Hasegawa Kazuma- így hívják a 10. Osztag kapitányát. Látszólag egy mosolygó öregember, aki imád kertészkedni, de valójában kevés harcos veheti fel vele a versenyt. Zanpakuto-jával képes hatalmas falakat lerombolni. Minden emberével nagylelkű, előbbre tartja őket magánál, ezért a legtöbben felnéztek rá. Egyetlen idegesítő szokása, hogy kirendeli az egész osztagot a hatalmas kertjébe kapálni, és a virágokkal társalogni…- erre a gondolatra Michiyo felpattant idegesen a fa tövéből, ahol eddig pihent, és visszament gyakorolni.
Hirtelen egy újonc jelent meg, aki jelentette, hogy a kapitány úr hívatja. Nem árulta el, mi az indok, mert neki sem mondta el. Kíváncsian elindult az iroda felé.
Elérkezett a hatalmas ajtóhoz, amely büszkén viselte a 10-es számot. Lassan benyitott és a kapitány ott ült az asztalánál.
-Hívatott?- kérdezte Michiyo
-Igen- felelte- Egy fontos dologról szeretnék veled beszélni. Tudod, mivel már nem vagyok fiatal, ezért szeretnék visszavonulni. Ehhez viszont egy utódot kell kineveznem a posztra. Ezért hívtalak ide.
-Segítenem kell döntést hozni?
-Nem. Már megvan a jelöltem. Úgy gondoltam, hogy te lennél a legjobb. Persze csak akkor, ha a többiek is beleegyeznek. Elvállalnád?
Habár Michiyo-t először megdöbbentette a hír, pár másodperc múlva már mosolyogva válaszolt:
-Igen, uram, megtiszteltetés!
Később mindenki egyöntetűen igennel szavazott a kinevezésre, amivel teljesült Michiyo nagy álma. De ez még nem jelenti azt, hogy lazsálhat. Még erősebbnek kell lennie, hogy méltó legyen a legénység tiszteletére és egyszer ő is legenda lehessen.