Hálószobák

Tárgy: Hálószobák Hétf. Jan. 12, 2009 6:04 am

Hálószobák a 7. osztag tagjainak számára. A különálló épületben választani lehet egy és kétágyas szobák között. Külön szekcióban vannak a férfiak, illetve nők, de tekintettel különleges kérésekre, megoldható különböző neműek lakhassanak együtt.

Tárgy: Re: Hálószobák Pént. Ápr. 10, 2009 10:46 am

~Áhh, de nehéz ez a bőrönd.. Valaki igazán segíthetett volna a fiúk közül átköltözni.. Mondjuk az a magas, barna, annyira kis cuki.. Jobb lesz, ha inkább a lábam elé nézek, mert még a végén hasra esek. -közeledtem az új szobám felé, de ekkor valami furcsát vettem észre: a térkép, amit rajzoltam, mintha fejjel lefele lenne, bár lehet csak én látom rosszul..- Próba szerencse! -vonszoltam fel végre magam az emeletre, és a két oldalon felsorakozó egyforma ajtókat kezdtem el számolni.- Áh, megvagy! -találtam meg végre a 12-et. Diadalittasan vágtam le magam mellé a pakkom, majd benyitottam.- De szép tiszta itt minden! Nem is gondoltam volna, hogy kitakarítanak nekem. -bámészkodtam, majd az ablak felé indultam, de akkor valami zajt hallottam, és egy férfi jelent meg előttem. Csak egy törölköző volt a derekára tekerve, épp, hogy nem esett le, míg egy másikkal a haját törölgette s így nem vett észre egyből. Én meg csak bámultam, nyálcsorgatva... Egyszer azonban megtört ez a varázs, és mikor rámnézett, megrémültem. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és a padlót bámultam.
-Te meg ki vagy? -meredt rám.
-A ne-nevem Sensai Hinode.. Én va-vagyok az új shinigami az osztagnál...
-Jah, értem már. Kitalálom, eltévesztetted az ajtót.
-Enyhén szólva. -próbáltam felemelni a tekintetem, de mihelyst a törölköző felső vonalára tévedt a tekintetem, elpirultam, így inkább visszatértem a föld bámulásához.
-Nem kell ennyire félni tőlem!
-Csak annyira szégyellem magam, hogy így rád nyitottam. -emeltem fel vérge normálisan a fejem. Ekkor pillantottam meg a jobb kezén és a mellkasán a tetoválást, valamint néhány csillogó piercinget az arcán, mely az előbbi megszólalásomtól mosolyra állt.
~Te jóságos isten... -bámultam szótlanul.
-Ha vársz egy pillanatot segítek megkeresni a szobádat. -fordított hátat, és ekkor megpillanthattam a hátán díszelgő újabb tetoválást.
~Én menten elájulok, kész Adonis ez a pasi.. -néztem utána, miközben egyre jobban távolodott a szekrény felé. Egyik percben azonban visszafordult.
-Hinode.. Megengeded, hogy átöltözzek?
-Jaaah, persze, ne haragudj! -sütöttem le ismét a tekintetemet.- Megvárlak odakint. -léptem ki az ajtón, és mikor becsuktam, azt hittem elájulok.
~Egy ilyen pasi.. Már érdemes volt ide jelentkeznem.. -kalandoztak el a gondolataim, míg vártam.
Egyszer csak nyílt az ajtó, és kilépett rajta. A haja még kicsit vizes volt és borzos, de nagyon jól állt neki. Lezseren volt öltözve.
-Annyira megleptél, hogy elfelejtettem bemutatkozni, Nagano Nobu vagyok, a 7. osztag hadnagya.

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Ápr. 11, 2009 12:14 am

Kivételes alkalmak egyike történt meg Nobu-val. Délelőtt ébredt fel! Igaz ez sem volt a véletlen következménye, sajnos. Az osztag kissé megelégelte a nála uralkodó kaotikus helyzetet és hetente kétszer takarítónőt küld hozzá. Ennek hála, már zöldhajnalban kiverték a csipáit. Arra kelt, hogy egy idős lélek szitkozódik az ágyánál állva. Ha ez még nem lett volna elég lerántotta rólal a takarót és elkezdte ütögetni a seprűvel. Később kiderült útban volt, de hogy miért arra még mindig nem jött rá...
Túlzottan kómás állapotban kitámolygott a szobából, útközben azért minden létező berendezési tárgynak neki menve. Hatszori próbálkozás után bejutott a konyhába és a vízforralóval kezdett ádáz csatát folytatni, kávéért. Félórás kitartó küzdelem után leesett neki, hogy rossz eszközt próbál lehetetlenre bírni, ezért előkereste az igazi céleszközt. Amíg várt az életmentő löttyre bedugta a fejét hűtőjébe, hátha a hideg segít észhez téríteni. Kevés eredmény után kellően édesre ízesítette kávéját és kifeküdt a konyhaasztalon. Itt sem volt sokáig nyugta a raplis takarítónő megtalálta rövid időn belül és száműzte a konyhából. Végül a nappali kanapéján telepedett le és nézett maga elé értelmesen. Addig ücsörgött néha-néha megemelve lábait, hogy észre sem vette a rendvágás befejeződött és nem a nap vakítja el,hanem a tisztaság. Erőt véve magán bebotorkált a fürdőbe. Gyors zuhanyt vett, ami majd nem egy óráig tartott, aztán elég váratlan meglepetés érte.
Egy szőke lány ácsorgott a szobájában és fan módjára nézelődött körbe-körbe. Nobu-ban azonnal megfagyott a vér, hogy kicsoda, micsoda és minek van nála. Ráadásul ő egy szál törölközőben feszített! Érdekes módon orra esés vagy sokkos állapotba kerülés helyett csak lazán odavágta neki a kérdést, hogy mit keres ott. Elég számon kérő volt, ami még saját magát is meglepte. Rögtön ment is felfelé a menő csávó mérője!
Csodák csodájára kisebb társalgásba kezdtek,de kezdett kínos lenni a lenge öltözet, ezért odabattyogott a szekrényéhez,hogy felöltözzön. Miközben matatott a cuccai között rájött, hogy a lány még mindig mögötte van.
-Hinode.. Megengeded, hogy átöltözzek?-
Miután az ajtó kattant és végre újra egyedül volt a szobájában nekilátott átvedleni. Szerencsére aznap nem volt szolgálatban és az emberek világába indult, így nem a megszokott shinigami feketeséget vette magára. Egy szakadt kantáros farmer, természetesen kellően lógva rajta. Aztán egy fekete hosszú ujjú felső, amire összkép rombolóan még egy csíkos atlétaszerű valamicsodát is felhúzott. Mit lehet tenni, imádja a lökött ruhákat. Végül csak egyetlen dolog maradt a gyors fésülködés után. Megtalálni szívszerelmét. A takarításnak hála azt se tudta merre keresse.
Diadalittasan lépett ki a szobából, miután beletette gyönyörűségét a tokjába. Odakint nagyon csendben volt Hinode. Kezdett kissé aggódni elaludt vagy talált mást,aki segít. Viszont a lány ott állt a folyosón,úgyhogy gyorsan odabattyogott és bevágott egy gyors bemutatkozást.
-Hívj egyszerűen Nobu-nak! Vagy aggass rám becenevet mint a nagy többség. Yumeyousei-nek vagy minek szoktak hívni...Amúgy melyik lenne a te szobád? Látom van holmid dögivel...-vakartam meg a fejemet.-Azokat add ide, majd én cipelem! Csak nem fogok megszakadni...-mosolyodtam el zavaromban.-Régóta bolyongsz itt? Nem tudom miért nem szóltak, hogy jössz. Bááár...ehhe....lehet csak elfelejtettem megnézni az üzeneteimet...Elnézést, hogy nem mentem eléd. Hadnagy létemre az én dolgom lenne segíteni az újoncoknak.-

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Ápr. 11, 2009 1:28 am

Az a szerelés rajta annyira vad volt, hogy kénytelenül elmosolyodtam rajta.
-Rendben, Nobu. Ez nekem tökéletesen megfelel. -pirultam el ismét zavaromban.- A 12-es szoba az enyém, már ha jól emlékszem... Azt hittem ez az, de elég rendesen benéztem valamit... Tudom, elég sok cuccom van, de nem tudtam, mi lesz és mi nem, úgyhogy szinte mindent magammal hoztam... Semmi baj, már megszoktam, hogy magamnak intézem a dolgaimat... -indultunk meg a folyosó másik vége felé, amin eléggé meglepődtem.
~Ennyire béna lennék? Még ezt is hogy elcsesztem.. -baktattam mellette csendben.
-Egyébként jó lett volna, ha arról az oldalról kezdik anno a számozást. -próbált meg egy kis mosolyt csalni a fancsali képemre.
-Ezt is közölhették volna... -motyogtam az orrom alatt.
-Na meg is érkeztünk. -tette le az ajtó elé a cuccaimat.- Segíthetek még valamiben?
-Ha megtennéd, hogy behozod a bőröndöket, nagyon hálás lennék. -vettem erőt magamon, és végre ránéztem. Az út alatt megszáradt torzonborz haja, és égnek is állt belőle néhány tincs, amin elmosolyodtam.
Benyitottam a szobába, és megtorpantam az ajtóban.. Egy kicsit kivénhedt ágy, megkopott asztal, enyhén piszkos ablak, de legalább csótány nem volt, azt a néhány pókot meg úgysem bántanám.
-Elkélne itt is egy takarítás. -szólalt meg a fejem felől, amitől elég rendesen megijedtem. Ahogy felkaptam a fejem, ő ellépett mögülem, és nem sok híja volt, hogy elvágódjon az egyik táskámba, de még idejében megkapaszkodott az egyik kilincsben.
-Jajj, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
-Se-semmi baj. -próbált megállni a lábán, és normálisan lélegezni.
-Nem fogok ma unatkozni, úgy érzem.
-Elég sok dolgod lesz vele, ha egyedül csinálod. Ha nem bánod, inkább hívok neked egy takarítót, és ő majd elintézi. Bepakolunk, és kerítünk egyet, ok?
~Áááá, de aranyos, meg kellene zabálni... -néztem rá csillogó szemekkel, és már majdnem rávetettem magam egy ölelés erejéig, mikor felkapta a csomagot, és bevitte mellettem.
-Ezeket behozom, addig se legyenek itt. Visszamegyünk a szobámba, én meg megyek és szólok valakinek, rendben?
-Hai, arigatou! -hajoltam meg, és végre kezdtem magamhoz térni. Bepakoltunk, majd visszaindultunk.
-Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok, úgy érzem, vonzom a bajt.
-Ne aggódj, ráérek. Az emberek világába tartottam, de majd később átmegyek. Na ülj le, mindjárt jövök! -tessékelt be a szobaajtón, és eltűnt.
~Remek.. Itt vagyok egyedül egy legénylakásban, és a házigazda kérdéses mikor jön vissza. Jé, egy gitártok! -közeledtem felé, aztán rájöttem, csak nem kéne a cuccaihoz piszkálni, tudom milyen egy srác... Ismét eszembe jutott emberi életem egyik legszebb és legtragikusabb végű szakasza, így inkább valami másra próbáltam összpontosítani, mielőtt eláztatnám a padlót...
-Megjöttem! -érkezett meg a házigazda.
-Csak nem gitározol? -tértem rögtön a lényegre.

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Ápr. 11, 2009 2:48 am

Szerencsére a beszélgető partnere nem kapott szájzárat sem a kinézetétől,sem a stílusától. Valószínűleg falnak rohan,ha a lány rákezd a pár szavas motyogásra. Sosem szeretett másokat kukákká tenni,csak mert fura bogár. Leginkább annak örült, ha normálisnak kezelik és nem nézik ki a tömegből. Persze,ha ennyire bántotta,akár fel is hagyhatott volna ezzel a stílussal, de akkor meg önmagát tagadta volna meg, így maradt a reménykedés.
A szoba számát hallva,csak elmosolyodott. Neki is komoly problémát okozott annak idején, hogy honnan is kezdődik a számozás. Órákig mászkált az osztag területén, mert nyuszi volt bárkit is megkérdezni. Pont emiatt szeretne most ennyire segíteni. Nagyon jól tudja, milyen érzés elveszettnek lenni és ha már jogában áll ezen változtatni, meg is teszi.
A szobát hamar el is érték. Mázli, hogy ezt legalább meg tudta jegyezni, amilyen szétszórt. Csúnya baki lett volna,ha a raktárba nyit be, mert lövése sincs merre vannak. A kérésnek megfelelően felpolcolta magamát a 'pihe' könnyű bőröndökkel és becsörtetett után a szobába. "Jesszus! Féltéglákat is bepakolt ezekbe?!" Hát szó mi szó, elég kiábrándító látványt nyújtott a piszkos, kopott szoba. "Kell pénz takarítókra..."
Kisebb ijesztgetés és akrobata mutatvány után, majd nem sikeresen elvágódott a mögötte heverő bőröndökben. Csoda lett volna, ha nem bújik elő belőle a szerencsétlen énje. Azért gyorsan összekaparta magát és feldobta az ötletet, hogy keres egy takarítót. Rögtön a házsártos néni fordult meg a fejében,de gyorsan letett róla. Még a végén megkergetné a felmosó vödörrel! Szóval maradt a negyedik osztag. "Áh,de sokat kell gyalogolnom!" Jött a felismerés,de ha már felajánlotta nem mondhatja, hogy 'Bocsi, lusta vagyok elmászni odáig!'.
Visszavezette Hinode-t a szobájába és kettesben hagyta a ragyogó tisztasággal, ami egy napnál tovább úgy sem fog tartani nála. Azért örült, hogy pont ebben az állapotában esett be a magánszférájába. Valószínűleg kiábrándító látvány lett volna a megszokott szemétdomb...
Miután valaki el is hitte, hogy shinigami, ráadásul hadnagy lecsekkolta a dolgokat és vissza trappolt kifulladva, megviselten szobájába. Azért kicsit erőteljesebben köszönt be a helységbe és iparkodott vidám színt vinni a hangjába.
-Csak nem gitározol? -
-Hogy...?-battyogott be a nappaliba bamba fejjel, mert egy szót se fogott fel az előbb feltett kérdésből.
-Gitározol? Tudod...zenész!-
-Jah, bocsi! Nem hallottam mit kérdeztél.-vágódott le a kanapéjára.- Aham! Már évmilliók óta. A zene nagy szerelmem. Na, meg az a gitár is ott. Egy nagyon fontos személytől kaptam,ezért egy kincs számomra. Mániákusan féltem...ezért is szoktak flúgosnak nézni.-köszörülte meg gyorsan a torkát, hiszen lehet untatja ezzel a nagy áradozással Hinode-t.- Van egy bandám...-"vagy valami hasonló" egészítette ki fejben. -...az emberek világában.-vakarta meg a fejét.-Egyszer, majd elviszlek egy próbára,ha érdekel a dolog.-mosolyodott el,de aztán kapcsolt, hogy a lényegről még semmit sem mondott.
-A negyedik osztagnál azt mondták két óra múlva elkezdik a puculást nálad. Ha gondolod, addig nyugodtan maradj itt. Engem biztosan nem fogsz zavarni és azt a tömény port sem kell beszívnod, ami odaát uralkodik. -kezdett el fészkelődni az ülőhelyén.-Valamit kérsz esetleg? Vagy valami kérdésed lenne? Ha már itt vagyok,szívesen válaszolgatok mindenre.-pakolta fel jó bunkó módjára a lábait a dohányzó asztalra és terpeszkedett szét a kanapén.

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Ápr. 11, 2009 11:13 am

Egyre jobban kezdtem őt megkedvelni, hiszen egyáltalán nem nézett buta szőke libának, sőt, még mintha kicsit meg is nyílna felém, ami nagyon jól esett. Egy meglepő, de annál inkább kedves kérdést tett fel, amire csak hosszas gondolkodás után tudtam reagálni.
-Persze, szívesen elmegyek majd veled, de csak ha tényleg nem zavarok.- fészkelődtem egy picit, ami miatt majdnem leestem a székről.
~Már megint beégetem magam.. Ezt nem hiszem el.. Kész szerencsétlenség vagyok... -próbáltam megtalálni elvesztett önmagam. Szerencsére -ha jól láttam- ő nem vette észre a mutatványom.
-A negyedik osztagnál azt mondták két óra múlva elkezdik a pucolást nálad. Ha gondolod, addig nyugodtan maradj itt. Engem biztosan nem fogsz zavarni és azt a tömény port sem kell beszívnod, ami odaát uralkodik. -ajánlkozott, amin én ismét csak zavarba jöttem.
~A fene vinné el ezt a paradicsom-effektet már kezd az agyamra menni... -takartam el az arcom, ő pedig kicsit fészkelődni kezdett. Gondoltam rá, hogy udvariasan elutasítom, de láttam rajta, hogy nagyon szeretne segíteni.
-Rendben, akkor maradok, de csak akkor, ha tényleg nem zavarok. -köszörültem meg a torkom.
-Már mondtam, hogy maradj nyugodtan. Valamit kérsz esetleg? Vagy valami kérdésed lenne? Ha már itt vagyok, szívesen válaszolgatok mindenre.
-Kaphatnék egy kis vizet? Eléggé kifullasztott a csomaghordás.~Na meg a sok zavarba jövés..
-Persze, addig nyugodtan kérdezhetsz. -vette le a lábait, és a konyha felé indult.
-Öh, rendben. Kezdem az elején. Milyen szabályok vannak a hálószobákban?
-Ezt hogy érted? -kapott gyorsan a pohár után, amit majdnem sikerült leejtenie a döbbenettől.
-Csak hogy mikor van kapuzárás, vagy mikor kell kelni, ilyesmire gondoltam...
-Jah, értelek. -nyitotta meg a csapot.- Annyira nincsenek kötött szabályok, legalábbis nekem. Ezzel az üggyel elég rossz embert kérdeztél.. Finoman szólva nem érdekelnek ezek a dolgok.- közelített a vizemmel.- Parancsolj!
-Köszi. -belekortyoltam.- És milyenek a többiek? A kapitány?

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Ápr. 12, 2009 1:09 am

Kezdett kínos lenni a csend Nobu meghívás ajánlata után. Végiggondolta mit is mondott és bizony leesett neki a tantusz, kissé túlbizalmaskodta az egészet, talán meg is sértette vele Hinode-t. Végül csak érkezett valamiféle válasz, ami megnyugtatta. Rossz ómen lett volna, ha már az első napon egy nyomuló perverznek nézik. Főleg azt az aprócska tényt figyelve, hogy a felettese.
-Persze, szívesen elmegyek majd veled, de csak ha tényleg nem zavarok.- egy gyors sóhaj érkezik a részéről, miközben lepakolja fejéről napszemüvegét.
-Ha zavarna meg se kérdem. Nem vagyok a jól neveltségemről híres. Viszont,ha csoszogást, csörömpölést, ásítozást hallasz az garantáltan én vagyok! Ezek talán a legnagyobb ismertető jegyeim.- aztán villámgyorsan elhadarta mire jutott a nagy sétájával.
-Rendben, akkor maradok, de csak akkor, ha tényleg nem zavarok.-
-Még egyszer kimondod, hogy „zavarok”…hát azt még nem tudom akkor mi lesz, de kitalálok valami büntetést!-kászálódtam fel egy kacsintás kíséretében és battyogtam át a konyhába.
Hosszas kotorászásba kezdett a polcon. Olyan poharat keresett, amin nincs sok színes figura vagy a kedvenc bandái pöpec pózokban. Esetleg azok a darabok, amiken az ő régi együttese volt. Azt a három üvegpoharat a legnagyobb rajongójuktól kapta és nem kis erőfeszítésébe került ellopni őket a régi házából. Főleg, hogy senki sem látta, mivel póttestet lusta volt kérni.
Mire a nap lement talált is egy minta nélküli darabot, amivel eddig még nem is találkozott, de most tökéletesen megfelelt a célnak. A csap alá tartotta. Átöblítette párszor, addig is hűlt legalább pár fokot a víz hőmérséklete, majd teletöltötte a poharat. Időközben persze, majd nem eltörte szerencsétlent, mert meglepő kérdést kapott. Hirtelen nem is tudta hova tenni. Szerencséjére helyesbítettek, így Nobu lelki világa is megnyugodott.
Útközben megosztotta Hinode-val a tömör véleményét. Sosem szerette korlátozni az osztag tagjainak életét. Felőle bármit tehettek, amíg nem lett belőle vita, verekedés vagy egyéb elfajult cselekvés. Sőt kedvelte, ha elsétált a hálókörlet előtt és nevetgélés szűrődött ki az ablakokon. Ilyenkor úgy érezte, tényleg családias a hangulat. Mindenki felszabadult a másik jelenlétében. Nincsenek olyan buta gátak, mint rangi különbség.
-Parancsolj!-nyújtotta oda a poharat.
-Köszi.-
-Szívesen. Jaj, nem kell így megszeppenni! –fogta meg a lány szabad kezét és húzta maga után a kanapéhoz. -Ha már itt van ez a kényelemre tervezett ülőalkalmatosság, akkor már ezen üldögélj!-fékezett be mellette.-Tessék! Foglalj helyet!-araszolt arrébb, hogy ne legyen útban és ült le a lánnyal szembe, naná, hogy a dohányzó asztalra.
-Kösz…köszönöm!-biccentek a fejemmel válasz helyett. -És milyenek a többiek? A kapitány?
-Hmm…-vakarta meg a fejét.-Ez egy problémás kérdés. Most kapott az osztag egy új kapitányt, szóval én se tudok róla sokat mondani. Mindenesetre az esetlen viselkedésemet türelmesen és kedvesen fogadta. Szerintem jól jártunk vele. Az osztag meg…ehm!-vigyordott el.-Vegyes társaság mint általában. Egyenlőre úgy,ahogy mindenki kijön egymással és a hangulat is jó szokott lenni. Kissé talán sokat isznak,de ez megbocsátható. Szóval azt mondom nyugodtan elegyedj szóba,bárkivel. Holnap bemutatlak, majd a harmadik tisztünknek. Ő az én jobb kezem! Ha nem lenne, biztosan megpörkölt volna a főkapitány…- pillantott oldalra az asztalon heverő hamutálra. Kezdett vészesen nikotinhiány fellépni a tüdejében. Kisebb csend után visszanézett vendégére és feltette a nagy kérdést.
-Nem sértelek meg,ha rágyújtok?-

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Ápr. 12, 2009 3:51 am

Eléggé meglepett, mikor megfogta a kezem, hogy üljek át, de hát nem volt ellenemre, hogy kicsit közelebb kerüljek hozzá. Elém ült a dohányzóasztalra, és így még jobban szemügyre vehettem.
~Milyen szép a mosolya... És az a kis gödör az arcán, mikor beszél... Menten elolvadok... -áradoztam magamban, miközben próbáltam arra figyelni, amit mond.
-Ok, nagyon szívesen megismerkednék vele is. -böktem ki végre valamit, mert láttam, nem csak én vagyok zavarban. De teljesen más okokból kifolyólag: szeretett volna rágyújtani.
-Persze, csak nyugodtan, nem zavar a füst. Sőt, néha még meg is nyugtat.
-Mikor találkozzunk holnap? -gyújtotta meg a fehér papírt, ami vörösen felizzott.
-Szerintem a reggeli után, ha neked is megfelel.
-Ehh, nem lehetne egy kicsit később? Nem szeretek korán kelni.. Délután körül?
-Nekem az is jó. Egyszerűbb lesz, ha majd átjössz, és akkor tudom, hogy felkeltél. -kuncogtam.
-Rendben.. Amúgy sem lenne szerencsés felkelteni az alvó oroszlánt. -szívott egyet a cigijébe, majd lehamuzta.- Mit szólnál, ha elmennénk szétnézni az osztag területén? Úgyis van még időnk, amíg be tudsz majd jutni a szobába.
-Benne vagyok! Majd megejtünk egy kajáldát? Kicsit megéheztem, meg amúgy se tudom, mikor lesz rá alkalmam, hogy egyek valamit.. A pakolással elmegy majd az időm. -hajtottam fel a maradék vizet.
-Na akkor útra fel! -nyomta el a csikket, és felállt az asztalról.
~Milyen magas.. Kész csoda, hogy nem veri be a fejét. -követtem a példáját, és kiléptünk a szobából.
-De jó idő van! Legalább napozunk egy kicsit, ha már itt vagyunk.
-Igaz..
-Te mióta vagy a hetedik osztagnál? -próbáltam meg valami témát keresni...

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Ápr. 19, 2009 6:08 am

//Vissza a kertből//

Szerencsére újabb baleset nélkül megúsztuk a szökőkút és a háló közti áthaladást, ami kész mutatvány volt részünkről. Az ajtót nagy nehezen kinyitotta a házigazda, és előreengedett.
-Remélem, nem fogsz elkésni! Nem akarom, hogy miattam legyen ebből gond!
-Nyugalom, már mondtam, hogy megoldjuk!
-Előreengedlek a zuhanyzással azért.. -álltam félre az útból.- Én ráérek, úgy döntöttem, majd holnap megyek a kapitányhoz. A mai nap már így is bővelkedett meglepetésekben.
-Igaz.. -hajtotta le a fejét.- Tényleg nagyon sajnálom a szökőkutas esetet.
-Nem történt semmi, hiszen még itt vagyok, nemde?
-De jobban is figyelhettem volna.
-Jajj, hagyjuk inkább! Irány a zuhany, mielőtt én rángatlak be oda!
-Jól van, megyek már! -mosolyodott el, és a fürdő felé vette az irányt.- Sietek!
-Oké, én addig keresek valami ehetőt, nehogy éhen menj el! -akartam valamit felajánlani neki hálaképp, amiért "befogadott" erre a kis időre.
-Nem sok minden van itthon, meg amúgy sem vagyok éhes, van még bennem bőven a sütiből. -szólt vissza az ajtóból.
-Akkor.. lássuk csak.. majd leülök egy székre.
-Rendben, de ne nagyon helyezkedj el, azonnal jövök. -zárta be az ajtót maga mögött.
Hallottam, ahogy megnyitja a csapot. Leültem a konyhára emlékeztető helyiségben, és vártam.

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Ápr. 23, 2009 4:14 am

// Vissza a kertből //

Kisebb beszélgetés közepette még bedobta a nappali közepére a vizijátékokat, aztán beviharzott a fürdőbe. Szenvedett fél sort, mire lerángatott minden vizes holmit magáról és ténylegesen bevágódott a zuhany alá. A mosakodás témáját gyorsan lerendezte, hogy bőven maradjon Hinode-nak is mit kipancsolni, majd elkezdett dúdolászás közepette törölközni. Megszokásból nyúlt a mosdókagyló mellé, de jelenleg üresen tátongott. Látványosan homlokon vágta magát és hallatott kisebb morgást. Nem volt mit tennie, betekeredett a legnagyobb törölközőbe, ami csak létezett és vörös fejjel kibotorkált a nappaliba.
-Ne ijedj meg!- mentegetőzött a kezeivel hadonászva.-Annyira kapkodtam, hogy ruhát elfelejtettem bevinni magammal...-mosolyodott el zavarodottan.
-Se...semmi baj!-
-Nyugodtan menj be, amíg én rendbe szedem a feltűnően hiányos kinézetem...-
-Öhm...rendben, de nálam is lesz ruha probléma...-
-Oh, tényleg!-megvakarja a fejét.-VÁRJ! Kerítek neked valami pólót meg rövidnadrágot, oké?-
-Nem fontos. Átszaladok a bőröndömért és meg is van oldva a gond.-
-Hüm...de makacs vagy!-vakarászta továbbra is fejét.-Te tudod, de szívesen adok valamit. Sőt te is kiválaszthatod,ha szeretnéd.-
-Jól van, jól van! Ha már ennyire erősködsz...-erre a mondatra szemöldökét felhúzva sandított hátra, de pár pillanattal később már vigyorgott rajta. Fejét csóválva odalépett a szekrényhez és nekilátott keresgélni. Pár próbálkozás és hümmögés után rá is akadt egy potenciális jelöltre.
-Mit szólnál sötétkék pólóhoz? Ahogy elnézem elég hosszú...lehet még hálóingnek is hordhatnád.-nyújtotta hátra, remélve, hogy elveszi tőle a másik.
-Biztos jó lesz.-
-Azért adok még egyet, hátha van vele valami hézag.-utalgatott az esetleges pecsét foltokra és lyukakra a lehető legfinomabban. -Itt is van! Egy fekete Hellsing mintás...hát öööhm...mindegy nézd meg ezt is.-adta oda a célszemélynek. Végül előkerített két kisebb méretű boxert és rövidnadrágot is.
-Ha nagyok gatyák vegyél ki egy övet. Érezd magad otthon!-
-Okééé...-nyöszörgött mögötte Hinode dugig pakolva a ruhákkal.
-Segítsek bevinni?-vigyorodott el.
-Áh, menni fog!-
-Értettem!-várta ki türelmesen, hogy becsukódjon a fürdőszoba ajtaja. Sóhajtott kettőt, mert neki még fogalma sem volt mit vegyen fel, szóval hozzálátott válogatni. Azért próbálta kicsit siettetni magát, hiszen nem lett volna szerencsés,ha épp akkor veszi fel a boxerét, amikor Hinode kilép a másik helységből.
Kipakolva a nagy felhozatalt neki is látott felöltözni. Szakadt farmer, tornacipő, koponyás öv, csíkos póló és nagyapám kinyúlt pulcsija volt a menü. Utána meg rohangászott, hogy a kigondolt kiegészítőket előkerítse a lakás különböző pontjaiból. Dolga végeztével rábukkant a kedvenc parfümére és befújta vele magát. Épp elégedetten levágódott a kanapéra, hogy rágyújtson, amikor előmerészkedett az alkalmi lakótársa is. Kellemes nosztalgiával töltötte el a gondolat, hogy megint nincs egyedül. Amikor még ember volt pár sráccal éltek együtt egy lepukkant bérházban. Visszagondolni is fájt neki, mennyi marhaságot valósítottak meg a kicsi lakásban. A tisztaságra és rendre való figyelmetlensége is onnan származott. Egyszerűen ilyen volt. Feledékeny, lusta és trehány. Mégis szörnyen hiányzott neki a régi bandája és az a pár ember, akik ugyanúgy látták a világot, ahogy ő. Mindig is különc volt Sieretei-ben. Sosem tudott és nem is akart igazán beilleszkedni. Megrekedt valahol a két élete között.
-Jó lett valami?-ordibált a háta mögé a gyújtóval szenvedve.

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Ápr. 23, 2009 9:48 am

// Vissza a kertből //

Eléggé meglepett, mikor egy szál törölközőben jelent meg előttem, de hát a nagy sietségben nekem sem jutott volna eszembe száraz ruhát vinni magammal. Mindenesetre elég mulatságos volt a jelenet, ahogy ruhákat keresett számomra. Karácsonyfa módjára vonultam be a fürdőszobába, majd miután kihámoztam magam a sok ruha és a rajtam csüngő vizes rongyok közül, végre beálltam a zuhany alá. Felemelő érzés volt, ahogy a meleg víz cseppjei szétcsapódnak a testemen, miközben lemossák rólam a szökőkút hagyta piszkot. Nem sokáig álltam ott, vagyis nekem nem tűnt olyan sok időnek, eszembe jutott, hogy csak vendég vagyok és nem kellene az összes meleg vizet elfogyasztani, valamint ártérré varázsolni a fürdőt. Elzártam a csapot, majd kerestem egy törölközőt, és belecsavartam magam addig, míg kiválasztottam a legesélyesebb ruhakölteményt.
~Ez a kék mintha túlságosan is nagy lenne... -emeltem fel, majd letettem és megfogtam a Hellsingest.- Na ez tetszik, felpróbálom! -belebújtam a pólóba, ami szintén nagy volt egy picit, de a tükörben megvizsgálva tűrhetőnek könyveltem el a látványt.- Na lássuk az alsókat.. -tekintettem a maradék ruhadarabokra.- Na ne.. ezt tuti nem fogom felvenni! -néztem meg közelebbről a kis macikkal mintázott boxeralsót.- Ez már esélyesebb! -találtam rá a másikra a kupacban, amin gitárok voltak.
Végre sikerült felöltözni. Már csak azon gondolkoztam, hova kellene a vizes ruháimat raknom, hogy ne legyen útba. Úgy döntöttem, ott hagyom, és majd ha végre megkapom a szobámat, átviszem magammal.
Mikor felkészültem lelkileg, hogy visszatérjek a hadnagyhoz, kiléptem a fürdőből. Ő a kanapén terpeszkedett, és éppen a cigijét akarta meggyújtani. Parfüm illata csapta meg az orrom, aminek enyhén fűszeres illata illett a viselőjéhez. Lazán, mégis sportosan volt felöltözve, leszámítva a pulóverét.
-Jó lett valami? -szenvedett még mindig a gyújtóval.
-Aham, a póló nagyon tetszik. -dobtam le magam a vele szemben lévő székre.
-Alig nagy rád. -mosolyodott el, miközben kivette a végre parázsló cigit a szájából.
-Akkor is tetszik! -nyújtottam ki a nyelvem, amin egy jóízűt nevettünk mind a ketten.- Majd holnap visszaszolgáltatom őket, remélhetőleg addigra kész lesz a szobám kitakarítása és ki is tudom mosni őket.
-Ráér, emiatt nem kell aggódnod. -fújt egy karikát a füstből.- Holnap akkor elkísérjelek a kapitányhoz?
-Nem is tudom.. Lehet jobb lesz, ha egyedül megyek. Legalább nem kell majd végighallgatnod, amikor leszid. -jutott eszembe a délutáni találkozás.
-Egyáltalán nem fog. Azért gondold meg, ha mégis szeretnéd, tudod, hol van a szobám.
-Oké, de amúgy is fáradt leszel. A próba miatt szerintem délig fogsz aludni.
-Van benne igazság. -nyomta el a cigijét.- Na hova is tettem.. -kelt fel a kanapéról, és gondosan körbejárta a szobát, mire megtalálta a Kincset.- Hát itt vagy szépségem! -emelte fel az ajtó mellől a gitártokot, majd visszaült elém.
Kibontotta, én pedig végre megcsodálhattam a hangszerét.
-Nagyon gyönyörű. -nézegettem, de csak távolról, hiszen tudtam, ez a mindene, vigyáz rá és félti.
-Tudom.. be kell hangolnom majd este, mielőtt kezdünk. Kicsit régen volt úgy igazán használva. -szomorodott el a hangja.
Nem akartam tovább faggatózni, így más témára tereltem a szót.
-És nagy buli lesz este?

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Ápr. 23, 2009 8:19 pm

// Vissza a kertből //

Egész jól festett rajta a kölcsön adott holmi, sőt Nobu magában azon virultam, hogy a lánynak még jobban is áll mint a gazdájának. Na meg megköszönte a jóégnek, hogy nem szokott fantáziálgatni, ami azért nem a neveltetésén múlt, hiszen az gyakorlatilag nem is létezett. Ezzel a gondolattal megint sikerült kilyukadnia az emberi életénél. "Azt hiszem próba előtt elrohanok megnézni a régi környéket...Vajon a kislány szellemével mi történhetett? Remélem itt van, csak nem találkoztam még vele errefelé. Rossz lenne,ha mint hollow találkoznék szembe vele. Mégis, hogy ismernél fel? Adjak minden lidérnek almát?!" gondolkozott el egy kicsit, de gyorsan visszazökkent, hiszen Hinode feltett egy csinos kérdést és a féltett kincse hangolásával is haladnia kellett volna.
-És nagy buli lesz este?-
-Buli?-meg akarja vakarni a homlokát, de sikeresen húz egy csíkot a pengetővel. - Eeeh...-néz fel szemrehányóan.-A harci festés lassan meglesz...szóvaaal. Előre sose tudom mit terveznek. Nem élek ott, ezért hozzám kevésbé jutnak el a hírek. Mindenesetre remélem, hogy nem. Nem az én világom a hömpölygő tömeg és alkoholtól fetrengés. Kicsit...na jó nagyon, magamnak való vagyok. Jobban szeretek egy cigi társaságában zenét hallgatni vagy azzal a néhány személlyel beszélgetni, akiket tényleg ismerek is.-
-Értem. Én se szeretem ha túl sok ismeretlen ember között kell küzdeni nehogy elkeveredj.-
-Tisztára olyan, mintha egy játékboltban keresnéd a saját márkádat...-nevette el magát a találó mégis viccesen egyszerű példáján.- Tényleg! Meg se kérdeztem! Kérsz valamit?-
-Nem köszönöm, de kiszolgálom magam. Te mondtad, hogy érezzem magam otthon.-mosolyodott el újfent.
-Igen, igazad van. Örülök, hogy nem vagy szégyenlős mimóza. Mármint nem azt akarom mondani...-magyarázkodott minden módszerrel.- Csak kicsit kellemetlenül érezném magam, ha egész nap egy sarokban ücsörögnél mozdulatlanul és csak akkor beszélnél, ha már hatszázszor tettem fel egy kérdést. Volt egy-két ilyen tisztem...őszintén a falat kapartam tőlük. Szeretem a közvetlen emberek.- kezdte el próbálgatni az akkordokat.
-Kö...köszönöm!- jött egy másodpercre zavarba.
-Nincs mit! Azt hiszem mi jól ki fogunk jönni egymással!- mosolygott már javában lefoglalva a próbálgatással magát.
A nagy hangolgatás következtében egy kis időre kikapcsolta magát. Ha elkezd zenélni mindig megszünteti maga körül a világot. Arra koncentrál, amit és ahogy éppen csinál. Ilyenkor előbújik belőle a maximalista, így addig ügyködik, amíg a fülei számára tökéletes nem lesz a hangzás. Végül megkegyelmezett a másiknak és váratlanul megszólalt.
-Szeretnél rólam tudni valamit? Azt hiszem nem meséltem neked még semmit se.-pillantott fel a gyönyörűségéről.-Esetleg az osztagról?-

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Ápr. 26, 2009 11:57 pm

~Sok mindenben hasonlítunk, mind a ketten szeretjük a sütit, a vizet, és gyerekesek is vagyunk... Na meg a zavarba-jövés is elég magas színvonalon megy mindkettőnknek.
Csendben hallgattam, ahogyan a húrok megszólaltak a pengető alatt. Egyre tisztábbak voltak a hangok, és lassan mindegyik a helyére került. Az egyik pillanatban azonban abbahagyta.
-Szeretnél rólam tudni valamit? Azt hiszem nem meséltem neked még semmit se. -pillantott fel a gyönyörűségéről.- Esetleg az osztagról? -fürkészte a tekintetemet, én pedig valami kérdésen törtem a fejem.
Néhány eszembe jutott, köztük olyanok, melyeket nem mertem feltenni, hiszen az emberi életét boncolgatták volna. Mégis szerettem volna mindent megtudni róla. Nagyon megkedveltem őt az elmúlt nap.
~Mikor még én is ember voltam, nem sok barátom volt. Amikor iskolába jártam, állandóan magamra hagytak, bár a mai napig nem tudom, mi volt ennek az oka. Otthon gubbasztottam minden délután, csak a babáimmal beszélgettem. Aztán volt az a szörnyű baleset... A szüleimmel... Ennek hatására csak még jobban magamba zuhantam. Próbáltam menekülni abba a világba, amiben azelőtt éltem. Mindig félvállról vettem a dolgokat, gyerekesen viszonyultam mindenhez. Kerestem a nekem szép dolgokat, nem érdekelt az, ki mit gondol, vagy éppen mi tetszik és mi nem számára. Csak a magam feje után mentem, ezért is kerültem bajba... -jutottak eszembe a régi idők, és már ott tartottam, hogy sírva elrohanok, de tudtam, nem segítene. Túl kell lépnem ezen, bármilyen nehéz is. Visszatereltem a gondolataimat Nobura, aki még mindig engem nézett, és várta, hogy valamit kérdezzek. Sajnos annyira belemerültem a saját életem boncolgatásába, hogy feltettem azt a kérdést, amit a lehető legkevésbé szerettem volna.
-Mi történt veled, mikor még ember voltál?
Ekkor elkomorodott a tekintete, a gitárját lefektette az ölébe és a húrokat nézte. Egy ideig nem szólalt meg, én pedig elszégyelltem magam a kérdésem miatt. Ha tudtam volna, visszaszívom, de erre még egy halálisten se képes. Lesütött szemmel váram, mikor küld el a fenébe, vagy vágja a fejemhez a hamutálat.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Ápr. 27, 2009 1:58 am

// Vissza a kertből //

Hirtelen kiverte a víz is Nobu-t. A másik feltűnően elgondolkozott, amiből egyből arra következtetett rossz témába tenyerelt bele méghozzá elég kegyetlenül. Próbálta levonni a következtetéseket, ezért érdeklődve figyelte Hinode arcát. Kereste az érzései apró jeleit, hogy tudja mit és hogyan fogalmazva kéne ezután mondania. Nem szerette volna megsérteni. Megkedvelte a lányt és nem akarta kikergetni a szobájából valami ostoba megjegyzéssel. Inkább úgy határozott meg se szólal. Hagyja, hogy maga Hinode döntse el szeretne e beszélni vagy kérdezni tőle.
Lassan érkezett is a lány elhatározása. A világ legrosszabb kérdése. Sosem szeretett magáról beszélni. Félt nem értenék meg vagy csak legyintenének rajta. Mindig is éreztették vele feleslegesen szenved annyit. Felnagyítja a problémáit és azokon csámcsog végeláthatatlan ideig. Egy megrögzött fájdalomvadász. Ebből táplálkozik. Emiatt kell fel minden áldott nap. Ezért él. Legalábbis így látta a többség Nobu-t.
Nem is tudta hirtelen mit kéne tennie. Szívesen mesélt volna magáról, de azt sem akarta, hogy Hinode elforduljon vagy sajnálja, amiért ilyen szerencsétlen. Emiatt egyetlen szó nélkül játszadozott tovább a pengetőjével. Addig gondolkozott, amíg arra az elhatározásra jutott csak körvonalakban mesél magáról. Így nem fog túl sokat elárulni és untatni sem fogja a másikat.
-Kicsit nehezet kérdeztél...-köszörülte meg a torkát, miután rájött, hogy elég erőtlenül kezdett neki.- Lássuk csak...97 évvel ezelőtt születtem, legalábbis ezt tetté hivatalos dátummá. Árvaházban nőttem fel a rokonaimat sosem ismertem, azt se tudom éltek e. Miután kipakoltam az utcára több műszakos melókkal próbáltam megélni. Meg gyűjtöttem egy gitárra. -kicsit elmosolyodik, de inkább nem tért ki arra, mennyit jelentett neki az a tárgy.-Tokyo külvárosában bérházban laktam pár hozzám hasonló fiatallal. Ott futottam össze Hisao-val, az előző bandám basszerosával. Sokat köszönhettem neki, végül elvitt az egyik próbára. Aztán bevettek a csapatba. Jó volt! Legalább kiélhettem a kreativitásom és három olyan személlyel voltam, akik ugyanolyanok voltak mint én. -elgondolkozik, hogy még mit is kéne hozzátennie a történethez.
-Az egyik este próbáról baktattam hazafelé, amikor hallottam valaki fut mögöttem. Hátranéztem,de senkit se láttam viszont, ahogy visszafordultam egy kislány állt előttem. Sírt és a fél arca tiszta vér volt. Hirtelen hátrahökkentem a sokktól. Borzasztóan nézett ki. Végül erőt vettem magamon és megtudakoltam ki ő és miért szomorú. Nem tudott semmire sem válaszolni. Azt mondta már egy ideje a játszótéren van. Ebből esett le, hogy a kislány valójában egy szellem. Minden nap meglátogattam és vittem neki egy piros almát. Folyton csak ennyit kért tőlem. Pár év múlva úgy haltam meg, hogy belebotlottam egy hollow-ba az egyik sikátorban. Szerencsém volt. Egy shinigami épp időben volt arrafelé.- fejezte be a történetét. Tudta, hogy felszínes volt a története, de úgy gondolta csak akkor mond többet, ha Hinode tudni szeretné.
Fel se pillantva letette az asztalra pengetőjét és rágyújtott egy újabb cigire. Pár slukk után gyönyörűségét is letette maga mellé a kanapéra és a plafont bámulva várta a lány reakcióját.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Ápr. 27, 2009 10:28 pm

// Vissza a kertből //

Fellélegeztem, mikor szólásra nyílt a szája. Elég erőtlenül kezdte el, de legalább mesélt.
~Ezek szerint mégsem nyúltam nagyon a lelki világába...
Csak ültem és figyelmesen hallgattam őt. A történet eléggé rövid és felszínes volt számomra, de nem akartam tovább faggatózni. Láttam, mennyire nehéz neki ezekről a dolgokról beszélni. Át tudtam érezni, hiszen nekem sem ez lenne a kedvenc témám.
~Milyen szörnyű élete volt.. Árvaház, aztán a saját lábán kellett megállnia. Alig volt valamije, de a kislánynak mindig vitt almát.
Éreztem, ahogy a történet hatására könnyek gyűlnek a szemembe. Szerencsére Nobu épp egy cigi gyújtásával volt elfoglalva, így nem vette észre. Vagy legalábbis reméltem, hogy nem látta... Olyan szomorúan bámulta a plafont, szívem szerint megöleltem volna, de nem mertem. Nem akartam a túlzott közeledésemmel megrémíteni. Csak néztem őt, miközben újra és újra lefutott a szemem előtt az a képsor, amit megosztott velem. Próbáltam valami kérdést kieszelni, amivel mégis megtudok még valamit, de talán könnyebben beszél majd róla. Letette a gitárját, és innen jött a következő téma.
-És honnan jött a zene utáni vonzalmad? -próbáltam még többet megtudni, de még sem a közepébe csapni.
Reméltem, még jobban megnyílik előttem, és majd idővel mindent megtudok róla. Nagyon szerettem volna megismerni az életét. Nem tudom mi, de valami közös volt bennünk, vagy legalábbis úgy éreztem.

Tárgy: Re: Hálószobák Hétf. Ápr. 27, 2009 11:48 pm

// Vissza a kertből //

Sosem szeretett csak úgy mesélni magáról. Egyrészt, mert sosem ismerte igazán mások érzéseit, így a reakcióikat sem. Másrészt félt, rossz személynek mondana el bármit is. Hinode-val kapcsolatban nem érzett ilyesmit, de az óvatossága még vele szemben is megmaradt. Talán egyszer megosztja vele, hogyan élte meg az életét és mennyire otthontalannak érzi magát, akárhol is legyen.
A gondolkozása közepette észre se vette, mennyire elmélyülten mered a plafonra. Kicsit megmozgatva a fejét hajolt előre, hogy el tudja nyomni a cigi csikjét. Bántotta a csend, de leginkább az, nem látott a lány fejébe, így nem tudta mit is gondol róla. Inkább nem is nézett rá, nehogy zavarba hozza vagy tolakodásnak vegye a kémlelő pillantásait. Viszont meglepetésére kérdést kapott. Már annak örült, hogy a lány még mindig a szobában tartózkodik, abban, hogy meg is szólal nem reménykedett. Mindenesetre elraktározta ezt a pillanatot mint kedves emléket.
-Hmm...világ életemben imádtam a gitárokat, de elég sokáig csak egy álom volt, hogy egyet is a kezembe tudjak venni. Életem első gitárja egy használt akusztikus Gibson volt. Legalább annyi éves volt mint én.-egy kósza mosoly jelenik meg az arcán.-Aztán addig spóroltam, amíg össze nem jött erre a gitár fajtára.-lemutat gyönyörűségre.-Nem, nem ő volt. Őt a volt kapitányomtól kaptam. Az ő kérésére nem hagytam abba zenélni. Miatta élek még mindig...-
Nobu gondolatai akaratlanul is visszakalandoztak arra a szülinapra, amikor megkapta a féltett kincsét. Egy olyan ajándékként tekintett le a gitárra, ami magában hordozta Keiko szívét. Ez adott neki erőt, hogy tovább tudjon lépni és elfogadja a történeteket.
-Szeretem a zenét, mert az ember szavak nélkül mondhatja el az érzéseit. Nem kell küzdenie, hogy mondatokba foglalja, ami a szívét nyomja. Ráadásul, nem születnek félreértések sem a rossz fogalmazásból. Nekem a zene az életem része. Azért gitározom még mindig, mert van még mit mondanom a világnak. Na, meg élvezem is. Ha Soureina a kezemben van maximalista vagyok. Furcsa, mert alapjaimban véve hanyag és lusta lennék, mégis, ha játszanom kell tökéleteset akarok nyújtani. Nem a tömegnek, hanem magamnak. Újra és úja meg akarok felelni az elvárásaimnak.-fejezte be gyorsan, hiszen már így is sokat beszélt.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Ápr. 28, 2009 1:54 am

Csodálatos volt az az átélés, amivel beszélt. Mintha minden most újra lejátszódna benne, és az érzései leolvashatóak voltak az arcáról. Az öröm, a fájdalom és a részvét...
~Ezek szerint a kapitány meghalt, és ő ott volt.. Hogyan tudott ezen túllépni főleg úgy, hogy minden nap a gitár rá emlékezteti? Nagyon nehéz lehet így élni.
Csak ültem és hallgattam őt, majd mikor áttért a zenére, be kellett ismernem, igaza van. Az emberek van, hogy nem találják meg a megfelelő szavakat, vagy éppen megsértik azt, akit a lehető legjobban szeretnek. Vannak olyan pillanatok, amikor egyetlen dallam többet érhet, mint egy halom üres szó, ami csak tovaszáll az éterben, és lehet nem is adja át azt, amire hivatott.
Olyan érzés fogott el, amit mióta itt vagyok először éreztem: félelmet és magányt. Igaz, nem mondta, de abból, ahogyan és amit mesélt, rájöttem, nem sok barátja van ebben a világban. Egyedül érzi magát, és nem tud megnyílni úgy, ahogyan szeretne.
~Annyira fura... Mint ha két lélek szorult volna egy testbe: az egyik a lusta, a másik a tökéletes és maximalista. Mindent tudni akarok róla. Lehet túlságosan rámenősnek fog érezni, de nem érdekel... Szeretném ha megbízna bennem, és végre valakinek kiönthetné a szívét.
-Remélem nem fogsz rám haragudni... -néztem rá egy választ várva.
-Miért? -pillantott fel meglepetten, én pedig odasétáltam hozzá és megöleltem.
Eleinte még a lélegzete is megakadt, nem tudom mit élhetett át, de egy biztos: nem tudta eldönteni, eltaszítson magától vagy se. Végül egy gyengéd karolást éreztem a hátamon.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Ápr. 28, 2009 3:25 am

// Vissza a kertből //

Zavarban érezte magát. Soknak gondolta az elmondottakat. Nem tudhatta érdekli e egyáltalán Hinode-t az ilyesmi vagy nem neveti e ki, mert túlzottan is szentimentálistának látja, ahogy viszonyul egy egyszerű gitárhoz. Lehet, amíg a lány csak egy tárgyat lát benne, míg Nobu az életét és az egyetlen személyt, aki megértette őt.
Nehéz megérteni világgal való kapcsolatát. Sok idő és türelem kell hozzá. Na meg rengeteg bátorítás. Nobu egy kisgyerek tele képekkel, amikről nem tudja eldönteni valósak e. Emiatt szörnyen nehéz kiigazodni azon mire gondol, amikor meglát valamit. Példának okáért, ha egy porcelán teknőst nyomnak a kezébe, ő nem egy aranyos dísztárgyat lát, hanem egy csúnya, vérszomjas állatot, aki meg akarja harapni. Éppen ezért azon nyomban el is ejtené és lehet még bocsánatot se kérne, csak rémülten meghúzná magát egy sarokban. Ő már csak ilyen marad. Egy álmodozó gyerek és egy emlékeit kergető felnőtt.
Épp egy fejvakarás kellős közepén járt, hogy végre fogalmazzon valamilyen beszédet. Nem tetszett neki a kínos csend. Eddig pont az élvezte a véletlen találkozásukban, hogy mindig társalogtak valamiről. Felnézett lányra, aki pont ekkor szólalt meg. Nagy szemekkel pislogott és szinte kicsúszott a száján a "miért" kérdés. Meg se mert mozdulni, amikor érzékelte, hogy Hinode felállt a székről és felé sétál.
Közvetlen előtte állt meg a másik. Nobu sejtette mi fog jönni, csak nem igazán tudta mit kéne neki csinálni. Nyelt egy hatalmasat és ült tovább mint egy kőszobor. Teljesen ledermedt a váratlan támadástól. Össze is rezzent, miután átkarolta a törékeny porcelánra emlékeztető két kar.
Annyira összekuszálódott minden a fejében, hogy levegőt is elfelejtett venni. Az agyában pedig megválaszolatlan kérdések cikáztak. Nem merte kihasználni a felé irányuló kedvességet, ezért habozott. El akarta tolni magától Hinode-t, de átkozottul is jól esett neki ez a kicsi figyelmesség. Régóta nem kapott semmi ilyesmit, így ez felért nála egy örömbombával. Végül képtelen volt visszautasítani az ölelést és lassan megmozdította a karjait. Óvatosan átkarolta a derekát, aztán élvezte a csendes békességet, amit kapott.
-Köszönöm-suttogta elérzékenyülve a lány vállán pihentetve a fejét. Nagyon hálás volt ezért a gesztusért és ez az egyetlen szó nem is tudta igazán visszaadni, amit érzett. Mégis egyenlőre csak ennyit volt képes kipréselni magából. Viszont az ölelést nem akaródzott megszakítania.

Tárgy: Re: Hálószobák Kedd Ápr. 28, 2009 4:33 am

Még engem is meglepett az, hogy visszaölelt. Úgy éreztem, végre kezd egy kicsit a múltját fedő jégtakaró megolvadni, ami miatt annyira szomorú volt. Szerettem volna egy kicsit többet adni neki. Valami olyat, ami segít neki a két világából egyet felépíteni, amiben jól érezheti magát. Mégsem léptem... Már ez is eléggé meglepte őt, nem akartam neki még egy "bombát" adni.
Hatalmas melegséget éreztem, amíg a karjaimban volt. Feje a vállamon pihent, és az az egyetlen szó, ami elhagyta ajkait arra ösztökélt, hogy maradjak még vele egy kicsit, így, egymás karjaiban.
Mióta elvesztettem a családom, én is nagyon magányosnak éreztem magam, hiába vett körbe annyi ember. A fiú, akit szerettem pedig csak kihasznált... Az én történetem sem volt szebb, de egy valamiben hasonlított Nobuéhoz: mind a ketten azt a szeretetet kerestük, amit emberi életünkben nem, vagy csak részben kaptunk meg.
Elég kényelmetlen volt az eddigi lehajoltam-hogy-megöleljem-póz, így leültem mellé, miközben nem engedte, hogy megszakadjon közöttünk az ölelés. Így elég nehéz volt, de megoldottam.
-Annyira örülök, hogy találkoztam veled... -öleltem még jobban magamhoz.
Nem tudom, volt-e még valami azon kívül, ami az előző életünkben történt velünk, vagy csak az, ami ennyire összehangolt minket, de mióta itt vagyok a Lelkek világában, ő az első, aki ennyire közel engedett magához, vagyis inkább hagyta, hogy közel kerüljek hozzá.
A szorítása nem gyengült, ismét csak a vállamba válaszolt egy rövid mondatot.
-Én is. -még mindig nem engedett el, sőt: szinte belebújt arcával a még enyhén nedves hajamba, és amikor kifújta a levegőt enyhén cirógatta a bőröm.
Fura volt ez az egész "pillanat", amint ott ülünk egymás karjaiban, szótlanul. Az előbbi két szó visszhangzott még mindig a fülemben, amik reményekkel töltöttek el. Olyan dologgal, ami már rég kihalt belőlem.

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Ápr. 29, 2009 7:33 am

// Vissza a kertből //

"Életünk ösvénye váratlanul keresztezte egymást.
Kellemes meglepetésként az üres hétköznapok közepette.
Váratlan béke követeként a magány kietlen pusztaságán.

Két ismeretlen, egy érzés.
Két élet, egy találkozási pont.
Mond...

Hihetek még a csodákban?

Elmúló pillanat, mely örökre a szívemben marad.
Gondolat, mely azt súgja jobban ismered mint önmagad.
Érzés, mely kétségbeesetten ordítja ne engedd el!
Megnyugvás, mely minden végtagomat bejárja.

Újraélesztetted a reményt...."

Motoszkáltak azonnal ezek a gondolatuk Nobu fejében. Nála gyakran megestek, hogy észrevétlen szavaktól vagy tettektől, dalszövegbe illő szavak jutottak az eszébe. Ilyenkor általában mindenről megfelejtkezve rohant, hogy azonnal fel is vésse egy lapra. Viszont most, nem akart sietni. Úgy érezte ez a dalszöveg még nincs kész. Befejezetlen, ahogy a Hinode-hoz fűződő kapcsolata is. Van bőven ideje folytatni ezt a gondolatot és megeshet át is fogja írni, hiszen alig ismerte még meg a lányt.
Nem akarta előre tudni, nem akart előre sakkozni mi történhet velük. Rábízta magát a sors kezére. Valamiben azonban határozottan biztos volt. Ez a törékeny, szőke lány már most fontos számára. Ő pedig örülni fog, ha bármilyen szerepben is az élete részese lehet.
Furcsának érezte, mi mindent érez egyetlen öleléstől. Rabul ejtette őt Hinode. Láthatatlan varázserővel bírt felette, amitől varázsütésre érzett régen vagy talán soha sem tapasztalt érzéseket. Képtelen volt tőle szabadulni. Örökre így tudott volna maradni. Gyengéden magához húzva, hallgatni és tapasztalni, ahogy veszi a levegőt. Meggyőződni minden másodpercben arról, nem álmodik. Kihasználni, hogy végre eltűnt a magánya.
Lélegzet még egy hatalmasat, beszívva és mélyen elraktározva Hinode illatát. Emlékezni akart erre egész hátralévő napjaiban. Csodálatos élményként akarta újra és újra megélni. Erőt véve magán fájdalmasan lassan arrébb húzódott. Ideje volt elengednie. Mielőtt még megfojtaná a mohóságával.
-Köszönöm...rengeteget jelentett nekem.-magyarázott borzasztóan zavarban érezve magát. Nem is mert felnézni. Inkább kémlelte az ujjait, amiket idegességében tördelt. Félt bevallani magának, de rosszabbul viselte a kényszerébresztőt, mint bármi mást. Olyan volt, mintha felébresztették volna a legszebb álmából.

Tárgy: Re: Hálószobák Csüt. Ápr. 30, 2009 1:46 am

// Vissza a kertből //

Szíved egyre lassabban ver, megnyugszol.
Melletted ülök, s te mohón átkarolsz.
Valamit érzek: szokatlan nyugalom.
A csendben csak mi vagyunk.

Bőrömön érzem a lélegzeted,
Testem ettől életre kel.
Újra szeretnék szeretni,
Kinyitni az a kis kaput!

Régóta vártam, de nem hittem
Hogy eljön mégis, kit reméltem.
Kire vártam, napokon át,
S most itt van, rám talált.

Csak ültem ott a karjaiban, egyikőnk sem szólt a másikhoz, de nem is kellett. A csend és kettőnk egymáshoz bújt teste többet mondott mindennél. Valami elkezdődött... Aminek egyikőnk sem tudta a folytatását. Én csak azt tudtam, hogy nem akarok ezen gondolkozni. Ki akartam élvezni ennek a pillanatnak minden egyes percét. Bármeddig képes lettem volna ott ülni mellette, egymás karjaiban várva, amíg csak lehet.
Egy nagy sóhajt hallva tudtam, Nobu el fog távolodni tőlem. Nem akartam, de tudtam, már így is elég ideig volt a foglyom, így nem kaptam utána.
-Köszönöm...rengeteget jelentett nekem. -bámulta a kezét, és tördelni kezdte az ujjait.
-Én is... és nekem is. -mondtam a végét alig hallhatóan.
~Csak nem hoztam zavarba? -szégyelltem el magam, majd megfogtam a kezeit. Meglepetésemre jég hideg volt. Ekkor hirtelen felnézett rám. Szemében valami más volt, mint eddig. A gyermeki kíváncsiság, mely helyét azóta már a szomorúság is átvette, valami újjá alakult át.. Talán vágyakozás?

Tárgy: Re: Hálószobák Vas. Május 03, 2009 9:35 pm

// Vissza a kertből //

Egyre jobban úrrá lett rajta egy zavaró érzés. A szíve ki akart ugrani a helyéről izgalmában. Átjárta a kellemes borzongás és jéghidegek voltak az ujjai. Nem értette az okát. Sőt inkább szégyellte magát, hogy ilyen furcsaságokat érez, amikor most találkozott először ezzel a csodálatos személlyel. Igyekezett magát csillapítani, de sehogy sem sikerült elhitetnie magával helytelen, ami a fejében megfordult.
Zavarodottan keresgélt kiutat vagy mentőövet. Nem akarta elhinni, hogy ilyen mocskos lenne a fantáziája. Még egyszer sem eset meg vele hasonló. Sosem gondolt semmire sem, ha egy nő volt a társaságában. Egyáltalán zavarba sem jött, na jó egy kicsit igen. Főleg ha az illetőnek túl mély dekoltázsa volt, de akkor sem támadt olyan vágya, hogy megnézze a pontos méretét. Viszont ennek a lánynak pusztán a közelsége rabul ejtette Nobu-t. Primitív vagy sem szívesen eleresztette volna a kezeit felfedező útra. Kíváncsi volt mindenre, amit csak a mellette ülő képviselt. Ő pedig csak figyelte volna a leírt utat egészen addig, amíg bele nem őrül, hogy megcsókolhassa.
Meleg és puha ujjak landoltak a kézfején kicsit helyre pofozva a fejét. A váratlan fordulattól összerezzent és erőltetett tempóval lett libabőrös. Nagyon is tetszett a testének Hinode érintése. Gyengéden cirógatva a bőrét. Félve felnézett rá, bár egy pillanattal később már elásta magát, hogy megtette. Azok a csodaszép barna szemek mágnesként vonzották egyre közelebb magukhoz. Kevés híja volt. Majd nem sikerült elérniük, hogy engedelmeskedjen nekik. Gyorsan behunyta a szemeit és felemelte a törékeny kezeket. Adott rájuk egy hálás csókot, aztán feltápászkodott a kanapéról. Alig tudta megtartani az egyensúlyát, annyira megszédült. Elvették az eszét és kezdték elrabolni a szívét is. Nem is tudta örüljön e neki. Túl sok volt benne még a kétely. Kihasználni pedig semmiképp sem akarta Hinode-t.
Sietősen felkapta a cigijét és kitámolygott a lakásából. A falnak támaszkodva rágyújtott, bár remegtek a kezei mint egy alkoholistának. "Ébredj fel! Térj magadhoz! Ezt az álmot nem hajkurászhatod!" Magyarázott fejben magának miközben nagyokat fújtatott és próbálkozott uralkodni az érzésein. Lassan már késésben volt a próbáról is, de ez zavarta a legkevésbé. Úgy se tudna a húrokra koncentrálni, mert máshol járna az agya.

Tárgy: Re: Hálószobák Szer. Május 06, 2009 8:09 pm

// Vissza a kertből //
Miközben mindig Nobu szemeit fürkésztem úgy éreztem, mintha egyre közelebb kerülne hozzám. Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is. Mintha felém hajolt volna, de egy hirtelen mozdulattal lehunyta a szemét, és mintha mi sem történt volna ült ugyan ott, ahol eddig.
~Lehet csak képzelődök... De akkor sem értem. Mi történik velem? Velünk? Köztünk?
Ekkor megmozdult. Kezeimet a szájához emelte és gyengéden megcsókolta. Kézfejemen éreztem langyos leheletét, majd a puha ajkai simogató játéka következett. A szívem majd' kiugrott a helyéről, tüdőm a mellkasomban szinte feszítette a bordáimat. Nem tudom, mi lelt.
~Hiszen még alig ismerem.. Kizárt, hogy beleszerettem. De nincs rá jobb magyarázatom.
Sajnos hamarabb véget ért ez a pillanat, mint ahogyan szerettem volna. Nobu felkelt a kanapéról, és úgy tűnt, valami nincs vele rendben. Azonban én azzal voltam elfoglalva, hogy újra rendbe rakjam a pulzusomat, így nem is igazán követtem a szememmel. Egyszer csak az ajtó záródását hallottam. Ekkor eszméltem fel teljesen: elűztem. Túl sokat akartam tőle, és még nem volt erre felkészülve. Tudtam, nem kellene ennyire ráerőltetnem magam; mégis felálltam és az ajtó felé indultam. Úgy éreztem, ha nem vagyok a közelében nem vagyok teljes.
~Lehet megőrültem? Épp a lehető legrosszabbat csinálom.. Utána megyek, és még távolabb taszítom magamtól; de nem akarok nélküle lenni.
Nagyot sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón. Nobu a falnak támaszkodva állt, és éppen egy karikát fújt a füstből. Mikor észrevett, hogy felé indulok, megrándult.
~Vissza kellene fordulnom, de már késő! Annyira közel vagyok hozzá, már nem tudok az agyamra hallgatni... Mi a franc ütött belém? -álltam meg mellette, miközben egymásra se néztünk.

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Május 09, 2009 2:22 am

// Vissza a kertből //

Nobu milliószor írt már dalt arról, milyen is lehet valaki iránt erős érzéseket táplálni, de ha őszinte akart lenni magával sosem tapasztalta meg őket igazán. Mindig is távol állt az emberektől és az érzelmi világuktól. Leginkább a sóvárgást, vágyakozást és magányt ismerte. Valljuk be, egyik sem éppen a legjobbak közé tartozott, főleg nem azok közé, amik boldoggá tettek valakit. Akkor is hazudna, ha azt mondaná volt már szerelmes, legalábbis a mostani heves reakciók semmik voltak azokhoz a kósza pillanatokhoz képest. Szédült, remegett, a szíve hevesen kalapált a torkában, még a gyomra is összeszorult Hinode látványától. Teljesen letámadták az érzései már-már megfulladt tőlük. Megijedt. Nem tudta mi is történt vele. Ezért kellett kijönnie, mielőtt valami butaságot művelt volna. Időt akart nyerni, hogy összeszedje magát és az eszét. Remélte a pár lépésnyi távolság és a fal segít rajta. Tévednie kellett. Az állapota csak rosszabbodott.
Üres volt a folyosó és nesztelen. Egy sötét erő járta végig, ami el akarta onnan kergetni Nobu-t. A hálókörlet folyosója, olyan volt mint a világ számára. Egy rémisztően hatalmas hely, ami szünet nélkül kergette őt. Jelezve, nincs ott helye.
Ő pedig fejvesztve menekült volna vissza a szobájába egyenesen Hinode karjai közé. Mindig is menedéket keresett. Valakit, aki kézen fogja és megmutatja neki tévedett a világról. Feleslegesen fél ennyire.
"Hiányzik..." Ejtette el majd nem a cigijét a döbbenettől. Nem tudta épp ésszel felfogni, hogy tudta ennyire a hatalmába keríteni valaki, ráadásul ilyen rövid idő leforgása alatt. "Csak egyszerű fellángolás...semmi több! Túl sokáig voltam egyedül és most megrögzötten kapaszkodom belé, mert ő megértett. Az is lehet csak sajnált...Túllihegem az egészet!" Dörzsölgette a halántékát egyre erősebben. Miközben tovább dobolt a lábaival egyre feszültebb ritmusban és el -el lökte magát a faltól. Sehogy se bírt lenyugodni. Még a kezében lassan eltűnő cigaretta sem segített. Pedig a hűséges társa még sosem hagyta cserben. Ha baja volt egy szál nikotinforrástól is érezte, megkönnyebbül. Kapott tőle egy kis békét, ha már élő személynél nem kereshette. Ez volt az ok, amiért egyszer sem próbált leszokni. Az ő támasza akármennyire is szánalmasan hangzott a napjait mérgező kicsi, fehér papírba volt csomagolva. Őt pont a cigi tartotta életben és nem kergette hosszadalmas szenvedésekkel teli halálba.
A kilincs halk nyikordulására becsukta a szemeit. Kirázta a hideg meghallva ezt az apró neszt. Még nem volt kész, csupán zavarodottabb volt mint valaha. Nem akart így Hinode-re pillantani. Véletlenül sem szerette volna elijeszteni a mélabús tekintetével.
Tisztán hallotta, ahogy halk léptekkel közeledik felé Hinode és azt is, ahogy megáll mellette. Hosszas csend állt be közöttük ezután. Egyikőjük sem beszélt vagy tett bármit is. Álltak egymás társaságában és keresgélték a magyarázatokat, amik láthatatlanul taszították őket egyre közelebb a másikhoz. Egy nagyobb sóhaj után Nobu elkezdte nézni a földet. Öreges, kopott fa, mégis még mindig viseli magán a készítője lenyomatát. "Vajon rám emlékezni fog bárki is? Valaki tudni fogja ki voltam? Van értelme, hogy itt vagyok?" Engedte el a cigije csikkjét és figyelte az előbb még bőszen égő szál fényének kialvását.
-Sajnálom...-mondta fájdalmasan lassan és halkan. Ennyivel úgy érezte tartozik, hiszen se szó se beszéd távozott a szobából. -Nem a te hibád...-tette hozzá még csendesebben és lökte el magát a faltól, hogy visszamenjen a szobába. Ideje volt indulnia, bármennyire is fájt számára.

Tárgy: Re: Hálószobák Szomb. Május 09, 2009 8:51 pm

//Vissza a kertből//

Csak álltunk, szótlanul. Muszáj volt azzal megelégednem, hogy a közelében vagyok: nem akartam buta szavakkal ismét eltaszítani magamtól. Nem mintha túl sok mindent tudtam volna mondani ebben a pillanatban, hiszen nem akartam rázúdítani az érzéseimet.
~Időt kell neki hagynom. Bármennyire is szeretném, hogy velem legyen, nem ejthetem fogságba. Nem használhatom őt kicsinyes öncéljaimhoz: a boldogságomhoz vezető úton nem lehet a kísérőm. Csak akkor, ha ő is így akarja.
Szerettem volna még közelebb menni hozzá, de még mielőtt a lábaim életre keltek volna, megálljt parancsoltam nekik. Túl sok volt ez mára, hagynom kellene őt... Talán már azon gondolkozik, hogyan tudna szép szóval elküldeni valamelyik másik égtájra, hogy végre egy kis nyugalmat leljen.
De nem szólalt meg. Még rám sem nézett. Eddig úgy éreztem magam, mint egy szappanbuborék: üresnek, átlátszónak, irányíthatatlannak és védtelennek. Mindig próbáltam azonban teljesen normális lánynak tűnni. A barna szemek mögött azonban valahol nagyon mélyek kietlen fájdalom honolt: a kongó üresség.
Most azonban úgy éreztem, valamivel elkezdték ezt a gödröt betemetni. Lassan, de alaposan dolgoztak rajta reggel óta. Túl sok ideig volt a sötétség hatalmában, és nem akartam, hogy újra odakerüljön. Tudom, önzőség a magam részéről, de nem engedhetem őt el! Annyi éven át nem érdekelt, mi van bennem, csak sodródtam, a holnap cseppet sem tett izgatottá. Szürke, néha fekete volt minden. És most berobbant ő: aki egy kis fénylő pont volt a mindent elfedő fekete égbolton, és egyre csak növekszik, mint egy fekete lyuk, csak éppen az ellentéte: kiáramlik belőle a fény, és egyre világosabb lesz körülötte.
Nobu törte meg a csendet egy sóhajjal, majd a földre dobta csikkjét, ami halk koppanással ért földet, majd izzó fénye lassan kihűlt.
-Sajnálom... -mondta halkan. Még mindig a földet néztem, de erre a fájdalmasan kimondott, rövid szónak olyan ereje volt, mint egy áramütésnek. Végigfutott a hátamon a hideg, miközben nem értettem a szó mondanivalóját.- Nem a te hibád... -távolodott el a faltól, és az ajtó felé indult.
-Felesleges magadat hibáztatnod.. -mondtam, miközben mellémért.- Én voltam az, aki túlságosan.. rád erőltette magát. -kerestem a megfelelő szót, de valahogy ez sem adta át azt, amire gondoltam.
Néhány másodperc kínos csend következett, ami már szinte fel se tűnt az eddigi helyzet után. Lassan felnézett, de nem rám, maga elé meredt a semmibe. Én még mindig a földet bámultam, csak a szemem sarkából láttam a mozdulatait.
Ismét egy nagy sóhaj következett, és egy rövid mondat:
-Ez butaság...