogy van olyan nő, aki náluk jobban bírja az italt, csak másnap kezdett mélyrepülésbe az a bizonyos tantusz, amikor a merészségükért cserébe a teljes női fürdő és mosdó részleget mehettek egy méretre tervezett súrolókefével feltakarítani. Az biztos, hogy szerintem azóta bármilyen fantáziálásuk is van pár nélküli kapitányhölgyekről, azokat nagyon erősen megtartják maguknak. A hadnagyot meg remélem, hogy nem fogják céltáblának nézni, mert fogadni mernék, hogy ő az, aki bemutatná, hogy a decibeleknek igenis felfedezhetetlen a határa kiabálásnál. Nem tudom, először nem túlságosan méltányoltam a dobhártyarepesztést, mint oktatási formát, de el kellett mostanra már ismernem, hogy jó pár alkalommal sokkal hatásosabb tud lenni, mint más büntetések. Bár még mindig a jeges hangszínem az, amitől reflexből összerázkódik az, aki ellen használom, mint felhívást valamilyen elkövetett hibára, vagy kihágásra.
Ma szerencsére az összes bakival hajlandóak voltak talán Narát piszkálni, gondolom legalábbis én, hogy valaki leadta nekik a drótot arról, hogy nem nagyon volt időm pihenni és nagy eséllyel türelmetlen leszek a javából, mivel leszögezhető, hogy senki nem kezdett még el komolyabb bocsánatkérések közepette valamilyen problémát elmesélni nekem. Nagyon is hálás vagyok érte, bár általában nem látszik meg rajtam a fáradtság és az éjszakázás, azért én sem vagyok éppen fiatal és vannak dolgok, amelyek egyszerűen már túl fárasztóak. Nem szeretem annyira a koromat, valójában senki nem is tudja, pontosan mikor születtem, de elmondható, hogy belülről valamennyire már változom. A vérmérsékletem maradt a régi, de egyszerűen kicsit komolyabban veszem a dolgokat, és nehéz ugyanolyan szertelennek lenni minden időpontban. Ezért inkább a reggeli gyors írásos feladatokon is csak átsuhantam, hogy utána találjak magamnak egy ébresztőt, mégpedig egy jó könyv és egy virágzó cseresznyefa társaságában, A kávé úgysem hatna, akkor meg kapásból jöhetett is a kert. Minimum felébresztésre jó az a tömény virágillat, főleg mivel nem is alatta, hanem egyenesen a közepében, az egyik ágon telepedtem le.
Nem tudom meddig voltam belemélyedve a könyvbe, a fényviszonyok szépen megváltoztak közben mindenesetre, de legkomolyabban az ugrasztott ki a merengésemből, hogy valami ismeretlen lélekenergiával megáldott lány ült le a fa alá. Nem nézett ki kezdőnek, annál erősebb volt, de fogadni mertem volna, hogy nem is éppen ebbe az osztagba tartozik. Hallottam, ahogy valamit motyog magában, de nem értettem pontosan, és nem is akartam megkérdezni tőle. Nem rám tartozik, egyszerűen csak biztosan elfáradt, vagy vár valakit. A második valószínűbb, tekintve, hogy egész szép, ráadásul pedig csak úgy nem jönne erre.
~ Ne hozz rá frászt, ha lehet... - szólalt meg a kardom, amire nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy még mindig bele akar beszélni a dolgokba, hiszen jó ideje nyugton hagyott. Csak olyankor zavart újabban, amikor valami nagyon fontosat akart velem közölni, ami nem tűnt halasztást. Az, hogy ezt kérte tőlem, csak annyit jelentett, hogy valamit tud, ami elég nyomós indok arra, hogy békén hagyjam a hölgyikét, hiába az én osztagomnál van. Oké, legyen ahogy akarja, egy szép napot megérdemel, de akkor kiderítem, hogy ki is ez...
Óvatosan köhögtem egyet, hátha felhívom magamra a figyelmet, de mivel nem éppen úgy nézett ki, mint aki észrevette, szépen leszállva a fáról mentem mellé, és érintettem meg a vállát. Oké, ez utóbbi nem volt túl jó ötlet, de mindent kizártam a fejemből, és rá koncentrálva szólaltam meg:
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni, de nagyon bele voltál merülve a gondolataidba... - néztem rá bocsánatkérően, miközben ráérősen letettem a könyvet a padra. Egyenlőre nem szándékoztam folytatni, egyébként is sikerült már majdnem teljesen végig olvasnom, és az epilógusok soha nem tartoztak a kedvenc szövegeim közé. Egyszerűen rém unalmasak, és csöpögnek a nem létező érzelmek áradatától. - Minden rendben veled? Kissé sápadt vagy... - néztem rá óvatosan, hiszen úgy nézett ki tényleg, mint aki el akar ájulni.

Nem rám tartozik a hadnagyom magánélete, de én tudom meg hamarabb a híreket -.-

Csak óvatosan nyúltam hozzá a lányhoz, nem akartam rá hozni a frászt, ahogy a kardom kérte, bár nem tudom, hogy hirtelen mi ütött belém, ritkán vagyok ugyanis hajlandó elfogadni a kérését és teljesíteni is. Most azonban az a véleményem, hogy jól tettem, hogy csak megérintettem, mivel így is alaposan megrémült, és ha véletlenül kifogja az egyéni belépőim egyikét, akkor a fáról kellett volna levarázsolni. Most is sikerült azért a reakcióját nem mindennapira alakítania, olyan gyorsan rántotta elő a kardját, hogyha nem vagyok a gyors mozdulatokhoz és a kardom jelzéseihez szokva, akkor simán visz egy jókora DNS mintát belőlem vér formájában. A kezemet így is reflexből vissza kellett rántanom, de komolyabban nem ijedtem meg tőle, hiszen előre sejtettem, hogy nem azért csinálja, mert éppen harcolni akar, hanem csak automatikus reakció ez minden harcostól, akit meglepnek. Nos, nem rossz, azt el kell ismernem, de talán nem akkor kéne valakit dicsérnem, ha majdnem leszedte a kezemet egy zanpakutouval. Legszívesebben reagálnék én is, de már megtanultam, hogy ezeket a reflexeket is ki lehet kerülni, és amikor gyilkos kedve van valakinek, akkor nem is árt meg.
- Nem direkt tettem, kétszer is próbáltam neked jelezni... - jegyeztem meg, miközben óvatosan megérintettem a kardja hegyét, jelzésnek. Nem tudom miért, de a legtöbb kard, ha idegen fogja, szikrázik, engem azonban általában békén hagynak. Most sem történt baj, csak kicsit elmozdítottam, hogy ne nekem legyen szegezve, de tőlem aztán a lánynál is maradhat, engem nem zavar a jelenléte. Persze a kis hölgyet annál inkább, főleg mivel sikeresen felfedezte ezt a nyavalyás haorit. Ó, hogy a fenébe tűnne el, nem csoda, hogy rendszeresen az irodán belül hagyom, nagyon tudom utálni, amikor megváltozik miatta ennyire az emberek viselkedése. Nem változik meg tőle a hangulatom, hogy rajtam van, ugyanúgy eltűrök sok hülyeséget, annyi lenne a különbség, hogy nem akadályoz ez a fehér, szemet szúró cucc. Ráadásul szerintem kicsit már megviselt is, jó pár órát ültem rajta eddig. Nem baj, legalább plusz egy indok elhagyni.
- Semmi baj, és amíg rendes színt nem kapsz, nem is engedem, hogy felállj. Ne sértődj meg, de láttam már halottat is jobb színben... - jegyeztem meg, de aggódó hangon, hiszen tényleg szinte papír fehér volt a lány, és szinte lestem, hogy nem szándékozik-e leájulni a padról. Nem azért, de kicsit betegnek nézett ki, én a helyében ilyen állapotban nem nagyon mászkáltam volna, de ő tudja. Mindenesetre ha már ide beesett és nekem sincs más dolgom, teszek róla, hogy ne találjanak ájult tisztet a folyosókon. Innen ugyan nem fog elmenni, amíg színt nem kap, ha pedig erőszakoskodik, a kapitányát fogom egy-két pokollepkével megbombázni, hogy rakja helyre, mert bármi is a baja, kizárt, hogy a mozgás jót tenne neki. Sőt, szerintem csak rontana az állapotán. Nem hallottam még olyan betegségről, amit megfuttatással gyógyítottak ki, szóval ő marad a padon.
- Valójában az jobban izgat jelenleg, hogy ne ájulj el. És a nevedet hallva rájöttem, hogy te is téma voltál errefelé... - de azt inkább most nem részletezem mennyire pikáns. Volt itt pár érdekes pletyka a tisztek között, de én igyekeztem nem meghallani a teljesen valótlanokat. Azt tudom, hogy elméletileg, ha igaz a hölgyek szomorú kedvének az oka, akkor Nara barátnőjét találtam meg. Akkor meg végképp nem baj, ha ráveszem, hogy szépen maradjon ülve, a hadnagyom hamarosan úgyis végez, utána nyugodtan gondoskodhat róla ő. Hm, néha kifejezetten jól jön, hogy nem egyszerre, hanem két műszakban dolgozunk. Legalábbis nekem eddig azért volt hasznos, mert délután leléphettem, neki meg úgy tűnik marad a reggeli romantika...
- Ha lehet, inkább a Mistyt szeretném tőled is hallani. - néztem rá kedvesen, hiszen azt hiszem utoljára bemutatkozáson kívül csak akkor hívtak a teljes nevemen, mikor valamelyik kapitányi gyűlésen kellett bájcsevegnem, és éppen vitába akartak szállni velem. De jó, nem mintha meg tudtak volna arról bármikor is győzni, hogy az osztagomban nem lesz probléma attól, ha megnyirbálják a költségvetést, de jó látni, hogy próbálkoztak. Köszönöm szépen, nekem elég volt eléjük tenni a vastag jegyzetadagot a költségekről és máris feladták a próbálkozást, áttérve a hetedik osztagra. Komolyan, ha ezek a találkozók nincsenek, szerintem már mindenkit sikerült volna rászoktatnom, hogy használja a Mistyt simán, mert a tiszteletnek igaz, hogy a megszólítás is fajtája, de az soha nem őszinte.
- Kicsit zavaros ez a megfogalmazás. Gondolom Narának kéne valamit megmondani, de erre így nem könnyű válaszolni. Attól függ mi az a hír... - válaszoltam elgondolkodva, hiszen nekem ilyen problémám a hadnagyommal soha nem volt, ami azt illeti. Pontosabban szólva tudtam, hogy mennyit képes belőlem elviselni, és csak annyit adtam meg neki, a többit elhallgattam gondosan előle. Majd valamikor meg fogja tudni, ebben biztos vagyok, de nem itt és nem most. Ahhoz előbb bizonyítania kell, hogy kibírja az igazságot, és képes lesz mindenben tartani magát. De szerintem Tasumival kapcsolatban nincsenek ekkora problémát, de ezt látatlanban nehéz megmondani. Könnyebb lenne, ha konkretizálna. Bár nem kérem rá, hiszen az ő életéhez semmi közöm sincs...

Nem rám tartozik a hadnagyom magánélete, de én tudom meg hamarabb a híreket -.-

Szegény Tasu-chan, talán nem kellett volna annyit járatnom a számat, mert fogadni mernék, hogy messze nem esett neki jól ez a szerencsétlen megjegyzés arról, hogy hihetetlenül sápadt. De nem tehetek róla, nem szokásom csak úgy tartani a számat, ráadásul pedig ez a kislány már tényleg nem éppen úgy néz ki, mint aki jól van, inkább arra tippelnék, hogy az ájulás környékezte meg. Bocsánat, lehet, hogy tévedek, de mintha már láttam volna párszor erre, és fogadni mernék, hogy az ilyen találkozások alkalmával nem viaszfehér volt. A-a, inkább kicsit sértődjön meg, de nem néz ki jól, és bár nem ismerem, aggódom is érte, szóval maradjon csendben és ülve, amíg lehet. Nara is lassan végezni fog, ha jól saccolom az ő munkaideje még egy óráig tarthat, tekintve, hogy én már jó ideje végeztem, addig talán sikerül is szegény lányba egy kis életet lehelni. Ha meg nem, akkor is időben el tud menni. Remélem legalábbis, hogy nem kapott el semmilyen vírust, mostanában sajnos volt pár érdekes betegség, könnyen lehet, hogy egyet kifogott. Mindegy, maximum ha nem lesz hamarosan kicsit jobban, akkor itt tartom és kérek valakit a 4. osztagból, hogy nézze már meg. Fogadni mernék, hogy Yukarikot nem is kéne rá kétszer kérnem, elvégre eléggé a szívén viseli az emberek sorsát, és már megszokta, hogy ha van valami, akkor őt értesítem, főleg, ha nem akarok a dolognak nagy feneket keríteni. Azt senkinek nem kell tudnia, éppen ki és miért sérült le a közelemben...
És most már kezdem azt érezni, hogy meg sem kellett volna említenem a dolgokat, hiszen Tasumi elég érdekes fejeket vág nem csak a kinézetére tett megjegyzéseremre, hanem úgy átlagban arra is, hogy téma volt az osztagon belül. Mondjuk üsse kő, meg tudom érteni, és sem szeretek terítéken lenni, de bevallom, azt nem tudom megérteni, hogy ettől még minek kell neki olyan szomorú és beletörődő arcot vágnia, elvégre nem annyira sértő, hogy mondanak pár dolgot az emberről. Bár lehet, hogy ő nem tudja miről is van szó, ezért egészen egyszerűen csak a legrosszabbra gondol. Talán tényleg jobb lenne megnyugtatnom, elvégre nem mindenkinek ugyanolyan a türelme. Az enyém erősen hajaz a végtelenre, de ezt szerintem csak a kor teszi.
- Ne aggódj, a nagy pletykások már vagy az ezredik büntetőkört futják a gyakorlópályán. Egyébként csak egyszerűen bánják a hölgyek, hogy a hadnagy barátnőt szerzett, azt hitték, van esélyük... - válaszoltam vidáman, hiszen az újabbak között volt pár olyan is, aki reménykedett benne, hogy kicsit több lesz közte és Nara között, mint felettes és tiszt viszony, és ez még véletlenül sem indult ez a barátság irányába. Nincs szerencséjük, én már párszor láttam a kedves hadnagyomon, hogy máshol jár az agya, így egy kis pletyka a barátnőjéről megnyugtatott, hogy nem elhagyni akarja az osztagot, csak egyszerűen álmodozik. Nos, amíg a munka kész és a saját idejét tölti tőlem egészségére, csinálja csak, fogadni mernék, hogy senkinek nem kell vele számolnia, és amúgy is, az unalom néha enyhe kifejezés arra, ami itt van. Sokkal inkább hasznos ez, mint a mindenféle próbálkozások, hát én aztán nem fogom akadályozni a kapcsolatukat. De most, hogy találkoztam a kislánnyal, az biztos, hogy a következő nagyképű nem csak egyszerűen futni fog, hanem kapásból találok neki valami helyes kis feladatot is, amivel helyre hozhatja az idegeit. Mondjuk mehet és szépen megszámolhatja egyesével a padlódeszkák számát, amelyeket ki kell cserélni, mert valaki elkezdte őket szépen összerajzolni. Sőt, kapásból, megpróbálhatja a fal mellettiekről a festékfoltokat is eltüntetni, az sem fog neki megártani. És még hogy én nem tudok ötletes büntetéseket kitalálni...
- Jól vagy? ... Mi??? - oké, ennyit arról, hogy én a toppon vagyok, csak a másodikra jutott el az agyamig, hogy nem szimpla köhögés volt, amit produkált, hanem csak egyszerűen nehezen mondta ki, hogyan is áll a helyzet. Jó, ez most hirtelen jött, de sok mindent megmagyaráz, kezdve azzal, hogy miért néz ki még mindig úgy a kisasszony, mint a meszelt fal. Az biztos, hogy ezt elnézve nem semmi lehet neki a rosszullétek rész, remélem hamar túl tud rajta jutni. Mindenesetre az biztos, hogy erre nem számítottam, és ahogy elnézem Tasumi arcát, Nara sem tud még róla. Na, ezt vidám lesz közölni vele, jó idegeket neki. - Hát gratulálok! Remélem minden rendben lesz! - néztem rá kedvesen, de abban nem voltam teljesen biztos, hogy ez tényleg így lesz. Oké, hogy Narának jó a tűrőképessége és nagy eséllyel nem fogja egyszerűen csak faképnél hagyni a barátnőjét, de nagyon fog érdekelni, hogyan is reagál egy ilyen hírre, hiszen ha jól tudom, csak nemrégen kezdtek járni. Mindegy, nem rám tartozik a dolog, meg szerintem előbb-utóbb az én fülembe is eljut valahogy a hír. Ha mást nem, egyszerűen rákérdezek, mikor már biztosan tudom, hogy a kedves hadnagyom megemésztette.
Hirtelen nem is tudom mi történt, csak annyit érzékeltem, hogy szegény Tasumi ismét könnyes szemekkel figyelt, majd a következő pillanatban a nyakamban kötött ki. Egy pillanatig azt sem tudtam, hogy most mi van, hiszen nem szívesen ölelgetek csak úgy senkit, ha nem akarok a személyes terébe gázolni, de most nagyon úgy tűnt, hogy erre szüksége van, ezért lassan felemeltem a kezem és kicsit megöleltem szegény lányt. Neki sem lehet könnyű, őszintén sajnálom azért, ami vele történt. Erővel megpróbáltam minden olyan dolgot, ami őt érintette, és nekem nem volt hozzá közöm, egyszerűen csak kizárni a fejemből, miközben elindult a szóáradat a lányból. Elsőre csak pislogva hallottam, majd a padhoz kísértem, hogy ülve végig tudja mondani a dolgokat. Szegény, egészen biztosan nagyon aggódik, meg tudom érteni, nekem sem éppen a legjobb a biztonságérzetem, ha éppen nem tudom előre, hogy mi történik. Emlékszem régebben néha nagyon tudott az ideg kapkodni, mikor nem láttam előre a nap történéseit Sorát illetően, nem csodálom, hogy neki még nehezebb. De talán nem ártana neki is, meg a kicsinek/kicsiknek is, ha meg tudna nyugodni. Hogy ezt honnan tudom? Egy dolog, hogy próbálom kizárni a dolgokat, és egy másik, hogy mindent nem tudok, soha...
- Rendben, de először próbálj megnyugodni. Egyikőtöknek sem tesz jót, ha tépelődsz... - mondtam, miközben egyszerűen megöleltem. Nem ismer, de szerintem most nem érdekli, hiszen szüksége van segítségre, és én ezt nem fogom tőle megtagadni soha. Az kegyetlenség lenne, méghozzá hatalmas. Neki most ez kell, én pedig ráérek, és meg is tudom érteni. Különben meg szerintem teljesen feleslegesen emészti magát, ennek semmi értelme nincs. - Különben pedig Nara lehet, hogy meglepődik, de ha ezért magadra hagy, akkor az én szememben is hatalmasat fog zuhanni. Eddig úgy ismertem meg, mint egy olyan embert, aki képes elismerni a tetteit, nem szeretnék benne csalódni. - mondtam, miközben ismét körül néztem, hátha van erre valaki, de egyenlőre senki nem érzékeltem. 100 méteres közelben az egyetlen lélekenergia, ami volt, egy párhoz tartozott, akik viszont egészen biztosan jobban el voltak foglalva egymással, mint a kapitányukkal meg egy idegen lánnyal. - És mégis honnan veszed, hogy nem vagy szép? Gyönyörű vagy, ráadásul fiatal is. És nem fogsz még jó ideig öregedni sem, hiszen én kinézek 26-nak, és a tízszeresét is elhagytam már. Hidd el, ennek egyáltalán nincs súlya... - próbáltam rádöbbenteni, hogy minden, ami miatt ennyire kétségbeesett, csak a fejében létezik és nem fog megtörténni a valóságban. Ebben márpedig biztos vagyok, és aki ellenem fogad, az általában veszít is, nagyon csúnyán. Most pedig nagyon nem akarok tévedni. Az nagyon csúnya lenne...
- Viszont ígérd meg, hogy bármi lesz Nara válasza, a kicsinek nem ártasz... - suttogtam, és utólag reméltem is, hogy nem hallotta meg Tasumi. Sajnálom, kicsit sikerült magamat elragadtatnom, és nem akarom szegény lányt csak úgy lehetetlen helyzetbe hozni. Remélem, hogy nem értette amit mondtam, hiszen ő nem én vagyok, más a helyzet, nem kérhetem csak úgy tőle, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, amit nekem sikerült, esetleg megtehetem, hogy kitálalok neki, ha minden kötél szakad. De nem úgy néz ki, mint aki bármit is ártani akarna a gyerekének, biztos vagyok benne, hogyha rajta múlik semmi baja/bajuk nem lesz...