//Látogatóban//

Egy kellemes napon, úgy gondoltam, elmegyek látogatóba a Shuuhei családhoz. Már nagyon érdekelt, hogy mi van velük, és kíváncsi voltam a kis picurra is. Persze nem állíthattam be üres kézzel, ezért el kellett mennem egy bababoltba. Gondoltam, Hanaet is érdekli, ezért az irodájába bekopogtam.
-Gomene, Hanae! Nincs kedved eljönni velem a bababoltba? Meglátogatnánk Hanaékat! ^^-persze kapitányom beleegyezett, így ketten el is indultunk, egyenesen a bolt felé. Nem sokszor járok ilyen helyre (életembe először vagyok itt). A sok baba holmi közt szinte elvesztem. Volt ott minden. Cumi, cumisüveg, babakocsi, pelenkázó stb stb... Én először a babaruhák felé vettem az irányt. A sok cuki holmi közt, anyukaként éreztem magam.
-Jajj, de aranyos! ^^ Hanae ezt nézd! Hát nem édi?? Azt hiszem ezt meg is veszem!-tettem bele a kosaramba egy halvány lila rugdalózót, aminek a zsebén egy Micimackó volt varrva. Ahogy Hanae is keresgélt, addig átszaladtam a plüss részlegre is. Ott is sokáig időztem. Egyszer csak találtam egy nagyon aranyos, kis nyuszikát. Azt is beraktam a kosaramba, majd továbbszökdeltem.
-Jajj ez is milyen ari! Meg ez is ! Húú ezt meg kell vennem!!-kezdett már a kosár tartalma púpozódni, még jó, hogy időben észhez kaptam. A sok drága cucc szinte mind mind a kosaramba kívánkozott.
-Hanae, te is kész vagy?-kérdeztem a szorgosan válogató kapitányomat. Amikor a pénztárhoz értünk, még egy kisebb csörgőt beraktam a kosaramba. Ahogy kifizettük mind a ketten az ajándékokat, a boltból kiérve rögtön kíváncsiskodni kedztem.
-Mit vettél nekik, Hanae? Nadd ném meg!!-mikor megnézegettük egymás ajándékát, nevetgélve indultunk meg a Shuuhei ház felé...

-Gomene, Hanae! Nincs kedved eljönni velem a bababoltba? Meglátogatnánk Hanaékat! -kopogott be Namie az irodám ajtaján
Én jókedvűen és lelkesen pattantam fel az asztalom elől, és nyitottam ajtót.
-Persze nagyon szívesen ^^ -álltam előtte mosolyogva az ajtóban- Bevallom már én is nagyon kíváncsi vagyok a kicsi Hitomira ^^ Már az egész 4. osztag arról beszél hogy mennyire aranyos. -léptem vissza az irodába Yamazakuráért. *Mostantól sokkal elővigyázatosabb leszek...* -kötöttem az oldalamra.
-Akkor indulhatunk is ^^ -vettük célba a bababoltot. Namiének még nem volt ötlete hogy mit vigyen ajándékba, így hatalmas lelkesedéssel válogatott a boltban.
Igazából nekem már megvan az ajándékom, útközben majd be is kell ugranunk érte a szobámba.
A bolt tele volt temérdeksok plüssjátékkal, icipici babaruhával és sok már hasonló holmival. Bevallom annyira nem szeretem ezt a sok tucatterméket, de hát az ember mit tud vinni ajándékba...
Igazából ezért is próbáltam valami sajátkezű ajándékot készíteni.
Ahogy sétálgattam a polcok között egy egy szépen illusztrált mesekönyvön meg meg akadt a szemem.
-Ez nagyon szép, és kedves kis történetek vannak benne ^^ -lapozgattam az egyiket. Bár Hanát ismerve nem hiszem hogy ne jutna eszébe bármikor valamilyen történet amivel szórakoztathatja a kicsit ^^
Miután mindketten fizettünk a bolt előtt Namie azonnal merohamozta a szatyromat.
-Mit vettél nekik, Hanae? Hadd ném meg!!
-Ezt a mesekönyvet, de ha nem gond még be kellene ugranunk hozzám is mielőtt elindulunk hozzájuk, mert az ajándékom másik fele ott van ^^ -halásztam elő a könyvet majd megmutattam neki.

A szobámban már ki volt készítve az asztalra a szépen becsomagolt ajándék. A csomagolópapír alatt egy általam kifestett borítójú fényképalbum volt. A lapjai régi pergamenből voltak, és keménytáblás borítóját egy tavaszi hangulatot idéző virágzó faág díszítette. Legjobb kalligráfiás tudásomat latba vetve a tőlem telhető legszebb betűkkel még azt is ráfestettem hogy Hitomi.
Eltartott egy darabig míg befejeztem, és már alig vártam hogy odaadhassam. ^^

-Na megvagyok! -léptem ki az ajtón immár a táskámban lapuló csomaggal.
Mostmár tényleg célba vettük a Shuuhei házat. Mikor odaértünk megálltunk az ajtó előtt és becsengettünk.

Egy kis kitérő után, elérkeztünk végre valahára a Shuuhei család házához. Izgatottan vártam, hogy mikor nyitnak ajtót. Hanae két csengetés után, hátralépett mellém. Amíg vártunk, én gyorsan leellenőriztem, hogy minden ajándékomnak leszedtem e a címkéjéről az árat, s még a díszes szatyorban próbáltam valami rendet csinálni.
~Remélem örülni fognak neki... minden tudásomat bevetve választottam ki az ajándékokat... remélem hasznukat is veszik ^^"-merengtem el a gondolataimban. Aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha már a kicsinek annyi dolga van, hogy kiszorítja őket a házból? ~Na mindegy... Alig várom, hogy születésnapjára valami hangos, csattogó-csiripelő játékot vegyek... Hagy idegesítse a szülőket... Az a jó játék, ami zörög =P...-mosolyodtam el, mikor végre nyitódott az ajtó.

-Szia Hisagiiii!!-pattogok az ajtót nyitó felé nagy vidáman, s két köszöntő-puszi kíséretében szökdécselek beljebb a házba. Még nem voltam náluk, de nagyon kis csini házuk van. Nem zavartattam magam, elkezdtem nézelődni.
-Ó, ha már itt vagy Hisagi... a cuccokat merre pakoljuk?
-Öm, menjünk beljebb, a nappaliba...
-Okkéjka, mutasd az utat!
Ahogy beértünk, láttam, ahogy Hana valamit szöszmötöl.
-Barátosnééééém!!!-rontottam be nagy vidáman és Hana nyakába ugrottam. Két puszi közepette kezdtem el mondani a mondókámat, hogy jó, hogy találkoztunk, és gratulálok nekik. Mikor nagy nehezen levakart magáról, helyet foglaltunk és beszélgetésbe kezdtünk.
-Hozhatok valamit inni? Kávét esetleg?
-Köszke, elfogadom! ^^
-Köszönöm! ^^
-Rendben egy perc és hozom! ^^-indult meg sebesen a konyha felé. Hogy egy percre se legyen csend, rögtön faggatni kezdtem Hisagit.
-Kicsit nyúzottnak nézel ki... Csak nem ilyen jó hatással van rád Babuci?-dőltem hátra kényelmesen a kanapén mosolyogva. -Aztán mesélj! Hogy bírjátok? Milyen hármasban? ^^ Na ééééés...-néztem körbe-Drága kincsem merre van?

Hisagi nyitott ajtót, akit Namie egyből meg is rohamozott a kérdéseivel. Kicsit nyúzottnak tűnt szegény, ezért egyelőre hagytam hogy Namie hadd örömködjön, és utána majd én is kérdezgetek ^^ Kezemben a szatyorral követtem őket a nappaliba.
-Szia Hana. -üdvözöltem őt is mosolyogva.
-Hozhatok valamit inni? Kávét esetleg? -igyekezett a konyha felé
-Köszönöm. Nekem is jó lesz. -mosolyogtam. Nem akartam még több terhet okozni az így is eléggé kialvatlan újdonsült szülőknek.
-Igen szeretnénk látni a kicsi Hitomit, persze csak ha nem zavarjuk. -csatlakoztam be Namiéhez.- De ha most alszik addig odaadhatjuk az ajándékokat nem? -fordultam hadnagyomhoz.
Elég ellentmondásos látványt nyújtott Hana is és Hisagi is. Látszólag már napok óta nem aludtak rendesen, de mégis olyan boldogság tükröződött az arcukon ami elnyomott minden fáradtságot, főleg mikor megemlítettük a kicsit.
*ilyen lehet szülőnek lenni? Kemény munka az biztos...* -sóhajtottam egyet, majd mikor Hana visszatért a kávéval megköszöntem és belekortyoltam.

A jóleső kávé után hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Mindenféle téma feljött, s igazán jólesett, hogy végre újra tudtam Hanaval is beszélni. Igaz, látszott rajta, hogy ő is fáradt, nemcsak Hisagi, ezért nem sokáig zaklattam. Biztos minden erejüket felemészti a pici Hitomi, hiszen ilyen cseppek nem maradnak nyugton egy percre sem. Minden egyes mozdulat, fény vagy szellő felkeltik az érdeklődésüket, ezért sokszor fent vannak és hatalmas szemeikkel figyelnek a történésekre. Hamarosan csöndes léptekkel indultunk meg a kisasszony szobája felé.
-Ez itt?-suttogtam és rámutattam a szembe jövő szobára, melyre Hana bólintott és bevezetett minket. Ahogy halkan körbeállta a kis csapat Hitomi ágyikóját, egyszerre a picur szeme kipattant és nézelődni kezdett.
-Biztos tudta, ma vendégeink lesznek, akik csak miatta jönnek.
-Hmm...lehet!
-Jajj de tündérkék vagyunk! De édes pofikád van neked, jajj, hogy egyelek meeeg!-kaptam arcomhoz, széles mosollyal és a babócának gügyögni kezdtem. El tudtam volna olvadni, hisz ilyen édes kislányt még nem láttam!
-Hú milyen sok hajad vaaan! Fekete, mint anyudé! Jajj de kipirult egy baba vagy!-folytattam. Persze nem csak én kezdtem el mondani, hogy kire hasonlít jobban, Hanae is bekapcsolódott. Szinte a csepp Hitomi minden egyes porcikáját összehasonlítottuk a szülőivel, amire persze részükről egy kedves mosolyt kaptunk.
-Hát, nagyon tündéri kislány! ^^-olvadoztam továbbra is.
-És még milyen eleven!
-Az a jó! Jujj, ha majd a kövön trappol neked végig! Egy szál pelenkában totyog majd! Hihi ^^

Namie olyan faggatózásba kezdett hogy le se lehetett volna lőni. Annyira felvillanyozta a kisbaba, hogy azt hittem menten berohan és összegyöngyörgeti a kicsit. Szegény házigazdák hősiesen állták a kérdéseinket. Igyekeztem nem túl sokat kérdezősködni, hogy ne fárasszam őket még tovább, de azért én is kíváncsi voltam. Majd miután befejeztük a kávézást hadnagyom már robogott is a kicsi szobája felé. Mikor beléptünk az ajtón egyből csendben lettünk és körbeálltuk a kis Hitomi ágyát. Szerencsénkre nem aludt hanem ép ébren rúgkapált.
-Biztos tudta, ma vendégeink lesznek, akik csak miatta jönnek-jegyezte meg Hisagi
-Nahát milyen gyönyörű baba. -néztem elérzékenyülve- És milyen kicsi.
Namie is rákezdett a gügyögésre ezért inkább úgy döntöttem hogy én csendben maradok, nehogy megijesszük már szegény kis Hitomit.
*Olyan apró és törékeny. Fel se foghatom milyen szülőnek lenni és egy ilyen kis életről gondoskodni és figyelni hogy hogyan nő fel és kezdi élni a saját életét. Nem tudom én boldogulnék egy ilyen nagy feladattal. Még bele se gondoltam hogy milyen lenne ha én is babát várnék Ulqutól... hű ebbe kicsit furcsa belegondolni...Először is szerintem Seireitei nagy botránya lenne....de biztos nem hagynám hogy bántsák a kicsit. Nahát talán mégis van bennem anyai ösztön, hiszen még a gondolatát sem bírom elviselni hogy bántsák a kisbabámat. Szeretem Ulquiorrát de egyelőre szerintem nem állnak úgy a dolgok hogy fel tudnánk nevelni egy kisbabát. Erre azért nem árt majd figyelni.... * -tűnődtem miközben a kicsi Hitomit figyeltem.
-Nagyon irigyellek titeket. -mondtam ki hangosan- Bár tudom hogy nincs könnyű dolgotok, de ez a mosoly minden fáradozást megér ^^

Mindig is imádtam a kicsiket. Napokig el tudtam volna velük játszani. Olyan édes érzés, mikor rám mosolygott, vagy csak felém pillantott, hogy menten el tudtam volna olvadni.
-Nagyon irigyellek titeket! Bár tudom, hogy nincs könnyű dolgotok, de ez a mosoly minden fáradozást megér.
-Ez a mosoly mindenen túl tesz.
~Igaza van Hisaginak. Szülőnek lenni biztos fantasztikus érzés. Tudni és gondolni arra, hogy életünk párjával együtt neveljük a közös kisbabánkat, már az magában mennyei dolog. Ahogy az a cseppnyi élet növekszik és fejlődik... Belegondolni sem lehet, mint úgy, hogyha saját magad éled ezt át! -merengtem el én is saját gondolataimban. ~Vajon, ha minden úgy alakul, Kaiennel is tervezgethetünk ilyeneket...? Egy csodás leánykérés, egy feledhetetlen menyegző... Egy közös gyerek... Hm, belőle ki is nézném, hogy naphosszat gügyögne a babával... Hm, kár, hogy ez csak álom marad...-sóhajtottam fel, majd Hana hamarosan megtörte a csendet.
-Na ki lesz olyan bátor, hogy megfogja?-szívesen kézbe fogtam volna a drága Hitomit, de inkább úgy voltam vele, hogy Hanaenek átengedem. De mivel ő sem szólt egy szót sem, Hisagi kezdett el nyugtatgatni minket
-Oh hát ennyire nem kell félni tőle… még én is felveszem, pedig én férfi vagyok, azok meg igen ügyetlenek a gyereknevelésben.
-Beszélsz itt hülyeségeket… nagyon jól csinálod.
-Különben is te az apukája vagy.-szóltam végül, mosolyogva
-Jól van na… nem érvényes… nő uralom van. Látod mit csinálnak apáddal Manóka?
-Ejj… nehogy telebeszéld a kisasszonyt.
-Eszem ágában sincs!-ölelte magához His a pici Hitomit. Olyan édesek voltak így együtt, apa és kicsi lánya.
-Gyerünk már hölgyeim! Ki veszi ölbe? Hitomi kisasszony majd megőrül, hogy megrángathassa a hajatokat...-nevette el magát Hana
-Nos én szeretném, egy kicsit meggyömiszkélni! ^^-jelentettem ki végül.
-Rendben van! -léptem oda Hisagihoz, és óvatosan átvettem a babócát. Próbáltam úgy megfogni, ahogy a szülők csinálták. ~Nem is olyan nehéz dolog...-Hitomi a karomban szépen, kényelmesen elhelyezkedett, majd nézett felém nagy szemekkel.
-Jajj, cukorfalat vagy!-kezdtem el babusgatni. Ahogy ismét gügyögni kezdtem hozzá, megint mosolyogni kezdett, láthatóan nagyon tetszett neki. -De örülök neki, hogy ilyen jól kijövünk egymással! ^^-nyomtam egy csikizős puszit a nyakára, amire felkacagott. -Tetszik, mi? Tudja ám, Namie-néni, hogy mi a jó neked!-nevettem el magam én is. -Na majd nyáron, ha nagyobb leszel, elmegyünk a tengerpartra! Jön majd anya, meg apa, és egy jóó nagyot játszunk! Na mit szólsz hozzá? ^^-kezdtem el mesélős hangnemben beszélgetni vele. ~Azt hiszem megtudnám szokni az anyaszerepet... És nem érdekelnének a hátrányai! Minden percet csak a kicsivel töltenék ^^-mosolyogtam

-Gyerünk már hölgyeim! Ki veszi ölbe? Hitomi kisasszony majd megőrül, hogy megrángathassa a hajatokat...-nevette el magát Hana
Namiével félszegen pislogtunk egymásra, majd végül megszólalt.
-Nos én szeretném, egy kicsit meggyömiszkélni! ^^ -vette át óvatosan Hisagitól, folytatta a gügyögést.
*Ne ez az ami nekem nem biztos hogy menne ^^" túl merev vagyok az ilyen dolgokhoz, de ki tudja lehet hogy ha a mi babánkról lenne szó egész másképp gondolnám*
-Na Hanae te is megfogod egy kicsit? -lépett oda hozzám vigyorogva Namie
-Szeretném igen, de csak ha az anyuka és apuka nem bánja? -néztem kissé félve Hanáékra, de egy bíztató mosoly után olyan óvatosan amilyen óvatosan csak tudtam átvettem a kis Hitomit Namiétől.
-Annyira szép vagy. -szólaltam fel elérzékenyülve.
Az érzés ahogy ott tartottam a karomban...még sosem volt velem ilyen, de hirtelen arra vágytam bárcsak az én kislányom lenne. Annyira szerettem volna gondoskodni róla.
Először olyannyira koncentráltam arra hogy biztos jól fogjam a kicsit hogy majdnem megijedt tőlem.
-Jaj ne haragudj kicsi hogy ilyen csúnya képet vágok. -mosolyodtam el hirtelen. Ahogy ott rugdalózott a karomban és babrált volna a lelógó hajam felé, egyre jobban ellazultam, és egyre természetesebben találtam meg a ritmust hogy hogyan ringassam.
-Hiányzik anyukád Hitomi? -simogattam meg az arcát mikor sírásra biggyesztette a száját. -Gyere kicsim itt van nézd, nem kell sírni. -vittem oda Hanához és adtam át neki.
-Na látod ^^ -mosolyodtam el mikor a kislánynak újból jókedve lett.
Annak ellenére hogy tudtam hogy jelen körülmények között lehetetlen hogy Ulqunak és nekem babánk legyen, mégis annyira vágytam rá ahogy az újdonsült kis családot néztem.
*De nem baj. Ha kitartunk egymás mellett majd eljön a mi időnk is....* -álltam hozzá pozitívan a dolgokhoz.

Miután kikerült Hisagi kezéből a kicsi csak csendben nézte a társaságot, hogyan gügyögnek Hitominak vagy éppen milyen óvatosan nyúlnak érte. Egy aprócska mosollyal intézte a dolgokat. Nem hitte volna, hogy valaha is apuka lesz. De most, hogy van családja egyre jobban megpróbál beletanulni a dolgokba, hiszen most már nem lesz későn kelés, szétdobált ruhadarab a szobában vagy éppen éjfélig ivászat a haverokkal. Párszor Hanára tévedt a tekintete, aki mosolyogva nézte a lányokat vagy csak kommentált valamit, mint ahogy mindig is szokott.
-Megijesztett a buta Hanae néni?
Vigyorgott erőteljesen, de Hanae nem vette valami jó szívvel az egészet.
-Ugyan már… néha nálam is sír… az egyetlen személy akinél soha nem sír az Hana. Nem bántásnak szántam.
Simogatta meg az egyre jobban elkeseredett arcot vágó Hanae vállát, aztán Hitominak kezdett kézzel lábbal magyarázni.
-Nem szabad félni Hanae és Namie nénitől… igazán jó bébicsőszök lesznek… megrángathatod a hajukat, lepisilheted őket pelenkázás közben… vagy azt csak a buta apádnak csinálod?
Kezdett el grimaszolni, mire a kislány erősen mosolyogni kezdett.
-Lepisilt pelenkázás közben?
Tört ki Namiéből egy hosszú és hangos nevetés.
-Ejnye-ejnye apuci… nem végzed jól a dolgodat?
Vágott vissza Hanae az előző beszólásért, ekkor már mindenki röhögött ami nagyon tetszett Hitominak, mert már kapálózott és próbált a társasággal együtt nevetni.
-Kineveted szegény apádat?
-Hát aki nem figyel eléggé és a háta mögött keresi a popsi kenőcsöt…
-Na jól van… én nem vagyok olyan profi mint egyesek.
Adott egy puszit Hanának.

Najó, lehet hogy most ez a kijelentésem kissé sokkoló volt a szülőknek, de majd ha ott lesz az ideje, biztos jól fog nekik esni egy kis kikapcsolódás a tengerparton. Mivel Hanae nem tudta magát annyira elengedni, Hana csak úgy szórta a hasznos jó tanácsokat, amitől csak még jobban stresszes állapotba került, így visszaadta babukát az anyukájának.
-Nah, elég lesz a tisztelgésből...szépen visszamegyünk a nappaliba és helyet foglaltok. A menyasszony továbbra is eladó, szóval bárki viheti...Ki a szimpatikusabb?
- Cukorborsó, ha szeretnéd, még jöhetsz hozzám!-vonogattam fel szemöldökeimet, egy hiperszuper széles vigyorral, ami láthatólag tetszett Hitominak. -Naaa ez már sokkal jobb! -dicsértem meg, hogy a kis pufogó leányzó átváltott kacarászásba. Az anyukája ismét kezembe adta, majd elindultunk a nappali felé. - Na, Hitomi? Elkapjuk anyát? Vigyázz anyuci mert mindjárt utolérünk!
- Nyeh, még fussak is?
-Szaladj, szaladj, mert elkapunk! Hopp hopp hopp!-kezdem el gyorsabban lépkedni a kezemben lévő babócával. A drága Hitominak nagyon tetszett, hogy anyukáját üldözheti, nagyon sokat nevetgélt, mindaddig, míg a nappaliba nem értünk.
- Huh, jól kifáradtunk, menjünk csak, csüccs le ide!-helyezkedtünk kényelembe az egyik kanapén.
-Ha ti kifáradtatok akkor én mit mondjak?
-Na csitt legyen, vagy megint megkergetünk! Igaz, Hitomi?-csikiztem meg -Hanae, átveszed tőlem gyöngyvirágot egy kicsikét?

Hisagi és Hana biztatása, kicsit visszaadta a reményemet, hogy mégse vagyok annyira pocsék gyerekfelvigyázó. Hiába sosem tudtam olyan fesztelenül viselkedni mint Namie, és ezt a kicsi is megérezte. Meg ez a helyzet is nagyon új nekem, hiszen nem is volt kisebb testvérem sem, akin már begyakorolhattam volna a hatásos mosolyra derítést, hanem csak egy nagy mamlasz bátyám.
Hana közben visszaterelt minket a nappaliba, és Namie újra az ölébe kapta Hitomit. Nagyon aranyosan festettek így együtt.
*A végén még megérem hogy előbb alapítanak családot Kaiennel, mint én. Bár ha azt vesszük hogy több mint tízszer annyi idős mint én, akkor ez azért mégsem lenne olyan nagy probléma.*- gondolkoztam el kicsit, amiből Namie kérdése zökkentett vissza.
-Hanae, átveszed tőlem gyöngyvirágot egy kicsikét?-mosolygott.
-Várjunk előbb át szeretném adni az ajándékomat. -jutott hirtelen eszembe hogy mikor megérkeztünk, csak leraktam az asztalkára. Gyorsan magam elé vettem a szatyrot és kivettem belőle a becsomagolt fényképalbumot és odaadtam Hanának. -Remélem tetszik. -figyeltem mosolyogva ahogy kibontja.
-Na most már jöhet a kisasszony. -léptem oda Namiéhez hogy átvegyem tőle Hitomit. Majd visszaültünk a fotelba, és az előbb kapott tanácsokat visszaidézve próbáltam most nem megríkatni a kislányt. Mosolyogva megsimogattam az arcát, és ő válaszul visszamosolyogott, és megmarkolta a mutatóujjamat. Olyan pici kis kezecskéje van. Bámultam elérzékenyülve a csöppséget, majd felnéztem Hanáékra.
-Direkt olyat választottam amibe jó sok fénykép belefér. -fűztem hozzá, még miután kibontották a csomagot.
Hitomi közben kezdte egyre jobban érezni magát nálam mint az előbbi alkalommal, ami megint csak jókedvre derített.
*Mégsem vagyok reménytelen eset....*